English
	Hungarian

Ügyszám: .	21/B/2008
Előadó alkotmánybíró: Lenkovics Barnabás Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 154/2008. (XII. 17.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2008/1203 .

A döntés kelte: Budapest, 12/15/2008 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára  és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására  irányuló indítványok tárgyában  —  dr.  Balogh Elemér   és   dr.   Kiss   László   alkotmánybírók   párhuzamos indokolásával,  valamint  dr.  Bragyova  András   alkotmánybíró különvéleményével — meghozta a következő                          határozatot: 1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja: az azonos nemű személyek számára   a  bejegyzett  élettársi  kapcsolat  jogintézményének létrehozása nem alkotmányellenes. 2.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  a   bejegyzett élettársi  kapcsolatról  szóló 2007. évi  CLXXXIV.  törvény  az indokolásban kifejtett okokból alkotmányellenes,  ezért  azt  a jelen  határozat  közzétételének napjával  megsemmisíti,  ennek folytán a törvény nem lép hatályba. Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I. Az  Alkotmánybírósághoz  hat indítvány  érkezett  a  bejegyzett élettársi  kapcsolatról szóló 2007. évi  CLXXXIV.  törvényt  (a továbbiakban:  Béktv.)  érintően,  amelyet  a  Magyar   Közlöny 2007/186. számában, 2007. december 29-én hirdettek ki, hatályba lépésének időpontja 2009. január 1. napja. 1. Az első indítványozó a Béktv. 1. § (1) bekezdésének, a 2.  § (1)-(2)   bekezdéseinek  és  a  3.   §   (2)   bekezdésének   a megsemmisítését kérte. Indítványozta emellett azt is,  hogy  az Alkotmánybíróság  semmisítse  meg  a  törvény  15.   §-ának   a házasságkötési  eljárásról és a névviselésről szóló  1982.  évi 17.  törvényerejű rendelet (a továbbiakban: At.)  módosításáról rendelkező  egyes szakaszait is: az At. 26/G. § (3)  bekezdését („Az  élettársi kapcsolat bejegyzése nyilvános és ünnepélyes.”) beiktató  szakaszt,  illetve  az At.  26/H.  §  (1)  bekezdését megállapító szakaszból a második mondatot („A tanúkról a leendő élettársak gondoskodnak.”). Indokolása szerint az Alkotmányba ütközik, hogy a Béktv.  2.  § (2)  bekezdése azonosítja a bejegyzett élettársi kapcsolatot  a házassággal. A két jogintézmény lényegét, létesítésének  formai kellékeit,  joghatásait  tekintve tulajdonképpen  semmiben  nem különbözik egymástól, ezért a bejegyzett élettársi kapcsolat „a házasság   Alkotmány   által   védett   intézményét   gyengíti, diszkriminálja és végső soron ellehetetleníti”. A törvényalkotó —  érvel tovább az indítványozó — a Béktv.-vel megteremtette  a „majdnem  házasságot”, amit „immár nem szükséges egy  férfi  és egy  nő  életközösségeként felfogni, hanem azonos neműek között is   létesíthető”.  Úgy  véli,  hogy  a  közgondolkodás  a  két jogintézmény között — rendkívüli hasonlóságuk miatt —  nem  tud majd különbséget tenni (különösen, hogy az At. beiktatott 26/G. §  (3)  bekezdése  szerint: „Az élettársi kapcsolat  bejegyzése nyilvános  és  ünnepélyes.”),  ami  zavarokat  fog   okozni   a „közgondolkodásban  és -gyakorlatban”, és  szintén  a  „valódi” házasság intézményének a gyengítéséhez vezet. Érveit a 14/1995. (III.   13.)  AB  határozatban  foglaltak  idézésével   kívánja alátámasztani az indítványozó. Kifejti, hogy az Alkotmány 15. §- a  nem  pusztán  a  házasság elnevezést védi, a  házasságot  az Alkotmány  alapján  „annak valóságos tartalmi  és  eljárásjogi, valamint  kulturális külsőségei tekintetében is védettnek  kell tekinteni”.  Ezzel  pedig  nem  egyeztethető  össze  egy  olyan jogintézmény,  amely — elnevezését kivéve  —  a  házassághoz  a megtévesztésig hasonlít. Az indítványozó sérelmezi azt is, hogy a  bejegyzett  élettársi  közösség a házassággal  azonos  módon keletkezik,  azonban egyszerűsített módon, közjegyző  által  is megszüntethető, ami szerinte „súlyosan sérti és diszkriminálja” a házasság intézményét. A  törvény  belső  ellentmondásaként értékeli az  indítványozó, hogy  a  3.  § (2) bekezdése a házasság felbontására  vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetésére  vonatkozóan, míg a 4.  §  egy  egyszerűsített, közjegyző általi megszüntetést is lehetővé tesz. Jogalkotói  mulasztásnak tartja emellett,  hogy  a  Béktv.  nem garantálja     megfelelően    az    érintett    tisztségviselők (anyakönyvvezetők,      közjegyzők)      lelkiismereti       és vallásszabadságát,  ők  ezért  a  „házasság  intézménye   mellé alacsonyabb  jogszabály  által  rendelt  intézménnyel   szemben támasztott   lelkiismereti  aggályaik,   kulturális,   vallási, erkölcsi    megfontolásaik   ellenére   is   kötelesek    annak létesítésekor és megszüntetésekor közreműködni”. Véleménye szerint a törvény az egyházi autonóm szervezeteket és egyházi  személyeket  is  hátrányosan diszkriminálja,  mivel  a bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítő személyek  „a  Béktv. törvényi   hátterével   egészen  nyilvánvalóan   a   tanításuk, önértelmezésük   alapelemei  közé   tartozó,   a   hetero-   és homoszexuális  élettársi közösség és házasságkötés  intézményét maguk  részéről  nem támogató. ill. elutasító,  diszkvalifikáló egyházi    szervezetek   autonómiájának   és   függetlenségének megsértésére, ill. gyengítésére fognak törekedni”. Végezetül  utal rá az indítványozó, hogy szerinte a  Béktv.  az Alkotmány   15.   §-ának   módosításaként   fogható   fel,    a törvényalkotó   azonban   a  bejegyzett   élettársi   kapcsolat intézményét  önálló  törvény  formájában,  egyszerű  többséggel alkotta meg, ami a 65/2007. (X. 18.) és a 75/2007. (X. 19.)  AB határozatok alapján alkotmánysértő. Az   indítványozó  tehát  kérelmét  az  Alkotmány  2.   §   (1) bekezdésére,   15.  §-ára,  valamint  60.  §  (1)   bekezdésére alapította,  illetve — az Alkotmány 70/A.  §  (1)  bekezdésének megjelölése   nélkül  —  kifejezetten  utalt  a  diszkrimináció tilalmára is. 2.  A  második  indítványozó  a  Béktv.-vel  összefüggésben  az Alkotmány  2.  § (1) bekezdésének, 15. §-ának,  67.  §-ának  és 70/A.  §-ának, valamint az Emberi Jogok Egyetemes  Nyilatkozata 16.   Cikkének,   végezetül  pedig  az  Emberi  Jogok   Európai Egyezménye 12. Cikkének a sérelmét állította. Indokolásában  kifejtette,  hogy  álláspontja  szerint   állami védelem   csakis   a  házasságot  illeti  meg,   a   házasságot tartalmilag   megkettőzni  (Béktv.  2.  §)  felesleges   és   a jogbiztonságra  ártalmas.  Mivel  a  házasság   férfi   és   nő életközössége,  ezzel  párhuzamosan egy  másik,  a  házassággal azonos  tartalmú  jogintézményt  létrehozni  az  egynemű  párok élettársi  kapcsolatának bejegyzésére, az Alkotmány  15.  §-ába ütközik. A házasság intézményét „rombolja” szerinte az is, hogy az  At.  módosítása a házasságkötési szertartás ünnepélyességét írja elő az élettársi kapcsolat bejegyzése esetére is. Az  indítványozó — az első indítványozóhoz hasonlóan —  szintén burkolt  alkotmánymódosításnak tartja  a  Béktv.-t,  mivel  az, álláspontja   szerint,  tartalmi  vonatkozásban  valójában   az egynemű párokra is kiterjeszti a házasságkötés lehetőségét. A Béktv. 3. §-a szerinte azzal, hogy a felek akaratának mélyebb megismerésére   alkalmatlan   közjegyzői   közreműködéssel   is lehetővé teszi a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetését, a  gyengébb  fél, különösen az érintett, de nem  közös  gyermek érdekeinek sérelmét jelentheti, ami sérti az Alkotmány 15.,  16 és  70/A.  §-ait.  Az érintett kiskorú gyermek  érdekeit  —  és ezáltal  az Alkotmány 16. és 70/A. §-ait — sértőnek  tartja  az indítványozó  a Béktv. 15. §-ának az At.-t érintő  módosítását, jelesül  a  26/C.  §  (3)  bekezdés beiktatását  is  („Az  apai elismerő nyilatkozat alapján a férfi élettársat akkor  lehet  a gyermek   apjának  tekinteni,  ha  a  nyilatkozat  megtételétől számított   hat   hónapon   belül  az   élettársi   kapcsolatot bejegyzik.”).  E  rendelkezés az indítványozó  szerint  ugyanis arra  ösztönzi a „gyermeke sorsa iránt elkötelezett anyát, hogy még  abban  az  esetben is tartózkodjék élettársi kapcsolatának bejegyeztetésétől, ha az apa nem kíván vele  házasságra  lépni. Az   élettársi  kapcsolat  bejegyeztetésétől  való  tartózkodás ugyanis  elősegíti a gyermek jogállásának és  eltartása  anyagi feltételeinek apasági elismeréssel történő rendezését.” Az  indítványozó állítása szerint végezetül ellentmondás feszül a   Béktv.  17.  §  11.  és  15.  pontja,  valamint  a  Polgári Törvénykönyvről  szóló 1959. évi IV. törvény  (a  továbbiakban: Ptk.)   615.  §  (2)  bekezdése  között,  ugyanakkor   a   vélt ellentmondás  mibenlétét, és az emiatt sérülni vélt  alkotmányi rendelkezést nem jelölte meg. 3.   A   harmadik  indítványozó  elsősorban  a  Béktv.   formai alkotmányellenességét, közjogi érvénytelenségét állítja  súlyos eljárási szabálytalanság okán. Álláspontja szerint azzal,  hogy a törvény tervezetét nem bocsátották szakmai-társadalmi vitára, közigazgatási  egyeztetésre,  sérült  az  Alkotmány  2.  §  (1) bekezdése,  a 19. § (2) bekezdése, a 35. § (1) bekezdésének  a) és  b)  pontja, a 36. §-a, a 37. § (2) bekezdése, az 50. §  (1) bekezdése,  az  51. § (1) bekezdése, valamint  a  jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 19-20. §-ai, 27-28. §-ai, 31-32. §-ai, illetve a bíróságok szervezetéről  és igazgatásáról  szóló 1997. évi LXVI. törvény 39.  §  e)  pontja [összefüggésben az Alkotmány 50. § (5) bekezdésével]. Másodsorban  azonban az indítványozó a Béktv.-t tartalmilag  is Alkotmányba  ütközőnek  találja. Véleménye  szerint  a  törvény ellentétes  az  Alkotmány 2. § (1) bekezdésével,  a  7.  §  (1) bekezdésével,  a  15-16. §-aival, az 54. § (1) bekezdésével,  a 67. § (1) bekezdésével és a 70/A. § (1) bekezdésével. Indokolása  szerint az Alkotmány felhívott rendelkezéseiből  az következik, hogy a jogalkotó nem fűzhet ugyanolyan joghatásokat az   azonos   neműek  életközösségéhez,  mint   a   különneműek házasságkötéséhez.  A  szabadság  —  érvel   az   indítványozó, konkrétan megemlítve az Alkotmány 54. § (1) bekezdését — csak a férfi  és  nő közötti házasságkötésre terjed ki, „ez  méltó  az emberhez, az emberi méltósághoz való jog is ezt védi”.  Kifejti emellett  azt  is,  hogy az azonos neműek bejegyzett  élettársi közösségének   szabályozása  kioltja  a  házasságot   megillető kiemelt  védelmet. Mindez a házasság rendeltetésének,  céljának figyelmen kívül hagyását jelenti, önkényes, aláássa a  házasság intézményét, és ez az Alkotmány 15. §-án kívül a  70/A.  §  (1) bekezdését is sérti. Szerinte a Béktv. sérti az Alkotmánynak az ifjúság  védelmére  vonatkozó  16.  §-át,  a  gyermekeknek   az Alkotmány  67.  §-ában  foglalt  jogait,  a  kiskorú  gyermekek Alkotmányban biztosított „mindenek felett álló” érdekét. 4. A negyedik indítványozó az Alkotmány 15. §-ába ütközés miatt kéri a Béktv. megsemmisítését az Alkotmánybíróságtól. Úgy véli, hogy  a  Béktv. egyetlen célja az azonos nemű személyek számára egy, a házassággal lényegileg azonos intézmény létrehozása. 5. Az ötödik indítványozó szintén úgy véli, hogy a Béktv. sérti az   Alkotmány   15.   §-át.  A  törvény  2.   §-ában   foglalt szabályozással álláspontja szerint a jogalkotó az azonos neműek házasságát   intézményesíti,  amely   összeegyeztethetetlen   a házasság Alkotmányban védett intézményével. Elfogadhatatlan  és „házasságellenes”  emellett szerinte az is, hogy  a  bejegyzett élettársi kapcsolat házasságkötési akadály, illetve az is, hogy a  Béktv.  a családjogi törvény mint háttértörvény alkalmazását írja elő a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozóan. A  jogszabály  emellett az Alkotmány 67. §  (1)  bekezdését  is sérti,  mivel a közös gyermekké fogadás tilalma nem  zárja  ki, hogy  az  azonos nemű élettársak közösen gyermeket  neveljenek. Ilyen  helyzetet  —  mivel  abban a  gyermek  megfelelő  testi, szellemi  és erkölcsi fejlődése nem biztosítható — a  jogalkotó nem   mozdíthat  elő  az  azonos  neműek  együttélésének  quasi házasságként történő elismerésével. Diszkriminatív  emellett  — érvel  az indítványozó —, hogy a jogalkotó különbséget  tesz  a bejegyzett  és  a  nem bejegyzett élettársi  kapcsolat  között. Sérti  továbbá  az  Alkotmány  2. §  (1)  bekezdésében  foglalt követelményeket,  hogy  a  Béktv.  2.  §  (2)   bekezdése   túl általános.   Tovább  növeli  a  jogbizonytalanságot,   hogy   a szabályozás teljessé tételéhez számos más jogszabály módosítása is  szükséges  lenne, nincs azonban garancia arra,  hogy  ez  a Béktv. hatályba lépéséig megtörténik. A jogbiztonságot emellett szerinte  az is sérti, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat  a Ptk. rendszerén kívül került szabályozásra. Konkrét   jogszabályhely  megjelölése  nélkül   hivatkozik   az indítványozó  arra, hogy a Béktv. a Jat.-ba ütközik,  mert  nem végeztek számításokat arra vonatkozóan, hogy az özvegyi nyugdíj intézményének  a regisztrált élettársakra történő kiterjesztése milyen  költségvetési  kiadásokkal, társadalmi  hatásokkal  jár majd. 6.  A  hatodik  indítványozó szintén az  Alkotmány  15.  §-ának sérelmére  hivatkozással  kéri a  Béktv.  megsemmisítését.  Úgy véli,  hogy a törvény burkoltan az azonos neműek házasságkötési lehetőségét  kívánta  elismerni,  amely  azonban   vallási   és erkölcsi alapon elfogadhatatlan. Az  Alkotmánybíróság  a  kérelmeket  —  tárgyi  összefüggésükre tekintettel  —  az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről  és annak  közzétételéről szóló módosított és egységes  szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el.                               II. 1. Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezései: „2.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.” „7.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  jogrendszere  elfogadja  a nemzetközi  jog  általánosan  elismert  szabályait,  biztosítja továbbá  a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és  a  belső jog összhangját.” „15.  §  A  Magyar  Köztársaság védi a  házasság  és  a  család intézményét.” „16.  §  A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az  ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit.” „54.   §   (1)   A   Magyar  Köztársaságban   minden   embernek veleszületett  joga  van az élethez és az  emberi  méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.” „60.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban mindenkinek  joga  van  a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.” „67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra,  amely a megfelelő testi, szellemi  és  erkölcsi fejlődéséhez szükséges.” „70/A.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” 2. A Béktv. indítványokkal konkrétan is támadott rendelkezései: „1. § (1) Bejegyzett élettársi kapcsolat akkor jön létre, ha az anyakönyvvezető előtt együttesen jelenlévő két,  tizennyolcadik életévét   betöltött   személy  személyesen   kijelenti,   hogy egymással bejegyzett élettársi kapcsolatban kíván élni.” „2.  §  (1)  Az  e  törvényben nem szabályozott  kérdésekben  a bejegyzett élettársi kapcsolatra a házasságról, a családról  és a  gyámságról  szóló  1952.  évi IV. törvény  (a  továbbiakban: Csjt.)  házasságra vonatkozó rendelkezéseit alkalmazni kell.  A Csjt.  közös gyermekké fogadásra és a házastársak névviselésére vonatkozó   rendelkezései  nem  alkalmazhatóak   a   bejegyzett élettársakra. (2) Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a)  a  házasságra vonatkozó szabályokat a bejegyzett  élettársi kapcsolatra, b)  a  házastársra vagy házastársakra vonatkozó  szabályokat  a bejegyzett élettársra vagy élettársakra, c)  az  özvegyre  vonatkozó szabályokat az  elhunyt  bejegyzett élettárs túlélő bejegyzett élettársára, d)  az elvált személyre vonatkozó szabályokat arra a személyre, akinek bejegyzett élettársi kapcsolatát megszüntették, e) a házaspárra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársakra is megfelelően alkalmazni kell.” „3.  §  (1) A bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnik az egyik élettárs  halálával, vagy ha az élettársak egymással házasságot kötnek, valamint az élettársi kapcsolat megszüntetésével. (2) A bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetésére a házasság felbontására vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni kell.” „15. § (1) Az At. a következő, II/A. fejezettel, fejezetcímmel, alcímmel és 26/B-26/H. §-sal egészül ki: (…) 26/C.  §  (3)  Az  apai elismerő nyilatkozat  alapján  a  férfi élettársat  akkor  lehet  a gyermek  apjának  tekinteni,  ha  a nyilatkozat  megtételétől  számított  hat  hónapon   belül   az élettársi kapcsolatot bejegyzik. (…) 26/G.  §  (3)  Az élettársi kapcsolat bejegyzése  nyilvános  és ünnepélyes. 26/H. § (1) (…) A tanúkról a leendő élettársak gondoskodnak.” „16. § Ez a törvény 2009. január 1-jén lép hatályba.” „17.  §  (1)  A  Polgári Törvénykönyvről szóló  1959.  évi  IV. törvény (…) 11.  607. § (4) bekezdésében, 615. § (2) bekezdésében,  616.  § (1)  bekezdésében, 616. § (2) bekezdésében, 616. § (3) bekezdés második  mondatában  és  671. § (1)  bekezdésében  a  házastárs szövegrész helyébe a házastárs vagy a bejegyzett élettárs, (…) 15. 615. § (2) bekezdésében a házasságot köt szövegrész helyébe a   házasságot  köt,  vagy  bejegyzett  élettársi   kapcsolatot létesít, (…) szöveg lép.                              III. Az indítványok az alábbiak szerint megalapozottak. Az Alkotmánybíróság előzetesen megvizsgálta azt a kérdést, hogy hatáskörébe   tartozik-e  az  indítványozók   által   támadott, kihirdetett, de hatályba még nem lépett törvény vizsgálata. Az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.  törvény  (a továbbiakban:   Abtv.)   42.  §  (2)   bekezdése   alapján   az Alkotmánybíróság gyakorlata az, hogy a kihirdetett, de hatályba még  nem  lépett  törvény (törvényi rendelkezés)  is  képezheti utólagos  absztrakt  normakontroll  tárgyát.  Ha  a  kifogásolt rendelkezések  alkotmányellenessége  megállapítást   nyer,   az Alkotmánybíróság  az  alkotmányellenesség  megállapításának   a következményeként   a  hatálybalépés  elmaradását   mondja   ki [28/1993. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1993, 220, 225.; 19/1999. (VI.  25.)  AB  határozat, ABH 1999, 150, 158.; 14/2002.  (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101, 114.]. A   fentiekre   tekintettel   az  Alkotmánybíróság   a   Béktv. alkotmányossági  vizsgálatát az egyesített indítványok  alapján lefolytatta.                               IV. 1.  Az  Alkotmánybíróság — a támadott törvény és az indítványok tartalmának    érdemi   részeit   vizsgálva   —   mindenekelőtt áttekintette,   hogy   a   házasság   intézményének   védelmére vonatkozó,  az  államot  terhelő alkotmányi  kötelezettség  mit jelent, annak mi a tartalma. 1.1.  Az Alkotmány 15. §-a mondja ki, hogy a Magyar Köztársaság védi  a házasság és a család intézményét. Annak a ténynek, hogy a   házasság   és   a  család  intézményét   már   az   1972-es alkotmánymódosítás  áthelyezte  a  VIII.   fejezetből   az   I. fejezetbe,  az  1989-es  köztársasági  Alkotmányunk   pedig   a demokratikus  jogállam alapvető értékeit  felsoroló  „Általános rendelkezések”  között tartotta, önmagában is jelentősége  van: az  Alkotmány  a  házasságot és a családot a magyar  társadalom egyik alapintézményének tekinti. Az Alkotmány 15. §-a amikor kimondja, hogy a Magyar Köztársaság védi  a  házasság  és  a  család intézményét,  nem  csupán  egy államcélt,  állami  feladatot  deklarál,  hanem  egy   objektív intézményvédelmi   kötelezettséget   állapít   meg.   „Erre   a rendelkezésre alanyi jog nem alapítható, ez ugyanis az államnak a   házasság  és  a  család  védelmére  vonatkozó  kötelességét fogalmazza   meg:   azt  az  államcélt,  hogy   a   törvényhozó jogszabályok megalkotása útján részesítse védelemben a házasság és  a család intézményét” [7/2006. (II. 22.) AB határozat,  ABH 2006, 181, 207.). Ezt a védelmi kötelezettséget úgy rögzíti  az Alkotmány,  hogy  mind  a  házasság,  mind  a  család  fogalmát adottnak  veszi,  a  házasfeleknek  és  a  családoknak  konkrét jogokat  nem állapít meg, az állam részére konkrét,  nevesített védelmi  eszközöket és kötelezettségeket nem  ír  elő.  Ahogyan arra  a  48/1998.  (XI. 23.) AB határozat  is  rámutatott:  „Az Alkotmány   egyes   esetekben  nevesíti   az   intézményvédelmi kötelességeket,  másutt nem, előfordul az  is,  hogy  éppen  az alanyi  jogi  oldal  marad  háttérben;  a  megfogalmazás  és  a hangsúlybeli  különbségek  nem  változtatnak  azon,   hogy   az alapjogok  egyaránt  tartalmazzák a szubjektív  jogokat  és  az objektív, ennél szélesebb állami kötelességeket is” (ABH  1998, 333, 341.). Az  Alkotmánybíróság a 14/1995. (III. 13.) AB  határozatában  a társadalmi felfogással összhangban értelmezte az Alkotmány  15. §-át,  és  kimondta, hogy a házasság „tipikusan közös gyermekek születését és a családban való felnevelését célozza,  amellett, hogy  a  házastársak kölcsönös gondoskodásban  és  támogatásban élésének  is kerete. (…) A házasság intézményét az  állam  arra tekintettel   is   részesíti   alkotmányos   védelemben,   hogy elősegítse   a  házastársak  számára  a  közös  gyermekkel   is rendelkező család alapítását. Ez a magyarázata annak,  hogy  az Alkotmány 15. §-a együtt említi a védelem két tárgyát: A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét” (ABH 1995, 82,  83.).  Az  idézett határozat kimondja azt  is,  hogy:  „Az utóbbi  évtizedekben (…) mozgalmak indultak  a  homoszexuálisok hátrányos    megkülönböztetése   ellen.   Másrészt   változások tapasztalhatók a hagyományos családmodellben is,  elsősorban  a házasságok  tartósságát tekintve. Mindez azonban nem  ok  arra, hogy  a  jog  eltérjen a házasságnak attól a  jogi  fogalmától, amely  a  mai állapothoz vezető hagyományban mindig is élt,  és amely a mai jogokban is általános, továbbá amely a köztudat  és köznyelv házasság-fogalmával összhangban van. A mai alkotmányok és   a   házasságra   és   családra   vonatkozó   rendelkezések összefüggéséből levezethetően a magyar Alkotmány is, a férfi és nő  közötti  házasságot tartja értéknek, és azt védi (Alkotmány 15.,  67.,  70/J.  §)” (ABH 1995, 82, 83.). Az Alkotmánybíróság irtelmezésében tehát a házastársak különneműsége fogalmi  eleme a  házasságnak. Ebből következően a házasságkötéshez való —  az Alkotmány  54. § (1) bekezdéséből levezetett — jog  is  csak  a különböző  nemű  párokat illeti meg. A  37/2002.  (IX.  4.)  AB határozat ismét leszögezte, hogy: „A heteroszexuális, illetve a homoszexuális   irányultság   egyaránt   az   emberi   méltóság lényegéhez  tartozik, szétválasztásukra, az érintett  személyek méltóságának   nem   egyenlő   kezelésére   kivételes   indokok szükségesek.  Ilyen például a házassághoz való jog tekintetében a  homoszexuális irányultság megkülönböztetése [14/1995.  (III. 13.)  AB határozat, ABH 1995, 82, 84.].” (ABH 2002, 230,  245.) Álláspontját,  amely szerint tehát a házasság  intézményét  egy férfi és egy nő életközösségeként védi az Alkotmány 15. §-a, az Alkotmánybíróság   későbbi   határozataiban   is   fenntartotta [65/2007.  (X. 18.) AB határozat, ABH 2007, 726.; 75/2007.  (X. 19.) AB határozat, ABH 2007, 731.] és továbbra is fenntartja. 1.2.  Az  Alkotmánybíróság  vázolt  gyakorlata  és  álláspontja összhangban   áll   a  legfontosabb  emberi   jogi   nemzetközi egyezmények  rendelkezéseivel,  amelyek  a  házasságot  szintén férfi  és  nő  életközösségeként fogják fel [ENSZ Emberi  Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 16. cikk; Európai Emberi Jogi Egyezmény (a  továbbiakban:  EEJE) 12. cikk; Polgári és  Politikai  Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 23. cikk]. Az  Emberi  Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB)  több ítéletében  is  foglalkozott az indítványhoz  áttételesen  vagy közelebbről  is kapcsolódó problémakörökkel. Így  érintette  az eredeti  nemüket orvosi beavatkozással megváltoztató  személyek (transzszexuálisok)   esetében  a   változásnak   a   születési anyakönyvi  kivonatban  való átvezetésének  kérdését  (Rees  v. Egyesült  Királyság ügyben 1986. október 17-én  hozott  ítélet, Nr.  9532/81,  illetve  a Cossey v. Egyesült  Királyság  ügyben 1990.  szeptember  27-én hozott ítélet Nr. 10843/84).  Az  EJEB ezen ügyekben hangsúlyozta, hogy a házasságkötés jogát az EEJE- ben  részes  államok  nemzeti jogrendszerei  által  lefektetett szabályok alapján lehet gyakorolni. Az a korlát, amely  szerint azonos neműek nem házasodhatnak, nem tekinthető olyannak,  mint amely  az  EEJE 12. cikkében biztosított jog lényeges tartalmát korlátozná. Eddig négy, az EEJE-ben részes állam tette lehetővé a  házasságkötést azonos nemű párok számára is. Az EJEB azonban leszögezte,  hogy  ez a döntés kizárólag az  adott  államnak  a házasság  társadalomban betöltött szerepéről  vallott  aktuális felfogását    tükrözi,   az   EEJE   által   garantált    jogok értelmezéséből ilyen döntés kötelezettsége nem vezethető le (R. és F. v. Egyesült Királyság ügy befogadhatósága tárgyában 2006. november  28-án hozott határozat, Nr. 35748/05). Az EJEB-nek  a 12. cikkhez kapcsolódó későbbi gyakorlata úgy módosult, hogy  a transzneműek vonatkozásában a házasságkötéshez való  jogot  úgy kell  értelmezni,  hogy  ők nem születési  nemükkel,  hanem  új nemükkel   ellentétes  nemű  személlyel  köthetnek   házasságot (Christine Goodwin v. Egyesült Királyság ügyben 2002. július 11- én hozott ítélet, Nr. 28957/95, § 100.). Az  EJEB ezen kívül több ügyben is foglalkozott a homoszexuális párokat közvetlenül érintő problémákkal, mint például az  ilyen jellegű  kapcsolat dekriminalizációjával (Dudgeon  v.  Egyesült Királyság  ügyben  1981.  október  22-én  hozott  ítélet,   Nr. 7525/76,  vagy  Sutherland v. Egyesült Királyság  ügyben  2001. március  27-én  hozott ítélet); a homoszexuális volt  házastárs szülői felügyeleti jogának kérdésével (Salgueiro da Silva Mouta v.  Portugália ügyben 1999. december 21-én hozott  ítélet,  Nr. 33290/96);  illetve  a  hadseregből a  homoszexualitásuk  miatt elbocsátott  személyek  ügyével (Smith  és  Grady  v.  Egyesült Királyság  ügyben  1999. szeptember 27-én  hozott  ítélet,  Nr. 33985/96  és  33986/96).  Az EJEB az azonos  nemű  párok  által történő  örökbefogadás  korlátozásával kapcsolatban  hozott  az államot  felmentő (Fretté v. Franciaország ügyben 2002. február 26-án  hozott  ítélet, Nr. 36515/97), illetve az  eset  sajátos körülményeire  figyelemmel  elmarasztaló  ítéletet   (E.B.   v. Franciaország   ügyben  2008.  január  22-én   hozott   ítélet, 43546/02).  A  Karner  v. Ausztria ügyben  2003.  július  24-én hozott ítéletében (Nr. 40016/98) pedig azért marasztalta el  az EJEB  az  alperes államot, mivel az megtagadta  a  lakásbérleti jogviszonyt  a  túlélő házastárs tekintetében folytatni  engedő szabálynak  az  elhunytat túlélő homoszexuális élettársra  való alkalmazását. Az  Európai Unió Alapjogi Chartája — tekintettel az Unión belül fennálló  nemzeti szabályozás-béli különbségekre — csak  annyit mond  ki, hogy: „A házasságkötéshez és a családalapításhoz való jogot,  az  e  jogok  gyakorlását szabályozó nemzeti  törvények szerint,  biztosítani kell.” A Charta tehát nem tiltja  meg  az azonos  neműek  házasságkötését, de  számukra  házasságkötéshez való  jogot sem biztosít, a megoldást a nemzeti jogrendszerekre bízza. A D. és Svéd Királyság v. az Európai Unió Tanácsa ügyben (C-122/99  és  C-125/99  egyesített  ügyek,  2001)  az  Európai Közösségek   Bírósága  kimondta,  hogy   a   tagállamok   által általánosan elfogadott definíció szerint a házasság fogalma két különnemű ember unióját jelenti. 1.3.  Az  Alkotmánybíróság hangsúlyozza,  hogy  a  párválasztás szabadsága, a házasságkötés, valamint a családalapítás joga, és a   házasság  mint  társadalmi  intézmény  védelmére  vonatkozó alkotmányi kötelezettség szoros összefüggésben állnak. Az  Alkotmánybíróság egyrészt már egy egészen korai, a  4/1990. (III.  4.)  AB  határozat  határozatában  kimondta,  hogy  „[a] társadalmat  alkotó polgárok legalapvetőbb és legtermészetesebb közössége  a  házasság és a család. A házasságra  és  a  család viszonyaira  vonatkozó szabályokat a jogalkotásról szóló  1987. évi XI. tv. 5. §-ának e) pontja vonta az állampolgárok alapvető jogai és kötelességei körébe, de nyilvánvalóan következik ez az Alkotmány 15. és 67. §-ának rendelkezéseiből is” (ABH 1990, 28, 30.).  A 995/B/1990. AB határozat kiegészítette mindezt  azzal, hogy  „[h]a  tehát  az  Alkotmány 15.  §-ában  foglalt  védelem alapjogként   kiterjed   a   házasság   és   a   család    jogi szabályozásának legfontosabb kérdéseire, akkor az Alkotmány  8. §   (2)  bekezdéséből  egyértelmű,  hogy  e  viszonyokat   csak törvénnyel  lehet szabályozni, és az is, hogy e jogok  lényeges tartalmukban nem korlátozhatók. A nem lényeges tartalmi  körben lehetséges   törvényi  korlátozásoknak  pedig  arányosnak,   és szükségesnek kell lenniök” (ABH 1993, 515, 519.). A  házasságra vonatkozó állami intézményvédelmi kötelezettség mellett (melyet az    Alkotmány    15.   §-a   kifejezetten    tartalmaz)    az Alkotmánybíróság  az emberi méltósághoz való jogból  [Alkotmány 54.   §  (1)  bekezdése]  a  házasságkötéshez  való  jogot   is levezette.  A  22/1992.  (IV. 10.)  AB  határozat  szerint:  „A házasság  intézményének alkotmányos védelme az Alkotmánybíróság álláspontja  szerint azt is jelenti, hogy az  Alkotmány  egyben garantálja a házasságkötés szabadságát. Az Alkotmánybíróság  az emberi  méltósághoz való jog alkotmányos értelmezése során  már több  határozatában rámutatott arra, hogy az emberi méltósághoz való   jog,   mint   az   általános  személyiségi   jog   egyik megfogalmazása, magába foglalja az önrendelkezés  szabadságához való  jogot  is [8/1990. (IV. 23.) AB és 57/1991. (XI.  8.)  AB határozatok].   Márpedig   az  önrendelkezési   jog   része   a házasságkötés szabadságához való jog, így ez a jog az Alkotmány 54.  §  (1)  bekezdése alapján ugyancsak alkotmányos védelemben részesül.” (ABH 1992, 122, 123.) Az állam kötelezettsége a házasságkötéshez való jog biztosítása körében  elsősorban  és  minimálisan arra  terjed  ki,  hogy  a házasságkötés  és  családalapítás  feltételeit,  jogi  kereteit megteremtse.   Ebből   következően  a  jogalkotó   a   házasság intézményét  nem szüntetheti meg, a házasságkötést  nem  teheti lehetetlenné,  és a házasság esetleges feltételeit,  akadályait is  rendkívüli  körültekintéssel kell  meghatároznia  [Vö.  pl. 22/1992.  (IV. 10.) AB határozat, ABH 1992, 122.]. Az Alkotmány 15.  §-ában  megfogalmazott  intézményvédelmi  kötelezettségből azonban  az  is  következik, hogy az állam nem teremthet  olyan törvényi  helyzetet  sem,  amely a  házaspárokat  összességében hátrányosabb helyzetbe hozza a nem házas személyekkel, párokkal szemben.   Mindezeken  túlmenően  pedig  az,  hogy   a   Magyar Köztársaság  védi a házasság intézményét, pozitív viszonyulást, aktivitást  és támogatást is feltételez. A házasság  és  család intézménye  állam  általi védelmének alkotmányos  felső  határa (maximális terjedelme) azonban nem állapítható meg, ez  nem  is alkotmányos  kérdés.  Az  állam,  lehetőségeihez   mérten,   az Alkotmány keretei között viszonylag szabadon döntheti el,  hogy milyen  „házasság- és családpolitikát” folytat, és ehhez milyen jogi eszközöket vesz igénybe. 1.4.  Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az önrendelkezési jogból  nem  csupán a házasságkötéshez való jog  vezethető  le, hanem  az  élettársi kapcsolat létesítése is szorosan e  joghoz kötődik. Az  a  tény  azonban, hogy a magyar Alkotmány  —  a  nemzetközi egyezményekkel  összhangban  — csak  a  házasság  intézményének biztosít  kifejezett alkotmányos védelmet, alapot teremt  arra, hogy  a  törvényhozó a házastársak és a házasságkötést  mellőző élettársak  jogviszonyát eltérően szabályozza. Az  1097/B/1993. AB  határozat  kimondta:  „Mivel az  élettársi  kapcsolat  —  a házasság   intézményével   szemben  —  kifejezett   alkotmányos védelmet  nem  élvez, alkotmányjogi szempontból  a  házastársak közös   lakáshasználata   az   élettársak   lakáshasználatával, illetőleg  ennek  jogi  rendezésével összehasonlíthatatlan.  Az Alkotmány  alapján tehát e lakáshasználatok tekintetében  nincs szó összemérhető kategóriákról (…)” (ABH 1996, 456, 464.). Ugyanakkor  az  Alkotmánybíróság azt is megállapítja,  hogy  az Alkotmányból  nem  a házassági kötelék mint  együttélési  forma „egyedüli”   (kizárólagos),   hanem   a   „különös”   (kiemelt, alkotmányos szintű) védelme vezethető le, vagyis az alaptörvény nem  zárja ki más, a házasságtól eltérő párkapcsolatok törvényi szintű  oltalmát.  A  jogalkotónak  tehát,  figyelembe  véve  a különféle  párkapcsolatok  jogi  rendezettség  iránti  igényét, lehetősége  van a házasságon kívül más együttélési formákat  is elismerni és törvényi szintű védelemben részesíteni.  Az  egyes párkapcsolati formák törvényi szintű elismerésének és a védelem szükségességének   és   mértékének   megítélése   a   jogalkotó mérlegelési körébe tartozik. A törvényhozónak tehát  lehetősége van  egyfelől  arra, hogy a rövidebb vagy hosszabb  időtartamú, lazább  vagy  szorosabb de facto élettársi viszonyban  élők,  a bejegyzett  élettársak,  másfelől  a  házastársak   jogait   és kötelességeit  differenciáltan,  eltérő  módon   és   mértékben határozza meg. Mivel  maga  az Alkotmány sem a házasfeleket megillető  konkrét alanyi  jogokat,  sem pedig őket terhelő kötelezettségeket  nem határoz  meg,  a  jogalkotónak ebben a tekintetben  is  nagy  a szabadsága   annak   eldöntésében,  hogy   milyen   eszközökkel (előnyök,   közvetlen  és  közvetett  támogatások  nyújtásával) milyen  mértékben, illetőleg milyen kötelezettségek előírásával „védi”,  erősíti a házasság és a család intézményét. Ugyanakkor egyfelől  a házasság intézményének kiemelt védelmére  vonatkozó absztrakt  kötelezettség,  másfelől  a  házasfeleknek  nyújtott különböző  konkrét támogatások és kedvezmények összessége  közé nem tehető egyenlőségjel. Így nem alkotmányellenes sem az, ha a jogalkotó   bizonyos  joghatásokat  kizárólag   a   házassághoz kapcsol,  sem  pedig  az,  ha  a  házasságra  vonatkozó   egyes szabályokat  — esetről esetre mérlegelve és azok tartalmát,  az esetleges  eltéréseket pontosan megjelölve  —  más  együttélési formára  is  alkalmazni  rendel,  mindaddig,  ameddig  ezt   az együttélési formát tartalmilag nem azonosítja a házassággal. 2.  Az  Alkotmánybíróság  — a házasság  intézményére  vonatkozó hazai  alkotmánybírósági  gyakorlat  áttekintését  követően   — azokat  az  indítványi  kérelmeket vizsgálta  meg,  amelyek  az Alkotmány 15. §-a, illetve ezzel összefüggésben az Alkotmány 2. §  (1)  bekezdése alapján támadták a Béktv.-t. Az indítványozók szerint egyrészt az Alkotmánynak a házasság védelmére vonatkozó rendelkezésével nem egyeztethető össze egy olyan  jogintézmény, amely  a  házassághoz  a megtévesztésig hasonlít.  Álláspontjuk szerint  továbbá,  mivel a házasság férfi és nő  életközössége, szintén  alkotmányellenes az azonos neműek  számára  egy  olyan regisztrált  kapcsolatot lehetővé tenni, amelynek a  joghatásai lényegében    azonosak    a   házasságéval.    A    házassággal összekeverhető jogintézmény pedig szerintük jogbizonytalanságot okoz. 2.1.  Az  állami  jogi  szabályozás  a  házasság  mellett   más együttélési  formát hosszú időn keresztül sem  családjogi,  sem polgári   jogi  jogintézményként  nem  ismert  el,   az   utóbb évtizedekben azonban a világ számos országa értékelte úgy, hogy a társadalmi változásokra a jogalkotónak is reagálnia kell. Az  élettársi kapcsolatok jogi elismerésének folyamatában — ami most  is  tart, ennek része a Béktv. — több modell alakult  ki. Számos  országban  (Magyarország  is  ebbe  a  körbe  tartozik) mindenfajta regisztráció nélkül elismerik a de facto  élettársi kapcsolatot,  ahhoz a bírói gyakorlat nyomán egyes jogszabályok a  házassági életközösségben jellemző — elsősorban vagyonjogi — joghatásokat fűznek. Ma már több országban létezik a bejegyzett élettársi  kapcsolat  intézménye, többnyire  az  azonos  neműek számára,  ritkábban  egyidejűleg  a  különneműek  számára   is, amelyet  legelőször  az  északi államok vezettek  be  (1989-ben Dánia,   1993-ban   Norvégia,  1994-ben  Svédország,   2001-ben Finnország).   Ezen  országokban  a  bejegyzett   társkapcsolat („életpartnerség”,  stb.) a feleknek lényegében  a  házassággal azonos  jogokat  biztosít, különbségek elsősorban  a  gyermekek örökbefogadása terén maradtak. Franciaországban  például  1999- ben  vezették  be a „polgári szolidaritási szerződést”  (PaCS), amelyet   azonos  és  különnemű  párok  is  köthetnek.   Számos kedvezménnyel   jár,   alapvető  szerződési   jellege   azonban megmaradt,  amit az is jelez, hogy egyoldalúan is  felmondható. Az  előnyök  közül  sok kötődik a tulajdonhoz,  így  például  a bérleti  jog  öröklése az egyik élettárs  halála  esetén,  vagy harmadik  személy felé meglevő adósság visszafizetésének  közös kötelezettsége.  Ezen  felül léteznek  még  bizonyos  szociális jogok, így például a gyászszabadságra való jogosultság az egyik élettárs halála esetén, vagy közszférában dolgozók számára az a lehetőség,   hogy  az  élettársukhoz  közelebbi  elhelyezésüket kérjék.  Mégis  tudatos  erőfeszítések történtek,  hogy  ezt  a státust  megkülönböztessék a házasságtól. Az élettársak polgári jogi  státusa  például nem változik: továbbra  is  egyedülállók maradnak. A  2001-ben bevezetett német megoldás csak az azonos nemű párok számára  tette  lehetővé az élettársi kapcsolat regisztrálását, majd  ugyanezt a szűkítést alkalmazza az Egyesült  Királyságban 2005-től létező regisztrált párkapcsolat intézménye is.  Ez  az intézmény  tehát  újabban  és  az  országok  többségében  —   a szabályozás  elsődleges  célját tekintve  —  az  azonos  neműek számára  létrehozott, a számukra nem elérhető házasságot  pótló jogintézmény. A regisztrált kapcsolat az azonos neműek jogainak kiterjesztése szempontjából  többet  kínál az eddigi  megoldásoknál:  majdnem házasságot,  de  mégsem azt. Erre utalnak a házassághoz  képest fenntartott különbségek (pl. annak megtiltása, hogy  az  azonos nemű   párok   gyermeket  fogadhassanak  örökbe,  vagy   emberi reprodukciós eljárásban vehessenek részt). A  bejegyzett élettársi kapcsolaton túlmenően egyes országokban az  azonos neműek házasságát is lehetővé tették (pl. Hollandia, Belgium, Spanyolország, Kanada, Dél-Afrika, az USA két  állama, valamint  2009. januárjától Norvégia). Ez a folyamat ugyanakkor megtorpanni   látszik   például  az  USA-ban,   ahol   1996-ban szövetségi törvényt fogadtak el a házasság védelméről — Defense of  Marriage  Act  —, amely a házasságot egy férfi  és  egy  nő kapcsolataként   határozza  meg.  Jelenleg   több   mint   húsz szövetségi  állam  alkotmánya  kifejezetten  tiltja  az  azonos neműek  házasságának  elismerését.  Ezek  sorába  lépett  2008. november  4-én  Kalifornia,  ahol az  elnökválasztással  együtt tartott  népszavazás  kiegészítette az alkotmányt  azzal,  hogy „házasságot  csak  egy  férfi  és  egy  nő  köthet”  és   ezzel megsemmisítette  az azonos neműek házasságkötésének  fél  évvel korábbi,    a    Kaliforniai    Legfelsőbb    Bíróság    általi engedélyezését. Az  Európa  Tanács Parlamenti Közgyűlése 2000-ben 1474.  számon ajánlást   adott   ki   az   azonos  nemű   párok   helyzetével kapcsolatban, amelyben a tolerancia erősítését,  és  a  homofób jelenségek  elleni  küzdelem  fontosságát  hangsúlyozva  számos egyéb  mellett javasolta a Miniszteri Bizottságnak, hogy  hívja fel   a   tagállamokat,  hozzanak  szabályokat  a   regisztrált párkapcsolatok   vonatkozásában.  Ezzel  nagyfokú   szabadságot hagyott a részes államok jogalkotói számára annak eldöntésében, hogy  mikor,  milyen  módon  és  mértékben  kapcsolódnak  be  a szabályozási  folyamatba.  A Miniszteri  Bizottság  erre  adott 2001.   szeptember  19-i  válasza  inkább  csak  üdvözölte   az ajánlást,  illetve  az abban foglalt javaslatokat,  és  a  maga részéről  a  tolerancia  növelésének  fontosságát  hangsúlyozta (CM/AS(2001)Rec1474finalE / 19 September 2001). Az Alkotmánybíróság tanulmányozta több európai alkotmánybíróság vonatkozó  joggyakorlatát, így többek között a Német Szövetségi Alkotmánybíróság  2002. július 17-i (1  BvF  1/01  jelzetű)  és 2008.   május   6-i   (2  BvR  1830/06  jelzetű),   a   francia Alkotmánytanács  1999. november 9-i (99-419 DC  jelzetű)  és  a belga  Alkotmánybíróság 2000. február 23-i  (23/2000  jelzetű), valamint 2002. január 23-i (24/2002 jelzetű), határozatait.  Az alkotmánybíróságok  általában különös figyelmet  fordítottak  a bejegyzett    élettársi   kapcsolathoz    kapcsolódó    konkrét jogviszonyok és jogintézmények vizsgálatára. Kiemelték, hogy  a törvényhozó  pontosan, részletekbe menően felsorolta  azokat  a felelősségi,  tartási, családjogi, öröklési, adójogi  és  egyéb szabályokat,  amelyek  tekintetében a házasságéval  azonos,  és azokat,  amelyekben ahhoz hasonló joghatásokat kívánt kapcsolni a bejegyzett élettársi kapcsolathoz. Az  Alkotmánybíróság  észlelte továbbá azt  is,  hogy  a  Német Szövetségi   Alkotmánybíróság   2002-ben   hozott   —   fentebb hivatkozott  — ítéletének egyik vezérmotívuma az volt,  hogy  a bejegyzett  élettársi  viszony bevezetése  azért  sem  sérti  a különneműek által köthető házasság intézményét, mert bejegyzett élettársi kapcsolatot csak azonos neműek létesíthetnek. A Német Szövetségi   Alkotmánybíróság   2008-ban   azonban    azt    is hangsúlyozta,  hogy  a törvényhozónak nem  állt  szándékában  a teljes  azonosságot  megteremteni  a  csak  különneműek   előtt nyitott  házasság  és  a csak az azonos  neműek  előtt  nyitott bejegyzett   élettársi  viszony  között,   hanem   csak   egyes jogintézményeket   illetően,   részleges,    bizonyos    pontok tekintetében  történő közelítésre törekedett, még az  intézmény 2004-ben végrehajtott reformja során is. 2.2.  A  magyar családjogi rendszer is hagyományosan a házasság jogintézményére  épül,  más együttélési  formákat  hosszú  időn keresztül  a magyar jog sem ismert el. Az Ptk.-ba az 1977.  évi IV.  törvény  nyomán került be egy olyan rendelkezés  (578.  §, később:  578/G. §), amely az élettársak – házasságkötés nélkül, közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő nő  és férfi – vagyoni viszonyait rendezte. Az Alkotmánybíróság a  14/1995.  (III. 13.) AB határozatában (ABH  1995,  82.)  azt állapította  meg,  hogy  ellentétes  az  Alkotmánnyal,   ha   a jogalkotó az érzelmi, szexuális és gazdasági közösségben együtt élők esetében jogokat és kötelezettségeket csak a Ptk. 578/G. §- ában   meghatározott  élettársi  viszony  fogalmának  megfelelő (férfi  és  nő közötti) együttéléshez fűz. Az 1996. június  19. napjától hatályos új törvényi értelmező szabály megszüntette  a hátrányos  megkülönböztetés alkotmányos tilalmába  ütköző  jogi szabályozást:  a 685/A. § szerint az élettárs –  ha  jogszabály másként  nem  rendelkezik  –  két, házasságkötés  nélkül  közös háztartásban,  érzelmi  és  gazdasági  közösségben  együtt  élő személy.  Ettől kezdve az azonos és különböző neműek  élettársi kapcsolatát  a  jog egyenlően kezeli. A fogalom-meghatározásnak az  értelmező  rendelkezések között elhelyezése jelzi,  hogy  e rendelkezést  nem csak a Ptk. 578/G. §-a vonatkozásában,  hanem minden más olyan esetben is alkalmazni kell, amikor jogszabályi rendelkezés  az élettársakra utal, kivéve, ha külön  jogszabály az  általa  szabályozott sajátos élethelyzetre  tekintettel  az élettárs  fogalmát ettől eltérően határozza  meg.  A  jogalkotó tehát mindezidáig az élettársi kapcsolatot mint polgári jogi  — elsődlegesen mint kötelmi, vagyonjogi — jogviszonyt ismerte el. 2.3.  A  jelenlegi de facto élettársi és a házassági jogviszony szabályozásának   érintetlenül   hagyása   mellett   a   Béktv. elfogadásával  a  jogalkotó — mintegy harmadik lehetőségként  — biztosítani  kívánja  a személyek számára,  hogy  kapcsolatukat regisztráltassák.  A  törvény szövege és indokolása  szerint  a magyar   megoldás  nem  kizárólag  az  azonos  nemű   személyek kapcsolatának  jogi  szabályozására jött létre.  A  regisztrált élettársi  kapcsolat  bevezetését az Alkotmánybíróság  által  e határozatban  fentebb már említett két összekapcsolódó  motívum indokolja: a különböző neműek élettársi kapcsolatainak száma és aránya   a  házasságokhoz  képest,  illetve  az  azonos  neműek partnerkapcsolatuk jogi rendezettsége iránti igénye. A  jogilag rendezett következményekkel járó házasság intézménye ugyanis  — az  európai országok többségéhez hasonlóan Magyarországon is  — csak  különneműek számára nyitva álló lehetőség. A Béktv. 1.  § (1)  bekezdése — anélkül, hogy a két fél azonos, vagy különböző nemére utalást tenne — tehát úgy rendelkezik, hogy: „Bejegyzett élettársi  kapcsolat  akkor jön létre,  ha  az  anyakönyvvezető előtt   együttesen   jelenlévő  két,  tizennyolcadik   életévét betöltött   személy  személyesen  kijelenti,   hogy   egymással bejegyzett  élettársi  kapcsolatban  kíván  élni.”   A   Béktv. egységes    szabálya   nyomán   tehát   a   különböző    neműek párkapcsolatának  jogi  elismerése háromféle  jogi  kategóriába lenne sorolható: a) házasság, b) bejegyzett élettársi kapcsolat és  c)  élettársi  kapcsolat. Az azonos  neműek  számára  pedig kétféle  alternatíva  kínálkozik:  választhatják  a  bejegyzett élettársi   kapcsolatot   vagy  élhetnek   anélküli   élettársi kapcsolatban. 3.  Az  indítványok  nyomán  az Alkotmánybíróságnak  azokban  a kérdésekben   kellett  állást  foglalnia,   hogy   egyfelől   a bejegyzett     élettársi     kapcsolat     létesítésének      a differenciálatlan  lehetősége,  másfelől  a  szabályozás  adott módja  sérti-e  az  Alkotmány  15.  §-ában  megfogalmazott,   a házasság védelmére vonatkozó kötelezettséget. 3.1.  Mivel az indítványozók kérelmüket a bejegyzett  élettársi kapcsolat (a továbbiakban: BÉK) és a házasság lényegi  tartalmi azonosságára  alapították, az Alkotmánybíróság  először  a  BÉK jogi jellegét és a házassághoz való viszonyát vizsgálta meg. A  Béktv.  szóhasználata arra utal, mintha a BÉK  az  eddig  is létező  élettársi  kapcsolat  szabályozásához  állna  közelebb, csupán  annak regisztrált változatáról volna szó. A szabályozás áttekintése  nyomán  mindazonáltal arra a következtetésre  kell jutni,  hogy a BÉK keletkezése (konstitutív hatályú  bejegyzés) és  tartalma folytán sokkal jobban hasonlít a házasságra,  mint az  élettársi kapcsolatra. A Béktv. 2. § (1) bekezdése  szerint az e törvényben nem szabályozott kérdésekben — lényegében tehát minden  személyállapoti  és vagyonközösségi  kérdésben,  néhány kivétellel  —  a  BÉK-re  alkalmazni  kell  a  házasságról,   a családról  és  a  gyámságról szóló 1952.  évi  IV.  törvény  (a továbbiakban:   Csjt.)  házasságra  vonatkozó   rendelkezéseit. Ugyanezen  paragrafus (2) bekezdése szerint  pedig  minden  más törvény vonatkozásában: „Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a)  a  házasságra vonatkozó szabályokat a bejegyzett  élettársi kapcsolatra, b)  a  házastársra vagy házastársakra vonatkozó  szabályokat  a bejegyzett élettársra vagy élettársakra, c)  az  özvegyre  vonatkozó szabályokat az  elhunyt  bejegyzett élettárs túlélő bejegyzett élettársára, d)  az elvált személyre vonatkozó szabályokat arra a személyre, akinek bejegyzett élettársi kapcsolatát megszüntették, e) a házaspárra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársakra is megfelelően alkalmazni kell.” Ezen  általános, a jogrendszer egészére kiható utaló  szabályok nyomán   a   BÉK   „quasi  házassággá”  és  valódi   családjogi intézménnyé  válna,  amelyre tehát — kifejezetten  szabályozott kivételektől  eltekintve — nem csupán  a  Csjt.,  hanem  minden egyéb   törvény   összes,  a  házastársakra,  házasságra   stb. vonatkozó szabálya alkalmazandó lenne. Ez azt jelentené, hogy a házasfeleket  megillető  jogok  a  bejegyzett  élettársakat  is megilletnék,  ezzel párhuzamosan pedig a házastársakat  terhelő kötelességek    is   terhelnék   a   bejegyzett   élettársakat. Főszabályként  tehát a BÉK joghatásai azonosak  a  házasságéval (pl. bejegyzett élettársak törvényes öröklési státusza, özvegyi nyugdíj  szabályai, tartási kötelezettség, összeférhetetlenségi szabályok, stb.). Egyidejűleg módosul a Ptk. 685/A. §-a, és így élettársnak  már  csak  azok a közös háztartásban,  érzelmi  és gazdasági  közösségben  együttélő  személyek  minősülnek,  akik házasságkötés, vagy BÉK létesítése nélkül élnek együtt. Továbbá a  Béktv. 17. §-a a záró rendelkezések körében a Csjt., az  At. és  a  Ptk. módosításáról is rendelkezik: a házastárs, házasság szövegrész  mellé  e  jogszabályokban beilleszti  a  bejegyzett élettárs, bejegyzett élettársi kapcsolat szövegrészeket. Ezek a módosítások  és  a  2.  § általános utaló  szabályán  keresztül módosuló    összes   törvényhely   együttesen   a   „bejegyzett élettársat”   tartalmilag  és  érdemben  a   „házastárs”   jogi státusába    helyezik,    azzal    lényegileg    azonos,     új személyállapotot, személyi státusjogot keletkeztetnek. A   házasság   és   a  BÉK  között  fennmaradó  különbségek   a következőkre   korlátozódnak:  a)  Házasságra  csak   különnemű személyek  léphetnek, BÉK-et azonban különnemű és  azonos  nemű személyek  is létesíthetnek; b) tizenhatodik életévét betöltött kiskorú  a gyámhatóság előzetes engedélyével házasságot köthet, BÉK-re azonban csak nagykorú személyek léphetnek egymással;  c) házasságkötést főszabály szerint a szándék bejelentését  követő harminc  nap  elteltével tűzheti ki az anyakönyvvezető,  ezt  a szabályt  azonban nem kell alkalmazni, ha a házasuló felek  már BÉK-ben  élnek;  d)  a  Csjt.-nek a közös  gyermekké  fogadásra vonatkozó szabályai nem alkalmazhatóak BÉK esetében, tehát  nem érvényesül  az a szabály, hogy „azt, akit mindkét  házastárs  — akár   együttesen,   akár  külön-külön  —   örökbefogadott,   a házastársak  közös  gyermekének kell tekinteni”;  e)  az  egyik regisztrált élettárs a másik (vér szerinti vagy örökbefogadott) gyermekét  szintén  nem  fogadhatja örökbe;  f)  a  regisztrált ilettársak egymás nevét semmilyen formában nem vehetik fel;  g) a BÉK nem csupán a házasság megszüntetésére vonatkozó szabályok alkalmazásával  szüntethető  meg  (bontóper),  hanem   bizonyos feltételek  fennállása esetén (pl. közös kérelem;  nincs  közös kiskorú   vagy  tartásra  szoruló  gyermek;  lakáshasználatban, vagyoni kérdésekben megegyeztek; stb.) közjegyző által is. A  házasság és a BÉK viszonyában vannak tehát bizonyos,  inkább formainak  tekinthető  különbségek  (az  életkori  eltérés,   a létesítés   és  a  megszüntetés  egyes  eltérései,   névviselés szabályai),  illetve  tartalmi  eltérések  (az  örökbefogadásra vonatkozó szabályok) is. Az  Alkotmánybíróság  érzékelte, hogy az  említett  különbségek fenntartásával,  illetve a Csjt. szabályai  „mögöttes  jogként” történő  alkalmazásának elrendelésével a jogalkotó azt  kívánta kifejezésre  juttatni,  hogy a BÉK-et a házasságtól  elkülönülő jogintézménynek tekinti, amely egyfelől a házastársak  személyi státuszától,  illetve  másfelől  a  de  facto  élettársak  jogi helyzetétől  is eltérő — a magyar jogrendben eddig nem  létező, új  —  jogviszonyt,  személyállapotot keletkeztet.  Vizsgálatot igényel  ugyanakkor,  hogy  a  fenntartott  különbségek  és   a szabályozás  módja folytán mi a BÉK viszonya  az  alkotmányosan védett házasság intézményéhez. 3.1.1. Az Alkotmánybíróság először az örökbefogadásra vonatkozó rendelkezéseket vizsgálta meg. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában megállapította: a házasság  „tipikusan közös gyermekek születését és a  családban való   felnevelését  célozza,  amellett,  hogy  a   házastársak kölcsönös  gondoskodásban és támogatásban élésének  is  kerete” [14/1995.   (III.  13.)  AB  határozat].  A  Béktv.   a   közös örökbefogadás,   illetőleg  egymás  gyermeke  örökbefogadásának kizárásával    látszólag    csupán    két    személy     tartós életközösségének a tényét ismeri el és részesíti védelemben, és a  jogszabálynak  nem  célja a bejegyzett  élettársaknak  közös gyermekkel   is   rendelkező  család  alapítását  előmozdítani. Különneműek esetében azonban az örökbefogadás nem az  egyetlen, és  nem  is  a  tipikus  módja a jogi  értelemben  vett  család létrejövetelének: a különnemű élettársaknak  lehet  saját,  vér szerinti  gyermekük,  vagy  részt vehetnek  humán  reprodukciós eljárásban (egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 167. §- a).  A  Csjt.  35-44.  §-aiban foglalt, az  apasági  vélelmekre vonatkozó   szabályoknak  a  bejegyzett  élettársakra   történő kiterjesztésével  [Béktv. 17. § (2) bekezdés c)-k)  pontjai]  a különnemű  bejegyzett  élettársak  a  házastársakkal   teljesen azonos  helyzetbe  kerülnek  a vér szerinti,  illetve  a  humán reprodukciós   eljárás  eredményeként  született  gyermekeikkel fennálló  kapcsolatuk tekintetében. Az azonos  nemű  bejegyzett élettársak  esetében ezzel szemben jogi értelemben vett  család kizárólag   közös  örökbefogadás  (illetve  egymás  gyermekének örökbefogadása)  útján  jöhetne  létre.  Ennek  kizárásával   a jogalkotó  számukra nem kívánja elősegíteni a  jogi  értelemben vett családdá válást. Mindezek   alapján  megállapítható,  hogy   a   Béktv.-nek   az örökbefogadásra vonatkozó szabályai különneműek  vonatkozásában nem   elegendőek  arra,  hogy  a  BÉK  és  a  házasság   érdemi különbségét megalapozzák. 3.1.2. Az Alkotmánybíróság ezt követően a névviselés szabályait tekintette át. A  házastársak  közös  névviselése nem  csupán  összetartozásuk olyan  szimbóluma,  amelynek a társadalomban mélyen  gyökerező, hosszú  időre visszatekintő hagyománya van. A házassági státusz egyben  meghatározója  a  felek  névviselési  jogának   is.   A házasságkötés   ténye   ugyan  nem  jelenti   automatikusan   a névváltoztatás kötelezettségét sem a férfi, sem  a  nő  számára [Csjt.  26.  §  (1)  bekezdés],  azonban  a  személy  neve   az individualitás  és  az identitás kifejezésére  alkalmas,  és  a névnek  adott  esetben  (az  érintett  döntésétől  függően)   a családjogi státus feltüntetése, az összetartozás kifejezése  is lehet  a  funkciója.  A házasfeleknek a törvényben  biztosított lehetőségek közül történő választása következtében a választott név  az érintett fél (felek) saját nevévé válik. [Vö.: 58/2001. (XII. 7.) AB határozat, ABH 2001, 527, 562.] A    házastársakkal   ellentétben   a   Béktv.   a   bejegyzett élettársaknak közös név viselését nem teszi lehetővé. Említésre méltó    viszont   e   körben,   hogy   amennyiben   a    felek összetartozásukat  közös  név  viselésével  is   ki   szeretnék fejezni,  erre a névváltoztatás közigazgatási útján lehetőségük van.  A névviselés szabályainak nem csupán formális jelentősége van,  e  szabályok alapvető célja mégis inkább  szimbolikus,  a házastársak például a házasságkötést követően saját nevüket  is megtarthatják.  Az a tény, hogy a házastársak összetartozásukat a  külvilág felé házasságkötésük időpontjától kezdve közös  név viselésével  is  kifejezhetik, míg a  bejegyzett  élettársaknak erre nincs módjuk, nem tekinthető olyan súlyúnak, mint amely  a két   jogintézmény   (a   házasság   és   a   BÉK)   egyértelmű elhatárolására   alkalmas  lenne.  A  névviselés   szabályainak különbsége  a házasság és a BÉK lényegileg azonos tartalmát  és funkcióját nem érinti. Az  Alkotmánybíróság a kifejtettek alapján a házasság és a  BÉK között  kifejezetten fenntartott különbségek egyikét sem  tudta olyan lényegesnek értékelni, mint amelyből a jogalkotó szándéka egyértelműen igazolható lenne abban a vonatkozásban, hogy a BÉK új   jogintézményét   a   magyar  jogrendszerben   a   házasság intézményétől egyértelműen el kívánta volna határolni. 3.2.   A  BÉK  és  a  házasság  viszonyát  az  Alkotmánybíróság álláspontja  szerint  ezért alapvetően a szabályozás  módja,  a Béktv.  1.  §  (1)  bekezdésében az azonos  és  különböző  nemű személyek homogén csoportként való kezelése, valamint  a  2.  § (1)  és  (2)  bekezdéseiben foglalt generális  utaló  szabályok határozzák  meg. Ezt nem lehet másképpen értékelni,  mint  úgy, hogy  a  jogalkotó  nem kívánta részleteiben is  áttekinteni  a magyar    jogrendszerben   létező   összes,   a   házastársakra (elváltakra, özvegyekre, stb.) vonatkozó rendelkezést,  és  nem kívánta mérlegelni, hogy ezek közül mely szabályok alkalmazását rendeli   el,  és  melyekét  tiltja  meg  a  különböző  neműek, illetőleg  az  azonos  neműek bejegyzett  élettársi  kapcsolata vonatkozásában.    Ilyen   jogszabályhelyenkénti    mérlegelést kizárólag a Ptk., Csjt. és az At. vonatkozásában végzett  el  a jogalkotó, e jogszabályokat ugyanis kifejezett rendelkezésekkel kiegészíti a Béktv. Más következtetés mindebből nem vonható le, mint  az, hogy a Béktv. a házassággal ugyan nem minden elemében és  részletszabályában, de lényeges jellemzőit tekintve  azonos tartalmú és funkciójú jogviszonyt létesít, más elnevezés alatt, a   különböző   és   az  azonos  nemű  párkapcsolatok   számára egységesen,  differenciálatlanul. Az  Alkotmánybíróság  szerint azonban  a  megkülönböztetés indokolatlan hiánya  az  Alkotmány 70/A.  §-ában deklarált alkotmányos egyenlőség sérelméhez vezet [42/2007. (VI. 20.) AB határozat, ABH 2007, 564, 569]. A házasságon kívül, de bejegyzett élettársi kapcsolatban együtt élők   jogai   és  kötelezettségei  tekintetében   azonban   az Alkotmánybíróság alapvető különbséget lát a különböző  nemű  és az azonos nemű személyek vonatkozásában. 3.2.1.  A  különböző neműek számára — amint az jelen  határozat indokolásában már kifejtésre került — az életközösségnek  három szintje  válna elérhetővé a Béktv. nyomán: az eddig  is  létező (de   facto)  élettársi  és  a  házassági  kapcsolat   (amelyek szignifikánsan  különböznek egymástól), továbbá  a  kettő  közé kerülő regisztrált kapcsolat, a BÉK. Figyelemmel a Béktv. 2. §- a  által  alkalmazott szabályozási módra,  a  Csjt.  házasságra vonatkozó  teljes  szabályanyagának  felhívására  és   kötelező alkalmazásának elrendelésére, valamint arra, hogy a fenntartott szabályozásbeli  különbségek  nem  szignifikánsak,  a   BÉK   a különneműek    számára    a    házasság    mint    jogintézmény megkettőzésének tekinthető. Ha a jogalkotó célja az volt,  hogy egyfajta  „köztes  intézményt” hozzon létre a  házasság  és  az élettársi  viszony  között  (amint az  különneműek  esetében  a törvényjavaslat  indokolása szerint  valóban  célja  is  volt), akkor  nemcsak  nevében, hanem lényeges tartalmi  elemeiben  is különböznie kell a házasságtól. E két intézmény elválasztása  a különneműek esetében szigorúbb alkotmányossági mércét kíván.  A jogalkotó  által  választott — most vizsgált  —  jogi  megoldás következtében  azonban  a  férfi  és  nő  házasságának   valódi konkurenciát jelentene a BÉK. A BÉK alkotmányossági megítélését ez  a  veszély  alapvetően  befolyásolja.  Az  Alkotmánybíróság szerint  a  házasságra vonatkozó intézményvédelmi kötelezettség nem  pusztán a „házasság” elnevezésre vonatkozik. Az  Alkotmány alapján   a  házasságot  tartalmi  jellemzői  tekintetében   is valóságos  védelem illeti meg. Ahhoz a tényhez, hogy „a  Magyar Köztársaság  védi  a  házasság és  a  család  intézményét”,  az Alkotmány ereje és kiemelt jogforrási helye kapcsolódik. Ha  az Alkotmány  15.  §-ában rögzített intézmény  és  egy  törvénnyel védett  intézmény  azonos  helyet  foglalhatna  el,  akkor   az „alkotmányi védelem” azonossá válna a „törvényi védelemmel”. Az Alkotmány   azonban   a   legmagasabb   szintű   jogforrás    a jogrendszerben,  törvényi szinten tehát nem  lehet  alkotmányos intézményekkel  azonos,  új  intézményeket  létrehozni.  Ez   a megállapítás   összhangban  áll  az  Alkotmánybíróság   korábbi határozatával,   amely   szerint  „[a]z   egyetlen   szakaszban tömörített  két  intézmény közül az  Alkotmány  első  helyen  a házasság   intézményét  védi,  ugyanakkor  ilyen  védelmet   az élettársi   kapcsolatnak   nem   biztosít”   (1097/B/1993.   AB határozat, ABH 1996, 456, 464). Az  Alkotmány  15. §-ában írt védelem magában foglalja  továbbá azt  a  követelményt  is, hogy az állam ne  csupán  a  fennálló házasságokat védje, hanem olyan jogi környezetet teremtsen (pl. a  házasságban  élőknek olyan előnyöket nyújtson),  amely  arra ösztönzi polgárait, hogy a lehetséges együttélési formák  közül a  házasságot válasszák és családot alapítsanak. A házasságot a versengő  életmodellekkel  szemben csak  úgy  tudja  hatékonyan védeni  a  jogalkotó,  ha  az attól eltérő  modelleket  valóban eltérően  is szabályozza. Ilyen értelemben pedig az alkotmányos védelmi  kötelezettség kiüresítésének veszélyével jár,  továbbá jogbizonytalanságot is okoz, ha a különneműek számára két, jogi tartalmát   tekintve  azonos,  csupán  elnevezésében  különböző intézmény  áll rendelkezésre kapcsolatuk állami közreműködéssel történő  elismerésére. Egyrészt arról van  tehát  szó,  hogy  a különneműek vonatkozásában az azonos funkciójú házasság és  BÉK „felcserélhető” jogintézményeknek tekinthetők,  másrészt  arról is,  hogy  ez  a  jogi helyzet, az alkotmányos  és  a  törvényi védelem egy szintre hozása az Alkotmány 15. §-át tartalmában és jelentőségében is sérti. A házasságnak biztosított  alkotmányos védelem  fenntartása  érdekében a házasságkötést  tudatosan  és akaratlagosan mellőző együttélés nem kaphat egy generális utaló szabály  közvetítésével ugyanolyan oltalmat,  mint  a  házasság maga.  A házasfeleket megillető jogok és kötelezettségek teljes spektruma   a  házasságkötési  joggal  rendelkező,  azonban   a házasságkötést mellőző személyek számára nem nyitható meg.  Egy ilyen    döntés    a   házasság   alkotmányos   „leértékelését” eredményezné,        társadalmi-intézményi       jelentőségének csökkentésével járna, ami alkotmányosan nem elfogadható. Az   Alkotmánybíróság  e  körben  végezetül   hangsúlyozza:   A jogalkotónak továbbra is lehetősége van arra, hogy a  de  facto élettársi  kapcsolatok körén belül, esetről esetre  mérlegelve, egyes  jogi  tényekhez (pl. tartós életközösség,  az  élettársi kapcsolat     hatósági    nyilvántartásba    vétele,     teljes vagyonközösség,   gyermek  születése)  speciális   joghatásokat fűzzön. Alkotmányosan tehát nem kizárt, hogy a jogalkotó  a  de facto élettársi viszony és a házasság mellett a különnemű párok más  együttélési  formáját is törvényi  védelemben  részesítse, tehát,  hogy e két jogintézmény mellett egy — lényegét tekintve —  köztes  intézményt  is létrehozzon. Egy  ilyen  jogintézmény létrehozásának  a  kötelezettsége  azonban  sem  az   általános cselekvési  szabadságból, sem az Alkotmány más  rendelkezéséből nem  következik  kényszerítően. Egyes  élettársi  tényállásokra nézve — ha azok a házasságon belüliekhez hasonlók — elfogadható a  közvetett  jogi  szabályozás is, azaz  egy  utaló  szabályon keresztül  a  Csjt., a Ptk., vagy más törvény hasonló  (analóg) szabályának a felhívása és alkalmazni rendelése. Az azonban nem fogadható  el,  hogy  egyetlen  generális  utaló  szabállyal  a törvényhozó   a   jogrendszer   egészének   a   házasságra,   a házastársakra, stb. — tehát a házasság intézményére — vonatkozó összes szabályát felhívja és „megfelelően” alkalmazni rendelje, rábízva   ezzel   a   jogalkalmazó   fórumokra,   hogy    eseti mérlegeléssel  kivételesen  eltekintsenek  egy-egy  jogszabályi rendelkezés alkalmazásától. Ez a megoldás még a vagyonjogban is súlyos jogbizonytalansághoz vezethet, a személyi státusjogokat, a  személyállapotot  érintő  kérdésekben  (ahol  a  szabályozás kogens, sőt imperatív) azonban a jogbiztonság [Alkotmány  2.  § (1) bekezdés] követelménye alapján megengedhetetlen. 3.2.2. A házasság mint alapvető társadalmi intézmény alkotmányi védelmének     fentebb    kifejtett    követelménye     azonban értelemszerűen nem érvényesül azok vonatkozásában, akik  azonos nemük következtében nem köthetnek egymással házasságot. Míg  a  különnemű  párok  esetében a „házasság  vagy  élettársi kapcsolat”  szabad választás kérdése, addig  az  azonos  neműek jogi  lehetőség hiányában nem dönthetnek úgy, hogy  a  házasság kötelékébe  lépnek  az élettársi viszony helyett.  Hangsúlyozva tehát,  hogy  bár  a  házasságon  kívüli  párkapcsolati  formák védelmének kötelezettsége sem a különböző neműek, sem pedig  az azonos  neműek vonatkozásában nem vezethető le az  államnak  az Alkotmány  15.  §-ában foglalt, a házasság és  család  védelmét előíró  „intézményvédelmi kötelezettségéből”, az azonos  neműek tartós  párkapcsolata számára azonban az elismerés és a védelem igénye  —  mivel  ők  házasságra  nem  léphetnek  —  az  emberi méltósághoz való jogból [Alkotmány 54. § (1) bekezdés],  és  az abból   származtatott  önrendelkezési  jogból,   az   általános cselekvési   szabadságból,   illetve   a   személyiség   szabad kibontakoztatásához   való  jogból  [8/1990.   (IV.   23.)   AB határozat,  ABH  1990,  42, 45.] levezethető.  Ahogyan  azt  az Alkotmánybíróság  korábbi  határozatában  —  az   azonos   nemű élettársak  vonatkozásában  —  megfogalmazta:  „[k]ét   személy tartós  életközössége megvalósíthat olyan  értékeket,  hogy  az érintettek   személyi  méltóságának  egyenlő   figyelembevétele alapján  az  együttélő  személyek  nemétől  függetlenül  igényt tarthat jogi elismerésre” (14/1995. AB határozat, ABH 1995, 82, 84.). Az azonos neműek számára a bejegyzett élettársi kapcsolat a  de facto élettársi viszonyhoz képest valódi — eddig számukra nem  biztosított  — elismerést és jogi védelmet  nyújtana.  Egy ilyen  — a de facto élettársi kapcsolathoz képest privilegizált —  jogintézmény  célja egyfelől a regisztráció  lehet,  ami  az élettársi  viszony  fennállásának  bizonyítását  könnyíti  meg. Másfelől  a  törvényhozó az azonos neműek bejegyzett  élettársi kapcsolatát  mint jogi keretet lényeges alanyi  —  személyi  és vagyoni — jogosultságokkal és kötelezettségekkel, mint tartalmi elemekkel töltheti ki olyan mértékben, hogy ezáltal számukra új személyi státus keletkezzen. E körben lehetősége van arra, hogy miután   a  házastársakra  vonatkozó  szabályokat  részleteiben áttekintette, azok közül a megfelelőket alkalmazni rendelje  az azonos  nemű  bejegyzett  élettársakra  is,  illetve,  hogy  az egyenlő  méltóságú  személyként történő  kezelés  követelményét szem    előtt   tartva   a   szexuális   irányultságból   adódó különbségeket  figyelembe  vegye  [Vö.  21/1996.  (V.  17.)  AB határozat,  ABH 1996, 74.; 37/2002. (IX. 4.) AB határozat,  ABH 2002, 230.]. A  házasságkötési  joggal rendelkező különböző  nemű  személyek helyzetét az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolata nem befolyásolja,  különösen  nem  sérti,  vagy  veszélyezteti.   A házasság támogatására, védelmére, ösztönzésére vonatkozó  —  az Alkotmány   15.  §-ából  következő  —  állami  intézményvédelmi kötelezettség    ugyanis    kizárólag    azok    vonatkozásában értelmezhető,   akik  házasságkötési  joggal  és   lehetőséggel rendelkeznek.  Csak  az  ő  esetükben nem  lehet  alkotmányosan létrehozni  egy,  a házassággal „majdnem” azonos  tartalmú  más jogviszonyt. Az azonos nemű személyek számára azonban, akik  az Alkotmány  alapján házasságot nem köthetnek, a jogalkotónak  az Alkotmány korlátai között biztosítania kell egymás irányában  a házastársakéhoz  hasonló  olyan  jogállást,  amely  az  egyenlő méltóságú személyként kezelésüket biztosítja [9/1990. (IV. 25.) AB  határozat, ABH 1990, 46, 48-49.]. Egy ilyen új jogintézmény nem  sérti,  nem  is veszélyezteti a házasság  Alkotmány  által kiemelten  védett helyzetét (az Alkotmány 15. §-át), illetve  a különböző neműeknek szintén az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből levezetett  házasságkötéshez való jogát. Az államot terhelő,  a házasság  és  a  család védelmére vonatkozó intézményi  védelem (elismerés, támogatás) kötelezettsége az Alkotmány  alapján  az azonos   neműek  bejegyzett  élettársi  kapcsolatának  törvényi elismerésétől  függetlenül továbbra is fennáll.  A  hagyományos forma, a különneműek házassága nem kerül hátrányosabb helyzetbe azáltal,  hogy az azonos nemű bejegyzett élettársak — az  ilyen kapcsolat természetéből adódó különbségek fenntartása mellett — a házastársakéhoz hasonló pozícióba kerülnek. Az  Alkotmánybíróság  ennek megfelelően a  rendelkező  rész  1. pontjában foglaltak szerint határozott. 4.   A   fent  kifejtettekre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság összefoglalóan megállapítja, hogy a Béktv. 1. §-a azáltal, hogy homogén  csoportként  kezeli  a különböző  és  az  azonos  nemű személyek párkapcsolatait, továbbá generális utaló szabálya (2. §-a),  amely  a bejegyzett élettársi közösség jogintézményét  a lényeges  tartalom (joghatások) tekintetében azonossá  teszi  a házassággal, sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a 15.  §- át, illetve a 70/A. § (1) bekezdését. Az   Alkotmánybíróság   álláspontja  szerint   a   jogalkotónak kötelessége  egyértelműen és világosan  meghatározni  az  egyes jogintézmények   rendeltetését,  a   hasonló   jogintézményeket egymástól  elhatárolni.  A jogalkotó e kötelezettségének  jelen esetben nem tett eleget, nem differenciált megfelelően, és  így nem   különítette  el  felismerhető  módon  sem  a   BÉK-et   a házasságtól, sem a különböző, illetőleg az azonos  neműek  BÉK- jét  egymástól.  Nincs tehát alkotmányos lehetőség  arra,  hogy törvény   a   házasság   alkotmányosan   védett   intézményével felcserélhető  jogintézményt hozzon létre  azok  számára,  akik házasságkötési joggal rendelkeznek. Az Alkotmánybíróság ezért a fenti okok alapján megállapította a Béktv. 1. és 2. §-ainak alkotmányellenességét. Ugyanakkor  az  egységes  törvényi  szabályozás  folytán  nincs lehetőség arra, hogy az Alkotmánybíróság kizárólag a Béktv.  1. és  2.  §-ait semmisítse meg. A BÉK lényegi tartalmát közvetett módon meghatározó §-ok alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése   miatt   a  jogintézmény   egésze   kiüresedne, alkalmazhatatlanná  válna, ezért a jogbiztonság  követelményére tekintettel a törvény egészét meg kellett semmisíteni [Vö.  pl. 3/1992.  (I.  23.) AB határozat, ABH 1992, 329.;  8/2007.  (II. 28.) AB határozat, ABH 2007, 148.]. Az Alkotmánybíróság ezért a rendelkező rész 2. pontjában foglaltak szerint határozott. 5.  Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint, ha  az indítvánnyal  támadott jogszabályt vagy  annak  egy  részét  az Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközőnek minősíti, és  ezért azt  megsemmisíti,  akkor  a további  alkotmányi  rendelkezések esetleges    sérelmét   a   már   megsemmisített    jogszabályi rendelkezéssel összefüggésben érdemben nem vizsgálja. [44/1995. (VI.  30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205.; 4/1996. (II. 23.) AB  határozat,  ABH  1996,  37,  44.;  61/1997.  (XI.  19.)  AB határozat, ABH 1997, 361, 364.; 15/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH  2000, 420, 423.; 16/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH 2000, 425, 429.; 29/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 2000, 193, 200.; 38/2003. (VI. 26.) AB határozat, ABH 2003, 829, 835.] Mivel  az Alkotmánybíróság  a  Béktv. egészét megsemmisítette,  ezért  az Alkotmány  további  rendelkezéseinek  az  indítványozók   által állított   sérelmét,   illetve  a  mulasztásban   megnyilvánuló alkotmányellenesség   fennállásának  megállapítására   irányuló kérelmet nem vizsgálta. A  határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.                       Dr. Paczolay Péter                   az Alkotmánybíróság elnöke           Dr. Balogh Elemér       Dr. Bragyova András           alkotmánybíró                 alkotmánybíró           Dr. Holló András            Dr. Kiss László           alkotmánybíró                 alkotmánybíró           Dr. Kovács Péter     Dr. Lenkovics Barnabás           alkotmánybíró          előadó alkotmánybíró           Dr. Lévay Miklós       Dr. Trócsányi László           alkotmánybíró                 alkotmánybíró Dr. Balogh Elemér alkotmánybíró párhuzamos indokolása  A  többségi határozat rendelkező részének 2. pontjában foglalt döntéssel, a Béktv. egészének megsemmisítésével egyetértek.  Egyetértek  a rendelkező rész 1. pontjában megfogalmazott  ama többségi  állásponttal is, amely szerint a bejegyzett élettársi kapcsolat   jogintézményének  a  szabályozása   önmagában   nem alkotmányellenes.   A   többségi   határozat   indokolását   is elfogadom,  azonban  az indokolás IV. 3.2.1.  pontjának  azt  a részét,  amely  a házasság és a bejegyzett élettársi  kapcsolat elválasztása során szigorúbb alkotmányos mércét kíván, további, az   Alkotmány   15.   §-ából  levezethető   indokokkal   látom alátámasztottnak.  Az  Alkotmány 15. §-a értelmében a Magyar Köztársaság  védi  a házasság   és  a  család  intézményét.  Az  Alkotmány  említett rendelkezése  a  társadalmat alkotó polgárok  legalapvetőbb  és legtermészetesebb  közösségét,  a  házasságot  és  a   családot együttesen részesíti alkotmányos védelemben.  Az  Alkotmánybíróság  a 14/1995. (III. 13.)  AB  határozatában kifejtette,   hogy  a  házasság  intézménye   kultúránkban   és jogunkban is hagyományosan férfi és nő életközösségét  jelenti. Ebből  következően  ez az életközösségi forma  tipikusan  közös gyermekek születését és a családban való felnevelését  célozza, e   mellett,   a   házastársak  kölcsönös   gondoskodásban   és támogatásban  élésének  is  a  keretét  jelenti.  A   gyermekek nemzésére és szülésére való képesség ugyan nem fogalmi eleme és nem  feltétele a házasságnak, de a házasság eredeti és  tipikus rendeltetéséből folyóan a házastársak különneműsége igen.  A  házasság  intézményét tehát az állam  arra  is  tekintettel részesíti alkotmányos védelemben, hogy elősegítse a házastársak számára a közös gyermek(ek)kel is rendelkező család alapítását. Ez a magyarázata annak, hogy az Alkotmány 15. §-a együtt említi az  alkotmányos  védelem két tárgyát: a házasság  és  a  család intézményét.  (ABH  1995, 82, 83.) Az Alkotmánybíróság  idézett határozatával   összefüggésben   megjegyzem:   bizonyosan   nem véletlen, hogy anyanyelvünk a „ház” szóból képzett kifejezéssel – amely utal az eggyé vált életvitel helyszínére – jelöli meg a családalapításra  szövetkező,  természetesen  különnemű   párok életszövetségét. Álláspontom szerint a házasság alkotmányos védelem  alatt  álló jogintézménye  alkotmányunk  belső  értékrendjének  is   fontos eleme,  olyan alkotmányos érték, amelynek megőrzése és  védelme az    állam   alkotmányos   kötelezettsége.   Ahogy   arra   az Alkotmánybíróság   a   7/2006.  (II.  22.)   AB   határozatában rámutatott,  az Alkotmány 15. §-a az államnak a házasság  és  a család védelmére vonatkozó kötelességét fogalmazza meg: azt  az államcélt,  hogy  a törvényhozó jogszabályok megalkotása  útján részesítse  védelemben a házasság és a család  intézményét.  Az Alkotmány  tehát  a  családot, mint  társadalmi  intézményt  is védelemben részesíti. (ABH 2006, 181, 207.) A   házasság   és   a   család  védelmének  azonos   alkotmányi rendelkezésben,   egymással  összefüggésben  történő   előírása alkotmányossági szempontból kiemelkedő jelentőséget  hordoz:  a jogalkotónak  az  Alkotmány  15.  §-ban  megjelölt  intézmények szabályozása,  jogi keretei kialakítása és az e jogviszonyokban álló  jogalanyok statusához kapcsolódó jogok és kötelezettségek meghatározása  során is „egymásra” tekintettel, azaz  a  védett társadalmi  viszonyok összefüggéseit figyelembe  véve,  illetve azokat  megteremtve  kell eljárnia. Ebből következik,  hogy  az államnak  a  házasságot, mint – nézetem szerint – hagyományosan és   jellemzően   a  társadalom  alapegységét   alkotó   család létrehozására,    közös   gyermekek   felnevelésére    irányuló párkapcsolati  együttélési  formát  kell  védenie.  A   kiemelt védelem megteremtését jelenti, ha más párkapcsolati formák jogi elismerése és az azokhoz rendelt jogosultságok nem egyeznek meg a  házasságéval,  illetve a házasságban élő  jogalanyokéval.  A megerősített védelem így megnyilvánulhat pl. a házasságnak és a jog   által   elismert  egyéb  párkapcsolati  formáknak,   mint jogviszonyoknak  a  létesítésére  és  felbontására   vonatkozó, azokat  megkönnyítő  vagy  nehezítő szabályoknak  –  az  előbbi „javára”   szolgáló   –  eltéréseiben,  valamint   a   házasság intézményének  stabilitását biztosító, ezzel  összefüggésben  a fiatalok  felelősségteljes családalapítását bátorító, elősegítő intézkedésekben, így pl. a családi adózást megteremtő,  kedvező társadalombiztosítási    szabályozást,    a    családtámogatási rendszert fejlesztő jogalkotás révén.  Az  alkotmányossági  vizsgálat tárgyát  képező,  a  Béktv.-ben szabályozott  bejegyzett  élettársi  kapcsolattal  összefüggően fontosnak   tartom  hangsúlyozni  azt,  hogy  az  Alkotmány   a házasságot, s nem az élettársi kapcsolatot részesíti alkotmányi védelemben, a házasságot tekinti alkotmányosan védett értéknek. A  házasság  jogintézményét szabályozó  joganyag  –  amelyet  a Béktv.  utaló  szabályozása pontatlanul és  differenciálatlanul alkalmazni  rendelt a bejegyzett élettársi kapcsolatokra  is  – számos  olyan  rendelkezést tartalmaz, amely  az  alkotmányosan védett  jogintézmény  védelmét segíti elő,  azt  biztosítja.  A házasságra vonatkozó jogi szabályozáson keresztül teljesedik ki az   államnak   a   házasság   jogintézményét   védő   objektív intézményvédelmi  kötelezettsége, a hatályos  jogi  szabályozás tehát   egyfajta  „alkotmányos  védelmi  szintet”  biztosít   a házasság jogintézményének.  Osztom   a   többségi  határozat  rendelkező   részének   első pontjában  és  az  ahhoz kapcsolódó indokolásban  foglalt  azon álláspontot,   hogy  a  jogalkotó  számára  alkotmányosan   nem tilalmazott   az,   hogy  a  bejegyzett   élettársi   kapcsolat jogintézményét  szabályozza. Nem  vitatom  azt  sem,  hogy  két személy    tartós   életközössége   az   érintettek    személyi méltóságának  egyenlő figyelembevétele alapján  az  együtt  élő személyek nemétől függetlenül igényt tarthat jogi elismerésre.  A    bejegyzett   élettársi   kapcsolat   jogintézményének   a szabályozása  során  azonban  a jogalkotónak  tekintettel  kell lennie arra, hogy az Alkotmány házasságra és családra vonatkozó rendelkezései  összefüggéséből  levezethetően  a  férfi  és  nő közötti  házasságot tartja alkotmányos értéknek, és  azt  védi. (Alkotmány  15.  §,  67.  §,  70/J.  §)  Ezért  az  államnak  a bejegyzett  élettársi  kapcsolat jogintézménye  szabályozásakor hangsúlyozottan   figyelemmel  kell  lennie   arra,   hogy   ne csökkentse a házasság alkotmányos jogintézményének már meglévő, a   jogrendszer  által  biztosított  védelmi  szintjét,  így  a házasság   alkotmányos  értékként  való  védelme  továbbra   is biztosított maradjon.  A  házasság jogintézményének az Alkotmány 15. §-ából, valamint az  Alkotmány házasságra és családra vonatkozó rendelkezéseinek az     összefüggéséből     (egymásra    tekintettel     történő értelmezéséből)   álláspontom  szerint  az  alábbi   alkotmányi korlátok  vezethetők le az állam számára a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének a szabályozása során: – a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézménye nem üresítheti ki   az   alkotmányosan  védett  házasság  jogintézményét,   az alkotmányosan   nem   védett  bejegyzett  élettársi   kapcsolat jogintézménye  nem  cserélhető  fel  (nem  helyettesíthető)  az alkotmányosan védett házasság jogintézményével; –   a   bejegyzett   élettársi  kapcsolat  jogintézményének   a szabályozása  során a jogalkotónak figyelemmel  kell  lennie  a nemek     közötti     különbségekből    eredő    természetszerű különbségekre;  –  az  Alkotmány  csak  a  különneműek  közötti  házasságkötés feltételei  egyenlő szabályozásának követelményét  támasztja  a jogalkotóval  szemben,  ami álláspontom  szerint  nem  foglalja magában azt, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőknek a házasfelekkel azonos jogi státuszt kell kapniuk;  –    a   bejegyzett   élettársi   kapcsolat   jogintézményének kialakításánál    véleményem   szerint   az   az    alkotmányos követelmény, hogy az érintetteket – az általuk alkotott homogén csoporton  belül  – egyenlőkként, azonos méltóságú  személyként kezeljék,     azaz     mindegyikük     szempontjait     hasonló körültekintéssel,     figyelemmel,    elfogulatlansággal     és méltányossággal értékeljék a szabályozás kialakítása során, nem pedig  az,  hogy  a  – férfi és nő unióját jelentő  –  házasság alkotmányosan  védett  jogintézményét  automatikusan  rájuk  is kiterjesszék;   –  fontosnak  tartom továbbá azt is, hogy  a  házasság  (ezen keresztül a házas felek) és a család, mint alkotmányos  védelem alatt  álló,  és  egymással  a legszorosabb  kapcsolatban  álló jogintézmények   számára   a  törvényalkotó   által   különböző jogterületeken biztosított kedvezmények (pl.: adókedvezmények), preferenciás  szabályozások  (pl.:  különböző  családtámogatási formák)  továbbfejlesztése  útján  továbbra  is  kifejezze   az alkotmányosan  védett  és az ekként nem  védett  jogintézmények közötti különbséget. Budapest, 2008. december 15.                                               Dr. Balogh Elemér                                                   alkotmánybíró Dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolása A  határozat rendelkező részével egyetértek. Rövidre  fogottnak tartom   ugyanakkor  az  1.  pontját  és  az  ahhoz  kapcsolódó indokolást. Álláspontom szerint az indokolásnak részletesen  ki kellett  volna  térnie  arra, hogy  az  azonos  nemű  személyek számára  a  bejegyzett  élettársi  kapcsolat  törvényi   szintű létrehozása   milyen   feltételek   fennállása    esetén    nem alkotmányellenes. A  határozat indokolása ennek hiányában az Alkotmány 15. §-ában védett házasság (és család) intézményére nézve nagyobb veszélyt lát  a  különneműek regisztrált élettársi kapcsolatát  reguláló szabályozásban,  mint  abban, ha az azonos  neműek  házassághoz „hasonló” élettársi kapcsolatát regisztrálja a jog. „A  hagyományos  forma,  a  különneműek  házassága  nem  került hátrányosabb helyzetbe azáltal, hogy az azonos nemű  bejegyzett élettársak – az ilyen kapcsolat természetéből adódó különbségek fenntartása  mellett  –  a  házastársakéhoz  hasonló  pozícióba kerülnek” – mondja a határozat. 1.  A  határozat helyesen állapítja meg, hogy a Béktv.  1.  §-a azáltal,  hogy  homogén csoportként kezeli a  különböző  és  az azonos nemű személyek párkapcsolatait, továbbá generális  utaló szabálya  (2.  §-a),  amely  a  bejegyzett  élettársi  közösség jogintézményét a különneműek vonatkozásában a lényeges tartalom (joghatások) tekintetében azonossá teszi a házassággal,  sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a 15. §-át, illetve a 70/A. § (1)   bekezdését.   Megalapozottan  utal  arra   is,   hogy   a jogalkotónak kötelessége egyértelműen és világosan meghatározni az    egyes   jogintézmények   rendeltetését,   s   a   hasonló jogintézményeket   egymástól   elhatárolni.   A   jogalkotó   e kötelezettségének   jelen  esetben   nem   tett   eleget,   nem differenciált   megfelelően   és   így   nem   különítette   el felismerhető   módon   a   különneműek   bejegyzett   élettársi kapcsolatát   a  házasságtól.  A  jogbiztonság  sérelme   abban mutatkozik  meg,  hogy ezáltal a Béktv. a különnemű  és  azonos nemű személyekre vonatkozó rendelkezéseket teljesen összemossa. [Pl.  „A  bejegyzett  élettársi  kapcsolat  megszüntetésére,  a házasság   felbontására  vonatkozó  rendelkezéseket  alkalmazni kell”  Béktv.  3.  §  (2)  bekezdése] Komoly  jogbizonytalanság forrása az is, hogy a Béktv. 2. § (2) bekezdése szerint az  ott felsorolt  rendelkezéseket akkor kell „megfelelően” alkalmazni, „ha törvény eltérően nem rendelkezik”. A  Béktv.  idézett rendelkezései (is) nyilvánvalóan  sértik  az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében írt jogbiztonság követelményét, amely egyidejűleg a házasság és a család védelmét rögzítő 15. § sérelmének a veszélyét is előidézi. Álláspontom    szerint   a   törvényalkotó    differenciálatlan szabályozása már önmagában előidézte az Alkotmány 15. §-ának és a  70/A.  §  (1)  bekezdésének  a sérelmét,  s  pusztán  emiatt megsemmisíthette  volna az Alkotmánybíróság  az  indítványokkal támadott   és   velük  szoros  összefüggésben   álló   törvényi rendelkezéseket, végső kimenetelében a törvény  egészét.  Magam itt  meg  is  álltam  volna,  hiszen  az  Alkotmánybíróság  ezt követően  a  tartalmi  vizsgálata során már kénytelen-kelletlen azokat   a   rendelkezéseket  elemezte,  amelyek  megállapított differenciálatlanságuk, önellentmondásaik folytán nem mentek át a jogbiztonság próbáján. 2. A határozat indokolása pusztán azon az alapon mondja ki azt, hogy  az  azonos nemű személyek számára a bejegyzett  élettársi kapcsolat  jogintézményének létrehozása  nem  alkotmányellenes, hogy  az  azonos neműek jogi lehetőség hiányában nem dönthetnek úgy,  hogy  a  házasság kötelékébe lépnek az élettársi  viszony helyett. Erre tekintettel a határozat – mint fentebb idéztem  – megállapítja: „A hagyományos forma, a különneműek házassága nem került  hátrányosabb  helyzetbe azáltal, hogy  az  azonos  nemű bejegyzett élettársak – az ilyen kapcsolat természetéből  adódó különbségek  fenntartása  mellett – a  házastársakéhoz  hasonló pozícióba   kerülnek.”  Az  Alkotmánybíróság  erre  tekintettel mindössze  azt  rögzítette a határozat 1. pontjában,  hogy  „az azonos nemű személyek számára a bejegyezett élettársi kapcsolat jogintézményének létrehozása nem alkotmányellenes”. Adós maradt azonban a rendelkező rész 1. pontja és az indokolás azzal, hogy a  szabályozásnak  vannak-e korlátai, mit jelenthet  például  a „házastársakéhoz  hasonló  pozíció”.  Álláspontom  szerint   az Alkotmány 15. §-ában írt – a házasságra és a családra vonatkozó –  állami  intézményvédelmi kötelezettség  az  Alkotmánybíróság kötelezettségévé  teszi  annak  bemutatását  is,  hogy  az   új szabályozás   milyen  feltételek  fennállása   esetén,   milyen korlátok  meghatározása mellett lehet konform a házasság  és  a család  védelmét előíró alkotmányi rendelkezéssel. A  határozat 1.  pontja  azt sugallja, mintha teljesen szabad keze  lenne  a törvényalkotónak abban, miként (milyen tartalommal) szabályozza újra  az  azonos  neműek  – házassághoz hasonló  –  regisztrált élettársi   kapcsolatát.  A  határozat  indokolása   tehát   az alkotmányos   kereteknek  a  körülhatárolásával  adós   maradt. Jóllehet az ideillő indokoláselemek fellelhetők a határozatban, azok   összerendezésére   és   a  belőlük   fakadó   konklúziók meghatározására nem került sor. Előrebocsátom: itt  messze  nem arról  van  szó,  hogy az Alkotmánybíróságnak  a  törvényalkotó helyébe   kellett   volna   lépnie,   mindössze   arról,   hogy meghatározza:  milyen feltételek fennállásához és  betartásához köti   az   azonos   neműek  „házassághoz  hasonló”   élettársi kapcsolatait     újraszabályozó    törvény    alkotmányosságát. Közelebbről:   részletesen  ki  kellett   volna   bontania   az indokolásnak azt, mit jelent a házasság „érték” tartalma, s  az miként  veendő  figyelembe az Alkotmány  15.  §-ában  írt  –  a házasság   és   család   védelmét  tartalmazó   –   rendelkezés irtelmezésénél. Magam  tehát  a határozat – azonos neműek bejegyzett  élettársi kapcsolatát  elemző  –  indokolásának  kiegészítését  tartottam volna szükségesnek az alábbiak szerint. Az  Alkotmánybíróság  a  14/1995. (III. 13.)  AB  határozatában részletesen értelmezte az Alkotmány 15. §-át, és kimondta, hogy a házasság „tipikusan közös gyermekek születését és a családban való   felnevelését  célozza,  amellett,  hogy  a   házastársak kölcsönös  gondoskodásban és támogatásban élésének  is  kerete. (...)  A  házasság  intézményét az állam  arra  tekintettel  is részesíti alkotmányos védelemben, hogy elősegítse a házastársak számára a közös gyermekkel is rendelkező család alapítását.  Ez a  magyarázata annak, hogy az Alkotmány 15. §-a együtt említi a védelem két tárgyát: A Magyar Köztársaság védi a házasság és  a család intézményét”. (ABH 1995, 82, 83.) Az   idézett   határozat  utal  arra  is,  hogy:   „Az   utóbbi évtizedekben   (...)  mozgalmak  indultak   a   homoszexuálisok hátrányos    megkülönböztetése   ellen.   Másrészt   változások tapasztalhatók a hagyományos családmodellben is,  elsősorban  a házasságok  tartósságát tekintve. Mindez azonban nem  ok  arra, hogy  a  jog  eltérjen a házasságnak attól a  jogi  fogalmától, amely  a  mai állapothoz vezető hagyományban mindig is élt,  és amely a mai jogokban is általános, továbbá amely a köztudat  és köznyelv házasság-fogalmával összhangban van. A mai Alkotmányok és   a   házasságra   és   családra   vonatkozó   rendelkezések összefüggéséből levezethetően a magyar Alkotmány is a férfi  és nő közötti házasságot tartja értéknek, és azt védi”. (Alkotmány 15.,  67.,  70/J.  §)  (ABH 1995, 82, 83.) Az  Alkotmánybíróság értelmezésében tehát a házastársak különneműsége fogalmi  eleme a  házasságnak, amelyet „értékként” definiál. Ebből következően a  házasságkötéshez való – az Alkotmány 54. § (1)  bekezdéséből levezetett – jog is csak a különböző nemű párokat illeti meg. A 37/2002. (IX. 4.) AB határozat leszögezte a következőket is: „A heteroszexuális,  illetve a homoszexuális irányultság  egyaránt az  emberi méltóság lényegéhez tartozik, szétválasztásukra,  az érintett   személyek   méltóságának  nem   egyenlő   kezelésére kivételes indokok szükségesek. Ilyen például a házassághoz való jog tekintetében a homoszexuális irányultság megkülönböztetése. [14/1995.  (III. 13.) AB határozat, ABH 1995,  82,  84.]”  (ABH 2002,  230, 245.) Álláspontját, amely szerint tehát a  házasság intézményét  egy  férfi  és  egy nő életközösségeként  védi  az Alkotmány  15.  §-a, az Alkotmánybíróság későbbi határozataiban is  fenntartotta  [65/2007. (X. 18.) AB  határozat,  ABH  2007, 726.;  75/2007.  (X.  19.) AB határozat,  ABH  2007,  731.]  és továbbra  is  fenntartja.  Ezt az álláspontot  erősíti  meg  az Európai   Közösségek  Bírósága  is  azzal,  hogy  kimondta:   a tagállamok  által  általánosan elfogadott definíció  szerint  a házasság  fogalma két különnemű ember unióját  jelenti.  Ez  az „érték”-ként  definiált házasság az alapja a  családnak,  amely tipikusan   közös  gyermekek  születését  és   családban   való felnevelését  célozza,  amellett, hogy a házastársak  kölcsönös gondoskodásban és támogatásban élésének is a kerete.  [14/1995. (III.  13.)  AB határozat] Ez az „érték” részesül – álláspontom szerint  –  az  Alkotmány 15. §-a szerinti védelemben,  s  vele azonos  vagy  hozzá „hasonló” védelem semmilyen  más  élettársi kapcsolatot sem illethet meg. A különneműek közöttit azért nem, mert  konkuráló  kapcsolatként jönne szóba,  az  azonos  neműek közöttit  pedig  azért  nem, mert az nem hoz(hat)  létre  olyan családot,  amely  „tipikusan  közös  gyermekek  születését   és családban  való  felnevelését célozza.”  Az  utóbbiak  esetében függetlenül  megállhat persze az a tétel, amely szerint  „[k]ét személy tartós életközössége megvalósíthat olyan értéket,  hogy az  érintettek  személyi méltóságának egyenlő  figyelembevétele alapján  az  együttélő  személyek  nemétől  függetlenül  igényt tarthat az elismerésre”. [14/1995. (III. 13.) AB határozat, ABH 1995,  82,  84.] Ez az „elismerés” azonban – nézetem szerint  – semmiképpen nem mehet el odáig, ami veszélyeztethetné az  állam Alkotmány    15.   §-ában   írt   –   házasságvédelmi    állami kötelezettségét. Megjegyzem egyébként: az Alkotmány 15. §-ában a házasság (és  a család)    védelmére    vonatkozó    állami    intézményvédelmi kötelezettség  nem  merülhet ki annak puszta  regisztrálásában, hogy  a  házasság  és  a  család intézménye  válságban  van,  s különösen  nem  jelentheti  azt, hogy  ha  már  válságban  van, emeljünk  fel  hozzá, teremtsünk meg vele  azonos,  vagy  hozzá hasonló  (jog)intézményeket. Az állam –  Alkotmány  15.  §-ából folyó – intézményvédelmi kötelezettsége elsődlegesen abban áll, hogy   a   házasságot  –  mint  a  különnemű  személyek  tartós életközösségén  nyugvó „érték”-et – minden  rendelkezésre  álló eszközzel és módon (akár pozitív diszkriminációval is)  segítse és  támogassa.  Azon kell munkálkodnia, hogy mind  a  házasság, mind  a család a társadalom természetes alapintézményeként újra megtalálja  értékhordozó szerepéhez igazodó helyét. Álláspontom szerint  a határozat indokolásának ezt a tételt is tartalmaznia kellett volna. 3.   Összegezve:  önmagában  nem  alkotmányellenes  az,  ha   a törvényhozó  szabályozza az azonos nemű személyek kapcsolatának egyes  elemeit.  Az azonos nemű személyek bejegyzett  élettársi kapcsolatát   szabályozó  törvény  azonban   csak   addig   nem tekinthető alkotmányellenesnek, ameddig az az Alkotmány 15.  §- ának érvényesülését – az abban „értékként” védett házasságot, s az   ilyen  házasságra  épülő  családot  –  nem  veszélyezteti. Másképpen    szólva:    a   bejegyzett   élettársi    kapcsolat jogintézményének  létrehozása  önmagában  nem  alkotmányellenes mindaddig,  amíg  az  lényegi  tartalmi  elemeiben  nem   válik azonossá,  vagy  hasonlóvá  a házasság  intézményével.  Nézetem szerint  ezek az alkotmányos korlátok a határozat 1.  pontjában is helyet kaphattak volna. Az  a  szabályozási  mód,  amelyet  a  Béktv.  választott,  nem biztosítja  az  Alkotmány 15. §-ában foglaltak védelmét.  Azért nem,  mert  „fordított”  alapállású:  azt  mondja  ki,  hogy  a regisztrált  élettársi kapcsolatokra nézve (a külön  és  azonos neműekre  vonatkozó különbségtétel nélkül)  a  névviselésen  és örökbefogadáson kívül a házasság szabályai az irányadók.  Ez  a szabályozási   mód  önmagában  is  az  Alkotmány   2.   §   (1) bekezdésében    szabályozott    jogállamiságból     levezethető jogbizonytalanságot  okoz(hat),  ami  –  közvetlen   alkotmányi rendelkezésről lévén szó – külön is bizonytalanná teszi a férfi és   nő   tartós  életközösségén  nyugvó  és  erre  alapozottan értékként definiált házasság Alkotmány 15. §-ában írt védelmét. Ez   utóbbit   az   biztosíthatta  volna,  ha  a  törvényalkotó egyenként,  taxatíve  felsorolta  volna  azokat  az   elemeket, amelyek (a házasságból) figyelembevehetők lehetnének az  azonos nemű személyek bejegyzett élettársi kapcsolatainál. (A „többit” pedig ezzel gyakorlatilag kizárta volna.) Ez  a szabályozási mód egzaktságánál, zártságánál fogva nyilván jobban  összhangban  áll  az állam  Alkotmány  15.  §-ában  írt házasság  (és család) védelmi kötelezettségével, mint a  Béktv. 2.  §  (2) bekezdése szerinti megoldás, amelynek értelmében  az ott írt szabályokat „ha törvény másként nem rendelkezik”, akkor kell „megfelelően” alkalmazni. Ebben  az  esetben, ilyen szabályozási mód mellett sem vezethet azonban   az  azonos  nemű  személyek  élettársi  kapcsolatának elismerése, pozitív módszerű szabályozása odáig, hogy „átveszi” a házasság szerepét, annak lényeges tartalmát. Úgy ítélem meg, a határozat indokolásának még a fentiekre is ki kellett volna térnie. Budapest, 2008. december 15.                                                 Dr. Kiss László                                                   alkotmánybíró Dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleménye Egyetértek a határozat rendelkező része első pontjával: én  sem tartom  alkotmányellenesnek az azonos neműek közötti bejegyzett élettársi  kapcsolat  jogintézményét; de nem  tudom  követni  a többséget   abban,  hogy  alkotmányellenes  az  azonos   és   a különneműek közötti bejegyzett élettársi kapcsolat,  ahogyan  a most  megsemmisített, a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2007.   évi   CLXXXIV.   törvény   (a   továbbiakban:   Béktv.) szabályozta. A többségi határozattal két alapvető kérdésben nem értek egyet: (1) a házasság alkotmányjogi védelmének tartalma és jelentősége megítélésében,  valamint  ezzel  szoros  összefüggésben  (2)  a párkapcsolatok,  illetve az egyes életformák  jogi  lehetőségei elismerésének  szabályozásában  az  egyenlőként   kezelés   (az egyenlő méltóság) alkotmányos normájának [Alkotmány 54.  §  (1) bekezdés] alkalmazandósága kérdésében. 1. A házasság alkotmányos védelme A   bejegyzett  élettársi  kapcsolat  alkotmányjogi  megítélése szorosan összefügg a házasság alkotmányos védelmével (Alkotmány 15.   §).   A   házasság  alkotmányos  védelme   a   klasszikus alkotmányokban     és    alkotmányos    (állampolgári     jogi) felsorolásokban  nem  is  szerepel  —  nyilván  azért,  mert  a házasság  intézménye  (ahogyan  fennállt)  nem  kívánt  különös védelmet. Ami jogi védelemre szükség volt a magánjog mellett, a büntetőjog szolgáltatta. (Erről gazdag anyag található  Vámbéry Rusztem:  A  házasság védelme a büntetőjogban,  Budapest  1901. című művében.) Az   újabb  alkotmányokban,  mint  a  Weimari  Alkotmány   119. szakasza,  nagyjából a család társadalmi szerepének  változását követve  és,  mint  nálunk is, a család  védelmével  összekötve megjelenik a házasság védelme az alkotmányjogban is. A házasság alkotmányos  védelme  —  a  családdal  együtt  vagy  magában  — elsősorban        intézményvédelem,       intézmény-biztosíték. Alkotmányjogi tartalma vizsgálatában két alapvető kérdést  kell elkülöníteni:  (1)  a  házasság  fogalmát;  és  (2)  a  védelem mibenlétét. 1.1. A házasság fogalma A  házasság  meghatározása az intézményi garancia terjedelmének meghatározásához alapvető. Az  alkotmány házasság fogalma — ezt a határozat is hallgatólag elfogadja   —   a   társadalom,  vagy  inkább  annak   többsége házasságról alkotott felfogása szerinti házasságot jelenti.  Ez a  felfogás,  pontosabban a társadalom konvencionális  erkölcse (az erkölcsi szokás, mores, Sitte, moeurs értelmében) jelenti a házasság  változó alkotmányos fogalmát. A házasság  alkotmányos védelme   a  mindenkori  (konvencionális)  társadalmi   erkölcs szerinti  házasság  intézményi biztosítéka.  A  házasságnak  az Alkotmány  számára  meghatározó  fogalma  ezért  változik,   de legalábbis    változhat   igazodva   a    társadalom    változó konvencionális házasság-felfogásához. A házasság jogi normáinak meg  kell  felelnie a társadalom konvencionális normái szerinti házasságnak. Világos persze, hogy a modern társadalomban kivált nehéz  megállapítani,  pontosan mi  a  konvencionális  (vagy  a többségi, meghatározó) társadalmi erkölcsi felfogás, hiszen  az egyes    társadalmi    csoportok,    korosztályok,    különböző életfelfogású  emberek  egészen eltérő normákat  követnek  vagy tartanak helyesnek. Különösen  igaz  ez  a  házasságra és  a  szexuális  erkölcsre, valamint  a családfelfogásra. A házasság társadalmi  fogalma  — ezzel  együtt az életforma, életmód, életfelfogás —  különbsége időben  és  térben  nyilvánvaló és  közismert.  De  a  házasság társadalomban   elfogadott   mintája   magában    az    európai kultúrkörben óriásit változott, kivált a 20. században. A  Code civil eredeti változatában (Art. 204 skk.) például a házasság a férj  uralmát  jelentette  a feleség  és  a  gyermekek  felett, férjezett   nő   férje  hozzájárulása  nélkül  szerződést   nem köthetett,  kereső foglalkozást nem folytathatott, tulajdonával nem  rendelkezhetett,  lakóhelyét nem választhatta  meg  —  nem beszélve a válás szigorú feltételeiről vagy lehetetlenségéről. Mivel  a  házasság  alkotmányos védelme a  társadalom  uralkodó normái  (a mindenkori konvencionális erkölcs) szerinti házasság fennállását    biztosítja,    képviselhetőnek     tartom     az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban [különösen  a  14/1995. (III.  13.)  AB  határozat, ABH 1995, 82, 87.; a  továbbiakban: Abh.]   elfogadott  és  most  megerősített  nézetet,  amely   a házasságnak  egyedül nő és férfi közötti tartós  párkapcsolatot tekinti.  Ez csak annyit jelent, hogy magam is úgy gondolom,  a mai  magyar  uralkodó társadalmi morál szerint ez  tényleg  így van.  Más  kérdés,  hogy  a társadalom  konvencionális  morálja menyire helyes a kritikai morál szemszögéből. Ebből   következik,   hogy  a  házasság   alkotmányos   fogalma változhat,  sőt változnia kell, ha a társadalomban  uralkodónak elfogadott  házasság  és  családfelfogás  megváltozik,  melynek követése  a törvényhozó feladata. Erre annál is inkább  szükség van,   mert   a   családjogi  törvényhozás   általában   is   a tapasztalatok  szerint nehézkesen követi  a  család  társadalmi változásait. 1.2. A házasság védelmének eszközei A   házasság   védelmének  alkotmányjogilag  három  alapformája különíthető el. Az első szerint a házasság alkotmányos  védelme a   házasság,   mint  jogintézmény  létezését   biztosítja:   a törvényhozó a házasság intézményét nem szüntetheti meg. A  második  esetben  a védelem erősebb: a  házasság  védelme  a házasság  preferálását  jelenti.  Ez  kizárja,  hogy  a  jog  a házassággal  egyenértékűnek  tekintse  a  házassághoz   hasonló együttélési formákat. Az egyenértékűség itt a jogi  hatások  és státus   azonosságát  vagy  erős  hasonlatosságát  jelenti.   A házasság  ilyen  védelme  nem  tekinti  alkotmányellenesnek   a házassághoz  valamennyire  hasonló (de  házasságkötés  nélküli) párkapcsolatokat, ha jogilag nem azonosak a házassággal. A    harmadik,    legerősebb   védelem    a    házasság    jogi kizárólagosságával  védi  a házasság  intézményét.  Ez  volt  a törvényhozók általános felfogása a 19. században és jó ideig  a 20.  században  is — már ahol elválasztották az  egyházi  és  a polgári  házasságot (mint Magyarországon az  1895.  október  1. napján  hatályba  lépett 1894. évi XXXI.  törvénycikk  óta).  A magyar  jogrendszer is elvileg 1977-ig (a Ptk. akkori 578.  §-a beiktatásáig),  ezt  vallotta,  bár  a  bírói  gyakorlat  jóval korábban  elismerte a különben egyre terjedő  házasság  nélküli párkapcsolatok  polgári  jogi  hatásait.  1973-ban  a   Polgári Kollégium  94. számú állásfoglalásában, amelyet később  a  369. számú    állásfoglalás   módosított,   a   Legfelsőbb   Bíróság megállapította,  hogy az élettársi jogviszony  családi  jellegű társadalmi viszony, amelyben az élettársak vagyoni viszonyai  — gazdasági ismérvei alapján — leginkább a polgári jogi  társaság elemeit   tartalmazzák.   Megállapította   továbbá,   hogy   az élettársak   együttélése  alatt,  illetve  a  közös   gazdasági tevékenység  végzése  révén szerzett  vagyon  közös  tulajdonba kerül. A Ptk. 1977-es módosítása (1977. évi IV. törvény) a  94. számú  állásfoglalást törvényi szintre  emelte  az  578.  §  (a későbbi  578/G. §) beiktatásával, amely definiálta az élettársi kapcsolat fogalmát és rendezte a felek vagyoni viszonyát. A  törvényhozó tudatosan kívánja hátrányosabb helyzetbe hozni a nem  házas  párkapcsolatban élőket és leszármazottaikat  —  nem utolsósorban    a   házasságon   kívül   született    gyermekek hátrányosabb (esetenként el sem ismert) családjogi helyzetével. Ez  utóbbi felfogással a házasság büntetőjogi vagy polgári jogi (kártérítési)   védelme   —   a  „házasságellenes”   magatartás szankcionálása —is összefér. 2.   A   bejegyzett  élettársi  kapcsolat  és  az   alkotmányos egyenlőség A házasság alkotmányos védelme előbb vázolt három lehetőségéből a  többségi  határozat a másodikat választotta. Ezt  nem  tudom elfogadni,  mert  azt  gondolom, hogy  a  házasság  alkotmányos védelmének  ez a változata (a harmadikról nem is beszélve)  nem egyeztethető   össze   az   alkotmányos   demokrácia   alapvető értékével:   a  társadalomban  élő  emberek  szabadságával   és egyenlőségével   —   egyenlő   szabadságával   és/vagy   szabad egyenlőségével.    Egyedül   az   első   változat    tekinthető alkotmányosnak;  a  másik  két  változat  elfogadása  csak   az alkotmányos   jogok,   az  egyenlő  szabadság,   igazolhatatlan korlátozásával  lehetséges. A házasság  alkotmányos  védelmének gyengébb  változata nem különböztet a házasságot  választók  és nem választók között, csak kötelezővé teszi a törvényhozónak  a mindenkori    konvencionális   házasság    mint    jogintézmény fenntartását. Az  alkotmányos  egyenlőség  (mint  egyenlő  méltóság)  kérdése megkerülhetetlen   az   azonos   neműek   párkapcsolatai   jogi szabályozásának megítélésében. Az Alkotmánybíróság többször  is világosan kifejezte, hogy a szexuális irányultság a személyiség része, így az emberi méltóság alkotmányos védelme illeti meg. E döntéseket — mint a 21/1996. (V. 17.) AB határozat (ABH,  1996, 74,  88.) vagy a 37/2002. (IX. 4.) AB határozat, ABH 2002, 230, 265.  —  a  határozat egyetértően idézi. Ebből azonban  csak  a házasság,   mint   jogintézmény   védelmének   (fenntartásának) kötelezettsége  következik, nem pedig az a  többségi  felfogás, amely különbözőképpen kezeli és így különböző értékűnek tekinti az egyes szabadon választott — szabadon meg is változtatható  — életformákat, párkapcsolatokat. Ebből következik, hogy a házasság alkotmányos védelme nem lehet államcél  sem. Az államnak egyenlően kell kezelnie  a  házasság mellett  döntő és a házasságot kötni nem kívánó (vagy az  adott időben nem házas), esetleg házasodni nem is tudó, polgárait. Az egyenlően   kezelés  kizárja  a  házasság  intézményének   jogi eszközökkel történő ráerőltetését vagy, például kedvezményekkel csak ösztönzését is. Ez a tilalom természetesen csak az államot köti:  a társadalom tagjai közötti kommunikáció szabadsága  nem zár el senkit a meggyőződése szerint helyes életforma melletti, akár  nyilvános,  kiállástól.  Az  Alkotmánybíróság  az  emberi méltóság  (az  önrendelkezési jog) részének tekinti  (ld.  pl.: 102/B/1999.  AB határozat, ABH 2000, 797, 798.) a házasságkötés jogát.   Ha   a   házasságkötés  szabadsága  alkotmányos   jog, ugyanennyire alkotmányos jog a nem-házasodás szabadsága is. Ezt éppúgy  tiszteletben  kell tartania a  törvényhozónak,  mint  a házasságkötés jogát. Mint  említettem már a többséggel egyetértek abban is,  hogy  a bejegyzett  élettársi kapcsolat az azonos  nemű  párok  számára alkotmányos, mert ők házasságot nem köthetnek, így  a  házasság alkotmányos védelme nem is terjedhet ki olyan párokra,  amelyek nem  tartoznak  a házasság fogalma extenziójába (terjedelmébe). Ha  az  Alkotmány  a körte alkotmányos védelmét  írná  elő,  az őszibarack  körtével  azonos  védelme  nem  sérthetné  a  körte Alkotmányban előírt védelmét. A fentebb felhozott érvek alapján (mint  konvencionális  erkölcsi  szokást,  tényként)  magam  is elfogadom,   hogy  a  házasság  mai  alkotmányos  fogalma   nem tartalmazza az azonos neműek tartós és jogilag — akár,  mint  a bejegyzett  élettársi  kapcsolatról szóló törvényben,  személyi állapotként  —  elismert párkapcsolatát. Ebből  viszont  az  is következik,  hogy  az  azonos nemű párok  bejegyzett  élettársi kapcsolata   eleve  nem  állhat  semmilyen  kapcsolatban,   így ellentétben  sem,  a  házasság alkotmányos védelmével.  [Ez  az érvelés  különben a német Alkotmánybíróság 2002.  július  17-én kelt  1 BvF 1/01 illetve 1 BvF 2/01 határozatában (E 105, 313.) világosan kifejtve megtalálható.] Ebben  a felfogásban a nő-férfi bejegyzett élettársi kapcsolata és   a   nő-férfi   házassága  közötti  hasonlóságnak   —   ami természetes,  mivel ugyanazt a tárgyat, a tartós párkapcsolatok jogi elismerését szabályozza — a bejegyzett élettársi kapcsolat alkotmányossága megítélésében nincs jelentősége. Az állam, ha a társadalom  minden felnőtt tagját egyenlően szabadnak  tekinti, nem  határozhatja  meg,  milyen  párkapcsolatban  és  családban éljenek,  sőt azt sem, hogy kívánnak-e egyáltalán családban  és párkapcsolatban élni, vagy inkább anakoréták szeretnének lenni, vagy éppen egy szerzetesrend tagjai. 3.   A   bejegyzett   élettársi  kapcsolatról   szóló   törvény alkotmányossága Az Alkotmánybíróság többsége szerint a Béktv. alkotmányellenes, mert  a  bejegyzett élettársi kapcsolat túlságosan  hasonlít  a házasságra  —  gyakorlatilag csak nevében különbözik  tőle.  Ez okozza  a törvény alkotmányellenességét, éspedig nem az  azonos nemű,    hanem   a   különnemű   párok   bejegyzett   élettársi kapcsolatának  szabályozása miatt.  A  határozattal  egyetértek abban, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat azonos nemű  párok számára alkotmányos, de szerintem nem alkotmányellenes, hogy  a törvény ugyanezt nő-férfi párok számára is lehetővé tette (akik egyébként házasságot is köthetnének). Nem  értek egyet a többségi határozattal abban, hogy  a  Béktv. szerinti  nő és férfi közötti bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló  szabályok  alkotmányellenesek, mert a  2.  §  házasságra utaló  szabályával  gyakorlatilag minden, a házastársról  szóló szabályt  a  bejegyzett  élettársra is alkalmazni  rendel,  ami ellentétes  a  házasság alkotmányos védelmével.  Ez  a  többség szerint abban áll, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat valódi konkurenciája  a  házasságnak. A többségi  érvelés  a  házasság alkotmányos védelmének már bírált felfogását fogadja el:  azzal érvel,  hogy  a bejegyzett élettársi kapcsolat (nő-férfi  párok esetén)     túlságosan    hasonlít    a    házassághoz,     így alkotmányellenes. Ezzel nemcsak a házasság alkotmányos védelmének szerintem téves felfogása  miatt  nem  értek egyet, hanem  azért  sem,  mert  a bejegyzett   élettársi   kapcsolatot  a   házasságtól   jogilag különbözőnek tartom. A  két  intézmény közötti különbség részben megítélés  kérdése: kinek  sok, kinek kevés. Én úgy gondolom, a különbség  elegendő ahhoz,  hogy  másik  intézménynek tekintsük  —  és  ténylegesen elgondolható  a  párkapcsolatok több csoportja  is,  kivált  az idősebbek  között lehetnek, akik számára a bejegyzett élettársi kapcsolat  a  házassággal szemben egyes  párok  számára  valódi alternatíva   lenne.  Mi  több,  legalább  egy  tekintetben   a bejegyzett  élettársi kapcsolat jobban védte volna  a  házasság intézményét, mint a most érvényben maradó szabályozás. Eszerint ugyanis  semmi nem zárja ki, hogy egy házas férfi vagy  nő  egy szintén  házas  nővel vagy férfivel a Ptk.  578/G.  §  szerinti élettársi  kapcsolatot létesítsen — akár úgy  is,  hogy  e  pár azonos  nemű  (de közben mindketten házasok).  Ezt  a  házasság intézményének  aligha kedvező helyzetet a bejegyzett  élettársi kapcsolatról  szóló  törvény 1. és 2.  §  egyértelműen  kizárta volna:  bejegyzett  élettársi  kapcsolatot,  házas  ember   nem létesíthetett volna, amint a bejegyzett élettársi  kapcsolatban élő  sem  köthetett volna házasságot (a kapcsolat megszüntetése nélkül) mással, mint bejegyzett élettársával. A  többség szerint a bejegyzett élettársi kapcsolatot az  hozta túl  közel  a  házassághoz, hogy a törvény 2.  §-a  megfelelően alkalmazni rendeli a házasságról szóló szabályokat a bejegyzett élettársi  kapcsolatra, de csak akkor, ha „törvény másként  nem rendelkezik”. A határozat szerint ez túlságosan közel  hozza  a két  intézményt  —  szerintem  nem.  A  „megfelelő  alkalmazás” egyrészt kellő mérlegelési lehetőséget adott volna a bírónak és a  többi  jogalkalmazónak, törvény pedig rendelkezhetett  volna eltérően.  Az eltérő vagy azonos szabályozás alkotmányosságáról az  Alkotmánybíróság szükség esetén az Alkotmány  70/A.  §  (1) bekezdése alapján eldönthette volna, indokolt-e alkotmányosan a különbségtétel  vagy  hiánya. De nem feledkezhetünk  meg  arról sem,  hogy  a  magyar jogban évtizedes bírói gyakorlata  van  a házasságról szóló egyes szabályok „megfelelő alkalmazásának” az (értelemszerűen  nem bejegyzett) élettársak kapcsolatára  (pl.: BH 1984/6/225.). Budapest, 2008. december 15.                                             Dr. Bragyova András                                                   alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Registered partnership and same-sex partnership scheme
Number of the Decision: .	154/2008. (XII. 17.)
Date of the decision: .	12/15/2008
Summary: The Registered Partnership Act, which accords recognition to unmarried and same-sex partnerships, is unconstitutional, as it downgrades marriage. However, a partnership scheme for homosexual couples only would be constitutional.
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2008-3-009
. Full text: en_0154_2008.pdf