Hungarian

Ügyszám: .	581/B/1995
Előadó alkotmánybíró: Erdei Árpád Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 64/2003. (XII. 18.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2003/698 .

A döntés kelte: Budapest, 12/16/2003 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének utólagos  vizsgálatára  irányuló indítvány  tárgyában  –  dr. Bihari   Mihály   és   dr.  Harmathy  Attila   alkotmánybírák különvéleményével – meghozta az alábbi                                                       határozatot: Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a vad  védelméről,  a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 36. §-a alkotmányellenes, ezért azt 2004. június  30. napjával megsemmisíti. Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                           Indokolás                              I. 1.  Az  indítványozó  eredetileg  a  vadgazdálkodásról  és  a vadászatról  szóló  8/1993. (I. 30.) FM rendelet  11.  §  (4) bekezdésének     megsemmisítését     kérve     fordult     az Alkotmánybírósághoz;   a   jogszabályi   változást   követően indítványát a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról  szóló  1996.  évi LV. törvény  (a  továbbiakban: Vtv.)  36. §-ával szemben változatlanul fenntartotta.  Nézete szerint  a  pórázon  nem tartott kutya és  a  kóborló  macska vadászterületen   való   elejtését  lehetővé   tevő   szabály alkotmányellenes,  mivel  sérti az  állat  tulajdonosának  az Alkotmányban biztosított tulajdonhoz való jogát. A Vtv. 36. §- a  „egyoldalú  előnyt  biztosít a  vadászatra  jogosultnak  a háziállatok  tulajdonosaival szemben”, mivel  minden  további feltétel  fennállásának hiányában is  lelőheti  a  gazdájától több mint 200 méterre eltávolodott állatot. Az  indítvány szerint a Vtv. 36. §-a ellentétes az  Alkotmány 70/A.  §-ban  foglalt hátrányos megkülönböztetés  tilalmával. Egyrészt  „a  magántulajdon  egyes  nemei  közötti”   tiltott megkülönböztetést  jelent az, hogy  a  36.  §  (1)  bekezdése csupán  a  kutyákra  és  a macskákra vonatkozik,  s  így  „ha vadászterületen  sétáltatnak  egy  vadászgörényt,  azt  tilos kilőni, mert az se nem kutya, se nem macska”. Az indítványozó úgy  véli,  hogy  a  diszkriminációt másrészt  a  36.  §  (2) bekezdésében  foglalt  kivétel  eredményezi,  amely   szerint vadászkutyát és állatőrző kutyát, a rendőrség, a honvédség, a büntetés-végrehajtási szervezetek, a határőrség és a vámőrség szervezetéhez  tartozó őrző-védő feladatokat  ellátó  kutyát, valamint  a  felismerhető  jellel ellátott  vakvezető  kutyát ilyen  indokkal nem lehet lelőni: ez a szabály –  állítja  az indítványozó  –  az  állami tulajdont indokolatlanul  előrébb helyezi a magántulajdonnál. Az    Alkotmánybíróság   eljárása    során    megkereste    a földművelésügyi minisztert.                               2.   Az   ügy   elbírálásánál  figyelembe  vett   jogszabályi rendelkezések a következők: 2.1.  Az  Alkotmány  indítvány  által  érintett  szakaszai  a következők:   „2.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság független,  demokratikus jogállam.” „13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.”   „70/A.  §  (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a  területén tartózkodó  minden  személy számára  az  emberi,  illetve  az állampolgári  jogokat, bármely megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni, születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” 2.2. A Vtv. indítvány által támadott rendelkezése: „36.  §  (1)  A  jogosult a vadállomány védelme  érdekében  a vadászterületén elpusztíthatja: a) a gazdája hatókörén (irányításán és ellenőrzésén) kívülre, de attól legalább kettőszáz méterre került, vagy az egyébként vadat űző kutyát, valamint b)   a   legközelebbi  lakott  épülettől  kettőszáz  méternél távolabb kóborló macskát. (2)  Az  (1)  bekezdés  a)  pontja szerinti  rendelkezés  nem vonatkozik   a   rendeltetésüknek   megfelelően   alkalmazott vadászkutyára és állatőrző kutyára, a rendőrség, a honvédség, a   büntetés-végrehajtási  szervezetek,  a  határőrség  és  a vámőrség  szervezetéhez tartozó őrző-védő feladatokat  ellátó kutyára,  valamint  a felismerhető jellel ellátott  vakvezető kutyára.”                                                            II. Az indítvány megalapozott. 1. Az indítványozó nézete szerint annak lehetővé tétele, hogy a vadászterületen tartózkodó kutyát vagy macskát a vadászatra jogosult  –  meghatározott  törvényi  feltételek  teljesülése esetén – lelőheti, sérti a tulajdonhoz való jogot. Az   alkotmánybírósági   gyakorlat  a  tulajdonjog   védelmét kezdettől  úgy  értelmezi, hogy a  tulajdonhoz  való  jog  az alapjogok közé tartozik annak ellenére, hogy nem az alapjogok között  került elhelyezésre. [7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH   1991,   22,   25.].  A  tulajdonjog  közérdekből   való korlátozásának     alkotmányosságával     kapcsolatban     az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a tulajdonhoz való jog  a köz érdekében és a közérdekkel arányos módon korlátozható.  A korlátozás  alkotmányosságának vizsgálata  során  azonban  az Alkotmánybíróság   nem   a  közérdek  valóságos   fennállását vizsgálja:     a    törvénnyel    érvényesített    "közérdek" alkotmánybírósági   vizsgálata  ezért   nem   a   törvényhozó választásának feltétlen szükségességére irányul, hanem –  még ha formálisan nem is a "közérdek" fennállására irányul, hanem a  "szükségesség-arányosság" ismérveit alkalmazza – arra kell szorítkoznia,  indokolt-e a közérdekre  hivatkozás,  illetve, hogy  a "közérdekű" megoldás nem sért-e önmagában is valamely más  alkotmányos  jogot (például a hátrányos megkülönböztetés tilalmát)”. [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 373, 382.] A vad a Vtv. 9. § (1) bekezdése szerint az állam tulajdonában van. Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése szerint a köztulajdon és a  magántulajdon  egyenjogú és egyenlő  védelemben  részesül. Ennek  megfelelően  az állam tulajdona is alkotmányi  védelem alatt áll. A Vtv. 36. § (1) bekezdése azonban alapvetően  nem az  állami  tulajdon  védelmét, hanem  a  természeti  értékek egyikének a megőrzését – s ezáltal a köz érdekét – szolgálja. Az  Alkotmánybíróság  már a 996/G/1990.  számú  határozatában rámutatott  arra,  hogy  az  Alkotmány  18.  §-ában   foglalt egészséges környezethez való jog megvalósításával kapcsolatos állami   kötelességeknek   többek   között   „magukban   kell foglalniok  az élet természeti alapjainak védelmét,  ki  kell terjedniök  a  véges javakkal való gazdálkodás intézményeinek kiépítésére”  (ABH  1993,  533,  535.).  Az  élet  természeti alapjainak  a  védelme  megköveteli a  természetes  környezet megóvását,  amely  feladat  megvalósításának  szerves  részét képezi    a   szakszerű   vadgazdálkodás   biztosítása.    Az Alkotmánybíróság   kimondta   azt   is,   hogy    „nyomatékos népgazdasági  érdek  fűződik  ahhoz,  hogy  az  ország  egész területén  és  azon  belül minden vadászterületen  a  törvény rendelkezéseinek megfelelő, szakszerű vadgazdálkodás folyjék” [67/1997.  (XII. 29.) AB határozat, ABH 1997, 411,  418.].  