Hungarian

Ügyszám: .	887/H/2001
Előadó alkotmánybíró: Erdei Árpád Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 50/2001. (XI. 22.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2001/359 .

A döntés kelte: Budapest, 11/26/2001 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !                               Az  Alkotmánybíróság az Országos Választási  Bizottságnak  az országos   népszavazás  kitűzésére  irányuló   kezdeményezése aláírásgyűjtő  ívének  és  az  azon  szereplő   kérdésnek   a hitelesítése  tárgyában  hozott határozata  ellen  benyújtott kifogások  alapján — dr. Bihari Mihály, dr. Czúcz  Ottó,  dr. Holló   András,   dr.  Kiss  László,  dr.  Kukorelli   István alkotmánybírók különvéleményével — meghozta a következő                         határozatot:                               Az  Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság 7/2001. (VIII.  21.)  OVB  határozatát megsemmisíti  és  az  Országos Választási Bizottságot új eljárásra utasítja. Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                           Indokolás                                                            I.                               1.  A Magyar Szocialista Párt aláírásgyűjtő ív mintapéldányát nyújtotta   be   az   Országos  Választási  Bizottsághoz   (a továbbiakban:   OVB)   azzal,  hogy   országos   népszavazást kezdeményezzen  a  következő kérdésben:  “Akarja-e  Ön,  hogy békeidőben a sorkatonai szolgálat megszűnjön és azt  önkéntes hivatásos haderő váltsa fel?” Az  OVB  az  országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló  1998. évi III. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) 2.  §- ában  és  9.  §  (2)  bekezdésében  meghatározott  jogkörében eljárva   a  7/2001.  (VIII.  21.)  OVB  számú  határozatában megállapította,   hogy  az  aláírásgyűjtő   ív   a   hatályos alkotmányi    és    törvényi    rendelkezéseknek    megfelel. Határozatának   indokolásában   azt   rögzítette,   hogy    a népszavazás  tárgya az Országgyűlés hatáskörébe  tartozik,  a kérdés  nem  ütközik  az Alkotmány 28/C. §  (5)  bekezdésében foglalt  tilalmakba,  a  kérdés  megfogalmazása  megfelel  az Nsztv. 13. § (1) bekezdésében rögzített követelményeknek,  az aláírásgyűjtő ív megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi   C.   törvény  (a  továbbiakban:  Ve.)  118.  §  (3)-(5) bekezdései   által   támasztott  követelményeknek.   Minderre tekintettel az OVB az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát  és  az azon szereplő kérdést határozatával hitelesítette. A határozat ellen a Ve. 130. § (1) bekezdésében meghatározott törvényes  határidőn  belül  több  kifogás  érkezett  részben közvetlenül az Alkotmánybírósághoz, részben pedig  az  OVB  — hez.  Az  Alkotmánybíróság  az  ügyeket  egyesítette  és  egy eljárásban bírálta el. 2.   Az  OVB  7/2001.  (VIII.  21.)  számú  határozata  ellen benyújtott  kifogások  a  népszavazásra  bocsátandó   kérdést számos szempontból támadták. 2.1.  A kifogást benyújtók közül többen is hivatkoztak  arra, hogy   a   sorkatonai   szolgálat   megszüntetése   tárgyában népszavazás nem tartható, mert a kérdés az Alkotmány 70/H. §- ának burkolt módosítására irányul. Az   előterjesztők  egyike  kifejtette,  hogy  a  népszavazás eredményessége esetén az alkotmányozó hatalom  köteles  lenne az   Alkotmány  70/H.  §-ának  megváltoztatására,   mivel   a sorkatonai  szolgálat hivatásos haderővel történő  felváltása kizárólag    alkotmánymódosítással   történhet.   Álláspontja szerint  az  Alkotmány  70/H.  §  (1)  bekezdésben  rögzített általános  honvédelmi  kötelezettség  mind  békeidőben,  mind háborúban  “magában  foglalja a  sorkötelezettséget,  sőt  az lényegében   véve  alapját  képezi  az  általános  honvédelmi kötelezettségnek.”   A  sorkatonai  szolgálat   megszüntetése kiüresítené  a  70/H.  § (2) bekezdését,  mert  értelmetlenné válna  a  fegyveres, a fegyver nélküli és a polgári szolgálat intézménye is. Utalt továbbá arra, hogy nehezen képzelhető el a sorkötelezettség békeidőben való megszüntetése úgy, hogy az bármikor  visszaállítható  legyen.  Álláspontja  szerint   az Alkotmány   28/C.   §  (5)  bekezdés  d)  pontjában   foglalt szervezetalakítási  tilalomba  is  ütközik  a   népszavazásra bocsátandó  kérdés.  Mindennek következtében,  az  OVB-nek  a hitelesítést az Nsztv. 10. § b) pontja alapján —  figyelemmel az  Alkotmánybíróság 2/1993. (I. 22.) és a 25/1999. (VII. 7.) AB   határozataiban  foglaltakra  is  —  meg  kellett   volna tagadnia. Egy  másik  indítványozó ezen túlmenően arra is  hivatkozott, hogy  az Alkotmány 40/A. § (1) bekezdésére és a 70/H.  §  (3) bekezdésére figyelemmel a kérdésben népszavazás nem tartható, mert    a    fegyveres    erők    szabályozásával    és     a hadkötelezettséggel  kapcsolatban kizárólag  az  Országgyűlés jogosult  döntést  hozni, méghozzá a jelenlévő  országgyűlési képviselők kétharmadának szavazattöbbségével. 2.2.  Több  kifogás kitért arra, hogy a kérdés  népszavazásra bocsátását az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésének a) pontja is kizárja.  A haderőnek az eredményes népszavazás következtében történő  átalakítása  ugyanis  jelentős  mértékben  érinti  a költségvetést, illetve annak végrehajtását. A költségvetésről is   annak   végrehajtásáról  pedig  nem  lehet  népszavazást tartani. 2.3.  Egyes előterjesztők szerint a kérdés népszavazás  útján történő  eldöntését kizárja az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés b) pontjában foglalt tilalom is, mert a népszavazás eredménye érinti       a       Magyar      Köztársaság       nemzetközi kötelezettségvállalásait,  így a NATO-csatlakozással  vállalt feladatok teljesítését. 2.4. Számos előterjesztő hivatkozott arra, hogy a kérdés  nem válaszolható meg egyértelműen több okból sem. Nincs tisztázva ugyanis  jogszabályban a békeidő kategóriája, így  a  “kérdés nem    ad   választási   lehetőséget   a   hivatásos   haderő bevezetésének  időpontjára és egy  ilyen  változás  esetleges feltételeire”.   Egy   másik  kifogás   szerint   a   katonai terminológia  alapján  a  hivatásos és  az  önkéntes  katonai szolgálat  nem tekinthető szinonímának. Az előbbi életpályát, élethivatásszerű   szolgálatot   jelent,   míg   az    utóbbi időtartamában   is  korlátozott,  díjazás   ellenében,   vagy személyes  áldozatvállalás  okán vállalt  szolgálatot  takar. Erre  figyelemmel az OVB-nek a kérdés hitelesítését az Nsztv. 13. § (1) bekezdése alapján is meg kellett volna tagadnia. 2.5.  Végül  az  egyik előterjesztő az Alkotmány  66.  §  (1) bekezdésére  és  a  70/A.  §  (1) bekezdésére  tekintettel  a sorkatonaság      békeidőben      történő      megszüntetését diszkriminatívnak is minősítette. Az  általuk  kifejtett érvekre figyelemmel  az  indítványozók kérték  az  OVB  aláírásgyűjtő ívet hitelesítő  határozatának megsemmisítését és a testület új eljárásra utasítását.                              II.                               A kifogások elbírálásával az alábbi jogszabályi rendelkezések állnak összefüggésben: 1.  Az Alkotmány érintett rendelkezései: “2.  §  (2)  A Magyar Köztársaságban minden hatalom  a  népé, amely   a   népszuverenitást  választott  képviselői   útján, valamint közvetlenül gyakorolja." “5.  § A Magyar Köztársaság állama védi a nép szabadságát  és hatalmát,  az  ország  függetlenségét  és  területi  épségét, valamint a nemzetközi szerződésekben rögzített határait.” “28/B.  §  (1)  Országos  népszavazás és  népi  kezdeményezés tárgya az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdés lehet.” “28/C. § (5) Nem lehet országos népszavazást tartani: a)  a  költségvetésről,  a  költségvetés  végrehajtásáról,  a központi adónemekről és illetékekről, a vámokról, valamint  a helyi    adók   központi   feltételeiről   szóló    törvények tartalmáról, b) hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről, illetve   az   e   kötelezettségeket   tartalmazó   törvények tartalmáról, c)  az  Alkotmány népszavazásról, népi kezdeményezésről szóló rendelkezéseiről, d)   az   Országgyűlés   hatáskörébe  tartozó   személyi   és szervezetalakítási   (—   átalakítási,    —    megszüntetési) kérdésekről,” “40/A.  § (1) A fegyveres erők (Magyar Honvédség, Határőrség) alapvető   kötelessége  a  haza  katonai  védelme,   valamint nemzetközi  szerződésből  eredő kollektív  védelmi  feladatok ellátása.  A Határőrség rendészeti feladatkörében ellátja  az államhatár  őrzését,  a  határforgalom  ellenőrzését   és   a határrend  fenntartását. A fegyveres erők feladatairól  és  a rájuk   vonatkozó   részletes  szabályokról   szóló   törvény elfogadásához    a    jelenlévő   országgyűlési    képviselők kétharmadának szavazata szükséges.” “66. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a férfiak és a nők egyenjogúságát   minden   polgári  és   politikai,   valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében.” “70/A.  §  (1)  A Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy számára  az  emberi,  illetve  az állampolgári  jogokat, bármely megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni, születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (2)   Az   embereknek  az  (1)  bekezdés  szerinti  bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. (3)  A  Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását  az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.” “70/H.  §  (1)  A  haza védelme a Magyar  Köztársaság  minden állampolgárának kötelessége. (2)  Az  állampolgárok az általános honvédelmi  kötelezettség alapján  fegyveres vagy fegyver nélküli katonai  szolgálatot, illetőleg törvényben meghatározott feltételek szerint polgári szolgálatot teljesítenek. (3)    A    honvédelmi   kötelezettségről    szóló    törvény elfogadásához    a    jelenlévő   országgyűlési    képviselők kétharmadának szavazata szükséges.” 2.  Az Nsztv. érintett rendelkezései: “2.  § Az aláírásgyűjtő ívek mintapéldányát az aláírásgyűjtés megkezdése előtt — hitelesítés céljából — be kell nyújtani az Országos Választási Bizottsághoz.” “10.  §  Az  Országos  Választási  Bizottság  megtagadja   az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, ha a) a kérdés nem tartozik az Országgyűlés hatáskörébe, b) a kérdésben nem lehet országos népszavazást tartani, c) a kérdés megfogalmazása nem felel meg a törvényben foglalt követelményeknek, d)    az   aláírásgyűjtő  ív  nem  felel  meg  a   választási eljárásról szóló törvényben foglalt követelményeknek.” “13.  § (1) A népszavazásra feltett konkrét kérdést úgy  kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen válaszolni.” A Ve. érintett rendelkezései: “130.   §   (1)   Az  Országos  Választási  Bizottságnak   az aláírásgyűjtő  ív, illetőleg a konkrét kérdés hitelesítésével kapcsolatos  döntése elleni kifogást a határozat közzétételét követő  tizenöt  napon  belül lehet — az  Alkotmánybírósághoz címezve — az Országos Választási Bizottsághoz benyújtani. [...] (3) Az Alkotmánybíróság a kifogást soron kívül bírálja el. Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság,  illetőleg az   Országgyűlés   határozatát   helybenhagyja,   vagy   azt megsemmisíti,   és   az   Országos  Választási   Bizottságot, illetőleg az Országgyűlést új eljárásra utasítja.”                             III.                               Az  Alkotmánybíróság  jelen  ügyben  irányadó  hatáskörét  az Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.   törvény   (a továbbiakban: Abtv.) 1. § h) pontjára figyelemmel a Ve.  130. §-a határozza meg. Az  Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint  az  OVB határozatai  ellen benyújtott kifogások alapján  lefolytatott eljárás jogorvoslati eljárásnak minősül. Erre figyelemmel  az Alkotmánybíróság  egyfelől azt vizsgálja, hogy  a  beérkezett kifogások megfelelnek-e a Ve. 78. § (2) bekezdésében  foglalt rendelkezéseknek,  másfelől  pedig  azt,  hogy  az   OVB   az aláírásgyűjtő  ív  hitelesítésére irányuló eljárás  során  az Alkotmánynak  és az irányadó törvényeknek megfelelően  járt-e el.   Az   Alkotmánybíróság   e  feladatát   az   alkotmányos jogállásával   és  rendeltetésével  összhangban   látja   el. [részletesen:  25/1999.  (VII. 7.) AB  határozat,  ABH  1999, 251.,  256.;  28/1999. (X. 6.) AB határozat, ABH 1999,  290., 291.,  292.; 25/2000. (VII. 6.) AB határozat, ABH 2000, 159., 160.;  32/2001.  (VII. 11.) AB határozat, ABK  2001.  június- július, 343., 345.] Az  Alkotmánybíróság  jelen  ügyben  megállapította,  hogy  a kifogások  megfelelnek  a  törvényes követelményeknek,  ezért azokat   a  Ve.  rendelkezéseinek  megfelelően  soron  kívüli eljárásban bírálta el.                                                            IV.                               1.  Az  Alkotmánybíróság mindenekelőtt azokat  a  kifogásokat vizsgálta,   amelyek  az  aláírásgyűjtő   ív   mintapéldányán szereplő  kérdés  és  az  Alkotmány 70/H.  §-val  kapcsolatos burkolt alkotmánymódosítás összefüggéseire vonatkoztak. Az  Alkotmánybíróság korábbi határozataiban  már  több  ízben leszögezte, hogy az Alkotmány módosítására irányuló kérdésben a  választópolgárok által kezdeményezett népszavazásnak nincs helye. Az irányadó gyakorlatát összegző 25/1999. (VII. 7.) AB határozatában  az Alkotmánybíróság kifejtette: “Az  Alkotmány mint  alaptörvény, amely az állami berendezkedés alapját,  az állam és polgárainak viszonyát szabályozza, csak az Alkotmány rendszerén    belül,   az   Alkotmány   által   feljogosított alkotmányozó  hatalom  által, az  Alkotmányban  meghatározott eljárás  szerint  módosítható. Az Alkotmány  az  Országgyűlés hatáskörén    belül   megkülönböztetetten   szabályozza    az alkotmányozást.   Az   Alkotmánybíróság  több   határozatában megállapította,    hogy   az   Alkotmány    megalkotása    és megváltoztatása kizárólag az Országgyűlés jogkörébe tartozik, és    az   Országgyűlés   e   jogkörében   alkotmányosan   az alkotmánymódosításra  irányadó eljárási és  határozathozatali követelmények  betartásával,  alkotmánymódosításra   irányuló közvetlen  és  kifejezett  alkotmányozó  hatalmi  rendelkezés alapján  járhat  el.  [1260/B/1997. AB határozat,  ABH  1998, 816.,  819.; 30/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 220., 234.]   A   szervezeti   azonosság  ellenére   az   Alkotmány rendelkezései alapján különbséget kell tenni az  alkotmányozó és  a  törvényhozó hatalom között. Amikor az Országgyűlés  az Alkotmány   19.   §  (3)  bekezdés  a)  pontjában   rögzített hatáskörében  jár  el,  alkotmányozó  hatalmat  gyakorol   az Alkotmány   24.  §  (3)  bekezdésében  szabályozott   eljárás szerint.   Az  Alkotmány  e  rendelkezései  egyértelműen   az Országgyűlés  hatáskörébe utalják az Alkotmány  elfogadásáról és  módosításáról való döntést. Ebből az következik, hogy  az Alkotmány  — választópolgári kezdeményezésre — népszavazással nem   módosítható.   Az   Alkotmány  alapján   az   Alkotmány rendelkezéseinek megállapítása az Országgyűlés hatásköre volt és  maradt  az  1997-es alkotmánymódosítást  követően  is.  A népszavazással   kapcsolatos  alkotmánymódosítás   során   az Országgyűlés mint az alkotmányozó hatalom nem határozta meg a népszavazásnak az alkotmányozásban betöltött szerepét,  azaz, nem  bírálta  felül az Alkotmánybíróság által a  2/1993.  (I. 22.) AB határozatban megállapított követelményt, mely szerint népszavazással  nem  lehet  az Alkotmányt  módosítani.  [...] Mindezeket figyelembe véve megállapítható, hogy az  Alkotmány módosítására irányuló kérdésben nem írható ki választópolgári kezdeményezésre  olyan népszavazás, amely  az  Országgyűlésre kötelező  volta  miatt  elvonná az Országgyűlés  alkotmányozó hatáskörét.” (ABH 1999, 251., 261., 262.) A    kifejtettek   alapján   a   népszavazás   eredménye   az Országgyűlést  csak mint törvényhozó hatalmat  kötelezheti  a népszavazás  eredményének megfelelő — értelemszerűen  azonban az    Alkotmány   rendelkezéseivel   összhangban    álló    — jogalkotásra.  Bár  az  Alkotmány nem állít  fel  rangsorbeli különbséget   a   2.   §   (2)   bekezdésében   meghatározott népszuverenitás gyakorlásának közvetett vagy közvetlen  módja között,  a  közvetlen hatalomgyakorlás  —  és  ezen  belül  a népszavazás  — kivételesnek tekinthető [részletesen:  2/1993. (I.   22.)  AB  határozat,  ABH  1993,  33.,  36.,  37.].   A hatalomgyakorlás  két  formája  közötti  súlyponteltolódás  a parlamentáris  berendezkedés  szükségképpeni  velejárója.  Az Alkotmánybíróság   egy  korábbi  határozatában   elvi   éllel szögezte  le,  hogy  a  népszavazás  kiegészítő  jellege  “az Alkotmányban rögzített parlamentális kormányforma  lényegéből következik.  A  parlamentális  kormányformának  a  képviselet útján   való   hatalomgyakorlás  a  meghatározó  formája.   A közvetlen     hatalomgyakorlás    ebben    az     alkotmányos berendezkedésben   szükségszerűen   kiegészítő,    másodlagos forma.”  [25/1999. (VII. 7.) AB határozat,  ABH  1999,  251., 261.]  Mindebből fakadóan nem kényszeríthető  ki  népszavazás eredményeként, hogy az Országgyűlés mint alkotmányozó hatalom járjon el. Az  Alkotmánybíróságnak  ezért jelen eljárásban  azt  kellett vizsgálnia,  hogy  a kifogásolt kérdés ügydöntő  és  kötelező erejű  népszavazásra bocsátása az Alkotmány 70/H. §-ának  (1) és   (2)  bekezdésével  összefüggésben  hatással  lehet-e  az Országgyűlésre, mint alkotmányozó hatalomra. 2.1.  Az  Alkotmánybíróság előre bocsátja,  hogy  a  vizsgált kérdés  kapcsán  nem  feladata annak eldöntése:  a  sorozáson alapuló,  illetőleg  a hivatásos vagy professzionális  haderő működtetése  a  legcélszerűbb vagy leghatékonyabb-e,  továbbá nem  képezi  a vizsgálat tárgyát a haderőépítés rendszere  és gyakorlata.  Jelen határozatában kizárólag a vitatott  kérdés alkotmányos összefüggéseinek elbírálására szorítkozott. Az Alkotmány 70/H. § (1) bekezdése a haza védelmét valamennyi állampolgárt terhelő alkotmányos kötelezettségként fogalmazza meg,  míg  a  (2)  bekezdés rögzíti az  általános  honvédelmi kötelezettség  fő  tartalmát.  Az  Alkotmánybíróság   korábbi határozataiban  már  értelmezte  az  állampolgárokat   érintő honvédelmi   kötelezettség   lényegét   és   áttekintette   a honvédelem biztosításának kötelezettségéből az államra háruló feladatokat is. Az  Alkotmánybíróság a 682/B/1993. AB határozatában kimondta: “Az  Alkotmány 70/H. § (2) bekezdése az általános  honvédelmi kötelezettséget  állapítja  meg,”  a  hadkötelezettség  pedig ennek egyik összetevője. (ABH 1994, 764., 769.) A  6/1997. (II. 7.) AB határozatában leszögezte: “A  kötelező (sor- vagy tartalékos) katonai szolgálat az Alkotmány 70/H. §- a  alapján  a  honvédelmi törvényben meghatározottak  szerint rendelhető  el;  az  érintett személynek  ezzel  kapcsolatban szabad  választási lehetősége nincs.” (ABH  1997,  67.,  69.) Megállapította   továbbá   azt   is,   hogy   a    honvédelmi kötelezettség  teljesítésének  az  Alkotmány  70/H.   §   (2) bekezdése  által  szolgálati módonként történő  meghatározása megfelelőképpen  szolgálja  az  ország  védelmi  képességének fenntartása     érdekében    a    lelkiismereti     szabadság érvényesülését. [részletesen: 46/1994. (X. 21.) AB határozat, ABH 1994, 260., 269.] 2.2. Az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdésében meghatározott,  az állampolgárt  terhelő  honvédelmi  kötelezettség   az   állam számára  jogot  biztosít tehát arra, hogy ezen  kötelezettség teljesítését  —  az  itt rögzített szolgálati  módok  közötti választás    lehetőségét   biztosítva    —    igényelje    és kikényszerítse.  Az államnak ez a jogosítványa  meghatározott célra rendelt. Ahogyan azt az Alkotmánybíróság a 2/1998. (II. 4.)  AB  határozatban kifejtette: “Az állam az  állampolgárai védelme  érdekében  köteles  a hazát  fenyegető  veszélyekről tájékozódni,  az előzetes védekezési lehetőségekkel  élni,  a honvédelem  hatékony  rendszerét  kiépíteni  és  fenntartani, továbbá  köteles az állampolgárok honvédelmi igénybevételének diszkriminációmentes  és ésszerű rendjét  kialakítani.”  (ABH 1998, 41., 54.) Az igénybevétel feltételrendszerének részletes szabályait, az egyes  részkötelezettségeket a honvédelemről szóló 1993.  évi CX. törvény (a továbbiakban: Hvt.) tartalmazza. Az   állampolgárok   a  honvédelmi  kötelezettség   részeként személyes  szolgálatot  és  vagyoni  szolgáltatást  kötelesek teljesíteni.  A  személyes honvédelmi kötelezettség  része  a hadkötelezettség,   a   polgári  védelmi   kötelezettség,   a honvédelmi  munkakötelezettség  [Hvt.  69.  §   (1)   -   (2) bekezdés].    A    hadkötelezettség   része   a    szolgálati kötelezettség, amely fegyveres vagy fegyver nélküli  katonai, illetve polgári szolgálat útján teljesíthető [Hvt. 70. §  (2) bekezdés;   92.   §  (1)  bekezdés].  A  katonai   szolgálati kötelezettség  alapján  a  hadkötelesek  sor-  tartalékos  és póttartalékos  szolgálatot  teljesítenek  [Hvt.  93.  §   (1) bekezdés]. A sorkatonai szolgálat célja a hadköteles személy elméleti és gyakorlati   kiképzése,   illetőleg   felkészítése   a   haza védelmével   kapcsolatos  katonai  feladatokra,  ezen   belül meghatározott parancsnoki beosztás ellátására (Hvt. 95. §). A tartalékos  állomány  egy  részét szintén  a  már  sorkatonai szolgálatot  teljesített hadkötelesek képezik.  A  tartalékos katonai  szolgálat  célja egyfelől a  továbbképzés,  másfelől meghatározott katonai feladatok végrehajtása (Hvt. 121. §). 2.3.  Az  Alkotmány 5. §-a az állam feladatává  teszi  a  nép szabadságának  és  hatalmának, az ország függetlenségének  és területi  épségének,  valamint  a  nemzetközi  szerződésekben rögzített    határainak   védelmét.    Az    alaptörvény    e rendelkezésében  nem  államcélt,  hanem  az   állam   számára megkerülhetetlen    kötelezettséget    határoz     meg.     A kötelezettségek  teljesítéséhez elengedhetetlenül  szükséges, hogy  az  államnak  mindehhez megfelelő eszközök  álljanak  a rendelkezésére. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában már   hangsúlyozta,   hogy  “az  állam  kötelessége   a   hon védelmének”  biztosítása,  “amelyhez  kellő  számú  fegyveres szolgálatot teljesítő katona kiképzése szükséges.”  [46/1994. (X. 21.) AB határozat, ABH 1994, 260., 269.] Az  Alkotmány 40/A. § (1) bekezdése az államszervezeten belül a   fegyveres  erőket  —  közöttük  nevesítetten   a   Magyar Honvédséget  —  jelöli  ki  a haza katonai  védelmére.  Ez  a rendelkezés   tartalmilag  az  államot  terhelő   alkotmányos közjogi    kötelezettség   részeként    fegyveres    alakulat létrehozását  és fenntartását írja elő az állam  számára.  Az Alkotmány a fegyveres erő meglétét konkrét, az államot minden időben  egyformán terhelő feladatokhoz köti (a  haza  katonai védelme,  valamint  nemzetközi szerződésből  eredő  kollektív védelmi  feladatok ellátása). E feladatok összhangban  állnak az    Alkotmány   5.   §-ában   az   állam   számára   előírt kötelezettségekkel.  Ugyanakkor  az  Alkotmány  70/H.  §  (1) bekezdése a haza védelmét állampolgári kötelezettséggé teszi, a    (2)    bekezdés   pedig   a   honvédelmi   kötelezettség teljesítésének módjait is meghatározza. Az Alkotmány e  három rendelkezésének  összevetéséből nyilvánvaló,  hogy  az  állam mozgásterét az Alkotmány 5. §-ában meghatározott feladatainak teljesítése során a 40/A. § (1) bekezdése és a 70/H.  §  (1)- (2) bekezdése jelöli ki. A   honvédelem   hatékony  rendszerének  megszervezésére   és fenntartására    irányuló,   az   Alkotmányból    levezethető kötelezettsége teljesítése során a fenti rendelkezések  által behatárolt  keretben  az  állam  határozza  meg,  hogy  adott körülmények  között  a honvédelmi kötelezettség  teljesítését polgáraitól mely feltételek mellett, milyen módon  és  milyen körben  várja  el.  Az  igénybevétel  részletes  feltételeit, pontos módját, időtartamát, a honvédelmi kötelezettség  egyes részkötelezettségeinek tartalmát a Hvt. rendelkezései szabják meg. Az  Alkotmány  5.  §-ából  és 40/A. §-ának  (1)  bekezdéséből fakadó feladatainak teljesítése során az állam maga dönti el, hogy   —  többek  között  —  összlétszámát  tekintve  mekkora haderővel tudja maradéktalanul ellátni a haza védelméből és a nemzetközi  kötelezettségek teljesítéséből eredő tennivalóit. A  létszámigény,  továbbá ezen belül a fegyveres  és  fegyver nélküli szolgálatot ellátók arányának alakulása nyilvánvalóan nem  minden  időben azonos. Eltérő fenyegetettségi  helyzetek eltérő  feladatokat eredményeznek, következésképp nem  azonos haderő   létszámot  és  haderő  összetételt   igényelnek.   A különböző  szintű  külső és belső veszélyhelyzetek  az  állam oldalán előzetesen nem kalkulálhatók teljes- körűen. Közöttük lehetnek  olyanok,  amelyek  az  állam  részéről  a  hadsereg nagyságát,  összlétszámát  érintően  is  azonnali   reagálást igényelnek.   Következésképp  a  személyes  szolgálat   útján ellátandó  honvédelmi  kötelezettség  igénybevételének  olyan lehetőségét  kell az állam számára biztosítani, amely  minden időben biztosítja, hogy a honvédelemmel összefüggő feladatait kiegyensúlyozott módon teljesíthesse. Eszközök és lehetőségek hiányában   ugyanis   kritikus  és   előre   nem   tervezhető helyzetekben oly módon szűkülhet be az állam mozgástere, hogy nem  tud  eleget  tenni  az Alkotmány  5.  §-ából  rá  háruló kötelezettségeknek. Az   Alkotmány   5.  §-ában  és  40/A.  §  (1)   bekezdésében meghatározott,  az  államot terhelő  kötelezettségek  ésszerű megszervezésének  feladata  mindenkor  és  minden  helyzetben magát  az államot terheli. A honvédelem rendszerének hatékony kialakítása,    a    nemzeti    értékeknek,     az     ország függetlenségének,  szuverenitásának, a nemzeti  javaknak,  az állampolgárok    életének,   testi   épségének,    vagyonának eredményes  védelme  az  állam  és  állampolgár  részéről  az együttműködés stabil formáját kívánja meg. Az   Alkotmány   70/H.  §  (2)  bekezdésében   meghatározott, típusaiban  is  nevesített személyes szolgálati kötelezettség az  általános honvédelmi kötelezettség meghatározó  elemeként biztosít  eszközt a honvédelemből eredő feladatok ellátására. Az  állam  igényét  ezen  személyes szolgálati  kötelezettség teljesítésére  az Alkotmány 5. §-a és 40/A. §  (1)  bekezdése alapozza  meg.  Ezen  alkotmányi  rendelkezések  nem  tesznek fokozati  különbséget “békeidőre” és ettől eltérő állapotokra nézve  az  állam  kötelezettségei,  és  ennek  teljesítéséből fakadó  igényei  érvényesíthetősége  között.  Az  alkotmányos kötelezettségként megoldandó feladat jellegétől,  a  fennálló veszélyhelyzettől és számos egyéb tényezőtől függően az állam jogosult   eldönteni,   hogy   a   honvédelmi   kötelezettség teljesítését     adott    időszakban,     vagy     időpontban állampolgáraitól milyen terjedelemben igényli, illetve  kiket és  milyen feltételek mellett mentesít a személyes szolgálati kötelezettség egyes típusai alól. 2.4.  “A  sor- tartalékos és póttartalékos katonai  szolgálat teljesítése  alatt  az  állam és a katona  között  —  a  haza fegyveres  védelmére — sajátos jogviszony létesül.”  [6/1997. (II. 7.) AB határozat, ABH 67., 70.] Ennek a jogviszonynak az alapja  a  honvédelmi  kötelezettség  teljesítésére  irányuló alkotmányos  kötelezettség. Ahogyan azt  az  Alkotmánybíróság korábban  már  leszögezte, a haza védelme  olyan  alkotmányos értéket   képvisel,  hogy  az  ennek  teljesítése   érdekében szükséges      személyes     közreműködési      kötelezettség kikényszerítése  az  állam  részéről  adott  esetben  alapjog sérelme  árán,  még büntetőjogi eszközökkel  is  megengedett. [46/1994. (X. 21.) AB határozat, ABH 1994, 260., 278., 279.] A  hadkötelezettségnek  és ezen belül a  személyes  szolgálat útján   teljesítendő   honvédelmi   kötelezettségnek,    mint alkotmányos   kötelezettségnek  —  akár  csak  a  “békeidőre” érvényes  — megszüntetése gyökeresen alakítja át a honvédelem terén  az állam és az állampolgár jogviszonyát. Ilyen esetben kizárólag az állampolgár elhatározásától függ, hogy teljesít- e  katonai szolgálatot, és arra nem kötelezhető. A szolgálati viszony  létrehozása egyfajta megállapodás eredménye és  mint minden  hasonló jogviszonyban (munkaviszonyban,  vállalkozási viszonyban)  annak létrehozása a piaci viszonyok által  válik meghatározottá,   míg  fenntartásában   legfeljebb   csak   a szerződéses   fegyelem   szabályainak  megtartására   történő ösztönzés   juthat   szerephez.  Ebben   az   esetben   pedig alkotmányos kötelezettség teljesítéséről már nem lehet szó. A   személyesen   teljesítendő  sorszolgálati   kötelezettség megszüntetése az alkotmányos kötelezettség lényeges  elemének megszűnését   vonja  magával.  A  hadkötelezettségnek,   mint alkotmányos kötelezettségnek lényeges eleme, hogy ez  alapján az  állam  határozza meg az igénybevétel lehetőségét,  körét, időpontját,  időtartamát és joga van elvárni állampolgáraitól ennek  teljesítését. Ehhez ad felhatalmazást az állam számára az Alkotmány 70/H. §-ának (1) és (2) bekezdése, amikor a haza védelmét és ezen belül a honvédelmi kötelezettséget általános állampolgári kötelezettséggé teszi. A  felhatalmazás  az  állam  oldalán  nem  jelenti  egyben  a honvédelmi   kötelezettség  automatikus,  mindenkit,   minden időben,   teljes   körben  terhelő  kötelezettség   kényszerű érvényesítésének   kötelezettségét.   Lehetőséget    biztosít azonban   a   honvédelemből   adódó   feladatok   működőképes rendszerben,  adott célhoz rendelten történő összehangolására és  ezzel  együtt  arra,  hogy  az  állam  —  ha  ez  látszik célszerűnek  —  az  állampolgároktól ne igényelje  honvédelmi kötelezettségük teljesítését. Az állam részéről  az  állandó, teljes körű igénybevétel jogáról történő időleges lemondás, a mentességek  és  kedvezmények  biztosítása  mindazonáltal  az alkotmányos   kötelezettséget  nem   szünteti   meg   és   az allampolgár oldalán nem teremt alanyi jogot arra, hogy  ez  a helyzet változatlanul megmaradjon. A korlátozott igénybevétel pusztán  annyit  jelent, hogy az állam  mindenkor  egyensúlyt teremt   a  honvédelemből  származó  aktuális  feladatok,   a kötelezettség   érvényesítését  megkívánó  állapotok   és   a kötelezettséget teljesítők köre között. Amennyiben  azonban  a  kötelezettség-jelleg  megszűnik,   az állampolgár    belátása    szerint,   személyes    érdekeitől meghatározottan   működik  közre   a   honvédelmi   feladatok ellátásában.  A személyes részvételre kötelezés lehetőségének adott   időszakhoz   (“békeidőhöz”)   kötött   teljes    körű “megszüntetése” folytán bekövetkező jogi vákuum és  az  állam oldalán  felmerülő  a honvédelmi kötelezettséggel  összefüggő feladatok   kötelező  megoldásának  szüksége   között   olyan ellentét  alakulhat  ki,  amely  fokozott  veszélyeztetettség esetén    kizárja   vagy   jelentős   mértékben   hátrányosan befolyásolja   az   állam  feladatának  megoldását.   Más   a teljesítés  elvárhatóságának és az igénybevétel lehetőségének a  szintje  akkor,  ha ehhez a kötelezettség érvényesítésének eszközei  fennállnak  és más akkor, ha  az  állam  legfeljebb polgárai  józan belátására támaszkodhat. Ennek az ellentétnek a  feloldása  csak  akkor lehetséges, ha  az  államnak  —  az Alkotmány  rendszerébe  illeszkedő  módon  —  az  alkotmányos kötelezettségéből   eredő   honvédelmi   feladatai   azonnali megoldását lehetővé tévő olyan eszközök állnak rendelkezésére amelyek   a  haderő  átalakítása  esetén  is  biztosítják   a visszatérés  lehetőségét az állampolgár  igénybevételéhez.  A visszatérés  feltételrendszerének meghatározása azonban  csak az Országgyűlést, mint alkotmányozó hatalmat illetheti meg. A  fentiekből  következőleg a népszavazásra szánt  kérdés  az Alkotmányban     megfogalmazott     általános      honvédelmi kötelezettségen   belüli  hadkötelezettség   részét   képező, személyes   szolgálat  útján  teljesítendő,  fegyveres   vagy fegyver   nélküli   szolgálati  kötelezettséget   közvetlenül érinti.  Miután  azonban  a polgári szolgálat  “létezése”  is magához  a  hadkötelezettséghez  és  a  személyes  szolgálati kötelezettséghez   tapad,   a   sorszolgálati   kötelezettség megszűnése  erre  a szolgálati módra is azonos  intenzitással hat   ki.  A  fegyveres  vagy  fegyver  nélküli  sorszolgálat megszüntetése  mellett nyilvánvalóan  nem  tartható  fenn  az azonos jogalapból (kötelezettségből) származó harmadik típusú szolgálati  mód  sem.  Az érvényes és eredményes  népszavazás járhat tehát azzal a következménnyel, hogy az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdése kiüresedik. 2.5.  Az  Alkotmány 70/H. § (1) és (2) bekezdése a honvédelem alkotmányi kötelezettségének teljesítésével kapcsolatban  nem tesz  különbséget “békeidő” és ettől eltérő állapotok között. Az  Alkotmány 8. § (4) bekezdése sem a kötelezettségek, hanem a  rendkívüli  állapot,  szükségállapot  vagy  veszélyhelyzet idején az alapvető jogok gyakorlásának felfüggeszthetősége és korlátozása  oldaláról különböztet eltérő készenléti  szintek és különböző fenyegetettséget jelentő állapotok között. Ezzel összhangban  az  Alkotmánynak az Országgyűlés  feladatait  és jogkörét érintő II. fejezete a hadiállapot kinyilvánítása, az idegen   hatalom  fegyveres  támadásának  közvetlen  veszélye (háborús veszély), és a belső rendet fenyegető szükséghelyzet hármas    fogalmi    rendszerében   tesz    különbséget    az államszervezet Alkotmányban szabályozott szervei és személyei feladatát, jogkörét illetően. Mindezen rendelkezések egyfelől azt mutatják, hogy az  ország külső   és   belső   védelme   szempontjából   a   honvédelmi kötelezettséget  is  érintő olyan eltérő veszélyességi  fokok állnak  fenn,  amelyek között a jogalkotó alkotmányi  szinten tartotta  szükségesnek  a  különbségtételt.  Másfelől  az   e szabályokban  megfogalmazott  fenyegetettségi   szintek   nem feleltethetők meg egyszerűen a békeidő és — összefoglalóan  — minden más állapot különbségének. Ennek folytán az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy a  kérdésben  megjelenő békeidő fogalma olyan  új  kategória, amelyet  az  Alkotmány 70/H. §-a és egyetlen más rendelkezése sem   tartalmaz.  Így  annak  bevezetése  —  mivel  nem   áll összhangban az Alkotmány hatályos fogalmi rendszerével  —,  a kifogásolt  kérdésre adott kellő számú igenlő  válasz  esetén tartalmilag  alkotmánymódosítást eredményez.  Ez  abban  áll, hogy  “békeidőben”  az állam mozgástere beszűkül,  köteles  a jelenlegi,  az Alkotmány által meghatározott rendszertől  (az általános   hadkötelezettség  alapján  a  tényleges   igények szolgálatra    kötelezés   útján   történő    kielégítésétől) eltekinteni, s ez a rendszer csak a “békeidőnek” nem minősülő körülmények     között    működhetne     tovább.     Tartalmi alkotmánymódosítás esetén “[...] tehát a népszavazás, és  nem az   Országgyűlés   határozza  meg  az  érintett   alkotmányi rendelkezés  tartalmát,  azaz a népszavazás  az  Országgyűlés helyett  — annak az Alkotmány 24. § (3) bekezdésében  foglalt hatáskörét  elvonva  —  módosítja az  Alkotmányt.”  [25/1999. (VII.  7.) AB határozat, ABH 1999, 251., 262.] Ahogyan  pedig arra   az   Alkotmánybíróság  az  előzőekben  már  utalt,   a népszavazás eredménye nem vonhatja el az Országgyűlésnek mint alkotmányozó  hatalomnak a jogkörét és nem kényszerítheti  az alkotmányozó      hatalmat     alkotmányos      kötelezettség újraszabályozására. 2.6.  Szükségesnek tartja kiemelni az Alkotmánybíróság,  hogy az OVB határozata ellen benyújtott kifogások elbírálása során is   —  mint  jelen  esetben  —  csak  a  hatályos  Alkotmány szövegéből és elveiből indulhat ki. Határozata meghozatalánál nem lehet tekintettel sem célszerűségi szempontokra sem arra, hogy  a vizsgált kérdésben szereplő alkotmányos kötelezettség újraszabályozása kívánatos vagy lehetséges-e és rendelkezésre állnak-e olyan alternatívák, amelyek tartalmi változás esetén nem   idéznek  elő  alkotmányi  diszharmóniát.  Az  Alkotmány rendelkezéseivel  kapcsolatban a változtatás szükségességének megítélése és az átalakítás kapcsán kínálkozó, tartalmilag az Alkotmány   rendszerébe   illeszthető   megoldások    közötti választás  joga az Országgyűlést, mint alkotmányozó  hatalmat illeti meg. Az alkotmányozó hatalomnak áll módjában felmérni, hogy   az   állam  és  az  állampolgár  közötti   alkotmányos kötelezettségen  alapuló együttműködési formát  ettől  eltérő alapokon  működő  formává  változtatja-e,  és  ha  igen  mely feltételek mellett. Az  Alkotmánybíróság fentiekben kifejtett álláspontja szerint a jelen ügyben megvizsgált népszavazásra bocsátandó kérdés az Országgyűlésnek ezt az alkotmányozó hatalmát vonja  el,  mert számos tekintetben alkotmánymódosításra irányul. Ezért az Alkotmánybíróság az OVB határozatát a Ve. 130. § (3) bekezdése alapján megsemmisítette és a testületet új  eljárás lefolytatására utasította.                              V. Az  Alkotmánybíróság az eddigiekben tett megállapításaira  és az  abból  következő  döntésére  figyelemmel  szükségtelennek ítélte a további indítványok tartalmi vizsgálatát. Az Alkotmánybíróság határozatának közzétételét az Abtv. 41. §- ára,  valamint a Magyar Közlönyben megjelent, a népszavazásra vonatkozó  OVB  határozatnak  a megsemmisítésére  tekintettel rendelte el.                       Dr. Németh János                  az Alkotmánybíróság elnöke    Dr. Bagi István                       Dr. Bihari Mihály    alkotmánybíró                             alkotmánybíró                                  Dr. Czúcz Ottó                          Dr. Erdei Árpád    alkotmánybíró                      előadó alkotmánybíró    Dr. Harmathy Attila                    Dr. Holló András    alkotmánybíró                             alkotmánybíró    Dr. Kiss László                    Dr. Kukorelli István    alkotmánybíró                             alkotmánybíró    Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva    alkotmánybíró                             alkotmánybíró Dr. Bihari Mihály alkotmánybíró különvéleménye A  többségi határozattal az alábbi indokok alapján nem  értek egyet. 1.  A  határozattal  elbírált népszavazási kezdeményezés  egy alapvető  kötelességgel kapcsolatos. A  kérdés  megítéléséhez feltétlenül  szükséges  az  Alkotmányban  rögzített  alapvető jogok  és kötelességek eltérő jellegének előzetes tisztázása. Álláspontom  szerint határozott különbség tehető az  alapvető jogok  és  kötelességek között tartalmuk és korlátozhatóságuk szempontjából. Az  alapvető jogok tartalmát a törvényhozó csak az  Alkotmány 8.  §  (2)  bekezdésében foglaltak szerint korlátozhatja,  az Alkotmánybíróság    által   kidolgozott   szükségességi    és arányossági  követelménynek is megfelelve. A  korlátozás  nem érintheti  az  alapvető jog lényeges tartalmát. Ugyanakkor  a törvényhozónak  lehetősége van arra, hogy az  alapvető  jogok tartalmát bővítse. Ezzel   szemben   az   alapvető  kötelességek   tartalmát   a törvényalkotó  nem  bővítheti. Az Alkotmányban  meghatározott kötelesség   alacsonyabb  mértékben  történő   megállapítása, illetve  kikényszerítésének mellőzése viszont lehetséges.  Az állami  beavatkozással szembeni tilalom ugyanis  az  alapvető kötelességek    esetén   nem   a   kötelesség   korlátozására vonatkozik,   hanem   a  többletkötelezettség   megállapítása tekintetében áll fenn. 2.  A  jelen  esetben  az  “Akarja-e Ön,  hogy  békeidőben  a sorkatonai  szolgálat  megszűnjön és azt  önkéntes  hivatásos haderő  váltsa  fel?”  kezdeményezés  arra  irányul,  hogy  a törvényhozó  az  Alkotmányban deklarált általános  honvédelmi kötelezettség   [70/H.   §  (1)-(2)   bekezdései]   részletes szabályait  mind a címzett alanyi körre, mind a kötelezettség teljesítésének feltételeire vonatkozóan korlátozott mértékben határozza meg. Álláspontom  szerint az Alkotmány 70/H.  §  (1)  bekezdésében foglalt,   a   haza  védelmére  irányuló  kötelesség   és   a kötelezettek  alanyi  köre (minden  állampolgár),  illetve  a (2) bekezdés szerinti általános honvédelmi kötelezettség és e kötelezettség  által érintett alanyi kör  (az  állampolgárok) egymással  megegyező  fogalmak. A (2)  bekezdés  rendelkezése csak  annyiban  különbözik  az (1) bekezdésben  foglaltaktól, hogy  az  a kötelezettség teljesítésének alapvető formáit  is meghatározza. Az  Alkotmány 70/H. §-a értelmében a haza védelme, illetve az általános   honvédelmi   kötelezettség   általános    jellegű alkotmányos  deklarációt jelent. A kötelesség  megjelöléséből és  a  kötelességhez  kapcsolt  alanyi  kör  meghatározásából következik,  hogy  a  kötelesség  érvényesítéséhez  szükséges részletes    szabályokat   az   alkotmányozó   nem    kívánta szabályozni. Az Alkotmány 70/H. § (3) bekezdése éppen ezért a törvényhozót hatalmazta fel az általánosan deklarált alapvető kötelesség  részletes  szabályainak  a  megállapítására:   az általános     honvédelmi     kötelezettség     terjedelmének, részelemeinek,   illetve  az  egyes  konkrét  kötelezettségek címzettjeinek meghatározására. A  fegyveres  erőknek  a  haza  katonai  védelmére  vonatkozó kötelességét  [Alkotmány 40/A. § (1) bekezdése],  valamint  a haza védelmére vonatkozó állampolgári kötelességet [Alkotmány 70/H.   §   (3)   bekezdése]  érintő  részletes   szabályozás megalkotásához  kétharmados  többséggel  elfogadott   törvény szükséges.  Így  a  haza  katonai  védelmének  megszervezése, valamint  a  haza védelmére vonatkozó állampolgári kötelesség nem alkotmányozási, hanem törvényalkotási tárgykör. Mindebből következik,  hogy  a  jelen  népszavazási  kezdeményezés  nem érinti az alkotmányos rendelkezéseket. Az   Alkotmány   70/H.  §  (3)  bekezdésének  végrehajtásáról jelenleg  a  honvédelemről szóló 1993.  évi  CX.  törvény  (a továbbiakban:  Hvt.)  rendelkezik. A  Hvt.  –  az  alkotmányi felhatalmazás alapján – meghatározza az általános  honvédelmi kötelezettség   konkrét   tartalmát,   valamint   az    egyes részkötelezettségek  alanyait. A törvényalkotó  az  Alkotmány 70/H.   §-ának  (1)  és  (2)  bekezdése  szerinti   általános honvédelmi   kötelezettség  –  mint  alapvető  kötelesség   – részletes   szabályozását  tágabb  vagy   szűkebb   mértékben állapíthatja  meg.  Az  Alkotmány tehát  mozgásteret  hagy  a törvényalkotónak   arra  vonatkozóan,   hogy   az   általános honvédelmi kötelezettség alapján milyen részkötelezettségeket állapít  meg,  illetve  azokat – így a sorkatonai  szolgálati kötelezettséget  –  korlátozza-e vagy sem.  A  Hvt.  jelenleg hatályos szabályozását a törvényhozó megváltoztathatja  és  a törvényben      meghatározott      sorkatonai      szolgálati kötelezettséget  békeidőben akár el  is  törölheti  hadsereg- szervezési, célszerűségi, hatékonysági szempontok alapján. Mindebből következik, hogy egy kötelező érvényű és eredményes népszavazás    esetén    a    törvényhozó    az     Alkotmány rendelkezéseinek a módosítása nélkül eltekinthet a sorkatonai szolgálati  kötelezettség elrendelésétől. Az  ezt  tartalmazó népszavazási kezdeményezés tehát semmiképpen sem  irányul  az Alkotmány módosítására. Mindezek   alapján   az   Alkotmánybíróságnak   az   Országos Választási  Bizottság 7/2001. (VIII. 21.)  számú  határozatát helyben kellene hagynia. Budapest, 2001. november 26.                                             Dr. Bihari Mihály                                                 alkotmánybíró Dr. Holló András alkotmánybíró különvéleménye Nem  értek egyet az Alkotmánybíróságnak az OVB 7/2001. (VIII. 21.) OVB sz. határozatát megsemmisítő döntésével. Álláspontomat a népszavazás alkotmányosságát védő,  s  egyben ellenőrző  alkotmánybírósági hatáskör értelmezésére,  továbbá az    Alkotmányban    rögzített   alapvető    kötelezettségek alkotmányjogi természetére és mindezek alapján  az  Alkotmány 70/H. §-ának a határozattól eltérő értelmezésére alapítom. 1.   Az  Alkotmánybíróság  1993  óta  kialakított  gyakorlata szerint a népszavazásnak határt szab az alkotmányozó hatalom: a   népszavazásra   olyan  kérdés  nem  tehető   fel,   amely alkotmánymódosítást eredményezne. Ezt az elvi  álláspontot  — és  egyben  a  népszavazás  intézményének  általános  közjogi minősítését  —  az  Alkotmánybíróság a 2/1993.  (I.  22.)  AB határozatában fejtette ki: “1.   A   Magyar   Köztársaság   alkotmányos   rendjében    a népszuverenitás    gyakorlásának   elsődleges    formája    a képviselet. Népszavazás csak az Alkotmány és az alkotmányosan hozott  törvények  keretei  között  dönthet  az  Országgyűlés hatáskörébe tartozó ügyekben. 2. A népszuverenitásból fakadó jogoknak mind az Országgyűlés, mind  népszavazás útján történő gyakorlása csak az  Alkotmány rendelkezéseinek  megfelelően  történhet.   A   népszavazásra bocsátott    kérdés    nem    foglalhat    magában    burkolt alkotmánymódosítást.” (ABH 1993. 33.) Az   Alkotmánybíróság  ebben  a  határozatában  —   absztrakt alkotmányértelmezésre irányuló indítvány elbírálása tárgyában —  mondta  ki,  hogy  népszavazás útján az  Országgyűlés  nem kényszeríthető    megbízatási    idejének    lejárta    előtt feloszlatásra,  ugyanis  az  Alkotmány  28.  §  (2)  és   (3) bekezdései    kimerítően   szabályozzák    az    Országgyűlés feloszlásának   és   feloszlatásának   eseteit:   “Mivel   az Országgyűlés    megbízásának   népszavazás   útján    történő megszüntetéséről  az Alkotmány nem rendelkezik,  a  feloszlás kimondásának  népszavazásra  bocsátása  —  ha  a  népszavazás eredménye  kötné  az Országgyűlést — a parlamenti  megbízatás megszűnésének új, az Alkotmány által eddig nem ismert  módját eredményezné,   vagyis  az  Alkotmány   burkolt   módosítását jelentené.” (ABH 1993. 33, 37.) Az  indokolás szövegéből egyértelműen megállapítható, hogy az Alkotmánybíróság “burkolt” alkotmánymódosítás tilalma alatt a kérdés   olyan  megfogalmazását  értette,  amely  —  tartalma szerint  — új, az Alkotmányban nem szereplő norma beépítésére irányul.  Ez  a tilalom tehát az Alkotmány népszavazás  útján való kiegészítésére vonatkozik. Az  Alkotmánybíróság 1999-ben hozott 22/1999.  (VII.  7.)  AB határozatában azért semmisítette meg az OVB határozatát, mert a  feltett kérdés kifejezetten alkotmánymódosításra irányult. (“Kívánja-e Ön, hogy a köztársasági elnököt közvetlen módon a választópolgárok   válasszák   meg?”)   Az   Alkotmánybíróság megerősítve  a  hivatkozott,  1993-ban  hozott  határozatában kifejtett  álláspontját, kimondta: az “... alkotmánymódosítás csak az Alkotmányban előírt eljárási rendben (Alkotmány 24. § (3)  bekezdés) történhet; az Alkotmány módosítására  irányuló kérdésben      választópolgárok     által      kezdeményezett népszavazásnak nincs helye. Az Országgyűlés által  elfogadott alkotmánymódosítás  ügydöntő  népszavazással  megerősíthető.” (ABH 1999. 251.) Az  alkotmánymódosítási tilalom kimondása annyiban tér el  az 1993-ban  kimondott  tilalomtól,  hogy  itt  a  népszavazásra feltett kérdés az Alkotmány meglévő normáihoz, a köztársasági elnök  Parlament  általi megválasztásához  képest  (Alkotmány 29/A-29/B. §-ai) ellentétes szabályok meghozatalára irányul. Az   Alkotmánybíróság   —   az  Alkotmányból   levezetve   az Országgyűlés alkotmányozó és törvényhozó hatalmi pozíciójának elválasztását — alkotmányértelmezésen nyugvó korlátot emelt a népszavazás elé. (Az Alkotmány ugyanis sem 1997 előtt, sem az 1997.  évi  LIX.  törvénnyel végrehajtott  alkotmánymódosítás eredményeként ilyen korlátozó rendelkezést nem tartalmazott.) Ezek  a  korlátok  —  a  jelen határozat  meghozataláig  —  a “burkolt”  alkotmánymódosítás, azaz  a  meglévő  normához  új norma  hozzáírásának, valamint a meglévő alkotmányi normákkal ellentétes   tartalmú   normák  meghozatalának   a   tilalmát jelentették. Az  alkotmánybírósági  gyakorlat tehát a  pozitív  alkotmányi normaszöveg  védelmének  talaján  állt.  A  jelen  ügyben  az Alkotmánybíróság tovább lépett és a kérdéssel érintett  norma tartalmát    értelmezve   mondta   ki,    hogy    a    kérdés alkotmánymódosításra irányul. A határozat  a  25/1999.  (VII. 7.) AB határozatban elbírált esettel azonosnak tekinti, ha  a népszavazással érintett alkotmányi norma az alkotmánybírósági értelmezés  által  megállapítottan  eredményezne  módosulást. (IV/2.5 pont) Következésképpen az alkotmányvédelem tárgya nemcsak a pozitív alkotmányi   normaszöveg  önmagában,  hanem  az   értelmezett alkotmányi     rendelkezés.    Álláspontom     szerint     az Alkotmánybíróságnak a népszavazás viszonyában jogorvoslati és egyben alkotmányvédelmi szerepkörét — hasonlóan mint a kérdés egyértelműségi  vizsgálatánál —  szorosan  kell  értelmeznie. Lehetőséget  teremtve  a  népszavazáshoz  való  jog,  mint  a politikai  jog  —  alkotmányos  keretek  közötti   —   lehető legteljesebb érvényesüléséhez. Az   Alkotmánybíróságnak  az  Alkotmány  alapján  értelmezett alkotmányvédelmi   szerepkörét   a   népszavazás   intézménye vonatkozásában  —  az  eddigi  gyakorlatnak   megfelelően   — kizárólag a pozitív normavédelem szintjén kellene megtartani: a   népszavazásra   bocsátandó  kérdés  nem   irányulhat   az alkotmányi  normaszöveg  kiegészítésére,  szűkítésére,   ill. ellentétes szabályozására. A  népszavazásra  bocsátandó  kérdéssel  érintett  alkotmányi norma    (lényegében   absztrakt)   értelmezése    azzal    a következménnyel  járhat, hogy a népszavazás  olyan  erőteljes alkotmánybírósági ellenőrzés alá kerül, ami a népszuverenitás közvetlen   gyakorlásának  alkotmányos   céljával   már   nem egyeztethető össze. 2.    Az    Alkotmányban   rögzített    alapjogok    és    az alapkötelezettségek  jogi természetüket  tekintve  jelentősen különböznek   egymástól.  Alkotmányossági  megítélésükben   e minőségi különbségnek tükröződnie kell. Az   Alkotmány  8.  §  (2)  bekezdése  az  alapjog   lényeges tartalmának védelmét biztosítja, nevezetesen: az alapvető jog lényeges   tartalma  —  törvény  általi  korlátozhatósága   — alkotmányi  tilalom  alatt  áll. Az  alapvető  jog  alkotmány szintjén   védendő   lényeges   tartalmának   alkotmányossági mércéjét az Alkotmánybíróság már működése kezdetén kidolgozta (20/1990. (X.4.) AB hat., ABH 1990. 69.) Az   alapvető  jogok  alkotmányjogi  státuszához  képest   az alapvető kötelezettségek lényeges tartalmát az Alkotmány  nem védi.   Következésképpen  az  Alkotmány  nem   korlátozza   a törvényhozó  szabadságát  a  tekintetben,  hogy  az  alapvető kötelezettséget    milyen   tartalommal    tölti    ki.    Az alapkötelezettség lényeges tartalmának — szemben az  alapvető jogokkal  —  nincs alkotmányossági mércéje.  A  törvényalkotó tehát   szabadon   határozhatja   (változtathatja)   meg   az Alkotmányban  deklarált  alapkötelezettség  (akár   lényeges) tartalmát.  Egyet  nem tehet, s ez egyben  a  törvényalkotási mozgástér   alkotmányos  korlátja  (minimuma):  az   alapvető kötelezettséget   nem   szüntetheti   meg.   Erre   csak   az alkotmányozó hatalom jogosult. A     honvédelmi     kötelezettséget,    mint     alkotmányos kötelezettséget  tehát  a törvényhozó  nem  szüntetheti  meg; ugyanakkor    alkotmányos   mozgásterében   marad,    ha    e kötelezettség   —  törvényben  részletesen  meghatározott   — formáját    (jelen   ügyben:   a   sorkatonai    szolgálatot) megszünteti, illetőleg részben megszünteti vagy átalakítja. 3.   Az   Alkotmány  70/H.  §-ában  megfogalmazott  általános honvédelmi  kötelezettség azonos rangú katonai  szolgálattal, nevezetesen:   fegyveres   vagy   fegyver   nélküli   katonai szolgálattal teljesíthető. (70/H. § (2) bekezdés)  A  katonai szolgálat   tartalmát  (sorkatonai  és   tartalékos   katonai szolgálat)  az Alkotmány nem határozza meg; ez a  törvényhozó szabadságába  tartozik  (70/H. § (3) bekezdés)  Az  Alkotmány 70/H. § (2) bekezdésének végletes (de elvileg ki nem zárható) értelmezése  szerint, ha az állampolgárok  túlnyomó  többsége fegyver  nélküli  katonai  szolgálatot  választana,  s  ennek eredményeképpen   a  sorkatonai  szolgálat  ellehetetlenülése következne  be,  mindez nem befolyásolná az államnak  a  haza védelmére  irányuló  alkotmányos  kötelezettségét,   a   haza hatékony    katonai   védelmének   teljesítését,    illetőleg biztosítását (Alkotmány 5. § és 40/A. §) Következésképpen sem az  Alkotmány  5. §-ából, sem a 40/A. § (1) bekezdéséből  nem vezethető  le,  hogy az államnak a haza megvédésére  irányuló kötelezettsége  kizárólag az Alkotmány 70/H. §-át  végrehajtó honvédelmi törvényben szabályozott sorkatonai formájú katonai szolgálaton  alapuló  hadsereg  útján  kell  biztosítania.  A népszavazásra  feltett  kérdés nem a katonai  szolgálattételi kötelezettség  megszüntetésére  irányul.  Ebben  az   esetben minősülne  —  álláspontom szerint — az Alkotmány módosítására irányuló  kérdésnek.  (Lásd  a 2. pontban  kifejtetteket!)  A kérdés  arra irányul, hogy milyen legyen az állandó hadsereg, a   haza   védelmét  hatékonyan  biztosító,  a  haditechnikát biztosan uraló fegyveres erő.? A népszavazásra feltett kérdés tehát — eredményes népszavazás esetén   —   nem   szüntetné  meg  az  általános   honvédelmi kötelezettség  Alkotmányban  előírt  formáit,   kizárólag   a törvényhozó számára határozna meg jogalkotási feladatot. A  kifejtett  indokok  alapján az  OVB  7/2001.  (VIII.  21.) határozatát  az  Alkotmánybíróságnak  helyben  kellett  volna hagynia. Budapest, 2001. november 26.                                              Dr. Holló András Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye Álláspontom   szerint  az  Alkotmánybíróságnak  az   Országos Választási  Bizottság  7/2001. (VIII.  21.)  OVB  határozatát helyben  kellett  volna hagynia, tekintettel  arra,  hogy  az országos   népszavazást   kezdeményező   kérdés   tárgya   az Országgyűlés  hatáskörébe tartozik.  A  kérdés  tárgyában  az Alkotmány  28/C.  § (5) bekezdésére figyelemmel  az  országos népszavazás  nem kizárt, a kérdés megfogalmazása megfelel  az országos  népszavazásról  szóló 1998.  évi  III.  törvény  (a továbbiakban: Nsztv.) 13. § (1) bekezdésében foglaltaknak,  s az  aláírásgyűjtő  ív  eleget tesz a  választási  eljárásáról szóló  1997.  évi  C. törvény 118. § (3) - (5)  bekezdéseiben foglalt alaki követelményeknek is. A   kifogást   benyújtók  leginkább  megalapozottnak   látszó érvelése   szerint  a  sorkatonai  szolgálat  megszüntetésére irányuló  kérdésben  — az Nsztv. 10. §  b)  pontja  és  ezzel összefüggésben a 2/1993. (I. 22.) és a 25/1999. (VII. 7.)  AB határozatok alapján — azért nem tartható népszavazás, mert  a kérdés burkolt alkotmánymódosításra irányul. Meggyőződésem   szerint   a  kérdés   nem   irányul   burkolt alkotmánymódosításra,  annak tárgya miatt  nincs  szükség  az Alkotmány 70/H. § (1) és (2) bekezdéseinek felülvizsgálatára. Az  Alkotmány  70/H.  §  (1) bekezdése  általános  honvédelmi kötelezettséget állapít meg, amelynek részelemeit ugyanezen § (2)  bekezdése  bontja  ki.  Ez  utóbbiakat  az  Alkotmány  a fegyveres   vagy   fegyver  nélküli   katonai   szolgálatban, illetőleg — törvényben meghatározott feltételek szerint  —  a polgári szolgálatban jelöli meg. A  népszavazásra szánt kérdés arra irányul, hogy békeidőben a sorkatonai  szolgálat  megszűnjön és azt  önkéntes  hivatásos haderő váltsa fel. Álláspontom szerint az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdésében írt honvédelmi kötelezettség “katonai szolgálattal” teljesítendő, amely  mind fegyveres, mind pedig fegyver nélküli  lehet.  Az Alkotmány  70/H. § (2) bekezdése tehát a “katonai  szolgálat” intézményének     fenntartásával     véli     teljesíthetőnek (teljesítendőnek)    a    honvédelmi    kötelezettséget.    A népszavazásra  feltenni  szándékolt  kérdés  ezt  a  “katonai szolgálatot” nem érinti, hiszen mind a sorkatonai  szolgálat, mind  pedig  az önkéntes hivatásos haderő katonai  szolgálat- tételi  kötelezettséget  jelent,  s  közülük  bármelyiknek  a lehetővé   tétele  esetén  érintetlen  marad   a   honvédelmi kötelezettség  részeként  meghatározott  katonai   szolgálat. (Amely  pedig mind sorkatonai szolgálat, mind pedig  önkéntes hivatásos haderő esetén teljesíthető; fegyveresen és  fegyver nélkül is.) A népszavazásra feltenni szándékolt kérdés  tehát nem  irányul  az  Alkotmány 70/H. § (1) és  (2)  bekezdésének módosítására, az egyedül a honvédelemről szóló 1993. évi  CX. törvény megváltoztatásával jár együtt. (E körben nem zárja ki a   népszavazás   eredménye  azt,  hogy  a  törvényalkotó   e törvényben  rendelkezzen a rendkívüli  helyzetekben  kötelező sorkatonai szolgálatról.) A  “katonai szolgálat” tehát — álláspontom szerint — önkéntes hivatásos  haderővel  is  teljesíthető,  s  ez  nem   igényel alkotmánymódosítást. Aligha lehetne ugyanis  azt  az  abszurd kérdést  feltenni,  hogy  mi történik  akkor,  ha  senki  sem jelentkezik  az  önkéntes haderőbe. Egyedül  ennek  a  reális veszélye  vetné  fel  azt, hogy az Alkotmányban  szabályozott “katonai  szolgálat”-tételi kötelezettség kiürül; s  ezért  a népszavazásra ajánlott kérdés érinti az Alkotmány 70/H §  (2) bekezdésének a tartalmát. A  katonai szolgálat-tétellel összefüggő, népszavazás  nyomán szükségessé  váló jogszabály-módosítás nem igényli  tehát  az Alkotmány   módosítását,  elegendő  erre  a  Htv.   megfelelő rendelkezéseinek megváltoztatása is. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróságnak helyben kellett volna hagynia az Országos Választási Bizottság 7/2001. (VIII. 21.) OVB határozatát. Budapest, 2001. november 26.                                               Dr. Kiss László                                                 alkotmánybíró A különvéleményhez csatlakozom:                                                Dr. Czúcz Ottó                                                 alkotmánybíró Dr. Kukorelli István alkotmánybíró különvéleménye Nem   értek  egyet  a  határozat  rendelkező  részével,  mert álláspontom  szerint az Alkotmánybíróságnak  helyben  kellett volna hagynia az Országos Választási Bizottság 7/2001. (VIII. 21.) OVB határozatát. Úgy ítélem meg, hogy az Alkotmány és  a népszavazásra   vonatkozó  törvényi   rendelkezések   alapján tartható  népszavazás  arról a kérdésről,  hogy  megszűnjön-e békeidőben a sorkatonai szolgálat és azt felváltsa-e önkéntes hivatásos haderő. A  határozatban foglaltaktól eltérően vélekedem  arról,  hogy egy  alkotmányos demokráciában mi a szerepük és az  egymáshoz való  viszonyuk  az alapvető jogoknak és kötelességeknek,  és arról,  hogy hozhatnak-e az alkotmányos intézmények  végleges normatív   döntéseket.   Az   eltérő   elvi   megközelítésből következően  a  határozatétól  különböző  az  álláspontom   a honvédelmi   kötelezettség  alkotmányos  tartalmáról   és   a sorkatonai szolgálat alkotmányos szabályozásáról. Alapvető jogok és kötelességek viszonya A  határozat  az  Alkotmánynak a honvédelmi  kötelezettségről rendelkező 70/H. §-a vizsgálatakor olyan előfeltevésből indul ki,  amelyet  nem  tudok  elfogadni. A  határozat  szerint  a sorkatonai  szolgálat  a  honvédelmi  kötelezettség  mint  az Alkotmányban  megnevezett  alapvető  kötelezettség  “lényeges elemének”,   illetve  “fő  tartalmának”  minősül,   ezért   a sorkatonai  szolgálat népszavazással nem szüntethető  meg,  a honvédelemre  irányuló alkotmányos kötelesség nem  üresíthető ki. A határozat alapján kizárólag az “alkotmányozó hatalomnak áll  módjában  felmérni,  hogy az  állam  és  az  állampolgár közötti  alkotmányos  kötelezettségen alapuló  együttműködési formát ettől eltérő alapokon működő formává változtatja-e”. A   kérdés  megítélésénél  az  Alkotmány  8.  §  (1)  és  (2) bekezdését tekintem kiindulópontnak, amely kimondja:  “(1)  A Magyar   Köztársaság  elismeri  az  ember   sérthetetlen   és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és  védelme  az  állam elsőrendű kötelessége.  (2)  A  Magyar Köztársaságban   az   alapvető  jogokra   és   kötelességekre vonatkozó  szabályokat törvény állapítja  meg,  alapvető  jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” Álláspontom szerint az alkotmányos rendszer nem az  állam  és az   állampolgár  együttműködésén,  az  alapvető   jogok   és kötelezettségek   egyenértékűségén   alapul.    A    tartalmi értelemben  vett  alkotmányosság alapfeltétele  az,  hogy  az Alkotmány  biztosítsa  a  területén tartózkodó  minden  ember számára  az alapvető emberi jogokat, és e jogok érvényesülése érdekében  rendelkezzen  az  állami  hatalmak  megosztásáról. Ezzel  szemben nem szükségszerű, hogy az Alkotmány felsorolja az   “alapvető   kötelességeket”,  illetve  az  “állampolgári kötelességeket”,   és   az  Alkotmány  átfogó   módosításáról rendelkező   1989.   évi   XXXI.   törvény   elfogadása   óta meghaladottnak  számít  az  a  szemlélet,  amely  szerint  az alapvető   jogok   gyakorlása  az  alapvető   kötelezettségek teljesítésétől függ. Az alkotmányos rendszerben a törvényhozó az állampolgárok legkülönfélébb kötelezettségeit határozhatja meg,  és  az  alapvető  jogok éppen e  kötelezettségek  alóli kivételeket, a jogi szabályozás tilalmát jelentik.  Vagyis  a törvényhozó   nem   állapíthat  meg  olyan   kötelezettséget, amelynek   kikényszerítése  valamely  alapvető  jog  sérelmét eredményezné. Az  alkotmányosság elveivel összhangban az Alkotmány 8. § (2) bekezdése kizárólag az alapvető jogok korlátozásának tartalmi követelményeit   fogalmazza  meg:  alapvető   jog   “lényeges tartalmát” törvény nem korlátozhatja. Ugyanakkor az Alkotmány nem   rendelkezik  arról,  hogy  tilos  volna   az   alapvető kötelesség,   így   a   honvédelmi  kötelezettség   “lényeges elemének”,  illetve  “fő  tartalmának”  korlátozása,  illetve alapvető   kötelezettség  “kiüresítése”.  Az  állampolgárokat terhelő  egyes  kötelezettségek — esetleges  —  alkotmánybeli megjelenítése elsősorban arra szolgál, hogy az így nevesített kötelezettség  létjogosultsága  (szükségessége)   alkotmányos szempontból   megkérdőjelezhetetlen   legyen,   és   így    a törvényhozó   a  kötelezettség  végrehajtása   érdekében   az alapvető  jogok — arányos mértékű — korlátozását  rendelhesse el. Végleges döntések egy alkotmányos demokráciában A   határozat   másik  —  álláspontom  szerint  —   vitatható előfeltevése,   hogy   a  sorkatonai  szolgálat   népszavazás eredményeként   történő  “megszüntetése”   az   állampolgárok számára  alanyi  jogot  teremtene arra,  hogy  ez  a  helyzet változatlanul fennmaradjon, és így az államnak  nem  lennének olyan   eszközei,   amelyek   biztosítanák   a   “visszatérés lehetőségét” az állampolgárok igénybevételéhez. Meggyőződésem  szerint a jövőre irányuló,  normatív  döntések esetében        nem        beszélhetünk       véglegességről, megváltoztathatatlanságról,  és  különösen  nem   tekinthetők végérvényesnek, “örök időkre” szólónak a népszavazáson hozott döntések, illetve az Országgyűlés által elfogadott törvények. Amennyiben ügydöntő népszavazásra kerül sor [Alkotmány  28/C. §  (1)  bekezdés],  és  a  népszavazás eredményesnek  minősül [Alkotmány  28/C.  §  (6)  bekezdés],  akkor  —  az  országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi  III. törvény  8. § (1) bekezdése alapján — az eredményes  ügydöntő népszavazással  hozott  döntés  az  Országgyűlésre  kötelező. Mindebből   pusztán  annyi  következik,  hogy  a  törvényhozó hatalom  a népszavazás eredményével összhangban lévő törvényt köteles  alkotni,  illetve  a  meglévő  törvényt  köteles   a népszavazás eredményének megfelelően módosítani. Azt  azonban semmi nem zárja ki, hogy a törvényhozás később megváltoztassa a  népszavazás  nyomán elfogadott törvényt,  és  annak  sincs akadálya, hogy később ugyanabban a tárgykörben újabb országos népszavazást  tartsanak. Ma már azok  a  korlátozó  szabályok sincsenek   hatályban,   amelyek   úgy   rendelkeztek,   hogy ugyanabban  a kérdésben országos népszavazást két éven  belül nem  lehet  kitűzni,  illetve  a népszavazással  megerősített törvény  módosítására csak a törvény hatályba lépését  követő két  év elteltével kerülhet sor. (Megjegyzendő továbbá,  hogy az  Alkotmány — a határozatban foglaltakkal ellentétben — nem ismeri az országos népszavazás “érvényességének” fogalmát. Az alkotmánybírósági eljárás idején nem állapítható meg, hogy  a választópolgári  kezdeményezés  fakultatív   vagy   kötelező, illetőleg  jogi  kötőerejét tekintve véleménynyilvánító  vagy ügydöntő népszavazást eredményez-e; ezért az Alkotmánybíróság nem  “a  kérdés  ügydöntő  és  kötelező  erejű  népszavazásra bocsátásáról” dönt.) A  törvényhozó hatalom és a népszavazás jogintézménye nemcsak a   döntési  tárgykör  azonossága  [Alkotmány  28/B.  §   (1) bekezdés] miatt állítható párhuzamba egymással, hanem abban a tekintetben is, hogy mindkét alkotmányos intézmény  hozhat  — többségi   —  döntést  bármilyen  érv  alapján,   legyen   az tudományos, gyakorlati vagy aktuálpolitikai meggondolás  vagy indíték.  A törvényhozási folyamat és a népszavazást megelőző kampány  alkalmat  teremt  minél több  érv  ismertetésére  és ütköztetésére, és az ezen eljárások során született  döntések nem  véglegesek, az Alkotmány keretei között bármikor mód van a  korrekcióra.  [Vö.: 23/1990. (X. 31.)  AB  határozat,  ABH 1990, 88, 97.] Természetesen  nem  vitatható, hogy  az  eredményes  ügydöntő népszavazás olyan eszköz a választópolgárok számára, amelynek segítségével elvonhatják a döntés jogát a törvényhozóktól, és ilyen  értelemben a népszavazás jogintézménye  korlátozza  az Országgyűlés   mint  törvényhozó  hatalom   szabadságát.   Az Országgyűlés   az  adott  népszavazási  kérdés   tekintetében “végrehajtói  szerepbe kerül”, vagyis  kötelessége  a  döntés ésszerű  időn  belüli végrehajtása. (A törvényhozónak  számos körülményt,  így  az  új  szabályozásra  való  felkészüléshez szükséges  időt  is  mérlegelnie  kell  a  törvény   hatályba lépésének meghatározásakor.) [52/1997. (X. 14.) AB határozat, ABH  1997,  331, 341.; 64/1997. (XII. 17.) AB határozat,  ABH 1997,  380,  384.] A törvényhozó hatalom korlátozása  azonban csak   addig   tart,  amíg  az  Országgyűlés  végrehajtja   a népszavazáson  hozott döntésből származó  kötelezettségét.  A törvény  vagy  a törvénymódosítás elfogadását követően  ismét vita  tárgyává  válhat  a  népszavazáson  korábban  eldöntött kérdés,  és  célszerűségi,  tudományos,  politikai  vagy  más megfontolásból  — akár újabb népszavazás, akár  törvényhozási eljárás  alapján  —  a  korábbitól  eltérő  normatív   döntés hozható.  A  változtatás jogi korlátját egyedül az  Alkotmány rendelkezései,   így  különösen  az  alkotmányos   védelemben részesülő  jogok  jelentik,  az  pedig  politikai  mérlegelés kérdése, hogy a törvényhozók mikor és milyen indokok  alapján módosítják vagy helyezik hatályon kívül a népszavazás  nyomán elfogadott normát. A  Magyar  Köztársaságban a normatív  rend  stabilitását  két intézménynek kell biztosítania akár a törvényhozással, akár a népszavazás intézményével szemben is. Az egyik az  Alkotmány, amelynek   szilárdságát  ma  kizárólag  a   megváltoztatására irányuló  —  a 24. § (3) bekezdésében található  —  speciális szabályok  biztosítják.  A  másik maga  az  Alkotmánybíróság, amely  kizárólag alkotmányjogi érvek alapján hozhat  döntést. Az   Alkotmánybíróság  határozata  alkotmányjogi   értelemben “végleges”,  de  még az sem örök érvényű,  hiszen  a  későbbi ítélkezési   gyakorlat  vagy  a  desuetudo  leronthatja,   az Alkotmány  módosítása pedig felülírhatja. [Vö.: 23/1990.  (X. 31.) AB határozat, ABH 1990, 88, 99.] Mindebből következően — álláspontom     szerint    —    a    sorkatonai     szolgálat “megszüntetésére”  irányuló kérdés  nem  tekinthető  végleges döntésre irányuló kérdésnek. A honvédelmi kötelezettség alkotmányos tartalma Az  Alkotmánybíróság  által  vizsgált  kérdés  megítélése  az Alkotmány 70/H. §-ának értelmezésén múlik. Véleményem szerint nem  arról  kell  állást foglalni, hogy  az  “állam”  döntési szabadságát  végleg  elvonná-e egy — esetleges  —  eredményes ügydöntő   népszavazáson  hozott  döntés,  hanem   azt   kell megítélni,   hogy   az   állam  törvényhozó   hatalmát   vagy alkotmányozó hatalmát érinti-e a döntés. 1.1. Az Alkotmány 70/H. § (1) bekezdése kimondja, hogy a haza védelme   a   Magyar   Köztársaság   minden   állampolgárának kötelessége.  A  (2)  bekezdés  arról  rendelkezik,  hogy  az állampolgárok  az általános honvédelmi kötelezettség  alapján fegyveres vagy fegyver nélküli katonai szolgálatot, illetőleg törvényben    meghatározott   feltételek   szerint    polgári szolgálatot teljesítenek. A (3) bekezdés szerint a honvédelmi kötelezettségről  szóló  törvény  elfogadásához  a  jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Álláspontom  szerint az állampolgári kötelezettséget  az  (1) bekezdés  fogalmazza meg a haza védelmére vonatkozó általános kötelesség  előírásával. Az “általános honvédelmi kötelesség” mint   állampolgári  kötelezettség  olyan,   időben   változó fogalom,  amelynek tartalmát nem határozza meg az  Alkotmány, hanem  arról a törvényalkotónak kell rendelkeznie. A 70/H.  § (2)   bekezdésének  elsődleges  címzettje  a   törvényalkotó: amennyiben   fegyveres   katonai  szolgálatra   kötelezi   az állampolgárokat,  illetve  azok  egyes  csoportjait,  köteles alternatív  magatartást is lehetővé tenni, azaz  biztosítania kell a fegyver nélküli katonai szolgálat, illetőleg a polgári szolgálat választását. Ez az alkotmányos keret egyfelől lehetővé teszi a törvényhozó számára,  hogy a haza védelmének biztosítása érdekében  —  az általános    honvédelmi   kötelezettség   egyik    lehetséges részelemeként  — fegyveres katonai szolgálatra  kötelezze  az állampolgárokat.   Ez   a  felhatalmazás   teremti   meg   az vitathatatlan  alkotmányos alapot arra, hogy a  haza  védelme érdekében  a  törvényalkotó jelentős mértékben korlátozza  az állampolgárok számos alapvető jogát, így különösen az  emberi méltósághoz  való  jogból  [Alkotmány  54.  §  (1)  bekezdés] származó   általános  cselekvési  szabadságot,   a   személyi szabadsághoz   való   jogot   [55.   §   (1)   bekezdés],   a mozgásszabadságot  [58. § (1) bekezdés], a  személyes  adatok védelméhez  való jogot [59. § (1) bekezdés], és  az  érintett állampolgároknak   végső  esetben  az   élet   feláldozásának kockázatát  [54.  §  (1)  bekezdés] is  vállalniuk  kell.  Az Alkotmány  70/H.  §-ában  foglalt rendelkezések  hiányában  a honvédelmi kötelezettségek egész intézményrendszere  és  azon belül  különösen a fegyveres katonai szolgálati kötelezettség vizsgálat  tárgyává  válhatna abból  a  szempontból,  hogy  — tekintettel  a  hivatásos  hadsereg alternatívájára  —  van-e kényszerítő oka az alapjogok ilyen mértékű korlátozásának. Az Alkotmány  70/H. §-ában foglaltakból következően  alkotmányos szempontból  nem  kérdőjelezhető meg  önmagában  az,  hogy  — minősített  többséggel elfogadott — törvény intézményesíti  a fegyveres katonai szolgálati kötelezettséget. Másfelől,  az  Alkotmány módosításáról  szóló  1989.  évi  I. törvény  elfogadása óta az általános honvédelmi kötelezettség keretei  között  is  érvényre kell juttatni  a  lelkiismereti szabadságot,  amelyet az Alkotmány 60. §-a fogalmaz  meg.  Az állam   senkit  nem  kényszeríthet  olyan  helyzetbe,   amely meghasonlásba      vinné      önmagával,      azaz      amely összeegyeztethetetlen  a személyiséget  meghatározó  valamely lényeges   meggyőződésével.  Az   államnak   nemcsak   az   a kötelessége,  hogy ilyen kényszertől tartózkodjék,  hanem  az is,  hogy  lehetővé  tegye  — ésszerű  keretek  között  —  az alternatív  magatartást. [64/1991. (XII. 17.)  AB  határozat, ABH  1991,  297,  313.]  Az  államnak  el  kell  ismernie  “a fegyveres katonai szolgálat megtagadásához való jogot”, amely közvetve  az  Alkotmány  54. § (1) bekezdésén  és  60.  §-án, közvetlenül  a  70/H. § (2) bekezdésén alapul. [4/1993.  (II. 12.)  AB  határozat, ABH 1993, 48, 51.] Az Alkotmány lehetővé teszi,  hogy  azok,  akik  az emberi  élet  sérthetetlenségét felfüggesztő rendkívüli helyzetben való részvételt nem tudják összeegyeztetni lelkiismeretükkel, ne teljesítsenek fegyveres katonai  szolgálatot. [46/1994. (X. 21.)  AB  határozat,  ABH 1994, 260, 263, 270.] Mindebből  következik, hogy az Alkotmány 70/H. §-ának  egésze alkotmányos  felhatalmazást  teremt,  de  nem  követeli   meg kényszerítően, hogy a törvényalkotó a honvédelem  biztosítása érdekében  kötelező fegyveres katonai szolgálatot írjon  elő. Az Alkotmány említett szabályai azt követelik meg, hogy ha  a törvényhozó  elrendeli az állampolgárok  kötelező,  fegyveres részvételét  a honvédelmi célok megvalósításában, biztosítson alternatív    magatartást   mindazok    számára,    akik    a fegyverhasználatot,  illetve az abban való  közreműködést  is összeegyeztethetetlennek        tartják         lelkiismereti meggyőződésükkel. Tehát a törvényalkotó az Alkotmány 70/H. §- a  alapján  rendelkezhet úgy, hogy az  állampolgároknak  csak törvényben  meghatározott rendkívüli körülmények vagy  újabb, eltérő  jogalkotói rendelkezés esetén kell kötelező fegyveres katonai  szolgálatot, illetve annak alternatívájaként fegyver nélküli   katonai   szolgálatot  vagy   polgári   szolgálatot teljesíteniük. Az Országgyűléssel szemben az Alkotmány azt  a követelmény   támasztja,  hogy  teremtse   meg   a   törvényi feltételeit az ország hatékony katonai védelmének, ugyanakkor a   szabályozás   nem   lehet  ellentétes   az   Alkotmányban biztosított  alapvető  jogokkal, és  nem  valósíthat  meg  az állampolgárok     egyes    csoportjai    között     hátrányos megkülönböztetést.   Ezen  alkotmányos   keretek   között   a törvényhozó   szabadon   dönthet  arról,   hogy   kik   (mely állampolgárok),    mikor    (rendkívüli    jogrend    esetén, békeidőszakban),  meddig és milyen formában kötelesek  eleget tenni  a  haza  védelmére  irányuló  kötelezettségüknek.   Az Alkotmány   70/H.   §-ában   foglalt   általános   honvédelmi kötelezettség a törvényhozó számára mindig felhatalmazást  ad a   különböző  honvédelmi  kötelezettségek  visszaállítására, illetve   kiteljesítésére,  természetesen   a   lelkiismereti szabadság biztosítása mellett. 1.2. A haza védelmével összefüggésben az Alkotmány 5. §-a  és 40/A.  §  (1)  bekezdése  állapít  meg  kötelezettségeket   a törvényhozás  számára.  Az 5. § az  állam  és  ezen  belül  a törvényhozás  kötelezettségévé  teszi,  hogy  védje  “a   nép szabadságát és hatalmát, az ország függetlenségét és területi épségét,   valamint  a  nemzetközi  szerződésekben  rögzített határait”.  A  40/A. § (1) bekezdése szerint a  haza  katonai védelme  a  fegyveres  erők  (Magyar  Honvédség,  Határőrség) alapvető  kötelessége.  Mindebből  az  következik,   hogy   a törvényhozásnak  abban az esetben is meg  kell  teremtenie  a ország   hatékony   védelmének   törvényi   feltételeit,   ha népszavazás eredményeként békeidőben megszünteti  a  kötelező sorkatonai  szolgálatot. Az aláírásgyűjtő  ív  mintapéldányán szereplő   kérdésnek  a  hivatásos  katonákból  álló   haderő létesítésére  vonatkozó része az államnak ezt az  alkotmányos kötelezettségét konkretizálja. Az Alkotmányból nem  vezethető le  az államnak az a kötelessége, hogy mindenkor kizárólag az általános  honvédelmi kötelezettség alapján tegyen  eleget  a fegyveres   erőkkel   és   a   haza  védelmével   kapcsolatos feladatainak,  illetve  az, hogy a hivatásos  haderő  mellett feltétlenül alkalmazza a kényszersorozás jogintézményét. 1.3.  Az  Alkotmány  nem  képezi  akadályát  annak,  hogy   a törvényhozó,  akár  a  választópolgárok által  kezdeményezett népszavazás    eredménye,    akár    az    arra    jogosultak törvénykezdeményezése  alapján, az alapvető  jogokat  kevésbé korlátozó  honvédelmi rendszert vezessen be.  Az  alkotmányos demokráciák  többségében vagy hagyományosan hivatásos  haderő gondoskodik   az   ország  védelméről  (pl.:  Nagy-Britannia, Kanada,   Egyesült  Államok),  vagy  a  kötelező  szolgálatot teljesítő  sorkatonák  helyét fokozatosan  hivatásos  katonák veszik át, és ezt az átalakítást általában nem akadályozza az egyes   országok  alkotmánya  (pl.:  Olaszország,  Hollandia, Spanyolország, Belgium). Mindez összefügg azzal a változással is,  hogy  a  hadsereg  szerepe ma már  nem  korlátozódik  az államterület  és  a  lakosság  védelmére,  hanem  az  államok nemzetközi  jogi  kötelezettségeket is vállalnak  —  akár  az államterületen kívüli — közös katonai fellépésre, amint azt a magyar Alkotmány 40/A. § (1) bekezdésében szereplő “kollektív védelmi  feladatok” kifejezés is mutatja. Azon nyugat-európai államok többségében, amelyek törvényei — alternatív szolgálat választásának  biztosítása  mellett  —  kötelezővé  tették  a sorkatonai  szolgálatot, az 1970-es évektől egyre jelentősebb mértékben   csökkentették,  majd  számos  államban   meg   is szüntették  a sorozottak arányát a hadseregben,  miközben  az alkotmányos   felhatalmazás  nem  szűnt  meg.  Az   általános honvédelmi  kötelezettséget először  az  1793-ban  elfogadott francia  alkotmány  mondta  ki,  és  azt  —  bár  az   Ötödik Köztársaság  alkotmánya  nem rendelkezik  róla  —  több  mint kétszáz éve elismeri a francia közjog. Figyelemre méltó, hogy mindezek  ellenére  a  gyakorlatban  egyre  kevesebb  francia állampolgárt hívtak be sorkatonai szolgálatra, majd  1996-ban a  francia  kormányzat  a sorkatonai  szolgálat  néhány  éven belüli megszüntetéséről döntött. 2.1.   Az   Alkotmány  70/H.  §  (1)  és   (2)   bekezdésében megfogalmazott általános honvédelmi kötelezettség a  jelenleg hatályban  lévő  jogszabályok  alapján  sem  azonosítható   a fegyveres   katonai   szolgálati  kötelezettséggel,   és   az Alkotmányból  származó  állampolgári  kötelezettség  ma   sem kizárólag  sorkatonai szolgálattal teljesíthető. Az általános honvédelmi  kötelezettség  tartalmát  a  honvédelemről  szóló 1993. évi CX. törvény (a továbbiakban: Htv.) állapítja meg. A Htv.  69. § (1) bekezdése kimondja: “Az állampolgárok a  haza védelme   érdekében  általános  honvédelmi  kötelezettségként személyes  szolgálatot  és  vagyoni  szolgáltatást  kötelesek teljesíteni.”  A  (2)  bekezdés  alapján  az  állampolgárokat személyes  szolgálatként egyrészt hadkötelezettség,  másrészt polgári   védelmi   kötelezettség,   harmadrészt   honvédelmi munkakötelezettség    teljesítése    terheli.    A    vagyoni szolgáltatásokra vonatkozó szabályokat a Htv. VIII.  fejezete tartalmazza. A  személyes  szolgálat  részét képező hadkötelezettségről  a Htv.   70.   §   (1)   bekezdése  kimondja:   “Az   általános hadkötelezettség alapján minden magyar állampolgárságú  és  a Magyar   Köztársaság  területén  élő  férfi   hadköteles.   A hadkötelezettség a 17. életév betöltésekor kezdődik és  annak az  évnek  a  december  31.  napjáig  áll  fenn,  amelyben  a hadköteles  az 50. életévét betölti (hadköteles kor).  A  (2) bekezdés  alapján  a  hadkötelezettség  magában  foglalja   a tájékoztatási    (adatszolgáltatási),   a   bejelentési,    a megjelenési, valamint a szolgálati kötelezettséget. A  hadkötelezettség  részét képező  szolgálati  kötelezettség elemeit a Htv. 92. § (1) bekezdése sorolja fel: “A szolgálati kötelezettség keretében a hadköteles fegyveres  vagy  fegyver nélküli katonai, illetőleg polgári szolgálatot teljesít.” A  hadkötelesek  a  fegyveres vagy  fegyver  nélküli  katonai szolgálati kötelezettség alapján — a Htv. 93. § (1) bekezdése szerint   —   sorkatonai  szolgálatot,   tartalékos   katonai szolgálatot,   illetve  póttartalékos   katonai   szolgálatot teljesítenek. A sorkatonai szolgálatnak a Htv. 95. §-a  által megfogalmazott  célja a hadkötelesek elméleti  és  gyakorlati kiképzése,   illetőleg   felkészítése   a   haza   védelmével kapcsolatos  katonai  feladatokra, ezen  belül  meghatározott parancsnoki beosztás ellátására. Mindezek alapján megállapítható, hogy az Alkotmány 70/H.  §-a nem tartalmazza az általános honvédelmi kötelezettség — Htv.- ben   szereplő  —  valamennyi  elemét,  csupán  a   személyes szolgálati kötelezettség részét képező hadkötelezettség egyik elemének  számító  vagylagos szolgálati kötelezettségeket:  a fegyveres  katonai  szolgálatot, a  fegyver  nélküli  katonai szolgálatot   és   a   polgári   szolgálatot   nevesíti.    A népszavazásra  szánt  kérdés  ezen  szolgálati  kötelezettség egyik  lehetséges  részelemének,  a  sorkatonai  szolgálatnak békeidőben   való   megszüntetésére   vonatkozik.   Mindebből következik, hogy az aláírásgyűjtő ív mintapéldányán  szereplő kérdés  nem  érinti  az  általános  honvédelmi  kötelezettség egészét,  mert  annak  a  vagyoni szolgáltatásokra  vonatkozó elemei, valamint a személyes szolgálati kötelezettség köréből a    polgári    védelmi   kötelezettség   és   a   honvédelmi munkakötelezettség   eredményes   népszavazás    esetén    is változatlan  tartalommal fennmaradhatnak. Ha  némileg  eltérő tartalommal is, de szintén megmaradhat a személyes szolgálati kötelezettség  harmadik  elemének,  a  hadkötelezettségnek  a tájékoztatási (adatszolgáltatási), bejelentési és megjelenési kötelezettségre  vonatkozó része. A  sorkatonaság  békeidőben való  megszüntetése ugyanis nem zárja ki azt, hogy  az  állam honvédelmi    célból   —   például:   esetleges    mozgósítás eredményessége   érdekében  —  nyilvántartsa   a   hadköteles állampolgárok személyes adatait, a hadköteles állampolgárokat egyes  adataik  bejelentésére,  a  katonai  szolgálatra  való alkalmasságuk  megállapítása céljából  megjelenésre,  továbbá honvédelmi   célú   oktatáson  való  részvételre   kötelezze. Eredményes  népszavazás  esetén  a  jogalkotónak  a  kötelező fegyveres,  illetve fegyver nélküli katonai  szolgálat  egyik részét,   a   sorkatonai   szolgálatot   kell   megszüntetnie békeidőszakban,  és ezzel összhangban át  kell  alakítania  a tartalékos    és    a   póttartalékos   katonai    szolgálati kötelezettségeket,   és  meg  kell  teremtenie   a   törvényi feltételeit  az  önkéntesség  alapján  szervezett   hivatásos hadsereg  létrehozásának. Emellett a jogalkotó  az  Alkotmány 70/H. § (2) bekezdésében foglalt fegyveres katonai szolgálati kötelezettséget  írhat elő olyan esetekre, amelyekben  idegen hatalom  fegyveres  támadásával szemben a  hivatásos  katonák mellett szükséges a többi állampolgár részvétele is a  Magyar Köztársaság    függetlensége,   területi    sérthetetlensége, valamint  a személyek és az anyagi javak megvédéséhez.  Mivel az  Alkotmány 8. § (4) bekezdése szerint az Alkotmány 54. §-a és   60.   §-a   rendkívüli  állapot,   szükségállapot   vagy veszélyhelyzet   idején   sem   függeszthető   fel   és   nem korlátozható,  a törvényi szabályozásnak ilyen  esetekben  is érvényre  kell juttatnia az Alkotmányból származó, a  katonai szolgálat    lelkiismereti   okokból   történő   megtagadását biztosító követelményeket. 2.2.  Hangsúlyozni  kívánom, hogy az Alkotmány  70/H.  §  (1) bekezdésében     megfogalmazott     általános      honvédelmi kötelezettség  részét  képező  hadkötelezettség,  továbbá   a hadkötelezettség   egyik  elemét  képező  fegyveres   katonai szolgálati  kötelezettség  a  Htv.  alapján  ma  sem  terheli valamennyi állampolgárt. A Htv. 70. § (1) bekezdése szerint a hadkötelezettség  a magyar állampolgárok  közül  kizárólag  a Magyar  Köztársaság területén élő, 17. és 50. életév  közötti férfiakra  vonatkozik. Az ezen alanyi körön kívül eső  magyar állampolgárok  az  általános honvédelmi  kötelezettség  egyéb elemeinek  teljesítésére  kötelesek.  A  katonai  szolgálatot lelkiismereti    okból    elutasító   hadkötelesek    polgári szolgálatot teljesítenek. A Htv. 103. § (1) bekezdése alapján nem  teljesítenek  sem  sorkatonai szolgálatot,  sem  polgári szolgálatot   —   mások  mellett  —  a  katonai   szolgálatra alkalmatlanok,   a   hivatásukat   gyakorló   lelkészek,    a nagycsaládosok, az országgyűlési, a helyi önkormányzati és  a kisebbségi   önkormányzati  képviselők,   a   polgármesterek, valamint egyes bűncselekmények terheltjei, illetve elkövetői. [46/1994.  (X.  21.) AB határozat, ABH 1994, 260,  267,  271- 272.;  28/2000.  (IX. 8.) AB határozat, ABH 2000,  174,  181- 183.]  Mindemellett figyelemmel kell lenni arra  is,  hogy  a Magyar  Honvédség feladatainak változása is azt  eredményezi, hogy  —  a  demográfiai  helyzettől függően  —  a  sorköteles korosztályoknak    csak    töredéke    teljesít    sorkatonai szolgálatot. 3.  Összegezve:  álláspontom szerint  a  népszavazásra  szánt kérdés  nem  irányul  az  általános honvédelmi  kötelezettség megszüntetésére.   Sem  a  békeidőben  teljesített   kötelező sorkatonai szolgálat eltörlése, sem annak hivatásos haderővel történő  felváltása nem igényli az Alkotmány módosítását,  az alkotmányozó  hatalom  ugyanis az  Alkotmányt  tehermentesítő törvényre  bízta  e  tárgykör  szabályozását.  A  népszavazás eredménye  semmiképpen sem zárja ki, hogy az  Országgyűlés  a Htv.  módosítása révén rendelkezzen a rendkívüli helyzetekben kötelező   sorkatonai   szolgálatról,   illetve,    hogy    a későbbiekben   az   Alkotmány   70/H.   §-ában    biztosított felhatalmazás alapján — újabb népszavazási kezdeményezés vagy az    arra    jogosulttól    származó    törvénykezdeményezés következtében  — újraszabályozza a honvédelmi kötelezettségek rendszerét.  A  népszavazásra  szánt  kérdésnek  a  hivatásos katonákból  álló haderő létesítésére vonatkozó része  alapján az  a  feladat  hárul  a  törvényhozásra,  hogy  sorkatonaság hiányában is biztosítsa a törvényi feltételeit annak, hogy  a hadsereg  képes legyen az ország hatékony védelmére és  ezzel alkotmányos feladatának betöltésére. A fentiekből következik, hogy az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány 70/H. §-át értelmező és   a   honvédelmi   kötelezettség   tartalmát   meghatározó döntésével nem értek egyet. 4.1.  A  határozat számos további megállapításával nem  tudok azonosulni.  A határozat visszatérően hangsúlyozza,  hogy  az Alkotmány  70/H.  §-a  az “állam számára  jogot  biztosít”  a katonai   szolgálat  kikényszerítésére,  továbbá  “az   állam határozza meg”, hogy az adott körülmények között a honvédelmi kötelezettség  teljesítését mely feltételek  mellett,  milyen módon  és  milyen körben várja el, illetve az “állam jogosult eldönteni”,  milyen terjedelemben igényli állampolgáraitól  a honvédelmi kötelezettségek teljesítését. A  határozatnak  ezekkel a megfogalmazásaival  maradéktalanul egyetértenék, ha az “állam” a törvényhozó hatalmat jelentené. Ha  ugyanis mindezek a törvényhozó jogosítványai, akkor  —  a kizárt  népszavazási tárgykörök hiányában  —  népszavazás  is jogosult dönteni róluk. Ám a határozatból az következik, hogy ez  esetben  az  “állam”  az alkotmányozó  hatalmat  jelenti, hiszen  a  döntés  értelmében a népszavazás  az  alkotmányozó hatalom szabályozási jogát csorbítja. Így viszont a határozat a  honvédelem  legkülönfélébb  kérdéseinek  szabályozását  az Alkotmány  szintjére emelte, és kizárta abból  a  törvényhozó hatalmat,  amit  elfogadhatatlannak és  megvalósíthatatlannak tartok. 4.2.  A határozat szerint az Alkotmány 5. §-a és 40/A. §  (1) bekezdése  alapján a haza védelmével kapcsolatban az  államot kötelezettségek,  feladatok  terhelik,  s  azok   teljesítése érdekében  “a személyes szolgálat útján ellátandó  honvédelmi kötelezettség  igénybevételének  olyan  lehetőségét  kell  az állam  számára  biztosítani, amely minden időben  biztosítja, hogy  a  honvédelem  összefüggő  feladatait  kiegyensúlyozott módon   teljesíthesse.  Eszközök  és  lehetőségek   hiányában ugyanis  kritikus  és előre nem tervezhető  helyzetekben  oly módon  szűkülhet be az állam mozgástere, hogy nem tud  eleget tenni az Alkotmány 5. §-ából rá háruló kötelezettségeknek.” A határozat  végkövetkeztetése — mindezekkel  összefüggésben  — az,  hogy  a  kérdés “számos tekintetben alkotmánymódosításra irányul”. Álláspontom    szerint    a    határozatnak     ezekből     a megállapításaiból az következik, hogy — az Alkotmány 70/H. §- ának tartalmától függetlenül — a haza védelme kizárólag akkor biztosított,    ha    az   Alkotmány   lehetőséget    ad    a kényszersorozásra. A határozat értelmében tehát  ellentmondás keletkezne  az Alkotmányon belül, ha az alkotmányozó  hatalom az   Alkotmány   70/H.   §-ának  módosításával   megvonná   a felhatalmazást   a   törvényhozó  hatalomtól   a   sorkatonai szolgálat intézményesítésére. Úgy vélem, a határozat  nemcsak a  törvényhozó  hatalomtól vonta el a jogot  a  haderő  ilyen irányú     átalakítására,    hanem     megkérdőjelezte     az alkotmánymódosítás létjogosultságát is ebben a kérdésben. Az indítványozók egyéb kifogásai Egyetértek azzal a módszerrel, hogy az Alkotmánybíróság jelen esetben nem vizsgálta az indítványozók egyéb kifogásait, mert az   Alkotmány   módosítására   irányulónak   minősítette   a népszavazásra  bocsátandó kérdést. Mivel azonban  megítélésem szerint  a  kérdés nem vonja el az Országgyűlés  alkotmányozó hatalmát, szükségesnek tartom a további kifogások vizsgálatát is. 1.  Az  Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés a) pontja szerint  nem lehet  országos népszavazást tartani — egyebek mellett  —  “a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról”. Összhangban a   6/2001.  (VIII.  31.)  OVB  határozatot  a  jelen  üggyel párhuzamosan   felülbíráló   alkotmánybírósági   határozatban foglaltakkal, úgy ítélem meg, hogy e körbe nem tartozik  bele az  összes  olyan jogszabály, amelynek pénzügyi-költségvetési vonzata   van.  A  népszavazásra  bocsátandó  kérdésből   nem következik   a   tiltott  tárgykörként  megjelölt   törvények megváltoztatása,  és  a  kérdés  nem  irányul  arra,  hogy  a választópolgárok   pontosan   határozzanak    meg    jövőbeli költségvetési törvényben szereplő egyes kiadásokat.  Mindezek alapján úgy vélem, hogy a kérdés népszavazásra bocsátását nem zárja ki az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés a) pontja. 2.  Az  Alkotmány  28/C. § (5) bekezdés b) pontja  alapján  a “hatályos  nemzetközi szerződésből eredő  kötelezettségekről, illetve   az   e   kötelezettségeket   tartalmazó   törvények tartalmáról”  nem  tartható népszavazás. Az  Alkotmánybíróság gyakorlata  szerint  az  e rendelkezésbe  foglalt  tilalom  a hatályos   nemzetközi  kötelezettségek  további  alakításából kizárja a közvetlen hatalomgyakorlást. [62/1997. (XII. 5.) AB végzés,  ABH 1997, 542, 546.; 11/1999. (V. 7.) AB  határozat, ABH 1999, 100, 103-104.; 25/2000. (VII. 6.) AB határozat, ABH 2000, 159, 161-162.] A  kifogások előterjesztői nem neveztek meg olyan  nemzetközi szerződést,   illetve  nemzetközi  szerződés   kihirdetéséről rendelkező  törvényt,  amely kizárná a  sorkatonai  szolgálat békeidőben   történő  megszüntetését  és  annak   felváltását hivatásos  haderővel.  Az  Országgyűlés  1999.  február  9-én elfogadta    a   Magyar   Köztársaságnak   az   Észak-atlanti Szerződéshez   történő   csatlakozásáról   és   a   Szerződés szövegének  kihirdetéséről szóló 1999.  évi  I.  törvényt  (a továbbiakban: Ész.). Megítélésem szerint a Magyar Köztársaság nem  vállalt olyan nemzetközi jogi kötelezettséget az  Észak- atlanti  Szerződéssel, illetve az abban részt  vevő  felekkel szemben,  hogy fenntartja a sorkatonai szolgálatot. A  magyar állam  sem  az Ész.-ben, sem más nemzetközi szerződésben  nem kötelezte el magát a sorkatonaság intézményesítése mellett. A Magyar   Köztársaságot  az  Észak-atlanti  Szerződés   —   az Alkotmány  40/A.  §  (1)  bekezdésével  összhangban  —   arra kötelezi,  hogy  az  egyéni és a kollektív védelmi  feladatok ellátására alkalmas fegyveres erőket tartson fenn.  [25/2000. (VII.  6.)  AB  határozat, ABH 2000, 159, 162.; 5/2001.  (II. 28.)  AB határozat, ABK 2001. február, 59, 61-62.] Az  Észak- atlanti  Szerződés  azért  nem  követel  meg  a  sorkatonaság intézményének  megőrzésére  irányuló  kötelezettségvállalást, mert  az  egyes  tagállamok döntésére  bízza,  hogy  miképpen biztosítják  fegyveres erőiknek a közös célok érdekében  való hatékony felhasználását. Ezt alapul véve napjainkban az Észak- atlanti   Szerződéshez  tartozó  államok   többsége   nem   a hadkötelezettség  alapján  szervezi  meg  fegyveres   erőinek felépítését. Mindezeket tekintetbe véve úgy ítélem meg,  hogy az  Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés b) pontja nem gátolja  meg népszavazás   tartását  az  aláírásgyűjtő  ív  mintapéldányán szereplő kérdésben. 3.  Az  Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésének d) pontja  szerint nem  lehet  népszavazást tartani az Országgyűlés  hatáskörébe tartozó  “szervezetalakítási  (-átalakítási,  -megszüntetési) kérdésről”.  Az  Alkotmánynak ez  a  szabálya  nem  képezheti akadályát   minden   olyan   népszavazási   kezdeményezésnek, amelynek  eredményeként  esetleg egyes  állami  intézményeken belül  szervezeti  átalakításra kerülhet sor.  E  rendelkezés alapján  olyan  kérdésről  nem  tartható  népszavazás,  amely közvetlenül    valamely   meghatározott   állami    intézmény szervezetének     megalakítására,     átalakítására      vagy megszüntetésére  vonatkozik,  amennyiben  a  szabályozás   az Országgyűlés  hatáskörébe tartozik.  A  sorkatonai  szolgálat békeidőben  történő  megszüntetése esetleg  együtt  járhat  a Magyar   Honvédség   szervezetét,  meghatározott   szervezeti egységeit érintő jogszabályi rendelkezések módosításával,  de a  népszavazásra  bocsátandó kérdés nem erre  irányul,  és  a népszavazáson  részt vevő választópolgárok nem  erről  hoznak döntést. 4.  A  kifogások  alapján azt is meg kell vizsgálni,  hogy  a népszavazási   kezdeményezés   alapjául   szolgáló   kérdésre egyértelműen  lehet-e  válaszolni. Az Alkotmánybíróságnak  az 5/2001.   (VIII.   31.)  OVB  határozatot  a   jelen   üggyel párhuzamosan   felülbíráló   alkotmánybírósági   határozatban kialakított     álláspontja    szerint    az    egyértelműség követelményének  vizsgálata  egyrészt  azt  jelenti,  hogy  a népszavazásra  szánt  kérdés egyértelműen  megválaszolható-e, azaz  eldöntendő kérdés esetében arra “igen”-nel vagy  “nem”- mel  egyértelműen  lehet-e  felelni.  Nem  támasztható  olyan követelmény  a népszavazás kezdeményezőivel szemben,  hogy  a kérdés megfogalmazásakor az egyes jogágak kifejezéskészletét, a   jogszabályokban  meglévő  fogalmakat,  illetve  az  egyes tudományágak,  szakterületek  terminus  technicusait   vegyék alapul.  A kérdés egyértelműségének megállapításakor  azt  is vizsgálni   kell:   a   népszavazás  eredménye   alapján   az Országgyűlés el tudja-e dönteni, hogy az akkor hatályban lévő jogszabályok szerint terheli-e jogalkotási kötelezettség. Megítélésem  szerint  az aláírásgyűjtő íven  szereplő  kérdés egyértelműen az állampolgárok egy csoportja számára  kötelező sorkatonai  szolgálat békeidőben való megszüntetésére  és  az önkéntesség  alapján  szervezett  hivatásos  haderővel   való felváltására  irányul.  Erre a kérdésre  az  állampolgárok  a népszavazáson  egyértelmű  feleletet  tudnak   adni,   és   a népszavazás  eredménye  alapján  az  Országgyűlés  meg  tudja állapítani,   hogy   terheli-e   jogalkotási   kötelezettség. Álláspontom  szerint — szemben a határozatban foglaltakkal  — az nem képezi az Alkotmánybíróság vizsgálatának tárgyát, hogy a  “békeidőben” kifejezés szerepel-e az Alkotmányban  vagy  a Htv.     hatályban     lévő    normaszövegében,     és     az Alkotmánybíróságnak azt sem kell vizsgálnia, hogy  a  katonai terminológiában milyen jelentéstartalmakat tulajdonítanak  az “önkéntes” és a “hivatásos” haderő kifejezéseknek. Eredményes ügydöntő  népszavazás  esetén a  törvényhozó  feladata,  hogy olyan  normaszöveget  fogadjon el,  amelynek  fogalomkészlete összhangban     áll     az    Alkotmány    terminológiájával. Következésképpen  —  álláspontom  szerint  —  a   népszavazás kezdeményezői  által  megfogalmazott kérdés  eleget  tesz  az egyértelműség követelményének. 5. Végezetül, úgy ítélem meg, hogy a népszavazásra bocsátandó kérdés,   illetve   az  Alkotmánynak   a   férfiak   és   nők egyenjogúságát  biztosító  66. § (1)  bekezdése,  valamint  a diszkrimináció  tilalmáról rendelkező 70/A. §  (1)  bekezdése között  — a jelen jogorvoslati eljárásban — nincs értékelhető alkotmányjogi összefüggés.                              *** Különvéleményem megfogalmazásakor abból indultam ki, hogy  az Alkotmánybíróság  eddigi  gyakorlata  alapján  az   Alkotmány módosítására   irányuló   kérdésben  választópolgárok   által kezdeményezett  népszavazásnak nincs helye. Alkotmánybíróként nem  vitatom az Alkotmánybíróságnak azt az álláspontját  sem, hogy  a  Magyar  Köztársaság alkotmányos berendezkedésében  a közvetlen    hatalomgyakorlás   egyik    módjának    minősülő népszavazás  szükségképpen  kiegészítő,  másodlagos  forma  a képviselet útján történő hatalomgyakorláshoz képest. Egyetértek   a   jelen  ügyben  meghozott   alkotmánybírósági határozatból   fakadó  azon  tétellel,   amely   szerint   az alkotmányozó   és  a  törvényhozó  hatalom  megkülönböztetése alapján  a  jelenlévő országgyűlési képviselők  kétharmadának szavazatát igénylő törvények tartalmát is érintheti  országos népszavazás.  A  kérdés  abban az esetben  nem  bocsátható  a választópolgárok által kezdeményezett népszavazásra, ha annak eredményeként az Országgyűlés a közjogi berendezkedés alapját képező   Alkotmány   módosítására  vagy  valamely   alapjogot alkotmánysértő  módon  korlátozó törvény  elfogadására  lenne köteles.  A fentiekből következik az is, hogy — az  Alkotmány 28/C.  §  (5)  bekezdésében  felsorolt  tiltott  tárgyköröket leszámítva  —  nincs olyan, az Alkotmánnyal összhangban  lévő törvényhozási  kérdés,  amelyről  népszavazás  nem   hozhatna döntést. A  határozatétól eltérő alkotmányértelmezésemben azt kívántam hangsúlyozni, hogy az Alkotmány elsődleges célja az  alapvető jogok  biztosítása,  nem  pedig a Htv.-ben  szabályozott,  az állampolgárok  egy  csoportját érintő  sorkatonai  szolgálati kötelesség  feltétlen kikényszerítése. Az  általam  képviselt alkotmányfelfogásból  következik   az   is,   hogy   mind   a törvényhozók, mind — közvetlenül — a választópolgárok döntést hozhatnak a sorkatonai szolgálatról, amíg az alkotmányozó nem szünteti meg az alkotmányos felhatalmazást. Budapest, 2001. november 26.                                          Dr. Kukorelli István                                                 alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	50/2001. (XI. 22.)
Date of the decision: .	11/26/2001
.
.