Hungarian

Ügyszám: .	266/B/1990
Előadó alkotmánybíró: Kilényi Géza Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 30/1990. (XII. 15.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1990/128 .

A döntés kelte: Budapest, 11/28/1990 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:              A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN ! Az Alkotmánybíróság  ifj. Bíró  István békéscsabai  lakos alkotmányjogi  panasza,   továbbá   Dr.   Győrfi   Attila debreceni lakos,  valamint Bárány László ócsai lakosnak a Magyar  Népköztársaság   területén   állomásozó   szovjet csapatok   tagjai    által   szolgálati   kötelezettségük teljesítése   közben   okozott   károk   érvényesítéséről rendelkező  jogszabály   utólagos  vizsgálatára  irányuló indítványa ügyében, teljes ülésén meghozta az alábbi                       határozatot: Az  Alkotmánybíróság   Dr.  Győrfi  Attilának  és  Bárány Lászlónak a  Magyar Népköztársaság  Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok  Szövetségének Kormánya között, a Magyar Népköztársaság területén ideiglenesen tartózkodó szovjet  csapatok  helyzete  tárgyában  Budapesten  1957. május 27-én  aláírt egyezmény  kihirdetéséről szóló 1957. évi 54.  tvr. alkotmányellenességének megállapítására, és e  rendelkezés   megsemmisítésére  irányuló   indítványát elutasítja. Egyidejűleg az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. tv.  (AB   tv.)  21.   §   (7)   bekezdése   alapján   az Alkotmánybíróság   hivatalból    megállapítja,   hogy   a honvédelmi miniszter  nem tett  eleget az  1957. évi  54. tvr. 3.  §-ában kapott  felhatalmazása alapján őt terhelő jogalkotói   kötelezettségének.    E   mulasztás    olyan alkotmányellenes   helyzetet    teremtett,   amelyben   a megkötött   nemzetközi    szerződés   alapján   kialakult jogalkalmazási  gyakorlat   és  a  belső  jog  összhangja megbomlott. Ez sérti az Alkotmány 7. § (1) bekezdését. Ezért   az   Alkotmánybíróság   felhívja   a   honvédelmi minisztert,  hogy   -  az   igazságügyminiszterrel  és  a külügyminiszterrel egyetértésben  - 1991.  március  31-ig jogalkotói  kötelezettségének,   -  az   ügy  súlyára  és jelentőségére   tekintettel   magas   szintű   jogszabály kezdeményezésével tegyen eleget. Az  Alkotmánybíróság   ifj.  Bíró   István  alkotmányjogi panaszának elbírálását a meghozandó jogszabályig függőben tartja. Az  Alkotmánybíróság  elrendeli  határozatának  a  Magyar Közlönyben való közzétételét.                         Indokolás                            I. Az előterjesztett alkotmányjogi panasz és indítványok azt sérelmezik,  hogy   az  1957.  évi  54.  tvr.  szerint  a Magyarországon ideiglenesen  állomásozó szovjet  csapatok tagjai  által   szolgálati  kötelezettségük   teljesítése közben okozott  károk ügyében  nem bíróságok  járnak  el, hanem egy  nem bírói  eljárás szerint  eljáró testület, a Magyar-Szovjet Vegyesbizottság.  E szerv határozata ellen semminemű jogorvoslatnak  helye nincs.  Ezt a  korlátot a Vegyesbizottság ügyrendje állapítja meg. Álláspontjuk  szerint  a  tvr-nek  ezek  a  rendelkezései sértik  a   magyar   állampolgároknak   az   Alkotmányban biztosított alapvető jogait. Az   Alkotmány    57.  §  (1)  bekezdése  szerint  minden állampolgárnak joga,  hogy valamely  perben a  jogait  és kötelességeit a  törvény által  felállított független  és pártatlan  bíróság  igazságos  és  nyilvános  tárgyaláson bírálja el.  Ugyanezen   §  (5)  bekezdése  szerint  ...a törvényben     meghatározottak      szerint      mindenki jogorvoslattal élhet egy olyan bírói államigazgatási vagy más hatósági döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti. Az ettől  eltérő eljárási  rendet  sérelmezi  folyamatban levő ügyben  Dr. Győrfi  Attila ügyvéd is, aki a kivonuló szovjet csapatok  által  okozott  károk  esetében  tartja sérelmesnek azt, hogy - bár a bizonyítási eljárás polgári bíróság előtt  folyik - az összefoglaló vélemény nem köti a Vegyesbizottságot,  és  a  meghozandó  határozat  ellen jogorvoslati lehetőség  nincs. Ebben  az  alapvető  jogok sérelmét látja. Ifj. Bíró  István konkrét  ügyében tett panaszában azt is sérelmezte, hogy  a Vegyesbizottság megkeresése alapján a bizonyítás magyar  bíróság előtt folyt, a Vegyesbizottság ügyrendje  szerint.   Erről  a   bírósági  eljárást  záró összefoglaló  vélemény   készült.  Bár   a   lefolytatott bizonyítás eredményeként  a Fővárosi  Bíróság javasolta a nemvagyoni kár kereset szerinti összegét megállapítani, a Vegyesbizottság ezt  nem vette figyelembe, minthogy őt az összefoglaló vélemény  nem köti.  Jogorvoslati  lehetőség nem lévén  a jogosnak  tartott összegnek  csupán a  felét kaphatta  meg.  Az  eltérő  döntés  indokai  azonban  nem ismertek előtte. A   jogsérelmét    -   véleménye    szerint   -   ügyének alkotmányellenes módon a Vegyesbizottság elé utalása és a jogorvoslat kizárása okozta.                            II. Az   Alkotmánybíróság   beszerezte   ifj.   Bíró   István kártérítési     ügyének     iratait.     Megkereste     a Külügyminisztériumot  és   az  Igazságügyi   Minisztérium Nemzetközi   Főosztályát,   valamint   a   Magyar-Szovjet Vegyesbizottságot. A Külügyminisztérium válaszában ismertette az 1957. május 27-én  aláírt   nemzetközi  egyezmény   körülményeit,  az egyezmény  17.   cikkében  meghatározott  Vegyesbizottság működését és  hatáskörét. Majd  felvetette  a  nemzetközi szerződésekkel  kapcsolatos  alkotmányossági  vizsgálódás korlátait. Azt ugyanis, hogy az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi  XXXII. tv.  (a továbbiakban:  AB tv.)  szerint nemzetközi  szerződés   utólagos  normakontroll  alá  nem vonható. A  szerződés egyoldalú megtámadására pedig nincs nemzetközileg elfogadott megtámadási ok. A konkrét  alkotmányjogi panasszal  és az  ahhoz  hasonló ügyekkel összefüggésben  a bírói  hatáskör és jogorvoslat hiányából eredő  problémák a  Külügyminisztérium előtt is ismeretesek. Lényegileg ugyanígy  reagált  a  megkeresett  Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi  Főosztálya is,  amely átiratában részletesen   elemezte    az    Alkotmány   57.   §   (1) bekezdésében  megfogalmazott  jogok  és  a  nemzetközileg megfogalmazott   hasonló    jogelvek   összefüggését.   A külügyminisztériumi állásponthoz hasonlóan az Igazságügyi Minisztérium   is    olyannak   tartotta   a   nemzetközi szerződések utólagos alkotmányossági vizsgálatát olyannak tartotta, amelyre az AB tv. szerint nem lát lehetőséget. Rámutatott arra is, hogy ha eltérés van a belföldi jog és a nemzetközi  szerződés között,  akkor a  nemzetközi  jog szerint a  belföldi  jogot  kell  igazítani  a  megkötött nemzetközi   szerződéshez,    ideértve    a    nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 1982. évi 27. tvr-t is,  amelynek rendelkezései szerint kell eljárni, a nemzetközi  szerződés   és  a   belső   jog   összhangját megteremteni.  Rámutatott   arra  is   a   válasz,   hogy lényegileg ennek  biztosítékát jelenti  az Alkotmány 7. § (1)  bekezdése,   amely   szerint  A  Magyar  Köztársaság jogrendszere  elfogadja  a  nemzetközi  jogi  általánosan elismert  szabályait,   biztosítja  továbbá   a   vállalt nemzetközi   jog   kötelezettségek   és   a   belső   jog összhangját. A   nemzetközi   szerződés   megtámadásáról   szólva   az Igazságügyi Minisztérium is kifejti, hogy erre csak akkor volna  elvi   lehetőség,  ha   a  szerződés  megkötésének időpontjában  az   általános  nemzetközi   jog   valamely feltétlen alkalmazást  igénylő  szabályába  (ius  cogens) ütközik. Ilyen  ius cogens, amely Magyarországra nézve is irányadó lenne,  ez idő  szerint nincs, tehát megtámadási ok hiányában ez a megoldás nem alkalmazható. A megkötött  egyezmény módosítására  pedig -  figyelemmel arra, hogy egyezmény a szovjet csapatok 1991. május 30-ig történő kivonulása után megszűnik - nincs reális esély. A benyújtott  alkotmányjogi indítványokkal  kapcsolatban, de elvi  éllel is  felveti  az  Igazságügyi  Minisztérium válasza a  kérdést, hogy  az egyezmény megkötésekor, - de jelenleg is  - élő   szabály  a  Ptk. 7. § (1) bekezdése, amely szerint  ugyan a  jogok érvényesítése bírósági útra tartozik, de  jogszabály  attól  eltérést  rendelhet  el. Tehát, az  Igazságügyi Minisztérium véleménye szerint, az egyezmény alkotmányellenesnek nem tekinthető. Mégis a  konkrét üggyel  és  az  ahhoz  hasonló  ügyekkel kapcsolatban, -  érzékelve a belőlük fakadó problémákat - az  Igazságügyi  Minisztérium  Nemzetközi  Főosztálya  is rendezést lát szükségesnek. A  Magyar-Szovjet   Vegyes  Bizottság   Magyar   Tagozata elnökének válasza  részletesen elemzi  ifj.  Bíró  István ügyét, a megtett intézkedéseket. Arra hivatkozott, hogy a kialakult rend  és gyakorlat  mind az 1957. évi 54. tvr., mind   az    1958.   évi    22.    tvr-rel    kihirdetett jogsegélyegyezmény szerint  jogszerű. Szerinte  is a Ptk. 7. §  (1) bekezdésében  kapott   törvényi felhatalmazáson alapul  a   Vegyesbizottság  létrehozása   és   működése. Álláspontja szerint  azzal, hogy a 7/1958. (VIII. 17.) IM rendelet 1. §-a beiktatta a Vegyesbizottság által történő megkeresésre  a   magyar  bíróságok   által  lefolytatott bizonyatás lehetőségét, illetve, hogy e bírói bizonyítási eljárást  lezáró   összefoglaló  vélemény  része  lesz  a vegyesbizottsági  eljárásnak,   megteremtődött  a  magyar jogszabályokkal való összhang is. A válasz tartalmazza azt a tényszerű közlést is, hogy bár az egyezmény  arról nem  rendelkezik,  a  Vegyesbizottság Működési Szabályzatának  16. §-a  intézkedik úgy,  hogy a bizottság határozata  jogerős. Ellene fellebbezésnek vagy bíróság előtti  keresetnek  nincs  helye.  Bizonyos  szűk körben  új   körülmények,   bizonyítékok   esetén   enged változtatási lehetőséget. Ifj. Bíró István ügyében a válasz arra hivatkozik, hogy a lehetséges    mértékű    kártérítést    biztosította    a Vegyesbizottság a károsultnak. A  válasz  azonban  maga  is  érzékelteti  a  kártérítési ügyekben kialakult feszültsé geket.                           III. Az Alkotmánybíróság  a  nemzetközi  szerződések  utólagos alkotmányossági vizsgálatával, a szerződés megtámadásával és   módosításával    kapcsolatosan   osztja    mind    a Külügyminisztérium, mind az Igazságügyi Minisztérium és a Magyar-Szovjet  Vegyesbizottság   jogi  álláspontját.   A nemzetközi    szerződés    utólagos    vizsgálatára    az Alkotmánybíróságnak valóban  nincsen hatásköre.  Ezért az Alkotmánybíróság  a   beterjesztett  indítványok  alapján kizárólag a  belföldi hatályos  jogszabályt, az egyezmény kihirdetéséről szóló  1957. évi 54. tvr-t vette vizsgálat alá,   amely    mint   jogszabály   nincs   kiemelve   az alkotmányossági felülvizsgálat  köréből. Ennek  a tvr-nek rendelkezéseit  vetette   egybe   a   jelenleg   hatályos Alkotmány rendelkezéseivel. Így közelebbről  a tvr-nek  az alkotmányjogi panasszal és az indítványokkal  támadott 2.  §-át, annak  9. cikke  1. pontját, a  10. cikke  1. pontját, valamint 17. cikkét az Alkotmány 57.  § (1)  és (5) bekezdésével, valamint a 7. § (1) bekezdésével.          A tvr. 2. § 9. cikk 1. pontja szerint: A   Szovjet   Szocialista   Köztársaságok   Szövetségének Kormánya megtéríti  a Magyar  Népköztársaság  Kormányának azokat az  anyagi károkat,  amelyeket a  szovjet  katonai egységek vagy  azok állományába  tartozó egyes  személyek cselekménye  vagy  mulasztása  a  magyar  államnak  okoz, valamint azokat  a  károkat,  amelyeket  szovjet  katonai egységek, vagy azok katonai állományába tartozó személyek szolgálati   kötelességük   teljesítése   közben   magyar szerveknek,    állampolgároknak,     vagy    a     Magyar Népköztársaság      területén      tartózkodó      idegen állampolgároknak okoznak. A  kártérítés  mértékét  mindkét  esetben  a  bejelentett igények alapján  a jelen  egyezmény 17.  cikke értelmében létrehozott   Vegyesbizottság   a   magyar   jogszabályok rendelkezéseinek figyelembevételével határozza meg. A 10.  cikk 1. pontja ezzel lényegében azonosan rendezi a magyar állami szervek által a szovjet csapatok vagyonában vagy személyeknek okozott kárai megtérítésének rendjét. A 17.  cikk szerint:  A jelen Egyezmény értelmezésével és alkalmazásával, valamint  az abban tervbe vett kiegészítő egyezményekkel kapcsolatos  kérdések megoldására  Magyar- Szovjet Vegyesbizottság  alakul, amelybe mindkét Szerződő Fél három-három képviselőt jelöl ki. A Vegyesbizottság az általa elfogadott szabályzat alapján működik... Önmagában a  tvr. 2. § 9. 1. pontja az ügyek közül csak a szovjet   csapat   tagjainak   hivatali   kötelezettségük teljesítése közben  okozott károk  ügyében, a  kártérítés mértéke  megállapítását  rendeli  a  Vegyesbizottság  elé azzal, hogy ott a magyar jogszabályok figyelembevételével kell döntést hozni. Csakhogy  az   ezekre  az   ügyekre  vonatkozó   eljárási szabályokat  már   nem  a  tvr,  hanem  a  Magyar-Szovjet Vegyesbizottság  Működési  Szabályzata  és  Titkárságának ügyrendje szabja meg. E szabályzat  ugyan deklarálja,  hogy a Vegyesbizottság a magyar bíróságok  jogalkalmazási gyakorlatával ellentétes határozatokat nem  hozhat, de a további rendelkezései már jelentősen eltérnek a magyar eljárásjogi szabályoktól. A 12.  § szerint  a Vegyesbizottság általában zárt ülésen határoz.  Tagjai  nem  bírók,  nem  is  feltétlenül  jogi végzettségűek, a meghozott határozatai jogerősek, ellenük fellebbezésnek vagy  bíróság előtti kereset benyújtásának helye nincs.  (16. §)  100.000 forint  összeghatár alatti kártérítési ügyekben  a tagozatok elnökei ülésen kívül is határozhatnak  (19.   §),   amelyek   a   Vegyesbizottság határozatának minősülnek.  E  szabályok  ellentétesek  az Alkotmány   57. § (1) és (5) bekezdésében   foglaltakkal, sértik az  Alkotmány 70/A.  §-ában foglalt diszkrimináció tilalmát  is,  hiszen  a  szabályzat  eljárási  szabályai alapján olyan  gyakorlat alakult  ki, amely  a tvr-en túl ezekben  az  ügyekben  nemcsak  a  kártérítés  mértékének megállapítása folyik  a Vegyesbizottság  előtt,  hanem  a jogalap  kérdésének   elbírálása,   s   az   evonatkozású bizonyítási eljárás  is. Vagyis  a  Szabályzaton  alapuló gyakorlat tipikus  polgári jogi  ügyeket terelt  egy  nem bírósági típusú szervezet, a Vegyesbizottság elé, pusztán azon az  alapon megkülönböztetve  a kártérítési  ügyeket, hogy ki  a károkozó  vagy a károsult személye. Ilyenfajta kivételt pedig a Ptk. 7. § (1) bekezdése nem enged meg. A  Ptk.   7.  §-a  szerinti  jogszabályi  eltérés  helyes törvényértelmezés  szerint  az  ügyek  egyes  csoportjára vonatkozó lehetőség  csupán. De  a  kiemelt  ügycsoporton belüli  eljárás   mindig,  mindenkire   nézve  egységesen irányadó.  Ezért  a  minisztériumoknak  a Ptk.  7. §  (1) bekezdésére vonatkozó  álláspontját  az  Alkotmánybíróság nem fogadta el. Az Alkotmánybíróság  a Szabályzat jogi jellegét vizsgálva megállapította, hogy ez a rendelkezés nem tisztán magyar, de nem  is jogszabály.  Nem  tekinthető  a  jogalkotásról szóló 1987.  évi XI.  tvr-ben megjelölt  állami irányítás egyéb jogi  eszközének sem.  Így -  bár a  szabályzat  az elmondottak szerint  az Alkotmány  rendelkezéseit sérti - az Alkotmánybíróság  az AB tv. 1. § b) pontja alapján nem vonhatja utólagos  normakontroll alá,  rendelkezéseit nem semmisítheti meg. Bár    a     törvényerejű    rendelet     alkotmányossági felülvizsgálatára kiterjed az Alkotmánybíróság hatásköre, a testület  megítélése szerint a korábbiakban ismertetett alkotmányellenes jogalkalmazási gyakorlat nem közvetlenül a  tvr-en  alapul,  hiszen  az  alapvetően  az  államközi kapcsolatokat szabályozza,  s nem  zárja ki  olyan magyar jogi  szabályozás   kialakítását,  amely   a   nemzetközi szerződést kötő  Magyar Állam  és  a  károsultak  közötti relációban - a nemzetközi szerződés csorbítása nélkül - a hatályos Alkotmánnyal  összhangban  álló  rendelkezéseket foglaljon magába. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság a tvr-nek, illetve a Szabályzatnak alkotmányellenességére  és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította. Ugyanakkor az  Alkotmánybíróság az  AB tv. 1. § e) pontja alapján  hivatalból  megállapította,  hogy  a  fentiekben kifejtettek szerint  a  szovjet  csapatok,  illetve  ezek tagjai által  szolgálati kötelességük  teljesítése közben okozott kártérítési  ügyek  intézésében  alkotmányellenes helyzet  alakult  ki  azáltal,  hogy  nem  biztosított  a megkötött nemzetközi szerződés és a belső jog összhangja. Ezt  ugyanis   nem  biztosítja  a  Magyar  Népköztársaság Kormánya   és   a   Szovjet   Szocialista   Köztársaságok Szövetségének Kormánya  között a  szovjet  csapatoknak  a Magyar   Népköztársaság    területén   való    ideiglenes tartózkodásával    kapcsolatos    ügyekben    kölcsönösen nyújtandó  jogsegély   tárgyában  Budapesten   1958.  évi április hó  24. napján  aláírt  egyezmény  kihirdetéséről szóló  1958.  évi  22.  tvr.  végrehajtásáról  rendelkező 7/1958. (VIII.  17.) IM  rendelet sem.  E rendelet csupán lehetőséget  ad   a  Vegyesbizottságnak   arra,  hogy   a bizonyítási eljárásban  tanúkihallgatás stb. kérdésében a Fővárosi Bíróságot  megkeresse.  A  bíróság  összefoglaló véleménye azonban a Vegyesbizottságot nem köti. A kialakult  alkotmányellenes  helyzet  fő  oka  tehát  a megfelelő belföldi  jogszabály hiánya. E helyzetért pedig az Alkotmánybíróság  megállapítása szerint egyértelműen a honvédelmi miniszter  felelős, mivel  elmulasztotta azt a jogalkotói kötelezettségét,  amelyet számára a nemzetközi egyezmény kihirdetéséről  szóló 1957. évi 54. tvr. 3. §-a előírt. Ezért a  rendelkező részben  írtak  szerint  felhívta  az Alkotmánybíróság a  honvédelmi  minisztert  e  mulasztása pótlására. Az  Alkotmánybíróság   álláspontja  szerint   ha  a   már megkötött  nemzetközi   szerződés  és   a  belföldi   jog összhangjának    hiánya     állampolgárok    alkotmányban biztosított alapvető  jogai sérelmét  idézi elő, a magyar állam   úgy   tesz   eleget   az  Alkotmány   7.  §   (1) bekezdésében vállalt  kötelezettségének, ha  olyan  belső szabályokat hoz  létre, amelyek  a kialakult helyzetet az Alkotmánnyal  összhangban  rendezik.  Olymódon,  hogy  az államnak   az    állampolgárokkal   szembeni    közvetlen helytállásával  biztosítja   az  alkotmányos   egyensúlyt anélkül,   hogy   a   nemzetközi   szerződésben   vállalt kötelezettségeit   megszegné.    Az   ügy   jelentőségére tekintettel   a   jogalkotói   mulasztás   magas   szintű jogszabály kezdeményezésével lesz pótolható.                            IV. Az Alkotmánybíróság  ifj.  Bíró  István  konkrét  ügyében beterjesztett alkotmányjogi  panasz alapján  az iratokból azt a  tényállást állapította  meg, hogy ifj. Bíró István maradandó károsodást  szenvedett szovjet katonai gépjármű által  okozott  közuti  baleset  során.  Járadék,  dologi károk,  keresetkiesés   és  nem   vagyoni  kár  igényének megtérítésére irányuló igényt terjesztett elő. A nem  vagyoni kárára  vonatkozó igényénak  csak  50%-ban adott helyt  a Vegyesbizottság  annak  ellenére,  hogy  a bizonyítást   megkeresésére    végző   Fővárosi   Bíróság összefoglaló véleménye  a teljes  igény megalapozottságát támasztotta alá. Minthogy  a   meghozott  határozat   ellen   jogorvoslati lehetősége nem  volt, Bíró  István mindvégig  panaszokkal igyekezett ügyében  orvoslást találni  - eredménytelenül. Végül  az   Alkotmánybíróság  megalakulása  után  nyomban előterjesztette  panaszát,  amelyet  az  Alkotmánybíróság időben beterjesztett alkotmányjogi panaszként elfogadott. A    konkrét     alkotmányjogi    panasz    ügyében    az Alkotmánybíróság álláspontja az, hogy annak eldöntésére a meghozandó új  jogszabály  kihatással  lehet,  ezért  úgy döntött, hogy  ez ügyben  az  érdemi  intézkedést  az  új jogszabály meghozataláig  függőben tartja.  Ez egyben azt is jelenti: célszerűnek látszik a jogszabály hatályát úgy megállapítani,  hogy   az  a   szóban  forgó   ügyre   is kiterjedjen.  A   mulasztás  pótlására   adott   határidő megállapítása   az   AB  tv.  49.  §  (1)  bekezdése,   a határozat közzététele  az AB tv. 40. §-a alapján történt.                     Dr. Herczegh Géza           az Alkotmánybíróság helyettes elnöke                      Dr. Ádám Antal                       alkotmánybíró                     Dr. Kilényi Géza                   előadó alkotmánybíró        Dr. Lábady Tamás            Dr. Schmidt Péter         alkotmánybíró               alkotmánybíró      Dr. Szabó András              Dr. Tersztyánszky Ödön          alkotmánybíró                 alkotmánybíró         Dr. Vörös Imre               Dr. Zlinszky János         alkotmánybíró                   alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	30/1990. (XII. 15.)
Date of the decision: .	11/28/1990
.
.