A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 199. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban Abtv.) 26. § (1) bekezdése alapján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő, melyben kérte az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 199. § (1) bekezdése (a továbbiakban Eütv.) alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az indítványozó másodlagos kérelmében a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.21.269/2013/5. számú ítéletének megsemmisítését kérte, amennyiben az Alkotmánybíróság megállapítja az Eütv. támadott rendelkezésének alaptörvény-ellenességét.
[2] A panasz alapjául szolgáló ügy tényállása szerint az indítványozót – aki gondnokság alá helyezésre irányuló eljárás hatálya alatt állt – 2006. április 11-én gyámhivatali határozat alapján az egyik egészségügyi intézmény pszichiátriai osztályára szállították a rendőrség közreműködésével. A beszállítást megelőzően a panaszos kezelőorvosa egy pszichiátriai osztályra történő beutalási javaslatot állított ki, amely azt tartalmazta, hogy a beteg (panaszos) agresszív viselkedést tanúsított.
[3] Az indítványozó alkotmányjogi panaszában azt kifogásolja, hogy esetében az Eütv. 199. § (1) bekezdése szerinti ún. sürgősségi gyógykezelésre került sor. Az említett rendelkezés szerint, ha a pszichiátriai beteg közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít, és ez csak azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el, az észlelő orvos közvetlenül intézkedik a beteg pszichiátriai intézetbe szállításáról, melynél szükség esetén a rendőrség közreműködik. Az indítványozó sérelmezte, hogy az Eütv. 199. § (1) bekezdésében előírt „észlelésre” az ügyében nem közvetlen vizsgálat alapján, hanem úgy került sor, hogy a beutaló kiállítását megelőzően több mint egy héttel, 2006. április 3-án tájékoztatta a panaszos ideiglenes gondnoka a kezelőorvost az indítványozó viselkedéséről. A panaszos érvelése szerint „alaptörvény-ellenes, hogy az Eütv. nem szabályozza az észlelés módját és formai követelményeit, sőt az észlelés közvetlen, személyes voltát sem követeli meg.” A panaszos álláspontja szerint az Eütv. „elmulasztja” azon garanciális szabályok kimondását, amely alapján a beteg közvetlen veszélyeztető állapota megállapítható, ezáltal sérül az Alaptörvény II. cikkében foglalt emberi méltósághoz való jog, a IV. cikk (1) és (2) bekezdésében foglalt szabadsághoz, személyi biztonsághoz való jog, valamint az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése is.
[4] 2. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint elsőként az alkotmányjogi panasz befogadhatósága törvényi feltételeinek fennállását vizsgálta meg.
[5] 2.1. Az indítványozó alkotmányjogi panaszát az Abtv. 26. § (1) bekezdésére alapozza, amely szerint az Alkotmánybírósághoz fordulhat az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet, ha az ügyben folytatott bírósági eljárásban alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
[6] Az indítványozó az alkotmányjogi panaszával összefüggő ítéletet 2014. március 11-én vette át, míg alkotmányjogi panasza 2014. május 8-án, határidőn belül érkezett az elsőfokú bíróságra.
[7] Az indítványozó jogorvoslati lehetőségeit kimerítette, mivel az alkotmányjogi panaszával érintett, másodfokon hozott ítélet rendes jogorvoslattal nem támadható.
[8] 2.2. Az Alkotmánybíróság további vizsgálata során megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz befogadásának feltételei a következők miatt nem állnak fenn. Az indítvány tartalmát illetően az alkotmányjogi panasz valójában mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítására irányul. Az Abtv. 46. § (1)–(2) bekezdése szerint azonban az Alkotmánybíróság mulasztással előidézett alaptörvény-ellenességet – egyéb hatásköreiben eljárva – csak mint jogkövetkezményt állapíthat meg. Ebből következően külön mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállásának megállapítására irányuló indítvány előterjesztésére az Abtv. hatálybalépése óta nincs jogszabályi lehetőség {3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [62]}.
[9] Tekintve, hogy a panaszos másodlagos kérelmében a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.21.269/2013/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését az Eütv. 199. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítása esetén kérte, így azt az Alkotmánybíróság nem vizsgálta.
[10] A fentiek alapján az Alkotmánybíróság – az Abtv. 50. § (1) bekezdése, 56. § (3) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján eljárva – az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés c) pontja alapján visszautasította.
Dr. Stumpf István s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
előadó alkotmánybíró | Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Varga Zs. András s. k.,
alkotmánybíró |
. |