Ügyszám: 977/H/2005
.
.
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr.
Az indítvány lényege:

A határozat száma: 2/2006. (I. 30.) AB határozat

ABH oldalszáma: 2006/49
.
A határozat kelte: Budapest, 01/30/2006
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság által népi
    kezdeményezésre irányuló aláírásgyűjtő ív mintapéldánya  és  az
    azon  szereplő  kérdés hitelesítése tárgyában hozott  határozat
    ellen  benyújtott kifogások alapján meghozta – Dr. Kovács Péter
    alkotmánybíró úr különvéleményével – a következő

                             határozatot:

    Az  Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság  38/2005.
    (X. 20.) OVB határozatát helybenhagyja.

    Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás

                                    I.

      A   választási  eljárásról  szóló  1997.  évi  C.  törvény   (a
      továbbiakban:  Ve.)  130. § (1) bekezdése  alapján  a  38/2005.
      (X.20.)   OVB  határozat  ellen  kifogást  nyújtottak   be   az
      Alkotmánybírósághoz,  amelyben  az  indítványozók  a  határozat
      felülvizsgálatát és megsemmisítését kezdeményezik. Az  Országos
      Választási  Bizottság (a továbbiakban: OVB) e  határozatában  a
      nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII.
      törvény  (a  továbbiakban: Nekt.) 61. § (2) bekezdésén  alapuló
      népi kezdeményezésre irányuló aláírásgyűjtő ív mintapéldányának
      hitelesítéséről döntött.
      Az  OVB határozatát 2005. október 20-i ülésén fogadta el, és  a
      Magyar Közlöny 142. számában 2005. október 27-én tette közzé. A
      kifogást a Ve. 130. § (1) bekezdésének megfelelően október  28-
      án  nyújtották  be az Országos Választási Bizottsághoz,  és  az
      Országos  Választási Iroda vezetője november 2-án  juttatta  el
      azt az Alkotmánybírósághoz. Ezt követően további három kifogást
      az  indítványozók a kifogás benyújtására nyitva álló  határidőn
      belül  (október  27., november 7., november 9.) közvetlenül  az
      Alkotmánybírósághoz nyújtottak be.
      Tekintettel  arra, hogy ez utóbbi beadványok a  törvényes  úton
      előterjesztett  kifogáshoz  hasonló  tartalommal   bírnak,   az
      Alkotmánybíróság eljárása során csatlakozó indítványként  vette
      figyelembe azokat.
      Az OVB által hitelesített aláírásgyűjtő íven szereplő kérdés  a
      következő:
      „A  nemzeti  és  etnikai kisebbségek jogairól szóló  1993.  évi
      LXXVII. törvény (a továbbiakban: kisebbségi törvény) 61.  §  2.
      bekezdésének    értelmében   alulírott   magyar   állampolgárok
      kijelentjük, hogy a magyarországi zsidó kisebbséghez tartozunk,
      és  a  kisebbségi törvényben foglalt feltételeknek megfelelünk.
      Kérjük a T. Országgyűlést, hogy a kisebbségi törvény 61.  §  1.
      bekezdésében  a  népcsoportok felsorolását a  zsidó  kisebbségi
      népcsoporttal egészítse ki.”

      Az  indítványozók  álláspontja szerint  az  aláírásgyűjtő  íven
      szereplő  kérdés  hitelesítése törvénysértő, mivel  a  zsidóság
      nemzetiséggé   nyilvánításának   nincsenek   meg   a   törvényi
      feltételei,   a  kérdés  ellentétes  a  „nemzeti   és   etnikai
      kisebbségnek”   a   Nekt.   1.  §  (2)   bekezdésében   foglalt
      meghatározásával.

                                    II.
                                     
      Az   Alkotmánybíróság  a  következő  jogszabályi  rendelkezések
      alapján hozta meg határozatát:
            1)  Az  Alkotmánynak  a  népi  kezdeményezésre  vonatkozó
      rendelkezései:
          „28/B.  §  (1)  Országos népszavazás és népi  kezdeményezés
      tárgya az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdés lehet.”

          „28/D.  §  Országos  népi kezdeményezést  legalább  50  000
      választópolgár nyújthat be. Az országos népi kezdeményezés arra
      irányulhat, hogy az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdést az
      Országgyűlés   tűzze   a   napirendjére.   Az   országos   népi
      kezdeményezésben megfogalmazott kérdést az Országgyűlés köteles
      megtárgyalni.”

          2) A Nekt. 1. §-ának hatályos rendelkezései:
          „1.  §  (1) E törvény hatálya kiterjed mindazon,  a  Magyar
      Köztársaság    területén    lakóhellyel    rendelkező    magyar
      állampolgárokra,  akik magukat valamely  nemzeti  vagy  etnikai
      kisebbséghez   tartozónak  tekintik,   valamint   e   személyek
      közösségeire.
          (2)  E  törvény értelmében nemzeti és etnikai kisebbség  (a
      továbbiakban:  kisebbség) minden olyan,  a  Magyar  Köztársaság
      területén  legalább  egy évszázada honos népcsoport,  amely  az
      állam  lakossága  körében  számszerű kisebbségben  van,  tagjai
      magyar  állampolgárok és a lakosság többi részétől saját nyelve
      és  kultúrája,  hagyományai  különböztetik  meg,  egyben  olyan
      összetartozás-tudatról   tesz   bizonyságot,   amely   mindezek
      megőrzésére,  történelmileg  kialakult  közösségeik  érdekeinek
      kifejezésére és védelmére irányul.”

            A  Nekt.  61.  §-ának  az  OVB  határozat  meghozatalakor
      hatályban volt szövege:
          „61.  §  (1)  E  törvény  értelmében  Magyarországon  honos
      népcsoportnak  minősülnek:  a bolgár,  a  cigány,  a  görög,  a
      horvát,  a  lengyel, a német, az örmény, a román, a  ruszin,  a
      szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán.
          (2)  Amennyiben  az  (1)  bekezdésben  felsoroltakon  kívül
      további  kisebbség kíván bizonyságot tenni arról, hogy megfelel
      az  e törvényben foglalt feltételeknek, legalább 1000, magát  e
      kisebbséghez  tartozónak valló választópolgár e  tárgykörben  a
      népi  kezdeményezését az Országgyűlés elnökéhez nyújthatja  be.
      Az  eljárás  során  a népszavazásról és a népi kezdeményezésről
      szóló  1989.  évi  XVII. törvény vonatkozó rendelkezéseit  kell
      alkalmazni.”
      [Bár   a   Nekt.   ez  utóbbi  rendelkezését   formálisan   nem
      módosították,  mivel  az 1989. évi XVII. törvényt  az  országos
      népszavazásról  és népi kezdeményezésről szóló 1998.  évi  III.
      törvény  21. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül  helyezte,
      az  új  törvény hatályba lépését, 1998. február 27-ét  követően
      értelemszerűen az új törvény szabályait kellett alkalmazni.]

      Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy a Nekt.
      61.  §  (2) bekezdését a kisebbségi önkormányzati választásról,
      valamint  a  nemzeti  etnikai  kisebbségekre  vonatkozó   egyes
      törvények módosításáról szóló 2005. évi CXIV. törvény  58.  §-a
      módosította.
          A Nekt. 61. § (2) bekezdésének hatályos szövege:
          „(2)  Ha  az  (1) bekezdésben felsoroltakon  kívül  további
      kisebbség  kíván bizonyságot tenni arról, hogy  megfelel  az  e
      törvényben  foglalt  feltételeknek,  legalább  1000,  magát   e
      kisebbséghez  tartozó  választópolgár  e  tárgykörben  a   népi
      kezdeményezésre  vonatkozó  aláírásgyűjtő  íveket  az  Országos
      Választási Bizottság elnökének nyújtja be. Az eljárás során  az
      országos   népszavazásra  és  népi  kezdeményezésre   vonatkozó
      törvény  rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy az Országos
      Választási Bizottság az eljárása során köteles kikérni a Magyar
      Tudományos   Akadémia  elnökének  állásfoglalását  a   törvényi
      feltételek fennállásáról.”

           3)  Az  országos  népszavazásról és népi  kezdeményezésről
      szóló 1998. évi III. törvénynek (a továbbiakban: Nsztv.) a népi
      kezdeményezésre vonatkozó szabályai:
          „17.  §  A  népi kezdeményezésnek pontosan és  egyértelműen
      tartalmaznia kell a megtárgyalásra javasolt kérdést.
          18.  §  Az Országos Választási Bizottság akkor tagadja  meg
      az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, ha
       a) a kérdés nem tartozik az Országgyűlés hatáskörébe,
       b)  a kérdés megfogalmazása nem felel meg a törvényben foglalt
      követelményeknek,
       c)  az  aláírásgyűjtő ív nem felel meg a választási eljárásról
      szóló törvényben foglalt követelményeknek.
          19.  §  A népi kezdeményezést – az aláírásgyűjtésnek a  Ve.
      118/A.  §-a szerinti szünetelése kivételével – az aláírásgyűjtő
      ív   hitelesítését  követő  két  hónapon  belül  egyszer  lehet
      benyújtani  az  Országos  Választási  Bizottság  elnökéhez.   A
      pótlólag  benyújtott,  a  kezdeményezést  kiegészítő  aláírások
      érvénytelenek.
          20.  §  A népi kezdeményezésről a 6. § szerinti bejelentést
      követő három hónapon belül dönteni kell.”

           4)  A  Ve.-nek  az országos népi kezdeményezésre  irányuló
      aláírásgyűjtő ív hitelesítésére vonatkozó szabályai:
          „131.  § Az országos népi kezdeményezés során a 117-121.  §
      és  a  130.  §  (1)  és  (3) bekezdésének  rendelkezéseit  kell
      megfelelően alkalmazni.”
          „117.  § (1) Az Országos Választási Bizottság a jogszabályi
      feltételeknek megfelelő aláírásgyűjtő ívet, illetőleg kérdést a
      benyújtástól számított harminc napon belül hitelesíti.
          (2)  Az  Országos Választási Bizottságnak az  aláírásgyűjtő
      ív,  illetőleg  a  konkrét  kérdés hitelesítésével  kapcsolatos
      határozatát  nyolc napon belül a Magyar Közlönyben  közzé  kell
      tenni.”
          „118. § (…)
          (3)  Valamennyi aláírásgyűjtő ívet a népszavazásra javasolt
      kérdéssel  kell  kezdeni.  Egy aláírásgyűjtő  íven  egy  kérdés
      szerepelhet.  Az aláírásoknak a kérdéssel azonos  oldalon  kell
      szerepelniük.
          (4) Az aláírásgyűjtő íveken a saját kezű aláírás mellett  –
      az  aláírás  hitelességének ellenőrzése  céljából  –  fel  kell
      tüntetni   a   kezdeményező  olvasható  családi  és   utónevét,
      lakcímét, valamint személyi azonosítóját.
          (5)  Az  aláírásgyűjtő ívet az aláírást  gyűjtő  polgár  az
      aláírásával látja el.”
          „130.   §  (1)  Az  Országos  Választási  Bizottságnak   az
      aláírásgyűjtő  ív,  illetőleg a konkrét kérdés  hitelesítésével
      kapcsolatos  döntése  elleni kifogást a határozat  közzétételét
      követő  tizenöt  napon  belül lehet  –  az  Alkotmánybírósághoz
      címezve – az Országos Választási Bizottsághoz benyújtani.
      (…)
          (3)  Az Alkotmánybíróság a kifogást soron kívül bírálja el.
      Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság, illetőleg
      az    Országgyűlés   határozatát   helybenhagyja,   vagy    azt
      megsemmisíti, és az Országos Választási Bizottságot,  illetőleg
      az Országgyűlést új eljárásra utasítja.”

                                   III.

      Az    Alkotmánybíróság   hatáskörét   a   jelen    ügyben    az
      Alkotmánybíróságról   szóló  1989.  évi   XXXII.   törvény   (a
      továbbiakban: Abtv.) 1. §-a h) pontja alapján a  Ve.  130.  §-a
      határozza meg. Az Alkotmánybíróság eljárása ebben a hatáskörben
      jogorvoslati   természetű.   Az   Alkotmánybíróság    az    OVB
      határozatában,  valamint  a kifogásban  foglaltak  alapján  azt
      vizsgálja,  hogy az OVB az aláírásgyűjtő ív hitelesítése  során
      az  Alkotmánynak és az irányadó törvényeknek megfelelően járt-e
      el  [63/2002. (XII. 3.) AB határozat, ABH 2002, 342, 344.].  Az
      Alkotmánybíróság feladatát e hatáskörben eljárva is alkotmányos
      jogállásával és, rendeltetésével összhangban látja el [25/1999.
      (VII. 7.) AB határozat, ABH 1999, 251, 256.].
      A    kifogás   jogorvoslati   jellegét   figyelembe   véve   az
      Alkotmánybíróságnak  a kifogás alapján azt kellett  vizsgálnia,
      hogy  az  OVB határozata megfelelt-e a határozat meghozatalakor
      hatályos  törvényi rendelkezéseknek. Tekintettel arra,  hogy  a
      Nekt. 61. § (2) bekezdésének hatályos szövege 2005. november 25-
      én   lépett  hatályba,  az  OVB  a  kifogások  által   érintett
      határozatát 2005. október 20-án fogadta el, az Alkotmánybíróság
      az  OVB  eljárásának és határozatának vizsgálata során a  Nekt.
      61.  §  (2)  bekezdésének  a módosítás  előtti  szövegét  vette
      figyelembe.

      A  Nekt. 61. § (2) bekezdésében szabályozott népi kezdeményezés
      a népi kezdeményezésnek egy sajátos esete, amelynek anyagi jogi
      feltételei  eltérnek  az  országos  népi  kezdeményezésnek   az
      Alkotmányban is megállapított általános szabályaitól. Ebben  az
      esetben a népi kezdeményezés meghatározott célra, a Nekt. 61. §
      (1)     bekezdésének    módosítására,    valamely    népcsoport
      kisebbségként  való elismerésére irányul. A népi  kezdeményezés
      benyújtására  magát  e  kisebbséghez  tartozónak   valló   1000
      választópolgár  jogosult.  A népi kezdeményezéssel  kapcsolatos
      eljárási  kérdésekben  az  országos  népszavazásról   és   népi
      kezdeményezésről  szóló  törvény  általános  rendelkezései   az
      irányadók.
      Az  Nsztv.  3.  §  (1) bekezdése alapján a népi  kezdeményezést
      támogató  aláírásokat  csak  az  aláírásgyűjtő  ív  OVB   által
      hitelesített  mintapéldányával  megegyező  aláírásgyűjtő   íven
      lehet    gyűjteni.   Az   aláírásgyűjtő   ív   mintapéldányának
      hitelesítése  során az Nsztv. 17-18. §-ai alapján  az  OVB  azt
      vizsgálja, hogy az aláírásgyűjtő íven szereplő kérdés eldöntése
      az  Országgyűlés  hatáskörébe tartozik-e, az  aláírásgyűjtő  ív
      pontosan   és   egyértelműen  tartalmazza-e  a   megtárgyalásra
      javasolt   kérdést,  a  kérdés  megfogalmazása   megfelel-e   a
      törvényben foglalt követelményeknek, maga az aláírásgyűjtő ív –
      formailag  és  tartalmilag  – megfelel-e  a  Ve.  118.  (3)-(5)
      bekezdésében előírt követelményeknek.
      Az OVB határozatában megállapította, hogy az aláírásgyűjtő íven
      megtárgyalásra  javasolt  kérdés  az  Országgyűlés  hatáskörébe
      tartozik, a kérdés megfogalmazása megfelel az Nsztv. 17. §-ában
      szabályozott követelményeknek, az aláírásgyűjtő ív eleget  tesz
      a   Ve.   118.  §  (3)-(5)  bekezdése  által  támasztott  alaki
      előírásoknak,   ezért   az  aláírásgyűjtő   ív   mintapéldányát
      hitelesítette.
      Az  OVB határozata ellen kifogást emelők azonban nem e törvényi
      előírások   megsértésére,  hanem  arra  alapítják  jogorvoslati
      kérelmüket,   hogy   a  zsidóság  kisebbséggé   nyilvánításának
      nincsenek meg a Nekt. 1. § (2) bekezdésében foglalt feltételei,
      így  a  kérdés  a  Nekt. 1. § (2) bekezdését sérti.  Az  OVB  a
      hitelesítési  eljárás során a kérdés tartalmának törvényességét
      a Nekt. 1. § (2) bekezdésével összefüggésben nem vizsgálta.

      Az  Alkotmánybíróságnak a kifogások alapján abban  a  kérdésben
      kellett állást foglalnia, hogy törvénysértő-e az OVB határozata
      amiatt,  mert az OVB a hitelesítési eljárás során  nem  foglalt
      állást  abban  a  kérdésben,  hogy fennállnak-e  a  kisebbséggé
      nyilvánítás törvényi feltételei.
      Az  Alkotmány  28/D.  §-a  alapján a  népi  kezdeményezés  arra
      irányul,  hogy  az Országgyűlés a hatáskörébe  tartozó  kérdést
      tűzze  napirendre,  érdemben tárgyalja  meg  és  döntsön  annak
      elfogadásáról,   vagy  elvetéséről.  „A  népi  kezdeményezésből
      csupán  törvényhozási kérdésben való vita és döntés következik.
      Így  a népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívén szereplő kérdéssel
      szemben  is  mindössze  annyi  az elvárás,  hogy  törvényhozási
      tárgykörre  vonatkozzon.” [42/2002. (X. 11.) AB határozat,  ABH
      2002, 316, 318.]
      A  Nekt. 61. § (2) bekezdésében szabályozott népi kezdeményezés
      bár tárgykörét tekintve kötött, de az is arra irányul, hogy  az
      Országgyűlés  a  népi  kezdeményezésben  foglalt  törvényhozási
      kezdeményezést  tűzze napirendjére, tárgyalja  meg  és  a  népi
      kezdeményezés  bejelentésétől számított három hónapon  belül  a
      népi kezdeményezés tárgyában hozzon döntést. A kezdeményezésben
      foglaltak  nem  kötik  az Országgyűlést. Ennek  megfelelően  az
      aláírásgyűjtő  ív  hitelesítésére irányuló  eljárásban  a  népi
      kezdeményezés ezen esetében sem támasztható nagyobb követelmény
      az  aláírásgyűjtő íven megfogalmazott kérdéssel  szemben,  mint
      az,   hogy   a   kérdésnek  a  Nekt.  61.  §  (2)  bekezdésében
      szabályozott törvényhozási kezdeményezésre kell irányulnia.  Az
      OVB-nek az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítése során
      nem  feladata  annak  vizsgálata,  hogy  a  népi  kezdeményezés
      teljesíthetőségének  törvényi  feltételei  fennállnak-e.  Annak
      megítélése,  hogy  az  aláírásgyűjtő  ív  aláírói  által   tett
      „bizonyság”   megfelel-e  a  Nekt.-ben  foglalt  feltételeknek,
      fennállnak-e a Nekt. 61. § (1) bekezdése módosításának a  Nekt.
      1.  §  (2)  bekezdésében  foglalt feltételei,  az  Országgyűlés
      hatáskörébe tartozik.
      Az  Alkotmánybíróság ebben az ügyben a Ve. 130. § (1) bekezdése
      alapján jogorvoslati fórumként járt el: azt vizsgálhatta,  hogy
      az  OVB  törvényesen gyakorolta-e hatáskörét akkor,  amikor  az
      aláírásgyűjtő    ív    hitelesítése   mellett    döntött.    Az
      Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre arra, hogy az aláírásgyűjtő
      ív  hitelesítése  iránti  eljárásban, a hitelesítésre  irányadó
      alkotmányi és törvényi szempontokon túlterjeszkedve, az  ügyben
      érdemben határozzon.

      Mindezeket  figyelembe véve az Alkotmánybíróság megállapította,
      hogy az OVB 38/2005. (X. 20.) határozata megfelel a Nekt. 61. §
      (2)   bekezdésén   alapuló   népi  kezdeményezés   támogatására
      kezdeményezett aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítésére
      az  Nsztv.-ben  szabályozott törvényi előírásoknak,  ezért  azt
      helybenhagyta.
                               Dr. Bihari Mihály
                          az Alkotmánybíróság elnöke
                                       
          Dr. Bagi István                          Dr. Balogh Elemér
          alkotmánybíró                                alkotmánybíró
                                       
          Dr. Bragyova András                        Dr. Erdei Árpád
          alkotmánybíró                                alkotmánybíró
                                       
          Dr. Harmathy Attila                       Dr. Holló András
          alkotmánybíró                         előadó alkotmánybíró
                                       
          Dr. Kiss László                           Dr. Kovács Péter
          alkotmánybíró                                alkotmánybíró
                                       
          Dr. Kukorelli István    Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
          alkotmánybíró                                alkotmánybíró
        Dr. Kovács Péter alkotmánybíró különvéleménye

                                      I.

        A  határozatban tárgyalt problematikát kiemelkedő fontosságúnak
        tartom,   amelynek   a   megítélése  nem   választható   el   a
        rendszerváltozás során helyreállított jogállamiság régi  és  új
        intézményeihez való viszony tisztázásától. Közismert  az,  hogy
        több  jogintézményünk  is  mutat  a  jogalkotói  szándék  és  a
        részletszabályok  pontos kidolgozottsága dacára  afunkcionális,
        sőt  diszfunkcionális vonásokat: egyes elemeiben  a  kisebbségi
        joganyag  is ide tartozik. Sajátos egybeesés, hogy egy  hónapon
        belül az Alkotmánybíróságnak kétszer is kellett foglalkoznia  a
        nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII.
        törvény  (a  továbbiakban: Nekt.) koncepcionális kérdéseket  is
        felvető   szabályaival,  hiszen  a  45/2005.  (XII.   14.)   AB
        határozatában   (ABK   2005.  december,  772.)   a   kisebbségi
        önkormányzati  választások  bizonyos  kérdéseit   tárgyalta   a
        testület,  a  jelen  határozat pedig a  nevesített  kisebbségek
        felsorolásának bővítését érinti.

                                      II.

        A határozat egy konkrét kezdeményezés elbírálhatóságához, ennek
        időzíthetőségéhez  és  az  arra jogosult  meghatározhatóságához
        kapcsolódik, de általánosabb kérdéseket is felvet, nevezetesen,
        hogy  a  Nekt.  utalása  az  országos  népszavazásról  és  népi
        kezdeményezésről   szóló   1998.   évi   III.   törvényre    (a
        továbbiakban:  Nsztv.) hogyan értelmezendő. Úgy vélem,  hogy  a
        nemzeti  kisebbségként való elismerésre irányuló  kezdeményezés
        annyi  különbséget mutat – közülük egy-kettőt maga a  határozat
        is említ – az egyéb tárgyban született illetve benyújtható népi
        kezdeményezésekhez   képest,   hogy   a    Nsztv-ben    foglalt
        rendelkezések csak mutatis mutandis alkalmazhatóak.

        Igen   fontosnak   –   és  relevánsnak  –  tartom   az   alábbi
        különbségeket:

        –   Különbözik  az  50000  illetve  az  1000  főben   ex   lege
        meghatározott küszöbérték.
        –  Emellett különbség van a két kezdeményezés között a tartalmi
        előreláthatóság tekintetében: az (általános) népi kezdeményezés
        esetében  a  kezdeményezés tartalmát a jogalkotó  nyilvánvalóan
        nem  láthatta előre, ezzel szemben a nemzeti kisebbségként való
        elismerésre  irányuló  kezdeményezés  tartalma  a  Nekt.  által
        világosan meghatározott.
        –  Különbség van a két kezdeményezés között abban a tekintetben
        is,  hogy  a  parlament jogköre mennyire kötött. Az (általános)
        népi   kezdeményezés  esetében  a  parlament   mozgásszabadsága
        gyakorlatilag  teljeskörű: csak annyi kötelezettség  terheli  a
        népképviseletet, hogy a kérdést tárgyalja meg, de szabadon dönt
        arról,  hogy  ezt  milyen  részletességgel  teszi,  s  a   népi
        kezdeményezés  a  parlament  döntésének  irányát  semmiben  sem
        határolja be. A nemzeti kisebbségként való elismerésre irányuló
        kezdeményezés  esetében azonban a törvényhozó  nézetem  szerint
        nem  rendelkezhet  ugyanezzel  a szabadsággal,  diszkrécionális
        joggal:    a    nemzeti   kisebbség   törvényi   kritériumainak
        megvalósulása  esetében  (amit  természetesen  az  országgyűlés
        ellenőrizhet), az országgyűlés döntése csak egyirányú lehet:  a
        közjogi elismerés.
        –    Különbség    van    a    petíció    és    a    legitimáció
        összekapcsolhatóságát    illetően:    az    (általános)    népi
        kezdeményezés  esetében e kettő azonban nem kapcsolódik  össze,
        hiszen  állampolgári  jogról van szó. A  nemzeti  kisebbségként
        való  elismerés  esetében a petíció előterjesztésére  a  magyar
        állampolgárok  közül  csak  azok  jogosultak,  akik  az   adott
        népcsoporthoz tartoznak, s ezt deklarálják.
        –  Meghatározó  a  különbség abból a szempontból  is,  hogy  az
        (általános) népi kezdeményezés esetében tulajdonképpen közömbös
        a  petíció előterjesztőinek és a kezdeményezést elutasító,  azt
        nem  ismerő vagy egyszerűen csak nem megtalált, s ezért alá nem
        író személyeknek egymáshoz való viszonya. Nem ugyanez a helyzet
        azonban  a  nemzeti  kisebbségként  való  elismerésre  irányuló
        kezdeményezés esetében, mivel ott a döntés a népcsoportot, mint
        egészet  érinti.  Utóbbi  esetben  az  előterjesztői  kör  –  a
        törvényhozó  szándéka szerint – tulajdonképpen  a  faltörő  kos
        szerepét  valósítja  meg,  azaz nem a  maga  nevében,  hanem  a
        közösség,    mint    egész   nevében,    annak    hallgatólagos
        támogatásával,   mintegy   annak   mandatáriusaként   jár   el.
        Függetlenül  attól, hogy – az örökölt identitás felvállalásának
        szabadságára   tekintettel  –  az  adott   közösség   esetleges
        különleges   státusából  fakadó  jogokkal  egyénenként   hányan
        kívánnak ténylegesen is élni, nyilvánvaló, hogy a potenciálisan
        érintett  közösség  tiltakozása  ellenére  magát  a  közösséget
        közjogi jogalanyként nem lehet elismerni.
        –  Különbözhet  a  két  kezdeményezés kihatásait  illetően  is:
        szemben   az  (általános)  népi  kezdeményezéssel,  a   nemzeti
        kisebbségként  való elismerésre irányuló népi  kezdeményezés  –
        hosszan  tartó itthoni és Magyarország nemzetközi  kapcsolatait
        is érintő hatásokat eredményezhet.

                                     III.

        Ha  pedig  a  Nsztv. rendelkezéseit a Nekt. vonatkozásában  nem
        tudom   mechanikusan  alkalmazhatónak  tekinteni,  akkor  ennek
        logikus  következményeként nem tudom a  jelen  határozatban  is
        hivatkozott 42/2002. (X. 11.) AB határozatnak (ABH 2002,  316.)
        ugyanazt a jelentőséget tulajdonítani az előttünk levő  ügyben.
        Következésképpen  a  kezdeményezés hitelesítésének  eljárásában
        felelősséggel  bíró szervek hatáskörével –  nézetem  szerint  –
        összeegyeztethető az előzetes kontrollnak attól részben  eltérő
        formája  is,  mint amelyet általában véve gyakorol az  Országos
        Választási Bizottság.

        A   lex   specialis  elvre  figyelemmel  emellett  szólhat   az
        Alkotmánybíróság több határozata is:

        A   nemzeti   kisebbségként   való   elismerés   kezdeményezése
        eljárásának  különleges  volta, és  különösen  az  Országgyűlés
        döntési  szabadságának  a Nekt-ben rögzített,  s  a  fentiekben
        érintett   relatív   kötöttsége  miatt,  a  kérdés   kiemelkedő
        fontosságára is tekintettel mutatis mutandis irányadónak  tudom
        tekinteni  itt  is  azt,  amit a népszavazással  összefüggésben
        mondott ki az Alkotmánybíróság, amikor az 52/1997. (X. 14.)  AB
        határozatában   rámutatott,   hogy   a   kötelező   népszavazás
        garanciarendszere „két elv uralma alatt áll:  az  egyik  a  sui
        generis garanciális intézményrendszer kialakítása (ld preventív
        intézmények,  pl.  a kérdések, aláírásgyűjtő ívek  vizsgálata);
        továbbá  a  kötelező  népszavazás  természetétől  idegen,   azt
        megzavaró  beavatkozások kifejezett tilalma  …A  másik  elv  az
        alkotmányos szervek együttműködési kötelezettsége.” (ABH  1997,
        331, 344-345.)

        Az  Alkotmánybíróság az 52/1997. (X. 14.) AB határozatában arra
        is    rámutatott:   „Az   állampolgároknak   a   népszavazással
        kapcsolatos jogai védelme érdekében a jogbiztonság megköveteli:
        már  az  aláírásgyűjtés megkezdése előtt fel kell tárni  és  el
        kell  dönteni  azokat  a  jogvitákat, amelyek  a  szóban  forgó
        tárgykör  népszavazásra  bocsáthatósága,  illetőleg  a   kérdés
        megfogalmazása kapcsán felmerülhetnek. Nem szabad ugyanis – sem
        helyi,   sem  országos  népszavazás  keretében  –   kitenni   a
        választópolgárokat annak, hogy csak utólag,  az  aláírásgyűjtés
        befejezése   után   derüljön  ki:  azt  a   kérdést,   amelynek
        népszavazásra  bocsátását  támogatták,  nem  a  törvény   által
        megkövetelt  módon  fogalmazták  meg,  illetőleg   a   tárgykör
        valamely  okból nem képezheti népszavazás tárgyát.” (ABH  1997,
        331, 343)

        Az  Alkotmánybíróság 25/1999. (VII. 7.) AB határozatában  pedig
        azt  is  kimondta, hogy nemcsak az Alkotmány 28/C.  §-ának  (5)
        bekezdésében   felsorolt  esetekben  nem   lehet   népszavazást
        tartani,  hanem az Alkotmányból a népszavazás más  korlátai  is
        levezethetők  (ABH  1999, 251, 263.). Úgy  vélem,  hogy  ez  az
        eljárás sajátosságai miatt a nemzeti kisebbségkénti elismerésre
        is vonatkoztatandó tétel.

        Nézetem   szerint  tehát  a  Nsztv-ben  rögzített   ellenőrzési
        jogosítványok  gyakorlása ezért nem az  Országgyűlés  sérelmére
        történő  hatáskörelvonás lenne, hanem  éppen,  hogy  megfelelne
        annak  a tételnek, hogy „a jogállamiság elvéből … is következik
        az  Alkotmányban szabályozott szerveknek az a kötelessége, hogy
        alkotmányos  jelentőségű hatásköreiket jóhiszeműen,  feladataik
        teljesítését  kölcsönösen segítve, együttműködve  gyakorolják.”
        (8/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 51, 54.)

        Nyilvánvaló,   hogy   a  köztársasági  intézmények   tekintélye
        megóvásának  elvét szolgálja, amikor a törvényben rögzített,  s
        az  52/1997.  (X.  14.) AB határozatban  (ABH  1997,  331.)  is
        hivatkozott preventív intézmények megfelelő működése  révén  az
        Országgyűlés  mentesül  attól, hogy  a  törvényi  feltételeknek
        való,  az általános közismeret szintjén megállapítható meg  nem
        felelés tesztjét – tehát egy jogtechnikai típusú szűrést – neki
        kelljen  elvégezni.  Ha a közismeret szintjén  is  nyilvánvaló,
        hogy  a  kisebbségi  definíció  taxatív  elemeinek  valamelyike
        hiányzik,  úgy  ezt – nézetem szerint – már a formai  vizsgálat
        során meg kell állapítani. Sem az nem helyes, ha ez a vizsgálat
        nem  történik meg, sem az, ha érdemi eredménye nem jelenik  meg
        explicit  módon  a  döntésben.  Ebből  a  szempontból  az   sem
        helyeselhető,  hogy  az  ún.  hun kisebbségi  kezdeményezésben,
        annak a közismeret szintjén is megállapítható abszurditására is
        figyelemmel,   az   Országgyűlés   az   érdemben   helyes    (a
        kezdeményezésnek  helyt  nem  adó)  32/2005.  (IV.   27.)   OGY
        határozatában foglalt döntéshez erre utaló rövid indoklást  nem
        csatolt.
                                       
                                      IV.

        A  nemzeti  kisebbségkénti elismerésre  irányuló  kezdeményezés
        ellenőrzése során vitathatatlan gondot okoz, hogy a formai és a
        tartalmi    elemek    valójában    nehezen    szétválaszthatóan
        egybefonódnak.  Egyetértek azzal, hogy a többségi  határozat  a
        ratione  temporis szabályt figyelembe véve a Nekt.  61.  §  (2)
        bekezdésének  az  elbíráláskor  hatályban  levő,  a  kisebbségi
        önkormányzati képviselők választásáról, valamint a  nemzeti  és
        etnikai  kisebbségekre vonatkozó egyes törvények  módosításáról
        szóló  2005. évi CXIV törvénnyel módosított formáját,  azaz  az
        MTA  elnöki állásfoglalásának kikérésére vonatkozó utalást  nem
        tudja  figyelembe venni. Nézetem szerint azonban ez a módosítás
        csak eljárási szabályt tartalmaz, s pontosítja, hogy a törvényi
        feltételek  –  s  ez  a  fordulat a Nekt. kisebbségi  definíció
        feltételeit  jelenti  –  fennállásáról  az  MTA  elnökének   is
        nyilatkoznia  kell. Ez a módosítás azonban újabb feltételt  nem
        jelent,  hanem  csak  arra utal, hogy  az  érdemi  vizsgálatban
        ezután  vegyen  részt  az  MTA  elnök  is.  Következésképpen  a
        jelenleg   hatályos   eljárásban  is  helye   van   az   érdemi
        vizsgálatnak,  de  így ezt – illetve ennek  az  OVB-re  tartozó
        részét – az Országos Választási Bizottság most még maga kellett
        volna,  hogy  elvégezze.  A  módosításra  értelemszerűen  azért
        került  sor,  mivel  a tapasztalatok szerint olyan  kérdésekkel
        szembesült  az  OVB, ahol érdemi vizsgálat elvégzése  különböző
        okokból visszatérően akadályokba ütközött.

        Fentiek alapján tehát az OVB-nek megítélésem szerint a Nekt. és
        a Nsztv. egymáshoz viszonyított kapcsolatából következően is el
        kellett  volna  végeznie  azt  a minimális  vizsgálatot,  amely
        szükséges   ahhoz,  eldönthető  legyen,  hogy  az  adott   népi
        kezdeményezéssel  találkozók  megalapozottan  tudnak-e  dönteni
        abban,  hogy  aláírási legitimációjuk valóban van-e,  és  egyet
        értenek-e a kérdéssel, annak jogkövetkezményeivel.

                                      V.

        Úgy  vélem,  hogy  az  OVB-nek a formai természetű  vizsgálatok
        elvégezése  során  is más eredményre kellett  volna  jutnia,  a
        hitelesítésre   váró  mondatok  alapos  vizsgálata   révén.   A
        hitelesítendő  mondatok  a következők  voltak:  „A  nemzeti  és
        etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény (a
        továbbiakban:   kisebbségi  törvény)  61.  §  2.   bekezdésének
        értelmében alulírott magyar állampolgárok kijelentjük,  hogy  a
        magyarországi  zsidó kisebbséghez tartozunk,  és  a  kisebbségi
        törvényben  foglalt  feltételeknek  megfelelünk.  Kérjük  a  T.
        Országgyűlést, hogy a kisebbségi törvény 61. § 1.  bekezdésében
        a  népcsoportok  felsorolását a zsidó kisebbségi  népcsoporttal
        egészítse ki.”

        A   Nekt.   szövegéből   következően   is   csak   a   törvényi
        kritériumoknak megfelelő népcsoportból lehet – jogi  értelemben
        –  nemzeti kisebbség. A magyar jogban a nemzeti kisebbség ebben
        az  értelemben  egy  tényleges helyzet  –  bizonyos  feltételek
        függvényében  történő  – jogi minősülése. Nyilvánvaló  azonban,
        hogy  csak a magát a törvény értelmében vett kisebbségnek  vélő
        népcsoport indítványozhatja, hogy nemzeti kisebbségként ismerje
        el   a   törvényhozó.   A   kezdeményezésnek   tehát   „nemzeti
        kisebbségként”  történő elismerésre kell  irányulnia.  A  jelen
        kezdeményezés  azonban  arra irányul,  hogy  a  törvényhozó  „a
        népcsoportok  felsorolását  a  zsidó  kisebbségi  népcsoporttal
        egészítse  ki”.  A  fentiek alapján tehát  szembeötlő,  hogy  a
        kezdeményezés  hivatkozott  mondata  nem  a  törvényben   –   a
        vonatkozó    cikkek   logikai   egybekapcsolódása    révén    –
        meghatározott formában lett megfogalmazva.

        Az  Alkotmánybíróság több határozatában – mindenekelőtt az  ún.
        kárpótlási  határozatokban, például a 66/1992.  (XII.  17.)  AB
        határozatban  (ABH  1992,  293.) és  a  16/1993.(III.  12.)  AB
        határozatban  (ABH  1993, 143.) – is utal a „zsidó  származás”,
        izraelita vallás miatt elszenvedett illetve a „zsidóságot”  ért
        sérelmekre,   a   „zsidó   tulajdonosoktól”   elvett   javakkal
        összefüggésben    érvényesülő   kárpótlási    szabályokra.    A
        munkaszüneti  napokat érintő 10/1993.(II. 27.) AB  határozatban
        (ABH   1993,   105.)   „a   vallásos   magyarországi   zsidóság
        képviselőiként”  említette  az indítványozó  szervezet  nevében
        eljáró  személyeket.  A 16/1993.(III. 12.)  AB  határozatban  a
        Holokausztra utalva azt is kimondta ”nem a zsidóság az egyetlen
        olyan   népcsoport,   amelyet   az   elmúlt   évtizedek   során
        Magyarországon faji, vallási vagy nemzetiségi okokból  üldöztek
        és  különböző  joghátrányokkal sújtottak, de tagjainak  tömeges
        megsemmisítése  következtében  más  népcsoportoknál   súlyosabb
        sérelmeket és veszteségeket szenvedett.”(ABH 1993, 143, 155.)

        Fentiek   alapján   tehát  a  zsidóság  „népcsoportként”   való
        elismerése alkotmányjogi értelemben tény, mégis a kezdeményezés
        –  a  nemzeti kisebbség helyett – a népcsoportkénti elismerésre
        irányul.

        Részben  formai, részben és meghatározóan már tartalmi  kérdést
        érint  az a megfogalmazás, hogy „alulírott magyar állampolgárok
        kijelentjük, hogy a magyarországi zsidó kisebbséghez tartozunk,
        és  a kisebbségi törvényben foglalt feltételeknek megfelelünk”.
        A  Nekt. 61. § (2) megfogalmazása azonban világosan utal  arra,
        hogy  az  adott  közösség, mint olyan, kíván bizonyságot  tenni
        arról, hogy megfelel a törvényben foglalt feltételeknek. Nem  a
        kezdeményezést  aláíró egyének, hanem a  közösség,  mint  olyan
        megfeleléséről   van  szó.  A  „zsidó  kisebbségi   népcsoport”
        szókapcsolat ráadásul nyelvtanilag kétféle értelmezésre  is  ad
        lehetőséget, a két jelzőnek egymáshoz, illetve a jelzett szóhoz
        való  viszonyíthatósága  alapján. A 140/2002.  (VIII.  1.)  OVB
        határozatban   megtagadásra  került  olyan   aláírásgyűjtő   ív
        hitelesítése, ahol a „pontatlan (…) megfogalmazásban  a  kérdés
        által   érintett  személyi  kör  nem  meghatározható”.  Nézetem
        szerint  ennek  a formai követelménynek ugyanilyen  szigorúságú
        vizsgálatát  kellett volna követni a most tárgyalt esetben  is,
        arra  is  tekintettel, hogy az 1/2001. (V. 7.) OVB határozatban
        és  a  122/2004.  (IX. 2.) OVB határozatban hitelesített  „égei
        makedón”   illetve   „hun”  kezdeményezés  esetében   a   Nekt.
        szóhasználatához   sokkal   közelebb   állt   a    hitelesített
        dokumentum.

                                      VI.

        Az  ügynek vannak nemzetközi jogi vonatkozásai is. Ha igaz  is,
        hogy  a  nemzeti kisebbségeknek nincs általánosan vagy akárcsak
        európai  szinten elfogadott, az államokat kötelező definíciója,
        az  nyilvánvaló, hogy a Nekt-ben olvasható meghatározás  nagyon
        közel  áll  ahhoz,  amelyet a nemzetközi  jogtudomány  az  ENSZ
        kisebbségvédelmi    instrumentumrendszerének    megtervezésében
        munkahipotézisszerűen    használt    ún.    Capotorti-definíció
        elnevezés alatt ismer. („A kisebbség egy állam lakosságán belül
        számbelileg  kisebb  és nem uralkodó csoport,  amelynek  tagjai
        olyan    etnikai,    vallási   vagy   nyelvi   tulajdonságokkal
        rendelkeznek,   melyek   megkülönböztetik   őket   a   lakosság
        fennmaradó  részétől  –  és  ha csak  közvetetten  is  –  olyan
        szolidaritási   érzést   mutat,  amelynek   célja   kultúrájuk,
        szokásaik,  vallásuk, vagy nyelvük megőrzése.”  (Study  on  the
        Rights of Persons belonging to
        Ethnic,   Religious  and  Linguistic  Minorities,  UN  Document
        E/CN.4/Sub.2/384/Add.1-7  (1977)) A magyar  kormány  a  Nemzeti
        kisebbségek  védelmének európai keretegyezménye végrehajtásáról
        készített  1999-ben  benyújtott  első  kormányjelentésben  –  a
        keretegyezmény  3. cikkének végrehajtásáról szólva  –  maga  is
        egyértelműen  rögzítette,  hogy  a  magyar  törvényi  definíció
        tulajdonképpen a Capotorti-definíció átvétele. Ez  azonban  azt
        is  jelenti,  hogy a definíció értelmezése során  kötődni  kell
        ahhoz az értelmezéshez, amely ehhez eredetileg is kapcsolódott.
        Ez is alátámasztja azt, hogy a kisebbségnek, mint egésznek kell
        rendelkeznie a szolidaritáson alapuló célzatos akarattal, s nem
        lehet  akarata  ellenére  a kisebbséget  jogi  értelemben  vett
        kisebbségnek  minősíteni. A nemzetközi jogi  eredetű  szabályok
        értelmezésekor a nemzetközi jog szerinti (nyelvtani, történeti,
        logikai, rendszertani, gyakorlati és teleologikus) értelmezés a
        követendő a belső jogi érvényesíthetőség megállapításakor is.

        A  Nekt.  kiemelkedő fontosságú eleme a rendszerváltozás  utáni
        magyar  jogalkotásnak s ennek megfelelően a nemzetközi közösség
        érdeklődését   is   felkeltette,  a  magyar  diplomácia   pedig
        kilencvenes  években  feladatából  fakadóan  is  ismertette  és
        magyarázta  a  dokumentum koncepcionális  hátterét  és  konkrét
        rendelkezéseinek  tartalmát. Abban  az  esetben,  ha  a  magyar
        kormányzati  és  diplomáciai  megnyilatkozásokban  volt   olyan
        értelmezés,  amely Magyarországot a jelen ügyre vonatkozóan  is
        kötelezné,  úgy annak a követését aligha lehetne  elkerülni.  E
        szabály    érvényesítését   az   eljárást   lezáró   döntésével
        természetesen   az   Országgyűlés   is   megvalósíthatja,    de
        célszerűségi  szempontból  ennek feltárása  és  tudatosítása  a
        kezdeményezés  hitelesítéséhez kell,  hogy  kapcsolódjon,  hogy
        ennek tudatában foglaljon állást az OVB, hogy a kezdeményezés a
        törvényi kritériumoknak megfelel-e.

        Az  Emberi  Jogok Európai Bírósága a Gorzelik c.  Lengyelország
        ügyben hozott 2001. december 20-i elsőfokú és 2004. február 17-
        i  nagykamarai ítéletben nagyon sok szempontból hasonló kérdést
        tárgyalt. Az Emberi Jogok Európai Bírósága jóváhagyta a lengyel
        kormány  érvelését,  hogy  a lengyel  bíróságok  –  amikor  nem
        jegyezték be a Sziléziai Nemzeti Kisebbség Uniója elnevezésű  –
        szervezetet,  jogszerűen vették figyelembe  egy  olyan  kérdést
        érintő  döntéskor,  ami  „önmagában képes  beindítani  egy  sor
        későbbi  eseményt”  „a  negatív konzekvenciák  bekövetkezésének
        esélyét  csökkentendő”,  élve „a kétértelmű,  megtévesztő  vagy
        joggal     való     visszaélésre     vezető     megfogalmazások
        visszautasításának  jogával”(Gorzelik ügy,  nagykamarai  ítélet
        102-103.  §)  Ez a gondolatmenet – nézetem szerint  –  a  jelen
        ügyben is alkalmazható.

                                     VII.

        A  Nekt.  elfogadása  óta  a belső jogi  koordinátarendszer  is
        változott  és  ennek az adott ügyben benyújtott  kezdeményezést
        illetően  komoly relevanciája van: e változás  fontos  eleme  a
        Magyar   Köztársaság   Kormánya  és   a   Magyarországi   Zsidó
        Hitközségek  Szövetsége  között  2000.  december  21-én  aláírt
        megállapodás   [közzétette  a  1045/2001.   (IV.   20.)   Korm.
        határozat]. Igaz ugyan, hogy jogforrási minősítése az ilyen sui
        generis  természetű  megállapodásoknak nem egyszerű:  a  Magyar
        Katolikus Püspöki Karral kötött megállapodások például az 1999.
        évi  LXX.  törvénnyel kihirdetett, a Magyar Köztársaság  és  az
        Apostoli  Szentszék  között  a Katolikus  Egyház  magyarországi
        közszolgálati  és  hitéleti tevékenységének  finanszírozásáról,
        valamint  néhány vagyoni természetű kérdésről 1997. június  20-
        án,  Vatikánvárosban  aláírt  – nemzetközi  jogi  természetű  –
        megállapodásra  visszamutatóan, annak  3.  és  4.  cikkelyeiben
        foglalt  pactum  de  contrahendo jellegű rendelkezések  alapján
        bírnak  különleges státussal. [Az Alkotmánybíróság  a  15/2004.
        (V.  14.) AB határozatban (ABH 2004, 269.) is érvényesítette  a
        szociális ellátásokra és a szociális igazgatásra vonatkozóan  a
        római katolikus egyházat megillető jogosítványokat.]
        Tény,  hogy a magyar kormány a különböző történelmi egyházakkal
        ugyanakkor   meglehetősen  hasonló  tartalmú   megállapodásokat
        kötött   s   ezek  tartalmát  érvényesítette  is  a   különböző
        jogszabályaiban.
        A  tett  vállalások betartásának kötelezettségét (a pacta  sunt
        servanda   elvet)  alapvetően  nemzetközi  jogi  összefüggésben
        értelmezte  az  Alkotmánybíróság,  [72/2002.  (XII.   19.)   AB
        határozat,  ABH 2002, 433, 438.], de egy korábbi  határozatában
        ennek   (illetve   ezzel   szemben   a   körülmények   alapvető
        megváltozásának,  a  clausula  rebus  sic  stantibus  elvnek  a
        felhívhatóságát vizsgálva) belső jogi, az adott esetben polgári
        jogi  vetületeit  is elismerte, mindezt a jogbiztonság  elvéhez
        kapcsolva.  [66/1995. (XI. 24.) AB határozat,  ABH  1995,  333,
        344.]
        Ezekben az összefüggésekben tehát azt is figyelembe kell venni,
        hogy  a  Magyarországi  Zsidó Hitközségek Szövetségével  kötött
        megállapodás  nemcsak  vallási, hanem  bizonyos  közszolgálati,
        közéleti  és  társadalmi feladatokat illetően is a  MAZSIHISZ-t
        ismeri  el  a kormány partnerének. A megállapodás 22.  cikkelye
        szerint „A Kormány a MAZSIHISZ-szel történő előzetes egyeztetés
        nélkül  nem  kezdeményezi  és  nem támogatja  olyan  jogszabály
        megalkotását, vagy hatályos jogszabály olyan módosítását, amely
        jelen   Megállapodásban  foglaltaktól  szigorúbb   feltételeket
        állapít   meg,   illetve  amely  a  MAZSIHISZ-t,   az   egyházi
        személyeket  érintő,  vagy az egyházi  tevékenységet  megillető
        jelenleg    hatályos   törvényekben   foglalt    kedvezményeket
        szűkítené.   A  MAZSIHISZ  jelen  Megállapodásban  foglaltakkal
        ellentétes jogszabályalkotást nem kezdeményez, és nem támogat.”
        A  23.  cikkely szövege a következő: ”A Felek rögzítik, hogy  a
        Megállapodás  módosítására  vagy megszüntetésére  csak  írásban
        foglalt közös megegyezéssel kerülhet sor.”
        A  Nekt. a hatálya alá tartozó kisebbségek számára az Alkotmány
        68. § (1) és (2) bekezdésében foglalt szabályok és különösen  a
        közéletbeni   kollektív   kisebbségi  részvétel   szempontjából
        kulcsfontosságú  helyi,  területi  és  országos   önkormányzati
        rendszert  is  előirányoz,  s  ezek  hatáskörébe  mindenekelőtt
        oktatásügyi,  kulturális kérdések illetve a történelmi  örökség
        gondozása  tartoznak. Ezek pedig ugyanazok, mint  amelyekben  a
        fentiek  szerint  a  MAZSIHISZ-t  megillető  jogosítványokat  a
        kormány   elismerte,  s  amelyek  tekintetében   az   egyoldalú
        megváltoztatásról  a  megállapodás 23.  cikkelyében  lemondott.
        Mivel   a  kezdeményezés  a  Nekt.  módosítására  vezetne,   az
        egyeztetési  kötelezettséget deklaráló a  22.  cikkely  ígérete
        irányadó.

        Közismert  a  Magyarországi Zsidó Hitközségek  Szövetségének  a
        zsidóság   nemzeti  kisebbségként  való  elismerését  elutasító
        álláspontja.  Ebben  a  tekintetben  az  1989-1990-es   években
        kialakult viták lezárása óta a magatartás következetes. A  vita
        kibontakozása, a zsidóság, mint közösség nemzeti  kisebbségként
        való elismerése érdekében és annak ellenében felvetett érvek, a
        kisebbségi törvény taxációjának formálódása, a zsidóság nevében
        megjelent, az akkori kormány mellett működő Nemzeti és  Etnikai
        Kisebbségi  Kollégiumban  a zsidóság  és  az  izraelita  vallás
        képviseletében közreműködő szervezetek állásfoglalásai, a  vita
        lezárulása, s mindezzel összefüggésben a 61. § (2) bekezdésében
        foglalt  szabály elfogadásának története megismerhető, gazdagon
        dokumentált.    [Győri    Szabó   Róbert:    Kisebbségpolitikai
        rendszerváltás   Magyarországon,   (Osiris   1998    Budapest),
        különösen 68-73.o.]

        A  kezdeményezés hitelesítésének eljárása során tehát – nézetem
        szerint  –  észlelni kellett volna, hogy a kezdeményezés  olyan
        kérdést   érint,   ahol  a  Nekt.  önmagában   vett   megengedő
        szóhasználata   ellenére   –  amíg  a  MAZSIHISZ   álláspontját
        fenntartja – nincs meg a jogi lehetőség az elismerésre,  hiszen
        abban  az esetben jogilag releváns ígéret megszegésére  kerülne
        sor. Ha erről a tényről illetve ezekről a következményekről  az
        aláírásukat   fontolgató  személyek   nem   tudnak,   akkor   a
        hivatkozott   52/1997.   (X.  14.)  AB   határozatból   idézett
        követelmények nem teljesülnek.

                                     VIII.

        Így  tehát  nézetem  szerint  már a puszta  formai  kritériumok
        vizsgálata   alapján  is,  de  emellett   az   állami   szervek
        együttműködési  kötelezettségére  valamint  a   Nekt.   nemzeti
        kisebbségkénti  elismerés  sajátos voltára  is  figyelemmel,  a
        Nsztv.  eljárási  szabályait  ebben  az  esetben  csak  mutatis
        mutandis   alkalmazva,  az  Országos  Választási   Bizottságnak
        elutasító döntést kellett volna hoznia.

        Budapest, 2006. január 30.
                                                       Dr. Kovács Péter
                                                          alkotmánybíró
          .