Hungarian
Ügyszám:
.
1030/B/2004
Előadó alkotmánybíró: Kukorelli István Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 1030/B/2004. AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2005/1307
.
A döntés kelte: Budapest, 04/11/2005
.
.
A döntés szövege:
.
A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
                                   
    Az    Alkotmánybíróság    jogszabály   alkotmányellenességének
    utólagos    megállapítására   és   megsemmisítésére   irányuló
    indítvány tárgyában meghozta az alábbi

                             határozatot:
                                   
    Az Alkotmánybíróság a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992.
    évi XXIII. törvény 40. § (7) bekezdése alkotmányellenességének
    megállapítására   és   megsemmisítésére  irányuló   indítványt
    elutasítja.
                                 Indokolás
                                     
                                    I.

      Az  Alkotmánybírósághoz indítvány érkezett  a  köztisztviselők
      jogállásáról  szóló 1992. évi XXIII. törvény (a  továbbiakban:
      Ktv.)    40.    §    (7)   bekezdése   alkotmányellenességének
      megállapítása   és  megsemmisítése  iránt.   Az   indítványozó
      álláspontja  szerint a támadott szabályozás,  mely  szerint  a
      rendkívüli munkavégzésért járó szabadidőre, illetve  szabadidő
      átalányra   a  vezetői  kinevezéssel,  megbízással  rendelkező
      köztisztviselő    nem   jogosult,   „negatív   diszkriminációt
      tartalmaz   a   vezetők  kárára  a  vezetői  beosztással   nem
      rendelkező  köztisztviselőkkel  szemben”,  és  ez   sérti   az
      Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését. Az indítványozó a Ktv. 40. §
      (7)   bekezdését   az   Alkotmány  2.   §   (1)   bekezdésében
      megfogalmazott jogállamiság elvével, az Alkotmány 70/B. §  (4)
      bekezdésében rögzített pihenéshez való joggal és az  Alkotmány
      70/D.  §  (1)  bekezdésében  megfogalmazott  egészséghez  való
      joggal is ellentétesnek vélte.

                                    II.
                                     
      1. Az Alkotmány indítványban említett rendelkezései:

       „2.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
      jogállam.”
       
       „70/A.  §  (1)  A Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén
      tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve  az
      állampolgári  jogokat,  bármely megkülönböztetés,  nevezetesen
      faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy más  vélemény,
      nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni,  születési  vagy
      egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
       
       „70/B. § (…)
       (4)  Mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidőhöz  és  a
      rendszeres fizetett szabadsághoz.”
       
       „70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van
      a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.”

      2. A Ktv. támadott rendelkezése:

       „40.  §  (7)  A  rendkívüli munkavégzésért járó  szabadidőre,
      illetve    szabadidő-átalányra   a    vezetői    kinevezéssel,
      megbízással rendelkező köztisztviselő nem jogosult.”

                                   III.

      Az indítvány nem megalapozott.

      1.  1. Az Alkotmánybíróság már számos határozatában értelmezte
      az   Alkotmány  70/A.  §-ának  (1)  bekezdését,  s   kialakult
      gyakorlata   szerint   az   Alkotmány   e   rendelkezését    a
      jogegyenlőség  általános  elvét  megfogalmazó  követelményként
      értelmezte.  Az  Alkotmánybíróság  megállapította,   hogy   az
      Alkotmányban  meghatározott tilalom elsősorban az  alkotmányos
      alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki,  s
      abban  az  esetben,  ha a megkülönböztetés  nem  alapvető  jog
      tekintetében      történt,     az      eltérő      szabályozás
      alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha  az  az  emberi
      méltósághoz  való  jogot  sérti.  Az  Alkotmánybíróság  eddigi
      gyakorlata    során    ez   utóbbi   körben    akkor    ítélte
      alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha
      a  jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget
      az   azonos  szabályozási  kör  alá  vont  jogalanyok  között.
      [9/1990.  (IV.  5.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.;  21/1990.
      (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.; 61/1992. (XI. 20.)
      AB  határozat,  ABH  1992, 280-282.;  35/1994.  (VI.  24.)  AB
      határozat,  ABH  1994,  197,  203.;  30/1997.  (IV.  29.)   AB
      határozat, ABH 1997, 130, 138.]

      Az     Alkotmánybíróság     állandó     gyakorlata     szerint
      „alkotmányellenes   megkülönböztetés  csak   összehasonlítható
      jogosultak és kötelezettek között vethető fel”. [4/1993.  (II.
      12.)  AB  határozat,  ABH  1993, 48,  65.]  „A  diszkrimináció
      vizsgálatánál  központi elem annak meghatározása,  hogy  kiket
      kell egy csoportba tartozóknak tekinteni. (…) A diszkrimináció
      alkotmányos  tilalma  csak  a  szabályozás  szempontjából  egy
      csoportba     tartozókra    vonatkozik.    A    diszkrimináció
      vizsgálatának ennek megfelelően csak az egy csoportba tartozók
      közötti különbségtétel vizsgálata a tárgya.” [1009/B/1991.  AB
      határozat, ABH 1992, 479, 479-480.]

      Ezért az Alkotmánybíróság először arra kereste a választ, hogy
      az  indítványozó által megjelölt, a Ktv. 40. §  (1)  bekezdése
      alapján  rendkívüli munkát végző köztisztviselők  csoportja  a
      rendkívüli     munkavégzés    ellentételezése    szempontjából
      összehasonlítható-e   a   vezetői  kinevezéssel,   megbízással
      rendelkező köztisztviselők csoportjával.

      1.  2.  A  Ktv.  1992.  július 1-jei  hatálybalépésének  egyik
      jelentősége, hogy törvényi szinten vált el a modern,  karrier-
      típusú  közszolgálati  rendszer a piaci  viszonyokhoz  igazodó
      munkajogi  szabályozástól. Az egységesítés ellenére azonban  a
      közszolgálati szabályozás sok szempontból, így többek között a
      közigazgatási  szervnél  alkalmazott  munkavállalók  jogállása
      szempontjából is differenciált.

      A  Ktv. 1. § (7) bekezdésének a) pontja akként határozza meg a
      köztisztviselő   fogalmát,   hogy   azt   két    közszolgálati
      munkavállalói kör megjelöléseként nevesíti („köztisztviselő: a
      közigazgatási szerv feladat- és hatáskörében eljáró vezető  és
      ügyintéző,  aki előkészíti a közigazgatási szerv  feladat-  és
      hatáskörébe  tartozó  ügyeket  érdemi  döntésre,   illetve   –
      felhatalmazás  esetén – a döntést kiadmányozza, szakértelemmel
      foglalkozik  a  rábízott  feladatokkal  összefüggő  valamennyi
      kérdéssel,  felelős saját tevékenységéért és munkaterületén  a
      közigazgatási   szerv  állandó  és  időszakos  célkitűzéseinek
      érvényesítéséért,     a    munkaköri    leírásában     részére
      megállapított,  illetve a vezető által kiadott  feladatokat  a
      kapott    utasítások    és    határidők   figyelembevételével,
      jogszabályok    és   ügyviteli   szabályok   ismeretében    és
      betartásával végzi”).

      Bár   a   Ktv.  (szemben  az  Mt-vel)  nem  önálló  fejezetben
      tartalmazza a vezetői megbízással rendelkező köztisztviselőkre
      vonatkozó  speciális  rendelkezéseket, a Ktv-ben  szabályozott
      közszolgálati  munkavállalói körön  belüli  tagoltság  így  is
      megjelenik.  A  köztisztviselők jogállásáról szóló  1992.  évi
      XXIII.  törvény  valamint egyéb törvények módosításáról  szóló
      2001.  évi  XXXVI.  törvény  33.  §-ával  2001.  július  1-jei
      hatállyal  bevezetett főtisztviselői kar intézménye folytán  a
      köztisztviselői  kar  személyi köre  immár  hármas  tagozódást
      mutat.

      A  jelen ügyben megjelölt ún. „ügyintéző köztisztviselők” és a
      vezető  megbízású köztisztviselőkre vonatkozó  egyik  alapvető
      szabályozásbeli    különbség   –    többek    között    –    a
      köztisztviselővé, illetve vezetővé válás, azaz  a  „bekerülés”
      feltételeire vonatkozó lényeges eltérések (pl.: vezetővé válás
      többletfeltétele  a  felsőfokú iskolai végzettség,  jogi  vagy
      közigazgatási  szakvizsga  léte, vagy  az  alól,  az  Országos
      Közigazgatási Vizsgabizottság általi teljes körű  mentesítés),
      valamint  a köztisztviselői jogviszony és a vezetői  megbízás,
      mint  jogviszony tartalma és megszüntetése közötti különbségek
      is  (az utóbbi megbízással jön létre, határozatlan időre szól,
      a  megbízás  esetén  a  vezető részére a  vezetői  beosztással
      kapcsolatos  munkaköri leírását át kell  adni,  és  a  vezetői
      megbízást    a    munkáltató   indokolás    nélkül    bármikor
      visszavonhatja  [Ktv.  31.  §  (1),  (5)  bekezdés]).  További
      szabályozásbeli   különbség,  hogy  a   vezetők   esetében   a
      közszolgálati  jogviszony  és  a  vezetői  megbízás  egymástól
      elkülönül   (önmagában   a   vezetői  megbízás   megszüntetése
      /lemondás,   visszavonás/   nem   jelenti   automatikusan    a
      közszolgálati  jogviszony  megszüntetését,  hanem   a   vezető
      köztisztviselő végzettségének, képzettségének megfelelő  másik
      vezetői  vagy  ennek hiányában köztisztviselői munkakört  kell
      részére felajánlani [Ktv. 31. § (6), illetve (8) bekezdés]).

      Az  eltérő vezetői megbízású jogviszonyhoz a Ktv. 45-46.  §-ai
      alapján  eltérő  javadalmazási rendszer is társul.  A  vezetők
      alapilletményét   a   közszolgálati  jogviszonyban   eltöltött
      időtartam  nem  befolyásolja,  kizárólag  a  vezető   beosztás
      szintje  határozza meg az alapilletmény mértékét [Ktv.  45.  §
      (1)  bekezdés]  szemben a Ktv. 23. és 32. §-ában foglaltakkal,
      amely  a  köztisztviselő besorolását, s így díjazását  iskolai
      végzettségének  és  a  közszolgálati  jogviszonyban  eltöltött
      idejének alapul vételével határozza meg. A vezetők esetében az
      illetmény az alapilletményen túl speciális illetménypótlékkal,
      a  vezetői  illetménypótlékkal egészül  ki,  mely  –  a  többi
      köztisztviselői  pótléktól eltérően – nem az illetményalaphoz,
      hanem az alapilletményhez igazodik.

      A   Ktv.   pihenőidőre  vonatkozó  rendelkezései  is  lényeges
      szabályozásbeli  különbséget mutatnak a pótszabadság  mértékét
      tekintve: amíg ugyanis a köztisztviselőt a besorolásától függő
      mértékű  pótszabadság illeti meg [Ktv. 41.  §  (3)  bekezdés],
      addig  a  vezető beosztású köztisztviselőt „a (3)  bekezdésben
      szereplő  pótszabadság helyett” [Ktv. 41. §  (5)  bekezdés]  –
      attól eltérő mértékű – vezetői pótszabadság illeti meg.

      A  fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az
      „ügyintéző    köztisztviselők”   és   a    vezető    megbízású
      köztisztviselők jogállásának azonos törvényben, nevezetesen  a
      Ktv-ben  történő  rendezése  önmagában  nem  jelenti   a   két
      jogalanyi  kör  homogenitását.  A  közszolgálati  jogviszonyuk
      eltérő  tartalma, az abból adódó eltérő jogok és kötelességek,
      továbbá  az  eltérő  jogviszonyból  eredő  eltérő  feladataik,
      felelősségük  alapján  heterogén  jogalanyi  körbe  tartoznak,
      melyek nem összehasonlíthatóak. Megjegyzi az Alkotmánybíróság,
      hogy   a   vezetőmegbízásúak  eltérő  tartalmú   feladata   és
      felelőssége,  kiemelt díjazással, illetve nagyobb pihenőidővel
      is   jár,   amely  a  feladatok  elvégzésével  járó  esetleges
      rendkívüli munkavégzés kompenzálására is alkalmas.

      Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság álláspontja szerint
      a  Ktv.  40.  § (1) bekezdése alapján rendkívüli munkát  végző
      köztisztviselők köre nem alkot homogén csoportot a  rendkívüli
      munkát vezető megbízású köztisztviselőként végzőkkel, azaz  az
      indítványozó által megjelölt jogalanyi kör nem homogén.

      Az  Alkotmánybíróság  következetes álláspontja  szerint  az  a
      személyi    kör,    amelyben   a   diszkrimináció    esetleges
      alkotmányellenes  volta  értelmezhető,  csak  homogén  csoport
      lehet,  így  a diszkrimináció csak az azonos helyzetben  lévők
      által   alkotott  körön  belül,  e  csoport  tagjai  egymáshoz
      viszonyított    helyzetére    vonatkozó    jogi    szabályozás
      tekintetében  vizsgálható. „Nem jelent tiltott diszkriminációt
      a   különböző   státusú  csoportok  (…)  jogállásának   eltérő
      szabályozása,   mivel  ez  az  eltérés  a   különböző   státus
      következménye.” [1181/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 551, 552-
      553.;  269/B/1998.  AB  határozat, ABH  2000,  747,  749-750.;
      719/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 769, 775.]

      Megjegyzi  ugyanakkor az Alkotmánybíróság, hogy a Ktv.  40.  §
      (7)   bekezdése  alkotmányellenességét  –  indítványi  kérelem
      hiányában  –  a  vezetői megbízású köztisztviselők  csoportján
      belül   (a   munkáltatói  jogkört  gyakorló   vezetők   és   a
      „közép”vezető köztisztviselők között) nem vizsgálta.

      Ezért  az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Ktv.  40.  §
      (7) bekezdése – az indítványozó által vizsgálni kért jogalanyi
      kör  szempontjából  –  nem  sérti az  Alkotmány  70/A.  §  (1)
      bekezdését, így az indítványt ebben a részében elutasította.

      2.  Az  indítványozó  a  Ktv. 40. § (7) bekezdése  folytán  az
      Alkotmány  70/B. § (4) bekezdésében megfogalmazott  pihenéshez
      való jog sérelmét is állította.

      Az  Alkotmánybíróság  az Alkotmány 70/B.  §  (4)  bekezdésével
      összefüggésében   már   az   1403/B/1991.   AB   határozatában
      kifejtette, hogy az Alkotmány alapvető jogként fogalmazza  meg
      a  pihenéshez,  a  szabadidőhöz, a fizetett szabadsághoz  való
      jogokat  (ABH  1992, 493, 494.). Számos határozatában  azonban
      utalt  arra is, hogy az Alkotmánynak nincs olyan rendelkezése,
      amely   a   pihenéshez  való  jog  konkrét  módjait,   illetve
      feltételeit   ugyanilyen  módon  írná  elő  (1029/D/1998.   AB
      határozat, ABH 2001, 1294.).

      Ezért  az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az  Alkotmány
      70/B.  §-ának (4) bekezdésében foglalt pihenéshez való  jogból
      mint a munkához való jog lényeges összetevőjéből önmagában nem
      vezethető le az, hogy a vezető rendkívüli munkavégzése  esetén
      a   vezető  megbízású  köztisztviselő  pihenéshez  való  jogát
      szabadidő-átalány formájában kell biztosítani.

      Mindezek alapján az indítványt ebben a részében elutasította.

      3.   Az   Alkotmánybíróság  megállapította,  hogy  a  támadott
      szabályozás – az indítványozó érvelése alapján – az  Alkotmány
      2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvével, továbbá az
      Alkotmány  70/D. § (1) bekezdésében foglaltakkal  nem  hozható
      érdemi  összefüggésbe. Az Alkotmánybíróság állandó  gyakorlata
      szerint  az  érdemi  alkotmányossági összefüggések  hiánya  az
      indítvány  elutasítását eredményezi (698/B/1990. AB határozat,
      ABH  1991, 716-717.; 108/B/1992. AB határozat, ABH 1994.  523-
      524.),  ezért  az  Alkotmánybíróság  az  indítványt  ebben   a
      részében is elutasította.
                               Dr. Holló András
                          az Alkotmánybíróság elnöke
                                       
                 Dr. Bagi István            Dr. Bihari Mihály
                 alkotmánybíró                  alkotmánybíró
                                       
                 Dr. Erdei Árpád          Dr. Harmathy Attila
                 alkotmánybíró                  alkotmánybíró
                                       
                 Dr. Kiss László         Dr. Kukorelli István
                 alkotmánybíró           előadó alkotmánybíró
                                       
                      Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
                                 alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        1030/B/2004
        Date of the decision:
        .
        04/11/2005
        .
        .