A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 107.K.27.376/2018/12. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó 2018. december 3-án az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, melyben, illetve a 2019. február 21-én benyújtott indítványkiegészítésében kérte a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 107.K.27.376/2018/12. számú ítélete, valamint az az által helybenhagyott közigazgatási határozat alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, mivel azok véleménye szerint – az indítványozó végső, a főtitkári hiánypótlási felhívást követően tisztázott álláspontja alapján – ellentétesek az Alaptörvény I. cikk (4) bekezdésével, valamint XIII. cikk (1) bekezdésével.
[2] 2. Az indítványozó felperesként vett részt egy építésügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti perben. A per alapjául szolgáló építéshatósági eljárásban egy közös tulajdonban álló ingatlan egyik tulajdonostársa (B.D.) bontási engedélyt kért a közös tulajdonban álló társasház-ingatlan saját külön tulajdonában álló épületrészeire, mely bontási munkák azonban a társasháznak a közös tulajdonban álló tartószerkezeti elemeit is érintik, úgy azonban, hogy ez utóbbiak bontása nem történne meg. A későbbi indítványozó felperes ügyfélként kérte a bontási engedélyről szóló elsőfokú építéshatósági (jegyzői) határozat hatályon kívül helyezését; a másodfokú hatóság (a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal) azonban a fellebbezést elutasította, és az elsőfokú közigazgatási határozatot helybenhagyta.
[3] Az indítványozó ezt követően a jogerős közigazgatási határozattal szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz. Érvelése szerint az alperes határozata azért volt jogsértő, mert a helyszíni szemle során több tulajdonostárs is tiltakozott a bontás ellen, továbbá a bontási engedélyt csak a társasház közös képviselője kérhette volna, az egyik tulajdonostárs önmaga nem. A jogerős közigazgatási határozat indokolását érdemben elfogadó bírósági döntés szerint azonban az építésügyi hatóság engedélye nem mentesíti a bontást kérőt az építési tevékenység megkezdéséhez szükséges más hatósági engedélyek, nyilatkozatok vagy hozzájárulások megszerzésének kötelezettsége alól, vagyis önmagában az építéshatósági engedély megléte nem elégséges a munkálatok megkezdéséhez. Ez csak egy szakhatósági engedély, melyet az építésfelügyeleti hatóság mint szakhatóság a jogszabályokban foglalt műszaki feltételek megfelelősége esetén állít ki, de az építés (ez esetben a bontás) megkezdéséhez a többi tulajdonostárs teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt hozzájárulása is szükséges. A hatósági engedély továbbá az építési munkával kapcsolatos polgári jogi igényt sem dönti el. A bíróság szerint kizárólag a kivitelezési szakban szükséges olyan teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozat rendelkezésre állása, amelyben az ingatlantulajdonosok az átadás-átvételéhez hozzájárulnak; ilyen hozzájáruló nyilatkozatot a jogszabály a bontási engedélyezési szakban nem követel meg. Erre tekintettel a bíróság nem találta megalapozottnak a felperes azon állítását, hogy a hatóság döntése jogszabálysértő pusztán azért, mert nem állt rendelkezésre a társasházi ingatlan összes tulajdonosának beleegyezése.
[4] A bírósági döntés emellett arra a felperesi érvre, miszerint csak a társasház közös képviselője lett volna jogosult a bontási engedély iránti kérelmet benyújtani, indokolásában arra mutatott rá, hogy az ezt korábban kimondó rendelkezés 2012. december 31-én hatályát vesztette, így ilyen korlátozás a kérelem 2017. évi benyújtásakor már nem állt fent. Összességében az építésügyi hatóság 2013. január 1-je óta nem vizsgálja, hogy az ingatlannal rendelkezni jogosultak hozzájárulásukat adták-e az építési (bontási) kérelemhez, csak egyfajta szakigazgatási szervként kizárólag azokat a jogszabályi rendelkezéseket vizsgálja, amelyek az építésügyi hatóság szakértelmébe tartoznak; ez pedig pusztán annak vizsgálatát engedi, hogy a bontási tervdokumentációban szereplő bontási tevékenységek építészeti, műszaki szempontból megfelelőek-e. Külön is kiemelte a bíróság, hogy a bontási tevékenység tehát csak a társasházi tulajdonostársak hozzájárulása beszerzését követően kezdhető el. Mindezek mellett a felperes azzal is érvelt, hogy építmény, építményrész bontása csak akkor rendelhető el, ha azt jogszabály vagy ingatlan-nyilvántartási bejegyzés nem tiltja, amely jelen esetben nem állt fent, tekintettel arra, hogy a társasházi alapító okirat tartalmazott ilyen tilalmat; ezzel szemben a bíróság azt állapította meg, hogy a társasházi alapító okirati bejegyzés sem jogszabálynak, sem ingatlan-nyilvántartási bejegyzésnek nem minősül, tehát pusztán ez alapján a bontás elrendelése nem volt jogszerűtlen.
[5] 3. Az indítványozó ezt követően az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, melyben kérte – a jogerős közigazgatási hatósági határozatra is kiterjedő hatállyal – a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 107.K.27.376/2018/12. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, mivel az szerinte ellentétes az Alaptörvény I. cikk (4) bekezdésével, valamint XIII. cikk (1) bekezdésével.
[6] Indítványa indokolásaként előadta, hogy véleménye szerint az Alaptörvény I. cikk (4) bekezdésének sérelme azáltal valósult meg, hogy B.D. a bontási kérelmet benyújthatta, holott arra csak a társasházi közös képviselő lett volna jogosult. Az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való jog sérelmét pedig lényegileg szintén abban látja, hogy nem a közös képviselő, hanem az érintett tulajdonostárs maga kérte a hatóságtól a bontási engedély kiállítását, így mind a hatóság, mind a bíróság figyelmen kívül hagyta a társasház akaratát, továbbá a vonatkozó jogszabályi tilalmakat is.
[7] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében előírtak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Az 56. § (2) bekezdése értelmében a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt feltételeit, különösen a 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. §-ok szerinti feltételeket. E vizsgálat alapján az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálásra alkalmatlan, ennek alapján nem fogadható be.
[8] Az Abtv. 52. § (1) bekezdése szerint az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. A kérelem akkor határozott, ha egyértelműen tartalmaz – többek között – indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseivel. Az indítványozó az indítványában, illetve az indítvány-kiegészítésében nem adott elő alkotmányjogilag értékelhető érvekkel alátámasztott indokolást arra vonatkozóan, hogy a támadott bírói döntés – álláspontja szerint – miért és mennyiben ellentétes az Alaptörvény általa megjelölt rendelkezéseivel. Mindezek alapján az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontjában foglalt követelménynek, így annak érdemi vizsgálatára nincs lehetőség.
[9] 5. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 107.K.27.376/2018/12. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés h) pontja alapján visszautasította.
Dr. Szívós Mária s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Pokol Béla s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Schanda Balázs s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Varga Zs. András s. k.,
alkotmánybíró |
. |