English

Hungarian
Ügyszám:
.
983/B/1990
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 15/1991. (IV. 13.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1991/40
.
A határozat kelte: Budapest, 04/09/1991
.
.
A határozat szövege (pdf):
    .
    A határozat szövege:
    .
    A határozat szövege:
                   A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

      Az Alkotmánybíróság  jogszabályok alkotmányellenességének
      utólagos vizsgálata  iránt benyújtott  indítvány  alapján
      meghozta a következő

                            határozatot:

      Az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy  személyes adatok
      meghatározott   cél    nélküli,   tetszőleges    jövőbeni
      felhasználásra    való     gyűjtése    és    feldolgozása
      alkotmányellenes.

      Az  Alkotmánybíróság   megállapítja,  hogy  a  korlátozás
      nélkül     használható,     általános     és     egységes
      személyazonosító jel ( személyi szám ) alkotmányellenes.

      Az  Alkotmánybíróság   megállapítja,   hogy   az   állami
      népességnyilvántartásról  szóló   1986.  évi   10.  számú
      törvényerejű rendelet,  valamint a  Minisztertanácsnak  e
      törvényerejű  rendelet  végrehajtására  kiadott  25/1986.
      ( VII. 8. )  MT számú  rendelete és 102/1990. ( VII. 3. )
      MT számú rendelete alkotmányellenes, ezért a törvényerejű
      rendeletet és végrehajtási rendeleteit megsemmisíti.

      A  megsemmisített   jogszabályok  1991.   december  31-én
      vesztik    hatályukat,     kivéve     alább     felsorolt
      rendelkezéseiket,  amelyek   e  határozatnak   a   Magyar
      Közlönyben való közzététele napján vesztik hatályukat:

      A törvényerejű rendelet
      - 4. §-ának második mondata,
      - 5. §-ának   (2) bekezdése,
      - a  6. §     (2)  bekezdésének   második   és   harmadik
        tagmondata,
      - a 6. §  (3)  bekezdése,
      - a 7. § (1)   bekezdésének második mondata,
      - a 7. §   (2) bekezdéséséből a "- ha jogszabály másként
        nem rendelkezik -",   "vagy jogos érdeke",   "vagy
        nyilatkozatával" kitételek,
      - a 7. §  (4)  bekezdése,
      továbbá  a   10. §   (3)   bekezdéséből  a  "törvényerejű
      rendeletben vagy minisztertanácsi rendeletben" szavak.

      Eszerint az Alkotmánybíróság határozatának közzététele és
      1991. december 31. között a törvényerejű rendelet 4. §-a,
      a 6.  §   (2)  bekezdése,  a  7. §  (1) és (2)  bekezdése
      és a  10. § (3)  bekezdése  a  következő  szöveggel marad
      hatályban:

      "4. §  Az  állami  népességnyilvántartás  az  állampolgár
      személyi  számát,  alapvető  személyazonosító  és  lakcím
      adatait tartalmazza."

      "6. §    (2) A  személyi számot  a személyi  adatokat  is
      tartalmazó  számítógépes   nyilvántartásokban   azonosító
      adatként kell használni."

      " 7.   §    (1)     Az    állami    népességnyilvántartás
      magánszemélyek  és   -   feladataik   végrehajtásához   -
      szervezetek részére adatokat szolgáltat.

        (2)  Magánszemély   az   állami   népességnyilvántartás
      alapján más  személyre vonatkozóan  olyan adat  közlését,
      illetőleg olyan okirat kiállítását kérheti, amelyhez joga
      fűződik. Ezt a kérelmezőnek okirattal igazolnia kell."

      "10. §   (3)  Az állampolgár személyére, családi és egyéb
      körülményeire   vonatkozó   adatot   csak   az   érintett
      állampolgár   hozzájárulásával,    illetőleg   törvényben
      meghatározott esetben lehet nyilvánosságra hozni."

      Az  Alkotmánybíróság  elrendeli  határozatának  a  Magyar
      Közlönyben való közzétételét.
                                Indokolás

                                   I.

        Az  indítványozó   teljes  egészében  támadta  az  állami
        népességnyilvántartásról szóló 1986. évi 10. törvényerejű
        rendeletet ( a  továbbiakban tvr. )  és két  végrehajtási
        rendeletét, a  25/1986. ( VII.  8. ), illetve a 102/1990.
        ( VII. 3. )  MT számú  rendeletet,  azzal,  hogy  ezek  a
        személyi  adatok   védelméhez  való   alkotmányos  joggal
        ( Alkotmány  59.   § )  ellentétesek.   Kérte   mindhárom
        jogszabály megsemmisítését.

        Az indítványozó  érvelése szerint  a tvr.  nem elégíti ki
        sem az Alkotmány, sem a jogalkotásról szóló 1987. évi XI.
        törvény ( a  továbbiakban: jogalkotási törvény ) által az
        alapvető   jog    szabályozásához   megkívánt    törvényi
        szabályozási    szintet,     ezért    teljes    egészében
        alkotmányellenes.  Ugyancsak   a  jogalkotási   törvénybe
        ütközik  szerinte,  hogy  a  tvr.  úgy  ír  elő  kötelező
        adatszolgáltatást, hogy  a szolgáltatandó  adatok körét a
        Minisztertanács határozza  meg; ez  a  meghatalmazás  nem
        tartalmazza a  felhatalmazás tárgyát  és kereteit.  Így a
        Minisztertanács  alapvető  jogokat  és  kötelezettségeket
        szabályoz, amelyre  azonban  nem  kaphat  felhatalmazást.
        Alkotmányellenes az  indítványozó  szerint  az  is,  hogy
        minisztertanácsi  rendelet   határozza  meg   a  kötelező
        adatszolgáltatás    címzettjeit,     akik    az    adatok
        felhasználása  alapján   jogokat   és   kötelezettségeket
        állapítanak meg,  s akiknél ugyanakkor a személyes adatok
        védelme nem garantálható.

                                   II.

        Az Alkotmány  59. §-ának (1)   bekezdése szerint a Magyar
        Köztársaságban  mindenkit   megillet  a   jóhírnévhez,  a
        magánlakás sérthetetlenségéhez,  valamint a magántitok és
        a személyes adatok védelméhez való jog.

        Az Alkotmánybíróság  - a  20/1990. AB  határozat szerinti
        eddigi  gyakorlatát   folytatva  -   a  személyes  adatok
        védelméhez való  jogot nem  hagyományos  védelmi  jogként
        értelmezi, hanem  annak aktív oldalát is figyelembe véve,
        információs önrendelkezési jogként.

        Az Alkotmány  59.  §-ában  biztosított  személyes  adatok
        védelméhez való  jognak  eszerint  az  a  tartalma,  hogy
        mindenki    maga    rendelkezik    személyes    adatainak
        feltárásáról  és   felhasználásáról.   Személyes   adatot
        felvenni  és   felhasználni  tehát  általában  csakis  az
        érintett   beleegyezésével   szabad;   mindenki   számára
        követhetővé   és    ellenőrizhetővé   kell    tenni    az
        adatfeldolgozás egész  útját, vagyis mindenkinek joga van
        tudni, ki,  hol, mikor,  milyen célra  használja fel az ő
        személyes  adatát.   Kivételesen   törvény   elrendelheti
        személyes adat kötelező kiszolgáltatását, és előírhatja a
        felhasználás módját  is. Az  ilyen törvény  korlátozza az
        információs  önrendelkezés   alapvető  jogát,   és  akkor
        alkotmányos,  ha   megfelel   a   Alkotmány   8.   §-ában
        megkövetelt feltételeknek.

        Bármilyen jogszabály,  amely -  az alkalmazott  eljárásra
        tekintet   nélkül    -   személyes   adat   felvételéről,
        gyűjtéséről, tárolásáról,  rendezéséről,  továbbadásáról,
        nyilvánosságra hozásáról,  megváltoztatásáról, a  további
        felhasználás megakadályozásáról, az adatból új információ
        előállításáról,  vagy   akármilyen  más   módon   történő
        felhasználásáról  ( a   továbbiakban:  a  személyes  adat
        feldolgozásáról ) rendelkezik,  csak akkor  felel meg  az
        Alkotmány  59.  §-ának,  ha  garanciákat  tartalmaz  arra
        nézve,  hogy   az  érintett   személy  az  adat  útját  a
        feldolgozás során követni, és jogait érvényesíteni tudja.
        Az erre  szolgáló jogintézményeknek  tehát  biztosítaniuk
        kell az  érintett beleegyezését  a feldolgozásba, illetve
        pontos garanciákat  kell tartalmazniuk azokra a kivételes
        esetekre nézve,  amikor az  adatfeldolgozás  az  érintett
        beleegyezése  ( esetleg   tudta )  nélkül   történhet.  E
        garanciális    jogintézményeknek     továbbá     -     az
        ellenőrizhetőség érdekében  is -  objektív korlátok  közé
        kell szorítaniuk az adat útját.

        Az információs önrendelkezési jog gyakorlásának feltétele
        és egyben  legfontosabb garanciája  a célhozkötöttség. Ez
        azt  jelenti,  hogy  személyes  adatot  feldolgozni  csak
        pontosan  meghatározott  és  jogszerű  célra  szabad.  Az
        adatfeldolgozásnak minden szakaszában meg kell felelnie a
        bejelentett   és   közhitelűen   rögzített   célnak.   Az
        adatfeldolgozás célját  úgy kell  az érintettel  közölni,
        hogy az  megítélhesse az adatfeldolgozás hatását jogaira,
        és megalapozottan dönthessen az adat kiadásáról; továbbá,
        hogy  a   céltól  eltérő   felhasználás  esetén  élhessen
        jogaival.   Ugyanezért    az   adatfeldolgozás   céljának
        megváltozásáról is  értesíteni  kell  az  érintettet.  Az
        érintett beleegyezése  nélkül az új célú feldolgozás csak
        akkor  jogszerű,   ha   azt   meghatározott   adatra   és
        feldolgozóra  nézve  törvény  kifejezetten  megengedi.  A
        célhozkötöttségből következik,  hogy a  meghatározott cél
        nélküli,   " készletre ",    előre   nem    meghatározott
        jövőbeni  felhasználásra   való  adatgyűjtés- és  tárolás
        alkotmányellenes.

        A másik  alapvető garancia az adattovábbítás és az adatok
        nyilvánosságra hozásának korlátozása.

        Az adattovábbítás  szűkebb értelme  az, hogy az adatot az
        adatfeldolgozó  meghatározott  harmadik  személy  számára
        hozzáférhetővé teszi.  Az adat  nyilvánosságra hozása azt
        jelenti,  hogy   az  adatot   bármely  harmadik   személy
        megismerheti.  Aki   az  adatfeldolgozó   számára   annak
        megbízásából -  rendszerint hivatás-  vagy üzletszerűen -
        végzi  az  adatfeldolgozás  szorosan  vett  fizikai  vagy
        számítástechnikai   teendőit,    nem   számít   "adatfel-
        dolgozónak", s  az adatok  számára hozzáférhetővé  tétele
        nem  "adattovábbítás".  Az  ilyen  megbízott  felelőssége
        külön    szabályozandó,     érintetlenül    hagyva     az
        adatfeldolgozó teljes  felelősségét  mind  a  saját  maga
        által  végzett,  mind  a  mással  elvégeztetett  adatfel-
        dolgozásért.

        Személyes   adatot    az   érintetten   és   az   eredeti
        adatfeldolgozón   kívüli    harmadik   személy    számára
        hozzáférhetővé  tenni   -  s   eszerint  adatfeldolgozási
        rendszereket  egymással   összekapcsolni  -   csak  akkor
        szabad,  ha   minden   egyes   adat   vonatkozásában   az
        adattovábbítást megengedő  összes feltétel  teljesült. Ez
        tehát azt is jelenti, hogy az adattovábbítás címzettjének
        ( az adatkérőnek ) vagy konkrét törvényi felhatalmazással
        kell rendelkeznie  ahhoz,  hogy  a  továbbított  adatokat
        feldolgozhassa,  vagy   az  érintett  beleegyezését  kell
        bírnia.  A  célhozkötöttség  természetesen  a  továbbítás
        legfőbb akadálya. A célhozkötöttség követelménye, továbbá
        a cél  megváltoztatásának, valamint  az adattovábbításnak
        fent meghatározott  feltételei az államigazgatási szervek
        közötti, vagy  azokon belüli  adattovábbításnak is  gátat
        szabnak.

                                  III.

        A támadott  tvr. alkotmányellenes, mert nem tesz eleget a
        célhozkötöttség alapvető  követelményének.  Így különösen
        - nem határozza meg az adatfeldolgozás célját,
        - ezzel  összefüggésben  nem  határozza  meg  pontosan  a
          feldolgozott adatok körét,
        - lehetővé      teszi       a       népességnyilvántartás
          szolgáltatásaihoz    más,     meg    nem     határozott
          nyilvántartások igénybevételét,
        - az  érintett   jogait  nem   biztosítja   a   megkívánt
          mértékben,   különösen    nem    tartalmaz    kielégítő
          garanciákat az  érintett  védelmére  az  adattovábbítás
          feltételeit illetően.

        1. Az  adatfeldolgozás céljának  és gyűjtőkörének  a tvr.
           szerinti meghatározása alkotmányellenes.

        A  tvr.   1.  §   (2)  bekezdése   szerint   az    állami
        népességnyilvántartás  feladata   az  egységes   személyi
        alapnyilvántartáshoz   szükséges   adatok   gyűjtése,   a
        nyilvántartás    folyamatos     vezetése    és     adatok
        szolgáltatása.  A   tvr.   4.   §-a   szerint   "alapvető
        személyazonosító  és   lakcím   adatokat"   tartalmaz   a
        nyilvántartás      ( amelyek       meghatározását       a
        Minisztertanácsra  delegálja ),   de  a   3.  §   iskolai
        végzettségre   és   szakképzettségre   vonatkozó   adatok
        kötelező szolgáltatását  is előírja.  Ezek a  tvr.-ben is
        látható  nyomai  annak  a  koncepciónak,  hogy  integrált
        személyi   adatbankot    hozzanak   létre,    amely    az
        állampolgárok  adatait   a  lehető   legszélesebb  körben
        tartalmazza, az  egészségügyi adatoktól  kezdve a vagyoni
        adatokon át  a hivatali  ügyekig. Ehhez  volt szükséges a
        személyi   szám   használatának   kötelezővé   tétele   a
        népességnyilvántartásban és azon kívül az államigazgatási
        és  igazságszolgáltatási   eljárás  során  ( 6.  §    (2)
        bekezdés ) .    Ezt     az    elképzelést    az    Állami
        Népességnyilvántartó Hivatal fejlesztési koncepciói még a
        nyolcvanas évek végén is tartalmazták. Hasonló integrált,
        központi állami nyilvántartások terveit el kellett ejteni
        a társadalmi  ellenállás miatt a hatvanas évek közepén az
        USA-ban, a  hetvenes években  pedig Franciaországban és a
        Német Szövetségi  Köztársaságban. A  központi  adatbankok
        által felszínre  hozott  problémák  mindenütt  gerjesztői
        lettek az adatvédelmi törvényhozásnak.

        A határozott  cél nélküli,  s definiált célok hiányában a
        különböző  felhasználási   célok  szerint  nem  osztható,
        bármely adatot  előre meg  nem  határozható  felhasználói
        körök számára  rendelkezésre  bocsátó,  "készletre"  való
        adatfeldolgozás     önmagában     alkotmányellenes.     A
        célhozkötöttség hiányát  nem pótolhatja az adattovábbítás
        feltételeinek garanciális szabályozása. Az adattovábbítás
        feltételekhez kötése  és  a  célhozkötöttség  ugyanis  az
        információs önrendelkezési  jognak nem  vagylagos,  hanem
        együttes  garanciái;   a   célhozkötöttségnek   az   adat
        felvételétől kezdve az adat törléséig érvényesülnie kell.
        Nem konstruálható meg tehát alkotmányosan olyan megoldás,
        hogy egy  meghatározott cél  nélküli, központi  integrált
        adatbankra nézve  az adatvédelemhez  való alkotmányos jog
        egyik konstitutív  elemét, a  célhozkötöttséget csakis  a
        lekérdezőkre  tartsuk   érvényesnek.  Az   ún.  törvényes
        adatminőségnek ugyanis  a  feldolgozás  minden  fázisában
        fenn kell  állnia. Nem  elégséges, ha  egyes feldolgozási
        szakaszokban egyes garanciák teljesülnek, s ez az állapot
        nem orvosolja  más fázisok  alkotmányellenességét.  Ezért
        nem kielégítő  a 25/1986.  ( VII. 8. )  MT. rendelet 5. §
        (2)  bekezdésének  előírása, amely  szerint az adatkérő a
        népességnyilvántartásból kapott  adatot csak az adatkérés
        indokaként megjelölt  célra használhatja.  Az adatkérőnek
        ez az  egyébként magától értetődő kötelessége nem pótolja
        a népességnyilvántartás  megragadható céljának hiányát, s
        azt,  hogy   ennek  folytán   éppen   az   adattovábbítás
        mozzanatából hiányzik  a cél  folytonossága, vagy  a  cél
        megváltozásának legitimitása.

        Az  adattovábbítás   önmagában  vett   alkotmányosságától
        függetlenül a  pontosan  meg  nem  határozott  gyűjtőkörű
        adatfeldolgozó számára  természetszerűen adódik,  hogy az
        egyes személyekre  vonatkozó adatokat  összességükben  és
        összefüggésükben megismeri.  Ez  teljesen  kiszolgáltatja
        neki    az     adatalanyokat,    átvilágíthatóvá    teszi
        magánszférájukat is,  továbbá  egyenlőtlen  kommunikációs
        helyzetet eredményez,  amelyben az  érintett  nem  tudja,
        hogy  az   adatfeldolgozó  mit   tud  róla.   Az  eredeti
        összefüggésekből   szükségképpen   kiragadott   adatokból
        összeálló ún.  "személyiségprofil", amely  a személyiségi
        jogokat különösen  sérti, s  amelynek elkerülése az egyes
        adatfeldolgozások  jogszerűsége   megítélésénél  alapvető
        szempont,   a    széles,   de   határozatlan   gyűjtőkörű
        adatfeldolgozás   velejárója.    Mindezekért   az   ilyen
        adatfeldolgozás az emberi méltóságot sérti.

        Az Alkotmánybíróság  nem talált  olyan alkotmányos  jogot
        vagy érdeket,  amely az  Alkotmány 59.  §-ában  garantált
        információs önrendelkezéshez való jognak a határozott cél
        nélküli    adatfeldolgozásból     a    fentiek    szerint
        szükségképpen folyó korlátozását elkerülhetetlenné tenné,
        vagy amely  a sérelemmel arányos lenne. Az államigazgatás
        hatékonysága különösen  nem lehet  ilyen érdek,  mert nem
        bizonyítható,  hogy  az  információs  önrendelkezési  jog
        súlyos sérelmével  járó adatfeldolgozási  mód az  egyedül
        lehetséges útja a hatékonyan működö államigazgatásnak. Az
        Alkotmánybíróság  tehát   a  meghatározott  cél  nélküli,
        készletező adatfeldolgozó  rendszert  alkotmányellenesnek
        tartja.

        2.   A    népességnyilvántartásról   szóló   jogszabályok
        legfontosabb      rendelkezései       külön-külön      is
        alkotmányellenesek.

        2.  1.   A    tvr.-ben  írt  célmeghatározás  ( 1. §  (1)
        bekezdés:  "az   állampolgár  jogai  érvényesítésének  és
        kötelezettségei teljesítésének  előmozdítása,  az  állami
        szervek,  a   gazdálkodó   és   társadalmi   szervezetek,
        egyesületek,  valamint   magánszemélyek  társulásai   ( a
        továbiakban együtt:  szervezetek ) munkájának segítése" )
        teljesen inadekvát  ahhoz képest,  hogy az  ország teljes
        lakosságát érintő  adatfeldolgozó rendszer felállításáról
        van szó, sőt, olyan rendszerről, amely a személyes adatok
        és  a   velük   kapcsolatos   jogok   sorsát   alapvetően
        meghatározzák  ( ld.   személyi  szám ) .  A  semmitmondó
        szöveg  alkalmatlan   arra,  hogy  az  adatfeldolgozásnak
        bármiféle  irányt   vagy  határt   szabjon,   azaz   hogy
        célhozkötöttségről egyáltalán  beszélni lehessen. Az 1. §
        (2)  bekezdésének   az   a   kitétele,  hogy  "az  állami
        népességnyilvántartás  feladata   az  egységes   személyi
        alapnyilvántartáshoz    szükséges    adatok    gyűjtése",
        megerősíti, hogy  meghatározatlan célú, készletre történő
        adatgyűjtésről  van   szó,  amely   -  mint   a  25/1986.
        ( VII. 8. ) MT.  rendelet  4. §  b )  pontja  fogalmaz  -
        " eseti  adatigényeket "   elégít  majd   ki,  az  állami
        szerveknek szóló  rendszeres -  de  a  tvr.-ben  meg  nem
        határozott körű  - adatszolgáltatás  mellett. ( Ld.  tvr.
        7. §  (3)  bekezdés. )

        2. 2.  A  nyilvántartott  adatok  körét  a  tvr.  4. §  a
        határozza  meg:   " Az  állami  népességnyilvántartás  az
        állampolgár személyi számát, alapvető személyazonosító és
        lakcím adatait tartalmazza. A nyilvántartott adatok körét
        a Minisztertanács határozza meg."

        Ez a  felhatalmazás alkotmányellenes.  Az Alkotmány  8. §
        (1)    bekezdése   szerint   az   alapvető   jogokra   és
        kötelességekre vonatkozó  szabályokat  törvény  állapítja
        meg.  A   személyi  adatok  feldolgozásának  szabályozása
        nyilvánvalóan alapvető jogra, az Alkotmány 59. §-ában írt
        személyes adatok védelméhez való jogra vonatkozik; de már
        a  jogalkotási   törvény  5. §   l /  pontja  felvette  a
        törvényhozási tárgyak közé a "személyi nyilvántartást". A
        személyes adatok  feldolgozására  "vonatkozó"  törvényből
        kétség nélkül meg kell tudni állapítani mindenkinek, hogy
        a törvény  mely adataira  vonatkozik. A támadott tvr.-ben
        sem  az   állami  népességnyilvántartás   céljának,   sem
        feladatának ( 1. § ), sem a nyilvántartott adatok körének
        törvényi meghatározása  ( 4. § ) nem  alkalmas arra, hogy
        az   ott   nyilvántartott   adatok   körét   egyértelműen
        behatárolja.    Tekintettel    a    népességnyilvántartás
        jelentőségére, az  abban  szereplő  adatokat  a  tvr.-nek
        kimerítően  fel   kellett  volna   sorolnia.  Ehelyett  a
        nyilvántartott adatok  meghatározását a Minisztertanácsra
        bízta, úgy,  hogy a  felhatalmazás körét  tartalmilag sem
        határozta  meg.   Az  "alapvető   személyazonosító  adat"
        ugyanis garanciális  szempontból nem  elég pontos. A tvr.
        ezzel egyrészt  szabad kezet  adott a Minisztertanácsnak,
        másrészt   nem    adott    konkrét    tájékoztatást    az
        érintetteknek.    Egyébként    maga    a    tvr.    teszi
        értelmezhetetlenné   saját   meghatározását,   amikor   a
        3. §-ban az  iskolai végzettségről  és a szakképesítésről
        való adatok kötelező szolgáltatásáról rendelkezik. Ezeket
        a    végrehajtási     rendelet    fel    is    veszi    a
        népességnyilvántartás  adatai  közé,  noha  a  tvr.  4. §
        felhatalmazásába nem  férnek bele. A 25/1986. ( VII. 8. )
        MT számú rendelet viszont túllépte a tvr. 3. és 4. §-ából
        származó felhatalmazás  legtágabb értelmezését is, amikor
        az apa,  anya, gyermek  és  házastárs  személyi  számának
        nyilvántartását  előírta   ( 1. §  (1)     bekezdés   o )
        pont ) .  Ezek   ugyanis  nem  tartozhatnak  az  érintett
        alapvető személyazonosító  adatai közé. A személyi számok
        láncolata   pl.   a   legtávolabbi   rokoni   kapcsolatok
        kimutatását   is    lehetővé   teszi.   Az   ilyen   adat
        felhasználása különösen  sértheti a  személyiségi  jogot,
        hiszen az  érintett által  ápolt vagy  egyáltalán  ismert
        rokoni kapcsolatoktól  teljesen független összefüggéseket
        mutat ki  és  tesz  felhasználhatóvá,  anélkül,  hogy  az
        érintett tudna  róla -  a családfa-program  tehát hasonló
        veszélyeket rejt, mint a már említett személyiségprofil.

        A tvr.  5. §    (2)  bekezdése  felhatalmazza  továbbá  a
        belügyminisztert  is,  hogy  jogszabályban  meghatározott
        egyes    helyeken     tartózkodó    személyekről    külön
        nyilvántartást rendeljen  el.  A  cél  és  az  érintettek
        körének teljes  meghatározatlansága ezt  a felhatalmazást
        tartalmilag is alkotmányellenessé teszi.

