Hungarian

Ügyszám: .	1335/B/1990
Előadó alkotmánybíró: Lábady Tamás Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 17/1992. (III. 30.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1992/104 .

A döntés kelte: Budapest, 03/24/1992 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN ! Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének utólagos  megállapítása   iránt  előterjesztett   egyesített indítványok tárgyában meghozta a következő                         határozatot: Az Alkotmánybíróság a társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről szóló  1990. évi  LXX.  törvény  1.  §  (1) bekezdése alkotmányellenességének  megállapítására  irányuló indítványokat  és   e  törvényi  rendelkezés  megsemmisítése iránti kérelmeket elutasítja. Az  Alkotmánybíróság   határozatát   a   Magyar   Közlönyben közzéteszi.                          Indokolás                              I. 1. Az  indítványokkal támadott  törvény 1.  § (1)  bekezdése szerint a  társadalmi  szervezeteknek  az  állami  tulajdonú ingatlanokra  vonatkozó   kezelői  joga   -  a   6.  §   (1) bekezdésében  foglalt   rendelkezés  alapján   -  a  törvény hatálybalépésével kártalanítás nélkül megszűnik. 2. Az  indítványokban  megfogalmazott  álláspont  szerint  e törvényi    rendelkezés     alkotmányellenes,    ezért    az indítványozók   kérték    annak   visszamenőleges    hatályú megsemmisítését. Kifogásolták, hogy  a törvény nincs összhangban az Alkotmány 13. §-ával,  amely mindenki számára biztosítja a tulajdonhoz való jogot.  Azzal érveltek,  hogy az  1987. évi  I. törvény hatálybalépéséig az  állami földtulajdon átruházása nem volt lehetséges.  Azok   a  szervezetek,   melyek   az   államtól ingatlanra vonatkozó  tulajdonjogot kivántak szerezni - akár ellenérték fejében  - csak  kezelői  jogot  szerezhettek.  A 9/1969. (II.  9.)  Korm.  rendelet  6.  §-a  ugyanakkor  úgy rendelkezett,  hogy   a  kezelő   a  tulajdonos   jogait  és kötelességeit  gyakorolja.  A  kezelői  jog  tartalma  ezért nézetük szerint  "teljes egészében" megegyezik a tulajdonjog tartalmával,  különösen   azokban  az  esetekben,  amikor  a vagyontárgy  korábbi   kezelőjétől  írásos  megállapodással, ellenérték    fejében     és    földhivatali     bejelentési kötelezettséggel szerezte  meg  az  új  jogosult  a  kezelői jogot. 3. Az  igazságügyminiszter álláspontja szerint az ingatlanra vonatkozó  kezelői  jog  nem  olyan  alapvető  jog,  amelyet megilletne az  Alkotmány  13.  §-a  alapján  az  alkotmányos védelem. Az Alkotmányban ez a jog nevesítetten nem szerepel, a  tulajdonjog   alkotmányos  védelmét   pedig   nem   lehet kiterjesztően      értelmezni.       Észrevételeiben      az igazságügyminiszter utalt  továbbá arra is, hogy természetes személy   nem   szerezhetett   kezelői   jogot,   ugyanakkor piacgazdaságban a  kezelői jog kategóriája értelmezhetetlen. Végül  hivatkozott   arra,  hogy   a  törvény  a  társadalmi szervezetek szerzett  jogait önkényesen nem vonja el, csupán polgári  jogi   alapokra  kivánja   helyzeni  a   társadalmi szervezetek ingatlanhasználatát, és az új jogi rendezésig az ingyenes  ingatlanhasználatot  a  társadalmi  szervezeteknek változatlanul biztosítja. 4. Az  Alkotmány 9.  § (1)  bekezdése  szerint  Magyarország gazdasága olyan  piacgazdaság, amelyben  a köztulajdon  és a magántulajdon egyenjogú  és egyenlő  védelemben részesül. Az Alkotmány 13.  § (1) bekezdése biztosítja a tulajdonhoz való jogot,  a   (2)  bekezdés  pedig  kimondja,  hogy  tulajdont kisajátítani  csak   kivételesen  és   közérdekből,  teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet. Az indítványokkal érintett, idézett alkotmányi rendelkezések mellett  az   Alkotmánybíróság  figyelemmel   volt  még   az indítványok  elbírálása   során  az   Alkotmány  2.   §  (1) bekezdésének -  általánosságban megfogalmazott  -  jogállami deklarációjára, továbbá  az Alkotmány  8. § (2) bekezdésében írt arra  a rendelkezésre, amely szerint az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető  jog lényeges  tartalmát azonban  törvény  sem korlátozhatja.                             II. 1.  Az  Alkotmánybíróság  álláspontja  kialakításánál  abból indult ki,  hogy az indítványokkal támadott normatartalommal használt  "kezelői   jog"  kategóriája   a  korábbi   magyar jogrendszer terméke. A rendszerváltást  megelőző jogrendben  a tulajdoni felfogás tekintetében, bár  különböző időszakokban  eltérő módon,  de mégis a  meghatározó a társadalmi tulajdon, ezen belül pedig az  állami   tulajdon  szerepe   volt;  az  állami  tulajdon magyarázatát pedig elsősorban nem a polgári jogi intézmények keretében keresték, hanem abban a közhatalmi elemek túlsúlya dominált.  A   régi  Alkotmány   és  az   irányadó  törvényi rendelkezések   az   állami   tulajdon   "egységességét   és oszthatatlanságát" tételezték. Az állami tulajdon domináló szerepén nyugvó gazdaság döntően az  állami  vállalatok  (és  egyéb  gazdálkodó  szervezetek) gazdálkodási   tevékenységére   épült,   a   fő   gazdálkodó szervezetek az  állami vállalatok  voltak. Ezek, mint önálló jogalanyisággal   felruházott    szervezetek,    az    állam tulajdonával az  ún.  "kezelői  jog"  alapján  és  keretében gazdálkodtak.  Az  állami  tulajdon  "oszthatatlansága"  nem tette  lehetővé  a  társadalmi  szervezetek  tulajdonjogának formális elismerését sem. 2. Az  állami tulajdon  oszthatatlanságán és  a  struktúrált tulajdoni   felfogáson   nyugvó,   fogalmilag   tisztázatlan "kezelői jog" kategóriája az 1989. évi alkotmányrevízió után alkotmányosan is  definiálhatatlanná  és  értelmezhetetlenné vált.  Az   Alkotmány  megszüntette   az   állami   tulajdon primátusát,  9.   §  (1)   bekezdése  a  köztulajdont  és  a magántulajdont egyenrangú  minőséggel ruházta fel, a kezelői jogot  pedig   nevesített  jogként  kifejezetten  nem  vonta alkotmányos védelem alá. Mindazonáltal  a   "kezelői  jog"   -  keletkezési  idejétől függetlenül -  számos létező  jogviszony  forrása,  sőt,  az indítványokkal  támadott   törvényi   rendelkezés   szerint, törvényi szabályozás tárgya is. Ezért az Alkotmánybíróságnak az alkotmányossági  vizsgálat során a régi jog e továbbra is érvényben  levő   intézményét  -   az  alkotmányos  jogokkal összefüggésben - értelmeznie és minősítenie kell. 3. A  "kezelői jog" tartalmában nem azonos a tulajdonjoggal, mert a  kezelői jog jogosultja a tulajdonos állammal szemben egyáltalában  nem  áll  dologi  jogi  pozícióban.  Különböző időszakokban   különböző    intenzitással   ugyan,    de   a tulajdonjogviszonyon belül  mindig  az  állam  szerepe  állt előtérben:  az   államnak  teljes  tulajdonosi  rendelkezési hatalma volt  a kezelésbe  adott tulajdoni tárgy felett. Ezt fejezte  ki   az  állami  tulajdon  alkotmányosan  deklarált egysége és oszthatatlansága; az állam bármikor visszavehette tulajdonát    a     kezelőktől    és    azt    feloszthatta, átcsoportosíthatta   stb.   közöttük.   Az   oszthatatlanság kritériuma  a   tulajdonjogra  és   nem  a  "kezelői  jogra" vonatkozott. Ugyanakkor a  "kezelői  jog"  címzettje  nem  tulajdonosként tulajdonosi jogokat  gyakorolt. A "kezelői jog" sajátosságai engedelmesen  követték   a  régi   gazdaságirányítási   rend változásait: a  jogintézmény  tartalma  évtizedről-évtizedre átalakult,  terjedelme  pedig  az  egyszerű  birtokjogtól  a "majdnem igazi" tulajdonjogig terjedt. Az állami  tulajdon  oszthatatlanságának  és  a  struktúrált tulajdoni  felfogásnak   eszerint  két  meghatározó  elemet, vonatkozást  kell   tulajdonítani:  éspedig  az  államnak  a tulajdon tárgya  feletti gazdasági  (tulajdonosi)  hatalmát, valamint a  "kezelői  jogot"  gyakorló  állami  (társadalmi) szerveknek a jogosítványát az önálló tulajdonosi fellépésre. A  két  mozzanat  az  állami  tulajdon  egységén  belül  jól elkülöníthető: az  egyik, az  ún. belső  jogviszony, azaz az állam, illetőleg  gazdaságirányító  szervei  és  a  tulajdon tárgyát kezelő  szervek közötti  kapcsolat; a  másik, az ún. külső jogviszony,  amely a  kezelői jogot  testesíti meg,  s amelyben az  állami  tulajdon  kezelője  harmadik  személyek irányában tulajdonosként  viselkedik.  A  gazdaságirányítási rendszer  változásával   a  külső   kapcsolat  egyre  inkább megközelítette a polgári jogi tulajdont, az állammal szemben azonban  a   kezelő  legfeljebb   az  állam  tulajdonjogából derivált kötelmi  pozícióban  volt,  azaz  egy  -  többnyire tisztázatlan  vagy   jogilag  csak   részben  tisztázott  és szabályozott -  sui generis  jogviszony egyik  alanya, aki a jogviszony másik  pólusán elhelyezkedő  államtól  ingyenesen (egyes esetekben visszterhesen) vagyonértékű jogosítványokat szerzett. E  vagyonértékű jogok megnyilvánulása volt, hogy a kezelő   a    harmadik    személyekkel    fennálló,    külső jogviszonyokban dologi jogi pozícióba került. Ez a pozíciója azonban a  tulajdonos állam  tulajdonjogán alapult  és abból származott. Mindebből következik,  hogy az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint a  "kezelői jog"  nem azonosítható a tulajdonjoggal, hanem az  a tulajdonjognak  a korábbi  magyar jogrendszerben kialakult   olyan    mutációja,   amelyben   a   tulajdonosi jogosítványok    magán    a    tulajdonjogviszonyon    belül átrendeződnek belső  (kötelmi)  és  külső  (dologi)  jellegű jogviszonyok jogosultságaivá és kötelezettségeivé. 4. Nem  azonosítható a  kezelői jog  a tulajdonjog  valamely részjogosítványával sem,  mert a kezelői jog jogosultja csak a  tulajdonos   állam  által  nem  gyakorolt  "maradékjogok" tekintetében válik alanyi jogosulttá. Ezek a "maradékjogok", amelyek vagyonértékű  jogokat testesítenek ugyan meg, mindig csak  a   tulajdonos  által   átruházott  terjedelemben   és tartalommal állnak  fenn, a  jogi szabályozások  és  konkrét jogviszonyok  -  történetileg  és  egyedileg  is  változó  - sokféleségének megfelelően.  A tulajdonjoggal összefüggésben fennálló   kettősség    a   tulajdonosi    részjogosítványok tekintetében is  érvényes: a  kezelő dologi  jogi  pozíciója csak a jogviszony külső vonatkozásaiban jelenik meg; a belső jogviszonyban a kezelő általában csak kötelmi jogosult. 5. Az  Alkotmány idézett rendelkezései a köztulajdon védelme körében az állami tulajdont is oltalmazzák, az állam számára is biztosítják  a tulajdonhoz  való  jogot.  Az  a  törvényi rendezés,   amely    tartalmilag   ennek    az   alkotmányos jogosultságnak egy határozott megnyilvánulása, kifejeződése, nem  alkotmányellenes.   A  támadott   törvény   ugyanis   a tulajdonos állammal  szemben szünteti  meg a  kezelői jogot, márpedig a  kezelői jog  jogosultját a tulajdonossal szemben alkotmányos tulajdonjogi  védelem nem  illeti meg.  Az állam tulajdonosi  szabadságából   következik,  hogy   az   állami tulajdon   intézményét,    belső   struktúráját   joga   van törvényhozói úton  is átalakítani.  Mivel a  kezelő "kezelői jogát"  minden   esetben  az  államtól,  mint  tulajdonostól származtatja, s  mivel a  kezelő a  belső  jogviszonyban  az állammal szemben  tulajdonosi jogokat  soha nem gyakorolhat, az állam  dologi  jogi  pozíciójából  fakad  a  kezelői  jog visszavonására,  megszüntetésére   vonatkozó   jogosultsága. Ezért a  "kezelői  jog"  törvény  általi  megszüntetése  nem minősül alkotmányellenesnek. 6. A  támadott törvényi  rendelkezés  a  jogállamiság  és  a piacgazdaság       alkotmányos        intézményrendszereiben meghatározhatatlan   jogosultságot   szüntet   meg   anélkül azonban, hogy  a jogosultság  alanyait jogfosztottá tenné. A törvény  a   jogintézményt  pusztán  polgári  jogi  alapokra helyezi és  ezzel  az  alkotmányosan  is  értelmezhetővé  és kezelhetővé válik. A társadalmi szervezetek használati jogát a törvényi  rendezés nem érinti, ez pedig, mint vagyonértékű jog, alkotmányos védelem alatt áll. Az  Alkotmány   és  az   alkotmányos  jogrendszer  megfelelő védelemben részesíti  az Alkotmányban  meg nem jelenő, egyéb nevesített jogokat  is. A  vagyoni jogok alkotmányos védelme az Alkotmánynak  a tulajdonjogot  oltalmazó rendelkezéseiből (Alkotmány  9.   §  (1)   bekezdés,  13.   §  (1)  bekezdés) következik. Az Alkotmánybíróság  elvi  éllel  mutat  rá  arra,  hogy  az Alkotmány 13.  § (1)  bekezdése nemcsak a tulajdonjog, hanem az  azzal   összefüggő  minden   vagyoni  jog  biztosítására vonatkozik.  Az   Alkotmány  9.  §  (1)  bekezdése  ezért  a tulajdonvédelem körében  az egyéb  vagyoni jogok védelmét is biztosítja. A  jogösszehasonlítás is  azt mutatja, hogy több külföldi    alkotmánybíróság     gyakorlata    a     vagyoni jogosultságokat az alkotmányos tulajdonvédelem körébe vonja. Az  Alkotmánybíróság   ezzel  is  összhangban  az  Alkotmány tulajdonvédelemmel    kapcsolatos    rendelkezéseit    olyan alapjognak tekinti, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok az egyéb dologi jellegű vagyoni jogok védelmére is alkalmazhatnak. A használat  joga korlátolt és idegen dologbeli jog, amely a tulajdonostól nyert  abszolút  (dologi)  hatályú  és  önálló léttel bíró  jogosultság,  anélkül,  hogy  ez  az  önállóság érintené a  tulajdonjoghoz való  kapcsolódását. A  használat joga tehát  a tulajdonjog önállósult részjogosítványa, amely tartalmát  tekintve   a  tulajdonjog  olyan  "szelvényjoga", amelynek vagyoni értéke van. Mivel az  indítványokkal kifogásolt  törvényi rendelkezés  a társadalmi szervezeteknek  ezt, az alkotmányosan oltalmazott használati jogát  nem szünteti  meg, nem vonja el, a törvény Alkotmányban védett  jog sérelmét nem valósítja meg. Nem áll fenn alkotmányos  sérelem azáltal  sem, hogy  a kezelői  jog megszüntetése   a    sérelmezett   törvényi   rendelkezéssel kártalanítás  nélkül   történt.  A   kifejtettek  szerint  a használati jog áll alkotmányos védelem alatt, így csak ennek a jognak  a korlátozása  vagy elvonása  az, ami  -  elvileg, többek között  a szerzés  visszterhességétől  is  függően  - kártalanításra érdemes.  Annak  eldöntése  azonban,  hogy  a kártalanításnak  mennyiben   állnak  fenn   az   alkotmányos feltételei,  nem   e  törvény  alkotmányossági  vizsgálatára tartozó kérdés. Az  Alkotmánybíróság   ezért  az   alaptalan   indítványokat elutasította. Az   Alkotmánybíróság    a   határozatban   kifejtett   elvi állásfoglalás miatt  rendelte el  a  határozatnak  a  Magyar Közlönyben való közzétételét.                      Dr. Sólyom László                  az Alkotmánybíróság elnöke         Dr. Ádám Antal              Dr. Herczegh Géza          alkotmánybíró               alkotmánybíró                       Dr. Kilényi Géza                        alkotmánybíró                       Dr. Lábady Tamás                     előadó alkotmánybíró       Dr. Schmidt Péter            Dr. Szabó András        alkotmánybíró                alkotmánybíró    Dr. Tersztyánszky Ödön           Dr. Zlinszky János        alkotmánybíró                  alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	17/1992. (III. 30.)
Date of the decision: .	03/24/1992
.
.