Hungarian

Ügyszám: .	991/B/2006
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 72/2009. (VII. 10.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2009/715 .

A döntés kelte: Budapest, 07/07/2009 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára  és megsemmisítésére irányuló bírói  kezdeményezés alapján  –  dr.  Balogh Elemér, dr. Lenkovics Barnabás  és  dr. Paczolay  Péter alkotmánybírók különvéleményével – meghozta  az alábbi                          határozatot: 1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a büntetőeljárásról szóló  1998. évi XIX. törvény 241. § (1) bekezdés a),  c),  d), e),  f)  pontjai  alkotmányellenesek, ezért  e  rendelkezéseket 2010. december 31-ei hatállyal megsemmisíti. A  megsemmisítés következtében a büntetőeljárásról szóló  1998. évi XIX. törvény 241. § (1) bekezdése az alábbi szöveggel marad hatályban: „241. § (1) A tárgyaláson az ügyész részvétele kötelező”. 2. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény  241.  § (1) bekezdés a), c), d), e), f)  pontjainak  a Veszprémi   Városi  Bíróság  előtt  6.B.  1995/2006/3.   számon folyamatban  lévő  ügyben való alkalmazás  tilalmára  vonatkozó indítványt elutasítja. Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I. A  Veszprémi  Városi Bíróság bírája az előtte folyamatban  lévő 6.B.  1995/2006/3.  számú  ügyben az Alkotmánybíróságról  szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. §-a  és  a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.)  266.  §  (1) bekezdés b) pontja alapján  az  előtte  lévő büntetőeljárást   felfüggesztette  és  az   Alkotmánybírósághoz fordult,  kezdeményezve a Be. 241. § (1) bekezdés a),  c),  d), e),   f)  pontjai  alkotmányellenességének  megállapítását   és megsemmisítését.  A  Be. vizsgálni kért szabályai  felsorolják, hogy  mikor kötelező az ügyésznek a tárgyaláson való részétele, így  vannak olyan ügyek, amelyek tárgyalásán az ügyész nem vesz részt.  Az  indítványozó kifejtette, hogy a Be. egyéb szabályai pontosan   meghatározzák  és  elhatárolják  a  bíróság   és   – büntetőeljárás során – az ügyész feladatait a „Be. 241.  §  (1) bekezdése a fentiekkel belső ellentmondásban is álló módon,  és alkotmányellenesen azt rögzíti, hogy mikor kötelező  az  ügyész tárgyaláson  való részvétele, vagyis nem általában  kötelező  a részvétele, hanem pont fordítva, csak esetenként és akkor  kell jelen  lennie,  amikor  azt a Be. 241.  §  (1)  a.-f.)  pontjai megszabják.” Az indítványozó hivatkozott az Alkotmánybíróság 1009/B/2000. AB határozatára  [Magyar  Közlöny szám:  14/2002.  (III.  20.)  AB határozat]  amelyben az Alkotmánybíróság részletesen kifejtette az ügyészségi és a bírósági funkciók elválasztásának alkotmányi követelményeit.  Ezekkel a követelményekkel –  az  indítványozó szerint – a Be. vizsgálni kért szabályai ellentétben állnak.  A bíróság feladata az igazságszolgáltatás és nem a vádképviselet. Az  indítványozó  utalt  arra, hogy  a  bizonyítási  eljárás  a vádirat  benyújtásával  nem  fejeződik  be,  a  bizonyítás   fő helyszíne   a  tárgyalás,  ott  viszont  –  a  Be.  megtámadott rendelkezése értelmében – az ügyész nem biztos, hogy jelen van, ezért ilyenkor a vádképviselet a bíróságra hárul: „a bírónak ki kell   lépni  a  bírói  szerepből,  és  a  bizonyítási  eljárás felvétele   során  az  ügyész  távollétében,  mintegy   a   vád képviseletében kell kérdeznie”. Az indítványozó szerint  a  Be. 241.  § (1) bekezdés a), c), d), e), f) pontjai alapján a bírói és    az   ügyészi   funkciók   keverednek,   amely   „a   bíró pártatlanságába vetett hitet alapjaiban ássa alá!”. Hiánypótlási  felhívás után az indítványozó az Alkotmány  2.  § (1) bekezdését, 45. § (1) bekezdését 50. §-át, 51. § (1) és (2) bekezdését,  valamint 57. § (1) bekezdését  jelölte  meg,  mint olyan  alkotmányos tételeket, amelyek szempontjából kéri a  Be. 241.  §  (1) bekezdés a), c), d), e) f) pontjai alkotmányossági vizsgálatát.   Ezeken  belül  külön  hangsúlyt   helyezett   az Alkotmány  57. § (1) bekezdéséből eredő tisztességes eljáráshoz való jogra. Az  Alkotmánybíróság az ügyben megkereste a Legfőbb Ügyészt  az üggyel kapcsolatos álláspontjának ismertetése végett.                               II. 1. Az Alkotmány indítványozó által jelölt szabályai szerint: „2.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.  (…) 45.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást  a Magyar  Köztársaság  Legfelsőbb  Bírósága,  az  ítélőtáblák,  a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok, valamint a helyi  és  a munkaügyi bíróságok gyakorolják.  (…) 50.  §  (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják az   alkotmányos  rendet,  a  természetes  személyek,  a   jogi személyek  és a jogi személyiséggel nem rendelkező  szervezetek jogait   és  törvényes  érdekeit,  büntetik  a  bűncselekmények elkövetőit. (2)   A   bíróság   ellenőrzi   a   közigazgatási   határozatok törvényességét. (3)   A   bírák   függetlenek  és  csak  a  törvénynek   vannak alárendelve.  A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és  politikai tevékenységet nem folytathatnak. (4)  A  bíróságok  igazgatását az Országos Igazságszolgáltatási Tanács  végzi, az igazgatásban bírói önkormányzati  szervek  is közreműködnek. (5) A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, továbbá a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény elfogadásához  a jelenlévő   országgyűlési  képviselők  kétharmadának  szavazata szükséges. 51.  § (1) A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel   nem   rendelkező   szervezetek   jogainak    a védelméről,   valamint  az  alkotmányos   rendet,   az   ország biztonságát  és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető  minden cselekmény következetes üldözéséről. (2)  Az  ügyészség törvényben meghatározott jogokat gyakorol  a nyomozással  összefüggésben,  képviseli  a  vádat  a   bírósági eljárásban,   továbbá   felügyeletet   gyakorol   a   büntetés- végrehajtás törvényessége felett.  (…) 57.  §  (1)  A  Magyar Köztársaságban a bíróság előtt  mindenki egyenlő,  és  mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény   által  felállított  független  és  pártatlan  bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.” 2. A Be. vizsgálni kért szabályai értelmében: „241. § (1) A tárgyaláson az ügyész részvétele kötelező  a)  első  fokon,  ha  a bűncselekményre a törvény  ötévi  vagy ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel,  b)  c) a vádlottat fogva tartják,  d) ha a vádlott – a beszámítási képességére tekintet nélkül  – kóros elmeállapotú,  e)  ha  a  bíróság  az ügyészt a tárgyaláson való  részvételre kötelezte,  f) ha az ügyész bejelenti, hogy a tárgyaláson részt vesz.”                              III. 1.  Az  Alkotmánybíróság elsőként az eljáró bíró indítványozási jogával  kapcsolatos kérdéseket tekintette át. Az Abtv.  38.  § (1)   bekezdése   szerint  „[a]  bíró  –  a  bírósági   eljárás felfüggesztése   mellett   –   az  Alkotmánybíróság   eljárását kezdeményezi,  ha  az  előtte folyamatban levő  ügy  elbírálása során  olyan  jogszabályt  vagy  állami  irányítás  egyéb  jogi eszközét   kell   alkalmazni,  amelynek   alkotmányellenességét észleli.”   Az  Abtv.  38.  §  (1)  bekezdése  szerinti   bírói kezdeményezés keretében anyagi jogszabály, eljárási jogszabály, jogegységi  határozat, és elnevezésében bár jogszabálynak  vagy állami   irányítás   egyéb   jogi  eszközének   nem   minősülő, tartalmában azonban normatív szabály [lásd: 60/1992. (XI.  17.) AB  határozat,  ABH  1992,  275.] – tehát  valamennyi  norma  – vizsgálatát lehet kezdeményezni. 2. Az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerinti további feltétel, hogy a  bírónak  a vizsgálni kért jogszabályt az előtte lévő  ügyben alkalmaznia kellene. Jelen ügyben ez a feltétel is teljesül: ha az  eljáró  bíró  nem alkalmazza a Be. 241. § (1)  bekezdés  e) pontját   (azaz   az   ügyész  tárgyaláson   való   részvételre kötelezését), akkor a főszabály érvényesül, az ügyész nem  vesz részt  a tárgyaláson. Az ügy irataiból megállapítható,  hogy  a Veszprémi  Városi Bíróság előtt lévő a 6.B. 1995/2006/3.  számú ügyben az ügyész közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt emelt  vádat,  és  bejelentette, hogy a tárgyaláson  nem  kíván részt  venni.  Az  eljáró bíró a tárgyalás  előkészítése  során észlelte,  hogy a tárgyaláson szükséges az ügyész részvételére. A  bíró  ezt  csak a Be. 241. § (1) bekezdésének alkalmazásával tudja  elérni, tehát az indítványban olyan eljárási  szabályról van  szó,  amelyet a bírónak az előtte folyamatban lévő  ügyben alkalmazni  kell. Az eljáró bíró e szabályról  állította  –  az ismertetett   indokok   alapján  –,  hogy   alkotmánysértő,   s kezdeményezte annak vizsgálatát. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság azt állapította meg,  hogy az  eljáró bíró az Abtv. 38. §-ának megfelelő kérelmet nyújtott be.                               IV. 1.   A   magyar  jogrendszerben  az  ügyész  nélküli  tárgyalás megtartásának  lehetőségét  a  büntető  perrendtartásról  szóló 1951.  évi III. törvényt módosító 1954. évi V. törvény  vezette be,  a járásbíróság előtti eljárásban. Az ezt követő, a büntető eljárásról szóló 1962. évi 8. törvényerejű rendelet e  szabályt lényegét  tekintve fenntartotta, míg a büntetőeljárásról  szóló 1973.  évi  I.  törvény (a továbbiakban: Régi  Be.)  a  vétségi eljárásban  tette  lehetővé  az  ügyész  távollétében   történő tárgyalástartást.  A  Régi Be. 19. §  (2)  bekezdés  értelmében vétségi  eljárásban az ügyész akkor volt köteles a  tárgyaláson részt  venni, ha a) a terheltet fogva tartják, b) bejelentette, hogy  a  tárgyaláson részt kíván venni, c) kényszergyógykezelés kérdésében   kell  határozni,  d)  a  bíróság  az   ügyészt   a tárgyaláson való részvételre kötelezte. E  szabályokat váltotta föl a büntetőeljárásól szóló 1998.  évi XIX.  törvény jelen ügyben vizsgált rendelkezése. A Be. 241.  § (1)   bekezdés  a),  c),  d),  e),  f)  pontjai  értelmében   a tárgyaláson az ügyész részvétele kötelező:  „a)  első  fokon,  ha a bűncselekményre a törvény  ötévi  vagy ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel,  b)  c) a vádlottat fogva tartják,  d) ha a vádlott – a beszámítási képességére tekintet nélkül  – kóros elmeállapotú,  e)  ha  a  bíróság  az ügyészt a tárgyaláson való  részvételre kötelezte,  f) ha az ügyész bejelenti, hogy a tárgyaláson részt vesz.” A  büntetőjogi  szabályok rendszerében elsőként az  állapítható meg,  hogy  a  Be. hatályos rendelkezései széles körben  teszik lehetővé tárgyalás tartását ügyész részvétele nélkül. Az  ötévi vagy  ennél  enyhébb  szabadságvesztés körébe  tartozik  pl.  a közösség   elleni   izgatás,  a  halált  okozó  segítségnyújtás elmulasztása,  az  embercsempészés, az összes választás  rendje elleni  bűncselekmény, a gazdasági bűncselekmények  nagy  része stb. Megemlítendő továbbá, hogy a korábban fogva lévő vádlottal szemben a fogva tartás bármely okból való megszüntetése is  azt eredményezi,   hogy  a  tárgyaláson  (akár  első   fokú,   akár másodfokú) az ügyésznek már nem kötelező részt venni. A  Legfőbb  Ügyész tájékoztatása szerint 2008-ban az első  fokú bíróságok tárgyalásainak 36-37 %-án nem vett részt az ügyész. Mindezek  alapján  megállapítható,  hogy  a  tárgyalandó  ügyek jelentős hányadát érinti a jelen ügyben vizsgált Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f) pontja. 2.  Az  Alkotmánybíróság az indítványozó által  is  hivatkozott 14/2002. (III. 20.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.)  az Alkotmánynak  a  bíróságokat érintő rendelkezései  [45.  §  (1) bekezdés,   50.  §  (1)  bekezdés],  valamint  az   ügyészségre vonatkozó egyes szabályai [51. § (2) bekezdése] összevetése  és a  tisztességes  eljáráshoz  való  jog  [57.  §  (1)  bekezdés] értelmezése kapcsán fejtette ki álláspontját a közvádlói és  az igazságszolgáltatási    funkciók   szétválasztásának    –    az Alkotmányból  fakadó – követelményéről.  Az  Abh.  a  Be.  azon szabályának alkotmányellenességét állapította meg, amely a bíró kötelezettségévé   tette   az  ügyész  figyelmének   felhívását (illetve  értesítését), ha a vád kiterjesztésének lehet  helye. Az   Abh.   megállapította:  „Az  Alkotmánnyal  összhangban   a büntetőeljárásról   szóló   törvény   a   közvádra    üldözendő bűncselekmények   miatti  vádemelés   tekintetében   a   döntés felelősségét  kivételt nem tűrő módon az  ügyészre  ruházza.  A vádemeléssel  az  ügyész  azt  juttatja  kifejezésre,  hogy   a rendelkezésére  bocsátott nyomozási iratok  alapján  milyen,  a terhelt  felelősségét  megalapozó tényeket  állapított  meg  és ezekkel  kapcsolatban  mi a jogi álláspontja.  A  vádképviselet azzal  a  kötelezettséggel jár, hogy a bizonyítás  eredményéhez képest  az  ügyész a szakmai, hivatásbeli felelősség  szabályai szerint  eljárva  a vád terjedelmében változtatást  eszközöljön (ABH 2002, 101, 108.). Az  Abh.-ban az Alkotmánybíróság kifejtette továbbá: „Az Emberi Jogok  Európai Bíróságának az objektív teszttel [azaz,  hogy  a bíróságnak  nemcsak pártatlannak kell lenni, hanem pártatlannak is   kell   látszani]  kapcsolatos  gyakorlatából  egyértelműen kitűnik,  hogy az eljárás során a bíró által ellátott  funkciók vizsgálata  alapvető kérdés. A funkcióhalmozódás,  vagyis  azon eset,  amikor a bíró ítélkezésen kívüli, a vizsgálattal vagy  a váddal  kapcsolatos  feladatokat is ellát,  a  Bíróság  szerint jogos   kételyeket  ébreszt  a  pártatlanságával  kapcsolatban. Alapvető  kérdés,  hogy  a bíró, aki  a  felek  felett  áll,  a felektől  különüljön  el.  A büntetőeljárás  feltétele  a  vád, amelyet  a  védelem  támad,  ezért a  bíró  elkülönültsége  úgy biztosítható,  ha  a  vádat  nem ő  fogalmazza  meg,  a  váddal kapcsolatos feladatokat egy tőle elkülönült személy látja el. A vád  és  az  ítélkezés feladatainak egy eljáráson belül  azonos személy  által  történő  ellátása  önmagában  alkalmas  a  bíró pártatlanságának  megkérdőjelezésére, függetlenül  attól,  hogy milyen  személyes magatartást tanúsított. (Eur.  Court  H.  R., Case  of  De Cubber v. Belgium, Ser. A-86.; Eur. Court  H.  R., Case  of  Piersack  v. Belgium, Ser. A-53.)”  (ABH  2002,  101, 109.).  „(…)  Mindebből az következik, hogy az ügyészség  és  a bíróság    feladatainak    elkülönítése    nem    pusztán     a vádemelés–vádképviselet   szabályainak   formális    betartását jelenti,  hanem súlyozott szerepe van a vád tartalmi értelemben vett   törvényessége  szempontjából  is.  A  bírói  és  ügyészi tevékenységre   vonatkozó  részletes  eljárási  szabályok,   az eljárás  alanyai számára előírt kötelezettségek és  a  részükre biztosított jogosultságok konstrukciója a tisztességes  eljárás követelménye  szempontjából alapvető jelentőségű.  Az  eljárási funkciók közötti „átjárhatóság” lehetőségének megteremtése, sőt kötelezettségként  történő előírása, amely  az  eljárás  teljes bírósági  szakaszában  töretlenül érvényesül,  a  vád  tartalmi törvényességét  kérdőjelezi meg és ekként sérti a  tisztességes eljárás követelményét” (ABH 2002, 101, 110.). 3.  Jelen  ügyben az az alkotmányossági kérdés, hogy sérül-e  a bíróság   és  az  ügyészség  alkotmányos  státuszára  vonatkozó alkotmányi rendelkezés akkor, amikor a tárgyalás megtartható az ügyész  részvétele  nélkül,  a  bírói  szerep  kiegészül-e  egy közvádlói  feladattal? Az Alkotmány 51. § (2) bekezdés  szerint „Az  ügyészség  törvényben  meghatározott  jogokat  gyakorol  a nyomozással  összefüggésben,  képviseli  a  vádat  a   bírósági eljárásban,   továbbá   felügyeletet   gyakorol   a   büntetés- végrehajtás  törvényessége felett.” A  vádképviselet  tehát  az Alkotmányban meghatározott egyik ügyészi feladat. Az    ügyészség    alkotmányos   jogállását,   feladatait    az Alkotmánybíróság több határozata értelmezte. Az 1/1994. (I. 7.) AB   határozatában   megállapította:   „Az   ügyészség   –    a kontinentális   jogrendszerekben  általában   véve   elfogadott helyzetének megfelelően – a Magyar Köztársaságban elsősorban az ún. vádfunkciót ellátó szervezet. Ilyen tartalommal szabályozza az   Alkotmány  51.  §  (1)  és  (2)  bekezdése  az   ügyészség alkotmányos jogállását, bűnüldözési és közvádi funkcióit és  az azokhoz  kapcsolódó  egyéb  feladatait  és  hatáskörét.  A  (3) bekezdés  értelmében  az  ügyészség e fő  funkció  mellett  más feladatokat is ellát.” (ABH 1994, 29, 33.) Az  52/1996. (XI. 14.) AB határozat megerősítve a fentieket, és továbbfűzve  azt,  megállapította:  „Az  igazságszolgáltatásban való   részvétel  az  ügyészség  alkotmányos  kötelessége.   Az Alkotmány  51. § (1) bekezdése szerint az ügyészség gondoskodik az  állampolgárok  jogainak  védelméről  és  a  bűncselekmények üldözéséről.  A  bűnüldözés révén és a vádképviselet  útján  az ügyészség önálló nevesített jogosítványokkal (vádképviselet  és vádelv) résztvevője az igazságszolgáltatásnak. Az Alkotmány 51. §  (2)  bekezdése  szerint az ügyészség „képviseli  a  vádat  a bírósági eljárásban”. A büntetőeljárás központi része  a  bírói eljárás…” (ABH 1996, 159, 161.) Az ügyészségnek a büntetőeljáráson belüli szerepét emelte ki  a 12/2001.  (V.  14.)  AB  határozat  amikor  hangsúlyozta:   „az ügyészség  alkotmányos  feladatellátása  különválik  az   állam büntetőhatalmának    gyakorlása   és   az    egyéb    eljárások tekintetében” (ABH 2001. 163, 168.). Az   Alkotmánybíróság  a  legfőbb  ügyész   és   az   ügyészség alkotmányos  jogállását, közjogi helyzetét átfogóan  a  3/2004. (II.  17.)  AB határozatban értelmezte. A határozat szerint  az ügyészség – szemben a bíróságokkal – nem önálló hatalmi ág,  de önálló  alkotmányos szervezet (ABH 2004, 48,  58.).  A  legfőbb ügyész  és  az ügyészség alkotmányos feladatai közé tartozik  – többek  között  –  a  Magyar Köztársaság  érdekeit,  illetve  a demokráciát  sértő vagy veszélyeztető cselekmények üldözése,  a törvényesség biztosítása és védelme. Az ügyészség  képviseli  a vádat  a bírósági eljárásban, felügyeletet gyakorol a büntetés- végrehajtás   törvényessége  felett,  és  meghatározott   jogok illetik  meg a nyomozással összefüggésben. E feladatok jogszerű ellátása   az   ügyészség  és  a  legfőbb  ügyész   alkotmányos kötelezettsége. (ABH 2004, 48, 62.) A  42/2005.  (XI.  14.) AB határozat pedig –  többek  között  – megállapította:  „A hatalmi ágak elválasztására  és  a  büntető hatalomra    vonatkozó    alkotmányos    követelményekből    és garanciákból   egyértelműen  következik,  hogy  a   közhatalmat gyakorló állami szervezetek csak az Alkotmány és az Alkotmányon alapuló    szervezeti   és   eljárási-végrehajtási    törvények kifejezett felhatalmazása és feladatkijelölése alapján vehetnek részt a büntető felelősségre vonás folyamatában. A hatalmi ágak elválasztásának  elvéből  a jelen esetben  egyértelmű,  hogy  a vádlói  közhatalom  nem  kerülhet  az  ügyészségen  kívül   más közhatalmi szervhez. (…) Az állam büntetőjogi igényének érvényesítésében az Alkotmány, a szervezeti   törvények  és  a  Be.  a  közvádlói   jogkört   az ügyészségre  bízta,  amelynek működéséért és működőképességéért az állam felel.” (ABH 2005, 504, 524-525.) A  közvádlói jogkör részleteit tehát részben a Be. szabályozza. Ennek alaprendelkezését a Be. 28. §-a fogalmazza meg. A Be. 28. §  (1)  bekezdés értelmében: „Az ügyész a közvádló.  Az  ügyész kötelessége,  hogy mind a terheltet terhelő és  mentő,  mind  a büntetőjogi felelősséget súlyosító és enyhítő körülményeket  az eljárás minden szakaszában figyelembe vegye.” A Be. 28.  §  (7) bekezdése  pedig  kimondja, hogy „az  ügyész  az  e  törvényben meghatározott feltételek esetén vádat emel, és a bíróság  előtt –  a  magánvád  és  a  pótmagánvád  esetét  kivéve  –  a  vádat képviseli,  vagy  dönt  a  közvetítői  eljárásra  utalásról,  a vádemelés elhalasztásáról, illetőleg részbeni mellőzéséről.  Az ügyész a vádat elejtheti vagy módosíthatja….” 4.   Az  Alkotmánybíróság  megítélése  szerint  az  Alkotmányon alapuló ügyészi vádképviselet feltételezi az ügyész tárgyaláson való  jelenlétét,  a  vád  személyes képviseletét.  Az  ügyészi jelenlét  nélküli szabály korlátozza, hogy az ügyész  közvádlói feladatának  maradéktalanul eleget tegyen. A  Be.  342.  §  (2) bekezdése értelmében, ha az ügyész nincs jelen a tárgyaláson, a vádiratból  a  vádat  a bíróság ismerteti. Az  Alkotmánybíróság álláspontja,  hogy önmagában a bírói vádismertetés  (az  ügyész által megírt vádirat felolvasása) még nem jelenti (ténylegesen, legfeljebb  látszatában) az igazságszolgáltatási és vádfunkciók Alkotmánnyal   ellentétes   keveredését.   Az   alkotmányossági probléma  –  a tárgyaláson való kötelező ügyészi jelenlét  –  a tárgyalás  –  mint  a  büntetőeljárás  meghatározó,  súlyponti, érdemi   szakasza  –  funkciójának  figyelembe  vétele  alapján ítélhető  meg.  Az  (új) Be. szerint a tárgyalás  a  bizonyítás színhelye,  ami  nem  merül  ki a  vádirat,  illetve  nyomozási jegyzőkönyvek tartalmának, ismertetésével. A nyomozási szakban, illetve  a  vádemelés  során  a vád  megalapozásához  szükséges mértékig  történik  a  bizonyítékok összegyűjtése.  A  bírósági ítélet alapját képező tényállás azonban a tárgyaláson – az  ott történő  érdemi bizonyítás keretében – áll össze. A tárgyaláson a  vádlottak, a tanúk kihallgatásra kerülnek, egyéb bizonyítási eszközök  igénybevétele válhat szükségessé,  így  a  bizonyítás anyaga  a tárgyaláson változhat. A védelem a tárgyalásra  egyéb bizonyítást   is   kezdeményezhet,  új   tanúkat,   szakértőket vonultathat fel. Az ügyész feladata, hogy az írásbeli vád és az általa    előterjesztett   végindítvány    alkalmával    szóban előterjesztett tényállás – amely a tárgyaláson válik véglegessé –  összhangban  legyen,  azaz a vád harmonizáljon  a  tárgyalás során  alakuló  tényállással. A tárgyalás tehát feltételezi  az „élő  vádat”.  Az  Alkotmánybíróság  a  3/2004.  (II.  17.)  AB határozatban   leszögezte:   „Az,   hogy   a   konkrét   ügyben rendelkezésére  álló tényeket, adatokat stb. az  ügyész  milyen módon  értékeli,  abból  milyen következtetéseket  von  le,  az ügyész  szabad  mérlegelési jogkörébe és szakmai  felelősségébe tartozik.”   (ABH  2004,  48,  62.)  Az  ügyészség  alkotmányos funkciójának ellátása szempontjából elengedhetetlen  az  ügyész tárgyaláson való részvétele a vád (vagy a vád egyes  elemeinek) megváltoztatásához,   kiterjesztéséhez,   vagy   épp   a    vád elejtéséhez.   Az  ezekhez  vezető  út,  a  vád  érvényesítését szolgáló  indítványok (pl. a bizonyítás alakulására tekintettel újabb tanúk kihallgatására irányuló indítványok), nyilatkozatok megtétele,  szintén  feltételezi  az  ügyész  tárgyaláson  való jelenlétét. Ha az ügyész nincs jelen, a bíró vádlói szerepbe is kényszerül:  a  bírónak  az ügyészre  tartozó  kérdéseket  kell feltennie (pl. visszavont beismerő vallomás esetén). A Be. 4. § (1)  bekezdése  kimondja,  hogy „A  vád  bizonyítása  a  vádlót terheli”,  a Be. 75. § (1) bekezdés második mondata  értelmében pedig  „A bizonyítás során a tényállás alapos és hiánytalan,  a valóságnak  megfelelő tisztázására kell törekedni, azonban,  ha az  ügyész  nem  indítványozza, a bíróság nem köteles  a  vádat alátámasztó     bizonyítási    eszközök    beszerzésére,     és megvizsgálására.”  Az  Alkotmánybíróság  megítélése  szerint  e szabályok ellenére fönnáll az alkotmányossági probléma. Ugyanis ha  az ügyész azért nem tudja indítványozni a vádat alátámasztó bizonyítást, mert nincs jelen a tárgyaláson, akkor a bíróság  – ha  nem  akar  ügyészi szerepbe kerülni –  pusztán  az  ügyészi jelenlét   hiánya   miatt  nem  tudja  maradéktalanul   ellátni alkotmányos  feladatát: az igazságszolgáltatást.  Az  Alkotmány 45.  §  (1)  bekezdése  és 50. § (1)-(2)  bekezdése  szerint  a bíróság feladata az igazságszolgáltatás. Az igazságszolgáltatás során  az  állam  büntetőjogi igényét az ügyész  képviseli.  Az ügyészi   jelenlét   így  érinti  az  állam   büntetőhatalmának megjelenítését.  Az  ügyész jelenlétének  hiánya  az  ítélkezés egészére   kihat:  ha  az  ügyész  nincs  jelen,  a  bíróságnak figyelmen  kívül kell hagynia olyan – a tárgyaláson bizonyítást nyert  –  tényeket, amelyek a vád kiterjesztését eredményeznék. Nem  hagyhat viszont figyelmen kívül (értékelni kell) olyan,  a vádiratban eredetileg szereplő ténybeli részleteket, amelyek  a tárgyaláson  nyilvánvalóan nem nyertek bizonyítást.  Az  ügyész tárgyaláson  való  jelenlétének hiánya miatt  az  eljárásban  a kontradiktórius  elv nem érvényesül. A 62/2006.  (XI.  23.)  AB határozatban az Alkotmánybíróság ismételten megerősítette:  „Az Alkotmány az igazságszolgáltatást, a bűncselekmény elkövetőinek megbüntetését a bíróság funkciójaként határozza meg [45. §  (1) bekezdés,  50.  §  (1)  bekezdés]. A funkció  teljesítésének  – főszabályként  – elengedhetetlen feltétele, hogy  az  ügyészség teljesítse a közvádlói jogállásból adódó alkotmányos  feladatát [51. § (1) és (2) bekezdés]”. (ABH 2006, 697, 707.) Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint az  ügyész  tárgyaláson való   jelenléte  a  közvádlói  feladatának,  mint  alkotmányos feladatának  elválaszthatatlan része, azt az Alkotmány  alapján ellátni köteles. 5.  A  Be.-hez  kapcsolódó  általános  indokolás  –  a  törvény alapjául szolgáló elvek között – rögzíti, hogy „Az alaptípusnak tekintendő eljárás mellett – ahol a tárgyalás dominál – ki kell alakítani  az  egyszerűsített  eljárásokat,  amelyek  megfelelő alkalmazása    lehetőséget   ad    az    ügyek    differenciált elbírálására.”  Az  ügyész  számára  a  Be.  több  ilyen  –  az alaptípustól eltérő – lehetőséget is kínál; az ügyész – ha  úgy ítéli meg, hogy az adott ügyet nem kell elvinni a tárgyalásig – uralja az eljárást: -  Az  ügyész a Be. 28. § (7) bekezdése értelmében  dönthet  az adott ügy közvetítői eljárás elé utalásáról. A Be. 221/A. § (1) bekezdése  értelmében „A közvetítői eljárás  a  személy  elleni (Btk.  XII. fejezet I. és III. cím), a közlekedési (Btk.  XIII. fejezet),  illetőleg  a  vagyon elleni (Btk.  XVIII.  fejezet), ötévi    szabadságvesztésnél   nem    súlyosabban    büntetendő bűncselekmény  miatt  indult büntetőeljárás  tartama  alatt,  a gyanúsított  vagy  a  sértett indítványára, illetőleg  önkéntes hozzájárulásukkal    alkalmazható    eljárás.”     A     jelölt ügycsoportokban   tehát  az  öt  évi  szabadságvesztésnél   nem súlyosabban  büntetendő bűncselekmények tartoznak  [ugyan  úgy, mint  a jelen ügyben vizsgált Be. 241. § (1) bekezdés a) pontja szerint].  Az  eljárás részletes szabályait a büntető  ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi  CXXIII. törvény tartalmazza. -  Az  ügyész – szintén a Be. 28. § (7) bekezdése értelmében  – dönthet   a   vádemelés   elhalasztásáról   is.   A   vádemelés elhalasztásának  részletes  szabályait  a  Be.   222-223   §-ai tartalmazzák.  A  222.  § (1) bekezdés  alapján  „Az  ügyész  a vádemelés  helyett háromévi szabadságvesztésnél  nem  súlyosabb büntetéssel  büntetendő bűncselekmény miatt –  a  bűncselekmény súlyára, és a rendkívüli enyhítő körülményekre tekintettel –  a vádemelést  egy  évtől  két  évig  terjedő  időre  határozattal elhalaszthatja, ha ennek a gyanúsított jövőbeni  magatartásában mutatkozó   kedvező   hatása  feltételezhető.”   [Illetve   itt említendő  meg,  hogy  a társadalomra már nem  veszélyes,  vagy csekély fokban veszélyes cselekmények esetén a Be. 190.  §  (1) bekezdés   j)   pontja  értelmében  az  ügyész   megrovást   is alkalmazhat.] -  Az  eljárás gyorsítását, egyszerűsítését szolgálja a bíróság elé állítás jogintézménye. A Be. 517. §-a értelmében „Az ügyész a  terheltet  a  bűncselekmény elkövetésétől számított  tizenöt napon  belül bíróság elé állíthatja, ha a) a bűncselekményre  a törvény  nyolcévi  szabadságvesztésnél nem súlyosabb  büntetést rendel,  b)  az  ügy  megítélése egyszerű,  c)  a  bizonyítékok rendelkezésre  állnak,  d) a terheltet  tetten  érték,  vagy  a bűncselekmény elkövetését beismerte.” - Az eljárás gyorsítását szolgáló intézmény továbbá a Be. XXVI. fejezetében  szabályozott tárgyalásról való lemondás,  amelynek alkalmazásában  szintén meghatározó szerepe van  az  ügyésznek. Ennek  alkalmazására a Be. 534. § (1) bekezdésében írt együttes feltételek  megléte  esetén kerülhet sor, azaz  „a  bíróság  az ügyész    indítványára    a   nyolc   évnél    nem    súlyosabb szabadságvesztéssel  büntetendő  bűncselekmény  miatt  indított eljárásban nyilvános ülésen hozott ítélettel megállapíthatja  a vádlott  bűnösségét, és büntetést szabhat ki, ha  a  vádlott  a tárgyaláshoz való jogáról lemond, és beismerő vallomást tesz”. -  A  Be  XXVII.  fejezet tartalmazza a tárgyalás  mellőzésének jogintézményét. Az 544. § (1) bekezdés értelmében „A bíróság az ügyész  indítványára  –  magánvádas  ügyben  hivatalból   –   a szabadlábon   lévő  vádlottal  szemben  tárgyalás  mellőzésével végzésben   végrehajtásában  felfüggesztett  szabadságvesztést, pénzbüntetést,  illetőleg  önálló  büntetésként  foglalkozástól eltiltást,  járművezetéstől eltiltást, kiutasítást –  katonával szemben  lefokozást,  szolgálati viszony megszüntetését  is  –, továbbá intézkedésként próbára bocsátást, megrovást alkalmaz  a háromévi   szabadságvesztésnél   nem   súlyosabban   büntetendő bűncselekmény esetén, ha  a)    a    törvény    a    szabadságvesztés    végrehajtásának felfüggesztését, pénzbüntetés kiszabását, a próbára  bocsátást, illetőleg  a  mellékbüntetés önálló  büntetésként  alkalmazását lehetővé teszi,  b) a tényállás egyszerű,  c) a vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte,  d) a büntetés célja tárgyalás nélkül is elérhető.” Látható tehát, hogy ezen szabályok alkalmazása révén az  ügyész a    büntetőeljárás   során   pergazdaságossági    szempontokat érvényesíthet,  nincs minden esetben szükség  olyan  eljárásra, ahol   a  tárgyalás  dominál.  Az  Alkotmánybíróság  megítélése szerint  ugyanakkor,  ha  az ügyész vádat  emel,  és  tárgyalás tartására kerül sor, akkor az ügyészség – fentebb bemutatott  – alkotmányos   jogállásából  következik,  hogy   az   ügyész   a tárgyaláson  legyen  jelen, és ott lássa el a  vádképviselettel kapcsolatos  funkciókat. Az Alkotmánybíróság az  5/1999.  (III. 31.)  AB  határozatában hangsúlyozta, hogy döntéseiben „nem  az egyszerűsített  eljárások  létjogosultságát  kérdőjelezi   meg, hiszen  részben  épp  ezektől az eljárási formáktól  várható  a büntető  igazságszolgáltatás  korszerűbbé  válása.  E  felfogás tükröződik   a   2000.   január   1-jén   hatályba   lépő    új büntetőeljárási   törvényben   is.   Az   Alkotmánybíróság   az egyszerűsített eljárások jelentőségének növekedése kapcsán arra mutat  rá,  hogy  az  egyszerűsítés,  az  ésszerűsítés   és   a pergazdaságossági  szempontok  érvényre  juttatásakor  fokozott figyelmet    kell    fordítani   az   alkotmányos    büntetőjog követelményeire.” (ABH 1999, 75, 89.) Az  Alkotmánybíróság  megítélése szerint azonban  ha  tárgyalás tartására  kerül  sor,  akkor  a tárgyalás  tartásához  köthető büntetőeljárási garanciáknak érvényesülnie kell. A  tárgyaláson történő  bizonyítás miatt ilyen garancia az ügyész  tárgyaláson való jelenléte. A  tárgyaláson való ügyészi jelenlét, mint alkotmányos garancia közvetlenül  érinti  a  tisztességes  eljáráshoz  való   jogot, amelyet   az   Alkotmánybíróság   az   alkotmányos   büntetőjog alapintézményei  között  sorolja fel. [6/1998.  (III.  11.)  AB határozat;    ABH   1998,   91,   99.].   Az   Alkotmánybíróság gyakorlatában   a   tisztességes  eljárás  követelménye   olyan minőség,   amelyet  az  eljárás  egészének  és   körülményeinek figyelembevételével   lehet  megítélni.   Az   Alkotmánybíróság eljárásában  azonban csupán a tisztességes eljárás megkövetelte általános   ismérvek   megállapítására   van   lehetőség.    Az Alkotmánybíróság   több   döntésében   utalt   arra,   hogy   a tisztességes eljáráshoz való jog abszolút jog, amellyel szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél, mert  már maga is mérlegelés eredménye [6/1998. (III.  11.)  AB határozat ABH 1998, 91, 95, 99.; 14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH  2004,  241,  256.]. A tisztességes eljáráshoz  való  jogra vonatkozó  alkotmánybírósági gyakorlatot összegző 14/2004.  (V. 7.)  AB  határozat – többek között – megállapította, hogy  „[a] büntetőeljárás   szempontjából  ezek  a   tételek   a   büntető igazságszolgáltatás   történeti  rendszereinek   felhalmozódott tapasztalatán alapulnak. Eszerint: az igazság feltárásának az a legmegfelelőbb módja, ha az ítélkezésben független és pártatlan bíróság   nyilvános  tárgyaláson,  a  bizonyítás   tekintetében egyenlő   jogokkal   résztvevő  felek  aktív   közreműködésével lefolytatott  eljárás eredményeként, közvetlen észlelése  útján szerzett  bizonyítékok szabad mérlegelésével  állapítja  meg  a büntető  felelősségre  vonás eldöntéséhez  szükséges  tényeket” (ABH  2004,  241,  266.).  E határozat tehát  a  büntetőeljárás tárgyaláson  történő bizonyítási szakasza tekintetében  vezette le  a  tisztességes  eljáráshoz való jogból  a  felek  (így  az ügyész) aktív közreműködésének alkotmányos igényét. A    tisztességes    eljáráshoz   való   jog    jogosultja    – büntetőeljárásról lévén szó – elsősorban a terhelt,  ugyanakkor e  jog  érvényesítése  – mint ahogy a fenti  határozatokban  is szerepel  –  áthatja az igazságszolgáltatási  eljárás  egészét, biztosítja,  hogy  a büntetőeljárásban részt  vevők  el  tudják látni    alkotmányos    és    törvényes    funkciójukat.     Az Alkotmánybíróság  megítélése szerint az  az  eljárás,  amelyben kétség merülhet fel a bírák pártatlanságát illetően, akár annak látszatában (lásd az Abh.-ban bemutatott objektív tesztet;  ABH 2002, 101, 110.) – adott esetben a bírósági és ügyészi funkciók esetleges   keveredését  illetően  –   sérti   a   tisztességes eljáráshoz  való  jogot. A terheltet – az Alkotmány  alapján  – megilleti  a  védelem  joga. A tárgyalás tisztességes  volta  a védelem  szempontjából  is az ügyészi  jelenlét  szükségességét veti  fel,  hiszen  a tárgyaláson történt bizonyítás  során  az ügyész  akár vádelejtésre is juthat, a védői feladatok hatékony ellátása  pedig  módosíthatja az ügyészi fellépést.  Az  Európa Tanács   Miniszteri   Bizottsága  által  2000.   október   6-án elfogadott  „Az ügyészség szerepe a büntető igazságszolgáltatás rendszerében”  című  ajánlás  17.  pontja  kimondja,  hogy  „Az Államoknak   hatékony   intézkedéseket   kell   hozniuk   annak biztosítására,  hogy  az  ügyészek  jogállását,  hatáskörét  és eljárási  szerepét  a  törvény úgy határozza  meg,  hogy  jogos kétség   ne   merülhessen   fel  a  bírák   függetlenségét   és pártatlanságát  illetően.”  [Rec(2000)  19]  Az  ehhez  (a  17. ponthoz)  kapcsolódó  magyarázó kommentár pedig  kiemeli,  hogy „bármiféle félreértést el kell oszlatni az ügyészek és a  bírák jogi státuszát és szerepét illetően, mégpedig azért, hogy e két hivatás  a közvélemény szemében világosan elkülöníthető legyen, tehát   a   jogkeresők  gondolkodásában  a  kettő   ne   legyen összekeverhető.  Az  első  lépés ebben  az  irányban  az,  hogy világos szabályok határozzák meg az ügyész eljárási jogkörét”. Megállapítható  tehát,  hogy  pergazdaságossági   és   eljárás- egyszerűsítési   szempontok   nem   szolgálhatnak   indokul   a büntetőeljárási  garanciák  félretételére,  nem  indokolhatják, hogy   a   vádfunkciók  és  az  igazságszolgáltatási   funkciók esetszerű  keveredése  révén  kétség  merüljön  fel  a  bíróság pártatlansága,  az  eljárás tisztességes  voltát  érintően.  Az ügyész  tárgyaláson  való jelenléte a büntetőeljárás  garancia- rendszerét  közvetlenül érinti, jelenlétének hiánya  nem  lehet eljárás-egyszerűsítési  szempont,  mert   ez   az   alkotmányos büntetőjog sérelmével járhat. 6.   Összegezve  a  fentieket,  az  Alkotmánybíróság   arra   a következtetésre jutott, hogy az a szabály, amely lehetővé teszi büntetőeljárás  során,  hogy  az  ügyész  ne  vegyen  részt   a tárgyaláson, azaz a Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e),  f) pontja,  ellentétben áll az Alkotmánynak az  ügyészségre  –  az ügyészség alkotmányos jogállására – vonatkozó 51. § (1) és  (2) bekezdésével. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezéseinek sérelme egyben    az   Alkotmány   2.   §   (1)   bekezdéséből    eredő hatalommegosztás államszervezeti elvének, továbbá az  Alkotmány 45.  §  (1)  és  50.  §  (1)  és (2)  bekezdésének,  a  bíróság igazságszolgáltatási    feladatait    meghatározó    alkotmányi szabályoknak,  valamint  az  Alkotmány  57.  §  (1)  bekezdésén alapuló   tisztességes   eljárás  alkotmányos   követelményének sérelmét is eredményezi. A  fenti  indokok alapján az Alkotmánybíróság megállapította  a Be.   241.   §  (1)  bekezdés  a),  c),  d),  e),  f)   pontjai alkotmányellenességét és e rendelkezéseket  megsemmisítette.  A megsemmisítés  következtében a  Be.  241.  §  (1)  bekezdése  a következő a szöveggel marad hatályban: „A tárgyaláson az ügyész részvétele  kötelező”. Az Alkotmánybíróság az  alkotmányellenes rendelkezést   pro  futuro,  2010.  december  31-ei   hatállyal semmisítette  meg.  A jövőre nézve történő  megsemmisítést  két szempont indokolta, egyrészt a törvényhozásnak megfelelő anyagi és  jogszabályi  feltételeket kell teremtenie  ahhoz,  hogy  ne sérüljön az Alkotmány 57. § (1) bekezdése, másrészt kellő  időt kell  biztosítani az ügyészi szervezet számára az új helyzethez való alkalmazkodáshoz. Az  Alkotmánybíróság észlelte, hogy a Be. – e  határozatban  is idézett  – több szabálya [pl. a Be. 342. § (2) bekezdése]  arra az  esetre  irányadó,  amikor  az  ügyész  nem  vesz  részt   a tárgyaláson.  Az  Alkotmánybíróság az összefüggés  okán  mégsem terjesztette   ki   a   megsemmisítés   hatályát    ezekre    a rendelkezésekre, mert hatályban maradásuk a jogbiztonságot  nem sérti.  Ha  a  tárgyaláson az ügyész részvétele minden  esetben kötelező,   az   ettől  eltérő  helyzetre  vonatkozó   kisegítő rendelkezések értelemszerűen nem kerülnek alkalmazásra. A bírói kezdeményezés a Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f)  pontjainak  megsemmisítése  mellett  e  rendelkezéseknek  a Veszprémi   Városi  Bíróság  előtt  6.B.  1995/2006/3.   számon folyamatban  lévő ügyben való alkalmazás tilalmának kimondására is  vonatkozott. Az Abtv. 43. § (4) bekezdése szerint lehetőség van  a  megsemmisítés  hatályának  eltérő  megállapítására   az alkalmazási tilalommal érintett ügyben, ha a jogbiztonság  vagy az  eljárás kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja.  Az Alkotmánybíróság     az     alkotmányellenes      rendelkezések megsemmisítésének  hatályát 2010. december 31-ével  állapította meg,   azonban  sem  a  jogbiztonság  sem  pedig   az   eljárás kezdeményező   különösen   fontos  érdeke   nem   indokolja   a megsemmisítés    hatályának    a    konkrét    ügyben    eltérő megállapítását.    Az    indítványozó    az    alkotmányellenes rendelkezések megsemmisítésének 2010. december 31-ei határideje előtt  –  a Be. 241. (1) bekezdés e) pontja alapján – el  tudja érni az ügyész tárgyaláson való jelenlétét. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d),  e),  f) pontjainak  a  Veszprémi Városi Bíróság előtt 6.B. 1995/2006/3. számon   folyamatban  lévő  ügyben  való  alkalmazás  tilalmára vonatkozó indítványt elutasította. Az  Alkotmánybíróság  határozatának a  Magyar  Közlönyben  való közzétételét  az  Alkotmánybíróságról szóló  1989.  évi  XXXII. törvény 41. §-ára tekintettel rendelte el.                       Dr. Paczolay Péter                   az Alkotmánybíróság elnöke            Dr. Balogh Elemér    Dr. Bragyova András            alkotmánybíró              alkotmánybíró            Dr. Holló András         Dr. Kiss László            előadó alkotmánybíró       alkotmánybíró            Dr. Kovács Péter  Dr. Lenkovics Barnabás            alkotmánybíró              alkotmánybíró            Dr. Lévay Miklós    Dr. Trócsányi László            alkotmánybíró              alkotmánybíró Dr. Balogh Elemér alkotmánybíró különvéleménye  A   határozat  rendelkező  részének  1.  pontjával  és   annak indokolásával nem értek egyet. Álláspontom szerint jelen ügyben a   büntetőeljárásról   szóló  1998.  évi   XIX.   törvény   (a továbbiakban:  Be.)  241. § (1) bekezdés a),  c),  d),  e),  f) pontja      alkotmányellenességének     megállapítására      és megsemmisítésére irányuló indítvány elutasításának lenne helye.  1.  Az  Alkotmány 51. § (1) bekezdésének rendelkezése  szerint „a   Magyar   Köztársaság  legfőbb  ügyésze  és  az   ügyészség gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel   nem   rendelkező   szervezetek   jogainak    a védelméről,   valamint  az  alkotmányos   rendet,   az   ország biztonságát  és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető  minden cselekmény következetes üldözéséről.”  A  (2)  bekezdés rendelkezése alapján „az ügyészség törvényben meghatározott  jogokat  gyakorol a nyomozással  összefüggésben, képviseli  a  vádat a bírósági eljárásban, továbbá felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett.”  Az    ügyész    bíróság    előtti    vádképviseleti    jogával összefüggésben  a Be. 241. § (1) bekezdés a), c),  d),  e),  f) pontjai  az  ügyész tárgyalási részvételének  kötelező  eseteit sorolja fel, mérlegelési jogot biztosítva ezzel a vádhatóságnak a  felsorolt  okokat  nem érintő ügyekben  a  tárgyaláson  való részvételére.  A  többségi határozat szerint „az Alkotmányon alapuló  ügyészi vádképviselet   feltételezi   az   ügyész   tárgyaláson    való jelenlétét,  a vád személyes képviseletét. Az ügyészi  jelenlét nélküli   szabály   korlátozza,  hogy   az   ügyész   közvádlói feladatának  maradéktalanul eleget tegyen. A  Be.  342.  §  (2) bekezdése értelmében, ha az ügyész nincs jelen a tárgyaláson, a vádiratból  a  vádat  a bíróság ismerteti. Az  Alkotmánybíróság álláspontja,  hogy önmagában a bírói vádismertetés  (az  ügyész által megírt vádirat felolvasása) még nem jelenti (ténylegesen, legfeljebb  látszatában) az igazságszolgáltatási és vádfunkciók Alkotmánnyal ellentétes keveredését.”  Véleményem   szerint  az  Alkotmány  51.  §  (2)  bekezdésének rendelkezéséből    csak    a    vádmonopólium     gyakorlásának kötelezettsége  következik, azonban az ügyész tárgyaláson  való „kényszerű” jelenlétének kötelezettsége nem.  Ennek  megfelelően, az állami büntető igény  érvényesítése  az |gyész  alkotmányos kötelessége, és e közhatalmi  tevékenységét gyakorolja a vádemeléssel.  Az   ezzel   összefüggő  vádképviselethez   olyan   széleskörű rendelkezési  jog társul, ami nem korlátozható csak  az  ügyész tárgyalási  részvételére. Ez a jogosítvány, így a  váddal  való rendelkezés  kizárólagos joga és az ehhez  társuló  eljárásjogi lehetőségek, akkor is megilletik a közvádlót, ha a  tárgyaláson nincsen jelen.  A   Be.  rendszerében  a  tisztességes  eljáráshoz  való   jog érvényesítésének  feltétele az eljárási feladatok  elkülönítése (Be.   1.  §).  Ennek  megfelelően  a  vádat  a  vádlónak  kell bizonyítania [Be. 4. § (1) bekezdés].  A  Be.  75.  §  (1) bekezdésének rendelkezése  meghatározza  a hatóságok  kötelezettségét,  miszerint  a  bizonyítási  eljárás során  kötelesek  megtenni  mindent  annak  érdekében,  hogy  a tényállást alaposan, a valóságnak megfelelően tisztázzák. Ebből következően  a  bíróságnak megalapozott, vagyis  hiánytalan  és helyes   tényállást   kell  megállapítania.   Ennek   érdekében hivatalból   vagy   az   eljárásban   résztvevők   indítványára intézkedik  az iránt, hogy a bizonyítási eszközök a tárgyaláson rendelkezésre    álljanak.   E   célból   határidő    tűzésével megkeresheti  az ügyészt [Be. 268. § (1) bekezdés].  A  bíróság azonban  nem nyomoz, és amennyiben az ügyész nem indítványozza, a  bíróság nem köteles a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök beszerzésére és megvizsgálására.  Ezt  a  látszólagos ellentmondást oldja fel  a  büntetőeljárás bírósági   szakaszának  hivatkozott  főszabálya,  miszerint   a bíróságnak  minden  szempontból  megalapozott  tényállást  kell megállapítania. Abban az esetben, ha erre csak úgy  van  mód  a konkrét  eljárásban,  hogy  az  ügyész  által  nem  biztosított bizonyítási  eszközöket kell beszerezni, úgy a bíróság  köteles ügyészi  indítvány  és ügyészi közreműködés  nélkül  is  ezeket beszerezni és megvizsgálni.  Ilyen  körülmények között az ügyész tárgyalási  távolléte  nem eredményezi  az  eljárási feladatok még  esetleges  keveredését sem,  álláspontom  szerint nem sérül a tisztességes  eljáráshoz való jog.  2. Az ügyész kötelező tárgyalási jelenlétét előíró Be. 241.  § (1) bekezdésének e) és f) pontjai lehetőséget biztosítanak mind az  eljáró bírónak, mind az ügyésznek, hogy az adott  ügyben  a vádirat  benyújtását  követően bekövetkezett  —  objektív  vagy szubjektív  —  változásokra tekintettel módosítsák  az  eredeti ügyészi távolmaradásra vonatkozó bejelentést. Ennek megfelelően az  ügyész  bejelentheti a tárgyaláson  való  részvételét,  míg ugyanerre  a bíróság kötelezheti. (Ebben az esetben  ügyészségi fogalmazó vagy titkár a vád képviseletében nem járhat el.)  Véleményem   szerint  az  1.  pontban  hivatkozott   főszabály mellett  a támadott törvényhely említett rendelkezései  további garanciát   jelentenek  a  tisztességes   eljárás   alkotmányos alapelvének  védelme  érdekében, amivel az elkülönült  eljárási feladatok  gyakorlása során a konkrét ügyben mind a bíró,  mind az ügyész szabadon mérlegelheti az ügyészi tárgyalási részvétel szükségességét és indokoltságát.  3.  A  többségi  határozat is megerősíti  az  Alkotmánybíróság 5/1999.  (III.  31.)  AB  határozatában  már  kifejtetett  azon álláspontot,   miszerint   „nem  az  egyszerűsített   eljárások létjogosultságát kérdőjelezi meg, hiszen részben épp ezektől az eljárási   formáktól   várható  a  büntető  igazságszolgáltatás korszerűbbé válása. E felfogás tükröződik a 2000. január  1.-én hatályba   lépő   új   büntetőeljárási   törvényben   is.    Az Alkotmánybíróság  az  egyszerűsített  eljárások  jelentőségének növekedése  kapcsán  arra mutat rá, hogy az  egyszerűsítés,  az ésszerűsítés   és   a  pergazdaságossági  szempontok   érvényre juttatásakor  fokozott figyelmet kell fordítani az  alkotmányos büntetőjog követelményeire.” (ABH 1999, 75, 89.)  Egyetértve  ezzel  a megállapítással, álláspontom  szerint  az ügyész  tárgyalási távollétének eljárásjogi lehetősége  azonban nem  a  pergazdaságossági  és eljárás  egyszerűsítési  szempont érvényesítése,  hanem  az ügyész vádképviseleti  monopóliumának ésszerű  és alkotmányos megnyilvánulása. Nem hagyható  figyelem kívül  az  sem,  hogy e lehetőség következetes alkalmazása  nem befolyásolja   kedvezőtlenül  az  igazságszolgáltatás   mérhető eredményességét.  Így a 2007. évi egységes  nyomozóhatósági  és ügyészi  bűnügyi  statisztika (ENYÜBS) adatai  szerint  jogerős bírósági  határozattal  70473 ügyet bíráltak  el,  a  megvádolt személyek  száma 94125 fő volt. Vádirattal vádoltak 87107  főt, ez  az  ügyek 92,5 %.-a. Tárgyalás mellőzésére került sor 27344 fővel szemben, az ügyek 31,4 %-ában, míg az első fokon tárgyalt ügyekben  az  ügyészi részvétel aránya 62,1 % volt,  96,7  %-os váderedményesség mellett.  4.  Összességében,  a  többségi  határozattól  eltérő  szakmai álláspontom,  hogy  a  közvádlói szerep alkotmányos  gyakorlása biztosított   a   hatályos  büntető  eljárásjogi   szabályozási környezetben. Sem az Alkotmány ügyészségre vonatkozó 51. §  (1) és  (2)  bekezdése,  sem  a  tisztességes  eljárás  alkotmányos követelményét  magában foglaló 57. § (1) bekezdés  rendelkezése nem   sérül.   A  vádképviselethez  tartozó  ügyészi   eljárási jogosítványok abban az esetben is maradéktalanul gyakorolhatók, ha  a  vád  benyújtásakor  az ügyész a tárgyalási  távollétéről nyilatkozik.  Ahogyan az Alkotmánybíróság által is szükségesnek ítélt,  egyes  egyszerűsített eljárási formák konkrét  ügyekben történő alkalmazásánál, úgy a közvádló az adott ügy, valamennyi figyelembe  vehető szempontja alapján dönt a vádemelést  követő tárgyalási  részvételéről,  vagy  távolmaradásáról.  Ez  utóbbi esetre   a   tömegesen  előforduló,  egyszerű  megítélésű,   és bizonyított   ügyekben  kerülhet  sor.  Azokban  az   ügyekben, amelyeknél  a  tárgyaláson lefolytatott bizonyítás eredményéhez képest   szükséges  és  indokolt  a  továbbiakban  az   ügyészi részvétel, úgy ennek a lehetőségét a Be. 241. § (1) bekezdés e) és    f)    pontjának   rendelkezései   garantálják,   így    a kontradiktórius elv sem sérül. Ennek kapcsán megjegyzem, hogy a büntetőeljárási   jog   rendszerében  az   ügyvédkényszer   sem általános, így például egy elsőfokú büntetőbíróság előtt  folyó büntetőügyben, 3 évnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény elkövetésével    vádolt    személy   esetén,    akinek    nincs meghatalmazott  védője,  és nem kért kirendelt  védőt,  akár  a tárgyalás mellőzésével lefolytatott büntetőeljárásban [Be. 544. §  (1) bekezdés], akár az ügyészi távollét tényét bejelentő vád tárgyalása  során  a  bíróság köteles az Alkotmány  57.  §  (1) bekezdésének elve alapján eljárni. A bíróság tehát tisztességes eljárásban,  pártatlanul jár el, amikor a  vádlott  terhére  és javára  szóló bizonyítékokat a megalapozott tényállás érdekében szabadon  mérlegeli,  az  enyhítő és  súlyosító  körülményekkel vsszhangban,  függetlenül attól, hogy ezeket  akár  a  védelem, akár a vád indítványozta. Budapest, 2009. július 7.                                               Dr. Balogh Elemér                                                   alkotmánybíró  A különvéleményhez csatlakozom:                                          Dr. Lenkovics Barnabás                                                   alkotmánybíró Dr. Paczolay Péter alkotmánybíró különvéleménye  Nem értek egyet azzal, hogy az Alkotmány bírói szervezetre  és ügyészségre   vonatkozó   egyes   szabályaiból,   valamint    a tisztességes eljáráshoz való jogból a többségi döntés  szerinti követelmény,  vagyis  az  ügyész  tárgyaláson  való   általános részvételi kötelezettsége következik.  1.  Az  ügyészség – a kontinentális jogrendszerekben általában véve    elfogadott   helyzetének   megfelelően   –   a   Magyar Köztársaságban elsősorban az ún. vádfunkciót ellátó  szervezet. Ilyen  tartalommal szabályozza az Alkotmány 51. §  (1)  és  (2) bekezdése  az ügyészség alkotmányos jogállását, bűnüldözési  és közvádi funkcióit és az azokhoz kapcsolódó egyéb feladatait  és hatáskörét [1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 33.].  A   vádfunkció  ellátásával  kapcsolatban  a  büntetőjogi  vád fogalmát az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány alapján, a  Be-től függetlenül,  önállóan kell meghatároznia. A büntetőjogi  vádat véleményem  szerint  úgy  kell értelmezni,  mint  az  illetékes hatóság   egyénnek  címzett  hivatalos  közlését  arról,   hogy bűncselekmény  elkövetésével gyanúsítják, vagyis olyan  tettel, ami  helyzetére lényeges kihatással lehet. Arról,  hogy  milyen cselekményt tesznek vád tárgyává, és kit vádolnak meg,  egyedül az ügyészség jogosult döntést hozni.  Az  Alkotmánybíróság  a 14/2002. (III.  20.)  AB  határozatban megállapította:  „[a] történetileg változó tartalmú  és  eltérő eljárási   keretek  között  alkalmazott  vádelv  lényegét   (…) alapjában   véve   három  elem  alkotja:  a  perbeli   funkciók megosztása,  a vádló váddal való rendelkezési joga,  a  bíróság vádhoz   kötöttsége   mind  az  eljárás  bírósági   szakaszának megindítása,   mind   annak   lefolytatása,   mind   pedig   az ítélethozatal során. (ABH 2002, 101, 104.) A határozat  szerint „[a]  törvényes  vádhoz  a bíróság az eljárás  során  mindvégig kötve   van,  csak  a  megvádolt  személy  vád  tárgyává   tett cselekménye miatti felelősségéről dönthet, ugyanakkor  a  vádat köteles  kimeríteni. (ABH 2002, 101, 106.). Az Alkotmánybíróság megállapította   azt   is,  hogy  „[a]   tisztességes   eljárás követelményének    alapfeltétele     a     vádlói     és     az igazságszolgáltatási funkciók szétválasztása.” (ABH 2002,  101, 107.)  A     vádlói     és    az    igazságszolgáltatási     funkciók szétválasztásának elve véleményem szerint nem  sérül  önmagában attól, hogy az ügyész a tárgyaláson nincs minden esetben jelen. A  vád ura az ügyész marad; ő az, aki a váddal való rendelkezés keretében  a  vádat  ejtheti, módosíthatja,  megváltoztathatja, vagy  kiterjesztheti. Az ügyész törvényben biztosított jogai  a tárgyalásról való távolléte esetén sem szállnak át a bíróságra. Figyelmet  érdemel,  hogy a vádképviselet megvalósul  tárgyalás nélkül   is,   az  egyszerűsített  eljárásokban   (lemondás   a tárgyalásról, tárgyalás mellőzése).  Véleményem    szerint   a   vádképviselethez   az    Alkotmány ügyészségre vonatkozó szabályai alapján nem tartozik hozzá  az, hogy  az  ügyész  minden esetben jelen legyen a tárgyaláson.  A vádirat vagy vádindítvány az ügyészség közlése marad akkor  is, ha  azt  esetleg  a bíróság olvassa fel vagy magyarázza  meg  a tárgyaláson.  Az  ügyész  tárgyaláson  való kötelező részvételére  vonatkozó szabályok vizsgálatánál jelentősége van annak, hogy a Be.  241. §  (1) bekezdés e) pontja alapján az ügyész részvétele abban az esetben  is kötelező a tárgyaláson, „ha a bíróság az ügyészt  a tárgyaláson való részvételre kötelezte”. A Be-nek ez a szabálya a   bíróság  szabad  belátására  bízza  azt,  hogy  a  kötelező részvétel Be-ben fogalt más esetein túl bármely további esetben is,  ha  a  bíróság a tárgyalás előkészítésekor az  ügy  iratai alapján  ezt  indokoltnak látja, az ügyészt a tárgyaláson  való részvételre kötelezze.  A  támadott  szabályok  alkotmányellenességének  vizsgálatakor figyelembe    kell   venni   azt   is,   hogy   a   vádiratnak, vádindítványnak   bizonyítási  indítványt  kell   tartalmaznia, hivatalból általában bizonyítás nincs [Be. 4. § (1) bekezdés] – a vádlón van a bizonyítási teher, távollétében is. A Be. 305. § (1)  bekezdése  csak lehetővé teszi, hogy a bíróság  hivatalból rendeljen  el  bizonyítást,  de a  313.  §  alapján,  ha  nincs bizonyítási  indítvány,  a bizonyítási  eljárást  befejezettnek kell nyilvánítani.  A  Be-nek  ezek  a  szabályai alkalmasak annak  biztosítására, hogy az ügyészi és bírói funkció elkülöníthető maradjon.  2.   A  tisztességes  eljáráshoz,  a  független  és  pártatlan bírósághoz  való jog büntető ügyben a vádlott joga.  Véleményem szerint  a  vádlottat megillető ebből a jogból  nem  következik általános  kötelezettség az ügyész számára a  tárgyaláson  való részvételre.  Az  Alkotmánybíróság  a  67/1995.  (XII.  7.)  AB határozatában    fejtette    ki    részletesen    a     bíróság pártatlanságával   kapcsolatos   álláspontját.   „A   pártatlan bírósághoz való alkotmányos alapjog az eljárás alá vont személy iránti   előítéletmentesség  és  elfogulatlanság  követelményét támasztja a bírósággal szemben. Ez egyrészt magával a  bíróval, a   bíró   magatartásával,  hozzáállásával  szembeni   elvárás, másrészt   az  eljárás  szabályozásával  kapcsolatos   objektív követelmény:  el  kell  kerülni minden olyan  helyzetet,  amely jogos  kétséget  kelt a bíró pártatlansága  tekintetében”  (ABH 1995, 346, 347.).  A  bíróságnak  szubjektíve szabadnak kell  lennie  a  személyi elfogultságtól vagy előítéletektől, objektív szempontból  pedig a   szabályozásnak   kellő  garanciát   kell   biztosítania   e vonatkozásban minden kétely kizárásához.  A  bíróság  tagjainak  személyes  pártatlanságát  a  kizárásra vonatkozó szabályok hivatottak biztosítani (Be. 21-27. §).  A   pártatlanság  objektív  követelményénél  pedig  azt   kell vizsgálni,  hogy  objektív  szempontból  a  szabályozás   kellő garanciát   biztosít-e   minden   kétely   kizárásához,    vagy ellenkezőleg:   jogos  kétséget  kelt  a   bíró   pártatlansága tekintetében.  Véleményem  szerint  a Be. az ügyészek jogállását,  hatáskörét és  eljárási  szerepét úgy határozza meg, hogy az  ügyészek  és bírák  jogi  státuszát és szerepét illetően  nem  merülhet  fel jogos   kétség   a   bírák  függetlenségével,  pártatlanságával kapcsolatban.  A  büntetőeljárás  során  a  vád  és  az  ítélkezés  egymástól elkülönül.  Ezeket  a  feladatokat  más-más  személy,   illetve szervezet látja el. A vádat az ügyész, mint közvádló  emeli  és képviseli,  a  bíróság  előtt  ő kezdeményezheti  bűncselekmény elkövetése miatt felelősség megállapítását. A vád bizonyítása a vádlót  terheli [Be. 4. § (1) bekezdés]. Az ítélkezés a bíróság feladata.  Önmagában  a  Be. 241. § (1)  bekezdésének  abból  a szabályából,  hogy  a  tárgyaláson való  részvétel  nem  minden esetben  kötelező  az  ügyész számára, a pártatlanság  objektív látszatának sérelmére nem lehet következtetni. A Be. 241. § (1) bekezdés  e) pontja lehetővé teszi azt is, hogy ha a bíróság  a pártatlansága megkérdőjelezhetőségének veszélyét észleli az ügy iratai   alapján,  az  ügyészt  tárgyaláson  való   részvételre kötelezze.  Mindezekre  figyelemmel  ezért  véleményem  szerint  a   bírói kezdeményezést   az  Alkotmánybíróságnak   el   kellett   volna utasítania.  Budapest, 2009. július 7.                                              Dr. Paczolay Péter                                                   alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	72/2009. (VII. 10.)
Date of the decision: .	07/07/2009
.
.