        Végképp  értelmetlenné  teszi  a  tvr.-ben  felsorolt,  a
        gyűjtőkörre vonatkozó  látszólagos megszorításokat a 7. §
        (1)   bekezdése,  amely szerint  a  népességnyilvántartás
        "szolgáltatásaihoz  más   nyilvántartások  adatait  -  az
        érintett szervezetek  beleegyezésével - felhasználhatja".
        Ez a rendelkezés mind a gyűjtőkör, mind a célhozkötöttség
        szempontjából  alkotmányellenes.   Ez  a  rendelkezés  az
        állami népességnyilvántartás  adatfeldolgozását  teljesen
        parttalanná és  ugyanakkor ellenőrizhetetlenné teszi több
        okból is:  először, a tvr. itt nem az érintettek, hanem a
        másik  adatfeldolgozó   beleegyezését   köti   csak   ki,
        másodszor, semmilyen  előírást  nem  tartalmaz  sem  arra
        nézve,  hogy   az  "idegen"   adatokat   a   szolgáltatás
        befejezése után  törölni kell,  sem arról,  hogy az ilyen
        kiegészítésekről jegyzőkönyvet  kell vezetni  az érintett
        adatai      mellett;      harmadszor,      az      állami
        népességnyilvántartás  adatai  más  adatokkal  kombinálva
        minőségileg új  információkat adhatnak  a személyről, aki
        azonban  eme   adatszolgáltatás   tényéről   sem   szerez
        tudomást. Más nyilvántartásból származó adat csakis akkor
        lenne alkotmányosan  beszerezhető, illetve  továbbadható,
        ha ez  a felhasználás  az eredeti  nyilvántartás céljának
        körén belül  maradna, és  nem válna szélesebb kör számára
        hozzáférhetővé, mint  amellyel az  érintettnek az eredeti
        nyilvántartással  kapcsolatban   számolnia  kellett.   Az
        állami  népességnyilvántartás   gyűjtőkörébe   nem   illő
        adatokat a  továbbítás  után  törölni,  az  adatkérés  és
        továbbítás tényét viszont bizonylatolni kellene.

        2. 3.  Az   adattovábbítás   összes   hatályos   szabálya
        alkotmányellenes.

        A tvr.  más-más feltételeket szab a "magánszemélyek" és a
        "szervezetek" számára történő adatszolgáltatáshoz.

        A 7. §   (2) bekezdése szerint magánszemély más személyre
        vonatkozó olyan adat közlését kérheti, amelyhez joga vagy
        jogos érdeke  fűződik. Ezt  a kérelmezőnek okirattal vagy
        nyilatkozatával    igazolnia     kell.     Szervezeteknek
        ( szervezetek az  1. §  szerint:  az  állami  szervek,  a
        gazdálkodó  és   társadalmi   szervezetek,   egyesületek,
        valamint  a   magánszemélyek   társulásai )   az   állami
        népességnyilvántartás    "feladataik     végrehajtásához"
        szolgáltat adatot. ( 7. § (1)   bekezdés. )

        Az adatszolgáltatásnak  ezek az  feltételei az érintettek
        adatvédelemhez való  jogát nem veszik kellően figyelembe,
        hanem   az   adatkérőknek   és   a   népességnyivántartás
        szerveinek  kedveznek.  Arra  is  alkalmatlanok,  hogy  a
        népességnyilvántartás  személyiségvédelmi  kötelezettsége
        teljesítéséhez ( 8. § ) kiindulásként szolgáljanak.

        A tvr.  8. §-a  szerint  az  adatszolgáltatást  meg  kell
        tagadni, ha  az személyhez  fűződő jogot  sérthet. Ezt  a
        kötelességet nyilván  a 7. §-ban  írt  objektív  ismérvek
        teljesülése  után   alkalmazandó,   szubjektív   szűrőnek
        szánták.  Azonban   az  objektív   feltételek:  a  szóban
        előterjesztett "jogos érdek", illetve bármiféle szervezet
        "feladatának  ellátása"  már  maguk  sem  elégítik  ki  a
        személyiségi  jogok  védelmét,  hogyan  adhatnának  tehát
        kiindulópontot az  állami  népességnyilvántartás  számára
        ahhoz,   hogy    mérlegelje,   az   adat   kiadása   vagy
        felhasználása nem sérti-e az érintett személyiségi jogát.
        A "feladat" és a "jogos érdek" egyaránt megragadhatatlan,
        s nem  is különböznek  egymástól. Például a vállalkozások
        feladata ( és  a vállalkozó  jogos érdeke )  a nyereséges
        működés. Vajon  az  Állami  Népességnyilvántartó  Hivatal
        szabadon  dönti  el,  hogy  tízezer  meghatározott  nemű,
        életkorú, adott  településtípuson élő,  adott végzettségű
        személy  nevének   és  lakcímének   kiadása  ( valójában:
        eladása, ti.  tvr. 9.  § szerint  például reklámcélokra )
        sérti-e személyiségi jogukat?

        Nyilvánvaló,  hogy   a  személyiségi   jogok   védelmével
        összhangban csak  olyan "feladat"  végrehajtásához adható
        ki személyi  adat, amely  pontosan meg  van határozva,  s
        amelynek ellátása  vélelmezhetően  indokolja  a  személyi
        adat   kiadásával    járó   kockázat    vállalását.    Az
        Alkotmánybíróság  megítélése   szerint  ilyen  feladattal
        rendelkező  szervek   csakis  az   államigazgatás  és  az
        igazságszolgáltatás  szervei.   Ha  tehát  a  kérő  szerv
        igazolja, hogy  az  adatra  hatáskörébe  tartozó  feladat
        jogszerű  ellátása  érdekében  van  szüksége,  ez  egyben
        behatárolja  azt  is,  milyen  adatokat  kérhet.  Ha  még
        megnevezi  azokat   a   körülményeket   is,   amelyek   a
        célhozkötöttség   betartását    és   az   adatbiztonságot
        garantálják,   továbbá    az   adatkérést    az    állami
        népességnyilvántartás   ( az    érintett   részére   is )
        bizonylatolja, az ilyen fajta adattovábbítás kielégíti az
        személyes adatok  védelmének objektív  feltételeit.  Ezek
        után  még  mindig  vizsgálandó  lenne,  hogy  nem  kell-e
        megtagadni az  adatszolgáltatást a  tvr. 8. §  alapján. A
        fenti  példával   az  Alkotmánybíróság   csupán   azt   a
        garanciális  szintet  kívánja  érzékeltetni,  amelyet  az
        információs    önrendelkezés     joga    megkövetel,    s
        szemléletessé kívánja  tenni azt az álláspontját, hogy az
        ilyen vagy  hasonló garanciák  hiányában  a  tvr.  7. §-a
        alkotmányellenes.

        A fentiekből  következik, hogy  a  magánszemélyek  és  az
        államigazgatási és  igazságszolgáltatási szerveken kívüli
        "szervezetek"  részére   való  adatkiadásra   azonos,  és
        megszorító feltételeket  kell alkalmazni.  Az információs
        önrendelkezési jog érvényesítésének itt például úgy lehet
        eleget tenni,  hogy írásban  igazolt jog  ( esetleg jogos
        érdek )  alapján   az  állami   népességnyilvántartás   a
        lakcímet általában kiadhatja. A további adatokat szerezze
        be a  magánszemély az  érintettől; ha  valóban  joga  van
        hozzá, akár  majd bírói  ítélettel is. Ugyanakkor erre az
        esetre is áll a 8. §-ban írt megvizsgálási kötelesség: az
        állami népességnyilvántartás  az érintett joga védelmében
        a lakcím kiadását is megtagadja.

        Az   Alkotmánybíróság    az   alkotmányosan   megkövetelt
        jogvédelmet biztosítani  kívánja arra az időre is, amíg a
        tvr. még hatályban lesz. Ezt a jelen esetben - jogszabály
        egyes  részeinek   megsemmisítésével  -  csak  úgy  tudta
        biztosítani, hogy  a  rendszeres  adatszolgáltatásra  nem
        jogosított  szervezetek  számára  való  adatszolgáltatási
        lehetőséget  megszüntette,   a   magánszemélyeknek   való
        adatszolgáltatást pedig  az ehhez fűződő jog írásban való
        igazolásához   kötötte.   Az   Alkotmánybíróság   elvileg
        alkotmányosnak tartja  az  írásban  igazolt  jogos  érdek
        fennállása esetén is a név és lakcím kiadását. De mivel a
        hatályon kívül  helyezés eszközét alkalmazhatja csak, nem
        áll módjában  az állami  népességnyilvántartásban  tárolt
        adatok   között    az   egyes    felhasználók,    illetve
        felhasználási   módok   tekintetében   különböztetni.   A
        határozatban    elrendelt    megsemmisítések    után    a
        magánszemély,  ha  jogát  írásban  igazolja,  a  jelenleg
        tárolt adatok mindegyikét kikérheti, azaz nemcsak a nevet
        és lakcímet;  s az  ezen túlmenő  adatokra nézve  csak  a
        népességnyilvántartás    mérlegelése     szűkítheti    az
        adatkiadást a 8. § alapján. Túl nagy kockázatnak látszott
        azonban, hogy a "jogos érdek", és szervezetek "feladatai"
        alapján kért  adatok tekintetében  is erre  a bizonytalan
        védelemre hagyatkozzunk.

