English

Hungarian
Ügyszám:
.
240/B/1990
Előadó alkotmánybíró: Lábady Tamás Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 57/1991. (XI. 8) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1991/272
.
A határozat kelte: Budapest, 11/05/1991
.
.
A határozat szövege (pdf):
    .
    A határozat szövege:
    .
    A határozat szövege:
                   A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

      Az  Alkotmánybíróság   Jánosi   Antal   budapesti   lakos
      alkotmányjogi  panasza   és   más   indítványozók   által
      jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítása
      és megsemmisítése iránti egyesített indítványok tárgyában
      - dr.  Kilényi Géza és dr. Schmidt Péter alkotmánybírónak
      a   határozat    A/   rész    1.    pontjára    vonatkozó
      különvéleményével - meghozta a következő

                            határozatot:

      A/

      1.  Az  Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  a  gyermek
      vérségi származása kiderítéséhez való jogának a törvényes
      képviselő  korlátlan   perindítási   jogosultsága   útján
      történő végérvényes elvonása alkotmányellenes.

      Az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy  a házasságról, a
      családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 44.
      §    (1)     bekezdésének     következő      rendelkezése
      alkotmányellenes:  " teljesen  cselekvőképtelen  jogosult
      helyett azonban  - a  gyámhatóság  hozzájárulásával  -  a
      törvényes képviselő léphet fel. "

      Ezért  az   Alkotmánybíróság  e  rendelkezést  1992.  évi
      március hó 31. hatállyal megsemmisíti.

      A   megsemmisítés  folytán a  törvény 44. § (1) bekezdése
      az alábbi szöveggel marad hatályban:

      " 44. §  (1) Az  apaságnak  és  az anyaságnak, továbbá az
      utólagos házasságkötés hatályának bírósági megállapítását
      keresettel lehet  kérni, s keresettel lehet megtámadni az
      apaság vélelmét is. A pert a jogosultnak személyesen kell
      megindítania."

      2. Az  Alkotmánybíróság a  házasságról, a  családról és a
      gyámságról   szóló  1952.  évi  IV.  törvény  43.  §  (5)
      bekezdése, továbbá a polgári perrendtartásról szóló 1952.
      évi    III.     törvény     293.    §    (2)    bekezdése
      alkotmányellenességének     megállapítására      irányuló
      indítványokat    és     e    jogszabályi    rendelkezések
      megsemmisítése iránti kérelmeket elutasítja.

      B/

      Az  Alkotmánybíróság   megállapítja,  hogy  Jánosi  Antal
      budapesti  lakos   panaszolt  ügyében   a  megsemmisített
      jogszabályi rendelkezés nem alkalmazható. Ennek folytán a
      Budai Központi  Kerületi Bíróság  2.P.XII.30.004/1984/66.
      számú  részítéletét,  továbbá  a  Fővárosi  Bíróság  mint
      másodfokú bíróság  54.Pf. 25.286/1986/5. számú ítéletét -
      Jánosi Antal alperes apasága vélelmét megdöntő részében -
      megsemmisíti.

      Az Alkotmánybíróság  elrendeli az  1979.  szeptember  15.
      napján Budapesten a IX. kerületben, Takács Alice Erzsébet
      anyától született és a születési anyakönyv 3223/1979 fsz.
      alatt   bejegyzett    László   Antal    utónevű   gyermek
      vonatkozásában   Jánosi   Antal   apaságának   anyakönyvi
      visszaállítását.

      Az  Alkotmánybíróság   határozatát  a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                Indokolás

        A/

                                   I.

        Jánosi  Antal   alkotmányjogi  panaszával,   továbbá   az
        utólagos     normakontrollra      irányuló     egyesített
        indítványokkal támadott,  a házasságról, a családról és a
        gyámságról szóló  1952. évi IV. törvény ( a továbbiakban:
        Csjt. )   43.  § (5) bekezdése szerint az apaság vélelmét
        a gyermek nagykorúsága elérésétől, a többi jogosult pedig
        a gyermek  születéséről szerzett  értesülése időpontjától
        számított egy  év alatt  támadhatja meg.  A Csjt.  44.  §
        (1) bekezdés  második fordulata   úgy rendelkezik, hogy a
        pert  a   jogosultnak  személyesen   kell   megindítania,
        teljesen cselekvőképtelen  jogosult helyett  azonban -  a
        gyámhatóság  hozzájárulásával  -  a  törvényes  képviselő
        léphet fel.

        A polgári  perrendtartásról szóló  1952. évi III. törvény
        ( a   továbbiakban:  Pp. ) ugyancsak  támadott 293. § (2)
        bekezdése szerint  az  apaság  vélelmét  megdöntő  ítélet
        ellen perújításnak  nincs helye,  ha az apaság vélelmének
        megdöntését követően  a gyermeket valamely személy teljes
        hatályú  apai   elismeréssel  a   magáénak  ismerte   el.
        Ugyanebben az  esetben a  törvényességi óvás  folytán sem
        lehet az  ítéletet az  apaság vélelmét  megdöntő részében
        hatályon kívül helyezni.

                                   II.

        1.   Az    alkotmányjogi    panaszban,    illetőleg    az
        indítványokban kifejtett  álláspont  szerint  az  idézett
        rendelkezések   alkotmányellenesek,    mert   sértik    a
        gyermeknek   családi    jogállása,   vérségi   származása
        tisztázásával  kapcsolatos  alkotmányos  jogát  és  ezért
        ellentétesek az Alkotmány 67. § (1) bekezdésével.
        Eszerint a  Magyar Köztársaságban  minden gyermeknek joga
        van családja,  az állam  és a  társadalom részéről arra a
        védelemre és  gondoskodásra,  amely  a  megfelelő  testi,
        szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.

        2. Jánosi  Antal  alkotmányjogi  panaszában  kifogásolta,
        hogy  a   Budai   Központi   Kerületi   Bíróság   2.   P.
        XII. 30.004/1984/66.  számú   részítéletével   és   ennek
        folytán  a   Fővárosi  Bíróság   mint  másodfokú  bíróság
        54.Pf.25.286/ 1986/5.  számú  -  1986.  november  hó  18.
        napján    jogerőre    emelkedett    -    ítéletével    az
        alkotmányellenes     jogi      szabályozás,     illetőleg
        jogalkalmazási gyakorlat  folytán reá és gyermekére nézve
        konkrét   jogsérelmet    okozott.   Az   alkotmányellenes
        jogszabály  alkalmazása   ugyanis  lehetővé  tette,  hogy
        kiskorú gyermeke  - a  gyámhatóság által  kijelölt  eseti
        gondnok útján  - ellene  keresettel lépjen  fel, amelynek
        eredményeként a  hivatkozott bírósági  ítéletek az  1979.
        szeptember hó  15. napján  Budapesten  a  IX.  kerületben
        Takács Alice  Erzsébet anyától  született és  a születési
        anyakönyv 3223/1979.  fsz. alatt  bejegyzett László Antal
        utónevű, házasságból született gyermeke vonatkozásában az
        apasági vélelmet  megdöntötték és  gyermekét,  akit  több
        éven át egyedül nevelt, tőle elvették.

        Álláspontja   szerint  a Csjt.  44.  §  (1)  bekezdésében
        foglalt  az   a  szabály,   amely  szerint   a   teljesen
        cselekvőképtelen   jogosult    helyett   a    gyámhatóság
        jóváhagyásával a  törvényes képviselő  indíthat  pert  az
        apaság vélelmének  megdöntésére, nem jelentheti azt, hogy
        a kiskorúsága  folytán cselekvőképtelen gyermeket is ebbe
        a körbe  tartozónak kell  tekinteni. Ellenkező  esetben a
        Csjt. 43.  § (5) bekezdésében   a gyermek számára perlési
        jogot  biztosító  szabály  formálissá  válik.  Amennyiben
        ugyanis a  gyermek anyja,  illetőleg a  gyámhatóság által
        kezdeményezett  per   eredményeként  az  apasági  vélelem
        megdől,  a  perújítás  és  egyéb  rendkívüli  perorvoslat
        lehetőségét tíltó  rendelkezésekre tekintettel  a gyermek
        elesik attól  a jogától,  hogy nagykorúságának elérésétől
        számított egy  évig az  apasági vélelem  megdöntését maga
        kezdeményezze.  A   bírósági  eljárás   véglegessége   és
        kétségbevonhatatlansága tehát  elüti a  gyermeket attól a
        legszemélyesebb  jogától,   hogy  vérségi   származásának
        kiderítését maga  kezdeményezze. Az  alkotmányjogi panasz
        érvelése  szerint   a  Csjt.   idézett   rendelkezéseinek
        helytelen értelmezése  alapján kialakult  bírói gyakorlat
        teremti  meg   ezt  az   alkotmányellenes  helyzetet.   A
        jogalkalmazási   gyakorlat  ugyanis a  Csjt.  43.  §  (5)
        bekezdésének azt a rendelkezését, amely szerint az apaság
        vélelmét a  gyermek nagykorúsága elérésétől számított egy
        év alatt  támadhatja meg,  úgy értelmezi  és  alkalmazza,
        hogy ez  a határidő a megtámadás végső határideje, vagyis
        a  megtámadásra   -  a  gyámhatóság  útján  -  a  gyermek
        kiskorúsága idején is törvényes lehetőség van.

        Jánosi Antal  alkotmányjogi  panaszában  e  körülményekre
        tekintettel kérte  az alkotmányellenesség  megállapítását
        és az őt, valamint gyermekét ért jogsérelem orvoslását.

        3.  A   támadott   jogszabályok   alkotmányellenességének
        utólagos  megállapítására  irányuló  további  indítványok
        lényegében az alkotmányjogi panaszban foglaltakkal azonos
        okból és   érveléssel kérték a Csjt. 43. § (5) bekezdése,
        44.  §  (1)  bekezdése,  valamint   a   Pp.  293.  §  (2)
        bekezdése   alkotmányellenességének   a   megállapítását,
        illetve e  jogszabályi rendelkezések  megsemmisítését.  A
        Csjt.    43.   §  (5)   bekezdésével  összefüggésben   az
        indítványok  utaltak   arra  is,  hogy  a  jogalkalmazási
        gyakorlatban  élő  jogszabályértelmezés  eredményeként  a
        perindítási joggal  egyébként egyáltalában nem rendelkező
        anya kezdeményezésével  a gyermek javára már születésétől
        számított, összesen  19 év  áll rendelkezésre  az apasági
        vélelem megdöntése iránti per megindítására akkor, amikor
        a többi jogosult számára a perindítási határidő mindössze
        egy  évre   korlátozott.  Ez   a   különbségtétel   pedig
        diszkriminatív és ezért alkotmányosan nem megengedett.

                                  III.

        Az  Alkotmánybíróság   az  alkotmányjogi   panasz  és  az
        utólagos normakontrollra  irányuló egyesített indítványok
        tárgyában meghallgatta  a Legfelsőbb  Bíróság elnökét, az
        igazságügyminisztert,  a  legfőbb  ügyészt,  a  népjóléti
        miniszter  képviselőjét   és  szakértőként  a  családjogi
        törvény kodifikációjára alakult munkabizottság vezetőjét.

        A Legfelsőbb  Bíróság elnöke  felszólalásában  rámutatott
        arra,   hogy   a   gyakorlat   a   támadott   jogszabályi
        rendelkezéseket  az   alkotmányjogi   panaszban   és   az
        indítványokban  kifejtett   tartalommal   alkalmazza.   A
        gyámhatóságok és  a  bíróságok  jogszabályértelmezése  és
        jogalkalmazása  -   a  Legfelsőbb   Bíróság  által  adott
        iránymutatásnak megfelelően  -  évtizedek  óta  egységes.
        Eszerint   a   Csjt.  43.   §  (5)  bekezdésének  azt   a
        rendelkezését,  hogy   az  apaság   vélelmét  a   gyermek
        nagykorúsága elérésétől számított egy év alatt támadhatja
        meg,  a   jogalkalmazási  gyakorlat   végső   megtámadási
        határidőnek   tekinti.  Ennek folytán  a Csjt.  44. § (1)
        bekezdésének második  fordulatát úgy  értelmezi,  hogy  a
        pert  a   teljesen  cselekvőképtelen  kiskorú  helyett  a
        gyámhatóság   által    kirendelt   eseti    gondnok    is
        megindíthatja.   Álláspontja    szerint    az    érintett
        jogszabályi rendelkezések lehetséges értelmei közül ez az
        értelmezés és  tartalommeghatározás felel  meg a  gyermek
        érdekeinek.

        Utalt arra,  hogy a  támadott törvényi  rendelkezéseket a
        Legfelsőbb  Bíróság   P.törv.22.703/1956.   számú   eseti
        döntésében  ilyen   tartalommal  értelmezte   és  ez   az
        értelmezés azóta a jogalkalmazásban elfogadott, töretlen,
        általánosan  alkalmazott,   sőt  a   jogtudomány   is   a
        sérelmezett rendelkezéseknek  egységesen  ilyen  értelmet
        tulajdonít.

