A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések
alkotmányellenességének utólagos vizsgálata iránt
benyújtott indítvány és alkotmányjogi panasz tárgyában
meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondja ki és
megsemmisíti a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I.
törvény (Be) 385. § (4) bekezdésének:
" ... megvizsgálja, hogy a kártalanítási igény
előfeltételei fennállnak-e, majd az iratokat felterjeszti
az igazságügyminiszterhez, aki ... " szövegrészében írt,
továbbá a 385. § (5) bekezdésben foglalt
rendelkezéseket.
A részbeni megsemmisítés folytán a 385. § (4) bekezdése
a következő szöveggel marad hatályban:
" A bíróság az ügyész nyilatkozatának beszerzése után,
ha az igényt alaposnak találja, a terheltet illetőleg
tartásra jogosult hozzátartozóját az állam terhére
pénzbeli kártalanításban részesíti. "
Az Alkotmánybíróság a 13/1979 (VIII.10.) IM rendelet
(IMr) 9. § (2) bekezdésének: " ...olyan..., hogy az
ellenérték - figyelemmel a jogosult személyi és vagyoni
körülményeire - súlyosan méltánytalan lenne... "
szövegrészében és a 9. § (4) bekezdésnek: " ...majd az
iratokat jelentéssel felterjeszti az
igazságügyminiszterhez. .. az igazságügyminiszter ... "
szövegrészében foglalt rendelkezéseket -
alkotmányellenességük miatt - megsemmisíti. A részbeni
megsemmisítés folytán a 9. § (2) bekezdés és a (4)
bekezdés a következő szöveggel marad hatályban:
" (2) Ha az értékesítésből származó ellenérték és az
értékesített dolog kiskereskedelmi, illetőleg forgalmi
ára között eltérés van, a jogosult az értékesítésből
származó ellenérték és a kiskereskedelmi (forgalmi) ár
közötti különbözet erejéig terjedő pénzbeli juttatásban
részesíthető. "
" (4) A bíróság egyesbíróként jár el; megvizsgálja,
hogy a pénzbeli juttatás előfeltételei fennállnak-e. Ha
az igényt alaposnak találja, a jogosultat az állam
terhére pénzbeli juttatásban részesíti. "
A megsemmisített jogszabályok e határozatnak a Magyar
Közlönyben való közzétételével vesztik hatályukat.
Az Alkotmánybíróság a Be 383-386. §-ainak, valamint az
IMr 9. §-ának egyéb rendelkezései alkotmányellenessége
megállapítására és megsemmisítésére irányuló
indítványokat és az alkotmányjogi panaszt elutasítja.
Indokolás
I.
A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a
továbbiakban: Be) " Különleges eljárások " című XVIII.
fejezetében szabályozza a büntető eljárás során a
személyi szabadság elvonásával járó büntetések és
intézkedések folytán alaptalanul elszenvedett sérelem
orvoslását szolgáló kártalanítást, illetve a vagyoni
jellegű büntetések és intézkedések miatt elvont vagyon,
valamint a bűnügyi költség visszatérítését.
A) A Be-nek a kártalanításról szóló 383-385. §-ai a
következők:
383. § (1) Kártalanítás jár az előzetes letartóztatásért
és az ideiglenes kényszergyógykezelésért, ha
a) a büntetőeljárást azért szüntették meg, mert a
cselekmény nem bűncselekmény, vagy azt nem a terhelt
követte el, illetőleg büntethetőséget kizáró ok áll fenn,
kivéve a cselekmény társadalomra veszélyességének csekély
fokát és a magánindítvány hiányát;
b) a terheltet felmentették;
c) az eljárást vádelejtés alapján szüntették meg.
(2) Nincs helye kártalanításnak, ha a terhelt
a) a hatóság elől elrejtőzött, megszökött, szökést
kísérelt meg;
b) az eredményes felderítés meghiúsítása végett a hatóság
megtévesztésére törekedett vagy egyébként neki
felróhatóan okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény
gyanúja reá terelődjék;
c) felmentése esetén a kényszergyógykezelését rendelték
el.
384. § (1) A jogerős ítélet alapján kitöltött
szabadságvesztésért, szigorított javító-nevelő munkáért,
illetőleg kényszergyógykezelésért a terheltnek
kártalanítás jár, ha perújítás, illetve törvényességi
óvás folytán felmen-tették, enyhébb büntetésre ítélték,
vagy a büntetőeljárást vádelejtés alapján megszüntették,
avagy megállapították, hogy a kényszergyógykezelést
törvényes ok nélkül rendelték el.
(2) Nincs helye kártalanításnak, ha a terhelt
a) az alapügyben elhallgatta azokat a tényeket vagy
bizonyítékokat, amelyeken a perújítás során hozott ítélet
alapul;
b) az alapügyben hozott ítélet ellen nem fellebbezett;
c) felmentés esetén kényszergyógykezelését rendelték el.
385. § (1) Kártalanítási igényt a terhelt hat hónapon
belül terjeszthet elő a bíróságnál. Ha a kártalanítás a
nyomozás során elrendelt előzetes letartóztatásért,
illetőleg ideiglenes kényszergyógykezelésért jár, és a
nyomozást megszüntették, a kártalanítási igényt annál a
bíróságnál kell előterjeszteni, amely az előzetes
letartóztatást, illetve az ideiglenes
kényszergyógykezelést elrendelte.
(2) A hat hónapi határidőt attól a naptól kell
számítani, amelyen a 383. § esetében a jogerős felmentő
ítéletet vagy a megszüntető határozatot, a 384. §
esetében pedig a perújítás vagy a törvényességi óvás
folytán hozott jogerős határozatot a terhelttel közölték.
(3) Ha a terhelt a kártalanítási eljárás lefolytatása
előtt meghal, vagy a határidő eltelte előtt meghal,
anélkül, hogy igényét előterjesztette volna, tartásra
jogosult hozzátartozója az eljárás folytatását kérheti,
illetőleg a határidőn belül kártalanítási igényt
terjeszthet elő.
(4) A bíróság az ügyész nyilatkozatának beszerzése után
megvizsgálja, hogy a kártalanítási igény előfeltételei
fennállnak-e, majd az iratokat felterjeszti az
igazságügyminiszterhez, aki - ha az igényt alaposnak
találja - a terheltet, illetőleg tartásra jogosult
hozzátartozóját az állam terhére pénzbeli kártalanításban
részesíti.
(5) A kártalanítási eljárás során a bíróságra háruló
feladatokat bírósági titkár is teljesítheti.
B) A visszatérítésről a Be 386. §-a rendelkezik, e
szerint: 386. § (1) Javító-nevelő munka esetén a
terhelt munkabéréből levont összeget, továbbá a
pénzbüntetés, bűnügyi költség, vagyoni előny és elkobzás
alá eső érték címén befizetett összeget a terheltnek
vissza kell téríteni, ha perújítás vagy törvényességi
óvás folytán felmentették, illetőleg az ennek folytán
hozott határozat ilyen kötelezést nem, vagy alacsonyabb
mértékben tartalmaz.
(2) Vagyonelkobzás és elkobzás esetén az (1) bekezdés
akként irányadó, hogy az elkobzott dolgot természetben
kell visszaadni, ha pedig ez nem lehetséges, az
értékesítésből származó ellenértékét kell visszatéríteni.
C) A 13/1979. (VIII. 10.) IM rendelet (a továbbiakban:
IMr) 9. §-a - a vonatkozó rendelkezések sorában - a
következőket írja elő:
" (1) Ha a lefoglalást a büntetőügyben eljáró hatóság
megszünteti, de a dolog természetben már nem adható ki,
az értékesítésből befolyt ellenértéket kell a jogosultnak
kifizetni.
(2) Ha az értékesítésből származó ellenérték és az
értékesített dolog kiskereskedelmi, illetőleg forgalmi
ára között olyan eltérés van, hogy az ellenérték -
figyelemmel a jogosult személyi és vagyoni körülményeire
- súlyosan méltánytalan lenne a jogosult az
értékesítésből származó ellenérték és a kiskereskedelmi
(forgalmi) ár közötti különbözet erejéig terjedő pénzbeli
juttatásban részesíthető.
(3) A pénzbeli juttatás iránti kérelmet az ellenérték
kifizetését elrendelő jogerős határozatnak a jogosult
részére való kézbesítésétől számított hat hónapon belül
lehet az első fokú bíróságnál, ha pedig a határozatot a
nyomozó hatóság hozta, annál a bíróságnál benyújtani,
amely a büntetőügyben az első fokú eljárásra illetékes.
(4) A bíróság egyesbíróként jár el; megvizsgálja, hogy
a pénzbeli juttatás előfeltételei fennállnak-e, majd az
iratokat jelentéssel felterjeszti az
igazságügyminiszterhez. Ha az igazságügyminiszter az
igényt alaposnak találja, a jogosultat az állam terhére
pénzbeli juttatásban részesíti.
(5) A (2)-(4) bekezdés a Be 102. § (3) bekezdése szerint
az igénylőnek járó ellenérték, illetőleg az elkobzott
dolognak a Be 386. § (2) bekezdése szerint
visszatérítendő ellenértéke esetére is irányadó. "
D) A visszatérítés foganatosításának részletes szabályait
a 107/1979. (IK 8.) IM utasítás állapítja meg.
II.
A) Az indítványozók a Be-nek és az IMr-nek a
kártalanításra és a visszatérítésre vonatkozó -
ismertetett - rendelkezései alkotmányellenességének
megállapítását kérték. Álláspontjuk szerint e
jogszabályok a szabad- ságuktól " jogtalanul "
megfosztott személyek kárának megtérülését
alkotmányellenesen korlátozzák. Alkalmazásuk során nem
jut érvényre az állam teljes kártérítő felelőssége
(Alkotmány 55. § (3) bekezdés). Különösen sérelmes a
teljes reparáció hiánya azokban az esetekben, amikor az
elítélés olyan cselekményért történt, amely az elkövetés
idején sem minősült bűncselekménynek (Alkotmány 57. §
(4) bekezdés). A büntetőeljárás során " jogtalanul "
elvont vagyon visszatérítésénél alkalmazható szabályok is
alkotmányellenesen korlátozzák a teljes kárpótlást
(Alkotmány 13. § (1) bekezdés). Mindkét féle eljárásban
az igazságügyminiszter hozza meg a döntést, jogorvoslat
lehetősége nélkül, ami ugyancsak alkotmánysértő
(Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdés).
B) Az alkotmányjogi panasznak minősülő kérelmet benyújtó
indítványozó előadta, hogy az ellene folyt büntető-
eljárásban hozott jogerős ítéletet - törvényességi óvás
után - számára kedvezően megváltoztatták. Az
igazságügyminiszter a kártalanítási kérelem eldöntésénél
elutasította a panaszos követelésének azt a részét, amely
egyes eljárási költségeinek és a pénzmellékbüntetés
egyébként visszatérített összege után felszámított kamat
megtérítésére irányult. Mivel az elutasító döntés a Be
383-385. §-ra hivatkozott, a panaszos e rendelkezések
alkotmányellenességének megvizsgálását indítványozta és
ügyében visszamenőleges hatállyal helytadó határozatot
kért.
III.
Az igazságyügyminiszternek az alkotmányellenesség
vizsgálatára irányuló eljárás során kifejtett álláspontja
szerint a Be-ben szabályozott kártalanítás érvényesítése
éppen azoknak a sérelmeknek az orvoslását szolgálja,
amelyekből eredő kár a büntetőjogi intézkedések
" formálisan jogszerű " volta, és ennél fogva az állam
jogi felelősségének hiánya miatt, nem térülne meg. A
rendelkezések - bár módosításra szorulnak és a
jogalkotási eljárás folyamatban van - az Alkotmány
szabályaival nem állnak ellentétben.
IV.
Az indítványok részben helytállóak.
A) Az Alkotmány 7. § (1) bekezdése szerint: " A Magyar
Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog
általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a
vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog
összhangját " .
Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya,
amelyet az 1976. évi 8. tvr. hirdetett ki, a 9. cikkében
a következőket mondja ki:
" 1. Mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi
biztonságra. Senkit sem lehet önkényesen őrizetbe venni
vagy letartóztatni. Senkit sem lehet szabadságától
másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a
törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.
2.
(....)
3. Azt, akit bűncselekmény vádjával vettek őrizetbe, vagy
tartóztattak le, a legrövidebb időn belül bíró ... elé
kell állítani; az ilyen személynek joga van arra, hogy
ügyében ésszerü határidőn belül tárgyalást tartsanak,
vagy szabadlábra helyezzék őt. (....)
4. Az a személy, akit szabadságától őrizetbevétel vagy
letartóztatás útján fosztottak meg, jogosult a bírósághoz
fordulni avégett, hogy az késedelem nékül döntsön a
fogvatartás törvényességéről és rendelje el a szabadlábra
helyezését, amennyiben a fogvatartás nem törvényes.
5. Annak személynek, aki törvénytelen letartóztatás vagy
fogvatartás áldozata volt, kikényszeríthető joga van
kártalanításra. "
B) Az Egyezményben foglalt idézett szabályokkal
lényegében egybehangzó rendelkezéseket tartalmaz az
Alkotmány, az alapvető jogokról szóló XII. fejezetében:
55. § (1) " A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga
van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem
lehet szabadságától másként, mint a törvényben
meghatározott okokból és a törvényben meghatározott
eljárás alapján megfosztani.
(2) A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és
őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül
vagy szabadon kell bocsátani, vagy bíró elé kell
állítani. A bíró köteles az elé állított személyt
meghallgatni és írásbeli indokolással ellátott
határozatban szabadlábra helyezéséről vagy
letartóztatásáról haladéktalanul dönteni.
(3) Az, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás
áldozata volt, kártérítésre jogosult. "
A büntető jogszabályok - az Alkotmánnyal és a nemzetközi
jogi szabályokkal összhangban - a személyes szabadság
korlátozását a hatóság által tehető
kényszerintézkedésekkel (pl. letartóztatás, stb.),
büntetés kiszabásával, kényszergyógykezelés
elrendelésével, megfelelő eljárási szabályok mellett,
lehetővé teszik.
Ugyancsak az Egyezségokmány és az Alkotmány idézett
szövegéből következik az, hogy az Alkotmány
rendelkezéseinek alkalmazásában a személyes szabadságtól
való megfosztás abban az esetben törvénytelen
(jogellenes, önkényes), ha nem a törvényben meghatározott
okokból és nem a törvényben meghatározott eljárás alapján
történt. Az alkotmányos alapvető jognak ( 55. § (1)
bekezdés) ezért a megsértéséért az Alkotmány
rendelkezéséből folyóan kártérítési igény keletkezik
(55. § (3) bekezdés), amely a bíróság előtt
érvényesíthető (70/K. §). E kártérítési igény
érvényesítésénél irányadó anyagi jogi szabályokat a
Ptk-nak a szerződésen kívüli kárfelelősségről szóló
rendelkezései tartalmazzák.
Ha a szabadságtól való törvénytelen megfosztás a
közhatalom - így az állam büntető hatalmának - gyakorlása
során történt, a kárfelelősségre a Ptk 349. §
rendelkezései vonatkoznak.
Ez az igény a Be kártalanítási szabályaiban foglaltaktól
függetlenül érvényesíthető. Nem helytálló tehát az
indítványnak az az állitása, hogy a " jogtalan "
szabadságelvonásért járó kártérítési igényt a Be
kifogásolt szabályai alkotmányellenesen korlátozzák.
C) A személyes szabadság alkotmányos alapjogát törvény -a
büntető jogszabály - az Alkotmány megengedő rendelkezése
folytán (55. § (1) bekezdés) korlátozhatja. A személyes
szabadságnak jogszerű ( " törvényes " ) elvonása is
okozhat alaptalan sérelmet. Az egyes korlátozó
rendelkezések csak akkor fogadhatók el alkotmányszerűnek,
ha az általuk elérni kívánt és alkotmányosan elismert
célhoz képest a korlátozás szükségszerű és arányos. Az
arányosság értékeléséhez hozzátartozik az is, hogy a
korlátozás folytán esetleg bekövetkező és eleve ki nem
küszöbölhető sérelmek elfogadható mérvű enyhítésére
garanciák legyenek.
Megfelelő garanciák nélkül a szabadságelvonásra
lehetőséget adó jogszabályok alkotmányszerűsége válhat
kétségessé.
A Be-ben írt hatályos kártalanítási szabályok a
kártalanítás előfeltételeit is meghatározzák, bizonyos
esetek kizárásával. Kizárják továbbá azokat a személyeket
a jogosultak köréből, akik a sérelem bekövetkeztéhez
meghatározott tevékenységben vagy mulasztásban álló maga
tartással közrehatottak. Az indítványok a vizsgált
jogszabályoknak ezzel kapcsolatos rendelkezéseit nem
támadták: az alkotmányellenességi vizsgálat erre nem
terjedt ki.
Alaptalanul állítják az indítványozók azt, hogy a
jogszabályok a jogosultat megillető kártalanítási igény
mértékét korlátozzák. A vizsgált jogszabályok a
kártalanítás előfeltételeit és a kártalanítás módját
határozzák meg, az összegére ( mértékére ) rendelkezést
nem tartalmaznak. Ebből következik, hogy a törvényi
előfeltételek megléte esetén a jogosult a
szabadságelvonással összefüggésben bekövetkezett, kellően
bizonyított teljes kára megtérítésére tarthat igényt. A
kártalanítás és a kártérítés között ugyanis a jogalap
tekintetében különbség van, mértékük azonban megegyezik:
az okozott kár.
Alaptalanul sérelmezi az indítvány azt, hogy a Be a
kártalanítás teljessége szempontjából nem szabályozza
kiemelten azt az esetet, amikor olyan cselekmény miatt
ítélték el a sérelmet szenvedőt, amely az elkövetéskor
nem minősült (a magyar jog szerint) bűncselekménynek
[ Alkotmány 57. § (4) ].
Ha a jogalkalmazás során emiatt - tévesen - kiszabtak
bün-tetést, ezt újabb határozattal kell orvosolni, hogy a
Be szerint érvényesíthető kártalanítási igény megnyíljék.
Mivel a követelhető kártalanítás mértéke nincs
korlátozva, kiemelten kedvezőbb szabályozásra sincs
szükség.
D) A jogerős ítélettel megállapított vagyoni jellegű
büntetések és intézkedések, valamint a bűnügyi költség
teljesítése (befizetése) miatt is alaptalan sérelem
érheti az elítéltet.
A Be 386. §-a szól az ekként elvont vagyon rendezéséről;
ha utóbb - perújítás vagy törvényességi óvás folytán -
olyan határozatot hoztak, amely ilyen kötelezést nem,
vagy alacsonyabb mértékben tartalmaz, elsősorban az
eredeti állapotot kell helyreállítani, vagyis a
befizetett összeget vissza kell téríteni, illetőleg az
elkobzott dolgot természetben vissza kell adni. Ha ez nem
lehetséges, a dolog helyébe lépő (az értékesítésből
származó) ellenértéket kell visszatéríteni.
Az IMr 9. §-a pénzbeli juttatás lehetőségével is
enyhíteni kívánja a vagyoni sérelmet.
Az indítvány, a szabályozásban rejlő megszorítások miatt,
a tulajdonhoz való - alkotmányosan védett - alapjognak a
sérelmét állítja.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdése szerint a Magyar
Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
Ez a jog azonban nem korlátozhatatlan. Büntető törvényi
szabályok is tartalmazhatnak tulajdonjogot korlátozó,
elvonó rendelkezéseket. Ezek alkotmányszerűségéhez
ugyancsak hozzátartozik a korlátozás szükségszerű és
arányos volta, a szabadságelvonással kapcsolatban már
korábban kifejtett elvek szerint. A büntetésként történt
vagyonelvonás, a szabadságelvonáshoz hasonlóan, utóbb
alaptalannak is bizonyulhat, ezáltal sérelem forrásává
válik. Az alapjog korlátozásának garanciájaként nemcsak
az alaptalanul megváltoztatott tulajdonjogi, illetőleg
vagyoni helyzet helyreállítására kell szabályokat
alkotni, hanem - ha a helyreállítás nem lehetséges - a
sérelem elfogadható mérvű kiküszöböléséről is jogi
szabályozással kell gondoskodni.
Az IMr 9. §-ban írt pénzbeli juttatás intézménye a
vagyoni hátrány enyhítését kárpótlás jelleggel teszi
lehetővé, azzal, hogy módot ad a természetben helyre nem
állítható tulajdoni helyzetnek értékarányos pótlására, a
forgalmi (kiskereskedelmi) árhoz igazodóan. Ez a
szabályozás, amely ugyan tárgyszerűen a mérték
tekintetében elfogadható, az alkotmányszerűség
szempontjából mégsem kielégítő. Az igény eldöntését
ugyanis a jogszabály az elbíráló belátásától teszi
függővé azzal, hogy a " jogosult személyi és vagyoni
körülményeit " meg nem határozott módon rendeli
figyelembevenni, ugyancsak ettől függően értékelt
" súlyos méltánytalanság " esetén. Ez a rendelkezés
szubjektív és egyben a személyek közötti hátrányos
megkülönböztetésre is alkalmat adó elbírálást tesz
lehetővé, ezzel pedig a kárpótlási igényt - esetlegessége
miatt - az alkotmányos garancia szerepétől fosztja meg. A
jogszabálynak ez okból való kifogásolását az
Alkotmánybíróság helytállónak találta.
E) Alkotmányellenes rendelkezéseket tartalmaznak továbbá
a vizsgált jogszabályok az igényérvényesítést szabályozó
részükben is.
Az Alkotmány 57. §-a értelmében mindenkinek joga van
arra, hogy jogait és kötelességeit a perben a törvény
által felállított független és pártatlan bíróság bírálja
el ( (1) bekezdés ); a bírói, államigazgatási vagy más
hatósági döntés ellen pedig - a törvényekben
meghatározottak szerint - mindenki jogorvoslattal élhet
( (5) bekezdés ) ).
Annak a sérelemnek az orvoslására irányuló kártalanítási
(juttatás iránti) igény, amely a személyes szabadságtól
való megfosztás illetőleg a tulajdon elvonásával
kapcsolatban a jogszabály alapján keletkezett, polgári
jogviszonyt hoz létre a jogszabályban meghatározott
jogosult és kötelezett között, jóllehet a szabályozása a
büntető eljárási jogszabályok között helyezkedik el.
A kártalanítási igény a Be 385. § (1) - (4) bekezdésben
irt eljárási szabályok szerint a bíróság előtt indítható.
A bíróság a Be XVIII. fejezetében foglalt különleges
eljárásokra vonatkozó eljárási szabályok szerint jár el.
Az általános eljárási szabályok (356. §) annyiban
irányadóak, amennyiben az egyes különleges eljárásokra
eltérő szabályt nem kell alkalmazni. A kártalanítási
eljárás tekintetében az eltérő szabály az, hogy az
eljárás tárgyában nem a bíróság dönt érdemben, hanem az
előfeltételek megvizsgálását követő állásfoglalása után
az ügyet eldöntés végett az igazságügyminiszterhez
terjeszti fel. Ezzel a korlátozott bírósági eljárási
hatáskörrel van összefüggésben az (5) bekezdés
rendelkezése: e " bírósági feladatot " a bírósági titkár
is teljesítheti.
Lényegében hasonló eljárási szabályozást tartalmaz az
IMr, a többlet-visszatérítés (pénzbeli juttatás) iránti
igény érvényesítése körében. Mindkét szabályozás
megfosztja a jogosultat attól az alkotmányos jogától,
hogy igényét a független és pártatlan bíróság bírálja el.
A vizsgált szabályok lehetővé teszik azt, hogy az
igazságügyminiszter a bíróságnak a jogalap tekintetében
való vizsgálódása során kialakított állásfoglalását is
felülvizsgálja. Ennek a jogi helyzetnek az
alkotmányellenességét az sem oldja fel, hogy a miniszteri
(államigazgatási) döntés a Polgári perrendtartásnak a
(módosult) XX. fejezetében írt feltételek és eljárási
szabályok szerint bírósági úton felülvizsgálható.
A Pp 339. § (1) bekezdésére figyelemmel a bírósági
határozat a jogszabálysértő közigazgatási határozat
hatályon kívül helyezésére és - szükség esetén - új
eljárásra való kötelezésre szorítkozhat.
A szóban lévő bírósági kártalanítási eljárásokba
beékelődő államigazgatási (közigazgatási) határozatnak
újabb bírósági eljárásban való felülvizsgálata a
jogorvoslathoz fűződő alapjog alkotmányszerűségi
követelményének ( Alkotmány 57. § (5) bekezdés) eleget
tesz ugyan, az igény érdemi elbírálása tekintetében
azonban a bíróság döntési hatáskörét alkotmányellenesen
csorbítja.
Az Alkotmánybíróság az indítványok keretében vizsgált
jogszabályoknak a fentiek szerint elemzett és kiemelt
rendelkezései tekintetében állapította meg az
alkotmányellenességet és ennek következményeként hozott
megsemmisítést tartalmazó határozatot (1989. évi XXXII.
tv. ( AB tv. ) 20. §, 40. § ).
Ha az alkotmányellenesség csak egyes olyan
rendelkezésekkel kapcsolatban áll fenn, amelyeknek
megsemmisítése a jogszabálynak a gyakorlatban való
alkalmazását lényegesen nem befolyásolja, az
alkotmánybíróság csak e rendelkezéseket semmisíti meg.
Az elbírált esetben a jogszabály részleges megsemmisítése
egyrészt biztosítja a kártalanítás és visszatérítés
jogintézményének a folyamatos joggyakorlatban való
érvényesülését, másrészt az igényérvényesítési eljárásnak
az indítványokkal támadott alkotmányellenes szabályai
kiküszöbölésével a jogszabályban hatályban maradt
rendelkezések a továbbiakban lehetővé teszik az
alkotmányszerű jogalkalmazást.
F) Az alkotmányjogi panaszt előterjesztő indítványozó a
kártalanításra vonatkozó szabályok alkotmányellenességét
az ügyében hozott döntés sérelmesnek tartott részével
összefüggésben állította.
Sérelme az, hogy a kártalanítási igénye elbírálásánál
egyes felszámított költségeit és kamatveszteségét nem
fogadták el az alaptalannak bizonyult szabadságelvonással
összefüggésben lévő kárnak.
Az Alkotmánybíróság által megvizsgált és elbírált
jogszabályoknak a fentiek szerint megállapított
alkotmányellenessége és megsemmisítése nincs jogilag
értékelhető kapcsolatban a panaszos által felhozott
sérelemmel, ezeknek a konkrét ügyben való alkalmazása -
visszamenőleges - kizárásához a panaszosnak érdeke nem
fűződik ( AB tv. 48. § (4) bekezdés ). Az
Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt -
alaptalan volta miatt - elutasította.
Dr. Sólyom László
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal Dr. Herczegh Géza
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza Dr. Lábady Tamás
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter Dr. Szabó András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János Dr. Vörös Imre
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön
előadó alkotmánybíró
. |