Hungarian

Ügyszám: .	405/B/1993
Előadó alkotmánybíró: Lábady Tamás Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 75/1995. (XII. 21.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1995/376 .

A döntés kelte: Budapest, 12/18/1995 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN ! Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének utólagos  vizsgálata  tárgyában  -  dr.  Tersztyánszky  Ödön alkotmánybíró különvéleményével - meghozta a következő                        határozatot : Az   Alkotmánybíróság    megállapítja,   hogy    a   polgári perrendtartásról szóló  1952. évi  III. törvény  300. §-ában foglalt  rendelkezés   alkotmányellenes,  ezért   azt  1996. december 31-i hatállyal megsemmisíti. Az  Alkotmánybíróság   a  bírói   határozat  végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó indítványt visszautasítja. Az  Alkotmánybíróság   határozatát   a   Magyar   Közlönyben közzéteszi.                          Indokolás                              I. 1. Az  indítványozó a  polgári perrendtartásról  szóló 1952. évi III.  törvény (  a továbbiakban  : Pp.   )  300.  §-ában foglalt rendelkezés  alkotmányellenességének  megállapítását és   megsemmisítését    alkotmányjogi    panasz    keretében indítványozta. Egyúttal  kérte, hogy  az Alkotmánybíróság  a sérelmezett  rendelkezés   és  a   Pp.  185.   §-a  együttes alkalmazását elrendelő bírósági határozatot függessze fel az apaság megállapítása  iránt indult  és másodfokon  a  Somogy Megyei Bíróságon I. Pf. 20. 221/1992. szám alatt folyamatban levő eljárásban. Az  indítvány   alapjául  szolgáló   perben  a   bíróság  az indítványozót -  mint a feleken kívülálló érdekeltet (tanút) 0-  vércsoportvizsgálat  elvégzéséhez szükséges vér vételének tűrésére kötelezte a Pp. 300. §-ának és 185. §-ának együttes alkalmazásával   kilátásba    helyezett    jogkövetkezmények terhével. Az indítványozó az elrendelt bizonyítást a bíróság előtt kifogásolta,  a bíróság  azonban  arról  tájékoztatta, "hogy a Pp. 300. § értelmében a vércsoportvizsgálat vagy más orvosszakértői   vizsgálat    elvégzéséhez   szükséges   vér vételének   tűrésére    a   bíróság   bármelyik   érdekeltet kötelezheti.  Az   állandó   bírói   gyakorlat   a   Polgári Perrendtartás ezen  rendelkezését olymódon értelmezi, hogy a perben meghallgatott  tanú is  kötelezhető a vértulajdonság- vizsgálat tűrésére". 2.   A    Pp.   300.    §-a   szerint,    ha    a    bíróság vércsoportvizsgálatot vagy  más orvosszakértői  ( élettani ) vizsgálatot rendel el, a vizsgálat, illetőleg a vizsgálathoz szükséges  vér   vételének  tűrésére   bármelyik  érdekeltet kötelezheti.   Ha    az   érdekelt  a  kijelölt  szakértőnél (orvosnál) vizsgálat vagy vérvétel céljából nem jelenik meg, illetőleg a  vizsgálatot vagy  a vérvételt  nem engedi  meg, vele  szemben  a  185.  §  rendelkezéseit  kell  megfelelően alkalmazni azzal  az eltéréssel,  hogy  elővezetésnek  helye nincs. A  300. §  utolsó mondata a kiskorú gyermek törvényes képviselőjével kapcsolatban  tartalmaz rendelkezést.  A  Pp. 185. §-a  a tanúkkal  és a szakértőkkel szembeni kényszerítő eszközökről és azok alkalmazási feltételeiről rendelkezik. Az indítványozó  szerint e szabályoknak a perben félként nem szereplő,  kívülálló  érdektelen  tanúként  eljárt  harmadik személyekre való  alkalmazása  sérti  a  személyiségi  jogok védelmének   alkotmányos    tételét    és    ellentétes    a jogorvoslathoz való  jogosultság alkotmányi rendelkezésével. Mivel a Pp. 300. §-a a vérvizsgálat elrendelését és az azzal kapcsolatos kényszerítő  eszközök alkalmazását  a perben nem álló személyekre nézve is lehetővé teszi, a törvényi szabály ellentétben áll  az Alkotmány 54. §-ával és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglaltakkal is. 3. Az  állandó és következetes bírói ítélkezés szerint a Pp. 300. §-ában  írt "érdekelt"  nem csupán  a gyermek, az anya, illetőleg az  apaként perbevont  férfi  lehet,  hanem  az  a személy is, aki a gyermek apjaként számításba jöhet, noha az adott apasági perben csupán tanúként kerül kihallgatásra ( A családjogi törvény magyarázata, KJKK Budapest, 1988. 505.  ) . A  bírósági gyakorlat  értelmében tehát vérvételre ( egyéb orvosi vizsgálatra  ) kötelezésnek  a Pp.  300. §-a  alapján olyan személlyel  szemben is helye van, aki a perben félként nem szerepel.  Így a  vizsgálatok lefolytatására kötelezhető az anya  és a  gyermek, valamint  az apaként állított férfin kívül az  olyan tanú  is, aki  a gyermek apjaként számításba jöhet, mert  apaságára a  perben adat  merült fel  ( Polgári eljárásjog.  Kommentár   a   gyakorlat   számára,   HVG-ORAC Budapest, 1994. D. 61.  ) Ezt a gyakorlatot fejezi ki többek között a Legfelsőbb Bíróság P. törv. II. 20. 810/1981. számú határozata, amely  elvi éllel  mondta ki,  hogy az ügyben az anya életvitelével  összefüggésben a vércsoportvizsgálatokat azokra a  perben nem  álló személyekre  is ki  kellett volna terjeszteni,  akiktől   a  gyermek   a  rendelkezésre   álló peradatok  alapján   ugyancsak  származhatott.   Ha  ugyanis ezekkel a perben félként nem szereplő személyekkel szemben a gyermek tőlük  való származása  kizárható,  az  a  perbevont férfi apaságának  megállapítása mellett  szólhat. Ugyanilyen tartalommal mondta  ki a Legfelsőbb Bíróság P. törv. II. 21. 586/1979. számú határozatában, hogy a bíróságnak - a kiskorú felperesnek  az   alperestől  való  származása  tekintetében felmerült  aggályai   miatt  -   a  vér-   és  szérumcsoport vizsgálatot  azokra   a  személyekre  is  ki  kellett  volna terjesztenie, akiktől  a kiskorú  felperes - a rendelkezésre álló peradatok  alapján -  ugyancsak származhatott. E perben nem  álló   személyek  (   tanúk  )  tekintetében  a  kizáró vércsoport-vizsgálati    eredmények     ugyanis     támogató bizonyítékok lehetnek  az alperes  apasága megállapításának. Ezért az eljárt bíróságoknak a hatályon kívül helyezés utáni megismételt  eljárásban   az  orvosszakértői   vizsgálatokat azoknak a  tanúknak a vonatkozásában is le kell folytatniuk, akiknek az  apasága a  kiskorú felperes  tekintetében  szóba jöhet. Az  állandó   bírói  gyakorlat   tehát  a  Pp.  300.  §-ában meghatározott   "érdekelt"    személyi   körének   megvonása tekintetében   az    indítványban    ezzel    összefüggésben előadottakkal,  illetőleg  az  indítvány  alapjául  szolgáló perben kifejtett  bírói állásponttal  megegyezik,  vagyis  a jogalkalmazás  a   törvény  értelmezése   során  érdekeltnek tekinti a  tanút is,  ha a  tanúként  meghallgatott  személy apasága valamely peradat alapján lehetségesnek tűnik.                             II. Az   Alkotmánybíróság    az    indítványt    a    jogszabály alkotmányellenességének      megállapítása      tekintetében megalapozottnak találta. 1. A Pp. 295. §-a szerint az apaság megállapítására irányuló keresetet az apa ellen, az apának pedig a gyermek ellen kell megindítania.  Az   apaság  vélelmének   megdöntése   iránti keresetet pedig  a gyermeknek  az apa  ellen,  az  apának  a gyermek ellen,  más jogosultnak  pedig a  gyermek és  az apa ellen kell  előterjesztenie; a  keresetet -  a gyermek által indított kereset  kivételével -  az anya  ellen is  meg kell indítani, kivéve, ha ez halála folytán nem lehetséges. A Pp. 295. §  (2) bekezdése a továbbiakban arról rendelkezik, hogy mikor kell  a keresetet  az  anya  korábbi  férje  ellen  is előterjeszteni, a  (3) bekezdés  pedig  azokat  az  eseteket szabályozza, amikor  a keresetet  a bíróság  által kirendelt ügygondnok ellen  kell megindítani.  A Pp.  294. §-a az anya beavatkozási jogáról, a 297. § pedig arról rendelkezik, hogy az anyát  a keresetlevél  egy példányának  a megküldésével a perről és  beavatkozási jogáról akkor is értesíteni kell, ha nem peres fél. A   polgári    perrendtartás   szerint   tehát   az   apaság megállapítása iránti  keresetet egyszerre  több férfi  ellen akkor sem  lehet megindítani, ha ezek apasága egyaránt szóba jöhet. Az apaság vélelmének megdöntése iránti pernek pedig a vérszerinti apának  állított személy nem peres fele, ő ilyen per  kezdeményezésére   nem   jogosult,   alperesként   való perbeállítására törvényes  lehetőség nincs.  Ezért az apaság megállapítására irányuló  perben azt  a személyt,  akinek az apasága a perben felmerült adatok szerint az alperes mellett még lehetséges,  a bíróság tanúként hallgatja meg. Hasonlóan az  apaság  vélelmének  megdöntése  iránti  perben  tanúként szerepel  az   a  személy,  akinek  vérszerinti  apaságát  a vélelmezett apával szemben állítják. 2. A  polgári eljárásban  a tanú  az  a  személy,  aki  mint személyi  bizonyítási   eszköz  a   bizonyítandó   tényekről rendelkezik tudomással  és azokról  tesz vallomást a bíróság előtt (  Pp. 167.  § )  . A  tanú  vallomása mint bizonyíték ( Pp. 166.  §.  (1) bekezdése ) a  tanú  tudomáskijelentését tartalmazza  azokról   a  tényekről,   amelyek  az   eljárás szempontjából relevánsak. A tanú  tehát a peres felektől különböző személy, mert senki sem lehet  tanú a saját perében ( "nemo testis auditur in re sua" )  . Ez  a tétel a polgári eljárásban a bizonyítási jog egyik axiómája. A tanúnak  mint bizonyítási  eszköznek a  polgári eljárásban további lényegi  eleme, hogy  a  tanú  megtörtént  tényekről számol be  a bíróság  előtt. Vagyis  a tanúbizonyítás tárgya csak  olyan   tény,  körülmény  lehet,  amelyről  a  tanúnak tudomása van.  A  tanú  mint  személyi  jellegű  bizonyítási eszköz éppen  tudomáskijelentése által  válik az  eljárásban bizonyító ténnyé,  azaz a  tanú a Pp. 167. és következő §-ai alapján vallomása  által minősül perbeli bizonyítéknak. Ezen kívül a  tanú csak  a birtokában  levő okirat  rendelkezésre bocsátására  köteles   (  Pp.   174.  §   )  .   A  tanúzási kötelezettség tehát  vallomástételre (  okiratbemutatásra  ) irányul,  a   Pp-nek  a   tanúzási  képességgel  és  a  tanú kihallgatásával  kapcsolatos   szabályai  szerint   a   tanú kizárólagosan    vallomása,      azaz     tudomáskijelentése (okiratbemutatása)  által minősül  bizonyítási eszköznek,  a bizonyítandó tények tekintetében pedig egyedül vallomása ( a birtokában levő okirat ) tekinthető bizonyítéknak. 3. Mivel  a tanú  a  peres  felektől  különböző  személy,  a tanúnak mint  bizonyítási eszköznek  a perbeli  jogállása  a peres felekétől  alapvetően különbözik.  A tanút a fél jogai nem illetik meg. A polgári  perben a  peres feleket,  éspedig mind a felperes önként  vállalt   perbeli  szerepében,   mind   az   alperes rákényszerített pozíciójában,  olyan alapvető és garanciális természetű  perbeli   jogosultságok   illetik   meg,   amely jogosultságokkal   a    tanú   mint    bizonyítási    eszköz értelemszerűleg nem  rendelkezik. A félnek joga van a perben meghatalmazott jogi képviselővel eljárni (Pp. 66. és 67. §), a   tanúnak  ilyen  joga nincs. A peres feleknek kézbesíteni kell a  per alapját képező keresetlevelet ( Pp. 125. § ) , a tanú a  keresetlevél megismerésére alanyi jogot nem élvez. A félnek joga  van személyesen  vagy  jogi  képviselője  útján részt venni  a per  valamennyi tárgyalásán  ( Pp. 135. § ) , jogosult a  tárgyaláson  kérelmet  és  ellenkérelmet,  egyéb nyilatkozatot és bizonyítási indítványt ( Pp. 138, 139, 141. § )  előterjeszteni, a  bizonyítási eljárásra észrevételeket tenni (  Pp. 205.  §  )  ,  az  első  fokú  határozat  ellen fellebbezéssel élni  ( Pp.  233.  §  )  stb.  ,  mindezek  a jogosultságok azonban  a tanút  nem illetik  meg. A  tanúnak nincs az  iratokba betekintési  joga, kihallgatása  előtt  a tárgyaláson  és  a  bizonyítási  eljárásnál nem  lehet jelen ( Pp. 172. § ) . A   feleket    megillető   jogosultságok   a   peres   felek egyenjogúságának elvén  nyugszanak. Az  egyenjogúság elvének legfontosabb   polgári    eljárási   vetülete   az   eljárás kontradiktórius,     vagyis      kétoldalú     meghallgatási kötelezettségen nyugvó  elve. A  fél -  az  eljárásnak  akár egyik, akár  másik pólusát testesíti is meg - így nem tárgya az eljárásnak,  hanem befolyásoló  közreműködője, szemben  a tanúval, aki a perben bizonyítandó tényekre nézve szolgáltat tanúvallomásával (  okiratbemutatásával  )  bizonyítékot.  A tanút  jogosultságok   csak  a  tanúvallomás  megtagadásával kapcsolatban (  Pp. 169-171.  §-ok  )  ,  illetőleg  a  vele szemben alkalmazott kényszerintézkedések elleni jogorvoslati jogok körében  (  Pp.  185.  §  )  ,  továbbá  a  tanúdíjjal kapcsolatban (  Pp. 186.  § )  illetik meg, viszont tanúzási kötelezettsége     csak     megjelenési     kötelezettségét, vallomástételi  kötelezettségét   továbbá  okiratfelmutatási kötelezettségét foglalja magában. 4.  Az   Alkotmánybíróság   az   57/1991.    ( XI. 8. )   AB határozatában (  ABH 1991,  272.  )  kimondta, hogy  ha  egy jogszabálynak  a   gyakorlatban  érvényesülő   normatartalma megállapítható, az  alkotmányossági vizsgálatnak  abból kell kiindulnia, hogy  a jogszabálynak  az  állandó  és  egységes jogalkalmazási  gyakorlat   milyen  értelmet   és  tartalmat tulajdonít. Az  Alkotmánybíróságnak tehát  az érvényesülő, a hatályosuló és  megvalósuló normát, azaz az "élő jogot" kell az Alkotmány rendelkezéseivel összevetnie. Az állandó  és egységes  jogalkalmazási gyakorlat  szerint a Pp. 300.  §-ában meghatározott  "bármelyik érdekelt" az anya és a  gyermek, valamint  az apaként állított férfin kívül az olyan tanú  is lehet,  aki  a  gyermek  apjaként  számításba jöhet, mert  apaságára a  perben  adat  merült  fel.  Így  a bíróság -  minthogy az  apasági és  származás  megállapítási egyéb per csak egy apaként szóbajöhető férfi ellen indítható [ Pp.  295.  §  (1)  bekezdés  ]  ,  és  mivel  e  perben  a beavatkozás joga is korlátozott [ Pp. 279. § (2) bekezdés és 293. §  (1) bekezdés  ] -  a bizonyítási eljárást a tanúként szereplő,  de   apaként  lehetséges  személlyel  szemben  is lefolytatja. Vagyis  a tanúval  szemben úgy jár el, mintha a tanú is alperes volna. Bár  a   Pp-nek  a   tanúbizonyításra  vonatkozó   általános szabályai a  tanút csak vallomástételre és okiratbemutatásra kötelezik, a  tanúnak  általában  az  igazságszolgáltatásban való közreműködési  kötelezettsége  folytán,  önmagában  nem volna  alkotmányosan  kifogásolható  a  tanú  vérvizsgálatra kötelezése, ha erre a más személyek között folyó perben csak a  közöttük  fennálló  jogvita  elbírálása  érdekében  lenne szükség. Az  apasági és származás megállapítása iránti egyéb perekben azonban  a bíróság  azért kötelezi  a tanút  orvosi vizsgálat tűrésére, mert az ő apasága is szóba jöhet, vagyis a tanú  apaságának  lehetősége  vagy  kizártsága  kérdésében szerez be a bíróság bizonyítékot. Így a mások közötti perben a  bizonyítási  eljárás a tanú lehetséges apasága kérdésében (is) folyik, anélkül azonban, hogy a tanú a fél (az alperes) jogállásába  kerülne. Az   a   törvényi  rendelkezés,  amely lehetővé teszi,  hogy a  bíróság a  tanúval szemben  is  úgy járjon el,  mintha alperes  volna, anélkül,  hogy a tanút az alperes (  beavatkozó ) jogai megilletnék, alkotmányellenes, mert sérti  a tanúként szereplő személy önrendelkezési jogát és  cselekvési autonómiáját [Alkotmány 54. § (1) bekezdése], a  jogbiztonság és a bíróság  előtti  egyenlőség alkotmányos követelményeit [Alkotmány 2. § (1) és 57. § (1) bekezdései], továbbá az  Emberi  Jogok   és   az   Alapvető   Szabadságok Védelméről  szóló  Római  Egyezmény  (  a  továbbiakban    : Egyezmény ) 6. és 13. cikkét. 5. Az Alkotmánybíróság a 8/1990.  ( IV. 23.  ) AB határozata ( ABH  1990, 44.   ) óta az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében meghatározott  és   minden  ember   veleszületett   jogaként deklarált emberi  méltósághoz való  jogot az  ún. "általános személyiségi  jog"   egyik  megfogalmazásának   tekinti.  Az általános  személyiségi  jog  különböző  megfogalmazásokban, éspedig a  személyiség szabad kibontakozásához való jogként, az  önrendelkezés   szabadságához  való   jogként,  avagy  a magánszférához    való     jogként    stb.    szerepel    az Alkotmánybíróság gyakorlatában. Az emberi  méltósághoz való  jog tehát  magában foglalja  az önrendelkezés  szabadságához   való  alkotmányos   alapjogot csakúgy mint a személy testi integritásához fűződő alapjogot is, így  ezek korlátozása  kizárólag az  Alkotmány 8.  § (2) bekezdésében foglalt  rendelkezés keretei  között  történhet meg. Eszerint a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó  szabályokat  törvény  állapítja meg, alapvető  jog lényeges  tartalmát azonban  törvény  sem korlátozhatja. Az eljárásjogi  értelemben vett  fél  rendelkezési  joga  az alkotmányos  önrendelkezési  jog  egyik  aspektusa,  polgári eljárásjogi vonatkozása, amely az egyén autonómiáját érinti, illetőleg   azzal   kapcsolatos.   A   jogvitában   érdekelt személynek alkotmányos joga van arra, hogy ügyében a bíróság eljárási garanciákat  nyújtó keretek  között  járjon  el  és döntsön. Az apaként  szóbajöhető személynek,  ha lehetséges  apaságát állítják, alkotmányos  joga van  tehát arra,  hogy a  perben félként  (   alperesként,  esetleg  beavatkozóként  )  részt vegyen,   mielőtt a  bíróság vele  kapcsolatban  bizonyítási cselekményeket foganatosít.  Ez  önrendelkezési  jogából  és cselekvési autonómiájából  következik. Ha  tehát  a  bíróság akaratától függetlenül,  sőt annak ellenére, a fél (alperes) pozíciójához  fűződő eljárási  garanciák  nélkül folytat  le vele szemben bizonyítási eljárást, az sérti az Alkotmány 54. §   (1)    bekezdésében   foglalt    rendelkezéssel   védett önrendelkezési alapjogát [ 1/1994.  ( I. 7. )  AB határozat, ABH 1994, 35-37.  ] . A  vérvételre   -  egyéb   orvosi  vizsgálatra  -  kötelezés kényszerű  beavatkozást  jelent  továbbá  a  tanú  általános személyiségi joga  részét alkotó testi integritásához fűződő alapjogába. A  támadott rendelkezésnek  a perbeli tanúkra is kiterjesztett alkalmazása az apasági perekben ezen az alapon is ellentétes az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével. 6.  Polgári   eljárásjogunk   a   fél   fogalmát   általában processzuális értelemben  használja. Eszerint  a felek közül az aki  a pert kezdeményezi, aki jogának vagy jogi érdekének per útján  való érvényesítését  kéri, aki  tehát az eljárást megindítja  :  a felperes. Az a személy pedig akivel szemben az eljárás  megindul, aki  a felperes  követelésével szemben védekezik, vagyis  az ellenérdekű fél  :  az alperes. Amíg a felperesi szerep  önként vállalt  perbeli pozíció,  addig az alperesi szerep  rákényszerített. Az  alperesi pozíció tehát ex lege  bekövetkezik, ahhoz  az alperes  részéről semmiféle nyilatkozatra vagy  egyéb közreműködésre, perbebocsátkozásra nincs szükség.  A keresetlevél kézbesítésével alperessé váló személy azonban  azonnal a  fél  pozíciójába  kerül,  vagyis ettől a pillanattól fogva az ellenérdekű féllel az Alkotmány 57. §  (1) bekezdése  alapján egyenlő  jogállásúvá válik. Az Alkotmány jogot  biztosít  a  perbeli  egyenlőségen  alapuló eljárás lefolytatására.  Ezt az  alkotmányos jogot a perbeli pozíciók   egyenjogúságának,    mellérendeltségének   és   a kétoldalú  meghallgatás   elvének  az   eljárási   garanciái konkretizálják, vagyis  mindazok az  eljárási jogosultságok, amelyeket  az  Alkotmánybíróság  a  "félegyenlőség"  körében fentebb  részletezett.   Mivel  a   tanú  a  peres  felektől különböző személy,  akit a  fél jogai  nem illetnek  meg,  a féllel  szembeni   eljárási  cselekmények  kiterjesztése  az apasági perben  a tanúra,  sérti a bíróság előtti egyenlőség alkotmányi rendelkezését  [ Alkotmány 57. § (1) bekezdés ] , és ezért is alkotmányellenes. 7. Az  1993. évi  XXXI. törvénnyel  kihirdetett Egyezmény 6. cikk  1.   pontjában  foglalt,   a  polgári  jogi  jogok  és kötelezettségek  tárgyában   való  tisztességes   eljáráshoz fűződő jog  a strasbourgi  szervek  szerint  a  6.  cikk  3. pontjában kizárólag a büntető ügyek vonatkozásában deklarált garanciális jogokat  is magába  foglalja (  Mo. 10.  938/84, Dec. 9.  12. 86,  B. R.  50, p. 98.  ) . Így az Egyezmény 6. cikk 1.  pontjával ellentétben  áll, hogy  az apaként  szóba jöhető  tanút  az  eljárásban  ugyanazok a garanciális jogok [  ügyfélegyenlőség ( equality of arms ) , részvételi jog az eljárásban, iratbetekintési jog, jogi képviselet stb.  ] nem illetik meg,  mint amely  jogok a  peres felek  jogállásához kapcsolódnak. Még nyilvánvalóbb  a támadott  törvényi  rendelkezés  és  az Egyezmény 13.  cikke közötti  összhang hiánya. A strasbourgi szervek  gyakorlata   szerint  a   13.  cikk   megsértésének megállapítása szempontjából  szükséges, de  egyben elegendő, hogy a  kérelmezőnek érdemi  ügye ( arguable claim ) legyen, vagyis az Egyezményben garantált valamely joga megsértésének a lehetősége  fennálljon (  No. 10427/83, Dec. 12. 4. 86, D. R. 47,  p. 85  ) .  Figyelemmel arra, hogy a perben tanúként résztvevő  személynek   a  polgári   perrendtartás   a   fél jogállását nem  biztosítja, így  az  Egyezmény  6.  cikkében foglalt  és   megfelelő  eljárási   garanciákkal   körülvett tisztességes eljáráshoz alanyi jogosultsága nincs, a bíróság a támadott  jogszabály alapján,  vele szemben  mégis úgy jár el, mintha  alperes  volna,  a  sérelmezett  rendelkezés  az Egyezménynek a  jogorvoslati  jog  biztosítását  előíró  13. cikkébe is ütközik. 8. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogállam legfontosabb eleme  a jogbiztonság  [ 9/1992.  (I.  30.)  AB határozat, ABH  1992, 65.   ] .  A jogbiztonság az állam - s elsősorban  a   jogalkotó  -   kötelességévé   teszi   annak biztosítását, hogy  nemcsak a  jog egésze,  de  annak  egyes részterületei  és   az  egyes   jogszabályok  is  világosak, egyértelműek,   működésüket   tekintve   kiszámíthatóak   és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem  csupán  az  egyes  normák  egyértelműségét követeli meg,  de  az  egyes  jogintézmények  működésének  a kiszámíthatóságát  is.   Ezért  alapvetőek   a  jogbiztonság alkotmányos  követelménye   szempontjából   az   eljárásjogi garanciák.    Csakis    formalizált    eljárási    szabályok megkövetelésével és betartásával működhetnek alkotmányosan a jogintézmények. Az alanyi  jogok és kötelezettségek érvényesítésére szolgáló eljárási garanciák  tehát a jogbiztonság alkotmányos elvéből következnek.  Megfelelő  eljárási  garanciák  nélkül  működő eljárásban a  jogbiztonság szenved sérelmet. A polgári peres eljárásban a fél és a tőle különböző tanú pontos eljárásjogi meghatározottsága, jogaik  és  kötelezettségeik  garanciális biztosítása    a    jogállamiság    részeként    alkotmányos követelmény. Mivel  mind a  fél, mind  a tanú  ismérveit  az eljárásjog meghatározza, az a jogszabályi rendelkezés, amely alkalmas arra,  hogy a  tanúval szemben  is  olyan  eljárási cselekmények  történjenek,  mintha  a  tanú  alperes  volna, ellentétes    a     jogállamhoz     tartozó     jogbiztonság követelményével. A jogbiztonság  elve ugyanis  megköveteli,  hogy  a  polgári perben résztvevők  jogaikat és kötelezettségeiket az eljárás garanciális  szabályai   között  gyakorolják.  A  tanú,  aki vallomása (  tudomáskijelentése )  , illetőleg  a birtokában levő  okirat   rendelkezésre  bocsátása   által  részese   a bizonyítási    eljárásnak,     és     akinek     alkotmányos kötelezettsége, hogy  a  mások  közötti  perben  segítse  az igazság kiderítését  és az  igazságszolgáltatás működését, a fél  jogállásához   fűződő  eljárási   biztosítékok   nélkül alkotmányosan  nem   tehető   a   bizonyítás   tárgyává.   A sérelmezett   törvényi   rendelkezés   folytán   viszont   a bizonyítás a  tanú  szóba  jöhető  apaságának  a  kérdésében folyik, vagyis a bíróság a tanút alperesként kezeli, éspedig anélkül,  hogy   az  alperes  jogállásában  lenne.  Ezért  a kifogásolt rendelkezés  sérti a  jogbiztonság követelményét, így  az   Alkotmány  2.   §   (1)   bekezdésében   deklarált jogállamisággal is ellentétes. 9. Az  emberi méltósághoz  való jog  csak az  emberi státusz meghatározójaként,   az   élethez   való   joggal   fennálló egységében abszolút és korlátozhatatlan [64/1991. ( XII.17.) AB   határozat,  ABH   1991,  308,   312.   ]  .     Anyajog mivoltából  levezetett   egyes  részjogai   (  mint  pl.  az önrendelkezéshez és  a  személy  testi  integritásához  való jogok )  azonban az  Alkotmány 8.  § (2)  bekezdése  szerint bármely  más  alapjoghoz  hasonlóan  korlátozhatók.  Csak  a lényeges   tartalom   tekintetében   korlátozhatatlanok   az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében, illetőleg (5) bekezdésében biztosított alapjogok is. Az Alkotmánybíróság  állandó  gyakorlata  szerint  az  állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog  vagy  szabadság  védelme  vagy  érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el.  Az   alapjog  korlátozásának  alkotmányosságához  tehát önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme  vagy   egyéb  alkotmányos   cél  elérése  érdekében történik, hanem  szükséges, hogy a korlátozás megfeleljen az arányosság  követelményeinek    :    az  elérni  kívánt  cél fontossága és  az  ennek  érdekében  okozott  alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyenek egymással. A törvényhozó a korlátozás során  köteles az  adott cél  elérésére  alkalmas legenyhébb  eszközt   alkalmazni.  Alkotmányellenes   a  jog tartalmának  korlátozása,   ha  az   kényszerítő  ok  nélkül történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan  [ 30/1992.  ( V. 25.  ) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.  ] . Az Alkotmánybíróság  57/1991.   ( XI. 8.  ) AB határozatában megállapította, hogy  az önazonossághoz  és önrendelkezéshez való alkotmányos  alapjog  azt  is  magában  foglalja,  hogy mindenkinek alkotmányos joga vérségi származását kideríteni, vérségi jogállását  felkutatni ( ABH 1991, 279.  ) . A tanút megillető   alkotmányos   alapjogok   korlátozásának   tehát alkotmányos indoka  a  gyermek  identitásához  való  alapjog érvényesítése.  Az   alapjogi  korlátozás   további  indokát tartalmazza az  Alkotmány 50.  §-ának (1)  bekezdésében  írt rendelkezés, amely  szerint a  Magyar Köztársaság  bíróságai védik és  biztosítják -  egyebek között  - az  állampolgárok jogait  és   törvényes  érdekeit.  A  bíróságok  alkotmányos jogvédelmi  funkciójának   gyakorlásához  elengedhetetlen  a tanúzásra    képes     és    alkalmas     személyeknek    az igazságszolgáltatásban  való  közreműködése,  adott  esetben alkotmányos alapjogaiknak  a korlátozása  árán is. A gyermek vérségi    származásának,     családi    jogállásának     az összefüggésében  ezt  hangsúlyozza  -  egyebek  között  -  a Legfelsőbb Bíróság  a Bírósági  Határozatok 1993.  évi  233. szám alatt  közzétett határozatában.  Eszerint az apasági és származás megállapítása  iránti perekben  fontos  egyéni  és társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy a gyermek a vérszerinti apával jogilag  is  rendezett  kapcsolatba  kerüljön.  Ennek megfelelően  a  származás  (  apaság  )  megállapítása  csak kellően    bizonyított     tényeken,     természettudományos vizsgálatok  eredményén   alapulhat.  A  bíróságoknak  ezért hivatalból is kötelessége, hogy a perre vonatkozó valamennyi bizonyítékot feltárják  és a  bizonyítási eljárás során akár hivatalból elrendelt  szakértői  vizsgálatok  elvégeztetését foganatosítsák. Ha  tehát az elrendelt vércsoportvizsgálaton vagy más orvosszakértői vizsgálaton a vizsgálatra kötelezett nem jelenik  meg, vele  szemben a  bíróságnak a Pp. 300. §-a értelmében a  Pp. 185.  §-a szerinti  kényszerintézkedéseket kell megfelelően alkalmazni. Az Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  azonban  ezek  az Alkotmányon alapuló  jogok és  alkotmányos célkitűzések  nem elkerülhetetlen, szükséges  és arányos  korlátai azoknak  az alkotmányos  alapjogoknak,   amelyek  a  polgári  eljárásban tanúként  szereplő   személyeket   a   kifejtettek   szerint megilletik. A  bíróság a  támadott  eljárásjogi  rendelkezés alapján azért jár el úgy a tanúval szemben, mintha a tanú is alperes volna, mert a Pp. 295. §-a nem teszi lehetővé a tanú alpereskénti perbeállítását,  a Pp.  279. §  (2)  bekezdése, továbbá 293.  § (1)  bekezdése pedig  beavatkozási jogát  is kizárja. Így  a bíróság - az igazság kiderítése és a gyermek apjával való  vérségi  kapcsolatának  jogilag  is  rendezett mielőbbi tisztázása  érdekében -  kényszerűen a  tanút is  a "bármelyik  érdekelt"   körébe  vonja  és  az  ő  apaságának megállapíthatósága kérdésében  is  bizonyítást  foganatosít, amely  -   a  fentiek   szerint  -   alkotmányos   alapjogok korlátozásával  jár.   Ez  az  alapjogi  korlátozás  azonban elkerülhető volna  a  tanúval  szembeni  keresetkiterjesztés törvényi  lehetőségével,  azaz  alperesi  pertársasággal,  a kényszerű beavatkozás intézményesítésével, vagyis a Pp. 295. §-ának, esetleg a Pp. beavatkozásra vonatkozó szabályainak a megfelelő módosításával  és a "bármelyik érdekelt" helyett a Pp. 300.  §-ába a  kötelezettek kimerítő  felsorolásával.  A törvényhozónak elvileg  tehát olyan  eljárásjogi intézmények állnak rendelkezésére  az alapjogi  korlátozás elkerülésére, mint  a  perbevonás,  a  keresethalmazat,  a  perbehívás  és elfogadásának kötelezővé  tétele. A törvényhozó szabadsága - és  felelőssége   -  megtalálni   azokat   az   Alkotmánnyal összhangban álló törvényi rendelkezéseket, amelyek a gyermek alkotmányos jogait megfelelően védik, a bíróságok jogvédelmi funkcióját  kellően   szolgálják,  ugyanakkor   nem   járnak szükségtelen és  aránytalan alapjogi  korlátozással a perben félként részt  nem vevő  személyek  tekintetében.  Mivel  az "alperesség" a polgári perben kényszerű jogállás, az elvileg az   apaként    szóba    jöhető    tanúkra    akadálytalanul kiterjeszthető.   A    "bármely    érdekelt"    szabályozási konstrukciónak, vagyis  az olyan "élő jognak", amely a tanút a bíróság  előtti egyenlőség  alkotmányos követelményének  a betartása nélkül  alperesként kezeli, kényszerítő oka nincs, az ilyen  törvényi rendezés nem elkerülhetetlenül szükséges, aránytalan alapjogi korlátozás, ezért alkotmányellenes. 10. A fent írt körülményekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a Pp.  300. §-ának támadott rendelkezését a bármely érdekelt orvosi  vizsgálatba   történő   bevonhatósága   tekintetében alkotmányellenesnek találta,  ezért azt  megsemmisítette.  A megsemmisítés időpontja  tekintetében az  Alkotmánybíróság - élve az  Alkotmánybíróságról szóló  1989. évi XXXII. törvény ( a továbbiakban  :    Abtv.   )  43.  §  (4)  bekezdésében biztosított jogával - figyelemmel volt arra, hogy a "bármely érdekelt" körébe  nemcsak a  tanú tartozik, de e kategóriába esik -  külön törvényi  nevesítés hiányában  - az  anya  is, továbbá bizonyos  esetekben  az  egyenesági  rokon,  akiknek vérvételre  (  egyéb  orvosi  vizsgálatra  )  kötelezése  az alperes     apaságának      megállapítása      szempontjából elengedhetetlen (  vagy egyébként szükséges ) , akik azonban a Pp.  294. §-a,  illetőleg 295.  §  (3)  bekezdése  alapján beavatkozóként  bármelyik   félhez  csatlakozhatnak,  így  a felekhez hasonló jogi státuszuk a törvény által biztosított, az ő tekintetükben tehát a támadott norma alkalmazása - mint elkerülhetetlen  és   arányos  alapjogi   korlátozás  -  nem alkotmányellenes. A  törvényhozónak kell tehát kiküszöbölnie a   sérelmezett    rendelkezés   alkotmányellenességét,   az alkotmányos törvényi  konstrukció megteremtéséig  azonban  a jogbiztonság elve  megkívánja az  alkotmányellenesnek  ítélt szabály hatályban tartását. A polgári  peres eljárásban  hozott, a  vérvizsgálat ( egyéb orvosi  beavatkozás  )  tűrésére  kötelező  bírósági  döntés végrehajtásának felfüggesztésére  az Alkotmánybíróságnak  az Abtv. 1.  §-a  alapján,  sem  egyéb  törvényi  rendelkezések folytán   hatásköre    nincs.    Hatáskör    hiányában    az Alkotmánybíróság  ezért   a  bírói   döntés  végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó indítványt visszautasította. Az Alkotmánybíróság  határozatának a  Magyar Közlönyben való közzétételét az Abtv. 41. §- alapján rendelte el.                      Dr. Sólyom László                  az Alkotmánybíróság elnöke           Dr. Ádám Antal         Dr. Kilényi Géza           alkotmánybíró             alkotmánybíró                       Dr. Lábady Tamás                     előadó alkotmánybíró                      Dr. Schmidt Péter                        alkotmánybíró       Dr. Szabó András         Dr. Tersztyánszky Ödön          alkotmánybíró               alkotmánybíró                      Dr. Zlinszky János                        alkotmánybíró Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró különvéleménye 1. Az Alkotmánybíróságnak  - az  Abtv. 20.  §-ára és  22. § (2) bekezdésére figyelemmel  -  az  indítvány  alapján  abban  a kérdésben kellett  állást foglalnia, hogy alkotmányellenes-e az   a    szabály,   amely    szerint    az    apasági    és származásmegállapítási  egyéb  perekben  a  bíróság  bármely érdekelt személyt  ( tanúként megidézettet is ) az egyébként tanúkra   előírt    kényszerítő    eszközökkel    kötelezhet orvosszakértői    vizsgálat,     illetve    az     elrendelt vércsoportvizsgálathoz szükséges vér vételének tűrésére. A származási  perekben jelentős  egyéni és  társadalmi érdek fűződik ahhoz,  hogy a gyermek a vérszerinti apával kerüljön jogilag is  rendezett szülő-gyermeki  kapcsolatba,  ezért  a bíróságoknak   a    tényállás   megnyugtató    felderítésére hivatalból is  törekedniük kell  ( BH 1992. 765.  ) . Ez áll összhangban  "a  gyermek  mindenek  felett  álló  érdekének" kötelező figyelembevételével is ( ABH 1993. 515. , ABH 1994. 106.  ) . A Csjt.  38. §  (2) bekezdése  szerint a  bíróság a  gyermek apjának nyilvánítja azt a férfit, aki az anyával a fogamzási időben nemileg  érintkezett, és  az összes  körülmény gondos mérlegelése alapján alaposan következtethető, hogy a gyermek ebből az érintkezésből származik. A nemi érintkezés tényének megállapításán  túl   tehát  azok   a   ténykörülmények   is lényegesek, amelyek  a  származásra  való  következtetést  - pozitív vagy negatív irányban - megalapozhatják. A  Pp.  163.  §  (1)  bekezdése  szerint  a  bíróság  a  per eldöntéséhez   szükséges    tények   megállapítása    végett bizonyítást rendel  el. A  Pp. 6.  § (1)  bekezdése  szerint pedig amennyiben  törvény másként nem rendelkezik, a bíróság a  polgári  perben  alakszerű  bizonyítási  szabályokhoz,  a bizonyítás   meghatározott   módjához   vagy   meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, és szabadon felhasználhatja a  felek előadásait,  valamint felhasználhat minden egyéb  bizonyítékot, amely  a tényállás  kiderítésére alkalmas ( tanúvallomás, szemle, szakvélemény stb.  ) . 2. A bizonyítást  lefolytató bíróság jogosult eldönteni, hogy a per eldöntéséhez  szükséges tényállás felderítése végett kit kötelez   tanúkénti    megjelenésre    és    vallomástételre ( okiratbemutatásra ). A  bíróság dönt  a tanúhoz  intézhető kérdésekről. A tanú, a mentesség tételesen felsorolt esetein kívül, jogszerűen nem tagadhatja meg a vallomást; akkor sem, ha az  - a magát bűncselekménnyel való vádolás esetét kivéve - számára hátrányos következményekkel járhat. Szemle elrendelése esetén a bíróság a szemletárgy birtokosát a  tárgy,   illetve  ha   személy   közvetlen   megfigyelése szükséges, a  személyi tulajdonság  bemutatására kötelezi; a tanúkra irányadó  szankciókkal, sőt  -  szükség  esetében  - karhatalom igénybevételével is ( Pp. 188-189. § ) . A  tanúval  és  a  szemletárgy  birtokosával  szemben  tehát kényszerítő  eszközök   (  pénzbírság,   elővezetés   )   is alkalmazhatók,  ha  kötelezettségüknek  önként  nem  tesznek eleget. Ha   a   perben   jelentős   tény   vagy   egyéb   körülmény megállapításához   vagy   megítéléséhez   olyan   különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik, a bíróság szakértőt rendel ki ( Pp. 177. § (1) bek.  ) . Mivel a származhatással  kapcsolatos személyi tulajdonságok szemle útján általában  nem értékelhetők,  a  szakértői  bizonyítás különösen is nagy jelentőségű és általában mellőzhetetlen. A  bíróság   nemcsak  a  származásmegállapítási,  hanem  más perekben   is  szabadon  elrendelheti  bárki  orvosszakértői ( élettani,  vércsoporttulajdonság- )  vizsgálatát.   A  Pp. azonban    nem     szabályoz     általános     közreműködési kötelezettséget   a   szakértői   eljárásban,   hanem   csak meghatározott pertípusnál - éppen a származási perekben - ad lehetőséget arra,  hogy a  bíróság a  szakértői vizsgálatban érdekelt   személyt   kötelezze,   kényszerítő   eszközökkel szorítsa a vizsgálatban való közreműködésre.  (  Figyelmet érdemel,  hogy  a  büntető  eljárás  szabályai szerint a  terhelt, a  sértett és  a tanú  - a  műtétet és a műtétnek minősülő  vizsgálati eljárást  kivéve -  köteles  a szakértői  vizsgálatnak   magát  alávetni   és  kényszerítés illetőleg bírságolás  terhével  tűrni,  hogy  a  szakértő  a véleményadáshoz  elengedhetetlenül   szükséges   vizsgálatot elvégezze [ Be. 73. § ] .  ) 3. A személynek  Alkotmányban  biztosított joga van ahhoz, hogy ( az ő ) jogait és  kötelességeit  a  bíróság  igazságos  és nyilvános tárgyaláson bírálja el ( Alkotmány 57. § (1) bek.). Előfordul, hogy valamely perben a per eldöntéséhez szükséges bizonyítás   során   felmerülnek   olyan   tények,   amelyek kívülállókkal ( pl. tanú, szemletárgy birtokosa, a szakértői vizsgálattal  érintett  személy  )  kapcsolatban  a  jövőben indítható polgári,  büntető vagy  fegyelmi eljárás  alapjául szolgálhatnak. Ebből  azonban   nem  következik,  hogy  ilyen  esetekben  a bizonyítási eljárásban nem félként közreműködésre kötelezett személlyel "szemben" folytatna a bíróság eljárást. A  bíróság  (  tárgyi  és  személyi  )   döntési   korlátait (keresethez, vádhoz  kötöttség) nem érinti az, hogy az adott per eldöntéséhez  szükséges tények  megállapítása során  más eljárásra okot  adható körülmények  is  feltárulhatnak.  Nem következik az  Alkotmányból, hogy  a bizonyítási  eljárásban részvételre kötelezett  személynek pusztán  ebből az okból a fél jogaihoz  hasonló jogokat  kellene  biztosítani.  Sem  a szakértői vizsgálat,  sem más bizonyítás végrehajtásához nem szükséges, hogy  az a személy, akitől bizonyíték nyerhető, a perben félként vagy beavatkozóként vegyen részt. 4. A Pp. 300. §-a nem a vértulajdonság-vizsgálat elrendelésének lehetőségét    szabályozza,     hanem    a     foganatosítás kikényszerítésére tartalmaz különös rendelkezést. A bírói gyakorlat szerint is a vérvételre kötelezésnek a Pp. szakértői  vizsgálatra   vonatkozó  általános  szabályai  és speciális 300. §-a alapján - hasonlóan más külföldi eljárási kódexekhez (  pl. a  német ZPO  § 372 a ) - olyan személlyel szemben  is   helye  van,   aki  a   perben   félként   vagy beavatkozóként   nem    szerepel.    A    kényszerintézkedés tekintetében  a  "bármely  érdekelt"  fogalma  alá  tartozik minden olyan  személy, akinek vizsgálatát a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása illetőleg megítélése végett a bíróság  szükségesnek  látta  és  elrendelte.    (  A  német eljárási törvény, ha a származás megállapításához szükséges, bármely  személy  elővezetésének  elrendelését  is  lehetővé teszi; a  Pp. 300. §-a az elővezetést a kényszerítő eszközök köréből kizárja.  ) Az  Orvostani   Igazságügyi  Intézet   3.   sz.   módosított módszertani levele szerint a vércsoportrendszerek ( ezeket a módszertani levél  18 pontban foglalja össze ) vizsgálatát - a  rendelkezésre  álló  lehetőségek  szerint  -  addig  kell folytatni, amíg  apaságkizárást  nem  érnek  el.  Amennyiben valamelyik vércsoportrendszer  vizsgálata alapján  az apaság kizárt, a  további vizsgálattól  el lehet  tekinteni,  ha  a kizárás biztossága tekintetében semmi kétség nincsen. Az ún. HLA rendszer  alkalmazása során  pedig  1000  biológiai  nem apából 999-nek  az apasága kizárható ( lásd : a határozatban hivatkozott Csjt-kommentár 480. old.  ) . A vizsgálatban  - többek  között - érdekelt lehet a gyermek, az anya,  az apa,  az anya  volt férje,  a vélelmezett  apa, továbbá az a férfi, aki az apaságát állítja; az a nő, akit a gyermek az anyjaként jelöl meg, vagy aki azt állítja, hogy ő a gyermek  anyja; valamint  az a  férfi is,  aki  a  gyermek apjaként számításba  jöhet. A  vizsgálatban érdekelt lehet e személyek felmenője  vagy  éppen  leszármazója  is.  Ezek  a személyek a  származás megállapítása iránti konkrét perekben különféle eljárási  pozícióban (  ügyfél, tanú, beavatkozó ) is szerepelhetnek attól függően, hogy a pert melyik jogosult és ki ellen indíthatta vagy indította meg. Utalni kell  arra is,  hogy a  Pp-nek  az  indítványban  nem támadott  301.   §-a  szerint   apasági   és   a   származás megállapítása iránti egyéb perekben előzetes bizonyításnak a Pp. 207.  §-ában meghatározott  előfeltételek  hiányában  is helye van.  Ez -  többek  között  -  azt  jelenti,  hogy  az érdekelt fél  kérelmére helye  van bizonyításnak  akár a per megindítása  előtt   is.  Bár   a  bíróságnak   az  előzetes bizonyítás elrendelése  tárgyában az  ellenfél meghallgatása után kell  határoznia, sürgős  esetben  azonban  enélkül  is határozhat ( Pp. 207-209. § ) . 5. Álláspontom szerint  a vizsgált esetben nem alkotmányellenes a  szakértő   eljárásában  való   közreműködésre   kötelezés jogszabályi lehetősége.  Ettől  különálló  és  a  kifogásolt jogszabály alkotmányossága szempontjából közömbös kérdés az, hogy ha  az ún.  "két- vagy  többférfis" ügyben  a szakértői vélemény a  perben félként  nem szereplő  férfi apaságát nem zárja  ki,  akkor  (  ezt  követően  )  ennek  a  személynek Alkotmányban biztosított  joga van-e  ahhoz, hogy számára az eljárási törvény - esetleg a felperes akaratától függetlenül is -  más  eljárási  pozíciót  (  fél,  beavatkozó  stb.   ) biztosítson és  evégből  a  hatályos  eljárásjogi  szabályok módosítása, bővítése lenne indokolt. Mindezekre  figyelemmel   az  indítványt  el  kellett  volna utasítani. Budapest, 1995. december 18.                                       Dr. Tersztyánszky Ödön                                            alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	75/1995. (XII. 21.)
Date of the decision: .	12/18/1995
.
.