A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.II.22.014/2012/13. számú részítélete, a Fővárosi Törvényszék 54.Pf.630.204/2012/4. számú részítélete, és a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 5.P.XVIII.20.122/2010/57. számú részítélete alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése iránti alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője útján alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz.
[2] Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz elsődlegesen a Kúria Pfv.II.22.014/2012/13. számú felülvizsgálati eljárásban hozott részítélete, az Abtv. 43. §-ának (4) bekezdése alapján pedig a Fővárosi Törvényszék 54.Pf.630.204/2012/4. számú részítélete és a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 5.P.XVIII.20.122/2010/57. számú részítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérve, mivel – az indítványozó álláspontja szerint – a hivatkozott bírósági határozatok sértik az Alaptörvény R) cikk (1)–(2) bekezdéseiben, a T) cikk (3) bekezdésében, az I. cikk (1) és (3) bekezdéseiben, a XV. cikk (1)–(3) bekezdéseiben, a XVI. cikk (1)–(3) bekezdéseiben, a XXIV. cikk (1) bekezdésében, a 25. cikk (3) bekezdésében, a 26. cikk (1) bekezdésében és a 28. cikkében foglaltakat.
[3] Az indítványozó és felesége házasságából két gyermek született. Az indítványozó 2010. január 8-án 6.P.20.048/2010. számon keresetet nyújtott be a Budapesti XVIII. és XIX. kerületi Bírósághoz a gyermekek nála történő elhelyezése iránt. A bíróság 2010. február 23-án 4-I. számú végzésével ideiglenes intézkedést hozott, melyben a két gyermeket az édesanyjuknál helyezte el és az indítványozót havi 15 000-15 000 forint gyermektartásdíj fizetésére kötelezte.
[4] Ugyanezen perben, a 2010. június hó 1. napján megtartott tárgyaláson a felek a 11. számú jegyzőkönyvbe foglalt, a bíróság által jóváhagyott, jogerős részegyezséggel szabályozták az apai kapcsolattartás rendjét. Ennek értelmében az apa szerdánként reggel 7 órától 19 óráig jogosult a kapcsolattartásra, valamint minden páratlan héten pénteken 16 órától vasárnap 19 óráig. Megilleti továbbá minden páros ünnep másnapja, valamint az őszi-téli-tavaszi szünetek első fele. A felek rendezték a kapcsolattartást a 2010 nyári időszakra vonatkozóan is. A kapcsolattartás ezt követően, a peres eljárás folyamata alatt a fentieknek megfelelően működött, csupán a 2011. évi nyári kapcsolattartásról kellett az elsőfokú bíróságnak az alperes kérésére, a felek megállapodásának hiányában rendelkeznie.
[5] 2010. január 20-án a feleség is a Budapesti XVIII. és XIX. kerületi Bírósághoz fordult és kérte a házasság felbontását, a kiskorú gyermekek nála történő elhelyezését, tartásdíjat és a kapcsolattartás “bírói gyakorlatnak megfelelő” szabályozását. A bíróság a P.20.048/2010. számú pert ezen peres eljáráshoz egyesítette, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) rendelkezéseinek megfelelően. Az indítványozó mint alperes az ott előterjesztett kereseti kérelmét viszontkeresetként fenntartotta. Az elsőfokú bíróság részítéletével a felek kapcsolatából 2003. szeptember 18-án született Viktória és a 2006. november 22-én született Marcell utónevű gyermekeket a felperes nevelésébe és gondozásába helyezte el. Az alperest a gyermekeivel való kapcsolattartásra minden páros héten pénteken délután, az iskolai-óvodai szorgalmi időszak végétől, kedden reggel, az iskolai-óvodai szorgalmi időszak kezdetéig, továbbá minden szerdán, az iskolai-óvodai foglalkozás végétől a csütörtöki iskolai-óvodai kezdésig jogosította fel. Szabályozta a hétvégi, elmaradó kapcsolattartás pótlásának rendjét is. Előírta, hogy a felek a rendkívüli kapcsolattartást minden évben május 30-ig kötelesek egyeztetni. Ennek hiányában meghatározta a nyári kapcsolattartás rendjét is. Részletesen rendelkezett továbbá a karácsonyi, húsvéti, pünkösdi, valamint a tavaszi és téli szünetekben esedékes kapcsolattartásról. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek havonta előre esedékesen a kiskorú gyermekek tartására 5 000–5 000 forint, összesen tehát 10 000 forint fix összegű gyermektartásdíjat. Megállapította, hogy az alperesnek 2009. augusztus 1. és 2011. november 30. között 260 000 forint gyermektartásdíj hátraléka keletkezett, amelyet havi 10 000 forintos részletekben jogosult, illetve köteles törleszteni.
