A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Kfv.III.35.701/2015/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó gazdasági társaság az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Az indítványozónál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Veszprém Megyei Adóigazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú adóhatóság) 2010-re vonatkozóan áfa adónemben végzett bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést, melynek során nem talált eltérést a bevalláshoz képest. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Felülellenőrzési Főosztálya (a továbbiakban: felülellenőrzési adóhatóság) azonban áfa adónemben mindösszesen 3 162 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, továbbá 1 581 000 Ft adóbírságot szabott ki és 444 000 Ft késedelmi pótlékot számolt fel. Az indítványozó fellebbezett a döntés ellen. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke (a továbbiakban: másodfokú adóhatóság) megváltoztatta a felülellenőrzési adóhatóság határozatát. Ennek során a határozat 2 863 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet, 1 432 000 Ft adóbírságot, valamint 376 000 Ft késedelmi pótlékot megállapító rendelkezését hatályában fenntartotta.
[2] A hatályában fenntartott rendelkezés két, az indítványozó által befogadott számlára, illetve az azokhoz kapcsolódó gazdasági eseményekre vonatkozott. Ezeknek a számláknak az adótartalmát az indítványozó a 2010. IV. negyedévi áfa bevallásában levonható adóként szerepeltette. Az egyik számla egy Kft. által került kibocsátásra „karbantartási és felújítási munkák szerződés szerint” tevékenység végzéséről, a másik egy Bt. által került kibocsátásra „vagyonvédelmi és videó megfigyelőrendszer telepítése” tevékenység végzéséről. A másodfokú adóhatóság arra a következtetésre jutott, hogy a számlák tárgyát képező gazdasági események nem valósultak meg, a számlák hiteltelenek, ezért adó levonására nem alkalmasak.
[3] A Kft. által kibocsátott számlát illetően a másodfokú adóhatóság azt észlelte, hogy a földmunkákkal kapcsolatosan az érintett gazdasági társaságok ügyvezetői több ízben ellentmondásosan nyilatkoztak, továbbá a Veszprémi Bányakapitányság tájékoztatása szerint a kérdéses területen bányászati tevékenység nem folyt, illetve a terület nem volt külfejtéses bányatelek. A Veszprém Megyei Járási Hivatal Járási Földhivatala tájékoztatása szerint az érintett telken építési engedély kiadására nem került sor, holott a szerződés szerinti tevékenységhez erre szükség lett volna. A szerződésben foglalt villanyszerelési munkálatok kapcsán a másodfokú adóhatóság azt észlelte, hogy az ellenőrzés során feltártak nem igazolták a beépített villamostechnikai eszközök, berendezések rendelkezésre állását, továbbá egyes kapcsolódó szerződéses kötelezettségek teljesítéséről egyik fél sem nyújtott be dokumentumot. Hasonlóképp nem igazolják a gazdasági események megtörténtét a fellebbezéshez csatolt fényképek.
[4] A Bt. által kibocsátott számla hiteltelenségét a másodfokú adóhatóság elsősorban a nyilatkozatok ellentmondásosságára és az egyes nyilatkozatokat cáfoló tényekre alapította. A Bt. törvényes képviselője szerint a riasztórendszer telepítését megelőzően semmilyen riasztórendszer nem volt felszerelve az indítványozónál, azonban ezt cáfolta egy 2008-as riasztás dokumentációja. Erre a fellebbezési eljárásban már úgy nyilatkozott a Bt. törvényes képviselője, hogy 2008-ban került sor a riasztórendszer telepítésére, a régi berendezést pedig az indítványozó leszerelte és megsemmisítette. A másodfokú adóhatóság szerint az a kijelentés sem elfogadható, hogy a riasztórendszert az indítványozó ügyvezetője mint magánszemély részére a Bt. törvényes képviselője ingyen építette ki.
[5] Az indítványozó bírósági felülvizsgálati kérelemére a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte és a másodfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. Megítélése szerint a megállapított tényállás nem elégséges a másodfokú határozat következtetéseinek levonásához. A nyilatkozatok között nincs lényeges, nyilvánvaló ellentmondás. A bányakapitányság és a földhivatal tájékoztatása nem kérdőjelezi meg a gazdasági esemény megvalósulását. A másodfokú adóhatóság nem igazolta azt, hogy a földmunkák során igénybe vett alvállalkozó általi rakodógépbérlésről kiállított számla nem tartalmazhatta a gép bérleti díját, illetve hogy a kérdéses tevékenységet a számla szerinti körülmények mellett nem lehetett elvégezni. A villanyszerelési munkákkal kapcsolatban a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság azt hangsúlyozta, hogy azok meg nem valósulását nem igazolja a leltárkészlet hiánya. A Bt.-től befogadott számlával összefüggésben a bíróság kiemelte, hogy a 2008-as, dokumentált riasztás nem bizonyítja azt, hogy 2010-ben nem került sor az új rendszer kiépítésére.
[6] Ezzel az ítélettel szemben a másodfokú adóhatóság felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához részben amiatt, mert szerinte a kereset alapját az elsőfokú eljárásban történt jogszabálysértés képezte, ezért a másodfokú határozatot az elsőfokú határozatra kiterjedően kellett volna hatályon kívül helyezni, illetve az elsőfokú adóhatóságot kellett volna új eljárásra utasítani; részben pedig amiatt, mert vitatta a bizonyítékoknak a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság általi értékelését. A Kúria ennek nyomán hatályon kívül helyezte a törvényszéki ítéletet és az indítványozó keresetét elutasította. A Kúria álláspontja szerint a bíróság egyoldalúan végezte el a bizonyítékok értékelését és tévesen telepítette a bizonyítási terhet a másodfokú adóhatóságra, ugyanis míg utóbbi kimerítően alátámasztotta a számlák hiteltelenségét, addig azok hitelességét az indítványozónak nem sikerült kellően igazolnia.
[7] 2. Az indítványozó a Kúria felülvizsgálati ítéletével szemben nyújtotta be alkotmányjogi panaszát. Álláspontja szerint a Kúria eljárásával sérült az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése és XXVIII. cikk (1) bekezdése, vagyis a tisztességes hatósági, valamint bírósági eljáráshoz való jog. A másodfokú adóhatóság, és ennek nyomán a Kúria helytelenül állapította meg azt, hogy a bizonyítási teher az indítványozóé. Az indítványozó megfelelően bizonyította a számlákon szereplő gazdasági események megtörténtét, ezzel szemben a másodfokú adóhatóság volt az, aki nem tudta igazolni a számlák hiteltelenségét, és ezáltal bizonyítási kötelezettségének sem tett eleget. Az indítványozó sérelmezte, hogy a Kúria ítélete nem tünteti fel az eljárási előzmények között azt, hogy a másodfokú adóhatóság elfogadja az elsőfokú adóhatósági eljárás során alkalmazott becslés jogalapjának hiányát, ugyanis ebből a tényből az adóhatóság bizonyítási kötelezettségére, valamint annak teljesítésének elmulasztására kellene következtetni. Ez a mulasztás pedig a valósággal ellentétes és jogszerűtlen ítéletet eredményezett.
[8] Az indítványozó jelentőséget tulajdonított annak, hogy a Kúria ítélete a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 339/A. § (2) bekezdésére hivatkozik, annak a §-nak ugyanis nincs (2) bekezdése. Mivel a másodfokú adóhatóság felülvizsgálati kérelmében ez az elírás többször előfordul, ez arra enged következtetni, hogy a Kúria vagy el sem olvasta, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyta az indítványozó felülvizsgálati ellenkérelmét – melyben az indítványozó rámutatott a helyes rendelkezésre, a Pp. 336/A. § (2) bekezdésére –, és egyszerűen átemelte a másodfokú adóhatóság érveit ítélete indokolásába. A Kúria eljárása bármely esetben a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogba ütközik.
[9] 3. Az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján mindenekelőtt azt kellett vizsgálnia, hogy az indítvány megfelel-e a törvényben foglalt befogadási feltételeknek, és így alkalmas-e az érdemi elbírálásra. E vizsgálat során az alábbi következtetésekre jutott.
[10] Az Abtv. 29. §-a értelmében az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadható be. Ez a feltétel a jelen ügyben benyújtott panasz vonatkozásában nem teljesült. Az indítvány végső soron nem irányul egyébre, mint hogy az Alkotmánybíróság perdöntő jelleggel bírálja el a másodfokú adóhatóságnak, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak, illetve a Kúriának a rendelkezésre álló bizonyítékok értékelése terén kialakult nézeteltérését. Az Alkotmánybíróság azonban mindig következetesen tartózkodott a ténykérdések felülbírálatától, ez ugyanis nem tartozik a hatáskörébe.
