English

Hungarian
Ügyszám:
.
1104/B/1997
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 6/1998. (III. 11.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1998/91
.
A döntés kelte: Budapest, 03/09/1998
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                      A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
                                   
      Az  Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenessége utólagos
      vizsgálatára irányuló bírói kezdeményezés alapján meghozta  a
      következő

                              határozatot :
                                   

      1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  büntetőeljárás
      során  keletkezett iratokból másolat adásáról  szóló  4/1991.
      (III.  14.) IM-BM együttes rendelet (a továbbiakban Rendelet)
      4.  §  a)  és  c) pontja, valamint a büntetőeljárásról  szóló
      1973.  évi  I. törvény (a továbbiakban Be.) 114.  §-ának  (4)
      bekezdése  második mondata a terhelt, a védő, a  védő  jogait
      élvező  törvényes  képviselő, illetve a  törvényes  képviselő
      helyébe  lépő  eseti gondnok vonatkozásában alkotmányellenes;
      ezért  e  rendelkezéseket az Alkotmánybíróság 1998.  december
      31. napjával megsemmisíti.

      Az  Alkotmánybíróság  a Rendelet 4. § b),  d)  és  e)  pontja
      tekintetében a kezdeményezést elutasítja.

      2.  Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Rendelet 4. § a)
      és  c)  pontja  a  Fővárosi  Bíróság  Katonai  Tanácsa  előtt
      folyamatban lévő KB.III.002/1997. sz ügyben a terheltek és  a
      védők tekintetében nem alkalmazható.

      Ezt  a  határozatát  az Alkotmánybíróság a Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                  Indokolás
                                     I.
                                     

        A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa az előtte KB.III.002/1997.
        számon     folyamatban     levő     büntetőeljárásban      az
        Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 38. §  (1)
        bekezdése   alapján  —  az  eljárás  egyidejű  felfüggesztése
        mellett   —   az  Alkotmánybíróság  eljárását  kezdeményezte.
        Végzésében  annak megállapítását kérte, hogy a büntetőeljárás
        során  keletkezett iratokból másolat adásáról  szóló  4/1991.
        (III.   14.)  IM-BM  együttes  rendelet  4.  §-ában   foglalt
        rendelkezés alkotmányellenes.

        A  Rendelet 1. § (1) bekezdése szerint a büntetőeljárás során
        keletkezett  iratokról  — ideértve az  eljáró  hatóság  által
        beszerzett,   illetőleg   a  büntetőeljárásban   részt   vevő
        személyek  által becsatolt iratokat is — az a hatóság,  amely
        előtt  a büntetőeljárás folyamatban van a terhelt, a védő,  a
        törvényes képviselő, a sértett, a magánvádló, a magánfél,  az
        egyéb  érdekelt  valamint a sértett  magánfél,  és  az  egyéb
        érdekelt  képviselője kérésére nem hiteles  másolatot,  külön
        kérelmére  hiteles  másolatot ad. A  Rendelet  4.  §-a  ehhez
        képest  a  következő kivételeket állapítja meg:  "Nem  adható
        másolat  a)  az  államtitkot,  illetőleg  szolgálati   titkot
        tartalmazó   iratról,  b)  az  eljáró  hatóság  határozatának
        tervezetéről,   c)   arról   a  tárgyalásról,   illetőleg   a
        tárgyalásnak   annak  a  részéről  készített  jegyzőkönyvről,
        amelyről  a nyilvánosságot kizárták, d) a bíróság tanácsülési
        jegyzőkönyvéről,  e)  a  kisebbségi  véleményen   lévő   bíró
        írásbeli véleményéről."

        A  kezdeményező  álláspontja szerint  a  Rendelet  4.  §-ának
        alkalmazása sértené a védelemhez való jog alkotmányos büntető-
        eljárási  alapelvét,  és  így  az  Alkotmány  2.  §-ának  (1)
        bekezdését és 57. §-ának (3) bekezdését, valamint a Be. 6.  §
        (1) és (2) bekezdését. Ebben az összefüggésben a kezdeményező
        hivatkozott  az  Állampolgári Jogok Országgyűlési  Biztosának
        1997. október 1.-jén kelt Jelentésére is, amely a Rendelet 4.
        §-ának  a  védelemhez  való  joggal  való  konfliktusa  miatt
        alkotmányos aggályokat állapított meg.

        Az  Alkotmánybíróság  eljárása során megállapította,  hogy  a
        kezdeményezéssel  érintett jogszabályi  rendelkezések  szoros
        tartalmi   összefüggésben  állnak  a  Be.  114.  §-ának   (4)
        bekezdésével.  A  Be. 114. §-ának (4) bekezdése  szerint  "Az
        államtitkot  vagy szolgálati titkot tartalmazó  irat  csak  a
        hatóságnál  kézbesíthető.  A címzett  az  iratot  nem  viheti
        magával, részére titkos adatot nem tartalmazó kivonatot  kell
        adni.  Hirdetményi úton is ilyen kivonatot kell kézbesíteni."
        Ezért  az  Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálatot  a
        Be. 114 §-ának (4) bekezdése vonatkozásában is lefolytatta.

                                     II.

        1.  A  kezdeményezés a Rendelet 4. §-át a  maga  egészében  a
        védelemhez  való joggal ellentétesnek tartja és  támadja.  Az
        Alkotmánybíróság   megállapította,   hogy   a   kezdeményezés
        tartalma  szerint csupán a 4. § a) és c) pontjára vonatkozik,
        hiszen  a védelemhez való joggal csak a 4. § a) és c)  pontja
        hozható összefüggésbe, amelyek szerint nem adható másolat  az
        államtitkot,  illetve szolgálati titkot  tartalmazó  iratról,
        illetve  arról a tárgyalásról, vagy annak részéről  készített
        jegyzőkönyvről, amelyről a nyilvánosságot kizárták. A b),  d)
        és   e)   pont  a  kezdeményezett  alkotmányossági  vizsgálat
        szempontjából   irreleváns.  Ezért   azok   tekintetében   az
        Alkotmánybíróság a kezdeményezést elutasította.

        Ugyancsak megállapította az Alkotmánybíróság, hogy a Rendelet
        1. §-a szerint iratmásolat kérésére jogosultak közül ebben az
        eljárásban  csak  a  terhelt, a védő,  illetve  a  fiatalkorú
        elleni  büntetőeljárásban  a  védő  jogait  élvező  törvényes
        képviselő  tekintetében vizsgálható  a  védelemhez  való  jog
        sérelme.   A   védő   iratmegtekintési   jogára   a   terhelt
        iratmegtekintési joga irányadó (Be. 52. § (3) bekezdés és 44.
        §  (4)  bekezdés),  és  ehhez igazodik  a  fiatalkorú  elleni
        eljárásban   a  törvényes  képviselő,  illetve  a   törvényes
        képviselő helyébe lépő eseti gondnok iratmegtekintési joga is
        (Be  299.,  300. §). Ugyanígy a Be. 114. §-ának  (4)  és  (5)
        bekezdése  vonatkozásában is csak a  terhelt,  a  védő  és  a
        fiatalkorú  elleni  eljárásban a törvényes  képviselő  (eseti
        gondnok)  az,  akinek  a  védelemhez  való  alkotmányos  joga
        sérülhet.

        Az  Alkotmánybíróság  tehát arról  hoz  határozatot,  hogy  a
        Rendelet  4. § a) és c) pontja illetve a Be. 114. §-ának  (4)
        és  (5)  bekezdése sérti-e a terhelt, a védő és a védő jogait
        élvező törvényes képviselő (eseti gondnok) jogát a védelemre.

        2.  Az  Alkotmánybíróság mindenekelőtt rámutat arra, hogy  az
        Alkotmány 57. § (3) bekezdésében biztosított védelemhez  való
        jog  a  terhelt és a védő jogaiban ölt testet.  A  terheltnek
        joga  van ahhoz, hogy saját magát megvédje, és ahhoz is, hogy
        választása  szerinti védőt vegyen igénybe (akinek  költségeit
        adott  esetben az államnak kell viselnie). A védelemhez  való
        jog  alkotmányos  megítélése  csakis  a  terhelt  és  a  védő
        jogainak  együttes  szemlélete  alapján  lehetséges.   Ez   a
        megközelítés  összhangban  van az emberi  jogok  és  alapvető
        szabadságok védelméről szóló Egyezmény (a továbbiakban Emberi
        Jogok  Európai Egyezménye) gyakorlatával. (Vö. X. v. Austria,
        Appl. No. 6185/73, DR 2, 68; Ensslin and others v. FRG, Appl.
        Nos. 7572/76, 7586/76, 7587/76, DR 14, 64)

        Másrészt  azonban  a védő a büntetőeljárás  önálló  személye,
        jogai  nem átruházott jogok, hanem a büntetőeljárás alá  vont
        személy   objektív  érdekét  szolgáló,  de  önálló   eljárási
        jogosítványok.  (1320/B/1993 AB  határozat,  ABH  1995,  683,
        685.) Az Alkotmánybíróság már korábban is kiemelte az ügyvédi
        foglalkozás beágyazottságát az igazságszolgáltatás,  valamint
        az  eljárásjogok rendszerébe, továbbá az ügyvédi  tevékenység
        szabályozásának közjogi vonatkozásait (22/1994. (IV. 16.) AB,
        ABH 1994, 127, 130). Ebből a sajátos és önálló jogállásból is
        következik   a   védelem  joga  tekintetében  többek   között
        meghatározott körben a kötelező védelem, továbbá az,  hogy  a
        védő  jogosítványai  bizonyos esetekben tágabbak  lehetnek  a
        terhelténél.

        3.     A    védelemhez    való    joggal,    illetve    annak
        korlátozhatóságával a katonai bíróságok eljárásában, valamint
        az   államtitok   és   a  szolgálati  titok   védelmében   az
        Alkotmánybíróság  már  a 25/1991. (V.  18.)  AB  határozatban
        foglalkozott,   s  az  akkor  hatályos  IM  utasítások   több
        rendelkezését    mind    formai,    mind    tartalmi    okból
        alkotmányellenesnek mondta ki és megsemmisítette  (ABH  1991,
        414).  E  határozat (a továbbiakban: Abh.)  megállapításai  a
        mostani ügyben is irányadóak.

        Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság nem elégedett meg azzal, hogy
        a  védelemhez  való jog formálisan biztosítva  legyen,  hanem
        egyrészt   annak   hatékony  érvényesülését  követelte   meg,
        másrészt kifejezetten kiterjesztette ezt a jogot a terhelt és
        a  védő  megfelelő felkészülésére jogaik gyakorlására.  Ennek
        megfelelően  az  Alkotmánybíróság a vádirat tekintetében  nem
        tartotta  elegendőnek, hogy "maga a megismerés  biztosított",
        hanem  kifogásolta, hogy a megismerés biztosítása ellenére  a
        korlátozások  miatt  a  "védelemre való felkészülés  jelentős
        mértékben megnehezül". A határozat leszögezte, hogy a  puszta
        betekintési joggal szemben "a vádirat 'birtokolása'  alapvető
        fontosságú a tárgyalásra felkészüléshez mind a terhelt,  mind
        a védő számára". (ABH 1991, 415, 416).

        A   védelemhez  való  jog  hatékonyságának  jelentőségét  más
        esetben  is elismerte az Alkotmánybíróság. Így a fent idézett
        1320/B/1993.  AB  határozat  a terhelt  rendelkezési  jogának
        korlátozását  is  alkotmányosnak tartotta a védő  feladatának
        ellátásához szükséges joggyakorlás biztosítása érdekében.

        Az   Alkotmánybíróság   az   így  kiterjesztett,   eredményes
        működésében  tekintett  védelemhez  való  jog  korlátozásának
        alkotmányosságát   vizsgálja.  Ebben  az  összefüggésben   az
        Alkotmánybíróság    az    Abh.-ban    elismerte,    hogy    a
        büntetőeljárásban szükség lehet az államtitok és a szolgálati
        titok  megfelelő védelmére. Utalt az Alkotmánybíróság azonban
        arra   is,   hogy   csak   a  védelemhez   való   jognak   az
        elkerülhetetlenül szükséges, arányos és a lényeges  tartalmat
        nem   érintő   korlátozása  felel   meg   az   alkotmányosság
        követelményeinek. (ABH 1991, 418-419)

        Az   Alkotmány  57.  §-ának  (3)  bekezdéséből  ilyen   módon
        levezetett követelmények teljes összhangban állnak a  védelem
        jogára  vonatkozó nemzetközi kötelezettségeinkkel is, amelyek
        szerint eleve a védelemhez való jognak ez a tág értelmezése a
        kiindulópont.    Mind   a   Polgári   és   Politikai    Jogok
        Egyezségokmánya 14. cikk 3. b), mind az Emberi Jogok  Európai
        Egyezménye  6.  cikk 3. b) (a kihirdetett magyar  szövegekkel
        ellentétben)    egyező   szóhasználattal    írják    elő    a
        bűncselekménnyel  vádolt minden személy  számára  feltétlenül
        megadandó   "minimális"  jogok  között,  hogy  az  "legalább"
        "megfelelő  idővel,  és  lehetőséggel  rendelkezzék   védelme
        előkészítésére",   illetve   "rendelkezzék    a    védelmének
        előkészítéséhez   szükséges  idővel   és   eszközökkel"   (az
        egyezmények  szövege  szerint: "to  have  adequate  time  and
        facilities  for the preparation of his defence",  illetve  "a
        disposer  du  temps  et  des  facilités  nécessaires   a   la
        préparation   de   sa  défense").  Ezek  az   eszközök   vagy
        lehetőségek pedig felölelnek minden olyan "elemet",  amely  a
        büntető   felelősség  alóli  mentesülést  vagy   a   büntetés
        csökkentését   szolgálhatja,  s   amelyeket   a   hatáskörrel
        rendelkező hatóságok gyűjtöttek vagy gyűjthetnek össze.  (Vö.
        Report  of the Commission of 14 December 1981, Jespers  Case,
        DR 27 (1982), p. 61, 72.)

        4.  Teljesen egyértelmű, hogy ezek az "eszközök" és  "elemek"
        magukban foglalják az iratok tartalmának megismeréséhez  való
        jogot.   Így   van   ez   nemcsak  az  említett   egyezmények
        gyakorlatában,  hanem  —  mint a Be.-ben  is  —  általában  a
        büntetőeljárási   kódexekben  is.   Az   Alkotmánybíróság   a
        hatékonyság  és  a védelemre való felkészülés  biztosításának
        követelménye   miatt   már   1991-ben   úgy   értelmezte   az
        iratbetekintést, hogy az a puszta megismerésen  túl  az  irat
        "birtoklását" is magába kell, hogy foglalja.

        Az  Abh.  nyomán megszűnt az iratmegtekintés korlátozása.  Az
        Abh.   a   védelem   jogának  egyes   konkrét   korlátozásait
        semmisítette  meg  a betekintési jog gyakorlása,  a  vádirat,
        illetve  a "titkos ügy" tárgyalásán készített védői jegyzetek
        "birtoklása" tekintetében. Azok az elvek azonban,  amelyek  a
        védelemhez   való   jog  értelmezéséből  adódóan   ezeket   a
        korlátokat    alkotmányellenessé   tették,    érvényesek    a
        másolatkészítésnek a Rendeletben foglalt korlátozására is.  A
        védelem  hatékonysága  nemcsak a vádirat,  hanem  minden,  az
        ügyész  és  a  bíróság rendelkezésére álló irat tekintetében,
        éppen  a  védelemre  való felkészülés  biztosítása  érdekében
        megköveteli,    hogy    azokat   —   az    alább    kifejtett
        megkülönböztetések szerint — a terhelt és a védő  ne  csak  a
        bíróságon,  a  hatóság  által  használt  példányt  használva,
        tanulmányozhassa,  hanem  azokról  kizárólagos   használatára
        szolgáló másolatot kapjon és azt magával is vihesse.

        5. Az Alkotmánybíróság azt a határozatát, hogy a védekezéshez
        szükséges adatok "birtoklása" a másolatok készítésére, s azok
        elvitelére,   vagyis  a  bíróságon  kívüli  használatára   is
        kiterjed,  a  védelemhez  való  jog  (Alkotmány  57.  §   (3)
        bekezdés)   ismertetett  értelmezésén  kívül  a  tisztességes
        eljáráshoz  való  jogra (Alkotmány 57.  §  (1)  bekezdés)  is
        alapozza.

        Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van
        ahhoz,  hogy  az  ellene emelt vádat,  vagy  valamely  perben
        jogait és kötelességeit a törvény által felállított független
        és  pártatlan  bíróság  igazságos  és  nyilvános  tárgyaláson
        bírálja   el.   A   "tisztességes   eljárás"   (fair   trial)
        követelménye nem egyszerűen egy a bíróságnak és az eljárásnak
        itt  megkövetelt  tulajdonságai közül  (ti.  mint  "igazságos
        tárgyalás"),   hanem  az  idézett  alkotmányi  rendelkezésben
        foglalt  követelményeken túl — különösen  a  büntetőjogra  és
        —eljárásra   vonatkozóan  —  az  57.  §  többi  garanciájának
        teljesedését  is  átfogja. Sőt, az  Egyezségokmánynak  és  az
        Emberi  Jogok  Európai Egyezményének — az Alkotmány  57.  §-a
        tartalmához   és   szerkezetéhez  mintát   adó   —   eljárási
        garanciákat    tartalmazó   cikkei    általában    elfogadott
        értelmezése  szerint a fair trial olyan minőség,  amelyet  az
        eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet
        csupán  megítélni.  Ezért  egyes  részletek  hiánya  ellenére
        éppúgy, mint az összes részletszabály betartása dacára  lehet
        az  eljárás  "méltánytalan" vagy "igazságtalan",  avagy  "nem
        tiszteséges". Természetesen különbözik egy adott eljárás fair
        voltának  megítélése  az  abban az  ügyben  döntő  nemzetközi
        bizottságok    vagy    bíróság    eljárásában    a     magyar
        Alkotmánybíróság lehetőségeitől, amely elvont  normakontrollt
        végez.   Ez   utóbbiban   csupán   a   tisztességes   eljárás
        megkövetelte    általános   ismérvek   megállapítására    van
        lehetőség.

        A     tisztességes     eljárásnak    az     egyezmény-     és
        alkotmányszövegekben nem nevesített, de  általánosan  és  nem
        vitatottan elismert eleme a "fegyverek egyenlősége", amely  a
        büntetőeljárásban  azt  biztosítja,  hogy  a  vádnak   és   a
        védelemnek egyenlő esélye és alkalma legyen arra, hogy a tény-
        és    jogkérdésekben   véleményt   formálhasson   és   állást
        foglalhasson.  A  fegyverek egyenlősége  nem  minden  esetben
        jelenti   a   vád   és  a  védelem  jogosítványainak   teljes
        azonosságát, de mindenképpen megköveteli, hogy  a  védelem  a
        váddal  összevethető súlyú jogosítványokkal  rendelkezzen.  A
        fegyverek  egyenlőségének egyik feltétele  (és  a  nemzetközi
        szervek esetjogában is leginkább kimunkált területe) a  felek
        mindegyikének  személyes jelenléte az  eljárási  cselekmények
        során,  illetve egyes eljárási szereplők (például  szakértők)
        megtartása  semleges pozícióban. A másik  feltétel,  hogy  az
        ügyben  releváns adatokat a vád, illetve a terhelt és a  védő
        ugyanolyan  teljességben és mélységben ismerhessék  meg.  Itt
        érintkezik   a  fair  trial  elve  a  védelemhez   való   jog
        hatékonyságának   és  a  védelemre  való  felkészülés   kellő
        idejének  és  eszközeinek követelményével. Az  előző  pontban
        idézte az Alkotmánybíróság az Emberi Jogok Európai Bizottsága
        értelmezését ezeknek a védelem jogát szolgáló eszközöknek tág
        köréről. Az Alkotmánybíróság megállapította azt is,  hogy  az
        eljárásban szereplő adatok és dokumentumok teljes megismerése
        és — megfelelő biztosítékok között — birtokolása is ezek közé
        a   "mindenképpen  biztosítandó"  jogok  közé  sorolható.   A
        dokumentumok  megismerése;  a  belőlük  készíthető  jegyzetek
        szabad "birtokolása"; a dokumentumok "birtoklása" a tárgyalás
        alatt,  vagy máskor is, de csak a bíróság épületében, azonban
        nem  elégíti  ki  a védelemhez való jogot, ha egyszersmind  a
        fegyverek egyenlősége nem érvényesül. Nem egyenlő a vád és  a
        védelem  helyzete,  ha  az  ügyész  az  államtitkokat  képező
        dokumentumokat az eljárás alatt a bíróságon kívül is szabadon
        birtokában tarthatja és használhatja (lásd a Be. 114.  §  (5)
        bekezdését), — míg a terhelt és a védő ebben korlátozva van.

        Az  Alkotmánybíróság  megjegyzi, hogy az idézett  egyezmények
        gyakorlata  az iratbetekintés jogának határát úgy húzta  meg,
        hogy  abba  a  dokumentumok szabad birtoklása is beleérthető.
        Csakis  a  hivatalbóli  kézbesítés vonatkozásában  utasította
        ugyanis el mind az Egyezségokmány tekintetében az Emberi Jogi
        Bizottság,  mindpedig  az  Emberi  Jogok  Európai  Egyezménye
        tekintetében  az  Emberi  Jogok  Európai  Bírósága  azokat  a
        követeléseket,  amelyek a vád által használt  —  a  vádiraton
        túlmenő,   egyéb  —  dokumentumok  hivatalbóli   kézbesítését
        követelték a védelem részére ( O.F. vs. Norway, B 158/1983, §
        5.5, illetve Kremzow ügy, 21 September 1993, Séries A 268-B),
        azaz  az iratok kérelemre történő rendelkezésre bocsátása  az
        egyezmények védelmi körén belül marad.

        A  fegyverek  egyenlőségéből  tehát  az  következik,  hogy  a
        terhelt és a védő jogának korlátozása az iratmásolatok szabad
        birtoklása  és  használata tekintetében  az  alább  kifejtett
        megkülönböztetések  szerint  alkotmányellenes,   ha   a   vád
        ugyanazokat  az  iratokat korlátozás nélkül birtokolhatja  és
        használhatja.   (A   titokvédelem   követelményei    emellett
        természetesen egyenlőképpen kötelezik mindkét felet.)

        6. a) A védelemhez való jog, és ezen belül az iratbetekintés,
        a  dokumentumok birtoklása, de általában a védekezéshez és az
        arra  való  felkészüléshez szükséges "idővel és  eszközökkel"
        való    rendelkezés    joga    nem    korlátozhatatlan.    Az
        állambiztonsági  érdek, s ezen belül az  államtitok  védelme,
        hagyományosan és nemzetközileg is elfogadott oka lehet e  jog
        korlátozásának  —  egy  demokratikus társadalomban  szükséges
        mértékben.  Az  Abh. is tartalmazza, hogy a büntetőeljárásban
        szükség  lehet az államtitok és a szolgálati titok  megfelelő
        védelmére.  (ABH  1991,  417.) Az  alkotmányosan  "megfelelő"
        egyensúly  a  védelemhez való jog és  az  államtitok  védelme
        között  azonban  csak  igen  differenciáltan  alakítható  ki.
        Különböztetni   lehet  például  aszerint,   hogy   vajon   az
        államtitokról való tudomásszerzés feltétlenül megengedendő-e,
        vagy  a titok egyes részeiben titok maradhat a védelem előtt;
        más-más  megítélés alá esik a tudomásszerzés módja: a hatóság
        általi  informálás,  a  személyes  iratbetekintés,  az   irat
        birtokolása a tárgyaláson, vagy ennél tágabb hozzáférhetősége
        a  bíróság  épületében,  a  jegyzetkészítés  és  a  jegyzetek
        elvihetősége; a kizárólag saját használatú, de  a  bíróságról
        ki  nem  vihető másolat; s végül a teljes irat vagy  másolata
        szabad  birtokolása  és  használata. Eltérhet  a  "megfelelő"
        titotkvédelem a védelem jogát gyakorló személyek  között  is:
        az  ügyvédnek  adott vonatkozásban több joga  lehet,  mint  a
        terheltnek stb.

        Az   Abh.   1991-ben  hatályon  kívül  helyezte   a   bíróság
        tanácselnökének diszkrecionális jogát arra, hogy  a  nyomozás
        befejezése  után  a  terhelt és a védő  számára  mely  iratok
        megtekintését  engedélyezi. Ettől  kezdve  a  büntetőügyekben
        szerepet   játszó  államtitok  megismerését  nem   korlátozza
        semmilyen  jogi  előírás, a Be. szerinti iratbetekintési  jog
        valóban érvényesül. A most elbírált Rendelet, valamint a  Be.
        kézbesítési  szabálya tehát nem a büntetőeljárásban  szerepet
        játszó   államtitok   megismerését   korlátozza,   hanem    a
        megismerhetőségen  belül  az  államtitkot   tartalmazó   irat
        fizikai    védelméről   rendelkezik   —   mégpedig    ésszerű
        feltételezés  szerint csakis a terhelten és  a  védőn  kívüli
        személyekkel szemben. Mivel ugyanis a betekintési jog által a
        terhelt és a védő jogosultak az államtitkot "megszerezni"  és
        a  védelem  érdekében "felhasználni" is, ezek a  korlátozások
        értelemszerűen  az államtitok "illetéktelen  személy  részére
        hozzáférhetővé"  válása  ellen  irányulhatnak.  Azt,  hogy  a
        terhelt  vagy  a védő az államtitkot illetéktelennek  kiadja,
        nem  az  irat  kivitelének tiltásával a bíróságról,  hanem  a
        betekintés  korlátozásával vagy tiltásával lehetne hatékonyan
        megelőzni.  Egy  ilyen  feltételezésre  alapozva  azonban   a
        védelemhez  való jogot nyilvánvalóan nem lehet  alkotmányosan
        korlátozni.  Kérdés, hogy az államtitok harmadik személyekkel
        szembeni  védelmére hivatkozva alkotmányosan  lehetséges-e  a
        védelemhez  és a tisztességes eljáráshoz való jog korlátozása
        azáltal,   hogy  az  államtitkot  tartalmazó  irat   hatósági
        épületen  kívüli  birtokolását és a  másolatkészítést  a  jog
        megtiltja.

        Bár  az  Abh.  megsemmisítette  azokat  az  utasításokat  is,
        amelyek  szerint "titkos ügyekben" az államtitkot  tartalmazó
        vádiratot  a  terhelt  és a védő csak  a  bíróság  épületében
        tanulmányozhatta, de nem vihette magával, továbbá azokat  is,
        amelyek   a  határozatokból  kihagyni  rendelték  a  titoknak
        minősülő  adatokat, a Be. 114. § 1994-ben beiktatott  (4)  és
        (5)  bekezdése  ezeket  az  alkotmányellenesnek  nyilvánított
        rendelkezéseket  lépteti ismét életbe azzal az  indokolással,
        hogy "az államtitkot vagy szolgálati titkot tartalmazó iratot
        a  hatóságtól  elvinni  azért nem lehetséges,  mert  a  titok
        megfelelő  védelme csak ott biztosított. A címzett  az  ilyen
        iratot  a  hatóságnál tanulmányozhatja,  az  abból  készített
        titkos adatot nem tartalmazó kivonatot pedig megkapja,  tehát
        e szabályozás alapvető jogait nem csorbítja."

        A   Be.   módosítása  az  Abh.-ból  csakis  a  megsemmisített
        utasítások  formai alkotmányellenességét vette figyelembe,  s
        tartalmilag  hasonló rendelkezéseket emelt törvényi  szintre.
        Pedig  az  Abh.  nemcsak  az anyagi alkotmányellenességet,  a
        védelemhez  való  jog  sérelmét  is  megállapítja   mindegyik
        vizsgált   szabály  esetén,  hanem  a  jövendő   titokvédelmi
        jogalkotás tekintetében is kifejezetten felhívja a  figyelmet
        arra,   hogy  a  védelemhez  való  jog  korlátozása  csak   a
        feltétlenül    szükséges   mértékben   és    az    arányosság
        követelményét betartva lehet alkotmányos (ABH 1991, 418).  Az
        alkotmányossági  kérdés  tehát  az,  hogy  a  hatékony  és  a
        védekezésre megfelelő felkészülést biztosító védelemhez  való
        jognak  szükséges és arányos korlátozása-e, ha az államtitkot
        tartalmazó  iratokról a terhelt és/vagy  a  védő  nem  kaphat
        másolatot,  illetve hogy az ilyen iratokat nem  viheti  ki  a
        büntető  ügyekben  eljáró  hatóság  épületéből,  nehogy  azok
        illetéktelen személyek kezébe jussanak.

        b)  Az  alapjogok korlátozásának e jogok lényeges tartalma  a
        határa:  az  Alkotmány  8.  § (2)  bekezdése  kimondja,  hogy
        alapvető jog lényeges tartalmát törvény sem korlátozhatja. Az
        Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint valamely  alapjog
        lényeges  tartalmát az a korlátozás sérti, amely  —  valamely
        más  alapvető  jog  vagy  alkotmányos  cél  érdekében  —  nem
        elkerülhetetlenül  szükséges, továbbá,  ha  szükséges  is,  a
        korlátozás  által okozott jogsérelem az elérni kívánt  célhoz
        képes aránytalan.

        Emellett  a főszabályként alkalmazandó alkotmányossági  mérce
        mellett  azonban egyes alapjogok esetében az  Alkotmány  maga
        tartalmaz  további  kritériumokat, amelyek  egyrészt  ezt  az
        általános   mércét   az   illető  jog  tartalmához   igazítva
        konkretizálják,  másrészt  amelyek konkrét  voltukban  sokkal
        inkább  állandó és saját tartalmi ismérvekkel határozzák  meg
        az  adott alapjog lényeges tartalmát a viszonyítással dolgozó
        általános   szabály  helyett.  Ez  utóbbi,  minden  alapjogra
        alkalmazandó    általános   mérce    szükségképpen    elvont,
        módszertani   szabály   lehet  csak,   amely   a   mindenkori
        korlátozáshoz való viszonyítást írja elő; ez utóbbi tehát itt
        a  konkrét elem, s az alapjogok védett tartalma ezért esetről
        esetre  eltérően alakul. Ezzel szemben az egyes  alapjogoknál
        szereplő külön mércék a lényeges tartalmat valóban magához  a
        fenyegetett  alapjog  sajátosságaihoz  kötik,   s   ezért   a
        korlátozás   okát  és  súlyát  nem  szükségképpen  értékelik;
        bármely  korlátozással szemben is ugyanaz a határ áll.  Ez  a
        módszer  egyes esetekben a korlátozás abszolut határát  vonja
        meg,  másutt  annak  alkotmányosságát saját,  külön  ismérvek
        alapján   teszi   eldönthetővé,   akár   úgy   is,   hogy   a
        szükségesség/arányosság mérlegelését csakis  az  Alkotmányban
        meghatározott  szűkebb és konkrét követelmények  tekintetében
        engedi  meg. Így ezeknek az alapjogoknak a lényeges  tartalma
        állandóbban és egyértelműbben határozható meg, mint azoké  az
        jogoké, amelyekre az általános szabályt kell alkalmazni.

        Ilyen  külön mércét tartalmaz az Alkotmány például az élethez
        és   az   emberi  méltósághoz  való  jog  esetében  ahol   az
        Alkotmánybíróság  az "önkényes" megfosztás tilalmát  abszolut
        tilalomként  értelmezte:  az  élettől  és  méltóságtól   való
        megfosztás  fogalmilag  önkényes, e jogok  teljes  terjedelme
        lényeges tartalom (ABH 1990, 92, 106); hasonló tartalmi,  nem
        viszonyításból  adódó mércét alkalmaz az  Alkotmánybíróság  a
        jogállamiság,    továbbá   az   államcélok,    különösen    a
        piacgazdaság,   a   szociális  jogok  és  a  környezetvédelem
        területén.  A legnagyobb gyakorisággal azonban a  büntetőjogi
        garanciák tekintetében ír elő maga az Alkotmány ilyen szilárd
        határokat  a  korlátozhatóság  számára.  Az  Alkotmánybíróság
        ennek  megfelelően meg is állapította például az  ártatlanság
        vélelme,  a nullum crimen sine lege,s ezen belül a visszaható
        hatályú büntető törvényhozás tilalmának abszolut voltát.  "Az
        alkotmányos   büntetőjog  alapintézményei   legtöbb   esetben
        fogalmilag  sem relativizálhatók, s nem képzelhető  el  velük
        szemben  mérlegelhető más alkotmányos  jog  vagy  feladat.  A
        büntetőjogi  garanciák ugyanis már egy mérlegelés  eredményét
        tartalmazzák." (11/1991. (III. 5.) AB, ABH 1992, 77, 83)  (Az
        Alkotmánybíróság  a  szükségesség/arányosság  tesztjét  egyes
        büntető    tényállások    alkotmányosságának    megítélésénél
        alkalmazza,   amikoris  arról  van  szó,  hogy   a   büntetés
        alkalmazása valamely más jog védelmében szükséges és arányos-
        e;  itt  tehát  e  másik jog — például a véleménynyilvánítási
        szabadság — súlya meghatározó a mérlegelés eredményére.)

        Az  57.  § (1) bekezdésében meghatározott garanciák: mindenki
        joga  arra, hogy az ellene emelt vádat, vagy valamely  perben
        jogait és kötelességeit a törvény által felállított független
        és   pártatlan  bíróság  igazságos  és  nyilvános  tágyaláson
        bírálja   el,  a  "bírósághoz  való  jog"  megannyi   konkrét
        feltételét  tartalmazzák, amelyek  nem  abszolútak  abban  az
        értelemben, mint például az említett ártatlanság vélelme,  de
        amelyek  az  általános szabály szerinti  mérlegelésnek  mégis
        abszolut  korlátai. Nincs olyan szükségesség, amely  miatt  a
        tárgyalás   "tisztességes"   voltát   arányosan   ugyan,   de
        korlátozni  lehetne; hanem a tisztességes tárgyalás  fogalmán
        belül   alakítandó  ki  olyan  ismérvrendszer,  amely   annak
        tartalmát  adja,  s  csak  ezen  belül  értékelhető  bizonyos
        korlátozások  szükséges  és arányos  volta.  (Ugyanígy  saját
        dogmatikája   van   annak,  mi  számít  "bíróságnak",   mikor
        "törvényes",  "független" és "pártatlan" az  eljáró  testület
        stb.)

        c)   Mivel  az  Alkotmánybíróság  ebben  a  határozatában   a
        védelemhez való jogot és a tisztességes eljáráshoz való jogot
        egymással összefüggésben vizsgálja, az államtitkot tartalmazó
        iratok  illetéktelen kezekbe jutása elleni védelméhez  fűződő
        érdeket  is  e  két  jog fent, a 4. és 5.  pontban  kifejtett
        tartalmi ismérveinek keretein belül mérlegeli, s így az Abh.-
        ban a jövőbeli korlátozás tekintetében megjelölt követelményt
        a fent kifejtettek értelmében konkretizálja.

        A  hatékony  és  megfelelő felkészülést biztosító  védelemhez
        való   jog,   összefüggésben  a  tisztességes  eljárásnak   a
        fegyverek    egyenlősége    fogalmában    is    megnyilvánuló
        követelményeivel azt követeli meg, hogy a terhelt és védője a
        vádiratot,   valamint  az  összes  olyan   iratot,   amelynek
        kézbesítése  a  Be.  szerint  kötelező,  akkor   is   eredeti
        szövegével,  teljes terjedelmében megkapja és  birtokolhassa,
        ha  azok  államtitkot  vagy szolgálati  titkot  tartalmaznak.
        Ezért  a  Be.  114. § (4) bekezdésének második  mondata  ezen
        személyek   vonatkozásában   alkotmányellenes.   Ezeknek   az
        iratoknak ugyanis — mint azt már az Abh. kifejtette  —  olyan
        alapvető  jelentősége  van a védekezésben  és  az  arra  való
        felkészülésben,  és csak a vád általi korlátlan  birtokolásuk
        és  használatuk olyannyira sértené a fegyverek egyenlőségének
        elvét, hogy mindezzel szemben az államtitkot tartalmazó  irat
        védelmére  harmadik személyekkel szemben  nem  lehet  arányos
        korlátozásként hivatkozni.

        Az államtitok védelmére szolgál az államtitoksértés bűntette,
        és   gondatlan  alakzatának  vétsége,  továbbá  a  szolgálati
        titoksértés   vétsége  (Btk.  221,  222.   §),   valamint   a
        titokvédelmi  szabálysértés  is.  Az  államtitkot  tartalmazó
        iratot  birtokló terhelt és védő természetesen e  felelőssége
        tudatában él az iratok birtoklásához való jogával. Azonban  a
        gondatlanságból  elkövetett államtitoksértés kockázata  olyan
        súlyos  lehet  az államtitok megfelelő fizikai védelmére  nem
        feltétlenül  képes  jogosult  —  s  elsősorban  a  terhelt  —
        számára,  hogy  annak kivédése céljából azt a lehetőséget  is
        biztosítani  kell, hogy a terhelt vagy a  védő  az  iratot  a
        hatóság   védett  épületében  tanulmányozza.  Ilyen   esetben
        azonban  alkotmányos  követelmény a csakis  saját  használatú
        másolat,  s  az  ahhoz  való  — az  intézmény  munkarendjének
        keretén   belül   —   időben   is  legteljesebb   hozzáférési
        jogosultság.

        A  védelemhez való jog és a fegyverek egyenlősége azonban  az
        összes  olyan dokumentum birtokolására és szabad használatára
        kiterjed,  amellyel a vád is így rendelkezik.  Az  államtitok
        védelme  érdekében  a  vádiraton  és  az  egyéb  kézbesítendő
        iratokon  kívüli  dokumentumoknak a bírósági  épületből  való
        kiviteléhez azonban a törvény feltételeket szabhat. Mivel  az
        iratok   fizikai  védelméről  van  szó,  a  korlátozások   is
        elsősorban    ezzel   lehetnek   arányosak:    például    nem
        alkotmányellenes annak megkövetelése, hogy  az  irat  jövendő
        birtokosa nyilatkozzék arról, hogy nála a titkok megőrzésének
        fizikai feltételei megvannak. Mérlegelhető olyan megoldás is,
        hogy  —  tekintettel  az  ügyvéd  jogállásáról  és  annak  az
        igazságszolgáltatás        rendszerébe        illeszkedéséről
        kifejtettekre, valamint arra, hogy a védelemhez való jog és a
        fegyveregyenlőség tekintetében a terhelt  és  a  védő  jogait
        együtt  kell szemlélni — a védőként eljáró ügyvéd könnyebbben
        jut  ezeknek az iratoknak, vagy másolatuknak szabad birtokába
        mint   a  terhelt,  akinél  az  ügyvédnél  szigorúbban  lehet
        vizsgálni,  hogy  valóban  képes-e a fizikai  titokvédelemre.
        Ilyen  szabályozás  esetén  azonban  alkotmányos  követelmény
        lenne,  hogy  a  terhelt  védelmében ügyvéd  eljárása  legyen
        kötelező akkor is, ha ezt a Be. egyébként nem írná elő.

        7.   A   Rendelet   formai  okból  is  alkotmányellenes.   Az
        Alkotmánybíróság  úgy  értelmezte  az  Alkotmány  8.  §   (2)
        bekezdését,  hogy  valamely  alapjog  közvetlen  és  jelentős
        korlátozása csakis törvényben történhet (64/1991. (XII.  17.)
        AB,  ABH  1991,  300). Az iratmásolatok  adásának  tiltása  a
        Rendelet a) és c) pontja szerint a terhelt, a védő és a  védő
        jogait  élvező törvényes képviselő számára a védelemhez  való
        jogot  közvetlenül  és  jelentősen  korlátozza.  A  rendeleti
        szintű  szabályozás ezért az Alkotmány 8. §  (2)  bekezdésébe
        ütközik.
                                Dr. Sólyom László
                           az Alkotmánybíróság elnöke
                              előadó alkotmánybíró

                     Dr. Ádám Antal         Dr. Bagi István
                     alkotmánybíró            alkotmánybíró

                     Dr. Holló András      Dr. Kilényi Géza
                     alkotmánybíró            alkotmánybíró

                     Dr. Lábady Tamás      Dr. Németh János
                     alkotmánybíró            alkotmánybíró

                             Dr. Tersztyánszky Ödön
                                  alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Article 114.4 of the Act on the Code of Criminal Procedure that states that the defence counsel or the accused cannot have access to those files which contain State or official secrets
          Number of the Decision:
          .
          6/1998. (III. 11.)
          Date of the decision:
          .
          03/09/1998
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1998-1-003?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .
          en_0006_1998.pdfen_0006_1998.pdf