[6] A kapcsolattartás körében – a részítélet szerint – az elsőfokú bíróság nyomatékosan értékelte, hogy mindkét gyermek erősen kötődik az alpereshez, akit a gyermekeihez gyengéd és árnyalt érzelmek fűznek. Figyelemmel a peres felek lakóhelyének viszonylagos közelségére is, az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a gyermekek érdekében minél szélesebb körű kapcsolattartást célszerű biztosítani az alperes számára. Ezért a már kialakult hétvégi kapcsolattartási gyakorlatot további egy nappal bővítette és a szerdai kapcsolattartással összefüggésben lehetővé tette, hogy a két gyermek az alperesnél aludjon és innen menjen óvodába, illetve iskolába.
[7] Az elsőfokú bíróság az alperes tartásdíj fizetési kötelezettségét az általános gyakorlattól eltérően kisebb mértékben állapította meg tekintettel arra, hogy az elsőfokú ítélet szerinti kapcsolattartási rendnek köszönhetően, a felperes és az alperes közel azonos időtartamban gondozza majd a gyermekeket. Az elsőfokú bíróság tartásdíj alapjának meghatározása során elfogadta az alperes – jövedelmére vonatkozó – előadásait. E szerint a gépjármű oktató alperesnek évente mintegy 40-50 tanítványa van, akik körülbelül 80 000 forintot fizetnek a jogosítvány megszerzéséig. Az alperesnek 2011-ben 2 224 000 forint árbevétele keletkezett. Ezen adatok, illetve az alperes kiadásai alapján az alperest gyermekenként 12 500–12 500 forint tartásdíj megfizetésére lehetne kötelezni, azonban tekintettel arra, hogy az alperes jelentős időtartamú kapcsolattartásra jogosult, melynek során a gyermekek természetbeni eltartásáról ő gondoskodik, az elsőfokú bíróság az alperest gyermekenként csak 5 000 forint, összesen tehát 10 000 forint kiegészítő tartásdíj megfizetésére kötelezte. Ennek figyelembevételével állapította meg a gyermektartásdíj hátralék összegét, az alperes által teljesített fizetés betudásával.
[8] Az elsőfokú ítélet indokolása kiterjed arra is, hogy az az alperes bizonyítási indítványainak miért nem adott helyt, kiemelve, hogy az alperes igen nagy terjedelmű beadványaiból, a felek 9 tárgyaláson történő meghallgatásából illetve a kirendelt igazságügyi szakértő által felvett explorációból a bíróság a döntéshez szükséges körülményeket meg tudta állapítani. A felek legbensőbb magánéletét érintő körülmények feltárásához az – elsőfokú bíróság álláspontja szerint –, a tanúk meghallgatása nem tudott volna hozzájárulni.
[9] A részítélet ellen mindkét fél fellebbezést nyújtott be.
[10] A másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság részítéletét részben megváltoztatta. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a felperes fellebbezése alapos, az alperes fellebbezése a részítélet indokolása ellen alapos, a gyermekek elhelyezésére és a kapcsolattartásra vonatkozóan megalapozatlan.
[11] A másodfokú bíróság az alperest terhelő gyermektartásdíj összegét gyermekenként havonta 15 000 forintra emelte fel, ehhez képest a gyermektartásdíj hátralék mértékét 820 000 forintra módosította. A nyári, időszakos kapcsolattartás tekintetében az elsőfokú bíróság részítéletét akként változtatta meg, hogy az alperest július hónap első és második hete, valamint augusztus első és második hete illeti meg, a kezdő nap 9 órájától a záró nap 19 órájáig, a szülők minden év május 31-ig történő eltérő megállapodásának hiányában. A tavaszi, az őszi és a téli időszakos kapcsolattartás a kezdő nap 9 órájától a záró nap 19 órájáig tart. Ezt meghaladóan a kapcsolattartásra vonatkozó összes részítéleti rendelkezést hatályon kívül helyezte és megállapította, hogy a kapcsolattartásra a felperes és az alperes között 2010. június 1-jén megkötött részegyezség az irányadó.
