English
Hungarian
Ügyszám:
.
1378/E/1990
Előadó alkotmánybíró: Kilényi Géza Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 16/1993. (III. 12.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1993/143
.
A döntés kelte: Budapest, 03/09/1993
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                       A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az Alkotmánybíróság  jogszabály alkotmányellenességének  utólagos
      megállapítására,     valamint      mulasztásban     megnyilvánuló
      alkotmányellenesség megállapítására vonatkozó indítványok ügyében
      meghozta az alábbi

                               határozatot :

      1. Az   Alkotmánybíróság  megállapítja: alkotmányellenes  helyzet
      állott elő  azáltal, hogy  Magyarország nem tett eleget a Párizsi
      Békeszerződés 27. cikkének 2. pontjában foglaltaknak.

      Az Alkotmánybíróság  ezért felhívja  az Országgyűlést, hogy 1993.
      december 31.  napjáig    tegye  meg  a  szükséges  intézkedést  a
      Békeszerződés hivatkozott rendelkezésének végrehajtására.

      2. Az  Alkotmánybíróság az  1992. évi  XXIV.  törvény  nemzetközi
      szerződésbe  ütközése   megállapítására   irányuló   állampolgári
      indítványt visszautasítja.  Egyszersmind hivatalból megállapítja,
      hogy a hivatkozott törvény nem ütközik nemzetközi szerződésbe.

      3. Az   Alkotmánybíróság az 1992. évi XXIV. törvény 1. és 3. §-a,
      valamint     érintett     mellékletei     alkotmányellenességének
      megállapítására  irányuló   indítványt  és   az  e  rendelkezések
      megsemmisítésére vonatkozó kérelmet elutasítja.

      Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
                                  Indokolás :

                                       I.

        Az indítványozók  szerint az  1600/1944. ME  rendelettel a  zsidó
        származású  vagy   izraelita  vallású  lakosságtól  letétbe  vett
        ékszerek és  aranytárgyak nem  kerülhettek állami  tulajdonba.  A
        letéti vagyontárgyak  tehát részükre,  illetve örököseik  részére
        visszajárnak.  Amennyiben   pedig  örökösök   nincsenek,  úgy  az
        ékszerek és  vagyontárgyak, illetve az értük járó kártalanítás az
        Országos Zsidó  Helyreállítási Alapot, vagy jogutódját illeti meg
        az  1946.   XXV.  törvénycikk   és  az  1947-ben  aláírt  Párizsi
        Békeszerződés szerint.

        Álláspontjuk szerint  a tulajdonhoz  fűződő alkotmányos  jogaikat
        sérti, hogy - bár az ékszerek és aranytárgyak tudomásuk szerint a
        Magyar Nemzeti Banknál megvannak -, azokat a mai napig nem kapták
        vissza,  de   a  békeszerződésben   vállalt  kártalanításban  sem
        részesültek.

        A sérelmet  szenvedettek jogutódainak érdekeit képviselő Országos
        Zsidó Helyreállítási Alapot sem kártalanította a magyar állam.

        Ezt az alkotmányellenes helyzetet álláspontjuk szerint az okozta,
        hogy a  mindenkori magyar  kormány elmulasztotta megalkotni azt a
        jogszabályt, amely a ma is hatályos 1946. évi XXV. törvénycikkben
        és   a    Párizsi   Békeszerződésben    vállalt    kötelezettsége
        végrehajtására irányult volna.

        Minthogy a  károsultak a  letéti szerződés  alapján kérik  vissza
        vagyontárgyaikat,  alkotmányellenesnek   és  a   békeszerződéssel
        ellentétesnek tartják  az időközben  magalkotott 1992.  évi XXIV.
        törvény ( a továbbiakban: 2. sz. Kpt. ) 1. § és 3. §-át, valamint
        a  3.   §-ban  megjelölt   mellékleteit.  Ezért   e   jogszabályi
        rendelkezéseknek alkotmányellenessé,  a békeszerződésbe  ütközővé
        nyilvánítását és megsemmisítését is kérte az egyik indítványozó.

                                      II.

        Az Alkotmánybíróság az ügyben több tárgyalást tartott.

        Meghallgatta  a   pénzügyminisztert  és  a  Magyar  Nemzeti  Bank
        elnökét.    Beszerezte,     tanulmányozta    és    értékelte    a
        Pénzügyminisztérium  által   rendelkezésére   bocsátott   egykorú
        iratokat, jegyzőkönyveket,  jegyzékeket ( 4 csomag ), a Párizsból
        hazaszállított  értékek   kísérő  jegyzékeit   (  4  kötet  ),  a
        Pénzintézeti Központ által eddig elvégzett vizsgálatok anyagát, a
        Magyar Nemzeti  Bank által  megküldött  okiratokat,  az  Országos
        Levéltár  Jelenkori   Gyűjteményéből   rendelkezésére   bocsátott
        egykorú    gazdasági,    politikai    döntések    jegyzőkönyveit,
        határozatait, egyéb  az ügyhöz  kapcsolódó  okmányokat.  Ugyanígy
        feldolgozta  az   indítványozók  és   szakértőik  által   feltárt
        bizonyítékokat, szakértői kutatások eredményét, levelezéseket is.
        Felhasznált továbbá a témával összefüggő néhány publikációt is.

        E hosszadalmas  és körültekintő  előkészítés  után,  kizárólag  a
        rendelkezésére  álló   dokumentumok  alapján,   és  kizárólag  az
        alkotmányossági felülvizsgálat keretei között az Alkotmánybíróság
        az alábbiakat állapította meg:

        1. 1944.  április 16-án  kelt a  Sztójay kormánynak  "  a  zsidók
        vagyonának bejelentése  és zár  alá vétele  tárgyában  "  kiadott
        1600/1944. ME rendelete.

        Ez előírta, hogy "az ország területén lakó minden zsidó köteles a
        jelen rendelet  hatálybalépésekor meglévő  vagyonát 1944. április
        30. napjáig  bejelenteni. "  Bejelentési kötelezettség  alá esett
        10.000 Pengő értéket meghaladó minden vagyontárgy.

        "Bejelentésre kötelezettek  akár zsidó,  akár nem zsidó személyek
        is, akik  a zsidó  tulajdonában  lévő  vagyontárgyakat  bármilyen
        címen őrizetükben tartanak. "

        A rendelet 5. §-a szerint "zsidó tulajdonában lévő színplatina és
        platinaötvözetek, továbbá  színarany és aranyötvözetek - ideértve
        mindenfajta   aranyérmét    -    törtaranyat,    és    mindennemű
        aranyhulladékot is, - arany vegyületek, bánya- és  hordalékarany,
        úgyszintén   a    platinából,   aranyból    vagy   e   nemesfémek
        felhasználásával  készült   tárgyak,  ékszerek,   drágakövek   és
        igazgyöngyök" is  bejelentési és letétbe helyezési  kötelezettség
        alá estek.