[11] A tényállás megállapítása és a jogszabályok értelmezése a rendes jogalkalmazó szervek hatáskörébe tartozó feladat – legyen szó közigazgatási hatóságokról vagy bíróságokról –, melyet az Alkotmánybíróság nem vonhat magához, csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki, ellenkező esetben egyfajta „szuperbíróságként”, a meglévők melletti újabb hagyományos jogorvoslati fórumként járna el {ennek az elvnek a korai rögzítéséhez lásd: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]}. Az Alkotmánybíróság feladata nem a tény-, illetőleg jogkérdések felülvizsgálata, hanem az, hogy az Alaptörvényben foglalt garanciákból fakadó minimumot számon kérje a jogalkalmazótól.
[12] A Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéletének felülbírálata során számba vette a jogerős ítélet indokolásában előadott megfontolásokat, és kifejtette, miért tartja helytelennek a levont következtetéseket, továbbá hogy ezzel szemben milyen helyes következtetések származnak a megállapított tények értékeléséből. Álláspontjának lényege abban foglalható össze tömören, hogy a bizonyítási teher nem száll át a másodfokú adóhatóságra, ugyanis míg a másodfokú adóhatóság által előterjesztett bizonyítékok – mindenekelőtt a feltárt ellentmondások, valamint a teljesítési dokumentáció hiánya – meggyőzően alátámasztják azt, hogy a kérdéses gazdasági események nem valósultak meg, addig az indítványozó által előterjesztett bizonyítékok nem igazolják azok megvalósulását; az indítványozónak pedig nem elegendő azt alátámasztania, hogy a másodfokú adóhatóság által előadottak nem zárják ki a gazdasági esemény megvalósulását, hanem be kell bizonyítania, hogy a gazdasági esemény a valóságban megtörtént. Mindez a bizonyítékoknak a rendes bíróságok feladatkörébe tartozó mérlegelése és értékelése, amelyben az Alkotmánybíróság nem észlelt az Abtv. 29. §-ának megfelelő olyan alaptörvény-ellenességet valószínűsítő körülményt, amely az indítvány érdemi vizsgálatát követelné meg, illetve felvetné a felülvizsgálati ítélet megsemmisítésének szükségességét {vö. 3020/2013. (I. 28.) AB végzés, Indokolás [14]}.
[13] Nem alapozza meg az Abtv. 29. §-ának alkalmazhatóságát az az indítványozói érv sem, hogy a másodfokú adóhatóság határozatában „visszavonta a becslési módszer alkalmazhatóságát”. A becslés az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 108–110. §-aiban szabályozott ellenőrzési eljárási bizonyítási módszer, melynek alkalmazhatóságának kizárása ugyan valóban megfordítja a bizonyítási terhet az adóhatóság és az adózó között, azonban ebből nem következik szükségszerűen az, hogy a bíróság a rendelkezésre álló tényekből ne következtethetett volna a számlán szereplő gazdasági esemény megvalósulásának elmaradására. Ebből következően önmagában ez az érv sem adhat alapot az Alkotmánybíróságnak a jogerős döntés alkotmányossági felülbírálatára.
[14] Az Alkotmánybíróság megjegyzi továbbá – tekintettel az indítványozó által e körülménynek tulajdonított jelentőségre –, hogy a Pp. 336/A. § (2) bekezdésének téves megjelölése nyilvánvalóan alkalmatlan annak a következtetésnek a levonására, hogy a Kúria hanyagul vagy szándékosan egyoldalúan figyelmen kívül hagyta az indítványozó felülvizsgálati ellenkérelmében foglaltakat. A Kúria ítéletében a beadványok ismertetése során kitér az indítványozó ellenkérelmére is, ítélete jogi indokainak ismertetése során pedig már helyesen hivatkozik a törvényhelyre. Továbbá a téves megjelölésből önmagában nem következik a törvény helytelen alkalmazása, és az kiváltképp nem vet fel szükségszerűen a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet vagy alapvető alkotmányjogi jelentős kérdést – amely esetekben helye lenne az Alkotmánybíróság beavatkozásának.
[15] 4. Tekintettel arra, hogy az indítvány nem vetett fel alapvető jelentőségű alkotmányjogi kérdést, illetve nem mutatott rá a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességre, az Alkotmánybíróság az indítványt – az Abtv. 56. § (3) bekezdésére figyelemmel – az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Varga Zs. András s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Pokol Béla s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Schanda Balázs s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró |
. |