A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés
alapján – dr. Balogh Elemér, dr. Lenkovics Barnabás és dr.
Paczolay Péter alkotmánybírók különvéleményével – meghozta az
alábbi
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a büntetőeljárásról
szóló 1998. évi XIX. törvény 241. § (1) bekezdés a), c), d),
e), f) pontjai alkotmányellenesek, ezért e rendelkezéseket
2010. december 31-ei hatállyal megsemmisíti.
A megsemmisítés következtében a büntetőeljárásról szóló 1998.
évi XIX. törvény 241. § (1) bekezdése az alábbi szöveggel marad
hatályban:
„241. § (1) A tárgyaláson az ügyész részvétele kötelező”.
2. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX.
törvény 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f) pontjainak a
Veszprémi Városi Bíróság előtt 6.B. 1995/2006/3. számon
folyamatban lévő ügyben való alkalmazás tilalmára vonatkozó
indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
A Veszprémi Városi Bíróság bírája az előtte folyamatban lévő
6.B. 1995/2006/3. számú ügyben az Alkotmánybíróságról szóló
1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. §-a és a
büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban:
Be.) 266. § (1) bekezdés b) pontja alapján az előtte lévő
büntetőeljárást felfüggesztette és az Alkotmánybírósághoz
fordult, kezdeményezve a Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d),
e), f) pontjai alkotmányellenességének megállapítását és
megsemmisítését. A Be. vizsgálni kért szabályai felsorolják,
hogy mikor kötelező az ügyésznek a tárgyaláson való részétele,
így vannak olyan ügyek, amelyek tárgyalásán az ügyész nem vesz
részt. Az indítványozó kifejtette, hogy a Be. egyéb szabályai
pontosan meghatározzák és elhatárolják a bíróság és –
büntetőeljárás során – az ügyész feladatait a „Be. 241. § (1)
bekezdése a fentiekkel belső ellentmondásban is álló módon, és
alkotmányellenesen azt rögzíti, hogy mikor kötelező az ügyész
tárgyaláson való részvétele, vagyis nem általában kötelező a
részvétele, hanem pont fordítva, csak esetenként és akkor kell
jelen lennie, amikor azt a Be. 241. § (1) a.-f.) pontjai
megszabják.”
Az indítványozó hivatkozott az Alkotmánybíróság 1009/B/2000. AB
határozatára [Magyar Közlöny szám: 14/2002. (III. 20.) AB
határozat] amelyben az Alkotmánybíróság részletesen kifejtette
az ügyészségi és a bírósági funkciók elválasztásának alkotmányi
követelményeit. Ezekkel a követelményekkel – az indítványozó
szerint – a Be. vizsgálni kért szabályai ellentétben állnak. A
bíróság feladata az igazságszolgáltatás és nem a vádképviselet.
Az indítványozó utalt arra, hogy a bizonyítási eljárás a
vádirat benyújtásával nem fejeződik be, a bizonyítás fő
helyszíne a tárgyalás, ott viszont – a Be. megtámadott
rendelkezése értelmében – az ügyész nem biztos, hogy jelen van,
ezért ilyenkor a vádképviselet a bíróságra hárul: „a bírónak ki
kell lépni a bírói szerepből, és a bizonyítási eljárás
felvétele során az ügyész távollétében, mintegy a vád
képviseletében kell kérdeznie”. Az indítványozó szerint a Be.
241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f) pontjai alapján a bírói
és az ügyészi funkciók keverednek, amely „a bíró
pártatlanságába vetett hitet alapjaiban ássa alá!”.
Hiánypótlási felhívás után az indítványozó az Alkotmány 2. §
(1) bekezdését, 45. § (1) bekezdését 50. §-át, 51. § (1) és (2)
bekezdését, valamint 57. § (1) bekezdését jelölte meg, mint
olyan alkotmányos tételeket, amelyek szempontjából kéri a Be.
241. § (1) bekezdés a), c), d), e) f) pontjai alkotmányossági
vizsgálatát. Ezeken belül külön hangsúlyt helyezett az
Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből eredő tisztességes eljáráshoz
való jogra.
Az Alkotmánybíróság az ügyben megkereste a Legfőbb Ügyészt az
üggyel kapcsolatos álláspontjának ismertetése végett.
II.
1. Az Alkotmány indítványozó által jelölt szabályai szerint:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus
jogállam.
(…)
45. § (1) A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a
Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága, az ítélőtáblák, a
Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok, valamint a helyi és a
munkaügyi bíróságok gyakorolják.
(…)
50. § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják
az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi
személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek
jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények
elkövetőit.
(2) A bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok
törvényességét.
(3) A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak
alárendelve. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és politikai
tevékenységet nem folytathatnak.
(4) A bíróságok igazgatását az Országos Igazságszolgáltatási
Tanács végzi, az igazgatásban bírói önkormányzati szervek is
közreműködnek.
(5) A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, továbbá a bírák
jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény elfogadásához a
jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata
szükséges.
51. § (1) A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség
gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi
személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogainak a
védelméről, valamint az alkotmányos rendet, az ország
biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden
cselekmény következetes üldözéséről.
(2) Az ügyészség törvényben meghatározott jogokat gyakorol a
nyomozással összefüggésben, képviseli a vádat a bírósági
eljárásban, továbbá felügyeletet gyakorol a büntetés-
végrehajtás törvényessége felett.
(…)
57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki
egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt
bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a
törvény által felállított független és pártatlan bíróság
igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”
2. A Be. vizsgálni kért szabályai értelmében:
„241. § (1) A tárgyaláson az ügyész részvétele kötelező
a) első fokon, ha a bűncselekményre a törvény ötévi vagy
ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel,
b)
c) a vádlottat fogva tartják,
d) ha a vádlott – a beszámítási képességére tekintet nélkül –
kóros elmeállapotú,
e) ha a bíróság az ügyészt a tárgyaláson való részvételre
kötelezte,
f) ha az ügyész bejelenti, hogy a tárgyaláson részt vesz.”
III.
1. Az Alkotmánybíróság elsőként az eljáró bíró indítványozási
jogával kapcsolatos kérdéseket tekintette át. Az Abtv. 38. §
(1) bekezdése szerint „[a] bíró – a bírósági eljárás
felfüggesztése mellett – az Alkotmánybíróság eljárását
kezdeményezi, ha az előtte folyamatban levő ügy elbírálása
során olyan jogszabályt vagy állami irányítás egyéb jogi
eszközét kell alkalmazni, amelynek alkotmányellenességét
észleli.” Az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerinti bírói
kezdeményezés keretében anyagi jogszabály, eljárási jogszabály,
jogegységi határozat, és elnevezésében bár jogszabálynak vagy
állami irányítás egyéb jogi eszközének nem minősülő,
tartalmában azonban normatív szabály [lásd: 60/1992. (XI. 17.)
AB határozat, ABH 1992, 275.] – tehát valamennyi norma –
vizsgálatát lehet kezdeményezni.
2. Az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerinti további feltétel, hogy
a bírónak a vizsgálni kért jogszabályt az előtte lévő ügyben
alkalmaznia kellene. Jelen ügyben ez a feltétel is teljesül: ha
az eljáró bíró nem alkalmazza a Be. 241. § (1) bekezdés e)
pontját (azaz az ügyész tárgyaláson való részvételre
kötelezését), akkor a főszabály érvényesül, az ügyész nem vesz
részt a tárgyaláson. Az ügy irataiból megállapítható, hogy a
Veszprémi Városi Bíróság előtt lévő a 6.B. 1995/2006/3. számú
ügyben az ügyész közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt
emelt vádat, és bejelentette, hogy a tárgyaláson nem kíván
részt venni. Az eljáró bíró a tárgyalás előkészítése során
észlelte, hogy a tárgyaláson szükséges az ügyész részvételére.
A bíró ezt csak a Be. 241. § (1) bekezdésének alkalmazásával
tudja elérni, tehát az indítványban olyan eljárási szabályról
van szó, amelyet a bírónak az előtte folyamatban lévő ügyben
alkalmazni kell. Az eljáró bíró e szabályról állította – az
ismertetett indokok alapján –, hogy alkotmánysértő, s
kezdeményezte annak vizsgálatát.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy
az eljáró bíró az Abtv. 38. §-ának megfelelő kérelmet nyújtott
be.
IV.
1. A magyar jogrendszerben az ügyész nélküli tárgyalás
megtartásának lehetőségét a büntető perrendtartásról szóló
1951. évi III. törvényt módosító 1954. évi V. törvény vezette
be, a járásbíróság előtti eljárásban. Az ezt követő, a büntető
eljárásról szóló 1962. évi 8. törvényerejű rendelet e szabályt
lényegét tekintve fenntartotta, míg a büntetőeljárásról szóló
1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Régi Be.) a vétségi
eljárásban tette lehetővé az ügyész távollétében történő
tárgyalástartást. A Régi Be. 19. § (2) bekezdés értelmében
vétségi eljárásban az ügyész akkor volt köteles a tárgyaláson
részt venni, ha a) a terheltet fogva tartják, b) bejelentette,
hogy a tárgyaláson részt kíván venni, c) kényszergyógykezelés
kérdésében kell határozni, d) a bíróság az ügyészt a
tárgyaláson való részvételre kötelezte.
E szabályokat váltotta föl a büntetőeljárásól szóló 1998. évi
XIX. törvény jelen ügyben vizsgált rendelkezése. A Be. 241. §
(1) bekezdés a), c), d), e), f) pontjai értelmében a
tárgyaláson az ügyész részvétele kötelező:
„a) első fokon, ha a bűncselekményre a törvény ötévi vagy
ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel,
b)
c) a vádlottat fogva tartják,
d) ha a vádlott – a beszámítási képességére tekintet nélkül –
kóros elmeállapotú,
e) ha a bíróság az ügyészt a tárgyaláson való részvételre
kötelezte,
f) ha az ügyész bejelenti, hogy a tárgyaláson részt vesz.”
A büntetőjogi szabályok rendszerében elsőként az állapítható
meg, hogy a Be. hatályos rendelkezései széles körben teszik
lehetővé tárgyalás tartását ügyész részvétele nélkül. Az ötévi
vagy ennél enyhébb szabadságvesztés körébe tartozik pl. a
közösség elleni izgatás, a halált okozó segítségnyújtás
elmulasztása, az embercsempészés, az összes választás rendje
elleni bűncselekmény, a gazdasági bűncselekmények nagy része
stb. Megemlítendő továbbá, hogy a korábban fogva lévő vádlottal
szemben a fogva tartás bármely okból való megszüntetése is azt
eredményezi, hogy a tárgyaláson (akár első fokú, akár
másodfokú) az ügyésznek már nem kötelező részt venni.
A Legfőbb Ügyész tájékoztatása szerint 2008-ban az első fokú
bíróságok tárgyalásainak 36-37 %-án nem vett részt az ügyész.
Mindezek alapján megállapítható, hogy a tárgyalandó ügyek
jelentős hányadát érinti a jelen ügyben vizsgált Be. 241. § (1)
bekezdés a), c), d), e), f) pontja.
2. Az Alkotmánybíróság az indítványozó által is hivatkozott
14/2002. (III. 20.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) az
Alkotmánynak a bíróságokat érintő rendelkezései [45. § (1)
bekezdés, 50. § (1) bekezdés], valamint az ügyészségre
vonatkozó egyes szabályai [51. § (2) bekezdése] összevetése és
a tisztességes eljáráshoz való jog [57. § (1) bekezdés]
értelmezése kapcsán fejtette ki álláspontját a közvádlói és az
igazságszolgáltatási funkciók szétválasztásának – az
Alkotmányból fakadó – követelményéről. Az Abh. a Be. azon
szabályának alkotmányellenességét állapította meg, amely a bíró
kötelezettségévé tette az ügyész figyelmének felhívását
(illetve értesítését), ha a vád kiterjesztésének lehet helye.
Az Abh. megállapította: „Az Alkotmánnyal összhangban a
büntetőeljárásról szóló törvény a közvádra üldözendő
bűncselekmények miatti vádemelés tekintetében a döntés
felelősségét kivételt nem tűrő módon az ügyészre ruházza. A
vádemeléssel az ügyész azt juttatja kifejezésre, hogy a
rendelkezésére bocsátott nyomozási iratok alapján milyen, a
terhelt felelősségét megalapozó tényeket állapított meg és
ezekkel kapcsolatban mi a jogi álláspontja. A vádképviselet
azzal a kötelezettséggel jár, hogy a bizonyítás eredményéhez
képest az ügyész a szakmai, hivatásbeli felelősség szabályai
szerint eljárva a vád terjedelmében változtatást eszközöljön
(ABH 2002, 101, 108.).
Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság kifejtette továbbá: „Az Emberi
Jogok Európai Bíróságának az objektív teszttel [azaz, hogy a
bíróságnak nemcsak pártatlannak kell lenni, hanem pártatlannak
is kell látszani] kapcsolatos gyakorlatából egyértelműen
kitűnik, hogy az eljárás során a bíró által ellátott funkciók
vizsgálata alapvető kérdés. A funkcióhalmozódás, vagyis azon
eset, amikor a bíró ítélkezésen kívüli, a vizsgálattal vagy a
váddal kapcsolatos feladatokat is ellát, a Bíróság szerint
jogos kételyeket ébreszt a pártatlanságával kapcsolatban.
Alapvető kérdés, hogy a bíró, aki a felek felett áll, a
felektől különüljön el. A büntetőeljárás feltétele a vád,
amelyet a védelem támad, ezért a bíró elkülönültsége úgy
biztosítható, ha a vádat nem ő fogalmazza meg, a váddal
kapcsolatos feladatokat egy tőle elkülönült személy látja el. A
vád és az ítélkezés feladatainak egy eljáráson belül azonos
személy által történő ellátása önmagában alkalmas a bíró
pártatlanságának megkérdőjelezésére, függetlenül attól, hogy
milyen személyes magatartást tanúsított. (Eur. Court H. R.,
Case of De Cubber v. Belgium, Ser. A-86.; Eur. Court H. R.,
Case of Piersack v. Belgium, Ser. A-53.)” (ABH 2002, 101,
109.). „(…) Mindebből az következik, hogy az ügyészség és a
bíróság feladatainak elkülönítése nem pusztán a
vádemelés–vádképviselet szabályainak formális betartását
jelenti, hanem súlyozott szerepe van a vád tartalmi értelemben
vett törvényessége szempontjából is. A bírói és ügyészi
tevékenységre vonatkozó részletes eljárási szabályok, az
eljárás alanyai számára előírt kötelezettségek és a részükre
biztosított jogosultságok konstrukciója a tisztességes eljárás
követelménye szempontjából alapvető jelentőségű. Az eljárási
funkciók közötti „átjárhatóság” lehetőségének megteremtése, sőt
kötelezettségként történő előírása, amely az eljárás teljes
bírósági szakaszában töretlenül érvényesül, a vád tartalmi
törvényességét kérdőjelezi meg és ekként sérti a tisztességes
eljárás követelményét” (ABH 2002, 101, 110.).
3. Jelen ügyben az az alkotmányossági kérdés, hogy sérül-e a
bíróság és az ügyészség alkotmányos státuszára vonatkozó
alkotmányi rendelkezés akkor, amikor a tárgyalás megtartható az
ügyész részvétele nélkül, a bírói szerep kiegészül-e egy
közvádlói feladattal? Az Alkotmány 51. § (2) bekezdés szerint
„Az ügyészség törvényben meghatározott jogokat gyakorol a
nyomozással összefüggésben, képviseli a vádat a bírósági
eljárásban, továbbá felügyeletet gyakorol a büntetés-
végrehajtás törvényessége felett.” A vádképviselet tehát az
Alkotmányban meghatározott egyik ügyészi feladat.
Az ügyészség alkotmányos jogállását, feladatait az
Alkotmánybíróság több határozata értelmezte. Az 1/1994. (I. 7.)
AB határozatában megállapította: „Az ügyészség – a
kontinentális jogrendszerekben általában véve elfogadott
helyzetének megfelelően – a Magyar Köztársaságban elsősorban az
ún. vádfunkciót ellátó szervezet. Ilyen tartalommal szabályozza
az Alkotmány 51. § (1) és (2) bekezdése az ügyészség
alkotmányos jogállását, bűnüldözési és közvádi funkcióit és az
azokhoz kapcsolódó egyéb feladatait és hatáskörét. A (3)
bekezdés értelmében az ügyészség e fő funkció mellett más
feladatokat is ellát.” (ABH 1994, 29, 33.)
Az 52/1996. (XI. 14.) AB határozat megerősítve a fentieket, és
továbbfűzve azt, megállapította: „Az igazságszolgáltatásban
való részvétel az ügyészség alkotmányos kötelessége. Az
Alkotmány 51. § (1) bekezdése szerint az ügyészség gondoskodik
az állampolgárok jogainak védelméről és a bűncselekmények
üldözéséről. A bűnüldözés révén és a vádképviselet útján az
ügyészség önálló nevesített jogosítványokkal (vádképviselet és
vádelv) résztvevője az igazságszolgáltatásnak. Az Alkotmány 51.
§ (2) bekezdése szerint az ügyészség „képviseli a vádat a
bírósági eljárásban”. A büntetőeljárás központi része a bírói
eljárás…” (ABH 1996, 159, 161.)
Az ügyészségnek a büntetőeljáráson belüli szerepét emelte ki a
12/2001. (V. 14.) AB határozat amikor hangsúlyozta: „az
ügyészség alkotmányos feladatellátása különválik az állam
büntetőhatalmának gyakorlása és az egyéb eljárások
tekintetében” (ABH 2001. 163, 168.).
Az Alkotmánybíróság a legfőbb ügyész és az ügyészség
alkotmányos jogállását, közjogi helyzetét átfogóan a 3/2004.
(II. 17.) AB határozatban értelmezte. A határozat szerint az
ügyészség – szemben a bíróságokkal – nem önálló hatalmi ág, de
önálló alkotmányos szervezet (ABH 2004, 48, 58.). A legfőbb
ügyész és az ügyészség alkotmányos feladatai közé tartozik –
többek között – a Magyar Köztársaság érdekeit, illetve a
demokráciát sértő vagy veszélyeztető cselekmények üldözése, a
törvényesség biztosítása és védelme. Az ügyészség képviseli a
vádat a bírósági eljárásban, felügyeletet gyakorol a büntetés-
végrehajtás törvényessége felett, és meghatározott jogok
illetik meg a nyomozással összefüggésben. E feladatok jogszerű
ellátása az ügyészség és a legfőbb ügyész alkotmányos
kötelezettsége. (ABH 2004, 48, 62.)
A 42/2005. (XI. 14.) AB határozat pedig – többek között –
megállapította: „A hatalmi ágak elválasztására és a büntető
hatalomra vonatkozó alkotmányos követelményekből és
garanciákból egyértelműen következik, hogy a közhatalmat
gyakorló állami szervezetek csak az Alkotmány és az Alkotmányon
alapuló szervezeti és eljárási-végrehajtási törvények
kifejezett felhatalmazása és feladatkijelölése alapján vehetnek
részt a büntető felelősségre vonás folyamatában. A hatalmi ágak
elválasztásának elvéből a jelen esetben egyértelmű, hogy a
vádlói közhatalom nem kerülhet az ügyészségen kívül más
közhatalmi szervhez. (…)
Az állam büntetőjogi igényének érvényesítésében az Alkotmány, a
szervezeti törvények és a Be. a közvádlói jogkört az
ügyészségre bízta, amelynek működéséért és működőképességéért
az állam felel.” (ABH 2005, 504, 524-525.)
A közvádlói jogkör részleteit tehát részben a Be. szabályozza.
Ennek alaprendelkezését a Be. 28. §-a fogalmazza meg. A Be. 28.
§ (1) bekezdés értelmében: „Az ügyész a közvádló. Az ügyész
kötelessége, hogy mind a terheltet terhelő és mentő, mind a
büntetőjogi felelősséget súlyosító és enyhítő körülményeket az
eljárás minden szakaszában figyelembe vegye.” A Be. 28. § (7)
bekezdése pedig kimondja, hogy „az ügyész az e törvényben
meghatározott feltételek esetén vádat emel, és a bíróság előtt
– a magánvád és a pótmagánvád esetét kivéve – a vádat
képviseli, vagy dönt a közvetítői eljárásra utalásról, a
vádemelés elhalasztásáról, illetőleg részbeni mellőzéséről. Az
ügyész a vádat elejtheti vagy módosíthatja….”
4. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Alkotmányon
alapuló ügyészi vádképviselet feltételezi az ügyész tárgyaláson
való jelenlétét, a vád személyes képviseletét. Az ügyészi
jelenlét nélküli szabály korlátozza, hogy az ügyész közvádlói
feladatának maradéktalanul eleget tegyen. A Be. 342. § (2)
bekezdése értelmében, ha az ügyész nincs jelen a tárgyaláson, a
vádiratból a vádat a bíróság ismerteti. Az Alkotmánybíróság
álláspontja, hogy önmagában a bírói vádismertetés (az ügyész
által megírt vádirat felolvasása) még nem jelenti (ténylegesen,
legfeljebb látszatában) az igazságszolgáltatási és vádfunkciók
Alkotmánnyal ellentétes keveredését. Az alkotmányossági
probléma – a tárgyaláson való kötelező ügyészi jelenlét – a
tárgyalás – mint a büntetőeljárás meghatározó, súlyponti,
érdemi szakasza – funkciójának figyelembe vétele alapján
ítélhető meg. Az (új) Be. szerint a tárgyalás a bizonyítás
színhelye, ami nem merül ki a vádirat, illetve nyomozási
jegyzőkönyvek tartalmának, ismertetésével. A nyomozási szakban,
illetve a vádemelés során a vád megalapozásához szükséges
mértékig történik a bizonyítékok összegyűjtése. A bírósági
ítélet alapját képező tényállás azonban a tárgyaláson – az ott
történő érdemi bizonyítás keretében – áll össze. A tárgyaláson
a vádlottak, a tanúk kihallgatásra kerülnek, egyéb bizonyítási
eszközök igénybevétele válhat szükségessé, így a bizonyítás
anyaga a tárgyaláson változhat. A védelem a tárgyalásra egyéb
bizonyítást is kezdeményezhet, új tanúkat, szakértőket
vonultathat fel. Az ügyész feladata, hogy az írásbeli vád és az
általa előterjesztett végindítvány alkalmával szóban
előterjesztett tényállás – amely a tárgyaláson válik véglegessé
– összhangban legyen, azaz a vád harmonizáljon a tárgyalás
során alakuló tényállással. A tárgyalás tehát feltételezi az
„élő vádat”. Az Alkotmánybíróság a 3/2004. (II. 17.) AB
határozatban leszögezte: „Az, hogy a konkrét ügyben
rendelkezésére álló tényeket, adatokat stb. az ügyész milyen
módon értékeli, abból milyen következtetéseket von le, az
ügyész szabad mérlegelési jogkörébe és szakmai felelősségébe
tartozik.” (ABH 2004, 48, 62.) Az ügyészség alkotmányos
funkciójának ellátása szempontjából elengedhetetlen az ügyész
tárgyaláson való részvétele a vád (vagy a vád egyes elemeinek)
megváltoztatásához, kiterjesztéséhez, vagy épp a vád
elejtéséhez. Az ezekhez vezető út, a vád érvényesítését
szolgáló indítványok (pl. a bizonyítás alakulására tekintettel
újabb tanúk kihallgatására irányuló indítványok), nyilatkozatok
megtétele, szintén feltételezi az ügyész tárgyaláson való
jelenlétét. Ha az ügyész nincs jelen, a bíró vádlói szerepbe is
kényszerül: a bírónak az ügyészre tartozó kérdéseket kell
feltennie (pl. visszavont beismerő vallomás esetén). A Be. 4. §
(1) bekezdése kimondja, hogy „A vád bizonyítása a vádlót
terheli”, a Be. 75. § (1) bekezdés második mondata értelmében
pedig „A bizonyítás során a tényállás alapos és hiánytalan, a
valóságnak megfelelő tisztázására kell törekedni, azonban, ha
az ügyész nem indítványozza, a bíróság nem köteles a vádat
alátámasztó bizonyítási eszközök beszerzésére, és
megvizsgálására.” Az Alkotmánybíróság megítélése szerint e
szabályok ellenére fönnáll az alkotmányossági probléma. Ugyanis
ha az ügyész azért nem tudja indítványozni a vádat alátámasztó
bizonyítást, mert nincs jelen a tárgyaláson, akkor a bíróság –
ha nem akar ügyészi szerepbe kerülni – pusztán az ügyészi
jelenlét hiánya miatt nem tudja maradéktalanul ellátni
alkotmányos feladatát: az igazságszolgáltatást. Az Alkotmány
45. § (1) bekezdése és 50. § (1)-(2) bekezdése szerint a
bíróság feladata az igazságszolgáltatás. Az igazságszolgáltatás
során az állam büntetőjogi igényét az ügyész képviseli. Az
ügyészi jelenlét így érinti az állam büntetőhatalmának
megjelenítését. Az ügyész jelenlétének hiánya az ítélkezés
egészére kihat: ha az ügyész nincs jelen, a bíróságnak
figyelmen kívül kell hagynia olyan – a tárgyaláson bizonyítást
nyert – tényeket, amelyek a vád kiterjesztését eredményeznék.
Nem hagyhat viszont figyelmen kívül (értékelni kell) olyan, a
vádiratban eredetileg szereplő ténybeli részleteket, amelyek a
tárgyaláson nyilvánvalóan nem nyertek bizonyítást. Az ügyész
tárgyaláson való jelenlétének hiánya miatt az eljárásban a
kontradiktórius elv nem érvényesül. A 62/2006. (XI. 23.) AB
határozatban az Alkotmánybíróság ismételten megerősítette: „Az
Alkotmány az igazságszolgáltatást, a bűncselekmény elkövetőinek
megbüntetését a bíróság funkciójaként határozza meg [45. § (1)
bekezdés, 50. § (1) bekezdés]. A funkció teljesítésének –
főszabályként – elengedhetetlen feltétele, hogy az ügyészség
teljesítse a közvádlói jogállásból adódó alkotmányos feladatát
[51. § (1) és (2) bekezdés]”. (ABH 2006, 697, 707.)
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az ügyész tárgyaláson
való jelenléte a közvádlói feladatának, mint alkotmányos
feladatának elválaszthatatlan része, azt az Alkotmány alapján
ellátni köteles.
5. A Be.-hez kapcsolódó általános indokolás – a törvény
alapjául szolgáló elvek között – rögzíti, hogy „Az alaptípusnak
tekintendő eljárás mellett – ahol a tárgyalás dominál – ki kell
alakítani az egyszerűsített eljárásokat, amelyek megfelelő
alkalmazása lehetőséget ad az ügyek differenciált
elbírálására.” Az ügyész számára a Be. több ilyen – az
alaptípustól eltérő – lehetőséget is kínál; az ügyész – ha úgy
ítéli meg, hogy az adott ügyet nem kell elvinni a tárgyalásig –
uralja az eljárást:
- Az ügyész a Be. 28. § (7) bekezdése értelmében dönthet az
adott ügy közvetítői eljárás elé utalásáról. A Be. 221/A. § (1)
bekezdése értelmében „A közvetítői eljárás a személy elleni
(Btk. XII. fejezet I. és III. cím), a közlekedési (Btk. XIII.
fejezet), illetőleg a vagyon elleni (Btk. XVIII. fejezet),
ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő
bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás tartama alatt, a
gyanúsított vagy a sértett indítványára, illetőleg önkéntes
hozzájárulásukkal alkalmazható eljárás.” A jelölt
ügycsoportokban tehát az öt évi szabadságvesztésnél nem
súlyosabban büntetendő bűncselekmények tartoznak [ugyan úgy,
mint a jelen ügyben vizsgált Be. 241. § (1) bekezdés a) pontja
szerint]. Az eljárás részletes szabályait a büntető ügyekben
alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII.
törvény tartalmazza.
- Az ügyész – szintén a Be. 28. § (7) bekezdése értelmében –
dönthet a vádemelés elhalasztásáról is. A vádemelés
elhalasztásának részletes szabályait a Be. 222-223 §-ai
tartalmazzák. A 222. § (1) bekezdés alapján „Az ügyész a
vádemelés helyett háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb
büntetéssel büntetendő bűncselekmény miatt – a bűncselekmény
súlyára, és a rendkívüli enyhítő körülményekre tekintettel – a
vádemelést egy évtől két évig terjedő időre határozattal
elhalaszthatja, ha ennek a gyanúsított jövőbeni magatartásában
mutatkozó kedvező hatása feltételezhető.” [Illetve itt
említendő meg, hogy a társadalomra már nem veszélyes, vagy
csekély fokban veszélyes cselekmények esetén a Be. 190. § (1)
bekezdés j) pontja értelmében az ügyész megrovást is
alkalmazhat.]
- Az eljárás gyorsítását, egyszerűsítését szolgálja a bíróság
elé állítás jogintézménye. A Be. 517. §-a értelmében „Az ügyész
a terheltet a bűncselekmény elkövetésétől számított tizenöt
napon belül bíróság elé állíthatja, ha a) a bűncselekményre a
törvény nyolcévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést
rendel, b) az ügy megítélése egyszerű, c) a bizonyítékok
rendelkezésre állnak, d) a terheltet tetten érték, vagy a
bűncselekmény elkövetését beismerte.”
- Az eljárás gyorsítását szolgáló intézmény továbbá a Be. XXVI.
fejezetében szabályozott tárgyalásról való lemondás, amelynek
alkalmazásában szintén meghatározó szerepe van az ügyésznek.
Ennek alkalmazására a Be. 534. § (1) bekezdésében írt együttes
feltételek megléte esetén kerülhet sor, azaz „a bíróság az
ügyész indítványára a nyolc évnél nem súlyosabb
szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt indított
eljárásban nyilvános ülésen hozott ítélettel megállapíthatja a
vádlott bűnösségét, és büntetést szabhat ki, ha a vádlott a
tárgyaláshoz való jogáról lemond, és beismerő vallomást tesz”.
- A Be XXVII. fejezet tartalmazza a tárgyalás mellőzésének
jogintézményét. Az 544. § (1) bekezdés értelmében „A bíróság az
ügyész indítványára – magánvádas ügyben hivatalból – a
szabadlábon lévő vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével
végzésben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést,
pénzbüntetést, illetőleg önálló büntetésként foglalkozástól
eltiltást, járművezetéstől eltiltást, kiutasítást – katonával
szemben lefokozást, szolgálati viszony megszüntetését is –,
továbbá intézkedésként próbára bocsátást, megrovást alkalmaz a
háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő
bűncselekmény esetén, ha
a) a törvény a szabadságvesztés végrehajtásának
felfüggesztését, pénzbüntetés kiszabását, a próbára bocsátást,
illetőleg a mellékbüntetés önálló büntetésként alkalmazását
lehetővé teszi,
b) a tényállás egyszerű,
c) a vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte,
d) a büntetés célja tárgyalás nélkül is elérhető.”
Látható tehát, hogy ezen szabályok alkalmazása révén az ügyész
a büntetőeljárás során pergazdaságossági szempontokat
érvényesíthet, nincs minden esetben szükség olyan eljárásra,
ahol a tárgyalás dominál. Az Alkotmánybíróság megítélése
szerint ugyanakkor, ha az ügyész vádat emel, és tárgyalás
tartására kerül sor, akkor az ügyészség – fentebb bemutatott –
alkotmányos jogállásából következik, hogy az ügyész a
tárgyaláson legyen jelen, és ott lássa el a vádképviselettel
kapcsolatos funkciókat. Az Alkotmánybíróság az 5/1999. (III.
31.) AB határozatában hangsúlyozta, hogy döntéseiben „nem az
egyszerűsített eljárások létjogosultságát kérdőjelezi meg,
hiszen részben épp ezektől az eljárási formáktól várható a
büntető igazságszolgáltatás korszerűbbé válása. E felfogás
tükröződik a 2000. január 1-jén hatályba lépő új
büntetőeljárási törvényben is. Az Alkotmánybíróság az
egyszerűsített eljárások jelentőségének növekedése kapcsán arra
mutat rá, hogy az egyszerűsítés, az ésszerűsítés és a
pergazdaságossági szempontok érvényre juttatásakor fokozott
figyelmet kell fordítani az alkotmányos büntetőjog
követelményeire.” (ABH 1999, 75, 89.)
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint azonban ha tárgyalás
tartására kerül sor, akkor a tárgyalás tartásához köthető
büntetőeljárási garanciáknak érvényesülnie kell. A tárgyaláson
történő bizonyítás miatt ilyen garancia az ügyész tárgyaláson
való jelenléte.
A tárgyaláson való ügyészi jelenlét, mint alkotmányos garancia
közvetlenül érinti a tisztességes eljáráshoz való jogot,
amelyet az Alkotmánybíróság az alkotmányos büntetőjog
alapintézményei között sorolja fel. [6/1998. (III. 11.) AB
határozat; ABH 1998, 91, 99.]. Az Alkotmánybíróság
gyakorlatában a tisztességes eljárás követelménye olyan
minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek
figyelembevételével lehet megítélni. Az Alkotmánybíróság
eljárásában azonban csupán a tisztességes eljárás megkövetelte
általános ismérvek megállapítására van lehetőség. Az
Alkotmánybíróság több döntésében utalt arra, hogy a
tisztességes eljáráshoz való jog abszolút jog, amellyel szemben
nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél,
mert már maga is mérlegelés eredménye [6/1998. (III. 11.) AB
határozat ABH 1998, 91, 95, 99.; 14/2004. (V. 7.) AB határozat,
ABH 2004, 241, 256.]. A tisztességes eljáráshoz való jogra
vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlatot összegző 14/2004. (V.
7.) AB határozat – többek között – megállapította, hogy „[a]
büntetőeljárás szempontjából ezek a tételek a büntető
igazságszolgáltatás történeti rendszereinek felhalmozódott
tapasztalatán alapulnak. Eszerint: az igazság feltárásának az a
legmegfelelőbb módja, ha az ítélkezésben független és pártatlan
bíróság nyilvános tárgyaláson, a bizonyítás tekintetében
egyenlő jogokkal résztvevő felek aktív közreműködésével
lefolytatott eljárás eredményeként, közvetlen észlelése útján
szerzett bizonyítékok szabad mérlegelésével állapítja meg a
büntető felelősségre vonás eldöntéséhez szükséges tényeket”
(ABH 2004, 241, 266.). E határozat tehát a büntetőeljárás
tárgyaláson történő bizonyítási szakasza tekintetében vezette
le a tisztességes eljáráshoz való jogból a felek (így az
ügyész) aktív közreműködésének alkotmányos igényét.
A tisztességes eljáráshoz való jog jogosultja –
büntetőeljárásról lévén szó – elsősorban a terhelt, ugyanakkor
e jog érvényesítése – mint ahogy a fenti határozatokban is
szerepel – áthatja az igazságszolgáltatási eljárás egészét,
biztosítja, hogy a büntetőeljárásban részt vevők el tudják
látni alkotmányos és törvényes funkciójukat. Az
Alkotmánybíróság megítélése szerint az az eljárás, amelyben
kétség merülhet fel a bírák pártatlanságát illetően, akár annak
látszatában (lásd az Abh.-ban bemutatott objektív tesztet; ABH
2002, 101, 110.) – adott esetben a bírósági és ügyészi funkciók
esetleges keveredését illetően – sérti a tisztességes
eljáráshoz való jogot. A terheltet – az Alkotmány alapján –
megilleti a védelem joga. A tárgyalás tisztességes volta a
védelem szempontjából is az ügyészi jelenlét szükségességét
veti fel, hiszen a tárgyaláson történt bizonyítás során az
ügyész akár vádelejtésre is juthat, a védői feladatok hatékony
ellátása pedig módosíthatja az ügyészi fellépést. Az Európa
Tanács Miniszteri Bizottsága által 2000. október 6-án
elfogadott „Az ügyészség szerepe a büntető igazságszolgáltatás
rendszerében” című ajánlás 17. pontja kimondja, hogy „Az
Államoknak hatékony intézkedéseket kell hozniuk annak
biztosítására, hogy az ügyészek jogállását, hatáskörét és
eljárási szerepét a törvény úgy határozza meg, hogy jogos
kétség ne merülhessen fel a bírák függetlenségét és
pártatlanságát illetően.” [Rec(2000) 19] Az ehhez (a 17.
ponthoz) kapcsolódó magyarázó kommentár pedig kiemeli, hogy
„bármiféle félreértést el kell oszlatni az ügyészek és a bírák
jogi státuszát és szerepét illetően, mégpedig azért, hogy e két
hivatás a közvélemény szemében világosan elkülöníthető legyen,
tehát a jogkeresők gondolkodásában a kettő ne legyen
összekeverhető. Az első lépés ebben az irányban az, hogy
világos szabályok határozzák meg az ügyész eljárási jogkörét”.
Megállapítható tehát, hogy pergazdaságossági és eljárás-
egyszerűsítési szempontok nem szolgálhatnak indokul a
büntetőeljárási garanciák félretételére, nem indokolhatják,
hogy a vádfunkciók és az igazságszolgáltatási funkciók
esetszerű keveredése révén kétség merüljön fel a bíróság
pártatlansága, az eljárás tisztességes voltát érintően. Az
ügyész tárgyaláson való jelenléte a büntetőeljárás garancia-
rendszerét közvetlenül érinti, jelenlétének hiánya nem lehet
eljárás-egyszerűsítési szempont, mert ez az alkotmányos
büntetőjog sérelmével járhat.
6. Összegezve a fentieket, az Alkotmánybíróság arra a
következtetésre jutott, hogy az a szabály, amely lehetővé teszi
büntetőeljárás során, hogy az ügyész ne vegyen részt a
tárgyaláson, azaz a Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f)
pontja, ellentétben áll az Alkotmánynak az ügyészségre – az
ügyészség alkotmányos jogállására – vonatkozó 51. § (1) és (2)
bekezdésével. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezéseinek sérelme
egyben az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből eredő
hatalommegosztás államszervezeti elvének, továbbá az Alkotmány
45. § (1) és 50. § (1) és (2) bekezdésének, a bíróság
igazságszolgáltatási feladatait meghatározó alkotmányi
szabályoknak, valamint az Alkotmány 57. § (1) bekezdésén
alapuló tisztességes eljárás alkotmányos követelményének
sérelmét is eredményezi.
A fenti indokok alapján az Alkotmánybíróság megállapította a
Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f) pontjai
alkotmányellenességét és e rendelkezéseket megsemmisítette. A
megsemmisítés következtében a Be. 241. § (1) bekezdése a
következő a szöveggel marad hatályban: „A tárgyaláson az ügyész
részvétele kötelező”. Az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes
rendelkezést pro futuro, 2010. december 31-ei hatállyal
semmisítette meg. A jövőre nézve történő megsemmisítést két
szempont indokolta, egyrészt a törvényhozásnak megfelelő anyagi
és jogszabályi feltételeket kell teremtenie ahhoz, hogy ne
sérüljön az Alkotmány 57. § (1) bekezdése, másrészt kellő időt
kell biztosítani az ügyészi szervezet számára az új helyzethez
való alkalmazkodáshoz.
Az Alkotmánybíróság észlelte, hogy a Be. – e határozatban is
idézett – több szabálya [pl. a Be. 342. § (2) bekezdése] arra
az esetre irányadó, amikor az ügyész nem vesz részt a
tárgyaláson. Az Alkotmánybíróság az összefüggés okán mégsem
terjesztette ki a megsemmisítés hatályát ezekre a
rendelkezésekre, mert hatályban maradásuk a jogbiztonságot nem
sérti. Ha a tárgyaláson az ügyész részvétele minden esetben
kötelező, az ettől eltérő helyzetre vonatkozó kisegítő
rendelkezések értelemszerűen nem kerülnek alkalmazásra.
A bírói kezdeményezés a Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e),
f) pontjainak megsemmisítése mellett e rendelkezéseknek a
Veszprémi Városi Bíróság előtt 6.B. 1995/2006/3. számon
folyamatban lévő ügyben való alkalmazás tilalmának kimondására
is vonatkozott. Az Abtv. 43. § (4) bekezdése szerint lehetőség
van a megsemmisítés hatályának eltérő megállapítására az
alkalmazási tilalommal érintett ügyben, ha a jogbiztonság vagy
az eljárás kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja. Az
Alkotmánybíróság az alkotmányellenes rendelkezések
megsemmisítésének hatályát 2010. december 31-ével állapította
meg, azonban sem a jogbiztonság sem pedig az eljárás
kezdeményező különösen fontos érdeke nem indokolja a
megsemmisítés hatályának a konkrét ügyben eltérő
megállapítását. Az indítványozó az alkotmányellenes
rendelkezések megsemmisítésének 2010. december 31-ei határideje
előtt – a Be. 241. (1) bekezdés e) pontja alapján – el tudja
érni az ügyész tárgyaláson való jelenlétét. Erre tekintettel az
Alkotmánybíróság a Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f)
pontjainak a Veszprémi Városi Bíróság előtt 6.B. 1995/2006/3.
számon folyamatban lévő ügyben való alkalmazás tilalmára
vonatkozó indítványt elutasította.
Az Alkotmánybíróság határozatának a Magyar Közlönyben való
közzétételét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII.
törvény 41. §-ára tekintettel rendelte el.
Dr. Paczolay Péter
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér Dr. Bragyova András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András Dr. Kiss László
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter Dr. Lenkovics Barnabás
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós Dr. Trócsányi László
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Balogh Elemér alkotmánybíró különvéleménye
A határozat rendelkező részének 1. pontjával és annak
indokolásával nem értek egyet. Álláspontom szerint jelen ügyben
a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a
továbbiakban: Be.) 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f)
pontja alkotmányellenességének megállapítására és
megsemmisítésére irányuló indítvány elutasításának lenne helye.
1. Az Alkotmány 51. § (1) bekezdésének rendelkezése szerint
„a Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség
gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi
személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogainak a
védelméről, valamint az alkotmányos rendet, az ország
biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden
cselekmény következetes üldözéséről.”
A (2) bekezdés rendelkezése alapján „az ügyészség törvényben
meghatározott jogokat gyakorol a nyomozással összefüggésben,
képviseli a vádat a bírósági eljárásban, továbbá felügyeletet
gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett.”
Az ügyész bíróság előtti vádképviseleti jogával
összefüggésben a Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f)
pontjai az ügyész tárgyalási részvételének kötelező eseteit
sorolja fel, mérlegelési jogot biztosítva ezzel a vádhatóságnak
a felsorolt okokat nem érintő ügyekben a tárgyaláson való
részvételére.
A többségi határozat szerint „az Alkotmányon alapuló ügyészi
vádképviselet feltételezi az ügyész tárgyaláson való
jelenlétét, a vád személyes képviseletét. Az ügyészi jelenlét
nélküli szabály korlátozza, hogy az ügyész közvádlói
feladatának maradéktalanul eleget tegyen. A Be. 342. § (2)
bekezdése értelmében, ha az ügyész nincs jelen a tárgyaláson, a
vádiratból a vádat a bíróság ismerteti. Az Alkotmánybíróság
álláspontja, hogy önmagában a bírói vádismertetés (az ügyész
által megírt vádirat felolvasása) még nem jelenti (ténylegesen,
legfeljebb látszatában) az igazságszolgáltatási és vádfunkciók
Alkotmánnyal ellentétes keveredését.”
Véleményem szerint az Alkotmány 51. § (2) bekezdésének
rendelkezéséből csak a vádmonopólium gyakorlásának
kötelezettsége következik, azonban az ügyész tárgyaláson való
„kényszerű” jelenlétének kötelezettsége nem.
Ennek megfelelően, az állami büntető igény érvényesítése az
|gyész alkotmányos kötelessége, és e közhatalmi tevékenységét
gyakorolja a vádemeléssel.
Az ezzel összefüggő vádképviselethez olyan széleskörű
rendelkezési jog társul, ami nem korlátozható csak az ügyész
tárgyalási részvételére. Ez a jogosítvány, így a váddal való
rendelkezés kizárólagos joga és az ehhez társuló eljárásjogi
lehetőségek, akkor is megilletik a közvádlót, ha a tárgyaláson
nincsen jelen.
A Be. rendszerében a tisztességes eljáráshoz való jog
érvényesítésének feltétele az eljárási feladatok elkülönítése
(Be. 1. §). Ennek megfelelően a vádat a vádlónak kell
bizonyítania [Be. 4. § (1) bekezdés].
A Be. 75. § (1) bekezdésének rendelkezése meghatározza a
hatóságok kötelezettségét, miszerint a bizonyítási eljárás
során kötelesek megtenni mindent annak érdekében, hogy a
tényállást alaposan, a valóságnak megfelelően tisztázzák. Ebből
következően a bíróságnak megalapozott, vagyis hiánytalan és
helyes tényállást kell megállapítania. Ennek érdekében
hivatalból vagy az eljárásban résztvevők indítványára
intézkedik az iránt, hogy a bizonyítási eszközök a tárgyaláson
rendelkezésre álljanak. E célból határidő tűzésével
megkeresheti az ügyészt [Be. 268. § (1) bekezdés]. A bíróság
azonban nem nyomoz, és amennyiben az ügyész nem indítványozza,
a bíróság nem köteles a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök
beszerzésére és megvizsgálására.
Ezt a látszólagos ellentmondást oldja fel a büntetőeljárás
bírósági szakaszának hivatkozott főszabálya, miszerint a
bíróságnak minden szempontból megalapozott tényállást kell
megállapítania. Abban az esetben, ha erre csak úgy van mód a
konkrét eljárásban, hogy az ügyész által nem biztosított
bizonyítási eszközöket kell beszerezni, úgy a bíróság köteles
ügyészi indítvány és ügyészi közreműködés nélkül is ezeket
beszerezni és megvizsgálni.
Ilyen körülmények között az ügyész tárgyalási távolléte nem
eredményezi az eljárási feladatok még esetleges keveredését
sem, álláspontom szerint nem sérül a tisztességes eljáráshoz
való jog.
2. Az ügyész kötelező tárgyalási jelenlétét előíró Be. 241. §
(1) bekezdésének e) és f) pontjai lehetőséget biztosítanak mind
az eljáró bírónak, mind az ügyésznek, hogy az adott ügyben a
vádirat benyújtását követően bekövetkezett — objektív vagy
szubjektív — változásokra tekintettel módosítsák az eredeti
ügyészi távolmaradásra vonatkozó bejelentést. Ennek megfelelően
az ügyész bejelentheti a tárgyaláson való részvételét, míg
ugyanerre a bíróság kötelezheti. (Ebben az esetben ügyészségi
fogalmazó vagy titkár a vád képviseletében nem járhat el.)
Véleményem szerint az 1. pontban hivatkozott főszabály
mellett a támadott törvényhely említett rendelkezései további
garanciát jelentenek a tisztességes eljárás alkotmányos
alapelvének védelme érdekében, amivel az elkülönült eljárási
feladatok gyakorlása során a konkrét ügyben mind a bíró, mind
az ügyész szabadon mérlegelheti az ügyészi tárgyalási részvétel
szükségességét és indokoltságát.
3. A többségi határozat is megerősíti az Alkotmánybíróság
5/1999. (III. 31.) AB határozatában már kifejtetett azon
álláspontot, miszerint „nem az egyszerűsített eljárások
létjogosultságát kérdőjelezi meg, hiszen részben épp ezektől az
eljárási formáktól várható a büntető igazságszolgáltatás
korszerűbbé válása. E felfogás tükröződik a 2000. január 1.-én
hatályba lépő új büntetőeljárási törvényben is. Az
Alkotmánybíróság az egyszerűsített eljárások jelentőségének
növekedése kapcsán arra mutat rá, hogy az egyszerűsítés, az
ésszerűsítés és a pergazdaságossági szempontok érvényre
juttatásakor fokozott figyelmet kell fordítani az alkotmányos
büntetőjog követelményeire.” (ABH 1999, 75, 89.)
Egyetértve ezzel a megállapítással, álláspontom szerint az
ügyész tárgyalási távollétének eljárásjogi lehetősége azonban
nem a pergazdaságossági és eljárás egyszerűsítési szempont
érvényesítése, hanem az ügyész vádképviseleti monopóliumának
ésszerű és alkotmányos megnyilvánulása. Nem hagyható figyelem
kívül az sem, hogy e lehetőség következetes alkalmazása nem
befolyásolja kedvezőtlenül az igazságszolgáltatás mérhető
eredményességét. Így a 2007. évi egységes nyomozóhatósági és
ügyészi bűnügyi statisztika (ENYÜBS) adatai szerint jogerős
bírósági határozattal 70473 ügyet bíráltak el, a megvádolt
személyek száma 94125 fő volt. Vádirattal vádoltak 87107 főt,
ez az ügyek 92,5 %.-a. Tárgyalás mellőzésére került sor 27344
fővel szemben, az ügyek 31,4 %-ában, míg az első fokon tárgyalt
ügyekben az ügyészi részvétel aránya 62,1 % volt, 96,7 %-os
váderedményesség mellett.
4. Összességében, a többségi határozattól eltérő szakmai
álláspontom, hogy a közvádlói szerep alkotmányos gyakorlása
biztosított a hatályos büntető eljárásjogi szabályozási
környezetben. Sem az Alkotmány ügyészségre vonatkozó 51. § (1)
és (2) bekezdése, sem a tisztességes eljárás alkotmányos
követelményét magában foglaló 57. § (1) bekezdés rendelkezése
nem sérül. A vádképviselethez tartozó ügyészi eljárási
jogosítványok abban az esetben is maradéktalanul gyakorolhatók,
ha a vád benyújtásakor az ügyész a tárgyalási távollétéről
nyilatkozik. Ahogyan az Alkotmánybíróság által is szükségesnek
ítélt, egyes egyszerűsített eljárási formák konkrét ügyekben
történő alkalmazásánál, úgy a közvádló az adott ügy, valamennyi
figyelembe vehető szempontja alapján dönt a vádemelést követő
tárgyalási részvételéről, vagy távolmaradásáról. Ez utóbbi
esetre a tömegesen előforduló, egyszerű megítélésű, és
bizonyított ügyekben kerülhet sor. Azokban az ügyekben,
amelyeknél a tárgyaláson lefolytatott bizonyítás eredményéhez
képest szükséges és indokolt a továbbiakban az ügyészi
részvétel, úgy ennek a lehetőségét a Be. 241. § (1) bekezdés e)
és f) pontjának rendelkezései garantálják, így a
kontradiktórius elv sem sérül. Ennek kapcsán megjegyzem, hogy a
büntetőeljárási jog rendszerében az ügyvédkényszer sem
általános, így például egy elsőfokú büntetőbíróság előtt folyó
büntetőügyben, 3 évnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény
elkövetésével vádolt személy esetén, akinek nincs
meghatalmazott védője, és nem kért kirendelt védőt, akár a
tárgyalás mellőzésével lefolytatott büntetőeljárásban [Be. 544.
§ (1) bekezdés], akár az ügyészi távollét tényét bejelentő vád
tárgyalása során a bíróság köteles az Alkotmány 57. § (1)
bekezdésének elve alapján eljárni. A bíróság tehát tisztességes
eljárásban, pártatlanul jár el, amikor a vádlott terhére és
javára szóló bizonyítékokat a megalapozott tényállás érdekében
szabadon mérlegeli, az enyhítő és súlyosító körülményekkel
vsszhangban, függetlenül attól, hogy ezeket akár a védelem,
akár a vád indítványozta.
Budapest, 2009. július 7.
Dr. Balogh Elemér
alkotmánybíró
A különvéleményhez csatlakozom:
Dr. Lenkovics Barnabás
alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter alkotmánybíró különvéleménye
Nem értek egyet azzal, hogy az Alkotmány bírói szervezetre és
ügyészségre vonatkozó egyes szabályaiból, valamint a
tisztességes eljáráshoz való jogból a többségi döntés szerinti
követelmény, vagyis az ügyész tárgyaláson való általános
részvételi kötelezettsége következik.
1. Az ügyészség – a kontinentális jogrendszerekben általában
véve elfogadott helyzetének megfelelően – a Magyar
Köztársaságban elsősorban az ún. vádfunkciót ellátó szervezet.
Ilyen tartalommal szabályozza az Alkotmány 51. § (1) és (2)
bekezdése az ügyészség alkotmányos jogállását, bűnüldözési és
közvádi funkcióit és az azokhoz kapcsolódó egyéb feladatait és
hatáskörét [1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 33.].
A vádfunkció ellátásával kapcsolatban a büntetőjogi vád
fogalmát az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány alapján, a Be-től
függetlenül, önállóan kell meghatároznia. A büntetőjogi vádat
véleményem szerint úgy kell értelmezni, mint az illetékes
hatóság egyénnek címzett hivatalos közlését arról, hogy
bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, vagyis olyan tettel,
ami helyzetére lényeges kihatással lehet. Arról, hogy milyen
cselekményt tesznek vád tárgyává, és kit vádolnak meg, egyedül
az ügyészség jogosult döntést hozni.
Az Alkotmánybíróság a 14/2002. (III. 20.) AB határozatban
megállapította: „[a] történetileg változó tartalmú és eltérő
eljárási keretek között alkalmazott vádelv lényegét (…)
alapjában véve három elem alkotja: a perbeli funkciók
megosztása, a vádló váddal való rendelkezési joga, a bíróság
vádhoz kötöttsége mind az eljárás bírósági szakaszának
megindítása, mind annak lefolytatása, mind pedig az
ítélethozatal során. (ABH 2002, 101, 104.) A határozat szerint
„[a] törvényes vádhoz a bíróság az eljárás során mindvégig
kötve van, csak a megvádolt személy vád tárgyává tett
cselekménye miatti felelősségéről dönthet, ugyanakkor a vádat
köteles kimeríteni. (ABH 2002, 101, 106.). Az Alkotmánybíróság
megállapította azt is, hogy „[a] tisztességes eljárás
követelményének alapfeltétele a vádlói és az
igazságszolgáltatási funkciók szétválasztása.” (ABH 2002, 101,
107.)
A vádlói és az igazságszolgáltatási funkciók
szétválasztásának elve véleményem szerint nem sérül önmagában
attól, hogy az ügyész a tárgyaláson nincs minden esetben jelen.
A vád ura az ügyész marad; ő az, aki a váddal való rendelkezés
keretében a vádat ejtheti, módosíthatja, megváltoztathatja,
vagy kiterjesztheti. Az ügyész törvényben biztosított jogai a
tárgyalásról való távolléte esetén sem szállnak át a bíróságra.
Figyelmet érdemel, hogy a vádképviselet megvalósul tárgyalás
nélkül is, az egyszerűsített eljárásokban (lemondás a
tárgyalásról, tárgyalás mellőzése).
Véleményem szerint a vádképviselethez az Alkotmány
ügyészségre vonatkozó szabályai alapján nem tartozik hozzá az,
hogy az ügyész minden esetben jelen legyen a tárgyaláson. A
vádirat vagy vádindítvány az ügyészség közlése marad akkor is,
ha azt esetleg a bíróság olvassa fel vagy magyarázza meg a
tárgyaláson.
Az ügyész tárgyaláson való kötelező részvételére vonatkozó
szabályok vizsgálatánál jelentősége van annak, hogy a Be. 241.
§ (1) bekezdés e) pontja alapján az ügyész részvétele abban az
esetben is kötelező a tárgyaláson, „ha a bíróság az ügyészt a
tárgyaláson való részvételre kötelezte”. A Be-nek ez a szabálya
a bíróság szabad belátására bízza azt, hogy a kötelező
részvétel Be-ben fogalt más esetein túl bármely további esetben
is, ha a bíróság a tárgyalás előkészítésekor az ügy iratai
alapján ezt indokoltnak látja, az ügyészt a tárgyaláson való
részvételre kötelezze.
A támadott szabályok alkotmányellenességének vizsgálatakor
figyelembe kell venni azt is, hogy a vádiratnak,
vádindítványnak bizonyítási indítványt kell tartalmaznia,
hivatalból általában bizonyítás nincs [Be. 4. § (1) bekezdés] –
a vádlón van a bizonyítási teher, távollétében is. A Be. 305. §
(1) bekezdése csak lehetővé teszi, hogy a bíróság hivatalból
rendeljen el bizonyítást, de a 313. § alapján, ha nincs
bizonyítási indítvány, a bizonyítási eljárást befejezettnek
kell nyilvánítani.
A Be-nek ezek a szabályai alkalmasak annak biztosítására,
hogy az ügyészi és bírói funkció elkülöníthető maradjon.
2. A tisztességes eljáráshoz, a független és pártatlan
bírósághoz való jog büntető ügyben a vádlott joga. Véleményem
szerint a vádlottat megillető ebből a jogból nem következik
általános kötelezettség az ügyész számára a tárgyaláson való
részvételre. Az Alkotmánybíróság a 67/1995. (XII. 7.) AB
határozatában fejtette ki részletesen a bíróság
pártatlanságával kapcsolatos álláspontját. „A pártatlan
bírósághoz való alkotmányos alapjog az eljárás alá vont személy
iránti előítéletmentesség és elfogulatlanság követelményét
támasztja a bírósággal szemben. Ez egyrészt magával a bíróval,
a bíró magatartásával, hozzáállásával szembeni elvárás,
másrészt az eljárás szabályozásával kapcsolatos objektív
követelmény: el kell kerülni minden olyan helyzetet, amely
jogos kétséget kelt a bíró pártatlansága tekintetében” (ABH
1995, 346, 347.).
A bíróságnak szubjektíve szabadnak kell lennie a személyi
elfogultságtól vagy előítéletektől, objektív szempontból pedig
a szabályozásnak kellő garanciát kell biztosítania e
vonatkozásban minden kétely kizárásához.
A bíróság tagjainak személyes pártatlanságát a kizárásra
vonatkozó szabályok hivatottak biztosítani (Be. 21-27. §).
A pártatlanság objektív követelményénél pedig azt kell
vizsgálni, hogy objektív szempontból a szabályozás kellő
garanciát biztosít-e minden kétely kizárásához, vagy
ellenkezőleg: jogos kétséget kelt a bíró pártatlansága
tekintetében.
Véleményem szerint a Be. az ügyészek jogállását, hatáskörét
és eljárási szerepét úgy határozza meg, hogy az ügyészek és
bírák jogi státuszát és szerepét illetően nem merülhet fel
jogos kétség a bírák függetlenségével, pártatlanságával
kapcsolatban.
A büntetőeljárás során a vád és az ítélkezés egymástól
elkülönül. Ezeket a feladatokat más-más személy, illetve
szervezet látja el. A vádat az ügyész, mint közvádló emeli és
képviseli, a bíróság előtt ő kezdeményezheti bűncselekmény
elkövetése miatt felelősség megállapítását. A vád bizonyítása a
vádlót terheli [Be. 4. § (1) bekezdés]. Az ítélkezés a bíróság
feladata. Önmagában a Be. 241. § (1) bekezdésének abból a
szabályából, hogy a tárgyaláson való részvétel nem minden
esetben kötelező az ügyész számára, a pártatlanság objektív
látszatának sérelmére nem lehet következtetni. A Be. 241. § (1)
bekezdés e) pontja lehetővé teszi azt is, hogy ha a bíróság a
pártatlansága megkérdőjelezhetőségének veszélyét észleli az ügy
iratai alapján, az ügyészt tárgyaláson való részvételre
kötelezze.
Mindezekre figyelemmel ezért véleményem szerint a bírói
kezdeményezést az Alkotmánybíróságnak el kellett volna
utasítania.
Budapest, 2009. július 7.
Dr. Paczolay Péter
alkotmánybíró
. |