        Ekkor még  kivételt képezett a házastársak, jegyesek jegygyűrűje,
        kivéve,  ha   drágakő  vagy   igazgyöngy  volt   belefoglalva.  A
        bejelentett követeléseket a bankok zár alá is vehették.

        A  pénzintézet   a  zsidó   személyek  által  bérelt  széfeket  a
        bejelentések   kapcsán   zárolta.   A   pénzügyminiszter   kapott
        felhatalmazást arra, hogy az ilyen széfek tartalmát leltároztassa
        és az  abban lévő,  zsidó tulajdonban álló értékpapírokat, betéti
        könyveket, értéktárgyakat,  valamint készpénzt a rendelet alapján
        letétbe helyeztesse.

        A zsidó  lakosság a  3000 pengőt  meghaladó összegű készpénzét is
        köteles  volt   a   valamely   pénzintézetnél   betéti   könyvre,
        folyószámlára  vagy   postatakaréki  betéti-  vagy  csekkszámlára
        befizetni, illetve bejelenteni.

        A rendelet  megszegőit büntetőjogi  felelősségre  vonták.  Azt  a
        vagyontárgyat pedig,  amelyre  nézve  a  kihágást  elkövették,  a
        rendelet alapján elkobozták.

        A bejelentést  és a  letétbehelyezéseket " a Pénzintézeti Központ
        tagjai sorába tartozó valamely pénzintézetnél, közpénztárnál vagy
        a Magyar Királyi Postatakarék Pénztárnál" kellett teljesíteni.

        1944. áprilisában további rendeletek ( 6138/1944. VI. BM rendelet
        és a  6163/1944.  IV.  utasítás  )  alapján  a  zsidó  származású
        lakosságot gettóba  telepítették, és  elrendelték a  még  meglévő
        vagyontárgyai, vagyona elkobzását is.

        A  Magyar   Királyi  Legfőbb   Számvevőszék  elrendelte  a  zsidó
        lakosságtól elvett   arany,  platina és  ezüstékszerek,  valamint
        egyéb vagyontárgyak  felkutatását  és  összegyűjtését.  E  célból
        kormánybiztosság  alakult.   A   kormánybiztosok   minden   zsidó
        állampolgár tulajdonát  képező értéket,  ( drágaságot, műkincset,
        nemesfémet, szőrmét,  szőnyeget, ruházati cikket ) 1944 nyarán az
        egyes pénzügyigazgatóságok raktáraiban helyeztek el.

        A július-augusztusi hadi helyzetre tekintettel a kormánybiztosság
        a veszélyeztetett  helyeken lévő  igazgatóságoktól az értékeket a
        Magyar   Királyi   Postatakarékpénztár   budapesti   Főintézetébe
        szállíttatta.

        A zsidó  lakosságtól utóbb  elvett ékszerek  és vagyontárgyak egy
        része elismervény  nélkül a  városi  és  községi  nyilaskeresztes
        pártirodákhoz került.

        A háborús  helyzet alakulására  figyelemmel októberben mindezeket
        és  a  Pénzügyigazgatóságon  lévő  értékeket  egy  külön  kiadott
        rendelkezés szerint az ország nyugati részébe szállították.

        Itt megkezdték  az  értékek  rendszerezését,  tartalmuk  szerinti
        válogatását. Ekkor  eltávolították azokat  a jegyzékeket, amelyek
        az elvont  vagyontárgyak tulajdonosait jelölték meg a csomagok és
        letétek mellett.

        Sopronkövesdről a  bevagonírozott szállítmány 1945. március 30-án
        útnak indult  Salzburgon át  Hallein rendeltetéssel. Emellett két
        tehergépkocsi is útnak indult a vagyontárgyak másik részével.

        1945. májusában  a  szállítmányt,  -  minthogy  Ausztria  francia
        hadsereg által  elfoglalt  részében  állomásozott,  -  a  francia
        hadsereg lefoglalta, és Párizsba szállította.

        3. Ezzel  párhuzamosan a  Magyar Nemzeti  Bank akkori  vezetése a
        magyar államnak a Bankban őrzött teljes arany és valutakészletét,
        az ott  őrzött letéteket  és széfbeli  értékeket  az  Igazságügyi
        Minisztérium által kezelt un. bűnügyi letétekkel, és egyes nyilas
        vezetők, csendőrparancsnokok letéteivel együtt, a Bank könyveivel
        és hivatali személyzetének egy részével Sopron környékére, majd a
        háborús helyzet  súlyosbodása nyomán 1945. január 21-én Spital am
        Pyhrnbe (  Felső-Ausztria )  szállította.  Itt  nyitották  meg  a
        Magyar Nemzeti  Bank hivatalát,  innen  irányították  a  belföldi
        banktevékenységet is.

        A szovjet  csapatok további előrenyomulásának hatására a bank még
        itthon maradt  személyzete is  követte az  előbbieket.  A  Magyar
        Nemzeti Bank  vezetése így  kívánta biztosítani a bank folyamatos
        tevékenységét és vagyonának megmentését.

        Később, a  Magyar Nemzeti  Bank Spital  am Pyhrn-ben  lévő teljes
        vagyonát - minthogy ez a helység az amerikai megszállási övezetbe
        került -  az amerikai hadsereg foglalta le és Frankfurt am Mainbe
        vitte.

        A rendelkezésre  álló dokumentumok  szerint sem a francia, sem az
        amerikai lefoglalás  nem jelentett  tulajdonszerzést  az  értékek
        fölött.

        4. A  háború után  az új  magyar  kormány  által  meghozott  első
        rendeletek egyike  volt a 200/1945. ME rendelet. Ez az 1600/1944.
        ME  rendeletet   a  többi,   a  zsidóságot   hátrányosan   érintő
        rendelkezéssel  együtt   hatályon  kívül   helyezte.  A   Kormány
        vállalta, hogy  a zsidóság  vagyonának kérdéseit  30 napon  belül
        rendezi.

        1946.  május   28-án  hirdették   ki  "   a  zsidókra   hátrányos
        megkülönböztetést  tartalmazó   egyes  jogszabályok  hatálya  alá
        tartozó magyar  állampolgárok külföldre hurcolt javai tárgyában "
        az 5950/1946.  ME rendeletet. Ennek alapján a kormány elrendelte,
        hogy a magyar állampolgárok külföldre hurcolt javai felkutatására
        külön bizottságot  kell létrehozni.  A bizottság elnökét a Magyar
        Izraeliták  Országos   Irodája  és   a  Magyar  Autonóm  Orthodox
        Izraelita  Hitfelekezetek   Központi   Irodája   által   javasolt
        személyek közül a pénzügyminiszter nevezte ki.

        1946. januárban,  a Párizsban  megtartott  nemzetközi  jóvátételi
        konferencia már  foglalkozott az  elhurcolt vagyontárgyakkal,  de
        ekkor még sorsukról döntés nem született.

        1946. november  15-én lépett  hatályba a  magyar zsidóságot   ért
        üldözés megbélyegzéséről  és következményeinek enyhítéséről szóló
        - ma is hatályos - 1946. évi XXV. törvénycikk.

        Ebben az  új hatalom  kinyilvánítja, hogy  "  a  magyar  nép  nem
        azonosítja magát  a faji  üldözéssel  "  és  rendezni  kívánja  a
        vagyoni sérelmeket.

        A törvénycikk  2. § (1) bekezdése szerint " az állam mindazokat a
        hagyatékokat, amelyeket   örökösök  hiányában  a (2)  bekezdésben
        említett  személyek  hagyatékaként  megszerzett  vagy  megszerez,
        alábbi rendelkezések  szerint létesítendő  külön  alapnak  engedi
        át. "

        " (2)  A  jelen  §  rendelkezései  azoknak  a  személyeknek  akár
        Magyarország  területén,   akár   külföldön   lévő   hagyatékaira
        terjednek ki,  akik izraelita  vallásuk  vagy  zsidó  származásuk
        címén ellenük  folytatott üldözés folytán vagy üldözéssel okszerű
        kapcsolatban szerzett  sebesülés, sérülés vagy más egészségromlás
        következtében 1941.  év június hó 26. napja és 1946. évi december
        hó 31. napja között életüket   vesztették. " ...

        A  (3)   bekezdés  szerint   pedig  "   Az  Alapra   szállnak  át
        hazahozataluk esetében a külföldre hurcolt azon vagyontárgyak is,
        amelyek az izraelita vallásúak, illetőleg zsidó származásuk miatt
        üldözött  személyek   birtokából  az   elmúlt   uralmi   rendszer
        intézkedései következtében   jogtalanul kikerültek, feltéve, hogy
        jogszerű   tulajdonosuk   a   minisztérium   által   kibocsátandó
        rendelkezések szerint nem állapítható meg. "

        Az Alap  a törvény  szerint jogi személy. Feladata " az izraelita
        vallásuk, illetőleg zsidó származásuk miatt üldözött személyek és
        ennek következtében segítségre utalt személyek, valamint az ilyen
        személyek javára szolgáló intézmények támogatása. "

        A Törvény  2. § (6) bekezdésében körülírt  Alapról  részletesen a
        ma is  hatályos 3200/1947.  ME  rendelet  szól.  Annak  hivatalos
        elnevezése: Országos Zsidó Helyreállítási Alap.

        Az 1946.  évi XXV.  törvénycikk másik  végrehajtási  rendelete  a
        24.390/1946.  ME   rendelet  volt.  Ez  szabályozta  a  külföldre
        hurcoltak külföldön elvett, illetve egyéb módon külföldre hurcolt
        és visszahozott vagyonának visszaszolgáltatási rendjét.

        E  végrehajtási   rendelet  azonban   a  jogszabály  rendelkezése
        ( 6.  § )  folytán nem  terjedt ki  az 1600/1944.  ME rendelettel
        érintettek körére.  Ennek oka  nyilvánvalóan az  volt, hogy ekkor
        még az úgynevezett aranyvonaton kiszállított értékek a francia és
        az amerikai hadsereg rendelkezése alatt állottak, és visszaadásuk
        felől döntés még nem volt.

        De  nem  volt  végrehajtási  rendelkezés a  törvénycikk 2.  § (3)
        bekezdése  tekintetében   sem,  amely  szerint  külön  miniszteri
        rendelkezésnek  kellett  volna  szabályoznia,  hogy  kit  kell  "
        jogszerű tulajdonosnak  "   tekinteni, akinek   hiányában az Alap
        válik jogosulttá.

        A jogszabály  alapján létrehozott  Országos Zsidó  Helyreállítási
        Alap már 1947. decemberében megkereste a Magyar Nemzeti Bankot az
        elhurcolt javak  kiadását, és  a visszahozott  javak  jegyzékének
        átadását kérve.

        A békeszerződés  megkötése után  ugyanis az  amerikaiak  1947-ben
        Frankfurt am  Mainból, a  franciák pedig  1948 tavaszán Párizsból
        visszaszolgáltatták az általuk lefoglalt készleteket.

        Az amerikaiaktól  visszahozott un.  frankfurti  anyagok  melletti
        jegyzéket  az   Alap  képviselői  végül  megkapták,  de  igényeik
        érvényesítését a  jogszabályi rendelkezés  hiányára hivatkozással
        elutasították.  Az   átadott  jegyzékből  azonban  csak  az  volt
        megállapítható, hogy  a Magyar  Nemzeti Bank anyagában " Belföldi
        cégek  és  hivatalok  "  számlán  nyilvántartott  bűnügyi  egyedi
        letétek,  (  aranyrudak,  érmék,  valuták  )  belföldi  cégek  és
        hivatalok   valutaszámláin    lévő   értékek,    valutanemenkénti
        összeállításban szerepeltek.  Úgyszintén "  Különféle  letétek  "
        elnevezés alatt  egyes őrizetbe vett személyektől elvett, illetve
        tábori csendőröknél  lévő, bűnjelként kezelt pénzekről; arany, és
        egyéb használati  tárgyakról készített  jegyzékek szerepeltek. Az
        utóbbi jegyzéken  vagy csak  név, pontos  cím nélkül,  a  tárgyak
        megjelölésével, vagy  csak a bűnügy, vagy csak a csendőr alakulat
        neve szerepel  a darabszám  és tárgy  megjelölés  mellett,  egyéb
        azonosító adatok nem.

        Az átadási  jegyzék tételeinek  egy  része  tehát  valószínűen  a
        bankszéfekben elhelyezett  zsidó javakra  vonatkozott, valamint a
        bűnügyi letétben  és egyes  nyilas vezetők  letéteiben  ugyancsak
        voltak ilyen vagyontárgyak, de a frankfurti anyag túlnyomó részét
        a Magyar  Nemzeti Banknál  őrzött állami  vagyon és  egyéb üzleti
        értékek alkották.

        A visszaszállított  értékeken  kívül  a  Magyar  Nemzeti  Banknál
        maradó letétként  foglalták jegyzékbe  1945. június  30-án az un.
        elhagyott javakként bejelentett értéktárgyakat is. ( Ekkor ezeket
        még jegyzék  is kísérte, név, városnév, bejelentő neve és a tárgy
        megjelölésével, azonban egyéb azonosító adat nélkül. )

        A  Párizsból   hazaszállított  anyagot  -  amely  valószínűleg  a
        kényszerletéteket  és  egyéb  elkobzott  vagy  bűnügyi  letétként
        kezelt, zsidó tulajdonú arany és ékszertárgyakat tartalmazta, - 4
        vaskos kötet  jegyzék kísérte.  Ebben nevek  már  nem,  csupán  a
        fajtánként  ömlesztett   vagyontárgyak   kerültek   felsorolásra.
        Átvételük   után   a   vagyontárgyak   részben    az   Igazságügy
        minisztérium,  a   Belügyminisztérium,   de   legnagyobbrészt   a
        Pénzügyminisztérium letétjeként kerültek a Nemzeti Bankhoz.

        1949-ben kezdte el a Pénzügyminisztérium feldolgozni az anyagot.

        A  szortírozott   letétcsomagok   "A",   "P",   "8000.",   "egyéb
        szortírozatlan     letétek"      megjelöléssel     maradtak     a
        Pénzügyminisztérium letétjeként a Magyar Nemzeti Bank őrzésében.

        A  frankfurti   és  párizsi   anyagon  kívül   az  5950/1946.  ME
        rendelettel létrehívott,  a zsidó javak felkutatására létrehozott
        bizottságnak  is   sikerült  néhány   külföldre   hurcolt   zsidó
        vagyontárgyat felkutatni  és hazahozni.  Így került  haza az  un.
        bezdáni,  tatabányai,   nagykőrösi  és  buchenwaldi  anyag.  Ezek
        mellett név  és a  tárgyak megjelölésével  jegyzék is fennmaradt.
        Ezek    feldolgozását     külön,    már    1948-ban    több,    a
        Pénzügyminisztérium és  a Magyar  Nemzeti Bank,  valamint a Zsidó
        Helyreállítási Alap képviselőiből álló bizottság kezdte meg, majd
        további bizottságok  fejezték be.  ( Az  első két jegyzőkönyv még
        tartalmazta a  Zsidó Helyreállítási Alap képviselőinek adatait, a
        későbbi  jegyzőkönyvekben   azonban  már  nincs  utalás  az  Alap
        részvételére. )  Eredetileg ezzel az anyaggal külön foglalkoztak.
        A cél  az volt,  hogy ezeket  egyedi letétekként  kezeljék, és  a
        jogos  tulajdonosoknak   visszaadják.  E   vagyontárgyakra  nézve
        összesen mintegy  120.000 Ft értékben érkeztek igénybejelentések.
        Néhány kivételes  esetben pénzbeli  térítések  is  történtek.  Az
        egyéni letétek megnyitása azonban nem történt meg.

        5. Az  ország pénzügyi  helyzete, különösen  a devizális kérdések
        rendezése  céljából   már  1946-ban  megjelent  a  4800/1946.  ME
        rendelet, amely  általános érvénnyel,  tehát immár  a  tulajdonos
        származására  való  tekintet  nélkül  -  a  meghatározott  mérték
        feletti arany és nemesfémtárgyak, arany és valutakészlet kötelező
        beszolgáltatását,   illetve    felvásárlásra   történő   kötelező
        felajánlását írta  elő,  büntető  szankciók  mellett.  Ugyanakkor
        külön elrendelték  az ékszerészek  vagyonának  államosítását  is.
        Ilyenformán további  jogcímekkel bővült  a Magyar Nemzeti Banknál
        kezelt letétek sora.

        Mind a gazdasági, mind pedig a politikai szempontok oda vezettek,
        hogy 1951-ben a kormány  elrendelte az  arany és nemesfém tárgyak
        letétjeinek teljes átvizsgálását. Ennek következtében 1951. május
        15-én a  Pénzügyminisztérium körlevélben  szabályozta a  most már
        több  jogcímen   alapuló  pénzügyminisztériumi  letétek  egységes
        kezelését.

        Ezt a  korábban meghozott  politikai döntések  alapozták  meg.  A
        Magyar  Dolgozók   Pártja   különböző   bizottságaiban   döntések
        születtek arról,  hogy ékszereket  elhagyott javak  címén és  más
        jogcímen beterjesztett  igények alapján  vissza nem  adnak; a már
        előterjesztett igényekre  egyéni kártalanítás helyett az Országos
        Zsidó  Helyreállítási   Alap   kapjon   meghatározott   összeget.
        Elhatározták  az   elhagyott  javakként   nyilvántartott  értékek
        értékesítését, s  ezzel a  kérdéskör  lezárását.  (  A  politikai
        döntéseket  a  Pénzügyi  Kollégium  1949.  november  18-i  ülése,
        valamint az  Államgazdasági Bizottság  1949. augusztus  9-i ülése
        "legitimálta. " )

        Az    egységes     letétkezelés    végrehajtása    érdekében    a
        pénzügyminisztériumi letétek,  - így  az ékszerek,  az  arany  és
        ezüst tárgyak,  érmék és értékpapírok - újabb felülvizsgálatát és
        feldolgozását is  elvégezték. Az  aranyérméket  és  rúdaranyat  a
        Magyar   Nemzeti    Bank    vásárolta    meg.    Az    ellenérték
        Pénzügyminisztérium  javára  elkülönített  számlára   került.  Az
        aranytárgyakból,  a   törtarany   részeket   beolvasztották,   az
        értékesíthető  tárgyakat   belföldön  az  Óra-Ékszer kereskedelmi
        Vállalaton  keresztül,   külföldön  pedig  az  Artexen  keresztül
        értékesítették. (  Az átvizsgált  iratanyagban  utalás  található
        arra nézve:  előírták a  muzeális  tárgyaknak  a  múzeum  részére
        történő átadását.  Ennek a  rendelkezésnek a végrehajtására nézve
        azonban  semmiféle   adat  nem  volt  fellelhető;  sem  a  múzeum
        megnevezése, sem  az átadott tárgyak jegyzéke nem került elő, így
        még az  sem állapítható    meg,  hogy  az  említett  rendelkezést
        egyáltalán  végrehajtották-e.   )  A   "feldolgozás"  ezen  módja
        folyamatosan történt meg, 1948 szeptember 15-től 1981-ig.

        Az Alkotmánybíróság  felhívására -  az  e  tárgyban  lefolytatott
        vizsgálat alapján  - a  pénzügyminiszter és a Magyar Nemzeti Bank
        elnöke írásban  egybehangzóan úgy  nyilatkozott, hogy  a  "Magyar
        Nemzeti   Bank  ez  idő  szerint   eredetben   nem   őriz   olyan
        nemesfémtárgyakat, -  rúd- és  törtaranyat, drágakövet, amelyeket
        az 1600/1944.  ME  rendelet  alapján  helyeztek  letétbe  vagy  a
        rendelet 17. § (3) bekezdése alapján kerültek elkobzásra. "

        A rendelkezésre  álló adatokból  az is  tényként állapítható meg,
        hogy az  1600/1944. ME  rendelettel kényszerletétbe vett ékszerek
        és  vagyontárgyak   visszaadására,  vagy   a  volt   tulajdonosok
        kártalanítására vonatkozóan jogszabályi vagy tényleges intézkedés
        - a  2. sz. Kpt. megalkotásáig - nem történt. ( Az 1991. évi XXV.
        törvény csupán  kilátásba helyezte  a kárpótlást.  ) Csak  az un.
        nagykőrösi,  tatabányai,  buchenwaldi,  bezdáni  bűnügyi  letétek
        terhére   történt    néhány   esetben    a    Pénzügyminisztérium
        rendelkezésére  kifizetés.   De  minthogy   az   egyéni   letétek
        megnyitására  végül  is  nem  került  sor,  1951-ben  ezek  is  a
        pénzügyminisztériumi letétek közé kerültek.

                                      III.

        A rendelkezésre  álló dokumentumokat  és vizsgálati  anyagokat az
        Alkotmánybíróság kizárólag  az indítványokkal  érintett körben és
        abból  a   szempontból   vizsgálta,   hogy   tisztázza   az   un.
        kényszerletétbe vett, elhurcolt és visszahozott értéktárgyak jogi
        sorsát, a  rájuk vonatkozó  hatályos jogszabályok, és az államnak
        azokért való felelőssége alkotmányos összefüggéseit.

        Az  Alkotmánybíróság   szerint  a   dokumentumokból  arra   lehet
        következtetni, hogy  az 1600/1944.  ME rendelettel letétbe és zár
        alá  vett   értéktárgyakat  már   a  kiszállításukkor  fajtánként
        szétválogatták és a rajtuk lévő neveket is tartalmazó jegyzékeket
        eltávolították róluk.  Így amikor  1948-ban  az  anyag  Párizsból
        visszakerült, a  kísérő   jegyzékek tanúsága  szerint  fajtánként
        ömlesztett állapotban  volt. Az érintett tulajdonosokra vonatkozó
        azonosíthatóság feltételei már nem voltak meg.

        Az amerikaiaktól  Frankfurt am  Mainból  visszahozott  anyagokban
        valószínűsíthetően  voltak   zsidó  származásuk   vagy  izraelita
        vallásuk   miatt   üldözöttektől   elvett   vagyontárgyak.   Ezek
        elsősorban bűnügyi  letétek, önként  elhelyezett, Magyar  Nemzeti
        Bank széfekben  lévő tárgyak,  cégek értékei,  valamint nyilasok,
        csendőrök által  a zsidó  lakosságtól elvett,  elkobzott  tárgyak
        voltak. Minthogy  az 1600/1944.  ME rendelettel  kényszerletétbe,
        zár alá vont értékek kezelésével nem a Magyar Nemzeti Bank, hanem
        "a  Pénzintézeti   Központ   tagjai   sorába   tartozó   valamely
        pénzintézet" volt  megbízva, a  frankfurti anyag az 1600/1944. ME
        rendelettel elvont értékeket valószínűleg nem tartalmazott.

        A frankfurti  anyaghoz  megküldött  jegyzékekben  talált  néhány,
        neveket  is   tartalmazó  jegyzék,   a  vagyontárgyak  ömlesztett
        állapota miatt a személyi azonosításra alkalmatlan volt.

        Így  a   visszahozott   értékek   átvételükkor   már   az   állam
        képviseletében eljáró Pénzügyminisztérium (vagy más minisztérium)
        letétjeként kerültek a Magyar Nemzeti Bank őrzésébe.

        Rendelkezési joga elsősorban a Pénzügyminisztériumnak volt.

        A károsultak  jogainak rendezésére  az állam  ugyan törvényben és
        nemzetközi   szerződésben   kötelezettséget   vállalt,   de   ezt
        ténylegesen   nem    teljesítette.   Az    elvont    értéktárgyak
        feldolgozásuk  után,   a  jelenlegi   kormány   és   törvényhozás
        időszakában már nem voltak eredeti állapotukban fellelhetők.

        Az   arany    és   ezüst    stb.   értéktárgyak   feldolgozásával
        ( beolvasztás,  értékesítés )  majd 1951-től  a  megkülönböztetés
        nélküli  egységes  letétkezelés  elrendelésével,  az  1948-49-ben
        meghozott politikai döntésekkel az állam sajátjaként rendelkezett
        a vagyontárgyakkal.  Mindezekre figyelemmel  az  Alkotmánybíróság
        megállapította,    hogy     az    1600/1944.    ME    rendelettel
        kényszerletétbe- és  zár alá  vétellel, illetve  a  vagyontárgyak
        elkobzásával   elvont,   elhurcolt,   majd   az   állam   részére
        visszaszolgáltatott arany  és ékszer,  stb. vagyontárgyak egykori
        tulajdonosai a  Magyar Állam - időközben hatályon kívül helyezett
        - jogszabályai,  továbbá hivatalos közegeinek intézkedései nyomán
        szenvedtek tulajdoni sérelmet. Ugyanezen ok miatt állott elő az a
        helyzet, amelyben  az említett  vagyontárgyak  természetben  való
        visszaszolgáltatására nincs  tényleges lehetőség.  Ezért a Magyar
        Államot  terheli   a  helytállási   kötelezettség  az  előidézett
        tulajdoni sérelem miatt, annál is inkább, mivel erre nem csupán a
        Párizsi Békeszerződés 27. cikkének 2. pontja kötelezi, hanem erre
        nézve  a   Magyar  Állam   már  korábban,   az  1946.   évi  XXV.
        törvénycikkben kötelezettséget vállalt. Az államnak a helytállási
        kötelezettsége független  attól, hogy a szóban forgó  vagyontárgy
        állami tulajdonba került-e.

        Ezzel kapcsolatban  az Alkotmánybíróság  elvi jelentőséggel mutat
        rá a következőkre:

        Az  elmúlt   évtizedekben  az  állampolgárok  milliói  szenvedtek
        tulajdoni sérelmet,  részben  akként,  hogy  vagyontárgyaikat  az
        állam  saját   tulajdonába  vette,  részben  pedig  akként,  hogy
        jogellenesen vagy  igazságtalanul  elvonta  a  tulajdonjogot.  Az
        utóbbi esetben  nem mindig  és nem  szükségképpen következett  be
        állami tulajdonszerzés,  ez azonban  a  volt  tulajdonos  sérelme
        szempontjából valójában   közömbös  volt. Éppen ezért az 1991. és
        1992-ben megalkotott  úgynevezett kárpótlási törvények ( az 1991.
        évi  XXV.   törvény  és   az  1992.   évi  XXIV.   törvény  )   a
        "tulajdonviszonyok  rendezése   érdekében,  az   állam  által  az
        állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges
        kárpótlásáról" rendelkeznek.  Vagyis e törvényi rendelkezések nem
        feltétlenül az  állam  tulajdonszerzésén,  de  minden  esetben  a
        tulajdonjognak az állam által történt elvonásán alapultak.

        Az  Alkotmánybíróság   már  több   határozatában  foglalkozott  a
        tulajdon tárgyainak állami tulajdonba vételével okozott sérelmek,
        az  elmaradt  kártalanítások  ügyével.  (  2/1990.  (X.4.)  ABh.,
        16/1991. (IV.20.)  ABh., 28/1991.  (VI.3.) ABh.  ) E  határozatok
        egyes   elvi    megállapításai   túlmutatnak   az   államosítások
        tárgykörén, s  értelemszerűen irányadók  általában az állam által
        elvont tulajdonjoggal  kapcsolatos  kártalanítási  igényekre.  Az
        Alkotmánybíróság egyebek  között megállapította:  az állam  az őt
        terhelő  kötelezettséget   akként   is   teljesítheti,   hogy   -
        teherbíró  képességével   arányban   álló   módon  -  a jelenlegi
        gazdasági átalakulás során, az egyes tulajdoni  sérelmek  eredeti
        jogi   természetét  figyelmen   kívül   hagyva,  a  károsultakkal
        szembeni kötelezettségének kárpótlás útján tesz eleget.

        Az Alkotmánybíróság  megítélése szerint  a kárpótlás  éppen ezért
        "megfelelő" kártalanítását jelenti azoknak is, akiknek tulajdonát
        zsidó származásuk vagy izraelita vallásuk miatt vonták el.

        Az  Alkotmánybíróság   az  államosításokkal   és   a   kárpótlási
        törvényekkel összefüggésben  már meghozott korábbi határozataiban
        is úgy  foglalt állást,  hogy az  államot terhelő kötelezettségek
        "megújítása" alkotmányosan  megengedett.  E  novácio  minden,  az
        állam   által    kibocsátott   jogszabály    végrehajtása   során
        bekövetkezett    tulajdonelvonásból    fakadó    igényre    nézve
        elfogadható, tekintet  nélkül arra, hogy a tulajdonelvonás nyomán
        eredetileg dologi  jogi vagy  kötelmi jogi, illetőleg kártérítési
        vagy kártalanítási igény keletkezett.

        Az   Alkotmánybíróság  nem  látta   megalapozottnak   azokat   az
        indítványokat, amelyek  az elvont arany és más nemesfémtárgyakért
        a kárpótlás  útján való  orvoslást  alkotmányellenesnek  tartják.
        Ezért az  Alkotmánybíróság a 2. sz. Kpt 1. és 3. §-a, valamint az
        itt megjelölt mellékletei elleni indítványokat elutasította.

        Az    Alkotmánybíróság    álláspontja    szerint    e    törvényi
        rendelkezéseknek  az   Alkotmány  70/A.   §-ával   összefüggésben
        felvetett   alkotmányellenességére    vonatkozó   indítvány   sem
        megalapozott.  A  testület  ugyanis  már  korábbi  határozataiban
        kifejtette,  hogy   a  kár   és  kárpótlás   mértékének  törvényi
        megállapítása önmagában  nem alkotmányellenes, az összhangban áll
        a részleges kárpótlás fogalmával.

        Az  vetné   fel  az   Alkotmány  70/A.   §-át   sértő   hátrányos
        megkülönböztetés aggályát  a társadalom  más károsultjaival  való
        egybevetés tükrében,  ha a  most vizsgált  indítványban megjelölt
        jogszabályokkal érintettek  körében alkotmányos indokok hiányában
        teljes körű  vagy  más  elveken   alapuló  kárpótlási   szabályok
        kerülnének alkalmazásra.

        Ezért az  Alkotmánybíróság az  indítványokat e  vonatkozásban  is
        elutasította.

        A  nemzetközi   szerződésbe  ütközés   kérdésében  előterjesztett
        állampolgári indítványt  pedig a  testület az Alkotmánybíróságról
        szóló 1989.  évi XXXII.  törvény (  a továbbiakban: ABtv ) 21. §-
        ának (3)  bekezdésére  figyelemmel  -  mint  indítványozásra  nem
        jogosulttól származót - visszautasította.

                                      IV.

        Az   Alkotmánybíróság    hivatalból   megvizsgálta   a   hatályos
        jogszabályoknak   nemzetközi   szerződésbe   ütközését,   illetve
        e vonatkozásban a mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenesség
        kérdését.

        Az indítványozók  szerint ugyanis  alkotmányellenes és  a Párizsi
        Békeszerződést sértő  az, hogy  a ma  is hatályos  1946. évi XXV.
        törvénycikk 2.  § (2)   és (3) bekezdésében foglaltak az Országos
        Zsidó  Helyreállítási   Alap   jogait   érintően   nem   kerültek
        végrehajtásra.

        Az Alkotmánybíróság  már utalt  rá, és  korábbi határozatában más
        megközelítésben foglalkozott azzal, hogy jogszabálynak nemzetközi
        szerződésbe ütközése  megállapítására irányuló indítványt csak az
        ABtv 21.  §  (3)  bekezdésében  megjelölt  személyek  és  szervek
        jogosultak  előterjeszteni.   Az  indítvány   előterjesztői   nem
        tartoznak ezek  körébe.  Ezért  az  erre  vonatkozó  állampolgári
        indítványt visszautasította.

        Az ABtv  44. §-a  azonban az  Alkotmánybíróság számára biztosítja
        azt  a   jogot,  hogy   hivatalból  vizsgálja  meg  jogszabálynak
        nemzetközi szerződésbe ütközését.

        Ennek a  hivatalból lefolytatott  vizsgálatnak eredményeként,  az
        Alkotmánybíróság megállapította: a Párizsi Békeszerződés 27. cikk
        1. pontjában  Magyarország arra  vállalt kötelezettséget, hogy az
        érintett körben  említettek "javait, törvényes jogait és érdekeit
        visszaállítja, vagy ha a visszaállítás  lehetetlen, e tekintetben
        megfelelő kártalanítást ad. "

        Az Alkotmánybíróságnak a jelen határozatában kifejtett, a korábbi
        határozatában (  1543/B/91/2. ABh. ) már részletezett álláspontja
        az,  hogy   a  nemzetközi   szerződésben  megjelölt   "megfelelő"
        kártalanítás   nem    jelenti   szükségképpen  a   teljes  értékű
        kártalanítást,    hanem     -    "az    az    ország    gazdasági
        teljesítőképességéhez mért  részleges  kárpótlás  nyújtásával  is
        lehetséges,  ha   abban   javaikban,   törvényes   jogaikban   és
        érdekeikben  sérelmet   szenvedettek  hátrányos  megkülönböztetés
        nélkül részesülnek".

        A zsidó  származású állampolgároktól  az 1600/1944. ME és a hozzá
        kapcsolódó rendeletekkel  kényszerletétbe,  zár  alá  vett,  vagy
        elkobzott  vagyontárgyakkal   kapcsolatos  igények   kárpótlással
        történő rendezése ezért az Alkotmánybíróság kifejtett álláspontja
        szerint sem  az Alkotmányt,  sem pedig  a nemzetközi szerződésben
        foglaltakat nem sérti.

        A 2.  sz. kárpótlási  törvény meghozatalával  tehát az  állam  az
        állampolgárok egyéni  sérelmeit illetőn  eleget tett a nemzetközi
        szerződésben és a hatályos törvénycikkben vállalt, de mindezideig
        nem teljesített kötelezettségének.

        Ezzel  az   évtizedekig  fennállott   alkotmány-  és   nemzetközi
        szerződésellenes helyzetet  rendezte.  Az  állampolgárok  igényei
        kérdésében a jogalkotót tehát mulasztás nem terheli.

        E   vonatkozásban    tett   indítványokat   az   Alkotmánybíróság
        elutasította.

        Más a  helyzet azzal  a kötelezettségvállalással, amely szerint a
        jogutódok  nélküli  egykori  tulajdonosok  igényeit  az  állam  a
        sérelmet szenvedettek  érdekképviseleti szervezeteire ruházza át;
        továbbá ugyanezen  szervezeteknek  engedi  át  ama  hagyatékokat,
        amelyeket a  fajüldöző  törvényekkel  érintett  személyek  halála
        folytán - más örökös hiányában - megszerzett vagy megszerez.

        Az 1947.  évi XVIII. törvénnyel kihirdetett Párizsi Békeszerződés
        27. cikk. 2. pontja szerint:

        "2. A  magyar kormány mindazoknak a személyeknek, szervezeteknek,
        vagy  közösségeknek   Magyarországon  lévő   javait,  jogait   és
        érdekeit,  akik,   illetőleg,  amelyek   egyénenként  vagy   mint
        összességek tagjai  faji, vallási  vagy  bármely  okból  fasiszta
        szellemű, zaklató  rendszabály tárgyai  voltak, amennyiben azokra
        nézve a jelen Szerződés életbelépésétől számított hat hónap alatt
        örökös nem  jelentkezett vagy  igénybejelentés nem  érkezett,  át
        fogja  ruházni   az   ilyen   személyeket,   szervezeteket   vagy
        közösségeket   Magyarországon    képviselő   szervezetekre.    Az
        átruházott javakat  ezek a  szervezetek az említett magyarországi
        összességek, szervezetek  és közösségek  életben maradt tagjainak
        támogatására és  helyreállítására  fogják  használni.  Ezeket  az
        átruházásokat  a   jelen  Szerződés  életbelépése  után  tizenkét
        hónapon belül  kell foganatosítani,  s azok  magukban foglalják a
        jelen  cikk  1.  bekezdése  értelmében  visszaállítandó  javakat,
        jogokat, és érdekeket is. "

        A  Békeszerződés  idézett  rendelkezésének végrehajtására  sem  a
        magyar kormány,  sem  a  magyar  törvényhozás  nem  bocsátott  ki
        jogszabályt.

        Kétségtelen, hogy  az 1946.  évi XXV. törvénycikk 2. §-ának ma is
        hatályban lévő  (1) -  (3) bekezdése olyan rendelkezéseket foglal
        magában,  amelyek   szoros  tartalmi   összefüggésben  állnak   a
        Békeszerződés 27.  cikkének 2.  pontjával. Ezek  a  rendelkezések
        azonban nem mentek teljesedésbe, mert
        - az   állam nem folytatta le az 1946. évi XXV. törvénycikk 2. §-
        ának (1) bekezdésében meghatározott hagyatéki eljárásokat,
        - a   minisztérium   sohasem  bocsátotta  ki  az  említett  § (3)
        bekezdésében meghatározott - a vagyontárgyak jogszerű tulajdonosa
        megállapítási módját szabályozó - rendelkezést, s emiatt
        - az  állam sem  hagyatékot, sem más vagyontárgyakat nem adott az
        Országos Zsidó Helyreállítási Alap tulajdonába.

        Részben jogalkotási,  részben  jogalkalmazási  mulasztás  folytán
        tehát olyan  alkotmányellenes helyzet  állott elő,  hogy a Magyar
        Állam nem  teljesítette a Békeszerződés 27. cikkének 2. pontjában
        meghatározott   jogi    személyek   tekintetében    őt    terhelő
        kötelezettségeket, s  azt - a történelmi körülmények megváltozása
        folytán - az 1946. évi XXV. törvénycikkben meghatározott módon ma
        már nem is tudja teljesíteni.

        Az  Alkotmány   7.  §-ának  (1)  bekezdése  értelmében  a  Magyar
        Köztársaság jogrendszere  biztosítja a  vállalt  nemzetközi  jogi
        kötelezettségek és  a belső  jog összhangját. Ebből az alkotmányi
        rendelkezésből nem csupán az a jogalkotói kötelesség folyik, hogy
        a belső jog szabályai ne álljanak ellentétben valamely nemzetközi
        jogi kötelezettséggel,  hanem az  is, hogy az illetékes jogalkotó
        szerv bocsássa  ki  azt  a  jogszabályt,  amely  nélkülözhetetlen
        valamely nemzetközi jogi kötelezettség teljesítéséhez.

        Ennek  a  kötelességnek  az  Országgyűlés  a  vizsgált  ügyben  a
        természetes személyek  tekintetében eleget  tett a  2.  sz.  Kpt.
        megalkotásával.   Hiányzik   azonban   a   jogi   szabályozás   a
        Békeszerződés   27.    cikkének   2.    pontjában   meghatározott
        szervezetekre   nézve,   s   az  Alkotmánybíróság  e  tekintetben
        állapított meg  mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet.
        Az ennek  felszámolására irányuló  intézkedésnek összhangban kell
        állnia az eddig megalkotott kárpótlási törvények elvi alapjaival.

        Az  Országgyűlés  az  e  határozat  rendelkező  részében  foglalt
        alkotmánybírósági felhívásnak,  amely az alkotmányellenes helyzet
        felszámolására irányul,  többféle módon  is -  pl.  törvényhozási
        úton, vagy  a Kormánynak  az alkotmányellenes helyzet tárgyalásos
        úton,   megállapodással    való   megszüntetésére   nézve   adott
        felhatalmazással  -   eleget   tehet.   Ezzel   kapcsolatban   az
        Alkotmánybíróság a következőkre mutat rá:

        a) Mindaz,  amit e  határozat indokolása  a természetes személyek
        "megfelelő" kártalanításának  részleges kárpótlás  útján  történő
        rendezéséről tartalmaz,  értelemszerűen  irányadó  a  szervezetek
        kártalanítására is.  Nem alkotmányellenes  tehát, ha  az állam  a
        szervezetek  kártalanításáról   az  1.   és   2.   sz.   Kpt.-ban
        foglaltakhoz hasonló módon és mértékben gondoskodik.

        b)  Noha  a  kárpótlási  törvények  hatálya  csak  a  természetes
        személyekre terjed  ki, ez nem annyit jelent, hogy az állam eleve
        megfosztja a  jogi személyeket  az őket  ért  tulajdoni  sérelmek
        legalább részbeni  - az  állam  teherbíró  képességétől  függő  -
        orvoslásának lehetőségétől. Ilyen orvoslásra került sor pl. - bár
        nem "kárpótlás" címén - a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi
        LXV. törvény,  illetőleg  a  volt  egyházi  ingatlanok  tulajdoni
        helyzetének  rendelkezéséről   szóló  1991.  évi  XXXII.  törvény
        alapján,  míg  a  jogi  személyek  más  típusai  tekintetében  az
        elszenvedett tulajdoni  sérelmek orvoslása  a törvény előkészítés
        stádiumában  van.   Nincs  szó   tehát  arról,  hogy  a  zsidóság
        érdekképviseleti    szerveit    megillető    igények    rendezése
        diszkriminatív  helyzetet   teremtene  egyfelől   e  szervezetek,
        másfelől az összes többi jogi személy vonatkozásában. Az egyházak
        és  az   önkormányzatok   esetében   egy-egy,   az   Alkotmányban
        biztosított   alapjog    tényleges    gyakorlási    lehetőségének
        megteremtése,  a  zsidóság  szervezetei  tekintetében  pedig  egy
        nemzetközi szerződés   teszi  indokolttá a  tulajdoni sérelmekkel
        összefüggő, s  azok orvoslását  szolgáló  jogi  szabályozást.

        Az Alkotmánybíróság döntésének meghozatalánál arra is tekintettel
        volt: nem  a zsidóság  az egyetlen  olyan népcsoport,  amelyet az
        elmúlt     évtizedek  során  Magyarországon  faji,  vallási  vagy
        nemzetiségi   okból   üldöztek   és   különböző   joghátrányokkal
        sújtottak, de  tagjainak tömeges megsemmisítése következtében más
        népcsoportoknál súlyosabb sérelmeket és veszteségeket szenvedett.
        Ha tehát  a Magyar  Állam  a  zsidóság  érdekképviseleti  szervei
        tekintetében  végrehajtja   a  Párizsi  Békeszerződést,  ez  más,
        szintén   üldözésnek    kitett   népcsoportokhoz   képest   olyan
        megkülönböztetés, amely  nem csupán  nem ellentétes  az Alkotmány
        70/A.  §-ában  foglaltakkal,  hanem  éppen  a  korábbi  hátrányos
        megkülönböztetés  részbeni   ellensúlyozását   szolgálja.   Nincs
        logikai ellentmondás  abban,  hogy  amíg  az  Alkotmánybíróság  a
        kárpótlás  módját   és  mértékét  illetően  nem  talált  elegendő
        alkotmányos indokot  a zsidó  származásuk vagy izraelita vallásuk
        miatt tulajdoni sérelmet szenvedett természetes személyek előnyös
        megkülönböztetésére a volt tulajdonosok más csoportjaihoz képest,
        addig   a   zsidóság   érdekképviseleti   szerveinek   kárpótlása
        tekintetében alkotmányosan  megengedhetőnek minősíti az  említett
        megkülönböztetést. Ennek  az a magyarázata, hogy noha a kárpótlás
        a szervezetet  illeti,  azt  -  a  Békeszerződés  rendelkezésének
        megfelelően -  a szervezet  az üldözött népcsoport életben maradt
        tagjainak és  azok közösségeinek támogatására használja. Az adott
        esetben tehát a szervezet előnyös megkülönböztetése végeredményét
        tekintve azonos  értékű a  súlyos üldözést  szenvedett népcsoport
        tagjainak előnyös  megkülönböztetésével, s  erre  figyelemmel  az
        Alkotmánybíróság nem   tartotta  alkalmazhatónak a kettős szintű,
        mind  a   közösség  egyes   tagjait,  mind   pedig   a   közösség
        érdekképviseleti    szerveit    előnyben    részesítő     pozitív
        diszkriminációt.

        c)  Akkor,   amikor  az   Alkotmánybíróság  felhívása  nyomán  az
        Országgyűlés megteszi  a határozat  rendelkező részében megjelölt
        intézkedést, nem  pusztán  egy  nemzetközi  jogi  kötelezettséget
        teljesít, hanem  egyben valóra váltja Magyarország demokratikusan
        megválasztott Nemzetgyűlésének  az 1946.  évi XXV. törvénycikk 1.
        és 2. §-ában kifejezésre juttatott akaratát is.
                                 Dr. Sólyom László
                             az Alkotmánybíróság elnöke

                   Dr. Ádám Antal               Dr. Herczegh Géza
                   alkotmánybíró                   alkotmánybíró

                                  Dr. Kilényi Géza
                                előadó alkotmánybíró

                                  Dr. Lábady Tamás
                                   alkotmánybíró

                 Dr. Schmidt Péter           Dr. Tersztyánszky Ödön
                   alkotmánybíró                    alkotmánybíró

                  Dr. Szabó András              Dr. Zlinszky János
                   alkotmánybíró                   alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Restitution of Jewish possession
          Number of the Decision:
          .
          16/1993. (III. 12.)
          Date of the decision:
          .
          03/09/1993
          Summary:
          The ruling concerns Jewish property (jewels and gold) confiscated under Nazi rule. International agreements (namely the Paris peace treaties) oblige Hungary to give «adequate compensation» to injured Jewish citizens. The Court ruled that the partial compensation offered to all injured people fulfils this requirement. But the Court found an unconstitutionality in that the legislation failed to provide for the compensation of those who died without successor. The compensation sum in such cases should be attributed to a special fund.
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1993-1-006
          .
          en_0016_1993.pdfen_0016_1993.pdf