English

Hungarian
Ügyszám:
.
21/B/2008
Előadó alkotmánybíró: Lenkovics Barnabás Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 154/2008. (XII. 17.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2008/1203
.
A határozat kelte: Budapest, 12/15/2008
.
.
A határozat szövege (pdf):
    .
    A határozat szövege:
    .
    A határozat szövege:
                       A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
      vizsgálatára  és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség
      megállapítására  irányuló indítványok tárgyában  —  dr.  Balogh
      Elemér   és   dr.   Kiss   László   alkotmánybírók   párhuzamos
      indokolásával,  valamint  dr.  Bragyova  András   alkotmánybíró
      különvéleményével — meghozta a következő

                               határozatot:

      1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja: az azonos nemű személyek
      számára   a  bejegyzett  élettársi  kapcsolat  jogintézményének
      létrehozása nem alkotmányellenes.

      2.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  a   bejegyzett
      élettársi  kapcsolatról  szóló 2007. évi  CLXXXIV.  törvény  az
      indokolásban kifejtett okokból alkotmányellenes,  ezért  azt  a
      jelen  határozat  közzétételének napjával  megsemmisíti,  ennek
      folytán a törvény nem lép hatályba.

      Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                   Indokolás

                                      I.

        Az  Alkotmánybírósághoz  hat indítvány  érkezett  a  bejegyzett
        élettársi  kapcsolatról szóló 2007. évi  CLXXXIV.  törvényt  (a
        továbbiakban:  Béktv.)  érintően,  amelyet  a  Magyar   Közlöny
        2007/186. számában, 2007. december 29-én hirdettek ki, hatályba
        lépésének időpontja 2009. január 1. napja.

        1. Az első indítványozó a Béktv. 1. § (1) bekezdésének, a 2.  §
        (1)-(2)   bekezdéseinek  és  a  3.   §   (2)   bekezdésének   a
        megsemmisítését kérte. Indítványozta emellett azt is,  hogy  az
        Alkotmánybíróság  semmisítse  meg  a  törvény  15.   §-ának   a
        házasságkötési  eljárásról és a névviselésről szóló  1982.  évi
        17.  törvényerejű rendelet (a továbbiakban: At.)  módosításáról
        rendelkező  egyes szakaszait is: az At. 26/G. § (3)  bekezdését
        („Az  élettársi kapcsolat bejegyzése nyilvános és ünnepélyes.”)
        beiktató  szakaszt,  illetve  az At.  26/H.  §  (1)  bekezdését
        megállapító szakaszból a második mondatot („A tanúkról a leendő
        élettársak gondoskodnak.”).
        Indokolása szerint az Alkotmányba ütközik, hogy a Béktv.  2.  §
        (2)  bekezdése azonosítja a bejegyzett élettársi kapcsolatot  a
        házassággal. A két jogintézmény lényegét, létesítésének  formai
        kellékeit,  joghatásait  tekintve tulajdonképpen  semmiben  nem
        különbözik egymástól, ezért a bejegyzett élettársi kapcsolat „a
        házasság   Alkotmány   által   védett   intézményét   gyengíti,
        diszkriminálja és végső soron ellehetetleníti”. A törvényalkotó
        —  érvel tovább az indítványozó — a Béktv.-vel megteremtette  a
        „majdnem  házasságot”, amit „immár nem szükséges egy  férfi  és
        egy  nő  életközösségeként felfogni, hanem azonos neműek között
        is   létesíthető”.  Úgy  véli,  hogy  a  közgondolkodás  a  két
        jogintézmény között — rendkívüli hasonlóságuk miatt —  nem  tud
        majd különbséget tenni (különösen, hogy az At. beiktatott 26/G.
        §  (3)  bekezdése  szerint: „Az élettársi kapcsolat  bejegyzése
        nyilvános  és  ünnepélyes.”),  ami  zavarokat  fog   okozni   a
        „közgondolkodásban  és -gyakorlatban”, és  szintén  a  „valódi”
        házasság intézményének a gyengítéséhez vezet. Érveit a 14/1995.
        (III.   13.)  AB  határozatban  foglaltak  idézésével   kívánja
        alátámasztani az indítványozó. Kifejti, hogy az Alkotmány 15. §-
        a  nem  pusztán  a  házasság elnevezést védi, a  házasságot  az
        Alkotmány  alapján  „annak valóságos tartalmi  és  eljárásjogi,
        valamint  kulturális külsőségei tekintetében is védettnek  kell
        tekinteni”.  Ezzel  pedig  nem  egyeztethető  össze  egy  olyan
        jogintézmény,  amely — elnevezését kivéve  —  a  házassághoz  a
        megtévesztésig hasonlít. Az indítványozó sérelmezi azt is, hogy
        a  bejegyzett  élettársi  közösség a házassággal  azonos  módon
        keletkezik,  azonban egyszerűsített módon, közjegyző  által  is
        megszüntethető, ami szerinte „súlyosan sérti és diszkriminálja”
        a házasság intézményét.
        A  törvény  belső  ellentmondásaként értékeli az  indítványozó,
        hogy  a  3.  § (2) bekezdése a házasság felbontására  vonatkozó
        szabályokat rendeli alkalmazni a bejegyzett élettársi kapcsolat
        megszüntetésére  vonatkozóan, míg a 4.  §  egy  egyszerűsített,
        közjegyző általi megszüntetést is lehetővé tesz.
        Jogalkotói  mulasztásnak tartja emellett,  hogy  a  Béktv.  nem
        garantálja     megfelelően    az    érintett    tisztségviselők
        (anyakönyvvezetők,      közjegyzők)      lelkiismereti       és
        vallásszabadságát,  ők  ezért  a  „házasság  intézménye   mellé
        alacsonyabb  jogszabály  által  rendelt  intézménnyel   szemben
        támasztott   lelkiismereti  aggályaik,   kulturális,   vallási,
        erkölcsi    megfontolásaik   ellenére   is   kötelesek    annak
        létesítésekor és megszüntetésekor közreműködni”.
        Véleménye szerint a törvény az egyházi autonóm szervezeteket és
        egyházi  személyeket  is  hátrányosan diszkriminálja,  mivel  a
        bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítő személyek  „a  Béktv.
        törvényi   hátterével   egészen  nyilvánvalóan   a   tanításuk,
        önértelmezésük   alapelemei  közé   tartozó,   a   hetero-   és
        homoszexuális  élettársi közösség és házasságkötés  intézményét
        maguk  részéről  nem támogató. ill. elutasító,  diszkvalifikáló
        egyházi    szervezetek   autonómiájának   és   függetlenségének
        megsértésére, ill. gyengítésére fognak törekedni”.
        Végezetül  utal rá az indítványozó, hogy szerinte a  Béktv.  az
        Alkotmány   15.   §-ának   módosításaként   fogható   fel,    a
        törvényalkotó   azonban   a  bejegyzett   élettársi   kapcsolat
        intézményét  önálló  törvény  formájában,  egyszerű  többséggel
        alkotta meg, ami a 65/2007. (X. 18.) és a 75/2007. (X. 19.)  AB
        határozatok alapján alkotmánysértő.
        Az   indítványozó  tehát  kérelmét  az  Alkotmány  2.   §   (1)
        bekezdésére,   15.  §-ára,  valamint  60.  §  (1)   bekezdésére
        alapította,  illetve — az Alkotmány 70/A.  §  (1)  bekezdésének
        megjelölése   nélkül  —  kifejezetten  utalt  a  diszkrimináció
        tilalmára is.

        2.  A  második  indítványozó  a  Béktv.-vel  összefüggésben  az
        Alkotmány  2.  § (1) bekezdésének, 15. §-ának,  67.  §-ának  és
        70/A.  §-ának, valamint az Emberi Jogok Egyetemes  Nyilatkozata
        16.   Cikkének,   végezetül  pedig  az  Emberi  Jogok   Európai
        Egyezménye 12. Cikkének a sérelmét állította.
        Indokolásában  kifejtette,  hogy  álláspontja  szerint   állami
        védelem   csakis   a  házasságot  illeti  meg,   a   házasságot
        tartalmilag   megkettőzni  (Béktv.  2.  §)  felesleges   és   a
        jogbiztonságra  ártalmas.  Mivel  a  házasság   férfi   és   nő
        életközössége,  ezzel  párhuzamosan egy  másik,  a  házassággal
        azonos  tartalmú  jogintézményt  létrehozni  az  egynemű  párok
        élettársi  kapcsolatának bejegyzésére, az Alkotmány  15.  §-ába
        ütközik. A házasság intézményét „rombolja” szerinte az is, hogy
        az  At.  módosítása a házasságkötési szertartás ünnepélyességét
        írja elő az élettársi kapcsolat bejegyzése esetére is.
        Az  indítványozó — az első indítványozóhoz hasonlóan —  szintén
        burkolt  alkotmánymódosításnak tartja  a  Béktv.-t,  mivel  az,
        álláspontja   szerint,  tartalmi  vonatkozásban  valójában   az
        egynemű párokra is kiterjeszti a házasságkötés lehetőségét.
        A Béktv. 3. §-a szerinte azzal, hogy a felek akaratának mélyebb
        megismerésére   alkalmatlan   közjegyzői   közreműködéssel   is
        lehetővé teszi a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetését,
        a  gyengébb  fél, különösen az érintett, de nem  közös  gyermek
        érdekeinek sérelmét jelentheti, ami sérti az Alkotmány 15.,  16
        és  70/A.  §-ait.  Az érintett kiskorú gyermek  érdekeit  —  és
        ezáltal  az Alkotmány 16. és 70/A. §-ait — sértőnek  tartja  az
        indítványozó  a Béktv. 15. §-ának az At.-t érintő  módosítását,
        jelesül  a  26/C.  §  (3)  bekezdés beiktatását  is  („Az  apai
        elismerő nyilatkozat alapján a férfi élettársat akkor  lehet  a
        gyermek   apjának  tekinteni,  ha  a  nyilatkozat  megtételétől
        számított   hat   hónapon   belül  az   élettársi   kapcsolatot
        bejegyzik.”).  E  rendelkezés az indítványozó  szerint  ugyanis
        arra  ösztönzi a „gyermeke sorsa iránt elkötelezett anyát, hogy
        még  abban  az  esetben is tartózkodjék élettársi kapcsolatának
        bejegyeztetésétől, ha az apa nem kíván vele  házasságra  lépni.
        Az   élettársi  kapcsolat  bejegyeztetésétől  való  tartózkodás
        ugyanis  elősegíti a gyermek jogállásának és  eltartása  anyagi
        feltételeinek apasági elismeréssel történő rendezését.”
        Az  indítványozó állítása szerint végezetül ellentmondás feszül
        a   Béktv.  17.  §  11.  és  15.  pontja,  valamint  a  Polgári
        Törvénykönyvről  szóló 1959. évi IV. törvény  (a  továbbiakban:
        Ptk.)   615.  §  (2)  bekezdése  között,  ugyanakkor   a   vélt
        ellentmondás  mibenlétét, és az emiatt sérülni vélt  alkotmányi
        rendelkezést nem jelölte meg.

        3.   A   harmadik  indítványozó  elsősorban  a  Béktv.   formai
        alkotmányellenességét, közjogi érvénytelenségét állítja  súlyos
        eljárási szabálytalanság okán. Álláspontja szerint azzal,  hogy
        a törvény tervezetét nem bocsátották szakmai-társadalmi vitára,
        közigazgatási  egyeztetésre,  sérült  az  Alkotmány  2.  §  (1)
        bekezdése,  a 19. § (2) bekezdése, a 35. § (1) bekezdésének  a)
        és  b)  pontja, a 36. §-a, a 37. § (2) bekezdése, az 50. §  (1)
        bekezdése,  az  51. § (1) bekezdése, valamint  a  jogalkotásról
        szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 19-20. §-ai,
        27-28. §-ai, 31-32. §-ai, illetve a bíróságok szervezetéről  és
        igazgatásáról  szóló 1997. évi LXVI. törvény 39.  §  e)  pontja
        [összefüggésben az Alkotmány 50. § (5) bekezdésével].
        Másodsorban  azonban az indítványozó a Béktv.-t tartalmilag  is
        Alkotmányba  ütközőnek  találja. Véleménye  szerint  a  törvény
        ellentétes  az  Alkotmány 2. § (1) bekezdésével,  a  7.  §  (1)
        bekezdésével,  a  15-16. §-aival, az 54. § (1) bekezdésével,  a
        67. § (1) bekezdésével és a 70/A. § (1) bekezdésével.
        Indokolása  szerint az Alkotmány felhívott rendelkezéseiből  az
        következik, hogy a jogalkotó nem fűzhet ugyanolyan joghatásokat
        az   azonos   neműek  életközösségéhez,  mint   a   különneműek
        házasságkötéséhez.  A  szabadság  —  érvel   az   indítványozó,
        konkrétan megemlítve az Alkotmány 54. § (1) bekezdését — csak a
        férfi  és  nő közötti házasságkötésre terjed ki, „ez  méltó  az
        emberhez, az emberi méltósághoz való jog is ezt védi”.  Kifejti
        emellett  azt  is,  hogy az azonos neműek bejegyzett  élettársi
        közösségének   szabályozása  kioltja  a  házasságot   megillető
        kiemelt  védelmet. Mindez a házasság rendeltetésének,  céljának
        figyelmen kívül hagyását jelenti, önkényes, aláássa a  házasság
        intézményét, és ez az Alkotmány 15. §-án kívül a  70/A.  §  (1)
        bekezdését is sérti. Szerinte a Béktv. sérti az Alkotmánynak az
        ifjúság  védelmére  vonatkozó  16.  §-át,  a  gyermekeknek   az
        Alkotmány  67.  §-ában  foglalt  jogait,  a  kiskorú  gyermekek
        Alkotmányban biztosított „mindenek felett álló” érdekét.

        4. A negyedik indítványozó az Alkotmány 15. §-ába ütközés miatt
        kéri a Béktv. megsemmisítését az Alkotmánybíróságtól. Úgy véli,
        hogy  a  Béktv. egyetlen célja az azonos nemű személyek számára
        egy, a házassággal lényegileg azonos intézmény létrehozása.

        5. Az ötödik indítványozó szintén úgy véli, hogy a Béktv. sérti
        az   Alkotmány   15.   §-át.  A  törvény  2.   §-ában   foglalt
        szabályozással álláspontja szerint a jogalkotó az azonos neműek
        házasságát   intézményesíti,  amely   összeegyeztethetetlen   a
        házasság Alkotmányban védett intézményével. Elfogadhatatlan  és
        „házasságellenes”  emellett szerinte az is, hogy  a  bejegyzett
        élettársi kapcsolat házasságkötési akadály, illetve az is, hogy
        a  Béktv.  a családjogi törvény mint háttértörvény alkalmazását
        írja elő a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozóan.
        A  jogszabály  emellett az Alkotmány 67. §  (1)  bekezdését  is
        sérti,  mivel a közös gyermekké fogadás tilalma nem  zárja  ki,
        hogy  az  azonos nemű élettársak közösen gyermeket  neveljenek.
        Ilyen  helyzetet  —  mivel  abban a  gyermek  megfelelő  testi,
        szellemi  és erkölcsi fejlődése nem biztosítható — a  jogalkotó
        nem   mozdíthat  elő  az  azonos  neműek  együttélésének  quasi
        házasságként történő elismerésével. Diszkriminatív  emellett  —
        érvel  az indítványozó —, hogy a jogalkotó különbséget  tesz  a
        bejegyzett  és  a  nem bejegyzett élettársi  kapcsolat  között.
        Sérti  továbbá  az  Alkotmány  2. §  (1)  bekezdésében  foglalt
        követelményeket,  hogy  a  Béktv.  2.  §  (2)   bekezdése   túl
        általános.   Tovább  növeli  a  jogbizonytalanságot,   hogy   a
        szabályozás teljessé tételéhez számos más jogszabály módosítása
        is  szükséges  lenne, nincs azonban garancia arra,  hogy  ez  a
        Béktv. hatályba lépéséig megtörténik. A jogbiztonságot emellett
        szerinte  az is sérti, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat  a
        Ptk. rendszerén kívül került szabályozásra.
        Konkrét   jogszabályhely  megjelölése  nélkül   hivatkozik   az
        indítványozó  arra, hogy a Béktv. a Jat.-ba ütközik,  mert  nem
        végeztek számításokat arra vonatkozóan, hogy az özvegyi nyugdíj
        intézményének  a regisztrált élettársakra történő kiterjesztése
        milyen  költségvetési  kiadásokkal, társadalmi  hatásokkal  jár
        majd.

        6.  A  hatodik  indítványozó szintén az  Alkotmány  15.  §-ának
        sérelmére  hivatkozással  kéri a  Béktv.  megsemmisítését.  Úgy
        véli,  hogy a törvény burkoltan az azonos neműek házasságkötési
        lehetőségét  kívánta  elismerni,  amely  azonban   vallási   és
        erkölcsi alapon elfogadhatatlan.

        Az  Alkotmánybíróság  a  kérelmeket  —  tárgyi  összefüggésükre
        tekintettel  —  az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről  és
        annak  közzétételéről szóló módosított és egységes  szerkezetbe
        foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 28. §
        (1) bekezdése alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

                                      II.

        1. Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezései:
        „2.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
        jogállam.”
        „7.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  jogrendszere  elfogadja  a
        nemzetközi  jog  általánosan  elismert  szabályait,  biztosítja
        továbbá  a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és  a  belső
        jog összhangját.”
        „15.  §  A  Magyar  Köztársaság védi a  házasság  és  a  család
        intézményét.”
        „16.  §  A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az  ifjúság
        létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság
        érdekeit.”
        „54.   §   (1)   A   Magyar  Köztársaságban   minden   embernek
        veleszületett  joga  van az élethez és az  emberi  méltósághoz,
        amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
        „60.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban mindenkinek  joga  van  a
        gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.”
        „67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a
        családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és
        gondoskodásra,  amely a megfelelő testi, szellemi  és  erkölcsi
        fejlődéséhez szükséges.”
        „70/A.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság biztosítja  a  területén
        tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az
        állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen
        faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény,
        nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy
        egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”

        2. A Béktv. indítványokkal konkrétan is támadott rendelkezései:
        „1. § (1) Bejegyzett élettársi kapcsolat akkor jön létre, ha az
        anyakönyvvezető előtt együttesen jelenlévő két,  tizennyolcadik
        életévét   betöltött   személy  személyesen   kijelenti,   hogy
        egymással bejegyzett élettársi kapcsolatban kíván élni.”

        „2.  §  (1)  Az  e  törvényben nem szabályozott  kérdésekben  a
        bejegyzett élettársi kapcsolatra a házasságról, a családról  és
        a  gyámságról  szóló  1952.  évi IV. törvény  (a  továbbiakban:
        Csjt.)  házasságra vonatkozó rendelkezéseit alkalmazni kell.  A
        Csjt.  közös gyermekké fogadásra és a házastársak névviselésére
        vonatkozó   rendelkezései  nem  alkalmazhatóak   a   bejegyzett
        élettársakra.
        (2) Ha törvény eltérően nem rendelkezik,
        a)  a  házasságra vonatkozó szabályokat a bejegyzett  élettársi
        kapcsolatra,
        b)  a  házastársra vagy házastársakra vonatkozó  szabályokat  a
        bejegyzett élettársra vagy élettársakra,
        c)  az  özvegyre  vonatkozó szabályokat az  elhunyt  bejegyzett
        élettárs túlélő bejegyzett élettársára,
        d)  az elvált személyre vonatkozó szabályokat arra a személyre,
        akinek bejegyzett élettársi kapcsolatát megszüntették,
        e) a házaspárra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársakra
        is megfelelően alkalmazni kell.”

        „3.  §  (1) A bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnik az egyik
        élettárs  halálával, vagy ha az élettársak egymással házasságot
        kötnek, valamint az élettársi kapcsolat megszüntetésével.
        (2) A bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetésére a házasság
        felbontására vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni kell.”

        „15. § (1) Az At. a következő, II/A. fejezettel, fejezetcímmel,
        alcímmel és 26/B-26/H. §-sal egészül ki: (…)
        26/C.  §  (3)  Az  apai elismerő nyilatkozat  alapján  a  férfi
        élettársat  akkor  lehet  a gyermek  apjának  tekinteni,  ha  a
        nyilatkozat  megtételétől  számított  hat  hónapon   belül   az
        élettársi kapcsolatot bejegyzik. (…)
        26/G.  §  (3)  Az élettársi kapcsolat bejegyzése  nyilvános  és
        ünnepélyes.
        26/H. § (1) (…) A tanúkról a leendő élettársak gondoskodnak.”

        „16. § Ez a törvény 2009. január 1-jén lép hatályba.”

        „17.  §  (1)  A  Polgári Törvénykönyvről szóló  1959.  évi  IV.
        törvény
        (…)
        11.  607. § (4) bekezdésében, 615. § (2) bekezdésében,  616.  §
        (1)  bekezdésében, 616. § (2) bekezdésében, 616. § (3) bekezdés
        második  mondatában  és  671. § (1)  bekezdésében  a  házastárs
        szövegrész helyébe a házastárs vagy a bejegyzett élettárs,
        (…)
        15. 615. § (2) bekezdésében a házasságot köt szövegrész helyébe
        a   házasságot  köt,  vagy  bejegyzett  élettársi   kapcsolatot
        létesít,
        (…)
        szöveg lép.

                                     III.

        Az indítványok az alábbiak szerint megalapozottak.

        Az Alkotmánybíróság előzetesen megvizsgálta azt a kérdést, hogy
        hatáskörébe   tartozik-e  az  indítványozók   által   támadott,
        kihirdetett, de hatályba még nem lépett törvény vizsgálata.

        Az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.  törvény  (a
        továbbiakban:   Abtv.)   42.  §  (2)   bekezdése   alapján   az
        Alkotmánybíróság gyakorlata az, hogy a kihirdetett, de hatályba
        még  nem  lépett  törvény (törvényi rendelkezés)  is  képezheti
        utólagos  absztrakt  normakontroll  tárgyát.  Ha  a  kifogásolt
        rendelkezések  alkotmányellenessége  megállapítást   nyer,   az
        Alkotmánybíróság  az  alkotmányellenesség  megállapításának   a
        következményeként   a  hatálybalépés  elmaradását   mondja   ki
        [28/1993. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1993, 220, 225.; 19/1999.
        (VI.  25.)  AB  határozat, ABH 1999, 150, 158.; 14/2002.  (III.
        20.) AB határozat, ABH 2002, 101, 114.].

        A   fentiekre   tekintettel   az  Alkotmánybíróság   a   Béktv.
        alkotmányossági  vizsgálatát az egyesített indítványok  alapján
        lefolytatta.

                                      IV.

        1.  Az  Alkotmánybíróság — a támadott törvény és az indítványok
        tartalmának    érdemi   részeit   vizsgálva   —   mindenekelőtt
        áttekintette,   hogy   a   házasság   intézményének   védelmére
        vonatkozó,  az  államot  terhelő alkotmányi  kötelezettség  mit
        jelent, annak mi a tartalma.

        1.1.  Az Alkotmány 15. §-a mondja ki, hogy a Magyar Köztársaság
        védi  a házasság és a család intézményét. Annak a ténynek, hogy
        a   házasság   és   a  család  intézményét   már   az   1972-es
        alkotmánymódosítás  áthelyezte  a  VIII.   fejezetből   az   I.
        fejezetbe,  az  1989-es  köztársasági  Alkotmányunk   pedig   a
        demokratikus  jogállam alapvető értékeit  felsoroló  „Általános
        rendelkezések”  között tartotta, önmagában is jelentősége  van:
        az  Alkotmány  a  házasságot és a családot a magyar  társadalom
        egyik alapintézményének tekinti.
        Az Alkotmány 15. §-a amikor kimondja, hogy a Magyar Köztársaság
        védi  a  házasság  és  a  család intézményét,  nem  csupán  egy
        államcélt,  állami  feladatot  deklarál,  hanem  egy   objektív
        intézményvédelmi   kötelezettséget   állapít   meg.   „Erre   a
        rendelkezésre alanyi jog nem alapítható, ez ugyanis az államnak
        a   házasság  és  a  család  védelmére  vonatkozó  kötelességét
        fogalmazza   meg:   azt  az  államcélt,  hogy   a   törvényhozó
        jogszabályok megalkotása útján részesítse védelemben a házasság
        és  a család intézményét” [7/2006. (II. 22.) AB határozat,  ABH
        2006, 181, 207.). Ezt a védelmi kötelezettséget úgy rögzíti  az
        Alkotmány,  hogy  mind  a  házasság,  mind  a  család  fogalmát
        adottnak  veszi,  a  házasfeleknek  és  a  családoknak  konkrét
        jogokat  nem állapít meg, az állam részére konkrét,  nevesített
        védelmi  eszközöket és kötelezettségeket nem  ír  elő.  Ahogyan
        arra  a  48/1998.  (XI. 23.) AB határozat  is  rámutatott:  „Az
        Alkotmány   egyes   esetekben  nevesíti   az   intézményvédelmi
        kötelességeket,  másutt nem, előfordul az  is,  hogy  éppen  az
        alanyi  jogi  oldal  marad  háttérben;  a  megfogalmazás  és  a
        hangsúlybeli  különbségek  nem  változtatnak  azon,   hogy   az
        alapjogok  egyaránt  tartalmazzák a szubjektív  jogokat  és  az
        objektív, ennél szélesebb állami kötelességeket is” (ABH  1998,
        333, 341.).
        Az  Alkotmánybíróság a 14/1995. (III. 13.) AB  határozatában  a
        társadalmi felfogással összhangban értelmezte az Alkotmány  15.
        §-át,  és  kimondta, hogy a házasság „tipikusan közös gyermekek
        születését és a családban való felnevelését célozza,  amellett,
        hogy  a  házastársak kölcsönös gondoskodásban  és  támogatásban
        élésének  is kerete. (…) A házasság intézményét az  állam  arra
        tekintettel   is   részesíti   alkotmányos   védelemben,   hogy
        elősegítse   a  házastársak  számára  a  közös  gyermekkel   is
        rendelkező család alapítását. Ez a magyarázata annak,  hogy  az
        Alkotmány 15. §-a együtt említi a védelem két tárgyát: A Magyar
        Köztársaság védi a házasság és a család intézményét” (ABH 1995,
        82,  83.).  Az  idézett határozat kimondja azt  is,  hogy:  „Az
        utóbbi  évtizedekben (…) mozgalmak indultak  a  homoszexuálisok
        hátrányos    megkülönböztetése   ellen.   Másrészt   változások
        tapasztalhatók a hagyományos családmodellben is,  elsősorban  a
        házasságok  tartósságát tekintve. Mindez azonban nem  ok  arra,
        hogy  a  jog  eltérjen a házasságnak attól a  jogi  fogalmától,
        amely  a  mai állapothoz vezető hagyományban mindig is élt,  és
        amely a mai jogokban is általános, továbbá amely a köztudat  és
        köznyelv házasság-fogalmával összhangban van. A mai alkotmányok
        és   a   házasságra   és   családra   vonatkozó   rendelkezések
        összefüggéséből levezethetően a magyar Alkotmány is, a férfi és
        nő  közötti  házasságot tartja értéknek, és azt védi (Alkotmány
        15.,  67.,  70/J.  §)” (ABH 1995, 82, 83.). Az Alkotmánybíróság
        irtelmezésében tehát a házastársak különneműsége fogalmi  eleme
        a  házasságnak. Ebből következően a házasságkötéshez való —  az
        Alkotmány  54. § (1) bekezdéséből levezetett — jog  is  csak  a
        különböző  nemű  párokat illeti meg. A  37/2002.  (IX.  4.)  AB
        határozat ismét leszögezte, hogy: „A heteroszexuális, illetve a
        homoszexuális   irányultság   egyaránt   az   emberi   méltóság
        lényegéhez  tartozik, szétválasztásukra, az érintett  személyek
        méltóságának   nem   egyenlő   kezelésére   kivételes   indokok
        szükségesek.  Ilyen például a házassághoz való jog tekintetében
        a  homoszexuális irányultság megkülönböztetése [14/1995.  (III.
        13.)  AB határozat, ABH 1995, 82, 84.].” (ABH 2002, 230,  245.)
        Álláspontját,  amely szerint tehát a házasság  intézményét  egy
        férfi és egy nő életközösségeként védi az Alkotmány 15. §-a, az
        Alkotmánybíróság   későbbi   határozataiban   is   fenntartotta
        [65/2007.  (X. 18.) AB határozat, ABH 2007, 726.; 75/2007.  (X.
        19.) AB határozat, ABH 2007, 731.] és továbbra is fenntartja.

        1.2.  Az  Alkotmánybíróság  vázolt  gyakorlata  és  álláspontja
        összhangban   áll   a  legfontosabb  emberi   jogi   nemzetközi
        egyezmények  rendelkezéseivel,  amelyek  a  házasságot  szintén
        férfi  és  nő  életközösségeként fogják fel [ENSZ Emberi  Jogok
        Egyetemes Nyilatkozata, 16. cikk; Európai Emberi Jogi Egyezmény
        (a  továbbiakban:  EEJE) 12. cikk; Polgári és  Politikai  Jogok
        Nemzetközi Egyezségokmánya 23. cikk].
        Az  Emberi  Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB)  több
        ítéletében  is  foglalkozott az indítványhoz  áttételesen  vagy
        közelebbről  is kapcsolódó problémakörökkel. Így  érintette  az
        eredeti  nemüket orvosi beavatkozással megváltoztató  személyek
        (transzszexuálisok)   esetében  a   változásnak   a   születési
        anyakönyvi  kivonatban  való átvezetésének  kérdését  (Rees  v.
        Egyesült  Királyság ügyben 1986. október 17-én  hozott  ítélet,
        Nr.  9532/81,  illetve  a Cossey v. Egyesült  Királyság  ügyben
        1990.  szeptember  27-én hozott ítélet Nr. 10843/84).  Az  EJEB
        ezen ügyekben hangsúlyozta, hogy a házasságkötés jogát az EEJE-
        ben  részes  államok  nemzeti jogrendszerei  által  lefektetett
        szabályok alapján lehet gyakorolni. Az a korlát, amely  szerint
        azonos neműek nem házasodhatnak, nem tekinthető olyannak,  mint
        amely  az  EEJE 12. cikkében biztosított jog lényeges tartalmát
        korlátozná. Eddig négy, az EEJE-ben részes állam tette lehetővé
        a  házasságkötést azonos nemű párok számára is. Az EJEB azonban
        leszögezte,  hogy  ez a döntés kizárólag az  adott  államnak  a
        házasság  társadalomban betöltött szerepéről  vallott  aktuális
        felfogását    tükrözi,   az   EEJE   által   garantált    jogok
        értelmezéséből ilyen döntés kötelezettsége nem vezethető le (R.
        és F. v. Egyesült Királyság ügy befogadhatósága tárgyában 2006.
        november  28-án hozott határozat, Nr. 35748/05). Az EJEB-nek  a
        12. cikkhez kapcsolódó későbbi gyakorlata úgy módosult, hogy  a
        transzneműek vonatkozásában a házasságkötéshez való  jogot  úgy
        kell  értelmezni,  hogy  ők nem születési  nemükkel,  hanem  új
        nemükkel   ellentétes  nemű  személlyel  köthetnek   házasságot
        (Christine Goodwin v. Egyesült Királyság ügyben 2002. július 11-
        én hozott ítélet, Nr. 28957/95, § 100.).
        Az  EJEB ezen kívül több ügyben is foglalkozott a homoszexuális
        párokat közvetlenül érintő problémákkal, mint például az  ilyen
        jellegű  kapcsolat dekriminalizációjával (Dudgeon  v.  Egyesült
        Királyság  ügyben  1981.  október  22-én  hozott  ítélet,   Nr.
        7525/76,  vagy  Sutherland v. Egyesült Királyság  ügyben  2001.
        március  27-én  hozott ítélet); a homoszexuális volt  házastárs
        szülői felügyeleti jogának kérdésével (Salgueiro da Silva Mouta
        v.  Portugália ügyben 1999. december 21-én hozott  ítélet,  Nr.
        33290/96);  illetve  a  hadseregből a  homoszexualitásuk  miatt
        elbocsátott  személyek  ügyével (Smith  és  Grady  v.  Egyesült
        Királyság  ügyben  1999. szeptember 27-én  hozott  ítélet,  Nr.
        33985/96  és  33986/96).  Az EJEB az azonos  nemű  párok  által
        történő  örökbefogadás  korlátozásával kapcsolatban  hozott  az
        államot  felmentő (Fretté v. Franciaország ügyben 2002. február
        26-án  hozott  ítélet, Nr. 36515/97), illetve az  eset  sajátos
        körülményeire  figyelemmel  elmarasztaló  ítéletet   (E.B.   v.
        Franciaország   ügyben  2008.  január  22-én   hozott   ítélet,
        43546/02).  A  Karner  v. Ausztria ügyben  2003.  július  24-én
        hozott ítéletében (Nr. 40016/98) pedig azért marasztalta el  az
        EJEB  az  alperes államot, mivel az megtagadta  a  lakásbérleti
        jogviszonyt  a  túlélő házastárs tekintetében folytatni  engedő
        szabálynak  az  elhunytat túlélő homoszexuális élettársra  való
        alkalmazását.
        Az  Európai Unió Alapjogi Chartája — tekintettel az Unión belül
        fennálló  nemzeti szabályozás-béli különbségekre — csak  annyit
        mond  ki, hogy: „A házasságkötéshez és a családalapításhoz való
        jogot,  az  e  jogok  gyakorlását szabályozó nemzeti  törvények
        szerint,  biztosítani kell.” A Charta tehát nem tiltja  meg  az
        azonos  neműek  házasságkötését, de  számukra  házasságkötéshez
        való  jogot sem biztosít, a megoldást a nemzeti jogrendszerekre
        bízza. A D. és Svéd Királyság v. az Európai Unió Tanácsa ügyben
        (C-122/99  és  C-125/99  egyesített  ügyek,  2001)  az  Európai
        Közösségek   Bírósága  kimondta,  hogy   a   tagállamok   által
        általánosan elfogadott definíció szerint a házasság fogalma két
        különnemű ember unióját jelenti.

        1.3.  Az  Alkotmánybíróság hangsúlyozza,  hogy  a  párválasztás
        szabadsága, a házasságkötés, valamint a családalapítás joga, és
        a   házasság  mint  társadalmi  intézmény  védelmére  vonatkozó
        alkotmányi kötelezettség szoros összefüggésben állnak.
        Az  Alkotmánybíróság egyrészt már egy egészen korai, a  4/1990.
        (III.  4.)  AB  határozat  határozatában  kimondta,  hogy  „[a]
        társadalmat  alkotó polgárok legalapvetőbb és legtermészetesebb
        közössége  a  házasság és a család. A házasságra  és  a  család
        viszonyaira  vonatkozó szabályokat a jogalkotásról szóló  1987.
        évi XI. tv. 5. §-ának e) pontja vonta az állampolgárok alapvető
        jogai és kötelességei körébe, de nyilvánvalóan következik ez az
        Alkotmány 15. és 67. §-ának rendelkezéseiből is” (ABH 1990, 28,
        30.).  A 995/B/1990. AB határozat kiegészítette mindezt  azzal,
        hogy  „[h]a  tehát  az  Alkotmány 15.  §-ában  foglalt  védelem
        alapjogként   kiterjed   a   házasság   és   a   család    jogi
        szabályozásának legfontosabb kérdéseire, akkor az Alkotmány  8.
        §   (2)  bekezdéséből  egyértelmű,  hogy  e  viszonyokat   csak
        törvénnyel  lehet szabályozni, és az is, hogy e jogok  lényeges
        tartalmukban nem korlátozhatók. A nem lényeges tartalmi  körben
        lehetséges   törvényi  korlátozásoknak  pedig  arányosnak,   és
        szükségesnek kell lenniök” (ABH 1993, 515, 519.). A  házasságra
        vonatkozó állami intézményvédelmi kötelezettség mellett (melyet
        az    Alkotmány    15.   §-a   kifejezetten    tartalmaz)    az
        Alkotmánybíróság  az emberi méltósághoz való jogból  [Alkotmány
        54.   §  (1)  bekezdése]  a  házasságkötéshez  való  jogot   is
        levezette.  A  22/1992.  (IV. 10.)  AB  határozat  szerint:  „A
        házasság  intézményének alkotmányos védelme az Alkotmánybíróság
        álláspontja  szerint azt is jelenti, hogy az  Alkotmány  egyben
        garantálja a házasságkötés szabadságát. Az Alkotmánybíróság  az
        emberi  méltósághoz való jog alkotmányos értelmezése során  már
        több  határozatában rámutatott arra, hogy az emberi méltósághoz
        való   jog,   mint   az   általános  személyiségi   jog   egyik
        megfogalmazása, magába foglalja az önrendelkezés  szabadságához
        való  jogot  is [8/1990. (IV. 23.) AB és 57/1991. (XI.  8.)  AB
        határozatok].   Márpedig   az  önrendelkezési   jog   része   a
        házasságkötés szabadságához való jog, így ez a jog az Alkotmány
        54.  §  (1)  bekezdése alapján ugyancsak alkotmányos védelemben
        részesül.” (ABH 1992, 122, 123.)
        Az állam kötelezettsége a házasságkötéshez való jog biztosítása
        körében  elsősorban  és  minimálisan arra  terjed  ki,  hogy  a
        házasságkötés  és  családalapítás  feltételeit,  jogi  kereteit
        megteremtse.   Ebből   következően  a  jogalkotó   a   házasság
        intézményét  nem szüntetheti meg, a házasságkötést  nem  teheti
        lehetetlenné,  és a házasság esetleges feltételeit,  akadályait
        is  rendkívüli  körültekintéssel kell  meghatároznia  [Vö.  pl.
        22/1992.  (IV. 10.) AB határozat, ABH 1992, 122.]. Az Alkotmány
        15.  §-ában  megfogalmazott  intézményvédelmi  kötelezettségből
        azonban  az  is  következik, hogy az állam nem teremthet  olyan
        törvényi  helyzetet  sem,  amely a  házaspárokat  összességében
        hátrányosabb helyzetbe hozza a nem házas személyekkel, párokkal
        szemben.   Mindezeken  túlmenően  pedig  az,  hogy   a   Magyar
        Köztársaság  védi a házasság intézményét, pozitív viszonyulást,
        aktivitást  és támogatást is feltételez. A házasság  és  család
        intézménye  állam  általi védelmének alkotmányos  felső  határa
        (maximális terjedelme) azonban nem állapítható meg, ez  nem  is
        alkotmányos  kérdés.  Az  állam,  lehetőségeihez   mérten,   az
        Alkotmány keretei között viszonylag szabadon döntheti el,  hogy
        milyen  „házasság- és családpolitikát” folytat, és ehhez milyen
        jogi eszközöket vesz igénybe.

        1.4.  Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az önrendelkezési
        jogból  nem  csupán a házasságkötéshez való jog  vezethető  le,
        hanem  az  élettársi kapcsolat létesítése is szorosan e  joghoz
        kötődik.
        Az  a  tény  azonban, hogy a magyar Alkotmány  —  a  nemzetközi
        egyezményekkel  összhangban  — csak  a  házasság  intézményének
        biztosít  kifejezett alkotmányos védelmet, alapot teremt  arra,
        hogy  a  törvényhozó a házastársak és a házasságkötést  mellőző
        élettársak  jogviszonyát eltérően szabályozza. Az  1097/B/1993.
        AB  határozat  kimondta:  „Mivel az  élettársi  kapcsolat  —  a
        házasság   intézményével   szemben  —  kifejezett   alkotmányos
        védelmet  nem  élvez, alkotmányjogi szempontból  a  házastársak
        közös   lakáshasználata   az   élettársak   lakáshasználatával,
        illetőleg  ennek  jogi  rendezésével összehasonlíthatatlan.  Az
        Alkotmány  alapján tehát e lakáshasználatok tekintetében  nincs
        szó összemérhető kategóriákról (…)” (ABH 1996, 456, 464.).
        Ugyanakkor  az  Alkotmánybíróság azt is megállapítja,  hogy  az
        Alkotmányból  nem  a házassági kötelék mint  együttélési  forma
        „egyedüli”   (kizárólagos),   hanem   a   „különös”   (kiemelt,
        alkotmányos szintű) védelme vezethető le, vagyis az alaptörvény
        nem  zárja ki más, a házasságtól eltérő párkapcsolatok törvényi
        szintű  oltalmát.  A  jogalkotónak  tehát,  figyelembe  véve  a
        különféle  párkapcsolatok  jogi  rendezettség  iránti  igényét,
        lehetősége  van a házasságon kívül más együttélési formákat  is
        elismerni és törvényi szintű védelemben részesíteni.  Az  egyes
        párkapcsolati formák törvényi szintű elismerésének és a védelem
        szükségességének   és   mértékének   megítélése   a   jogalkotó
        mérlegelési körébe tartozik. A törvényhozónak tehát  lehetősége
        van  egyfelől  arra, hogy a rövidebb vagy hosszabb  időtartamú,
        lazább  vagy  szorosabb de facto élettársi viszonyban  élők,  a
        bejegyzett  élettársak,  másfelől  a  házastársak   jogait   és
        kötelességeit  differenciáltan,  eltérő  módon   és   mértékben
        határozza meg.
        Mivel  maga  az Alkotmány sem a házasfeleket megillető  konkrét
        alanyi  jogokat,  sem pedig őket terhelő kötelezettségeket  nem
        határoz  meg,  a  jogalkotónak ebben a tekintetben  is  nagy  a
        szabadsága   annak   eldöntésében,  hogy   milyen   eszközökkel
        (előnyök,   közvetlen  és  közvetett  támogatások  nyújtásával)
        milyen  mértékben, illetőleg milyen kötelezettségek előírásával
        „védi”,  erősíti a házasság és a család intézményét. Ugyanakkor
        egyfelől  a házasság intézményének kiemelt védelmére  vonatkozó
        absztrakt  kötelezettség,  másfelől  a  házasfeleknek  nyújtott
        különböző  konkrét támogatások és kedvezmények összessége  közé
        nem tehető egyenlőségjel. Így nem alkotmányellenes sem az, ha a
        jogalkotó   bizonyos  joghatásokat  kizárólag   a   házassághoz
        kapcsol,  sem  pedig  az,  ha  a  házasságra  vonatkozó   egyes
        szabályokat  — esetről esetre mérlegelve és azok tartalmát,  az
        esetleges  eltéréseket pontosan megjelölve  —  más  együttélési
        formára  is  alkalmazni  rendel,  mindaddig,  ameddig  ezt   az
        együttélési formát tartalmilag nem azonosítja a házassággal.

        2.  Az  Alkotmánybíróság  — a házasság  intézményére  vonatkozó
        hazai  alkotmánybírósági  gyakorlat  áttekintését  követően   —
        azokat  az  indítványi  kérelmeket vizsgálta  meg,  amelyek  az
        Alkotmány 15. §-a, illetve ezzel összefüggésben az Alkotmány 2.
        §  (1)  bekezdése alapján támadták a Béktv.-t. Az indítványozók
        szerint egyrészt az Alkotmánynak a házasság védelmére vonatkozó
        rendelkezésével nem egyeztethető össze egy olyan  jogintézmény,
        amely  a  házassághoz  a megtévesztésig hasonlít.  Álláspontjuk
        szerint  továbbá,  mivel a házasság férfi és nő  életközössége,
        szintén  alkotmányellenes az azonos neműek  számára  egy  olyan
        regisztrált  kapcsolatot lehetővé tenni, amelynek a  joghatásai
        lényegében    azonosak    a   házasságéval.    A    házassággal
        összekeverhető jogintézmény pedig szerintük jogbizonytalanságot
        okoz.

        2.1.  Az  állami  jogi  szabályozás  a  házasság  mellett   más
        együttélési  formát hosszú időn keresztül sem  családjogi,  sem
        polgári   jogi  jogintézményként  nem  ismert  el,   az   utóbb
        évtizedekben azonban a világ számos országa értékelte úgy, hogy
        a társadalmi változásokra a jogalkotónak is reagálnia kell.

        Az  élettársi kapcsolatok jogi elismerésének folyamatában — ami
        most  is  tart, ennek része a Béktv. — több modell alakult  ki.
        Számos  országban  (Magyarország  is  ebbe  a  körbe  tartozik)
        mindenfajta regisztráció nélkül elismerik a de facto  élettársi
        kapcsolatot,  ahhoz a bírói gyakorlat nyomán egyes jogszabályok
        a  házassági életközösségben jellemző — elsősorban vagyonjogi —
        joghatásokat fűznek. Ma már több országban létezik a bejegyzett
        élettársi  kapcsolat  intézménye, többnyire  az  azonos  neműek
        számára,  ritkábban  egyidejűleg  a  különneműek  számára   is,
        amelyet  legelőször  az  északi államok vezettek  be  (1989-ben
        Dánia,   1993-ban   Norvégia,  1994-ben  Svédország,   2001-ben
        Finnország).   Ezen  országokban  a  bejegyzett   társkapcsolat
        („életpartnerség”,  stb.) a feleknek lényegében  a  házassággal
        azonos  jogokat  biztosít, különbségek elsősorban  a  gyermekek
        örökbefogadása terén maradtak. Franciaországban  például  1999-
        ben  vezették  be a „polgári szolidaritási szerződést”  (PaCS),
        amelyet   azonos  és  különnemű  párok  is  köthetnek.   Számos
        kedvezménnyel   jár,   alapvető  szerződési   jellege   azonban
        megmaradt,  amit az is jelez, hogy egyoldalúan is  felmondható.
        Az  előnyök  közül  sok kötődik a tulajdonhoz,  így  például  a
        bérleti  jog  öröklése az egyik élettárs  halála  esetén,  vagy
        harmadik  személy felé meglevő adósság visszafizetésének  közös
        kötelezettsége.  Ezen  felül léteznek  még  bizonyos  szociális
        jogok, így például a gyászszabadságra való jogosultság az egyik
        élettárs halála esetén, vagy közszférában dolgozók számára az a
        lehetőség,   hogy  az  élettársukhoz  közelebbi  elhelyezésüket
        kérjék.  Mégis  tudatos  erőfeszítések történtek,  hogy  ezt  a
        státust  megkülönböztessék a házasságtól. Az élettársak polgári
        jogi  státusa  például nem változik: továbbra  is  egyedülállók
        maradnak.

        A  2001-ben bevezetett német megoldás csak az azonos nemű párok
        számára  tette  lehetővé az élettársi kapcsolat regisztrálását,
        majd  ugyanezt a szűkítést alkalmazza az Egyesült  Királyságban
        2005-től létező regisztrált párkapcsolat intézménye is.  Ez  az
        intézmény  tehát  újabban  és  az  országok  többségében  —   a
        szabályozás  elsődleges  célját tekintve  —  az  azonos  neműek
        számára  létrehozott, a számukra nem elérhető házasságot  pótló
        jogintézmény.

        A regisztrált kapcsolat az azonos neműek jogainak kiterjesztése
        szempontjából  többet  kínál az eddigi  megoldásoknál:  majdnem
        házasságot,  de  mégsem azt. Erre utalnak a házassághoz  képest
        fenntartott különbségek (pl. annak megtiltása, hogy  az  azonos
        nemű   párok   gyermeket  fogadhassanak  örökbe,  vagy   emberi
        reprodukciós eljárásban vehessenek részt).

        A  bejegyzett élettársi kapcsolaton túlmenően egyes országokban
        az  azonos neműek házasságát is lehetővé tették (pl. Hollandia,
        Belgium, Spanyolország, Kanada, Dél-Afrika, az USA két  állama,
        valamint  2009. januárjától Norvégia). Ez a folyamat ugyanakkor
        megtorpanni   látszik   például  az  USA-ban,   ahol   1996-ban
        szövetségi törvényt fogadtak el a házasság védelméről — Defense
        of  Marriage  Act  —, amely a házasságot egy férfi  és  egy  nő
        kapcsolataként   határozza  meg.  Jelenleg   több   mint   húsz
        szövetségi  állam  alkotmánya  kifejezetten  tiltja  az  azonos
        neműek  házasságának  elismerését.  Ezek  sorába  lépett  2008.
        november  4-én  Kalifornia,  ahol az  elnökválasztással  együtt
        tartott  népszavazás  kiegészítette az alkotmányt  azzal,  hogy
        „házasságot  csak  egy  férfi  és  egy  nő  köthet”  és   ezzel
        megsemmisítette  az azonos neműek házasságkötésének  fél  évvel
        korábbi,    a    Kaliforniai    Legfelsőbb    Bíróság    általi
        engedélyezését.

        Az  Európa  Tanács Parlamenti Közgyűlése 2000-ben 1474.  számon
        ajánlást   adott   ki   az   azonos  nemű   párok   helyzetével
        kapcsolatban, amelyben a tolerancia erősítését,  és  a  homofób
        jelenségek  elleni  küzdelem  fontosságát  hangsúlyozva  számos
        egyéb  mellett javasolta a Miniszteri Bizottságnak, hogy  hívja
        fel   a   tagállamokat,  hozzanak  szabályokat  a   regisztrált
        párkapcsolatok   vonatkozásában.  Ezzel  nagyfokú   szabadságot
        hagyott a részes államok jogalkotói számára annak eldöntésében,
        hogy  mikor,  milyen  módon  és  mértékben  kapcsolódnak  be  a
        szabályozási  folyamatba.  A Miniszteri  Bizottság  erre  adott
        2001.   szeptember  19-i  válasza  inkább  csak  üdvözölte   az
        ajánlást,  illetve  az abban foglalt javaslatokat,  és  a  maga
        részéről  a  tolerancia  növelésének  fontosságát  hangsúlyozta
        (CM/AS(2001)Rec1474finalE / 19 September 2001).

        Az Alkotmánybíróság tanulmányozta több európai alkotmánybíróság
        vonatkozó  joggyakorlatát, így többek között a Német Szövetségi
        Alkotmánybíróság  2002. július 17-i (1  BvF  1/01  jelzetű)  és
        2008.   május   6-i   (2  BvR  1830/06  jelzetű),   a   francia
        Alkotmánytanács  1999. november 9-i (99-419 DC  jelzetű)  és  a
        belga  Alkotmánybíróság 2000. február 23-i  (23/2000  jelzetű),
        valamint 2002. január 23-i (24/2002 jelzetű), határozatait.  Az
        alkotmánybíróságok  általában különös figyelmet  fordítottak  a
        bejegyzett    élettársi   kapcsolathoz    kapcsolódó    konkrét
        jogviszonyok és jogintézmények vizsgálatára. Kiemelték, hogy  a
        törvényhozó  pontosan, részletekbe menően felsorolta  azokat  a
        felelősségi,  tartási, családjogi, öröklési, adójogi  és  egyéb
        szabályokat,  amelyek  tekintetében a házasságéval  azonos,  és
        azokat,  amelyekben ahhoz hasonló joghatásokat kívánt kapcsolni
        a bejegyzett élettársi kapcsolathoz.

        Az  Alkotmánybíróság  észlelte továbbá azt  is,  hogy  a  Német
        Szövetségi   Alkotmánybíróság   2002-ben   hozott   —   fentebb
        hivatkozott  — ítéletének egyik vezérmotívuma az volt,  hogy  a
        bejegyzett  élettársi  viszony bevezetése  azért  sem  sérti  a
        különneműek által köthető házasság intézményét, mert bejegyzett
        élettársi kapcsolatot csak azonos neműek létesíthetnek. A Német
        Szövetségi   Alkotmánybíróság   2008-ban   azonban    azt    is
        hangsúlyozta,  hogy  a törvényhozónak nem  állt  szándékában  a
        teljes  azonosságot  megteremteni  a  csak  különneműek   előtt
        nyitott  házasság  és  a csak az azonos  neműek  előtt  nyitott
        bejegyzett   élettársi  viszony  között,   hanem   csak   egyes
        jogintézményeket   illetően,   részleges,    bizonyos    pontok
        tekintetében  történő közelítésre törekedett, még az  intézmény
        2004-ben végrehajtott reformja során is.

        2.2.  A  magyar családjogi rendszer is hagyományosan a házasság
        jogintézményére  épül,  más együttélési  formákat  hosszú  időn
        keresztül  a magyar jog sem ismert el. Az Ptk.-ba az 1977.  évi
        IV.  törvény  nyomán került be egy olyan rendelkezés  (578.  §,
        később:  578/G. §), amely az élettársak – házasságkötés nélkül,
        közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő
        nő  és férfi – vagyoni viszonyait rendezte. Az Alkotmánybíróság
        a  14/1995.  (III. 13.) AB határozatában (ABH  1995,  82.)  azt
        állapította  meg,  hogy  ellentétes  az  Alkotmánnyal,   ha   a
        jogalkotó az érzelmi, szexuális és gazdasági közösségben együtt
        élők esetében jogokat és kötelezettségeket csak a Ptk. 578/G. §-
        ában   meghatározott  élettársi  viszony  fogalmának  megfelelő
        (férfi  és  nő közötti) együttéléshez fűz. Az 1996. június  19.
        napjától hatályos új törvényi értelmező szabály megszüntette  a
        hátrányos  megkülönböztetés alkotmányos tilalmába  ütköző  jogi
        szabályozást:  a 685/A. § szerint az élettárs –  ha  jogszabály
        másként  nem  rendelkezik  –  két, házasságkötés  nélkül  közös
        háztartásban,  érzelmi  és  gazdasági  közösségben  együtt  élő
        személy.  Ettől kezdve az azonos és különböző neműek  élettársi
        kapcsolatát  a  jog egyenlően kezeli. A fogalom-meghatározásnak
        az  értelmező  rendelkezések között elhelyezése jelzi,  hogy  e
        rendelkezést  nem csak a Ptk. 578/G. §-a vonatkozásában,  hanem
        minden más olyan esetben is alkalmazni kell, amikor jogszabályi
        rendelkezés  az élettársakra utal, kivéve, ha külön  jogszabály
        az  általa  szabályozott sajátos élethelyzetre  tekintettel  az
        élettárs  fogalmát ettől eltérően határozza  meg.  A  jogalkotó
        tehát mindezidáig az élettársi kapcsolatot mint polgári jogi  —
        elsődlegesen mint kötelmi, vagyonjogi — jogviszonyt ismerte el.

        2.3.  A  jelenlegi de facto élettársi és a házassági jogviszony
        szabályozásának   érintetlenül   hagyása   mellett   a   Béktv.
        elfogadásával  a  jogalkotó — mintegy harmadik lehetőségként  —
        biztosítani  kívánja  a személyek számára,  hogy  kapcsolatukat
        regisztráltassák.  A  törvény szövege és indokolása  szerint  a
        magyar   megoldás  nem  kizárólag  az  azonos  nemű   személyek
        kapcsolatának  jogi  szabályozására jött létre.  A  regisztrált
        élettársi  kapcsolat  bevezetését az Alkotmánybíróság  által  e
        határozatban  fentebb már említett két összekapcsolódó  motívum
        indokolja: a különböző neműek élettársi kapcsolatainak száma és
        aránya   a  házasságokhoz  képest,  illetve  az  azonos  neműek
        partnerkapcsolatuk jogi rendezettsége iránti igénye. A  jogilag
        rendezett következményekkel járó házasság intézménye ugyanis  —
        az  európai országok többségéhez hasonlóan Magyarországon is  —
        csak  különneműek számára nyitva álló lehetőség. A Béktv. 1.  §
        (1)  bekezdése — anélkül, hogy a két fél azonos, vagy különböző
        nemére utalást tenne — tehát úgy rendelkezik, hogy: „Bejegyzett
        élettársi  kapcsolat  akkor jön létre,  ha  az  anyakönyvvezető
        előtt   együttesen   jelenlévő  két,  tizennyolcadik   életévét
        betöltött   személy  személyesen  kijelenti,   hogy   egymással
        bejegyzett  élettársi  kapcsolatban  kíván  élni.”   A   Béktv.
        egységes    szabálya   nyomán   tehát   a   különböző    neműek
        párkapcsolatának  jogi  elismerése háromféle  jogi  kategóriába
        lenne sorolható: a) házasság, b) bejegyzett élettársi kapcsolat
        és  c)  élettársi  kapcsolat. Az azonos  neműek  számára  pedig
        kétféle  alternatíva  kínálkozik:  választhatják  a  bejegyzett
        élettársi   kapcsolatot   vagy  élhetnek   anélküli   élettársi
        kapcsolatban.

        3.  Az  indítványok  nyomán  az Alkotmánybíróságnak  azokban  a
        kérdésekben   kellett  állást  foglalnia,   hogy   egyfelől   a
        bejegyzett     élettársi     kapcsolat     létesítésének      a
        differenciálatlan  lehetősége,  másfelől  a  szabályozás  adott
        módja  sérti-e  az  Alkotmány  15.  §-ában  megfogalmazott,   a
        házasság védelmére vonatkozó kötelezettséget.

        3.1.  Mivel az indítványozók kérelmüket a bejegyzett  élettársi
        kapcsolat (a továbbiakban: BÉK) és a házasság lényegi  tartalmi
        azonosságára  alapították, az Alkotmánybíróság  először  a  BÉK
        jogi jellegét és a házassághoz való viszonyát vizsgálta meg.
        A  Béktv.  szóhasználata arra utal, mintha a BÉK  az  eddig  is
        létező  élettársi  kapcsolat  szabályozásához  állna  közelebb,
        csupán  annak regisztrált változatáról volna szó. A szabályozás
        áttekintése  nyomán  mindazonáltal arra a következtetésre  kell
        jutni,  hogy a BÉK keletkezése (konstitutív hatályú  bejegyzés)
        és  tartalma folytán sokkal jobban hasonlít a házasságra,  mint
        az  élettársi kapcsolatra. A Béktv. 2. § (1) bekezdése  szerint
        az e törvényben nem szabályozott kérdésekben — lényegében tehát
        minden  személyállapoti  és vagyonközösségi  kérdésben,  néhány
        kivétellel  —  a  BÉK-re  alkalmazni  kell  a  házasságról,   a
        családról  és  a  gyámságról szóló 1952.  évi  IV.  törvény  (a
        továbbiakban:   Csjt.)  házasságra  vonatkozó   rendelkezéseit.
        Ugyanezen  paragrafus (2) bekezdése szerint  pedig  minden  más
        törvény vonatkozásában: „Ha törvény eltérően nem rendelkezik,
        a)  a  házasságra vonatkozó szabályokat a bejegyzett  élettársi
        kapcsolatra,
        b)  a  házastársra vagy házastársakra vonatkozó  szabályokat  a
        bejegyzett élettársra vagy élettársakra,
        c)  az  özvegyre  vonatkozó szabályokat az  elhunyt  bejegyzett
        élettárs túlélő bejegyzett élettársára,
        d)  az elvált személyre vonatkozó szabályokat arra a személyre,
        akinek bejegyzett élettársi kapcsolatát megszüntették,
        e) a házaspárra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársakra
        is megfelelően alkalmazni kell.”
        Ezen  általános, a jogrendszer egészére kiható utaló  szabályok
        nyomán   a   BÉK   „quasi  házassággá”  és  valódi   családjogi
        intézménnyé  válna,  amelyre tehát — kifejezetten  szabályozott
        kivételektől  eltekintve — nem csupán  a  Csjt.,  hanem  minden
        egyéb   törvény   összes,  a  házastársakra,  házasságra   stb.
        vonatkozó szabálya alkalmazandó lenne. Ez azt jelentené, hogy a
        házasfeleket  megillető  jogok  a  bejegyzett  élettársakat  is
        megilletnék,  ezzel párhuzamosan pedig a házastársakat  terhelő
        kötelességek    is   terhelnék   a   bejegyzett   élettársakat.
        Főszabályként  tehát a BÉK joghatásai azonosak  a  házasságéval
        (pl. bejegyzett élettársak törvényes öröklési státusza, özvegyi
        nyugdíj  szabályai, tartási kötelezettség, összeférhetetlenségi
        szabályok, stb.). Egyidejűleg módosul a Ptk. 685/A. §-a, és így
        élettársnak  már  csak  azok a közös háztartásban,  érzelmi  és
        gazdasági  közösségben  együttélő  személyek  minősülnek,  akik
        házasságkötés, vagy BÉK létesítése nélkül élnek együtt. Továbbá
        a  Béktv. 17. §-a a záró rendelkezések körében a Csjt., az  At.
        és  a  Ptk. módosításáról is rendelkezik: a házastárs, házasság
        szövegrész  mellé  e  jogszabályokban beilleszti  a  bejegyzett
        élettárs, bejegyzett élettársi kapcsolat szövegrészeket. Ezek a
        módosítások  és  a  2.  § általános utaló  szabályán  keresztül
        módosuló    összes   törvényhely   együttesen   a   „bejegyzett
        élettársat”   tartalmilag  és  érdemben  a   „házastárs”   jogi
        státusába    helyezik,    azzal    lényegileg    azonos,     új
        személyállapotot, személyi státusjogot keletkeztetnek.
        A   házasság   és   a  BÉK  között  fennmaradó  különbségek   a
        következőkre   korlátozódnak:  a)  Házasságra  csak   különnemű
        személyek  léphetnek, BÉK-et azonban különnemű és  azonos  nemű
        személyek  is létesíthetnek; b) tizenhatodik életévét betöltött
        kiskorú  a gyámhatóság előzetes engedélyével házasságot köthet,
        BÉK-re azonban csak nagykorú személyek léphetnek egymással;  c)
        házasságkötést főszabály szerint a szándék bejelentését  követő
        harminc  nap  elteltével tűzheti ki az anyakönyvvezető,  ezt  a
        szabályt  azonban nem kell alkalmazni, ha a házasuló felek  már
        BÉK-ben  élnek;  d)  a  Csjt.-nek a közös  gyermekké  fogadásra
        vonatkozó szabályai nem alkalmazhatóak BÉK esetében, tehát  nem
        érvényesül  az a szabály, hogy „azt, akit mindkét  házastárs  —
        akár   együttesen,   akár  külön-külön  —   örökbefogadott,   a
        házastársak  közös  gyermekének kell tekinteni”;  e)  az  egyik
        regisztrált élettárs a másik (vér szerinti vagy örökbefogadott)
        gyermekét  szintén  nem  fogadhatja örökbe;  f)  a  regisztrált
        ilettársak egymás nevét semmilyen formában nem vehetik fel;  g)
        a BÉK nem csupán a házasság megszüntetésére vonatkozó szabályok
        alkalmazásával  szüntethető  meg  (bontóper),  hanem   bizonyos
        feltételek  fennállása esetén (pl. közös kérelem;  nincs  közös
        kiskorú   vagy  tartásra  szoruló  gyermek;  lakáshasználatban,
        vagyoni kérdésekben megegyeztek; stb.) közjegyző által is.
        A  házasság és a BÉK viszonyában vannak tehát bizonyos,  inkább
        formainak  tekinthető  különbségek  (az  életkori  eltérés,   a
        létesítés   és  a  megszüntetés  egyes  eltérései,   névviselés
        szabályai),  illetve  tartalmi  eltérések  (az  örökbefogadásra
        vonatkozó szabályok) is.
        Az  Alkotmánybíróság  érzékelte, hogy az  említett  különbségek
        fenntartásával,  illetve a Csjt. szabályai  „mögöttes  jogként”
        történő  alkalmazásának elrendelésével a jogalkotó azt  kívánta
        kifejezésre  juttatni,  hogy a BÉK-et a házasságtól  elkülönülő
        jogintézménynek tekinti, amely egyfelől a házastársak  személyi
        státuszától,  illetve  másfelől  a  de  facto  élettársak  jogi
        helyzetétől  is eltérő — a magyar jogrendben eddig nem  létező,
        új  —  jogviszonyt,  személyállapotot keletkeztet.  Vizsgálatot
        igényel  ugyanakkor,  hogy  a  fenntartott  különbségek  és   a
        szabályozás  módja folytán mi a BÉK viszonya  az  alkotmányosan
        védett házasság intézményéhez.

        3.1.1. Az Alkotmánybíróság először az örökbefogadásra vonatkozó
        rendelkezéseket vizsgálta meg.
        Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában megállapította: a
        házasság  „tipikusan közös gyermekek születését és a  családban
        való   felnevelését  célozza,  amellett,  hogy  a   házastársak
        kölcsönös  gondoskodásban és támogatásban élésének  is  kerete”
        [14/1995.   (III.  13.)  AB  határozat].  A  Béktv.   a   közös
        örökbefogadás,   illetőleg  egymás  gyermeke  örökbefogadásának
        kizárásával    látszólag    csupán    két    személy     tartós
        életközösségének a tényét ismeri el és részesíti védelemben, és
        a  jogszabálynak  nem  célja a bejegyzett  élettársaknak  közös
        gyermekkel   is   rendelkező  család  alapítását  előmozdítani.
        Különneműek esetében azonban az örökbefogadás nem az  egyetlen,
        és  nem  is  a  tipikus  módja a jogi  értelemben  vett  család
        létrejövetelének: a különnemű élettársaknak  lehet  saját,  vér
        szerinti  gyermekük,  vagy  részt vehetnek  humán  reprodukciós
        eljárásban (egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 167. §-
        a).  A  Csjt.  35-44.  §-aiban foglalt, az  apasági  vélelmekre
        vonatkozó   szabályoknak  a  bejegyzett  élettársakra   történő
        kiterjesztésével  [Béktv. 17. § (2) bekezdés c)-k)  pontjai]  a
        különnemű  bejegyzett  élettársak  a  házastársakkal   teljesen
        azonos  helyzetbe  kerülnek  a vér szerinti,  illetve  a  humán
        reprodukciós   eljárás  eredményeként  született  gyermekeikkel
        fennálló  kapcsolatuk tekintetében. Az azonos  nemű  bejegyzett
        élettársak  esetében ezzel szemben jogi értelemben vett  család
        kizárólag   közös  örökbefogadás  (illetve  egymás  gyermekének
        örökbefogadása)  útján  jöhetne  létre.  Ennek  kizárásával   a
        jogalkotó  számukra nem kívánja elősegíteni a  jogi  értelemben
        vett családdá válást.
        Mindezek   alapján  megállapítható,  hogy   a   Béktv.-nek   az
        örökbefogadásra vonatkozó szabályai különneműek  vonatkozásában
        nem   elegendőek  arra,  hogy  a  BÉK  és  a  házasság   érdemi
        különbségét megalapozzák.

        3.1.2. Az Alkotmánybíróság ezt követően a névviselés szabályait
        tekintette át.
        A  házastársak  közös  névviselése nem  csupán  összetartozásuk
        olyan  szimbóluma,  amelynek a társadalomban mélyen  gyökerező,
        hosszú  időre visszatekintő hagyománya van. A házassági státusz
        egyben  meghatározója  a  felek  névviselési  jogának   is.   A
        házasságkötés   ténye   ugyan  nem  jelenti   automatikusan   a
        névváltoztatás kötelezettségét sem a férfi, sem  a  nő  számára
        [Csjt.  26.  §  (1)  bekezdés],  azonban  a  személy  neve   az
        individualitás  és  az identitás kifejezésére  alkalmas,  és  a
        névnek  adott  esetben  (az  érintett  döntésétől  függően)   a
        családjogi státus feltüntetése, az összetartozás kifejezése  is
        lehet  a  funkciója.  A házasfeleknek a törvényben  biztosított
        lehetőségek közül történő választása következtében a választott
        név  az érintett fél (felek) saját nevévé válik. [Vö.: 58/2001.
        (XII. 7.) AB határozat, ABH 2001, 527, 562.]
        A    házastársakkal   ellentétben   a   Béktv.   a   bejegyzett
        élettársaknak közös név viselését nem teszi lehetővé. Említésre
        méltó    viszont   e   körben,   hogy   amennyiben   a    felek
        összetartozásukat  közös  név  viselésével  is   ki   szeretnék
        fejezni,  erre a névváltoztatás közigazgatási útján lehetőségük
        van.  A névviselés szabályainak nem csupán formális jelentősége
        van,  e  szabályok alapvető célja mégis inkább  szimbolikus,  a
        házastársak például a házasságkötést követően saját nevüket  is
        megtarthatják.  Az a tény, hogy a házastársak összetartozásukat
        a  külvilág felé házasságkötésük időpontjától kezdve közös  név
        viselésével  is  kifejezhetik, míg a  bejegyzett  élettársaknak
        erre nincs módjuk, nem tekinthető olyan súlyúnak, mint amely  a
        két   jogintézmény   (a   házasság   és   a   BÉK)   egyértelmű
        elhatárolására   alkalmas  lenne.  A  névviselés   szabályainak
        különbsége  a házasság és a BÉK lényegileg azonos tartalmát  és
        funkcióját nem érinti.
        Az  Alkotmánybíróság a kifejtettek alapján a házasság és a  BÉK
        között  kifejezetten fenntartott különbségek egyikét sem  tudta
        olyan lényegesnek értékelni, mint amelyből a jogalkotó szándéka
        egyértelműen igazolható lenne abban a vonatkozásban, hogy a BÉK
        új   jogintézményét   a   magyar  jogrendszerben   a   házasság
        intézményétől egyértelműen el kívánta volna határolni.

        3.2.   A  BÉK  és  a  házasság  viszonyát  az  Alkotmánybíróság
        álláspontja  szerint  ezért alapvetően a szabályozás  módja,  a
        Béktv.  1.  §  (1)  bekezdésében az azonos  és  különböző  nemű
        személyek homogén csoportként való kezelése, valamint  a  2.  §
        (1)  és  (2)  bekezdéseiben foglalt generális  utaló  szabályok
        határozzák  meg. Ezt nem lehet másképpen értékelni,  mint  úgy,
        hogy  a  jogalkotó  nem kívánta részleteiben is  áttekinteni  a
        magyar    jogrendszerben   létező   összes,   a   házastársakra
        (elváltakra, özvegyekre, stb.) vonatkozó rendelkezést,  és  nem
        kívánta mérlegelni, hogy ezek közül mely szabályok alkalmazását
        rendeli   el,  és  melyekét  tiltja  meg  a  különböző  neműek,
        illetőleg  az  azonos  neműek bejegyzett  élettársi  kapcsolata
        vonatkozásában.    Ilyen   jogszabályhelyenkénti    mérlegelést
        kizárólag a Ptk., Csjt. és az At. vonatkozásában végzett  el  a
        jogalkotó, e jogszabályokat ugyanis kifejezett rendelkezésekkel
        kiegészíti a Béktv. Más következtetés mindebből nem vonható le,
        mint  az, hogy a Béktv. a házassággal ugyan nem minden elemében
        és  részletszabályában, de lényeges jellemzőit tekintve  azonos
        tartalmú és funkciójú jogviszonyt létesít, más elnevezés alatt,
        a   különböző   és   az  azonos  nemű  párkapcsolatok   számára
        egységesen,  differenciálatlanul. Az  Alkotmánybíróság  szerint
        azonban  a  megkülönböztetés indokolatlan hiánya  az  Alkotmány
        70/A.  §-ában deklarált alkotmányos egyenlőség sérelméhez vezet
        [42/2007. (VI. 20.) AB határozat, ABH 2007, 564, 569].
        A házasságon kívül, de bejegyzett élettársi kapcsolatban együtt
        élők   jogai   és  kötelezettségei  tekintetében   azonban   az
        Alkotmánybíróság alapvető különbséget lát a különböző  nemű  és
        az azonos nemű személyek vonatkozásában.

        3.2.1.  A  különböző neműek számára — amint az jelen  határozat
        indokolásában már kifejtésre került — az életközösségnek  három
        szintje  válna elérhetővé a Béktv. nyomán: az eddig  is  létező
        (de   facto)  élettársi  és  a  házassági  kapcsolat   (amelyek
        szignifikánsan  különböznek egymástól), továbbá  a  kettő  közé
        kerülő regisztrált kapcsolat, a BÉK. Figyelemmel a Béktv. 2. §-
        a  által  alkalmazott szabályozási módra,  a  Csjt.  házasságra
        vonatkozó  teljes  szabályanyagának  felhívására  és   kötelező
        alkalmazásának elrendelésére, valamint arra, hogy a fenntartott
        szabályozásbeli  különbségek  nem  szignifikánsak,  a   BÉK   a
        különneműek    számára    a    házasság    mint    jogintézmény
        megkettőzésének tekinthető. Ha a jogalkotó célja az volt,  hogy
        egyfajta  „köztes  intézményt” hozzon létre a  házasság  és  az
        élettársi  viszony  között  (amint az  különneműek  esetében  a
        törvényjavaslat  indokolása szerint  valóban  célja  is  volt),
        akkor  nemcsak  nevében, hanem lényeges tartalmi  elemeiben  is
        különböznie kell a házasságtól. E két intézmény elválasztása  a
        különneműek esetében szigorúbb alkotmányossági mércét kíván.  A
        jogalkotó  által  választott — most vizsgált  —  jogi  megoldás
        következtében  azonban  a  férfi  és  nő  házasságának   valódi
        konkurenciát jelentene a BÉK. A BÉK alkotmányossági megítélését
        ez  a  veszély  alapvetően  befolyásolja.  Az  Alkotmánybíróság
        szerint  a  házasságra vonatkozó intézményvédelmi kötelezettség
        nem  pusztán a „házasság” elnevezésre vonatkozik. Az  Alkotmány
        alapján   a  házasságot  tartalmi  jellemzői  tekintetében   is
        valóságos  védelem illeti meg. Ahhoz a tényhez, hogy „a  Magyar
        Köztársaság  védi  a  házasság és  a  család  intézményét”,  az
        Alkotmány ereje és kiemelt jogforrási helye kapcsolódik. Ha  az
        Alkotmány  15.  §-ában rögzített intézmény  és  egy  törvénnyel
        védett  intézmény  azonos  helyet  foglalhatna  el,  akkor   az
        „alkotmányi védelem” azonossá válna a „törvényi védelemmel”. Az
        Alkotmány   azonban   a   legmagasabb   szintű   jogforrás    a
        jogrendszerben,  törvényi szinten tehát nem  lehet  alkotmányos
        intézményekkel  azonos,  új  intézményeket  létrehozni.  Ez   a
        megállapítás   összhangban  áll  az  Alkotmánybíróság   korábbi
        határozatával,   amely   szerint  „[a]z   egyetlen   szakaszban
        tömörített  két  intézmény közül az  Alkotmány  első  helyen  a
        házasság   intézményét  védi,  ugyanakkor  ilyen  védelmet   az
        élettársi   kapcsolatnak   nem   biztosít”   (1097/B/1993.   AB
        határozat, ABH 1996, 456, 464).
        Az  Alkotmány  15. §-ában írt védelem magában foglalja  továbbá
        azt  a  követelményt  is, hogy az állam ne  csupán  a  fennálló
        házasságokat védje, hanem olyan jogi környezetet teremtsen (pl.
        a  házasságban  élőknek olyan előnyöket nyújtson),  amely  arra
        ösztönzi polgárait, hogy a lehetséges együttélési formák  közül
        a  házasságot válasszák és családot alapítsanak. A házasságot a
        versengő  életmodellekkel  szemben csak  úgy  tudja  hatékonyan
        védeni  a  jogalkotó,  ha  az attól eltérő  modelleket  valóban
        eltérően  is szabályozza. Ilyen értelemben pedig az alkotmányos
        védelmi  kötelezettség kiüresítésének veszélyével jár,  továbbá
        jogbizonytalanságot is okoz, ha a különneműek számára két, jogi
        tartalmát   tekintve  azonos,  csupán  elnevezésében  különböző
        intézmény  áll rendelkezésre kapcsolatuk állami közreműködéssel
        történő  elismerésére. Egyrészt arról van  tehát  szó,  hogy  a
        különneműek vonatkozásában az azonos funkciójú házasság és  BÉK
        „felcserélhető” jogintézményeknek tekinthetők,  másrészt  arról
        is,  hogy  ez  a  jogi helyzet, az alkotmányos  és  a  törvényi
        védelem egy szintre hozása az Alkotmány 15. §-át tartalmában és
        jelentőségében is sérti. A házasságnak biztosított  alkotmányos
        védelem  fenntartása  érdekében a házasságkötést  tudatosan  és
        akaratlagosan mellőző együttélés nem kaphat egy generális utaló
        szabály  közvetítésével ugyanolyan oltalmat,  mint  a  házasság
        maga.  A házasfeleket megillető jogok és kötelezettségek teljes
        spektruma   a  házasságkötési  joggal  rendelkező,  azonban   a
        házasságkötést mellőző személyek számára nem nyitható meg.  Egy
        ilyen    döntés    a   házasság   alkotmányos   „leértékelését”
        eredményezné,        társadalmi-intézményi       jelentőségének
        csökkentésével járna, ami alkotmányosan nem elfogadható.
        Az   Alkotmánybíróság  e  körben  végezetül   hangsúlyozza:   A
        jogalkotónak továbbra is lehetősége van arra, hogy a  de  facto
        élettársi  kapcsolatok körén belül, esetről esetre  mérlegelve,
        egyes  jogi  tényekhez (pl. tartós életközösség,  az  élettársi
        kapcsolat     hatósági    nyilvántartásba    vétele,     teljes
        vagyonközösség,   gyermek  születése)  speciális   joghatásokat
        fűzzön. Alkotmányosan tehát nem kizárt, hogy a jogalkotó  a  de
        facto élettársi viszony és a házasság mellett a különnemű párok
        más  együttélési  formáját is törvényi  védelemben  részesítse,
        tehát,  hogy e két jogintézmény mellett egy — lényegét tekintve
        —  köztes  intézményt  is létrehozzon. Egy  ilyen  jogintézmény
        létrehozásának  a  kötelezettsége  azonban  sem  az   általános
        cselekvési  szabadságból, sem az Alkotmány más  rendelkezéséből
        nem  következik  kényszerítően. Egyes  élettársi  tényállásokra
        nézve — ha azok a házasságon belüliekhez hasonlók — elfogadható
        a  közvetett  jogi  szabályozás is, azaz  egy  utaló  szabályon
        keresztül  a  Csjt., a Ptk., vagy más törvény hasonló  (analóg)
        szabályának a felhívása és alkalmazni rendelése. Az azonban nem
        fogadható  el,  hogy  egyetlen  generális  utaló  szabállyal  a
        törvényhozó   a   jogrendszer   egészének   a   házasságra,   a
        házastársakra, stb. — tehát a házasság intézményére — vonatkozó
        összes szabályát felhívja és „megfelelően” alkalmazni rendelje,
        rábízva   ezzel   a   jogalkalmazó   fórumokra,   hogy    eseti
        mérlegeléssel  kivételesen  eltekintsenek  egy-egy  jogszabályi
        rendelkezés alkalmazásától. Ez a megoldás még a vagyonjogban is
        súlyos jogbizonytalansághoz vezethet, a személyi státusjogokat,
        a  személyállapotot  érintő  kérdésekben  (ahol  a  szabályozás
        kogens, sőt imperatív) azonban a jogbiztonság [Alkotmány  2.  §
        (1) bekezdés] követelménye alapján megengedhetetlen.

        3.2.2. A házasság mint alapvető társadalmi intézmény alkotmányi
        védelmének     fentebb    kifejtett    követelménye     azonban
        értelemszerűen nem érvényesül azok vonatkozásában, akik  azonos
        nemük következtében nem köthetnek egymással házasságot.
        Míg  a  különnemű  párok  esetében a „házasság  vagy  élettársi
        kapcsolat”  szabad választás kérdése, addig  az  azonos  neműek
        jogi  lehetőség hiányában nem dönthetnek úgy, hogy  a  házasság
        kötelékébe  lépnek  az élettársi viszony helyett.  Hangsúlyozva
        tehát,  hogy  bár  a  házasságon  kívüli  párkapcsolati  formák
        védelmének kötelezettsége sem a különböző neműek, sem pedig  az
        azonos  neműek vonatkozásában nem vezethető le az  államnak  az
        Alkotmány  15.  §-ában foglalt, a házasság és  család  védelmét
        előíró  „intézményvédelmi kötelezettségéből”, az azonos  neműek
        tartós  párkapcsolata számára azonban az elismerés és a védelem
        igénye  —  mivel  ők  házasságra  nem  léphetnek  —  az  emberi
        méltósághoz való jogból [Alkotmány 54. § (1) bekezdés],  és  az
        abból   származtatott  önrendelkezési  jogból,   az   általános
        cselekvési   szabadságból,   illetve   a   személyiség   szabad
        kibontakoztatásához   való  jogból  [8/1990.   (IV.   23.)   AB
        határozat,  ABH  1990,  42, 45.] levezethető.  Ahogyan  azt  az
        Alkotmánybíróság  korábbi  határozatában  —  az   azonos   nemű
        élettársak  vonatkozásában  —  megfogalmazta:  „[k]ét   személy
        tartós  életközössége megvalósíthat olyan  értékeket,  hogy  az
        érintettek   személyi  méltóságának  egyenlő   figyelembevétele
        alapján  az  együttélő  személyek  nemétől  függetlenül  igényt
        tarthat jogi elismerésre” (14/1995. AB határozat, ABH 1995, 82,
        84.). Az azonos neműek számára a bejegyzett élettársi kapcsolat
        a  de facto élettársi viszonyhoz képest valódi — eddig számukra
        nem  biztosított  — elismerést és jogi védelmet  nyújtana.  Egy
        ilyen  — a de facto élettársi kapcsolathoz képest privilegizált
        —  jogintézmény  célja egyfelől a regisztráció  lehet,  ami  az
        élettársi  viszony  fennállásának  bizonyítását  könnyíti  meg.
        Másfelől  a  törvényhozó az azonos neműek bejegyzett  élettársi
        kapcsolatát  mint jogi keretet lényeges alanyi  —  személyi  és
        vagyoni — jogosultságokkal és kötelezettségekkel, mint tartalmi
        elemekkel töltheti ki olyan mértékben, hogy ezáltal számukra új
        személyi státus keletkezzen. E körben lehetősége van arra, hogy
        miután   a  házastársakra  vonatkozó  szabályokat  részleteiben
        áttekintette, azok közül a megfelelőket alkalmazni rendelje  az
        azonos  nemű  bejegyzett  élettársakra  is,  illetve,  hogy  az
        egyenlő  méltóságú  személyként történő  kezelés  követelményét
        szem    előtt   tartva   a   szexuális   irányultságból   adódó
        különbségeket  figyelembe  vegye  [Vö.  21/1996.  (V.  17.)  AB
        határozat,  ABH 1996, 74.; 37/2002. (IX. 4.) AB határozat,  ABH
        2002, 230.].
        A  házasságkötési  joggal rendelkező különböző  nemű  személyek
        helyzetét az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolata nem
        befolyásolja,  különösen  nem  sérti,  vagy  veszélyezteti.   A
        házasság támogatására, védelmére, ösztönzésére vonatkozó  —  az
        Alkotmány   15.  §-ából  következő  —  állami  intézményvédelmi
        kötelezettség    ugyanis    kizárólag    azok    vonatkozásában
        értelmezhető,   akik  házasságkötési  joggal  és   lehetőséggel
        rendelkeznek.  Csak  az  ő  esetükben nem  lehet  alkotmányosan
        létrehozni  egy,  a házassággal „majdnem” azonos  tartalmú  más
        jogviszonyt. Az azonos nemű személyek számára azonban, akik  az
        Alkotmány  alapján házasságot nem köthetnek, a jogalkotónak  az
        Alkotmány korlátai között biztosítania kell egymás irányában  a
        házastársakéhoz  hasonló  olyan  jogállást,  amely  az  egyenlő
        méltóságú személyként kezelésüket biztosítja [9/1990. (IV. 25.)
        AB  határozat, ABH 1990, 46, 48-49.]. Egy ilyen új jogintézmény
        nem  sérti,  nem  is veszélyezteti a házasság  Alkotmány  által
        kiemelten  védett helyzetét (az Alkotmány 15. §-át), illetve  a
        különböző neműeknek szintén az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből
        levezetett  házasságkötéshez való jogát. Az államot terhelő,  a
        házasság  és  a  család védelmére vonatkozó intézményi  védelem
        (elismerés, támogatás) kötelezettsége az Alkotmány  alapján  az
        azonos   neműek  bejegyzett  élettársi  kapcsolatának  törvényi
        elismerésétől  függetlenül továbbra is fennáll.  A  hagyományos
        forma, a különneműek házassága nem kerül hátrányosabb helyzetbe
        azáltal,  hogy az azonos nemű bejegyzett élettársak — az  ilyen
        kapcsolat természetéből adódó különbségek fenntartása mellett —
        a házastársakéhoz hasonló pozícióba kerülnek.
        Az  Alkotmánybíróság  ennek megfelelően a  rendelkező  rész  1.
        pontjában foglaltak szerint határozott.

        4.   A   fent  kifejtettekre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság
        összefoglalóan megállapítja, hogy a Béktv. 1. §-a azáltal, hogy
        homogén  csoportként  kezeli  a különböző  és  az  azonos  nemű
        személyek párkapcsolatait, továbbá generális utaló szabálya (2.
        §-a),  amely  a bejegyzett élettársi közösség jogintézményét  a
        lényeges  tartalom (joghatások) tekintetében azonossá  teszi  a
        házassággal, sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a 15.  §-
        át, illetve a 70/A. § (1) bekezdését.
        Az   Alkotmánybíróság   álláspontja  szerint   a   jogalkotónak
        kötelessége  egyértelműen és világosan  meghatározni  az  egyes
        jogintézmények   rendeltetését,  a   hasonló   jogintézményeket
        egymástól  elhatárolni.  A jogalkotó e kötelezettségének  jelen
        esetben nem tett eleget, nem differenciált megfelelően, és  így
        nem   különítette  el  felismerhető  módon  sem  a   BÉK-et   a
        házasságtól, sem a különböző, illetőleg az azonos  neműek  BÉK-
        jét  egymástól.  Nincs tehát alkotmányos lehetőség  arra,  hogy
        törvény   a   házasság   alkotmányosan   védett   intézményével
        felcserélhető  jogintézményt hozzon létre  azok  számára,  akik
        házasságkötési joggal rendelkeznek.
        Az Alkotmánybíróság ezért a fenti okok alapján megállapította a
        Béktv. 1. és 2. §-ainak alkotmányellenességét.
        Ugyanakkor  az  egységes  törvényi  szabályozás  folytán  nincs
        lehetőség arra, hogy az Alkotmánybíróság kizárólag a Béktv.  1.
        és  2.  §-ait semmisítse meg. A BÉK lényegi tartalmát közvetett
        módon meghatározó §-ok alkotmányellenességének megállapítása és
        megsemmisítése   miatt   a  jogintézmény   egésze   kiüresedne,
        alkalmazhatatlanná  válna, ezért a jogbiztonság  követelményére
        tekintettel a törvény egészét meg kellett semmisíteni [Vö.  pl.
        3/1992.  (I.  23.) AB határozat, ABH 1992, 329.;  8/2007.  (II.
        28.) AB határozat, ABH 2007, 148.]. Az Alkotmánybíróság ezért a
        rendelkező rész 2. pontjában foglaltak szerint határozott.

        5.  Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint, ha  az
        indítvánnyal  támadott jogszabályt vagy  annak  egy  részét  az
        Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközőnek minősíti, és  ezért
        azt  megsemmisíti,  akkor  a további  alkotmányi  rendelkezések
        esetleges    sérelmét   a   már   megsemmisített    jogszabályi
        rendelkezéssel összefüggésben érdemben nem vizsgálja. [44/1995.
        (VI.  30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205.; 4/1996. (II. 23.)
        AB  határozat,  ABH  1996,  37,  44.;  61/1997.  (XI.  19.)  AB
        határozat, ABH 1997, 361, 364.; 15/2000. (V. 24.) AB határozat,
        ABH  2000, 420, 423.; 16/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH 2000,
        425, 429.; 29/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 2000, 193, 200.;
        38/2003. (VI. 26.) AB határozat, ABH 2003, 829, 835.] Mivel  az
        Alkotmánybíróság  a  Béktv. egészét megsemmisítette,  ezért  az
        Alkotmány  további  rendelkezéseinek  az  indítványozók   által
        állított   sérelmét,   illetve  a  mulasztásban   megnyilvánuló
        alkotmányellenesség   fennállásának  megállapítására   irányuló
        kérelmet nem vizsgálta.

        A  határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41.
        §-án alapul.
                                Dr. Paczolay Péter
                            az Alkotmánybíróság elnöke

                    Dr. Balogh Elemér       Dr. Bragyova András
                    alkotmánybíró                 alkotmánybíró

                    Dr. Holló András            Dr. Kiss László
                    alkotmánybíró                 alkotmánybíró

                    Dr. Kovács Péter     Dr. Lenkovics Barnabás
                    alkotmánybíró          előadó alkotmánybíró

                    Dr. Lévay Miklós       Dr. Trócsányi László
                    alkotmánybíró                 alkotmánybíró
          Dr. Balogh Elemér alkotmánybíró párhuzamos indokolása

           A  többségi határozat rendelkező részének 2. pontjában foglalt
          döntéssel, a Béktv. egészének megsemmisítésével egyetértek.
           Egyetértek  a rendelkező rész 1. pontjában megfogalmazott  ama
          többségi  állásponttal is, amely szerint a bejegyzett élettársi
          kapcsolat   jogintézményének  a  szabályozása   önmagában   nem
          alkotmányellenes.   A   többségi   határozat   indokolását   is
          elfogadom,  azonban  az indokolás IV. 3.2.1.  pontjának  azt  a
          részét,  amely  a házasság és a bejegyzett élettársi  kapcsolat
          elválasztása során szigorúbb alkotmányos mércét kíván, további,
          az   Alkotmány   15.   §-ából  levezethető   indokokkal   látom
          alátámasztottnak.

           Az  Alkotmány 15. §-a értelmében a Magyar Köztársaság  védi  a
          házasság   és  a  család  intézményét.  Az  Alkotmány  említett
          rendelkezése  a  társadalmat alkotó polgárok  legalapvetőbb  és
          legtermészetesebb  közösségét,  a  házasságot  és  a   családot
          együttesen részesíti alkotmányos védelemben.

           Az  Alkotmánybíróság  a 14/1995. (III. 13.)  AB  határozatában
          kifejtette,   hogy  a  házasság  intézménye   kultúránkban   és
          jogunkban is hagyományosan férfi és nő életközösségét  jelenti.
          Ebből  következően  ez az életközösségi forma  tipikusan  közös
          gyermekek születését és a családban való felnevelését  célozza,
          e   mellett,   a   házastársak  kölcsönös   gondoskodásban   és
          támogatásban  élésének  is  a  keretét  jelenti.  A   gyermekek
          nemzésére és szülésére való képesség ugyan nem fogalmi eleme és
          nem  feltétele a házasságnak, de a házasság eredeti és  tipikus
          rendeltetéséből folyóan a házastársak különneműsége igen.
           A  házasság  intézményét tehát az állam  arra  is  tekintettel
          részesíti alkotmányos védelemben, hogy elősegítse a házastársak
          számára a közös gyermek(ek)kel is rendelkező család alapítását.
          Ez a magyarázata annak, hogy az Alkotmány 15. §-a együtt említi
          az  alkotmányos  védelem két tárgyát: a házasság  és  a  család
          intézményét.  (ABH  1995, 82, 83.) Az Alkotmánybíróság  idézett
          határozatával   összefüggésben   megjegyzem:   bizonyosan   nem
          véletlen, hogy anyanyelvünk a „ház” szóból képzett kifejezéssel
          – amely utal az eggyé vált életvitel helyszínére – jelöli meg a
          családalapításra  szövetkező,  természetesen  különnemű   párok
          életszövetségét.

          Álláspontom szerint a házasság alkotmányos védelem  alatt  álló
          jogintézménye  alkotmányunk  belső  értékrendjének  is   fontos
          eleme,  olyan alkotmányos érték, amelynek megőrzése és  védelme
          az    állam   alkotmányos   kötelezettsége.   Ahogy   arra   az
          Alkotmánybíróság   a   7/2006.  (II.  22.)   AB   határozatában
          rámutatott,  az Alkotmány 15. §-a az államnak a házasság  és  a
          család védelmére vonatkozó kötelességét fogalmazza meg: azt  az
          államcélt,  hogy  a törvényhozó jogszabályok megalkotása  útján
          részesítse  védelemben a házasság és a család  intézményét.  Az
          Alkotmány  tehát  a  családot, mint  társadalmi  intézményt  is
          védelemben részesíti. (ABH 2006, 181, 207.)

          A   házasság   és   a   család  védelmének  azonos   alkotmányi
          rendelkezésben,   egymással  összefüggésben  történő   előírása
          alkotmányossági szempontból kiemelkedő jelentőséget  hordoz:  a
          jogalkotónak  az  Alkotmány  15.  §-ban  megjelölt  intézmények
          szabályozása,  jogi keretei kialakítása és az e jogviszonyokban
          álló  jogalanyok statusához kapcsolódó jogok és kötelezettségek
          meghatározása  során is „egymásra” tekintettel, azaz  a  védett
          társadalmi  viszonyok összefüggéseit figyelembe  véve,  illetve
          azokat  megteremtve  kell eljárnia. Ebből következik,  hogy  az
          államnak  a  házasságot, mint – nézetem szerint – hagyományosan
          és   jellemzően   a  társadalom  alapegységét   alkotó   család
          létrehozására,    közös   gyermekek   felnevelésére    irányuló
          párkapcsolati  együttélési  formát  kell  védenie.  A   kiemelt
          védelem megteremtését jelenti, ha más párkapcsolati formák jogi
          elismerése és az azokhoz rendelt jogosultságok nem egyeznek meg
          a  házasságéval,  illetve a házasságban élő  jogalanyokéval.  A
          megerősített védelem így megnyilvánulhat pl. a házasságnak és a
          jog   által   elismert  egyéb  párkapcsolati  formáknak,   mint
          jogviszonyoknak  a  létesítésére  és  felbontására   vonatkozó,
          azokat  megkönnyítő  vagy  nehezítő szabályoknak  –  az  előbbi
          „javára”   szolgáló   –  eltéréseiben,  valamint   a   házasság
          intézményének  stabilitását biztosító, ezzel  összefüggésben  a
          fiatalok  felelősségteljes családalapítását bátorító, elősegítő
          intézkedésekben, így pl. a családi adózást megteremtő,  kedvező
          társadalombiztosítási    szabályozást,    a    családtámogatási
          rendszert fejlesztő jogalkotás révén.

           Az  alkotmányossági  vizsgálat tárgyát  képező,  a  Béktv.-ben
          szabályozott  bejegyzett  élettársi  kapcsolattal  összefüggően
          fontosnak   tartom  hangsúlyozni  azt,  hogy  az  Alkotmány   a
          házasságot, s nem az élettársi kapcsolatot részesíti alkotmányi
          védelemben, a házasságot tekinti alkotmányosan védett értéknek.
          A  házasság  jogintézményét szabályozó  joganyag  –  amelyet  a
          Béktv.  utaló  szabályozása pontatlanul és  differenciálatlanul
          alkalmazni  rendelt a bejegyzett élettársi kapcsolatokra  is  –
          számos  olyan  rendelkezést tartalmaz, amely  az  alkotmányosan
          védett  jogintézmény  védelmét segíti elő,  azt  biztosítja.  A
          házasságra vonatkozó jogi szabályozáson keresztül teljesedik ki
          az   államnak   a   házasság   jogintézményét   védő   objektív
          intézményvédelmi  kötelezettsége, a hatályos  jogi  szabályozás
          tehát   egyfajta  „alkotmányos  védelmi  szintet”  biztosít   a
          házasság jogintézményének.
           Osztom   a   többségi  határozat  rendelkező   részének   első
          pontjában  és  az  ahhoz kapcsolódó indokolásban  foglalt  azon
          álláspontot,   hogy  a  jogalkotó  számára  alkotmányosan   nem
          tilalmazott   az,   hogy  a  bejegyzett   élettársi   kapcsolat
          jogintézményét  szabályozza. Nem  vitatom  azt  sem,  hogy  két
          személy    tartós   életközössége   az   érintettek    személyi
          méltóságának  egyenlő figyelembevétele alapján  az  együtt  élő
          személyek nemétől függetlenül igényt tarthat jogi elismerésre.

           A    bejegyzett   élettársi   kapcsolat   jogintézményének   a
          szabályozása  során  azonban  a jogalkotónak  tekintettel  kell
          lennie arra, hogy az Alkotmány házasságra és családra vonatkozó
          rendelkezései  összefüggéséből  levezethetően  a  férfi  és  nő
          közötti  házasságot tartja alkotmányos értéknek, és  azt  védi.
          (Alkotmány  15.  §,  67.  §,  70/J.  §)  Ezért  az  államnak  a
          bejegyzett  élettársi  kapcsolat jogintézménye  szabályozásakor
          hangsúlyozottan   figyelemmel  kell  lennie   arra,   hogy   ne
          csökkentse a házasság alkotmányos jogintézményének már meglévő,
          a   jogrendszer  által  biztosított  védelmi  szintjét,  így  a
          házasság   alkotmányos  értékként  való  védelme  továbbra   is
          biztosított maradjon.

           A  házasság jogintézményének az Alkotmány 15. §-ából, valamint
          az  Alkotmány házasságra és családra vonatkozó rendelkezéseinek
          az     összefüggéséből     (egymásra    tekintettel     történő
          értelmezéséből)   álláspontom  szerint  az  alábbi   alkotmányi
          korlátok  vezethetők le az állam számára a bejegyzett élettársi
          kapcsolat jogintézményének a szabályozása során:

          – a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézménye nem üresítheti
          ki   az   alkotmányosan  védett  házasság  jogintézményét,   az
          alkotmányosan   nem   védett  bejegyzett  élettársi   kapcsolat
          jogintézménye  nem  cserélhető  fel  (nem  helyettesíthető)  az
          alkotmányosan védett házasság jogintézményével;

          –   a   bejegyzett   élettársi  kapcsolat  jogintézményének   a
          szabályozása  során a jogalkotónak figyelemmel  kell  lennie  a
          nemek     közötti     különbségekből    eredő    természetszerű
          különbségekre;

           –  az  Alkotmány  csak  a  különneműek  közötti  házasságkötés
          feltételei  egyenlő szabályozásának követelményét  támasztja  a
          jogalkotóval  szemben,  ami álláspontom  szerint  nem  foglalja
          magában azt, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőknek a
          házasfelekkel azonos jogi státuszt kell kapniuk;

           –    a   bejegyzett   élettársi   kapcsolat   jogintézményének
          kialakításánál    véleményem   szerint   az   az    alkotmányos
          követelmény, hogy az érintetteket – az általuk alkotott homogén
          csoporton  belül  – egyenlőkként, azonos méltóságú  személyként
          kezeljék,     azaz     mindegyikük     szempontjait     hasonló
          körültekintéssel,     figyelemmel,    elfogulatlansággal     és
          méltányossággal értékeljék a szabályozás kialakítása során, nem
          pedig  az,  hogy  a  – férfi és nő unióját jelentő  –  házasság
          alkotmányosan  védett  jogintézményét  automatikusan  rájuk  is
          kiterjesszék;

            –  fontosnak  tartom továbbá azt is, hogy  a  házasság  (ezen
          keresztül a házas felek) és a család, mint alkotmányos  védelem
          alatt  álló,  és  egymással  a legszorosabb  kapcsolatban  álló
          jogintézmények   számára   a  törvényalkotó   által   különböző
          jogterületeken biztosított kedvezmények (pl.: adókedvezmények),
          preferenciás  szabályozások  (pl.:  különböző  családtámogatási
          formák)  továbbfejlesztése  útján  továbbra  is  kifejezze   az
          alkotmányosan  védett  és az ekként nem  védett  jogintézmények
          közötti különbséget.

          Budapest, 2008. december 15.
                                                        Dr. Balogh Elemér
                                                            alkotmánybíró

          Dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          A  határozat rendelkező részével egyetértek. Rövidre  fogottnak
          tartom   ugyanakkor  az  1.  pontját  és  az  ahhoz  kapcsolódó
          indokolást. Álláspontom szerint az indokolásnak részletesen  ki
          kellett  volna  térnie  arra, hogy  az  azonos  nemű  személyek
          számára  a  bejegyzett  élettársi  kapcsolat  törvényi   szintű
          létrehozása   milyen   feltételek   fennállása    esetén    nem
          alkotmányellenes.

          A  határozat indokolása ennek hiányában az Alkotmány 15. §-ában
          védett házasság (és család) intézményére nézve nagyobb veszélyt
          lát  a  különneműek regisztrált élettársi kapcsolatát  reguláló
          szabályozásban,  mint  abban, ha az azonos  neműek  házassághoz
          „hasonló” élettársi kapcsolatát regisztrálja a jog.

          „A  hagyományos  forma,  a  különneműek  házassága  nem  került
          hátrányosabb helyzetbe azáltal, hogy az azonos nemű  bejegyzett
          élettársak – az ilyen kapcsolat természetéből adódó különbségek
          fenntartása  mellett  –  a  házastársakéhoz  hasonló  pozícióba
          kerülnek” – mondja a határozat.

          1.  A  határozat helyesen állapítja meg, hogy a Béktv.  1.  §-a
          azáltal,  hogy  homogén csoportként kezeli a  különböző  és  az
          azonos nemű személyek párkapcsolatait, továbbá generális  utaló
          szabálya  (2.  §-a),  amely  a  bejegyzett  élettársi  közösség
          jogintézményét a különneműek vonatkozásában a lényeges tartalom
          (joghatások) tekintetében azonossá teszi a házassággal,  sértik
          az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a 15. §-át, illetve a 70/A. §
          (1)   bekezdését.   Megalapozottan  utal  arra   is,   hogy   a
          jogalkotónak kötelessége egyértelműen és világosan meghatározni
          az    egyes   jogintézmények   rendeltetését,   s   a   hasonló
          jogintézményeket   egymástól   elhatárolni.   A   jogalkotó   e
          kötelezettségének   jelen  esetben   nem   tett   eleget,   nem
          differenciált   megfelelően   és   így   nem   különítette   el
          felismerhető   módon   a   különneműek   bejegyzett   élettársi
          kapcsolatát   a  házasságtól.  A  jogbiztonság  sérelme   abban
          mutatkozik  meg,  hogy ezáltal a Béktv. a különnemű  és  azonos
          nemű személyekre vonatkozó rendelkezéseket teljesen összemossa.
          [Pl.  „A  bejegyzett  élettársi  kapcsolat  megszüntetésére,  a
          házasság   felbontására  vonatkozó  rendelkezéseket  alkalmazni
          kell”  Béktv.  3.  §  (2)  bekezdése] Komoly  jogbizonytalanság
          forrása az is, hogy a Béktv. 2. § (2) bekezdése szerint az  ott
          felsorolt  rendelkezéseket akkor kell „megfelelően” alkalmazni,
          „ha törvény eltérően nem rendelkezik”.
          A  Béktv.  idézett rendelkezései (is) nyilvánvalóan  sértik  az
          Alkotmány 2. § (1) bekezdésében írt jogbiztonság követelményét,
          amely egyidejűleg a házasság és a család védelmét rögzítő 15. §
          sérelmének a veszélyét is előidézi.
          Álláspontom    szerint   a   törvényalkotó    differenciálatlan
          szabályozása már önmagában előidézte az Alkotmány 15. §-ának és
          a  70/A.  §  (1)  bekezdésének  a sérelmét,  s  pusztán  emiatt
          megsemmisíthette  volna az Alkotmánybíróság  az  indítványokkal
          támadott   és   velük  szoros  összefüggésben   álló   törvényi
          rendelkezéseket, végső kimenetelében a törvény  egészét.  Magam
          itt  meg  is  álltam  volna,  hiszen  az  Alkotmánybíróság  ezt
          követően  a  tartalmi  vizsgálata során már kénytelen-kelletlen
          azokat   a   rendelkezéseket  elemezte,  amelyek  megállapított
          differenciálatlanságuk, önellentmondásaik folytán nem mentek át
          a jogbiztonság próbáján.

          2. A határozat indokolása pusztán azon az alapon mondja ki azt,
          hogy  az  azonos nemű személyek számára a bejegyzett  élettársi
          kapcsolat  jogintézményének létrehozása  nem  alkotmányellenes,
          hogy  az  azonos neműek jogi lehetőség hiányában nem dönthetnek
          úgy,  hogy  a  házasság kötelékébe lépnek az élettársi  viszony
          helyett. Erre tekintettel a határozat – mint fentebb idéztem  –
          megállapítja: „A hagyományos forma, a különneműek házassága nem
          került  hátrányosabb  helyzetbe azáltal, hogy  az  azonos  nemű
          bejegyzett élettársak – az ilyen kapcsolat természetéből  adódó
          különbségek  fenntartása  mellett – a  házastársakéhoz  hasonló
          pozícióba   kerülnek.”  Az  Alkotmánybíróság  erre  tekintettel
          mindössze  azt  rögzítette a határozat 1. pontjában,  hogy  „az
          azonos nemű személyek számára a bejegyezett élettársi kapcsolat
          jogintézményének létrehozása nem alkotmányellenes”. Adós maradt
          azonban a rendelkező rész 1. pontja és az indokolás azzal, hogy
          a  szabályozásnak  vannak-e korlátai, mit jelenthet  például  a
          „házastársakéhoz  hasonló  pozíció”.  Álláspontom  szerint   az
          Alkotmány 15. §-ában írt – a házasságra és a családra vonatkozó
          –  állami  intézményvédelmi kötelezettség  az  Alkotmánybíróság
          kötelezettségévé  teszi  annak  bemutatását  is,  hogy  az   új
          szabályozás   milyen  feltételek  fennállása   esetén,   milyen
          korlátok  meghatározása mellett lehet konform a házasság  és  a
          család  védelmét előíró alkotmányi rendelkezéssel. A  határozat
          1.  pontja  azt sugallja, mintha teljesen szabad keze  lenne  a
          törvényalkotónak abban, miként (milyen tartalommal) szabályozza
          újra  az  azonos  neműek  – házassághoz hasonló  –  regisztrált
          élettársi   kapcsolatát.  A  határozat  indokolása   tehát   az
          alkotmányos   kereteknek  a  körülhatárolásával  adós   maradt.
          Jóllehet az ideillő indokoláselemek fellelhetők a határozatban,
          azok   összerendezésére   és   a  belőlük   fakadó   konklúziók
          meghatározására nem került sor. Előrebocsátom: itt  messze  nem
          arról  van  szó,  hogy az Alkotmánybíróságnak  a  törvényalkotó
          helyébe   kellett   volna   lépnie,   mindössze   arról,   hogy
          meghatározza:  milyen feltételek fennállásához és  betartásához
          köti   az   azonos   neműek  „házassághoz  hasonló”   élettársi
          kapcsolatait     újraszabályozó    törvény    alkotmányosságát.
          Közelebbről:   részletesen  ki  kellett   volna   bontania   az
          indokolásnak azt, mit jelent a házasság „érték” tartalma, s  az
          miként  veendő  figyelembe az Alkotmány  15.  §-ában  írt  –  a
          házasság   és   család   védelmét  tartalmazó   –   rendelkezés
          irtelmezésénél.

          Magam  tehát  a határozat – azonos neműek bejegyzett  élettársi
          kapcsolatát  elemző  –  indokolásának  kiegészítését  tartottam
          volna szükségesnek az alábbiak szerint.

          Az  Alkotmánybíróság  a  14/1995. (III. 13.)  AB  határozatában
          részletesen értelmezte az Alkotmány 15. §-át, és kimondta, hogy
          a házasság „tipikusan közös gyermekek születését és a családban
          való   felnevelését  célozza,  amellett,  hogy  a   házastársak
          kölcsönös  gondoskodásban és támogatásban élésének  is  kerete.
          (...)  A  házasság  intézményét az állam  arra  tekintettel  is
          részesíti alkotmányos védelemben, hogy elősegítse a házastársak
          számára a közös gyermekkel is rendelkező család alapítását.  Ez
          a  magyarázata annak, hogy az Alkotmány 15. §-a együtt említi a
          védelem két tárgyát: A Magyar Köztársaság védi a házasság és  a
          család intézményét”. (ABH 1995, 82, 83.)

          Az   idézett   határozat  utal  arra  is,  hogy:   „Az   utóbbi
          évtizedekben   (...)  mozgalmak  indultak   a   homoszexuálisok
          hátrányos    megkülönböztetése   ellen.   Másrészt   változások
          tapasztalhatók a hagyományos családmodellben is,  elsősorban  a
          házasságok  tartósságát tekintve. Mindez azonban nem  ok  arra,
          hogy  a  jog  eltérjen a házasságnak attól a  jogi  fogalmától,
          amely  a  mai állapothoz vezető hagyományban mindig is élt,  és
          amely a mai jogokban is általános, továbbá amely a köztudat  és
          köznyelv házasság-fogalmával összhangban van. A mai Alkotmányok
          és   a   házasságra   és   családra   vonatkozó   rendelkezések
          összefüggéséből levezethetően a magyar Alkotmány is a férfi  és
          nő közötti házasságot tartja értéknek, és azt védi”. (Alkotmány
          15.,  67.,  70/J.  §)  (ABH 1995, 82, 83.) Az  Alkotmánybíróság
          értelmezésében tehát a házastársak különneműsége fogalmi  eleme
          a  házasságnak, amelyet „értékként” definiál. Ebből következően
          a  házasságkötéshez való – az Alkotmány 54. § (1)  bekezdéséből
          levezetett – jog is csak a különböző nemű párokat illeti meg. A
          37/2002. (IX. 4.) AB határozat leszögezte a következőket is: „A
          heteroszexuális,  illetve a homoszexuális irányultság  egyaránt
          az  emberi méltóság lényegéhez tartozik, szétválasztásukra,  az
          érintett   személyek   méltóságának  nem   egyenlő   kezelésére
          kivételes indokok szükségesek. Ilyen például a házassághoz való
          jog tekintetében a homoszexuális irányultság megkülönböztetése.
          [14/1995.  (III. 13.) AB határozat, ABH 1995,  82,  84.]”  (ABH
          2002,  230, 245.) Álláspontját, amely szerint tehát a  házasság
          intézményét  egy  férfi  és  egy nő életközösségeként  védi  az
          Alkotmány  15.  §-a, az Alkotmánybíróság későbbi határozataiban
          is  fenntartotta  [65/2007. (X. 18.) AB  határozat,  ABH  2007,
          726.;  75/2007.  (X.  19.) AB határozat,  ABH  2007,  731.]  és
          továbbra  is  fenntartja.  Ezt az álláspontot  erősíti  meg  az
          Európai   Közösségek  Bírósága  is  azzal,  hogy  kimondta:   a
          tagállamok  által  általánosan elfogadott definíció  szerint  a
          házasság  fogalma két különnemű ember unióját  jelenti.  Ez  az
          „érték”-ként  definiált házasság az alapja a  családnak,  amely
          tipikusan   közös  gyermekek  születését  és   családban   való
          felnevelését  célozza,  amellett, hogy a házastársak  kölcsönös
          gondoskodásban és támogatásban élésének is a kerete.  [14/1995.
          (III.  13.)  AB határozat] Ez az „érték” részesül – álláspontom
          szerint  –  az  Alkotmány 15. §-a szerinti védelemben,  s  vele
          azonos  vagy  hozzá „hasonló” védelem semmilyen  más  élettársi
          kapcsolatot sem illethet meg. A különneműek közöttit azért nem,
          mert  konkuráló  kapcsolatként jönne szóba,  az  azonos  neműek
          közöttit  pedig  azért  nem, mert az nem hoz(hat)  létre  olyan
          családot,  amely  „tipikusan  közös  gyermekek  születését   és
          családban  való  felnevelését célozza.”  Az  utóbbiak  esetében
          függetlenül  megállhat persze az a tétel, amely szerint  „[k]ét
          személy tartós életközössége megvalósíthat olyan értéket,  hogy
          az  érintettek  személyi méltóságának egyenlő  figyelembevétele
          alapján  az  együttélő  személyek  nemétől  függetlenül  igényt
          tarthat az elismerésre”. [14/1995. (III. 13.) AB határozat, ABH
          1995,  82,  84.] Ez az „elismerés” azonban – nézetem szerint  –
          semmiképpen nem mehet el odáig, ami veszélyeztethetné az  állam
          Alkotmány    15.   §-ában   írt   –   házasságvédelmi    állami
          kötelezettségét.

          Megjegyzem egyébként: az Alkotmány 15. §-ában a házasság (és  a
          család)    védelmére    vonatkozó    állami    intézményvédelmi
          kötelezettség  nem  merülhet ki annak puszta  regisztrálásában,
          hogy  a  házasság  és  a  család intézménye  válságban  van,  s
          különösen  nem  jelentheti  azt, hogy  ha  már  válságban  van,
          emeljünk  fel  hozzá, teremtsünk meg vele  azonos,  vagy  hozzá
          hasonló  (jog)intézményeket. Az állam –  Alkotmány  15.  §-ából
          folyó – intézményvédelmi kötelezettsége elsődlegesen abban áll,
          hogy   a   házasságot  –  mint  a  különnemű  személyek  tartós
          életközösségén  nyugvó „érték”-et – minden  rendelkezésre  álló
          eszközzel és módon (akár pozitív diszkriminációval is)  segítse
          és  támogassa.  Azon kell munkálkodnia, hogy mind  a  házasság,
          mind  a család a társadalom természetes alapintézményeként újra
          megtalálja  értékhordozó szerepéhez igazodó helyét. Álláspontom
          szerint  a határozat indokolásának ezt a tételt is tartalmaznia
          kellett volna.

          3.   Összegezve:  önmagában  nem  alkotmányellenes  az,  ha   a
          törvényhozó  szabályozza az azonos nemű személyek kapcsolatának
          egyes  elemeit.  Az azonos nemű személyek bejegyzett  élettársi
          kapcsolatát   szabályozó  törvény  azonban   csak   addig   nem
          tekinthető alkotmányellenesnek, ameddig az az Alkotmány 15.  §-
          ának érvényesülését – az abban „értékként” védett házasságot, s
          az   ilyen  házasságra  épülő  családot  –  nem  veszélyezteti.
          Másképpen    szólva:    a   bejegyzett   élettársi    kapcsolat
          jogintézményének  létrehozása  önmagában  nem  alkotmányellenes
          mindaddig,  amíg  az  lényegi  tartalmi  elemeiben  nem   válik
          azonossá,  vagy  hasonlóvá  a házasság  intézményével.  Nézetem
          szerint  ezek az alkotmányos korlátok a határozat 1.  pontjában
          is helyet kaphattak volna.
          Az  a  szabályozási  mód,  amelyet  a  Béktv.  választott,  nem
          biztosítja  az  Alkotmány 15. §-ában foglaltak védelmét.  Azért
          nem,  mert  „fordított”  alapállású:  azt  mondja  ki,  hogy  a
          regisztrált  élettársi kapcsolatokra nézve (a külön  és  azonos
          neműekre  vonatkozó különbségtétel nélkül)  a  névviselésen  és
          örökbefogadáson kívül a házasság szabályai az irányadók.  Ez  a
          szabályozási   mód  önmagában  is  az  Alkotmány   2.   §   (1)
          bekezdésében    szabályozott    jogállamiságból     levezethető
          jogbizonytalanságot  okoz(hat),  ami  –  közvetlen   alkotmányi
          rendelkezésről lévén szó – külön is bizonytalanná teszi a férfi
          és   nő   tartós  életközösségén  nyugvó  és  erre  alapozottan
          értékként definiált házasság Alkotmány 15. §-ában írt védelmét.
          Ez   utóbbit   az   biztosíthatta  volna,  ha  a  törvényalkotó
          egyenként,  taxatíve  felsorolta  volna  azokat  az   elemeket,
          amelyek (a házasságból) figyelembevehetők lehetnének az  azonos
          nemű személyek bejegyzett élettársi kapcsolatainál. (A „többit”
          pedig ezzel gyakorlatilag kizárta volna.)

          Ez  a szabályozási mód egzaktságánál, zártságánál fogva nyilván
          jobban  összhangban  áll  az állam  Alkotmány  15.  §-ában  írt
          házasság  (és család) védelmi kötelezettségével, mint a  Béktv.
          2.  §  (2) bekezdése szerinti megoldás, amelynek értelmében  az
          ott írt szabályokat „ha törvény másként nem rendelkezik”, akkor
          kell „megfelelően” alkalmazni.
          Ebben  az  esetben, ilyen szabályozási mód mellett sem vezethet
          azonban   az  azonos  nemű  személyek  élettársi  kapcsolatának
          elismerése, pozitív módszerű szabályozása odáig, hogy „átveszi”
          a házasság szerepét, annak lényeges tartalmát.

          Úgy ítélem meg, a határozat indokolásának még a fentiekre is ki
          kellett volna térnie.

          Budapest, 2008. december 15.
                                                          Dr. Kiss László
                                                            alkotmánybíró
            Dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleménye

            Egyetértek a határozat rendelkező része első pontjával: én  sem
            tartom  alkotmányellenesnek az azonos neműek közötti bejegyzett
            élettársi  kapcsolat  jogintézményét; de nem  tudom  követni  a
            többséget   abban,  hogy  alkotmányellenes  az  azonos   és   a
            különneműek közötti bejegyzett élettársi kapcsolat,  ahogyan  a
            most  megsemmisített, a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló
            2007.   évi   CLXXXIV.   törvény   (a   továbbiakban:   Béktv.)
            szabályozta.

            A többségi határozattal két alapvető kérdésben nem értek egyet:
            (1) a házasság alkotmányjogi védelmének tartalma és jelentősége
            megítélésében,  valamint  ezzel  szoros  összefüggésben  (2)  a
            párkapcsolatok,  illetve az egyes életformák  jogi  lehetőségei
            elismerésének  szabályozásában  az  egyenlőként   kezelés   (az
            egyenlő méltóság) alkotmányos normájának [Alkotmány 54.  §  (1)
            bekezdés] alkalmazandósága kérdésében.

            1. A házasság alkotmányos védelme

            A   bejegyzett  élettársi  kapcsolat  alkotmányjogi  megítélése
            szorosan összefügg a házasság alkotmányos védelmével (Alkotmány
            15.   §).   A   házasság  alkotmányos  védelme   a   klasszikus
            alkotmányokban     és    alkotmányos    (állampolgári     jogi)
            felsorolásokban  nem  is  szerepel  —  nyilván  azért,  mert  a
            házasság  intézménye  (ahogyan  fennállt)  nem  kívánt  különös
            védelmet. Ami jogi védelemre szükség volt a magánjog mellett, a
            büntetőjog szolgáltatta. (Erről gazdag anyag található  Vámbéry
            Rusztem:  A  házasság védelme a büntetőjogban,  Budapest  1901.
            című művében.)
            Az   újabb  alkotmányokban,  mint  a  Weimari  Alkotmány   119.
            szakasza,  nagyjából a család társadalmi szerepének  változását
            követve  és,  mint  nálunk is, a család  védelmével  összekötve
            megjelenik a házasság védelme az alkotmányjogban is. A házasság
            alkotmányos  védelme  —  a  családdal  együtt  vagy  magában  —
            elsősorban        intézményvédelem,       intézmény-biztosíték.
            Alkotmányjogi tartalma vizsgálatában két alapvető kérdést  kell
            elkülöníteni:  (1)  a  házasság  fogalmát;  és  (2)  a  védelem
            mibenlétét.

            1.1. A házasság fogalma

            A  házasság  meghatározása az intézményi garancia terjedelmének
            meghatározásához alapvető.
            Az  alkotmány házasság fogalma — ezt a határozat is hallgatólag
            elfogadja   —   a   társadalom,  vagy  inkább  annak   többsége
            házasságról alkotott felfogása szerinti házasságot jelenti.  Ez
            a  felfogás,  pontosabban a társadalom konvencionális  erkölcse
            (az erkölcsi szokás, mores, Sitte, moeurs értelmében) jelenti a
            házasság  változó alkotmányos fogalmát. A házasság  alkotmányos
            védelme   a  mindenkori  (konvencionális)  társadalmi   erkölcs
            szerinti  házasság  intézményi biztosítéka.  A  házasságnak  az
            Alkotmány  számára  meghatározó  fogalma  ezért  változik,   de
            legalábbis    változhat   igazodva   a    társadalom    változó
            konvencionális házasság-felfogásához. A házasság jogi normáinak
            meg  kell  felelnie a társadalom konvencionális normái szerinti
            házasságnak. Világos persze, hogy a modern társadalomban kivált
            nehéz  megállapítani,  pontosan mi  a  konvencionális  (vagy  a
            többségi, meghatározó) társadalmi erkölcsi felfogás, hiszen  az
            egyes    társadalmi    csoportok,    korosztályok,    különböző
            életfelfogású  emberek  egészen eltérő normákat  követnek  vagy
            tartanak helyesnek.
            Különösen  igaz  ez  a  házasságra és  a  szexuális  erkölcsre,
            valamint  a családfelfogásra. A házasság társadalmi  fogalma  —
            ezzel  együtt az életforma, életmód, életfelfogás —  különbsége
            időben  és  térben  nyilvánvaló és  közismert.  De  a  házasság
            társadalomban   elfogadott   mintája   magában    az    európai
            kultúrkörben óriásit változott, kivált a 20. században. A  Code
            civil eredeti változatában (Art. 204 skk.) például a házasság a
            férj  uralmát  jelentette  a feleség  és  a  gyermekek  felett,
            férjezett   nő   férje  hozzájárulása  nélkül  szerződést   nem
            köthetett,  kereső foglalkozást nem folytathatott, tulajdonával
            nem  rendelkezhetett,  lakóhelyét nem választhatta  meg  —  nem
            beszélve a válás szigorú feltételeiről vagy lehetetlenségéről.
            Mivel  a  házasság  alkotmányos védelme a  társadalom  uralkodó
            normái  (a mindenkori konvencionális erkölcs) szerinti házasság
            fennállását    biztosítja,    képviselhetőnek     tartom     az
            Alkotmánybíróság korábbi határozataiban [különösen  a  14/1995.
            (III.  13.)  AB  határozat, ABH 1995, 82, 87.; a  továbbiakban:
            Abh.]   elfogadott  és  most  megerősített  nézetet,  amely   a
            házasságnak  egyedül nő és férfi közötti tartós  párkapcsolatot
            tekinti.  Ez csak annyit jelent, hogy magam is úgy gondolom,  a
            mai  magyar  uralkodó társadalmi morál szerint ez  tényleg  így
            van.  Más  kérdés,  hogy  a társadalom  konvencionális  morálja
            menyire helyes a kritikai morál szemszögéből.
            Ebből   következik,   hogy  a  házasság   alkotmányos   fogalma
            változhat,  sőt változnia kell, ha a társadalomban  uralkodónak
            elfogadott  házasság  és  családfelfogás  megváltozik,  melynek
            követése  a törvényhozó feladata. Erre annál is inkább  szükség
            van,   mert   a   családjogi  törvényhozás   általában   is   a
            tapasztalatok  szerint nehézkesen követi  a  család  társadalmi
            változásait.

            1.2. A házasság védelmének eszközei

            A   házasság   védelmének  alkotmányjogilag  három  alapformája
            különíthető el. Az első szerint a házasság alkotmányos  védelme
            a   házasság,   mint  jogintézmény  létezését   biztosítja:   a
            törvényhozó a házasság intézményét nem szüntetheti meg.
            A  második  esetben  a védelem erősebb: a  házasság  védelme  a
            házasság  preferálását  jelenti.  Ez  kizárja,  hogy  a  jog  a
            házassággal  egyenértékűnek  tekintse  a  házassághoz   hasonló
            együttélési formákat. Az egyenértékűség itt a jogi  hatások  és
            státus   azonosságát  vagy  erős  hasonlatosságát  jelenti.   A
            házasság  ilyen  védelme  nem  tekinti  alkotmányellenesnek   a
            házassághoz  valamennyire  hasonló (de  házasságkötés  nélküli)
            párkapcsolatokat, ha jogilag nem azonosak a házassággal.
            A    harmadik,    legerősebb   védelem    a    házasság    jogi
            kizárólagosságával  védi  a házasság  intézményét.  Ez  volt  a
            törvényhozók általános felfogása a 19. században és jó ideig  a
            20.  században  is — már ahol elválasztották az  egyházi  és  a
            polgári  házasságot (mint Magyarországon az  1895.  október  1.
            napján  hatályba  lépett 1894. évi XXXI.  törvénycikk  óta).  A
            magyar  jogrendszer is elvileg 1977-ig (a Ptk. akkori 578.  §-a
            beiktatásáig),  ezt  vallotta,  bár  a  bírói  gyakorlat  jóval
            korábban  elismerte a különben egyre terjedő  házasság  nélküli
            párkapcsolatok  polgári  jogi  hatásait.  1973-ban  a   Polgári
            Kollégium  94. számú állásfoglalásában, amelyet később  a  369.
            számú    állásfoglalás   módosított,   a   Legfelsőbb   Bíróság
            megállapította,  hogy az élettársi jogviszony  családi  jellegű
            társadalmi viszony, amelyben az élettársak vagyoni viszonyai  —
            gazdasági ismérvei alapján — leginkább a polgári jogi  társaság
            elemeit   tartalmazzák.   Megállapította   továbbá,   hogy   az
            élettársak   együttélése  alatt,  illetve  a  közös   gazdasági
            tevékenység  végzése  révén szerzett  vagyon  közös  tulajdonba
            kerül. A Ptk. 1977-es módosítása (1977. évi IV. törvény) a  94.
            számú  állásfoglalást törvényi szintre  emelte  az  578.  §  (a
            későbbi  578/G. §) beiktatásával, amely definiálta az élettársi
            kapcsolat fogalmát és rendezte a felek vagyoni viszonyát.
            A  törvényhozó tudatosan kívánja hátrányosabb helyzetbe hozni a
            nem  házas  párkapcsolatban élőket és leszármazottaikat  —  nem
            utolsósorban    a   házasságon   kívül   született    gyermekek
            hátrányosabb (esetenként el sem ismert) családjogi helyzetével.
            Ez  utóbbi felfogással a házasság büntetőjogi vagy polgári jogi
            (kártérítési)   védelme   —   a  „házasságellenes”   magatartás
            szankcionálása —is összefér.

            2.   A   bejegyzett  élettársi  kapcsolat  és  az   alkotmányos
            egyenlőség

            A házasság alkotmányos védelme előbb vázolt három lehetőségéből
            a  többségi  határozat a másodikat választotta. Ezt  nem  tudom
            elfogadni,  mert  azt  gondolom, hogy  a  házasság  alkotmányos
            védelmének  ez a változata (a harmadikról nem is beszélve)  nem
            egyeztethető   össze   az   alkotmányos   demokrácia   alapvető
            értékével:   a  társadalomban  élő  emberek  szabadságával   és
            egyenlőségével   —   egyenlő   szabadságával   és/vagy   szabad
            egyenlőségével.    Egyedül   az   első   változat    tekinthető
            alkotmányosnak;  a  másik  két  változat  elfogadása  csak   az
            alkotmányos   jogok,   az  egyenlő  szabadság,   igazolhatatlan
            korlátozásával  lehetséges. A házasság  alkotmányos  védelmének
            gyengébb  változata nem különböztet a házasságot  választók  és
            nem választók között, csak kötelezővé teszi a törvényhozónak  a
            mindenkori    konvencionális   házasság    mint    jogintézmény
            fenntartását.
            Az  alkotmányos  egyenlőség  (mint  egyenlő  méltóság)  kérdése
            megkerülhetetlen   az   azonos   neműek   párkapcsolatai   jogi
            szabályozásának megítélésében. Az Alkotmánybíróság többször  is
            világosan kifejezte, hogy a szexuális irányultság a személyiség
            része, így az emberi méltóság alkotmányos védelme illeti meg. E
            döntéseket — mint a 21/1996. (V. 17.) AB határozat (ABH,  1996,
            74,  88.) vagy a 37/2002. (IX. 4.) AB határozat, ABH 2002, 230,
            265.  —  a  határozat egyetértően idézi. Ebből azonban  csak  a
            házasság,   mint   jogintézmény   védelmének   (fenntartásának)
            kötelezettsége  következik, nem pedig az a  többségi  felfogás,
            amely különbözőképpen kezeli és így különböző értékűnek tekinti
            az egyes szabadon választott — szabadon meg is változtatható  —
            életformákat, párkapcsolatokat.
            Ebből következik, hogy a házasság alkotmányos védelme nem lehet
            államcél  sem. Az államnak egyenlően kell kezelnie  a  házasság
            mellett  döntő és a házasságot kötni nem kívánó (vagy az  adott
            időben nem házas), esetleg házasodni nem is tudó, polgárait. Az
            egyenlően   kezelés  kizárja  a  házasság  intézményének   jogi
            eszközökkel történő ráerőltetését vagy, például kedvezményekkel
            csak ösztönzését is. Ez a tilalom természetesen csak az államot
            köti:  a társadalom tagjai közötti kommunikáció szabadsága  nem
            zár el senkit a meggyőződése szerint helyes életforma melletti,
            akár  nyilvános,  kiállástól.  Az  Alkotmánybíróság  az  emberi
            méltóság  (az  önrendelkezési jog) részének tekinti  (ld.  pl.:
            102/B/1999.  AB határozat, ABH 2000, 797, 798.) a házasságkötés
            jogát.   Ha   a   házasságkötés  szabadsága  alkotmányos   jog,
            ugyanennyire alkotmányos jog a nem-házasodás szabadsága is. Ezt
            éppúgy  tiszteletben  kell tartania a  törvényhozónak,  mint  a
            házasságkötés jogát.
            Mint  említettem már a többséggel egyetértek abban is,  hogy  a
            bejegyzett  élettársi kapcsolat az azonos  nemű  párok  számára
            alkotmányos, mert ők házasságot nem köthetnek, így  a  házasság
            alkotmányos védelme nem is terjedhet ki olyan párokra,  amelyek
            nem  tartoznak  a házasság fogalma extenziójába (terjedelmébe).
            Ha  az  Alkotmány  a körte alkotmányos védelmét  írná  elő,  az
            őszibarack  körtével  azonos  védelme  nem  sérthetné  a  körte
            Alkotmányban előírt védelmét. A fentebb felhozott érvek alapján
            (mint  konvencionális  erkölcsi  szokást,  tényként)  magam  is
            elfogadom,   hogy  a  házasság  mai  alkotmányos  fogalma   nem
            tartalmazza az azonos neműek tartós és jogilag — akár,  mint  a
            bejegyzett  élettársi  kapcsolatról szóló törvényben,  személyi
            állapotként  —  elismert párkapcsolatát. Ebből  viszont  az  is
            következik,  hogy  az  azonos nemű párok  bejegyzett  élettársi
            kapcsolata   eleve  nem  állhat  semmilyen  kapcsolatban,   így
            ellentétben  sem,  a  házasság alkotmányos védelmével.  [Ez  az
            érvelés  különben a német Alkotmánybíróság 2002.  július  17-én
            kelt  1 BvF 1/01 illetve 1 BvF 2/01 határozatában (E 105, 313.)
            világosan kifejtve megtalálható.]
            Ebben  a felfogásban a nő-férfi bejegyzett élettársi kapcsolata
            és   a   nő-férfi   házassága  közötti  hasonlóságnak   —   ami
            természetes,  mivel ugyanazt a tárgyat, a tartós párkapcsolatok
            jogi elismerését szabályozza — a bejegyzett élettársi kapcsolat
            alkotmányossága megítélésében nincs jelentősége. Az állam, ha a
            társadalom  minden felnőtt tagját egyenlően szabadnak  tekinti,
            nem  határozhatja  meg,  milyen  párkapcsolatban  és  családban
            éljenek,  sőt azt sem, hogy kívánnak-e egyáltalán családban  és
            párkapcsolatban élni, vagy inkább anakoréták szeretnének lenni,
            vagy éppen egy szerzetesrend tagjai.

            3.   A   bejegyzett   élettársi  kapcsolatról   szóló   törvény
            alkotmányossága

            Az Alkotmánybíróság többsége szerint a Béktv. alkotmányellenes,
            mert  a  bejegyzett élettársi kapcsolat túlságosan  hasonlít  a
            házasságra  —  gyakorlatilag csak nevében különbözik  tőle.  Ez
            okozza  a törvény alkotmányellenességét, éspedig nem az  azonos
            nemű,    hanem   a   különnemű   párok   bejegyzett   élettársi
            kapcsolatának  szabályozása miatt.  A  határozattal  egyetértek
            abban, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat azonos nemű  párok
            számára alkotmányos, de szerintem nem alkotmányellenes, hogy  a
            törvény ugyanezt nő-férfi párok számára is lehetővé tette (akik
            egyébként házasságot is köthetnének).
            Nem  értek egyet a többségi határozattal abban, hogy  a  Béktv.
            szerinti  nő és férfi közötti bejegyzett élettársi kapcsolatról
            szóló  szabályok  alkotmányellenesek, mert a  2.  §  házasságra
            utaló  szabályával  gyakorlatilag minden, a házastársról  szóló
            szabályt  a  bejegyzett  élettársra is alkalmazni  rendel,  ami
            ellentétes  a  házasság alkotmányos védelmével.  Ez  a  többség
            szerint abban áll, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat valódi
            konkurenciája  a  házasságnak. A többségi  érvelés  a  házasság
            alkotmányos védelmének már bírált felfogását fogadja el:  azzal
            érvel,  hogy  a bejegyzett élettársi kapcsolat (nő-férfi  párok
            esetén)     túlságosan    hasonlít    a    házassághoz,     így
            alkotmányellenes.
            Ezzel nemcsak a házasság alkotmányos védelmének szerintem téves
            felfogása  miatt  nem  értek egyet, hanem  azért  sem,  mert  a
            bejegyzett   élettársi   kapcsolatot  a   házasságtól   jogilag
            különbözőnek tartom.
            A  két  intézmény közötti különbség részben megítélés  kérdése:
            kinek  sok, kinek kevés. Én úgy gondolom, a különbség  elegendő
            ahhoz,  hogy  másik  intézménynek tekintsük  —  és  ténylegesen
            elgondolható  a  párkapcsolatok több csoportja  is,  kivált  az
            idősebbek  között lehetnek, akik számára a bejegyzett élettársi
            kapcsolat  a  házassággal szemben egyes  párok  számára  valódi
            alternatíva   lenne.  Mi  több,  legalább  egy  tekintetben   a
            bejegyzett  élettársi kapcsolat jobban védte volna  a  házasság
            intézményét, mint a most érvényben maradó szabályozás. Eszerint
            ugyanis  semmi nem zárja ki, hogy egy házas férfi vagy  nő  egy
            szintén  házas  nővel vagy férfivel a Ptk.  578/G.  §  szerinti
            élettársi  kapcsolatot létesítsen — akár úgy  is,  hogy  e  pár
            azonos  nemű  (de közben mindketten házasok).  Ezt  a  házasság
            intézményének  aligha kedvező helyzetet a bejegyzett  élettársi
            kapcsolatról  szóló  törvény 1. és 2.  §  egyértelműen  kizárta
            volna:  bejegyzett  élettársi  kapcsolatot,  házas  ember   nem
            létesíthetett volna, amint a bejegyzett élettársi  kapcsolatban
            élő  sem  köthetett volna házasságot (a kapcsolat megszüntetése
            nélkül) mással, mint bejegyzett élettársával.
            A  többség szerint a bejegyzett élettársi kapcsolatot az  hozta
            túl  közel  a  házassághoz, hogy a törvény 2.  §-a  megfelelően
            alkalmazni rendeli a házasságról szóló szabályokat a bejegyzett
            élettársi  kapcsolatra, de csak akkor, ha „törvény másként  nem
            rendelkezik”. A határozat szerint ez túlságosan közel  hozza  a
            két  intézményt  —  szerintem  nem.  A  „megfelelő  alkalmazás”
            egyrészt kellő mérlegelési lehetőséget adott volna a bírónak és
            a  többi  jogalkalmazónak, törvény pedig rendelkezhetett  volna
            eltérően.  Az eltérő vagy azonos szabályozás alkotmányosságáról
            az  Alkotmánybíróság szükség esetén az Alkotmány  70/A.  §  (1)
            bekezdése alapján eldönthette volna, indokolt-e alkotmányosan a
            különbségtétel  vagy  hiánya. De nem feledkezhetünk  meg  arról
            sem,  hogy  a  magyar jogban évtizedes bírói gyakorlata  van  a
            házasságról szóló egyes szabályok „megfelelő alkalmazásának” az
            (értelemszerűen  nem bejegyzett) élettársak kapcsolatára  (pl.:
            BH 1984/6/225.).

            Budapest, 2008. december 15.
                                                        Dr. Bragyova András
                                                              alkotmánybíró
              .
              English:
              English:
              .
              Petition filed:
              .
              Subject of the case:
              .
              Registered partnership and same-sex partnership scheme
              Number of the Decision:
              .
              154/2008. (XII. 17.)
              Date of the decision:
              .
              12/15/2008
              Summary:
              The Registered Partnership Act, which accords recognition to unmarried and same-sex partnerships, is unconstitutional, as it downgrades marriage. However, a partnership scheme for homosexual couples only would be constitutional.
              .
              CODICES summary:
              http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2008-3-009
              .
              Full text:
              en_0154_2008.pdfen_0154_2008.pdf