English

Hungarian
Ügyszám:
.
763/B/1995
Előadó alkotmánybíró: Strausz János Dr.; Kukorelli István Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 13/2000. (V. 12.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2000/61
.
A döntés kelte: Budapest, 05/08/2000
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                      A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
      utólagos  vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában  –  dr.
      Erdei Árpád, dr. Harmathy Attila, dr. Kukorelli István és dr.
      Németh   János  alkotmánybírák  párhuzamos  indokolásával   –
      meghozta a következő

                              határozatot :

      Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi
      IV.     törvény     269/A.     §-a    alkotmányellenességének
      megállapítására  és  megsemmisítésére irányuló  indítványokat
      elutasítja.

      Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                  Indokolás
                                     
                                     I.

        A  Büntető  Törvénykönyvről szóló 1978. évi  IV.  törvény  (a
        továbbiakban:    Btk.)    269/A.    §-a    alkotmányosságának
        vizsgálatára  két indítvány érkezett. Az Alkotmánybíróság  az
        indítványokat  egyesítette és azokat egy  eljárásban  bírálta
        el.
        Az  indítványozók álláspontja szerint a Btk. 269/A. §-a sérti
        az Alkotmány 61. § (1) bekezdésében alapjogként meghatározott
        véleménynyilvánítási   szabadságot,   ezért   a    kifogásolt
        törvényszakasz   alkotmányellenességének  megállapítását   és
        megsemmisítését kérték. Az egyik indítványozó szerint a Btk.-
        beli  törvényhely túl nagy értéket csorbít és rossz eszközhöz
        is  nyúl,  midőn a nemzet jelképeinek tiszteletét  jogi  úton
        próbálja biztosítani. A másik indítványozó szerint a  nemzeti
        jelképek  megsértése a vélemény nyilvánításának egy  sajátos,
        Magyarországon  még  szokatlan vetülete. Ugyanezen  indítvány
        szerint  a  Btk. 269/A. §-a diszkriminatívan  csak  annak  az
        államnak  a  nemzeti jelképeit védi, amelyre a  magyar  állam
        főhatalma kiterjed.

                                     II.

        1.  Az  Alkotmány  61. § (1) bekezdése a véleménynyilvánítási
        szabadságot    alapjogként   határozza   meg:    "A    Magyar
        Köztársaságban    mindenkinek    joga    van     a     szabad
        véleménynyilvánításra,  továbbá  arra,   hogy   a   közérdekű
        adatokat megismerje, illetőleg terjessze."

        Az  Alkotmány XIV. fejezete rendelkezik a Magyar  Köztársaság
        fővárosáról és nemzeti jelképeiről. Az Alkotmány 75-76.  §-ai
        a    nemzeti    jelképekről   a   következő   rendelkezéseket
        tartalmazzák:
        "75.  §  A Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz
        című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.
        76.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság zászlaja  három,  egyenlő
        szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sávból áll.
        (2) A Magyar Köztársaság címere hegyes talpú, hasított pajzs.
        Első  mezeje  vörössel és ezüsttel hétszer  vágott.  Második,
        vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő
        középső  részén  ezüst kettős kereszt.  A  pajzson  a  magyar
        Szentkorona nyugszik.
        (3)  A  Magyar  Köztársaság címeréről,  zászlajáról  és  azok
        használatáról  szóló törvény elfogadásához  az  országgyűlési
        képviselők kétharmadának szavazata szükséges."

        2. A büntető jogszabályok módosításáról szóló 1993. évi XVII.
        törvény  55.  §-a  a  Btk.-t  a "Nemzeti  jelkép  megsértése"
        elnevezéssel az alábbi rendelkezéssel egészítette ki:
        "269/A.  §  Aki nagy nyilvánosság előtt a Magyar  Köztársaság
        himnuszát,  zászlaját vagy címerét sértő  vagy  lealacsonyító
        kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ  el,  ha
        súlyosabb  bűncselekmény nem valósul meg,  vétség  miatt  egy
        évig  terjedő  szabadságvesztéssel, közérdekű  munkával  vagy
        pénzbüntetéssel büntetendő."

        3. Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 1966. december 16-án
        elfogadott  és  az  1976.  évi  8.  törvényerejű  rendelettel
        Magyarországon   kihirdetett  Polgári  és   Politikai   Jogok
        Nemzetközi      Egyezségokmányának      (a      továbbiakban:
        Egyezségokmány) 19. Cikke így szól:
        "1. Nézetei miatt senki sem zaklatható.
        2. Mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra; ez  a
        jog  magában foglalja mindenfajta adat és gondolat  határokra
        való   tekintet  nélküli  –  szóban,  írásban,  nyomtatásban,
        művészi  formában vagy bármilyen más tetszése szerinti  módon
        történő  –  keresésének, megismerésének és  terjesztésének  a
        szabadságát is.
        3.  Az  e cikk 2. bekezdésében meghatározott jogok gyakorlása
        különleges  kötelességekkel és felelősséggel jár.  Ennélfogva
        az  bizonyos  korlátozásoknak vethető alá, ezek azonban  csak
        olyanok lehetnek, amelyeket a törvény kifejezetten megállapít
        és amelyek
        a)  mások  jogainak vagy jó hírnevének tiszteletben  tartása,
        illetőleg
        b)  az  állambiztonság vagy a közrend, a közegészség  vagy  a
        közerkölcs védelme érdekében szükségesek."

        4.  Az  emberi  jogok  és az alapvető szabadságok  védelméről
        szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt és Magyarországon az
        1993.   évi   XXXI.  törvénnyel  kihirdetett   Egyezmény   (a
        továbbiakban: Egyezmény) 10. cikke a következő:
        "10. Cikk
        1.  Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
        Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az
        információk, eszmék megismerésének és közlésének  szabadságát
        országhatárokra  tekintet  nélkül  és  anélkül,   hogy   ebbe
        hatósági  szerv  beavatkozhasson. Ez a Cikk nem  akadályozza,
        hogy az államok a rádió-, televízió- vagy mozgókép vállalatok
        működését engedélyezéshez kössék.
        2.   E   kötelezettségekkel  és  felelősséggel  együtt   járó
        szabadságok  gyakorlása  a  törvényben  meghatározott,  olyan
        alakszerűségeknek,   feltételeknek,   korlátozásoknak    vagy
        szankcióknak  vethető alá, amelyek szükséges  intézkedéseknek
        minősülnek  egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság,
        a  területi  sértetlenség, a közbiztonság,  a  zavargás  vagy
        bűnözés  megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme,
        mások  jó  hírneve  vagy jogai védelme, a bizalmas  értesülés
        közlésének megakadályozása vagy a bíróságok tekintélyének  és
        pártatlanságának fenntartása céljából."
                                     
                                    III.

        Az indítványok nem megalapozottak.

        Az Alkotmánybíróság az ügy kapcsán áttekintette egyes európai
        országok   e   tárgykörrel   kapcsolatos   alkotmányjogi   és
        büntetőjogi   szabályozását,   az   idevonatkozó   nemzetközi
        egyezményeket,  továbbá  az Európai Emberi  Jogi  Bíróság  (a
        továbbiakban: Bíróság) gyakorlatát is.

        1.   Az  összehasonlító  elemzés  során  az  Alkotmánybíróság
        először   azt   vizsgálta,  hogy  milyen  a   felségjelvények
        alkotmányos  szabályozása az európai országok  gyakorlatában.
        Az  európai  alkotmányok  túlnyomó  többsége  szabályozza   a
        felségjelvényeket,  e szabályok általában  a  szuverenitással
        összefüggésben   az   alkotmányok   elején,    az    alapelvi
        rendelkezések között kapnak helyet. A nyugat-, észak- és dél-
        európai   alkotmányok  leggyakrabban   a   nemzeti   színeket
        rögzítik, néhány alkotmányban szerepel a himnusz, a  főváros,
        a  hivatalos  nyelv, említhető az eskü és  a  jelszavak  vagy
        jelmondatok felségjelvényként való szabályozása is. A  közép-
        kelet-európai alkotmányok címerközpontúak, és a címer mellett
        szinte  kivétel nélkül minden alkotmányban szerepel a zászló,
        a  himnusz  és  a főváros, gyakori a hivatalos  nyelv  és  az
        állami  pecsét  említése  is.  A  felségjelvények  alkotmányi
        szabályozási  módszere  kétféle:  vannak  olyan  alkotmányok,
        amelyek  tartalmilag írják le a felségjelvényeket, például  a
        címer  elemeit, más alkotmányok a törvényalkotásra  bízzák  a
        felségjelvények   szabályozását.   Az   alkotmányok    rendre
        kizárólagos  törvényhozási tárgykörként írják elő  –  gyakran
        minősített  többséggel  –  a felségjelvények  használatát  és
        védelmét.   Néhány   alkotmány  szól   arról   is,   hogy   a
        felségjelvényeket tisztelet övezi és különleges jogi védelmet
        élveznek.

        2.  Az összehasonlító vizsgálat alapján megállapítható az is,
        hogy  a  nemzeti  (állami) jelképek megsértését  Európa  több
        országában   büntetőjogi   szankcióval   fenyegetik;    ilyen
        szabályozást tartalmaz pl. az osztrák, a német, a svájci,  az
        olasz,   a   spanyol,  a  portugál  és  a   lengyel   büntető
        törvénykönyv is.

        Az    elkövetés   tárgyát   a   felsorolt   államok   büntető
        törvénykönyvei  részben  eltérően,  részben  hasonlóan   vagy
        azonosan  határozzák meg: a nemzeti színek,  más  nemzeti  és
        állami  szimbólumok,  felségjelvények  –  szövetségi  államok
        esetében  a tagállamok, tartományok, kantonok stb.  jelképei,
        zászlói, címerei is – részesülnek büntetőjogi védelemben.

        Ezekben  a  külföldi törvényekben az elkövetési  magatartások
        széles  skálája  szerepel:  a  szóban  forgó  bűncselekmények
        megvalósulnak    "gyűlölködő   szidalmazás",   "szidalmazás",
        "becsmérlés",  "meggyalázás",  "elpusztítás",  "eltávolítás",
        "megrongálás",   "felismerhetetlenné   tevés",    "gyalázkodó
        garázdálkodás", "leverés", "tettleges támadás  vagy  sértés",
        "rongálás", "megbecstelenítés" stb. esetén.

        A  német, az olasz, a portugál és a lengyel büntető törvények
        a  hazai  nemzeti jelképekkel azonos védelemben részesítik  a
        külföldi  államok  nemzeti jelképeit  is.  Az  egyes  államok
        büntető  törvénykönyvei  e  bűncselekményt  szerkezetileg  az
        állam elleni bűncselekmények között helyezték el. A felsorolt
        államok büntető törvényei a magyar Btk.-hoz hasonló büntetési
        tételeket tartalmaznak.

        A  fentiek  alapján megállapítható, hogy a  nemzeti  (állami)
        jelképek   büntetőjogi   védelme   nem   tekinthető    magyar
        sajátosságnak.

        3.  Az  Alkotmánybíróság az adott kérdésben alapul  vette  az
        Egyezségokmányt,  továbbá az Egyezményt, valamint  a  Bíróság
        gyakorlatát.  Az Egyezségokmány és az Egyezmény  meghatározza
        azt,  hogy mennyiben korlátozhatók az emberi jogok,  a  bírói
        gyakorlat pedig értelmezte a vonatkozó szabályokat.

        Az  emberi  jogok korlátozásánál a Bíróság által  kialakított
        követelmény   az,   hogy   a  korlátozás   megfelelő   szintű
        jogszabályon alapuljon, továbbá, hogy az állampolgár  számára
        világos  legyen a jogszabály tartalma, az állampolgár  tudja,
        hogy milyen következményekkel járhat a magatartása.

        A  Bíróság  az  utóbbi években szükségszerűnek minősítette  a
        véleménynyilvánítási     szabadságnak     olyan      törvényi
        korlátozását,    amelynek   meghozatalával   mások    vallási
        meggyőződésének,   vallási   érzéseinek   védelmét   kívánták
        biztosítani  a  sértő,  megbotránkozást  keltő  magatartással
        szemben,  és így a Bíróság ezt a korlátozást az Egyezmény  9.
        cikke   1.   bekezdése  szerinti  gondolat-,   lelkiismeret-,
        vallásszabadság,   illetve   10.   cikke   2.    bekezdésében
        megfogalmazott   “mások  jogai  védelme”   céljából   történő
        korlátozásként   értékelte  (Otto-Preminger-Institut   kontra
        Ausztria  ítélet 1994. szeptember 20, Series A no. 295-A,  p.
        14,  §  48;  Wingrove kontra Egyesült Királyság ítélet  1996.
        október 22, no. 19/1995/525/611, § 48).

        A     Bíróság    fentiekben    megjelölt    határozatai     a
        véleménynyilvánítás  szabadságának  korlátozására   a   mások
        jogainak  védelmét a vallási meggyőződéssel, vallási érzéssel
        kapcsolatban  ismerték  el  törvényes  célként.   A   vallási
        meggyőződéshez, érzéshez hasonlóan védelmet érdemel azonban a
        valamely államhoz tartozással kapcsolatos meggyőződés,  érzés
        is,  a  független  állam jelképeit sértő  vagy  lealacsonyító
        kifejezések használata vagy más ilyen cselekmények elkövetése
        esetén.

        Az  Egyezmény  10.  cikkének  2. bekezdése  az  emberi  jogok
        korlátozásának  további  feltételeként  azt  szabja,  hogy  a
        felsorolt   okok  védelme  a  korlátozást  egy   demokratikus
        társadalomban szükségessé tegye.

        Mind  az  Egyezségokmány 19. cikkének 3. bekezdése,  mind  az
        Egyezmény  10.  cikkének  2.  bekezdése  kimondja,   hogy   a
        véleménynyilvánítási  jog  gyakorlása  kötelezettségekkel  és
        felelősséggel jár. A Bíróság már hivatkozott mindkét  ítélete
        a    véleménynyilvánítással    járó    kötelezettséggel    és
        felelősséggel  összefüggésben vizsgálja azt,  hogy  mennyiben
        támadó  jellegű a vélemény. Az egyes országok sajátosságainak
        megfelelően látja megállapíthatónak mindkét ítélet azt,  hogy
        a   korlátozás  társadalmi  szükségessége  az  elismert   cél
        érdekében    fennáll-e    és    arányos-e.    A    korlátozás
        szükségességének   társadalmi  okait  a   magyar   történelmi
        sajátosságokra  tekintettel bírálta el a Bíróság  a  Rekvényi
        kontra  Magyarország ügyben is (Bírósági Határozatok 1999/12.
        956. oldal).

        4. A Bíróság több ítéletében is kifejezésre juttatta, hogy  a
        totalitárius     államberendezkedésből     a     demokratikus
        társadalomba   való  átmenet  időszakában,   a   demokratikus
        intézmények  teljes  megszilárdulásáig helye  lehet  bizonyos
        jogok  korlátozásának  olyankor is, amikor  az  egy  töretlen
        demokratikus   fejlődésen   keresztülment   ország   esetében
        indokolatlan volna.

        Az  összehasonlító vizsgálat azt mutatja, hogy számos európai
        országban  van  olyan  büntetőjogi szabály,  amely  az  állam
        felségjelvényei     tekintetében    a     véleménynyilvánítás
        szabadságát  korlátozza.  Ezekben az  országokban  tehát  úgy
        ítélik  meg, hogy a demokratikus államban szükséges az  állam
        jelképeit sértő véleménynyilvánítás megakadályozása, az ehhez
        az    államhoz    tartozás   érzését    valló    személyekben
        megbotránkozást keltő magatartás elleni fellépés.

        Az európai alkotmányos demokráciákra általában jellemző, hogy
        szélesedett   a  véleménynyilvánítás  szabadsága   és   ezzel
        párhuzamosan szűkült a büntetőjogi védelemben részesülő  jogi
        tárgyak  köre.  E védett jogi tárgyak között  a  demokratikus
        társadalmakban   –  a  nemzeti  történeti  tradícióktól   nem
        függetlenül  –  ott  szerepelnek a nemzeti  jelképek,  többek
        között az alkotmányi szintű szabályozásból következően is.  A
        parlamenteket   széles  körű  mérlegelési  jog   illeti   meg
        atekintetben, hogy a büntetőjogilag is védett tárgyak  között
        szerepeltetik-e a nemzeti jelképeiket.

                                     IV.

        1.     A     véleménynyilvánítási    szabadság    büntetőjogi
        korlátozásának  alkotmányos feltételeiről az Alkotmánybíróság
        több   határozatban,  alapvetően  a  30/1992.  (V.  26.)   AB
        határozatában  (ABH  1992.  167.),  összefoglalóan  pedig   a
        36/1994. (VI. 24.) AB határozatában (ABH 1994. 219.) fejtette
        ki álláspontját.

        Az   Alkotmánybíróság  a  közösség  elleni  izgatás   enyhébb
        alakzatának büntetőjogi szankcionálását megsemmisítő 30/1992.
        (V.  26.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) részletesen
        kifejtette   a   véleménynyilvánítási   szabadság    alapjoga
        korlátozhatóságának alkotmányos feltételeit.

        Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban megállapította, hogy az állam
        akkor  nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik
        alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve
        egyéb  alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el.  Az
        alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem
        elegendő,  hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme  vagy
        egyéb  alkotmányos cél érdekében történik,  hanem  szükséges,
        hogy  megfeleljen az arányosság követelményeinek:  az  elérni
        kívánt   cél   fontossága  és  az  ennek  érdekében   okozott
        alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen  egymással.  A
        törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére
        alkalmas  legenyhébb eszközt alkalmazni.  Alkotmányellenes  a
        jog  tartalmának  korlátozása, ha az kényszerítő  ok  nélkül,
        önkényesen  történik, vagy ha a korlátozás  súlya  az  elérni
        kívánt célhoz képest aránytalan.

        A  büntetőjog a jogi felelősségi rendszerben az ultima ratio,
        társadalmi   rendeltetése,  hogy  a   jogrendszer   egészének
        szankciós zárköve legyen. A büntetőjogi szankció, a  büntetés
        szerepe  és rendeltetése a jogi és erkölcsi normák  épségének
        fenntartása  akkor,  amikor  már más  jogágak  szankciói  nem
        segítenek.

        Az    Alkotmánybíróság   hangsúlyozta,    hogy    a    szabad
        véleménynyilvánításhoz  való jog nem csupán  alapvető  alanyi
        jog,  hanem  e jog objektív, intézményes oldalának elismerése
        egyben a közvélemény szabad kialakulásának a garantálását  is
        jelenti.  A  szabad  véleménynyilvánítás jogának  kitüntetett
        szerepe  ugyan nem jelenti azt, hogy ez a jog  –  az  élethez
        vagy   az   emberi  méltósághoz  való  joghoz   hasonlóan   –
        korlátozhatatlan  lenne, de mindenképpen azzal  jár,  hogy  a
        szabad  véleménynyilvánításhoz  való  jognak  valójában  igen
        kevés   joggal   szemben   kell   csak   engednie,   azaz   a
        véleményszabadságot korlátozó törvényeket  megszorítóan  kell
        értelmezni.  A  vélemény  szabadságát  korlátozó   törvénynek
        nagyobb   a  súlya,  ha  közvetlenül  másik  alanyi   alapjog
        érvényesítésére  és védelmére szolgál, és  kisebb,  ha  ilyen
        jogokat     csakis    mögöttesen,    valamely     "intézmény"
        közvetítésével véd, s a legkisebb a súlya, ha csupán valamely
        elvont érték önmagában a tárgya (pl. a köznyugalom).

        Az  Alkotmánybíróság  az  Abh.-ban végül  hangsúlyozta,  hogy
        határozata     szerint    a    közösségek     méltósága     a
        véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos korlátja lehet.  A
        közösség  méltóságának hatékony védelmére  azonban  más  jogi
        eszköz,    pl.   a   nem   vagyoni   kártérítés   alkalmazási
        lehetőségeinek  bővítése is alkalmas. (ABH  1992.  171,  176,
        178, 181.)

        2.   Jelen   ügyben  a  véleménynyilvánítás   szabadsága   az
        Alkotmányra   közvetlenül   visszavezethető   más    normatív
        alkotmányos  értékekkel  ütközik,  s  különbözik  a   konkrét
        büntetőjogi norma szerkezete is (pl. az elkövetési  tárgy)  a
        korábbi   alkotmánybírósági   vizsgálat   alapjául   szolgáló
        normákétól.
        Az Alkotmány 75. és 76. §-ában foglalt normatív rendelkezések
        a   nemzeti   jelképeket,  mint  alkotmányos  értékeket,   az
        alkotmányos  védelem  tárgyait  határozzák  meg.  A   nemzeti
        jelképek  tárgyi valóságát és kettős funkcióját – mivel  azok
        nemzeti  jelképként  és egyúttal a Magyar Köztársaság  állami
        szimbólumaiként   is  funkcionálnak  –  kifejező   alkotmányi
        szabályok   adják   meg   e   jelképek   kiemelkedő   közjogi
        jelentőségét. A Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek  és  a
        Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló
        1995. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Njtv.) indokolása
        is  rámutat  erre a kettős jelentéstartalomra: “Az  Alkotmány
        értelmében   nemzeti  jelképeink  azonban   kettős   funkciót
        hordoznak, amelyeket az alaptörvény meg is határoz.  Egyrészt
        a  76. §-ában a magyar államisághoz kötve ad pontos leírást a
        jelképekről.   Másrészt  a  XIV.  fejezet  címében   szereplő
        meghatározással  jelzi, hogy e jelképek a  nemzeti  érzés,  a
        nemzethez tartozás kinyilvánításának az eszközei is.”

        A  jelvények és szimbólumok egyidősek az emberiség, az emberi
        közösségek történetével. A szimbólumok egyrészt kifejezték  a
        jelvényt  használó  egyének  meghatározott  közösséghez  való
        tartozását, másrészt kifele megjelenítették az adott közösség
        egészét  is.  Bár  ma már az emberiség egészének  és  a  nagy
        régióknak  is  vannak jelképeik, a jelképek  körében  különös
        jelentősége van az államilag megszerveződő nemzeti közösségek
        jelvényeinek.

        A  nemzet – mint közösség – fogalmának történelmi jelentősége
        van,   időben  és  területileg  viszonylagos.  A   nemzet   a
        nemzetállammá  alakulás történelmi folyamatában  kapcsolódott
        szervesen  az  államhatalomhoz. A nemzeti szimbólumok  ezt  a
        történelmi folyamatot jelenítik meg, így váltak az  államiság
        szimbólumává. A nemzeti jelképeknek a szuverenitás gondolatát
        őrző  és fenntartó ereje volt az önálló állami lét elvesztése
        vagy korlátozása idején is.

        A  nemzeti  jelképeknek  tehát kettős jelentéstartalmuk  van:
        egyrészt   az   államiság,  az  állami   szuverenitás   külső
        megjelenítési  formáinak tekinthetők,  másrészt  a  nemzethez
        mint  közösséghez való tartozás kinyilvánításának az eszközei
        is.  E  szimbólumokat  a törvényben meghatározott  feltételek
        mellett  a közösség tagjai, természetes és jogi személyek  is
        széles körben használhatják és használják, kifejezve ezzel  a
        magyar nemzethez vagy a magyar államhoz – vagy mindkettőhöz –
        tartozással kapcsolatos meggyőződésüket.

        Az    Njtv.    kifejezetten   elismeri   a   nemzeti    érzés
        felségjelvények útján való kinyilvánításának lehetőségét és –
        a   jelképek  tekintélyének  megőrzése  mellett  –  megengedi
        magánszemély  részére a nemzethez való tartozás kifejezésére,
        illetve   eseti  jelleggel  a  különböző  nemzeti  ünnepeken,
        társadalmi rendezvényeken ezek használatát.

        3.  Az  Alkotmányban  szabályozott  felségjelvények  szorosan
        kapcsolódnak az 1989-1990-es alkotmányos rendszerváltozáshoz,
        az  alkotmányos  demokrácia megteremtéséhez.  A  Himnuszt  az
        1989.  évi XXXI. törvény, a zászlót az 1990. évi XL. törvény,
        a  címert  az  1990. évi XLIV. törvény iktatta  az  Alkotmány
        szövegébe.  A  Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról
        szóló 1990. évi XLIV. törvény indokolása szerint “indokoltnak
        látszik,  hogy  –  tekintettel  az  állami  szimbólumok  nagy
        jelentőségére és érzelmi színezetére – a címerről  alkotmányi
        rendelkezés   szóljon.”   E   nagy   jelentőségű   alkotmányi
        szabályozási  tárgykör  és  a mögötte  meglévő  –  a  törvény
        indokolásában is szereplő – történelmi konszenzus a  fokozott
        jogi  védelem  alkotmányos igényét  támasztja  alá,  amelynek
        révén az alkotmányozó hatalom ezáltal kívánta “helyreállítani
        azt   a   rendet,   amely   szervesen  illeszkedik   szuverén
        államiságunk történelmi folyamatainak sorába.”

        Az Alkotmány szövegébe került nemzeti szimbólumok jelentősége
        az   ország   közelmúltbeli  történelmére  –  a  totalitárius
        államberendezkedésből   a  demokratikus   társadalomba   való
        átmenetre   –   tekintettel   felértékelődött,    aminek    e
        szimbólumokat sértő egyes magatartások büntetőjogi védelme is
        nyomatékot  ad. A magyar törvényhozónak a Btk. 269/A.  §-ában
        kifejeződő   álláspontját   e   történelmi   körülmények   is
        indokolták.

        A   jelen   ügyben  a  történelmi  sajátosság   megítéléséhez
        hozzátartozik,  hogy 1948-tól az alkotmányos rendszerváltásig
        az  állami  függetlenség  és a nemzeti  szimbólumok  szorosan
        összefüggtek. A független magyar államhoz tartozás, a nemzeti
        érzés  háttérbe szorult az internacionalizmussal  szemben,  a
        címert  megváltoztatták, a nemzeti ünnepen  rendszeresen  sor
        került   letartóztatásokra  és  ilyenkor  a  nemzeti   jelkép
        használata is politikai gyanút keltett.

        A nemzeti jelképek alkotmányos jelentőségét, ezen alkotmányos
        értékek  fokozott  és különleges védelmét  támasztja  alá  és
        teszi  nyilvánvalóvá  az  Alkotmány 76.  §  (3)  bekezdésében
        foglalt  rendelkezés,  amely a Magyar Köztársaság  címeréről,
        zászlajáról és azok használatáról szóló törvény elfogadásához
        az  országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatát kívánja
        meg. Ilyen minősített törvényhozási többség csak az Alkotmány
        elfogadásához és módosításához szükséges. Az Országgyűlés  az
        Alkotmány  76.  §  (3)  bekezdésének végrehajtására  1995-ben
        megalkotta az Njtv.-t.

        Az   Abh.   a   véleménynyilvánítás   szabadsága   védelmében
        semmisítette meg a Btk. 169. §-ának (2) bekezdését,  amely  a
        magyar  nemzetet, nemzetiséget, népet, felekezetet vagy  fajt
        sértő  véleménynyilvánítás büntetését rendelte  el.  Ennek  a
        határozatnak  az  ismeretében hozta meg  az  Országgyűlés  az
        1993. évi XVII. törvényt, amelynek 55. §-a iktatta be a Btk.-
        ba  269/A.  §-ként a támadott, a nemzeti jelkép megsértéséről
        szóló rendelkezést. Ennél a büntetőjogi szabálynál már nem  a
        nemzetről, nemzetiségről, népről, felekezetről, fajról  szóló
        vélemény  kifejtéséről van szó, hanem a  függetlenségét  csak
        rövid ideje megélő ország jelképeiről.

        4.   A  demokráciáknak  csak  egyik  lényeges  kritériuma   a
        vélemények pluralizmusa. A demokráciákra jellemző  az  ország
        egységét megjelenítő intézmények és szimbólumok léte, amelyek
        –  bár  nem  kritizálhatatlanok –  bizonyos  vonatkozásaikban
        kívül    vannak   a   vélemények   alkotmányjogilag   védendő
        pluralizmusán.

        Ez az elv jelenik meg a nemzet egységét kifejező köztársasági
        elnök  esetében,  akinek  személye  az  Alkotmány  értelmében
        sérthetetlen,  és akinek büntetőjogi védelmét  külön  törvény
        biztosítja.  Alkotmány  29.  §  (1)  bekezdés,  31/A.  §  (1)
        bekezdés  Az  Alkotmánybíróság  a  48/1991.  (IX.   26.)   AB
        határozatában     az    Alkotmány    fenti     tételeit     a
        véleménynyilvánítás  szabadsága  viszonylatában  megszorítóan
        értelmezte, ám a történelmi analógiákra figyelve nem zárta ki
        a  köztársasági  elnök  fokozottabb büntetőjogi  védelmét.  E
        határozatában   az   Alkotmánybíróság   megállapította:   “Az
        Alkotmány   29.  §-ának  az  a  kitétele,  mely   szerint   a
        köztársasági  elnök  “kifejezi a nemzet egységét”,  az  adott
        összefüggésben  sokkal inkább a köztársasági  elnöki  funkció
        pártatlanságát fejezi ki, mintsem azt, hogy az  elnök  elleni
        támadás   egy   nemzeti  jelkép  (zászló,   címer,   himnusz)
        megsértésével  esne  egy tekintet alá. A becsület  védelmének
        speciális szabályozásakor a törvényhozó egyaránt mérlegelheti
        azt,  hogy  szigorúbb szankciókat alkalmaz, vagy  pedig  hogy
        inkább   a  közhivatalt  és  tisztségeket  betöltők  hivatali
        tevékenysége    szabad   bírálatának    biztosít    szélesebb
        lehetőséget.” (ABH 1991. 217., 238.)

        Az  Alkotmány XIV. fejezetében felsorolt nemzeti  jelképek  –
        amelyek    alkotmányos    intézményként    sem    tekinthetők
        közszereplőnek – a ciklusidőhöz kötött államfőhöz képest  még
        inkább  az  ország külső és belső integritásának  alkotmányos
        szimbólumai,   éppen   ezért   alkotmányos   érvek    szólnak
        büntetőjogi   védelmük   mellett.  A  nemzeti   szuverenitást
        kifejező  és  megjelenítő  intézmények  fokozott  közjogi  és
        büntetőjogi védelme az európai jogi kultúrákban alkotmányosan
        elfogadott, s ez a véleménynyilvánítás szabadságának indokolt
        korlátja is egyben.

        5.    A    törvényhozó   a   nemzeti   jelkép   megsértésének
        bűncselekményét    a    közrend   elleni    bűncselekményeket
        meghatározó  XVI.  fejezet II. címében, a köznyugalom  elleni
        bűncselekmények között, közvetlenül a közösség elleni izgatás
        bűncselekményét követően helyezte el.

        A  vitatott  bűncselekmény – Btk.-beli szerkezeti elhelyezése
        alapján  –  általános  jogi tárgyát  közvetetten  a  közrend,
        közelebbről  a  köznyugalom képezi.  A  közvetlen  elkövetési
        tárgya  pedig  a  Magyar  Köztársaság himnusza,  zászlaja  és
        címere.
        A  vizsgált  bűncselekmény elkövetési magatartása  hasonló  a
        közösség   elleni   izgatásnak  az  Abh.-val   megsemmisített
        gyalázkodás  alakzatához.  Az  elkövetési  magatartás:   nagy
        nyilvánosság  előtt  szóban és tettben  megnyilvánuló  sértő,
        vagy  lealacsonyító kifejezések használata,  vagy  más  ilyen
        cselekmények elkövetése.

        A  két  bűncselekmény közötti lényeges eltérés  az  elkövetés
        tárgyában található. Amíg az Alkotmánybíróság által az  Abh.-
        ban megsemmisített 269. § (2) bekezdésében közvetlenül védett
        jogi  tárgy:  a  magyar  nemzet,  valamely  nemzetiség,  nép,
        felekezet   vagy  faj  volt,  addig  a  Btk.  most   vizsgált
        rendelkezése  által közvetlenül védett jogi  tárgy  a  Magyar
        Köztársaságnak   az   Alkotmányban   meghatározott    nemzeti
        jelképei.  A  véleménynyilvánítás  alkotmányos  korlátja,   a
        fokozott  büntetőjogi védelem szempontjából tehát  alapvetően
        más jogi tárgyról van szó.

        A      véleménynyilvánítás     szabadságának      büntetőjogi
        korlátozásakor   az   arányosság   kérdésének   megítélésénél
        egyrészt   vizsgálni  kell  azt,  hogy  más   jogi   eszközök
        alkalmazására  lehet-e  számítani,  másrészt   más   eszközök
        hiányában  is  tisztázandó, nem túl  súlyos-e  a  büntetőjogi
        következmény.  Az  Abh.-ban  más jogi  eszközként  számításba
        vehetőnek  tekintett  kártérítés széles  körben,  visszatartó
        hatással  való  alkalmazására  a  jelen  esetben  nem   lehet
        gondolni.   A   büntetőjogi  szabállyal  történő  korlátozást
        vizsgálva a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat azt fejtette  ki,
        hogy   a   véleménynyilvánítás  szabadsága  csak  a  bírálat,
        jellemzés, nézet és kritika szabadságát foglalja magában (ABH
        1994.  219.  231.). A nemzeti jelképek megsértése esetén  nem
        ilyen  magatartásról  van  szó. Más  számításba  vehető  jogi
        eszköz   hiányában  a  büntetőjogi  szabály  alkalmazása   (a
        büntetőjog rendszeréhez viszonyítva enyhe szankció  kilátásba
        helyezésével) nem tekinthető aránytalannak.

        A  21/1996.  (V.  17.)  AB határozatban foglaltak  szerint  a
        bűncselekmények meghatározása és szankcionálása  törvényhozói
        kompetencia,  amely felett kivételes esetekben  érvényesülhet
        csak  alkotmánybírósági  kontroll. (ABH  1996.  74.  82.)  Az
        Országgyűlés  mérlegelési  jogkörébe  tartozik  tehát   annak
        eldöntése,   hogy   a  nemzeti  jelképek   számára   önállóan
        nevesített büntetőjogi védelmet intézményesít-e, avagy  beéri
        a Btk. 271. §-ában meghatározott büntetőjogi felelősségnek az
        említett elkövetési magatartásra való alkalmazásával.

        Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a nemzeti  jelképeket
        illető  negatív tartalmú vélemények, a jelképek  történetére,
        értékére, közjogi jelentőségére vonatkozó tudományos nézetek,
        művészi kifejezések, illetőleg kritikák hangoztatása, esetleg
        megváltoztatásukat   vagy   eltörlésüket   célzó   javaslatok
        kifejezésre  juttatása, értelemszerűen nem eshet  büntetőjogi
        szankcionálás   alá,   hanem  része   a   véleménynyilvánítás
        alkotmányos szabadságának.

        7.  Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem megalapozott
        az  indítványozónak az a megállapítása sem, miszerint a  Btk.
        vizsgált szabálya diszkriminatív. A Btk. e rendelkezése  csak
        az  Alkotmány  által meghatározott és általa  védett  nemzeti
        jelképeket  részesíti büntetőjogi védelemben.  A  törvényhozó
        mérlegelési   jogkörébe  tartozik,   hogy   az   Alkotmányban
        meghatározott  nemzeti  jelképeken  kívül  esetleg   külföldi
        államok   nemzeti  szimbólumait  is  büntetőjogi   védelemben
        részesíti-e.

        Mindezek  alapján  az Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy  a
        Btk.  269/A.  §-a  nem alkotmányellenes, összhangban  van  az
        alkotmányos       büntetőjoggal      szemben       támasztott
        követelményekkel, ezért az indítványokat a rendelkező részben
        foglaltak szerint elutasította.

        Az  Alkotmánybíróság e határozata tárgyának jelentőségére  és
        közérdekűségére  figyelemmel  indokoltnak  tartotta  annak  a
        Magyar Közlönyben való közzétételét.
                                Dr. Németh János
                           az Alkotmánybíróság elnöke
                                       
            Dr. Bagi István                         Dr. Bihari Mihály
            alkotmánybíró                               alkotmánybíró
                                       
            Dr. Czúcz Ottó                            Dr. Erdei Árpád
            alkotmánybíró                               alkotmánybíró
                                       
            Dr. Harmathy Attila                      Dr. Holló András
            alkotmánybíró                               alkotmánybíró
                                       
            Dr. Kiss László                      Dr. Kukorelli István
            alkotmánybíró                        előadó alkotmánybíró
                                       
            Dr. Strausz János      Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
            előadó alkotmánybíró                        alkotmánybíró
          Dr. Erdei Árpád alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          Egyetértek  azzal, hogy az Alkotmánybíróság a Btk.  269/A.  §
          alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére
          irányuló     indítványokat    elutasította.    A    határozat
          indokolásának  azon  megállapítása azonban,  hogy  a  nemzeti
          jelképeknek  kettős jelentéstartalmuk van, mert  egyrészt  az
          allamiság,   az   állami  szuverenitás  külső   megjelenítési
          formáinak  tekinthetők,  másrészt  pedig  a  nemzethez,  mint
          közösséghez  való  tartozás  kinyilvánításának  eszközei  is,
          bizonyos,   az   indokolásban  nem  érintett  következtetések
          levonását is megengedi, s ugyanakkor meg is kívánja.

          A  Btk.  269/A.  §-ában megfogalmazott törvényi  tényállás  a
          véleménynyilvánítás  szabadságát  korlátozza   a   büntetőjog
          eszközeivel. A határozat indokolása részletesen ismerteti  az
          Alkotmánybíróság   a   30/1992   (V.   26.)   AB   határozata
          indokolásában   az   alapjog   korlátozásának   feltételeiről
          kifejtetteteket. Ugyancsak idézi az ugyanott, kifejezetten  a
          véleménynyilvánítási szabadság korlátozásáról írtakat.

          Elfogadva  is  a  mostani határozatnak azt a  megállapítását,
          hogy  a  jelen  ügyben  a véleménynyilvánítás  szabadsága  az
          Alkotmányra   közvetlenül   visszavezethető   más    normatív
          alkotmányos  értékekkel  ütközik  s  különbözik   a   konkrét
          büntetőjogi  norma  szerkezete is a korábbi alkotmánybírósági
          vizsgálat  alapjául szolgáló normákétól  (IV.  2.),  rá  kell
          mutatni   arra,  hogy  a  Btk.  269/A.  §-ában  meghatározott
          tényállás  alkotmányossága nem csupán e megállapításra  és  a
          hozzá  fűzött okfejtésre tekintettel mondható ki, hanem azért
          is,   mert  a  véleménynyilvánítási  szabadságot  a  közösség
          méltóságának védelme érdekében korlátozza.

          A  30/1992.  (V.  26.)  AB határozatban  az  Alkotmánybíróság
          kimondta,    hogy    a   véleménynyilvánítás    szabadságának
          kitüntetett szerepe van az alkotmányos alapjogok között  s  a
          szabad  véleménynyilvánításhoz  való  jognak  valójában  igen
          kevés  joggal szemben kell csak engednie. Kimondotta  azonban
          azt is, hogy az emberi méltóság – amelyhez az Alkotmány 54. §
          (1) bekezdése szerint minden embernek vele született joga van
          –   a   véleménynyilvánítási  szabadság  korlátja  lehet,   s
          ugyancsak  ilyen  korlát lehet a közösségek méltósága  is.  A
          büntetőjog   eszközeinek  az  emberi  méltóság  illetőleg   a
          közösség   méltósága  védelmére  történő  igénybevételét   az
          Alkotmánybíróság megengedhetőnek tekintette. (ABH 1992. 167.,
          174., 181.)

          A   Btk.   269/A.  §-a  az  Alkotmány  75.  és   76.   §-ában
          meghatározott nemzeti jelképek megsértését tilalmazza.  Ez  a
          tilalom  büntetőjogi  értelemben a  nemzeti  jelképek  kettős
          jelentésére  tekintet nélkül áll fenn;  a  Btk.  rendelkezése
          önmagában a kettős jelentéstartalmat nem teszi nyilvánvalóvá.
          A  kettős tartalom az alkotmányi rendelkezések elemzése során
          tárható fel, de már a jelképeket megállapító XIV. Fejezet  “A
          Magyar  Köztársaság  fővárosa és nemzeti  jelképei”  címe  is
          világosan jelzi azok egyszerre állami és nemzeti jellegét.  A
          Btk.  269/A.  § alkotmányosságának megítéléséhez azonban  más
          tényezők  mellett  éppen a kettős jelentéstartalom  feltárása
          szolgálhat alapul.

          A  határozat utal arra, hogy a nemzeti jelképek használatával
          a közösség tagjai kifejezhetik a magyar nemzethez, vagy pedig
          a  magyar  államhoz  vagy  éppen  mindkettőhöz  tartozásukkal
          kapcsolatos  meggyőződésüket. Valóban, a nemzethez  illetőleg
          az  állam polgárainak körébe tartozás nem szükségképpen  esik
          egybe:  vannak,  akik a magyar nemzethez tartozónak  tekintik
          magukat, miközben más államnak a polgárai, s ugyanúgy  vannak
          nem a magyar nemzethez tartozó magyar állampolgárok. Ezen  az
          alapon   legalább   két  közösséget  lehet  megkülönböztetni,
          mégpedig  a magyar nemzethez tartozók közösségét és a  magyar
          állam  polgárainak közösségét. Az is természetes, hogy e  két
          közösség  nagyrészt  egybe esik: a magyar nemzethez  tartozók
          jórészt  egyben a Magyar Köztársaság polgárai is, s a  magyar
          Köztársaság polgárai jórészt magyar nemzetiségűek.

          Az  a  tény,  hogy  a történelem folyamán  a  magyar  nemzeti
          jelképek  egyben  a  magyar  állami szuverenitást  úgyszintén
          kifejező jelképekké is váltak, magyarázza, hogy a nem  magyar
          nemzetiségű  magyar állampolgárok ugyancsak  sajátjukként  és
          saját  közösségüket  kifejező jelképként  kezelhetik  azokat.
          Számukra  a  jelképnek,  ha nem a nemzeti,  akkor  az  állami
          jellege  a  meghatározó. A Magyar Köztársaság magyar  és  nem
          magyar  nemzetiségű polgárai így egyformán tarthatnak  igényt
          arra,  hogy az Alkotmányban megállapított jelképeket mindenki
          tiszteletben tartsa. A jelképek szempontjából a közösséget az
          állam  polgárainak  közösségét  az  államhoz  való  viszonyuk
          határozza   meg  (nemzetiségtől  függetlenül),  s   ennek   a
          közösségnek  a  méltósága  is  lehet  a  véleménynyilvánítási
          szabadság korlátja.
          A  határozat  indokolásában a közösség  méltóságának  a  Btk.
          269/A.  §  alkotmányossága megítélése  szempontjából  nagyobb
          jelentőséget   kellett   volna   tulajdonítani.   Ezáltal   a
          véleménynyilvánítási  szabadság  korlátairól  a  30/1992.  AB
          határozatban  kifejtettek érvényének változatlan  fenntartása
          megfelelő hangsúlyt kapott volna.

          Budapest, 2000. május 8.

                                                        Dr. Erdei Árpád
                                                          alkotmánybíró
                                                                       
          Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró párhuzamos indokolás

               1.  A  Btk.  269/A.  §-ának az  indítványokban  támadott
          rendelkezése   olyan   magatartásra   vonatkozik,   amely   a
          véleménynyilvánítás   egy  sajátos  esetét   jelenti.   Annak
          következtében az ebben a szabályban meghatározott  magatartás
          bűncselekmény,  a  véleménynyilvánítás  szabadsága  ebben   a
          tekintetben  korlátozottá  vált  és  a  korlátot  büntetőjogi
          szabály tartalmazza.

               2.  Az  Alkotmány az alapvető jogok között, a 61.  §-ban
          kimondja,  hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánításra.
          A 8. § (1) bekezdése szerint pedig az ember alapvető jogainak
          védelme  az állam elsőrendű kötelessége, és ennek megfelelően
          a  8.  § (2) bekezdése szerint  az alapvető jogokra vonatkozó
          szabályokat  törvény állapítja meg, az alapvető jog  lényeges
          tartalmát azonban törvény sem korlátozhatja.
                 Az    Alkotmánybíróság    a    támadott    rendelkezés
          alkotmányosságának  megítélésénél alapul  vette  az  Egyesült
          Nemzetek  Szervezetének  Közgyűlésén 1966-ban  elfogadott  és
          Magyarországon  az  1976.  évi  8.  törvényerejű  rendelettel
          kihirdetett  Polgári  és Politikai Jogok Egyezségokmányát  (a
          későbbiekben:  Egyezségokmány),  továbbá  az  Európa   Tanács
          tagjai  által 1950-ben elfogadott és Magyarországon az  1993.
          évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az Emberi Jogok és Alapvető
          Szabadságok  Védelméről  szóló  Egyezményt  (a  továbbiakban:
          Egyezmény),   valamint  az  Európai   Emberi   Jogi   Bíróság
          gyakorlatát.  Az Egyezségokmány és az Egyezmény  meghatározta
          azt,  hogy mennyiben korlátozhatók az emberi jogok,  a  bírói
          gyakorlat pedig értelmezte a vonatkozó szabályokat. Az emberi
          jogok  korlátozásáról  több határozatban  állást  foglalt  az
          Alkotmánybíróság is.

               3.  Az  Európai  Emberi  Jogi Bíróság  gyakorlatában  az
          emberi jogok korlátozásánál követelmény az, hogy a korlátozás
          törvényen  alapuljon. Ez a követelmény nem  merül  ki  abban,
          hogy  a  korlátozó szabály formailag törvényben  fogalmazódik
          meg, hanem kiterjed a tartalomra is, és ebben a vonatkozásban
          azt    jelenti,   hogy   a   korlátot   meghatározó   szabály
          megfogalmazása  lehetővé teszi az állampolgár  számára  annak
          ha  szükséges  jogi  tanácsadó  segítségével  történő   előre
          látását,  milyen  következményekkel  járhat  magatartása.  (A
          Bíróság  által  alkalmazott követelményeknek a megfogalmazása
          megtalálható   a   közelmúltban  a  Bírósági   Határozatokban
          közzétett   Rekvényi  kontra  Magyarország,  25390/94   számú
          ügyben, Bírósági Határozatok 1999/12. 954. oldalon.)
                A   Btk.  támadott  szabályát  a  büntető  jogszabályok
          módosításáról szóló 1993. évi XVII. törvény határozta meg  és
          iktatta  be a Btk-ba 269/A. §-ként. A jelen ügyben a  szabály
          érthetősége,  pontossága  megfelel  a  Bíróság  gyakorlatában
          kialakult  elveknek.  A  korlátozás törvényen  alapuló  volta
          tehát megállapítható.

               4.  Az  Európai  Emberi  Jogi Bíróság  az  emberi  jogok
          korlátozásánál   azt  is  vizsgálandónak   tartja,   hogy   a
          korlátozásnak az Egyezményben elismert célja volt-e.  A  Btk.
          269/A.  §-ának  tartalmából és elhelyezéséből az  állapítható
          meg,  hogy  a  szabály  célja  a magyar  állam  függetlensége
          jelképeinek    és   ezzel   összefüggésben    az    Egyezmény
          szóhasználata  szerint   mások  jogainak  védelme  volt.   Az
          Egyezmény  10.  cikkének 2. bekezdése szerint mások  jogainak
          védelme    céljából    a    véleménynyilvánítás    szabadsága
          korlátozható.
                Az  Európai  Emberi  Jogi  Bíróság  az  utóbbi  években
          ismételten elismert célnak minősítette a véleménynyilvánítási
          szabadságnak    olyan    törvényi   korlátozását,    amelynek
          meghozatalával  vallási meggyőződés, vallási  érzés  védelmét
          kívánták   biztosítani   a   sértő,   megbotránkozást   keltő
          magatartással  szemben.  A  Bíróság  ezt  a  korlátozást   az
          Egyezmény   9.   cikke   1.  bekezdése  szerinti   gondolat-,
          lelkiismeret-,   vallásszabadság,  illetve   10.   cikke   2.
          bekezdésében  megfogalmazott "mások jogai  védelme"  céljából
          történő korlátozásként értékelte (Otto-Preminger-Institut  v.
          Austria  ítélet 1994. szeptember 20, Series A no.  295-A,  p.
          14, § 48; Wingrove v. the United Kingdom ítélet 1996. október
          22, no. 19/1995/525/611, § 48).

               5.  A véleménynyilvánítás büntetőjogi szabállyal történő
          korlátozása tekintetében alaptételeket megfogalmazó  30/1992.
          (V.  26.) AB határozat az Alkotmány alapján kifejtette,  hogy
          nem    alkotmányellenes   az   alapjog   törvénnyel   történő
          korlátozása,  ha  másik alapjog védelme  vagy  érvényesülése,
          illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem  érhető
          el  és a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest  nem
          aránytalan.  A határozat azt is kimondta, hogy  a  közösségek
          méltóságának   védelme   a  véleménynyilvánítás   alkotmányos
          korlátja lehet (ABH 1992. 167, 171, 181). Az Alkotmánybíróság
          az  Európai  Emberi Jogi Bíróság gyakorlatát  is  elemezte  a
          36/1994.  (VI.  24.) AB határozatában és erre is  figyelemmel
          hangsúlyozta,  hogy  alapjog  korlátozásának  alkotmányossága
          akkor  ismerhető  el,  ha  a  korlátozás  más  alapjog   vagy
          szabadság   védelme  vagy  egyéb  alkotmányos  cél  érdekében
          szükséges    és   a   korlátozás   megfelel   az   arányosság
          követelményének (ABH 1994, 219, 222, 224-225.).
               Az  Alkotmánybíróság a 31/1994. (IV. 2.) AB határozatban
          a Magyar Köztársaság címerének és az állami felségjogra utaló
          egyes  elnevezések  használata tárgyában a  címer  különleges
          szerepét juttatta kifejezésre amikor kimondta, hogy a  címert
          csak  a  közhatalmi  szervek használhatják  (ABH  1994.  168,
          171.).   A   köztársasági   elnök   személyének   büntetőjogi
          védelmével  kapcsolatban  pedig  a  48/1991.  (IX.  26.)   AB
          határozat azt fejezi ki, hogy az egyébként az Alkotmány 29. §-
          a  szerint  a  nemzet  egységét kifejező  személy  védelménél
          nagyobb  jelentőséget  tulajdonít a nemzeti  jelkép  (zászló,
          címer,  himnusz) megsértésével szemben való fellépésnek  (ABH
          1991. 217, 238.).

               6.  Az  Európai Emberi Jogi Bíróság fentiekben megjelölt
          határozatai a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozására
          a  mások  jogainak védelmét a vallási meggyőződéssel, vallási
          érzéssel kapcsolatban ismerte el törvényes célként. A vallási
          érzéshez hasonló az embereknek az az érzése, amely a valamely
          országhoz,  hazához tartozásban fejeződik ki. Ezt  az  érzést
          sérti   meg  az  állam  jelképeit  sértő  vagy  lealacsonyító
          kifejezések    használata   vagy   más   ilyen   cselekmények
          elkövetése.     Az     ilyen     cselekményekkel      történő
          véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása  mind a formai,
          mind  a  tartalmi  szempontokat figyelembe véve   megfelel  a
          Bíróság   gyakorlatában  kialakult   feltételeknek,   és   az
          Alkotmánybíróság gyakorlatával sem ellentétes az, hogy  mások
          jogai   védelme   érdekében  törvény  a   véleménynyilvánítás
          szabadságát  korlátozza,  valamint  az  sem,  hogy  a  Magyar
          Köztársaság jelképeinek különleges védelme legyen.

               7.  Az  Egyezmény  10. cikkének 2. bekezdése  az  emberi
          jogok  korlátozásának  feltételeként állapítja  meg,  hogy  a
          felsorolt   jogok   vagy   érdekek  védelme   a   korlátozást
          demokratikus  társadalomban  szükségessé  tegye.   A   magyar
          Alkotmánybíróság   gyakorlata   az   alapjog   korlátozásának
          lehetőségét  akkor  ismeri el, ha más  alapjog  védelme  vagy
          érvényesülése,  illetve  egyéb  alkotmányos   érték   védelme
          másként  nem érhető el és a korlátozás arányos 36/1994.  (VI.
          24.) AB határozat, ABH 1994. 219, 222..
               Mind  az Egyezségokmány 19. cikkének 3. bekezdése,  mind
          az  Egyezmény  10.  cikkének 2. bekezdése  kimondja,  hogy  a
          véleménynyilvánítási  jog  gyakorlása  kötelezettségekkel  és
          felelősséggel  jár.  Az  Európai  Emberi  Jogi  Bíróság   már
          hivatkozott  mindkét  ítélete  a véleménynyilvánítással  járó
          kötelezettséggel  és  felelősséggel összefüggésben  vizsgálja
          azt,  hogy  mennyiben  támadó jellegű a  vélemény.  Az  egyes
          országok  sajátosságainak megfelelően látja megállapíthatónak
          mindkét    ítélet   azt,   hogy   a   korlátozás   társadalmi
          szükségessége az Egyezményben elismert cél érdekében fennáll-
          e  és  arányos-e  (Otto-Preminger-Institut v. Austria  ítélet
          1994.  szeptember 20, Series A no. 295-A, p. 15,  §  49,  50;
          Wingrove v. the United Kingdom ítélet 1996. október  22,  no.
          19/1995/525/611,   §   52,   53,   57-58.).   A    korlátozás
          szükségességének   társadalmi  okait  a   magyar   történelmi
          sajátosságokra  tekintettel bírálta el a Bíróság  a  Rekvényi
          kontra  Magyarország ügyben is (Bírósági Határozatok 1999/12.
          956. oldal).
                A   rendszerváltást  megelőző  negyven  év   alatt   az
          internacionalizmussal   szemben   háttérbe   szorították   az
          országhoz  tartozás  érzését, az ezzel az  érzéssel  szorosan
          összekapcsolódó szimbólumok szerepét csökkentették, a  címert
          megváltoztatták,  a nemzeti ünnepen rendszeresen  sor  került
          rendőri  intézkedésekre és ilyenkor a zászló  alkalmazása,  a
          kokárda    viselése   is   politikai   gyanút   keltett.    A
          rendszerváltást  követően megerősödött az országhoz  tartozás
          érzése   és  ezzel  összefüggésben  az  állam  függetlenségét
          kifejező  jelképek  tisztelete.  Az  Alkotmánynak  a  nemzeti
          jelképekről  szóló rendelkezései 1989-ben,  illetve  1990-ben
          kerültek megfogalmazásra. Ezen az alapon érthető az Alkotmány
          76.  §-a (3) bekezdésének az a rendelkezése is, amely szerint
          a  címerről, a zászlóról és azok használatáról szóló  törvény
          elfogadásához   az  országgyűlési  képviselők   kétharmadának
          szavazata szükséges.

               8.  Az összehasonlító vizsgálat azt mutatja, hogy számos
          európai  országban  van olyan büntetőjogi szabály,  amely  az
          adott      állam      felségjelvényei     tekintetében      a
          véleménynyilvánítás   szabadságát  korlátozza.   Ezekben   az
          országokban   tehát  úgy  ítélik  meg,  hogy  a  demokratikus
          államban   szükséges   a  független  állam   jelképét   sértő
          véleménynyilvánítás  megakadályozása, az  ehhez  az  államhoz
          való  tartozás  érzését  valló  személyekben  megbotránkozást
          keltő   magatartással   szemben  való   fellépés.   A   német
          Alkotmánybíróság  egyik ítélete szerint  a  Német  Szövetségi
          Köztársaság   érdeke,  hogy  állampolgárai  azonosuljanak   a
          zászló,  mint jelkép által kifejezett értékekkel és  ezért  a
          zászló   megsértésére   vonatkozó  büntetőjogi   rendelkezést
          alkotmányosnak  tekintette /BVerfGE  81,  278,  294  (1990)/.
          Fokozottan  jelentkezhet  ilyen  igény  a  magyar  történelmi
          sajátosságokra tekintettel, ahol a nemzeti jelkép  megsértése
          bizonyos esetekben még megfélemlítő hatást is kiválthat.
               Nem  áll  ellentétben az elmondottakkal a  30/1992.  (V.
          26.)  AB  határozat,  amely  a  Btk-nak  a  magyar  nemzetet,
          nemzetiséget,    népet,   felekezetet   vagy    fajt    sértő
          véleménynyilvánítás   büntetéséről   rendelkező   269.   §-át
          alkotmányellenessé  nyilvánította és  megsemmisítette.  Ez  a
          határozat   annak   ellenére,  hogy   a   véleménynyilvánítás
          szabadságának    általános   elveiről   is   megállapításokat
          tartalmazott,  az  állami  és a helyi  önkormányzati  szervek
          tevékenységének    nyilvános   bírálhatóságáról,    a    nagy
          nyilvánosság előtt történő véleménynyilvánításról  szólt,  ez
          pedig     a     határozat    szerint     "gyakorlatilag     a
          sajtónyilvánosságot  jelenti",  a  határozat  elsődlegesen  a
          sajtószabadságot  védi  (ABH 1992, 167,  180.).  A  határozat
          meghozatala  után, 1993-ban megalkotott törvénnyel  a  Btk-ba
          269/A. § számmal felvett rendelkezés a megsemmisített 269. §-
          ban    meghatározottól    eltérő   természetű    cselekményre
          vonatkozik,  amelynél  "nagyszámú  egyéni  jog  megsértésének
          veszélye"  áll  fenn,  ezzel szemben  pedig  a  határozat  is
          szükségesnek  látta  a  védelmet (ABH 1992.  167,  179.).  Az
          Alkotmánybíróság  gyakorlatában  az  emberi   méltóság   joga
          általános   személyiségi  jognak  minősül,   amelynek   külön
          nevesített  esete  a  vallásszabadsághoz és  a  lelkiismereti
          szabadsághoz  való  jog 4/1993. (II. 12.) AB  határozat,  ABH
          1993,  48, 51.. Az országhoz való tartozás érzése nem jelenik
          meg    ugyan   nevesített   jogként,   ennek   ellenére     a
          vallásszabadsághoz, a lelkiismereti szabadsághoz való  joghoz
          hasonlóan   ez  is része az emberi méltósághoz  való  jognak,
          mint általános személyiségi jognak. Ennek a jognak a sérelmét
          hárítja el a véleménynyilvánítási szabadság korlátozása.

                9.   A  véleménynyilvánítás  szabadságának  büntetőjogi
          szabállyal   való  korlátozásánál  az  arányosság  kérdésének
          megítélésénél  egyrészt vizsgálni kell  azt,  hogy  más  jogi
          eszközök  alkalmazására  lehet-e  számítani,  másrészt  egyéb
          eszközök  hiányában  is  tisztázandó,  nem  túl  súlyos-e   a
          büntetőjogi következmény. A 30/1992. (V. 30.) AB határozatban
          más jogi eszközként számításba vehetőnek tekintett kártérítés
          széles  körben,  visszatartó hatással  való  alkalmazására  a
          jelen  esetben  nem lehet gondolni. A büntetőjogi  szabállyal
          történő  korlátozást  vizsgálva  a  36/1994.  (VI.  24.)   AB
          határozat   azt   fejtette  ki,  hogy  a  véleménynyilvánítás
          szabadsága  csak  a  bírálat,  jellemzés,  nézet  és  kritika
          szabadságát foglalja magában (ABH 1994. 219, 231.). A nemzeti
          jelképek  megsértése esetén nem ilyen magatartásról van  szó.
          Más  számításba  vehető jogi eszköz hiányában  a  büntetőjogi
          szabály  alkalmazása  (a büntetőjog rendszeréhez  viszonyítva
          enyhe   szankció   kilátásba  helyezésével)  nem   tekinthető
          aránytalannak.
          Budapest, 2000. május 8.

                                                    Dr. Harmathy Attila
                                                          alkotmánybíró
                                                                       
          Dr. Kukorelli István alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          Az   Alkotmánybíróság  következetes  álláspontja  szerint   a
          véleménynyilvánítás  szabadságához  fűződő  alapjog   kiemelt
          alkotmányos  védelmet  élvez,  és  csak  különösen   indokolt
          esetben  korlátozható. A határozat is kiemeli a 30/1992.  (V.
          26.)  AB  határozatnak azt az alapvető megállapítását,  amely
          szerint   “a   szabad  véleménynyilvánításhoz   való   jognak
          valójában igen kevés joggal szemben kell csak engednie,  azaz
          a véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell
          értelmezni.  A  vélemény szabadságával  szemben  mérlegelendő
          korlátozó  törvénynek nagyobb a súlya, ha  közvetlenül  másik
          alanyi  alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb,
          ha  ilyen  jogokat  csakis mögöttesen,  valamely  ’intézmény’
          közvetítésével  véd, s legkisebb, ha csupán  valamely  elvont
          érték  önmagában  a tárgya (pl. a köznyugalom).”  (ABH  1992.
          178.)
          Az  Alkotmánybíróság jelen ügyben arra az álláspontra jutott,
          hogy  az  Alkotmány 75-76. §-aiban alkotmányos értékké  emelt
          nemzeti jelképek védelme érdekében kivételesen korlátozható a
          véleménynyilvánítás szabadsága. Mivel a kifejezés szabadságát
          korlátozó törvényeket, így a Btk. 269/A. §-át is megszorítóan
          kell   értelmezni,  az  Alkotmánybíróság   –   elsősorban   a
          jogalkalmazás  számára  –  megfogalmazta,  hogy  “a   nemzeti
          jelképeket  illető  negatív tartalmú vélemények,  a  jelképek
          történetére,   értékére,   közjogi  jelentőségére   vonatkozó
          tudományos  nézetek, művészi kifejezések, illetőleg  kritikák
          hangoztatása,  esetleg megváltoztatásukat  vagy  eltörlésüket
          célzó  javaslatok  kifejezésre juttatása  értelemszerűen  nem
          eshet büntetőjogi szankcionálás alá”.

          Bár  ez  a megállapítás az indokolás részeként is irányadó  a
          bíróságok  számára, álláspontom szerint a Btk. 269/A.  §-ának
          alkalmazásával kapcsolatos alkotmányos követelményt helyesebb
          lett volna a határozat rendelkező részében megfogalmazni. Ezt
          a   megoldást  választotta  az  Alkotmánybíróság  például   a
          36/1994.  (VI. 24.) AB határozatban is, amikor a  közhatalmat
          gyakorlókkal  és  a politikusokkal szembeni véleményszabadság
          biztosítása   érdekében  a  rágalmazás  és  a  becsületsértés
          alkalmazási körét szűkebb keretek közé szorította. (ABH 1994.
          219.)
          A  nemzeti jelkép megsértése esetében különös jelentősége van
          annak,  hogy a cselekmény mennyiben veszélyes a társadalomra.
          A  társadalomra  veszélyesség  minden  bűncselekmény  fogalmi
          eleme  (Btk.  10.  §).  A bírói gyakorlat  egységes  abban  a
          tekintetben,   hogy  a  társadalomra  veszélyesség   egyrészt
          jogalkotói,  másrészt  jogalkalmazói  kategória.   Jogalkotói
          kategória  annyiban, hogy a törvényhozó a Btk. megalkotásánál
          azokat  az  emberi  magatartásokat nyilvánította  –  törvényi
          tényállásba  foglalás  útján – bűncselekménnyé,  amelyeket  a
          társadalomra     veszélyesnek     ítélt.     Ugyanakkor     a
          jogalkalmazóknak   minden   esetben   vizsgálniuk   kell   az
          elkövetett  cselekmény  konkrét társadalomra  veszélyességét,
          illetve  annak  mértékét. A bíróságok  ennek  eredményeképpen
          arra   a   következtetésre  is  juthatnak,  hogy  a  törvényi
          tényállást  kimerítő  cselekmény nem bűncselekmény,  mert  az
          elkövetéskor     teljesen    nélkülözte    a     társadalomra
          veszélyességét (BH 1994. 471.).

          A  jogalkotó  a  Btk.  269/A.  § megalkotásával  társadalomra
          veszélyesnek  minősítette azt, ha valaki  “nagy  nyilvánosság
          előtt  a Magyar Köztársaság himnuszát, zászlaját vagy címerét
          sértő  vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más  ilyen
          cselekményt követ el”. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 61. §-
          ának    értelmezése   alapján   megfogalmazott    alkotmányos
          követelménnyel e tényállás alkalmazási körét szűkítette.  Nem
          minősíthető  ugyanis  társadalomra veszélyesnek  önmagában  a
          nemzeti  jelképeket  érintő negatív  vélemény  kifejezése,  a
          tudományos  bírálat, de még az olyan művészi  kifejezés  sem,
          amely  a  jelképeket meghökkentő módon értékeli  vagy  azokat
          sajátos  szemléltető eszközként használja. A szólásszabadság,
          a  művészi  kifejezés  szabadsága és  a  tudomány  szabadsága
          ennyiben  elsőbbséget  élvez a nemzeti  jelképek  büntetőjogi
          védelmével szemben.
          Az  Alkotmánybíróság azzal, hogy alkotmányosnak ítélte a Btk.
          269/A.  §-át,  nem  változtatta  meg  álláspontját  az  egyik
          legfontosabb    demokráciakritérium,   a    véleményszabadság
          kitüntetett  szerepéről. A testület joggyakorlata töretlennek
          tekinthető   a   közösség   elleni   izgatás   “gyalázkodási”
          tényállását alkotmánysértőnek minősítő 30/1992. (V.  26.)  AB
          határozattól az ugyancsak a közösség elleni izgatásról hozott
          12/1999.   (V.  21.)  AB  határozatig.  A  Btk.  269/A.   §-a
          különleges  megközelítést igényelt, mert a Magyar Köztársaság
          himnusza,  zászlaja és címere fokozott alkotmányos védelemben
          részesül.

          Budapest, 2000. május 8.

                                                   Dr. Kukorelli István
                                                          alkotmánybíró

          Dr. Németh János alkotmánybíró párhuzamos indokolása
                                       
          Egyetértek    azzal,   hogy   a   Btk.   269/A.    §-a    nem
          alkotmányellenes,  a  határozat  indokolásával   kapcsolatban
          azonban az alábbiakat tartom szükségesnek kifejteni:

          1.  A  nemzeti jelkép megsértésének törvényi tényállása  több
          ponton  is hasonló, illetőleg azonos vonásokat mutat, mint  a
          Btk.-nak   az   Alkotmánybíróság   30/1992.   (V.   26.)   AB
          határozattal  megsemmisített 269.  §  (2)  bekezdése.  Azonos
          vonás,  hogy  mindkét  törvényi tényállás  nagy  nyilvánosság
          előtt  használt,  sértő vagy lealacsonyító  kifejezések  vagy
          ilyen  cselekmények tanúsítását szankcionálja. Hasonló vonás,
          hogy a cselekmények mindkét esetben a magyar nemzet méltósága
          ellen  (is)  irányulnak.  A  két tényállás  közötti  bizonyos
          különbség abban áll, hogy amíg a Btk. 269. § (2) bekezdése  a
          magyar   nemzetet  (továbbá  valamely  nemzetiséget,   népet,
          felekezetet, vagy fajt) védi a büntetőjog eszközeivel,  addig
          a  jelen  határozat tárgyát képező büntetőjogi rendelkezés  a
          Magyar  Köztársaság nemzeti jelképeivel szembeni  ugyanazokat
          az elkövetési magatartásokat nyilvánítja bűncselekménnyé.

          Az    Alkotmánybíróság   a   Btk.   269.    (2)    bekezdését
          alkotmányellenesnek  találta  és  megsemmisítette,  ugyanerre
          pedig  a  Btk. 269/A. § esetében nem lát okot,  ezért  a  két
          tényállás   között  csupán  árnyalatnyinak   tűnő   eltérésre
          tekintettel felmerülhet a kérdés: ennek az-e az oka, hogy  az
          Alkotmánybíróság a 30/1992. (V. 26.) AB határozathoz képest a
          véleménynyilvánítási szabadság és a büntetőjog egymáshoz való
          viszonyára  vonatkozó  s  azóta is  következetesen  képviselt
          álláspontját most módosította, vagy pedig a tényállások végső
          hasonlósága  ellenére mégis olyan jelentős a különbség,  hogy
          az   az   első  esetben  alkotmányellenesség  megállapítására
          vezetett,  a  másodikban  viszont  nem.  Erre  a  kérdésre  a
          véleménynyilvánítási szabadság meghatározó alkotmányos értéke
          és  –  ahogyan az Alkotmánybíróság több korábbi határozatában
          is  fogalmazott – kommunikációs anyajogi szerepe miatt nagyon
          világos és egyértelmű választ kell adni. Az indokolásból  ezt
          részben hiányolom.

          2.  A határozat által a Btk. 269. § (2) bekezdése és a 269/A.
          §-a eltérő megítélésének indokaként adott válasz kettős.

          Egyrészről  azzal  érvel, hogy a magyar  himnusz,  zászló  és
          címer,  tehát  a nemzeti jelképek magának az Alkotmánynak  az
          intézményei  azáltal,  hogy  az Alkotmány  75.  és  76.  §-ai
          határozzák   meg  azokat,  és  hogy  a  nemzeti   jelképekkel
          kapcsolatos   törvénykezéshez  az   Országgyűlés   minősített
          többsége  szükséges:  ezért a jelképek  magas  fokú  védelmet
          igényelnek,   s  többek  között  emiatt  nem   aránytalan   a
          büntetőjogi védelmük. Ezzel az érvvel – amelynek az indokolás
          elsődleges jelentőséget kölcsönöz – nem tudok egyetérteni.  A
          büntetőjogi védelem alkotmányszerűsége szempontjából annak  a
          mozzanatnak   nincsen   meghatározó   jelentősége,   hogy   a
          jelképeket  az  Alkotmány határozza meg  és  tartalmazza.  Ha
          mégis   ez  kapna  elsődleges  nyomatékot,  akkor  nem  lenne
          magyarázható,    hogy   az   Alkotmány   egészének,    minden
          rendelkezésének középpontjában álló magyar nemzetre sértő  és
          lealacsonyító   kifejezések,  cselekmények  büntetése   miért
          alkotmányellenes (ahogyan ezt a 30/1992. (V. 26) AB határozat
          kifejtette), és miért nem alkotmányellenes az ezt a  nemzetet
          jelképező szimbólumok megsértése – más szóval mi indokolja  a
          jelkép   erősebb  védelmét,  mint  azét  az  értékét,  melyet
          jelképez.

          Az  indokolásban lényegében megtalálhatók annak a megítélésem
          szerinti  elsődleges, legfontosabb indoknak  az  elemei,  ami
          igazolja a Btk. 269/A. §-a alkotmányszerűségét. Egyetértek az
          indokolás  IV.  3. pontjával, amely hivatkozik  a  történelmi
          körülményekre,  arra, hogy a sok évtizedes, a nemzeti  érzést
          az  internacionalizmus javára háttérbe  szorító  totalitárius
          berendezkedést  követően a nemzeti jelképekhez  való  viszony
          felértékelődött.  Az  indokolás  szerkezete  azonban  azt   a
          benyomást     kelti,    hogy    a    büntetőjogi     szankció
          alkotmányszerűségének elsődleges indoka az, hogy a jelképeket
          az Alkotmány jeleníti meg, s csak második, kisegítő indokként
          lehet   a   történelmi   körülményekre   hivatkozni.   Holott
          álláspontom  szerint  a  jelképek büntetőjogi  védelmének  az
          Alkotmánnyal   való  összeegyeztethetősége  szempontjából   a
          történelmi  átmenet viszonyainak van meghatározó  jelentősége
          és nem annak, hogy a jelképeket az Alkotmány határozza meg és
          tartalmazza  –  ez  utóbbi önmagában  aligha  lenne  elegendő
          hivatkozási  alap az indítvány elutasításához.  Összességében
          tehát   a   Btk.   269/A.   §-ának   az   Alkotmánnyal   való
          összeegyeztethetősége     indokolásában     a      történelmi
          körülményeknek  nagyobb  nyomatékot kellene  kapnia.  Ezt  az
          érvet  az  Emberi  Jogok  Európai  Bíróságának  esetjoga   is
          alátámasztja,      mely      szerint      a      totalitárius
          államberendezkedésből   a  demokratikus   társadalomba   való
          átmenet     időszakában     a    demokratikus     intézmények
          megszilárdulásáig, éppen a kialakulófélben lévő  demokratikus
          intézmények  védelmében  átmenetileg  helye  lehet   bizonyos
          emberi  jogok  és  szabadságok  korlátozásának  olyankor  is,
          amikor az egy töretlen demokratikus fejlődésen keresztül ment
          ország esetében indokolatlan volna.

          3.  Nem  értek  egyet azzal az érvvel sem,  amely  szerint  a
          nemzeti jelképek büntetőjogi védelmét az is indokolja, hogy a
          valamely  államhoz  tartozással  kapcsolatos  meggyőződés  és
          érzés  a  vallási  meggyőződéshez, érzéshez hasonló  védelmet
          érdemel.

               A  határozat indokolása ezzel kapcsolatban hivatkozik az
          Emberi Jogok Európai Bíróságának két ítéletére, melyben az  a
          véleménynyilvánítási   szabadság   jogszerű    korlátozásának
          tekintette  a  mások  vallásos  érzületét  sértő  kifejezések
          használata   miatti  büntetőjogi  szankció  alkalmazását.   A
          felhozott  példák nem találók. Az említett két  ítélet  abban
          foglalt  állást,  hogy  az egészen kiemelkedően,  szokatlanul
          durva   istenkáromlás  miatti  büntetőjogi   büntetés   mások
          vallásos  érzületének védelme érdekében  összeegyeztethető  a
          véleménynyilvánítási  szabadsággal.  Ezek  az  ítéletek   nem
          jelentenek  megfelelő  hivatkozási  alapot  olyan  elkövetési
          módozatok    szankcionálhatóságát    illetően    –     sértő,
          lealacsonyító  kifejezés használata,  vagy  ilyen  cselekmény
          elkövetése – melyeknek a törvény általi megfogalmazásából  az
          is  következik,  hogy  a  nem  tapintatlanul  goromba,  durva
          kifejezések is e törvényhely alá eshetnek.

          A  nemzeti  érzületnek  a  vallásos  érzülethez  hasonlítását
          továbbá  azért nem tudom helyesnek tekinteni,  mert  ebben  a
          tekintetben   a   társadalmi   megítélés   megoszolhat;   nem
          szerencsés,  ha  az  Alkotmánybíróság az egyéni  megítélések,
          ízlések világába tartozó kérdésekben foglal állást, különösen
          ha  ez  az  állásfoglalás  –  mint  a  jelen  esetben  –  nem
          elkerülhetetlenül szükséges az előtte lévő ügy eldöntéséhez.

          Végeredményben   tehát  a  Btk.  269/A.   §-át   azokkal   az
          indokolásbeli hangsúlyeltolódásokkal, melyeket itt  jeleztem,
          összeegyeztethetőnek   tartom  a  véleménynyilvánításnak   az
          Alkotmány   61.   §-a  által  biztosított  szabadságával.   E
          meggondolások   kihangsúlyozása  azért  is   lényeges,   hogy
          világossá    váljék:   az   Alkotmánybíróság   e    határozat
          meghozatalánál is változatlanul azokra a kritériumokra  épít,
          melyeket   korábbi   határozataiban   a   büntetőjog   és   a
          véleménynyilvánítási    szabadság    viszonya    tekintetében
          kidolgozott.  Ezért  is  értek mélyen egyet  az  indokolásnak
          azzal   a   tételével,  mely  szerint  “Az   Alkotmánybíróság
          megállapítja, hogy a nemzeti jelképeket érintő  akár  negatív
          vélemény   hangoztatása,   az   arra   vonatkozó   tudományos
          vizsgálat,  művészi kifejezés, illetőleg kritika, a  jelképek
          történetére,   értékére,  közjogi  jelentőségére   vonatkozó,
          esetleg  megváltoztatásukat  vagy  akár  eltörlésüket   célzó
          vélemény,  álláspont, javaslat kifejezésre juttatása  például
          értelemszerűen nem eshet büntetőjogi szankcionálás alá, hanem
          beletartozik a véleménynyilvánítás alkotmányos jogába” (IV.6.
          pont).  E tétel meghatározó fontosságára tekintettel  azonban
          célszerűnek  tartottam volna, ha a fentieket  nem  csupán  az
          indokolás tartalmazza, hanem a határozat rendelkező  része  a
          Btk.   269/A.   §   alkalmazásánál  érvényesülő   alkotmányos
          követelményként írta volna elő.

          Budapest, 2000. május 8.

                                                       Dr. Németh János
                                                          alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Section 269/A of Act IV of 1978 on the Criminal Code
          Number of the Decision:
          .
          13/2000. (V. 12.)
          Date of the decision:
          .
          05/08/2000
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2000-2-001?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .
          en_0013_2000.pdfen_0013_2000.pdf