A szakszerű  vadgazdálkodás  elengedhetetlen  részét  képezi  a vadállomány   védelme,  amelynek  érdekében  az  indítvánnyal támadott  rendelkezés megfogalmazásra került. A  vadállományt ez   a  rendelkezés  egyrészt  a  kutyák  és  macskák  általi üldözéstől   és  elpusztítástól,  másrészt  pedig   különböző betegségekkel   való  megfertőződéstől  kívánja   védeni.   A tulajdonnak  a  Vtv.  36. § (1) bekezdése  által  megvalósuló korlátozása tehát a köz érdekében történik. 2.  A  tulajdonhoz való jog korlátozásának azonban nemcsak  a köz  érdekében kell történnie, hanem a közérdekkel arányosnak is  kell  lennie, ezért vizsgálatot igényel  az  is,  hogy  a korlátozást  igazoló  közérdek és a tulajdonost  ért  sérelem között   nincs-e  aránytalanság  [64/1993.  (XII.   22.)   AB határozat,   ABH   1993,   373,  381-382.].   Az   arányosság követelménye többek között azt is jelenti, hogy a törvényhozó a  korlátozás  során köteles az adott cél elérésére  alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni [20/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH  1990,  69,  71.].  Az  Alkotmánybíróság  ezért  a  jelen eljárásában  a  továbbiakban azt vizsgálta, hogy  a  bizonyos állatok    vadászterületen    való    elpusztítására    adott felhatalmazás  által okozott sérelem vajon arányban  áll-e  a vadállomány  védelmének biztosítását megkövetelő közérdekkel, az azt szolgáló legenyhébb alkalmas eszköznek minősül-e. Az    állatok   vadászterületen   való   elpusztíthatóságának szabályozásakor  a  jogalkotó  abból  indult   ki,   hogy   a vadállományra  a  háziállatok közül a  kutyák  és  a  macskák jelentenek  reális  veszélyt.  A  vadászterületen  tartózkodó állatot a vadászati jog jogosultja a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén pusztíthatja el. 2.1.  A  Vtv.  36.  § (1) bekezdés a) pontja  első  fordulata alapján a kutya esetében az egyik feltétel az, hogy a gazdája hatókörén  kívülre  kerüljön,  ami  nehezen  megítélhető,  és ezáltal  nem  objektivizálható kritériumot  jelent.  A  másik feltétel  (a legalább kettőszáz méteres távolság) objektívnek látszik, de nem mindig megállapítható. A  törvényi  feltételek  teljesülése  esetén  két  lehetséges helyzet  adódik.  Az  egyik esetben  a  kutya  elpusztítására jogosult  egyaránt látja a kutyát és annak  gazdáját  is,  és ennek alapján tudja megállapítani a közöttük lévő távolságot. Ha  a  megállapított  (becsült) távolság  eléri  a  kettőszáz métert, akkor élhet a törvényben biztosított jogával,  vagyis a  kutyát  elpusztíthatja.  A legenyhébb  eszköz  alkalmazása követelményének    a    vizsgált   szabályozás    ebben    az összefüggésben  azért nem felel meg, mert a jogosult  számára más   törvényi  lehetőség  is  biztosítható  (pl.   a   kutya gazdájának  felhívása a vadászterület rendjének  betartására, ellene szankció alkalmazásának kilátásba helyezése). A  másik  lehetséges helyzet az, amikor  a  jogosult  csak  a kutyát   látja,  s  úgy  érzékeli,  hogy  kettőszáz   méteres körzetben senki nem tartózkodik. Ilyenkor is adott a vizsgált rendelkezésben  biztosított jogkör, de  a  jogosult  nem  tud kapcsolatba  kerülni  a  kutya  gazdájával,  vagyis  nem  áll rendelkezésére   a   fentiekben  kifejtett   enyhébb   eszköz alkalmazásának   lehetősége.   A   szabályozás    ebben    az összefüggésben  azért  aggályos,  mert  a  kettőszáz  méteres sugarú kör által befogott terület (azaz több mint tíz hektár) átvizsgálása,  az  arról  való  meggyőződés,  hogy  a   kutya gazdátlan,  a  jogosult számára nehezen vagy  egyáltalán  nem teljesíthető feltételt jelent. A Vtv. 36. § (1) bekezdés a) pontja második fordulata szerint a  vad  űzése  az  a  további tény, amely  a  vadászterületen tartózkodáshoz  kapcsolódva  a  kutyák  esetében  megalapozza elpusztíthatóságukat.  A vadat űző kutya  közvetlen  veszélyt jelent    a    természeti   értékekre   nézve.    Közvetlenül veszélyezteti továbbá más – az állam – tulajdonát  is.  Ebben az esetben érdektelen, hogy van-e gazdája az állatnak, hiszen ez  a  veszély  más módon nem hárítható el, a  vadásznak  itt azonnal cselekednie kell. A Vtv. 36. § (1) bekezdésének a) pontja tehát eltérő nagyságú veszélyekkel szemben biztosít azonos védelmet azáltal, hogy a vadat  űző kutya és a gazdája hatókörén kívülre került  kutya egyaránt   elpusztítható  a  vadászterületen.   A   közvetett (elvont)   veszélyeztetés   és  a   közvetlen   (megvalósult) veszélyeztetés  azonos módon való megszüntetése  aránytalanná teszi  a tulajdonnak a támadott jogszabályhelyben megvalósuló közérdekű korlátozását. Az  aránytalanságot  növeli a Vtv.  36.  §  (1)  bekezdés  a) pontjának  első  fordulata által felállított  vélelem,  amely több okból is aggályos. A  kutyák  általában  nem  egyedül  hagyják  el  tartózkodási helyüket,  hanem gazdáikat kísérve. Ha tehát  a  kutya  ember kíséretében található a vadászterületen, vélhetően nem került ki  annak  uralma  alól, illetőleg nem gazdátlan.  Ugyanakkor előfordulhat,  hogy a vadász látja a kutyát, de  a  közvetlen közelében lévő gazdáját a vadászterület természeti adottságai miatt (bozót, sűrű erdő, stb.) nem veszi észre. A  kutyának  a  gazdája irányítása alóli kikerülése  másrészt többnyire   a  kutya  által  tanúsított  magatartás   alapján állapítható meg. A jogszabály ezt is figyelembe veszi, amikor a  gazda  uralma alól való kikerülést és a kettőszáz  méteres távolságot   az  elpusztíthatóság  konjunktív  feltételeiként szabályozza. Ha a kutya a kettőszáz méteres távolságon  belül van,  még  akkor  sem  pusztítható el, ha láthatólag  gazdája uralma alól kikerült. Ha a kettőszáz méteres távolság megvan, de  a  kutya  a  gazda uralma alatt áll, nem pusztítható  el. Ennek  a  megállapítása a fentiek értelmében azonban gyakorta lehetetlen,  így mind a kettőszáz méteres táv  fennállásának, mind  a  kutya  „gazdája  hatókörén  kívülre  kerülésének”  a megállapítása   konkrét  helyzetekben  önkényes   értelmezési eredményekre,  s  ezáltal  a közérdekkel  arányban  nem  álló korlátozáshoz vezethet. További  bizonytalanságot jelent –  főként  a  kutya  gazdája szempontjából  –  hogy  a Vtv. 8. § (1) bekezdése  értelmében „vadászterületnek    minősül   –   hasznosítási    formájától függetlenül – az a földterület, valamint vízfelület, amelynek kiterjedése   a   háromezer  hektárt  eléri,   és   szemközti határvonalainak távolsága legalább háromezer méter,  továbbá, ahol   a  vad  a)  a  szükséges  táplálékot  megtalálja,   b) természetes  szaporodási feltételei, valamint c)  természetes mozgásigénye,  búvóhelye, nyugalma  adott.”  A  vadászterület határa  nem kerül minden esetben fizikailag kijelölésre,  így kívülálló  személyek gyakorta nem képesek annak megítélésére, hogy    vadászterületen   tartózkodnak-e.   Nehezíti    ennek megállapítását  az  is, hogy a vadászterületnek  minősítés  a földterület  mezőgazdasági művelési ágától  is  független.  A kutya  gazdája  tehát  számos  esetben  nem  érzékeli,   hogy vadászterületen  van,  aminek következtében  nem  feltétlenül ügyel arra, hogy kutyája tőle ne távolodjék el. Az   Alkotmánybíróság  legutóbb  a  10/2003.  (IV.   3.)   AB határozatában  összegezte  a normavilágosság  követelményével kapcsolatos  megállapításait. Ennek a jelen  ügyben  releváns lényege   szerint  a  jogbiztonságnak  része  a  világos,   a jogalkalmazás során felismerhetően értelmezhető és egyértelmű normatartalom.  A normaszöveg értelmezhetetlenségének,  avagy eltérő  értelmezést engedő voltának az a következménye,  hogy kiszámíthatatlan helyzetet teremt a norma címzettjei számára. A normaszöveg túl általános volta mindemellett lehetőséget ad a   szubjektív,  önkényes  jogalkalmazásra  is  (ABK,   2003. március, 117, 120.). A  fentiekből  következően  a Vtv.  36.  §  (1)  bekezdés  a) pontjának  szabályozási tartalma nem felel meg a jogállamiság elvéből  levezethető normavilágosság követelményének, ezáltal nagyfokú  jogalkalmazási bizonytalanságot teremt, amely  akár önkényes   jogértelmezésre  is   okot   adhat.   A   vizsgált rendelkezés egyúttal – a korlátozás aránytalansága miatt –  a tulajdonhoz való jog sérelmét is megvalósítja. 2.2.  A  Vtv.  36.  § (1) bekezdés b) pontja  a  macskának  a vadászterületen   történő  elpusztíthatóságának   feltételeit tartalmazza.  Ezek  a  feltételek  nem  a  macska  gazdájához kötődnek,  hanem  egy  vélelmet állítanak  fel,  miszerint  a legközelebbi  lakott  épülettől több mint  kettőszáz  méterre tartózkodó   macska   kóborlónak   tekintendő.    A    macska természeténél fogva általában nem a gazdájával együtt, nem őt követve, hanem önállóan hagyja el a lakott helyet. Ez azonban önmagában   nem   eredményezi  a  macska  gazdátlanságát,   s különösen nem jelenti azt, hogy az állat kóborrá lett volna. A  hatályos  jogszabályok használják a  „kóbor”  vagy  „kóbor állat”   kifejezést,   de   a  fogalom   meghatározását   nem tartalmazzák.  A  Vtv. végrehajtására kiadott  30/1997.  (IV. 30.)  FM  rendelet  26. § (3) bekezdés b) pontja  szerint  az elejtett  kóbor  kutyáért, valamint kóbor macskáért  huszonöt darab  sörétes vagy öt darab golyós lőszer jár, a 40.  §  (2) bekezdés    értelmében    vaddisznóra,    rókára,     borzra, aranysakálra,   nyestkutyára,  mosómedvére,  valamint   kóbor kutyára   és   macskára  sörétes  vadászlőfegyverből   kilőtt golyóval  is  lehet vadászni, a (3) bekezdés  pedig  lehetővé teszi,  hogy  a  róka,  borz,  aranysakál,  nyestkutya  és  a mosómedve,   valamint  a  kóbor  kutya   és   macska   golyós vadászlőfegyverrel is lőhető legyen. A  felhívott  végrehajtási szabályokból  az  a  következtetés vonható  le,  hogy  a vadászati jog jogosultja  által  lelőtt macska  (de a kutya is) kóbor állatnak tekintendő. Ugyanakkor a  Vtv.  ezt  a  kifejezést nem használja,  az  elpusztítható kutyát a gazdája hatókörén kívül került állatként definiálja, a macska esetében pedig a „kóborló” kifejezést alkalmazza. A   normavilágosság  hiánya  tehát  ebben   az   esetben   is megállapítható.  A  Vtv.  36. §  (1)  bekezdés  b)  pontjában foglalt  tulajdonkorlátozás, annak meghatározatlansága  miatt az  arányosság  alkotmányos követelményét  sem  teljesíti,  s ezért sérti a tulajdonhoz való jogot. 2.3. Az Alkotmánybíróság a 2.1. és 2.2. pontokban kifejtettek szerint  megállapította  a Vtv. 36.  §  (1)  bekezdésének  az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe, továbbá a 13. §-ba ütközését. Az  alkotmányellenesnek  minősített rendelkezést  jövőbeni  – 2004.  június  30.-ai  – hatállyal semmisítette  meg,  így  a jogalkotónak   megfelelő  idő  áll  rendelkezésre,   hogy   a természeti   értékek   védelmét   szolgáló   szabályozást   a tulajdonjoggal   összhangban  álló,  a  jogalkalmazás   során világosan   értelmezhető   normaként   megalkossa,   egyúttal megteremtse  az  összhangot  a  törvényi  és  a  végrehajtási rendelkezések között. 