A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének
utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában - dr.
Lábady Tamás, dr. Sólyom László, dr. Szabó András és dr.
Vörös Imre alkotmánybírák különvéleményével - meghozta a
következő
határozatot :
Az Alkotmánybíróság a bírósági végrehajtásról szóló 1979.
évi 18. törvényerejű rendelet 28. § (1) és (3) bekezdése
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
INDOKOLÁS
1.
A bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. törvényerejű
rendelet ( Vht. ) 22. §-a a következőket tartalmazza:
"Közvetlen bírósági letiltás végrehajtási lap helyett
22. § (1) A bíróság a végrehajtási lap kiállítása
helyett közvetlenül letiltó végzést hoz, ha kizárólag az
adós munkabéréből kell behajtani a követelést. A letiltó
végzést az a bíróság hozza, amelynek a hatáskörébe tartozik
a végrehajtási lap kiállítása.
(2) A letiltó végzésben a bíróság az adós
munkáltatóját arra hívja fel, hogy - a letiltó végzés
jogerőre emelkedésének bevárása nélkül - az adós
munkabéréből a végzésben feltüntetett összeget vonja le, és
haladéktalanul fizesse ki a végrehajtást kérőnek.
(3) A bíróság a letiltó végzést a munkáltatónak és a
feleknek kézbesítteti. A felek a végzés ellen
fellebbezhetnek. A fellebbezésnek a letiltott összeg
levonására és kifizetésére nézve nincs halasztó hatálya. "
A Vht. 28. §-ának rendelkezése a következő:
"Tartásdíj behajtása közvetlen bírósági felhívással
28. § (1) A bíróság az olyan határozatában, amellyel a
munkaviszonyban álló dolgozót, szövetkezeti tagot,
időszakonként visszatérő járandóságban részesülő más
személyt tartásdíj megfizetésére kötelezi, a munkáltatót
egyúttal közvetlenül felhívja arra, hogy a határozatban
megállapított összeget vonja le, és fizesse ki a
jogosultnak. A bíróság a tartásdíjat megállapító határozat
rendelkező részét a határozat meghozatalától számított három
napon belül megküldi a munkáltatónak.
(2) A másodfokú bíróság közvetlen felhívást akkor
bocsát ki, ha az elsőfokú bíróság elutasító határozatával
ellentétben tartásdíjat állapít meg, illetőleg ha az
elsőfokú bíróság által megállapított tartásdíj összegét vagy
a teljesítésre vonatkozó rendelkezést módosítja.
(3) E § szerinti eljárásnak akkor van helye, ha azt a
jogosult kéri. E kérelem lehetőségéről a bíróság köteles a
jogosultat tájékoztatni. "
2.
Az indítványozó a Vht. 28. §-ának azt a rendelkezését tartja
alkotmányellenesnek, amely a gyermeket megillető tartásdíj
megfizetésére való kötelezéssel kapcsolatban - anélkül is,
hogy a kötelezett magatartása erre okot adna - lehetővé
teszi bírósági felhívás kibocsátását. A letiltás szabályait
az indítvány nem kifogásolja.
Érvelése szerint a köztudatban az a tisztességes, becsületes
állampolgár, aki a hatósági határozatokat önként teljesíti.
A nem jogvégzett állampolgárok nem tesznek különbséget a
bírósági felhívás és a bírósági letiltás között. A
munkáltató részére kiadott felhívás az adott dolgozó jó
hírnevét - különösen, ha tartásdíj kötelezett a gyermek
anyja, tehát nő - gyakorlatilag minden esetben sérti.
Az állampolgár általában a családi állapotával, az anyagi
helyzetével kapcsolatosan senkinek sem köteles
felvilágosítást adni. Az indítványozó szerint az ehhez
fűződő állampolgári jogokat is sérti a munkáltatóhoz
intézett felhívás.
Azzal is érvelt az indítványozó, hogy a felhívás alkalmazása
a gazdasági életben is nehézséget okoz, mert a bankok
általában nem folyósítanak kölcsönt olyan állampolgárnak,
akitől bírósági határozat alapján meghatározott összeget
munkabérből vonnak le.
Utalt arra a tapasztalatra, amely szerint házassági
vagyonközösséget megszüntető és a bontás összes járulékos
kérdéseire kiterjedő megállapodásoknál gyakran előfordul,
hogy a kötelezetti pozícióban lévő személy anyagi áldozatot
hoz annak érdekében, hogy a jogosult ne éljen a bírósági
felhívás kibocsátásának kezdeményezésére vonatkozó jogával.
Jogi álláspontja szerint a kifogásolt rendelkezés sérti az
Alkotmány
- 8. § (2) bekezdését, mert a jó hírnévhez való jogra
vonatkozó, korlátozó tartalmú szabályt nem törvény, hanem
törvényerejű rendelet állapítja meg;
- 54. § (1) bekezdését, mert jogállamban az emberi
méltósághoz való jogra tekintettel senkiről nem szabad eleve
feltételezni, hogy egy kötelező határozatot nem tart be;
- 57. § (5) bekezdését, mert a kifogásolt rendelkezés
szövegéből adódóan a bíróság a felhívást kérelemre köteles
elrendelni; a határozat e része ellen tehát nem lehet
eredményesen jogorvoslattal élni;
- 70/A. §-át, mert a kötelezetti pozíciót diszkriminatív
módon hátrányosabbá teszi.
3.
Az igazságügy-miniszter észrevételében előadta, hogy a
jogintézményt a gyermekek és az anyák fokozottabb bírói
jogvédelméről szóló 7/1953. (II. 8.) MT rendelet vezette be.
Ennek az volt az indoka, hogy a tapasztalat szerint a
gyermektartásra kötelezettek nagy része kivonta magát a
tartási kötelezettség teljesítése alól. Szükséges volt, hogy
a jog a lehető leggyorsabb intézkedést tegye lehetővé a
tartásra jogosultak elemi életfeltételeinek biztosítása
érdekében.
Az igazságszolgáltatási adatok szerint napjainkban is sokan
vannak, akik nem fizetik meg a tartásdíjat és ennek
érdekében munkahelyet is változtatnak. Az utóbbi években
évente mintegy 30.000 tartási per indult, ennek 99%-a
gyermektartásdíj megfizetésére irányul.
A bíróságok által előlegezett gyermektartásdíjak összege
évről évre emelkedik: 1992-ben 98,5 millió Ft, 1993-ban
108,5 millió Ft volt. A behajtási százalék aránya egyre
csökken, jelenleg alig éri el a kifizetett összeg 11%-át.
A polgári eljárásjog a tartásdíj fizetésére irányuló
kötelezettség teljesítését számos más sajátos rendelkezéssel
is elősegíti. Ilyen célt szolgál - egyebek között - az
ideiglenes intézkedés, az előzetes végrehajthatóság is.
II.
Az indítvány nem megalapozott.
1.
Az Alkotmány 67. § (1) bekezdése szerint minden gyermeknek
joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra
a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi,
szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.
Ezzel az alapvető joggal van összhangban az Alkotmány 15. §-
a, amely szerint a házasság és a család intézményének
védelme az állam kötelezettsége, és 16. §-a, amely kimondja,
hogy az államnak különös gondot kell fordítania az ifjúság
létbiztonságára és nevelésére, védelmeznie kell az ifjúság
érdekeit, továbbá a 70/J. §-a is: a szülők, gondviselők
kötelesek kiskorú gyermekük taníttatásáról gondoskodni.
A gyermekek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-
án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV.
törvény is számos rendelkezésében "a gyermek mindenek felett
álló érdekének" kötelező figyelembe vételét írja elő.
2.
A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi
IV. törvény ( a továbbiakban: Csjt. ) a szülőknek az
Alkotmányból folyó gondoskodási kötelezettsége egyik elemét
egyebek között így fogalmazza meg: "a szülő a saját
szükséges tartásának rovására is köteles megosztani kiskorú
gyermekével azt, ami közös eltartásukra rendelkezésre áll".
A tartás a testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez
szükséges gondoskodás egyik formája. Ezt az alapvető
kötelességét a gyermekétől különélő szülő elsősorban
pénzben, tartásdíj fizetés formájában teljesíti. A
gyermektartásdíjról a szülők megegyezésének hiányában a
bíróság dönt. A tartásdíjat a bíróság a jövedelem százalékos
arányában és / vagy határozott összegben állapíthatja meg
( Csjt. 69/A -69/E. §-ai ) .
A tartásdíj fizetés teljesítése a gyermek létfontosságú
érdekét és az Alkotmányban védett alapvető jogának
megvalósulását szolgálja.
Az Alkotmánybíróság 995/B/1990/3. sz. AB határozata ( ABK
1993. október, 406, 411-412. ) egyebek között az alábbiakra
mutatott rá: ". . . a tartásra vonatkozó szabályokat nem
elsősorban a tartásra kötelezettek jogai, hanem a tartásra
jogosultak, elsődlegesen a gyermek alapvető alkotmányos
jogaiból kiindulva kell vizsgálni. . . . A tartás, a testi
fejlődéshez szükséges gondoskodás a szülők alkotmányos
alapvető kötelezettsége, és annak biztosítása a jogosult
gyermeket szolgálja. A tartásra vonatkozó törvényes
rendelkezések mindaddig alkotmányosak, amíg a tartásra
kötelezettek, elsősorban a szülők jogai a gyermek érdekében
nyernek korlátozást, helyesebben alkotmányos kötelezettségük
megvalósítását biztosítják. "
Az Alkotmánybíróság e megállapításokat a jelen ügyben is
irányadónak tekinti.
III.
1.
A Vht. 28. §-a nem tartalmaz olyan rendelkezést, amelynek
alkalmazása okozati kapcsolatba lenne hozható bárki jó
hírnevének sérelmével, emberi méltóságával. A kifogásolt
szabály alapján kibocsátott bírósági felhívás tartalmát maga
a jogszabály határozza meg. E jogszabály mindenki számára
megismerhető. Ezáltal a foganatosítással kapcsolatban
érintett személyek számára is felismerhetők a jogintézmény
lényeges vonásai; köztük az, hogy a felhívás kibocsátására -
a jogszabály szövegéből kétségtelenül kitűnően - a jogosult
egyoldalú nyilatkozata alapján, a kötelezett teljesítési
készségétől függetlenül is sor kerülhet.
Az alkotmányellenesség megítélésénél a vizsgált jogszabályi
rendelkezésből és nem a jogszabály téves ismeretén alapuló
feltételezett vélekedésből kell kiindulni.
A támadott rendelkezés nem áll kapcsolatban és így
ellentétben sem a kötelezett önkéntes jogkövető
magatartásával, arra nézve önmagában a bírósági felhívás
kibocsátásából okszerűen következtetés nem vonható le.
Mind a tartásdíj behajtására irányuló bírósági letiltás,
mind a bírósági felhívás jellemzője az, hogy a jövőben
lejáró részleteket illetően alkalmazásukra a kötelezett
korábbi önkéntes teljesítése esetén is sor kerülhet. Mindkét
jogintézmény célja a folyamatos és zavartalan teljesítés
biztosítása. A bírósági felhívás azonnali végrehajtást tesz
lehetővé, kibocsátása a tartásdíj-fizetési kötelezettség
kimondásával ( a marasztalással ) egyidejűleg történik.
A végrehajtás lényege itt az, hogy a határozatban
foglaltaknak állami kényszer útján szereznek érvényt. Nem
minden kényszer jelent szankciót. Az állami kényszer
jogellenes magatartás hiányában is számos esetben
alkalmazható ( pl. védőintézkedésként ) .
A bírósági végrehajtás szabályai között - a bírósági
felhíváson kívül is - több olyan van, amely nem szankció-
jellegű végrehajtási aktusokra vonatkozik ( Vht. 93. §, 108.
§, 109. §, 110. § ) .
Nem szankciós jellegű végrehajtási aktusokra az
államigazgatási eljárás végrehajtással összefüggő
rendelkezései is lehetőséget adnak. Az államigazgatási
eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény
(Áe.) alapján meghatározott esetekben - életveszély miatt,
közbiztonság érdekében, illetőleg ha a késedelem jelentős
vagy helyrehozhatatlan kárral járna; ha tartásról,
gondozásról rendelkeznek; illetve jogszabályban
meghatározott más fontos ok miatt - azonnali végrehajtásra
kerülhet sor ( Áe. 63. § (2) bek. a-c) pontok ) . Az
azonnali végrehajtás pedig azt jelenti, hogy a végrehajtható
határozat kibocsátása és a végrehajtás megkezdése időbelileg
egybeesik.
A Vht. 28. §-a alapján a felhívás kibocsátása elvileg
egyetlen személyre nézve sem jelenthet sértő vagy valótlan
tényállítást, s a kötelezettet sem tünteti fel hamis
színben. Nem nyilvánítja valamely személy magatartását
jogellenessé, és önmagában nem jelenti jogellenes magatartás
szankcionálását sem.
A közvetlen bírósági felhívás intézménye a közigazgatási
jogban általánosan ismert azonnali végrehajtást teszi
lehetővé a családjog területén a tartásdíj behajtásának
fontos célja miatt. Ez összhangban áll az Európa Tanács
Miniszterek Bizottságának a családjogi ügyekre vonatkozó
szükségintézkedésekről szóló R (91) 9. sz. Ajánlása 3.
Alapelv 4. pontjával, amely szerint "a bíróságoknak és
hatáskörrel bíró más hatóságoknak olyan hatalommal kell
rendelkezniük, hogy azonnal végrehajtandó határozatokat
hozhassanak".
2.
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.)
103. § (3) bekezdése értelmében a munkavállaló nem
közölhet illetéktelen személlyel olyan adatot, amely
munkaköre betöltésével összefüggésben jutott tudomására és
amelynek közlése más személyre hátrányos következménnyel
járna. Az Mt. e szabályát alkalmazni kell a közalkalmazotti
jogviszonyra is ( lásd: a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény ( Kjt. ) 2. § (3) bek. és
54. § (1) bek. ) . Az idézett rendelkezéshez hasonlót
tartalmaz a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi
XXIII. törvény ( Ktv. ) 37. § (3) bekezdése.
A közlési tilalomra vonatkozó rendelkezés célja
megakadályozni azt, hogy a munkahelyen ( vagy azon kívül ) a
kötelezettről a bírósági felhívás vagy letiltás
foganatosításával kapcsolatban bármiféle közvélekedés
alakulhasson ki. Mindazok, akik jogszerűen tudomást
szerezhetnek a végrehajtási cselekményről, csak jogellenesen
hozhatják ezt az információt a nyilvánosság tudomására.
3.
A Vht. támadott 28. §-a értelmében a bíróság a megállapított
tartásdíj levonása érdekében a fizetésre kötelező határozat
rendelkező részét a kötelezett munkáltatójának megküldi. A
jogszabályból értelemszerűen következik, hogy sem a
határozat egyéb rendelkezései sem indokolása nem küldhető
meg. A dolgozóra vonatkozó személyes adatot azonban -
tartásdíj fizetésére való kötelezését - a bíróság a dolgozó
beleegyezése és akár mulasztása nélkül is harmadik személy
tudomására hozza. Ezzel a Vht. 28. §-a korlátozza a
tartásdíj fizetésére kötelezett személynek az Alkotmány 59.
§ (1) bekezdésében biztosított jogát a magántitokra és a
személyes adatok védelmére.
A jogalkotót a tartásdíj közvetlen bírósági felhívással
történő behajtása intézményesítésekor a tartásdíjnak a
jogosult élete fenntartásában, szükségleteinek
kielégítésében betöltött szerepe motiválta. ( Vö. az 1979.
évi 18. törvényerejű rendelet 28. §-ához fűzött miniszteri
indokolással. ) A jogosultak körében különös súllyal esnek
latba az eltartandó gyermekek.
A gyermektartásdíjnak a bírósági úton érvényesíthető
követelések között kiemelt alkotmányos jelentősége van. A
Vht. 28. §-a azoknak a rendelkezéseknek a sorába
illeszkedik, amelyeknek célja az, hogy a tartásdíjat a
kötelezett a lehető legnagyobb bizonyossággal teljesítse. Az
általánostól eltérő különös szabályok vonatkoznak a
keresetindításra ( lásd: a Polgári Perrendtartásról szóló
1952. évi III. törvény ( Pp. ) 122. § (2) bek. ) , az
előzetes végrehajthatóságra ( Pp. 232. § (1) bek. ) , és a
végrehajtási eljárás egyéb cselekményeire is ( Vht. 13. §,
Vht. 22. § (3) bek. ) .
Az egyéb jogszabályok a bírósági felhívás esetkörén kívül is
egyedül a tartásdíjra jogosult szabad belátására bízzák a
választást abban a kérdésben, hogy a tartásdíj teljesítését
végrehajtási cselekmény útján kívánja-e. Mindez a
kötelezettség jellegéből értelemszerűen és kényszerítően
következik. A tartásra irányuló minden járadékszerű
szolgáltatást időszakonként előre kell teljesíteni, elvileg
bármilyen késedelem a tartásra jogosult Alkotmány védte
érdekeit - még életét is - veszélyeztetheti.
Az Alkotmánybíróság állandó joggyakorlata szerint az állam
akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik
alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése,
illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem
biztosítható ( pl. 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABK 1992.
167, 171. ) .
A tartásra jogosult ( különösen a gyermek ) élete
fenntartásának, szükségletei kielégítésének érdeke, az ezzel
összefüggő családjogi követelés teljesítéséhez fűződő érdek
kellő súlyú alkotmányos ( Alkotmány 15. §, 67. § (1) bek. )
indoka annak, hogy a tartásdíj fizetési kötelezettséget az
állam a más kötelezettségektől a bírósági végrehajtás
körében eltérően kezelje és a jogosult kérelmére a
teljesítést kényszer útján is biztosítsa.
Ebben a körben a tartásra kötelezettek (különösen a szülők)
magántitokhoz és személyes adatok védelméhez való jogának
korlátozása nem kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik,
és a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest nem
aránytalan.
IV.
1.
A Vht. 28. §-ában személyek közötti különbségtétel nem
ismerhető fel. A követelés jellege, az ezen alapuló sajátos
kötelezetti pozíció, s nem a kötelezett személyére
visszavezethető ok vonja meg az összehasonlítás alapjául az
odatartozó személyek körét, és határozza meg az általánostól
eltérő végrehajtási szabályok alkalmazhatóságát. Ebben az
összehasonlítható körben a Vht. 28. §-a valamennyi személyt
egyenlőként kezel.
2.
A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény ( Jat. )
hatálybalépéséig az Elnöki Tanácsnak ( NET ) a jogalkotás
területén Országgyűlést helyettesítő jogköre volt azzal,
hogy az Alkotmányt nem módosíthatta és nem alkothatott
törvény nevű jogforrást. A törvényerejű rendelet azonban
törvényeket is módosíthatott és hatályon kívül helyezhetett.
Ezen nem változtatott az sem, hogy a törvényerejű
rendeleteket az Országgyűlés legközelebbi ülésén be kellett
mutatni. Ez a bemutatás nem volt a törvényerejű rendeletek
érvényességi kelléke, sem azok hatályosságát nem korlátozta.
A Jat. jelentősen megszorította a NET törvényerejű rendelet
kibocsátására vonatkozó jogkörét. A 6. § (1) bekezdése
értelmében a NET 1988. január 1. után nem alkothatott a
kizárólagos törvényhozási tárgyakban ( Jat. 2-5. § )
törvényerejű rendeletet. Ez azonban nem érintette a Jat.
hatálybalépése előtt alkotott jogszabályok ( köztük a
törvényerejű rendeletek ) hatályát ( Jat. 61. § (2) bek. ) .
Törvényerejű rendelet nevű jogforrás ma már nem bocsátható
ki. A hatályos törvényerejű rendeleteket csak törvénnyel
lehet módosítani vagy hatályon kívül helyezni. A hatályos
törvényerejű rendeletek az Alkotmány 8. § (2) bekezdése
alkalmazásában törvénynek minősülnek. Az indítványozónak az
Alkotmány 8. §-ára alapított kifogása megalapozatlan.
3.
A hatályos szabályok kielégítő és hatékony jogorvoslatot
(fellebbezést) biztosítanak az elsőfokú bíróság határozata
ellen. Ettől különálló kérdés az, hogy a másodfokú bíróság
csak a jogszabályban foglalt együttes anyagi és eljárásjogi
feltételek fennállását vizsgálhatja, ezeket viszont köteles
is vizsgálni. Az nem sérti a jogorvoslathoz való alkotmányos
jogot, hogy a Vht. 28. §-a nem biztosít mérlegelési jogot a
másodfokú bíróságnak.
4.
Az indítványozó érvelése szerint azt a kötelezettet, akivel
szemben bírósági felhívást bocsátottak ki, a mindennapi
életben emiatt különféle hátrányos következmények érik. Az
Alkotmánybíróság a feltételezésekkel érdemben nem
foglalkozott, mert azok a Vht. 28. §-ával alkotmányjogilag
értékelhető összefüggésbe nem hozhatók.
Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványt
elutasította.
Az Alkotmánybíróság a határozatban megfogalmazott elvi
álláspontra figyelemmel rendelte el határozatának a
hivatalos lapban való közzétételét.
Dr. Sólyom László
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal Dr. Kilényi Géza
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás Dr. Schmidt Péter
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Szabó András
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön
előadó alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás alkotmánybíró különvéleménye
Az indítvány elutasításával nem értek egyet; álláspontom
szerint a támadott törvényi rendelkezés alkotmányellenes,
ezért annak megsemmisítéséről kellett volna rendelkezni.
1. Az Alkotmány 8. §-ának (1) bekezdése szerint a Magyar
Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és
elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben
tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. A 8. §
(2) bekezdésének értelmében pedig az alapvető jogokra és
kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg,
alapvető jog lényeges tartalmát azonban törvény sem
korlátozhatja.
A Vht. támadott 28. §-a feljogosítja a bíróságot arra, hogy
a megállapított tartásdíj munkáltató általi levonása
érdekében a határozat rendelkező részét a kötelezett
munkáltatójának megküldje és felhívja arra, hogy a határozat
szerint a kötelezett munkabér stb. követelését - annak a
bírósági felhívásban meghatározott hányadát - a kötelezettől
vonja el. Ezzel a felhívással a bíróság a dolgozóra
vonatkozó személyes adatot - a tartásdíj fizetésére
kötelezését és az azzal összefüggő egyéb adatot - a dolgozó
beleegyezése nélkül harmadik személy tudomására hozza,
ugyanakkor a követelés lefoglalásával a kötelezettel szemben
kényszerintézkedést rendel el akkor is, ha arra a kötelezett
- önkéntes teljesítése folytán - okot nem szolgáltatott.
Ezzel a Vht. 28. §-a korlátozza a tartásdíj fizetésére
kötelezett személynek az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében
biztosított jogát a magántitokra és a személyes adatok
védelmére. A közvetlen bírósági felhívás sérti a kötelezett
rendelkezési jogát is, mert a kényszereljárás - munkabér
stb. követelése lefoglalásával - anyagi jogi kötelezettsége
önkéntes teljesítését - akarata ellenére - kizárja. A jogi
kötelezettségek önkéntes, szabad teljesíthetőségének az
azonnali kényszerrel való kizárása egyben az önrendelkezés
alkotmányos jogának, az önrendelkezés szabadságának a
sérelme [ 8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1990, 42, 44.
] . Az önrendelkezés joga az állandó alkotmánybírósági
gyakorlat szerint az emberi méltósághoz való jog tartalmi
eleme, a közvetlen bírósági felhívás tehát az Alkotmány 54.
§ (1) bekezdésében foglaltakkal is ellentétes. Tekintettel
arra, hogy a közvetlen bírósági felhívás a végrehajtási jog
intézménye, a kényszerintézkedés alkalmas olyan
következtetések levonására, hogy a kötelezett az őt terhelő
tartásdíj fizetési kötelezettséget önként nem teljesíti. Így
a szabályozás sérti az érintetteknek ugyancsak az Alkotmány
59. § (1) bekezdése által garandált jó hírnévhez való jogát
is. Ezek a korlátozások az érintett alapjogok lényeges
tartalmára vonatkoznak, így az Alkotmány 8. §-ával
ellentétesek.
2. A végrehajtás fogalmilag a jog kényszerrel való
érvényesítése, azaz a jogi szankció realizálása. A
végrehajtással az eredeti kötelezettség újabb stádiumába, az
állami kényszerrel való érvényesíthetőség állapotába kerül,
annak folytán, hogy a kötelezettség önkéntes teljesítése nem
történt meg. A kötelezett tehát a jogállapotnak a
végrehajtás stádiumába kerülését elvileg - az önkéntes
teljesítéssel - mindig megelőzheti, illetőleg elháríthatja.
A közvetlen bírósági felhívással történő tartásdíj
biztosításnál a vagyoni kényszer abban áll, hogy a szankció
érvényrejuttatására irányuló eljárás során és eredményeként
az adós ( kötelezett ) vagyoni jellegű jogát egy
kényszereljárásban korlátozás éri, s ezáltal az eredeti jogi
kötelezettség a követelés kényszer-kielégítésével
realizálódik. A kötelezett munkabér stb. követelésének a
lefoglalása tehát olyan kényszerrel megvalósított
joghátrány, amelyet az adós - elvileg - az önkéntes
teljesítéssel kivédhetne. Álláspontom szerint ezért a jogi
kötelezettség végrehajtási kikényszerítése mindig
joghátrány, így annak alkalmazása a kötelezettség önkéntes
teljesítése esetén alkotmányosan megengedhetetlen, mert
akkor nem történik meg a szankció beálltára alapul szolgáló
jogsértés.
3. A közvetlen bírósági felhívással a kötelezettnek elvi
esélye sincs arra, hogy a vagyoni kényszerintézkedést
önkéntes teljesítéssel elhárítsa, mert az munkabér stb.
követelésének lefoglalását eredményezi anélkül, hogy arra
okot adott volna, hogy abba beleegyezett volna, sőt akkor
is, ha az ellen - önkéntes teljesítése mellett -
kifejezetten tiltakozott. Álláspontom szerint az azonnali
vagy előzetes végrehajtás nem változtat a végrehajtás
szankciós jellegén, azon, hogy a végrehajtás természeténél
fogva joghátrány. A végrehajtható határozat kibocsátásának
és a végrehajtási kényszernek időbeli egybeesése is
megelőzhető ( elhárítható ) az önkéntes teljesítéssel, mert
annak megtörténte esetén nincs mit végrehajtani.
Nem osztom a többségi határozatban kifejtett azt az
álláspontot sem, hogy a közvetlen bírósági felhívással egy
tekintet alá esik a közvetlen bírósági letiltás, mert ez
utóbbi kizárólag a végrehajtási lap helyett bocsátható ki -
meghatározott feltételek fennállása estén -, vagyis
alkalmazásának feltétele a nem teljesítés, a mulasztás. Más
kérdés, hogy időszakonként visszatérő szolgáltatások esetén
a végrehajtás a jövőre nézve is elrendelhető, de ennek
elengedhetetlen feltétele a végrehajtási jog megnyílása,
azaz a mulasztás, a szankció érvényre juttatási stádiuma, a
kényszer állapotának a beállta. A támadott végrehajtási
intézkedésnél, a közvetlen bírósági felhívásnál azonban a
kötelezett a jogkorlátozást nem tudja megelőzni, mert az
egyedül a jogosult akaratától függő kényszerintézkedés.
4. Mindezek a szempontok csak annak a kérdésnek a
megítélésénél relevánsak, hogy a támadott rendelkezés sérti-
e a jó hírnévhez való alapjogot is, továbbá az önrendelkezés
szabadságát. Azt, hogy a Vht. 28. §-a a kötelezettnek a
személyes adatok védelmére vonatkozó, az Alkotmány 59. § (1)
bekezdésében biztosított alapjogát korlátozza, a többségi
határozat is vallja. Ehhez képest az Alkotmánybíróságnak az
indítvány elbírálásakor azt kell vizsgálnia, hogy a fennálló
alapjogkorlátozás olyan elkerülhetetlen és szükséges
korlátozás e, amelyet a korlátozással elérni kivánt cél
kényszerítően megkövetel, azaz a korlátozás megfelel-e az
alapjogi korlátozásokkal szemben támasztott alkotmányossági
követelményeknek.
A Vht. kifogásolt 28. §-a anélkül írja elő a bírósági
felhívással történő tartásdíj behajtást, hogy a tartásra
jogosult élete fenntartásának, szükségletei kielégítésének
érdeke ezt kényszerítően megkövetelné. A többségi
határozatban kifejtett alkotmányos szempontok megvalósítása
csak abban az esetben merül fel kényszerítő szükséggel, ha a
kötelezett tartásdíj fizetési kötelezettségét önként nem
teljesíti. Ha a bírósági felhívás kibocsátásakor a
kötelezett személy semmilyen jelét nem adta annak, hogy
önként nem tenne eleget tartásdíj fizetési
kötelezettségének, a kényszerintézkedés, mint joghátrány
nyilvánvalóan nem lehet az érintett alapjogoknak sem
szükségszerű, sem arányos korlátozása. Egy olyan szabály,
amely az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében deklarált
magántitokhoz, személyes adatok védelméhez és a jó hírnév
védelméhez füződő alkotmányos alapjogok, továbbá az
Alkotmány 54. § (1) bekezdésével védett önrnedelkezési jog
korlátozásával rendeli el valamely, az Alkotmány által
védett jogosultság érvényesítését, amely egyébként ilyen
korlátozások nélkül is biztosítható volna, nem fér össze az
Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt és az alapjogok
korlátozására irányadó alkotmányi rendelkezéssel. Egy jogi
kötelezettség teljesítésére vonatkozó kényszerintézkedés - a
kötelezettség szabad, önkéntes teljesítésének jogilag
biztosított lehetősége nélkül -, eleve olyan szükségtelen és
aránytalan korlátozása az érintett alapjogoknak, amely
alkotmányosan megengedhetetlen.
5. Természetesen elkerülhetetlenné lesz az alapjogi
korlátozás, ha a kötelezett tartásdíj fizetési
kötelezettségét - akár egyetlen esetben is - elmulasztja.
Ebben, de csakis ebben az esetben a végrehajtási
kényszerintézkedés a többségi határozatban megfogalmazott
alkotmányos szempontok biztosítása érdekében
elengedhetetlenül szükséges, az alapjogkorlátozásnak a
tartásdíj biztosítása kényészerítő okává válik, vagyis itt a
szükséges és arányos korlátozás alkotmányosan megengedett. A
támadott rendelkezés azonban ezeknek a kényszerítő
indokoknak a hiányában alkotmányellenes.
Budapest, 1994. április 12.
Dr. Lábady Tamás
alkotmánybíró
A különvéleményben foglaltakhoz csatlakozom.
Dr. Sólyom László Dr. Szabó András Dr. Vörös Imre
alkotmánybíró alkotmánybíró alkotmánybíró
. |