        A tvr.  7. §  (3)   bekezdése  szerint  jogszabály  egyes
        szervezetek részére,  alapfeladataik  ellátása  érdekében
        kötelező, rendszeres  adatszolgáltatást írhat elő. Ezeket
        a szerveket a két végrehajtási rendelet meg is határozza.
        Nyilvánvaló,  hogy  az  alkotmányos  adattovábbításhoz  a
        rendeletekben   megjelölt    szervek,    pl.    tanácsok,
        minisztériumok  "alapfeladata"  önmagában  nem  elégséges
        kritérium.  Ezért,   s   mivel   az   önkormányzat   vagy
        minisztérium  személyi   nyilvántartásai   nem   képeznek
        egységet,  s  a  célhozkötöttség  az  intézményen  belüli
        adatfeldolgozások   közötti   átjárást   is   korlátozza,
        törvényben kell  tisztázni, hogy  milyen  adatokat,  mely
        nyilvántartás részére kell rendszeresen továbbítani.

        Az      adattovábbítással       kapcsolatos      tartalmi
        alkotmányellenesség mellett  itt is  megáll  a  vonatkozó
        felhatalmazások    formai     alkotmányellenessége:     a
        rendszeres, kötelező  adatszolgáltatás  jogosultjait  sem
        határozhatja meg minisztertanácsi rendelet, s még kevésbé
        "jogszabály" a szolgáltatandó adatok körét.

        2. 4. Az  érintett jogait  a  szabályozás  fent  tárgyalt
        hiányosságai   súlyosan   veszélyeztetik.   A   tvr   nek
        kifejezetten  a   személyiségi  jogok   védelmére   szánt
        garanciái  szintén   nem  elegendőek   ahhoz,   hogy   az
        alkotmányosság ismérveit kielégítsék.

        A népességnyilvántartás  számára a  tvr. 8. §-ában előírt
        kötelesség  a  személyiségi  jogok  védelmére  a  fentiek
        szerint teljesíthetetlen,  mert  az  adattovábbításnak  a
        tvr.-ben előírt  feltételei maguk  sértik a  személyiségi
        jogot.

        Nem elégséges  továbbá, hogy a 10. §   (2) bekezdése csak
        helyesbítési  jogot   ad   az   érintettnek.   Mivel   az
        információs  önrendelkezési   jog  lényege  az,  hogy  az
        érintett   tudhatja   és   követheti   személyes   adatai
        felhasználásának  útját   és  körülményeit,   először  is
        biztosítani kell  e jog gyakorlásának előfeltételét. Azaz
        a   népességnyilvántartásban   kötelezően   bizonylatolni
        kellene  az  egyes  adatalanyokra  vonatkozó  kérelmeket,
        vagyis azt, hogy adatát kinek, mikor, milyen célból adták
        ki.  Ide  tartozik,  hogy  rögzíteni  kellene  az  idegen
        nyilvántartások használatát ( 7. § (1)   bekezdés ) is. A
        bizonylatolásra azért  is szükség  van, mert  helyesbítés
        esetén azt  mindazokban a  nyilvántartásokban végig  kell
        vezetni, amelyeknek  a rossz  adatot kiadták. Az érintett
        jogának  ki   kell  terjednie  a  helyesbítés  mellett  a
        törlésre is.  Például ha  a népességnyilvántartás  a  más
        nyilvántartásból kölcsönvett adatot nem törölte volna, az
        érintett ezt követelheti. Mindehhez természetesen arra is
        szükség   volna,   hogy   betekintési  joga  ( 10. §  (1)
        bekezdés ) kiterjedjen a bizonylatokra, s ezt se lehessen
        a Polgári  Törvénykönyv  83. §    (2)  bekezdése  szerint
        "állami vagy  közbiztonsági érdek"  sértésére  hivatkozva
        megtagadni.

        A  tvr.  szerint  személyes  adatot  csak  törvényben  és
        minisztertanácsi rendeletben  meghatározott esetben lehet
        nyilvánosságra hozni ( 10. §  (3)  bekezdés ) . A fentiek
        értelmében ez  a Minisztertanács  részére adott általános
        felhatalmazás is  alkotmányellenes.  Az  Alkotmánybíróság
        megjegyzi, hogy  az  állami  népességnyilvántartás  akkor
        tenne  eleget   a  személyiségi   jogok  védelmét  illető
        kötelezettségének, ha  eleve csak  akkor továbbítana vagy
        hozna nyilvánosságra  személyes adatot,  ha az  adatkérés
        indokául megjelölt  feladat  nem  látható  el  az  egyéni
        azonosítást kizáró  ( anonimizált ) adatokkal. Tervezési,
        statisztikai vagy  üzleti  célra  kért  csoportos  adatok
        esetében az  anonim  adatok  az  önkormányzatnak  vagy  a
        gazdasági  társaságnak  sokat  segítenek,  anélkül,  hogy
        személyiségi jogok veszélybe kerülnének.

        Mivel   az    információs   önrendelkezési   jogot   csak
        elkerülhetetlen esetben lehet alkotmányosan korlátozni, a
        személyiségi  jogvédelem   csak  akkor   felel   meg   az
        Alkotmánynak,  ha  az  érintett  megtilthatja  az  állami
        népességnyilvántartásban szereplő  adatainak kiadását. Az
        "elkerülhetetlen  eseteket":  a  szabály  alóli  indokolt
        kivételeket törvény határozhatja meg.

        3. A korlátozás nélkül használható, általános és egységes
        személyazonosító kód  ( azaz a  minden állampolgárnak  és
        országlakosnak ugyanazon  elv szerint  kiosztott személyi
        szám ) alkotmányellenes.

        A tvr.  6. §   (2) bekezdése így szól: "A személyi számot
        a   személyi    adatokat   is   tartalmazó   számítógépes
        nyilvántartásokban azonosító  adatként kell  használni, a
        hivatalos iratba  és  nyilvántartásba  be  kell  vezetni,
        továbbá  az   államigazgatási   és   igazságszolgáltatási
        eljárás során is használni kell."

        E  szakasz  megszorító  értelmezése  szerint  a  személyi
        számot  a   népességnyilvántartás  számítógépeiben   kell
        azonosító    adatként     kezelni,    és     az    állami
        népességnyilvántartás irataiba  és nyilvántartásába  kell
        bevezetni; tág  értelmezése azonban mindenfajta hivatalos
        iratra és  nyilvántartásra vonatkoztatta  a személyi szám
        használatát;  s  még  tágabban  mindenfajta  számítógépes
        nyilvántartásra alkalmazták,  azon az alapon, hogy a 6. §
        egyébként  is   a  népességnyilvántartás   körén  túlmenő
        rendelkezést tartalmaz.  A tvr. személyi számra vonatkozó
        rendelkezése tehát  félreérthető;  mint  a  gyakorlat  is
        mutatja, nem  volt  alkalmas  a  személyi  szám  kötelező
        alkalmazásának egyértelmű behatárolására.

        Ez  a  félreérthetőség  azonban  csupán  következménye  a
        szabályozás alkotmányjogi  szempontból  sokkal  súlyosabb
        fogyatékosságának: annak,  hogy a  6. § nem  tartalmaz  a
        személyi   szám    használatára    vonatkozó    semmiféle
        korlátozást vagy feltételt.

        3. 1.  A tvr.-ben  szabályozott személyi szám úgynevezett
        univerzális, sokcélú  azonosító,  amelyet  tehát  elvileg
        minden nyilvántartásban  használni lehet. A személyi szám
        fogalmát az  Alkotmánybíróság e határozat indokolásában a
        tvr.-hez nem  szorosan kötődő fejtegetések során is ebben
        az értelemben  használja. ( A személyi szám másik fajtája
        az adott  adatfeldolgozás céljához  kötött, s  csak  azon
        belül  alkalmazható   azonosító  szám,  pl.  nyugdíjszám,
        számlaszám. Ezek a korlátozott használatú személyi számok
        részben más  adatvédelmi jogi  problémákat vetnek  fel. A
        két személyi  szám-fajta közötti  kapcsolat aktuális jogi
        problémája  az,  hogy  a  törvényhozás  megakadályozza  a
        célhozkötött személyi szám általános használatát. )

        Az  egységes   személyazonosító  kód   értelme  az,  hogy
        ugyanarra  személyre   vonatkozó  adatokat   könnyen   és
        biztosan lehessen  azonosítani, illetve összegyűjteni egy
        olyan   rövid,   technikailag   könnyen   kezelhető   kód
        segítségével,     amely      megváltoztathatatlan      és
        összecserélhetetlen.  Így  a  személyi  szám  természetes
        velejárója minden  integrált nyilvántartási  rendszernek;
        bevezetése  -  mind  nálunk,  mind  külföldön  -  a  nagy
        központi, készletező adatbankok tervének részeként merült
        fel. Az egységes személyi kód továbbá kiválóan alkalmas a
        különböző nyilvántartásokban  föllelhető személyes adatok
        eseti  összekapcsolására   is.  Segítségével   az  adatok
        könnyen     hozzáférhetőek,      valamint     kölcsönösen
        ellenőrizhetőek  lesznek.   Ezek  a   technikai   előnyök
        megnövelik a  személyi számmal dolgozó adatfeldolgozás és
        az   azzal   összefüggő   igazgatás   vagy   szolgáltatás
        hatékonyságát.   Hasonlóképpen    költséget    és    időt
        takarítanak meg  az érintett  adatalanyok  számára,  mert
        elkerülhetővé teszik az ismételt adatszolgáltatást.

        Ezek az előnyök azonban a személyiségi jogok, s különösen
        az információs  önrendelkezéshez való  jog  szempontjából
        súlyos kockázatot  jelentenek. A  személyi szám különösen
        veszélyes a  személyiségi  jogokra.  Ha  az  adatokat  az
        érintett   "megkímélésével",   különböző   adatbázisokból
        szerzik   be,   kizárják   az   érintett   személyét   az
        adatáramlásból, s  korlátozzák  abban,  vagy  megfosztják
        annak lehetőségétől,  hogy adatai útját és felhasználását
        ellenőrizze. Ez  a módszer ellentmond az adatvédelem azon
        alapelvének, hogy az adatot az érintettől, annak tudtával
        kell beszerezni.  A személyi  szám  elterjedt  használata
        esetén a  magánszféra megszűnik,  mert a legtávolabb eső,
        különböző célú  nyilvántartásokból összehozott  adatokból
        előállítható  az   ún.  személyiségprofil,   az  érintett
        tetszőlegesen széles  tevékenységi  körére  kiterjedő  és
        intimszférájába is behatoló művi kép, amely ugyanakkor az
        adatok   kontextusból   kiragadott   volta   miatt   nagy
        valószínűséggel torz  is. Az  adatfeldolgozó mégis  ennek
        alapján hozza meg döntéseit, állít elő és ad tovább újabb
        személyre  vonatkozó   információkat.  A   nagymennyiségű
        összekapcsolt adat,  amelyről az érintett legtöbbször nem
        is  tud,   kiszolgáltatja  az   érintettet,   egyenlőtlen
        kommunikációs helyzeteket  hoz létre.  Megalázó az  olyan
        helyzet, és lehetetlenné teszi a szabad döntést, amelyben
        az  egyik   fél  nem   tudhatja,  hogy   partnere  milyen
        információkkal  rendelkezik   róla.  A  személyi  számmal
        dolgozó államigazgatás  hatalma mértéktelenül megnő. Ha a
        személyi számot  a nem-állami szférában is használhatják,
        ez nemcsak  az ottani  adatfeldolgozóknak ad  az érintett
        felett    hatalmat,     hanem    az     állam     további
        hatalomnövekedéséhez vezet:  még messzebbre  terjeszti ki
        az adatokon  keresztüli  ellenőrzés  lehetőségét.  Mindez
        súlyosan veszélyezteti az önrendelkezés szabadságát és az
        emberi  méltóságot.   A  korlátozás   nélkül  használható
        személyi szám a totális ellenőrzés eszközévé válhat.

        A   személyi    szám   logikája   tehát   ellentétes   az
        adatvédelemhez  való   jog   konstitutiv   elemeivel:   a
        célhozkötött, osztott  információs rendszerek elvével, és
        azzal a főszabállyal, hogy az adatot az érintettől, annak
        tudtával  és   beleegyezésével  kell   felvenni.  Ha   az
        adatvédelem elveit következetesen alkalmazzuk, a személyi
        szám  értelmét   veszti,  mert   "előnyeit"   nem   lehet
        kihasználni.

        A   személyi   szám   a   személyes   adatok   megbízható
        összekapcsolásának  -   az  adatfeldolgozás  mai  módjait
        tekintve -  technikai szempontból  legelőnyösebb eszköze.
        Személyes adatokat  természetesen össze  lehet  kapcsolni
        névvel,  és   szükség   szerint   kiegészítő   azonosítók
        segítségével, mint  pl. az  anya neve, vagy lakcím. A mai
        számítógép-kapacitások mellett ezek terjedelme sem jelent
        különösebb  problémát.  A  "természetes"  adatok  azonban
        változhatnak   ( pl.    a   név    férjhezmenéssel   vagy
        névváltoztatással ),    s     előfordulhat,    hogy     a
        megkülönböztetéshez további  adatok szükségesek;  továbbá
        változó  adatok   esetén  ( mint  a  lakcím )  az  adatok
        követése  és   karbantartása  szükséges.  Az  ezzel  járó
        nehézségek és  kiadások jelentős  tételként jönnek számba
        az adatfeldolgozás  költség/haszon elemzésénél, s mintegy
        természetes    fékjét     képezik     az     indokolatlan
        adatgyűjtésnek,  amire   a  kéznél   lévő  személyi  szám
        késztet.  Az  információs  önrendelkezési  jogból  fakadó
        korlátok   természetesen    minden   adatgyűjtésre-    és
        feldolgozásra érvényesek.  A személyi  szám azonban éppen
        technikai tökéletessége miatt a megnövekedett kockázatnak
        megfelelő különleges  biztosítékokat követel  meg.  Ha  a
        személyes adatok  karbantartását  központi  nyilvántartás
        végzi, amely  a személyi  számon keresztül  érhető el, az
        ezt végző  adatfeldolgozó -  pl. népességnyilvántartás  -
        kulcspozícióba kerül,  s  éppen  ezért  különösen  pontos
        garanciális szabályozást igényel.

        3. 2. A  személyi szám  tehát természeténél fogva különös
        veszélyt jelent  a személyiségi  jogokra. Az  államnak az
        alapjogok védelmére  vonatkozó  elsőrendű  kötelességéből
        ( Alkotmány 8. § )  következik, hogy  ezt a  kockázatot a
        legkisebbre   kell    csökkentenie:   a   személyi   szám
        használatát garanciális  szabályokhoz kell kötnie. Ez két
        módszerrel történhet:  vagy a  személyi szám  használatát
        magát       korlátozza       pontosan       meghatározott
        adatfeldolgozásokra,  vagy  a  személyi  számhoz  rendelt
        információk   kiadhatóságát    és   az    ezzel    működő
        nyilvántartások összekapcsolását  köti szigorú megszorító
        feltételekhez és  ellenőrzéshez. Ugyanakkor látnunk kell,
        hogy   az   egységes   és   általános   kód   mindenfajta
        korlátozásával   éppen   annak   lényege   vész   el.   A
        korlátozottan használható  személyi szám már nem személyi
        szám a tvr. által használt értelemben.

        3. 3.  A személyi  szám használata a különböző országokat
        tekintve igen eltérő képet mutat. Számos országban van de
        facto univerzális  személyi  szám,  amely  az  eredetileg
        meghatározott    célú    azonosító    kód    akadálytalan
        elterjedésének  és  alkalmazásának  eredménye.  A  számot
        eredetileg  vagy   népességnyilvántartás  céljára,   vagy
        társadalombiztosítási számként  vezették be.  Az előbbire
        példa Belgium,  Dánia, Izland,  Hollandia,  Norvégia,  az
        utóbbira Finnország  vagy Svájc.  Az univerzális személyi
        szám iskolapéldájának  tekintett svéd  személyi  szám  is
        eredetileg születési  ( anyakönyvi ) nyilvántartási  szám
        volt.

        Más országokban  tiltják, sőt alkotmányellenesnek tartják
        a személyi  számot.  Portugáliában  egy  1973-ban  hozott
        törvény   elrendelte   az   univerzális   személyi   szám
        bevezetését 1975-től  kezdve. Ezzel  szemben  a  fasiszta
        rezsim  bukása  után  kiadott  1976.  évi  alkotmány  35.
        szakaszának   (2) bekezdése megtiltja személyes adattárak
        összekapcsolását,  az    (5)   bekezdés   szerint   pedig
        "országosan  egységes  személyi  szám  hozzárendelése  az
        állampolgárokhoz  tilos".  Franciaországban  és  a  Német
        Szövetségi Köztársaságban  a  személyi  számot  alkalmazó
        népességnyilvántartás   tervével    szembeni   ellenállás
        vezetett 1978-ban  az adatvédelmi  törvények kiadására, s
        egyben az  integrált nyilvántartások  és a  személyi szám
        elejtésére. A német Szövetségi Alkotmánybíróság már 1969-
        ben   kimondta,    hogy   "az   egyes   polgárok   teljes
        személyiségét érintő  regisztrálása és katalogizálása" az
        emberi méltóság alapjogával összeegyeztethetetlen, s erre
        az államnak még a statisztikai adatgyűjtés anonimitásában
        sincs    joga     ( BVerfGE    27. 1. 6 );     az     ún.
        népszámlálás-ítélet pedig,  amely 1983-ban az információs
        önrendelkezési jogot  megfogalmazta, a  személyi számot a
        személyiségprofilhoz  vezető   "döntő  lépésnek"  tartja,
        amelynek  elkerülése   érdekében   még   az   információs
        önrendelkezés  korlátozásának  más  módjait  is  el  kell
        fogadni ( BVerfGE 65. 1. 27,53,57. ) .

        A két  szélsőség között  helyezkednek el azok az államok,
        amelyekben egyes  célhozkötött személyi számokat ugyan az
        eredeti célon  kívül  is  használnak,  univerzális  kóddá
        válásukat azonban  sikerült megakadályozni. ( Így pl. nem
        lett általános személyi szám Franciaországban az Országos
        Gazdasági Statisztikai  és Kutató  Központ  által  minden
        Franciaországban született  embernek kiosztott  azonosító
        szám, hasonlóképpen  jogi korlátokat  szabtak Kanadában a
        társadalombiztosítási szám használatának. )

        A  hetvenes   években  az   elektronikus  adatfeldolgozás
        veszélyei a  személyiség autonómiájára köztudottá váltak.
        A személyi szám ettől kezdve szimbólumává vált a polgárok
        totális ellenőrzésének,  és a  csak hatékonyságra néző, a
        személyiséget  tárgyként   kezelő  szemléletnek.   Bár  a
        személyi szám  csupán eszköz, s csakis az adatfeldolgozás
        szabályozásának   teljes   összefüggésében   értékelhető,
        valóban alkalmas  volt arra  a szerepre,  hogy bevezetése
        vagy  használata   kapcsán  ütközzön   meg  a   technikai
        lehetőségeknek   illetve    a    személyiségi    jogoknak
        elsőbbséget adó két értékszemlélet. E viták eredménye az,
        hogy  a   személyi   szám   használatának   pontos   jogi
        szabályozása, azaz  korlátozása  általános  követelménnyé
        vált,  s   megkezdődött  azokban   az   országokban   is,
        amelyekben  a   személyi  számot   még   az   adatvédelmi
        tudatosság kora előtt vezették be. ( Ld. az Európa Tanács
        Adatvédelmi Szakértői  Bizottságának jelentését: Személyi
        szám  bevezetése  és  használata:  adatvédelmi  kérdések.
        Strasbourg, 1989.  december 15. )  Már az  is a  személyi
        szám használatának  korlátozását jelenti,  ha arra,  mint
        bármely más  személyes adatra,  az adatvédelem  általános
        elveit  alkalmazzák.   Eszerint  ahhoz,   hogy  valaki  a
        személyi számot  követelhesse,  törvényi  felhatalmazásra
        van szüksége;  ennek hiányában  senkit sem  érhet hátrány
        amiatt, hogy  megtagadta személyi  számának  kiadását.  A
        személyi szám  nem tartalmazhat  szenzitív  adatot  ( pl.
        nemzetiség, vallás )  - de  egyre terjed  a  követelmény,
        hogy ne  legyen "beszélő  szám" se,  tehát  ne  hordozzon
        olyan információt,  mint a  születési dátum  vagy hely. A
        személyi szám  használatát a  törvénynek  pontosan  körül
        kell határolnia,  s  a  független  adatvédelmi  biztosnak
        ellenőriznie kell.  Ezeken az általános követelményen túl
        azonban  a   személyi  számban   rejlő  kockázatot  külön
        biztosítékokkal is  ellensúlyozzák. Például Norvégiában a
        személyi  számmal   működő  nyilvántartások  felállítását
        külön  engedélyhez   kötik,  bizonyos  nyilvántartásokban
        pedig tiltják  használatát. A  személyi  számmal  dolgozó
        nyilvántartások   összekapcsolását    különösen   szigorú
        feltételekhez  és   ellenőrzéshez  kell   kötni,   s   az
        érintettek számára  is áttetszővé  kell tenni.  Ezeket  a
        biztosítékokat honosította  meg pl.  a  svéd  adatvédelmi
        hivatal.

        A   személyi    számmal    kapcsolatos    biztosítékoknak
        érvényesüliük  kell   az  ahhoz   hasonlóan   használható
        azonosítókra ( pl.  személyi igazolvány-,  útlevél-  vagy
        jogosítvány-számok ), és  értelemszerű  változásokkal  az
        egyes speciális  területeken  használt  személyi  kódokra
        ( nyugdíj-, társadalombiztosítási számok ) .

        3. 4.   A    személyi   szám    jelenlegi    szabályozása
        alkotmányellenes, mert  a tvr.  6. §-a anélkül  tette  az
        állami szerveknél  kötelezővé, másutt lehetővé a személyi
        szám  korlátlan   használatát,  hogy   az   abban   rejlő
        veszélyeknek megfelelő biztosítékokat tartalmazna.

        A magyar jog lehetővé tette a személyi szám természetével
        járó összes  veszély megvalósulását,  amikor  a  személyi
        szám    használatának    bármilyen    szabályozását    is
        elmulasztotta,  s  olyan  jogi  környezetben  vezette  be
        feltétel nélkül,  amelyben  az  adatvédelemhez  való  jog
        alapvető garanciái  ismeretlenek voltak. ( E biztosítékok
        közül csak egy részkérdés nyert szabályozást, az érintett
        betekintési joga, amely azonban összefüggéséből kiragadva
        sosem vált élő joggá. ) Hivatalos részről fel sem merült,
        hogy az  államigazgatáson belüli  adatáramlást korlátozni
        lehetne, másrészt a személyi szám kiadását szolgáltatások
        feltételévé  tették  a  nem-állami  szférában  is.  Ilyen
        körülmények    között     személyi    számmal    vezetett
        nyilvántartások sokasága keletkezett, gyakran az érintett
        tudta nélkül, ezek között az átjárás akadálytalan; ma már
        senki nem  tudhatja, hol,  ki, milyen  személyes adatához
        férhet hozzá.

        Az  így   felidézett  veszélyekkel   szemben  a   Polgári
        Törvénykönyv és  az egyéb  személyiség-  és  titokvédelmi
        rendelkezések nem  elégségesek.  A  Polgári  Törvénykönyv
        módosítása  1977-ben   ugyan  az   1974-ben   fölállított
        népességnyilvántartásra és  a személyi számra tekintettel
        iktatta be  azt a  generálklauzulát, hogy a számítógéppel
        történő  adatfeldolgozás   nem  sértheti  a  személyiségi
        jogokat, s  vezette be  az érintett  helyesbítési  jogát,
        illetve   tiltotta    meg   a    jogosulatlannak    adott
        tájékoztatást. ( Ptk  83. §. ) Mindmáig  nem  keletkezett
        azonban egyetlen  jogszabály,  de  bírósági  döntés  sem,
        amely  az  említett  generálklauzulának  tartalmat  adott
        volna,  s  egyáltalán  megjelölte  volna  az  információs
        önrendelkezési  jog   vagy  az  adatvédelemhez  való  jog
        konstitutiv  elemeit.   Így  az   adatfeldolgozókat   nem
        korlátozta a  célhozkötöttség, sem  az adatfelvétel  és -
        továbbítás  szabályai,  s  az  érintettek  sem  tudhattak
        jogaikról. ( Az  érintettnek  ma  sincs  jogi  lehetősége
        megtudni, milyen  nyilvántartásokban szerepelhet,  s  így
        betekintési  jogának  gyakorlása  illuzórikus. )  Végképp
        hiányzott az  adatfeldolgozás  független  ellenőrzése.  A
        személyes  adatok   áramlására  és   védelmére  vonatkozó
        részletesebb szabályozást  egyedül a  tvr.  tartalmazott.
        Erről azonban az Alkotmánybíróság e határozatában mutatta
        ki, hogy  nem üti  meg  az  alkotmányosság  mértékét.  Az
        említett -  és  általában  is  elégtelen  -  biztosítékok
        végképp  alkalmatlanok   arra,  hogy   a  személyi   szám
        természetében rejlő  különös  kockázatot  ellensúlyozzák.
        Sem a  tvr-ben, sem  azon kívül  a magyar  jogban nincsen
        olyan rendelkezés,  amely a  személyi számmal  együttjáró
        különös veszélyek  kivédésére irányulna,  akár úgy,  hogy
        annak használatát  feltételekhez  köti,  akár  úgy,  hogy
        ellenőrzését lehetővé teszi.

        Mindezek alapján  a személyi  számra  vonatkozó  hatályos
        jogszabályok az  Alkotmányba ütköznek: a személyes adatok
        védelméhez való  joggal ( Alkotmány 59. § ) ellentétesek,
        azt szükségtelenül és aránytalanul korlátozzák.

        3. 5.  A  törvényhozó  kötelessége,  hogy  megalkossa  az
        Alkotmány  59.   és  61.   §-ának  megfelelő  törvényt  a
        személyes adatok  védelméről és  a közérdekű  információk
        hozzáférhetőségéről, továbbá  hogy az  abban  lefektetett
        alapelveket    ún.     területspecifikus     törvényekben
        konkretizálja. A  törvényhozó felelőssége eldönteni, hogy
        az Alkotmánybíróság  által mai  formájában megsemmisített
        személyi számot immár korlátok között ismét bevezeti-e, s
        hogy ez esetben milyen megszorításokat alkalmaz és milyen
        speciális ellenőrzést  épít  ki.  Az  Alkotmánybíróság  a
        jelen ügyben  a személyi szám alkotmányellenességét azért
        mondta ki,  mert a  tvr. a  személyi  számra  vonatkozóan
        semmiféle  korlátozást  nem  tartalmaz.  Ez  azonban  nem
        jelenti azt,  hogy  a  személyi  szám  alkotmányosságához
        bármiféle korlátozás  elegendő. Ezért az Alkotmánybíróság
        összefoglalja   fent   kifejtett   véleményét   abban   a
        vonatkozásban, hogy  melyek  azok  a  határok,  amelyeken
        belül egy  állandó személyi  azonosító kód alkotmányosnak
        minősül.

        Az Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  az  univerzális
        személyi szám  lényegénél fogva ellentétes az információs
        önrendelkezési joggal.  Ezért az  Alkotmánnyal  csakis  a
        meghatározott    célú    adatfeldolgozásra    korlátozott
        használatú azonosító  szám egyeztethető  össze. Az  ilyen
        korlátozott   használatú   "személyi   számot"   bevezető
        törvénynek szabályozási  és ellenőrzési  garanciákat kell
        tartalmaznia arra,  hogy ezt  a számot más összefüggésben
        ne  használhassák.   Sem  az   "állami  szféra",  sem  az
        államigazgatás egésze  nem  tekinthető  olyan  egységnek,
        amelyen belül  egyetlen egységes  személyazonosító  kódot
        lehetne bevezetni vagy használni.

        4. A  tvr.  és  végrehajtási  rendeletei  olyan  súlyosan
        alkotmánysértő helyzetet  idéztek elő,  illetve  tartanak
        fenn,  hogy   azonnali  hatályú   megsemmisítésük   lenne
        indokolt. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság tekintettel volt
        arra,  hogy   az  e   jogszabályok  alapján   létrehozott
        nyilvántartási   rendszerek    hirtelen   átállítása   az
        Alkotmánynak megfelelő  személyazonosítók használatára az
        államigazgatás    működését     átmenetileg    jelentősen
        megnehezíti. Az Alkotmánybíróság figyelembe vette továbbá
        azt is,  hogy e rendszerek reformja megindult, és hogy az
        adatvédelmi törvényt  belátható időn  belül meghozzák. Az
        Alkotmánybíróság   tehát   annak   érdekében,   hogy   az
        alkotmányos   személynyilvántartási   rendszerekre   való
        átmenetet megkönnyítse, ez év végéig hatályban tartotta a
        tvr-nek  azokat  a  rendelkezéseit,  amelyek  alapján  az
        állami     népességnyilvántartás     az     állampolgárok
        jogvédelméhez és  az  igazgatás  működéséhez  feltétlenül
        szükséges        adatszolgáltatásokat        elvégezheti.
        Magánszemélyek részére,  ha ehhez  fűződő jogukat írásban
        igazolják,  illetve   a  minisztertanácsi   rendeletekben
        rendszeres adatszolgáltatásra jogosult szervek részére az
        adatszolgáltatás  átmenetileg   tovább  folyhat.  ( Ennek
        indokolását  lásd   fenn  a  2.  3.  pontban. )  Azonnali
        hatállyal megszűnik  azonban az  adattovábbítás a  csupán
        jogos érdekre  hivatkozó, vagy jogát írásban igazolni nem
        tudó   magánszemélyek,   továbbá   a   fenti   kivételtől
        eltekintve  minden   szervezet  részére.   E  korlátozott
        feladatkör ellátása, továbbá az átszervezés megkönnyítése
        érdekében a határozat az év végéig érintetlenül hagyta az
        adatgyűjtés  körét,   csupán  annak  rendeletben  történő
        bővítési lehetőségét szüntette meg azonnali hatállyal.

        A    személyi     szám    mai     használatának    súlyos
        alkotmányellenessége miatt  az Alkotmánybíróság  azonnali
        hatállyal  megsemmisítette   azt  a  rendelkezést,  amely
        kötelezővé tette  a személyi szám használatát a hivatalos
        iratban,    nyilvántartásban,     az    igazgatási     és
        igazságszolgáltatási   eljárás   során,   illetve   amely
        elrendelte  a   személyi  szám   bejegyzését  a  személyi
        igazolványba. E  határozat  közzétételétől  kezdve  tehát
        senkinek nincs  joga a személyi szám megadását követelni,
        attól  bármilyen   jog  gyakorlását   vagy  szolgáltatást
        függővé tenni.

        Az  Alkotmánybíróság   számol  azzal,   hogy  az   állami
        nyilvántartásokban az  új kódok  törvényi bevezetéséig  a
        már  meglévő   személyi  számokat  nem  törlik,  felhívja
        azonban a  figyelmet arra,  hogy új  érintettek  már  nem
        vehetők  fel   személyi  számmal   a   nyilvántartásokba,
        valamint arra,  hogy a  nyilvántartások személyi  számmal
        való összekapcsolása  nem fér  bele abba a türelmi körbe,
        amelyben a  már meglévő személyi számok - kizárólag belső
        jelzetként használva  -  átmenetileg  nem  törlendők.  Az
        alkotmányellenes   személyi    szám   ilyen   korlátozott
        használatában rejlő  veszélyt ellensúlyozza az, hogy ez a
        használat   természete   szerint   elhalásra   ítélt:   a
        rendszerek egysége  ugyanis szükségképpen megbomlik annak
        folytán, hogy új adatokat már nem szabad személyi számmal
        felvenni, s hogy az érintettek nem is fogják megadni volt
        személyi számukat.

        Az  alkotmányellenes  állapot  megszüntetése  mindenkinek
        kötelessége, aki  személyi számot  nyilvántartott, állami
        és - a személyi számot eddig is saját kockázatra, elvileg
        az érintettek  beleegyezésétől függően  alkalmazó -  nem-
        állami adatfeldolgozóké egyaránt.

        Egyedül az  állami népességnyilvántartás  jogosult  arra,
        hogy 1991.  december 31-ig új személyi számokat adjon ki,
        s azokat  - a  meglévőkkel együtt  - belső  azonosítóként
        használja. Erre  azért van  szükség, hogy az adatállomány
        épségben maradjon  addig,  amíg  a  törvényhozó  meghozza
        döntését     a      népességnyilvántartás     alkotmányos
        utódszervezetéről.

        5. Az  Alkotmánybíróság ezt  a határozatát  az 1989.  évi
        XXXII. törvény  41. §-a  értelmében  a  Magyar Közlönyben
        közzéteszi.
                              Dr. Sólyom László
                            előadó alkotmánybíró
                         az Alkotmánybíróság elnöke

                  Dr. Ádám Antal              Dr. Herczegh Géza
                   alkotmánybíró              alkotmánybíró

                Dr. Kilényi Géza                Dr. Lábady Tamás
                  alkotmánybíró                    alkotmánybíró

               Dr. Schmidt Péter                 Dr. Szabó András
                 alkotmánybíró                     alkotmánybíró

               Dr. Tersztyánszky Ödön          Dr. Vörös Imre
                   alkotmánybíró                alkotmánybíró

                             Dr. Zlinszky János
                                alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          The use of personal data and the personal identification number
          Number of the Decision:
          .
          15/1991. (IV. 13.)
          Date of the decision:
          .
          04/09/1991
          Summary:
          In the absence of a definite purpose and for arbitrary future use, the collection and processing of personal data is unconstitutional. The right to the protection of personal data, known as the right to informational self-determination, as guaranteed under Article 59 of the Constitution, permits everyone the freedom to decide about the disclosure and use of their personal data to the extent that the approval of the person concerned is generally required to register and use it. In addition Article 59 of the Constitution ensures that such person can monitor the entire route of data processing thereby guaranteeing the right to know who used the data and when, where and for what purpose it was used. A statute could exceptionally require the compulsory supply of personal data and prescribe the manner of its use provided it complied with Article 8 of the Constitution.
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1991-s-001
          .
          Full text:
          en_0015_1991.pdfen_0015_1991.pdf