Hungarian
Ügyszám:
.
IV/02375/2014
Első irat érkezett: 12/30/2014
.
Az ügy tárgya: A Kúria Kfv.I.35.033/2014/4. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz (adóügy)
.
Eljárás típusa: Alkotmányjogi panasz (Abtv. 27. § )
.
Indítványozók típusa:érintett magánszemély vagy szervezet
.
Előadó alkotmánybíróra szignálás napja: 03/27/2015
.
Előadó alkotmánybíró: Pokol Béla Dr.
.
Indítvány befogadás:
.
Indítvány befogadva.
.
Befogadás dátuma:
.
07/13/2015
.
Az indítvány lényege:
.
Az indítvány lényege:
Az indítványozó az Abtv. 27. §-a alapján a Kúria Kfv.I.35.033/2014/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól.
Álláspontja szerint az adóhatóság adókülönbözetet, adóbírságot, valamint késedelmi pótlékot megállapító határozatát hatályon kívül helyező elsőfokú bírósági ítélet felülvizsgálati eljárása során sérült az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való joga. Hivatkozik az Emberi Jogok Európai Egyezményére, a strasbourgi joggyakorlatra és az AB gyakorlatára. Álláspontja szerint a fegyverek egyenlősége elve lényegi eleme a "szóváltásos eljáráshoz való jog", amely esetében sérült a távollétében megtartott tárgyalás miatt. Az indítványozó szerint sérült a tisztességes eljáráshoz való joga azzal is, hogy a személyi jövedelemadó ellenőrzés során a kiadásai és bevételei között feltárt egyenlőtlenség miatt alkalmazott becslési eljárás keretében tett nyilatkozatait, állításait az adóhatóság nem vette figyelembe, a felülvizsgálati eljárásban a Kúria tárgyalás nélkül, a bizonyítás teljes mellőzésével hozta indokolás nélküli ítéletét..
.
Támadott jogi aktus:
    A Kúria Kfv.I.35.033/2014/4. számú ítélete
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
.
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
XXVIII. cikk (1) bekezdés
.
Anonimizált indítvány (pdf):
IV_2375_2_2014_inditvany.pdfIV_2375_2_2014_inditvany.pdf
.
Egyéb mellékletek (pdf):
    .
    A határozat száma: 3064/2016. (IV. 11.) AB határozat
    .
    Az ABH 2016 tárgymutatója: Alaptörvényben biztosított jog sérelme (mint az alkotmányjogi panasz feltétele); alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés (Abtv. 29. §); alkotmányjogi panasz és a jogsérelem; joggal való visszaélés; tisztességes eljáráshoz való jog mint tárgyaláshoz való jog
    .
    A határozat kelte: Budapest, 03/21/2016
    .
    Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései a döntésben:
    .
    Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései a döntésben:
    XXVIII. cikk
    XXVIII. cikk (1) bekezdés

    .
    Összefoglaló a döntésről:
    Összefoglaló a döntésről:
    Az Alkotmánybíróság március 21-én elutasította a Kúria Kfv.I.35.033/2014/4.
    számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére
    irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítványozó szerint az adóhatóság
    adókülönbözetet, adóbírságot és késedelmi pótlékot megállapító határozatát
    hatályon kívül helyező elsőfokú bírósági ítélet felülvizsgálati eljárása során
    megsértették a tisztességes eljáráshoz való jogát. Az Alkotmánybíróság nem
    találta megalapozottnak az alkotmányjogi panaszt. A testület hangsúlyozta:
    önmagában a tárgyalás tartásának mellőzése nem jelent alkotmányjogilag releváns
    procedurális alapjogi sérelmet. Az indítványozó alperes maga sem kérte a
    Kúriától tárgyalás tartását; ha ugyanis kérte volna, mindenképpen tárgyalást
    kellett volna tartani. A határozat indokolása szerint a magyar jogrendszert
    átható alapvető elv, hogy saját felróható magatartására előnyök szerzése végett
    senki sem hivatkozhat. A határozathoz Dienes-Oehm Egon, Juhász Imre, Lévay
    Miklós, Salamon László, Sulyok Tamás, Szívós Mária és Varga Zs. Andás
    alkotmánybírók párhuzamos indokolást csatoltak.
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    2015.07.13 9:00:00 2. öttagú tanács
    2016.01.19 9:00:00 Teljes ülés
    2016.01.26 9:30:00 Teljes ülés
    2016.03.01 9:30:00 Teljes ülés

    .
    A határozat szövege (pdf):
    .
    A határozat szövege:
    .
    A határozat szövege:
      Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Dienes-Oehm Egon, dr. Juhász Imre, dr. Lévay Miklós, dr. Salamon László, dr. Sulyok Tamás, dr. Szívós Mária és dr. Varga Zs. Andás alkotmánybírók párhuzamos indokolásával – meghozta a következő
      h a t á r o z a t o t:

      Az Alkotmánybíróság – a Kúria Kfv.I.35.033/2014/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
      I n d o k o l á s
      I.

      [1] 1. Az indítványozó – jogi képviselője útján – az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, melyben kérte a Kúria Kfv.I.35.033/2014/4. számú, felülvizsgálati eljárásban meghozott ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az ítélet megváltoztatta a panaszos számára kedvező, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság által meghozott, a panaszost adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére kötelező első- és másodfokú adóhatósági határozatokat hatályon kívül helyező és az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelező ítéletet.

      [2] 2. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kelet-Budapesti Adóigazgatósága 2012. szeptember 24-én meghozott, 3572423237. iktatószámú, elsőfokú határozatában a panaszos terhére a 2006. és 2007. adóévben személyi jövedelemadó adónemben összesen 14 259 534 Ft adókülönbözetet állapított meg, melynek megfizetésére kötelezte. Emellett kötelezte 7 129 767 Ft adóbírság, valamint 6 707 617 Ft késedelmi pótlék megfizetésére is. Az elsőfokú adóhatóság az adókülönbözetet az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 108–110. §-ában meghatározott, ún. becslési eljárás eredményeképpen állapította meg.
      [3] Az elsőfokú adóhatóság határozata szerint az indítványozó vagyongyarapodását a rendelkezésre álló adatok nem támasztották alá, azaz bizonyosan voltak olyan jövedelmei, amelyek eredete és tényleges összege ismeretlen, de amelyeknek a forráshiány említett összegét bizonyosan el kellett érnie, ezért becslési eljárást alkalmazott. A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő módon igazolhatja. Az adóhatóság szerint – a vonatkozó bírói gyakorlat alapján – az eltérés igazolása céljából felajánlott bizonyítéknak valósnak, kézzelfoghatónak, az adóhatóság részéről is megvizsgálhatónak, ellenőrizhetőnek és ellentmondásmentesnek kell lennie. Az adózó panaszos fel is ajánlott bizonyítást, azt azonban az adóhatóság nem fogadta el ilyennek. Az adózó 30 000 000 Ft rendelkezésre állását kívánta igazolni; állítása szerint ezt az összeget édesanyjától kapta kölcsön 2006 januárjában, akinek e 30 000 000 Ft ingatlanának 2003 februárjában történt eladásából keletkezett (az eladás tényét és a vételár összegét az adásvételi szerződéssel és az ingatlan-nyilvántartási adatokkal hitelt érdemlően igazolták). A panaszos és annak édesanyja egybehangzóan állították, hogy a kölcsönadásra ténylegesen sor került, és erről bemutattak egy kölcsönszerződést, melyen szerepelt az ő aláírásuk, valamint két tanú aláírása. Bár az édesanya a határozat indokolása szerint azt állította, hogy a szerződést ügyvéd készítette egyedileg, az ügyvédet megnevezni nem tudta, magán a szerződésen pedig az ügyvédi közreműködésre semmilyen körülmény nem utalt. Az elsőfokú adóhatóság életszerűtlennek és egyéb bizonyítékokkal alá nem támasztottnak tartotta a panaszos édesanyja azon nyilatkozatát, miszerint a kérdéses összeget otthon, a házi széfjében tartotta három éven keresztül, míg oda nem adta a fiának.
      [4] A panaszos adózó ezen határozat ellen fellebbezett. A másodfokon eljárt Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Adó Főigazgatósága 2012. december 11-én meghozott, 2889257186. iktatószámú határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta. A jogalap tekintetében elfogadta az elsőfokú hatóság megállapítását, a becslés alkalmazását jogszerűnek tartva, és azt is elismerte, hogy a becslési eljárás alapjául szolgáló vélelmet az indítványozó nem tudta megdönteni, számítási hibák miatt azonban az adóhiány összegét, ennek következtében pedig az adóbírság és a késedelmi pótlék összegét is némileg csökkentette. A másodfokú hatóság mindezek alapján kötelezte az adózót 12 946 934 Ft adókülönbözet, 6 473 467 Ft adóbírság, valamint 6 075 917 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.

      [5] 3. Az indítványozó pert indított a másodfokú adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálata iránt, kérve mind a másod-, mind az elsőfokú közigazgatási határozat hatályon kívül helyezését és az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezését. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 16.K.30.599/2013/15. számú, 2013. szeptember 30-i, elsőfokon jogerős ítéletében az adózó kérelmének helyt adott, az adóhatósági határozatokat hatályon kívül helyezte, és a NAV Kelet-Budapesti Adóigazgatóságát új eljárás lefolytatására kötelezte. Megállapította, hogy az indítványozó kellő módon bizonyította, hogy a kérdéses összeg a rendelkezésére állt. A bíróság helyszíni tárgyalást is lefolytatott, melynek során megállapította, hogy az adózó édesanyja lakásában valóban található széf, és az jelenleg is használatban van. Ezenkívül a bíróság szerint semmilyen olyan adat nem merült fel a közigazgatási eljárás során, melyből alappal lehetne arra következtetni, hogy az indítványozó édesanyja a 30 000 000 Ft-ot addigra már elköltötte volna; így, figyelemmel arra is, hogy az édesanya mozgásában korlátozott, megalapozott az az állítás, hogy a széfben jelentősebb összegű készpénzt helyeztek el, amely 2006 januárjában még megvolt, amelynek kölcsönadásából az adózó panaszos veszteségeit fedezni tudta.
      [6] A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Adó Főigazgatósága mint alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához a jogerős bírósági ítélet ellen, mivel az véleménye szerint ellentétes az Art. 109. § (3) ­bekezdésével, továbbá a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. és 221. §-ával, ugyanis a jogerős ítélet a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelésén alapult. Ennek alapján a Kúria Kfv.I.35.033/2014/4. számú, 2014. szeptember 11-i, tárgyaláson kívül hozott ítéletével a jogerős bírósági döntést hatályon kívül helyezte, és a felperes panaszos keresetét elutasította. A Kúria véleménye szerint az elsőfokú bíróság megállapításai jogszabálysértőek. Az adóhatóság bizonyította, hogy a becslés alkalmazásának feltételei fennállnak, illetve hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények és a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik, viszont az adózó a becsült adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal nem igazolta. A Kúria hivatkozott a bírói gyakorlatra (EBH2007.1731.), melynek értelmében „hitelt érdemlőnek olyan adat minősül, amely ellenőrizhető, egyértelműen azonosítható, valóságtartalma kellően alátámasztott, tartalmánál, jellegénél fogva vagy más adatokkal egybevetve is alkalmas a vele igazolni kívánt konkrét tény alátámasztására. Önmagában az egyes nyilatkozatok csak abban az esetben számíthatnak hitelt érdemlő bizonyítéknak, amennyiben a benne foglalt adatok a valóságban ellenőrizhető adatokkal és körülményekkel alátámaszthatók.” Mivel a felmerült bizonyítékok e kritériumoknak nem feleltek meg, így a Kúria az adózó keresetét – a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett – elutasította.

      [7] 4. Az indítványozó 2014. december 30-án az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt nyújtott be, amelyben kérte a Kúria ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, mivel az véleménye szerint sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jogot, mégpedig annak is három részjogosítványát, a nyilvános tárgyaláshoz való jogot, a fegyveregyenlőség elvét és az indokolt ítélethez való jogot. Érdemi okfejtést a nyilvános tárgyaláshoz való részjogosítvány kapcsán fejtett ki, eszerint – figyelemmel az Emberi Jogok Európai Egyezményére és az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) joggyakorlatára, illetve az utóbbin belül több EJEB-döntésre, köztük a legfrissebb, a Pákozdi kontra Magyarország-ügyben (Pákozdi v. Hungary, no. 51269/07) hozott döntésre is – ha a bírósági eljárásban büntető jellegű, vagyoni szankció kiszabására kerül sor, úgy, hogy az ellen további jogorvoslattal nem lehet élni, akkor lehetőséget kell biztosítani az érintett félnek arra, hogy bizonyítékait, védekezését szóban is előterjeszthesse, és a felmerült kérdésekben személyesen is elmondhassa álláspontját, illetve a felvetődő ellenérvekre kontradiktórius eljárásban szóban is reagálhasson. Mivel e lehetőség alapvetően befolyásolhatja a bíróság döntését, ennek elmaradása, ahogy az a támadott kúriai ítélet alapjául szolgáló eljárásban is történt, a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jog sérelmét jelenti.
      II.

      [8] Az Alaptörvénynek az indítványban hivatkozott rendelkezése:

      „XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.”
      III.

      [9] Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.

      [10] 1. Az Alkotmánybíróságnak mindenekelőtt arról kellett döntenie, hogy az alkotmányjogi panasz befogadható-e. Ennek során vizsgálnia kellett a befogadhatóság mind formai, mind tartalmi feltételeinek érvényesülését. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a következő megállapításokra jutott.
      [11] Az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt a sérelmezett kúriai döntést követő 60 napon belül nyújtották be [Abtv. 30. § (1) bekezdés]. Az indítvány tartalmazza azt a törvényi rendelkezést, amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálására, továbbá amely az indítványozó jogosultságát megalapozza [Abtv. 52. § (1b) bekezdés a) pont]. Az indítvány tartalmazza az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont]. Az indítvány tartalmazza az Alkotmánybíróság által az indítványozó szerint vizsgálandó bírói döntést [Abtv. 52. § (1b) bekezdés c) pont]. Az indítvány tartalmazza az Alaptörvény megsértett rendelkezéseit [Abtv. 52. § (1b) bekezdés d) pont]. Az indítvány részben tartalmaz indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével [Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pont]. Az indítvány tartalmaz kifejezett kérelmet a bírói döntés megsemmisítésére [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pont].
      [12] Az indítvány megfelel annak a tartalmi feltételnek, mely szerint – az indítványozó állítása alapján – az indítványozó alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be [Abtv. 27. § a) pont]. Az indítvány megfelel annak a tartalmi feltételnek, mely szerint az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva [Abtv. 27. § b) pont]. Az indítványozó jogosultnak tekinthető [Abtv. 51. § (1) bekezdés]. Az indítványozó érintettnek tekinthető [Ügyrend 30. § (2) bekezdés c) pont]. Az indítvány felveti annak lehetőségét, hogy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség történhetett, illetve hogy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésről van szó [Abtv. 29. §].
      [13] Mindezek alapján az alkotmányjogi panasz befogadható és érdemben elbírálható. Érdemi elbírálást igényel az a kérdés, hogy a felülvizsgálati eljárás során a tárgyalás tartásának mellőzése az Alaptörvény XXVIII. cikkében biztosított garanciális jellegű alapjog, a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jog sérelmét idézi-e elő, különös tekintettel a tényállásnak a felülvizsgálati eljárás során történő megváltoztatására (annak tilalmára) vonatkozó törvényi szabályozás kúriai értelmezésére és alkalmazására.

      [14] 2. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése részjogosítványaként megjelenő tárgyaláshoz való joggal korábbi határozataiban is foglalkozott. A 3115/2013. (VI. 4.) AB határozatban megállapította, hogy „az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdéséből nem következik, hogy a bíróságok az adott ügyre vonatkozó valamennyi rendes és rendkívüli jogorvoslati eljárásban a fél jogait és kötelezettségeit kizárólag tárgyaláson bírálhatj[ák] el. A tárgyalási elv, a szóbeliség és a közvetlenség a polgári peres eljárás alapelvei közé tartozik. Nem jelenti azonban ezeknek az alaptörvényi szabállyá emelt alapelveknek a sérelmét, ha a törvény egyes – különösen a rendkívüli – jogorvoslati eljárásokban a bíróság számára lehetővé teszi az indítvány tárgyaláson kívüli elbírálását is.” Jelen panasz alapjául szolgáló ügy egy rendkívüli jogorvoslati eljárás, mellyel kapcsolatban az Alkotmánybíróság megerősíti azon álláspontját, hogy önmagában a tárgyalás tartásának mellőzése – más eljárási vagy anyagi jogi alaptörvény-ellenesség hiányában – nem jelent alkotmányjogilag releváns procedurális alapjogi sérelmet. Ilyen alapjogi sérelem fő szabályként az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése egészének figyelembe vétele alapján állapítható meg, nem pedig pusztán e komplex alaptörvényben biztosított jog egyes részjogosítványainak a jog egészéből kiszakított értelmezésével.
      [15] Az Alkotmánybíróság a panasz elbírálása során figyelembe vette továbbá a Pp. 274. § (1) bekezdésének azon rendelkezését is, miszerint: „A Kúria a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálja el, kivéve ha a felek bármelyike tárgyalás tartását kéri, vagy a Kúria a tárgyaláson való elbírálást szükségesnek tartja.” A Pp. e rendelkezése a fentiek értelmében összhangban van az Alaptörvény XXVIII. cikke által biztosított tisztességes bírósági tárgyaláshoz való joggal. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó alperes maga sem kérte a Kúriától tárgyalás tartását; ha ugyanis kérte volna, a Kúriának – saját megítélésétől függetlenül – mindenképpen kellett volna tartania tárgyalást. A magyar jogrendszert átható alapvető elv, hogy saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat. Ha az Alkotmánybíróság jelen ügyben alaptörvény-ellenességet állapítana meg, azzal maga biztosítana lehetőséget a törvényi szintű eljárási jogosítványok viszaélésszerű gyakorlására, mivel akkor is alapjogi védelmet nyújtana a felülvizsgálati eljárás résztvevőjének (felperesének vagy alperesének), ha az tudatosan nem kéri tárgyalás tartását, noha erre joga van, és kérése esetén azt a Kúria nem tagadhatja meg. E szabályozás olyan értelmezésének helyességét, mely szerint a tárgyalás tartásának mellőzése önmagában nem szükségképpen jelent alapvető alapjogi sérelmet, megerősíti a Pp. 275. § (1) bekezdése is, miszerint: „[a] felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének helye nincs. A Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt.” Vagyis a tárgyalás tartása önmagában akkor sem lenne alkalmas a megállapított bizonyítékoknak és a tényállásnak az indítványozó által javasolt, meghatározott irányú értékelésére, ha a tárgyalás tartására a félnek alaptörvényben biztosított joga volna; a felülvizsgálat csak a jogi következtetések tekintetében biztosít lehetőséget a jogerős döntéstől való eltérésre. Mindezek miatt közvetlenül nincs alkotmányjogi relevanciája önmagában annak, hogy a felülvizsgálati eljárás során hozott bírósági döntés meghozatalára tárgyalás tartásával, vagy anélkül került-e sor.
      [16] Jelzi azonban az Alkotmánybíróság, hogy olyan eljárásokban, melyek jellegükben a büntetőeljáráshoz hasonlítanak (és az adóbírság kivetésének jogosságáról szóló eljárás ilyen, mivel az ugyanolyan módon érint egy személyt, mint egy büntetőjogi pénzbüntetés), amelynek során a bizonyítási teher megfordul, és az eljárással érintett személynek kell bizonyítania, hogy nem követett el jogellenes cselekményt, amely cselekményért az állami hatóság büntető jellegű szankciót alkalmazhat, továbbá amelyben meghatározott tények relevanciájának előre nem látható újraértékelése is felmerülhet, amennyiben a bírói döntés az ügy érdemében születik meg – figyelemmel az EJEB Pákozdi-ügyben született döntésére is – a Kúriának a jövőben célszerű akkor is tárgyalás tartását elrendelni, ha azt a fél maga nem kérte.

      [17] 3. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság a Kúria Kfv.I.35.033/2014/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasította.
          Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke
          .
          Dr. Balsai István s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke,
          az aláírásban akadályozott
          dr. Juhász Imre
          alkotmánybíró helyett

          Dr. Pokol Béla s. k.,
          előadó alkotmánybíró

          Dr. Stumpf István s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Szalay Péter s. k.,
          alkotmánybíró
          Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Lévay Miklós s. k.,
          alkotmánybíró




          Dr. Salamon László s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Sulyok Tamás s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Szívós Mária s. k.,
          alkotmánybíró
          Dr. Varga Zs. András s. k.,
          alkotmánybíró


        Dr. Juhász Imre párhuzamos indokolása

        [18] A határozat rendelkező részével és túlnyomórészt annak indokolásával is egyetértek. Nem tartom azonban elfogadhatónak az Indokolás [16] bekezdésében foglaltakat. A hivatkozott szövegrészben az Alkotmánybíróság felhívja a Kúria figyelmét arra, hogy az olyan eljárásokban, amelyek úgymond jellegükben büntetőeljáráshoz hasonlítanak, célszerű akkor is tárgyalás tartását elrendelni, ha azt a fél maga nem kérte. Ez a felhívás több okból is helyteleníthető.

        [19] 1. Jelen ügy tárgya egy közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indult peres eljárás alkotmányos­sági vizsgálata volt. A perben a Kúria mint felülvizsgálati bíróság – kötelezettségének megfelelően – a Pp. szabályai szerint járt el és hozott ítéletet. Eljárási kódexeink bevezető rendelkezései ugyan tartalmaznak egymáshoz hasonló alapelvi szabályokat, de a tételes eljárás jogi rendelkezések markánsan különböznek, ezért dogmatikailag értelmezhetetlen a határozat kifogásolt részében burkoltan megfogalmazott, mintegy jogágaktól független „kvázi alkotmányos követelmény”. Olyan konkrét kérdésben, mint a tárgyalás tartásának kötelezettsége, még a szövegben tett distinkciók (bizonyítási teher, büntető jellegű szankció, az ügy érdemében hozott döntés stb.) alapján sem lehet közös, az eljárás jogági jellegétől független követelményt támasztani.

        [20] 2. A határozat Indokolásának [14] bekezdése maga is hivatkozik a 3115/2013. (VI. 4.) AB határozatra, amely szerint nem jelenti a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét, ha a törvény egyes – különösen a rendkívüli – jogorvoslati eljárásokban a bíróság számára lehetővé teszi a tárgyaláson kívüli elbírálást is. Megjegyzendő, hogy az Alkotmánybíróság a Pp. rendelkezéseit korábban több alkalommal is vizsgálta e vonatkozásban és álláspontja mindvégig változatlan maradt.
        [21] A Pp.-nek a határozatban ugyancsak hivatkozott, fentiek szerint alkotmányosan nem kifogásolható 274. § (1) bekezdése főszabálynak a tárgyaláson kívüli elbírálást tekinti. Tárgyalást akkor kell tartani, ha a felek bármelyike azt kéri vagy a Kúria azt szükségesnek tartja. Megjegyzendő, hogy a konkrét ügyben az indítványozó tárgyalás tartását nem kérte, (ahogyan a másik fél sem). Ebből következően nyilvánvaló, hogy az indítványozó sérelme nem a „tárgyaláson kívüliségből” fakadt, hanem a számára hátrányos döntés tartalmából.
        [22] Álláspontom szerint, ha sem az alkalmazott jogszabályi rendelkezés, sem annak a konkrét ügy kapcsán történt bírósági értelmezése nem veti fel az alaptörvény-ellenesség kételyét, úgy az Abtv. 27. §-ának rendelkezéseiből sem következik, hogy az Alkotmánybíróság, még ha csak jelzésértékkel is, de további instrukciókat adjon a jogalkalmazónak.

        [23] 3. A szóban forgó szövegrész – a Kúria számára megfogalmazott ajánlás részbeni indokaként – hivatkozik az EJEB Pákozdi-ügyben született döntésére. Mivel az Abtv. 32. § (1) és (2) bekezdése alapján az indítványozó nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatát nem kezdeményezheti és annak megindítására jelen ügyben hivatalból sem volt ok, így a határozat meghozatala során az Alkotmánybíróság döntésének mércéjéül kizárólag az Alaptörvény szolgált. Ennek okán a hivatkozott – álláspontom szerint hangsúlyozottan eseti – EJEB döntés sem indokolja a contra legem jogalkalmazás szorgalmazását.

        Budapest, 2016. március 21.
        Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
        az Alkotmánybíróság elnöke,
        az aláírásában akadályozott
        dr. Juhász Imre
        alkotmánybíró helyett

        [24] A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom.

        Budapest, 2016. március 21.


        Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
        alkotmánybíró
        Dr. Salamon László s. k.,
        előadó alkotmánybíró
        Dr. Varga Zs. András s. k.,
        alkotmánybíró

        Dr. Sulyok Tamás alkotmánybíró párhuzamos indokolása

        [25] Egyetértek a határozat elutasítást tartalmazó rendelkező részével, indokaim ugyanakkor a többségi határozat indokolásától részben eltérőek. Párhuzamos indokolásomban két kérdésben kívánom kifejteni a többségi határozat indokolásától eltérő érveimet: a panaszos magatartásának a felróhatósága, illetve az EJEB Pákozdi-ügyben meghozott döntésének az értékelése tekintetében.

        [26] 1. A panaszos felróható magatartásának a többségi határozat indokolásában szereplő indokaihoz kapcsolódó eltérő indokolásom a következő.
        [27] A többségi határozat indokolása az elutasító döntés indokaként hivatkozik a panaszos felróható magatartására és joggal való visszaélésére is az alábbiak szerint: „Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó alperes maga sem kérte a Kúriától tárgyalás tartását; ha ugyanis kérte volna, a Kúria – saját megítélésétől függetlenül – mindenképpen kellett volna, hogy tartson tárgyalást. A magyar jogrendszert átható alapvető elv, hogy saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat. Ha az Alkotmánybíróság jelen ügyben alaptörvény-ellenességet állapítana meg, azzal maga biztosítana lehetőséget a törvényi szintű eljárási jogosítványok visszaélésszerű gyakorlására, mivel akkor is alapjogi védelmet nyújtana a felülvizsgálati eljárás résztvevőjének (felperesének vagy alperesének), ha az tudatosan nem kéri tárgyalás tartását, noha erre joga van, és kérése esetén azt a Kúria nem tagadhatja meg.” (Indokolás [15])
        [28] Véleményem szerint az, hogy a panaszos a felülvizsgálati eljárás során nem kérte tárgyalás tartását, és ennek ellenére állította valódi alkotmányjogi panaszban a Kúria felülvizsgálati ítéletének a tisztességes bírósági eljárás alapjogába ütközését – a panaszos felülvizsgálati tárgyaláson történő szóbeli meghallgatásának az elmaradása miatt – nem tekinthető sem a panaszos felróható magatartásának, sem visszaélésszerű joggyakorlásnak. Úgy vélem, hogy ha valaki a számára biztosított jogosítvánnyal (jelen esetben tárgyalás tartására vonatkozó kérelmi jogával) nem él, ezzel a magatartásával fogalmilag nem valósíthat meg felróható magatartást. A jogosultság éppen azt jelenti, hogy a jogosult szabadon mérlegelhet, él-e a számára biztosított jogokkal. Ellenkező esetben a jog nem jog lenne, hanem kötelezettség. Felhatalmazó normák esetében a felróhatóság tehát fogalmilag kizárt, csak kötelezést előíró normák esetében beszélhetünk a normában foglalt kötelezettség szándékos (a többségi határozat szóhasználatában: tudatos) vagy gondatlan megszegéséről, amely a felróhatóság alapját képezheti. Ettől eltérő kérdés, hogy az Alkotmánybíróság természetesen saját döntési körében szabadon értékelheti azt a tényt, hogy az indítványozó a jelen ügyben nem élt egy jogával, azaz nem kérte tárgyalás tartását, azonban ezen tényállási elem felróható magatartásként, illetve joggal való visszaélésként történő értékelését a magam részéről nem tartom megalapozottnak.
        [29] Álláspontom szerint a többségi határozat indokolásának nem a „felróhatóság” illetve a „joggal való visszaélés tilalma” önálló alkotmányjogi tartalommal nem rendelkező, a magánjogi dogmatikában kimunkált jogfogalmainak analóg alkalmazásával kellett volna a valódi panasz elutasítását indokolni. A panaszos a tisztességes bírósági eljárás sérelmét azon az alapon állította, hogy a Kúria a felülvizsgálati eljárásban nem tartott tárgyalást, és ezzel elzárta a panaszost a szóbeli meghallgatás lehetőségétől. Álláspontom szerint a panaszos nem hivatkozhat alapjogi sérelemként az eljárás egészének a tisztességtelenségére olyan eljárási szabály sérelme (tárgyalás tartásának és ezen keresztül a szóbeli meghallgatásnak az elmaradása) miatt, amelynek a kialakulásában maga is közrehatott, amelyet önállóan is lehetősége lett volna az irányadó törvényi eljárási szabályok alapján elhárítani. Az Abtv. 27. §-ában foglalt valódi alkotmányjogi panasz esetében a támadott bírói döntésnek (az abban megjelenő jogalkalmazásnak) önmagában (a panaszos közrehatása nélkül) kell előidézni a panaszos Alaptörvényben foglalt jogának a sérelmét. Ebből következően álláspontom szerint közömbös az is, hogy a Kúria miért nem tartott a vizsgált ügyben tárgyalást: jelentősége annak van, hogy a panaszos azzal, hogy nem kérte a tárgyalás megtartását, maga idézte elő annak elmaradását, az általa állított alapjogi sérelem kialakulásában közrehatott, és az nem kizárólag a Kúria önálló eljárási cselekményére (jogalkalmazására) vezethető vissza.

        [30] 2. A többségi határozatnak az EJEB Pákozdi-ügyben meghozott határozatára vonatkozó indokolásához kapcsolódó eltérő indokolásom a következő.
        [31] A panaszos valódi panaszának az indokolásában felhívta az EJEB Pákozdi-ügyben meghozott korábbi döntését. A többségi határozat indokolása az indítvány említett eleméhez kapcsolódóan az alábbi megállapítást tette: „[j]elzi azonban az Alkotmánybíróság, hogy olyan eljárásokban, melyek jellegükben a büntetőeljáráshoz hasonlítanak (és az adóbírság kivetésének jogosságáról szóló eljárás ilyen, mivel az ugyanolyan módon érint egy személyt, mint egy büntetőjogi pénzbüntetés), amelynek során a bizonyítási teher megfordul, és az eljárással érintett személynek kell bizonyítania, hogy nem követett el jogellenes cselekményt, amely cselekményért az állami hatóság büntető jellegű szankciót alkalmazhat, továbbá amelyben meghatározott tények relevanciájának előre nem látható újraértékelése is felmerülhet, amennyiben a bírói döntés az ügy érdemében születik meg – figyelemmel az EJEB Pákozdi-ügyben született döntésére is – a Kúriának a jövőben célszerű akkor is tárgyalás tartását elrendelni, ha azt a fél maga nem kérte.”
        [32] A többségi határozat indokolásában szereplő „jelzést” a magam részéről szükségtelennek tartom a jelen ügy elbírálása szempontjából. A Kúria a jövőben is maga dönt arról, hogy egy-egy elé kerülő adóperben, felülvizsgálati szakban erre irányuló kérelem hiányában tart-e tárgyalást vagy sem. A Kúria az EJEB Pákozdi-ügyben meghozott döntését a hasonló tárgyú, általa felülvizsgálati eljárás keretében vizsgált ügyekben minden bizonnyal figyelembe veszi akkor, amikor a tárgyalás tartásának a kérdésében dönt. A bírói függetlenség alkotmányos alapelvének megfelelően a fenti döntést minden esetben a Kúriának kell meghozni, ami nem célszerűségi, hanem törvényességi kérdés, és a Kúriának ebben az eljárási kérdésben az Alkotmánybíróság „jelzésétől” függetlenül is döntést kell hoznia. Álláspontom szerint a többségi határozat indokolásában szereplő „jelzés” nem váltja ki a vizsgált ügy és a panaszos által felhívott Pákozdi-ügy közötti elhatárolás szükségességét. Amennyiben az indítvány említett elemét az Alkotmánybíróság önálló indítványi elemnek tekintette, akkor megfelelő indokát kellett volna adni annak, hogy a jelen ügy miért és mennyiben tér el a Pákozdi-ügytől, miért nem volt az Alkotmánybíróság részéről figyelembe vehető a Pákozdi-ügyben meghozott EJEB döntés. Megítélésem szerint a jelen ügyben nemcsak szükséges lett volna az elhatárolás a Pákozdi-ügytől, de az egyben kellő súlyú alkotmányjogi érveléssel is alátámasztható lett volna. Olvasatom szerint a Pákozdi-ügyben meghozott döntésből és az EJEB említett döntésben megjelölt esetjogából egyaránt megállapítható az, hogy esetről-esetre és a konkrét ügy körülményeinek a gondos mérlegelésével lehet csak megalapozottan állást foglalni abban a kérdésben, hogy a szóbeli meghallgatás hiánya (tárgyalás tartás elmaradása a jogorvoslati eljárásban) mikor vezethet az EJEB által is oltalmazott fair trial sérelmére.

        Budapest, 2016. március 21.
        Dr. Sulyok Tamás s. k.,
        alkotmánybíró

        [33] A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom.

        Budapest, 2016. március 21.

        Dr. Lévay Miklós s. k., Dr. Szívós Mária s. k.,
        alkotmánybíró alkotmánybíró

        [34] Dr. Sulyok Tamás alkotmánybíró párhuzamos indokolásához ezzel a kiegészítő szöveggel csatlakozom: „[a] párhuzamos indokolás első pontjához csatlakozom azzal, hogy nemcsak felróhatóságról nem lehet az adott ügyben beszélni, hanem eljárási szabály sérelméről (és alapjogi sérelemről) sem.”

        Budapest, 2016. március 21.
        Dr. Salamon László s. k.,
        alkotmánybíró
          .
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          12/30/2014
          .
          Number of the Decision:
          .
          3064/2016. (IV. 11.)
          Date of the decision:
          .
          03/21/2016
          .
          .