Hungarian
Ügyszám:
.
991/B/2006
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 72/2009. (VII. 10.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2009/715
.
A határozat kelte: Budapest, 07/07/2009
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
    vizsgálatára  és megsemmisítésére irányuló bírói  kezdeményezés
    alapján  –  dr.  Balogh Elemér, dr. Lenkovics Barnabás  és  dr.
    Paczolay  Péter alkotmánybírók különvéleményével – meghozta  az
    alábbi

                             határozatot:

    1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a büntetőeljárásról
    szóló  1998. évi XIX. törvény 241. § (1) bekezdés a),  c),  d),
    e),  f)  pontjai  alkotmányellenesek, ezért  e  rendelkezéseket
    2010. december 31-ei hatállyal megsemmisíti.
    A  megsemmisítés következtében a büntetőeljárásról szóló  1998.
    évi XIX. törvény 241. § (1) bekezdése az alábbi szöveggel marad
    hatályban:
    „241. § (1) A tárgyaláson az ügyész részvétele kötelező”.

    2. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX.
    törvény  241.  § (1) bekezdés a), c), d), e), f)  pontjainak  a
    Veszprémi   Városi  Bíróság  előtt  6.B.  1995/2006/3.   számon
    folyamatban  lévő  ügyben való alkalmazás  tilalmára  vonatkozó
    indítványt elutasítja.

    Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás

                                    I.

      A  Veszprémi  Városi Bíróság bírája az előtte folyamatban  lévő
      6.B.  1995/2006/3.  számú  ügyben az Alkotmánybíróságról  szóló
      1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. §-a  és  a
      büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban:
      Be.)  266.  §  (1) bekezdés b) pontja alapján  az  előtte  lévő
      büntetőeljárást   felfüggesztette  és  az   Alkotmánybírósághoz
      fordult,  kezdeményezve a Be. 241. § (1) bekezdés a),  c),  d),
      e),   f)  pontjai  alkotmányellenességének  megállapítását   és
      megsemmisítését.  A  Be. vizsgálni kért szabályai  felsorolják,
      hogy  mikor kötelező az ügyésznek a tárgyaláson való részétele,
      így  vannak olyan ügyek, amelyek tárgyalásán az ügyész nem vesz
      részt.  Az  indítványozó kifejtette, hogy a Be. egyéb szabályai
      pontosan   meghatározzák  és  elhatárolják  a  bíróság   és   –
      büntetőeljárás során – az ügyész feladatait a „Be. 241.  §  (1)
      bekezdése a fentiekkel belső ellentmondásban is álló módon,  és
      alkotmányellenesen azt rögzíti, hogy mikor kötelező  az  ügyész
      tárgyaláson  való részvétele, vagyis nem általában  kötelező  a
      részvétele, hanem pont fordítva, csak esetenként és akkor  kell
      jelen  lennie,  amikor  azt a Be. 241.  §  (1)  a.-f.)  pontjai
      megszabják.”
      Az indítványozó hivatkozott az Alkotmánybíróság 1009/B/2000. AB
      határozatára  [Magyar  Közlöny szám:  14/2002.  (III.  20.)  AB
      határozat]  amelyben az Alkotmánybíróság részletesen kifejtette
      az ügyészségi és a bírósági funkciók elválasztásának alkotmányi
      követelményeit.  Ezekkel a követelményekkel –  az  indítványozó
      szerint – a Be. vizsgálni kért szabályai ellentétben állnak.  A
      bíróság feladata az igazságszolgáltatás és nem a vádképviselet.
      Az  indítványozó  utalt  arra, hogy  a  bizonyítási  eljárás  a
      vádirat  benyújtásával  nem  fejeződik  be,  a  bizonyítás   fő
      helyszíne   a  tárgyalás,  ott  viszont  –  a  Be.  megtámadott
      rendelkezése értelmében – az ügyész nem biztos, hogy jelen van,
      ezért ilyenkor a vádképviselet a bíróságra hárul: „a bírónak ki
      kell   lépni  a  bírói  szerepből,  és  a  bizonyítási  eljárás
      felvétele   során  az  ügyész  távollétében,  mintegy   a   vád
      képviseletében kell kérdeznie”. Az indítványozó szerint  a  Be.
      241.  § (1) bekezdés a), c), d), e), f) pontjai alapján a bírói
      és    az   ügyészi   funkciók   keverednek,   amely   „a   bíró
      pártatlanságába vetett hitet alapjaiban ássa alá!”.
      Hiánypótlási  felhívás után az indítványozó az Alkotmány  2.  §
      (1) bekezdését, 45. § (1) bekezdését 50. §-át, 51. § (1) és (2)
      bekezdését,  valamint 57. § (1) bekezdését  jelölte  meg,  mint
      olyan  alkotmányos tételeket, amelyek szempontjából kéri a  Be.
      241.  §  (1) bekezdés a), c), d), e) f) pontjai alkotmányossági
      vizsgálatát.   Ezeken  belül  külön  hangsúlyt   helyezett   az
      Alkotmány  57. § (1) bekezdéséből eredő tisztességes eljáráshoz
      való jogra.

      Az  Alkotmánybíróság az ügyben megkereste a Legfőbb Ügyészt  az
      üggyel kapcsolatos álláspontjának ismertetése végett.

                                    II.

      1. Az Alkotmány indítványozó által jelölt szabályai szerint:

      „2.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
      jogállam.
       (…)
      45.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást  a
      Magyar  Köztársaság  Legfelsőbb  Bírósága,  az  ítélőtáblák,  a
      Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok, valamint a helyi  és  a
      munkaügyi bíróságok gyakorolják.
       (…)
      50.  §  (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják
      az   alkotmányos  rendet,  a  természetes  személyek,  a   jogi
      személyek  és a jogi személyiséggel nem rendelkező  szervezetek
      jogait   és  törvényes  érdekeit,  büntetik  a  bűncselekmények
      elkövetőit.
      (2)   A   bíróság   ellenőrzi   a   közigazgatási   határozatok
      törvényességét.
      (3)   A   bírák   függetlenek  és  csak  a  törvénynek   vannak
      alárendelve.  A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és  politikai
      tevékenységet nem folytathatnak.
      (4)  A  bíróságok  igazgatását az Országos Igazságszolgáltatási
      Tanács  végzi, az igazgatásban bírói önkormányzati  szervek  is
      közreműködnek.
      (5) A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, továbbá a bírák
      jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény elfogadásához  a
      jelenlévő   országgyűlési  képviselők  kétharmadának  szavazata
      szükséges.

      51.  § (1) A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség
      gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi
      személyiséggel   nem   rendelkező   szervezetek   jogainak    a
      védelméről,   valamint  az  alkotmányos   rendet,   az   ország
      biztonságát  és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető  minden
      cselekmény következetes üldözéséről.
      (2)  Az  ügyészség törvényben meghatározott jogokat gyakorol  a
      nyomozással  összefüggésben,  képviseli  a  vádat  a   bírósági
      eljárásban,   továbbá   felügyeletet   gyakorol   a   büntetés-
      végrehajtás törvényessége felett.
       (…)
      57.  §  (1)  A  Magyar Köztársaságban a bíróság előtt  mindenki
      egyenlő,  és  mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt
      bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a
      törvény   által  felállított  független  és  pártatlan  bíróság
      igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”

      2. A Be. vizsgálni kért szabályai értelmében:

      „241. § (1) A tárgyaláson az ügyész részvétele kötelező
       a)  első  fokon,  ha  a bűncselekményre a törvény  ötévi  vagy
      ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel,
       b)
       c) a vádlottat fogva tartják,
       d) ha a vádlott – a beszámítási képességére tekintet nélkül  –
      kóros elmeállapotú,
       e)  ha  a  bíróság  az ügyészt a tárgyaláson való  részvételre
      kötelezte,
       f) ha az ügyész bejelenti, hogy a tárgyaláson részt vesz.”

                                   III.

      1.  Az  Alkotmánybíróság elsőként az eljáró bíró indítványozási
      jogával  kapcsolatos kérdéseket tekintette át. Az Abtv.  38.  §
      (1)   bekezdése   szerint  „[a]  bíró  –  a  bírósági   eljárás
      felfüggesztése   mellett   –   az  Alkotmánybíróság   eljárását
      kezdeményezi,  ha  az  előtte folyamatban levő  ügy  elbírálása
      során  olyan  jogszabályt  vagy  állami  irányítás  egyéb  jogi
      eszközét   kell   alkalmazni,  amelynek   alkotmányellenességét
      észleli.”   Az  Abtv.  38.  §  (1)  bekezdése  szerinti   bírói
      kezdeményezés keretében anyagi jogszabály, eljárási jogszabály,
      jogegységi  határozat, és elnevezésében bár jogszabálynak  vagy
      állami   irányítás   egyéb   jogi  eszközének   nem   minősülő,
      tartalmában azonban normatív szabály [lásd: 60/1992. (XI.  17.)
      AB  határozat,  ABH  1992,  275.] – tehát  valamennyi  norma  –
      vizsgálatát lehet kezdeményezni.

      2. Az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerinti további feltétel, hogy
      a  bírónak  a vizsgálni kért jogszabályt az előtte lévő  ügyben
      alkalmaznia kellene. Jelen ügyben ez a feltétel is teljesül: ha
      az  eljáró  bíró  nem alkalmazza a Be. 241. § (1)  bekezdés  e)
      pontját   (azaz   az   ügyész  tárgyaláson   való   részvételre
      kötelezését), akkor a főszabály érvényesül, az ügyész nem  vesz
      részt  a tárgyaláson. Az ügy irataiból megállapítható,  hogy  a
      Veszprémi  Városi Bíróság előtt lévő a 6.B. 1995/2006/3.  számú
      ügyben az ügyész közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt
      emelt  vádat,  és  bejelentette, hogy a tárgyaláson  nem  kíván
      részt  venni.  Az  eljáró bíró a tárgyalás  előkészítése  során
      észlelte,  hogy a tárgyaláson szükséges az ügyész részvételére.
      A  bíró  ezt  csak a Be. 241. § (1) bekezdésének alkalmazásával
      tudja  elérni, tehát az indítványban olyan eljárási  szabályról
      van  szó,  amelyet a bírónak az előtte folyamatban lévő  ügyben
      alkalmazni  kell. Az eljáró bíró e szabályról  állította  –  az
      ismertetett   indokok   alapján  –,  hogy   alkotmánysértő,   s
      kezdeményezte annak vizsgálatát.

      Mindezek alapján az Alkotmánybíróság azt állapította meg,  hogy
      az  eljáró bíró az Abtv. 38. §-ának megfelelő kérelmet nyújtott
      be.

                                    IV.

      1.   A   magyar  jogrendszerben  az  ügyész  nélküli  tárgyalás
      megtartásának  lehetőségét  a  büntető  perrendtartásról  szóló
      1951.  évi III. törvényt módosító 1954. évi V. törvény  vezette
      be,  a járásbíróság előtti eljárásban. Az ezt követő, a büntető
      eljárásról szóló 1962. évi 8. törvényerejű rendelet e  szabályt
      lényegét  tekintve fenntartotta, míg a büntetőeljárásról  szóló
      1973.  évi  I.  törvény (a továbbiakban: Régi  Be.)  a  vétségi
      eljárásban  tette  lehetővé  az  ügyész  távollétében   történő
      tárgyalástartást.  A  Régi Be. 19. §  (2)  bekezdés  értelmében
      vétségi  eljárásban az ügyész akkor volt köteles a  tárgyaláson
      részt  venni, ha a) a terheltet fogva tartják, b) bejelentette,
      hogy  a  tárgyaláson részt kíván venni, c) kényszergyógykezelés
      kérdésében   kell  határozni,  d)  a  bíróság  az   ügyészt   a
      tárgyaláson való részvételre kötelezte.
      E  szabályokat váltotta föl a büntetőeljárásól szóló 1998.  évi
      XIX.  törvény jelen ügyben vizsgált rendelkezése. A Be. 241.  §
      (1)   bekezdés  a),  c),  d),  e),  f)  pontjai  értelmében   a
      tárgyaláson az ügyész részvétele kötelező:
       „a)  első  fokon,  ha a bűncselekményre a törvény  ötévi  vagy
      ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel,
       b)
       c) a vádlottat fogva tartják,
       d) ha a vádlott – a beszámítási képességére tekintet nélkül  –
      kóros elmeállapotú,
       e)  ha  a  bíróság  az ügyészt a tárgyaláson való  részvételre
      kötelezte,
       f) ha az ügyész bejelenti, hogy a tárgyaláson részt vesz.”

      A  büntetőjogi  szabályok rendszerében elsőként az  állapítható
      meg,  hogy  a  Be. hatályos rendelkezései széles körben  teszik
      lehetővé tárgyalás tartását ügyész részvétele nélkül. Az  ötévi
      vagy  ennél  enyhébb  szabadságvesztés körébe  tartozik  pl.  a
      közösség   elleni   izgatás,  a  halált  okozó  segítségnyújtás
      elmulasztása,  az  embercsempészés, az összes választás  rendje
      elleni  bűncselekmény, a gazdasági bűncselekmények  nagy  része
      stb. Megemlítendő továbbá, hogy a korábban fogva lévő vádlottal
      szemben a fogva tartás bármely okból való megszüntetése is  azt
      eredményezi,   hogy  a  tárgyaláson  (akár  első   fokú,   akár
      másodfokú) az ügyésznek már nem kötelező részt venni.
      A  Legfőbb  Ügyész tájékoztatása szerint 2008-ban az első  fokú
      bíróságok tárgyalásainak 36-37 %-án nem vett részt az ügyész.
      Mindezek  alapján  megállapítható,  hogy  a  tárgyalandó  ügyek
      jelentős hányadát érinti a jelen ügyben vizsgált Be. 241. § (1)
      bekezdés a), c), d), e), f) pontja.

      2.  Az  Alkotmánybíróság az indítványozó által  is  hivatkozott
      14/2002. (III. 20.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.)  az
      Alkotmánynak  a  bíróságokat érintő rendelkezései  [45.  §  (1)
      bekezdés,   50.  §  (1)  bekezdés],  valamint  az   ügyészségre
      vonatkozó egyes szabályai [51. § (2) bekezdése] összevetése  és
      a  tisztességes  eljáráshoz  való  jog  [57.  §  (1)  bekezdés]
      értelmezése kapcsán fejtette ki álláspontját a közvádlói és  az
      igazságszolgáltatási    funkciók   szétválasztásának    –    az
      Alkotmányból  fakadó – követelményéről.  Az  Abh.  a  Be.  azon
      szabályának alkotmányellenességét állapította meg, amely a bíró
      kötelezettségévé   tette   az  ügyész  figyelmének   felhívását
      (illetve  értesítését), ha a vád kiterjesztésének lehet  helye.
      Az   Abh.   megállapította:  „Az  Alkotmánnyal  összhangban   a
      büntetőeljárásról   szóló   törvény   a   közvádra    üldözendő
      bűncselekmények   miatti  vádemelés   tekintetében   a   döntés
      felelősségét  kivételt nem tűrő módon az  ügyészre  ruházza.  A
      vádemeléssel  az  ügyész  azt  juttatja  kifejezésre,  hogy   a
      rendelkezésére  bocsátott nyomozási iratok  alapján  milyen,  a
      terhelt  felelősségét  megalapozó tényeket  állapított  meg  és
      ezekkel  kapcsolatban  mi a jogi álláspontja.  A  vádképviselet
      azzal  a  kötelezettséggel jár, hogy a bizonyítás  eredményéhez
      képest  az  ügyész a szakmai, hivatásbeli felelősség  szabályai
      szerint  eljárva  a vád terjedelmében változtatást  eszközöljön
      (ABH 2002, 101, 108.).
      Az  Abh.-ban az Alkotmánybíróság kifejtette továbbá: „Az Emberi
      Jogok  Európai Bíróságának az objektív teszttel [azaz,  hogy  a
      bíróságnak  nemcsak pártatlannak kell lenni, hanem pártatlannak
      is   kell   látszani]  kapcsolatos  gyakorlatából  egyértelműen
      kitűnik,  hogy az eljárás során a bíró által ellátott  funkciók
      vizsgálata  alapvető kérdés. A funkcióhalmozódás,  vagyis  azon
      eset,  amikor a bíró ítélkezésen kívüli, a vizsgálattal vagy  a
      váddal  kapcsolatos  feladatokat is ellát,  a  Bíróság  szerint
      jogos   kételyeket  ébreszt  a  pártatlanságával  kapcsolatban.
      Alapvető  kérdés,  hogy  a bíró, aki  a  felek  felett  áll,  a
      felektől  különüljön  el.  A büntetőeljárás  feltétele  a  vád,
      amelyet  a  védelem  támad,  ezért a  bíró  elkülönültsége  úgy
      biztosítható,  ha  a  vádat  nem ő  fogalmazza  meg,  a  váddal
      kapcsolatos feladatokat egy tőle elkülönült személy látja el. A
      vád  és  az  ítélkezés feladatainak egy eljáráson belül  azonos
      személy  által  történő  ellátása  önmagában  alkalmas  a  bíró
      pártatlanságának  megkérdőjelezésére, függetlenül  attól,  hogy
      milyen  személyes magatartást tanúsított. (Eur.  Court  H.  R.,
      Case  of  De Cubber v. Belgium, Ser. A-86.; Eur. Court  H.  R.,
      Case  of  Piersack  v. Belgium, Ser. A-53.)”  (ABH  2002,  101,
      109.).  „(…)  Mindebből az következik, hogy az ügyészség  és  a
      bíróság    feladatainak    elkülönítése    nem    pusztán     a
      vádemelés–vádképviselet   szabályainak   formális    betartását
      jelenti,  hanem súlyozott szerepe van a vád tartalmi értelemben
      vett   törvényessége  szempontjából  is.  A  bírói  és  ügyészi
      tevékenységre   vonatkozó  részletes  eljárási  szabályok,   az
      eljárás  alanyai számára előírt kötelezettségek és  a  részükre
      biztosított jogosultságok konstrukciója a tisztességes  eljárás
      követelménye  szempontjából alapvető jelentőségű.  Az  eljárási
      funkciók közötti „átjárhatóság” lehetőségének megteremtése, sőt
      kötelezettségként  történő előírása, amely  az  eljárás  teljes
      bírósági  szakaszában  töretlenül érvényesül,  a  vád  tartalmi
      törvényességét  kérdőjelezi meg és ekként sérti a  tisztességes
      eljárás követelményét” (ABH 2002, 101, 110.).

      3.  Jelen  ügyben az az alkotmányossági kérdés, hogy sérül-e  a
      bíróság   és  az  ügyészség  alkotmányos  státuszára  vonatkozó
      alkotmányi rendelkezés akkor, amikor a tárgyalás megtartható az
      ügyész  részvétele  nélkül,  a  bírói  szerep  kiegészül-e  egy
      közvádlói  feladattal? Az Alkotmány 51. § (2) bekezdés  szerint
      „Az  ügyészség  törvényben  meghatározott  jogokat  gyakorol  a
      nyomozással  összefüggésben,  képviseli  a  vádat  a   bírósági
      eljárásban,   továbbá   felügyeletet   gyakorol   a   büntetés-
      végrehajtás  törvényessége felett.” A  vádképviselet  tehát  az
      Alkotmányban meghatározott egyik ügyészi feladat.
      Az    ügyészség    alkotmányos   jogállását,   feladatait    az
      Alkotmánybíróság több határozata értelmezte. Az 1/1994. (I. 7.)
      AB   határozatában   megállapította:   „Az   ügyészség   –    a
      kontinentális   jogrendszerekben  általában   véve   elfogadott
      helyzetének megfelelően – a Magyar Köztársaságban elsősorban az
      ún. vádfunkciót ellátó szervezet. Ilyen tartalommal szabályozza
      az   Alkotmány  51.  §  (1)  és  (2)  bekezdése  az   ügyészség
      alkotmányos jogállását, bűnüldözési és közvádi funkcióit és  az
      azokhoz  kapcsolódó  egyéb  feladatait  és  hatáskörét.  A  (3)
      bekezdés  értelmében  az  ügyészség e fő  funkció  mellett  más
      feladatokat is ellát.” (ABH 1994, 29, 33.)
      Az  52/1996. (XI. 14.) AB határozat megerősítve a fentieket, és
      továbbfűzve  azt,  megállapította:  „Az  igazságszolgáltatásban
      való   részvétel  az  ügyészség  alkotmányos  kötelessége.   Az
      Alkotmány  51. § (1) bekezdése szerint az ügyészség gondoskodik
      az  állampolgárok  jogainak  védelméről  és  a  bűncselekmények
      üldözéséről.  A  bűnüldözés révén és a vádképviselet  útján  az
      ügyészség önálló nevesített jogosítványokkal (vádképviselet  és
      vádelv) résztvevője az igazságszolgáltatásnak. Az Alkotmány 51.
      §  (2)  bekezdése  szerint az ügyészség „képviseli  a  vádat  a
      bírósági eljárásban”. A büntetőeljárás központi része  a  bírói
      eljárás…” (ABH 1996, 159, 161.)
      Az ügyészségnek a büntetőeljáráson belüli szerepét emelte ki  a
      12/2001.  (V.  14.)  AB  határozat  amikor  hangsúlyozta:   „az
      ügyészség  alkotmányos  feladatellátása  különválik  az   állam
      büntetőhatalmának    gyakorlása   és   az    egyéb    eljárások
      tekintetében” (ABH 2001. 163, 168.).
      Az   Alkotmánybíróság  a  legfőbb  ügyész   és   az   ügyészség
      alkotmányos  jogállását, közjogi helyzetét átfogóan  a  3/2004.
      (II.  17.)  AB határozatban értelmezte. A határozat szerint  az
      ügyészség – szemben a bíróságokkal – nem önálló hatalmi ág,  de
      önálló  alkotmányos szervezet (ABH 2004, 48,  58.).  A  legfőbb
      ügyész  és  az ügyészség alkotmányos feladatai közé tartozik  –
      többek  között  –  a  Magyar Köztársaság  érdekeit,  illetve  a
      demokráciát  sértő vagy veszélyeztető cselekmények üldözése,  a
      törvényesség biztosítása és védelme. Az ügyészség  képviseli  a
      vádat  a bírósági eljárásban, felügyeletet gyakorol a büntetés-
      végrehajtás   törvényessége  felett,  és  meghatározott   jogok
      illetik  meg a nyomozással összefüggésben. E feladatok jogszerű
      ellátása   az   ügyészség  és  a  legfőbb  ügyész   alkotmányos
      kötelezettsége. (ABH 2004, 48, 62.)
      A  42/2005.  (XI.  14.) AB határozat pedig –  többek  között  –
      megállapította:  „A hatalmi ágak elválasztására  és  a  büntető
      hatalomra    vonatkozó    alkotmányos    követelményekből    és
      garanciákból   egyértelműen  következik,  hogy  a   közhatalmat
      gyakorló állami szervezetek csak az Alkotmány és az Alkotmányon
      alapuló    szervezeti   és   eljárási-végrehajtási    törvények
      kifejezett felhatalmazása és feladatkijelölése alapján vehetnek
      részt a büntető felelősségre vonás folyamatában. A hatalmi ágak
      elválasztásának  elvéből  a jelen esetben  egyértelmű,  hogy  a
      vádlói  közhatalom  nem  kerülhet  az  ügyészségen  kívül   más
      közhatalmi szervhez. (…)
      Az állam büntetőjogi igényének érvényesítésében az Alkotmány, a
      szervezeti   törvények  és  a  Be.  a  közvádlói   jogkört   az
      ügyészségre  bízta,  amelynek működéséért és működőképességéért
      az állam felel.” (ABH 2005, 504, 524-525.)

      A  közvádlói jogkör részleteit tehát részben a Be. szabályozza.
      Ennek alaprendelkezését a Be. 28. §-a fogalmazza meg. A Be. 28.
      §  (1)  bekezdés értelmében: „Az ügyész a közvádló.  Az  ügyész
      kötelessége,  hogy mind a terheltet terhelő és  mentő,  mind  a
      büntetőjogi felelősséget súlyosító és enyhítő körülményeket  az
      eljárás minden szakaszában figyelembe vegye.” A Be. 28.  §  (7)
      bekezdése  pedig  kimondja, hogy „az  ügyész  az  e  törvényben
      meghatározott feltételek esetén vádat emel, és a bíróság  előtt
      –  a  magánvád  és  a  pótmagánvád  esetét  kivéve  –  a  vádat
      képviseli,  vagy  dönt  a  közvetítői  eljárásra  utalásról,  a
      vádemelés elhalasztásáról, illetőleg részbeni mellőzéséről.  Az
      ügyész a vádat elejtheti vagy módosíthatja….”

      4.   Az  Alkotmánybíróság  megítélése  szerint  az  Alkotmányon
      alapuló ügyészi vádképviselet feltételezi az ügyész tárgyaláson
      való  jelenlétét,  a  vád  személyes képviseletét.  Az  ügyészi
      jelenlét  nélküli szabály korlátozza, hogy az ügyész  közvádlói
      feladatának  maradéktalanul eleget tegyen. A  Be.  342.  §  (2)
      bekezdése értelmében, ha az ügyész nincs jelen a tárgyaláson, a
      vádiratból  a  vádat  a bíróság ismerteti. Az  Alkotmánybíróság
      álláspontja,  hogy önmagában a bírói vádismertetés  (az  ügyész
      által megírt vádirat felolvasása) még nem jelenti (ténylegesen,
      legfeljebb  látszatában) az igazságszolgáltatási és vádfunkciók
      Alkotmánnyal   ellentétes   keveredését.   Az   alkotmányossági
      probléma  –  a tárgyaláson való kötelező ügyészi jelenlét  –  a
      tárgyalás  –  mint  a  büntetőeljárás  meghatározó,  súlyponti,
      érdemi   szakasza  –  funkciójának  figyelembe  vétele  alapján
      ítélhető  meg.  Az  (új) Be. szerint a tárgyalás  a  bizonyítás
      színhelye,  ami  nem  merül  ki a  vádirat,  illetve  nyomozási
      jegyzőkönyvek tartalmának, ismertetésével. A nyomozási szakban,
      illetve  a  vádemelés  során  a vád  megalapozásához  szükséges
      mértékig  történik  a  bizonyítékok összegyűjtése.  A  bírósági
      ítélet alapját képező tényállás azonban a tárgyaláson – az  ott
      történő  érdemi bizonyítás keretében – áll össze. A tárgyaláson
      a  vádlottak, a tanúk kihallgatásra kerülnek, egyéb bizonyítási
      eszközök  igénybevétele válhat szükségessé,  így  a  bizonyítás
      anyaga  a tárgyaláson változhat. A védelem a tárgyalásra  egyéb
      bizonyítást   is   kezdeményezhet,  új   tanúkat,   szakértőket
      vonultathat fel. Az ügyész feladata, hogy az írásbeli vád és az
      általa    előterjesztett   végindítvány    alkalmával    szóban
      előterjesztett tényállás – amely a tárgyaláson válik véglegessé
      –  összhangban  legyen,  azaz a vád harmonizáljon  a  tárgyalás
      során  alakuló  tényállással. A tárgyalás tehát feltételezi  az
      „élő  vádat”.  Az  Alkotmánybíróság  a  3/2004.  (II.  17.)  AB
      határozatban   leszögezte:   „Az,   hogy   a   konkrét   ügyben
      rendelkezésére  álló tényeket, adatokat stb. az  ügyész  milyen
      módon  értékeli,  abból  milyen következtetéseket  von  le,  az
      ügyész  szabad  mérlegelési jogkörébe és szakmai  felelősségébe
      tartozik.”   (ABH  2004,  48,  62.)  Az  ügyészség  alkotmányos
      funkciójának ellátása szempontjából elengedhetetlen  az  ügyész
      tárgyaláson való részvétele a vád (vagy a vád egyes  elemeinek)
      megváltoztatásához,   kiterjesztéséhez,   vagy   épp   a    vád
      elejtéséhez.   Az  ezekhez  vezető  út,  a  vád  érvényesítését
      szolgáló  indítványok (pl. a bizonyítás alakulására tekintettel
      újabb tanúk kihallgatására irányuló indítványok), nyilatkozatok
      megtétele,  szintén  feltételezi  az  ügyész  tárgyaláson  való
      jelenlétét. Ha az ügyész nincs jelen, a bíró vádlói szerepbe is
      kényszerül:  a  bírónak  az ügyészre  tartozó  kérdéseket  kell
      feltennie (pl. visszavont beismerő vallomás esetén). A Be. 4. §
      (1)  bekezdése  kimondja,  hogy „A  vád  bizonyítása  a  vádlót
      terheli”,  a Be. 75. § (1) bekezdés második mondata  értelmében
      pedig  „A bizonyítás során a tényállás alapos és hiánytalan,  a
      valóságnak  megfelelő tisztázására kell törekedni, azonban,  ha
      az  ügyész  nem  indítványozza, a bíróság nem köteles  a  vádat
      alátámasztó     bizonyítási    eszközök    beszerzésére,     és
      megvizsgálására.”  Az  Alkotmánybíróság  megítélése  szerint  e
      szabályok ellenére fönnáll az alkotmányossági probléma. Ugyanis
      ha  az ügyész azért nem tudja indítványozni a vádat alátámasztó
      bizonyítást, mert nincs jelen a tárgyaláson, akkor a bíróság  –
      ha  nem  akar  ügyészi szerepbe kerülni –  pusztán  az  ügyészi
      jelenlét   hiánya   miatt  nem  tudja  maradéktalanul   ellátni
      alkotmányos  feladatát: az igazságszolgáltatást.  Az  Alkotmány
      45.  §  (1)  bekezdése  és 50. § (1)-(2)  bekezdése  szerint  a
      bíróság feladata az igazságszolgáltatás. Az igazságszolgáltatás
      során  az  állam  büntetőjogi igényét az ügyész  képviseli.  Az
      ügyészi   jelenlét   így  érinti  az  állam   büntetőhatalmának
      megjelenítését.  Az  ügyész jelenlétének  hiánya  az  ítélkezés
      egészére   kihat:  ha  az  ügyész  nincs  jelen,  a  bíróságnak
      figyelmen  kívül kell hagynia olyan – a tárgyaláson bizonyítást
      nyert  –  tényeket, amelyek a vád kiterjesztését eredményeznék.
      Nem  hagyhat viszont figyelmen kívül (értékelni kell) olyan,  a
      vádiratban eredetileg szereplő ténybeli részleteket, amelyek  a
      tárgyaláson  nyilvánvalóan nem nyertek bizonyítást.  Az  ügyész
      tárgyaláson  való  jelenlétének hiánya miatt  az  eljárásban  a
      kontradiktórius  elv nem érvényesül. A 62/2006.  (XI.  23.)  AB
      határozatban az Alkotmánybíróság ismételten megerősítette:  „Az
      Alkotmány az igazságszolgáltatást, a bűncselekmény elkövetőinek
      megbüntetését a bíróság funkciójaként határozza meg [45. §  (1)
      bekezdés,  50.  §  (1)  bekezdés]. A funkció  teljesítésének  –
      főszabályként  – elengedhetetlen feltétele, hogy  az  ügyészség
      teljesítse a közvádlói jogállásból adódó alkotmányos  feladatát
      [51. § (1) és (2) bekezdés]”. (ABH 2006, 697, 707.)
      Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint az  ügyész  tárgyaláson
      való   jelenléte  a  közvádlói  feladatának,  mint  alkotmányos
      feladatának  elválaszthatatlan része, azt az Alkotmány  alapján
      ellátni köteles.

      5.  A  Be.-hez  kapcsolódó  általános  indokolás  –  a  törvény
      alapjául szolgáló elvek között – rögzíti, hogy „Az alaptípusnak
      tekintendő eljárás mellett – ahol a tárgyalás dominál – ki kell
      alakítani  az  egyszerűsített  eljárásokat,  amelyek  megfelelő
      alkalmazása    lehetőséget   ad    az    ügyek    differenciált
      elbírálására.”  Az  ügyész  számára  a  Be.  több  ilyen  –  az
      alaptípustól eltérő – lehetőséget is kínál; az ügyész – ha  úgy
      ítéli meg, hogy az adott ügyet nem kell elvinni a tárgyalásig –
      uralja az eljárást:
      -  Az  ügyész a Be. 28. § (7) bekezdése értelmében  dönthet  az
      adott ügy közvetítői eljárás elé utalásáról. A Be. 221/A. § (1)
      bekezdése  értelmében „A közvetítői eljárás  a  személy  elleni
      (Btk.  XII. fejezet I. és III. cím), a közlekedési (Btk.  XIII.
      fejezet),  illetőleg  a  vagyon elleni (Btk.  XVIII.  fejezet),
      ötévi    szabadságvesztésnél   nem    súlyosabban    büntetendő
      bűncselekmény  miatt  indult büntetőeljárás  tartama  alatt,  a
      gyanúsított  vagy  a  sértett indítványára, illetőleg  önkéntes
      hozzájárulásukkal    alkalmazható    eljárás.”     A     jelölt
      ügycsoportokban   tehát  az  öt  évi  szabadságvesztésnél   nem
      súlyosabban  büntetendő bűncselekmények tartoznak  [ugyan  úgy,
      mint  a jelen ügyben vizsgált Be. 241. § (1) bekezdés a) pontja
      szerint].  Az  eljárás részletes szabályait a büntető  ügyekben
      alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi  CXXIII.
      törvény tartalmazza.
      -  Az  ügyész – szintén a Be. 28. § (7) bekezdése értelmében  –
      dönthet   a   vádemelés   elhalasztásáról   is.   A   vádemelés
      elhalasztásának  részletes  szabályait  a  Be.   222-223   §-ai
      tartalmazzák.  A  222.  § (1) bekezdés  alapján  „Az  ügyész  a
      vádemelés  helyett háromévi szabadságvesztésnél  nem  súlyosabb
      büntetéssel  büntetendő bűncselekmény miatt –  a  bűncselekmény
      súlyára, és a rendkívüli enyhítő körülményekre tekintettel –  a
      vádemelést  egy  évtől  két  évig  terjedő  időre  határozattal
      elhalaszthatja, ha ennek a gyanúsított jövőbeni  magatartásában
      mutatkozó   kedvező   hatása  feltételezhető.”   [Illetve   itt
      említendő  meg,  hogy  a társadalomra már nem  veszélyes,  vagy
      csekély fokban veszélyes cselekmények esetén a Be. 190.  §  (1)
      bekezdés   j)   pontja  értelmében  az  ügyész   megrovást   is
      alkalmazhat.]
      -  Az  eljárás gyorsítását, egyszerűsítését szolgálja a bíróság
      elé állítás jogintézménye. A Be. 517. §-a értelmében „Az ügyész
      a  terheltet  a  bűncselekmény elkövetésétől számított  tizenöt
      napon  belül bíróság elé állíthatja, ha a) a bűncselekményre  a
      törvény  nyolcévi  szabadságvesztésnél nem súlyosabb  büntetést
      rendel,  b)  az  ügy  megítélése egyszerű,  c)  a  bizonyítékok
      rendelkezésre  állnak,  d) a terheltet  tetten  érték,  vagy  a
      bűncselekmény elkövetését beismerte.”
      - Az eljárás gyorsítását szolgáló intézmény továbbá a Be. XXVI.
      fejezetében  szabályozott tárgyalásról való lemondás,  amelynek
      alkalmazásában  szintén meghatározó szerepe van  az  ügyésznek.
      Ennek  alkalmazására a Be. 534. § (1) bekezdésében írt együttes
      feltételek  megléte  esetén kerülhet sor, azaz  „a  bíróság  az
      ügyész    indítványára    a   nyolc   évnél    nem    súlyosabb
      szabadságvesztéssel  büntetendő  bűncselekmény  miatt  indított
      eljárásban nyilvános ülésen hozott ítélettel megállapíthatja  a
      vádlott  bűnösségét, és büntetést szabhat ki, ha  a  vádlott  a
      tárgyaláshoz való jogáról lemond, és beismerő vallomást tesz”.
      -  A  Be  XXVII.  fejezet tartalmazza a tárgyalás  mellőzésének
      jogintézményét. Az 544. § (1) bekezdés értelmében „A bíróság az
      ügyész  indítványára  –  magánvádas  ügyben  hivatalból   –   a
      szabadlábon   lévő  vádlottal  szemben  tárgyalás  mellőzésével
      végzésben   végrehajtásában  felfüggesztett  szabadságvesztést,
      pénzbüntetést,  illetőleg  önálló  büntetésként  foglalkozástól
      eltiltást,  járművezetéstől eltiltást, kiutasítást –  katonával
      szemben  lefokozást,  szolgálati viszony megszüntetését  is  –,
      továbbá intézkedésként próbára bocsátást, megrovást alkalmaz  a
      háromévi   szabadságvesztésnél   nem   súlyosabban   büntetendő
      bűncselekmény esetén, ha
       a)    a    törvény    a    szabadságvesztés    végrehajtásának
      felfüggesztését, pénzbüntetés kiszabását, a próbára  bocsátást,
      illetőleg  a  mellékbüntetés önálló  büntetésként  alkalmazását
      lehetővé teszi,
       b) a tényállás egyszerű,
       c) a vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte,
       d) a büntetés célja tárgyalás nélkül is elérhető.”

      Látható tehát, hogy ezen szabályok alkalmazása révén az  ügyész
      a    büntetőeljárás   során   pergazdaságossági    szempontokat
      érvényesíthet,  nincs minden esetben szükség  olyan  eljárásra,
      ahol   a  tárgyalás  dominál.  Az  Alkotmánybíróság  megítélése
      szerint  ugyanakkor,  ha  az ügyész vádat  emel,  és  tárgyalás
      tartására kerül sor, akkor az ügyészség – fentebb bemutatott  –
      alkotmányos   jogállásából  következik,  hogy   az   ügyész   a
      tárgyaláson  legyen  jelen, és ott lássa el a  vádképviselettel
      kapcsolatos  funkciókat. Az Alkotmánybíróság az  5/1999.  (III.
      31.)  AB  határozatában hangsúlyozta, hogy döntéseiben „nem  az
      egyszerűsített  eljárások  létjogosultságát  kérdőjelezi   meg,
      hiszen  részben  épp  ezektől az eljárási formáktól  várható  a
      büntető  igazságszolgáltatás  korszerűbbé  válása.  E  felfogás
      tükröződik   a   2000.   január   1-jén   hatályba   lépő    új
      büntetőeljárási   törvényben   is.   Az   Alkotmánybíróság   az
      egyszerűsített eljárások jelentőségének növekedése kapcsán arra
      mutat  rá,  hogy  az  egyszerűsítés,  az  ésszerűsítés   és   a
      pergazdaságossági  szempontok  érvényre  juttatásakor  fokozott
      figyelmet    kell    fordítani   az   alkotmányos    büntetőjog
      követelményeire.” (ABH 1999, 75, 89.)
      Az  Alkotmánybíróság  megítélése szerint azonban  ha  tárgyalás
      tartására  kerül  sor,  akkor  a tárgyalás  tartásához  köthető
      büntetőeljárási garanciáknak érvényesülnie kell. A  tárgyaláson
      történő  bizonyítás miatt ilyen garancia az ügyész  tárgyaláson
      való jelenléte.

      A  tárgyaláson való ügyészi jelenlét, mint alkotmányos garancia
      közvetlenül  érinti  a  tisztességes  eljáráshoz  való   jogot,
      amelyet   az   Alkotmánybíróság   az   alkotmányos   büntetőjog
      alapintézményei  között  sorolja fel. [6/1998.  (III.  11.)  AB
      határozat;    ABH   1998,   91,   99.].   Az   Alkotmánybíróság
      gyakorlatában   a   tisztességes  eljárás  követelménye   olyan
      minőség,   amelyet  az  eljárás  egészének  és   körülményeinek
      figyelembevételével   lehet  megítélni.   Az   Alkotmánybíróság
      eljárásában  azonban csupán a tisztességes eljárás megkövetelte
      általános   ismérvek   megállapítására   van   lehetőség.    Az
      Alkotmánybíróság   több   döntésében   utalt   arra,   hogy   a
      tisztességes eljáráshoz való jog abszolút jog, amellyel szemben
      nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél,
      mert  már maga is mérlegelés eredménye [6/1998. (III.  11.)  AB
      határozat ABH 1998, 91, 95, 99.; 14/2004. (V. 7.) AB határozat,
      ABH  2004,  241,  256.]. A tisztességes eljáráshoz  való  jogra
      vonatkozó  alkotmánybírósági gyakorlatot összegző 14/2004.  (V.
      7.)  AB  határozat – többek között – megállapította, hogy  „[a]
      büntetőeljárás   szempontjából  ezek  a   tételek   a   büntető
      igazságszolgáltatás   történeti  rendszereinek   felhalmozódott
      tapasztalatán alapulnak. Eszerint: az igazság feltárásának az a
      legmegfelelőbb módja, ha az ítélkezésben független és pártatlan
      bíróság   nyilvános  tárgyaláson,  a  bizonyítás   tekintetében
      egyenlő   jogokkal   résztvevő  felek  aktív   közreműködésével
      lefolytatott  eljárás eredményeként, közvetlen észlelése  útján
      szerzett  bizonyítékok szabad mérlegelésével  állapítja  meg  a
      büntető  felelősségre  vonás eldöntéséhez  szükséges  tényeket”
      (ABH  2004,  241,  266.).  E határozat tehát  a  büntetőeljárás
      tárgyaláson  történő bizonyítási szakasza tekintetében  vezette
      le  a  tisztességes  eljáráshoz való jogból  a  felek  (így  az
      ügyész) aktív közreműködésének alkotmányos igényét.
      A    tisztességes    eljáráshoz   való   jog    jogosultja    –
      büntetőeljárásról lévén szó – elsősorban a terhelt,  ugyanakkor
      e  jog  érvényesítése  – mint ahogy a fenti  határozatokban  is
      szerepel  –  áthatja az igazságszolgáltatási  eljárás  egészét,
      biztosítja,  hogy  a büntetőeljárásban részt  vevők  el  tudják
      látni    alkotmányos    és    törvényes    funkciójukat.     Az
      Alkotmánybíróság  megítélése szerint az  az  eljárás,  amelyben
      kétség merülhet fel a bírák pártatlanságát illetően, akár annak
      látszatában (lásd az Abh.-ban bemutatott objektív tesztet;  ABH
      2002, 101, 110.) – adott esetben a bírósági és ügyészi funkciók
      esetleges   keveredését  illetően  –   sérti   a   tisztességes
      eljáráshoz  való  jogot. A terheltet – az Alkotmány  alapján  –
      megilleti  a  védelem  joga. A tárgyalás tisztességes  volta  a
      védelem  szempontjából  is az ügyészi  jelenlét  szükségességét
      veti  fel,  hiszen  a tárgyaláson történt bizonyítás  során  az
      ügyész  akár vádelejtésre is juthat, a védői feladatok hatékony
      ellátása  pedig  módosíthatja az ügyészi fellépést.  Az  Európa
      Tanács   Miniszteri   Bizottsága  által  2000.   október   6-án
      elfogadott  „Az ügyészség szerepe a büntető igazságszolgáltatás
      rendszerében”  című  ajánlás  17.  pontja  kimondja,  hogy  „Az
      Államoknak   hatékony   intézkedéseket   kell   hozniuk   annak
      biztosítására,  hogy  az  ügyészek  jogállását,  hatáskörét  és
      eljárási  szerepét  a  törvény úgy határozza  meg,  hogy  jogos
      kétség   ne   merülhessen   fel  a  bírák   függetlenségét   és
      pártatlanságát  illetően.”  [Rec(2000)  19]  Az  ehhez  (a  17.
      ponthoz)  kapcsolódó  magyarázó kommentár pedig  kiemeli,  hogy
      „bármiféle félreértést el kell oszlatni az ügyészek és a  bírák
      jogi státuszát és szerepét illetően, mégpedig azért, hogy e két
      hivatás  a közvélemény szemében világosan elkülöníthető legyen,
      tehát   a   jogkeresők  gondolkodásában  a  kettő   ne   legyen
      összekeverhető.  Az  első  lépés ebben  az  irányban  az,  hogy
      világos szabályok határozzák meg az ügyész eljárási jogkörét”.

      Megállapítható  tehát,  hogy  pergazdaságossági   és   eljárás-
      egyszerűsítési   szempontok   nem   szolgálhatnak   indokul   a
      büntetőeljárási  garanciák  félretételére,  nem  indokolhatják,
      hogy   a   vádfunkciók  és  az  igazságszolgáltatási   funkciók
      esetszerű  keveredése  révén  kétség  merüljön  fel  a  bíróság
      pártatlansága,  az  eljárás tisztességes  voltát  érintően.  Az
      ügyész  tárgyaláson  való jelenléte a büntetőeljárás  garancia-
      rendszerét  közvetlenül érinti, jelenlétének hiánya  nem  lehet
      eljárás-egyszerűsítési  szempont,  mert   ez   az   alkotmányos
      büntetőjog sérelmével járhat.

      6.   Összegezve  a  fentieket,  az  Alkotmánybíróság   arra   a
      következtetésre jutott, hogy az a szabály, amely lehetővé teszi
      büntetőeljárás  során,  hogy  az  ügyész  ne  vegyen  részt   a
      tárgyaláson, azaz a Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e),  f)
      pontja,  ellentétben áll az Alkotmánynak az  ügyészségre  –  az
      ügyészség alkotmányos jogállására – vonatkozó 51. § (1) és  (2)
      bekezdésével. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezéseinek sérelme
      egyben    az   Alkotmány   2.   §   (1)   bekezdéséből    eredő
      hatalommegosztás államszervezeti elvének, továbbá az  Alkotmány
      45.  §  (1)  és  50.  §  (1)  és (2)  bekezdésének,  a  bíróság
      igazságszolgáltatási    feladatait    meghatározó    alkotmányi
      szabályoknak,  valamint  az  Alkotmány  57.  §  (1)  bekezdésén
      alapuló   tisztességes   eljárás  alkotmányos   követelményének
      sérelmét is eredményezi.

      A  fenti  indokok alapján az Alkotmánybíróság megállapította  a
      Be.   241.   §  (1)  bekezdés  a),  c),  d),  e),  f)   pontjai
      alkotmányellenességét és e rendelkezéseket  megsemmisítette.  A
      megsemmisítés  következtében a  Be.  241.  §  (1)  bekezdése  a
      következő a szöveggel marad hatályban: „A tárgyaláson az ügyész
      részvétele  kötelező”. Az Alkotmánybíróság az  alkotmányellenes
      rendelkezést   pro  futuro,  2010.  december  31-ei   hatállyal
      semmisítette  meg.  A jövőre nézve történő  megsemmisítést  két
      szempont indokolta, egyrészt a törvényhozásnak megfelelő anyagi
      és  jogszabályi  feltételeket kell teremtenie  ahhoz,  hogy  ne
      sérüljön az Alkotmány 57. § (1) bekezdése, másrészt kellő  időt
      kell  biztosítani az ügyészi szervezet számára az új helyzethez
      való alkalmazkodáshoz.

      Az  Alkotmánybíróság észlelte, hogy a Be. – e  határozatban  is
      idézett  – több szabálya [pl. a Be. 342. § (2) bekezdése]  arra
      az  esetre  irányadó,  amikor  az  ügyész  nem  vesz  részt   a
      tárgyaláson.  Az  Alkotmánybíróság az összefüggés  okán  mégsem
      terjesztette   ki   a   megsemmisítés   hatályát    ezekre    a
      rendelkezésekre, mert hatályban maradásuk a jogbiztonságot  nem
      sérti.  Ha  a  tárgyaláson az ügyész részvétele minden  esetben
      kötelező,   az   ettől  eltérő  helyzetre  vonatkozó   kisegítő
      rendelkezések értelemszerűen nem kerülnek alkalmazásra.

      A bírói kezdeményezés a Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e),
      f)  pontjainak  megsemmisítése  mellett  e  rendelkezéseknek  a
      Veszprémi   Városi  Bíróság  előtt  6.B.  1995/2006/3.   számon
      folyamatban  lévő ügyben való alkalmazás tilalmának kimondására
      is  vonatkozott. Az Abtv. 43. § (4) bekezdése szerint lehetőség
      van  a  megsemmisítés  hatályának  eltérő  megállapítására   az
      alkalmazási tilalommal érintett ügyben, ha a jogbiztonság  vagy
      az  eljárás kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja.  Az
      Alkotmánybíróság     az     alkotmányellenes      rendelkezések
      megsemmisítésének  hatályát 2010. december 31-ével  állapította
      meg,   azonban  sem  a  jogbiztonság  sem  pedig   az   eljárás
      kezdeményező   különösen   fontos  érdeke   nem   indokolja   a
      megsemmisítés    hatályának    a    konkrét    ügyben    eltérő
      megállapítását.    Az    indítványozó    az    alkotmányellenes
      rendelkezések megsemmisítésének 2010. december 31-ei határideje
      előtt  –  a Be. 241. (1) bekezdés e) pontja alapján – el  tudja
      érni az ügyész tárgyaláson való jelenlétét. Erre tekintettel az
      Alkotmánybíróság a Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d),  e),  f)
      pontjainak  a  Veszprémi Városi Bíróság előtt 6.B. 1995/2006/3.
      számon   folyamatban  lévő  ügyben  való  alkalmazás  tilalmára
      vonatkozó indítványt elutasította.

      Az  Alkotmánybíróság  határozatának a  Magyar  Közlönyben  való
      közzétételét  az  Alkotmánybíróságról szóló  1989.  évi  XXXII.
      törvény 41. §-ára tekintettel rendelte el.
                              Dr. Paczolay Péter
                          az Alkotmánybíróság elnöke

                   Dr. Balogh Elemér    Dr. Bragyova András
                   alkotmánybíró              alkotmánybíró

                   Dr. Holló András         Dr. Kiss László
                   előadó alkotmánybíró       alkotmánybíró

                   Dr. Kovács Péter  Dr. Lenkovics Barnabás
                   alkotmánybíró              alkotmánybíró

                   Dr. Lévay Miklós    Dr. Trócsányi László
                   alkotmánybíró              alkotmánybíró
        Dr. Balogh Elemér alkotmánybíró különvéleménye

         A   határozat  rendelkező  részének  1.  pontjával  és   annak
        indokolásával nem értek egyet. Álláspontom szerint jelen ügyben
        a   büntetőeljárásról   szóló  1998.  évi   XIX.   törvény   (a
        továbbiakban:  Be.)  241. § (1) bekezdés a),  c),  d),  e),  f)
        pontja      alkotmányellenességének     megállapítására      és
        megsemmisítésére irányuló indítvány elutasításának lenne helye.

         1.  Az  Alkotmány 51. § (1) bekezdésének rendelkezése  szerint
        „a   Magyar   Köztársaság  legfőbb  ügyésze  és  az   ügyészség
        gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi
        személyiséggel   nem   rendelkező   szervezetek   jogainak    a
        védelméről,   valamint  az  alkotmányos   rendet,   az   ország
        biztonságát  és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető  minden
        cselekmény következetes üldözéséről.”
         A  (2)  bekezdés rendelkezése alapján „az ügyészség törvényben
        meghatározott  jogokat  gyakorol a nyomozással  összefüggésben,
        képviseli  a  vádat a bírósági eljárásban, továbbá felügyeletet
        gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett.”
         Az    ügyész    bíróság    előtti    vádképviseleti    jogával
        összefüggésben  a Be. 241. § (1) bekezdés a), c),  d),  e),  f)
        pontjai  az  ügyész tárgyalási részvételének  kötelező  eseteit
        sorolja fel, mérlegelési jogot biztosítva ezzel a vádhatóságnak
        a  felsorolt  okokat  nem érintő ügyekben  a  tárgyaláson  való
        részvételére.
         A  többségi határozat szerint „az Alkotmányon alapuló  ügyészi
        vádképviselet   feltételezi   az   ügyész   tárgyaláson    való
        jelenlétét,  a vád személyes képviseletét. Az ügyészi  jelenlét
        nélküli   szabály   korlátozza,  hogy   az   ügyész   közvádlói
        feladatának  maradéktalanul eleget tegyen. A  Be.  342.  §  (2)
        bekezdése értelmében, ha az ügyész nincs jelen a tárgyaláson, a
        vádiratból  a  vádat  a bíróság ismerteti. Az  Alkotmánybíróság
        álláspontja,  hogy önmagában a bírói vádismertetés  (az  ügyész
        által megírt vádirat felolvasása) még nem jelenti (ténylegesen,
        legfeljebb  látszatában) az igazságszolgáltatási és vádfunkciók
        Alkotmánnyal ellentétes keveredését.”
         Véleményem   szerint  az  Alkotmány  51.  §  (2)  bekezdésének
        rendelkezéséből    csak    a    vádmonopólium     gyakorlásának
        kötelezettsége  következik, azonban az ügyész tárgyaláson  való
        „kényszerű” jelenlétének kötelezettsége nem.
         Ennek  megfelelően, az állami büntető igény  érvényesítése  az
        |gyész  alkotmányos kötelessége, és e közhatalmi  tevékenységét
        gyakorolja a vádemeléssel.
         Az   ezzel   összefüggő  vádképviselethez   olyan   széleskörű
        rendelkezési  jog társul, ami nem korlátozható csak  az  ügyész
        tárgyalási  részvételére. Ez a jogosítvány, így a  váddal  való
        rendelkezés  kizárólagos joga és az ehhez  társuló  eljárásjogi
        lehetőségek, akkor is megilletik a közvádlót, ha a  tárgyaláson
        nincsen jelen.
         A   Be.  rendszerében  a  tisztességes  eljáráshoz  való   jog
        érvényesítésének  feltétele az eljárási feladatok  elkülönítése
        (Be.   1.  §).  Ennek  megfelelően  a  vádat  a  vádlónak  kell
        bizonyítania [Be. 4. § (1) bekezdés].
         A  Be.  75.  §  (1) bekezdésének rendelkezése  meghatározza  a
        hatóságok  kötelezettségét,  miszerint  a  bizonyítási  eljárás
        során  kötelesek  megtenni  mindent  annak  érdekében,  hogy  a
        tényállást alaposan, a valóságnak megfelelően tisztázzák. Ebből
        következően  a  bíróságnak megalapozott, vagyis  hiánytalan  és
        helyes   tényállást   kell  megállapítania.   Ennek   érdekében
        hivatalból   vagy   az   eljárásban   résztvevők   indítványára
        intézkedik  az iránt, hogy a bizonyítási eszközök a tárgyaláson
        rendelkezésre    álljanak.   E   célból   határidő    tűzésével
        megkeresheti  az ügyészt [Be. 268. § (1) bekezdés].  A  bíróság
        azonban  nem nyomoz, és amennyiben az ügyész nem indítványozza,
        a  bíróság nem köteles a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök
        beszerzésére és megvizsgálására.
         Ezt  a  látszólagos ellentmondást oldja fel  a  büntetőeljárás
        bírósági   szakaszának  hivatkozott  főszabálya,  miszerint   a
        bíróságnak  minden  szempontból  megalapozott  tényállást  kell
        megállapítania. Abban az esetben, ha erre csak úgy  van  mód  a
        konkrét  eljárásban,  hogy  az  ügyész  által  nem  biztosított
        bizonyítási  eszközöket kell beszerezni, úgy a bíróság  köteles
        ügyészi  indítvány  és ügyészi közreműködés  nélkül  is  ezeket
        beszerezni és megvizsgálni.
         Ilyen  körülmények között az ügyész tárgyalási  távolléte  nem
        eredményezi  az  eljárási feladatok még  esetleges  keveredését
        sem,  álláspontom  szerint nem sérül a tisztességes  eljáráshoz
        való jog.

         2. Az ügyész kötelező tárgyalási jelenlétét előíró Be. 241.  §
        (1) bekezdésének e) és f) pontjai lehetőséget biztosítanak mind
        az  eljáró bírónak, mind az ügyésznek, hogy az adott  ügyben  a
        vádirat  benyújtását  követően bekövetkezett  —  objektív  vagy
        szubjektív  —  változásokra tekintettel módosítsák  az  eredeti
        ügyészi távolmaradásra vonatkozó bejelentést. Ennek megfelelően
        az  ügyész  bejelentheti a tárgyaláson  való  részvételét,  míg
        ugyanerre  a bíróság kötelezheti. (Ebben az esetben  ügyészségi
        fogalmazó vagy titkár a vád képviseletében nem járhat el.)
         Véleményem   szerint  az  1.  pontban  hivatkozott   főszabály
        mellett  a támadott törvényhely említett rendelkezései  további
        garanciát   jelentenek  a  tisztességes   eljárás   alkotmányos
        alapelvének  védelme  érdekében, amivel az elkülönült  eljárási
        feladatok  gyakorlása során a konkrét ügyben mind a bíró,  mind
        az ügyész szabadon mérlegelheti az ügyészi tárgyalási részvétel
        szükségességét és indokoltságát.

         3.  A  többségi  határozat is megerősíti  az  Alkotmánybíróság
        5/1999.  (III.  31.)  AB  határozatában  már  kifejtetett  azon
        álláspontot,   miszerint   „nem  az  egyszerűsített   eljárások
        létjogosultságát kérdőjelezi meg, hiszen részben épp ezektől az
        eljárási   formáktól   várható  a  büntető  igazságszolgáltatás
        korszerűbbé válása. E felfogás tükröződik a 2000. január  1.-én
        hatályba   lépő   új   büntetőeljárási   törvényben   is.    Az
        Alkotmánybíróság  az  egyszerűsített  eljárások  jelentőségének
        növekedése  kapcsán  arra mutat rá, hogy az  egyszerűsítés,  az
        ésszerűsítés   és   a  pergazdaságossági  szempontok   érvényre
        juttatásakor  fokozott figyelmet kell fordítani az  alkotmányos
        büntetőjog követelményeire.” (ABH 1999, 75, 89.)
         Egyetértve  ezzel  a megállapítással, álláspontom  szerint  az
        ügyész  tárgyalási távollétének eljárásjogi lehetősége  azonban
        nem  a  pergazdaságossági  és eljárás  egyszerűsítési  szempont
        érvényesítése,  hanem  az ügyész vádképviseleti  monopóliumának
        ésszerű  és alkotmányos megnyilvánulása. Nem hagyható  figyelem
        kívül  az  sem,  hogy e lehetőség következetes alkalmazása  nem
        befolyásolja   kedvezőtlenül  az  igazságszolgáltatás   mérhető
        eredményességét.  Így a 2007. évi egységes  nyomozóhatósági  és
        ügyészi  bűnügyi  statisztika (ENYÜBS) adatai  szerint  jogerős
        bírósági  határozattal  70473 ügyet bíráltak  el,  a  megvádolt
        személyek  száma 94125 fő volt. Vádirattal vádoltak 87107  főt,
        ez  az  ügyek 92,5 %.-a. Tárgyalás mellőzésére került sor 27344
        fővel szemben, az ügyek 31,4 %-ában, míg az első fokon tárgyalt
        ügyekben  az  ügyészi részvétel aránya 62,1 % volt,  96,7  %-os
        váderedményesség mellett.

         4.  Összességében,  a  többségi  határozattól  eltérő  szakmai
        álláspontom,  hogy  a  közvádlói szerep alkotmányos  gyakorlása
        biztosított   a   hatályos  büntető  eljárásjogi   szabályozási
        környezetben. Sem az Alkotmány ügyészségre vonatkozó 51. §  (1)
        és  (2)  bekezdése,  sem  a  tisztességes  eljárás  alkotmányos
        követelményét  magában foglaló 57. § (1) bekezdés  rendelkezése
        nem   sérül.   A  vádképviselethez  tartozó  ügyészi   eljárási
        jogosítványok abban az esetben is maradéktalanul gyakorolhatók,
        ha  a  vád  benyújtásakor  az ügyész a tárgyalási  távollétéről
        nyilatkozik.  Ahogyan az Alkotmánybíróság által is szükségesnek
        ítélt,  egyes  egyszerűsített eljárási formák konkrét  ügyekben
        történő alkalmazásánál, úgy a közvádló az adott ügy, valamennyi
        figyelembe  vehető szempontja alapján dönt a vádemelést  követő
        tárgyalási  részvételéről,  vagy  távolmaradásáról.  Ez  utóbbi
        esetre   a   tömegesen  előforduló,  egyszerű  megítélésű,   és
        bizonyított   ügyekben  kerülhet  sor.  Azokban  az   ügyekben,
        amelyeknél  a  tárgyaláson lefolytatott bizonyítás eredményéhez
        képest   szükséges  és  indokolt  a  továbbiakban  az   ügyészi
        részvétel, úgy ennek a lehetőségét a Be. 241. § (1) bekezdés e)
        és    f)    pontjának   rendelkezései   garantálják,   így    a
        kontradiktórius elv sem sérül. Ennek kapcsán megjegyzem, hogy a
        büntetőeljárási   jog   rendszerében  az   ügyvédkényszer   sem
        általános, így például egy elsőfokú büntetőbíróság előtt  folyó
        büntetőügyben, 3 évnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény
        elkövetésével    vádolt    személy   esetén,    akinek    nincs
        meghatalmazott  védője,  és nem kért kirendelt  védőt,  akár  a
        tárgyalás mellőzésével lefolytatott büntetőeljárásban [Be. 544.
        §  (1) bekezdés], akár az ügyészi távollét tényét bejelentő vád
        tárgyalása  során  a  bíróság köteles az Alkotmány  57.  §  (1)
        bekezdésének elve alapján eljárni. A bíróság tehát tisztességes
        eljárásban,  pártatlanul jár el, amikor a  vádlott  terhére  és
        javára  szóló bizonyítékokat a megalapozott tényállás érdekében
        szabadon  mérlegeli,  az  enyhítő és  súlyosító  körülményekkel
        vsszhangban,  függetlenül attól, hogy ezeket  akár  a  védelem,
        akár a vád indítványozta.

        Budapest, 2009. július 7.
                                                      Dr. Balogh Elemér
                                                          alkotmánybíró
         A különvéleményhez csatlakozom:
                                                 Dr. Lenkovics Barnabás
                                                          alkotmánybíró

        Dr. Paczolay Péter alkotmánybíró különvéleménye

         Nem értek egyet azzal, hogy az Alkotmány bírói szervezetre  és
        ügyészségre   vonatkozó   egyes   szabályaiból,   valamint    a
        tisztességes eljáráshoz való jogból a többségi döntés  szerinti
        követelmény,  vagyis  az  ügyész  tárgyaláson  való   általános
        részvételi kötelezettsége következik.
         1.  Az  ügyészség – a kontinentális jogrendszerekben általában
        véve    elfogadott   helyzetének   megfelelően   –   a   Magyar
        Köztársaságban elsősorban az ún. vádfunkciót ellátó  szervezet.
        Ilyen  tartalommal szabályozza az Alkotmány 51. §  (1)  és  (2)
        bekezdése  az ügyészség alkotmányos jogállását, bűnüldözési  és
        közvádi funkcióit és az azokhoz kapcsolódó egyéb feladatait  és
        hatáskörét [1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 33.].
         A   vádfunkció  ellátásával  kapcsolatban  a  büntetőjogi  vád
        fogalmát az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány alapján, a  Be-től
        függetlenül,  önállóan kell meghatároznia. A büntetőjogi  vádat
        véleményem  szerint  úgy  kell értelmezni,  mint  az  illetékes
        hatóság   egyénnek  címzett  hivatalos  közlését  arról,   hogy
        bűncselekmény  elkövetésével gyanúsítják, vagyis olyan  tettel,
        ami  helyzetére lényeges kihatással lehet. Arról,  hogy  milyen
        cselekményt tesznek vád tárgyává, és kit vádolnak meg,  egyedül
        az ügyészség jogosult döntést hozni.
         Az  Alkotmánybíróság  a 14/2002. (III.  20.)  AB  határozatban
        megállapította:  „[a] történetileg változó tartalmú  és  eltérő
        eljárási   keretek  között  alkalmazott  vádelv  lényegét   (…)
        alapjában   véve   három  elem  alkotja:  a  perbeli   funkciók
        megosztása,  a vádló váddal való rendelkezési joga,  a  bíróság
        vádhoz   kötöttsége   mind  az  eljárás  bírósági   szakaszának
        megindítása,   mind   annak   lefolytatása,   mind   pedig   az
        ítélethozatal során. (ABH 2002, 101, 104.) A határozat  szerint
        „[a]  törvényes  vádhoz  a bíróság az eljárás  során  mindvégig
        kötve   van,  csak  a  megvádolt  személy  vád  tárgyává   tett
        cselekménye miatti felelősségéről dönthet, ugyanakkor  a  vádat
        köteles  kimeríteni. (ABH 2002, 101, 106.). Az Alkotmánybíróság
        megállapította   azt   is,  hogy  „[a]   tisztességes   eljárás
        követelményének    alapfeltétele     a     vádlói     és     az
        igazságszolgáltatási funkciók szétválasztása.” (ABH 2002,  101,
        107.)
         A     vádlói     és    az    igazságszolgáltatási     funkciók
        szétválasztásának elve véleményem szerint nem  sérül  önmagában
        attól, hogy az ügyész a tárgyaláson nincs minden esetben jelen.
        A  vád ura az ügyész marad; ő az, aki a váddal való rendelkezés
        keretében  a  vádat  ejtheti, módosíthatja,  megváltoztathatja,
        vagy  kiterjesztheti. Az ügyész törvényben biztosított jogai  a
        tárgyalásról való távolléte esetén sem szállnak át a bíróságra.
        Figyelmet  érdemel,  hogy a vádképviselet megvalósul  tárgyalás
        nélkül   is,   az  egyszerűsített  eljárásokban   (lemondás   a
        tárgyalásról, tárgyalás mellőzése).
         Véleményem    szerint   a   vádképviselethez   az    Alkotmány
        ügyészségre vonatkozó szabályai alapján nem tartozik hozzá  az,
        hogy  az  ügyész  minden esetben jelen legyen a tárgyaláson.  A
        vádirat vagy vádindítvány az ügyészség közlése marad akkor  is,
        ha  azt  esetleg  a bíróság olvassa fel vagy magyarázza  meg  a
        tárgyaláson.
         Az  ügyész  tárgyaláson  való kötelező részvételére  vonatkozó
        szabályok vizsgálatánál jelentősége van annak, hogy a Be.  241.
        §  (1) bekezdés e) pontja alapján az ügyész részvétele abban az
        esetben  is kötelező a tárgyaláson, „ha a bíróság az ügyészt  a
        tárgyaláson való részvételre kötelezte”. A Be-nek ez a szabálya
        a   bíróság  szabad  belátására  bízza  azt,  hogy  a  kötelező
        részvétel Be-ben fogalt más esetein túl bármely további esetben
        is,  ha  a  bíróság a tárgyalás előkészítésekor az  ügy  iratai
        alapján  ezt  indokoltnak látja, az ügyészt a tárgyaláson  való
        részvételre kötelezze.
         A  támadott  szabályok  alkotmányellenességének  vizsgálatakor
        figyelembe    kell   venni   azt   is,   hogy   a   vádiratnak,
        vádindítványnak   bizonyítási  indítványt  kell   tartalmaznia,
        hivatalból általában bizonyítás nincs [Be. 4. § (1) bekezdés] –
        a vádlón van a bizonyítási teher, távollétében is. A Be. 305. §
        (1)  bekezdése  csak lehetővé teszi, hogy a bíróság  hivatalból
        rendeljen  el  bizonyítást,  de a  313.  §  alapján,  ha  nincs
        bizonyítási  indítvány,  a bizonyítási  eljárást  befejezettnek
        kell nyilvánítani.
         A  Be-nek  ezek  a  szabályai alkalmasak annak  biztosítására,
        hogy az ügyészi és bírói funkció elkülöníthető maradjon.

         2.   A  tisztességes  eljáráshoz,  a  független  és  pártatlan
        bírósághoz  való jog büntető ügyben a vádlott joga.  Véleményem
        szerint  a  vádlottat megillető ebből a jogból  nem  következik
        általános  kötelezettség az ügyész számára a  tárgyaláson  való
        részvételre.  Az  Alkotmánybíróság  a  67/1995.  (XII.  7.)  AB
        határozatában    fejtette    ki    részletesen    a     bíróság
        pártatlanságával   kapcsolatos   álláspontját.   „A   pártatlan
        bírósághoz való alkotmányos alapjog az eljárás alá vont személy
        iránti   előítéletmentesség  és  elfogulatlanság  követelményét
        támasztja a bírósággal szemben. Ez egyrészt magával a  bíróval,
        a   bíró   magatartásával,  hozzáállásával  szembeni   elvárás,
        másrészt   az  eljárás  szabályozásával  kapcsolatos   objektív
        követelmény:  el  kell  kerülni minden olyan  helyzetet,  amely
        jogos  kétséget  kelt a bíró pártatlansága  tekintetében”  (ABH
        1995, 346, 347.).
         A  bíróságnak  szubjektíve szabadnak kell  lennie  a  személyi
        elfogultságtól vagy előítéletektől, objektív szempontból  pedig
        a   szabályozásnak   kellő  garanciát   kell   biztosítania   e
        vonatkozásban minden kétely kizárásához.
         A  bíróság  tagjainak  személyes  pártatlanságát  a  kizárásra
        vonatkozó szabályok hivatottak biztosítani (Be. 21-27. §).
         A   pártatlanság  objektív  követelményénél  pedig  azt   kell
        vizsgálni,  hogy  objektív  szempontból  a  szabályozás   kellő
        garanciát   biztosít-e   minden   kétely   kizárásához,    vagy
        ellenkezőleg:   jogos  kétséget  kelt  a   bíró   pártatlansága
        tekintetében.
         Véleményem  szerint  a Be. az ügyészek jogállását,  hatáskörét
        és  eljárási  szerepét úgy határozza meg, hogy az  ügyészek  és
        bírák  jogi  státuszát és szerepét illetően  nem  merülhet  fel
        jogos   kétség   a   bírák  függetlenségével,  pártatlanságával
        kapcsolatban.
         A  büntetőeljárás  során  a  vád  és  az  ítélkezés  egymástól
        elkülönül.  Ezeket  a  feladatokat  más-más  személy,   illetve
        szervezet látja el. A vádat az ügyész, mint közvádló  emeli  és
        képviseli,  a  bíróság  előtt  ő kezdeményezheti  bűncselekmény
        elkövetése miatt felelősség megállapítását. A vád bizonyítása a
        vádlót  terheli [Be. 4. § (1) bekezdés]. Az ítélkezés a bíróság
        feladata.  Önmagában  a  Be. 241. § (1)  bekezdésének  abból  a
        szabályából,  hogy  a  tárgyaláson való  részvétel  nem  minden
        esetben  kötelező  az  ügyész számára, a pártatlanság  objektív
        látszatának sérelmére nem lehet következtetni. A Be. 241. § (1)
        bekezdés  e) pontja lehetővé teszi azt is, hogy ha a bíróság  a
        pártatlansága megkérdőjelezhetőségének veszélyét észleli az ügy
        iratai   alapján,  az  ügyészt  tárgyaláson  való   részvételre
        kötelezze.
         Mindezekre  figyelemmel  ezért  véleményem  szerint  a   bírói
        kezdeményezést   az  Alkotmánybíróságnak   el   kellett   volna
        utasítania.

         Budapest, 2009. július 7.
                                                     Dr. Paczolay Péter
                                                          alkotmánybíró
          .
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          .
          Number of the Decision:
          .
          72/2009. (VII. 10.)
          Date of the decision:
          .
          07/07/2009
          .
          .