English
Hungarian
Ügyszám:
.
599/B/1992
Előadó alkotmánybíró: Szabó András Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 52/1996. (XI. 14.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1996/159
.
A döntés kelte: Budapest, 11/11/1996
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

      Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
      utólagos vizsgálatára,  valamint mulasztásban  megnyilvánuló
      alkotmányellenesség  megállapítására   irányuló  indítványok
      tárgyában meghozta a következő

                             határozatot :

      1. a/  Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a jogtanácsosi
      tevékenységről szóló 1983. évi 3. törvényerejű rendelet 4. §
      második  mondata   alkotmányellenes,  ezért  e  rendelkezést
      megsemmisíti.

      A törvényerejű  rendelet 4.  §-a a következő szöveggel marad
      hatályban :   "4.  § A  jogtanácsos annál a bíróságnál, vagy
      ügyészségnél, amelynél  korábban bíró,  vagy ügyész  volt, e
      foglalkozásának megszűnésétől  számított két éven belül jogi
      képviselőként nem járhat el. "

      b/ Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy az  ügyvédségről
      szóló  1983.   évi  4.   törvényerejű  rendelet  7.  §  első
      mondatának  "vagy   hatóságnál,  "  és  "  vagy  más  érdemi
      ügyintéző volt" szövegrésze,  továbbá a 7. § második mondata
      alkotmányellenes,  ezért e rendelkezéseket megsemmisíti.

      A törvényerejű  rendelet 7.  §-a a következő szöveggel marad
      hatályban  :     "7.   §  Az   ügyvéd  annál  a  bíróságnál,
      ügyészségnél, amelynél  az  ügyvédi  kamarai  tagsága  előtt
      bíró, ügyész volt,  két éven át nem járhat el. "

      c/    Az     Alkotmánybíróság     az     alkotmányellenesség
      megállapítására irányuló további indítványokat elutasítja.

      2.  Az   Alkotmánybíróság   a   mulasztásban   megnyilvánuló
      alkotmányellenesség megállapítása  tárgyában  előterjesztett
      indítványt elutasítja.

      3. Az  Alkotmánybíróság a  kifogásolt rendelkezések  konkrét
      ügyben   történő   alkalmazásának   megtiltására   vonatkozó
      kérelmet visszautasítja.

           Az Alkotmánybíróság  e határozatát  a Magyar Közlönyben
      közzéteszi.
                                 Indokolás

                                     I.

        1.  A   jogtanácsosi  tevékenységről   szóló  1983.  évi  3.
        törvényerejű rendelet  ( a továbbiakban  :   Jtvr. )  4. §-a
        szerint  :     "A   jogtanácsos  annál  a  bíróságnál,  vagy
        ügyészségnél, amelynél  korábban bíró,  vagy ügyész  volt, e
        foglalkozásának megszűnésétől  számított két éven belül jogi
        képviselőként  nem   járhat  el.   E  korlátozás   alól   az
        igazságügy-miniszter, illetőleg  a legfőbb ügyész felmentést
        adhat. "

        Hasonlóan rendelkezik az ügyvédségről szóló módosított 1983.
        évi 4.  törvényerejű rendelet ( a továbbiakban :  Ütvr. ) 7.
        §-a is  :   "Az ügyvéd annál a bíróságnál, ügyészségnél vagy
        hatóságnál, amelynél  az ügyvédi kamarai tagsága előtt bíró,
        ügyész vagy  más érdemi  ügyintéző volt,  két  éven  át  nem
        járhat el. Ez alól az igazságügy-miniszter felmentést adhat.
        "

        2. Az indítványozók szerint a hivatkozott rendelkezések több
        alkotmányos alapjogot korlátoznak.

        2. 1  Véleményük szerint  a Jtvr.  és Ütvr.  rendelkezései a
        bírák és  ügyészek "röghözkötöttségét"  eredményezik,  mivel
        lehetetlenné  teszik   számukra  a  szabad  pályamódosítást.
        Sérelmet szenved tehát a foglalkozás szabad megválasztásához
        való jog ( Alkotmány 70/B § (1) bek. ) .

        2.2 Hivatkoznak  az indítványozók  az  Alkotmány  9.  §  (2)
        bekezdésében  foglalt   vállalkozáshoz  való   jognak  és  a
        gazdasági verseny  szabadságának sérelmére  is. Álláspontjuk
        szerint  ugyanis   a  Jtvr.  -ben  és  Ütvr.  -ben  szereplő
        szabályok korlátozzák  a jogtanácsosi és ügyvédi tevékenység
        vállalkozás keretében történő gyakorlását. A jogi képviselet
        részleges és  átmeneti tilalma pedig az egyenlő feltételeken
        alapuló szabad versenyt is jelentősen gátolja.

        2.3  Az   indítványozók  szerint   a   korlátozó   szabályok
        diszkriminatívak, mivel nehezítik az ügyvédi és jogtanácsosi
        pálya választását  és hátrányos  helyzetet teremtenek a jogi
        képviselet ellátásánál.  Mindez az  Alkotmány 70/A  § (1) és
        (2)   bekezdésében    foglalt   hátrányos   megkülönböztetés
        tilalmába ütközik.

        2.4 Az  indítványok szerint  a jogi  képviselet  korlátozása
        ellentétes az  Alkotmány 64.  §-ával is.  Az érvelés szerint
        sem az  ügyvéd, sem  a jogtanácsos nem fosztható meg attól a
        jogtól,  hogy  "egyedül  vagy  másokkal  együttesen  írásban
        kérelmet vagy  panaszt terjesszen  az illetékes állami szerv
        elé. "

        2.5  A   kifogásolt  szabályok   alkotmányellenessége  egyes
        indítványok szerint abban is megmutatkozik, hogy végső fokon
        a  jogkereső  közönség  védelemhez  ( védőhöz )  való  jogát
        korlátozza ( Alkotmány 57. § (3) bek. ) .

        2.6 Az  indítványok nagy  nyomatékkal  hivatkoznak  a  bírói
        függetlenség elvére  ( Alkotmány 50.  § (3) bekezdés ) . Úgy
        látják  ugyanis,   hogy  a   jogalkotó  azért  állított  fel
        korlátozó szabályokat,  mert eleve  feltételezi a  bírákról,
        hogy befolyásolhatók.

        2.7 Két  indítványozó kérte a Jtvr. 4. §-ában és az Ütvr. 7.
        §-ában   foglalt    felhatalmazás    alkotmányellenességének
        megállapítását  és   megsemmisítését.   A   két   jogszabály
        felhatalmazza az  igazságügy-minisztert, illetve  a  legfőbb
        ügyészt, hogy  a kizáró  szabály alkalmazása alól felmentést
        adjon. A diszkrecionális jogkör gyakorlásánál a jogszabályok
        megkötést nem  tartalmaznak és  így a  jogkör  ellenőrzésére
        semmilyen lehetőség nincsen.

        2.8  Az  indítványozók  a  jogalkotó  részéről  mulasztással
        előidézett alkotmányellenességet  is  felfedezni  vélnek  és
        annak megállapítását  kérik az  Alkotmánybíróságtól, hogy  a
        törvényalkotó  elmulasztotta  alapjogvédelmi  kötelességének
        teljesítését ( Alkotmány 8. § (2) bek. ) .

        2.9 Az  egyik indítványozó alkotmányjogi panaszt terjesztett
        elő. Kérte,  hogy az  Alkotmánybíróság  az  Ütvr.  és  Jtvr.
        sérelmezett rendelkezéseinek  alkalmazását zárja  ki a Pesti
        Központi Kerületi Bíróság ( PKKB ) Gazdasági Csoportja előtt
        folyamatban levő  3. G.  300. 564/1995.  és a  17.  G.  303.
        164/1994. számú ügyekben.

                                    II.

        Az indítványok részben megalapozottak.

        1. 1  Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Jtvr. -ben és
        az Ütvr.  -ben foglalt részleges és időleges jogi képviselet
        korlátozása  olyan   szabály,   amelynek   célja   a   bírói
        függetlenség  védelme,   valamint   annak   az   alkotmányos
        alapjognak a  biztosítása, hogy  bárki ügyében  független és
        pártatlan bíróság  igazságos ítéletet hozzon ( Alkotmány 50.
        § (3)  bek. és  57. §  (1) bek.  ) . Az  Európai Emberi Jogi
        Egyezmény  6.  cikke  hasonlóan  rendelkezik  és  pártatlan,
        független  bíróság  tisztességes  eljárásának  követelményét
        írja elő.  Az Alkotmánybíróság a bírák függetlenségéről és a
        bírói hatalomról több határozatában foglalt állást. "A bírói
        hatalom  -   amely  elválik   a  törvényhozó  és  végrehajtó
        hatalomtól -  az állami  hatalomnak  az  a  megnyilvánulása,
        amely az  erre rendelt  szervezet útján  a vitássá tett vagy
        megsértett jogról  - törvényben  szabályozott eljárás  során
        kötelező  erővel   dönt.  "   ( 59/1991.  (X.  31.)  sz.  AB
        határozat,  ABH   1991.  267.   o.  )   A  bírói  hatalomhoz
        kapcsolódó, az  eljárási törvényben  szabályozott közhatalmi
        tevékenység az igazságszolgáltatás.

        Az   igazságszolgáltatásban  való  részvétel   az  ügyészség
        alkotmányos kötelessége.  Az Alkotmány  51. §  (1) bekezdése
        szerint az  ügyészség gondoskodik  az állampolgárok jogainak
        védelméről és  a bűncselekmények  üldözéséről. A  bűnüldözés
        révén  és   a  vádképviselet   útján  az   ügyészség  önálló
        nevesített  jogosítványokkal   ( vádképviselet  és  vádelv )
        résztvevője az  igazságszolgáltatásnak. Az  Alkotmány 51.  §
        (2) bekezdése  szerint az  ügyészség "képviseli  a  vádat  a
        bírósági eljárásban.  " A  büntető eljárás  központi része a
        bírói eljárás  ugyan, de  az ítélő  szakasz előkészítése  is
        része    az    igazságszolgáltatásnak,    mint    közhatalmi
        tevékenységnek. Ennek  a törvényben  szabályozott eljárásnak
        alkotmányos alapelve  a  védelem  jogának  érvényesülése  és
        érvényesítése  is.   A   védő   szerepére   és   eljárásjogi
        helyzetére, különösen pedig a védő, a jogi képviselő sajátos
        jogállására vonatkozóan  az   Alkotmánybíróság   a  22/1994.
        (IV.16.) AB határozatában ( ABH   1994.  130-131.   o.  )  a
        következőket állapította  meg :    "Az  ügyvédi  foglalkozás
        elsősorban  az  igazságszolgáltatáshoz  és  jogalkalmazáshoz
        kapcsolódó tevékenység.  Az igazságszolgáltatásban védőként,
        vagy  jogi   képviselőként  való   közreműködés  alkotmányos
        követelmény, és  az eljárási törvények kötelező előírása. Az
        ügyvéd  ( a   jogi  képviselő )   eljárásjogi  státusát   és
        helyzetét  törvény   szabályozza,  eljárásbeli   jogait   és
        kötelességeit  ugyancsak   törvény  írja   elő.  Az   ügyvéd
        tevékenységét  és   feladatait  tehát  nem  lehet  önmagában
        megítélni és  önmagában szabályozni,  hanem  csak  annak  az
        eljárásjogi rendszernek függvényében, amelyben tevékenysége,
        feladata magának a rendszernek egésze, és amely rendszerből,
        a  rendszer   munkamegosztásából  következik  a  foglalkozás
        sajátképpenisége.  A   foglalkozás  sajátossága   tehát   az
        igazságszolgáltatás  és  jogalkalmazás  rendszeréből  folyik
        azon túl, hogy az igazságszolgáltatáshoz és jogalkalmazáshoz
        kapcsolódik.  Az   ügyvédi  foglalkozásgyakorlás   szabályai
        közjogi tartalmú, illetve vonatkozású normák. "

        A pártatlanság,  az  elfogulatlan  és  tisztességes  eljárás
        alkotmányos  követelmény.   Ennek  eljárásjogi  biztosítékai
        többek között  az ún.  eljárási kizárási szabályok ( Pp. 13-
        21. §-ok  és Be.  35-43. § ) .  Ezek a  szabályok  az  adott
        eljárásjogi     funkcióval     összeférhetetlen     esetekre
        vonatkoznak. Ezekhez  a kizárási  szabályokhoz társulnak  az
        indítványokban támadott további szabályok. Ez utóbbiak olyan
        hivatal- és foglalkozásváltási esetekre vonatkoznak, amelyek
        eljárásjogi   státusváltással,    eljárási   szerepváltással
        függenek össze.

        A kifogásolt  szabályok nem  teszik lehetővé, hogy volt bíró
        vagy ügyész  ügyvédként vagy jogtanácsosként foglalkozásának
        megszűnésétől számított  két éven  belül jogi  képviselőként
        eljárjon, de csak annál a bíróságnál vagy ügyészségnél, ahol
        megelőzően  ügyész   vagy  bíró  volt.  Ez  a  jogkorlátozás
        alkotmányos  indokon  nyugszik  :  a  bíróságok  befolyástól
        mentes eljárását  hivatott elősegíteni és annak megelőzését,
        hogy az  igazságszolgáltatás pártatlanságát  és  az  eljárás
        tisztességét bárki megkérdőjelezhesse. Az Alkotmánybíróság a
        67/1995. (XII.  7.) AB  határozatában már  megállapította  :
        "El  kell   kerülni  minden  olyan  helyzetet,  amely  jogos
        kétséget kelt  a bíró  pártatlansága  tekintetében".   ( ABH
        1995. 347. ) Az előírások az egyes eljárásokban lehetségesen
        előforduló  kétértelmű   helyzetek  megelőzését  szolgálják,
        mivel a  peres  felekben  esetleg  felmerülő  kétségeket  is
        alkalmasak eloszlatni.

