A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
megállapítására, valamint mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség megállapítására vonatkozó indítványok ügyében
meghozta az alábbi
határozatot :
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja: alkotmányellenes helyzet
állott elő azáltal, hogy Magyarország nem tett eleget a Párizsi
Békeszerződés 27. cikkének 2. pontjában foglaltaknak.
Az Alkotmánybíróság ezért felhívja az Országgyűlést, hogy 1993.
december 31. napjáig tegye meg a szükséges intézkedést a
Békeszerződés hivatkozott rendelkezésének végrehajtására.
2. Az Alkotmánybíróság az 1992. évi XXIV. törvény nemzetközi
szerződésbe ütközése megállapítására irányuló állampolgári
indítványt visszautasítja. Egyszersmind hivatalból megállapítja,
hogy a hivatkozott törvény nem ütközik nemzetközi szerződésbe.
3. Az Alkotmánybíróság az 1992. évi XXIV. törvény 1. és 3. §-a,
valamint érintett mellékletei alkotmányellenességének
megállapítására irányuló indítványt és az e rendelkezések
megsemmisítésére vonatkozó kérelmet elutasítja.
Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
Indokolás :
I.
Az indítványozók szerint az 1600/1944. ME rendelettel a zsidó
származású vagy izraelita vallású lakosságtól letétbe vett
ékszerek és aranytárgyak nem kerülhettek állami tulajdonba. A
letéti vagyontárgyak tehát részükre, illetve örököseik részére
visszajárnak. Amennyiben pedig örökösök nincsenek, úgy az
ékszerek és vagyontárgyak, illetve az értük járó kártalanítás az
Országos Zsidó Helyreállítási Alapot, vagy jogutódját illeti meg
az 1946. XXV. törvénycikk és az 1947-ben aláírt Párizsi
Békeszerződés szerint.
Álláspontjuk szerint a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogaikat
sérti, hogy - bár az ékszerek és aranytárgyak tudomásuk szerint a
Magyar Nemzeti Banknál megvannak -, azokat a mai napig nem kapták
vissza, de a békeszerződésben vállalt kártalanításban sem
részesültek.
A sérelmet szenvedettek jogutódainak érdekeit képviselő Országos
Zsidó Helyreállítási Alapot sem kártalanította a magyar állam.
Ezt az alkotmányellenes helyzetet álláspontjuk szerint az okozta,
hogy a mindenkori magyar kormány elmulasztotta megalkotni azt a
jogszabályt, amely a ma is hatályos 1946. évi XXV. törvénycikkben
és a Párizsi Békeszerződésben vállalt kötelezettsége
végrehajtására irányult volna.
Minthogy a károsultak a letéti szerződés alapján kérik vissza
vagyontárgyaikat, alkotmányellenesnek és a békeszerződéssel
ellentétesnek tartják az időközben magalkotott 1992. évi XXIV.
törvény ( a továbbiakban: 2. sz. Kpt. ) 1. § és 3. §-át, valamint
a 3. §-ban megjelölt mellékleteit. Ezért e jogszabályi
rendelkezéseknek alkotmányellenessé, a békeszerződésbe ütközővé
nyilvánítását és megsemmisítését is kérte az egyik indítványozó.
II.
Az Alkotmánybíróság az ügyben több tárgyalást tartott.
Meghallgatta a pénzügyminisztert és a Magyar Nemzeti Bank
elnökét. Beszerezte, tanulmányozta és értékelte a
Pénzügyminisztérium által rendelkezésére bocsátott egykorú
iratokat, jegyzőkönyveket, jegyzékeket ( 4 csomag ), a Párizsból
hazaszállított értékek kísérő jegyzékeit ( 4 kötet ), a
Pénzintézeti Központ által eddig elvégzett vizsgálatok anyagát, a
Magyar Nemzeti Bank által megküldött okiratokat, az Országos
Levéltár Jelenkori Gyűjteményéből rendelkezésére bocsátott
egykorú gazdasági, politikai döntések jegyzőkönyveit,
határozatait, egyéb az ügyhöz kapcsolódó okmányokat. Ugyanígy
feldolgozta az indítványozók és szakértőik által feltárt
bizonyítékokat, szakértői kutatások eredményét, levelezéseket is.
Felhasznált továbbá a témával összefüggő néhány publikációt is.
E hosszadalmas és körültekintő előkészítés után, kizárólag a
rendelkezésére álló dokumentumok alapján, és kizárólag az
alkotmányossági felülvizsgálat keretei között az Alkotmánybíróság
az alábbiakat állapította meg:
1. 1944. április 16-án kelt a Sztójay kormánynak " a zsidók
vagyonának bejelentése és zár alá vétele tárgyában " kiadott
1600/1944. ME rendelete.
Ez előírta, hogy "az ország területén lakó minden zsidó köteles a
jelen rendelet hatálybalépésekor meglévő vagyonát 1944. április
30. napjáig bejelenteni. " Bejelentési kötelezettség alá esett
10.000 Pengő értéket meghaladó minden vagyontárgy.
"Bejelentésre kötelezettek akár zsidó, akár nem zsidó személyek
is, akik a zsidó tulajdonában lévő vagyontárgyakat bármilyen
címen őrizetükben tartanak. "
A rendelet 5. §-a szerint "zsidó tulajdonában lévő színplatina és
platinaötvözetek, továbbá színarany és aranyötvözetek - ideértve
mindenfajta aranyérmét - törtaranyat, és mindennemű
aranyhulladékot is, - arany vegyületek, bánya- és hordalékarany,
úgyszintén a platinából, aranyból vagy e nemesfémek
felhasználásával készült tárgyak, ékszerek, drágakövek és
igazgyöngyök" is bejelentési és letétbe helyezési kötelezettség
alá estek.
Ekkor még kivételt képezett a házastársak, jegyesek jegygyűrűje,
kivéve, ha drágakő vagy igazgyöngy volt belefoglalva. A
bejelentett követeléseket a bankok zár alá is vehették.
A pénzintézet a zsidó személyek által bérelt széfeket a
bejelentések kapcsán zárolta. A pénzügyminiszter kapott
felhatalmazást arra, hogy az ilyen széfek tartalmát leltároztassa
és az abban lévő, zsidó tulajdonban álló értékpapírokat, betéti
könyveket, értéktárgyakat, valamint készpénzt a rendelet alapján
letétbe helyeztesse.
A zsidó lakosság a 3000 pengőt meghaladó összegű készpénzét is
köteles volt a valamely pénzintézetnél betéti könyvre,
folyószámlára vagy postatakaréki betéti- vagy csekkszámlára
befizetni, illetve bejelenteni.
A rendelet megszegőit büntetőjogi felelősségre vonták. Azt a
vagyontárgyat pedig, amelyre nézve a kihágást elkövették, a
rendelet alapján elkobozták.
A bejelentést és a letétbehelyezéseket " a Pénzintézeti Központ
tagjai sorába tartozó valamely pénzintézetnél, közpénztárnál vagy
a Magyar Királyi Postatakarék Pénztárnál" kellett teljesíteni.
1944. áprilisában további rendeletek ( 6138/1944. VI. BM rendelet
és a 6163/1944. IV. utasítás ) alapján a zsidó származású
lakosságot gettóba telepítették, és elrendelték a még meglévő
vagyontárgyai, vagyona elkobzását is.
A Magyar Királyi Legfőbb Számvevőszék elrendelte a zsidó
lakosságtól elvett arany, platina és ezüstékszerek, valamint
egyéb vagyontárgyak felkutatását és összegyűjtését. E célból
kormánybiztosság alakult. A kormánybiztosok minden zsidó
állampolgár tulajdonát képező értéket, ( drágaságot, műkincset,
nemesfémet, szőrmét, szőnyeget, ruházati cikket ) 1944 nyarán az
egyes pénzügyigazgatóságok raktáraiban helyeztek el.
A július-augusztusi hadi helyzetre tekintettel a kormánybiztosság
a veszélyeztetett helyeken lévő igazgatóságoktól az értékeket a
Magyar Királyi Postatakarékpénztár budapesti Főintézetébe
szállíttatta.
A zsidó lakosságtól utóbb elvett ékszerek és vagyontárgyak egy
része elismervény nélkül a városi és községi nyilaskeresztes
pártirodákhoz került.
A háborús helyzet alakulására figyelemmel októberben mindezeket
és a Pénzügyigazgatóságon lévő értékeket egy külön kiadott
rendelkezés szerint az ország nyugati részébe szállították.
Itt megkezdték az értékek rendszerezését, tartalmuk szerinti
válogatását. Ekkor eltávolították azokat a jegyzékeket, amelyek
az elvont vagyontárgyak tulajdonosait jelölték meg a csomagok és
letétek mellett.
Sopronkövesdről a bevagonírozott szállítmány 1945. március 30-án
útnak indult Salzburgon át Hallein rendeltetéssel. Emellett két
tehergépkocsi is útnak indult a vagyontárgyak másik részével.
1945. májusában a szállítmányt, - minthogy Ausztria francia
hadsereg által elfoglalt részében állomásozott, - a francia
hadsereg lefoglalta, és Párizsba szállította.
3. Ezzel párhuzamosan a Magyar Nemzeti Bank akkori vezetése a
magyar államnak a Bankban őrzött teljes arany és valutakészletét,
az ott őrzött letéteket és széfbeli értékeket az Igazságügyi
Minisztérium által kezelt un. bűnügyi letétekkel, és egyes nyilas
vezetők, csendőrparancsnokok letéteivel együtt, a Bank könyveivel
és hivatali személyzetének egy részével Sopron környékére, majd a
háborús helyzet súlyosbodása nyomán 1945. január 21-én Spital am
Pyhrnbe ( Felső-Ausztria ) szállította. Itt nyitották meg a
Magyar Nemzeti Bank hivatalát, innen irányították a belföldi
banktevékenységet is.
A szovjet csapatok további előrenyomulásának hatására a bank még
itthon maradt személyzete is követte az előbbieket. A Magyar
Nemzeti Bank vezetése így kívánta biztosítani a bank folyamatos
tevékenységét és vagyonának megmentését.
Később, a Magyar Nemzeti Bank Spital am Pyhrn-ben lévő teljes
vagyonát - minthogy ez a helység az amerikai megszállási övezetbe
került - az amerikai hadsereg foglalta le és Frankfurt am Mainbe
vitte.
A rendelkezésre álló dokumentumok szerint sem a francia, sem az
amerikai lefoglalás nem jelentett tulajdonszerzést az értékek
fölött.
4. A háború után az új magyar kormány által meghozott első
rendeletek egyike volt a 200/1945. ME rendelet. Ez az 1600/1944.
ME rendeletet a többi, a zsidóságot hátrányosan érintő
rendelkezéssel együtt hatályon kívül helyezte. A Kormány
vállalta, hogy a zsidóság vagyonának kérdéseit 30 napon belül
rendezi.
1946. május 28-án hirdették ki " a zsidókra hátrányos
megkülönböztetést tartalmazó egyes jogszabályok hatálya alá
tartozó magyar állampolgárok külföldre hurcolt javai tárgyában "
az 5950/1946. ME rendeletet. Ennek alapján a kormány elrendelte,
hogy a magyar állampolgárok külföldre hurcolt javai felkutatására
külön bizottságot kell létrehozni. A bizottság elnökét a Magyar
Izraeliták Országos Irodája és a Magyar Autonóm Orthodox
Izraelita Hitfelekezetek Központi Irodája által javasolt
személyek közül a pénzügyminiszter nevezte ki.
1946. januárban, a Párizsban megtartott nemzetközi jóvátételi
konferencia már foglalkozott az elhurcolt vagyontárgyakkal, de
ekkor még sorsukról döntés nem született.
1946. november 15-én lépett hatályba a magyar zsidóságot ért
üldözés megbélyegzéséről és következményeinek enyhítéséről szóló
- ma is hatályos - 1946. évi XXV. törvénycikk.
Ebben az új hatalom kinyilvánítja, hogy " a magyar nép nem
azonosítja magát a faji üldözéssel " és rendezni kívánja a
vagyoni sérelmeket.
A törvénycikk 2. § (1) bekezdése szerint " az állam mindazokat a
hagyatékokat, amelyeket örökösök hiányában a (2) bekezdésben
említett személyek hagyatékaként megszerzett vagy megszerez,
alábbi rendelkezések szerint létesítendő külön alapnak engedi
át. "
" (2) A jelen § rendelkezései azoknak a személyeknek akár
Magyarország területén, akár külföldön lévő hagyatékaira
terjednek ki, akik izraelita vallásuk vagy zsidó származásuk
címén ellenük folytatott üldözés folytán vagy üldözéssel okszerű
kapcsolatban szerzett sebesülés, sérülés vagy más egészségromlás
következtében 1941. év június hó 26. napja és 1946. évi december
hó 31. napja között életüket vesztették. " ...
A (3) bekezdés szerint pedig " Az Alapra szállnak át
hazahozataluk esetében a külföldre hurcolt azon vagyontárgyak is,
amelyek az izraelita vallásúak, illetőleg zsidó származásuk miatt
üldözött személyek birtokából az elmúlt uralmi rendszer
intézkedései következtében jogtalanul kikerültek, feltéve, hogy
jogszerű tulajdonosuk a minisztérium által kibocsátandó
rendelkezések szerint nem állapítható meg. "
Az Alap a törvény szerint jogi személy. Feladata " az izraelita
vallásuk, illetőleg zsidó származásuk miatt üldözött személyek és
ennek következtében segítségre utalt személyek, valamint az ilyen
személyek javára szolgáló intézmények támogatása. "
A Törvény 2. § (6) bekezdésében körülírt Alapról részletesen a
ma is hatályos 3200/1947. ME rendelet szól. Annak hivatalos
elnevezése: Országos Zsidó Helyreállítási Alap.
Az 1946. évi XXV. törvénycikk másik végrehajtási rendelete a
24.390/1946. ME rendelet volt. Ez szabályozta a külföldre
hurcoltak külföldön elvett, illetve egyéb módon külföldre hurcolt
és visszahozott vagyonának visszaszolgáltatási rendjét.
E végrehajtási rendelet azonban a jogszabály rendelkezése
( 6. § ) folytán nem terjedt ki az 1600/1944. ME rendelettel
érintettek körére. Ennek oka nyilvánvalóan az volt, hogy ekkor
még az úgynevezett aranyvonaton kiszállított értékek a francia és
az amerikai hadsereg rendelkezése alatt állottak, és visszaadásuk
felől döntés még nem volt.
De nem volt végrehajtási rendelkezés a törvénycikk 2. § (3)
bekezdése tekintetében sem, amely szerint külön miniszteri
rendelkezésnek kellett volna szabályoznia, hogy kit kell "
jogszerű tulajdonosnak " tekinteni, akinek hiányában az Alap
válik jogosulttá.
A jogszabály alapján létrehozott Országos Zsidó Helyreállítási
Alap már 1947. decemberében megkereste a Magyar Nemzeti Bankot az
elhurcolt javak kiadását, és a visszahozott javak jegyzékének
átadását kérve.
A békeszerződés megkötése után ugyanis az amerikaiak 1947-ben
Frankfurt am Mainból, a franciák pedig 1948 tavaszán Párizsból
visszaszolgáltatták az általuk lefoglalt készleteket.
Az amerikaiaktól visszahozott un. frankfurti anyagok melletti
jegyzéket az Alap képviselői végül megkapták, de igényeik
érvényesítését a jogszabályi rendelkezés hiányára hivatkozással
elutasították. Az átadott jegyzékből azonban csak az volt
megállapítható, hogy a Magyar Nemzeti Bank anyagában " Belföldi
cégek és hivatalok " számlán nyilvántartott bűnügyi egyedi
letétek, ( aranyrudak, érmék, valuták ) belföldi cégek és
hivatalok valutaszámláin lévő értékek, valutanemenkénti
összeállításban szerepeltek. Úgyszintén " Különféle letétek "
elnevezés alatt egyes őrizetbe vett személyektől elvett, illetve
tábori csendőröknél lévő, bűnjelként kezelt pénzekről; arany, és
egyéb használati tárgyakról készített jegyzékek szerepeltek. Az
utóbbi jegyzéken vagy csak név, pontos cím nélkül, a tárgyak
megjelölésével, vagy csak a bűnügy, vagy csak a csendőr alakulat
neve szerepel a darabszám és tárgy megjelölés mellett, egyéb
azonosító adatok nem.
Az átadási jegyzék tételeinek egy része tehát valószínűen a
bankszéfekben elhelyezett zsidó javakra vonatkozott, valamint a
bűnügyi letétben és egyes nyilas vezetők letéteiben ugyancsak
voltak ilyen vagyontárgyak, de a frankfurti anyag túlnyomó részét
a Magyar Nemzeti Banknál őrzött állami vagyon és egyéb üzleti
értékek alkották.
A visszaszállított értékeken kívül a Magyar Nemzeti Banknál
maradó letétként foglalták jegyzékbe 1945. június 30-án az un.
elhagyott javakként bejelentett értéktárgyakat is. ( Ekkor ezeket
még jegyzék is kísérte, név, városnév, bejelentő neve és a tárgy
megjelölésével, azonban egyéb azonosító adat nélkül. )
A Párizsból hazaszállított anyagot - amely valószínűleg a
kényszerletéteket és egyéb elkobzott vagy bűnügyi letétként
kezelt, zsidó tulajdonú arany és ékszertárgyakat tartalmazta, - 4
vaskos kötet jegyzék kísérte. Ebben nevek már nem, csupán a
fajtánként ömlesztett vagyontárgyak kerültek felsorolásra.
Átvételük után a vagyontárgyak részben az Igazságügy
minisztérium, a Belügyminisztérium, de legnagyobbrészt a
Pénzügyminisztérium letétjeként kerültek a Nemzeti Bankhoz.
1949-ben kezdte el a Pénzügyminisztérium feldolgozni az anyagot.
A szortírozott letétcsomagok "A", "P", "8000.", "egyéb
szortírozatlan letétek" megjelöléssel maradtak a
Pénzügyminisztérium letétjeként a Magyar Nemzeti Bank őrzésében.
A frankfurti és párizsi anyagon kívül az 5950/1946. ME
rendelettel létrehívott, a zsidó javak felkutatására létrehozott
bizottságnak is sikerült néhány külföldre hurcolt zsidó
vagyontárgyat felkutatni és hazahozni. Így került haza az un.
bezdáni, tatabányai, nagykőrösi és buchenwaldi anyag. Ezek
mellett név és a tárgyak megjelölésével jegyzék is fennmaradt.
Ezek feldolgozását külön, már 1948-ban több, a
Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank, valamint a Zsidó
Helyreállítási Alap képviselőiből álló bizottság kezdte meg, majd
további bizottságok fejezték be. ( Az első két jegyzőkönyv még
tartalmazta a Zsidó Helyreállítási Alap képviselőinek adatait, a
későbbi jegyzőkönyvekben azonban már nincs utalás az Alap
részvételére. ) Eredetileg ezzel az anyaggal külön foglalkoztak.
A cél az volt, hogy ezeket egyedi letétekként kezeljék, és a
jogos tulajdonosoknak visszaadják. E vagyontárgyakra nézve
összesen mintegy 120.000 Ft értékben érkeztek igénybejelentések.
Néhány kivételes esetben pénzbeli térítések is történtek. Az
egyéni letétek megnyitása azonban nem történt meg.
5. Az ország pénzügyi helyzete, különösen a devizális kérdések
rendezése céljából már 1946-ban megjelent a 4800/1946. ME
rendelet, amely általános érvénnyel, tehát immár a tulajdonos
származására való tekintet nélkül - a meghatározott mérték
feletti arany és nemesfémtárgyak, arany és valutakészlet kötelező
beszolgáltatását, illetve felvásárlásra történő kötelező
felajánlását írta elő, büntető szankciók mellett. Ugyanakkor
külön elrendelték az ékszerészek vagyonának államosítását is.
Ilyenformán további jogcímekkel bővült a Magyar Nemzeti Banknál
kezelt letétek sora.
Mind a gazdasági, mind pedig a politikai szempontok oda vezettek,
hogy 1951-ben a kormány elrendelte az arany és nemesfém tárgyak
letétjeinek teljes átvizsgálását. Ennek következtében 1951. május
15-én a Pénzügyminisztérium körlevélben szabályozta a most már
több jogcímen alapuló pénzügyminisztériumi letétek egységes
kezelését.
Ezt a korábban meghozott politikai döntések alapozták meg. A
Magyar Dolgozók Pártja különböző bizottságaiban döntések
születtek arról, hogy ékszereket elhagyott javak címén és más
jogcímen beterjesztett igények alapján vissza nem adnak; a már
előterjesztett igényekre egyéni kártalanítás helyett az Országos
Zsidó Helyreállítási Alap kapjon meghatározott összeget.
Elhatározták az elhagyott javakként nyilvántartott értékek
értékesítését, s ezzel a kérdéskör lezárását. ( A politikai
döntéseket a Pénzügyi Kollégium 1949. november 18-i ülése,
valamint az Államgazdasági Bizottság 1949. augusztus 9-i ülése
"legitimálta. " )
Az egységes letétkezelés végrehajtása érdekében a
pénzügyminisztériumi letétek, - így az ékszerek, az arany és
ezüst tárgyak, érmék és értékpapírok - újabb felülvizsgálatát és
feldolgozását is elvégezték. Az aranyérméket és rúdaranyat a
Magyar Nemzeti Bank vásárolta meg. Az ellenérték
Pénzügyminisztérium javára elkülönített számlára került. Az
aranytárgyakból, a törtarany részeket beolvasztották, az
értékesíthető tárgyakat belföldön az Óra-Ékszer kereskedelmi
Vállalaton keresztül, külföldön pedig az Artexen keresztül
értékesítették. ( Az átvizsgált iratanyagban utalás található
arra nézve: előírták a muzeális tárgyaknak a múzeum részére
történő átadását. Ennek a rendelkezésnek a végrehajtására nézve
azonban semmiféle adat nem volt fellelhető; sem a múzeum
megnevezése, sem az átadott tárgyak jegyzéke nem került elő, így
még az sem állapítható meg, hogy az említett rendelkezést
egyáltalán végrehajtották-e. ) A "feldolgozás" ezen módja
folyamatosan történt meg, 1948 szeptember 15-től 1981-ig.
Az Alkotmánybíróság felhívására - az e tárgyban lefolytatott
vizsgálat alapján - a pénzügyminiszter és a Magyar Nemzeti Bank
elnöke írásban egybehangzóan úgy nyilatkozott, hogy a "Magyar
Nemzeti Bank ez idő szerint eredetben nem őriz olyan
nemesfémtárgyakat, - rúd- és törtaranyat, drágakövet, amelyeket
az 1600/1944. ME rendelet alapján helyeztek letétbe vagy a
rendelet 17. § (3) bekezdése alapján kerültek elkobzásra. "
A rendelkezésre álló adatokból az is tényként állapítható meg,
hogy az 1600/1944. ME rendelettel kényszerletétbe vett ékszerek
és vagyontárgyak visszaadására, vagy a volt tulajdonosok
kártalanítására vonatkozóan jogszabályi vagy tényleges intézkedés
- a 2. sz. Kpt. megalkotásáig - nem történt. ( Az 1991. évi XXV.
törvény csupán kilátásba helyezte a kárpótlást. ) Csak az un.
nagykőrösi, tatabányai, buchenwaldi, bezdáni bűnügyi letétek
terhére történt néhány esetben a Pénzügyminisztérium
rendelkezésére kifizetés. De minthogy az egyéni letétek
megnyitására végül is nem került sor, 1951-ben ezek is a
pénzügyminisztériumi letétek közé kerültek.
III.
A rendelkezésre álló dokumentumokat és vizsgálati anyagokat az
Alkotmánybíróság kizárólag az indítványokkal érintett körben és
abból a szempontból vizsgálta, hogy tisztázza az un.
kényszerletétbe vett, elhurcolt és visszahozott értéktárgyak jogi
sorsát, a rájuk vonatkozó hatályos jogszabályok, és az államnak
azokért való felelőssége alkotmányos összefüggéseit.
Az Alkotmánybíróság szerint a dokumentumokból arra lehet
következtetni, hogy az 1600/1944. ME rendelettel letétbe és zár
alá vett értéktárgyakat már a kiszállításukkor fajtánként
szétválogatták és a rajtuk lévő neveket is tartalmazó jegyzékeket
eltávolították róluk. Így amikor 1948-ban az anyag Párizsból
visszakerült, a kísérő jegyzékek tanúsága szerint fajtánként
ömlesztett állapotban volt. Az érintett tulajdonosokra vonatkozó
azonosíthatóság feltételei már nem voltak meg.
Az amerikaiaktól Frankfurt am Mainból visszahozott anyagokban
valószínűsíthetően voltak zsidó származásuk vagy izraelita
vallásuk miatt üldözöttektől elvett vagyontárgyak. Ezek
elsősorban bűnügyi letétek, önként elhelyezett, Magyar Nemzeti
Bank széfekben lévő tárgyak, cégek értékei, valamint nyilasok,
csendőrök által a zsidó lakosságtól elvett, elkobzott tárgyak
voltak. Minthogy az 1600/1944. ME rendelettel kényszerletétbe,
zár alá vont értékek kezelésével nem a Magyar Nemzeti Bank, hanem
"a Pénzintézeti Központ tagjai sorába tartozó valamely
pénzintézet" volt megbízva, a frankfurti anyag az 1600/1944. ME
rendelettel elvont értékeket valószínűleg nem tartalmazott.
A frankfurti anyaghoz megküldött jegyzékekben talált néhány,
neveket is tartalmazó jegyzék, a vagyontárgyak ömlesztett
állapota miatt a személyi azonosításra alkalmatlan volt.
Így a visszahozott értékek átvételükkor már az állam
képviseletében eljáró Pénzügyminisztérium (vagy más minisztérium)
letétjeként kerültek a Magyar Nemzeti Bank őrzésébe.
Rendelkezési joga elsősorban a Pénzügyminisztériumnak volt.
A károsultak jogainak rendezésére az állam ugyan törvényben és
nemzetközi szerződésben kötelezettséget vállalt, de ezt
ténylegesen nem teljesítette. Az elvont értéktárgyak
feldolgozásuk után, a jelenlegi kormány és törvényhozás
időszakában már nem voltak eredeti állapotukban fellelhetők.
Az arany és ezüst stb. értéktárgyak feldolgozásával
( beolvasztás, értékesítés ) majd 1951-től a megkülönböztetés
nélküli egységes letétkezelés elrendelésével, az 1948-49-ben
meghozott politikai döntésekkel az állam sajátjaként rendelkezett
a vagyontárgyakkal. Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság
megállapította, hogy az 1600/1944. ME rendelettel
kényszerletétbe- és zár alá vétellel, illetve a vagyontárgyak
elkobzásával elvont, elhurcolt, majd az állam részére
visszaszolgáltatott arany és ékszer, stb. vagyontárgyak egykori
tulajdonosai a Magyar Állam - időközben hatályon kívül helyezett
- jogszabályai, továbbá hivatalos közegeinek intézkedései nyomán
szenvedtek tulajdoni sérelmet. Ugyanezen ok miatt állott elő az a
helyzet, amelyben az említett vagyontárgyak természetben való
visszaszolgáltatására nincs tényleges lehetőség. Ezért a Magyar
Államot terheli a helytállási kötelezettség az előidézett
tulajdoni sérelem miatt, annál is inkább, mivel erre nem csupán a
Párizsi Békeszerződés 27. cikkének 2. pontja kötelezi, hanem erre
nézve a Magyar Állam már korábban, az 1946. évi XXV.
törvénycikkben kötelezettséget vállalt. Az államnak a helytállási
kötelezettsége független attól, hogy a szóban forgó vagyontárgy
állami tulajdonba került-e.
Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság elvi jelentőséggel mutat
rá a következőkre:
Az elmúlt évtizedekben az állampolgárok milliói szenvedtek
tulajdoni sérelmet, részben akként, hogy vagyontárgyaikat az
állam saját tulajdonába vette, részben pedig akként, hogy
jogellenesen vagy igazságtalanul elvonta a tulajdonjogot. Az
utóbbi esetben nem mindig és nem szükségképpen következett be
állami tulajdonszerzés, ez azonban a volt tulajdonos sérelme
szempontjából valójában közömbös volt. Éppen ezért az 1991. és
1992-ben megalkotott úgynevezett kárpótlási törvények ( az 1991.
évi XXV. törvény és az 1992. évi XXIV. törvény ) a
"tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az
állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges
kárpótlásáról" rendelkeznek. Vagyis e törvényi rendelkezések nem
feltétlenül az állam tulajdonszerzésén, de minden esetben a
tulajdonjognak az állam által történt elvonásán alapultak.
Az Alkotmánybíróság már több határozatában foglalkozott a
tulajdon tárgyainak állami tulajdonba vételével okozott sérelmek,
az elmaradt kártalanítások ügyével. ( 2/1990. (X.4.) ABh.,
16/1991. (IV.20.) ABh., 28/1991. (VI.3.) ABh. ) E határozatok
egyes elvi megállapításai túlmutatnak az államosítások
tárgykörén, s értelemszerűen irányadók általában az állam által
elvont tulajdonjoggal kapcsolatos kártalanítási igényekre. Az
Alkotmánybíróság egyebek között megállapította: az állam az őt
terhelő kötelezettséget akként is teljesítheti, hogy -
teherbíró képességével arányban álló módon - a jelenlegi
gazdasági átalakulás során, az egyes tulajdoni sérelmek eredeti
jogi természetét figyelmen kívül hagyva, a károsultakkal
szembeni kötelezettségének kárpótlás útján tesz eleget.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a kárpótlás éppen ezért
"megfelelő" kártalanítását jelenti azoknak is, akiknek tulajdonát
zsidó származásuk vagy izraelita vallásuk miatt vonták el.
Az Alkotmánybíróság az államosításokkal és a kárpótlási
törvényekkel összefüggésben már meghozott korábbi határozataiban
is úgy foglalt állást, hogy az államot terhelő kötelezettségek
"megújítása" alkotmányosan megengedett. E novácio minden, az
állam által kibocsátott jogszabály végrehajtása során
bekövetkezett tulajdonelvonásból fakadó igényre nézve
elfogadható, tekintet nélkül arra, hogy a tulajdonelvonás nyomán
eredetileg dologi jogi vagy kötelmi jogi, illetőleg kártérítési
vagy kártalanítási igény keletkezett.
Az Alkotmánybíróság nem látta megalapozottnak azokat az
indítványokat, amelyek az elvont arany és más nemesfémtárgyakért
a kárpótlás útján való orvoslást alkotmányellenesnek tartják.
Ezért az Alkotmánybíróság a 2. sz. Kpt 1. és 3. §-a, valamint az
itt megjelölt mellékletei elleni indítványokat elutasította.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint e törvényi
rendelkezéseknek az Alkotmány 70/A. §-ával összefüggésben
felvetett alkotmányellenességére vonatkozó indítvány sem
megalapozott. A testület ugyanis már korábbi határozataiban
kifejtette, hogy a kár és kárpótlás mértékének törvényi
megállapítása önmagában nem alkotmányellenes, az összhangban áll
a részleges kárpótlás fogalmával.
Az vetné fel az Alkotmány 70/A. §-át sértő hátrányos
megkülönböztetés aggályát a társadalom más károsultjaival való
egybevetés tükrében, ha a most vizsgált indítványban megjelölt
jogszabályokkal érintettek körében alkotmányos indokok hiányában
teljes körű vagy más elveken alapuló kárpótlási szabályok
kerülnének alkalmazásra.
Ezért az Alkotmánybíróság az indítványokat e vonatkozásban is
elutasította.
A nemzetközi szerződésbe ütközés kérdésében előterjesztett
állampolgári indítványt pedig a testület az Alkotmánybíróságról
szóló 1989. évi XXXII. törvény ( a továbbiakban: ABtv ) 21. §-
ának (3) bekezdésére figyelemmel - mint indítványozásra nem
jogosulttól származót - visszautasította.
IV.
Az Alkotmánybíróság hivatalból megvizsgálta a hatályos
jogszabályoknak nemzetközi szerződésbe ütközését, illetve
e vonatkozásban a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség
kérdését.
Az indítványozók szerint ugyanis alkotmányellenes és a Párizsi
Békeszerződést sértő az, hogy a ma is hatályos 1946. évi XXV.
törvénycikk 2. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak az Országos
Zsidó Helyreállítási Alap jogait érintően nem kerültek
végrehajtásra.
Az Alkotmánybíróság már utalt rá, és korábbi határozatában más
megközelítésben foglalkozott azzal, hogy jogszabálynak nemzetközi
szerződésbe ütközése megállapítására irányuló indítványt csak az
ABtv 21. § (3) bekezdésében megjelölt személyek és szervek
jogosultak előterjeszteni. Az indítvány előterjesztői nem
tartoznak ezek körébe. Ezért az erre vonatkozó állampolgári
indítványt visszautasította.
Az ABtv 44. §-a azonban az Alkotmánybíróság számára biztosítja
azt a jogot, hogy hivatalból vizsgálja meg jogszabálynak
nemzetközi szerződésbe ütközését.
Ennek a hivatalból lefolytatott vizsgálatnak eredményeként, az
Alkotmánybíróság megállapította: a Párizsi Békeszerződés 27. cikk
1. pontjában Magyarország arra vállalt kötelezettséget, hogy az
érintett körben említettek "javait, törvényes jogait és érdekeit
visszaállítja, vagy ha a visszaállítás lehetetlen, e tekintetben
megfelelő kártalanítást ad. "
Az Alkotmánybíróságnak a jelen határozatában kifejtett, a korábbi
határozatában ( 1543/B/91/2. ABh. ) már részletezett álláspontja
az, hogy a nemzetközi szerződésben megjelölt "megfelelő"
kártalanítás nem jelenti szükségképpen a teljes értékű
kártalanítást, hanem - "az az ország gazdasági
teljesítőképességéhez mért részleges kárpótlás nyújtásával is
lehetséges, ha abban javaikban, törvényes jogaikban és
érdekeikben sérelmet szenvedettek hátrányos megkülönböztetés
nélkül részesülnek".
A zsidó származású állampolgároktól az 1600/1944. ME és a hozzá
kapcsolódó rendeletekkel kényszerletétbe, zár alá vett, vagy
elkobzott vagyontárgyakkal kapcsolatos igények kárpótlással
történő rendezése ezért az Alkotmánybíróság kifejtett álláspontja
szerint sem az Alkotmányt, sem pedig a nemzetközi szerződésben
foglaltakat nem sérti.
A 2. sz. kárpótlási törvény meghozatalával tehát az állam az
állampolgárok egyéni sérelmeit illetőn eleget tett a nemzetközi
szerződésben és a hatályos törvénycikkben vállalt, de mindezideig
nem teljesített kötelezettségének.
Ezzel az évtizedekig fennállott alkotmány- és nemzetközi
szerződésellenes helyzetet rendezte. Az állampolgárok igényei
kérdésében a jogalkotót tehát mulasztás nem terheli.
E vonatkozásban tett indítványokat az Alkotmánybíróság
elutasította.
Más a helyzet azzal a kötelezettségvállalással, amely szerint a
jogutódok nélküli egykori tulajdonosok igényeit az állam a
sérelmet szenvedettek érdekképviseleti szervezeteire ruházza át;
továbbá ugyanezen szervezeteknek engedi át ama hagyatékokat,
amelyeket a fajüldöző törvényekkel érintett személyek halála
folytán - más örökös hiányában - megszerzett vagy megszerez.
Az 1947. évi XVIII. törvénnyel kihirdetett Párizsi Békeszerződés
27. cikk. 2. pontja szerint:
"2. A magyar kormány mindazoknak a személyeknek, szervezeteknek,
vagy közösségeknek Magyarországon lévő javait, jogait és
érdekeit, akik, illetőleg, amelyek egyénenként vagy mint
összességek tagjai faji, vallási vagy bármely okból fasiszta
szellemű, zaklató rendszabály tárgyai voltak, amennyiben azokra
nézve a jelen Szerződés életbelépésétől számított hat hónap alatt
örökös nem jelentkezett vagy igénybejelentés nem érkezett, át
fogja ruházni az ilyen személyeket, szervezeteket vagy
közösségeket Magyarországon képviselő szervezetekre. Az
átruházott javakat ezek a szervezetek az említett magyarországi
összességek, szervezetek és közösségek életben maradt tagjainak
támogatására és helyreállítására fogják használni. Ezeket az
átruházásokat a jelen Szerződés életbelépése után tizenkét
hónapon belül kell foganatosítani, s azok magukban foglalják a
jelen cikk 1. bekezdése értelmében visszaállítandó javakat,
jogokat, és érdekeket is. "
A Békeszerződés idézett rendelkezésének végrehajtására sem a
magyar kormány, sem a magyar törvényhozás nem bocsátott ki
jogszabályt.
Kétségtelen, hogy az 1946. évi XXV. törvénycikk 2. §-ának ma is
hatályban lévő (1) - (3) bekezdése olyan rendelkezéseket foglal
magában, amelyek szoros tartalmi összefüggésben állnak a
Békeszerződés 27. cikkének 2. pontjával. Ezek a rendelkezések
azonban nem mentek teljesedésbe, mert
- az állam nem folytatta le az 1946. évi XXV. törvénycikk 2. §-
ának (1) bekezdésében meghatározott hagyatéki eljárásokat,
- a minisztérium sohasem bocsátotta ki az említett § (3)
bekezdésében meghatározott - a vagyontárgyak jogszerű tulajdonosa
megállapítási módját szabályozó - rendelkezést, s emiatt
- az állam sem hagyatékot, sem más vagyontárgyakat nem adott az
Országos Zsidó Helyreállítási Alap tulajdonába.
Részben jogalkotási, részben jogalkalmazási mulasztás folytán
tehát olyan alkotmányellenes helyzet állott elő, hogy a Magyar
Állam nem teljesítette a Békeszerződés 27. cikkének 2. pontjában
meghatározott jogi személyek tekintetében őt terhelő
kötelezettségeket, s azt - a történelmi körülmények megváltozása
folytán - az 1946. évi XXV. törvénycikkben meghatározott módon ma
már nem is tudja teljesíteni.
Az Alkotmány 7. §-ának (1) bekezdése értelmében a Magyar
Köztársaság jogrendszere biztosítja a vállalt nemzetközi jogi
kötelezettségek és a belső jog összhangját. Ebből az alkotmányi
rendelkezésből nem csupán az a jogalkotói kötelesség folyik, hogy
a belső jog szabályai ne álljanak ellentétben valamely nemzetközi
jogi kötelezettséggel, hanem az is, hogy az illetékes jogalkotó
szerv bocsássa ki azt a jogszabályt, amely nélkülözhetetlen
valamely nemzetközi jogi kötelezettség teljesítéséhez.
Ennek a kötelességnek az Országgyűlés a vizsgált ügyben a
természetes személyek tekintetében eleget tett a 2. sz. Kpt.
megalkotásával. Hiányzik azonban a jogi szabályozás a
Békeszerződés 27. cikkének 2. pontjában meghatározott
szervezetekre nézve, s az Alkotmánybíróság e tekintetben
állapított meg mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet.
Az ennek felszámolására irányuló intézkedésnek összhangban kell
állnia az eddig megalkotott kárpótlási törvények elvi alapjaival.
Az Országgyűlés az e határozat rendelkező részében foglalt
alkotmánybírósági felhívásnak, amely az alkotmányellenes helyzet
felszámolására irányul, többféle módon is - pl. törvényhozási
úton, vagy a Kormánynak az alkotmányellenes helyzet tárgyalásos
úton, megállapodással való megszüntetésére nézve adott
felhatalmazással - eleget tehet. Ezzel kapcsolatban az
Alkotmánybíróság a következőkre mutat rá:
a) Mindaz, amit e határozat indokolása a természetes személyek
"megfelelő" kártalanításának részleges kárpótlás útján történő
rendezéséről tartalmaz, értelemszerűen irányadó a szervezetek
kártalanítására is. Nem alkotmányellenes tehát, ha az állam a
szervezetek kártalanításáról az 1. és 2. sz. Kpt.-ban
foglaltakhoz hasonló módon és mértékben gondoskodik.
b) Noha a kárpótlási törvények hatálya csak a természetes
személyekre terjed ki, ez nem annyit jelent, hogy az állam eleve
megfosztja a jogi személyeket az őket ért tulajdoni sérelmek
legalább részbeni - az állam teherbíró képességétől függő -
orvoslásának lehetőségétől. Ilyen orvoslásra került sor pl. - bár
nem "kárpótlás" címén - a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi
LXV. törvény, illetőleg a volt egyházi ingatlanok tulajdoni
helyzetének rendelkezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény
alapján, míg a jogi személyek más típusai tekintetében az
elszenvedett tulajdoni sérelmek orvoslása a törvény előkészítés
stádiumában van. Nincs szó tehát arról, hogy a zsidóság
érdekképviseleti szerveit megillető igények rendezése
diszkriminatív helyzetet teremtene egyfelől e szervezetek,
másfelől az összes többi jogi személy vonatkozásában. Az egyházak
és az önkormányzatok esetében egy-egy, az Alkotmányban
biztosított alapjog tényleges gyakorlási lehetőségének
megteremtése, a zsidóság szervezetei tekintetében pedig egy
nemzetközi szerződés teszi indokolttá a tulajdoni sérelmekkel
összefüggő, s azok orvoslását szolgáló jogi szabályozást.
Az Alkotmánybíróság döntésének meghozatalánál arra is tekintettel
volt: nem a zsidóság az egyetlen olyan népcsoport, amelyet az
elmúlt évtizedek során Magyarországon faji, vallási vagy
nemzetiségi okból üldöztek és különböző joghátrányokkal
sújtottak, de tagjainak tömeges megsemmisítése következtében más
népcsoportoknál súlyosabb sérelmeket és veszteségeket szenvedett.
Ha tehát a Magyar Állam a zsidóság érdekképviseleti szervei
tekintetében végrehajtja a Párizsi Békeszerződést, ez más,
szintén üldözésnek kitett népcsoportokhoz képest olyan
megkülönböztetés, amely nem csupán nem ellentétes az Alkotmány
70/A. §-ában foglaltakkal, hanem éppen a korábbi hátrányos
megkülönböztetés részbeni ellensúlyozását szolgálja. Nincs
logikai ellentmondás abban, hogy amíg az Alkotmánybíróság a
kárpótlás módját és mértékét illetően nem talált elegendő
alkotmányos indokot a zsidó származásuk vagy izraelita vallásuk
miatt tulajdoni sérelmet szenvedett természetes személyek előnyös
megkülönböztetésére a volt tulajdonosok más csoportjaihoz képest,
addig a zsidóság érdekképviseleti szerveinek kárpótlása
tekintetében alkotmányosan megengedhetőnek minősíti az említett
megkülönböztetést. Ennek az a magyarázata, hogy noha a kárpótlás
a szervezetet illeti, azt - a Békeszerződés rendelkezésének
megfelelően - a szervezet az üldözött népcsoport életben maradt
tagjainak és azok közösségeinek támogatására használja. Az adott
esetben tehát a szervezet előnyös megkülönböztetése végeredményét
tekintve azonos értékű a súlyos üldözést szenvedett népcsoport
tagjainak előnyös megkülönböztetésével, s erre figyelemmel az
Alkotmánybíróság nem tartotta alkalmazhatónak a kettős szintű,
mind a közösség egyes tagjait, mind pedig a közösség
érdekképviseleti szerveit előnyben részesítő pozitív
diszkriminációt.
c) Akkor, amikor az Alkotmánybíróság felhívása nyomán az
Országgyűlés megteszi a határozat rendelkező részében megjelölt
intézkedést, nem pusztán egy nemzetközi jogi kötelezettséget
teljesít, hanem egyben valóra váltja Magyarország demokratikusan
megválasztott Nemzetgyűlésének az 1946. évi XXV. törvénycikk 1.
és 2. §-ában kifejezésre juttatott akaratát is.
Dr. Sólyom László
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal Dr. Herczegh Géza
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza
előadó alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter Dr. Tersztyánszky Ödön
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Szabó András Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró alkotmánybíró
. |