English
Hungarian
Ügyszám:
.
393/B/1992
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.; Tersztyánszky Ödön Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 38/1993. (VI. 11.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1993/256
.
A döntés kelte: Budapest, 06/08/1993
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az      Alkotmánybíróság      jogszabályi      rendelkezések
      alkotmányellenességének utólagos vizsgálata iránt benyújtott
      indítványok  alapján   -  Dr.  Schmidt  Péter  alkotmánybíró
      párhuzamos véleményével,  Dr. Ádám  Antal és  Dr. Vörös Imre
      alkotmánybírók különvéleményével,  - meghozta az alábbi

                              határozatot:

           1.  A   bírák   és   bírósági   vezetők   kinevezésénél
      alkotmányos követelmény az, hogy a más hatalmi ághoz tartozó
      kinevező  -   vagy  a   kinevezést  tartalmilag  meghatározó
      előterjesztő - politikai meghatározottságának hatását vagy a
      bírói hatalmi  ág érdemi  közrehatása,  vagy  más,  a  bírói
      hatalmi  ágon   kívüli   ellensúly   semlegesítse.   Ez   az
      alkotmányos követelmény a bírói és bírósági vezetői tisztség
      választással való betöltésére is vonatkozik.

      A bírói  hatalmi ág közrehatásának úgy kell megnyilvánulnia,
      hogy abban  a bírói  függetlenséget és  a bírói  hatalmi  ág
      semlegességét  megtestesítő   bírák  állásfoglalása   jusson
      kifejezésre, és állásfoglalásuk érdemi befolyást gyakoroljon
      a kinevezésre.

           2. Az  Alkotmánybíróság  a  jogszabály  alkotmányossági
      vizsgálata  eredményeképpen   határozattal   megállapíthatja
      azokat az  alkotmányos követelményeket,  amelyeknek a  norma
      értelmezéseinek meg kell felelniök.

           3. Az  Alkotmánybíróság a  bíróságokról szóló 1972. évi
      IV. törvénynek

           az  51/A.§   (1)  bekezdésében   a   megyei   összbírói
      értekezletnek     a     bíróságok     igazgatásában     való
      közremüködésére,

           az   51/B.§    (6)   bekezdésében    a   bírói   tanács
      határozathozatalára,

           az 53.§  (2)  bekezdésében  a  bíró  kinevezése  iránti
      előterjesztésre,

           az 56.§  (1) bekezdésében  az igazságügyminiszter  és a
      megyei (fővárosi) bírósági elnök beosztási jogára,

           az  56.§   (5)  bekezdésében   az   igazságügyminiszter
      címadományozási jogára,

           az 59.§  (1) és  (3) bekezdésében  a  bírósági  vezetők
      kinevezésére,

           az 59/A.§-ban  a bírósági  vezetői tisztségek  pályázat
      útján történő betöltésére,

           a 60/A.§-ban az újonnan kinevezett bíró tevékenységének
      a  megyei   (fővárosi)  bíróság   elnöke  részéről   történő
      megvizsgálására

      vonatkozó       rendelkezései        alkotmányellenességének
      megállapítására és  megsemmisítésére irányuló  indítványokat
      és az alkotmányjogi panaszt elutasítja.

      Az Alkotmánybíróság  ezt a  határozatát a  Magyar Közlönyben
      közzéteszi.
                                 INDOKOLÁS

                                     I.

             1. A modern magyar bírósági szervezet alapjait az 1869.
        évi IV.  törvény teremtette meg. A törvény értelmében a bíró
        kinevezése a  király (később a mindenkori államfő) jogkörébe
        tartozott, aki  ezt a  jogát miniszteri ellenjegyzés mellett
        gyakorolta.  A   kinevezésre  az   igazságügyminiszter  tett
        előterjesztést.

        A  bíróságok  feletti  felügyeletet  az  igazságügyminiszter
        gyakorolta,  ez   azonban  csak   az  igazságügyi  szervezet
        igazgatása   területére    terjedt    ki.    Az    ítélkezés
        befolyásolásának   lehetőségét    a   bírói   függetlenségre
        vonatkozó   garanciális    szabályok   (elmozdíthatatlanság,
        áthelyezhetetlenség,  anyagi   függetlenség,  stb.)   voltak
        hivatottak kizárni.

        A második  világháborút követően  - annak  ellenére, hogy  a
        Magyar Népköztársaság bírósági szervezetéről szóló 1954. évi
        II. törvény  9. §-a  az Alkotmány  akkor  hatályos  39.  §-a
        alapján a  bíróválasztás elvét  deklarálta -  a gyakorlatban
        továbbra is  a bírák  kinevezésének rendszere érvényesült. A
        kinevezés joga  - a  Legfelsőbb Bíróság  bíráit kivéve  - az
        igazságügymisztert illette meg.

        Az igazságügyminiszternek  a  bírákra  vonatkozó  kinevezési
        jogát  a   bíróságokról  szóló  1972.  évi  IV.  törvény  (a
        továbbiakban:  Bsz)   hatályba  lépése  szüntette  meg.  Ezt
        követően  a   hivatásos  bírákat  -  az  igazságügyminiszter
        jelölése  alapján   -  a   Népköztársaság   Elnöki   Tanácsa
        választotta (53.  § (1)-(2)  bek.),  a  megválasztott  bírót
        pedig az igazságügyminiszter osztotta be a bíróságokhoz (56.
        § (1)  bek.). A  Legfelsőbb Bíróság  elnökét az Országgyűlés
        választotta  meg  (34.  §  (1)  bek.)  és  mentette  fel,  a
        legfelsőbb bírósági  bírót és  a katonai  bírót pedig erre a
        tisztségre  kellett  megválasztani  (53.  §  (1)  bek.).  Az
        ítélkezés  elvi   irányítása  ugyan   a  Legfelsőbb  Bíróság
        feladata volt  (45.§.), de  a bírósági szervezet igazgatását
        gyakorló  igazságügyminiszternek   a   bíróságok   általános
        működése feletti felügyeletre is joga volt (50. § (1) bek.).

             2. A hatalmi ágak elválasztásának elvére épülő hatályos
        Alkotmány  a  bírói  tisztség  keletkezésének  két  formáját
        megtartotta. A Legfelsőbb Bíróság elnökét - az országgyűlési
        képviselők  kétharmadának  szavazatával  -  továbbra  is  az
        Országgyűlés  választja  meg  (48.  §  (1)  bek.),  a  többi
        hivatásos bírót  a köztársasági  elnök nevezi  ki (48. § (2)
        bek.).  Az   Alkotmány  a   választási,  illetve  kinevezési
        eljárással kapcsolatban csupán a Legfelsőbb Bíróság elnökére
        és    elnökhelyettesére     nézve    tartalmaz    kifejezett
        rendelkezést: az elnök megválasztására a köztársasági elnök,
        az elnökhelyettes  kinevezésére a  Legfelsőbb Bíróság elnöke
        tesz javaslatot.

        A   többi    hivatásos   bíró,   illetve   bírósági   vezető
        kinevezésének szabályait  - az Alkotmány felhatalmazása (48.
        § (2) bek. és 50. § (4) bek.) alapján - külön törvény, a Bsz
        tartalmazza.

        A demokratikus  átalakulást követően a Bsz-t több jogszabály
        is módosította  (a jelentősebbek: 1989. évi XLII. tv., 1990.
        évi LXXXV.  tv., 1991.  évi LVI. tv., 1991. évi LXVII. tv.).
        Ezek a  módosítások  különösen  a  bíróságok  irányítása  és
        igazgatása kérdéskörét érintették.

        Az  1991.  évi  LXVII.  törvény  (a  továbbiakban:  Bszm)  a
        bírósági  szervezetben   új  bírói  testületeket  létesített
        (összbírói értekezlet,  megyei bírói  tanács, Országos Bírói
        Tanács), s  új jogosítványokkal  ruházta fel a kollégiumokat
        (az azonos  ügyszakba beosztott hivatásos bírák testületét).
        A bírói  testületek közreműködnek a bíróságok igazgatásában;
        különösen   költségvetési,   bér-   és   létszámfejlesztési,
        valamint  meghatározott   személyzeti  és  szakmai  kérdések
        eldöntésében.  A   Bsz-ben  meghatározott   jogosultságaikat
        testületi döntések  meghozatalával gyakorolják  (egyetértés,
        állásfoglalás, javaslattétel, véleménynyilvánítás).

        A Bsz  nem tartalmazza  a bíróságok  igazgatására  vonatkozó
        részletes szabályokat.  A Bszm  23.  §  (8)  bekezdésében  a
        részletszabályok  megállapítását   az  igazságügyminiszterre
        bízta, az  Országos Bírói  Tanács egyetértési jogához kötve.
        Az  igazságügyminiszter   ennek  alapján   bocsátotta  ki  a
        9/1993.(IV.2.) IM  rendeletet, és ezzel egyidejűleg hatályon
        kívül helyezte a korábbi, utasítás szintű szabályokat.

                                    II.

             1.  A   Bsz-nek  a   bírói  és  vezetői  kinevezésekkel
        kapcsolatos módosítása  és a  megyei bírósági  vezetők 1992.
        évi  kinevezése   után  több  olyan  indítvány  érkezett  az
        Alkotmánybírósághoz,  amelyek   a  törvény   erre  vonatkozó
        rendelkezései  alkotmányellenességének   vizsgálatát,  és  -
        alkotmányjogi panaszként - e rendelkezések alkalmazása során
        megtett egyes intézkedések megsemmisítését is kérték.

        A  hatályos   Bsz-nek  a   bírói  és   vezetői  kinevezéssel
        kapcsolatos  és   az  alkotmányossági  vizsgálatra  irányuló
        indítványokkal érintett szabályai a következők:

             [1] Az igazságügyminiszter előterjesztésére nevezi ki a
        köztársasági elnök a hivatásos bírákat. Az előterjesztést az
        igazságügyminiszter -  az érintett körben - a megyei bíróság
        elnökének javaslata  alapján teszi,  a megyei bíróság elnöke
        viszont javaslatát  a  megyei  bírói  tanács  egyetértésével
        teszi meg (53. § (1)-(2) bek.).

             [2] Az  igazságügyminiszter nevezi  ki a bírák közül öt
        évre  a   megyei  bíróság   elnökét,   elnökhelyettesét,   a
        kollégiumvezetőt,  a   Fővárosi   Bíróság   kollégiumvezető-
        helyettesét, a  Pesti Központi  Kerületi Bíróság  elnökét és
        elnökhelyettesét (59. § (1) bek.).

        A helyi  bíróság elnökét,  elnökhelyettesét, a csoportvezető
        és  csoportvezető-helyettes   bírót,  a   munkaügyi  bíróság
        elnökét, elnökhelyettesét és a megyei bírósági tanácselnököt
        a bírák közül a megyei bíróság elnöke nevezi ki. A kinevezés
        öt évre, a tanácselnök esetében határozatlan időre szól (59.
        § (3) bek.).

        A bírósági  vezetői állásokat  pályázat útján kell betölteni
        (59/A. § (1) bek.). A pályázatot a kinevezésre jogosult írja
        ki (59/A. § (2) bekezdés).

        A  bíróságok   igazgatásában,  egyebek   között  a   vezetők
        kinevezésében, közreműködik a megyei összbírói értekezlet, a
        kollégium és  a megyei  bírói tanács  (51/A.§ (1)  bek a)-c)
        pont), valamint a helyi bírák testülete.

        A pályázó alkalmasságáról

             a) a megyei bírósági elnöki állás esetében az összbírói
        értekezlet;

             b) a  megyei bírósági  elnökhelyettesi állás esetében a
        megyei bíróság elnöke a bírói tanáccsal egyetértésben;

             c) a  kollégiumvezetői, csoportvezetői,  csoportvezető-
        helyettesi,     tanácselnöki,     a     Fővárosi     Bíróság
        kollégiumvezető-helyettesi állás esetén a kollégium;

             d) a  helyi bírósági, a munkaügyi bírósági elnöki állás
        esetében a helyi bírák a bírói tanáccsal egyetértésben;

             e) a  helyi bírósági  elnökhelyettesi, a csoportvezetői
        és a csoportvezető-helyettesi állás esetében a helyi bíróság
        elnöke, a munkaügyi bíróság elnökhelyettesi állás esetében a
        munkaügyi bíróság  elnöke a  bírói  tanáccsal  egyetértésben
        foglal állást, és javaslatot tesz a kinevezésre (59/A. § (3)
        bek.).

        A  bírói  tanács  az  egyetértési  jog  gyakorlása  esetében
        határozatát a  jelenlévő tagok  legalább kétharmadának nyílt
        szavazatával  hozza.   Az  egyetértési   jog   gyakorlásának
        határideje az  arra irányuló  iratnak a bírói tanács részére
        történt kézbesítésétől  számított harminc  nap.  A  határidő
        elmulasztása egyetértésnek minősűl (51/B. § (6)-(7) bek.).

        Ha nincs  alkalmas pályázó, vagy a kinevező a javaslatot nem
        fogadja el, új pályázatot kell kiírni (59/A. § (4) bek.). Az
        új pályázat  eredménytelensége esetén a kinevezésre jogosult
        a  vezetői  állást  megbízás  útján  tölti  be.  A  megbízás
        legfeljebb egy évre szólhat (59/A. § (5) bek.)

        A  bíróságok   igazgatásával  kapcsolatban   az  indítványok
        támadták a Bsz következő rendelkezéseit is:

             [3] A  bíró beosztásának  jogát a bíró kinevezésekor az
        igazságügyminiszter, a  későbbiekben a megyei bíróság elnöke
        gyakorolja. A  megyei bírósági bíró beosztásáról a kollégium
        előzetesen véleményt nyilvánít (56. § (1) bek.).

             [4]  Az  igazságügyminiszter  a  helyi  bírónak  megyei
        bírósági bírói,  illetőleg megyei  bírósági  bírónak  megyei
        bírósági  tanácselnöki   címet  adományozhat   (56.  §   (5)
        bekezdés).

             [5] A  bíró kinevezésétől számított három év elteltével
        a megyei  bíróság elnöke  megvizsgálja a  bíró tevékenységét
        (60/A. §).  Ha a bíró a tisztségének ellátására alkalmatlan,
        a megyei  bíróság elnöke  a felmentésére  tesz indítványt. A
        bírót  tisztsége   ellátására  alkalmatlannak   a  kollégium
        döntése nyilváníthatja (70/A. § (2) bek.).

             2. Az  Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette és
        - az  Alkotmánybíróságról szóló  1989.  évi  XXXII.  törvény
        20.§-ára  figyelemmel  az  indítványok  által  meghatározott
        körben maradva - egy eljárásban bírálta el.

        Az  indítványokban  kifejtett    kifogások  a  következőkben
        foglalhatók össze:

             [1] Alkotmánysértő a Bsz-nek az a rendelkezése, amely a
        bíró  kinevezése   iránti  előterjesztés  elhatározására  és
        megtételére az igazságügyminisztert jogosítja fel (53. § (2)
        bek.). Ez  a rendelkezés ellentétes a bírói függetlenséggel,
        továbbá "elvonja" a köztársasági elnöknek az Alkotmány 48. §
        (2) bekezdésében  biztosított kinevezési  jogkörét. A  bírói
        függetlenséget sérti  az is,  hogy a  Bsz  nem  sorolja  fel
        tételesen azt,  hogy az  igazságügyminiszter milyen  okokból
        tagadhatja meg az előterjesztést.

             Ugyancsak  a   bírói  függetlenséget   sérti  az,  hogy
        meghatározott  bírósági  vezetőket  az  igazságügyminiszter,
        másokat az  általa kinevezett  megyei bírósági  elnök nevezi
        ki.

             [2] Alkotmánysértő,  hogy a  kinevezési  eljárás,  ezen
        belül  a   pályázat  illetve  a  bírói  testületek  eljárása
        részletszabályai  -   különösen  az  összbírói  értekezletre
        vonatkozóak -  hiányoznak a  törvényből. Emiatt,  valamint a
        meglévő szabályok  homályos értelme  miatt, a  rendelkezések
        értelmezhetetlenek és  alkalmazhatatlanok. Ez  már önmagában
        sérti a jogállamisághoz (Alkotmány 2. § (1) bek.) kapcsolódó
        jogbiztonság követelményét.

             [3] A  Bsz-nek a  kinevezett bíró beosztására vonatkozó
        egyes rendelkezései  (56. §  (1) bek.) ellentétben állnak az
        Alkotmány 50.  § (3)  bekezdésével, mert  a  Kormány  tagja,
        illetőleg az  általa kinevezett vezető részére a bírói munka
        végzésére kiható önálló döntési lehetőséget adnak.

             [4] Hasonló  okból alkotmánysértő  az a rendelkezés is,
        amely  az   igazságügyminisztert   megyei   bírósági   bírói
        (tanácselnöki) cím  adományozására jogosítja  fel (56. § (5)
        bek.), mert  ez a szakmai munka minősítésére - és ezáltal az
        ítélkezés befolyásolására - ad lehetőséget a miniszternek.

             [5] A  bírói  függetlenséget  sérti  a  megyei  bíróság
        elnöke részére  biztosított az a jogkör, amelynek alapján az
        új  bíró   kinevezésétől  számított   három  év   elteltével
        megvizsgálja a  bíró tevékenységét  és alkalmatlanság esetén
        kezdeményezi a bírónak tisztéből való felmentését (60/A.§).

             [6]  Az   indítványozók   szerint   szabályozatlan   az
        igazságügyminiszter döntéseinek  felülvizsgálata, ez a hiány
        a jogorvoslathoz  való alapvető  jogot (Alkotmány  57. § (5)
        bek.) sérti.

                                    III.

             1. Az  Alkotmány 50.§  (3) bekezdése  szerint  a  bírák
        függetlenek és  csak a  törvénynek vannak  alávetve. A bírói
        függetlenség   az   ítélkezésre   vonatkozik;   a   további,
        státuszbeli  és   szervezeti  garanciák   is   a   független
        ítélkezéshez szükségesek.

        A jelen  ügyben a  bírói függetlenség  vonatkozásában  az  a
        kérdés,  sértik-e   azt  a   Bsz-ben  meghatározott   és  az
        indítványokban támadott  különféle igazgatási jogosítványok.
        E jogosítványok  egy része  - különösen  a bírósági  vezetők
        kinevezése,  de   értelemszerű  eltérésekkel  az  igazgatási
        felügyelet és  a működési feltételek biztosítása is - három,
        párhuzamos hierarchikus  rendben, lényegében  hasonlóan  van
        szabályozva. Az igazságügyminiszter igazgatási jogosítványai
        a  megyei   bíróságokkal  szemben   (Bsz  51.§   (2)   bek.)
        gyakorlatilag ugyanazok,  mint amelyeket  a  megyei  bíróság
        elnöke gyakorol  (saját bíróságán  kívül) a területén működő
        helyi és  munkaügyi bíróságok  vonatkozásában (Bsz 21.§ (2)-
        (3) bek.);  ugyanez ismétlődik  a Legfelsőbb Bíróságon belül
        az elnök igazgatási jogait tekintve.

        Mivel a bírónak mindenkitől - más bíróktól is - függetlennek
        kell  lennie,   függetlenségét  hasonló   garanciákkal  kell
        biztosítani az  elvileg hasonló  igazgatási befolyás  ellen,
        származzék az  akár a  bírósági szervezeten  belülről,  akár
        azon kívülről.

        A bírói  függetlenség garantálása  tehát nem  azonosítható a
        bírói hatalom  elválasztásával a  másik két  hatalmi  ágtól,
        hanem  általánosabb,  s  a  bírósági  szervezeten  belül  is
        megoldandó probléma.  A hatalmi ágak elválasztásának kérdése
        ebben  az   összefüggésben  úgy  merül  fel,  hogy  fokozott
        veszélyt hordoz-e  a  bírói  szervezeten  kívüli  igazgatási
        hatáskör,   és    ha   igen,   milyen   további   szervezeti
        biztosítékokkal kell kivédeni ezt a veszélyt. Az indítványok
        a Bsz-t  csakis ebben  az összefüggésben  támadják; a megyei
        bíróság elnökének igazgatási jogosítványait is azért tartják
        alkotmányellenesnek,  mert  a  megyei  bírósági  elnököt  az
        igazságügyminiszter  nevezi   ki.   Ennek   megfelelően   az
        Alkotmánybíróság  ebben   az   ügyben   annak   vizsgálatára
        szorítkozik, hogy  a Bsz  a  bírósági  szervezeten  kívülről
        származó igazgatási  befolyás ellen  megfelelő  garanciákkal
        védi-e a bírói függetlenséget.

             2. Az  Alkotmánybíróság  a  hatalmi  ágak  elválasztása
        elvének (mint  a  jogállamiság  alkotóelemének)  értelmezése
        során abból  a helyzetből indul ki, ahogy ez a szétválasztás
        a mai parlamentáris rendszerekben érvényesül, s ahogy azt az
        Alkotmány is  tükrözi. A törvényhozó és a végrehajtó hatalom
        "elválasztása"  ma   lényegében  a   hatáskörök  megosztását
        jelenti a  parlament és  a kormány  között, amelyek  azonban
        politikailag összefonódtak.  A parlamenti  többséget  alkotó
        pártok alakítanak  kormányt, a  parlament zömmel  a  kormány
        törvényjavaslatait szavazza meg. A "jog", amely folyamatosan
        keletkezik, az  élet minden  területét a választáson győztes
        pártok   politikai   programjának   megfelelően   újra-   és
        újraszabályozhatja.

        Ilyen körülmények  között a  bírói hatalom  sajátossága  az,
        hogy a  másik két, "politikai" jellegű hatalmi ággal szemben
        állandó és  semleges (akkor  is, ha  a politikai programokat
        megvalósító törvényeket  és rendeleteket  (is)  alkalmazza).
        Ezt a  semlegességet fogalmazza  meg az  Alkotmány 50.§  (3)
        bekezdése  azzal,   hogy  a  bírák  függetlenek  és  csak  a
        törvénynek vannak  alávetve. A  függetlenséget kifejtő másik
        alkotmányi mondat  - a  bírák  párttagságának  és  politikai
        tevékenységének tilalma  - még  egyértelműbbé teszi  a bírói
        hatalom  politikai   semlegességét,  sőt   azt  kifejezetten
        megköveteli. Ebből  következően a bíróság nem is lehet olyan
        kölcsönös meghatározottságban  és függésben  a többi hatalmi
        ágtól, amilyenben azok egymás között vannak.

        A bíróság függetlensége az ítélkezés függetlenségét tekintve
        abban rejlik,  hogy a bíróságok a "politikai" törvényeket és
        az igazgatási  normákat is  önállóan értelmezik.  A bírósági
        gyakorlat független a politikai változásoktól, koherenciáját
        folyamatossága,   hagyományai    és   az   elmélettel   való
        kölcsönhatás segíti elő. A "jogot" végülis a bíróságok saját
        értelmezésük  szerint   állapítják  meg.   (Erősíti  ezt  az
        Alkotmány  50.§   (2)  bekezdése   is,   amely   szerint   a
        közigazgatási határozatok törvényességét bíróság ellenőrzi.)
        A csak  a törvényeknek való alávetettség nemcsak a másik két
        hatalmi ág befolyását zárja ki tehát az ítélkezésre, hanem -
        az  Alkotmány  határai  és  követelményei  között  maradó  -
        független, folyamatos  és rendszerképző törvényértelmezés és
        jogalkalmazás révén is biztosítja a bírói függetlenséget. Az
        ítélkezés   ilyen    értelemben   vett    függetlensége   is
        megköveteli, hogy  a bíróságok  és a  másik két  hatalmi  ág
        között ne  jöjjön  létre  olyan  politikailag  meghatározott
        függés, mint  a parlament  és a  kormány között.  (Az utóbbi
        viszonyban  viszont   az  egyoldalú  -  a  kormányzó  pártok
        politikája által  meghatározott -  politikai függés nem mond
        ellen a  hatalmi ágak  elválasztása alkotmányos  elvének.) A
        bírói  hatalom  tehát  független  a  másik  két  hatalmi  ág
        politikai meghatározottságától  és  annak  változásaitól,  s
        ilyen értelemben  állandó, folyamatos. Az Alkotmánybíróság a
        következőkben  a   bírói  hatalom  semlegességét  a  fentiek
        szerint érti.

             3.  A   bíróságokra  vonatkozó   legfontosabb   "külső"
        igazgatási  jogosítvánnyal  kapcsolatban  két  kérdést  kell
        tisztázni:

        a) alkotmányos-e  egyáltalán a  kinevezési jog  más  hatalmi
        ágakhoz rendelése?

        b) ha  igen, ennek  a hatalmi  ágak  elválasztásából  milyen
        korlátai adódnak?

        ad a) A hatalmi ágak elválasztásának teljes függetlenségként
        való értelmezése  esetén is  felmerül  a  kérdés:  vajon  az
        elválasztás az egyes hatalmi ágak "keletkezésére", azaz arra
        is  érvényes-e,   ahogy  mindenkori   gyakorlóik  hatalmukat
        elnyerik?

        A  teljes   hatalommegosztás  jegyében   lehetnek  az   ágak
        önlegitimálók:   ha    pl.   egy   népszuverenitásra   épülő
        rendszerben  mindegyik   hatalmi   ág   képviselőit   külön,
        közvetlenül választják.  Ha a  bírákat a  nép  választja,  a
        bírósági vezetők  nyerhetik legitimitásukat  a bíráktól  is,
        akár közvetlenül, akár közvetetten, a bírák által választott
        szerv  általi  kinevezéssel.  (Természetesen  a  vezetők  is
        választhatók közvetlenül.)

        Ha azonban  a bírák  és a  bírósági vezetők  hatalmukat  nem
        ilyen közvetlen  választásból nyerik,  akkor  "külső"  szerv
        általi  választással  vagy  kinevezéssel  kell  legitimációt
        kapniok. Ilyenkor  bírói hatalmukat  valamely más hatalmi ág
        közvetítésével nyerik  el; hatalmuk azon keresztül vezethető
        vissza a szuverén néphez.

        Az Alkotmány ezt a második megoldást választotta.

        A Legfelsőbb  Bíróság elnökét  az Országgyűlés  választja; a
        többi  hivatásos  bírót  a  köztársasági  elnök  nevezi  ki.
        Önmagában nem  alkotmányellenes, hanem éppen az Alkotmánynak
        felel meg  az, ha  a bírói  hatalmat a bíró "felülről kapja"
        (legalábbis kívülről).  Az Alkotmány  ennek  módját  csak  a
        Legfelsőbb Bíróság elnöke vonatkozásában részletezi, a bírák
        kinevezésének  módját   törvény  határozza  meg.  E  törvény
        alkotmányosságát a  köztársasági elnök kinevezési jogkörének
        jellegére és  a hatalmi ágak elválasztásában a bírói hatalom
        sajátosságaira tekintettel kell megítélni.

        ad b)  Alkotmányos ugyan, ha a bírói hatalmat más hatalmi ág
        közvetítésével nyeri  el a bíró, de csak akkor, ha a hatalom
        közvetítése megfelel  a bírói hatalmi ág sajátos viszonyának
        a többi hatalmi ághoz, nevezetesen a bíróság semlegességének
        és az egyoldalú politikai befolyás kizárásának a választásra
        illetve a  kinevezésre. (Politikai  befolyás fogalmilag  nem
        zárható  ki,  mert  a  hatalom  közvetelenül  a  "politikai"
        hatalmi ágaktól származik. Az "egyoldalú politikai befolyás"
        kifejezésnek nem  napi politikai tartalma van, s még kevésbé
        fejez  ki   negatív  értékítéletet,  hanem  a  hatalmi  ágak
        természetéből  és   az  alkotmányos  berendezkedésből  folyó
        objektív helyzet.)

        Az   egyoldalú   politikai   befolyásolás   semlegesítésének
        többféle módja  van. Ki  lehet védeni az egyoldalú politikai
        meghatározás veszélyét  merőben külső  ellensúlyokkal,  vagy
        igénybe lehet venni maguknak a bíróságoknak a közrehatását a
        kinevezési/választási  eljárásban.   Az  Alkotmány   mindkét
        eljárást lehetővé teszi.

        A külső egyensúlyteremtés kifejezett módja az Alkotmány 48.§
        (1)  bekezdése,   amely  a   Legfelsőbb  Bíróság   elnökének
        megválasztásához az  országgyűlési képviselők  kétharmadának
        szavazatát  írja  elő.  Ezzel  semlegesíti  az  Alkotmány  a
        kormánypárti politikai meghatározottságot, amelyet általában
        az egyszerű többségi szavazat jelent, s amely a parlament és
        a kormány  viszonyában nem  alkotmányellenes, de  a  bíróság
        vonatkozásában az  lenne. A semlegességet erősíti még egy, a
        parlamenten kívüli  - alkotmányos szerepe szerint - semleges
        tényező, a köztársasági elnök javaslattételi joga.

        A Legfelsőbb  Bíróság  elnökén  kívül  minden  más  bírót  a
        köztársasági elnök  nevez ki.  A kinevező  egyik feladata  a
        hatalom közvetítése,  s szimbolikus  jelentősége van  annak,
        hogy a  semleges  bírói  hatalmat  a  semleges  köztársasági
        elnöktől kapott kinevezéssel nyeri el a bíró. A köztársasági
        elnöki  kinevezés   sem  teszi   azonban   tárgytalanná   az
        "ellensúlyozás"   vizsgálatát.    Az   Alkotmány    szerinti
        parlamentáris  rendszerben   ugyanis  a  köztársasági  elnök
        kinevezési  jogköre   kötött  jogkör.  Az  elnök  csakis  az
        előterjesztett személyt  nevezheti ki  - vagy tagadhatja meg
        kinevezését, ha  annak feltételei  fennállnak. Éppen  a  más
        hatalmi  ágtól  származó  előterjesztéshez  való  kötöttség,
        illetve a  megtagadási jog  korlátai  teszik  szükségessé  a
        kinevezési eljárás egészének vizsgálatát.

        Mindazok  a   feltételek,  amelyeket   az   Alkotmánybíróság
        határozatai  az   Alkotmány  30/A.§-ának  értelemzése  során
        megállapítottak,   vonatkoznak    a    bíró    kinevezésének
        megtagadására is,  hiszen  az  is  olyan  politikai  döntés,
        amelyért senki nem tartozik politikai felelősséggel.

        Ha a  kinevezést a  "bíróság" terjeszti  elő a  köztársasági
        elnöknek, voltaképpen  nincs szó ellensúlyozásról. A bíróság
        által   kinevezésre   előterjesztettek   vonatkozásában   az
        egyoldalú politikai befolyásolás elvileg kizárt. Tekintettel
        a   köztársasági    elnök   kinevezés-megtagadási    jogának
        természetére  és  feltételeire,  a  bírói  hatalom  részéről
        történő előterjesztés  gyakorlatilag a  bíróság önmaga által
        meghatározott  utánpótlását  jelenti.  Ebből  a  szempontból
        érdektelen az  a kérdés,  hogy ekkor sem a kinevezésért, sem
        annak megtagadásáért senki nem visel politikai felelősséget.
        A  bírói  hatalom  sem  viselhet  politikai  felelősséget  a
        parlamenttel szemben.

        Ha azonban  az előterjesztést  a  kormány  (vagy  miniszter)
        teszi, felmerül  a kérdés, hogy elegendő ellensúlyt jelent-e
        a köztársasági  elnök joga  a  kinevezés  megtagadására.  Ez
        rendkívüli és végső eszköz (48/1991. (IX. 10.) AB h. B)II.2.;
        36/1992.(VI.10.) AB h. III.1.kérdés 3.).

        A  köztársasági   elnök   kinevezés-megtagadási   joga   más
        természetű,  mint   a  hatalmi   ágak   elválasztása   miatt
        megkövetelt ellensúlyozás. Ez utóbbi ugyanis az államhatalmi
        ágak elválasztásának  elvéből folyó azt az elvi követelményt
        elégíti ki,  hogy se  a bírák  kiválasztásában, se  a  bírói
        szervezet    vezetői     posztjainak     betöltésében     ne
        érvényesülhessen más  államhatalmi  ág  egyoldalú  politikai
        befolyása. A  kinevezés alkotmányos  rendjének ezt  az  elvi
        veszélyt kell  általában kizárnia.  Erre a  ténybeli  alapon
        nyugvó elnöki  vétó  nem  alkalmas.  Az  elnök  jogosítványa
        ugyanis személyre  szóló, a  konkrét, másként  (pl. a  fenti
        ellensúlyozó szabályozással)  el nem  hárítható,  rendkívüli
        súlyú veszélyt  hivatott kivédeni  (36/1992.(VI.10.)AB  h.).
        Ennek  megfelelően   a  köztársasági   elnök  még  akkor  is
        megtagadhatja a  kinevezést,  ha  a  javaslat  a  bíróságtól
        származik,  azaz   akkor  is,   ha  az   államhatalmi   ágak
        elválasztásának  problémája   nem  is  játszik  szerepet.  A
        köztársasági elnök  kinevezési  jogköre  tehát  a  politikai
        kiegyensúlyozás   követeleményét   megvalósító   alkotmányos
        feladatra alkalmatlan.

        Ha a  bírói kinevezésre  való előterjesztést  a Kormány vagy
        annak tagja  teszi, a  törvénynek más külső ellensúlyt, vagy
        pedig  bírósági   részvételt  kell   intézményesítenie.   (A
        politikai  egyoldalúság   külső   ellensúlyozására   sokféle
        megoldás  lehetséges.   Az  említett  minősített  parlamenti
        többségnél  pl.   gyakorlatiasabb  a   paritásos  parlamenti
        bizottság közreműködése.  Lehetséges  vegyes  bizottság  is,
        amelyben a törvényhozás egészén kívül a jogászi hivatások is
        képviselve vannak, sőt maguk a bíróságok is stb.)

        A Bsz  a bírói  közrehatást választotta;  ezzel  alkotmányos
        követelménynek tett eleget.

        Arra nézve,  hogy a bíróság hogyan vesz részt a kinevezésben
        - vagyis  a  megoldás  módozataira  -  az  Alkotmányból  nem
        vezethető le  szabály. A  részvételnek  azonban  alkalmasnak
        kell lennie alkotmányos funkciójának betöltésére; arra, hogy
        azzal a  "bírói hatalom" a más hatalmi ágba tartozó kinevező
        - vagy  a kinevezést  tartalmilag meghatározó előterjesztő -
        politikai meghatározottságának hatását ellensúlyozza.

        A "bírói  hatalomnak" a  mindenkori kinevezéssel  betöltendő
        állás jellegéhez  igazodva úgy  kell  megnyilvánulnia,  hogy
        abban  a   bírói   függetlenséget   és   a   bírói   hatalom
        semlegességét  megtestesítő   bírák  állásfoglalása   jusson
        kifejezésre,  továbbá   hogy  a   bírák  akaratát   kifejező
        állásfoglalás a kinevezésre érdemi befolyást gyakoroljon.

        Az állásfoglalás  alkotmányos  szerepének  érvényrejutásához
        nincs feltétlenül  szükség bírói  önkormányzatra vagy  bírói
        testületekre; az  érdemi akaratnyilvánítás éppúgy megoldható
        közvetlen szavazással,  mint választott képviselet útján. Az
        állásfoglalásban azonban a bírák akaratának kell kifejezésre
        jutnia. A  bírói hatalmat  az egymástól  is független  bírák
        testesítik meg.  A bírói hatalom ellensúlyozó szerepét ezért
        bírósági vezetők  egyedül  nem  láthatják  el.  A  kinevezés
        érdemi befolyásolásának  is többféle  megoldása  lehet:  pl.
        egyetértési  jog,   együttes  előterjesztés,  javaslattétel,
        vétójog stb.

        A  fent  meghatározott  érdemi  részvétel  csak  "külső"  és
        egyoldalú     politikai      meghatározottságú      kinevező
        (előterjesztő)  esetén   alkotmányos  követelmény,  a  bírói
        hatalmi ágon belüli kinevezéseknél értelemszerűen nem.

                                    IV.

        Az Alkotmánybíróság  az indítványok keretén belül és a fenti
        megállapítások alapján  bírálta el  a Bsz-nek  a bíró  és  a
        bírósági vezetők  kinevezésére vonatkozó egyes rendelkezései
        alkotmányosságát.

        [1]
        A Bsz.  53.§ (2)  bekezdése szerint  a bíró  kinevezésére az
        igazságügyminiszter -  a megyei  bíróság elnökének  a megyei
        bírói tanács  egyetértésével tett  javaslata alapján  - tesz
        előterjesztést [a  köztársasági elnöknek]. Ez a rendelkezése
        az  igazságügyminiszter  előterjesztési  jogkörét    a  bíró
        kinevezésére  kötött jogkörré teszi. A miniszter kizárólag a
        bírói   hatalom    képviselői   által    javasolt   jelöltet
        terjesztheti  elő  kinevezésre.  Ez  a  "megelőző"  bírósági
        közrehatás  elegendő   ellensúly,  mert   a  bírói  testület
        véleménye érdemben befolyásolja a kinevezést.

        Az,  hogy   a  miniszter   nem  köteles  a  javaslat  nyomán
        előterjesztést tenni,  nem  alkotmányellenes.  Az  Alkotmány
        szerint a  kinevezési  jogkör  a  bírói  hatalmon  kívül,  a
        köztársasági elnöknél  van. A  törvényhozónak  szabadságában
        állt  volna   úgy  is  rendelkezni,  hogy  a  bírói  hatalom
        részvétele nélkül, külső ellensúlyokkal védi ki az egyoldalú
        politikai befolyást.  A bírói  közrehatás esetén  is csak az
        egyoldalúság  ellensúlyozása   az  alkotmányos  követelmény.
        Ennek a törvény eleget tett.

        A Bsz.  53.§ (2)  bekezdés alkotmányosságához  azonban az is
        szükséges,   hogy   a   bírák   megfelelő   körének   érdemi
        állásfoglalása kifejezésre  jusson.  A  bírói  tanácsra,  az
        egyetértési jogra  vonatkozó szabályok  (51/A.§, 51/B.§) ezt
        biztosítják.

        [2]
        a)  A   bírósági  vezetők   miniszter  általi  kinevezésének
        szabálya alkotmányos,  ha a  külső  és  egyoldalú  politikai
        befolyás ellensúlyaként  a megfelelő bírói testületek érdemi
        akaratnyilvánítása a kinevezést érdemben befolyásolja.
        Kérdés, hogy  a Bsz  akár kifejezetten,  akár "homályossága"
        illetve "hiányosságai"  miatt kizárja-e,  vagy  gátolja-e  e
        követelmények érvényesülését.

        A Bsz  jelenlegi  szövegének  megalkotásával  a  törvényhozó
        eleget tett  az Alkotmányból  (50.§  (4)  bek.)  reá  háruló
        jogalkotási kötelezettségének.  A  szabályozás  mélysége  és
        részletessége a  törvényhozó elhatározásától  függ. Joghézag
        vagy a  norma homályossága  miatt  alkotmányellenes  helyzet
        csak akkor  állapítható meg,  ha a jogalkotási fogyatékosság
        az alkotmányos  jogok vagy alkotmányos alapintézmények (mint
        pl. a bírói függetlenség) sérelmére vezet.

        A törvényhozó által nyitva hagyott kérdéseket a joggyakorlat
        válaszolja  meg;  értelmezésével  a  hézagokat  kitölti.  Az
        Alkotmánybíróságnak nem  feladata, hogy  akár  a  jogalkotó,
        akár a  jogalkalmazó helyébe  lépve a  törvény által  nyitva
        hagyott kérdéseket eldöntse, vagy a hiányokat pótolja.

        Az   Alkotmánybíróságnak    a   jogszabály   alkotmányossági
        vizsgálata  során   az  Alkotmány  értelmezésével  meg  kell
        állapítania, hogy az adott jogszabályi rendelkezés tárgyában
        melyek   az    alkotmányos   követelmények.   A   jogszabály
        alkotmányos, ha ezeknek megfelel. A megfelelés megállapítása
        logikailag  elkerülhetetlenné   teszi  azonban   a  vizsgált
        jogszabály értelmezését  is. Az  Alkotmánybíróság mindig  az
        Alkotmány és  a  vizsgált  jogszabály  egymásra  tekintettel
        értelmezett megfelelését  vagy ellentétét  állapítja meg.  A
        norma  alkotmányosságának   megállapítása  egyben   a  norma
        alkotmányos értelmezéseinek tartományát is kijelöli: a norma
        mindazokban az értelmezéseiben alkotmányos, amelyek az adott
        ügyben     megállapított     alkotmányi     követelményeknek
        megfelelnek. A  jogrendszer  egysége  is  megköveteli,  hogy
        minden  jogszabályt   ne  csupán   önmagában  és  funkcióját
        tekintve,   hanem   mindenekelőtt   az   Alkotmánnyal   való
        összhangjára figyelemmel  értelmezzenek,  függetlenül  attól
        is,  hogy   a  jogszabály   az  Alkotmány  előtt  vagy  után
        keletkezett-e.

        Ha  a   jogszabályi  rendelkezés   alkotmányossága  éppen  a
        szabályozás hiányossága vagy homályossága miatt kérdéses, az
        Alkotmánybíróság   kifejezetten    is   megállapíthatja   az
        alkotmányos értelmezés  tartományát, meghatározhatja  azokat
        az   alkotmányos   követelményeket,   amelyeknek   a   norma
        értelmezéseinek meg kell felelniök.

        Ha a  vizsgált  jogszabálynak  van  (egy  vagy  több)  olyan
        értelmezése, amely az alkotmányos követelményeknek megfelel,
        az Alkotmánybíróságnak nem feltétlenül kell megállapítania a
        jogszabály alkotmányellenességét.  A normát  nem kell minden
        esetben megsemmisíteni  csupán azért,  mert  az  alkotmányos
        követelményeknek meg  nem felelő  értelmezése is  lehetséges
        vagy előfordul.  Nem hagyható  azonban  figyelmen  kívül  az
        alkotmányossági   vizsgálatnál   a   jogszabálynak   az   az
        értelmezése, amelyet a joggyakorlat egységesen követ, vagyis
        a jogszabálynak az "élő jogban" megnyilvánuló normatartalma.
        Ha   a    jogszabály   ekként   alkotmánysértő   tartalommal
        hatályosul,   az    alkotmányellenesség   megállapítása   és
        jogkövetkezményeinek      alkalmazása      elkerülhetetlenül
        szükséges.

        Egyébként azonban  a hatályos  jogot lehetőleg kímélni kell.
        Az   Alkotmánybíróság    elkerüli    jogszabály    illetőleg
        jogszabályi rendelkezés  megsemmisítését, vagy a törvényhozó
        felhívását   arra,    hogy   az    Alkotmánybíróság    által
        meghatározott határidőn  belül alkosson  jogot, ha a jogrend
        alkotmányosságát és  a jogbiztonságot enélkül is biztosítani
        lehet.   Ilyenkor    az    Alkotmánybíróság    azoknak    az
        értelmezéseknek   körét    határozza   meg   általában,   az
        alkotmányos követelményekkel,  amelyek esetében a jogszabály
        az Alkotmánnyal összhangban van.

        A jogszabály hiányosságának vagy homályosságának alkotmányos
        következményei többféleképpen is levonhatók. Megsemmisíthető
        vagy hatályban tartható a vizsgált jogszabály attól függően,
        hogy annak  technikai hiányossága  valamely  alapjog  súlyos
        sérelmét, vagy  a súlyos  sérelem veszélyét okozza-e. Ezek a
        "mindent  vagy  semmit"-jogkövetkezmények  a  szorosan  vett
        alkotmány- és  normaértelmezésen kívüli,  megítéléstől függő
        és   gyakorlati    szempont    alapján    dőlnek    el.    A
        megkülönböztetésre képtelen  módszer további  hátránya, hogy
        esetenként  akkor   is  megsemmisíti   a  normát,  ha  annak
        alkotmányellenessége nem  feltétlen,  azaz  van  alkotmányos
        értelmezése   is.   Ebben   az   eljárásban   az   esetleges
        alkotmányellenes jogalkalmazásban  rejlő súlyos veszélyt nem
        lehet kivédeni  mással, mint a jogszabály megsemmisítésével.
        Másrészt   viszont    hatályban   tart    ez    a    módszer
        alkotmányellenes normákat,  ha  ez  az  állapot  nem  jelent
        súlyos   veszélyt    valamely   alapjogra    -   mintha   az
        alkotmányellenességnek fokozatai lehetnének.

        Ha  viszont   az  Alkotmánybíróság   a  vizsgált  jogszabály
        alkotmányos értelmezéseinek  körét határozza  meg a normával
        szembeni alkotmányos  követelmények megállapításával,  akkor
        hatályban tartja  azt a  jogszabályi rendelkezést, amely nem
        feltétlenül alkotmányellenes; s a normakontroll eredményének
        következményeit  úgy   vonja  le,   hogy  nem   lép  túl  az
        alkotmányossági  vizsgálatnak  szükségképpen  részét  képező
        megállapításokon.

        Ha  az   Alkotmánybíróság  a   vizsgált  norma   alkotmányos
        értelmének   tartományát   állapítja   meg   a   rendelkezés
        tartalmára,   illetve    tárgyára   vonatkozó    alkotmányos
        követelmények   meghatározásával,    ezzel    az    utólagos
        normakontroll  keretén  belül  marad,  s  nem  jogalkalmazói
        törvényértelmezést végez. Az Alkotmánybíróságnak hatalma van
        az   alkotmányellenes    jogszabály   megsemmisítésére.    A
        jogszabály   alkotmányos    értelmének    megállapítása    a
        homályosság   miatti    megsemmisítés   helyett    ennek   a
        felhatalmazásnak keretében  marad.  Az  Alkotmánybíróság  az
        Alkotmány  32/A.§   (1)   bekezdése   szerint   jogszabályok
        alkotmányosságát   vizsgálja    felül,   ennek    során   az
        alkotmányosság  kérdésében   mindenkire  irányadóan   foglal
        állást. Ezt fejezi ki az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi
        XXXII. törvény  27.§-a: az Alkotmánybíróság határozata ellen
        fellebbezésnek helye nincs, a határozat mindenkire kötelező.
        Az  Alkotmánybíróság  elutasító  határozatának  is  kötelező
        ereje van  a határozatban  elbírált  alkotmányossági  kérdés
        tekintetében.  Hasonlóképpen   kötelező  a   vizsgált  norma
        alkotmányos   értelmének    tartományát    az    alkotmányos
        követelményekkel megállapító határozat.

        b)  A   Bsz  59/A.§   (3)  és  (4)  bekezdése  minden  olyan
        értelmezésben   alkotmányos,   amely   megfelel   annak   az
        alkotmányi követelménynek,  hogy  -  az  igazságügyminiszter
        kinevezési joga  ellensúlyaként -  az állásfoglalásban  és a
        javaslattételben a  bírói hatalom  reprezentálására alkalmas
        bírói testületek  érdemi állásfoglalása  jusson kifejezésre,
        azaz  a  javaslattétel  a  testület  döntésének  minősüljön;
        továbbá, hogy  ez a  döntés a  miniszter kinevezési jogkörét
        valóban kötött jogkörré tegye.

        A  bírói   tanács  és   a  kollégium  érdemi  állásfoglalása
        vonatkozásában  a  Bsz  tüzetesen  tartalmazza  a  szükséges
        eljárási  szabályokat.   Az  összbírói   értekezletre  nézve
        azonban nem.  A gyakorlat szabadon alkalmazhatja a testületi
        határozathozatalra  vonatkozó   bármely   megoldást,   amely
        alkalmas az  összbírói értekezletet  alkotó bírák akaratának
        kifejezésére.

        Nincs törvényi  akadálya  annak  sem,  hogy  döntéshozataluk
        rendjével kapcsolatos,  és  a  törvényben  kifejezetten  nem
        szabályozott kérdésekben maguk a bírói testületek döntsenek.
        Törvényi felhatalmazás hiányában külső szervnek a testületek
        müködésével   összefüggő   utasításai   vagy   előírásai   a
        testületeket nem  kötik. Nem  kizárt azonban,  hogy a  bírói
        testületek  technikai   segédleteket  (jegyzőkönyv-mintákat,
        szavazási  űrlap-mintákat)  elfogadjanak,  de  -  jogszabály
        eltérő  rendelkezése  hiányában  -  ez  is  kizárólag  saját
        elhatározásuktól függ.

        A határozatképességnél  nem alkotmányos  követelmény  pl.  a
        másik két  testület (bírói tanács, kollégium) analógiájára a
        kétharmados részvétel.  Nyilvánvaló viszont, hogy a testület
        határozatához többség kell.

        Annak  az   alkotmányos  követelménynek,   hogy  a  bírósági
        határozat  valóban  kötötté  tegye  a  miniszter  kinevezési
        jogkörét, az felel meg, hogy csakis azok közül nevezhet ki a
        miniszter  bírósági  vezetőt,  akiket  a  testület  többségi
        határozattal javasolt.

        A  bírói   kinevezésre  való  előterjesztéssel  kapcsolatban
        kifejtett érvek  alapján nem alkotmányellenes az sem, hogy a
        vezetői  állásra   javasoltakat  a   miniszter  nem  köteles
        kinevezni és  döntését nem köteles indokolni.

        A bírósági  vezetők  kinevezési  eljárásával  összefüggésben
        alkotmányossági szempontból  közömbös, hogy a Bsz a pályázók
        minimális létszámát  nem határozza meg. Ennek a szabálynak a
        hiánya nem érinti a bírói függetlenséget és nem befolyásolja
        a jogszabály  alkalmazhatóságát sem.  A pályázatnak,  mint a
        kinevezési eljárás  egyik eszközének  eredményessége  nem  a
        benyújtott   pályázatok    számától   függ.    A    pályázat
        eredménytelensége esetén  követendő  eljárást  pedig  a  Bsz
        kellő szabatossággal szabályozza (59/A.§ (4) és (5) bek).

        [3]
        A bíró  beosztásának joga a bíró státusbeli függetlenségével
        van összefüggésben. A beosztás joga a Bsz 56.§ (1) bekezdése
        alapján    a    bíró    kinevezésekor    illeti    meg    az
        igazságügyminisztert.  A   beosztás  bírói   munkakörbe   és
        bírósági szintre  szól, azaz  konkrét szolgálati  helyre.  A
        miniszternek ez  a joga  kizárólag a kinevezéskor érvényesül
        és ezzel  eleve elhatárolódik  az ítélkezési tevékenységtől.
        Az ítélkezés  megkezdése után  a bíró  beosztásának jogát  a
        megyei  bíróság  elnöke  gyakorolja.  Ezt  a  döntési  jogot
        azonban köti, hogy a bíró beosztása határozatlan időre szól,
        más szolgálati helyre áthelyezni kizárólag kérelmére lehet.

        A Bsz  56.§ (1)  bekezdése önmagában nem alkotmányellenes, a
        beosztás egyéb  részletszabályait pedig  az indítványok  nem
        támadták.

        [4]
        Alaptalanok  az   indítványok  atekintetben   is,  hogy   az
        igazságügyminiszter címadományozási joga magában foglalja az
        ítélkezés befolyásolásának  lehetőségeit.  A  címadományozás
        nem  eredményezi   a  bíróra  egyébként  irányadó  és  külön
        törvényben  meghatározott   előmeneteli  szabályok  szerinti
        besorolás megváltozását.  A címekhez  nem kapcsolódik  olyan
        előny,  amelynek   elérésére  törekvés   objektív   veszélyt
        jelenthetne a pártatlan és részrehajlás nélküli ítélkezésre.

        [5]
        Nem  alkotmánysértő   a  Bsz   60/A.  §-ában  foglalt  az  a
        rendelkezés  sem,   amely  szerint   a  bíró   kinevezésétől
        számított  három  év  elteltével  a  megyei  bíróság  elnöke
        megvizsgálja  a   bíró  tevékenységét.   A  megyei   bíróság
        elnökének igazgatási feladatkörébe tartozik, hogy biztosítsa
        a  bíróság   működésének  személyi   feltételeit.   Feladata
        ellátásához az  is szükséges,  hogy felismerve  a bírónak  a
        tisztségre való  alkalmatlanságára  utaló  körülményeket,  a
        tisztség megszüntetését  is - éppen az igazgatása alatt álló
        szervezeti    egység     működőképessége     érdekében     -
        kezdeményezhesse. Ehhez  szükséges a 60/A. §-ban biztosított
        joga.

        Ha a  bíró  az  ilyen  kezdeményezés  ellenére  tisztségéről
        önként  nem   mond  le,  a  megyei  bíróság  elnöke  a  bíró
        felmentésének indítványozása előtt köteles az alkalmatlanság
        kérdésében szuverén  bírói testület,  a  kollégium  döntését
        kérni (BSz  70/A. §).  Felmentésre indítványt pedig ez okból
        kizárólag akkor  tehet, ha  a bírói testület nyilvánította a
        bírót tisztsége  ellátására tartósan  alkalmatlannak.  Ez  a
        szabály pedig kielégítő biztosíték az elmozdíthatatlanságban
        is kifejeződő  bírói függetlenségnek a feltételezett vezetői
        önkénnyel szemben való megvalósulására.

        [6]
        Az  Alkotmány   57.  §   (5)  bekezdése   szerint  a  Magyar
        Köztársaságban  a   törvényekben   meghatározottak   szerint
        mindenki    jogorvoslattal    élhet    az    olyan    bírói,
        államigazgatási vagy  más hatósági döntés ellen, amely jogát
        vagy jogos érdekét sérti.

        Egyetlen   a   bírói   kinevezés   feltételeinek   megfelelő
        személynek  sincs   alanyi  joga   a  bírói  kinevezésre,  a
        határozatlan  időre  szóló  és  kivételes  védelmet  jelentő
        jogállás, a  bírói tisztséggel járó jogok és kötelezettségek
        elnyerésére. A  kinevezési eljárásban  a kifejtettek szerint
        az igazságügyminiszterre  tartozik annak  eldöntése, hogy az
        54. §-ban  foglalt  előfeltételeket  teljesítő  és  a  bírói
        tanács egyetértésével a megyei bíróság elnöke által javasolt
        személyt   megfelelőnek    tartja-e   a   kinevezésre   való
        előterjesztésre. A  döntési láncolat  mindegyik  résztvevője
        szabadon bírálja  el a jelölt érdemes voltát és bármelyiknek
        nemleges állásfoglalása  a kinevezésre való előterjesztést -
        ezáltal a bírói tisztség elnyerését - meggátolja.

        A vezetői  állásra pályázónak  sincs alanyi  joga vagy a jog
        által elismert  és  védett  érdeke  bírósági  vezetői  állás
        elnyerésére. Nem  alkotmányellenes ezért, hogy a törvény sem
        a köztársasági  elnök, sem  az  igazságügyminiszter,  sem  a
        megyei bírósági  elnök, sem  más -  a kinevezési  eljárásban
        résztvevő -  bírósági vezető  vagy  bírói  testület  döntése
        ellen nem biztosít jogorvoslatot.

                                     V.

        Az indítványozók  egy része  - alkotmányjogi  panaszként - a
        kifogásolt rendelkezések  alkalmazása  során  megtett  egyes
        intézkedések megsemmisítését is kérte.

        Kérték,  hogy   az  Alkotmánybíróság   "állapítsa   meg   az
        igazságügyminiszter   által    kiadott    szavazólapok    és
        jegyzőkönyv-nyomtatványok     alkotmányellenességét"      és
        sérelmezték a  pályázati feltételeket meghatározó miniszteri
        intézkedéseket   is.   Indítványozták   "az   alkotmánysértő
        miniszteri intézkedések megsemmisítését".

        Az Alkotmánybíróságról  szóló 1989. évi XXXII. törvény 48. §
        (1)  bekezdése   értelmében   alkotmányjogi   panasszal   az
        Alkotmányban biztosított  jogok megsértése  miatt  lehet  az
        Alkotmánybírósághoz fordulni.

        A  kifogásolt   intézkedések   az   indítványozó   személyek
        Alkotmányban biztosított  jogaival nincsenek összefüggésben,
        alkotmányjogi panaszuknak tehát ez az előfeltétele hiányzik.
        Az   Alkotmánybíróság   ezért   az   alkotmányjogi   panaszt
        elutasította.
                               Dr. Sólyom László
                              előadó alkotmánybíró
                           az Alkotmánybíróság elnöke

                       Dr. Ádám Antal      Dr. Kilényi Géza
                       alkotmánybíró        alkotmánybíró

                     Dr. Lábady Tamás     Dr. Schmidt Péter
                      alkotmánybíró         alkotmánybíró

                               Dr. Szabó András
                                 alkotmánybíró

                             Dr. Tersztyánszky Ödön
                              előadó alkotmánybíró

                    Dr. Vörös Imre       Dr. Zlinszky János
                    alkotmánybíró           alkotmánybíró
          Dr. Schmidt Péter alkotmánybíró párhuzamos véleménye

          Egyetértek a  határozatnak azzal  az érdemi  álláspontjával,
          hogy az  indítványokkal támadott,  többször módosított 1972.
          évi IV.  törvény nem  alkotmányellenes. Az Alkotmánynak való
          megfelelés azonban  abból  a  tényből  következik,  hogy  az
          Alkotmány  a   bírói  függetlenség   deklarálásán  túl   nem
          határozza meg  a  végrehajtó  hatalom  és  a  bírói  hatalom
          viszonyának  alkotmányos   alapjait.  A  bírói  függetlenség
          Alkotmányban foglalt  elve sokféle módon garantálható. Mivel
          az Alkotmány nem szabályozza a hatalommegosztás rendszerében
          a bírói függetlenség alkotmányos garanciáit, az Alkotmányból
          nem  vezethető  le  közvetlenül  a  bíróságok  igazgatásának
          alkotmányos rendszere.  Az Alkotmányból nem következik, hogy
          a külső  kinevezési  hatáskör  bírósági  szervezeten  belüli
          ellensúlyozása érdekében bírói testületeket kell működtetni,
          de  annak  hiánya  sem.  Így  nem  volt  alkotmányellenes  a
          bírósági szervezeti  törvény az  1991.  évi  LXVII.  törvény
          előtti  időszakban   sem,  amikor   az   igazságügyminiszter
          kinevezési és javaslattételi jogát nem ellensúlyozta a bírói
          testületek  véleményezési   joga.  De  nem  alkotmányellenes
          ezeknek  a   bírói   testületeknek   ilyen   jogokkal   való
          felruházása sem.

          Az Alkotmánybíróságnak  nem feladata  az Alkotmány  elveinek
          konkrét   jogi    előírásokká   való   transzformálása.   Az
          Alkotmánybíróság csak  arra kapott  felhatalmazást,  hogy  a
          meghozott   törvények    Alkotmánynak   való    megfelelését
          megállapítsa,     vagy      ellentétét      észlelve      az
          alkotmányellenességet kimondja.  Az  Alkotmánybíróságnak  az
          sem feladata,  hogy bírálja  az Alkotmányt  olyan esetekben,
          amikor az Alkotmányban foglalt előírások jelentős garanciáit
          hiányolja.

          Egyetértek a  határozatnak azzal  az álláspontjával is, hogy
          az Alkotmánybíróságnak  nincs hatásköre  az egyedi  döntések
          alkotmányosságának  megítélése   tekintetében.   Így   nincs
          hatásköre a  bírósági szervezeti  törvény -  benne a bíróság
          elnökeinek  kinevezési  rendjével  kapcsolatos  előírások  -
          értelmezése tekintetében sem.

          Budapest, 1993. junius 8.
                                                     Dr. Schmidt Péter
                                                        alkotmánybíró
            Dr. Ádám Antal alkotmánybíró különvéleménye

                 Az Alkotmánybíróság határozatának néhány összetevőjével
            - összhangban  az 53/1991. (X.31.) AB határozathoz Dr. Vörös
            Imre alkotmánybíróval  közösen írt  különvéleményemmel  -  a
            következők miatt nem értek egyet.

                 1.  Bár   az  Alkotmány  sem  preambulumában,  sem  más
            rendelkezésében  nem   használja  a  hatalommegosztás  és  a
            hatalmi ágak elválasztásának kifejezését, nem kétséges, hogy
            számos  előírásában   ennek  az   alapelvnek  megvalósítását
            érvényesíti. Mindez természetes is, hiszen az emberiség nagy
            gondolkodói már  korábban  felismerték  annak  jelentőségét,
            amit "Az  ember és  polgár jogainak"  1789  augusztus  26-án
            elfogadott  deklarációja   híres  16.   cikkében   egyetemes
            igénnyel   akként    állapított   meg,    hogy   "Az   olyan
            társadalomnak,  amelyben   a   jogokat   nem   biztosították
            intézményesen és  amelyben a hatalmi ágakat nem választották
            szét, nincs alkotmánya".

                 2.  A  hatalmi  ágak  elválasztásának  követelményét  a
            történelem  során   az  államok  rendkívül  sok  változatban
            alkalmazták és  jelenleg is  számos szervezeti, hatásköri és
            működésrendi megoldásban  érvényesitik. Amióta azonban a II.
            világháborút  követően   a  demokratikus   államok  túlnyomó
            többségének egész  jogrendszerét a nemzetközi egyezményekbe,
            majd  alkotmányba  vagy  alkotmányjogi  jellegű  törvényekbe
            foglalt alapjogok  határozzák meg, az alkotmányelméletben és
            az  alkotmányos   gyakorlatban  is   jelentős  egységesülési
            fejlődési trendjei  jelentek meg  a  szociális  funkciót  is
            ellátó  alkotmányos   jogállamnak.  Ennek   az   alkotmányos
            jogállamnak -  a közigazgatást a törvények alá rendelő és az
            állami   főhatalmat    tartózkodó   felügyeletre   korlátozó
            liberális jogállamot meghaladó - jellemzői közül a határozat
            tárgyával    összefüggésben     különösen    a    következők
            szembetűnőek.

                 a/ Mind a hatalommegosztásra, mind pedig az alapjogokra
            vonatkozó  alaptörvényi   rendelkezések  szaporodnak.   Ezek
            körében is feltűnően gyarapszanak az alkotmányos elvek és az
            alapjogok érvényesülésének biztosítékai.

                 b/  Az   alkotmányos  életben   tudatossá   válik,   az
            alkotmányos normákban  pedig  hangsúlyt  kap  az  alapjogok,
            közöttük különösen  a szabadságjogok  és a  hatalommegosztás
            megvalósulásának kölcsönös feltételezettségi kapcsolata.

                 c/ Fokozódik  az  alkotmányos  elvek  és  az  alapjogok
            érvényesülése feletti  alkotmánybírósági  felügyelet  és  az
            alapjogok  bírósági védelmének szerepe.

                 d/  A   bíróság  által   végzendő,  szaporodó   teendők
            keretében  növekszik  az  olyan  tárgyú  ügyeknek  a  száma,
            amelyekben mellőzhetetlen  vagy  kizárólagos  az  elsődleges
            vagy végleges  bírói döntés.  A  törvény  által  létrehozott
            független,  pártatlan   és  illetékes   bíróság   méltányos,
            nyilvános  és  ésszerű  időn  belül  folytatott  eljárásához
            (röviden:   a   bírói   igazságszolgáltatáshoz)   való   jog
            nemzetközi egyezmények  által is  biztosított  olyan  emberi
            jogi rangra emelkedett, amely az önálló és független hatalmi
            ágként szereplő bíróságok működésében érvényesül.

                 e/ Az  emberi jogok  európai bíráskodása  révén és azon
            kívül  is   sok  szállal  kapcsolódik  az  államok  jelentős
            hányadának  alapjogvédelmi   rendszere   az   emberi   jogok
            nemzetközi jogi védelmével.

                 f/ Amíg  korábban a  szervezeti, eljárási feltételek és
            eszközök többnyire  kívül maradtak  az alapjogokra vonatkozó
            vizsgálódásokon,  korszakunkban  már  általánosan  elismert,
            hogy szinte  mindegyik  alapjognak  lényeges  szervezeti  és
            eljárási vonatkozása  is  van.  Számos  alapjog  esetében  a
            szervezet és az eljárás meghatározott formája mellőzhetetlen
            feltétele a hatékony érvényesülésnek.

                 g/ A  bírói függetlenség  valós helyzete  szempontjából
            ugyancsak hatást  gyakorló jellemzője a sokasodó alapjogokat
            tiszteletben tartó  és  védelmező  alkotmányos  jogállamnak,
            hogy mérséklődik  az állam és különösen a végrehajtó hatalom
            adminisztratív   beavatkozásainak    lehetősége,   növekszik
            viszont  szerepe  az  alapjogok  érvényesülési  feltételének
            megteremtésében,  kiterjed  kezdeményező,  alkotó,  serkentő
            közreműködése  a   gazdasági  és   szociális  infrastruktúra
            megalapozásában és folytonos tökéletesítésében.

                 3.  A   fenti  általános  fejlődési  irányok  fényében,
            valamint  a   hazai  alkotmányjogi   helyzet  közepette   az
            igazságügyminiszternek  a   Bsz  59.   §  (1)   bekezdésében
            megállapított kinevezési joga, azon belül különösen a megyei
            bíróság  elnökének   kinevezésére   vonatkozó   jogosultsága
            alkotmányosságának megítéléséhez  - szerintem  - feltétlenül
            figyelembe kell venni a következő összefüggéseket.

                 -  A   jelenlegi   magyar   parlamentáris   kormányzati
            rendszerben a  végrehajtó hatalomnak a parlamenttel szembeni
            függősége és felelőssége nagyon enyhe. Politikai szempontból
            lényegesen mérsékli  a  Kormány  függőségét  a  parlamenttel
            szemben az a természetes körülmény, hogy a kormánykoalícióba
            tömörült pártok  parlamenti  többségi  képviseletének  és  a
            Kormánynak a  politikai  arculata  egybeesik.  Alkotmányjogi
            szempontból  pedig   meghatározó  az  a  szabályozás,  amely
            szerint   a    miniszterek   nem   a   parlamenttől   nyerik
            megbízatásukat,  hanem   a  miniszterelnök   javaslatára   a
            köztársasági elnök nevezi ki és menti fel őket.

                 - A  bíróság és az Országgyűlés, a bíróság és a Kormány
            viszonyának lényege  abban testesül  meg, hogy a bíróság nem
            alkot jogi  normát, nem  végez szervező  tevékenységet,  nem
            felelős sem  a parlamentnek, sem a Kormánynak, de köteles az
            általuk   alkotott   jogszabályokat   hatáskörében   eljárva
            alkalmazni. Jelentős  jogosultsága viszont a bírónak, hogy a
            bírósági eljárás  felfüggesztése mellett az Alkotmánybíróság
            eljárását kezdeményezi,  ha az  előtte folyamatban  levő ügy
            elbírálása során  olyan jogszabályt vagy az állami irányítás
            olyan  egyéb   jogi  eszközét   kell  alkalmaznia,  amelynek
            alkotmányellenességét észleli.  Nagyon fontos  az is, hogy a
            bíróság ítélkezik mind az Országgyűlés, mind pedig a Kormány
            tagjainak    polgári     jogi,    családjogi,     munkajogi,
            társadalombiztosítási,       szövetkezeti       jogvitáiban,
            közigazgatási  pereiben   és  büntető   ügyeiben.   Jelentős
            nyilvántartási  és  alkotmányossági,  illetve  törvényességi
            beavatkozó jogokat  gyakorol továbbá  a bíróság a pártok, az
            érdekképviseleti szervezetek, az egyházak, az egyesületek, a
            vállalkozások létrejöttének és megszűnésének nyilvántartása,
            alkotmányos és  törvényes  működése  tekintetében,  valamint
            bizonyos    választási     szabálytalanságok     elbírálása,
            meghatározott helyi  önkormányzati aktusok  törvényességének
            biztosítása,   továbbá   a   sajtójoggal   való   visszaélés
            megakadályozása  terén.   Bírói  döntést   csak  a  törvényi
            feltételek  fennállása   esetén  és   törvény  által  előírt
            eljárási rendben  bíró, illetve  bírósági  szerv  vizsgálhat
            felül.   Elengedhetetlen    ezért,    hogy    maradéktalanul
            érvényesüljön  a   bíróság  szervezeti,  valamint    a  bíró
            státusbeli  és ítélkezési függetlensége.

                 - A  három klasszikus  hatalmi ágazat  közötti  viszony
            jellege  és   tartalma  eltérő.  Parlamentáris  kormányforma
            keretében a  törvényhozó és  a végrehajtó  hatalom viszonyát
            alapvetően  egyrészt   a   kormány   parlamenttel   szembeni
            politikai függősége,  másrészt e  két hatalmi központ egymás
            iránti kölcsönös  egyensúlyozó tevékenysége jellemzi. Az nem
            tagadható,  hogy  az  Országgyűlés  különösen  alkotmányozó,
            törvényalkotó  és   az  állami   költségvetést   megállapító
            munkájával, a  Kormány  pedig  bizonyos  végrehajtó  hatalmi
            feladatainak ellátásával  mellőzhetetlen szerepet  tölt be a
            bírói  igazságszolgáltató   hatalom  működési  feltételeinek
            biztosításában. (Sőt  alkotmányos kinevezési  és  felmentési
            jogának gyakorlásával   a  személyi feltételek  alakításában
            részt vesz  a nemzet  egységét kifejező és az államszervezet
            demokratikus  működése   felett  őrködő   semleges  államfői
            hatalom letéteményese, a köztársasági elnök is.) A fentieken
            túlmenően azonban  az Országgyűlés és a Kormány nem hivatott
            és nem  jogosult egyensúlyozó  szerepre a működő alkotmányos
            jogállam  bírói   igazságszolgáltató   hatalmával   szemben.
            Természetesen   a    bíróság   alkotmányos    és   törvényes
            hatáskörének gyakorlása  sem minősül  a  másik  két  hatalmi
            ágazattal szembeni  egyensúlyozó tevékenységnek.  A  hatalmi
            ágak kapcsolatában  érvényesített egyensúlyozás  motivációja
            ugyanis szinte  minden  esetben  politikai  természetű.  Nem
            kétséges   viszont,   hogy   az   Alkotmány   és   törvények
            alkalmazására     hivatott      bíróság     függetlenségével
            összeférhetetlen mind a vele szemben gyakorolt, mind pedig a
            tőle eredő politikai indíttatású egyensúlyozás.

                 - Az  igazságügyminiszternek a  megyei  bíróság  elnöke
            kinevezésére  vonatkozó   jogosultsága   megítéléséhez   nem
            hagyhatók figyelmen  kívül e bírósági tisztségviselő alábbi,
            az   illetékességi    területén   működő    bírák    szakmai
            pályafutásának     érdemi      befolyásolására      alkalmas
            jogosítványai. A megyei bíróság elnöke osztja be a kollégium
            előzetes véleménynyilvánítása  után a  bírót a "helyi bírói,
            munkaügyi bírói,  illetve megyei bírósági bírói munkakörbe".
            [56. § (1) bek.] Az előírt pályázati eljárás alapján a bírák
            közül  öt   évre  Ő  nevezi  ki  a  helyi  bíróság  elnökét,
            elnökhelyettesét,  a   csoportvezető  és   a  csoportvezető-
            helyettes    bírót,    a    munkaügyi    bíróság    elnökét,
            elnökhelyettesét és  határozatlan időre  a  megyei  bírósági
            tanácselnököt. [59. § (3) bek.] A megyei bíróság elnökére is
            vonatkozik a  Bsz-nek az  a rendelkezése,  amely szerint  ha
            nincs alkalmas  pályázó, vagy  a kinevező  a javaslatot  nem
            fogadja  el,   új  pályázatot   kell  kiírni.   Új  pályázat
            eredménytelensége esetén  pedig a  kinevezésre  jogosult  az
            említett vezetői  állásokat  legfeljebb  egy  évre  megbízás
            útján tölti be. [59/A. § (4) és (5) bek.]

                 A bíró  kinevezésétől számított  három év  elteltével a
            megyei bíróság  elnöke megvizsgálja  a  bíró  tevékenységét.
            (60/A.   §) Ha a megyei bíróság elnökének megítélése szerint
            a bíró  a  tisztségének  ellátására  tartósan  alkalmatlanná
            vált, felszólítja  őt arra,  hogy tisztségéről  mondjon  le.
            [70/A.   § (1)  bek.] A  bírósági fogalmazót  és a  bírósági
            titkárt ugyancsak a megyei bíróság elnöke nevezi ki. (79. §)
            A helyi  bíróság és  a megyei  bíróság mellett  tevékenykedő
            bírósági végrehajtó  működését a  bíróság elnöke  ellenőrzi.
            [43. §  (2) bek.]  Fegyelmi vétség  gyanúja esetén  a  helyi
            bíróság, a  munkaügyi bíróság  és  a  megyei  bíróság  bírái
            esetében a  megyei bíróság  elnöke kezdeményezi  a  fegyelmi
            eljárás megindítását a fegyelmi bíróság elnökénél. (66. §)

                 4. Ha a megyei bíróság elnökét a Bsz alapján megillető,
            a bírói  beosztás, a  bírói karrier és az azt szolgáló bírói
            teljesítmény  és     magatartás   befolyásolására   alkalmas
            hatásköri   jogokat    együtt   szemléljük   a   kormányzati
            rendszernek  azokkal   a  már  említett  elemeivel,  amelyek
            szerint     a     Kormány     tagjainak,     közöttük     az
            igazságügyminiszternek  a   kiválasztása   és   tisztségében
            maradása meghatározóan  a miniszterelnök  felelős  politikai
            elhatározásától függ,  a megyei  bíróság elnökét pedig a Bsz
            59/A. §-ában  előírt  pályázati  eljárás  alkalmazásával  az
            igazságügyminiszter nevezi  ki, egybekapcsolódó  potenciális
            láncolata áll  előttünk az  Alkotmányban  biztosított  bírói
            függetlenség olyan  veszélyeztetettségének,  amely  sérti  a
            jogállam szerves  összetevőjeként szereplő jogbiztonságot és
            az alkotmányos  alapjogok elsődleges biztosítékát, vagyis az
            államhatalmi   ágak    elválasztását   és   ennek   jelentős
            összetevőjét, a független bírói igazságszolgáltatási hatalom
            létét  és  befolyásmentes  működését.  A  Bsz  59/A.  §-ának
            alkotmányellenessége - szerintem - a gyakorlatban előfordult
            zavarok  által   is  tanusított   félreérthetőség,   illetve
            egyértelműség hiánya  alapján  is  megállapítható.  Tartalmi
            jellegű  alkotmányellenesség   áll  fenn   azonban  a  fenti
            összefüggések figyelembevételével  az igazságügyminiszternek
            a  megyei   bíróság  elnöke   kinevezésére  vonatkozó   joga
            tekintetében. Hasonló  alkotmányellenességi kifogás emelhető
            a Bsz-nek azzal a rendelkezésével szemben is, amely  szerint
            az igazságügyminiszter  "a  helyi  bírónak  megyei  bírósági
            bírói, illetőleg  a megyei  bírósági bírónak megyei bírósági
            tanácselnöki  címet   adományozhat".  [56.  §  (5)  bek.]  A
            független bírói   igazságszolgáltatási  hatalom alaptörvényi
            garantálása  esetén   nem   a   végrehajtó   hatalom   egyik
            reprezentánsának  hatókörébe   illik  a   bírói   magatartás
            serkentésének, minősítésének  és elismerésének  ez a  méltán
            hatékonynak feltételezhető eszköze.

                 Az előmenetel  (felsőbb fokozatú  bírói  beosztásba  és
            ezáltal  magasabb   fizetési  osztályba   kerülés,  bírósági
            vezetői tisztség  elnyerése  és  ezáltal  vezetői  pótlékhoz
            jutás,  magasabb  fizetési  fokozat  soron  kívüli  elérése,
            szakmai elismertség  fokozódása stb.) a bírói karrier-pályán
            mint az  igényesebb, színvonalasabb,  szakszerűbb munkára és
            erényesebb életvitelre ösztönzés motivuma nem kifogásolható,
            sőt kívánatos.  Mindez nem  ellentétes a  bíró státusbeli és
            ítélkezései függetlenségével.  Elengedhetetlen azonban, hogy
            a bíró  képességeinek, képzettségének,   teljesítményének és
            magatartásának  értékelési   kritériumai   egyértelműek   és
            objektívek    legyenek,     továbbá,     hogy     a     bíró
            megnyilvánulásainak  értékelésében,  minősítésében,  a  bíró
            pozicíóját   érintő    döntésekben    még    közvetve    sem
            érvényesülhessenek   külső   hatalmi   tényezők   szubjektív
            politikai   indítékai.    Az   igazságügyminiszter   jelzett
            jogosítványai  e   követelményekkel   szemben   állanak   és
            alkalmasak  arra,   hogy  bizonyos  mértékben  a  mindenkori
            végrehajtó hatalom  politikai szempontjait  érvényesítsék  a
            bírói előmenetel alakulásában. E jogok gyakorlásával a bírói
            függetlenség  közvetett   vagy   áttételes   sérelme   válik
            lehetővé, ezért ezek a jogosítványok alkotmányellenesek.

                 Amennyire természetes,  hogy a többpártrendszerű szabad
            parlamenti     választásokhoz     egészséges     kormányzati
            váltógazdálkodás kapcsolódik,  oly  mértékben  hátrányos  és
            alkotmányellenes az,  hogy  a  parlamenti  választások  után
            működését   megkezdő,    az    előző    Kormány    politikai
            orientációjától esetleg eltérő arculatú végrehajtó hatalom a
            bírósági  tisztségviselők  öt  éves  megbízatási  ciklusának
            lejártával  nyílt  vagy  burkolt,  de  a  hatályos  törvényi
            szabályozás által  alkotmányellenesen lehetővé tett kampányt
            indíthat  a   bíróságok  vezetőinek   kicserélésére   és   a
            függetlennek nyilvánított bírói hatalom befolyásolására.

                 A  bírói   függetlenség  nemcsak  szervezeti,  működési
            alapelv és  követelmény, hanem alkotmányos joga a bírónak és
            a     bíróságnak.     E     jogosultság     érvényesülésének
            veszélyeztetése,    vagy    befolyásolhatósága    csak    az
            elkerülhetetlenül szükséges  esetben és  feltétlenül arányos
            mértékig engedhető  meg. A Bsz 59. § (1) bekezdésének és 56.
            §  (5)   bekezdésének  kifogásolt   rendelkezése  azért   is
            alkotmányellenes, mert  nem felel  meg a  bírói függetlenség
            mint garanciális  alkotmányos jog  veszélyeztethetőségét  és
            befolyásolhatóságát alkotmányossá  tevő   "elkerülhetetlenül
            szükséges"-ség és arányosság követelményének. Hosszú idő óta
            sokszor megfogalmazást  nyert az az állítás, amely szerint a
            bírói   függetlenség    hiányában   már    nem   bírói    az
            igazságszolgáltatás. A  bírói  függetlenség  olyan  lényeges
            követelmény és  jog, amelynek  - a fenti határokat átlépve -
            még áttételes  vagy potenciális  sérelme és érvényesülésének
            formai fogyatékossága sem engedhető meg.

                 5.  Megjegyzendőnek   tartom,   hogy   a   Bsz-nek   az
            indítványozók  által   több  tekintetben  támadott  reformja
            következetlen  és   ellentmondásos   megoldásai   abból   is
            fakadnak, hogy  a Bsz módosítását megelőzően nem következett
            be az  Alkotmány bírói  igazságszolgáltatásra vonatkozó szűk
            szavú  fejezetének  megújítása  és  kiegészítése.  Ezzel  is
            magyarázható,  hogy   a  bírósági  szervezet  autonómiájának
            helyzete  és  szerepe  bizonytalan.  Indokolatlan  különbség
            érvényesül  a   Legfelsőbb  Bíróság   és  a   többi  bíróság
            vezetőinek   megbízási   rendjében   és   belső   igazgatási
            hatáskörében. A  Bsz nem  állapít  meg  a  bírósági  vezetők
            számára  pályázati   kritériumokat,  a  vezetőkre  vonatkozó
            garanciális  összeférhetetlenségi   előírások  hiányoznak  a
            törvényből,  a  pályázati  eljárás  második  fordulójában  a
            bírósági önkormányzati  testületek  nem  vesznek  részt,  az
            igazságszolgáltatási igazgatási  jogosítványokkal rendelkező
            bírósági  vezetők   száma  nagy   mértékben  megszaporodott.
            Mindezek  révén     a  már  jelzett  potenciális  lojalitási
            láncolat nem csekély szélességű hálóvá gyarapodott.

                 6. Sem  az  Alkotmánybíróságnak,  sem  a  különvélemény
            írására vállalkozó alkotmánybírónak nem feladata az, hogy az
            alkotmányellenesnek minősített,  illetve tartott  jogszabály
            vagy jogszabályi  rendelkezés  helyett  konkrét  alkotmányos
            megoldást javasoljon a jogalkotónak.  Erre én sem törekszem.
            Többféle rendezés  lehet ugyanis  alkotmányos.  Azt  azonban
            megjegyzem,   hogy    a   bírói   függetlenség   garanciális
            alkotmányos  jogához   az  állam,  illetve  a  törvényalkotó
            objektív intézményvédelmi  kötelezettsége kapcsolódik. Ennek
            keretében  a   jogalkotó  köteles   e  jog  érvényesüléséhez
            szükséges  feltételeket  és  biztosítékokat  létrehozni.  Az
            igazságszolgáltatási hatalmat  megvalósító bíróság  és  bíró
            függetlenségének   meglévő    szervezeti,   státusbeli    és
            ítélkezési   biztosítékai    kiegészítésére,   a   jelenlegi
            alkotmányellenes vagy  korszerűtlen megoldások  felváltására
            alkalmas  lehetőségek   sokszínű  változatait   kínálja   az
            államfői kinevezés,  valamint a  bíróság  független  hatalmi
            ágazati voltához  igazodó bírósági  szervezeti autonómia  és
            önkormányzat megfelelő kapcsolódása.

            Budapest, 1993. június 8.
                                                          Dr. Ádám Antal
                                                           alkotmánybíró

            Dr. Vörös Imre alkotmánybíró különvéleménye

            Ádám  Antal   alkotmánybíró   különvéleményével   egyetértve
            továbbá  úgy  vélem,  hogy  a  bírósági  szervezetről  szóló
            1972.évi  IV.törvény   nem  tartalmazza  a  bírói-ítélkezési
            függetlenség  garanciáit,   és  ezek   az  említett  törvény
            valamely rendelkezése  alkotmányos értelme  megállapításával
            sem lelhetők fel.

                                         I.

            A bírói  hatalom -  a hatalommegosztásnak az Alkotmány által
            intézményesített, és Ádám Antal alkotmánybíró e határozathoz
            fűzött különvéleményében  említett rendszerében - funkcióját
            tekintve elvileg különbözik a többi hatalmi ágtól.

                 1. A  bírói hatalom   általános vonása a jogalkalmazás,
            különös sajátossága  az  egyedi    jogvita  eldöntése.  Ebbe
            beleértődik  a   büntetőítélet  is,  mivel  az  is  egyfajta
            jogvitát dönt  el. Mindezen vonások azonban nem fejezik ki a
            bírói-ítélkezési hatalomnak  azt a  specifikumát, hogy  ez a
            hatalmi  ág   olyan  -  vitatott  vagy  megsértett  -  jogra
            vonatkozó, különleges eljárásban meghozott döntést involvál,
            amely az érintettekre nézve kötelező erejű és végrehajtható.
            Ez az  egyedi döntés  mind a  törvényhozó, mind a végrehajtó
            hatalomtól függetlenül  születik  meg.  Amennyiben  pedig  e
            hatalmi ágakkal  kapcsolat  áll  fenn,  az  semmiképpen  sem
            befolyásolhatja a döntés önállósult jellegét.

                 A bírói hatalom egyik specifikuma a többi hatalmi ággal
            szemben a  jogsértések ellenében  a jog  épsége megőrzésének
            funkciója: a  szabály szabály  marad megsértése ellenére is.
            Ezért osztotta  meg, választotta  el az  Alkotmány 45.§  (1)
            bekezdése e  funkciót a  többitől. A  jog épségének alapvető
            jelentőségét a  büntetőjog  vonatkozásában  hangsúlyozta  az
            Alkotmánybíróság korábbi  gyakorlata is  (ld.  Szabó  András
            alkotmánybíró párhuzamos  véleményét  a  23/1990.(X.31.)  AB
            határozathoz).

                 A bírói  hatalom másik  specifikuma az, hogy a jogot az
            eseti jogvita  eldöntésén keresztül  konkretizálja és tovább
            is fejleszti.

                 A bírói hatalom harmadik specifikuma továbbá az, hogy a
            bírói  hatalom  nem  testesít  meg  politikai hatalmat. Tőle
            politikai kezdeményezés nem indul ki, döntései nem politikai
            jellegűek, így politikai felelőssége sincs. Minthogy a bírói
            hatalom egyetlen funkciója a jog épségének az egyedi jogvita
            eldöntésén: az  ítélkezésen, a  jogszolgáltatáson keresztüli
            megőrzése, a  bírói  hatalom  funkciójához  olyan  szervezet
            konstituálódik,  amely   csupán  e   funkció   gyakorlásának
            szervezeti-intézményi feltétele,  de nem  önálló  politikai-
            hatalmi tényező.

                 2. A  bírói-ítélkezési hatalom  e funkcióját  hatásköri
            odarendelés szempontjából  az  egyedi  jogvita  eldöntésében
            megnyilvánuló ítélkezés  monopóliuma   fejezi ki:  "A Magyar
            Köztársaságban az  igazságszolgáltatást a Magyar Köztársaság
            Legfelsőbb  Bírósága,   a  Fővárosi   Bíróság  és  a  megyei
            bíróságok,  valamint   a   helyi   bíróságok   gyakorolják."
            (Alkotmány 45.§ (1) bekezdés).

                 3. A  bírói-ítélkezési hatalom  is kapcsolatban áll más
            hatalmi ágakkal,  specifikumai  nem  jelentenek  alkotmányos
            izoláltságot.  E   kapcsolat  jellege   azonban   alapvetően
            különbözik a  törvényhozó és  a  végrehajtó  hatalom  egymás
            közötti   viszonyától.    Míg   azok   egymással   kölcsönös
            egyetértési,   befolyásolási   és   ellenőrzési   hatáskörök
            bonyolult hálózatával  vannak összekötve,  és ezen keresztül
            egymást kölcsönösen  korlátozzák és ellensúlyozzák, a bírói-
            ítélkezési hatalom  funkciójának jogi  természete az  előbbi
            kettőhöz képest  alapvetően  más.  Kölcsönös  korlátozás  és
            ellensúlyozás ugyanis  csak egymáshoz  közelálló  természetű
            tevékenységek  között   képzelhető  el.  A  bírói-ítélkezési
            hatalmi ág  alkotmányos  korlátait  ezért  nem  önmagában  a
            végrehajtó hatalom szervezetéhez, vagy a törvényhozó hatalom
            szervezetéhez való  viszonyában, hanem  a törvénynek  és más
            jogszabályoknak:  általában   véve  a  jogszabályoknak  való
            alárendeltségben kell keresni.

                 A  bírói-ítélkezési   hatalmi  ágnak   tehát   egyetlen
            korlátja  van:   a  törvénynek,   a  jogszabályoknak    való
            alárendeltség. Más  hatalmi  ág  szervezetétől  való  függés
            kizárt, amely   azonban  más hatalmi  ágak szerveivel való -
            alkotmányos garanciák  melletti - kapcsolatot nem zár ki. Ez
            a következőket jelenti.

                 3.1. Az  Alkotmány 50.§  (3)   bekezdése rögzíti azt az
            elvet, miszerint  a bírák  függetlenek és  csak a törvénynek
            vannak alárendelve.

                 a) Ez egyfelől azt jelenti, hogy a bíróságok hivatalból
            nem indíthatnak  eljárást.  Az  ex  officio  eljárás-indítás
            tilalma a bíróság -  hatalommegosztásbeli funkciójából adódó
            - garanciális jellegű alkotmányos korlátozása.

                 b) Másfelől  viszont a törvénynek való alárendeltségnek
            van egy negatív és egy pozitív jelentéstartalma.

                 ba) A  negatív jelentéstartalom  azt fejezi  ki, hogy a
            bírák, és  rajtuk keresztül  (minthogy a  bírák  összességét
            megtestesítő bírói  szervezet  hordozza  a  bírói-ítélkezési
            hatalmat)  a  bírói-ítélkezési  hatalom  a  törvényen  kívül
            senkinek és semminek nincs és nem is lehet alárendelve.

                 bb) A  pozitív jelentéstartalom  azt fejezi  ki, hogy a
            törvénynek viszont a bírói-ítélkezési hatalom abszolút módon
            alá van  rendelve. Ez  a bírói-ítélkezési  hatalom  egyetlen
            igazi korlátja, de ez  abszolút korlátja is.

                 A bírói-ítélkezési  hatalomnak tehát nem lehet korlátja
            a törvényhozói,  vagy a  végrehajtói hatalom  szervezete, az
            ezekkel való  szervezeti  összekapcsolódás  mikéntje,  hanem
            csakis a - többek között - általuk megalkotott jogszabályok,
            ideértve az  anyagi és  eljárási szabályokon  túl például  a
            bírósági  szervezet,   a   bíró   jogállása,   a   bíróságok
            költségvetése meghatározását is.

                 A törvénynek,  a jogszabályoknak való alárendeltség nem
            zárja ki  más hatalmi  ágak -  így a  végrehajtó  hatalom  -
            segítő,   adminisztratív   teendők   járulékos   ellátásában
            kifejeződő  -   részvételét   a   bírói-ítélkezési   hatalom
            szervezetének    működtetésében.     Ez    adott     esetben
            elképzelhetővé   teszi    a      végrehajtó   hatalomnak   -
            funkciójából,   és  ehhez  kapcsolódó  hatáskörei  által  az
            igazságügyi  politika  megvalósításáért  viselt    politikai
            felelősségéből adódóan  -  megfelelő  alkotmányos  garanciák
            mellett akár a bírák kinevezésében való részvételét is.

                 3.2.  A   bírói-ítélkezési  hatalom   törvénynek   való
            alárendeltségében  megvalósuló   korlátozása  fenti  pozitív
            jelentéstartalmának azonban  van egy  - az  Alkotmány  által
            külön, kiemelten  is védelemre  érdemesített, mert  jelentős
            alkotmányos értéket  megtestesítő  -  aspektusa.  A  bíróság
            egyedi jogvitát  eldöntő   határozata  mögött  mindig  az  a
            vélelem húzódik meg, hogy az formailag egy előzetes döntésen
            - jogszabályon - alapul  és tartalmilag annak meg is felel.

                 Ha bebizonyosodik,  hogy a  döntés -  a bírói határozat
            (ítélet vagy  végzés) -  nem felel meg a jogszabályoknak, ez
            azt   jelenti,    hogy   a    bírói   hatalom   túllépte   a
            hatalommegosztásnak az  Alkotmány által  konstituált rendjét
            és -  a magyar  Alkotmány által  lehetővé nem  tett módon  -
            közvetetten  bár,  mégis  bizonyos  értelemben  az  előzetes
            döntés:  a  jogszabály  megalkotására  jogosult  hatalmi  ág
            funkciójának gyakorlása  területére tévedt.  A bírói hatalmi
            ág  eme   "eltévelyedésének"  szankciója   szigorú,   egyben
            alkotmányos szempontból  garanciális is.  Ha bebizonyosodik,
            hogy a  bírói döntés nem felel  meg  a jogszabályoknak,  azt
            nem  lehet  végrehajtani,  sőt:  ellene  jogorvoslatnak  van
            helye, melynek  során az  ilyen határozatot megsemmisítik. A
            jogorvoslathoz való,  az  Alkotmány  57.§  (5)  bekezdésében
            rögzített jog  tehát  nem  egyszerűen  az  egyént  megillető
            alkotmányos  alapjog,  hanem  a  hatalommegosztás  Alkotmány
            által meghatározott  rendje betartásának alapvető és szigorú
            garanciája. A  jogorvoslathoz való  jog  a  hatalommegosztás
            szempontjából fejezi  ki azt  a követelményt,  hogy a bírói-
            ítélkezési hatalmi  ág úgy  gyakorolja funkcióját, hogy az a
            hatalommegosztásból  adódó   funkciójával  és   hatáskörével
            kompatibilis legyen.

                 (Megjegyzendő, hogy  a jogszabályoknak  való megfelelés
            nemcsak  a   bírósági,  hanem  más,  például  közigazgatási-
            hatósági határozatban  megjelenő jogalkalmazással szemben is
            követelmény.)

                 3.3.  A   bírói-ítélkezési   hatalom   következésképpen
            kellően  korlátozott   a   jogszabályoknak   való   tartalmi
            alárendeltség révén  ahhoz, hogy  a  hatalommegosztás  adott
            alkotmányos rendszeréből adódó hatáskörét ne lépje túl.

                 A  bírói-ítélkezési   hatalomnak   ezért   egyetlen   -
            szükséges,   de    egyben   elégséges    -   korlátozása   a
            jogszabályoknak  való   alárendeltség.  A  hatáskör-túllépés
            megakadályozása céljából: a hatalommegosztás adott rendszere
            megóvásának céljából  a másik  hatalmi ág  általi szervezeti
            korlátozás, különösen a végrehajtó hatalom általi szervezeti
            korlátozás nem  vezethető le.  Ilyen  szervezeti  korlátozás
            például a  végrehajtó hatalom  alkotmányos garanciák nélküli
            kinevezési joga, vagy az ebben való közreműködés, részvétel.
            Alkotmányos  garanciák  mellett  viszont  olyan  alkotmányos
            megoldásról lehet  szó, amely  éppen nem  a hatáskörtúllépés
            megakadályozására,   hanem   a   megosztott   hatalmi   ágak
            együttműködésének    intézményesítésére,     a    megosztott
            államhatalom - működőképessége biztosítása érdekében történő
            - szervezeti újraegyesítésére irányul.

                 3.4.  A   bírói  hatalom   konkrét   jogvitát   eldöntő
            tevékenysége során  a jogot  alkalmazva azt  értelmezi,  sőt
            tovább is  fejleszti, de  ez a törvénynek, a jogszabályoknak
            való alárendeltségen nem változtat. A bírósági jogalkalmazás
            az adott  jogvita eldöntésének keretei között - különösen az
            elkerülhetetlen  jogszabályértelmezés   keretei   között   -
            természetszerűen  visel   magán  olyan   jegyeket,  melyeken
            keresztül tevékenysége  -  különösen  a  Legfelsőbb  Bíróság
            esetében -  a jogalkotás  határán járhat.  A jogértelmezésre
            azonban vagy  az adott  jogvitához kötődően,  vagy a  tartós
            jogalkalmazási    gyakorlat     egységének     biztosítására
            irányulóan, ezek függvényében, ezek által feltételezetten és
            ezek keretei között kerül sor.

                 3.5. A  bírói-ítélkezési hatalom  tehát  alapvetően  és
            közvetlenül nem  veheti át a jogalkotás funkcióját egyik - a
            hatalommegosztás rendjében  erre  feljogosított  -  szervtől
            sem.  Ugyanakkor   a  bírói   hatalom  más  hatalmi  ágak  -
            alkotmányos  garanciákat   nélkülöző  -  szervezeti  jellegű
            beavatkozásaitól való  - alkotmányosan garantált - megvédése
            biztosítja a  Magyar  Köztársaság  polgárainak  a  "jogot  a
            joghoz".

                                        II.

                 1.  A  bíróságokról  szóló  1972.évi  IV.törvénynek  (a
            továbbiakban:   Bsz)   az   1991.évi   LXVII.törvénnyel   (a
            továbbiakban  Bsz-módosítás)   történő  módosítása  előtt  -
            tekintettel az  Ádám Antal alkotmánybíró jelen ügyhöz fűzött
            különvéleményében kimutatott,  a  végrehajtó  hatalom  és  a
            bírói-ítélkezési  hatalom   közötti  potenciális   függőségi
            láncolatra -  a Bsz  nem  volt  képes  biztosítani  a  bírói
            függetlenség  érvényesülését.   Még  inkább   igaz  ez,   ha
            tekintettel  vagyunk   arra,  hogy  a  bírói  határozat  nem
            elszigetelten, nem  a bíró  személyére korlátozódva, hanem a
            bírósági szervezetbe  a személyi  és tárgyi feltételek által
            beágyazottan és  azok által  is meghatározottan alakul ki és
            születik meg. Az 53/1991. (X.31.) AB határozathoz Ádám Antal
            alkotmánybíróval közösen  írott különvéleményünket - amely a
            Bsz. 51.§ (2) bekezdése a) és b) pontját alkotmányellenesnek
            vélte  -   fenntartom.  Úgy  gondolom,  hogy  e  jogszabályi
            rendelkezések  alkotmányellenességét  a  jelen  határozathoz
            fűzött    különvéleményben     fentiekben     megfogalmazott
            alkotmányossági aggályok megerősítik.

                 2. Azt  kell tehát  vizsgálni, hogy  a Bsz-módosítás  e
            tekintetben hozott-e  érdemi változást,  amely  az  1991-ben
            kifejtett  álláspont   felülvizsgálatát  tenné   indokolttá?
            Alkotmányossá vált-e garanciák beépítésével (a Bsz-módosítás
            elfogadásával) az  igazságügyminiszternek a bírói-ítélkezési
            hatalomba való szervezeti bekapcsolódása?

                 2.1.  A   bírói  függetlenség  sérelme  nem  csupán  az
            Alkotmány 50.§  (3) bekezdésének  sérelme. Ez az alkotmányos
            elv  ugyan   csak  a   bírókra,  és   -  minthogy   a  bírói
            függetlenséget összességük:  a bírói  szervezet  hordozza  -
            magának  az   egész  bírói  szervezetnek  a  függetlenségére
            vonatkozó alkotmányos elv.

                 Az Alkotmány  57.§ (1) bekezdése ugyanakkor mindenkinek
            alkotmányos alapjogaként  fogalmazza meg  ahhoz való  jogát,
            hogy  jogait   és  kötelességeit,   az  ellene  emelt  vádat
            független és pártatlan bíróság igazságos tárgyaláson bírálja
            el. Jóllehet helyes értelmezés mellett már az Alkotmány 50.§
            (3)  bekezdése   sem   korlátozható   a   bíró   személyének
            függetlenségére,  az   57.§  (1)  bekezdése  kifejezetten  a
            bíróság,  mint   intézmény  függetlenségéről   szól.  E  két
            alkotmánybeli rendelkezés  összevetése  alapján  úgy  tűnik,
            hogy indokolt  a bírói-ítélkezési  hatalmi ág függetlenségét
            tekinteni alkotmányos követelménynek.

                 2.2.  A   Bsz  59/A.§   e  tekintetben  kulcsfontosságú
            rendelkezés,  hiszen   a  végrehajtó  hatalomnak  a  Bsz-ben
            intézményesített számos személyzeti-igazgatási jogosítványát
            (Bsz 51.§,  53.§ (2),  (3) és  (4) bekezdés, 56.§ (1) és (3)
            bekezdés, 59.§  (1)  bekezdés,  68.§  (1)  bekezdés)  többek
            között  ez  (is)  lenne  hivatott  alkotmányos  garanciákkal
            körülvenni. A Bsz. 1974-ből származó 51.§ (2) bekezdés a) és
            b)  pontja   ugyanis  a  bírói-ítélkezési  hatalomnak  olyan
            szervezeti  korlátozása,   amelyet  a   benne  foglalt  -  a
            kollektivista   társadalom-politikai   kísérlet   időszakára
            (1948-1989)   jellemző    -   puszta   retorika   (annak   -
            intézményesített garanciák  nélküli -  deklarálása, hogy  az
            igazságügyminiszter  a  bírói  függetlenség  sérelme  nélkül
            biztosítja a  bíróságok működéséhez  szükséges  személyi  és
            anyagi feltételeket  ) nem  tesz  alkotmányossá.  Ilyen  elv
            jogállamban - és az Alkotmány fentiekben kiemelt 50.§ (3) és
            57.§  (1)   bekezdéseinél  fogva   is  -  nem  lehet  puszta
            deklaráció.  Az  elv  csak  akkor  valósítható  meg,  ha  az
            igazságügyminiszter      igazgatási      hatáskörei      nem
            diszkrecionális jellegűek, hanem valamely intézményesített -
            alkotmányos  garanciaként   megjelenő  -   ellenőrzés  alatt
            állnak.

                 2.3. A  Bsz  59/A.§-ában  az  1991-es  Bsz-módosítással
            intézményesített eljárás,  illetve az ennek lefolytatására a
            megyei  bírósági  elnökök  tekintetében  hivatott  összbírói
            értekezlet  érzékelhetően   ilyen   garanciát   szándékozott
            kialakítani.

                 A bírósági  önkormányzat természetesen  nem az egyetlen
            olyan alkotmányos  garancia, amely a végrehajtó hatalomnak a
            bírósági szervezettel  kapcsolatos, annak  működtetése miatt
            elkerülhetetlen  jogosítványai  ellenőrzésére  elképzelhető.
            Minthogy azonban  a Bsz-módosítás  ezt intézményesítette, ez
            vonható alkotmányossági vizsgálat alá.

                 2.4.   A    Bsz-módosítás   által   létrehozott   bírói
            önkormányzati testületek  csak akkor töltik be funkciójukat,
            ha  tevékenységük,  döntéshozatali  eljárásuk  megnyugtatóan
            rendezett. A jelenlegi helyzetben ez a rendezés hiányzik.

                 A  Bsz-módosítás   a  bírósági   elnökök  kinevezésével
            kapcsolatos  testületi   közreműködés  eljárási   szabályait
            egyáltalán nem rendezi. A jogalkotó e szabályok megalkotását
            magára  a   testületre,  mint   önkormányzatra  azonban  nem
            ruházta. A  szabályozás hiányos  volta miatt  olyan joghézag
            keletkezett, amelynek  kitöltése  csak  újabb  jogalkotással
            lehetséges.  A   kitöltés  másik   útja:   a   jogértelmezés
            járhatatlan.  Ezt   a  bírósági   elnökök  kinevezése  körül
            kirobbant vita  - ennek  elemei maguk a viszonylag nagyszámú
            alkotmánybírósági  indítványok  -  jól  igazolják,  mivel  a
            szabályozás hiánya többféle értelmezést tesz lehetővé.

                 Egy  testület   döntését  mindig  szótöbbséggel  hozza:
            személyi kérdésekben  ez azt  jelenti, hogy  az és csak az a
            pályázó élvezi  a testület  bizalmát -  minősül alkalmasnak,
            azaz  az  összbírói  értekezlet  által  javasoltnak  -,  aki
            szótöbbséget kapott.

                 Először:  tisztázatlan   az,  hogy  hogyan  történik  a
            szavazás: nyíltan-e vagy titkosan ?

                 Másodszor:  kérdéses,   hogy  hány   szavazata  van   a
            testületi  tagnak  (bírónak)?  E  tekintetben  két  variáció
            lehetséges:

                 a) a  tagnak egy  szavazata van,  amikor csak  egyetlen
            pályázó szerezhet többséget, de itt is nyitva marad, hogy ez
            a többség  abszolút  vagy  relatív  legyen  (előbbi  esetben
            második szavazási fordulóra lenne szükség);

                 b) minden  bírónak annyi  szavazata van, ahány pályázó;
            ez  esetben   a  testület   több  személyt   is   javasolhat
            kinevezésre, de  természetesen csak  azokat, akik  többséget
            szereztek, ezért  itt is tisztázandó a "többség" minősítése,
            a második  forduló  esetleges  szükségessége,  a  javasoltak
            sorrendje stb.

                 3. A  Bsz-módosítás  által  elgondolt  intézmény  -  az
            önkormányzati  testület   -  elvileg   alkalmas  lehetne   a
            végrehajtó hatalomnak  a bírói  hatalmi ágba való szervezeti
            bekapcsolódása  alkotmányos   garanciáinak   megteremtésére.
            Minthogy azonban  a szabályozás olymértékben hiányos, hogy e
            hiányok, joghézagok  miatt a  testület  önkormányzatnak  nem
            tekinthető,  alkalmatlan   arra,  hogy  -  mint  alkotmányos
            garancia -  alkotmányossági vizsgálat tárgyát képezze. Ez az
            önkormányzatnak   szánt   intézmény   ezért   a   végrehajtó
            hatalomnak a  bírói-ítélkezési hatalom  szervezetébe  a  Bsz
            51.§  (2)   bekezdés  a)   és  b)   pontja  alapján  történő
            bekapcsolódása  alkotmányellenességén   nem  változtat:  nem
            képes biztosítani ennek megfelelően az Alkotmány 50.§ (3) és
            57.§ (1) bekezdéseiben foglalt alkotmányossági követelmények
            megvalósulását sem.

                 A  kérdés   tehát  nem  úgy  merül  fel,  hogy  a  Bsz-
            módosításba foglalt 59/A.§ hiányossága, homályossága folytán
            a jogbiztonság  sérelme okán  alkotmányellenes-e, hanem úgy,
            hogy nem  tekinthető a Bsz olyan alkotmányossági vizsgálatra
            alkalmas intézményének, amely a Bsz 51.§ (2) bekezdése a) és
            b) pontjainak alkotmányellenességén esetleg változtatna.

                 4. Megoldást  nyújthat az a módszer, hogy megkíséreljük
            a Bsz  értelmezése révén  megtalálni - a lehetséges többféle
            közül -  a törvény  alkotmányos értelmét.  Elképzelhető  az,
            hogy ha  a törvénynek, pontosabban a kérdéses rendelkezésnek
            van  alkotmányos   értelme,  az   alkotmányellenesség  címén
            történő megsemmisítés elkerülhető. Ez az út több szempontból
            aggályosnak látszik.

                 4.1.  Törvény   és  más   jogszabály  értelmezésére  az
            Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre.

                 Ezért mutatott  rá az  Alkotmánybíróság -  hatáskörének
            alkotmányos  korlátait   felismerve   -   arra,   hogy   "Az
            Alkotmánybíróságról szóló 1989.évi XXXII.törvény .... 1.§ g)
            pontja értelmében  az Alkotmánybíróságnak  csak az Alkotmány
            rendelkezései tekintetében van értelmezési hatásköre. Önálló
            törvényértelmezési    hatáskör     hiányában    tehát     az
            alkotmányossági  vizsgálat   nem  irányulhat   önmagában   a
            normaszöveg lehetséges  különböző értelmének  és tartalmának
            megállapítására,  hanem   azt  az  Alkotmánybíróság  csak  a
            hatáskörébe  tartozó   kérdés  vizsgálatával  összefüggésben
            végezheti el" (57/1991.(XI.8.) AB határozat).

                 4.2.  A   hatáskör  hiányában   történő  eljáráson  nem
            változtat az sem, hogy arra utólagos normakontroll keretében
            - pontosabban  alkalmával, de kereteit túllépve - kerül sor.
            Ha egy  jogszabálynak többféle - így akár alkotmányellenes -
            értelmezési lehetősége  (is) van, azt az Alkotmánybíróság az
            Alkotmányból  és   az  Alkotmánybíróságról   szóló  1989.évi
            XXXII.törvényből (a  továbbiakban:  Abtv)  fakadóan  köteles
            megsemmisíteni.

                 Mindaddig ugyanis,  amíg az  Alkotmánybíróságnak önálló
            jogszabályértelmezési hatásköre  nincs, az  alábbiakra  kell
            figyelemmel lenni.

                 Nem  elegendő  -  véleményem  szerint  -  az,  hogy  az
            alapjogokra vonatkozó jogszabálynak legalább egy alkotmányos
            értelmezési lehetősége  legyen. Először:  a jogszabálynak  -
            jóhiszemű értelmezés  mellett -  csupán egyetlen értelmezése
            lehet. Ha  többféle értelmezési lehetőség van, akkor az - ha
            alapjogokról van  szó  -  a  jogbiztonság  sérelme  okán  az
            Alkotmánybíróság állandó  gyakorlata szerint  önmagában véve
            alkotmányellenes.

                 Másodszor:   a   jogszabály-értelmezésnek   alkotmányos
            értelmezéshez  kell   vezetnie;  a   jogszabály  alkotmányos
            értelmének  nem   csupán  az   egyik   lehetőségnek,   hanem
            bizonyosságnak, garantáltnak kell lennie - ettől alkotmányos
            a jogszabály.

                 Harmadszor:  a  többféleképpen  értelmezhető,  tehát  a
            jogbiztonság  sérelme   okán  -   adott  esetben   (alapjogi
            jogsérelem esetén) - alkotmányellenes, ezért megsemmisítendő
            jogszabály alkotmányos értelmének az Alkotmánybíróság általi
            megállapítása  megkerüli   -  és   ezáltal  fellazítja  -  a
            jogszabály megsemmisítésének kötelezettségét.

                 Negyedszer:   az    alkotmányellenes   jogszabály   eme
            "kímélete" - burkolt hatályban tartása - nem vezet akkor sem
            az    alkotmányellenesség     kiküszöböléséhez,    ha     az
            Alkotmánybíróság határozatai  egyébként -  az Abtv  27.§ (2)
            bekezdése alapján  - mindenkire  kötelezőek.  Az  Abtv  ezen
            rendelkezésének  hatáskör   híján  hozott  határozat  esetén
            ugyanis nincsen relevanciája.

                 4.3. Mindezeken  túlmenően további  aggályokat kelt  az
            alkotmányellenességnek     jogszabályértelmezéssel      való
            megszüntetése.

                 a) Az  Alkotmánybíróság ezzel  ugyanis  kiterjeszti  az
            Abtv  szerint   az   Alkotmányra   korlátozott   értelmezési
            hatáskörét a  jogrendszer egészére.  Véleményem  szerint  az
            Alkotmánybíróság  nem   vállalhat  szerepet   -  mintegy   a
            jogalkalmazás  legfőbb   őreként  -   a  teljes  jogrendszer
            autentikus értelmezésében.  Ilyen funkció  sem az  Abtv-ből,
            sem  az   Alkotmányból  nem  vezethető  le,  tekintettel  az
            Alkotmány által  a bíróságok  számára biztosított, az egyedi
            jogviták   mikénti    eldöntésére    vonatkozó    ítélkezési
            monopóliumra  (45.§   (1)  bekezdés).  Ilyen  hatásköre  más
            alkotmánybíróságnak  van,   azonban   a   magyar   Alkotmány
            rendszere, különösen  a bíróságokra  vonatkozó,  valamint  a
            bírósági   szervezet    és   az   Alkotmánybíróság   közötti
            hatáskörmegosztást megfogalmazó  Abtv a  hatalmi ágak  olyan
            megosztását  és   együttműködését   kodifikálja,   amely   a
            jogszabályértelmezésből   az   Alkotmánybíróságot   jelenleg
            kizárja. Ilyen  hatáskör  gyakorlása  a  Legfelsőbb  Bíróság
            vonatkozó  hatáskörének  megkettőzését  jelentené,  amely  -
            normatív    alap     híján    -    jogértelmezési-ítélkezési
            (jogalkalmazási) konfliktusok árnyékát vetíti előre.

                 b)   A    jogszabályértelmezési   hatáskör   gyakorlása
            ugyanakkor  egy   további   következménnyel   is   jár.   Az
            Alkotmánybíróság   ezzel    az   utólagos   normakontrollhoz
            kapcsolódóan     felvállalja     egyedi     jogalkalmazásban
            megnyilvánuló aktusok  alkotmányossági felülbírálatát is, és
            ezzel még  a bírói  hatalmi ág által gyakorolt jogalkalmazás
            felülbírálatán    is     túlterjeszkedik.    Kiterjed     az
            alkotmányértelmezés   kapcsán    egyedi   hatáskör-gyakorlás
            alkotmányossá vagy  alkotmányellenessé minősítésére az egész
            végrehajtó hatalom tekintetében (amint ezt burkoltan a jelen
            határozat a  felvállalt és  követett megoldási  koncepcióból
            kényszerítően  következően   tartalmazza  is),  sőt  bármely
            szervre  (például   az  önkormányzatokra   is),   amennyiben
            jogszabály alapján jár el.

                 Mindezek  alapján  arra  lehet  következtetni,  hogy  a
            többféleképpen    értelmezhető     jogszabály    alkotmányos
            értelmének  -  megsemmisítés  helyetti  -  megállapítása  az
            Alkotmánybíróság  hatáskörének   olymértékű   kiterjesztését
            jelenti, amely  - megfelelő  jogszabályi  korlátok  híján  -
            reálissá  teszi  az  "alkotmánybírósági  kormányzás"-nak  az
            Alkotmánybíróság   által   korábban   elutasított-elhárított
            veszélyét (31/1990.(XII.l8.) AB határozat).

                                        III.

                 1.   Összefoglalva    megállapítható,   hogy    a   Bsz
            módosításában intézményesített  bírói önkormányzatnak  szánt
            testület nem  változtatott a  bírói függetlenség alkotmányos
            elvének (50.§  (3) bekezdés)  és a  független bíróság általi
            elbíráláshoz való  alkotmányos jognak  (57.§ (1) bekezdés) a
            sérelmén.  A   Bsz  59/A.§-a   alkotmányellenessége   -   az
            alkotmányossági vizsgálatra alkalmatlan voltánál fogva - nem
            merül fel.  Változatlanul fennáll ugyanakkor a Bsz. 51.§ (2)
            bekezdése a)  és b) pontjának az Alkotmány említett 50.§ (3)
            és    57.§     (1)    bekezdéseibe     ütközésből     fakadó
            alkotmányellenessége.

                 2. A  Bsz.  51.§  (2)  bekezdés  a)  és  b)  pontjaiban
            megtestesített igazságügyminiszteri  jogosítvány  ugyanis  a
            végrehajtó és  a bírói-ítélkezési  hatalmi ág  közötti olyan
            szervezeti összekapcsolódást intézményesít, amelyre a bírói-
            ítélkezési hatalmi  ág korlátozásához  (lévén annak egyetlen
            tartalmi  korlátja  a  jogszabályoknak  való  alárendeltség)
            nincsen  szükség.   Szervezeti  kapcsolatra   a   megosztott
            államhatalom  szervei  között,  a  hatalmi  ágak  között  az
            egységes    államszervezet    működőképessége    biztosítása
            érdekében van  szükség. Egyébként azonban a bírói-ítélkezési
            funkció   a   végrehajtó   hatalom   legkisebb   érintésétől
            óhatatlanul   megromlik.   Ugyanakkor   a   működőképességet
            biztosító  kapcsolat   kodifikálására  is   csak   megfelelő
            alkotmányos garanciák mellett van lehetőség. Ilyeneket a Bsz
            nem tartalmaz.

                 3. A  Bsz szabályozási koncepciójában a végrehajtó és a
            bírói-ítélkezési  hatalom   alkotmányos   garanciák   nélkül
            kapcsolódik  össze.   Az  alkotmányellenes  összekapcsolódás
            azzal a  következménnyel  jár,  hogy  a  végrehajtó  hatalom
            annyiban,  amennyiben   egyedi  jogalkalmazást  gyakorol,  e
            tekintetben kikerül  a bírói-ítélkezési  hatalom ellenőrzése
            alól. Ez viszont további alkotmányellenességet eredményez.

                 Lehetetlenné válik ugyanis azon alkotmányos követelmény
            megvalósítása,  amely   -  a   jogállamiság  egyik  alapvető
            garanciájaként -  előírja azt,  hogy a bíróság ellenőrizze a
            közigazgatási határozatok törvényességét (Alkotmány 50.§ (2)
            bekezdés).

                 Az Alkotmány  eme  rendelkezése  első  ránézésre  ugyan
            egyszerűen alapjog, azonban a valóságban ennél jóval több: a
            végrehajtó   hatalom    és   a    bírói-ítélkezési   hatalom
            elválasztásának alkotmányos  garanciája. Garancia  annyiban,
            amennyiben megakadályozza, hogy a végrehajtó hatalom átvegye
            - mégpedig  végső fórumként,  a jogalkalmazás  során  egyedi
            jogvitákat   végleg    eldöntve,   továbbá    jogokról    és
            kötelezettségekről végérvényesen döntve - a bírói ítélkezési
            hatalmi ág  egyedi  jogviták  eldöntésében  intézményesített
            ítélkezési monopóliumának egy részét.

                 4.  Az   Alkotmány  által  teremtett  hatalommegosztási
            rendszer szempontjából ez aggályos.

                 Az  Alkotmány   dinamikus   egyensúlyt   teremtett   az
            államszervezetben a hatalmi ágak megosztása révén.

                 A  hatalommegosztásnak   a  magyar  Alkotmány  szerinti
            rendszere az  egyénnek az  egységes államhatalom túlsúlyától
            való megvédésén  túlmenően a hangsúlyt a hatalomkoncentráció
            megakadályozására helyezi.  Ennek  eszköze  a  hatalmi  ágak
            megosztása és  dinamikus újraegyesítése.  A hatalommegosztás
            során az  egységes államhatalmat - az egyén védelmén kívül -
            a funkciók  megfelelő  ellátásának  érdekében  is  meg  kell
            osztani. E  megosztott  funkciókhoz  rendelt  hatáskörök  és
            szervezetek egymással  azért hozandók dinamikus kapcsolatba,
            hogy a megosztott államszervezet ismét működőképessé váljék.
            Az   Alkotmány    az   államhatalmat    éppen    ezen    elv
            érvényrejuttatása  érdekében   (is)  határozott  kontúrokkal
            körülírt, egyben hatásköri korlátokkal körülhatárolt szervek
            konstituálásával hozza  létre. E  szervek jogosítványai  - a
            világosan definiált  funkciójukból  következően  -  elegendő
            alkotmányos  biztosítékot   nyújtanak   arra   nézve,   hogy
            alkotmányos hatásköröket - az Alkotmány általi odarendelésre
            fittyet hányva  - az  egyik hatalmi  ág a másiktól ne vonjon
            el.

                 5.  Ha  az  alkotmányos  hatalommegosztás  garanciái  a
            törvényekkel és  más  jogszabályokkal  történő  megvalósítás
            során ténylegesen  nem jönnek létre, vagy csak a deklarációk
            szintjén  léteznek,  de  megsértésük  következmények  nélkül
            marad, megbomlik  a hatalommegosztásnak  az Alkotmány  által
            konkrétan kodifikált dinamikus egyensúlya.

                 Ha  alkotmányos  garanciák  a  hatalomeltolódásnak  nem
            állják útját, vagy azok a törvény egyértelmű rendelkezésének
            hiánya folytán kijátszhatók, hatalomeltolódás következhet be
            az egyes hatalmi ágak között, de - ami különösen veszélyes -
            a  végrehajtó  és  a  bírói-ítélkezési  hatalom  között  is.
            Formálissá  válhat   így  például   az  Alkotmány  57.§  (5)
            bekezdésébe    foglalt,     különösen    a     közigazgatási
            határozatokkal szembeni jogorvoslathoz való jog is.

                 A  hatalomeltolódás   a  hatalom   nemkívánatos  és  az
            Alkotmány  által  mindenkire  nézve  kötelezően  konstituált
            hatalommegosztási rendjéhez  képest, azzal ellentétbe kerülő
            koncentrálásához  vezethet.  Ez  viszont  már  a  megosztott
            államhatalom  (hatáskörökből  adódó)  dinamikus  egyensúlyát
            bontja meg,  ezen keresztül  végeredményben a  hatalmi  ágak
            együttműködéséből    kialakuló    egységes    államszervezet
            alkotmányos  alapjait  torzíthatja  el.  Az  ilyen  torzulás
            megakadályozására csakis  az Alkotmány  50.§ (2),  50.§ (3),
            57.§  (1)   és  (5)   bekezdéseinek  megfelelő   alkotmányos
            garanciák kiépítése és következetes betartatása képes.

            Budapest, 1993. június 8.
                                                          Dr. Vörös Imre
                                                           alkotmánybíró
              .
              English:
              English:
              .
              Petition filed:
              .
              Subject of the case:
              .
              The appointment of judges
              Number of the Decision:
              .
              38/1993. (VI. 11.)
              Date of the decision:
              .
              06/08/1993
              Summary:
              Under Hungarian law, the Minister of Justice has several powers in appointing the presidents of the courts at different levels. The amendment to the Judiciary Act in 1991 introduced new self-governing institutions (judicial councils), but did not abrogate the Minister's powers. Therefore claimants challenged the constitutionality of the Act. The Constitutional Court upheld the validity of the law, but defined the constitutional requirements of the appointments. The appointment of judges by another branch (e.g. the executive) must be counterbalanced by the judiciary or by another branch. In the case of participation by the judiciary, their opinion should substantially determine the appointment.
              .
              CODICES summary:
              http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1993-2-011
              .