3. Az indítványi kérelem további elemei közül az egyik a Vtv. 36.   §   (1)   bekezdésének  a  hátrányos   megkülönböztetés alkotmányi tilalmába való ütközését is állítja. Az  Alkotmánybíróság gyakorlata szerint, ha  az  indítvánnyal támadott  jogszabályt  vagy annak  egy  részét  az  Alkotmány valamely  rendelkezésébe ütközőnek  minősíti,  és  ezért  azt megsemmisíti,   akkor   a   további  alkotmányi   rendelkezés esetleges   sérelmét  –  a  már  megsemmisített   jogszabályi rendelkezéssel  összefüggésben  –  érdemben  nem   vizsgálja. [44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205; 4/1996. (II.  23.) AB határozat, ABH 1996, 37, 44; 61/1997. (XI. 19.) AB  határozat,  ABH  1997, 361, 364;  15/2000.  (V.  24.)  AB határozat,  ABH  2000,  420,  423;  16/2000.  (V.   24.)   AB határozat,  ABH  2000,  425,  429;  29/2000.  (X.   11.)   AB határozat, ABH 2000, 193, 200.]. Az  Alkotmánybíróság  ezért nem vizsgálta,  hogy  a  támadott rendelkezés  sérti-e az Alkotmány 70/A.  §  (1)  bekezdésében foglaltakat. 4.   Végezetül  az  indítványozó  szerint  az  is   hátrányos megkülönböztetést jelent, hogy a Vtv. 36. § (1)  bekezdésében meghatározott főszabály alól a (2) bekezdés kivételt  állapít meg. Az  Alkotmánybíróság  a 33/2002. (VII. 4.)  AB  határozatában fejtette ki összefoglalóan, hogy a jogbiztonság követelményét saját   működésével  összefüggésben  is  alapvető   kérdésnek tekinti.  Az  alkotmányellenesnek  nyilvánított  jogszabályok megsemmisítése kapcsán ezért nem idézhet elő olyan helyzetet, amely  ellentétben  áll az Alkotmány 2.  §  (1)  bekezdéséből fakadó  követelménnyel.  A  jogalkalmazói  gyakorlat  számára értelmezhetetlen és ezért az Alkotmánynak megfelelő módon nem alkalmazható "norma részeket" tehát akkor is megsemmisíti, ha azok    önmagukban    nem    alkotmányellenesek,    ám     az alkotmányellenesnek   nyilvánított    részek    nélkül    nem alkalmazhatók (ABH 2002, 173, 186-187.). Tekintettel  arra,  hogy  a  vizsgált  rendelkezés  önmagában értelmezhetetlen,   mert   az  alkotmányellenes   és   emiatt megsemmisített  (1)  bekezdés  szabályozási  tartalma   alóli kivételeket határozza meg, az Alkotmánybíróság a Vtv.  36.  § (2) bekezdését is jövőbeni hatállyal megsemmisítette. Az  Alkotmánybíróság e határozatának a Magyar Közlönyben való közzététele  az  Alkotmánybíróságról szóló 1989.  évi  XXXII. törvény 41. §-án alapul.                       Dr. Holló András                  az Alkotmánybíróság elnöke      Dr. Bagi István                  Dr. Bihari Mihály      alkotmánybíró                        alkotmánybíró                                    Dr. Czúcz Ottó                     Dr. Erdei Árpád      alkotmánybíró                 előadó alkotmánybíró                                    Dr. Harmathy Attila                Dr. Kiss László      alkotmánybíró                        alkotmánybíró                                    Dr. Kukorelli István             Dr. Strausz János      alkotmánybíró                        alkotmánybíró              Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva                         alkotmánybíró Dr. Bihari Mihály alkotmánybíró különvéleménye A határozattal az alábbi indokok alapján nem értek egyet. 1. Megítélésem szerint a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint  a  vadászatról  szóló  1996.  évi  LV.  törvény  (a továbbiakban:  Vtv.)  36. §-a nem éri el  az  alkotmányossági relevancia   szintjét.   Álláspontom   szerint   a   támadott rendelkezéssel  kapcsolatban csak célszerűségi,  szabályozás- technikai,   jogalkalmazási-bizonyítási   jellegű   problémák vethetőek fel. Az  Alkotmánybíróság – már számos határozatában  utalt  arra, hogy   –   nem   vizsgálja  a  jogszabályok  célszerűségének, hatékonyságának,  igazságosságának  kérdéseit,  mert  az  nem tartozik a hatáskörébe. [772/B/1990. AB határozat, ABH  1991, 447,  449.;  26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993,  196, 203.] Álláspontom  szerint  a jogalkotó, amennyiben  a  vadállomány védelme  érdekében  ezt  fontosnak  tartja,  viszonylag   tág keretek  között,  célszerűségi szempontokat  mérlegelve  maga határozhatja  meg azokat a szükséges szabályokat,  amelyek  a vadászterületen    a    vad    védelmét    szolgálják.     Az Alkotmánybíróság – ezeken a szabályozási kereteken belül –  a jogalkotói  mérlegelés célszerűségi szempontú felülbírálatára nem jogosult. 2.  Megítélésem szerint a Vtv. 36. §-a nem sérti az Alkotmány 2.  §-ából  levezethető  jogbiztonság  követelményét  és  nem állapítható  meg  jogbizonytalanság a határozatban  felvetett normavilágosság  tekintetében  sem.  A  támadott  rendelkezés tartalma nem tartalmaz bizonytalan, homályos vagy többértelmű jogfogalmakat. Az  Alkotmánybíróság  az  1160/B/1992.  AB  határozatában   a jogszabályok    törvényi   tényállásával   kapcsolatban    az alábbiakat fejtette ki: „Azt   általában  a  jogalkotás  dönti  el,   hogy   valamely életviszonyt  szabályoz-e,  és  azt  is,  hogy   ezt   milyen részletességgel,  mennyire esetszerűen teszi  (1621/B/1992.). Ez   a  jogszabály  homályosságától,  értelmezhetetlenségétől különálló   kérdés.   Ha   egy  jogszabály   tényállása   túl részletező,  túl  szűk,  túlságosan  eseti,  az   megköti   a jogalkalmazót   és   megakadályozza,  megnehezíti,   hogy   a jogszabály   az   életviszonyok   szabályozásában    betöltse szerepét.  Ha  pedig egy jogszabály törvényi  tényállása  túl elvont,  túl  általános,  akkor a jogszabály  rendelkezése  a jogalkalmazó    belátása    szerint    kiterjeszthető    vagy leszűkíthető.  Az ilyen szabály lehetőséget ad  a  szubjektív jogalkalmazói  döntésre,  a  különböző  jogalkalmazók  eltérő gyakorlatára,   a   jogegység  hiányára.   Ez   csorbítja   a jogbiztonságot.   A  jogszabálynak  ezért  az   életviszonyok tipikus  vonásait kell figyelembe vennie.”  (ABH  1993,  607, 608.)  Az  tehát,  hogy  a Vtv. 36. §-ában  felvett  törvényi tényállás  elvont,  nem  sérti a normavilágosság  alkotmányos követelményét,  mert  egyértelmű  és  a  jogalkotói  akaratot tükröző    szabályozást   tartalmaz.   Az    Alkotmánybíróság etekintetben utalt egy korábbi határozatára, melyben  azt  is kimondta,   hogy   a   „jogbiztonságból  nem   következik   a jogalkotónak  olyan  kötelezettsége,  hogy  minden   fogalmat minden  jogszabályban külön meghatározzon.”  [268/B/1999.  AB határozat, ABK 2003. április 275, 277.] 3.  Álláspontom  szerint  továbbá  nem  bizonyított,  hogy  a vadvédelem  érdekében a szükségesnél jobban  és  aránytalanul korlátozza a Vtv. 36. §-a a kutya és a macska tulajdonosoknak az  Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított  tulajdonhoz való jogát. Budapest, 2003. december 16.                                             Dr. Bihari Mihály                                                 alkotmánybíró A különvéleménnyel egyetértek és ahhoz csatlakozom:                                           Dr. Harmathy Attila                                                 alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	64/2003. (XII. 18.)
Date of the decision: .	12/16/2003
.
.