A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Gfv.VII.30.313/2013/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó pénzügyi intézmény jogi képviselője útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
[2] Az alkotmányjogi panasz arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Gfv.VII.30.313/2013/5. számon meghozott ítéletének alaptörvény-ellenességét és semmisítse meg azt.
[3] 2. Az eljáró bíróságok által megállapított tényállás szerint az indítványozó hitelintézet egy – az alkotmányjogi panasz előzményeként szolgáló peres eljárásban perben nem állt – magyar székhelyű gazdasági társasággal (a továbbiakban: Szolgáltató) és egy külföldi székhelyű gazdasági társasággal (a továbbiakban: Ltd.) 28 400 000 Euró projekthitelre és 500 000 000 Forint ÁFA hitelösszegre kötött projektfinanszírozási hitelkeret szerződést (a továbbiakban: Hitelkeret-szerződés) 2008. január 10-én. Ezen Hitelkeret-szerződés megkötésének célja az volt, hogy biztosítsa a szükséges forrásigényt a „Közraktárak Épületegyüttes” (a továbbiakban: Projekt) úgynevezett PPP szerződések útján történő létrejöttéhez. A Projekt létrejötte érdekében, a közbeszerzési pályázatot követően a Szolgáltató mint nyertes ajánlattevő 2007. július 23-án Szolgáltatási Szerződést (a továbbiakban: Szolgáltatási Szerződés) kötött a Budapest Főváros Önkormányzatával, az alkotmányjogi panasz előzményeként szolgáló peres eljárás alperesével.
[4] A Hitelkeret-szerződés a hitel lehívását szigorú eljárási rendhez kötötte, az adós Szolgáltatót havi beszámolásra kötelezte, és közvetlen ellenőrzési jogot biztosított a hitelező Indítványozónak. Az Indítványozó és az alkotmányjogi panasz előzményeként szolgáló peres eljárásban alperesként perben állt Budapest Főváros Önkormányzata, továbbá ezen perben részt nem vevő Szolgáltató – túl az ezt megelőzően megkötött Szolgáltatási Szerződésen és a Hitelkeret-szerződésen – 2008. június 9-én Közvetlen Megállapodást (a továbbiakban: Közvetlen Megállapodás) kötött egymással. Ebben – egyebek mellett – rögzítették, hogy a szerződő felek miként kívánnak együttműködni a Szolgáltató súlyos szerződésszegése vagy a Hitelkeret-megállapodás szerinti szerződésszegés esetén, meghatározták a szerződések megszűnésének vagy megszűntetésének esetén a fennálló pénzügyi tartozások, és egyéb kötelezettségek teljesítésének módját is.
[5] A bírósági eljárásban megállapítást nyert, hogy a fenti szerződések (Szolgáltatási Szerződés, Közvetlen Megállapodás, Hitelkeret-szerződés) megkötését hosszas egyeztetés előzte meg a szerződésekben részt vevő felek részéről. Az előkészítő munkákat követően a Projekt kivitelezése is megindult, a Projekt túlnyomó része megépült.
[6] Az alkotmányjogi panasz előzményeként szolgáló peres eljárásban perben nem állt Szolgáltató 2011. augusztus 30-án a Szolgáltatási Szerződést az alperes súlyos szerződésszegésére hivatkozással felmondta. Ezt követően, illetőleg ezzel párhuzamosan az indítványozó 2011. október 28-án felmondta a Hitelkeret-szerződést, szerződésszegésre és a Közvetlen Megállapodásban foglaltakra hivatkozással.
[7] A kialakult helyzet rendezésére irányuló egyeztetések a felek között eredménytelenül zárultak. Az indítványozó keresetet terjesztett elő, melyben kérte, hogy a bíróság kötelezze Budapest Főváros Önkormányzata alperest, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) és a Közvetlen Megállapodás, valamint a Szolgáltatási Szerződés alapján 25 038 606,8 Euró és járulékai megfizetésére. Az első fokon eljárt Pécsi Törvényszék a 15.G.21.240/2012/21. számon meghozott közbenső ítéletében hangsúlyozta, hogy elsődlegesen a perben arra a kérdésre kellett választ adnia, hogy a régi Ptk.-ban nem nevesített, vegyes, atipikus Szolgáltatási Szerződés, illetőleg a Közvetlen Megállapodás alapján a Budapest Főváros Önkormányzata alperes önálló, és közvetlen helytállási kötelezettsége a perben nem álló Szolgáltató és Ltd. által felvett, Hitelkeret-szerződésben foglaltak szerinti hitelösszegért fennáll-e. Az első fokú bíróság kifejtette továbbá, hogy mivel a keresettel érvényesíteni kívánt jog fennállásának kérdése és a felperest megillető követelés mértéke tekintetében a jogvita elkülöníthető, ezért a 15.G.21.240/2012/21. számon meghozott közbenső ítéletében az alperes önálló és közvetlen helytállási kötelezettségét a jogalap tekintetében megállapította.
[8] Ezen közbenső ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést. A másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla a Gf.IV.30.134/2013/9. számon meghozott közbenső ítéltében a fellebbezést részben alaposnak találta, ezért az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét részben megváltoztatta. A Pécsi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást jelentősen lerövidítette, kisebb részben kiegészítette, valamint mellőzte a közbenső ítélet jogi indokolását. Mindezek ellenére azonban a Pécsi Ítélőtábla Gf.IV.30.134/2013/9. számon meghozott közbenső ítéletében hangsúlyozta, hogy az első fokú bíróság a módosított tényállásra figyelemmel is helyesen állapította meg azt, hogy a finanszírozási megállapodás alapján fennálló pénzügyi adósságot az alperes közvetlenül a finanszírozó intézetnek – a felperesnek – kell hogy megfizesse, de – ellentétben a törvényszék érvelésével – nem a Hitelkeret-szerződésben foglaltakért, áll fenn az önálló és közvetlen helytállási kötelezettsége, hanem a Hitelkeret-szerződés alapján fennálló pénzügyi adósságnak megfelelő összeget köteles megfizetni, mely összeg a Szolgáltatási Szerződésben „megszüntetési összegnek” nevezett összeg része, a fizetési kötelezettség alapja pedig a Közvetlen Megállapodás 5.4. pontja, illetve a Szolgáltatási Szerződés 36.1. a) és 37.5. a) pontjai.
[9] Az alperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem nyomán eljárt Kúria mint felülvizsgálati bíróság Gfv.VII.30.313/2013/5. számon meghozott ítéletével a jogerős közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte, a Pécsi Törvényszék 15.G.21.240/2012/21. számon meghozott közbenső ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. A Kúria rámutatott, hogy a marasztalás iránti kereset jogalapja tekintetében a felperesnek bizonyítania kellett volna, hogy a Közvetlen Megállapodásban meghatározott feltételek megvalósultak, azonban e követelménynek, melyet a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164. § (1) bekezdése ír elő, nem tett eleget, mely így a kereset elutasítását eredményezte. A Kúria ítéletében utalt továbbá arra is, hogy az alperes és a perben nem álló Szolgáltató közötti jogvitára tekintettel az sem nyert bizonyítást, hogy az alperesnek a Szolgáltatóval szemben olyan esedékes tartozása állna fenn, amelyet a felperes részére történő kifizetéssel kell teljesítenie. A Kúria álláspontja szerint ez a jogvita a Szolgáltató perben állása nélkül nem is volt eldönthető, megjegyezte azonban, hogy a felperes nem is erre alapította a keresetét. A Kúria ítéletének indokolásában rögzítette, hogy nem észlelt olyan eljárási jogszabálysértést, mely az eljárás megismétlését indokolttá tette volna, továbbá szükségtelennek tartotta további bizonyítási eljárás lefolytatását is, a felperest terhelő – a jogalap tekintetében – bizonyítási kötelezettség elmaradása jogszabálysértést valósított meg, mely a kereset elutasítását eredményezte.
[10] 2.1. Az indítványozó a Kúria ezen, Gfv.VII.30.313/2013/5. számon meghozott ítéletével szemben terjesztett elő alkotmányjogi panaszt. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában azt állította, hogy a Kúria ítélete ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, XIII. cikk (1) bekezdésével és a XXVIII. cikk (1) bekezdésével, ezért kérte annak megsemmisítését. Az indítványozó előadta, hogy az alkotmányjogi panasszal támadott ítélet sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jogát, mert szemben az első- és másodfokú bíróságok alapos és részletes indokolásával, azokat teljes mértékben figyelmen kívül hagyva a Kúria rendkívül rövid választ adott a jogkérdésre, megsértve ezzel indokolási kötelezettségét. Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria ítéletéből nem derül ki, hogy milyen értelmezési szempontok alapján jutott a rendelkező részben foglalt megállapításait megalapozó következtetésekre, és az sem derül ki a támadott ítélet indokolásából, hogy mely jogviszonyok tekintetében tekinthető ítélt dolognak a jogvita, illetőleg, hogy az indítványozó milyen módon érvényesítheti jogait az alperessel szemben a későbbi peres eljárásokban. Az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése kapcsán előadja, hogy a keresetet elutasító ítélet elvonja a tágabb értelemben vett tulajdonát azzal, hogy nem biztosít bírósági védelmet és igényérvényesítési lehetőséget a szerződésen alapuló követelésére vonatkozóan, mellyel kapcsolatban kiemeli, hogy a Szolgáltató „üres projektcég” és tekintettel a kérdéses összeg nagyságára, követelését csak az alperessel szemben érvényesítheti eredménnyel. Ebben a körben hivatkozik a 15/2014. (V. 13.) AB határozatra, melyben véleménye szerint az Alkotmánybíróság alkotmányjogi értelemben vett tulajdonvédelemben részesítette az indítványozó lízingbevevőt, és álláspontja szerint ezt a védelmet indokolt tovább kiterjeszteni az olyan, szerződésen alapuló követelés védelmében, melyet a Kúria téves és indokolásában nem érthető szerződésértelmezése lényegében érvényesíthetetlenné tesz.
[11] A főtitkári előkészítő eljárás során az Alkotmánybíróság főtitkára arról tájékoztatta az indítványozót, hogy az Abtv. 52. § (1b) bekezdése szerint az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia, mely – egyebek mellett – akkor minősül határozottnak, ha egyértelműen megjelöli az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét, és indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény alkotmányjogi panaszban megjelölt rendelkezéseivel. Az alkotmányjogi panasz azonban kellő indokolás nélkül utal az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére, XIII. cikk (1) bekezdésére és a XXVIII. cikk (1) bekezdésére. Az Alkotmánybíróság főtitkára tájékoztatta az indítványozót arról, hogy a jelzett hiányosságok tekintetében alkotmányjogi panaszát kiegészítheti, továbbá arról is, hogy érdemi alkotmánybírósági eljárás megindítására csak akkor van lehetőség, ha a hiánypótlás maradéktalanul megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében foglaltaknak.
[12] A hiánypótlásra felhívó tájékoztatás után előterjesztett indítvány kiegészítésében az indítványozó amellett, hogy teljes egészében fenntartotta az alkotmányjogi panaszában előadottakat, részben pontosította is azok indokolását. Hangsúlyozta, hogy olyan polgári jogi jogvitáról van szó, amelyben a főkövetelés összege meghaladja a 7 milliárd forintot, és nem csak a Pp. szerint minősül kiemelt jelentőségűnek, hanem a sajtóban is kiemelt figyelmet kapott a per. Rámutatott arra is, hogy az alkotmányjogi panasszal megtámadott kúriai ítélet nem felel meg a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak, a Kúria – ellentétben az első- és másodfokon eljárt bíróságokkal – nem tett eleget indokolási kötelezettségének. Ezen túlmenően hiányként értékelte az indítványozó, hogy az ítéletből nem derül ki, hogy milyen körben indíthat esetlegesen további keresetet igénye érvényesítése érdekében, és e körben mi számít ítélt dolognak. Felhívta a figyelmet az indítványozó arra is, hogy a projekt-finanszírozás természetéből adódóan az alperes közvetlen megtérítési kötelezettségének kikötése nélkül részt sem vett volna a finanszírozásban.
[13] 3. Az Alkotmánybíróság elsőként az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról dönt, mely során megvizsgálja, hogy az indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz Abtv.-ben foglalt formai és tartalmi követelményeinek.
[14] Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról, és a (2) bekezdés értelmében pedig a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit.
[15] A befogadhatóság feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem fogadható be az alábbiak szerint.
[16] 3.1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az alkotmányjogi panasz az Alaptörvény B) cikkére alapított részében – a főtitkári tájékoztatás ellenére – továbbra sem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében foglalt határozott kérelem feltételeinek. Az indítvány megjelöli, de sem az alkotmányjogi panasz, sem annak kiegészítése nem tartalmaz indokolást arra nézve, hogy a kúriai ítélet miért ellentétes az Alaptörvény B) cikkével, és miben áll a megjelölt, Alaptörvényben biztosított jog sérelme, így az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdése b) és e) pontjaiban foglaltaknak.
[17] 3.2. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy egy ehhez hasonló, magánjogi szerződések értelmezéséből, az ezekből fakadó kötelmek érvényesítésével kapcsolatos perben természetszerűleg kerül szembe a peres felek vélt vagy valós tulajdonjoga. A bírói ítélet meghozatala után az egyikük joga szükségképpen dominálni fog a másik igényéhez, követeléséhez képest. Egy tulajdonjoggal kapcsolatos jogvita eldöntése önmagában nem eredményez az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésével összefüggésbe hozható helyzetet [hasonlóan döntött az Alkotmánybíróság a 3120/2013. (VI. 4.) AB végzésben].
[18] Az indítványozónak az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmével kapcsolatos érvelését illetően az Alkotmánybíróság – hasonlóan a 3008/2015. (I. 12.) AB végzésében foglaltakhoz – az alábbiakra mutat rá: az, hogy a felülvizsgálati eljárás során a Kúria megváltoztatja-e az első-, illetve másodfokon eljárt bíróságok döntését és jogerős döntést hoz, vagy az alsóbb fokú bíróságok döntéseit megsemmisítve azokat új eljárásra utasítja, az alapvetően a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozó, törvényességi és nem alkotmányossági kérdés.
[19] Az Alkotmánybíróság a 7/2013. (III. 1.) AB határozatában részletesen foglalkozott a tisztességes eljáráshoz való jog tartalmával, összefoglalva a korábbi alkotmánybírósági gyakorlatot, utalva az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogára (Indokolás [24]–[34]). A testület a bíróságok indokolási kötelezettsége kapcsán kifejtette: „Az eljárási törvény rendelkezéseire is figyelemmel, a tisztességes eljárás alkotmányos követelménye a bírói döntésekkel szemben azt a minimális elvárást mindenképpen megfogalmazza, hogy a bíróság az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon.” (Indokolás [34]) Hozzátette azt is, hogy „az Alkotmánybíróság értelmezése szerint az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz fűződő jog azt a minimális tartalmi követelményt állítja az adóigazgatási eljárásban hozott határozatot felülvizsgáló bírói döntés indokolásával szemben, hogy az eljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően a[z] határozat törvényességét érintő lényeges kérdéseit kellő mélységben vizsgálja meg, és ennek indokait döntésében részletesen mutassa be.” Az indítványozó azt állította, hogy a Kúria – ellentétben az első- és másodfokon eljárt bíróságokkal – nem tett eleget indokolási kötelezettségének. Megállapítható azonban, hogy a Kúria ítéletében számot adott a döntését alátámasztó érvekről, igaz a kúriai ítélet jogi indokolása rövidebb terjedelmű, mint az első- és másodfokon hozott közbenső ítéleteké, azonban ez egyrészről okszerűen következik a rendelkező rész tartalmából, másrészről az Alkotmánybíróság a 30/2014. (IX. 30.) AB határozatban már megállapította, hogy a bíróságok indokolási kötelezettségéből nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolási kötelezettsége, különösen nem az indítványozó szubjektív elvárásait kielégítő mélységű érvrendszer bemutatása (Indokolás [89]).
[20] Önmagában az a tény, hogy a peres és perben nem álló felek által kötött szerződéseket a Kúria az indítványozótól eltérő módon értékelte, azokból nem az indítványozó által helyesnek vélt következtetést vonta le, s ezért ő pervesztes lett, még nem teszi az eljárást tisztességtelenné. Amint arra a 148/D/2011. AB határozat is rámutatott, „[a]z, hogy az indítványozó a konkrét ügyében – a jogorvoslat ellenére – pervesztes lett, azaz a jogerős határozatot hozó bíróság nem osztotta [jogi] álláspontját egy konkrét kérdésben, nem teszi az eljárást tisztességtelenné, emiatt nem válik az eljárás és a döntés önkényessé sem […]” (ABH 2011, 2347, 2352.). Az indítvány azt célozza, hogy a Kúria által eldöntött tény- és jogkérdéseket mintegy negyedfokú bíróságként vizsgálja felül az Alkotmánybíróság, és a Kúria álláspontjától eltérően értékelje. Az alkotmányjogi panasz az alkotmánybírósági eljárást megelőző bírósági peres eljárásban már eldöntött magánjogi jogvita ismételt eldöntésére irányul. Egy korábbi döntésében, a 3103/2012. (VII. 26.) AB végzésben az Alkotmánybíróság rámutatott: nem fogadható be az indítvány, ha az a bírói döntés és az eljárások – alaptörvény-ellenességet megalapozó indok nélküli – tartalmi, jogi kritikáját tartalmazza.
[21] A fentiek tekintetében az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése, valamint a XXVIII. cikk (1) bekezdése tekintetében a támadott kúriai ítélettel, az abban foglalt mérlegelési, szerződésértelmezési és jogértelmezési kérdésekkel kapcsolatosan nem állított olyan pontosan körülírt, releváns alkotmányjogi érvekkel alátámasztott alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét vetné fel, és így megalapozhatná az alkotmányjogi panasz befogadását és érdemi vizsgálatát. Erre tekintettel az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglaltaknak.
[22] 4. Az alkotmányjogi panasz elbírálása során az Abtv. 47. § (1) bekezdése, 50. §-a és az Ügyrend 5. § (1)–(2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság tanácsa járt el.
[23] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság tanácsban eljárva az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján megállapítja, hogy az indítvány nem felel meg az Abtv. 29. § illetve 52. § (1b) bekezdésének b) és e) pontjaiban foglaltaknak, ezért az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjai alapján az alkotmányjogi panaszt visszautasította.
Dr. Szalay Péter s. k.,
tanácsvezető,
előadó alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró |
. |