A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t :
1. Az Alkotmánybíróság az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény 5. § c) pontja és 22. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt egyebekben visszautasítja.
I n d o k o l á s I.
[1] 1. Az indítványozó 2009. október 26-án alkotmányjogi panaszt terjesztett elő, amelyben az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: régi Eubetv.) 4. § c) pontja és 22. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását kérte a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (a továbbiakban: Alkotmány) 2. § (1) bekezdésével és 57. § (4) bekezdésével összefüggésben.
[2] A régi Eubetv. 4. § c) pontja értelmében az európai elfogatóparancs végrehajtását meg kell tagadni, ha a magyar törvény szerint a büntethetőség vagy a büntetés elévült, feltéve, hogy az európai elfogatóparancs alapjául szolgáló bűncselekmény magyar joghatóság alá tartozik. Az indítványozó álláspontja szerint a kifogásolt rendelkezés sérti a jogbiztonság elvét és a tisztességes eljáráshoz való jogot, mert az elévülés kapcsán az átadás kérdésében döntő bíróságnak pusztán az európai elfogatóparancsot kibocsátó hatóságnak az elkövetési időre vonatkozó állítása áll rendelkezésére, azt azonban semmiféle bizonyíték nem támasztja alá, így sem a bíróság, sem a védelem nincs abban a helyzetben, hogy az elévülés mint átadási akadály érdemi kontrollját elvégezhesse. Véleménye szerint a szabályozással súlyos sérelmet szenved az előreláthatóság és a kiszámíthatóság, továbbá nem érvényesülhet az az elv sem, hogy a bűnüldözés kockázatát az állam viseli.
[3] Az indítványozó a konkrét ügy kapcsán hivatkozott arra, hogy a terhelt a bűncselekményt a régi Eubetv. hatályba lépése előtt követte el, így vele szemben legfeljebb kiadatásnak lett volna helye, így sérül a nullum crimen nulla poena sine lege elv. Az alkotmányjogi panaszban utal az Alkotmánybíróság 32/2008. (III. 12.) AB határozatában foglaltakra, miszerint a kettős kriminalizáció esetleges sérelme alkotmányellenessé tehet egy jogszabályt. Az indítványozó ezzel összefüggésben kéri annak megállapítását, hogy az Alkotmány 2. § (1) bekezdését és 57. § (4) bekezdését sérti a terheltnek olyan cselekmények miatti átadása, amelyet a régi Eubetv. hatálybalépését megelőzően követett el.
[4] Az alkotmányjogi panasz harmadik része a régi Eubetv. 22. § (1) bekezdését támadta, amely lehetővé teszi az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló határozatban a keresett személy átadását annak érdekében, hogy ellene Magyarország területén lefolytathassák a büntetőeljárást. Az indítványozó szerint alkotmányellenes helyzet állt elő azzal, hogy a megengedő szabályozás nem biztosítja minden esetben az eljárásnak a terhelt jelenlétében történő lefolytatását, valamint hogy nem határozza meg az átadás elhalasztásával kapcsolatos mérlegelési szempontokat.
[5] 2. Az indítványozó az Alkotmánybíróság IV/1207-1/2012. számú végzésére hivatkozással, kérelmét jogi képviselője útján, 2012. március 14-én az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése és 71. § (3) bekezdése alapján terjesztette elő. Indítványában kifejtette, hogy a régi Eubetv. kifogásolt rendelkezései az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe, valamint XXVIII. cikk (4) bekezdésébe ütköznek, és fenntartotta korábbi indítványában kifejtett érvelését.
[6] 3. A régi Eubetv.-t 2013. január 1-jével felváltotta az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény (a továbbiakban: Eubetv.). Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a régi Eubetv. már hatályon kívül helyezett 4. § c) pontját, valamint a 22. § (1) bekezdését kifogásolta, amelyeket az Eubetv. 5. § c) pontjában és 22. § (1) bekezdésében változatlanul tartalmaz.
[7] Az Abtv. 41. § (3) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alaptörvény-ellenességét akkor állapíthatja meg, ha a jogszabályt konkrét esetben még alkalmazni kellene. Az átadás tárgyában lefolytatott büntetőeljárásban a régi Eubetv. szabályait már nem kellene alkalmazni, egy új eljárásban, illetve az eljárás folytatása során – mint az elbíráláskor hatályban lévő törvény – az Eubetv. szabályai lennének irányadók. Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálatot jelen alkotmányjogi panasz kapcsán nem a régi Eubetv. rendelkezései, hanem az Eubetv. azzal tartalmilag azonos 5. § c) pontja és 22. § (1) bekezdése tekintetében folytatta le.
II.
[8] Az Alkotmánybíróság eljárása során a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:
[9] 1. Az Alaptörvény indítvány elbírálása során figyelembe vett rendelkezései:
„B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.”
„XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.
[…]
(4) Senki nem nyilvánítható bűnösnek, és nem sújtható büntetéssel olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog vagy – nemzetközi szerződés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben – más állam joga szerint nem volt bűncselekmény.”
[10] 2. A régi Eubetv. indítvánnyal érintett rendelkezései:
„4. § Az európai elfogatóparancs végrehajtását meg kell tagadni: […]
c) ha a magyar törvény szerint a büntethetőség vagy a büntetés elévült, feltéve, hogy az európai elfogatóparancs alapjául szolgáló bűncselekmény magyar joghatóság alá tartozik (Btk. 3. és 4. §);”
„22. § (1) A Fővárosi Bíróság az európai elfogatóparancs végrehajtásáról hozott határozatában elhalaszthatja a keresett személy átadását annak érdekében, hogy ellene a Magyar Köztársaság területén a büntetőeljárást lefolytathassák, illetve hogy – ha már elítélték – az európai elfogatóparancs kibocsátásának alapjául szolgáló cselekménytől különböző bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés büntetését vagy szabadságelvonással járó intézkedését végrehajthassák.”
[11] 3. Az Eubetv. indítvánnyal érintett rendelkezései:
„5. § Az európai elfogatóparancs végrehajtását a Fővárosi Törvényszék megtagadja: […]
c) ha a magyar törvény szerint a büntethetőség vagy a büntetés elévült, feltéve, hogy az európai elfogatóparancs alapjául szolgáló bűncselekmény magyar joghatóság alá tartozik,”
„22. § (1) A Fővárosi Törvényszék az európai elfogatóparancs végrehajtásáról hozott határozatában elhalaszthatja a keresett személy átadását annak érdekében, hogy ellene Magyarország területén a büntetőeljárást lefolytathassák, illetve hogy – ha már elítélték – az európai elfogatóparancs kibocsátásának alapjául szolgáló cselekménytől különböző bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés büntetését vagy szabadságelvonással járó intézkedését végrehajthassák.”
III.
[12] Az indítvány megalapozatlan.
[13] 1. Az Alkotmánybíróság először röviden áttekintette az Európai Unió Tanácsa által elfogadott, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásról szóló 2002/584/IB. kerethatározatnak (kihirdetve: Hivatalos Lap L 190, 2002. júl. 18., 0001-0020. o., a továbbiakban: Kerethatározat) a vizsgált kérdésekkel kapcsolatos fontosabb rendelkezéseit.
[14] Az európai elfogatóparancs alapgondolata az volt, hogy ha valamely uniós tagállam igazságügyi hatósága az általa kibocsátott jogi aktus alapján valamely büntetőeljárás alatt álló, vagy már elítélt személy átadását kéri, e határozatát az Európai Unió egész területén végrehajtsák, és a személyt a lehető legrövidebb időn belül részére átadják. Célja a tagállamok közötti kiadatás eltörlése és annak az igazságügyi hatóságok közötti átadás rendszerével való felváltása volt. A Kerethatározat (6) és (10) preambulum bekezdései is hangsúlyozzák, hogy az európai elfogatóparancs a kölcsönös elismerés elvének első konkrét megvalósulása a büntetőjog területén, amely a tagállamok közötti nagyfokú bizalomra épül.
[15] A Kerethatározat 1. cikke értelmében az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés-büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja. A 2. cikk meghatározza az európai elfogatóparancs alkalmazhatóságának feltételeit, annak kibocsátására olyan cselekmények esetén van lehetőség, amelyeknél a kibocsátó tagállam joga szerint a büntetési tétel felső határa legalább tizenkét havi szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedés, illetve ha a szabadságvesztést kiszabó ítéletet vagy a szabadságelvonással járó intézkedést már meghozták, ennek időtartama legalább négy hónap.
[16] A Kerethatározat 3. cikke szabályozza az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának kötelező okait, a 4. cikk pedig a megtagadás mérlegelhető okait határozza meg. A 4. cikk 4. pontja értelmében a végrehajtó állam igazságügyi hatósága megtagadhatja az európai elfogatóparancs végrehajtását, ha „a végrehajtó állam joga szerint a büntethetőség vagy a büntetés elévült, és a cselekmények e tagállam büntetőjoga szerint saját joghatósága alá tartoznak.”
[17] A Kerethatározat 32. cikke rendelkezik a szabályozás időbeli hatályáról. Eszerint a 2004. január 1. előtt kézhez vett kiadatási kérelmeket továbbra is a kiadatás terén meglévő nemzetközi szerződések alapján kell elbírálni. Az ezen időpont után érkező kérelmekre nézve a tagállamok által e kerethatározat szerint elfogadott szabályok az irányadók. Az egyes tagállamok azonban e kerethatározat elfogadásakor nyilatkozhatnak úgy, hogy végrehajtó tagállamként továbbra is a 2004. január 1. előtt alkalmazandó kiadatási rendszer szerint járnak el az általuk meghatározott időpont előtt elkövetett cselekményekre vonatkozó megkeresésekkel kapcsolatban. Ez nem lehet 2002. augusztus 7-nél későbbi időpont. A nyilatkozat bármikor visszavonható. Az európai elfogatóparancs ideiglenes alkalmazásáról Franciaország, Olaszország és Ausztria tett megfelelő nyilatkozatot. Csehország szintén korlátozta a saját állampolgárok átadásának lehetőségét a 2004. november 1. előtt elkövetett bűncselekmények vonatkozásában. [COM(2007)407. Az Európai Bizottság jelentése az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásról szóló, 2002. június 13-i kerethatározat 2005-től való végrehajtásáról.]
[18] 2. A Kerethatározat rendelkezéseit a magyar jogba a régi Eubetv. ültette át. Ezt a törvényt 2013. január 1-jével felváltotta Eubetv. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a régi Eubetv. már hatályon kívül helyezett 4. § c) pontját, valamint a 22. § (1) bekezdését kifogásolta, amelyeket az Eubetv. hatályos 5. § c) pontja és 22. § (1) bekezdése tartalmazza.
[19] 2.1. Az Eubetv. 5. §-a rendelkezik az európai elfogatóparancs végrehajtásának kötelező megtagadási okairól. Ezek egyike az indítványozó által is kifogásolt c) pont, a büntethetőség vagy büntetés elévülése, feltéve, hogy az európai elfogatóparancs alapjául szolgáló bűncselekmény magyar joghatóság alá tartozik. Az indítványozó ezzel kapcsolatban azt kifogásolja, hogy az elévülés kezdő időpontja kizárólag az európai elfogatóparancsot kibocsátó hatóság állítása alapján határozható meg, amely álláspontja szerint sérti a jogbiztonság alkotmányos elvét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot.
[20] Az európai elfogatóparancs alapján történő átadás alapja a tagállami hatóságok kölcsönös együttműködése és bizalma. Az európai bűnügyi és igazságszolgáltatási együttműködésben kulcselemet képező szabály az együttműködésben résztvevő másik állam jogrendszerébe vetett bizalom. A magyar végrehajtó igazságügyi hatóság a külföldi hatóság által a rendelkezésére bocsátott adatok alapján dönt arról, hogy fennáll-e a magyar törvény szerint a büntethetőség vagy a büntetés elévülése, és ez alapján meg kell-e tagadni az európai elfogatóparancs végrehajtását. Ez azonban nem jelenti az elfogatóparancsot kiállító hatóság ellenőrzés nélküli elfogadását. Az Eubetv. 11. § (1) bekezdése alapján a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart, amelyen meghallgathatja a keresett személyt, aki a meghallgatás során vitathatja az átadás feltételeit befolyásoló körülmények fennállását. Ha a Fővárosi Törvényszék megítélése szerint a kibocsátó tagállam igazságügyi hatósága által közölt adatok és tények alapján nem lehet megfelelő határozatot hozni az átadás tárgyában, az Eubetv. 19. §-a alapján a Fővárosi Törvényszék a miniszter útján kérheti, hogy sürgősséggel bocsássák rendelkezésére a szükséges kiegészítő információkat, így különösen a végrehajtás megtagadásával, köztük az elévüléssel kapcsolatos adatokat. Ha ez alapján a magyar végrehajtó igazságügyi hatóság arra a következtetésre jut, hogy az elévülésen alapuló megtagadási ok fennáll, az Eubetv. 5. § c) pontja alapján megtagadja az európai elfogatóparancs végrehajtását.
[21] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az, hogy az elévülés kezdő időpontja tekintetében az európai elfogatóparancsot kibocsátó hatóság állítása az irányadó, nem okoz alaptörvény- ellenes helyzetet, ezért az alkotmányjogi panaszt ebben a részében elutasította.
[22] 2.2. Az indítványozó az Eubetv. európai elfogatóparancs végrehajtásának elhalasztására vonatkozó rendelkezéseit is kifogásolja azon az alapon, hogy a szabályozás túlságosan megengedő, amely nem biztosítja a magyar büntetőeljárásnak a terhelt jelenlétében való lefolytatását, valamint nem határozza meg a mérleges szempontjait.
[23] Az Eubetv. 22. § (1) bekezdése az átadás elhalasztásának lehetőségéről rendelkezik, az eljáró bíróság mérlegelheti annak szükségességét. A jogszabályi rendelkezés úgy fogalmaz, hogy a keresett személy átadását annak érdekében lehet elhalasztani, hogy ellene Magyarország területén a büntetőeljárást lefolytathassák, vagy ha már elítélték, az európai elfogatóparancs kibocsátásának alapjául szolgáló cselekménytől különböző bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedését végrehajthassák.
[24] A törvény ezen megfogalmazásából az következik, hogy a büntetőeljárás lefolytatása (és a büntetés végrehajtása) kapcsán fontos szempont a terhelt jelenlétének szükségessége. Elsődlegesen tehát azt kell vizsgálni, hogy a keresett személy jelenléte nélkül lefolytatható-e az eljárás. Az, hogy a büntetőeljárásban mikor szükséges a terhelt személyes jelenléte, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) rendelkezéseinek figyelembevételével dönthető el. Ezt alátámasztja az Eubetv. 2. §-a is, amely háttérjogszabályként rendeli alkalmazni az Eubetv. alapján folytatott eljárásokban a Be. szabályait.
[25] A terhelt személyes jelenlétének szükségessége szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy a büntetőeljárásban a bíróság milyen eljárásban jár el. A Be. meghatározza, hogy a bíróság tárgyaláson, nyilvános ülésen vagy tanácsülésen járhat el, és az eljárási formák függvényében rendelkezik a résztvevő személyekről.
[26] Az Alkotmánybíróságnak jelen ügy kapcsán nem feladata a terhelt távollétében történő eljárást lehetővé tevő jogszabályi rendelkezések alaptörvény-ellenességének vizsgálata, azonban azt fontos leszögezni, hogy a terhelt távollétében folytatott büntetőeljárás lehetősége fontos eszköze az igazságszolgáltatás hatékony működésének. A büntető igazságszolgáltatás állami monopóliumából a büntető igény érvényesítésének kötelezettsége keletkezik, amely indokolja, hogy az állami büntető hatalmat gyakorló szerveknek hatékony eszközök álljanak rendelkezésükre ezen feladat teljesítéséhez. Lényeges azonban, hogy ezen eszközöknek meg kell felelniük a tisztességes eljáráshoz való jog követelményeinek. A tisztességes eljáráshoz való jog lényeges eleme a terhelt védelemhez való jogának érvényesülése. A Be. a védelemhez való jog érvényesülése érdekében garanciális szabályokat tartalmaz arra az esetre, ha a büntetőeljárást a terhelt távollétében folytatják. Ilyen garanciális szabályok például a kötelező védő alkalmazása, valamint a tárgyalás, nyilvános ülés terhelt távollétében történő lefolytatásának részletes törvényi feltételei.
[27] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Eubetv. és a Be. rendelkezéseinek együttes értelmezésével pontosan meghatározhatók azok a szempontok, amelyeket a bíróságnak figyelembe kell vennie az átadás elhalasztásáról szóló döntés meghozatalakor. Az Eubetv. és a Be. rendelkezései együttesen meghatározzák a bíróság döntésének korlátait, és megfelelő garanciákat biztosítanak a terhelt védelemhez való jogának érvényesüléséhez. Az, hogy az Eubetv. az átadás elhalasztását a bíróságok mérlegelésére bízza, amely adott esetben azzal is járhat, hogy a terhelt nem lesz jelen személyesen a Magyarországon folyamatban lévő büntetőeljárás során, nem sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Eubetv. 22. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló indítványt is elutasította.
[28] 2.3. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában hivatkozik a nullum crimen és nulla poena sine lege elv sérelmére azzal kapcsolatban, hogy mivel a konkrét ügyben a bűncselekmény elkövetése az európai elfogatóparancsra vonatkozó szabályok hatályba lépése előtt történt, átadásnak nem is lett volna helye. Ennek kapcsán kéri annak megállapítását, hogy alaptörvény-ellenes a terheltnek olyan cselekmény miatti átadása, amelyet az európai elfogatóparancsról szóló jogszabály hatályba lépését megelőzően követett el.
[29] Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az indítvány ezen része tartalmilag alkotmányos követelmény megállapítására irányul. Az Abtv. 46. § (3) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során folytatott eljárásában határozattal megállapíthatja azokat az Alaptörvény szabályozásából eredő, és az Alaptörvény rendelkezéseit érvényre juttató alkotmányos követelményeket, amelyeknek a vizsgált, illetve a bírósági eljárásban alkalmazandó jogszabály alkalmazásának meg kell felelnie. Alkotmányos követelmény megállapításának azonban hivatalból van helye, ilyen tartalommal indítvány nem terjeszthető el, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt ebben a részében visszautasította.
[30] A Kerethatározat 32. cikke egyébként maga rendelkezett az európai elfogatóparancs alkalmazhatóságának időbeli hatályáról, azt nem a bűncselekmények elkövetéséhez, hanem a kiadatási kérelmek érkezéséhez kötötte. A Kerethatározat ezen rendelkezése lehetővé tette azt is, hogy a tagállamok eltérően határozzák meg az alkalmazhatóság idejét, ezt azonban egy három hónapos határidőn belül be kell jelenteni. A kiadatás terén meglévő egyezmények relevánsak maradhatnak abban az esetben, ha a tagállam a Kerethatározat 32. cikke szerinti nyilatkozatot tesz, vagy egyéb olyan helyzetekben, amikor az európai elfogatóparancs nem alkalmazható. Az Európai Bíróság a Kerethatározat 31. és 32. cikkének értelmezésével összefüggésben előterjesztett előzetes döntéshozatali eljárásában utalt arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az eljárási szabályokat általában a hatálybalépésükkor folyamatban lévő jogvitákra is alkalmazni kell [az Európai Bíróság C-296/08. PPU. sz. (Goicoechea) ügyben 2008. augusztus 12-én hozott ítélet 53–58, 72–80. pontjait].
[31] Magyarország nem élt a Kerethatározat 32. cikke szerinti nyilatkozat megtételének lehetőségével, ezáltal egyértelműen elfogadta a Kerethatározat által meghatározott időbeli alkalmazhatósági szabályokat, azaz, hogy az európai elfogatóparancs a 2004. május 1. előtt elkövetett bűncselekmények esetén, a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazandó.
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Lévay Miklós s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |