A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !
A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága Szaller Zoltán
budapesti lakosnak, a szakszervezetek meghatalmazás
nélküli képviseleti joga megszüntetésére vonatkozó
indítványa tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Munka
Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény 15. § (2)
bekezdésének második mondata, mely szerint: "A
szakszervezet a munkaviszonyt érintő kérdésekben - a
dolgozó érdekében - nevében és helyette - külön
meghatalmazás nélkül is eljárhat" alkotmányellenes, ezért
azt megsemmisíti. A megsemmisített rendelkezés e
határozatnak a Magyar Közlönyben való közzététele napján
veszti hatályát.
Indokolás
I.
Az indítványozó álláspontja szerint a szakszervezetek
meghatalmazás nélküli képviseleti joga egy olyan
társadalmi gazdasági közegben született, melyben a
dolgozó érdekeinek képviseletére kizárólag az adott
ágazati szakszervezet volt jogosult. Ez a helyzet
azonban a politikai rendszer átalakulásának részeként
gyökeresen megváltozott és a dolgozói érdekképviselet is
pluralizálódott. Ezt a változást az 1989. évi XXXI.
törvénnyel módosított Alkotmány két rendelkezése is
tükrözi. Az új 4. § értelmében A szakszervezetek és más
érdekképviseletek védik és képviselik a munkavállalók, a
szövetkezeti tagok és a vállalkozók érdekeit. A 70/C. §
(1) bekezdése szerint pedig Mindenkinek joga van ahhoz,
hogy a gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme
céljából másokkal együtt szervezetet alakítson vagy ahhoz
csatlakozzon.
Az indítványozó véleménye szerint az új szabályozásból
következik, hogy a szakszervezetek a jövőben kizárólag
tagjaik érdekében járhatnak el külön meghatalmazás
nélkül, más dolgozók esetében ehhez a képviselethez
minden esetben szükséges a meghatalmazás.
II.
Az Alkotmánybíróság az ügyben álláspontja kifejtésére
kérte fel az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökét, a
Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége elnökét és a
Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnökét.
1. Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke a
kifogásolt rendelkezést nem tartotta alkotmányellenesnek.
Ugyanakkor elismerte, hogy az a régi irányítási rendszer
terméke, ezért nehezen illeszkedik a kifejlődőben lévő
érdekegyeztetési rendszerbe. Ebből azonban csak a
vitatott rendelkezés meghaladott voltára következ tetett,
és arra, hogy az az új Munka Törvénykönyvében - a
szakszervezeti jogok újraszabályozása keretében -
felülvizsgálatra szorul.
2. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke
válaszában arra utalt, hogy az adott kérdésben
állásfoglalásra szervezetük nevében csak az április
hónapban összeülő Szövetségi Tanács jogosult.
Tekintettel arra, hogy a nyilatkozat elmaradása az ügy
érdemi elbírálását nem akadályozta, az Alkotmánybíróság
nem várta be a nyilatkozatot.
3. A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának
álláspontja szerint a Munka Törvénykönyvének sérelmezett
szabálya alkotmányellenes, mert sértheti a dolgozók
rendelkezési jogát, amennyiben lehetővé teszi a
szakszervezet számára, hogy akár kifejezett kérés
ellenére is eljárjon nevükben és helyettük.
III.
Az Alkotmánybíróság álláspontja kialakításakor a
következőkre volt figyelemmel:
A Munka Törvénykönyve 15. §-ának (2) bekezdése a
szakszervezetek kétféle képviseleti jogkörét szabályozza.
Az első mondat a dolgozók élet- és munkakörülményeit
érintő kérdésekben a bíróságok, más hatóságok és egyéb
szervek előtt képviseleti joggal ruházza fel a
szakszervezeteket. Bár a törvény szövege explicit módon
ezt nem tartalmazza, a második mondattal való
kontextusban egyértelmű, hogy ez a képviselet
meghatalmazáson alapul. Erre utal a polgári
perrendtartás 67. §-ának (1) bekezdés f ) pontja is,
mely szerint a szakszervezet saját tagjának perében,
valamint a külön jogszabályban meghatározott perekben
meghatalmazottként eljárhat. A szakszervezeti jogsegély
keretében történő képviselethez szintén szükség van a
meghatalmazásra.
Ugyanakkor a kifogásolt rendelkezés a munkaviszonyt
érintő kérdésekben külön meghatalmazás nélkül is
feljogosítja a szakszervezeteket az eljárásra a dolgozók
érdekében, nevükben és helyettük. A szakszervezeteknek
ez a tágabb képviseleti joga tehát lényegében egy
törvényi képviseletet jelent, mégpedig nemcsak az adott
szakszervezet tagjai, hanem minden dolgozó ügyeiben.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kifogásolt
rendelkezés alkotmányellenessége sem az Alkotmány 4. §-a,
sem pedig 70/C. §-ának (1) bekezdéséhez viszonyítva nem
állapítható meg. A 4. § ugyanis a szakszervezeteknek a
korábbi alkotmányszövegben is szereplő érdekvédelmi és
képviseleti jogát terjeszti ki más érdekképviseleti
szervekre. Ugyanakkor sem ez a szabály, sem a 70/C. §
(1) bekezdésének a szakszervezet és egyéb
érdekképviselet alapításának szabadságát tartalmazó
rendelkezése nem foglal magában előírást az érdekvédelmi
és képviseleti tevékenység tartalmára vonatkozóan.
Ugyanakkor a szakszervezetnek a Munka Törvénykönyve
kifogásolt rendelkezésében foglalt meghatalmazás nélküli
képviseleti joga sértheti a dolgozó rendelkezési jogát,
ami szerves része az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében
minden ember veleszületett jogaként deklarált emberi
méltósághoz való jognak, amelytől senkit nem lehet
önkényesen megfosztani.
A sérelmezett rendelkezés alapján ugyanis nem zárható ki,
hogy a szakszervezet a dolgozó kifejezett akarata
ellenére is éljen képviseleti jogával. A rendelkezési
jog megsértésének potenciális lehetőségét önmagában az
sem küszöböli ki, hogy a meghatalmazás nélküli eljárásnak
a dolgozó érdekében kell történnie, hiszen a
szakszervezet csak vélelmezi az egyes dolgozók érdekeit.
A dolgozó rendelkezési joga megsértésének veszélye a
kifogásolt szabály alkalmazása során az adott
szakszervezethez nem tartozó dolgozó egyéni ügyeiben a
legnagyobb. Ezért elsősorban erre tekintettel volt
szükséges a rendelkezés megsemmisítése. Ugyanakkor a
hatályon kívül helyezés következtében a szakszervezeti
képviseletnek kizárólagos meghatalmazásos módja maradt a
törvényben. Ha a szakszervezetek meghatalmazás nélküli
képviseleti joga tagjai ügyeiben, illetve olyan
jogosultságok esetében, amelyről a dolgozó érvényesen
egyáltalán nem mondhat le, indokoltnak mutatkozik, ezt a
joghézagot új jogalkotással szükséges rendezni.
Az Alkotmánybíróság a sérelmezett rendelkezést a
megsemmisítő határozatnak a Magyar Közlönyben történő
közzététele napjától helyezte hatályon kívül, mert nem
talált kellő okot arra, hogy eltérjen az
Alkotmánybíróságról szóló törvény 42. § (1)
bekezdésében, illetve a 43. § (1) és (2) bekezdésében
meghatározott időpontjától.
Az Alkotmánybíróság döntése az emberi méltósághoz való
jog értelmezésén alapul. Ezt a jogot az Alkotmány 54. §
(1) bekezdése az alapvető jogok és kötelességek című
fejezet élén, minden ember veleszületett jogaként
deklarálja. Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz
való jogot az ún. általános személyiségi jog egyik
megfogalmazásának tekinti. A modern alkotmányok, illetve
alkotmánybírósági gyakorlat az általános személyiségi
jogot különféle aspektusaival nevezik meg : pl. a
személyiség szabad kibontakoztatásához való jogként, az
önrendelkezés szabadságához való jogként, általános
cselekvési szabadságként, avagy a magánszférához való
jogként. Az általános személyiségi jog anyajog, azaz
olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az
Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben
felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az
adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike
sem alkalmazható.
Dr. Sólyom László
az Alkotmánybíróság helyettes elnöke
Dr. Ádám Antal
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza
előadó alkotmánybíró
Dr. Solt Pál Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró alkotmánybíró
. |