Hungarian
Ügyszám:
.
45/B/1990
Előadó alkotmánybíró: Tersztyánszky Ödön Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 66/1991. (XII. 21.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1991/342
.
A döntés kelte: Budapest, 12/17/1991
.
.
A döntés szövege:
.
A döntés szövege:
                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az     Alkotmánybíróság     jogszabályi     rendelkezések
    alkotmányellenességének   utólagos    vizsgálata    iránt
    benyújtott indítvány  és alkotmányjogi  panasz  tárgyában
    meghozta az alábbi

                          határozatot:

    Az  Alkotmánybíróság  alkotmányellenesnek  mondja  ki  és
    megsemmisíti  a  büntetőeljárásról  szóló  1973.  évi  I.
    törvény    (Be)     385.    §      (4)      bekezdésének:
    " ...  megvizsgálja,   hogy   a    kártalanítási    igény
    előfeltételei fennállnak-e, majd az iratokat felterjeszti
    az igazságügyminiszterhez,  aki ... " szövegrészében írt,
    továbbá   a    385.   §    (5)    bekezdésben     foglalt
    rendelkezéseket.

    A   részbeni megsemmisítés folytán a 385. § (4) bekezdése
    a következő szöveggel marad hatályban:

     " A bíróság  az ügyész  nyilatkozatának beszerzése után,
    ha az  igényt alaposnak  találja, a  terheltet  illetőleg
    tartásra  jogosult   hozzátartozóját  az   állam  terhére
    pénzbeli kártalanításban részesíti. "

    Az Alkotmánybíróság  a  13/1979  (VIII.10.)  IM  rendelet
    (IMr)   9. §  (2) bekezdésének:  " ...olyan...,  hogy  az
    ellenérték -  figyelemmel a  jogosult személyi és vagyoni
    körülményeire   -    súlyosan   méltánytalan   lenne... "
    szövegrészében   és  a 9. § (4) bekezdésnek: " ...majd az
    iratokat        jelentéssel        felterjeszti        az
    igazságügyminiszterhez. ..  az igazságügyminiszter  ... "
    szövegrészében      foglalt       rendelkezéseket       -
    alkotmányellenességük miatt  - megsemmisíti.  A  részbeni
    megsemmisítés   folytán  a   9.  § (2)  bekezdés és a (4)
    bekezdés a következő szöveggel marad hatályban:

     " (2) Ha  az   értékesítésből  származó ellenérték és az
    értékesített dolog  kiskereskedelmi,  illetőleg  forgalmi
    ára között  eltérés van,  a  jogosult  az  értékesítésből
    származó ellenérték  és a  kiskereskedelmi (forgalmi)  ár
    közötti különbözet  erejéig terjedő  pénzbeli juttatásban
    részesíthető. "

     " (4) A  bíróság   egyesbíróként  jár el;  megvizsgálja,
    hogy a  pénzbeli juttatás  előfeltételei fennállnak-e. Ha
    az  igényt  alaposnak  találja,  a  jogosultat  az  állam
    terhére pénzbeli juttatásban részesíti. "

    A megsemmisített  jogszabályok e  határozatnak  a  Magyar
    Közlönyben való közzétételével vesztik hatályukat.

    Az Alkotmánybíróság  a Be  383-386. §-ainak,  valamint az
    IMr 9. §-ának  egyéb  rendelkezései  alkotmányellenessége
    megállapítására     és      megsemmisítésére     irányuló
    indítványokat és az alkotmányjogi panaszt elutasítja.
                              Indokolás

                                 I.

      A  büntetőeljárásról   szóló  1973.  évi  I.  törvény  (a
      továbbiakban: Be)  " Különleges eljárások "  című  XVIII.
      fejezetében  szabályozza   a  büntető   eljárás  során  a
      személyi  szabadság   elvonásával  járó   büntetések   és
      intézkedések  folytán  alaptalanul  elszenvedett  sérelem
      orvoslását  szolgáló  kártalanítást,  illetve  a  vagyoni
      jellegű büntetések  és intézkedések  miatt elvont vagyon,
      valamint a bűnügyi költség visszatérítését.

      A) A  Be-nek a  kártalanításról  szóló  383-385.  §-ai  a
      következők:

      383. § (1) Kártalanítás jár az  előzetes letartóztatásért
      és az ideiglenes kényszergyógykezelésért, ha

      a)  a   büntetőeljárást  azért  szüntették  meg,  mert  a
      cselekmény nem  bűncselekmény, vagy  azt  nem  a  terhelt
      követte el, illetőleg büntethetőséget kizáró ok áll fenn,
      kivéve a cselekmény társadalomra veszélyességének csekély
      fokát és a magánindítvány hiányát;

      b) a terheltet felmentették;

      c) az eljárást vádelejtés alapján szüntették meg.

      (2) Nincs helye kártalanításnak, ha a terhelt

      a)  a   hatóság  elől  elrejtőzött,  megszökött,  szökést
      kísérelt meg;

      b) az eredményes felderítés meghiúsítása végett a hatóság
      megtévesztésére   törekedett    vagy    egyébként    neki
      felróhatóan okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény
      gyanúja reá terelődjék;

      c) felmentése  esetén a  kényszergyógykezelését rendelték
      el.

      384.  §   (1)  A   jogerős   ítélet    alapján  kitöltött
      szabadságvesztésért, szigorított  javító-nevelő munkáért,
      illetőleg    kényszergyógykezelésért     a     terheltnek
      kártalanítás jár,  ha  perújítás,  illetve  törvényességi
      óvás folytán  felmen-tették, enyhébb  büntetésre ítélték,
      vagy a  büntetőeljárást vádelejtés alapján megszüntették,
      avagy  megállapították,   hogy  a   kényszergyógykezelést
      törvényes ok nélkül rendelték el.

      (2) Nincs helye kártalanításnak, ha a terhelt

      a) az  alapügyben  elhallgatta  azokat  a  tényeket  vagy
      bizonyítékokat, amelyeken a perújítás során hozott ítélet
      alapul;

      b) az alapügyben hozott ítélet ellen nem fellebbezett;

      c) felmentés esetén kényszergyógykezelését rendelték el.

      385. §  (1) Kártalanítási  igényt   a terhelt hat hónapon
      belül terjeszthet  elő a  bíróságnál. Ha a kártalanítás a
      nyomozás  során   elrendelt  előzetes   letartóztatásért,
      illetőleg ideiglenes  kényszergyógykezelésért jár,  és  a
      nyomozást megszüntették,  a kártalanítási  igényt annál a
      bíróságnál  kell   előterjeszteni,  amely   az   előzetes
      letartóztatást,       illetve        az        ideiglenes
      kényszergyógykezelést elrendelte.

      (2)  A   hat  hónapi   határidőt   attól  a  naptól  kell
      számítani, amelyen  a 383.  § esetében a jogerős felmentő
      ítéletet  vagy   a  megszüntető  határozatot,  a  384.  §
      esetében pedig  a perújítás  vagy  a  törvényességi  óvás
      folytán hozott jogerős határozatot a terhelttel közölték.

      (3) Ha  a terhelt  a   kártalanítási eljárás lefolytatása
      előtt meghal,  vagy  a  határidő  eltelte  előtt  meghal,
      anélkül, hogy  igényét  előterjesztette  volna,  tartásra
      jogosult hozzátartozója  az eljárás  folytatását kérheti,
      illetőleg  a   határidőn   belül   kártalanítási   igényt
      terjeszthet elő.

      (4) A bíróság az ügyész  nyilatkozatának  beszerzése után
      megvizsgálja, hogy  a kártalanítási  igény  előfeltételei
      fennállnak-e,   majd    az   iratokat   felterjeszti   az
      igazságügyminiszterhez, aki  -  ha  az  igényt  alaposnak
      találja  -   a  terheltet,  illetőleg  tartásra  jogosult
      hozzátartozóját az állam terhére pénzbeli kártalanításban
      részesíti.

      (5) A  kártalanítási   eljárás  során a  bíróságra háruló
      feladatokat bírósági titkár is teljesítheti.

      B) A  visszatérítésről  a  Be  386.  §-a  rendelkezik,  e
      szerint:  386.  §  (1)  Javító-nevelő   munka   esetén  a
      terhelt   munkabéréből   levont   összeget,   továbbá   a
      pénzbüntetés, bűnügyi  költség, vagyoni előny és elkobzás
      alá eső  érték címén  befizetett  összeget  a  terheltnek
      vissza kell  téríteni, ha  perújítás  vagy  törvényességi
      óvás folytán  felmentették, illetőleg  az  ennek  folytán
      hozott határozat  ilyen kötelezést  nem, vagy alacsonyabb
      mértékben tartalmaz.

      (2) Vagyonelkobzás  és  elkobzás  esetén  az (1) bekezdés
      akként irányadó,  hogy az  elkobzott dolgot  természetben
      kell  visszaadni,   ha  pedig   ez  nem   lehetséges,  az
      értékesítésből származó ellenértékét kell visszatéríteni.

      C) A  13/1979. (VIII.  10.) IM  rendelet (a továbbiakban:
      IMr) 9.  §-a -  a vonatkozó  rendelkezések  sorában  -  a
      következőket írja elő:

      " (1) Ha  a lefoglalást  a büntetőügyben   eljáró hatóság
      megszünteti, de  a dolog  természetben már nem adható ki,
      az értékesítésből befolyt ellenértéket kell a jogosultnak
      kifizetni.

      (2) Ha  az  értékesítésből  származó   ellenérték  és  az
      értékesített dolog  kiskereskedelmi,  illetőleg  forgalmi
      ára között  olyan  eltérés  van,  hogy  az  ellenérték  -
      figyelemmel a  jogosult személyi és vagyoni körülményeire
      -   súlyosan    méltánytalan   lenne    a   jogosult   az
      értékesítésből származó  ellenérték és  a kiskereskedelmi
      (forgalmi) ár közötti különbözet erejéig terjedő pénzbeli
      juttatásban részesíthető.

      (3) A  pénzbeli  juttatás  iránti  kérelmet az ellenérték
      kifizetését elrendelő  jogerős  határozatnak  a  jogosult
      részére való  kézbesítésétől számított  hat hónapon belül
      lehet az  első fokú  bíróságnál, ha pedig a határozatot a
      nyomozó hatóság  hozta, annál  a  bíróságnál  benyújtani,
      amely a büntetőügyben az első fokú eljárásra illetékes.

      (4) A  bíróság egyesbíróként jár   el; megvizsgálja, hogy
      a pénzbeli  juttatás előfeltételei  fennállnak-e, majd az
      iratokat        jelentéssel        felterjeszti        az
      igazságügyminiszterhez.  Ha   az  igazságügyminiszter  az
      igényt alaposnak  találja, a  jogosultat az állam terhére
      pénzbeli juttatásban részesíti.

      (5) A  (2)-(4) bekezdés a Be 102. § (3) bekezdése szerint
      az  igénylőnek  járó  ellenérték,  illetőleg az elkobzott
      dolognak     a    Be  386.  §  (2)   bekezdése    szerint
      visszatérítendő ellenértéke esetére is irányadó. "

      D) A visszatérítés foganatosításának részletes szabályait
      a 107/1979. (IK 8.) IM utasítás állapítja meg.

                                 II.

      A)  Az   indítványozók  a   Be-nek  és   az   IMr-nek   a
      kártalanításra   és   a   visszatérítésre   vonatkozó   -
      ismertetett   -   rendelkezései   alkotmányellenességének
      megállapítását    kérték.    Álláspontjuk    szerint    e
      jogszabályok   a    szabad-    ságuktól    " jogtalanul "
      megfosztott      személyek      kárának      megtérülését
      alkotmányellenesen korlátozzák.  Alkalmazásuk  során  nem
      jut  érvényre   az  állam  teljes  kártérítő  felelőssége
      (Alkotmány   55.  § (3)  bekezdés). Különösen  sérelmes a
      teljes reparáció  hiánya azokban  az esetekben, amikor az
      elítélés olyan  cselekményért történt, amely az elkövetés
      idején sem  minősült bűncselekménynek  (Alkotmány  57.  §
      (4) bekezdés).  A   büntetőeljárás   során " jogtalanul "
      elvont vagyon visszatérítésénél alkalmazható szabályok is
      alkotmányellenesen  korlátozzák   a   teljes   kárpótlást
      (Alkotmány 13. § (1) bekezdés). Mindkét   féle eljárásban
      az igazságügyminiszter  hozza meg  a döntést, jogorvoslat
      lehetősége   nélkül,    ami   ugyancsak    alkotmánysértő
      (Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdés).

      B) Az  alkotmányjogi panasznak minősülő kérelmet benyújtó
      indítványozó  előadta,  hogy  az  ellene  folyt  büntető-
      eljárásban hozott  jogerős ítéletet  - törvényességi óvás
      után   -    számára   kedvezően    megváltoztatták.    Az
      igazságügyminiszter a  kártalanítási kérelem eldöntésénél
      elutasította a panaszos követelésének azt a részét, amely
      egyes  eljárási   költségeinek  és  a  pénzmellékbüntetés
      egyébként visszatérített  összege után felszámított kamat
      megtérítésére irányult.  Mivel az  elutasító döntés  a Be
      383-385. §-ra  hivatkozott, a  panaszos  e  rendelkezések
      alkotmányellenességének megvizsgálását  indítványozta  és
      ügyében visszamenőleges  hatállyal  helytadó  határozatot
      kért.

                                III.

      Az   igazságyügyminiszternek    az    alkotmányellenesség
      vizsgálatára irányuló eljárás során kifejtett álláspontja
      szerint a  Be-ben szabályozott kártalanítás érvényesítése
      éppen azoknak  a  sérelmeknek  az  orvoslását  szolgálja,
      amelyekből   eredő   kár   a   büntetőjogi   intézkedések
      " formálisan jogszerű "  volta, és  ennél fogva  az állam
      jogi felelősségének  hiánya miatt,  nem  térülne  meg.  A
      rendelkezések  -   bár   módosításra   szorulnak   és   a
      jogalkotási  eljárás   folyamatban  van  -  az  Alkotmány
      szabályaival nem állnak ellentétben.

                                 IV.

                 Az indítványok részben helytállóak.

      A) Az  Alkotmány   7. § (1) bekezdése szerint: " A Magyar
      Köztársaság  jogrendszere   elfogadja  a  nemzetközi  jog
      általánosan elismert  szabályait,  biztosítja  továbbá  a
      vállalt nemzetközi  jogi kötelezettségek  és a  belső jog
      összhangját " .

      Polgári és  Politikai Jogok  Nemzetközi  Egyezségokmánya,
      amelyet az  1976. évi 8. tvr. hirdetett ki, a 9. cikkében
      a következőket mondja ki:

      " 1. Mindenkinek  joga van  a szabadságra  és a  személyi
      biztonságra. Senkit  sem lehet  önkényesen őrizetbe venni
      vagy  letartóztatni.   Senkit  sem   lehet  szabadságától
      másként, mint  a törvényben  meghatározott okokból  és  a
      törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.

                                 2.

                               (....)

      3. Azt, akit bűncselekmény vádjával vettek őrizetbe, vagy
      tartóztattak le,  a legrövidebb  időn belül  bíró ... elé
      kell állítani;  az ilyen  személynek joga  van arra, hogy
      ügyében ésszerü  határidőn  belül  tárgyalást  tartsanak,
      vagy szabadlábra helyezzék őt. (....)

      4. Az  a személy,  akit szabadságától  őrizetbevétel vagy
      letartóztatás útján fosztottak meg, jogosult a bírósághoz
      fordulni avégett,  hogy  az  késedelem  nékül  döntsön  a
      fogvatartás törvényességéről és rendelje el a szabadlábra
      helyezését, amennyiben a fogvatartás nem törvényes.

      5. Annak  személynek, aki törvénytelen letartóztatás vagy
      fogvatartás  áldozata  volt,  kikényszeríthető  joga  van
      kártalanításra. "

      B)   Az   Egyezményben   foglalt   idézett   szabályokkal
      lényegében  egybehangzó   rendelkezéseket  tartalmaz   az
      Alkotmány, az alapvető jogokról szóló XII. fejezetében:

      55. §  (1) " A   Magyar  Köztársaságban  mindenkinek joga
      van a  szabadságra és  a személyi biztonságra, senkit sem
      lehet   szabadságától    másként,   mint   a   törvényben
      meghatározott  okokból   és  a  törvényben  meghatározott
      eljárás alapján megfosztani.

      (2)  A   bűncselekmény   elkövetésével    gyanúsított  és
      őrizetbe vett  személyt a  lehető legrövidebb  időn belül
      vagy  szabadon   kell  bocsátani,   vagy  bíró  elé  kell
      állítani.  A   bíró  köteles  az  elé  állított  személyt
      meghallgatni   és    írásbeli    indokolással    ellátott
      határozatban      szabadlábra      helyezéséről      vagy
      letartóztatásáról haladéktalanul dönteni.

      (3) Az,  aki törvénytelen letartóztatás vagy  fogvatartás
      áldozata volt, kártérítésre jogosult. "

      A büntető  jogszabályok - az Alkotmánnyal és a nemzetközi
      jogi szabályokkal  összhangban -  a  személyes  szabadság
      korlátozását      a       hatóság      által       tehető
      kényszerintézkedésekkel   (pl.    letartóztatás,   stb.),
      büntetés        kiszabásával,        kényszergyógykezelés
      elrendelésével,  megfelelő  eljárási  szabályok  mellett,
      lehetővé teszik.

      Ugyancsak  az  Egyezségokmány  és  az  Alkotmány  idézett
      szövegéből   következik    az,    hogy    az    Alkotmány
      rendelkezéseinek alkalmazásában  a személyes szabadságtól
      való   megfosztás    abban   az    esetben   törvénytelen
      (jogellenes, önkényes), ha nem a törvényben meghatározott
      okokból és nem a törvényben meghatározott eljárás alapján
      történt. Az  alkotmányos  alapvető  jognak  (  55. §  (1)
      bekezdés)   ezért    a   megsértéséért    az    Alkotmány
      rendelkezéséből  folyóan   kártérítési  igény  keletkezik
      (55. §   (3)   bekezdés),   amely   a    bíróság    előtt
      érvényesíthető   (70/K.    §).   E    kártérítési   igény
      érvényesítésénél  irányadó   anyagi  jogi  szabályokat  a
      Ptk-nak  a   szerződésen  kívüli  kárfelelősségről  szóló
      rendelkezései tartalmazzák.

      Ha  a   szabadságtól  való   törvénytelen  megfosztás   a
      közhatalom - így az állam büntető hatalmának - gyakorlása
      során  történt,   a  kárfelelősségre   a   Ptk   349.   §
      rendelkezései vonatkoznak.

      Ez az  igény a Be kártalanítási szabályaiban foglaltaktól
      függetlenül  érvényesíthető.   Nem  helytálló   tehát  az
      indítványnak  az   az  állitása,   hogy   a  " jogtalan "
      szabadságelvonásért  járó   kártérítési   igényt   a   Be
      kifogásolt szabályai alkotmányellenesen korlátozzák.

      C) A személyes szabadság alkotmányos alapjogát törvény -a
      büntető jogszabály  - az Alkotmány megengedő rendelkezése
      folytán (55. § (1) bekezdés)   korlátozhatja. A személyes
      szabadságnak  jogszerű   ( " törvényes " )  elvonása   is
      okozhat   alaptalan    sérelmet.   Az   egyes   korlátozó
      rendelkezések csak akkor fogadhatók el alkotmányszerűnek,
      ha az  általuk elérni  kívánt és  alkotmányosan  elismert
      célhoz képest  a korlátozás  szükségszerű és  arányos. Az
      arányosság értékeléséhez  hozzátartozik  az  is,  hogy  a
      korlátozás folytán  esetleg bekövetkező  és eleve  ki nem
      küszöbölhető  sérelmek   elfogadható  mérvű   enyhítésére
      garanciák legyenek.
      Megfelelő   garanciák    nélkül   a    szabadságelvonásra
      lehetőséget adó  jogszabályok  alkotmányszerűsége  válhat
      kétségessé.

      A  Be-ben   írt  hatályos   kártalanítási   szabályok   a
      kártalanítás előfeltételeit  is  meghatározzák,  bizonyos
      esetek kizárásával. Kizárják továbbá azokat a személyeket
      a jogosultak  köréből,  akik  a  sérelem  bekövetkeztéhez
      meghatározott tevékenységben  vagy mulasztásban álló maga
      tartással  közrehatottak.   Az  indítványok   a  vizsgált
      jogszabályoknak  ezzel   kapcsolatos  rendelkezéseit  nem
      támadták:  az  alkotmányellenességi  vizsgálat  erre  nem
      terjedt ki.

      Alaptalanul  állítják   az  indítványozók   azt,  hogy  a
      jogszabályok a  jogosultat megillető  kártalanítási igény
      mértékét   korlátozzák.   A   vizsgált   jogszabályok   a
      kártalanítás  előfeltételeit  és  a  kártalanítás  módját
      határozzák meg,  az összegére  ( mértékére ) rendelkezést
      nem  tartalmaznak.  Ebből  következik,  hogy  a  törvényi
      előfeltételek    megléte     esetén    a    jogosult    a
      szabadságelvonással összefüggésben bekövetkezett, kellően
      bizonyított teljes  kára megtérítésére  tarthat igényt. A
      kártalanítás és  a kártérítés  között ugyanis  a  jogalap
      tekintetében különbség  van, mértékük azonban megegyezik:
      az okozott kár.

      Alaptalanul sérelmezi  az indítvány  azt,  hogy  a  Be  a
      kártalanítás  teljessége  szempontjából  nem  szabályozza
      kiemelten azt  az esetet,  amikor olyan  cselekmény miatt
      ítélték el  a sérelmet  szenvedőt, amely  az elkövetéskor
      nem minősült  (a  magyar  jog  szerint)  bűncselekménynek
      [ Alkotmány 57. § (4) ].

      Ha a  jogalkalmazás során  emiatt -  tévesen -  kiszabtak
      bün-tetést, ezt újabb határozattal kell orvosolni, hogy a
      Be szerint érvényesíthető kártalanítási igény megnyíljék.
      Mivel   a    követelhető   kártalanítás   mértéke   nincs
      korlátozva,  kiemelten   kedvezőbb  szabályozásra   sincs
      szükség.

      D) A  jogerős  ítélettel  megállapított  vagyoni  jellegű
      büntetések és  intézkedések, valamint  a bűnügyi  költség
      teljesítése  (befizetése)   miatt  is  alaptalan  sérelem
      érheti az elítéltet.

      A Be  386. §-a szól az ekként elvont vagyon rendezéséről;
      ha utóbb  - perújítás  vagy törvényességi  óvás folytán -
      olyan határozatot  hoztak, amely  ilyen  kötelezést  nem,
      vagy  alacsonyabb   mértékben  tartalmaz,  elsősorban  az
      eredeti   állapotot   kell   helyreállítani,   vagyis   a
      befizetett összeget  vissza kell  téríteni, illetőleg  az
      elkobzott dolgot természetben vissza kell adni. Ha ez nem
      lehetséges,  a  dolog  helyébe  lépő  (az  értékesítésből
      származó) ellenértéket kell visszatéríteni.

      Az  IMr   9.  §-a   pénzbeli  juttatás  lehetőségével  is
      enyhíteni kívánja a vagyoni sérelmet.

      Az indítvány, a szabályozásban rejlő megszorítások miatt,
      a tulajdonhoz  való - alkotmányosan védett - alapjognak a
      sérelmét állítja.

      Az   Alkotmány  13. §  (1)  bekezdése  szerint  a  Magyar
      Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.

      Ez a  jog azonban  nem korlátozhatatlan. Büntető törvényi
      szabályok  is  tartalmazhatnak  tulajdonjogot  korlátozó,
      elvonó   rendelkezéseket.    Ezek   alkotmányszerűségéhez
      ugyancsak  hozzátartozik  a  korlátozás  szükségszerű  és
      arányos volta,  a  szabadságelvonással  kapcsolatban  már
      korábban kifejtett  elvek szerint. A büntetésként történt
      vagyonelvonás,  a  szabadságelvonáshoz  hasonlóan,  utóbb
      alaptalannak is  bizonyulhat, ezáltal  sérelem  forrásává
      válik. Az  alapjog korlátozásának  garanciájaként nemcsak
      az alaptalanul  megváltoztatott  tulajdonjogi,  illetőleg
      vagyoni   helyzet   helyreállítására   kell   szabályokat
      alkotni, hanem  - ha  a helyreállítás  nem lehetséges - a
      sérelem  elfogadható   mérvű  kiküszöböléséről   is  jogi
      szabályozással kell gondoskodni.

      Az IMr  9.  §-ban  írt  pénzbeli  juttatás  intézménye  a
      vagyoni  hátrány  enyhítését  kárpótlás  jelleggel  teszi
      lehetővé, azzal,  hogy módot ad a természetben helyre nem
      állítható tulajdoni  helyzetnek értékarányos pótlására, a
      forgalmi  (kiskereskedelmi)   árhoz   igazodóan.   Ez   a
      szabályozás,   amely    ugyan   tárgyszerűen   a   mérték
      tekintetében    elfogadható,     az     alkotmányszerűség
      szempontjából  mégsem   kielégítő.  Az  igény  eldöntését
      ugyanis  a   jogszabály  az  elbíráló  belátásától  teszi
      függővé azzal,  hogy a  " jogosult  személyi  és  vagyoni
      körülményeit "   meg   nem   határozott   módon   rendeli
      figyelembevenni,   ugyancsak   ettől   függően   értékelt
      " súlyos  méltánytalanság "   esetén.  Ez  a  rendelkezés
      szubjektív  és   egyben  a  személyek  közötti  hátrányos
      megkülönböztetésre  is   alkalmat  adó   elbírálást  tesz
      lehetővé, ezzel pedig a kárpótlási igényt - esetlegessége
      miatt - az alkotmányos garancia szerepétől fosztja meg. A
      jogszabálynak   ez    okból   való    kifogásolását    az
      Alkotmánybíróság helytállónak találta.

      E) Alkotmányellenes  rendelkezéseket tartalmaznak továbbá
      a vizsgált  jogszabályok az igényérvényesítést szabályozó
      részükben is.

      Az Alkotmány  57. §-a  értelmében  mindenkinek  joga  van
      arra, hogy  jogait és  kötelességeit a  perben a  törvény
      által felállított  független és pártatlan bíróság bírálja
      el ( (1)  bekezdés ); a   bírói, államigazgatási vagy más
      hatósági   döntés    ellen   pedig   -   a   törvényekben
      meghatározottak szerint  - mindenki  jogorvoslattal élhet
      ( (5) bekezdés ) ).

      Annak a  sérelemnek az orvoslására irányuló kártalanítási
      (juttatás iránti)  igény, amely  a személyes szabadságtól
      való  megfosztás   illetőleg   a   tulajdon   elvonásával
      kapcsolatban a  jogszabály alapján  keletkezett,  polgári
      jogviszonyt  hoz   létre  a  jogszabályban  meghatározott
      jogosult és  kötelezett között, jóllehet a szabályozása a
      büntető eljárási jogszabályok között helyezkedik el.

      A kártalanítási igény a Be   385. § (1) - (4) bekezdésben
      irt eljárási szabályok szerint a bíróság előtt indítható.
      A bíróság  a Be  XVIII.  fejezetében  foglalt  különleges
      eljárásokra vonatkozó  eljárási szabályok szerint jár el.
      Az  általános   eljárási  szabályok   (356. §)   annyiban
      irányadóak, amennyiben  az egyes  különleges  eljárásokra
      eltérő szabályt  nem  kell  alkalmazni.  A  kártalanítási
      eljárás  tekintetében  az  eltérő  szabály  az,  hogy  az
      eljárás tárgyában  nem a  bíróság dönt érdemben, hanem az
      előfeltételek megvizsgálását  követő állásfoglalása  után
      az  ügyet   eldöntés  végett   az  igazságügyminiszterhez
      terjeszti fel.  Ezzel  a  korlátozott  bírósági  eljárási
      hatáskörrel   van   összefüggésben   az    (5)   bekezdés
      rendelkezése: e  " bírósági feladatot " a bírósági titkár
      is teljesítheti.

      Lényegében hasonló  eljárási  szabályozást  tartalmaz  az
      IMr, a  többlet-visszatérítés (pénzbeli  juttatás) iránti
      igény   érvényesítése    körében.   Mindkét   szabályozás
      megfosztja a  jogosultat attól  az  alkotmányos  jogától,
      hogy igényét a független és pártatlan bíróság bírálja el.

      A  vizsgált   szabályok  lehetővé  teszik  azt,  hogy  az
      igazságügyminiszter a  bíróságnak a  jogalap tekintetében
      való vizsgálódása  során kialakított  állásfoglalását  is
      felülvizsgálja.    Ennek    a    jogi    helyzetnek    az
      alkotmányellenességét az sem oldja fel, hogy a miniszteri
      (államigazgatási) döntés  a  Polgári  perrendtartásnak  a
      (módosult) XX.  fejezetében írt  feltételek  és  eljárási
      szabályok szerint bírósági úton felülvizsgálható.

      A Pp  339. §  (1)   bekezdésére  figyelemmel  a  bírósági
      határozat  a   jogszabálysértő  közigazgatási   határozat
      hatályon kívül  helyezésére és  -  szükség  esetén  -  új
      eljárásra való kötelezésre szorítkozhat.

      A  szóban   lévő   bírósági   kártalanítási   eljárásokba
      beékelődő  államigazgatási  (közigazgatási)  határozatnak
      újabb  bírósági   eljárásban   való   felülvizsgálata   a
      jogorvoslathoz    fűződő    alapjog    alkotmányszerűségi
      követelményének (  Alkotmány  57. §  (5) bekezdés) eleget
      tesz  ugyan,  az  igény  érdemi  elbírálása  tekintetében
      azonban a  bíróság döntési  hatáskörét alkotmányellenesen
      csorbítja.

      Az Alkotmánybíróság  az  indítványok  keretében  vizsgált
      jogszabályoknak a  fentiek szerint  elemzett  és  kiemelt
      rendelkezései    tekintetében    állapította    meg    az
      alkotmányellenességet és  ennek következményeként  hozott
      megsemmisítést tartalmazó  határozatot (1989.  évi XXXII.
      tv. ( AB tv. ) 20. §, 40. § ).

      Ha    az    alkotmányellenesség    csak    egyes    olyan
      rendelkezésekkel  kapcsolatban   áll   fenn,   amelyeknek
      megsemmisítése  a   jogszabálynak  a   gyakorlatban  való
      alkalmazását    lényegesen     nem    befolyásolja,    az
      alkotmánybíróság csak e rendelkezéseket semmisíti meg.

      Az elbírált esetben a jogszabály részleges megsemmisítése
      egyrészt  biztosítja   a  kártalanítás  és  visszatérítés
      jogintézményének  a   folyamatos   joggyakorlatban   való
      érvényesülését, másrészt az igényérvényesítési eljárásnak
      az  indítványokkal  támadott  alkotmányellenes  szabályai
      kiküszöbölésével   a   jogszabályban   hatályban   maradt
      rendelkezések   a   továbbiakban   lehetővé   teszik   az
      alkotmányszerű jogalkalmazást.

      F) Az  alkotmányjogi panaszt  előterjesztő indítványozó a
      kártalanításra vonatkozó  szabályok alkotmányellenességét
      az ügyében  hozott döntés  sérelmesnek  tartott  részével
      összefüggésben állította.

      Sérelme az,  hogy a  kártalanítási  igénye  elbírálásánál
      egyes felszámított  költségeit  és  kamatveszteségét  nem
      fogadták el az alaptalannak bizonyult szabadságelvonással
      összefüggésben lévő kárnak.

      Az  Alkotmánybíróság   által  megvizsgált   és   elbírált
      jogszabályoknak   a    fentiek   szerint    megállapított
      alkotmányellenessége  és   megsemmisítése  nincs  jogilag
      értékelhető  kapcsolatban   a  panaszos  által  felhozott
      sérelemmel, ezeknek  a konkrét  ügyben való alkalmazása -
      visszamenőleges -  kizárásához a  panaszosnak érdeke  nem
      fűződik    (   AB  tv.   48.  §   (4)  bekezdés   ).   Az
      Alkotmánybíróság  ezért   az  alkotmányjogi   panaszt   -
      alaptalan volta miatt - elutasította.
                            Dr. Sólyom László
                       az Alkotmánybíróság elnöke

                 Dr. Ádám Antal           Dr. Herczegh Géza
                 alkotmánybíró              alkotmánybíró

              Dr. Kilényi Géza             Dr. Lábady Tamás
                alkotmánybíró               alkotmánybíró

              Dr. Schmidt Péter              Dr. Szabó András
                alkotmánybíró                 alkotmánybíró

             Dr. Zlinszky János            Dr. Vörös Imre
                alkotmánybíró               alkotmánybíró

                         Dr. Tersztyánszky Ödön
                          előadó alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        66/1991. (XII. 21.)
        Date of the decision:
        .
        12/17/1991
        .
        .