        1.2  Az  Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  a  pártatlan
        igazságszolgáltatáshoz való jog érvényesülésének alkotmányos
        indokával nem  függ össze a "volt hatósági érdemi ügyintéző"
        képviseleti jogának  korlátozása annál  a  hatóságnál,  ahol
        szolgálatot teljesített.  Nincs tehát  alkotmányos  indok  a
        kizárásra, mivel nem érinti a védendő alkotmányos alapjogot.

        1.3  Nem   helytálló  az   indítványozók  érvelése  abban  a
        tekintetben, hogy a hivatkozott szabályok alkotmányellenesen
        korlátozzák a  foglalkozás szabad megválasztásának alapjogát
        ( Alkotmány 70/B § (1) bek. ) .

        Az Alkotmánybíróság  a 21/1994.  (IV. 16.)  AB határozatában
        részletesen  kifejtette   a  foglalkozáshoz   való   alapjog
        természetére és  korlátozhatóságára vonatkozó  álláspontját.
        Eszerint  ez   az  alapjog   a   szabadságjogokhoz   hasonló
        védelemben részesül  az állami beavatkozások és korlátozások
        ellen. A  korlátozások alkotmányossága azonban más-más mérce
        alapján minősíthető aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását
        vagy annak  szabad megválasztását  korlátozza-e az  állam. A
        foglalkozáshoz való jogot az veszélyezteti a legsúlyosabban,
        ha az  illető tevékenységtől  az érintett  el van zárva, azt
        nem választhatja.  A vizsgált esetben a szabályok egyáltalán
        nem érintik a foglalkozás szabad megválasztását, hiszen ezek
        éppen  az   ügyvédként  és   jogtanácsosként  való  működést
        rendezik. Érintik  viszont a  foglalkozás gyakorlását,  ezen
        belül is  a képviseleti  jogot. Az Alkotmánybíróság említett
        határozatában   a   foglalkozás   gyakorlás   korlátozásának
        alkotmányos   mércéjét    a    szakmai    és    célszerűségi
        indokoltságban állapította  meg  és  utalt  arra,  hogy  itt
        alapjogi  problémát   csak   a   határesetek   okoznak.   Az
        Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy  a  kizárási  szabályok
        szakmailag  indokoltak   és  célszerűek,   de  a   szigorúbb
        alkotmányossági mércével  mérve  is  megállják  helyüket.  A
        pártatlan bíráskodáshoz  való jog  tekintetében a korlátozás
        szükséges és arányos.

        A   vállalkozás   alapjogának   korlátozásával   kapcsolatos
        indítványozói érvelésre  ugyanaz  vonatkozik,  mint  amit  a
        foglalkozás   szabad    megválasztására   és    gyakorlására
        vonatkozóan az Alkotmánybíróság leszögezett.

        1.4  Alaptalan   az  indítványozók   hivatkozása  a  verseny
        szabadságának     alkotmányellenes     korlátozására.     Az
        Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a gazdasági
        verseny  szabadsága   nem  alapjog,  hanem  "a  piacgazdaság
        működésének olyan  feltétele, amelynek meglétét és működését
        biztosítani az  Alkotmány 9.  § (1)  bekezdése értelmében az
        államnak  feladata.   A  szabad   versenynek  azonban  külön
        alkotmányossági mércéje  nincs. "  ( 21/1994. (IV.  16.)  AB
        hat. ABH  1994. 120.  o. )  A  kifogásolt  szabályok  nem  a
        piacgazdaság  működésével   kapcsolatos   szabad   versenyre
        vonatkoznak   és    így   nincs   közöttük   alkotmányossági
        összefüggés.

        1.5 Téves  az indítványozók  hivatkozása az Alkotmány 64. §-
        ára is.  Ez a  jog ugyanis,  mint ún.  petíciós jog, nem áll
        alkotmányos összefüggésben az ügyvédek és jogtanácsosok jogi
        képviseletre való  jogával és foglalkozásuk gyakorlásával. A
        petíciós jog  nem ügyvédi és nem jogtanácsosi jog és így nem
        függ össze a védelemhez való joggal.

        1.6 Az  indítványozók megalapozottan  támadják  a  Jtvr.  és
        Ütvr.   rendelkezéseit,    amelyek   diszkréciós   jogkörben
        felmentést  engedélyeznek  a  szabályok  alól.  A  személyes
        belátáson nyugvó jogkör megadása végső fokon az államhatalmi
        ágak    elválasztásának     elvébe    ütközik    és    azért
        alkotmányellenes, mivel  e  jogkör  gyakorlása  beavatkozást
        jelent  a  bírói  hatalmi  ág  és  a  hozzá  kapcsolódó,  az
        igazságszolgáltatásban közreműködők tevékenységébe.

        Az Alkotmánybíróság  a 22/1994.  (IV. 16.)  AB határozatában
        leszögezte  :     "Az   ügyvédi  foglalkozás   gyakorlásának
        tevékenységformái normatívan előírtak és formalizáltak... Az
        ügyvédi  hivatás   megkülönböztető  jegye,   hogy   szellemi
        szabadfoglalkozásként  olyan   magántevékenység,   amely   a
        közhatalmi  szervek  működési  körében  garanciális  okokból
        hangsúlyozottan   magántevékenységként    különül    el    a
        közhatalomtól...   a    szervezett   közhatalommal   szemben
        magántevékenységként  intézményes   tekintélyt,  intézményes
        jogvédelmet, intézményes  ellensúlyt" biztosít. Ehhez képest
        a foglalkozás  jogosítványaiba  történő  végrehajtó  hatalmi
        beavatkozás    ( igazságügyminiszter )     alkotmányellenes.
        Alkotmányellenes  az   is,   hogy   az   igazságszolgáltatás
        résztvevőjeként  ( legfőbb   ügyész )  a   másik   résztvevő
        státusára kiható döntést hozzon.

        1.7 Az  egyik indítványozó megalapozatlanul hivatkozik arra,
        hogy   mulasztásban    megnyilvánuló   alkotmányellenességet
        kellene  megállapítani  többek  között  azért  is,  mert  az
        Országgyűlés elmulasztotta  alapjogvédelmi  kötelezettségét.
        Az Országgyűlés  nem marasztalható el mulasztásban, hiszen a
        kifogásolt  szabályok   nem   teremtettek   alkotmányellenes
        helyzetet.  Ellenkezőleg   :  valamely  alkotmányos  alapjog
        védelme  érdekében,   alkotmányos  indokkal,   szükséges  és
        arányos  mértékben   korlátoztak  jogokat.   A  mulasztásban
        megnyilvánuló alkotmányellenességet pedig csak akkor lehetne
        egyébként  is   megállapítani,  ha   "a  jogalkotó  szerv  a
        jogszabályi felhatalmazásból  származó jogalkotói  feladatát
        elmulasztotta és  ezzel alkotmányellenességet  idézett elő".
        ( Abtv.  49.  §  (1)  bek.  )  A  jelen  esetben  azonban  a
        jogalkotót ilyen külön kötelezettség nem terhelte.

        1.8 Az egyik indítványozó kérését, amely arra irányult, hogy
        a kifogásolt  szabályok alkalmazását  két  folyamatban  levő
        ügyben zárja ki, az Alkotmánybíróság érdemben nem vizsgálta.
        A  kérelem  ugyanis  nem  tekinthető  az  Abtv.  48.  §  (1)
        bekezdésében meghatározott alkotmányjogi panasznak és így az
        Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre az ügyben eljárni. Ezért
        az  Alkotmánybíróság   hatáskör  hiánya   miatt  a  kérelmet
        visszautasította.
                               Dr. Sólyom László
                           az Alkotmánybíróság elnöke

                  Dr. Ádám Antal             Dr. Kilényi Géza
                   alkotmánybíró                alkotmánybíró

                 Dr. Lábady Tamás            Dr. Schmidt Péter
                   alkotmánybíró                alkotmánybíró

                                Dr. Szabó András
                              előadó alkotmánybíró

                             Dr. Tersztyánszky Ödön
                                 alkotmánybíró

                 Dr. Vörös Imre             Dr. Zlinszky János
                  alkotmánybíró                  alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          The constitutional review of Article 4 of Law Decree 3 of 1983, according to which a lawyer in commercial practice must not act as a legal representative before that court or prosecution where he or she was employed as a judge or prosecutor for two years from the termination of his/her employment
          Number of the Decision:
          .
          52/1996. (XI. 14.)
          Date of the decision:
          .
          11/11/1996
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1996-3-010?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .