A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 45/A.Pkf.637.609/2013/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. A személyesen eljáró indítványozó (a továbbiakban: indítványozó, adós) az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján nyújtott be alkotmányjogi panaszt. A panasz alapjául szolgáló bírósági végrehajtási eljárás során az adós végrehajtási kifogását, illetve végrehajtás korlátozására irányuló kérelmét az elsőfokú bíróság végzésével elutasította, egyúttal megállapította, hogy az adós teljes személyes költségmentessége folytán le nem rótt 15 000 Ft illetéket, mint meg nem térülő költséget az állam viseli. Az adós fellebbezése folytán másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék az indítványozó által támadott végzésével a költségviselésre vonatkozó rendelkezést megváltoztatta, és az adóst kötelezte a végrehajtási kifogás, illetve a fellebbezés illetékének megfizetésére, egyebekben helybenhagyta az elsőfokú végzést. A másodfokú bíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 86. § (2) bekezdésének második mondatával indokolta az illeték megfizetésére vonatkozó döntését, mely szerint „[a] költségmentesség vagy az illetékmentesség a végrehajtási eljárás során le nem rótt illetékek, valamint az állam által előlegezett költségek viselése alól a feleket nem mentesíti.”
[2] 2. Az indítványozó a másodfokon hozott végzésnek az őt illeték viselésére kötelező rendelkezéseit azért támadta meg alkotmányjogi panasszal, mert azok álláspontja szerint az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz, illetve a XXVIII. cikk (7) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jogát sértik. A Pp. 86. § (2) bekezdésének elemzése alapján az indítványozó állította, hogy a hivatkozott jogszabályi rendelkezésnek az Alaptörvény 28. cikkével ellentétes értelmezése eredményezte, hogy költségmentessége ellenére illeték megfizetésére kötelezte őt a végrehajtási eljárás során kezdeményezett jogorvoslati eljárásban a másodfokú bíróság. Az indítványozó előadása szerint tulajdonhoz való joga azért szenvedett sérelmet, mert a hatályos szabályozás alapján nem kellett illetékfizetési kötelezettségével számolnia, az a tény pedig, hogy a marasztalását tartalmazó döntést a másodfokú bíróság hozta meg, jogorvoslathoz való jogától fosztotta meg.
[3] 3. Az Abtv. 27. §-a értelmében az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
[4] Az Abtv. 56. §-a alapján az Alkotmánybíróság tanácsban eljárva először az alkotmányjogi panasz befogadása kérdésében dönt, ennek során mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának formai és tartalmi feltételeit.
[5] Az Abtv. 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal csak egyes, így az ügy érdemében hozott, vagy a bírósági eljárást befejező egyéb bírói döntések alkotmányossági vizsgálata kezdeményezhető. Az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett tehát, hogy az indítványozó által sérelmezett bírói döntés tárgya lehet-e az eljárásnak. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 217. §-a végrehajtás foganatosításával kapcsolatos jogorvoslatok körében, a végrehajtó intézkedésével szemben igénybe vehető jogorvoslatként szabályozza a végrehajtási kifogás intézményét, amelyet nemperes eljárásban a végrehajtást foganatosító bíróság bírál el. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a végrehajtási kifogás elutasítása tárgyában hozott bírói döntés nem a végrehajtási eljárás érdemében, de nem is az azt befejező, hanem a végrehajtási eljárás során hozott bírói döntés, amely ellen tehát nincs helye alkotmányjogi panasznak {lásd erről korábban: 3179/2013. (X. 9.) AB végzés, Indokolás [9]}. Az indítványozó a végrehajtási kifogás tárgyában hozott másodfokú döntésnek csak egyes rendelkezéseit támadta, a döntés egészére vonatkozó álláspont azonban kihat a sérelmezett rendelkezésekre is.
[6] 4. A fenti hiányosság miatt az Alkotmánybíróság a befogadhatóság további feltételeinek vizsgálatát mellőzte, és az alkotmányjogi panaszt – figyelemmel az Abtv. 56. § (3) bekezdésére – az Ügyrend 30. § (2) bekezdés h) pontja alapján visszautasította.
Dr. Lévay Miklós s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |