A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok,
továbbá alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Holló András, dr.
Kovács Péter és dr. Paczolay Péter alkotmánybírók
különvéleményével – meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a fegyverekről és
lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet 53. §
(2) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt hatályba lépésének
időpontjával, 2004. szeptember 3. napjával megsemmisíti.
2. Az Alkotmánybíróság a lőfegyverekről és lőszerekről szóló
2004. évi XXIV. törvény 22. § (1) bekezdése, valamint a
fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm.
rendelet egésze, illetve különösen az 1. § (1) bekezdés 11.
pontjának „7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú
flóbert fegyver”, a 3. § (1) bekezdés c) és d) pontja, a 4. §
(1) bekezdés „flóbert töltény”, a 27. § (1) bekezdése, a 32. §
(2) bekezdésének „7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati
energiájú lövedék kilövésére alkalmas tűzfegyver és”
szövegrészei, az 52. § (1) bekezdése, továbbá az 54. § (1)
bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és
megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a fegyverekről és lőszerekről szóló
253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdés c)
pontja alkotmányellenességének megállapítására és
megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
4. Az Alkotmánybíróság elutasítja azt az indítványt, amely
szerint mulasztásban megnyilvánuló – a szerzett jogok sérelmét
megvalósító – alkotmányellenességet okozott az, hogy a
jogalkotó a már megszerzett fegyverek megtartására irányuló
eljárás díj- és költségmentességét nem biztosította, illetve a
fegyver állami szervnek történő átadása esetén a kártalanítást
nem szabályozta.
5. Az Alkotmánybíróság a fegyverekről és lőszerekről szóló
253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet egésze, illetőleg
különösen a 3. § (1) bekezdés c) és d) pontjai nemzetközi
szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló indítványt
visszautasítja.
6. Az Alkotmánybíróság azt az indítványt, amely annak
megállapítására irányul, hogy a fegyverekről és lőszerekről
szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet egésze, illetőleg
különösen a bűnügyi nyilvántartásra utaló rendelkezései a
jogegyenlőség megvalósulását gátolják, visszautasítja.
7. Az Alkotmánybíróság azokat az indítványokat, amelyek arra
irányulnak, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki, nem
alkalmazható a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004.
(VIII. 31.) Korm. rendelet egésze, illetőleg a 3. § (1)
bekezdés c) és d) pontjai a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
Bíróságon megindult perekben, visszautasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
Az Alkotmánybírósághoz számos indítványt nyújtottak be a
fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm.
rendelet (a továbbiakban: R.) egésze, illetve egyes
rendelkezései alkotmányellenességének megállapítására és
megsemmisítésére. Két indítványozó kérte folyamatban lévő
ügyben az alkalmazási tilalom kimondását is. Az R. 3. § (1)
bekezdés c) pontjára alapított alkotmányjogi panasz is érkezett
az Alkotmánybírósághoz. Az egyik indítványozó az R.-hez
kapcsolódóan – az utólagos normakontroll kérelem elutasítása
esetére – kérte mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség
megállapítását. Két további indítványozó elsődlegesen a
lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvénynek
(a továbbiakban: Lft.) az R. megalkotására vonatkozó
felhatalmazó rendelkezését, másodlagosan az R. egyik
rendelkezését támadta.
Az R.-t érintő indítványokban közös elem az, hogy a fegyverek
[ideértve a 7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú
flóbert fegyvert (a továbbiakban: flóbert fegyver), illetve
sörétes lőfegyvert is] és lőszerek engedélyezésével kapcsolatos
előírások egy részét kifogásolják különböző aspektusokból, más-
más alkotmányi rendelkezésre hivatkozással. Az indítványokat –
a támadott jogszabály azonosságára tekintettel – az
Alkotmánybíróság egyesítette, és azokat egy eljárásban bírálta
el.
Az Alkotmánybíróság eljárása során beszerezte a
belügyminiszter véleményét.
1. A támadott rendelkezéseket az alábbiak miatt tartják
alkotmányellenesnek az indítványozók:
1.1. Az R. 1. § (1) bekezdés 11. pontjának „7,5 joule vagy
annál kisebb csőtorkolati energiájú flóbert fegyver”
szövegrészét azért kifogásolta az egyik indítványozó, mert
szerinte a jogalkotó ezzel szerzett jogot vont el, ami
ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből következő
jogbiztonság követelményével. Az a tény ugyanis – érvel az
indítványozó – hogy a támadott rendelkezés az R. hatálya alá
vonja a flóbert fegyvereket is, az ilyen fegyverek engedély
nélküli tarthatóságától fosztja meg az érintetteket. Az
indítványozó ugyanezen indokból tartja alkotmányellenesnek az
R. 4. § (1) bekezdés „flóbert-töltény”, illetve a 32. § (2)
bekezdésének „7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati
energiájú lövedék kilövésére alkalmas tűzfegyver és”
szövegrészeit is.
A 27. § (1) bekezdésével kapcsolatban az indítványozó azt
tartja alkotmányellenesnek, hogy a flóbert fegyver megszerzése
és tartása csak a bizonyos feltételeknek megfelelő személy
számára engedélyezhető. Szerinte ez a rendelkezés is szerzett
jogot sért, ezért ellentétes a jogbiztonsággal.
Az indítványozó általánosságban hivatkozott az Európai Unió
normáira, mert szerinte azok alapján nem lett volna kötelező a
flóbert fegyverek engedélyeztetése, a magyar jogalkotó részéről
elegendőnek mutatkozott volna a bejelentési kötelezettség
előírása.
Végezetül külön kitért arra is, hogy az R. 54. §-a a flóbert
fegyverek engedélyezésére 2005. június 30-ai határidőt írt elő
[az indítvány benyújtását követően az R.-t módosító 118/2005.
(VI. 27.) Korm. rendelet 1. §-a ezt a határidőt 2006. június
30. napjára változtatta] azzal, hogy az ügyintézési határidő
180 nap.
1.2. Egy másik indítványozó szerint az R. 3. § (1) bekezdése
c) pontjának a bűnügyi nyilvántartásra utaló szövegrészei
alkotmányellenesek. Indítványát arra alapozta, hogy az R.
mindaddig kizárja a lőfegyverekkel kapcsolatos engedélyek
kiadását, amíg az engedély iránti kérelmet előterjesztő a
bűnügyi nyilvántartásban szerepel. Ezzel – érvel az
indítványozó – a jogalkotó kiterjesztette a büntetett
előélethez fűződő joghátrányok időtartamát, mert hiába
következik be a törvényi vagy a kegyelmi mentesítés, az
érintettet a kérelem elutasításával joghátrány éri. Mindez –
szerinte – ellentétes a mentesítésre vonatkozó büntetőjogi
szabályokkal [felhívja a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.
évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 100-102. §-ait], továbbá
sérti az Alkotmány 19. § (3) bekezdés m) pontját (az
Országgyűlésnek a közkegyelem gyakorlásával kapcsolatos
hatásköre), illetve a 30/A. § (1) bekezdés k) pontját (a
köztársasági elnök egyéni kegyelmezési joga).
1.3. Egy további indítványozó vagylagosan előterjesztett
indítványában elsődlegesen az R. egésze, másodlagosan és
különösen az R. 3. § (1) bekezdés c) pontja
alkotmányellenességének megállapítását kérte.
Az R. egészére vonatkozó indítvány arra alapult, hogy
egyrészt nem megfelelő a formája, másrészt, hogy folyamatban
lévő ügyekre is előírta az alkalmazást. A formai kifogás alatt
az indítványozó azt értette, hogy alapjogokról (tulajdonhoz,
munkához való jog) szóló szabályozást rendelet nem
tartalmazhat.
Az R. 2004. augusztus 31-én jelent meg a Magyar Közlönyben,
hatályba pedig 2004. szeptember 3-án lépett. Az indítványozó
ügyében 2004. augusztus 19-én indult az eljárás, és a kérelmét
elutasító döntést az R. alapján hozták meg, szerinte ezzel
megsértették a visszaható hatály tilalmát. Mindezek miatt –
vonta le a konklúziót az indítványozó – az R. egésze ellentétes
a jogbiztonság alkotmányi követelményével. Indítványában külön
kérte, hogy az Alkotmánybíróság tiltsa meg az alkotmányellenes
jogszabály alkalmazását a folyamatban levő perében.
A konkrét rendelkezés [az R. 3. § (1) bekezdés c) pontja,
vagyis az engedélyezés feltételeinek a bűnügyi nyilvántartáshoz
való kötése] alkotmányellenességét négy tényezőre alapította.
Álláspontja szerint a támadott rendelkezés lehetővé teszi, hogy
büntetést államigazgatási eljárás keretében szabjanak ki, ez
ellentétes az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével, amely szerint
mindenkinek joga van bírósághoz fordulni. Sérti továbbá az
Alkotmány 57. § (4) bekezdését is, mert az indítványozó szerint
olyan cselekmény büntetendővé tételét írja elő, amely az
elkövetéskor nem minősült bűncselekménynek. További sérelmet
okoz a rendelkezés azáltal is, hogy már elbírált bűncselekmény
miatt teszi lehetővé újabb joghátrány alkalmazását, mert a
jogkövetkezmény beálltát (az engedélykérelem elutasítását) egy
korábbi elítéléshez köti. Végezetül ellentétes a támadott
rendelkezés a tulajdonhoz való joggal [Alkotmány 13. § (1)
bekezdés] és a munkához való joggal [Alkotmány 70/B. § (1)
bekezdés], mert az indítványozót megfosztja a munkája
végzéséhez, foglalkozása gyakorlásához szükséges munkaeszköz
(sörétes vadászfegyver) tulajdonától és birtoklásától.
1.4. Egy másik indítványozó éppen azért kifogásolja az R. 3.
§ (1) bekezdés c) pontját, mert lehetővé teszi, hogy korábban
(az R. hatálybalépése előtt) jogszerűen megszerzett
fegyvertartási engedélyeket is visszavonjanak. Szerinte a
jogalkotó ezáltal megsértette a nulla poena sine lege elvét,
vagyis a támadott rendelkezés ellentétes az Alkotmány 57. § (4)
bekezdésével.
1.5. Érkezett olyan indítvány az Alkotmánybíróságra a
lőfegyvertartás megváltozott szabályaival kapcsolatban, amely
többnyire általános megfogalmazásban az R. egészét támadta,
majd az indítvány kiegészítésében konkretizáltan az R. 54. §
(1) bekezdését kifogásolta annak visszamenőleges hatálya miatt.
Arra hivatkozott, hogy ez az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből
folyó jogbiztonság követelményével ellentétes.
1.6. Az egyik indítványozó az R. 3. § (1) bekezdés c) és d)
pontjaival kapcsolatban az Alkotmány három rendelkezésének
sérelmét állítja: a 2. § (1) bekezdését, a 35. § (2)
bekezdését, valamint az 59. § (1) bekezdését.
Az elsővel kapcsolatban hivatkozik arra, hogy az R.
hatálybalépését megelőzően hatályban volt szabályozás csak
azokat a személyeket zárta ki az engedélyezés köréből, akiket
szándékos bűncselekmény elkövetése miatt elítéltek és még nem
mentesültek a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. A
legfőbb alkotmányossági problémát az új szabályozással
kapcsolatban az indítványozó abban látja, hogy a fegyvertartási
engedély meghosszabbítása iránt benyújtott kérelem elbírálását
a bűnügyi nyilvántartásban való szerepléshez köti. Az R.
rendelkezései tehát – állítja – visszamenőlegesen teszik
terhesebbé a kötelezettség teljesítését, így ellentétesek a
jogbiztonság követelményével.
Az R.-nek törvénnyel (konkrétan: a Btk.-val) való ellentétét
az 1.2. pont alatti indítványozóval azonosan alapozza meg.
Az indítványozó szerint a személyes adatok védelméhez való
jog sérelmét az R. azért okozza, mert a bűntettesek
nyilvántartásának céljai között nem szerepel a fegyvertartási
engedélyezési eljárás, így az R. alkalmazása során az
adatkezelés célhoz kötöttsége nem biztosítható.
Az indítványozó az R. alkotmányellenes rendelkezései
tekintetében kérte az alkalmazási tilalom kimondását
folyamatban lévő perében. Egyúttal csatolta a Borsod-Abaúj-
Zemplén Megyei Bíróság 11.K.20.949/2005/8. számú végzését,
amelyben a bíróság a per tárgyalását a felperes által
kezdeményezett alkotmánybírósági eljárás befejezéséig – a
polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 152. §
(2) bekezdésére hivatkozással – felfüggesztette.
1.7. Egy másik indítványozó – az 1.2. pont alatti
kérelmezőhöz hasonlóan – azt kifogásolja, hogy az R. 3. § (1)
bekezdés c) és d) pontja azokkal szemben is korlátozást vezet
be, akik már mentesültek a büntetett előélethez fűződő
joghátrányok alól. A törvényi és a bírói mentesítésben
részesültek esetében ez a Btk.-val való összeütközést
eredményezi. A kegyelmi mentesítés esetkörében az R. már
közvetlenül alkotmányellenes, mert korlátozza egyrészt az
Országgyűlésnek az Alkotmány 19. § (3) bekezdés m) pontjában,
illetve a köztársasági elnöknek az Alkotmány 30/A. § (1)
bekezdés k) pontjában biztosított kegyelmezési jogkörét.
1.8. A lőfegyvertartás engedélyezésének új szabályait az
egyik indítványozó az emberi méltóságot sértőnek tartja. Az R.
3. § (1) bekezdés c) pontja szerinte ellentétes az Alkotmány
54. § (1) bekezdésével, mert megfosztja őt a korábban
biztosított és gyakorolt jogaitól (fegyvertartás és vadászat).
1.9. Az Alkotmánybírósághoz benyújtott egyik további
indítvány szerint az R. egyik – közelebbről meg nem nevezett –
rendelkezése sérti az Alkotmány 8. § (1) bekezdését, a 35. §
(1) bekezdés a) és b) pontjait, továbbá ellentétes az Alkotmány
alapelveivel. Az alkotmányellenesség megállapítását arra
alapozza, hogy az R. a bűnügyi nyilvántartásban való
szerepléshez köti a lőfegyver megszerzésére és tartására
irányuló kérelem elutasítását, ezért kérte az R. érintett
rendelkezésének megsemmisítését.
1.10. Az egyik indítványozó saját ügyével példálózva mutatja
be azt, hogy az R. szabályozása olyan ügyekre is kihatással van
– visszamenőlegesen érvényesülő hátrányos jogkövetkezményekkel
– amelyekben korábbi elítéléshez kötik a lőfegyvertartás
engedélyének meghosszabbítására irányuló kérelem elutasítását.
Adott bűncselekmény elkövetése és az ennek alapján hozott
jogerős ítélet ellenére ugyanis az indítványozó 2003-ban kapott
lőfegyvertartási engedélyt, de az R. időközbeni hatálybalépése
miatt – tekintettel az R. 3. § (1) bekezdés c) pontjára – az
engedély 2006-ban már nem hosszabbítható meg. A jelenlegi
helyzet – az indítványozó megítélése szerint – sérti az
Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezethető jogbiztonság
követelményét.
Indítvány-kiegészítésében mindehhez hozzátette: a támadott
rendelkezés ellentétes az Alkotmány 7. § (1) bekezdésével, mert
nem az Európai Unió jogának megfelelő rendelkezést tartalmaz. A
jogalkotás rendjének sérelme körében nevesíti az Alkotmány 7. §
(2) bekezdését, de ténylegesen a Btk. mentesítésre vonatkozó
szabályozásával kapcsolatos ellentétére utal. Kifogásolja
továbbá, hogy az R. tervezetét a Magyar Vadászkamarával nem
véleményeztették. Véleménye szerint az R. megakadályozza a
vadászkamarai tagságot, így sérti az Alkotmány 63. § (1)
bekezdését. Az indítványozó álláspontja szerint a fegyvertartás
alapvető jog, amelyet az R. az Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe
ütközően korlátoz és tilt. Hivatkozik még az Alkotmány 70/A. §
(2) bekezdésére is, mert szerinte az R.-rel kapcsolatban a
jogegyenlőség hiánya mutatkozik. Az indítvány arra vonatkozóan
tartalmaz határozott kérelmet, hogy az Alkotmánybíróság az R.
„bűnügyi nyilvántartásban szereplő és a jogerős döntés
meghozatalát követő időtartam feltételeinek
alkotmányellenességét” állapítsa meg.
1.11. Két indítványozó (az egyik a másik indítványához
csatlakozva) az Lft. 22. § (1) bekezdésében foglalt
felhatalmazó rendelkezést támadta elsődlegesen. Indítványukban
azzal érveltek, hogy a törvényhozó a felhatalmazással
indokolatlanul széles mozgásteret biztosított a Kormánynak.
Ezzel kapcsolatban annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy
a lőfegyver-engedélyek kiadásának és visszavonásának
szabályozása kizárólag törvényben lehetséges.
Az R. 3. § (1) bekezdés c) pontjának „a büntetés vagy
intézkedés külön jogszabályban meghatározott bűnügyi
nyilvántartásának időtartamáig” szövegrészére vonatkozóan
előterjesztett másodlagos indítványukban a Btk. 100. §-ával
való ellentétére hivatkoztak. Úgy látják, hogy ez az ellentét
veszélyezteti a jogrend stabilitását, ezért az Alkotmány 2. §
(1) bekezdésébe ütközik.
Indítványukban határozott kérelmet terjesztettek elő az R.
kifogásolt szövegrészének, illetve az Lft. felhatalmazó
rendelkezésének a kihirdetésre visszamenőleges hatályú
megsemmisítésére.
2. Az R.-t alkotmányjogi panasszal is támadták. Az
alkotmányjogi panaszt előterjesztő megjelölte az
alkotmányellenesnek vélt rendelkezést [3. § (1) bekezdés c)
pont], javasolta ezen jogszabályhely megsemmisítését is, de a
konkrét ügyben való alkalmazás megtiltását nem kérte.
Az indítványozó alkotmánybírósági kérelmét azzal indokolta,
hogy a támadott rendelkezés nem veszi figyelembe a Btk. 104. §
(1) bekezdését, amely az előzetes menetesítés intézményét
szabályozza. Az R. 3. § (1) bekezdés c) pontja – érvel a
panaszos – figyelmen kívül hagy mindenféle kedvezményt és
mentesítést akkor, amikor a fegyver tartásához szükséges
körülményeket vizsgálja. Nem veszi figyelembe például azt, hogy
a szabadságvesztés felfüggesztésének időtartama eredményesen
eltelt-e, illetve azt sem, hogy az elítélt előzetes
mentesítésben részesült-e. A panaszos álláspontja szerint az
R., mint alacsonyabb szintű jogszabály ellentmond egy magasabb
szintű jogszabálynak – a Btk.-nak –, ezáltal megsérti az
Alkotmány 35. § (2) bekezdését.
3. Az R.-rel összefüggésben – utólagos normakontrollra
irányuló kérelem mellett, azzal vagylagosan – olyan indítvány
is érkezett az Alkotmánybíróságra, amely szerint mulasztásban
megnyilvánuló alkotmányellenességet okozott az, hogy a
jogalkotó a már megszerzett fegyverek megtartására irányuló
eljárás díj- és költségmentességét nem biztosította, illetve a
fegyver állami szervnek történő átadása esetén a kártalanítást
nem szabályozta.
II.
Az alkotmánybírósági eljárásban figyelembe vett jogszabályi
rendelkezések a következők:
1. Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus
jogállam.”
„7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a
nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja
továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső
jog összhangját.
(2) A jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek
elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők
kétharmadának szavazata szükséges.”
„8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen
és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben
tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és
kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg,
alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való
jogot.”
„19. § (3) E jogkörében az Országgyűlés
[…]
m) közkegyelmet gyakorol;”
„30/A. § (1) A köztársasági elnök
[…]
k) gyakorolja az egyéni kegyelmezés jogát,”
„35. § (2) A Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát
ki, és határozatokat hoz. Ezeket a miniszterelnök írja alá. A
Kormány rendelete és határozata törvénnyel nem lehet
ellentétes. A Kormány rendeleteit a hivatalos lapban ki kell
hirdetni.”
„54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek
veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz,
amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki
egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt
bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a
törvény által felállított független és pártatlan bíróság
igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
[…]
(4) Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel
sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a
magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.”
„59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a
jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a
magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”
„63. § (1) A Magyar Köztársaságban az egyesülési jog alapján
mindenkinek joga van a törvény által nem tiltott célra
szervezeteket létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni.”
„70/A. § (2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen
hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.”
„70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a
munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.”
2. Az Lft. támadott rendelkezése:
„22. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben
szabályozza a lőfegyverek és lőszerek gyártását, javítását,
szállítását, hatástalanítását, forgalmazását, megszerzését,
tartását, kiállítását, behozatalát, kivitelét, átszállítását,
használatát, a hatástalanított lőfegyverek tartását és
forgalomba hozatalát, az engedélyek tartalmi, formai
követelményeit.”
3. Az R. támadott rendelkezései:
„1. § (1) E rendelet alkalmazásában
[…]
11. lőfegyver jellege: sörétes lőfegyver (huzagolatlan hosszú),
golyós lőfegyver (huzagolt hosszú), maroklőfegyver (rövid), 7,5
joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú flóbert fegyver
és 7,5 joule csőtorkolati energia feletti teljesítményű
légfegyver;”
„3. § (1) E rendelet eltérő rendelkezése hiányában a 2. §-ban,
valamint az Ftv. 3. §-ában említett engedély nem adható annak
[…]
c) akit állam elleni bűncselekmény [a Büntető Törvénykönyvről
szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) X. fejezet],
emberiség elleni bűncselekmény (Btk. XI. fejezet), személy
elleni bűncselekmény [Btk. 166-168. §, 170. § (2)-(5) bekezdés,
171. §, 174. §, 175/B. §], nemi erkölcs elleni erőszakos
bűncselekmény [Btk. 197. és 198. §, 207. § (3) bekezdés b)
pont], hivatalos személy elleni bűncselekmények (Btk. XV.
fejezet V. cím), embercsempészés (Btk. 218. §), közérdekű üzem
működésének megzavarása (Btk. 260. §), terrorcselekmény (Btk.
261. §), nemzetközi jogi kötelezettség megszegése (Btk. 26l/A.
§), légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy
tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (Btk.
262. §), visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel (Btk. 263/A.
§), a Btk. 263/A. §-ának (5) bekezdésében meghatározott – a
különös visszaesés szempontjából a visszaélés lőfegyverrel vagy
lőszerrel bűncselekményhez hasonló – bűncselekmény,
bűnszervezetben részvétel (Btk. 263/C. §), tiltott állatviadal
szervezése (Btk. 266/A. §), állatkínzás (Btk. 266/B. §),
garázdaság (Btk. 271. §), önbíráskodás (Btk. 273. §),
természetkárosítás (Btk. 281. §), visszaélés kábítószer
előállításához használt anyaggal (Btk. 283/A. §) vagy vagyon
elleni szándékos bűncselekmény (Btk. XVIII. fejezet 316-324. §
és 326-327. §) elkövetése miatt elítéltek, illetőleg vele
szemben intézkedést alkalmaztak, a büntetés vagy intézkedés
külön jogszabályban meghatározott bűnügyi nyilvántartásának
időtartamáig, de legalább a jogerős döntés meghozatalát követő
három évig;
d) akit bűncselekmény bűnszervezetben történt elkövetése miatt
elítéltek, illetve, ha vele szemben bűncselekmény
bűnszervezetben történt elkövetése miatt intézkedést
alkalmaztak, a büntetés vagy intézkedés külön jogszabályban
meghatározott bűnügyi nyilvántartásának időtartamáig, de
legalább a jogerős döntés meghozatalát követő három évig;”
„4. § (1) A lőfegyver, a lőfegyverdarab, a lőszer (lőszerelem),
a flóbert töltény, a festéklövő fegyver, a gáz- és
riasztófegyver, a gáz- és riasztótöltény, a légfegyver, a
színházi fegyver gyártását, a Magyar Köztársaság területén
történő forgalmazását, a lőfegyver, a lőszer (lőszerelem)
kereskedelmi célú, kivitelét, a tevékenység helye, az ország
területén történő átszállítását, behozatalát a Magyar
Köztársaság területére történő határátlépés helye szerint
illetékes megyei (budapesti) rendőr-főkapitányság engedélyezi.”
„27. § (l) E rendelet eltérő rendelkezése hiányában a kizárólag
7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú lövedék
kilövésére alkalmas tűzfegyver megszerzése és tartása
céllövészetre a 20. számú melléklet szerint, a 28. § (1)
bekezdésének b)-g) pontjában említett szervezetnek és az 1.
számú melléklet szerint annak a személynek engedélyezhető, aki
tizennyolcadik életévét betöltötte és nem áll a 3. § (1)
bekezdésének c)-e) pontjában foglalt kizáró rendelkezések
hatálya alatt.”
„32. § (2) A kizárólag 7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati
energiájú lövedék kilövésére alkalmas tűzfegyver és a színházi
fegyver tartására, a gáz- és riasztófegyver viselésére, a
muzeális fegyver sportlövészet célú használatára kiadott
engedély visszavonásig érvényes.”
„52. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon
lép hatályba.”
„53. § (2) Ezt a rendeletet az első fokú határozattal el nem
bírált ügyekben is alkalmazni kell.”
„54. § (1) A rendelet hatálybalépése előtt engedély nélkül
tartott, kizárólag 7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati
energiájú tűzfegyver tartására legkésőbb 2006. június 30-ig
engedélyt kell kérni.”
III.
Az Lft. 22. § (1) bekezdésének, valamint az R. egészének,
illetve az R. egyes rendelkezéseinek alkotmányellenességét
állító indítványok az alábbiak miatt részben megalapozottak.
A.
Az Alkotmánybíróság elsőként az R. egyes rendelkezéseivel
kapcsolatos indítványok vizsgálatát végezte el a következők
szerint.
1. Az egyik indítványozó az R. 1. § (1) bekezdés 11. pontjának
„75 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú flóbert
fegyver”, a 4. § (1) bekezdés „flóbert töltény”, a 32. § (2)
bekezdésének „7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati
energiájú lövedék kilövésére alkalmas tűzfegyver és”
szövegrészekkel, valamint a 27. § (1) bekezdésével kapcsolatban
a szerzett jog sérelmét állította, vagyis szerinte a támadott
rendelkezések az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütköznek. A
kifogásolt szabályozás lényegi tartalma az, hogy
engedélykötelessé tesz korábban engedély nélkül tartható
fegyvereket, így a flóbert fegyvert is. Egy másik indítványozó
ehhez kapcsolódóan támadta az R. 54. § (1) bekezdését, amely
határidő megjelölésével előírja az engedély beszerzését.
Szerinte ez az előírás a visszamenőleges hatályú jogalkotás
tilalmába, így az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközik.
Az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezések tartalmi
vizsgálatának lefolytatását megelőzően áttekintette az Lft. és
az R. fogalom-meghatározásait, valamint ezzel összefüggésben a
jogalkotás egyes körülményeit, különös tekintettel az Európai
Közösségek Tanácsának a fegyverek megszerzésének és tartásának
ellenőrzéséről szóló 91/477/EGK irányelvére (a továbbiakban:
Irányelv). Ennek során vizsgálta egy további indítványozónak a
tárgykörhöz kapcsolódó két indítványát is, amelyek közül az
egyik az R. nemzetközi szerződésbe ütközését állította
[Alkotmány 7. § (1) bekezdés], a másik pedig a jogalkotásról
szóló 1987. évi XI. törvényre hivatkozással sérelmezte az R.
tervezete véleményezési kötelezettségének elmaradását
[Alkotmány 7. § (2) bekezdés].
A 2004. május 1-jén hatályba lépett Lft., és a mintegy négy
hónappal később megjelent R. rendelkezései – az Irányelv
előírásaira tekintettel – a korábbi szabályozáshoz képest több
vonatkozásban megváltoztatták a lőfegyver, lőfegyver fődarab és
lőszer megszerzésére, tartására és használatára vonatkozó
rendelkezéseket. Az egyik változás éppen az volt, hogy a
jogalkotó kiterjesztette az engedélyhez kötöttségi kört, így a
flóbert fegyverek megszerzése és tartása – már az Lft. 3. § (1)
bekezdése alapján is – engedélykötelessé vált. Az Lft. 3. § (2)
bekezdése ugyanakkor deklarálta, hogy a flóbert fegyverek
tekintetében egyszerűsített hatósági szabályokat fog a Kormány
megállapítani. Az R. 27. §-a értelmében ez úgy valósult meg,
hogy – szemben más fegyverfajtákkal – a flóbert fegyver
megszerzését kérelmező személynek mindössze két feltételnek
kell megfelelnie: nagykorúnak kell lennie és nem állhat az R.
3. (1) bekezdés c)-e) pontjaiban foglalt kizáró rendelkezések
hatálya alatt.
A fentiekben ismertetett jogalkotási folyamathoz kapcsolódóan
az Alkotmánybíróság vizsgálta a jogalkotás rendjének sérelmét
állító indítványt, vagyis azt, hogy alkotmányellenességet
eredményezett-e az R. tervezete véleményeztetésének elmaradása.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata töretlen abban, hogy nem
állapítja meg a jogszabály alkotmányellenességét önmagában
azért, mert a jogszabály-előkészítés során az előterjesztő
valamely egyeztetési vagy véleményeztetési kötelezettségének
nem tett eleget. A törvényben foglaltak be nem tartása
kétségkívül törvénysértés, de önmagában – szűk kivételtől
eltekintve – nem valósít meg alkotmányellenességet. A
jogszabály előkészítésre vonatkozó törvényi előírások
megsértése az illetékes szervek államigazgatási jogi, esetleg
politikai felelősségét alapozhatja meg csupán. [ld. 7/2004.
(III. 24.) AB határozat, ABH 2004, 98, 105.; továbbá:
496/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 493, 495-496.]
Sem az indítvány alapján, sem más körülményre tekintettel az
Alkotmánybíróság nem látta indokát annak, hogy kialakult
gyakorlatától a jelen ügyben eltérjen. Megállapította, hogy a
jogszabály-tervezet véleményeztetésének elmaradása miatt az R.
nem ütközik az Alkotmány 7. § (2) bekezdésébe, ezért az
indítványt elutasította.
Az Alkotmánybíróság az Lft. és az R. fogalom-meghatározásai
közül az alábbiakat emeli ki: az R. 1. § (1) bekezdés 1. pontja
úgy rendelkezik, hogy fegyvernek minősül a lőfegyver, gáz- és
riasztófegyver, légfegyver, festéklövő fegyver, muzeális
fegyver, színházi fegyver. Az Lft. 2. § 16. pontja szerint
lőfegyver a tűzfegyver, valamint az a légfegyver, amelyből 7,5
joule-nál nagyobb csőtorkolati energiájú, szilárd anyagú
lövedék lőhető ki. Az Lft. 2. § 29. pontja értelmében a
tűzfegyver olyan, a törvény mellékletének „A”, „B”, „C” vagy
„D” kategóriájában meghatározott eszköz, amelyből a kiterjedő
forró gáz tolóereje által meghajtott szilárd anyagú lövedék
lőhető ki. [A „B” kategóriába tartoznak – többek között – a
peremgyújtású egylövetű rövid tűzfegyverek, melyek teljes
hossza 28 cm-nél rövidebb.] Az Lft. 2. § 7. pontja szerint a
flóbert rövid lőfegyver olyan peremgyújtású egylövetű rövid
tűzfegyver, melynek teljes hossza 28 cm-nél rövidebb, kizárólag
flóberttöltény működtetésére alkalmas és az Irányelv szerint a
„B” engedélyköteles kategóriába tartozik.
A lőfegyverekre vonatkozó szabályozás megváltoztatásában
meghatározó szerepet játszott az Irányelv, amelynek értelmében
a csőtorkolati energia nagyságára tekintet nélkül valamennyi
tűzfegyver (az ismertetett értelmező rendelkezések szerint a
flóbert fegyver is ilyennek minősül) tartását engedélyhez kell
kötni.
Az Irányelv 7. cikke szerint senki sem szerezhet, illetve
birtokolhat a tagállam engedélye nélkül „B” kategóriába
(„engedélyhez kötött lőfegyverek”) sorolt lőfegyvert. Az
Irányelv I. melléklete alapján ide tartoznak – többek között –
a peremgyújtású egylövetű rövid lőfegyverek, melyek teljes
hossza 28 cm-nél rövidebb.
Az R. egyes rendelkezéseit kifogásoló indítványozó az Európai
Unió normáira általánosságban hivatkozva vitatta, hogy azok
alapján kötelező lett volna a flóbert fegyverek birtoklásának
engedélyhez kötése. Az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban
leszögezi: annak vizsgálata, hogy mi minősül flóbert
fegyvernek, és ehhez képest engedélyköteles fegyvernek a
közösségi jog körében, nem tartozik hatáskörébe. Ebből fakadóan
azt sem vizsgálja, hogy a közösségi jog egyes előírásait – így
különösen az Irányelv I. Melléklet II. „B kategória –
Engedélyhez kötött lőfegyverek” című részét – a tagállami
jogalkotó megfelelően ültette-e át saját jogrendjébe. Az
Alkotmánybíróság – eddigi gyakorlatának megfelelően – a jelen
ügyben előterjesztett indítvány folytán is az Irányelven
alapuló magyar jogszabály alkotmányosságának vizsgálatát
végezte el anélkül, hogy a vizsgálat az Irányelv érvényességét
vagy az implementálás megfelelőségét érintette volna. [ld.
744/B/2004. AB határozat, ABH 2005, 1281, 1283.; ld. továbbá:
17/2004. (V. 25.) AB határozat, ABH 2004, 291, 297.; legutóbb:
66/2006. (XI. 29.) AB határozat, ABK 2006. november, 915, 921.]
A nemzetközi jog általánosan elismert szabályaira hivatkozással
érkezett másik indítványt, amelyik az R-rel összefüggésben az
Alkotmány 7. § (1) bekezdésének sérelmét állította, az
Alkotmánybíróság az alábbiak miatt visszautasította.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a
továbbiakban: Abtv.) 44. §-a szerint valamely jogszabály
nemzetközi szerződésbe ütközését kizárólag az Abtv. 21. § (3)
bekezdésében meghatározott szervek, illetve személyek
indítványozhatják: az Országgyűlés, annak állandó bizottsága,
bármely országgyűlési képviselő, a köztársasági elnök, a
Kormány vagy annak tagja, az Állami Számvevőszék elnöke, a
Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész. Mivel az
indítványozó nem tartozik e jogosultak körébe, így ennek az
eljárásnak a megindítására nincs jogosultsága. Mindezekre
tekintettel az Alkotmánybíróság ezt az indítványt – az
Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak
közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe
foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (a továbbiakban:
Ügyrend, ABH 2003, 2065.) 29. § c) pontja alapján –
visszautasította.
1.1. Az R. támadott rendelkezései tartalmi vizsgálatának első
eleme az volt, hogy a lőfegyver megszerzése engedélyhez
kötöttségének kiterjesztése sérti-e a szerzett jogok védelmének
az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezetett követelményét.
Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint: „[a] jogbiztonság –
többek között – megköveteli a megszerzett jogok védelmét, a
teljesedésbe ment, vagy egyébként véglegesen lezárt
jogviszonyok érintetlenül hagyását, illetve a múltban
keletkezett, tartós jogviszonyok megváltoztathatóságának
alkotmányos szabályokkal való korlátozását.” [11/1992. (III.
5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 81.]
Ugyanakkor az Alkotmánybíróság rámutatott az Alkotmányból
levezetett követelmény értelmezési határaira is: „[a] szerzett
jogok védelmének alkotmányos jogállamban szabályként kell
érvényesülnie, az azonban nem abszolút érvényű és kivételt nem
tűrő követelmény. […] A szerzett jogokkal azonban a pusztán
elvont jogi lehetőségek, amelyek még fennálló konkrét
jogviszonyokkal összefüggésben nincsenek, csak távoli,
közvetett kapcsolatban vannak. Az alkotmányos védelmet élvező
»szerzett jogok« a már konkrét jogviszonyokban alanyi jogként
megjelenő jogosultságok, illetőleg azok a jogszabályi
»igérvények« és várományok, amelyeket a jogalkotó a konkrét
jogviszonyok keletkezésének lehetőségével kapcsol össze. A
jogszabályok hátrányos megváltoztatása így csak akkor
ellentétes a »szerzett jogok« alkotmányos oltalmával, ha a
módosítás a jog által már védett jogviszonyok lefolyásában idéz
elő a jogalanyokra nézve kedvezőtlen változtatást. […] A jog
stabilitására, előreláthatóságára vonatkozó alkotmányos
szempont nem jelenti a jogszabályok megváltoztathatatlanságát.”
(731/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 801, 805-806.)
A flóbert fegyverek engedély nélküli tartása az Lft. és az R.
hatálybalépését megelőzően nem egy másik – korábban hatályos –
jogszabály rendelkezésein alapult, hanem pusztán azon a tényen,
hogy ez a fegyverfajta nem volt engedélyköteles. Ezen túlmenően
viszont olyan jogszabály sem volt, amely az engedély-
mentességet a jövőre nézve – minden későbbi flóbert fegyver-
megszerzés esetére – megállapította volna. Ebből a helyzetből
értelemszerűen következik, hogy egyedi engedélyek tartalmát az.
R. nem érinthette, azt kedvezőtlenül meg nem változtathatta. Az
R. támadott rendelkezései tehát nem vonnak el szerzett jogot,
illetőleg nem hiúsítják meg jogszabályi igérvény avagy váromány
bekövetkezését.
Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően megállapította, hogy az
R. 1. § (1) bekezdés 11. pontjának „75 joule vagy annál kisebb
csőtorkolati energiájú flóbert fegyver”, a 4. § (1) bekezdés
„flóbert töltény”, a 32. § (2) bekezdésének „7,5 joule vagy
annál kisebb csőtorkolati energiájú lövedék kilövésére alkalmas
tűzfegyver és” szövegrészei, valamint a 27. § (1) bekezdése – a
szerzett jogok védelmével összefüggésben – nem sértik az
Alkotmány 2. § (1) bekezdését, ezért az indítványt
elutasította.
1.2. A tartalmi vizsgálat másik eleme az volt, hogy az R. 54. §
(1) bekezdésében határidő megjelölésével előírt engedély-
beszerzési kötelezettség az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből
levezetett visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmába ütközik-
e.
A jogbiztonság követelménye az Alkotmánybíróság értelmezésében
a jogalkotó kötelezettségévé teszi azt, hogy a jogszabályok
világosak, egyértelműek és működésüket tekintve kiszámíthatóak,
előreláthatóak legyenek a jogszabályok címzettjei számára.
[9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65-66.; 11/1992.
(III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 81-82.; 28/1993. (IV.
30.) AB határozat, ABH 1993, 220, 225.]. Az Alkotmánybíróság a
kiszámíthatóság és az előreláthatóság követelményéből vezette
le a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmának alkotmányos
elvét. [34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170, 173.;
11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 81-82.; 25/1992.
(IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.; 28/1992. (IV. 30.)
AB határozat, ABH 1992, 155, 158.; 4/1992. (I. 28.) AB
határozat, ABH 1992, 332, 333.].
A 25/1992. (IV. 30.) AB határozatban megállapította: „[a]
jogállamiság egyik fontos alkotóeleme a jogbiztonság, amely
egyebek között megköveteli, hogy
- az állampolgárok jogait és kötelességeit a törvényben
megszabott módon kihirdetett és bárki számára hozzáférhető
jogszabályok szabályozzák,
- meglegyen a tényleges lehetőség arra, hogy a jogalanyok
magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani, ennek
érdekében a jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre nézve
ne állapítsanak meg kötelezettséget, illetőleg valamely
jogszerű magatartást visszamenőleges érvénnyel ne minősítsenek
jogellenesnek.
A jogbiztonság e két alapvető követelménye közül bármelyiknek a
figyelmen kívül hagyása összeegyeztethetetlen az Alkotmány 2. §
(1) bekezdésével, s így alkotmányellenes. Teljesen nyilvánvaló
ugyanis, hogy egy jogállamban senkit sem lehet felelősségre
vonni olyan jogszabály megsértése miatt, amelyet az érintett
személy nem ismert és nem is ismerhetett, mivel azt vagy
egyáltalán nem hirdették ki, vagy utólag hirdették ki és
visszamenőleges érvénnyel léptették hatályba. Ugyanez
értelemszerűen irányadó a kötelezettségek utólagos
megállapítására is.” (ABH 1992, 131, 132.)
Ebben az értelemben fogalmazza meg a visszamenőleges jogalkotás
tilalmát a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 12. § (2)
bekezdése is, amely szerint „[a] jogszabály a kihirdetését
megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem
nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé”.
Mindezt figyelembe véve a jelen ügyben az Alkotmánybíróság
megállapította, hogy az R. 54. § (1) bekezdése nem tartalmaz
olyan rendelkezést, amely a jogszabály hatálybalépését megelőző
időszakra vonatkozna, vagy annak alapján lezárt (teljesedésbe
ment) jogviszonyokat kellene felülvizsgálni.
Az alkotmánybírósági gyakorlat következetes abban, hogy
indokolt esetben a vizsgálatot kiterjeszti a tilalom közvetlen
megsértésén túlmenően arra az esetre is, ha a jogszabály
rendelkezéseit – erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint –
a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is
alkalmazni kell. [57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994,
316, 324.; legutóbb: 68/2006. (XII. 6.) AB határozat, ABK 2006.
december, 1021, 1028.]
A jelen esetben azonban az Alkotmánybíróság fentebb (az 1.1.
pont alatt) már megállapította, hogy az R. hatálybalépését
megelőzően – éppen a jogi szabályozatlanságból fakadóan –
konkrét engedélyezési jogviszonyok a flóbert fegyverek
tekintetében nem léteztek, ezért fogalmilag kizárt a létre sem
jött engedélyezési jogviszonyokat érintő visszamenőleges
szabályozás lehetősége.
Az Alkotmánybíróság a kifejtettek alapján megállapította, hogy
az R. 54. § (1) bekezdése – a visszamenőleges hatályú
jogalkotási tilalommal összefüggésben – nem sérti az Alkotmány
2. § (1) bekezdését, ezért az indítványt elutasította.
2. A legtöbb indítványozó az R. 3. § (1) bekezdés c) pontját
támadta, közülük ketten egyúttal a d) pontot is kifogásolták.
Az indítványok egyikét alkotmányjogi panaszként terjesztették
elő, egy másiknak pedig csak a tartalmából következtethető ki,
hogy ugyanezt a szabályozási elemet támadja. Az egyik
indítványozó konkrét ügyben való alkalmazási tilalom kimondását
is kérelmezte. Egy további indítványozó a jogegyenlőség
megvalósulásának sérelmét állította az R. egészével, de
különösen az itt vizsgált rendelkezéseivel összefüggésben.
Az egyes indítványozók a vizsgált szabályozással kapcsolatban
számos alkotmányi rendelkezés sérelmére hivatkoztak, így
konkrétan: a 2. § (1) bekezdésére, a 7. § (2) bekezdésére, a 8.
§ (1) és (2) bekezdésére, a 13. § (1) bekezdésére, a 19. § (3)
bekezdés m) pontjára, a 30/A. § (1) bekezdés k) pontjára, a 35.
§ (1) bekezdés a) és b) pontjaira, (2) bekezdésére, az 54. §
(1) bekezdésére, az 57. § (1) és (4) bekezdéseire, az 59. § (1)
bekezdésére, a 63. § (1) bekezdésére, a 70/A. § (2)
bekezdésére, valamint a 70/B. § (1) bekezdésére.
Mielőtt az egyes alkotmányi rendelkezésekkel összefüggő
vizsgálatra rátérne, az Alkotmánybíróság megjegyzi: a
fegyvertartás engedélyezési eljárásában nem csak az változott,
hogy bővült a tárgyi kör (ld. az előző pontban kifejtetteket),
hanem az engedély megszerzése iránt kérelmet előterjesztővel
szemben is szigorúbb előéleti feltételeket ír elő a vizsgált
szabályozás. Az R. 3. § (1) bekezdés c) pontja alapján ugyanis
nem kaphat fegyvertartási engedélyt az, akit bizonyos
bűncselekmények miatt elítéltek, illetőleg vele szemben
intézkedést alkalmaztak, a büntetés vagy intézkedés külön
jogszabályban meghatározott bűnügyi nyilvántartásának
időtartamáig, de legalább a jogerős döntés meghozatalát követő
három évig. Ugyanez a kizáró feltétel érvényesül a d) pont
szerint azokkal a személyekkel szemben, akik bűnszervezetben
követettek el bűncselekményt. A bűnügyi nyilvántartás
büntetőjogi funkciója abban ragadható meg, hogy részben segíti
a bűncselekmények felderítését, részben pedig lehetővé teszi
bizonyos jogkövetkezmények (a visszaesés Btk.-ban meghatározott
különböző formái) alkalmazását.
A jogalkotó a szigorítást egyrészt az állam élet- és
egészségvédelmi kötelezettségével, másrészt azzal indokolta,
hogy számos más területen (fontos és bizalmas munkakör
betöltése, ügyvédi kamarai tagfelvétel, közjegyzői kinevezés)
is figyelembe veszik a bűnügyi nyilvántartásban szereplés
tényét.
2.1. Az Alkotmánybíróság az indítványokban foglaltakra
tekintettel elsőként az alapjogi kérdéseket vizsgálta, vagyis a
tulajdonhoz való jog [Alkotmány 13. § (1) bekezdés], az emberi
méltósághoz való jog [54. § (1) bekezdés], a bírósághoz való
jog és a nullum crimen, nulla poena sine lege elve [57. § (1),
(4) bekezdések], a személyes adatok védelméhez való jog [59. §
(1) bekezdés], az egyesülési jog [63. § (1) bekezdés], valamint
a munkához és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog
[70/B. § (1) bekezdés] sérelmét, illetve az alapjogok
tiszteletben tartásának és védelmének előírásáról, illetőleg az
alapjogi korlátozásról szóló alkotmányi rendelkezések [8. § (1)
és (2) bekezdés] érvényesülését.
Az Alkotmánybíróság a lőfegyvertartás korábban hatályos
szabályait több alkalommal vizsgálta. Ennek során
megállapította, hogy a lőfegyvertartás joga nem tartozik az
alapvető emberi jogok körébe. A különböző fegyverfajták
megszerzésének, tartásának módozatai, birtoklásuk feltételei
nincsenek az Alkotmányban szabályozva. [14/1992. (III. 30.) AB
határozat, ABH 1992, 338, 340.]
Az Alkotmánybíróság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tárgykör
jogi szabályozásához fontos társadalmi érdek fűződik. [ld.
14/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 338, 341.] Több
határozat is tartalmazza azt, hogy a lőfegyverek sajátos
jellege miért követeli meg – más dolgok birtoklásához képest –
a lényegesen nagyobb állami beavatkozást:
„A legálisan forgalomban tartható kézi lőfegyverek számának
jogszabályi korlátozása ésszerű indokra vezethető vissza: a
közbiztonság védelme érdekében a mindenkori közhatalomnak
egyenesen alkotmányos kötelessége, hogy egyes alapvető jogok
védelme érdekében az azok érvényesülésére veszélyt jelentő
tulajdoni tárgyak tekintetében korlátozásokat alkalmazzon. Az
Alkotmánybíróság az 58/1994. (XII. 14.) AB határozatában már
kifejtette, hogy az emberi élet tevőleges állami védelmét
szolgáló olyan büntető, polgári, közigazgatási jogszabályokat
kell hozni és végrehajtani, amelyek »az emberi életet mások
tevékenységétől vagy tevékenységének eredményétől óvják.«”
(720/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 1005, 1007.)
„A közrendet lőfegyverek használatával súlyosan lehet
veszélyeztetni, ezért a lőfegyver forgalmának, használatának
esetenként szűkebb vagy tágabb körű korlátozása vagy tiltása, s
az erre feljogosító miniszteri végrehajtási rendelet éppen az
alkotmányos rend védelmét segíti elő.” [22/1991. (IV. 26.) AB
határozat, ABH 1991, 408, 410.]
„A műszaki hiba vagy a lőfegyver használatát befolyásoló
egészségkárosodás emberi életet veszélyeztethet. Az élethez és
egészséghez való alapjog védelme pedig a végzetes lőfegyver-
használati hibák megelőzése céljából – olyan fontos alkotmányos
érdek, hogy az a szigorú szabályozást mindenképpen szükségessé
teszi.” [14/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 338, 341.]
„[…] az állam élet- és egészségvédelmi kötelezettségéből is
következik, hogy adminisztrációs korlátokat állít fel olyan
területeken, amelyek az élet- és egészséghez való jog
érvényesülésére fokozott veszélyt jelentenek (lásd: pl.
lőfegyvertartás).” (677/B/1995. AB határozat, ABH 2000, 590,
597.)
Az Alkotmánybíróság gyakorlata – foglalja össze a 744/B/2004.
AB határozat – azt mutatja, hogy a lőfegyvertartás kérdéskörét
mindig összekapcsolta a közbiztonság védelmével, és általában
azzal a veszélyhelyzettel, amit a lőfegyverek birtoklása
szükségképpen eredményez. (ABH 2005, 1281, 1284.)
A jelen ügyben az Alkotmánybíróság – eddigi gyakorlatát is
figyelembe véve – azt állapította meg, hogy az R. vizsgált
rendelkezései nem sértik az Alkotmány 8. § (1), illetőleg (2)
bekezdését, és egyik felhívott alapjogot sem korlátozzák
alkotmányellenesen, ezért valamennyi idevonatkozó indítványt
elutasította.
Az alapjogok védelmével és korlátozhatóságukkal kapcsolatban az
Alkotmánybíróság mindenekelőtt leszögezi: a lőfegyverek
megszerzésével és tartásával kapcsolatos szabályozás és az
ennek részeként megjelenő korlátozások az államot terhelő
alapjogvédelmi kötelezettségből fakadnak. Az állam kötelessége
ugyanis nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell az alapvető
jogok megsértésétől, hanem magában foglalja azt is, hogy
gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételek
kialakításáról. Az emberi élet védelmének biztosítása az egyik
ilyen kiemelkedően fontos – az Alkotmány 8. § (1) bekezdéséből
fakadó – állami kötelesség, amelynek teljesítése megalapozza az
életre, testi épségre és egészségre veszélyes tárgyak körében a
szigorú jogszabályi korlátozásokat. Az R. vizsgált
rendelkezései ennek megfelelően bizonyos személyeket időlegesen
elzárnak attól, hogy veszélyes tárgyat jogszerűen
birtokoljanak.
Az egyes alapjogok tekintetében az alábbi részletező
megállapításokkal indokolja döntését az Alkotmánybíróság:
2.1.1. A 720/B/1997. AB határozatban elvi éllel leszögezte:
„[a] fegyver megszerzésének és tartásának joga még
tulajdonszerzés esetén sem alapjog.” (ABH 1998, 1005, 1007.)
Ebből következően az R. vizsgált rendelkezéseinek a lőfegyverek
tulajdonlásával kapcsolatba hozható szabályozási tartalma a
tulajdonhoz való alapjogot nem érinti, ezért nem sérti az
Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglaltakat.
2.1.2. A 201/B/1995. AB határozat kifejezetten megállapította,
hogy a szabad lőfegyvertartás joga az alapvető jogokból, így
pl. az élethez és az emberi méltósághoz való jogból vagy akár a
szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jogból sem
vezethető le (ABH 1995, 774, 775.). Az R. vizsgált
rendelkezéseinek a szabad lőfegyvertartást korlátozó tartalma
ennek megfelelően az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált
emberi méltósághoz való jogot nem sértheti.
2.1.3. Az egyik indítványozó úgy véli, hogy a lőfegyver
megszerzésére irányuló kérelmének elutasítása büntetés, s ez
azért alkotmányellenes, mert egyrészt államigazgatási eljárás
keretében szabták ki, másrészt olyan cselekmény miatt, amelyet
elkövetésekor nem rendeltek büntetni. Mindezek miatt szerinte
sérül a bírósághoz való jog és a nullum crimen, nulla poena
sine lege elve [Alkotmány 57. § (1) és (4) bekezdés].
Az Alkotmány 50. § (2) bekezdése szerint a bíróság ellenőrzi a
közigazgatási határozatok törvényességét. Ezt a rendelkezést az
57. § (1) bekezdésére tekintettel úgy kell értelmezni, hogy az
eljárásnak ahhoz kell vezetnie, hogy a bíróság a perbe vitt
jogokat és kötelességeket az ott írt módon valóban elbírálja.
[ld. 39/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 263, 272.] Ez
viszont értelemszerűen nem jelenti azt, hogy az ügyfél
szempontjából hátrányt okozó döntést (jelen esetben: az
engedélykérelem elutasítását) mindenkor és elsődlegesen
bírósági eljárásban kellene meghozni. A bírósághoz való jog
releváns eleme itt az, hogy az ügyfél – a közigazgatási
határozat jogszerűségével kapcsolatban – bírósághoz fordulhat.
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános
szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 109. § (1) bekezdése
szerint az ügyfél a hatóság jogerős határozatának
felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított harminc napon
belül jogszabálysértésre hivatkozással kérheti a közigazgatási
ügyekben eljáró illetékes bíróságtól a határozatot hozó hatóság
elleni kereset indításával. Mindebből következően nem sérül a
bírósághoz fordulás joga, az R. vizsgált rendelkezései tehát
nem eredményezik az Alkotmány 57. § (1) bekezdés sérelmét.
A nullum crimen, nulla poena sine lege elve az Alkotmány
legfontosabb büntetőjogi alapelve. Értelmezése és érvényesülése
a büntetőjog körében lehetséges, mert fogalmának tárgyi
határait a bűncselekménnyé nyilvánítás és a büntetéssel
fenyegetés jelenti. Közigazgatási hatósági eljárás során
valamely jogosultság megszerzésének meghiúsulása (lőfegyver-
engedély megszerzésére irányuló kérelem elutasítása) ezen a
fogalmi körön kívül esik. Ebből fakadóan az R. 3. § (1)
bekezdés c) és d) pontjai, valamint az Alkotmány 57. § (4)
bekezdése között nincs összefüggés, így alkotmányjogilag sem
értékelhető.
2.1.4. A személyes adatok védelméhez való joggal összefüggésben
az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a lőfegyverek
engedélyezésével kapcsolatos adatkezelési és adatvédelmi
szabályokat az R. nem tartalmaz. Ezeket – a személyes adatok
védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992.
évi LXIII. törvény 3. § (1) bekezdés b) pontjának megfelelően –
törvény, konkrétan az Lft. egyik külön fejezete szabályozza. Ez
a törvényi előírás teszi lehetővé, hogy az engedélyekről és az
engedéllyel rendelkezőkről az Országos Rendőr-főkapitányság
nyilvántartást vezessen és adatot továbbítson.
Az indítványozó konkrét érvelése szerint a vizsgált szabályozás
azért alkotmányellenes, mert a bűnügyi nyilvántartásról és a
hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV.
törvény (a továbbiakban: Bnytv.) az adatkezelés céljai között
nem szerepelteti a fegyvertartási engedélyezési eljárást. Az
adatkezelés céljait a Bnytv. 9. §-a határozza meg: „[a]
bűntettesek nyilvántartásának célja a büntetett, illetve a
büntetlen előélet tényének megállapítása bűnüldözési,
igazságszolgáltatási és nemzetbiztonsági érdekből, valamint az
érintett jogai gyakorlásának biztosítása, illetőleg mások
jogainak és biztonságának védelme érdekében.” Az idézett
előírás nevesített formában valóban nem tartalmaz a
lőfegyverekkel kapcsolatos rendelkezést, de amiatt, hogy a
lőfegyver természeténél fogva veszélyes, a biztonsági szempontú
célmeghatározás relevánsnak tekintendő. A „mások biztonságának
védelme” fordulat tehát magában foglalja az állam életvédelmi
kötelezettsége teljesítéséből fakadó és az Alkotmány 8. § (1)
bekezdésén alapuló korlátozást, ami a lőfegyverek engedélyezési
eljárásában – a jogszerű feltétel megléte esetén – a kérelem
elutasításában manifesztálódik.
Ennek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R. 3.
§ (1) bekezdés c) és d) pontjai nem sértik az Alkotmány 59. §
(1) bekezdését.
2.1.5. Az egyik indítványozó munkaviszonyának rendezetlenségére
tekintettel (a lőfegyver-engedély hiánya miatt nem folytathat
mezőőri és vadőri tevékenységet) hívta fel a munkához való
jogot az R. 3. § (1) bekezdés c) pontjával összefüggésben.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a munkához
(foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való alapjog a
szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami
beavatkozások és korlátozások ellen. E korlátozások
alkotmányossága azonban más-más mérce alapján minősítendő
aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását vagy annak szabad
megválasztását korlátozza-e az állam, s az utóbbin belül is
különbözik a megítélés az adott foglalkozásba kerülés
szubjektív, illetve az objektív korlátokhoz kötésének
megfelelően. [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117,
121.]
Az adott foglalkozásba kerülés vagy abban maradás feltételéül
szabott szubjektív korlátnak minősül minden olyan előírás
megállapítása, ami a foglalkozást választó személyéhez kötődik.
Értelemszerűen ebbe a kategóriába tartoznak a képesítési
előírások, továbbá azok a szabályok, amelyek az adott
foglalkozás gyakorlásának megfelelő folytatását hivatottak
biztosítani. Vagyis: a foglalkozás szabad megválasztását
deklaráló alkotmányi rendelkezés nem zárja ki azt, hogy egyes
foglalkozások tekintetében a jogszabályok speciális
követelményeket támasszanak. Az R. viszont sem általában, sem
pedig valamelyik konkrét rendelkezésében, így a vizsgált
rendelkezésében sem mond ki foglalkozás megválasztásához vagy
gyakorlásához köthető rendelkezést. Az indítványozó által
felhívott foglalkoztatási helyzet jogszabályi háttere nem az
R., hanem a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi
és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény, amely
az adott foglalkozás létesítésének feltételeit meghatározza.
Mindebből következően az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésével
való alkotmányjogi összefüggés a vizsgált rendelkezéssel
kapcsolatban nem állapítható meg.
2.1.6. Az alapjogok sérelmét állító indítványok közül végezetül
az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az R. 3. § (1)
bekezdésének a bűnügyi nyilvántartásra utaló szövegrészei
ellentétesek-e az egyesülési joggal.
Az Alkotmánybíróság – hasonlóan az előző pontban kifejtettekhez
– megállapította, hogy a vizsgált szabályozás nem tartalmaz az
egyesülési joggal kapcsolatos rendelkezést, ezért az Alkotmány
63. § (1) bekezdésével való alkotmányjogi összefüggés nem
állapítható meg.
2.2. Az indítványozók az alapjogok sérelmén túl az Alkotmány
más rendelkezéseivel való ellentétet is állítottak. Közülük
kettő szerint az R. vizsgált szabályozása közvetlenül ütközik
az Alkotmány 19. § (3) bekezdés m) pontjába és a 30/A. § (1)
bekezdés k) pontjába. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezései az
Országgyűlésnek a közkegyelem gyakorlásával, illetve a
köztársasági elnöknek az egyéni kegyelmezési joggal kapcsolatos
hatáskörét állapítják meg.
A kegyelmi jogkör gyakorlásának, és ezen belül a büntetett
előélethez fűződő joghátrányok alóli mentesítésnek nincs köze a
bűnügyi nyilvántartáshoz. Az Országgyűlés, illetve a
köztársasági elnök aktusa nem foglalja magában az érintett
személy bűnügyi nyilvántartásból való törlését. A kegyelemben
részesítés révén az érintett ugyanis bizonyos büntetőjogi
jogkövetkezmények alól mentesül, de ez a bűnügyi
nyilvántartásra nem terjed ki. Az Alkotmánybíróság ennek
megfelelően az alkotmányjogi összefüggés hiányát állapította
meg a vizsgált rendelkezések és az Alkotmány 19. § (3) bekezdés
m) pontja, illetőleg a 30/A. § (1) bekezdés k) pontja
tekintetében, ezért az indítványt elutasította.
2.3. Több indítványozó azért támadta az R.-t, mert szerintük a
kormányrendeleti előírások ellentétesek a Btk.-val, azaz sértik
a jogforrási hierarchiába ütközés alkotmányi tilalmát. A Btk.
szabályozási körében legtöbbjük a 100. §-ra hivatkozott, de
egyikőjük ezen túlmenően utalt még a 101. és a 102. §-ra is. Az
Indokolás III/A/2.5.1. pontja szerinti alkotmányjogi panasz
előterjesztője pedig a Btk. 104. § (1) bekezdését hívta fel.
Kifogásaik tartalmi lényege az, hogy a jogalkotó a
fegyvertartási engedélyt nem a büntetlen előélethez, hanem a
bűnügyi nyilvántartásban szerepléshez köti. A Btk. indítványok
által érintett rendelkezései a büntetett előélethez fűződő
joghátrányok alóli – törvényi, illetőleg előzetes bírósági –
mentesítésről szólnak.
Az indítványozók közül többen nem jelöltek meg alkotmányi
rendelkezést, illetve az Alkotmány olyan szabályára [35. § (1)
bekezdés a) és b) pont] hivatkoztak, amely nem a jogforrási
hierarchiára, hanem a Kormány feladatkörére vonatkozik. Az
egyik indítványozó felhívta az Alkotmány 7. § (2) bekezdését
is, amely a jogalkotás rendjének törvényi szabályozását írja
elő. Egy másik indítványozó az Alkotmány jogállami
klauzulájának sérelmét (konkrétan: a jogrendszer stabilitásának
veszélyét) látta abban, hogy az R. a Btk.-val ellentétes
szabályozást foglal magában. Az indítványok tartalma alapján az
alkotmánybírósági vizsgálat az Alkotmány 35. § (2) bekezdésén
alapult (a Kormány rendelete törvénnyel nem lehet ellentétes).
Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a jogforrási hierarchia
alkotmányellenességet eredményező sérelme – a tilalom
megszegése – a következőket jelenti: „[a]z Országgyűlés és a
Kormány normaalkotási viszonyában a rendező elvet az Alkotmány
35. § (2) bekezdésében írt – a jogforrási hierarchiából
következő – azon tilalom jelenti, amely szerint a Kormány
rendelete törvénnyel nem lehet ellentétes. A törvénnyel való
ütközést jelenti az is, ha az azonos szabályozási tárgyban a
Kormány rendelete túlterjeszkedik a törvény által adott
felhatalmazáson.” [19/2004. (V. 26. AB határozat, ABH 2004,
321, 341.]
Mivel az R. nem a Btk. végrehajtási jogszabálya, a
felhatalmazás, illetve az annak keretein való túlterjeszkedés
nem lehet a jelen vizsgálat tárgya. A szabályozás tartalmi
összefüggése körében az Alkotmánybíróság rámutat: a büntetett
előélethez fűződő hátrányok alóli menetesítésnek a büntetőjogon
kívüli következményei is lehetnek: így pl. választójogi,
családjogi és közigazgatási jogi jellegűek. Az R. hatályba
lépését megelőzően a büntetőjogi mentesítés egyik ilyen
jogkövetkezménye volt az, hogy aki a mentesítés hatály alá
került, kaphatott engedélyt lőfegyver megszerzésére. Ezt a
hatósági anyagi jogi szabályt az R. megváltoztatta, és egy
másik törvény, az indítványokkal nem érintett, és ezért a jelen
eljárásban nem vizsgált Bnytv. rendelkezéseihez kapcsolta –
utaló szabályként – a lőfegyver engedélyezésének egyes
feltételeit. Ez a változás – új utaló szabály beiktatása –
viszont nem eredményezte azt, hogy ezáltal az R. ellentétbe
került volna a Btk. szabályozásával. A szabályozásbeli ellentét
hiánya pedig ebből következően azt jelenti, hogy az R. vizsgált
rendelkezései – a Btk. vonatkozásában – a jogforrási hierarchia
sérelmét nem valósítják meg. Tekintettel arra, hogy a
szabályozás nem ütközik az Alkotmány 35. § (2) bekezdésébe, az
Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
2.4. Az utólagos normakontrollra irányuló indítványok sorában
végezetül a jogbiztonság sérelmét vizsgálta az
Alkotmánybíróság. Két indítványozó szerint az R.-nek a bűnügyi
nyilvántartásra utaló rendelkezései azért ellentétesek az
Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, mert a visszamenőleges hatályú
jogalkotás tilalmába ütköznek. Az R. hatályba lépését
megelőzően hatályos rendelkezések alapján lőfegyvertartási
engedélyt kaptak, az engedély lejártát követően viszont a
fegyvertartási engedély meghosszabbítása iránt benyújtott
kérelmeiket – már az R. 3. § (1) bekezdés c) pontjára
tekintettel – a hatóság elutasította.
Az R. 54. § (1) bekezdésének vizsgálatát ugyanezen alkotmányi
rendelkezés alapján az Indokolás III/A/1.2. pont alatt
kifejtettek szerint az Alkotmánybíróság elvégezte. Utalva az
ott írtakra, az Alkotmánybíróság az alábbi kiegészítő
megállapításokat teszi:
Az R. itt vizsgált szabályozása sem tartalmaz olyan
rendelkezést, amely a jogszabály hatálybalépését megelőző
időszakra vonatkozna, vagy annak alapján lezárt (teljesedésbe
ment) jogviszonyokat kellene felülvizsgálni. Éppen
ellenkezőleg: az R. 53. § (1) bekezdése szerint „[a] rendelet a
hatálya előtt kiadott engedélyek érvényességét nem érinti”.
Vagyis a jogalkotó nem rendelte el a korábban kiadott
engedélyek felülvizsgálatát, így azok is jogszerűen
megtarthatták – az engedély érvényessége időtartamára –
lőfegyverüket, akik egyébként már az R. új korlátozó
szabályának hatálya alá esnének.
Az Alkotmánybíróság több határozatában rámutatott, hogy a
jogbiztonság a jog viszonylagos stabilitását jelenti, de nem
abszolút követelmény. A jog stabilitása nem vonhatja maga után
a jogszabályok megváltoztathatatlanságát. [ld. 32/1991. (VI.
6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 158.; 731/B/1995. AB
határozat, ABH 1995, 801, 806.; 255/B/1995. AB határozat, ABH
2002, 717, 723.]
Az R. hatályba lépését megelőzően a lőfegyverek megszerzésének,
tartásának engedélyezésével kapcsolatos szabályokat a
kézilőfegyverekről és lőszerekről, a gáz- és
riasztófegyverekről, valamint a légfegyverekről és a lőterekről
szóló 115/1991. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: régi
R.) tartalmazta. A régi R. 20. § (1) bekezdése szerint „[a]
lőfegyver, lőszer, gáz- és riasztófegyver tartására kiadott
engedély öt évig érvényes, érvényességi ideje kérelemre
alkalmanként további öt évre meghosszabbítható, ha az engedély
kiadására vonatkozó feltételek – azok ismételt vizsgálata
alapján – biztosítottak.” Ennek alapján megállapítható, hogy a
korábbi engedélyeket nem határozatlan időre, még csak nem is
visszavonásig, hanem kifejezetten határozott időre adták. Ebből
következően senkinek nem származhatott a kiadott engedély révén
„örök időre szóló” fegyverviselési jogosultsága. Sőt: a
jogszabály alapján minden érintett tudhatta, hogy időről-időre
felülvizsgálják az engedély kiadására vonatkozó feltételek
meglétét.
Az Alkotmánybíróság – következetes gyakorlatára is figyelemmel
– a fentiekben kifejtettek alapján a visszamenőleges hatályú
jogalkotási tilalomnak sem a közvetlen megsértését, sem pedig a
hatálybalépés előtt létrejött jogviszonyokkal kapcsolatos
sérelmét az R. 3. § (1) bekezdés c) és d) pontjával
összefüggésben nem állapította meg, ezért az indítványt
elutasította.
2.5. A 2.1.-2.4. pont alatti – utólagos normakontrollra
irányuló – indítványokon túlmenően egyéb indítványok is
érintették az R. 3. § (1) bekezdésének a bűnügyi
nyilvántartásra utaló rendelkezéseit.
2.5.1. Az alkotmányjogi panasz előterjesztője indítványát a
Btk.-val való ellentétre, konkrétan a 104. § (1) bekezdésére
alapozta. A 2.3. pontban foglaltak szerint az idevonatkozó
indítványok alaptalanok, ezért az Alkotmánybíróság a
tartalmában egyező alkotmányjogi panaszt is elutasította.
2.5.2. Az R. 3. § (1) bekezdés c) és d) pontjait támadó egyik
indítványozó az alkotmányellenesség megállapítása és
megsemmisítése mellett kérelmet terjesztett elő arra
vonatkozóan, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki az
alkotmányellenes jogszabályi rendelkezések alkalmazási tilalmát
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság előtt folyamatban levő
perében. Az eljárásban a bíró felfügesztette ugyan a per
tárgyalását, de a végzés indokolásában külön hangsúlyozta, hogy
a felfüggesztés nem az Abtv. 38. §-án alapul, és azt is, hogy a
bíróság az Alkotmánybírósághoz nem fordult.
Az Abtv. 38. § (1) bekezdése értelmében ilyen kérelmet csak
bíró terjeszthet elő. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy
a kérelem nem jogosulttól érkezett, ezért az Ügyrend 29. § c)
pontja alapján az indítványt visszautasította.
2.5.3. Egy másik indítványozó szerint az R. egésze, de
különösen a bűnügyi nyilvántartásra utaló rendelkezései a
jogegyenlőség megvalósulását gátolják, s így ellentétesek az
Alkotmány 70/A. § (2) bekezdésével (a törvény szigorúan bünteti
a hátrányos megkülönböztetést). Indítványában kifejtette, hogy
a vadászattal szemben a társadalom bizonyos rétegei, a média és
esetenként kormánytagok nem kellően megértőek. Ezen túlmenően
arra is hivatkozott, hogy a vadászat és a vadászfegyvertartás
semmivel sem veszélyesebb, mint a közúti vagy légi közlekedés.
Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a
fegyverengedélyek megszerzésének szigorítása indokolatlan.
Az Alkotmánybíróság az indítványról megállapította, hogy az nem
felel meg az indítvány tartalmára meghatározott
követelményeknek, mert az alkotmányellenesség alapjául szolgáló
rendelkezés, az erre vonatkozóan előterjesztett indítványi
érvelés, és az Alkotmány felhívott rendelkezése között nincs
összefüggés.
Az Abtv. 22. §-ának (2) bekezdése szerint az indítványnak a
kérelem alapjául szolgáló okot tartalmaznia kell. Az indítvány
tartalmára meghatározott követelménynek eleget nem tevő
indítvány érdemben nem bírálható el. (668/B/2001. AB határozat,
ABH 2003, 1413, 1417.; 1109/B/2001. AB határozat, ABH 2004,
1924, 1927-1928.) Ezért az indítványt – figyelemmel az Ügyrend
29. § d) pontjára is – az Alkotmánybíróság visszautasította.
B.
1. Az Alkotmánybíróság az Lft. felhatalmazó rendelkezésére [22.
§ (1) bekezdés], valamint az R. egészére vonatkozó indítványok
körében elsőként azt vizsgálta, hogy alkotmányellenes-e a
rendeleti szintű szabályozás.
1.1. A 64/1991. (XII. 17.) AB határozat szerint: „[…] nem
mindenfajta összefüggés az alapjogokkal követeli meg a törvényi
szintű szabályozást. Valamely alapjog tartalmának meghatározása
és lényeges garanciáinak megállapítása csakis törvényben
történhet, törvény kell továbbá az alapjog közvetlen és
jelentős korlátozásához is. Közvetett és távoli összefüggés
esetében azonban elegendő a rendeleti szint is. Ha nem így
lenne, mindent törvényben kellene szabályozni.
Ebből az következik, hogy mindig csak a konkrét szabályozásról
állapítható meg, hogy – az alapjoggal való kapcsolata
intenzitásától függően – törvénybe kell-e foglalni vagy sem.”
(ABH 1991, 297, 300.)
Amint arra az Alkotmánybíróság az Indokolás III/A/2.1.
pontjában már utalt: a lőfegyvertartás joga nem tartozik az
alapvető emberi jogok körébe. A jogállamiság érdekei az
alkotmányi, de még a törvényi szintű szabályozást sem követelik
meg. [14/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 338, 340-
341.; ld. még 201/B/1995 AB határozat, ABH 1995, 774, 775.]
A jelen ügyben vizsgált esetben is hasonló tárgykör
szabályozására (mindenekelőtt ideértve: lőfegyverek
megszerzése, tartása) adott felhatalmazást a törvényhozó a
Kormány számára. Az Alkotmánybíróság így – korábbi
állásfoglalásainak megfelelően – az Lft. felhatalmazó
rendelkezésével kapcsolatban nem állapította meg az Alkotmány
2. § (1) bekezdésének sérelmét.
1.2. Az egyik indítványozó a szabályozás nem megfelelő
szintjével kapcsolatos formai kifogását alapjogokra
(tulajdonhoz, illetve munkához való jog) hivatkozással is
alátámasztotta.
Ezekkel kapcsolatban az Alkotmánybíróság az Indokolás
III/A/2.1.1. és 2.1.5. pontjaiban álláspontját kifejtette, az
ott írtakat az R. egészére vonatkozóan is fenntartja. Ebből
következően az R.-nek a lőfegyverek tulajdonlásával kapcsolatba
hozható szabályozása a tulajdonhoz való alapjogot nem érinti,
ezért nem sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében
foglaltakat. Ugyanígy nem állapítható meg az R. egésze
tekintetében az összefüggés az Alkotmány 70/B. § (1)
bekezdésével sem.
1.3. Az indítványozók a rendeleti szintű szabályozás
kifogásolása körében hivatkoztak még az R.-nek a Btk.-val való
ellentétére, a jogforrási hierarchia rendjének sérelmére. Az
Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R. egésze ugyanúgy
nincs összefüggésben a Btk. szabályozási tartalmával, mint az
R. indítványokkal támadott egyes rendelkezései [konkrétan: 3. §
(1) bekezdés c) és d) pontja]. Ezek vizsgálatát az
Alkotmánybíróság az érintett rendelkezésekkel összefüggésben
elvégezte, és alkotmányellenességet nem állapított meg (ld.
Indokolás III/A/2.3. pont).
1.4. A fentiekben kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság
megállapította, hogy az Lft. 22. § (1) bekezdése és az R.
egésze nem sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a 13. § (1)
bekezdését, a 35. § (2) bekezdését, valamint a 70/B. § (1)
bekezdését, ezért az indítványokat e tekintetben elutasította.
2. A továbbiakban az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az R.
egésze – tartalmilag különösen a hatályba léptető rendelkezés
[R. 52. § (1) bekezdés] és az egyik átmeneti rendelkezés [R.
53. § (2) bekezdés] – a jogbiztonság részét képező két elemnek,
nevezetesen a „kellő idő” követelményének és a visszamenőleges
hatályú jogalkotási tilalom előírásának megfelel-e.
2.1. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában számos határozatot
hozott, amelyekben a jogszabály hatálybalépése kapcsán az új
rendelkezések alkalmazására való felkészülési időt alkotmányos
követelményként határozta meg. [7/1992. (I. 30.) AB határozat,
ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992,
131, 132.; 28/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 155, 156-
159.; 57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 322, 324.;
43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188, 196.]
A 28/1992. (IV. 30.) AB határozatában az Alkotmánybíróság
rámutatott arra, hogy a jogbiztonság követelménye a jogszabály
hatálybalépése időpontjának megállapítására vonatkozóan azt a
kötelezettséget hárítja a jogalkotóra, hogy kellő időt
biztosítson
- a jogszabály szövegének megismerésére;
- a jogalkalmazó szervek számára a jogszabály alkalmazására
való felkészüléshez;
- a jogszabállyal érintett szervek és személyek számára annak
eldöntéséhez, hogy miként alkalmazkodjanak a jogszabály
rendelkezéseihez. (ABH 1992, 155, 157.)
A 7/1992. (I. 30.) AB határozatban az Alkotmánybíróság
kifejtette azt is, hogy a jogszabály alkalmazására való
felkészüléshez szükséges „kellő idő” megállapítása és
biztosítása a jogalkotó felelősséggel terhelt mérlegelésének és
döntésének függvénye. Az alkotmányellenesség csak a jogszabály
alkalmazására való felkészülést szolgáló időtartam kirívó, a
jogbiztonságot súlyosan veszélyeztető vagy sértő elmaradása,
illetőleg hiánya miatt állapítható meg. (ABH 1992, 45, 47.)
Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során a felkészülési idő
hiánya miatt akkor állapította meg valamely jogszabály
alkotmányellenességét, ha az szerzett jogot korlátozott, a
korábbihoz képest úgy állapított meg hátrányosabb rendelkezést,
illetőleg oly módon hárított fokozott kockázatot a címzettekre,
hogy a megismerés és a felkészülés lehetőségének hiánya
sérelmet okozott az érintettek számára, akadályozta a
jogalkalmazót a jogszabály alkalmazásában. [7/1992. (I. 30.) AB
határozat, ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat,
ABH 1992, 131, 132.; 43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995,
188, 196.; 44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203,
207.; 723/B/1998. AB határozat, ABH 1999, 795, 799-800.;
1025/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1456, 1459-1460.;
797/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1437, 1441-1442.]
Ennek megfelelően a jelen eljárásban is azt vizsgálta az
Alkotmánybíróság, hogy az R. hatályba léptetése valóban a
felkészülési idő hiányát eredményezte-e, és e miatt a
jogbiztonság súlyos sérelme, illetőleg veszélyeztetése
megállapítható-e.
Az R. 2004. augusztus 31-én jelent meg a Magyar Közlönyben,
hatályba pedig – az 52. § (1) bekezdése értelmében – 2004.
szeptember 3-án lépett, vagyis a kihirdetés és a hatálybalépés
között két nap telt el. Azt, hogy ezen meglehetősen rövid idő
alatt a tényleges megismerhetőségre volt-e lehetőség, az
Alkotmánybíróság külön nem vizsgálta.
Mivel önmagában a rövid felkészülési idő (illetve a tényleges
megismerhetőség bizonytalansága) alkotmányellenességet nem
eredményez, az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatát követve azt
vizsgálta, hogy az R. esetében mindez a jogbiztonság sérelmével
együtt járt-e. Ennek során megállapította, hogy az R. nem
tartalmaz olyan magatartási szabályt, amelynek kizárólag a
hatálybalépés napján vagy közvetlenül azt követően lehetett
volna eleget tenni, illetve amelynek azonnali nem teljesítése
szankciót vont volna maga után. A felkészülési idő rövidsége az
indítványozók által támadott konkrét rendelkezések alkalmazása
tekintetében a jogbiztonság kirívóan súlyos sérelméhez vagy
veszélyeztetéséhez nem vezetett. [ld. 10/2001. (IV. 12.) AB
határozat, ABH 2001, 123, 130.; legutóbb: 69/2006. (XII. 6.) AB
határozat, ABK 2006. december, 1035, 1041-1042.] Az R. egyik
leginkább vitatott szabályozása, vagyis a lőfegyvertartás
engedélyhez kötöttségének kiterjesztése éppenséggel hosszú –
eredetileg tíz hónapos, majd további egy évvel meghosszabbított
– határidőt írt elő [ld. R. 54. § (1) bekezdése].
Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság úgy döntött,
hogy a felkészülési idő hiánya miatt az R.-nek, illetőleg
különösen az R. 52. § (1) bekezdésének alkotmányellenessége az
Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján nem állapítható meg, ezért
az indítványt elutasította.
2.2. A visszamenőleges hatályú jogalkotási tilalom körében a
folyamatos ügyekben való alkalmazhatóság tekintetében az
Alkotmánybíróság a következőképpen összegezte álláspontját:
„Valamely jogszabály hatálybaléptetésével kapcsolatos
alkotmányossági vizsgálat ugyanakkor nem pusztán az időpontok
formális vizsgálatát jelenti, hanem annál szélesebb. […] az
alkotmányossági vizsgálat külön tárgya, hogy a folyamatos
ügyekben történő alkalmazhatóság szempontjából a jogszabály
miként rendelkezett. Hiába lép ugyanis egy jogszabály hatályba
a jövőre nézve (formálisan nem sértve a felkészüléshez
szükséges kellő idő alkotmányos követelményét), ha a folyamatos
ügyekre is irányadó alkalmazhatóság miatt – tartalmában – az
érintetteknek visszamenőleg állapít meg kötelezettséget,
nyilvánít valamely magatartást jogellenessé. Ilyenkor a
jogbiztonság sérelme ugyanúgy megállapítható, mint a formálisan
is visszamenőleges hatályú kötelezettséget megállapító
hatálybaléptetés esetén vagy a »kellő idő« hiánya miatt.”
[365/B/1998. AB határozat, ABH 1998, 850, 852.]
A jelen ügyben megállapítható, hogy az R. 53. § (2) bekezdése
írja elő a folyamatban lévő ügyekben való alkalmazást. E
szerint, ha az R. hatálybalépése napján (2004. szeptember 3-án)
első fokú határozattal a folyamatban lévő ügyet nem bírálták
el, már az újonnan hatályba lépett szabályt kellett alkalmazni.
Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően mindenekelőtt azt
vizsgálta, hogy az R. 53. § (2) bekezdésének lehetett-e
kedvezőtlen – az érintettek bizonyos részére nézve joghátrányt
okozó – hatása.
A régi R. 17. § (2) bekezdése előírta, hogy lőfegyver
megszerzésére, tartására jogosító engedély a természetes
személy részére – többek között – csak akkor adható, ha a
kérelmező nem esik a 4. §-ban meghatározott valamely kizáró
rendelkezés hatálya alá. Az egyik ilyen kizáró ok az volt, ha
valakit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt elítéltek, és
még nem mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól.
Az R. 3. §-a – mint ahogy erre az Alkotmánybíróság az Indokolás
III/A/2. pontjában több helyütt utalt már – ezt a kizáró
feltételt szigorítja azzal, hogy olyan személy nem kaphat
engedélyt, akit meghatározott bűncselekmény elkövetése miatt
elítéltek, illetőleg vele szemben intézkedést alkalmaztak, és a
bűnügyi nyilvántartásban még szerepel. A két szabályozás
összevetéséből az következik, hogy az R.-nek a folyamatban volt
ügyekben előírt alkalmazási kötelezettsége bizonyos személyekre
nézve az engedély-kérelem elutasításában manifesztálódó
joghátrányt eredményezhetett.
Az Alkotmánybíróság a visszamenőleges jogalkotás tilalmába
ütközés, és az erre tekintettel megállapított
alkotmányellenesség esetében figyelembe veszi a
jogszabályváltozás (új feltételekhez kötött engedélyezés) egyéb
körülményeit is. Az Alkotmánybíróság gyakorlata világosan
mutatja, hogy a különböző, folyamatban lévő ügyekben – ideértve
szabályozásukban egymáshoz közeleső közigazgatási hatósági
eljárásokat is – nem lehet mechanikusan és egységesen megítélni
az új jogszabály alkalmazási kötelezettsége kimondásáról szóló
hatályba léptető rendelkezés alkotmányosságát.
Így például építési hatósági ügyekre vonatkozó jogszabályok
körében az Alkotmánybíróság előbb kiterjesztően [20/2001. (VI.
11.) AB határozat, ABH 2001, 612.], majd megszorítóan, azaz a
létrejött anyagi jogi jogviszonyok megváltoztatásának
tilalmaként értelmezte a visszamenőleges jogalkotás tilalmát.
Ez utóbbi esetben – szemben a korábbi döntéssel –
hangsúlyozottan vette figyelembe a hatálybaléptetési szabály
indokait, mindenekelőtt azt, hogy a szigorítás (az azonnali
alkalmazási kötelezettség kimondásának) célja az egészséges
környezethez való jog fokozott érvényesítése volt. (349/B/2001.
AB határozat, ABH 2002, 1241, 1247, 1252.)
Egy későbbi határozatában az Alkotmánybíróság ismét
kiterjesztően és tisztán a jogbiztonság sérelmére alapozva
állapította meg miniszteri rendeletet módosító rendelet egyik
hatályba léptető rendelkezéséről azt, hogy a visszamenőleges
hatályú jogi szabályozás tilalmába ütközik. A rendelkezés azért
minősült alkotmányellenesnek, mert a módosító jogszabály
hatálybalépésekor jogerős határozattal még el nem bírált
ügyekben építésügyi bírság kiszabását kötelezővé tevő új
szabályozás alkalmazását rendelte el. [31/2005. (VII. 14. AB
határozat, ABH 2005, 675, 680.]
A felhívott határozatok azt mutatják, hogy a jogszabályok
tartalmi különbözősége, létrejöttük eltérő körülményei,
valamint az alapjogokhoz való viszonyuk alkotmányossági
szempontból releváns tényezőknek minősülnek. Önmagában tehát az
ügyféli joghátrány okozása nem minden esetben valósítja meg a
jogbiztonság alkotmányi szintű sérelmét. A 10/2004. (IV. 7.) AB
határozatban az Alkotmánybíróság azért utasította el az
indítványt, mert a jogalkotó nemcsak a folyamatban lévő
ügyekben (szexuális árut értékesítő üzlet működtetése) rendelte
el bizonyos esetekben a hozzájárulás megtagadását, hanem a
megállapított általános tiltás keretében valamennyi korábban
kiadott hozzájárulás felülvizsgálatát is kötelezővé tette (ABH
2004, 846, 852.). Ezzel szemben a jelen ügyben a jogalkotó
kifejezetten rendelkezett arról, hogy az R. „a hatálya előtt
kiadott engedélyek érvényességét nem érinti” [53. § (1)
bekezdés]. Ez annyit jelent, hogy az R. nem mondta ki a
korábban kiadott engedélyek általános, kötelező és azonnali
felülvizsgálatát. A jogalkotó tehát hosszabb átmeneti időre
fenntartotta a korábbi szabályozás szerinti fegyvertartás
jogszerű lehetőségét (egészen addig, amíg az R. hatálybalépése
előtt utolsóként kiadott engedély érvényességi ideje le nem
jár).
Az R. által a folyamatban lévő ügyekre előírt alkalmazási
kötelezettség indokolatlanságát támasztja alá továbbá az a
körülmény, hogy az érintettek meghatározott csoportjának (a már
korábban is engedéllyel rendelkező olyan személyek, akiknek az
R. hatálybalépését közvetlenül megelőző időszakban járt le az
engedély érvényessége, vagyis „üzemszerűen” nyújtották be a
meghosszabbítás iránti kérelmüket) nem is volt más választása,
mint az, hogy az adott időpontban forduljon a hatósághoz az
engedély újbóli kiadása iránt. Ezen objektív körülmény kizárttá
teszi annak megállapítását, hogy az érintettek
visszaélésszerűen, vagy legalábbis előnyszerzés céljából
akarták volna gyakorolni jogaikat.
Végezetül: az Alkotmánybíróság az állam életvédelmi
kötelezettségéhez kapcsolódóan sem állapított meg semmilyen
olyan sürgető körülményt, amely indokolta volna az új
szabályozás – az R. – azonnali alkalmazásának elrendelését. Az
átmeneti időszak biztosítása, vagyis a folyamatban lévő
ügyekben a korábbi szabályozás alkalmazásának megengedése – az
élethez való joggal összefüggésben – nem eredményezte volna az
intézményvédelmi kötelezettség megszegését.
Az Alkotmánybíróság a fentiekben kifejtettekre tekintettel
megállapította, hogy az R. 53. § (2) bekezdése a
visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmába ütközik, s ezáltal
sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését. Az alkotmányellenes
rendelkezést az Alkotmánybíróság hatályba lépésének
időpontjával, 2004. szeptember 3. napjával – ex tunc –
hatállyal semmisítette meg.
Az Abtv. 42. § (1) bekezdése értelmében a határozat
közzétételének napján veszti hatályát az alkotmányellenes
jogszabály vagy annak rendelkezése. E főszabálytól eltérő
lehetőséget biztosít az Abtv. 43. § (4) bekezdésében foglalt
rendelkezés, amely szerint az Alkotmánybíróság a 42. § (1)
bekezdésében, valamint a 43. § (1)-(2) bekezdésében
meghatározott időponttól eltérően is meghatározhatja az
alkotmányellenes jogszabály hatályon kívül helyezését vagy a
konkrét esetben történő alkalmazhatóságát, ha ezt a
jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos
érdeke indokolja. A jelen ügyben a jogbiztonság követelményének
érvényesülése érdekében rendelte el az Alkotmánybíróság az ex
tunc hatályú megsemmisítést.
Az R. 53. § (2) bekezdésének visszamenőleges hatályú
megsemmisítésére figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapítja:
az, aki az R. hatálybalépését megelőzően nyújtotta be lőfegyver
megszerzésére (ideértve: további megtartására) irányuló
kérelmét, és ezt a hatóság az R.-re tekintettel utasította el,
jogosulttá válik az R. hatálybalépését megelőzően hatályban
volt szabályozás szerint az engedély megszerzésére.
2.3. A folyamatban lévő ügyekre előírt szabályozást támadó
indítványozó az R. egésze alkotmányellenességének megállapítása
és megsemmisítése mellett kérelmet terjesztett elő arra
vonatkozóan, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki az
alkotmányellenes jogszabály alkalmazási tilalmát a Borsod-Abaúj-
Zemplén Megyei Bíróság előtt folyamatban levő perében.
Az Abtv. 38. § (1) bekezdése értelmében ilyen kérelmet
kizárólag bíró terjeszthet elő, ha az előtte folyamatban levő
ügy elbírálása során olyan jogszabályt kellene alkalmaznia,
amelynek alkotmányellenességét észleli. A kérelem tehát nem
jogosulttól érkezett, ezért az Ügyrend 29. § c) pontja alapján
az indítvány visszautasításának volt helye.
IV.
Az egyik indítványozó arra az esetre, ha az Alkotmánybíróság
nem állapítaná meg az R. általa támadott rendelkezéseinek
alkotmányellenességét, mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség megállapítása iránt terjesztett elő
indítványt. Az alkotmányellenes mulasztást szerinte az okozta,
hogy a jogalkotó a már megszerzett fegyverek megtartására
irányuló eljárás díj- és költségmentességét nem biztosította,
illetve a fegyver állami szervnek történő átadása esetén a
kártalanítást nem szabályozta. Az indítványozó szerint ezáltal
a jogállamiság elvét sértő helyzet jött létre.
Az indítvány megalapozatlan.
1. Az Abtv. 49. § (1) bekezdése alapján mulasztásban
megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor
kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi
felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta,
és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság
nemcsak akkor állapít meg alkotmányellenes mulasztást, ha az
adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen jogszabály nincs, hanem
akkor is, ha az adott kérdésben van ugyan szabályozás, de
alapvető jogok érvényesüléséhez szükséges garanciák hiányoznak,
illetve, ha a hiányos szabályozás alapvető jogok érvényesítését
veszélyezteti. [A gyakorlat összegezése pl. 17/2005. (IV. 28.)
AB határozat, ABH 2005, 175, 194.; 40/2005. (X. 19.) AB
határozat, ABH 2005, 427, 443-444.; 12/2006. (IV. 24.) AB
határozat, ABK 2006. április, 274, 281.] A mulasztásban
megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításához tehát két
feltételnek kell együttesen megvalósulnia: a jogalkotó
mulasztásának és az ennek folytán előidézett alkotmányellenes
helyzetnek. [ld. legutóbb: 62/2006. (XI. 23.) AB határozat, ABK
2006. november, 902, 905-906.]
2. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R. kétségkívül
nem tartalmaz kártalanításra, illetőleg díjmentességre
vonatkozó szabályokat. Ezért a továbbiakban azt vizsgálta, hogy
ezek a szabályok teljességgel hiányoznak-e, és ha igen, akkor
ez a helyzet alkotmányellenességet eredményező mulasztásnak
számít-e.
2.1. A fegyver állami szervnek történő átadása esetén a
kártalanítás hiányát, ebből következően a jogalkotói mulasztást
az Alkotmánybíróság az alábbiak alapján nem állapította meg.
A lőterekről, a lőfegyverek, lőszerek hatósági tárolásáról, a
fegyvertartáshoz szükséges elméleti és jártassági
követelményekről szóló 49/2004. (VIII. 31.) BM rendelet (a
továbbiakban: Bmr.) 14. §-a szerint a tulajdonos kérheti a
lőfegyver, lőszer (töltény) lőfegyver-kereskedőnél történő
értékesítését, vagy megszerzési engedéllyel rendelkező
személynek, szervezetnek történő elidegenítését, továbbá
kezdeményezheti annak hatástalanítását, megsemmisítését vagy
érték nélküli leadását. A Bmr. azt is lehetővé teszi, hogy a
rendőrség a tárolt lőfegyvert, lőszert (töltényt) kereskedelmi
szakértői értékbecslést követően lőfegyver-kereskedőnek átadja
értékesítésre. A fegyver, lőszer (töltény) értékesítéséből
származó összeget – a felmerült költségek levonása után – a
tulajdonos részére ki kell fizetni. A Bmr. garanciális
előírása, hogy a lőfegyver, lőszer (töltény) értékesítését
határozatban kell elrendelni.
2.2. A flóbert fegyverek engedélyezésével kapcsolatban sem az
R., sem más jogszabály nem tartalmaz díj- és költségmentességre
vonatkozó előírást. Az Alkotmánybíróság az ilyen előírás
hiányáról – az alábbi hivatkozásokra tekintettel –
megállapította, hogy az nem eredményez mulasztásban
megnyilvánuló alkotmányellenességet.
Az Indokolás III/A/1.1. pontjában az Alkotmánybíróság
megállapította, hogy az R.-nek a flóbert fegyverek engedély-
kötelezettségét előíró rendelkezései a jogbiztonság
követelményének megfelelnek: nem vonnak el szerzett jogot,
illetőleg nem hiúsítják meg jogszabályi igérvény avagy váromány
bekövetkezését. Ebből következően a flóbert fegyverek
engedélyezéséhez kapcsolódó díjak és költségek fizetési
kötelezettsége sem eredményezheti az Alkotmány 2. § (1)
bekezdésének sérelmét. Az Alkotmánybíróság megjegyzi: amint
arra az Indokolás III/A/1. pont felvezetőjében már utalt, az R.
27. §-a értelmében a flóbert fegyver megszerzésének
engedélyezése – szemben más fegyverfajtákkal kapcsolatos
előírásokkal – egyszerűsített eljárásban történik. Vagyis: a
flóbert fegyver tulajdonosának nem kell egészségi alkalmasságot
igazolni, és a lőfegyver tartásához szükséges elméleti
ismereteket és gyakorlati jártasságot igazoló vizsgát sem kell
tennie. Az engedélyezési eljárásban mindez jelentékeny
költségmegtakarítást eredményez.
2.3. Az Alkotmánybíróság a 2.1. és a 2.2. pontokban foglalt
megállapításokra tekintettel az indítványt elutasította.
A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41.
§-án alapul.
Dr. Bihari Mihály
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér Dr. Bragyova András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád Dr. Harmathy Attila
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András Dr. Kiss László
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter Dr. Paczolay Péter
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András alkotmánybíró különvéleménye
A határozat rendelkező részének 1. pontjával és az ahhoz fűzött
indokolással nem értek egyet.
Az Alkotmánybíróság a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát az
Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság
elvének részét képező jogbiztonság követelményéből vezette le.
Következetesen érvényesített álláspontja szerint az Alkotmány
2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból folyó
jogbiztonság – többek között – megköveteli, hogy meglegyen a
tényleges lehetőség arra, hogy a jogalanyok magatartásukat a
jog előírásaihoz tudják igazítani, ennek érdekében a
jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre nézve ne
állapítsanak meg kötelezettséget, illetőleg valamely jogszerű
magatartást visszamenőleges érvénnyel ne minősítsenek
jogellenesnek [25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131,
132.]. Erre tekintettel az alkotmánybírósági gyakorlat
alkotmányos jellegű szabálynak tekinti a jogalkotásról szóló
1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 12. § (2)
bekezdésében foglalt azon rendelkezést – miszerint a jogszabály
a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg
kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást
jogellenessé. [34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170,
172.]. Következetes az Alkotmánybíróság gyakorlata abban a
kérdésben is, hogy a visszamenőleges hatályú jogalkotás
tilalmát sérti, ha a hatálybaléptetés nem visszamenőlegesen
történt, de a jogszabály rendelkezéseit – erre irányuló
kifejezett rendelkezés szerint – a jogszabály hatálybalépése
előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell. [57/1994.
(XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316, 324.; 64/2002. (XII. 3.)
AB határozat, ABH 2002, 348, 353.]
Az Alkotmánybíróság – gyakorlatában – a „létrejött
jogviszonyok” alatt az anyagi jog alapján létrejött, anyagi
jogi jogviszonyokat értette és e jogviszonyok védelme érdekében
állapított meg alkotmányellenességet a visszaható hatályú
jogalkotás tilalmának sérelme miatt. A visszaható hatályú
jogalkotás tilalmába ütközés miatt állapította meg az
Alkotmánybíróság a lakáscélú kölcsönök kamatainak felemeléséről
szóló [25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131.], a
szerződés időpontjában fennállónál hátrányosabb illetékfizetési
kötelezettséget előíró [7/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH
1992, 45.], az éves költségvetési rendelet elfogadását
követően, költségvetési év közben a helyi önkormányzat egyes
bevételeinek célhoz kötöttségét elrendelő [57/1994. (XI. 17.)
AB határozat, ABH 1994, 316.], jogszabályban biztosított
adókedvezmény, illetőleg adómentesség megvonásáról rendelkező
[16/1996. (V. 3.) AB határozat, ABH 1996, 61.], a már megnyílt
nyugdíjjogosultság esetén is a hátrányosabb számítási mód
alkalmazását elrendelő [64/2002. (XII. 3.) AB határozat, ABH
2002, 348.] jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességét. Az
Alkotmánybíróság gyakorlata e tekintetben töretlennek
tekinthető. Ettől az álláspontjától az Alkotmánybíróság
egyetlen alkalommal, 20/2001. (VI. 11.) AB határozatában (ABH
2001, 612, 616-619.) tért el.
A 349/B/2001. AB határozatában az Alkotmánybíróság úgy foglalt
állást, hogy a kialakult korábbi gyakorlatának megfelelően –
eltérően a 20/2001. (VI. 11.) AB határozattól – megszorítóan,
azaz a létrejött anyagi jogi jogviszonyok megváltoztatásának
tilalmaként értelmezte a visszamenőleges jogalkotás tilalmát.
(ABH 2002, 1241, 1248.)
A határozat arra alapítja a visszaható hatályú jogalkotás
tilalmába ütközés miatt az alkotmányellenesség megállapítását,
hogy az engedélyezés feltételeinek szigorúbbá tétele
következtében az R. elsőfokú eljárásokban való alkalmazási
kötelezettségének előírása az érintettek meghatározott
csoportjára (akiknek az engedélye az R. hatályba lépését
közvetlenül megelőző időszakban járt le, és engedélyük
érvényességi idejének meghosszabbítását kezdeményezték) az
engedély megtagadásában megnyilvánuló joghátrányt okozott.
Az Alkotmánybíróságnak – kialakult gyakorlatára tekintettel –
azt kellett vizsgálnia, hogy a szigorúbb engedélyezési
feltételek elsőfokú engedélyezési eljárásokban való
alkalmazásának vannak-e az R. kihirdetését megelőző időre
visszaható jogkövetkezményei.
A fegyvertartáshoz való jog nem alanyi jog, az engedélyes
fegyvertartáshoz való joga az engedélyből származik. Az R.
hatályba lépését megelőzően hatályban volt a kézilőfegyverekről
és lőszerekről, a gáz- és riasztófegyverekről, valamint a
légfegyverekről és a lőterekről szóló 115/1991. (IX. 10.) Korm.
rendelet – hasonlóan az R.-hez – érvényességi időhöz kötötte a
fegyvertartási engedélyt. A fegyvertartási engedély
érvényességének határidőhöz kötésével egyrészt azt kívánta
lehetővé tenni a jogalkotó, hogy a hatóság rendszeres
időközönként ellenőrizze az engedély feltételeinek meglétét,
másrészt ezzel a jogalkotó fenntartotta magának azt a jogot is,
hogy időről időre felülvizsgálja, és ha szükséges
újraszabályozza az engedély megadásának feltételeit. Az R. 53.
§ (2) bekezdése által érintett alanyi körbe tartozók korábban
vagy nem rendelkeztek fegyvertartási engedéllyel, s így
fegyvertartási joggal sem, vagy engedélyük érvényességi ideje
lejárt, s ezzel fegyvertartási joguk megszűnt. Ennek
következtében az, hogy az R. szabályait az első fokú
határozattal még el nem bírált ügyekben is alkalmazni kellett,
egy új fegyvertartási engedély megadása, új jogszerzés
feltételeinek szigorítását jelentette, meglévő jogosultság
korlátozásához, megvonásához nem vezetett.
Az R. 53. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az R. a
hatályba lépése előtt kiadott engedélyek érvényességét, az
engedély alapján fennálló jogosultságot nem érinti.
Mindezeket figyelembe véve megállapítható, hogy az R. 53. § (2)
bekezdése létrejött, lezárult jogviszonyokat nem változtatott
meg. Ezért álláspontom szerint az R. 53. § (2) bekezdése
alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat
is el kellett volna utasítani.
Budapest, 2007. március 5.
Dr. Holló András
alkotmánybíró
A különvéleményhez csatlakozom.
Dr. Kovács Péter
alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter
alkotmánybíró
. |