A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
1. Az Alkotmánybíróság a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 217/B. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
2. Az Alkotmánybíróság az Orosházi Járásbíróság 0405-1.Vh.271/2010/9. és a Gyulai Törvényszék 2.Pkf.25.604/2013/2. számú végzései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó – önálló bírósági végrehajtó – jogi képviselője útján, az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése alapján, alkotmányjogi panaszt terjesztett elő a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (továbbiakban: Vht.) 217/B. §-a és az Orosházi Járásbíróság (továbbiakban: Járásbíróság) 0405-1.Vh.271/2010/9. és a Gyulai Törvényszék (továbbiakban: Törvényszék) 2.Pkf.25.604/2013/2. számú végzései alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése tárgyában. Az indítványozó álláspontja szerint a Vht. hivatkozott rendelkezésének alaptörvény-ellenessége miatt, a megjelölt járásbírósági és törvényszéki végzések indítványozót érintő szankciói sértik az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdését, valamint a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését.
[2] 1.1. A Járásbíróság a végrehajtást kérő végrehajtási kifogása alapján, végzésében megállapította az indítványozó mint önálló bírósági végrehajtó mulasztását és elsőfokú végzésével kötelezte arra, hogy 55 000 Ft-ot a végzés jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül fizessen be a végrehajtói letéti számlára.
[3] A végzés indokolása szerint a végrehajtást kérő 2012. augusztus 13. napján kelt levelében kérte az indítványozót, hogy tűzzön ki árverést az adós (rész)tulajdonában lévő ingatlanra. Bár a városi bíróság korábban a Magyar Állam jelzálogjogosult végrehajtási eljárásba való bekapcsolódási kérelme miatt a végrehajtást felfüggesztette, a felfüggesztést azonban a 2012. július 2-án jogerőre emelkedett végzésével megszüntette. Az indítványozó 2012. augusztus 22-én arról tájékoztatta a végrehajtást kérőt, hogy árverés kitűzésére az ingatlanra vezetett végrehajtási jog bejegyzését követő 45 napon belül lesz lehetősége. Ugyanakkor a bíróság szerint az ingatlan tulajdoni lapjáról megállapítható volt, hogy a végrehajtási jog bejegyzése 2010. június 23. napján megtörtént, tehát alappal hivatkozott a végrehajtást kérő az indítványozói tájékoztatás helytelenségére. A végrehajtást kérő 2012. december 18. napján ismét közölte az indítványozóval, hogy árverés kitűzését kívánja az adós ingatlanára és amennyiben az indítványozó ennek 30 napon belül nem tesz eleget, úgy végrehajtási kifogással fog élni. Az indítványozó erre a felszólításra – a végzés szerint – nem válaszolt, majd 2013. április 16-án nemleges foglalási jegyzőkönyvet vett fel és 2013. április 23. napján ingatlanárverési hirdetményt bocsátott ki. Közben az indítványozó az adós munkabérére letiltást is kibocsátott, melynek alapján az adós új munkáltatója 2013. május hónapban megkezdte a letiltás foganatosítását.
[4] A Járásbíróság szerint az, hogy az indítványozó a végrehajtást kérő 2012. augusztusi, majd 2012. decemberi megismételt kérelme kapcsán nem intézkedett, megalapozta vele szemben a mulasztás megállapítását, melyet nem mentett ki az indítványozó azon védekezése, hogy a végrehajtást kérő részéről benyújtott kérelem okafogyottá vált azért, mert az adós munkáltatója a letiltást visszaigazolta, valamint közben az ingatlan árverés is kitűzésre került.
[5] 1.2. Az indítványozó fellebbezése folytán a Törvényszék 2.Pkf.25.604/2013/2.számú végzésével a Járásbíróság elsőfokú végzését részben megváltoztatta és az indítványozót terhelő összeget 55 000 Ft-ról 4 388 Ft-ra leszállította.
[6] A másodfokú bíróság jogerős végzésében rámutatott arra, hogy részben alaptalan az elsőfokú bíróságnak azon megállapítása, amely a 2012. augusztus 22-én kelt indítványozói tájékoztatás helytelenségére vonatkozott, mert az iratokból kitűnően a Magyar Állam végrehajtási joga 2012. augusztus 1-jén, míg egy pénzintézet jelzálogjoga 2012. augusztus 27-én került bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba. Az indítványozó tehát helyesen utalt arra, hogy a Vht. 139. § (1) bekezdésben írt 45 napos határidő a válaszadáskor még nem telt el. Ugyanakkor ez a határidő – a másodfokú bíróság szerint – 2012. október hónap közepén lejárt, az indítványozó tehát ettől kezdődően mulasztott, amikor nem intézkedett haladéktalanul az árverés kitűzése iránt. Fennállt az indítványozó mulasztása a Törvényszék álláspontja szerint 2012 decemberében is, amikor a végrehajtást kérő ismét kezdeményezte az árverést, ennek ellenére az iratokban nem található nyoma semmilyen intézkedésnek 2013. április hó 16. napjáig. Mindezek alapján a másodfokú bíróság helytállónak találta az elsőfokú bíróság azon megállapítását, mely szerint az a körülmény, hogy a mulasztást időközben a végrehajtó a szükséges intézkedések megtételével megszüntette, nem eredményezheti a jogkövetkezmények alóli mentesülést. Részben alaposnak találta a másodfokú bíróság az indítványozónak a pénzfizetési kötelezettség összegét sérelmező fellebbezését. A Törvényszék szerint a Járásbíróság nem indokolta az összegszerűség kiszámításának módját, de a marasztalási összegből kitűnően nem az indítványozó munkadíját, hanem a teljes ügyértéket tekintette a marasztalás alapjának. Ezzel szemben a Vht. 217/B. §-a a munkadíjat tekinti a befizetési kötelezettség alapjának, ezért a Törvényszék a Járásbíróság végzését e részben megváltoztatta és a fizetendő összeget a munkadíj figyelembe vételével állapította meg.
[7] 2.1. Az indítványozó álláspontja szerint a Vht. 217/B. §-a sérti az Alaptörvény XV. cikke (2) bekezdését, mivel a végrehajtási feladatot ellátó szervek közül csak az önálló bírósági végrehajtókat sújtja ilyen szankció, sem a törvényszéki végrehajtót, sem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, sem más közigazgatási hatóság végrehajtó szerveit ilyen joghátrány nem érheti, annak ellenére, hogy a törvényszéki végrehajtó eljárhat az önálló bírósági végrehajtó ügyeiben, továbbá az önálló bírósági végrehajtó eljárhat közigazgatási és adó-végrehajtási ügyben. Az indítványozó szerint korábban nem voltak ilyen különbségek, a Vht. 217/B. §-ának hatályba lépésével azonban az egyensúly megbomlott, mert az önálló bírósági végrehajtóval szemben a jogalkotó egy objektív alapú fegyelmi felelősségi alakzatot konstruált. Az indítványozó véleménye szerint a legsúlyosabb a megkülönböztetés az úgynevezett csatolt ügyek esetén, amikor ugyanazt a vagyontárgyat értékesíti az önálló bírósági végrehajtó több ügyben és az ügyeket a vonatkozó jogszabályi rendelkezés [1/2002. (I. 17.) IM rendelet 24. § (1) bekezdése] alapján csatolnia kell. Ekkor a csatolt ügyek között bírósági végrehajtási és közigazgatási végrehajtási ügyek vegyesen is szerepelhetnek, mivel azonban a végrehajtási cselekmény hatálya valamennyi csatolt ügyre kiterjed, ezért a végrehajtási kifogás mindegyik ügyet érinti, köztük a közigazgatási végrehajtási ügyet is. Így a közigazgatási végrehajtási ügyben már nem a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.), vagy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) rendelkezései figyelembe vételével történik meg a végrehajtási kifogás elbírálása, hanem a bíróság dönt a Vht. szabályai szerint, és adott esetben a Vht. 217/B. § alapján szankció is kiszabható rá, holott a közigazgatási végrehajtási ügyben a Ket. és az Art. előírásai erre nem adnak lehetőséget. Az indítványozó szerint mindez azt eredményezi, hogy az egyes végrehajtást foganatosító szerveknél ugyanazért a jogsértésért nem ugyanazok a szankciók járnak.
[8] 2.2. Az indítványozó álláspontja szerint sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdését a Vht. támadott 217/B. §-a, mert a joghátrány célt téveszt a másodfokú eljárásban, ugyanis végrehajtási kifogás esetén a végrehajtást foganatosító bíróság átveszi a végrehajtás foganatosítását a végrehajtótól, és amennyiben a végrehajtási kifogást elutasítja, a végrehajtó intézkedését hatályában fenntartja, a végrehajtó intézkedése onnantól kezdve a foganatosító bíróság intézkedésének tekinthető. Amennyiben a foganatosító bíróság végzését megfellebbezik, és a másodfokon eljáró bíróság a végrehajtási kifogásnak helyt adva – a végrehajtóval szemben egyidejűleg joghátrányt alkalmazva – megváltoztatja az elsőfokú döntést, akkor valójában nem azt a szervet szankcionálja, amely a jogsértést magasabb szinten elkövette. Különösen igaz ez az állítás azon esetekben – véli az indítványozó – amikor a végrehajtási kifogás elbírálása során a bíróságnak bizonyítási eljárást kell lefolytatnia valamilyen tény megállapítása végett, ugyanis a Vht. a végrehajtót nem hatalmazza fel bizonyítási eljárás lefolytatására.
[9] A tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét eredményezi továbbá az indítványozó szerint az, hogy a végrehajtási kifogás elbírálása során fegyelmi jellegű büntetés kerül kiszabásra, de a felróhatóság vizsgálata és a fegyelmi eljárás garanciái nélkül, ráadásul az úgynevezett csatolt ügyekben a szankció többszörösen – akár minden ügyben külön-külön is – kiszabható. Az indítvánnyal támadott Vht. 217/B. § alapján a panaszosi vélemény szerint arra sincs szükség, hogy a végrehajtó intézkedése okán tényleges érdeksérelem következzen be, a szankció annak hiányában is alkalmazható. Az indítványozói álláspont szerint tehát, mindenképpen alaptalan a végrehajtó bírságolása másodfokon abban az esetben, ha az elsőfokon eljáró bíróság kifogást elutasító végzését a másodfokon eljáró bíróság megváltoztatja és a végrehajtási kifogásnak helyt ad. Az indítványozó szerint a Vht. XII. fejezetének 265–299. §-ai részletezik az önálló bírósági végrehajtóval szembeni fegyelmi eljárás rendjét, így a fegyelmi eljárást ennek keretei között kell lefolytatni, nincs ésszerű indoka annak, hogy a jogalkotó a fegyelmi eljárást belekeverje a végrehajtó intézkedése elleni jogorvoslati eljárásba, amely nem teszi lehetővé a vétkesség vizsgálatát. Aggályosnak véli az indítványozó a bírói gyakorlat egységességének hiányát, amely azonban részben a Vht. támadott 217/B. §-a túlzottan általános megfogalmazásainak is köszönhető. Nem egyértelmű ugyanis, hogy mi tekinthető lényeges jogszabálysértésnek, úgyszintén a szankció alkalmazása szempontjából szóba jöhető jogszabályok sem definiáltak. A panaszos indítványához számos anonimizált, a korábbi évekből származó, végrehajtási kifogás tárgyában hozott bírósági végzés másolatot csatolt, az álláspontja szerint ellentmondásos bírói gyakorlat bemutatására.
[10] 2.3. Végül az indítványozó állította, hogy a Vht. 217/B. §-a sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jogot. A panaszos véleménye szerint ugyanis, ha az önálló bírósági végrehajtó intézkedésével szemben benyújtott végrehajtási kifogást első fokon elutasítják, de másodfokon helyt adnak neki, a másodfokon kiszabott szankcióval szemben fellebbezési lehetőség nincs, annak ellenére sem, hogy a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Pp.) 233/A. §-a alapján pénzbírságot kiszabó végzésekkel szemben fellebbezésnek van helye. Kérdésesnek tartja továbbá az indítványozó, hogy a Pp. 270. § (2) bekezdése szerinti felülvizsgálat, mint rendkívüli jogorvoslati lehetőség adott-e a végrehajtás foganatosítása során, amennyiben nem, úgy a végrehajtó a másodfokon kiszabott bírsággal szemben semmiféle kimentési lehetőséggel nem rendelkezik. Abban az esetben – állítja az indítványozó –, ha a felülvizsgálat lehetősége biztosított, mivel a jogalkotó a Vht. 217/B. § (2) bekezdés második fordulata szerinti kimentési klauzula alkalmazhatóságát a bíróságok mérlegelési jogkörébe helyezte, a mérlegelhetőség miatt a felülvizsgálat lehetősége igen korlátozott.
[11] 3. Az Alkotmánybíróság tanácsa az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján, az alkotmányjogi panasz befogadásáról már – a befogadhatóság előzetes vizsgálata során – 2014. március 31-én döntött.
[12] 4. Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.
[13] 4.1. Az indítványozó alkotmányjogi panaszát arra alapította, hogy a Vht. 217/B. §-a az Alaptörvény XV. cikkének (2) bekezdésébe (diszkrimináció tilalma), XXVIII. cikkének (1) bekezdésébe (tisztességes eljáráshoz való jog), valamint a XXVIII. cikkének (7) bekezdésébe (jogorvoslathoz való jog) ütközik.
[14] Az Alkotmánybíróság a 3157/2014. (V. 23.) AB határozattal érdemi vizsgálatot követően elutasította a panaszos által korábban előterjesztett azt az indítványt, amely a jelen eljárásban vizsgált panasszal tartalmilag – és sok helyen szövegszerűen is – azonos alkotmányjogi érveléssel állította, hogy a Vht. 217/B. §-a az Alaptörvény XV. cikkének (2), valamint XXVIII. cikkének (1) és (7) bekezdésébe ütközik. Az Abtv. 31. § (1) bekezdése szerint: „Ha alkotmányjogi panasz vagy bírói kezdeményezés alapján az alkalmazott jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés Alaptörvénnyel való összhangjáról az Alkotmánybíróság már döntött, ugyanazon jogszabályra, illetve jogszabályi rendelkezésre és ugyanazon Alaptörvényben biztosított jogra, valamint azonos alkotmányjogi összefüggésre hivatkozással – ha a körülmények alapvetően nem változtak meg – nincs helye az alaptörvény-ellenesség megállapítására irányuló alkotmányjogi panasznak, valamint bírói kezdeményezés alaptörvény-ellenesség megállapítására irányuló vizsgálatának.”
[15] Figyelemmel arra, hogy, a hivatkozott határozat meghozatala óta az Alkotmánybíróság megállapítása szerint a körülmények alapvetően nem változtak meg, továbbá a panaszos indítványa a korábbi panaszában foglaltakhoz képest eltérő alkotmányjogi összefüggést nem tárt fel, az Alkotmánybíróság a panaszt e vonatkozásban az Abtv. 64. § f) pontja alapján visszautasította.
[16] 4.2. Figyelemmel arra, hogy az indítványozó kizárólag a Vht. 217/B. §-a alaptörvény-ellenességére alapítva kérte a Járásbíróság 0405-1.Vh.271/2010/9. és a Törvényszék 2.Pkf.25.604/2013/2. számú végzései sérelmezett részeinek megsemmisítését, és a hivatkozott végzések alaptörvény-ellenességére vonatkozóan – a bírói mérlegelés körébe tartozó egyes megállapításokon túlmenő – egyéb értékelhető indokot nem hozott fel, az Alkotmánybíróság a hivatkozott végzések megsemmisítésére irányuló indítványt az Abtv. 64. § d) pontja alapján visszautasította.
Dr. Kiss László s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
előadó alkotmánybíró | Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |