A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Bhar.I.302.2019/20. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozók az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, valamint az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt nyújtottak be, melyben a Kúria Bhar.I.302.2019/20. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és – a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 2.Bf.160/2018/24. számú ítéletére és a Fővárosi Törvényszék 25.B.1054/2015/98. számú ítéletére is kiterjedő hatályú – megsemmisítését kérték. Álláspontjuk szerint a támadott bírósági határozatok sértik az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdését, valamint a XXVIII. cikk (3) bekezdését.
[2] 2. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy lényege – a bírósági határozatokban megállapított tényállás és az indítványozók előadása alapján – a következőképpen foglalható össze.
[3] Az indítványozók ellen költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a Kúria a támadott ítéletével az indítványozók és védőik másodfellebbezését elbírálva a Fővárosi Ítélőtábla 2.Bf.160/2018/24. számú ítéletét megváltoztatta. Megállapította, hogy az I. rendű és II. rendű terheltek terhére megállapított vagyon elleni bűncselekmény helyes törvényi megjelölése a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 373. § (1) bekezdés, (5) bekezdés a) pont; a III. rendű terhelt terhére megállapított költségvetést károsító bűncselekményt társtettesként elkövetettnek minősítette. A Kúria a támadott ítélettel az I. rendű terhelttel szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát kettő évre enyhítette, annak végrehajtását pedig öt év próbaidőre felfüggesztette, és vele szemben a közügyektől eltiltás mellékbüntetést mellőzte, valamint rendelkezett a feltételes szabadságról és a bűnügyi költség viseléséről is. A Kúria a II. rendű terhelttel szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát egy év hat hónapra enyhítette. Egyebekben a másodfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[4] 3. Az indítványozók a büntetőügyben született, fent megjelölt bírósági határozatok alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték alkotmányjogi panaszukban.
[5] Előadásuk szerint a támadott bírósági határozatok sértik a tisztességes eljáráshoz és a védelemhez való jogukat. Álláspontjuk szerint a nyomozó hatóság eljárási szabálysértést követett el, mivel a nyomozás során a IV. rendű terhelt (jelen ügyben nem indítványozó) tanúvallomása felvételére törvénysértő módon került sor, ezáltal az nem vehető figyelembe. Ezzel szemben szerintük a IV. rendű terhelt tanúvallomásai alapján hozta meg a bíróság a jogerős ítéletet.
[6] A fentieken túl az indítványozók a védelemhez való jogukat sérülni vélik azáltal, hogy a kirendelt védő a nyomozó hatóság előtti kihallgatáson nem volt jelen, mert annak időpontjáról későn kapott értesítést. Sérelmesnek tartották azt is, hogy a nyomozás befejezése előtt nem került sor ténylegesen iratismertetésre, illetőleg a kirendelt védő irreálisan rövid idő alatt nézte át az iratanyagot, ennek ellenére felvette a munkadíját. (Emiatt az indítványozók panasszal éltek, azonban állításuk szerint választ nem kaptak.) Az indítványozók érveik alátámasztásaként a 8/2013. (III. 1.) AB határozatra is hivatkoztak.
[7] 4. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, a panaszok befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról. A (2) bekezdés alapján a tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, ezek között a 26–27. § szerinti érintettséget, az Alaptörvényben biztosított jogok sérelmét, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. A (3) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a befogadás visszautasítása esetén a tanács rövidített indokolással ellátott végzést hoz, amelyben megjelöli a visszautasítás indokát.
[8] 4.1. Az Alkotmánybíróság vizsgálata eredményeként megállapította, hogy a határidőben érkezett alkotmányjogi panasz az alábbiak szerint nem fogadható be.
[9] Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság tartalmi feltételeként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában is megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását {például: 3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30]; illetve 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [18]}. A feltételek meglétének vizsgálata az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.
[10] 4.2. Az Alkotmánybíróság az indítvány alapján vizsgálta, hogy a támadott bírósági döntések a tisztességes eljáráshoz, valamint a védelemhez való jogot sértik-e. Az Alkotmánybíróság a következőre mutat rá. Az indítványozók alkotmányjogi panaszukban lényegét tekintve három okra hivatkozva azt kifogásolták, hogy a nyomozó hatóság eljárási szabálysértéseit a bíróságok nem orvosolták. Ezek a vallomástétellel összefüggő szabálytalanságok, a védői tevékenység elégtelensége, valamint az iratbetekintés hiánya.
[11] A támadott bírósági határozatokból megállapítható, hogy az eljáró bíróságok az indítványozók vélt sérelmére választ adtak. Az elsőfokú bíróság ítéletében részletesen vizsgálta, hogy felhasználhatók-e a IV. rendű terheltnek a nyomozás során tett vallomásai (lásd elsőfokú ítélet 15. oldal), és ennek eredményeként megállapította, hogy a nyomozati szakban tett vallomásai aggálytalanul felhasználhatók. A másodfokú bíróság kifejezetten kitért arra ítéletében, hogy a IV. rendű terhelt kihallgatásakor hatályban volt büntetőeljárási szabályoknak megfelelően a nyomozó hatóság tisztázta, hogy a mentességi okok nem állnak fenn a IV. rendű terhelt vonatkozásában, valamint a vallomásmegtagadási okokra is figyelmeztette. A másodfokú bíróság kiemelte, hogy IV. rendű terhelt erre vonatkozó nyilatkozata és aláírása csak úgy értelmezhető, hogy a figyelmeztetéseket megértette. Az Ítélőtábla a kihallgatás törvényességével összefüggésben kiemelte – egyetértve az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltakkal –, hogy a tanú a vallomásait az eljárás során módosíthatja, terheltként igazmondási kötelezettsége nincs. Ezzel együtt a bíróságnak értékelnie kell azt is, hogy a vallomás módosításának elfogadható indokát tudja-e adni a kihallgatott személy, illetve a vallomásokat más bizonyítékokkal összevetve is értékelni kell, majd ez alapján foglalhat állást a bíróság abban a kérdésben, hogy melyik vallomást fogadja el (lásd másodfokú ítélet 18. oldal). A másodfokú bíróság kiemelte azt is, hogy az indítványozók az eljárás egésze alatt megtehették észrevételeiket, nyilatkozataikat, a bíróság pedig ezekkel együtt értékelte korábbi vallomásaikat. A Kúria a harmadfokú eljárás során megállapította, hogy mind az első-, mind a másodfokú bíróság az eljárása idején hatályos törvényi rendelkezéseknek megfelelően járt el, és nem követett el feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést. A IV. rendű terhelt tanúvallomásainak értékelhetősége tekintetében osztotta az első- és másodfokú bíróság által tett megállapításokat. Rámutatott továbbá arra is, hogy az elsőfokú eljárás több, mint két évig tartott, ezalatt az idő alatt a terheltek és védőik teljeskörűen tudtak élni iratmegismerési jogukkal.
[12] 4.3. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a rendes bíróságoktól eltérően nem a felülbírálatra alkalmasság szempontjából vizsgálja a bíróságok indokolási kötelezettségének teljesítését, és tartózkodik attól, hogy jogági dogmatikához tartozó kérdések helytállóságáról, illetve törvényességéről, avagy kizárólag törvényértelmezési problémáról állást foglaljon {3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]}. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság nem vizsgálja azt sem, hogy az indokolásban megjelölt bizonyítékok és megjelenő érvek megalapozottak-e, mint ahogy azt sem vizsgálja, hogy a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e az eljárásban beszerzett bizonyítékokat és előadott érveket, vagy a konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás megalapozott-e. A tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése és mérlegelése ugyanis az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat {3237/2012. (IX. 28.) AB végzés; 3309/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [5]}.
[13] Az Alkotmánybíróság a fentiekre tekintettel megállapította, hogy az indítványozók ténylegesen a velük szemben hozott bírói döntések törvényességi, és nem alkotmányossági kritikáját fogalmazták meg. Az Alkotmánybíróság szerint az alkotmányjogi panaszban rögzített érvek nem alkalmasak arra, hogy a bírói döntés érdemére kiható alaptörvény-ellenesség kételyét felvessék vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést megalapozzanak.
[14] 5. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt követelményeknek, ezért nem fogadható be. Az Alkotmánybíróság erre tekintettel az alkotmányjogi panaszt, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Schanda Balázs s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Handó Tünde
alkotmánybíró helyett
Dr. Schanda Balázs s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Pokol Béla
alkotmánybíró helyett
. | Dr. Márki Zoltán s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
előadó alkotmánybíró
. |
. |