[12] A másodfokú bíróság a részítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy a peres felek között a jelen perhez egyesített 6.P.XVIII.20.048/2010. számú perben egyezség jött létre a kapcsolattartás rendezéséről. A tárgyalási jegyzőkönyvbe foglalt megállapodást a bíróság végzésével jóváhagyta, az tehát ítélt dolognak minősül. A kapcsolattartást tehát erre irányuló kérelem hiányában újból elbírálni nem lehet, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság kapcsolattartásra vonatkozó döntését az eljárás lényeges szabályainak megszegése miatt hatályon kívül helyezte. Észlelte ugyanakkor, hogy az egyezségben a felek nem határozták meg az időszakos kapcsolattartás kezdő és záró időpontját és a nyári időszakos kapcsolattartást csak a 2010. évre rendezték, ezért az erre vonatkozó rendelkezéseket a másodfokú bíróság az általános bírói gyakorlatnak megfelelően pótolta. A gyermektartásdíjra vonatkozóan megállapította, hogy az elsőfokú bíróság döntése megalapozatlan és ellentétes a bírósági gyakorlattal, csak névleges hozzájárulást jelent a gyermekek eltartásához, azt teljesen egészében a gondozó szülőre hárítja.
[13] A jogerős részítélet ellen az indítványozó nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melynek a felülvizsgálati eljárás hatálya alá tartozó részében, illetve az ezt pontosító érdemi nyilatkozatában a jogerős részítélet kapcsolattartásra és gyermektartásdíjra vonatkozó rendelkezéseinek hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet vonatkozó rendelkezésének helybenhagyását kérte.
[14] A kapcsolattartásra vonatkozóan az alperes kifejtette, hogy a 6.P.XVIII.20.048/2010. számú eljárásban 2010. június 1-jén született részegyezség ideiglenes jelleggel, “kényszerből, felperesi és bírói nyomásra” született meg. A bíróság ugyanis ezt megelőzően – az indítványozó álláspontja szerint – jogszabálysértő ideiglenes intézkedésében a felperesnél helyezte el a gyermekeket, ugyanakkor nem szabályozta a kapcsolattartást, ezért az alperes ki volt szolgáltatva a felperes kénye-kedvének. A felek 2010. május 26-án a Gyermekjóléti Szolgálatnál ideiglenes megállapodást kötöttek a kapcsolattartásról, az erre vonatkozó dokumentumot be is nyújtották az elsőfokú bírósághoz, a 2010. június 1-jei tárgyaláson azonban ezt a megállapodást a felperes felrúgta és kérte a bíróságot, hogy ennél szigorúbb, korlátozottabb láthatást szabjon meg az alperesnek, akinek pedig nem volt választása, el kellett fogadnia a felperes és a bíró feltételeit, azonban nem mondott le a gyermekeiről. Az iratok, a tények és a logika azt bizonyítja, hogy a részegyezség nem végleges jelleggel született meg, hiszen az egyezségkötést követően még másfél éves pereskedés folyt a gyermekek végleges elhelyezéséről.
[15] A fentiekre tekintettel az alperes kérte, hogy a Kúria a 2010. június 1-jén született részegyezséget nyilvánítsa ideiglenesnek, amely csak a per idejére vonatkozott és erre tekintettel semmisítse meg az ennek alapján született másodfokú részítéletet, hagyja helyben az elsőfokú bíróság kapcsolattartásra vonatkozó rendelkezéseit. Ezt a felülvizsgálati kérelmet indokolja, hogy a pszichológus szakértő véleménye szerint a gyermekek erősen kötődnek az édesapjukhoz, jobban, mint az édesanyához és az alperes nevelési képességei is jobbak. Indokolatlan ezért, hogy a másodfokú bíróság csökkentette a kapcsolattartás idejét a részegyezségre hivatkozva. A részegyezség létrejöttének körülményei és a felek akkori és a tárgyaláskori szándéka szóba sem került a másodfokú tárgyaláson, pedig jogszabály írja elő, hogy azt a tényt, amire a bíróság az ítéletet alapozza, közölni kell a felekkel és fel kell hívni a figyelmüket az ezzel kapcsolatos bizonyítási kötelezettségükre és a bizonyítás eszközeire [Pp. 3. § (3) bekezdése, 163. § (3) bekezdése, 1/2009. (VI. 24.) PK vélemény].
[16] A gyermektartásdíjra vonatkozóan a felülvizsgálati kérelem hangsúlyozta, hogy az eljárás során mindkét fél elfogadta az alperes átlagosan havi 50 000 forintos jövedelmét. Az elsőfokú bíróság ennek alapján, illetve a megemelt kapcsolattartási idő miatt kötelezte az alperest havi 5 000–5 000 forint gyermektartásdíj fizetésére. Figyelmen kívül hagyta azonban, hogy az alperesnek három gyermekről kell gondoskodnia, ugyanis élettársának kiskorú gyermeke sem szenvedhet hiányt. Az indítványozó kiemelte, hogy álláspontja szerint a másodfokú bíróság nem a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 69/C. § (1) bekezdése alapján határozta meg a fizetendő tartásdíjat, hanem a bírói gyakorlat szerint, ez pedig jogszabálysértő. Ezen túlmenően az alperes eddig is és ezután is erején felül gondoskodik a gyermekeiről. A felperesnek megítélt magasabb összegű tartásdíj nem felel meg a Csjt. előírásának és annak teljesítése anyagilag lehetetlen.
[17] Az indítványozó kérte az első-, illetve a másodfokú bíróság által megállapított gyermektartásdíj hátralékra vonatkozó rendelkezések hatályon kívül helyezését is, tekintettel arra, hogy folyamatosan gondoskodott a gyermekek természetbeni ellátásáról, megteremtette a nála való tartózkodásuk feltételeit, ruhát, cipőt, sporteszközöket, kerékpárt, görkorcsolyát stb. vásárolt számukra és fizette a gyermekek úszásoktatását is. A nem pénzbeni juttatások magas értéket képviseltek, ezért az indítványozó véleménye szerint a tartásdíj hátralékra vonatkozó részítéleti rendelkezés nem alapos.
[18] A felülvizsgálati kérelmében az indítványozó azt is sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság az eljárása során megsértette a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakat, ugyanis a rendelkezésére bocsátott dokumentumokat csak részben értékelte, a részítéletet nagyrészt ezek figyelmen kívül hagyásával hozta meg. Az előterjesztett bizonyítási indítványokat indokolás nélkül mellőzte, illetve csak azokat a körülményeket emelte ki, amelyek a felperesnek kedvezőbbek.
[19] Az alperes szerint súlyosan jogszabálysértő volt a másodfokú bíróság eljárása akkor is, amikor az alperesi fellebbezés hiányos elbírálásával hozta meg részítéletét. Az elsőfokú bíróság az alperes határidőben benyújtott fellebbezés-kiegészítését ismeretlen okból nem terjesztette fel a másodfokú bírósághoz. A mulasztást az alperes a másodfokú tárgyaláson az iratismertetés során észlelte, ekkor átadta 16 oldalas, 32 pontot tartalmazó beadványának másolati példányát a másodfokú tanácsnak. A másodfokú bíróság azonban nem halasztotta el a tárgyalást erre figyelemmel, mindössze a tárgyalási jegyzőkönyvben foglaltak szerint öt perc szünetre vonult vissza, hogy áttanulmányozza a beadványt. Ennyi idő alatt azonban – az indítványozó álláspontja szerint – lehetetlen annak részletes megismerése, illetve elbírálása. A másodfokú ítélet nem is tartalmaz a fellebbezés-kiegészítésre vonatkozó érdemi megállapításokat. Ebből következően az alperesi fellebbezés érdemi elbírálása gyakorlatilag elmaradt. Ezzel a másodfokú bíróság megsértette a tényállás megállapítására, a bizonyításra és a határozat indokolására vonatkozó kötelezettségét, illetve az alperes tisztességes eljáráshoz való jogát.
[20] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a részítélet hatályban tartására irányult.
[21] A Kúria – tárgyaláson hozott – részítéletében megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem nem alapos.
[22] A Kúria az indokolásban rámutatott, hogy a Pp. 271. § (3) bekezdésének c) pontja kizárja a felülvizsgálatot abban az esetben, ha a gyermek elhelyezése iránti perben (ilyennek minősül az az eset is, amikor a gyermek elhelyezése iránti kérelmet a bontóperi eljárásban terjesztik elő) az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság helybenhagyta.
[23] A Kúria megállapította, hogy a felülvizsgálati eljárás tárgya az alperes előterjesztett kérelmei közül kizárólag az alperes és a gyermekek közötti kapcsolattartás kérdése, illetve a gyermektartásdíj mértéke lehetett. Mindkét kérdéskörrel kapcsolatban az eljárt bíróságok a jogvita eldöntéséhez szükséges bizonyítást a megfelelő terjedelemben lefolytatták. A másodfokú bíróság a Pp. 206. §-ának sérelme nélkül állapította meg a tényállást és a Pp. 221. § (1) bekezdésében rögzített indokolási kötelezettségének is megfelelően eleget tett.
[24] Az alperes nyilatkozattételi joga biztosítva volt, ezzel az eljárás folyamán folyamatosan élt is. Őt a bíróság személyesen meghallgatta, jogai ismeretében tette meg az eljárásjogi nyilatkozatait. Nem sérült a fegyveregyenlőség elve, illetve a tisztességes eljárás alapelve, az első-, illetve másodfokú bíróság a törvényben előírt tájékoztatási kötelezettségének is eleget tett (Pp. 1. §, 2. §, 3. § (3) és (6) bekezdése, 8. §). A felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal szemben tehát nem valósult meg olyan, az ügy érdemére lényeges kihatással járó eljárási szabálysértés, ami a Pp. 275. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a jogerős részítélet hatályon kívül helyezését megalapozhatta volna.
[25] A kapcsolattartásra vonatkozóan megállapítható, hogy ezt a kérdést a felek bírósági végzéssel jóváhagyott részegyezséggel rendezték. Noha az egyezségkötés előzményeiből (a bíróság a gyermeket ideiglenes intézkedéssel az anyánál helyezte el), illetve egyes rendelkezéseiből (az egyezség csak a 2010. évi nyári időszakos kapcsolattartást szabályozta), levonható olyan következtetés is, hogy, ugyan az egyezség szövegezésében annak ideiglenes jellege nem szerepel, azonban ténylegesen ideiglenes jellegűnek, csak a per időtartamára vonatkozónak szánták a felek a megállapodást. Ennek azonban ellentmond az, hogy a 2010. november 29-i tárgyaláson a felek képviselői bírói kérdésre előadták, hogy a részegyezségben foglaltakat magukra nézve a jövőben is kötelezőnek tartják. A peres eljárás folyamata alatt egyik fél sem kezdeményezte annak módosítását, nem kérte a bíróságot, hogy a megállapodásban foglaltaktól eltérő tartamú határozatot hozzon, mely esetben egyébként irányadó lett volna a Csjt. 18. § (3) bekezdésének azon rendelkezése, mely szerint a felek tartós jogviszonyát rendező egyezség megváltoztatását az egyezség jóváhagyásától számított két éven belül a bíróságtól – az egyéb törvényes feltételek megléte esetén is – csak akkor lehet kérni, ha az a felek kiskorú gyermekének érdekét szolgálja, illetve ha a körülmények változása folytán a megállapodás valamelyik fél érdekét súlyosan sérti. Ilyen körülmény azonban jelen esetben nem merült fel.
[26] A Kúria rámutatott, hogy helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 3. § (1) bekezdésébe ütköző módon, erre irányuló kereseti (viszontkereseti) kérelem hiányában döntött a kapcsolattartásnak az egyezségben foglaltakhoz képest jelentős bővítéséről, utalást sem téve arra, hogy a felek a kapcsolattartást jogerős bírósági végzéssel jóváhagyott, olyan tartalmú részegyezséggel már szabályozták, amely már eleve az átlagosnál szélesebb körű kapcsolattartást biztosít az alperes számára, figyelemmel az apa és a gyermekek közötti szoros érzelmi kötelékre. A törvényi rendelkezéseknek megfelelően döntött ezért a másodfokú bíróság, amikor az elsőfokú bíróság kapcsolattartásra vonatkozó rendelkezésének azon részét, ami a felek egyezségének helyébe lépett volna, hatályon kívül helyezte, megállapítva, hogy a kapcsolattartásra a felperes és az alperes között 2010. június 1-jén megkötött részegyezség az irányadó.
[27] A Kúria rámutatott, hogy a gyermektartásdíjjal összefüggésben megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság a kapcsolattartás jelentős bővítésére tekintettel csökkentette az alperes ideiglenes intézkedésben megállapított tartásdíj fizetési kötelezettségét, tehát arra tekintettel, hogy döntése folytán mindkét fél közel azonos időtartamban gondozza, neveli a gyermekeket.
[28] Figyelemmel arra, hogy a másodfokú bíróság – a korábban kifejtettek szerint – csökkentette az elsőfokú bíróság által megállapított kapcsolattartás mértékét, értelemszerűen előtérbe kellett, hogy kerüljön a Csjt. 69/A. § (2) bekezdésének azon rendelkezése, mely szerint különélő szülő a tartást elsősorban pénzben kell, hogy szolgáltassa. Ennek tükrében nyilvánvaló, hogy a 11, illetve 6 éves gyermekek szükségleteinek nem felel meg az elsőfokú ítélet szerinti havi 5 000–5 000 forint tartásdíj és ezen mérték nem áll összhangban a Csjt. 69/C. § (1) bekezdésében meghatározott azon előírással sem, mely szerint a tartásdíj összegét gyermekenként általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15–25%-ában kell megállapítani. A másodfokú bíróság által meghatározott gyermekenkénti 15 000–15 000 forint semmiképpen sem tekinthető eltúlzott mértékűnek, melynek megfizetésére az alperes a peradatok értelmében megfelelő teljesítőképességgel rendelkezik. A másodfokú bíróság tehát a tartásdíj mértékéről a bírói gyakorlatra is figyelemmel, azonban alapvetően a törvényi rendelkezések, illetve a bizonyítási eljárás anyaga alapján döntött.
[29] A felülvizsgálati kérelmében az alperes arra is hivatkozott, hogy három gyermek eltartására köteles, mivel saját háztartásában neveli élettársának kiskorú gyermekét is. Utóbbival szemben azonban a Csjt. 69/C. § (1) bekezdésének c) pontja értelmében nincsen tartási kötelezettsége (az csak a saját, illetve a házastárs gyermekére, tehát a mostoha-gyermekre terjed ki). A jogszabályoknak megfelelően járt el tehát a másodfokú bíróság, amikor az alperes által fizetendő gyermektartásdíj összegét havi 15 000–15 000 forintban állapította meg. Ennek megfelelően számította ki a hátralékos gyermektartásdíj összegét, melynek megfizetésére az alperesnek méltányos részletfizetést engedélyezett.
[30] A Kúria megállapította, hogy a jogerős részítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
[31] Az indítványozó az alkotmányjogi panaszban nyilatkozott arról, hogy az első fokú eljárásban a házasság felbontását kimondó részítélet született, de a vagyonmegosztás kérdésében az elsőfokú eljárás még folyamatban van, továbbá, hogy jogegységi határozat meghozatalát kérte a Kúriától, a Legfőbb Ügyésztől, és “az összes, jogegységi eljárás indítványozására jogosult személytől”.
[32] 2. Az indítványozó álláspontja szerint az alkotmányjogi panaszban támadott határozatok sértik az Alaptörvény R) cikk (1)–(2) bekezdéseiben, a T) cikk (3) bekezdésében, az I. cikk (1) és (3) bekezdéseiben, a XV. cikk (1)–(3) bekezdéseiben, a XVI. cikk (1)–(3) bekezdéseiben, a XXIV. cikk (1) bekezdésében, a 25. cikk (3) bekezdésében, a 26. cikk (1) bekezdésében és a 28. cikkében foglaltakat.
[33] Az indítványozó tartalmilag az Abtv. 43. § (1) és (4) bekezdése alkalmazását kéri.
[34] Az indítványozó az alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján az Abtv. 27. §-ára alapítja.
[35] 3. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az Alkotmánybíróság elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról dönt. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 50. § (1) bekezdése és az Alkotmánybíróság Ügyrendje 5. § (1) bekezdése alapján tanácsban jár el az ügyben. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság tanácsa mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. Ennek során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a panasz nem fogadható be.
[36] 3.1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz előterjesztésére vonatkozó, törvényben meghatározott formai követelményeknek.
[37] 3.1.1. Az Abtv. 27. §-a értelmében, az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
[38] Az indítványozó és a felperes is fellebbezést nyújtott be az első fokú határozat ellen, a jogerős ítélettel szemben pedig felülvizsgálati kérelemmel élt.
[39] 3.1.2. Az Alkotmánybíróság ezt követően az alkotmányjogi panasz előterjesztésére nyitva álló határidő betartását vizsgálta.
[40] Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az alkotmányjogi panasz benyújtására a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül van lehetőség. Az Abtv. 53. § (2) bekezdése értelmében pedig az alkotmányjogi panasz iránti indítványt – a 26. § (2) bekezdése szerinti eset kivételével – az ügyben első fokon eljárt bíróságnál kell az Alkotmánybírósághoz címezve benyújtani.
[41] Az indítványozó perbeli jogi képviseletét ellátó jogi képviselő – a csatolt tértivevény tanúsága szerint – a Kúria támadott részítéletét 2013. november hó 19. napján vette át, míg az alkotmányjogi panaszt 2014. január hó 17. napján adta postára, az ügyben első fokon eljárt bíróságnak címezve azt. Az alkotmányjogi panasz előterjesztésére tehát a törvényes határidőn belül került sor a kapcsolattartás, a gyermektartásdíj és a gyermektartásdíj hátralék tekintetében.
[42] Az indítványozó az alkotmányjogi panaszának 2. oldala első bekezdésében írottak szerint “ A gyermekelhelyezés kapcsán alkotmányjogi panasszal élünk a Fővárosi Törvényszék 54.Pf.630.204/2012/4. számú részítélete ellen. Ezen a téren nem tudtunk felülvizsgálattal élni, a Kúria felé, mert a Pp. 271. § (3) bekezdés c) pontját a Kúria alkotmánysértően alkalmazza.” Kérte továbbá ezzel összefüggésben “a Pp. 271. § (3) bekezdés c) pontjának Kúria általi értelmezése és alkalmazása alkotmányjogi vizsgálatát, […] ide értve az Alkotmánybíróság 702/D/2004. AB határozatában szereplő indokolás felülvizsgálatát is […]”.
[43] Az indítványozó az alkotmányjogi panaszának 5. oldal harmadik bekezdése utolsó mondatában nyilatkozik arról, hogy “A másodfokú részítéletet alperes 2012. július 20. napján vette kézhez.”
[44] Az alkotmányjogi panaszt tehát a Fővárosi Törvényszék 54.Pf.630.204/2012/4. számú részítélete és a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 5.P.XVIII.20.122/2010/57. számú részítélete gyermekelhelyezésre vonatkozó rendelkezései tekintetében elkésetten nyújtotta be. Az indítványozó igazolási kérelmet nem terjesztett elő, minden bizonnyal arra tekintettel sem, mert az Abtv. 30. § (4) bekezdése szerinti, az igazolási kérelem előterjesztésének elvi lehetőségére vonatkozó, a döntés közlésétől számított 180 napos objektív határidő is eltelt az alkotmányjogi panasz benyújtásáig.
[45] 3.1.3. Az Abtv. 52. § (1) bekezdése értelmében az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az indítványozó megjelölte az Abtv. 27. §-át, melyre alapozva nyújtotta be alkotmányjogi panaszát, valamint kifejezett kérelmet terjesztett elő a sérelmezett bírósági részítéletek alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozóan. Megjelölte az Alaptörvény azon bekezdéseit, amelyek tekintetében – álláspontja szerint – az alaptörvény-ellenesség fennáll. Az alkotmányjogi panasz a kérelem határozottságát illetően a törvényi feltételeknek megfelel.
[46] 3.2. A továbbiakban az Abtv. 56. §-a szerint az Alkotmánybíróság tanácsa mérlegelési jogkörében vizsgálta az Abtv. 27. §-a alapján előterjesztett alkotmányjogi panasz indítvány befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit. Az Abtv. 52. § (4) bekezdése értelmében az alkotmánybírósági eljárás feltételeinek fennállását az indítványozónak kell igazolnia. Az Abtv. 27. §-a szerint alkotmányjogi panasz akkor terjeszthető elő, ha a bírósági eljárást befejező döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti [a) pont].
[47] Az indítványozó álláspontja szerint az alkotmányjogi panaszban támadott határozatok sértik az Alaptörvény R) cikk (1)–(2) bekezdéseiben, a T) cikk (3) bekezdésében, az I. cikk (1) és (3) bekezdéseiben, a XV. cikk (1)–(3) bekezdéseiben, a XVI. cikk (1)–(3) bekezdéseiben, a XXIV. cikk (1) bekezdésében, a 25. cikk (3) bekezdésében, a 26. cikk (1) bekezdésében és a 28. cikkében foglaltakat.
[48] Az indítványozó a bíróságok által lefolytatott eljárások tényállási és pertörténeti elemeit részletesen ismertette. Álláspontjának alátámasztására több mint négy oldal terjedelemben ismertette azon jogszabályi rendelkezések szövegét, amelyeket az eljárások során – álláspontja szerint – az eljáró bíróságok megsértettek. Csatolt számos előzmény iratot, továbbá irodalmi hivatkozásokat.
[49] Álláspontja szerint, a bírósági eljárásokat a vonatkozó jogszabályokat megsértve folytatták le a bíróságok, különösen a költségmentesség megadására vonatkozó, a kitanítási, a bizonyítási és az ítélet indokolására vonatkozó szabályokat megsértve, és érdemben is, a releváns tények nem megfelelő meghatározásával, a gyermekekre és az apára nézve hátrányos, így törvénysértő határozatokat hoztak. Alaptörvény-ellenesnek minősítette azt az időtartamot is (“öt perc”), amit a másodfokú bíróság az első fokú bíróság által az ügy irataihoz még nem felterjesztett fellebbezés kiegészítése tanulmányozására fordított. Sérelmezte, hogy erre vonatkozó kérelme ellenére, az elsőfokú bíróság mediátort nem rendelt ki.
[50] A gyermek elhelyezési ügyekben az apák hátrányos helyzetét jogirodalmi hivatkozásokkal elemezte az indítványozó, kiemelve az alkotmányjogi garanciák érvényesülésének a hiányát.
[51] 3.3. Az Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pontja alapján alkotmányjogi panasznak olyan bírói döntéssel szemben van helye, amely Alaptörvényben biztosított jogot sért, és e sérelem lényegét és az eljárás megindításának indokait az alkotmányjogi panasznak kell tartalmaznia.
[52] Az R) cikk (1) bekezdése szerint az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének az alapja. Az R) cikk (3) bekezdése az Alaptörvény értelmezésére irányadó rendelkezés. A T) cikk a jogalkotás alapvető szabályait tartalmazza. Az I. cikk (1) bekezdése (az emberi jogok védelme) és (3) bekezdése (az alapvető jogok korlátozása), továbbá a 25. cikk (3) bekezdésében, (a Kúriának a jogalkalmazás egységét biztosító szerepe) a 26. cikk (1) bekezdésében (bírák függetlensége) és a 28. cikkében (bírói jogértelmezés) foglaltak a jelen ügy kontextusában az indítványozóra vonatkoztatható Alaptörvényben biztosított jogot nem tartalmaznak.
[53] Rámutat az Alkotmánybíróság, hogy az Alaptörvény a XXIV. cikk (1) bekezdése kizárólag hatósági eljárásokra vonatkozik. Megállapította továbbá az Alkotmánybíróság, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikke, és az Alaptörvény további, az indítványozó által hivatkozott XV. cikk (1)–(3) bekezdései és a XVI. cikk (1)–(3) bekezdései tekintetében az indítványozó a támadott bírósági határozatokkal, az azokban foglalt mérlegelési és jogértelmezési kérdésekkel kapcsolatosan nem állított olyan pontosan körülírt, releváns alkotmányjogi érvekkel alátámasztott alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet vetne fel.
[54] A bíróságok döntéseinek vizsgálata során az Alkotmánybíróság – az Abtv. 27. §-ával kapcsolatban kialakított gyakorlatának megfelelően – tartózkodott a bíróság által megállapított tényállás, a bizonyítékok bírói értékelésének és mérlegelésének felülvizsgálatától.
[55] Az indítványozó kérte a támadott határozatok végrehajtásának felfüggesztését, illetve személyes meghallgatását kezdeményezte az alkotmányjogi panasszal összefüggésben a Kúriától. Az Alkotmánybíróság – a kérelmet tartalma szerint értelmezve – a támadott határozatok végrehajtásának felfüggesztését nem tartotta indokoltnak, és az indítványozó személyes meghallgatását nem tartotta szükségesnek.
[56] Fentiekre tekintettel, mivel a jelen ügyben nem merült fel olyan, a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, illetve alapvető alkotmányossági kérdés, alaptörvényben biztosított jog sérelme, mely az alkotmányjogi panasz befogadását indokolta volna, illetve mivel a Fővárosi Törvényszék 54.Pf.630.204/2012/4. számú részítélete és a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 5.P.XVIII.20.122/2010/57. számú részítélete gyermekelhelyezésre vonatkozó rendelkezései tekintetében az alkotmányjogi panasz elkésetten került benyújtásra, az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján, az 56. § (3) bekezdésére, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a), d) és h) pontjaira tekintettel az alkotmányjogi panaszt visszautasította.
Dr. Kovács Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
előadó alkotmánybíró | Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró |
. |