        A  Legfelsőbb   Bíróság   elnökével   lényegében   azonos
        álláspontot foglalt  el  és  fogalmazott  meg  a  legfőbb
        ügyész,  a   Népjóléti   Minisztérium   és   a   tudomány
        képviselője is.

                                   IV.

        Az  Alkotmánybíróság   az  alkotmányjogi  panaszt  és  az
        indítványokat  az  alábbiak  szerint  részben  alaposnak,
        illetőleg részben alaptalannak találta.

        1.  Az  Alkotmánybíróságnak  először  abban  a  kérdésben
        kellett állástfoglalnia,  hogy amennyiben  valamely norma
        szövegnek   többféle    lehetséges   értelme    van,   az
        alkotmányossági vizsgálatot  milyen szempontok  és  elvek
        szerint kell lefolytatnia.

        1.1.  Az   Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.
        törvény  ( a   továbbiakban:  Abtv. )   1.  §  g/  pontja
        értelmében  az   Alkotmánybíróságnak  csak  az  Alkotmány
        rendelkezései  tekintetében  van  értelmezési  hatásköre.
        Önálló törvényértelmezési  hatáskör  hiányában  tehát  az
        alkotmányossági  vizsgálat  nem  irányulhat  önmagában  a
        normaszöveg   lehetséges    különböző    értelmének    és
        tartalmának   a    megállapítására,    hanem    azt    az
        Alkotmánybíróság  csak   a  hatáskörébe   tartozó  kérdés
        vizsgálatával összefüggésben végezheti el.

        Amennyiben a bírói gyakorlat és az általánosan elfogadott
        jogértelmezés a normaszöveget - a lehetséges több értelme
        közül  -  egységesen  csak  egy  bizonyos,  meghatározott
        értelemben   alkalmazza,    az   Alkotmánybíróságnak    a
        normaszöveget ezzel  az értelemmel és tartalommal kell az
        alkotmányosság szempontjából  vizsgálnia. Ha ugyanis ez -
        a    gyakorlatban     érvényesülő     normatartalom     -
        megállapítható, az  alkotmányossági vizsgálatnak  abból a
        tényből kell  kiindulnia, hogy  a jogszabály  tartalma és
        értelme  az,   amit  annak   az   állandó   és   egységes
        jogalkalmazási gyakorlat tulajdonít.

        1.2. Valamely  jogszabály  alkotmányossága  nyilvánvalóan
        csak szövegértelme és normatartalma alapján bírálható el.
        Az Alkotmánybíróság  tehát az ún. absztrakt normakontroll
        során sem  pusztán a  jogszabály "betűjét",  hanem  annak
        megállapított értelmét  és szövegtartalmát  veti össze az
        ugyancsak    általa    értelmezett    és    megállapított
        alkotmánytartalommal.  Ha   a   két-   vagy   többértelmű
        jogszabály  a   jogalkalmazási  gyakorlatban  csak  egyik
        értelme   szerint   él   és   kizárólag   e   tartalmával
        realizálódik, az  Alkotmánybíróságnak a  jogszabály másik
        ( többi )  szövegértelmét   és  normatartalmát  nem  kell
        vizsgálódási körébe  vonnia, mert ebben az összefüggésben
        alkotmányossági kérdés  fel  sem  merül.  Az  "élettelen"
        normatartalom  alkotmányosságának   a   megítélése   erre
        irányuló indítvány  ( ABtv 20. § ) hiánya miatt sem lehet
        az alkotmánybírósági eljárás tárgya.

        Mindebből következik,  hogy az  Alkotmánybíróságnak nem a
        normaszöveget  önmagában,   hanem   az   érvényesülő,   a
        hatályosuló és  megvalósuló normát,  azaz az  "élő jogot"
        kell az  Alkotmány  rendelkezéseinek  tartalmával  és  az
        alkotmányos elvekkel összevetnie.

        1.3. Az  Alkotmánybíróság álláspontja  szerint "élő  jog"
        alatt   a    jogszabályt   értelmezett   és   alkalmazott
        tartalmával együttesen kell érteni.

        Az  Alkotmánybíróságnak   az  ABtv   szerint   a   bírói,
        jogalkalmazási     gyakorlat     alkotmányosságának     a
        vizsgálatára nincs  hatásköre. Ez  egyfelől azt  jelenti,
        hogy -  ha a  jogszabálynak többféle értelme van és azt a
        jogalkalmazási gyakorlat sem csak egyféleképpen értelmezi
        -   az   Alkotmánybíróság   az   egységes   jogalkalmazás
        kialakítására nem hozhat jogértelmező döntést, mert ezzel
        a  Legfelsőbb   Bíróság  hatáskörét  vonná  el.  Másfelől
        azonban  jelenti   azt  is,   hogy  amennyiben   valamely
        jogszabály több lehetséges értelme közül a jogalkalmazási
        gyakorlatban csak egyféle tartalommal realizálódik, akkor
        csak ez  a normatartalom  szolgálhat  az  alkotmányossági
        vizsgálat alapjául is.

        Ellenkező esetben ugyanis az Alkotmánybíróság az eljárása
        során    a     hatáskörébe     nem     tartozó     önálló
        jogszabályértelmezést végezne  és éppen  azzal lépné  túl
        hatáskörét, hogy  ennek során  a  jogszabálynak  a  bírói
        gyakorlat által  történt értelmezése helyességét vitatná.
        Ha pedig  az adott  jogszabályértelmezés -  miként az  az
        indítványokkal  támadott   jogszabályok  tekintetében  is
        fennáll  -  a  Legfelsőbb  Bíróság  iránymutató  döntésén
        alapszik,  a  Legfelsőbb  Bíróság  értelmezésétől  eltérő
        normatartalom   megállapítása    a   Legfelsőbb   Bíróság
        hatáskörét sértené.

        Ebből is tehát az következik, hogy mivel a jogalkalmazási
        gyakorlat erre  vonatkozó hatáskör  hiányában  nem  lehet
        tárgya az  Alkotmánybíróság alkotmányossági  eljárásának,
        tartalmilag az  Alkotmánybíróságnak a normaszöveget abban
        az értelemben  kell vizsgálnia, amilyen értelmet annak az
        egységes jogalkalmazási  gyakorlat tulajdonít. Amennyiben
        pedig  a  jogszabály  lehetséges  több  értelme  közül  a
        jogszabály  az   állandó   és   egységes   jogalkalmazási
        gyakorlatban   alkotmányellenes    tartalommal   él    és
        realizálódik,  az   alkotmánybírósági  eljárásban   annak
        alkotmányellenességét meg kell állapítani.

        2. Az  Alkotmánybíróság ezért  a továbbiakban  a támadott
        jogszabályi     rendelkezések      alkotmányosságát     a
        jogalkalmazási   gyakorlat    által   e   jogszabályoknak
        tulajdonított    jogszabálytartalommal     összefüggésben
        vizsgálta.

        A  sérelmezett   rendelkezések  szerint   a   házasságból
        született gyermek vonatkozásában beállt törvényes apasági
        vélelmet -  a gyermek  nagykorúságának elérése  előtt - a
        gyámhatóság  által  kirendelt  eseti  gondnok  a  gyermek
        nevében,  törvényi  korlátozás  nélkül  megtámadhatja.  A
        Csjt. 44.  § (1) bekezdésének   második fordulata szerint
        ugyan a pert a jogosultnak személyesen kell megindítania,
        a teljesen  cselekvőképtelen jogosult helyett azonban - a
        gyámhatóság  hozzájárulásával  -  a  törvényes  képviselő
        léphet fel.  Minthogy a pert a   Pp. 295. § (2) bekezdése
        szerint a  gyermeknek az  apa ellen  kell  indítania,  és
        minthogy a  Csjt. 87.  § (1)  bekezdése   szerint a szülő
        nem képviselheti  gyermekét olyan ügyben, amelynek tárgya
        a gyermek  családi jogállásának  megállapítása, a kiskorú
        gyermek törvényes képviselőjeként a perben sem atyja, sem
        anyja nem járhat el. Ezért a pert - gyakorlatilag az anya
        kezdeményezésére -  a gyámhatóság  által kirendelt  eseti
        gondnok   indítja meg, aki a Ptk. 225. § (3) bekezdésében
        írtak szerint  a gyámmal azonos jogkörben jár el. Mivel a
        kiskorú gyermek törvényes képviselője a törvény szerint a
        szülő vagy  a gyám,  és mivel  az eseti gondnok a gyámmal
        azonos jogkörrel  rendelkezik, az egységes jogalkalmazási
        gyakorlat -  a Legfelsőbb  Bíróság idézett, iránymutatást
        adó eseti  döntése alapján  és annak  meghozatala óta - a
        Csjt.  44.    §   (1)   bekezdése   második   fordulatára
        hivatkozással az  eseti gondnok  keresetindítási jogát  a
        kiskorú nevében következetesen megengedhetőnek tartja.

        Ennek folytán  a gyermek  számára,  illetőleg  a  gyermek
        érdekében az  egyébként perindításra  nem  jogosult  anya
        kezdeményezésére a  gyermek születésétől számított 19. év
        végéig áll  nyitva a  perindítás  lehetősége,  míg  egyéb
        jogosultak számára  ez a  lehetőség csak  egy évig adott.
        Amennyiben pedig  a perindítás sikerre vezet és a bíróság
        ítélete az  apaság vélelmét  megdönti, az  ítélet ellen a
        Pp. 293.  § (2)  bekezdése   alapján  perújításnak  nincs
        helye és törvényességi óvás folytán sem lehet az ítéletet
        az  apaság  vélelmét  megdöntő  részében  hatályon  kívül
        helyezni. Ez  pedig azt  jelenti, hogy  a gyermek számára
        nagykorúságának  elérése  után  már  semmilyen  törvényes
        lehetőség  nem   áll  rendelkezésre,   amellyel   családi
        jogállását  kideríthetné,   illetőleg  annak  tisztázását
        kezdeményezhetné.

        Az   indítványokban   és   az   alkotmányjogi   panaszban
        megfogalmazott álláspont szerint ez a jogi rendezés sérti
        az   Alkotmány  67. §  (1) bekezdését,  mert  eszerint  a
        gyermeknek joga  van a családja, az állam és a társadalom
        részéről arra  a  védelemre  és  gondoskodásra,  amely  a
        megfelelő  testi,   szellemi  és   erkölcsi  fejlődéséhez
        szükséges.

        3. Az  Alkotmánybíróság álláspontja  szerint az Alkotmány
        67. §  (1) bekezdésének  rendelkezését  nem   lehet   úgy
        értelmezni, hogy  az tartalmazza  a gyermeknek  a családi
        álláshoz, a  vérségi családba  tartozáshoz való jogát is.
        Az idézett alkotmányi szabályból csak a tényleges családi
        gondoskodáshoz  való  jogosultság  következik.  Ez  pedig
        nemcsak a  vérségi, hanem  az ún.  szociológiai  családba
        tartozást és  e  család  részéről  való  gondoskodást  és
        védelmet is magába foglalja.

        Rámutat  az  Alkotmánybíróság  ugyanakkor  arra,  hogy  a
        vérségi származás kiderítése, illetőleg az arra vonatkozó
        törvényi vélelem  vitatása, kétségbevonása, mindenkinek a
        legszemélyesebb   joga,  amely az  Alkotmány  54.  §  (1)
        bekezdésében  írt  "általános  személyiségi  jog"  körébe
        tartozik. Az   Alkotmány 54. § (1) bekezdése értelmében a
        Magyar Köztársaságban  minden embernek veleszületett joga
        van az  emberi méltósághoz,  amelytől  senkit  nem  lehet
        önkényesen megfosztani.

        Az   Alkotmánybíróság    a   8/1990.   ( IV.   23. )   AB
        határozatában kifejtette, hogy az emberi méltósághoz való
        jogot  az   ún.  "általános   személyiségi   jog"   egyik
        megfogalmazásának  tekinti.  Leszögezte,  hogy  a  modern
        alkotmányok, illetve  az alkotmánybírósági  gyakorlat  az
        általános  személyiségi   jogot  különféle  aspektusaival
        nevezik meg: pl. a személyiség szabad kibontakoztatásához
        való  jogként,   az  önrendelkezés   szabadságához   való
        jogként,  általános  cselekvési  szabadságként,  avagy  a
        magánszférához való  jogként. Az  általános  személyiségi
        jog "anyajog",  azaz olyan  szubszidiárius alapjog, amely
        az egyén  autonómiájának védelmére  szolgál, ha  az adott
        tényállásra   a    nevesített   alapjogok    egyike   sem
        alkalmazható.

        Az Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  az  "általános
        személyiségi jog"  részét  képezi  az  önazonossághoz  és
        önrendelkezéshez  való   jog  is.  Az  önazonossághoz  és
        önrendelkezéshez való  jog pedig azt is magában foglalja,
        hogy   mindenkinek   a   legszemélyesebb   joga   vérségi
        származását kideríteni,  vérségi jogállását kétségbevonni
        vagy felkutatni, illetőleg az, hogy vérségi származását -
        a vérségi kapcsolatban közvetlenül érintettek körén kívül
        - senki  ne tegye  vitássá. Ennek  a jognak az elvonása a
        mások  által  lefolytatott  korábbi  perléssel,  amelynek
        eredménye kétségbevonhatatlan  és felülvizsgálhatatlan, a
        gyermek identitásához  való jogát  sérti és  ez egyben az
        alkotmányosan   védett    általános   személyiségi    jog
        megsértésével    jár.     Az    Alkotmánybíróság    ezért
        megállapította,  hogy   a  gyermek   vérségi   származása
        kiderítéséhez  való   jogának   a   törvényes   képviselő
        korlátlan   perindítási    jogosultsága   útján   történő
        végérvényes elvonása alkotmányellenes.

        4. Az  Alkotmánybíróság ezek  után azt  vizsgálta, hogy a
        támadott jogszabályok  közül melyik rendelkezés az, amely
        az  "alkotmányellenes   értelmet  és  jogszabálytartalmat
        hordozza", azaz melyik jogszabályhely él a jogalkalmazási
        gyakorlatban alkotmányellenes tartalommal.

        4.1. A Pp. 293. § (2) bekezdésének   alkotmányellenessége
        az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványokkal
        összefüggésben azért  nem állapítható  meg, mert nem ez a
        rendelkezés  az,   amely   önmagában   végérvényessé   és
        felülvizsgálhatatlanná teszi az apasági vélelmet megdöntő
        bírósági  ítéletet.   Mindkét   rendkívüli   perorvoslati
        kérelemnek ugyanis  végső, objektív határideje van. A Pp.
        261.  §   (3)  bekezdése  szerint  az   ítélet   jogerőre
        emelkedésétől  számított  5  év  elteltével  perújításnak
        helye nincs;  e határidő  elmulasztása miatt  igazolással
        élni nem  lehet. A  Pp. 273.  § (1) bekezdése   pedig úgy
        rendelkezik, hogy  a törvényességi  óvás  folytán  hozott
        határozat hatálya  a felekre csak abban az esetben terjed
        ki, ha  a legfőbb ügyész vagy a Legfelsőbb Bíróság elnöke
        a törvényességi óvást az eljárás alapjául szolgáló ügyben
        hozott határozat  jogerőre  emelkedésétől  számított  egy
        éven belül terjeszti elő.

        E rendelkezésekből  következik, hogy  a  kiskorú  gyermek
        helyett   történt  perindítás eredménye  a Pp. 293. § (2)
        bekezdésében írt  rendelkezés hiányában  is  a  gyermekre
        nézve  véglegessé   és  orvosolhatatlanná  válhat.  Ennek
        folytán pedig az alkotmányellenesség nem állapítható meg,
        mert nem  ez a  rendelkezés sérti a gyermek alkotmányosan
        védett, az  önazonossághoz és önrendelkezéshez való jogot
        is magába foglaló általános személyiségi jogát.

        4.2. A  Csjt.  43.  § (5)  bekezdésének  első  fordulatát
        önállóan nem vonta az Alkotmánybíróság az alkotmányossági
        vizsgálat körébe,  mert ezt  a rendelkezést az állandó és
        egységes   jogalkalmazási  gyakorlat a  Csjt. 44.  §  (1)
        bekezdés második fordulatával összefüggésben értelmezi és
        alkalmazza.  Az   előbbi  jogszabályhely  nem  üti  el  a
        gyermeket   attól   a   legszemélyesebb   jogától,   hogy
        nagykorúsága      elérése       után      önazonossághoz,
        önrendelkezéshez  való   jogai  érvényesítése  védelmében
        felléphessen. Eszerint  ugyanis a megtámadás lehetősége a
        gyermek  számára  nagykorúsága  elérése  után  is  adott,
        következésképpen ez  a szabályozás  -  az  indítványokkal
        összefüggésben - önmagában nem alkotmányellenes.

        4.3. Az  alkotmányellenes jogszabálytartalom hordozója az
        egységes   jogalkalmazási  gyakorlatban a Csjt. 44. § (1)
        bekezdésének második  fordulata, annak  folytán,  hogy  a
        jogalkalmazási   gyakorlat    teljesen   cselekvőképtelen
        jogosult  alatt   nemcsak  a   nagykorú  cselekvőképtelen
        személyt érti. Mivel az általánosan elfogadott értelmezés
        szerint a  cselekvőképtelen kiskorú  is e rendelkezés alá
        tartozik, lehetőség  nyílik a gyámhatóság által kirendelt
        eseti   gondnok   törvényi   garanciák   nélküli,   tehát
        gyakorlatilag korlátlan perindítására.

        A   gyermeket   legszemélyesebb   jogának   gyakorlásától
        végérvényesen és  felülvizsgálhatatlanul  ez  az  eljárás
        fosztja meg,  így az Alkotmánybíróság álláspontja szerint
        az alkotmányellenes jogszabálytartalom megállapítására és
        gyakorlati alkalmazására  a Csjt. e rendelkezése szolgált
        alapul,  ezért   az  Alkotmánybíróság   e  jogszabályhely
        alkotmányellenességét   állapította    meg,   egyben    a
        rendelkezést az  AB tv  43. § (4) bekezdése alapján - a
        jövőre   nézve,    1992.   március    31.   hatállyal   -
        megsemmisítette.

        4.4. A  jogbiztonság érdeke  ugyanis megkivánja,  hogy  a
        jogszabály   -   nem   alkotmányellenes   értelemmel   és
        tartalommal  -   a  jogszabályhely  alkotmányosságának  a
        törvényhozó   által   való   helyreállításáig   hatályban
        maradjon. Ellenkező  esetben a  teljesen cselekvőképtelen
        nagykorú jogosult  helyett sem  állna  fenn  a  törvényes
        képviselő  -   gyámhatósági   hozzájárulástól   függő   -
        perindítási joga.

        Ugyanakkor itt  mutat rá  az Alkotmánybíróság  arra, hogy
        álláspontja szerint  a  törvényes  képviselő  perindítási
        jogának  csak   a  korlátlansága   alkotmányellenes.   Az
        Alkotmánybíróság már  több határozatában  megállapította,
        hogy   az  Alkotmány 8. § (2) bekezdése eleve teret enged
        az  alkotmányos   alapjogok  bizonyos  korlátozásának.  A
        nemzetközi jogösszehasonlítás  is  azt  mutatja,  hogy  a
        törvény  által   meghatározott  és   megfelelő   törvényi
        garanciákkal  védett   esetekben  a   vérségi   származás
        kiderítésére -  törvényes képviselő útján - már a gyermek
        kiskorúsága  idején   is  lehetőség  van.  Például  olyan
        esetben, amikor  a gyermek  kiskorúságától függetlenül is
        cselekvőképtelen állapotú és ezért személyes perindításra
        esélye nagykorúsága  elésére után  sincs, vagy  amikor  a
        gyermek  szülei   a  gyermek  születését  megelőzően  már
        hosszabb  ideje,   évek  óta   külön  élnek   stb.  nincs
        alkotmányos  akadálya   a  kiskorú   helyetti  perindítás
        törvénybe foglalásának. A törvényhozó joga és felelőssége
        eldönteni  az   alkotmányosan  védett  önazonossághoz  és
        önrendelkezéshez való jog alkotmányos korlátozhatóságának
        eseteit és  módját,  ez  azonban  az  alapjogok  lényeges
        tartalmának   a  korlátozásával az  Alkotmány  8.  §  (2)
        bekezdése  alapján   nem  járhat.   Ilyen,  az  alapjogok
        lényeges  tartalmát   érintő  rendelkezés   a   törvényes
        képviselő korlátlan  perindítási jogosultsága,  mert az a
        gyermek   legszemélyesebb   jogának   az   érvényesülését
        általánosságban zárja ki, illetőleg korlátozza.

        Az  Alkotmánybíróság   ezért  az   alkotmányos   törvényi
        rendelkezések meghozatalára viszonylag hosszabb határidőt
        állapított meg  és az alkotmányellenes rendelkezést 1992.
        március  31-i   hatállyal  semmisítette  meg.  A  további
        törvényi      rendelkezések       alkotmányellenességének
        megállapítására   irányuló    indítványokat   egyidejűleg
        elutasította.

        B/

                                   V.

        1. Az Alkotmánybíróság több határozatában, így a 30/1990.
        ( XII.  15. )   AB,  a   119/D/1990.  AB  és  a  44/1991.
        ( VIII. 28. )  AB   határozataiban  kimondta,   hogy   az
        Alkotmánybíróság létrejötte  előtt  jogerős  határozattal
        lezárt ügyekben  az  alkotmányjogi  panasz  benyújtásának
        határideje 1990.  március 1.  volt.  Az  Alkotmánybíróság
        ezzel  a   jogértelmezéssel  lehetővé   tette,  hogy   az
        Alkotmánybíróságról   szóló    törvény    hatálybalépését
        megelőzően alkotmányos jogsérelmet okozott eljárások - az
        Alkotmánybíróság működésének  megkezdésétől számított  60
        napon   belül   -   alkotmányjogi   panasz   alapján   az
        Alkotmánybíróság eljárásának tárgyává váljanak.

        Erre a körülményre tekintettel az Alkotmánybíróság Jánosi
        Antal   panaszát   érdemben   bírálta   el,   miután   az
        alkotmányjogi panaszt  a jogosult  1990.  február  végén,
        tehát   az    Alkotmánybíróság   működése   megkezdésétől
        számított 60 napon belül előterjesztette.

        2. Az AB tv 48. § (1) bekezdése szerint  az  Alkotmányban
        biztosított jogainak megsértése miatt bárki ( AB tv 21. §
        (4) bekezdése )  alkotmányjogi   panasszal  fordulhat  az
        Alkotmánybírósághoz, ha  jogsérelme  az  alkotmányellenes
        jogszabály alkalmazása  folytán következett  be, és egyéb
        jogorvoslati lehetőségeit  már kimerítette, illetőleg más
        jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.

        A törvény  e rendelkezése szerint az alkotmányjogi panasz
        jogorvoslat. Ez következik egyrészt abból, hogy a törvény
        a jogintézményt  "panasz"-nak nevezi,  másrészt, hogy azt
        az "egyéb jogorvoslati lehetőségek" kimerítése után, vagy
        "más jogorvoslati  lehetőség hiányában",  vagyis további,
        illetőleg végső  jogorvoslatként  biztosítja  a  jogosult
        számára.

        Az indítványozónak  tehát alanyi  joga van  arra, hogy az
        Alkotmánybíróság konkrét  ügyében eljárjon és határozatot
        hozzon.  E   jogorvoslathoz   való   alanyi   jogosultság
        ugyanakkor nem  minősül általános jogorvoslatnak, mert az
        csak  kivételesen,   a  jogerő   beállta  után,   továbbá
        alkotmányos alapjog  sérelme esetén  vehető  igénybe,  az
        Alkotmánybíróság jogköre  pedig csak  az alapjogot  sértő
        határozat    megsemmisítésére     terjed    ki,     annak
        megváltoztatására azonban már nem.

        Az alkotmányjogi  panasz intézményét  ez  a  jogorvoslati
        funkció különbözteti meg az utólagos normakontrolltól. Az
        alkotmányellenes jogszabály  alkalmazása  miatti  konkrét
        jogsérelem  orvosolhatóságának  a  hiányában  ugyanis  az
        alkotmányjogi panasz  nemcsak funkcióját  vesztené el, de
        azt   a   sajátosságát  is,  amely  az  ABtv  21.  §  (2)
        bekezdése alapján  bárki által  indítványozható  utólagos
        normakontrollhoz képest a jogintézményben megnyilvánul.

        Az indítványozó  szempontjából is  csak akkor van értelme
        az  Alkotmányban   biztosított  jogok  megsértése  miatti
        panasznak,  ha   az  Alkotmánybíróság   eljárása  folytán
        jogsérelme orvosolhatóvá válik.

        Utal az  Alkotmánybíróság arra, hogy eddigi gyakorlatában
        is az ügy sajátosságaihoz igazodó jogorvoslást nyújtott -
        a   törvényi    feltételek   fennállása   esetén   -   az
        alkotmányjogi panasz  előterjesztőjének.  Így  például  a
        32/1990. ( XII.  22. ) AB  határozattal  elbírált  ügyben
        biztosította   a    panaszosnak   a   jogsérelmet   okozó
        államigazgatási    határozat    törvényessége    bírósági
        felülvizsgálatát, a  22/1991. ( IV. 26. ) AB határozattal
        felhívta az  illetékes államigazgatási  hatóságot, hogy a
        panaszt   előterjesztő   állampolgárok   ügyében   hozott
        államigazgatási határozatokat semmisítse meg és kötelezze
        az eljáró szerveket új eljárás lefolytatására és jogszerű
        határozat  hozatalára,   a  34/1991.   ( VI.   15. )   AB
        határozattal pedig  az alkotmányellenes  rendelkezésnek a
        panaszos konkrét  polgári perében  való alkalmazhatóságát
        kizárta, stb.

        Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az AB tv 48. §
        alapján  az  alkotmányjogi  panaszt  a  jelen  ügyben  is
        jogorvoslati kérelemként bírálta el.

        3.  Az    AB  tv   48.  §   (3)  bekezdése    szerint  az
        alkotmányjogi panasz elbírálása során az Alkotmánybíróság
        eljárására a 40-43. §-ban foglaltak az irányadók.

        Az  AB   tv  43.   §  (4)   bekezdése    értelmében    az
        Alkotmánybíróság az  alkotmányellenes jogszabály hatályon
        kívül  helyezését,   vagy  a   konkrét  esetben   történő
        alkalmazhatóságát - ha az eljárást kezdeményező különösen
        fontos   érdeke  ezt indokolja - az AB tv 43. § (1) - (2)
        bekezdésében   meghatározott   időponttól   eltérően   is
        meghatározhatja.

        A megállapított  tényállás  szerint  Jánosi  Antal  és  a
        gyermek különösen  fontos érdeke nyilvánvalóan indokolja,
        hogy az alkotmányellenes jogszabály alkalmazhatóságának a
        kizárása  a   konkrét  ügyben  visszamenőleges  hatállyal
        történjen meg.  A panaszolt  tényállás szerint  ugyanis a
        kiskorú  László  Antal  utónevű  gyermeket  Jánosi  Antal
        apasága  vélelmét   megdöntő  bírósági  eljárás  annak  a
        legszemélyesebb jogának  a  gyakorlásától  fosztotta  meg
        végérvényesen     és     felülvizsgálhatatlanul,     hogy
        családijogállásának,  vérségi   származásának  tisztázása
        érdekében személyesen  léphessen  fel,  amennyiben  ilyen
        fellépést személyesen egyáltalában akar kezdeményezni. Ez
        pedig az önazonossághoz és önrendelkezéshez való jogának,
        tehát azalkotmányosan  biztosított általános személyiségi
        jogának a  megsértésével járt.  Ezért az Alkotmánybíróság
        megállapította  az   alkotmányellenes  rendelkezésnek   a
        panaszolt ügyben való alkalmazhatatlanságát.

        A  jogerősen   befejezett  ügyben   azonban  az  ítélkező
        bíróságok  az   alkotmányellenesnek  megállapított  és  a
        konkrét ügyben alkalmazhatatlan jogszabály alapján jártak
        el.

        Az AB  tv alkotmányjogi  panaszról szóló  48. §-a csak az
        alkotmányjogi panasz benyújtásának törvényi feltételeiről
        rendelkezik, de  nem ad  útbaigazítást arra nézve, hogy a
        panasz alapossága esetén a konkrét jogsérelem orvoslására
        az Alkotmánybíróságnak  milyen törvényi  lehetősége  van.
        Ilyen rendelkezést  - a büntetőeljárás felülvizsgálatának
        az elrendelésével  - csak a büntető ügyekben tartalmaz az
        AB tv 43. § (3) bekezdése, de ugyanezen § (4) bekezdése a
        közigazgatási   vagy   polgári   ügyekben   nem   ad   az
        Alkotmánybíróság eljárására  iránymutatást. A hivatkozott
        és a törvényességi óvást kizáró polgári perrendtartásbeli
        rendelkezés  arra   sem  biztosít  lehetőséget,  hogy  az
        Alkotmánybíróság    az   ABtv  43.   §  (3)  bekezdésének
        analógiájára     a     büntetőeljárásban     alkalmazható
        jogorvoslati eljárás szerint járjon el.

        A megfelelő törvényi szabályozás hiánya az ilyen ügyekben
        nem   annyit    jelent,   hogy    nincs   lehetőség    az
        alkotmányellenes    jogszabály    alkalmazásából    eredő
        jogsérelem orvoslására. Az alkotmányjogi panasz - mint az
        utólagos  normakontrolltól   különböző   jogintézmény   -
        létjogosultságát  ugyanis   éppen  az   adja,   hogy   az
        Alkotmánybíróság az  AB tv. 43. §-ának (4) bekezdésében
        biztosított  jogkörével   élve   az   indítványozót   ért
        jogsérelmet akkor  is orvosolni  tudja,  ha  egyébként  a
        sérelmezett rendelkezést  az alkotmánybírósági  határozat
        közzétételének napjával,  vagy a  jövőre nézve  semmisíti
        meg.  Mindaddig   azonban,  amíg  a  törvényalkotó  ennek
        eljárásjogi módozatait nem szabályozza, az egyes ügyekben
        a   jogsérelem    orvoslásának    módját    magának    az
        Alkotmánybíróságnak kell meghatároznia.

        Mivel  az   adott  esetben   az  alkotmányos   jogsérelem
        alkotmányellenes   jogszabálynak    jogerőre   emelkedett
        bírósági ítéletekben  történt alkalmazásával  következett
        be, és mivel ezeknek az ítéleteknek a felülvizsgálatára a
        bírósági eljárás  keretében sem  rendes,  sem  rendkívüli
        jogorvoslati   eljárás    útján   lehetőség   nincs,   az
        Alkotmánybíróság a  támadott  bírósági  ítéleteket  -  az
        alkotmányellenes  jogszabályt   alkalmazó   részükben   -
        megsemmisítette  és   elrendelte  a   jogsérelmet   okozó
        ítéletekkel megváltoztatott  anyakönyvi bejegyzés eredeti
        állapotban történő  visszaállítását. Csak  ezen  az  úton
        érhető ugyanis el, hogy e konkrét ügyben az alkotmányjogi
        panasz - a panasznak az Alkotmánybíróságról szóló törvény
        alapján  egyedül   létjogosultságot  adó  -  jogorvoslati
        funkcióját betöltse,  s  ezzel  a  László  Antal  utónevű
        kiskorú      gyermek       alkotmányosan      biztosított
        önrendelkezéshez    és     önazonossághoz    való    joga
        helyreálljon,    azaz     lehetősége     legyen,     hogy
        nagykorúságának  elérése   után,  családi   jogállásának,
        vérségi  származásának   tisztázását  saját  elhatározása
        alapján, személyesen maga kezdeményezhesse.

        Az  Alkotmánybíróság  a  határozatnak a Magyar Közlönyben
        való közzétételét az AB tv 41. §-a alapján rendelte el.
                              Dr. Sólyom László
                         az Alkotmánybíróság elnöke

                    Dr. Ádám Antal          Dr. Herczegh Géza
                    alkotmánybíró            alkotmánybíró

                              Dr. Kilényi Géza
                                alkotmánybíró

                              Dr. Lábady Tamás
                            előadó alkotmánybíró

                   Dr. Schmidt Péter        Dr. Szabó András
                     alkotmánybíró           alkotmánybíró

                Dr. Tersztyánszky Ödön      Dr. Vörös Imre
                    alkotmánybíró           alkotmánybíró

                             Dr. Zlinszky János
                                alkotmánybíró
          Dr. Kilényi Géza alkotmánybíró különvéleménye

          Teljes mértékben  egyetértek a - szótöbbséggel elfogadott
          -  alkotmánybírósági   határozat  indoklásának   azzal  a
          megállapításával, amely  szerint "az  Alkotmánybíróságnak
          az  ABtv.   szerint  a   bírói  jogalkalmazási  gyakorlat
          alkotmányosságának   vizsgálatára    nincs    hatásköre".
          Önmagában véve  az is  helytálló  megállapítás,  hogy  az
          Alkotmánybíróságnak  csupán  az  Alkotmány  rendelkezései
          tekintetében   van   erga   omnes   hatályú   értelmezési
          hatásköre, a  törvények rendelkezései tekintetében nincs.
          E  két  megállapítás  az  én  jogi  álláspontom  kiinduló
          pontja.   Ez    idő    szerint    a    világban    működő
          alkotmánybíróságok    -    illetőleg    alkotmánybírósági
          feladatokat is  ellátó rendes  bíróságok - közül a Magyar
          Köztársaság Alkotmánybíróságának  van a legszélesebb körű
          felhatalmazása és  ahhoz kapcsolódó  jogi  eszköztára  az
          alkotmány érvényre  juttatása terén.  Ám még  e rendkívül
          szélesen megvont  törvényi felhatalmazás  sem  korlátlan,
          nem  annyit   jelent,  hogy  az  Alkotmánybíróság  bármit
          megtehet, amit  az alkotmányosság  érdekében szükségesnek
          tart.   Az    alkotmányosságnak    ugyanis    a    Magyar
          Köztársaságban  sem  az  Alkotmánybíróság  a  kizárólagos
          letéteményese: az alkotmányos rend védelmét szervezeti és
          eljárási garanciák  összefüggő rendszere szolgálja, amely
          garanciarendszernek az  Alkotmánybíróság csupán  egyik  -
          bár kétségtelenül kiemelkedő fontosságú - eleme.

          Mindezekre    tekintettel    a    különvéleményem    első
          bekezdésében  hivatkozott   tételeket  úgy   tekintem  és
          fogadom   el,   mint   az   Alkotmánybíróság   hatalmának
          de lege lata  létező   korlátait,  amelyeken  a  testület
          jogszabályértelmezéssel nem teheti túl magát.

          A határozat  "A" részében  eldöntött elvi  kérdésnek az a
          lényege: mit  tehet az Alkotmánybíróság olyan esetben, ha
          valamely jogszabálynak többféle értelmezése lehetséges és
          ezek  közül   a  jogalkalmazási   gyakorlat   egy   olyan
          értelmezést követ,  amely az  Alkotmánybíróság megítélése
          szerint alkotmányellenes.  Erre a  kérdésre a határozat -
          az indokolásban kifejtett "élő jog" teóriát alapul véve -
          azt a választ adja, hogy ilyenkor a testület nem köteles,
          de  nem   is  jogosult   vizsgálni,  hogy  a  sérelmezett
          rendelkezésnek   van-e    egy   vagy   több   alkotmányos
          értelmezése,  hanem   a  jogalkalmazási   gyakorlatot   a
          jogszabályra visszavetítve csak egyet tehet: megsemmisíti
          a   jogalkalmazók által alkotmányellenesen értelmezett és
          alkalmazott rendelkezést.

                    Ez a logika számomra elfogadhatatlan.

          Egyik dolog  a jogalkotás, másik dolog a jogalkalmazás. A
          kettő  természetesen  szorosan  összefügg  egymással,  de
          mégsem olyan  mértékben, hogy  ez alapul  szolgálna a két
          fogalom  összekeverésére.   Ez  okból  kifolyólag  más  a
          normakontroll    /a     jogszabály     alkotmányosságának
          felülvizsgálata/, illetőleg  a  jogalkalmazási  gyakorlat
          irányítása. Az  alkotmánybíróságnak -  az Alkotmány egyes
          rendelkezései   erga    omnes   hatályú    értelmezésétől
          eltekintve   -   csupán   az   előbbire   van   törvényes
          felhatalmazása, az  utóbbira nincs. Az utóbbi más szervek
          hatáskörébe tartozik  és e  feladat ellátásához  a magyar
          jogrendszerben kialakultak a megfelelő jogi eszközök.

          Így:

          - az  Országgyűlés és  a Kormány  a  jogszabályokat  elvi
          állásfoglalásban értelmezheti,  ezt a  Magyar  Közlönyben
          közzé kell tenni /1987. évi XI. törvény 54. §-a/,

          -  a   Legfelsőbb  Bíróság   teljes  ülése  irányelveket,
          illetőleg elvi  döntést ad  ki  az  ítélkezési  gyakorlat
          egységének biztosítása  érdekében. Az irányelv és az elvi
          döntés a  bíróságokra kötelező,  azt a  hivatalos  lapban
          közzé kell tenni /1972. évi IV. törvény 47-48. §-a/,

          - a  legfőbb ügyész  a Legfelsőbb Bíróságnál irányelveket
          és elvi  döntéseket kezdeményezhet  /1972. évi V. törvény
          5. § (2) bekezdésének e/ pontja/,

          - az ügyész a törvénysértő gyakorlat megszüntetése végett
          a szerv  vezetőjénél  felszólalással  él  /1972.  évi  V.
          törvény 16. § (1) bekezdése/.

          Az alkotmánybírósági  határozat  indokolásában  kifejtett
          "élő  jog"   teóriát  a   következő  okokból   nem  tudom
          elfogadni:

          a/ Az   Alkotmány  2.  § (1)  bekezdése szerint  a Magyar
          Köztársaság   független,   demokratikus   jogállam.   Egy
          jogállamban  a  törvényhozó  akaratát  tiszteletben  kell
          tartani  és   érvényre  kell   juttatni.   Ha   tehát   a
          jogalkalmazási     gyakorlat     valamely     rendelkezés
          alkotmányellenes    értelmezésével     szembeszegül     a
          törvénnyel, a  jogalkalmazó szerveket  kell  a  megfelelő
          jogi eszközök  alkalmazásával rászorítani a törvény /vagy
          más    jogszabály/     alkotmányos    értelmezésére    és
          alkalmazására, nem  pedig a  jogalkotót  "megbüntetni"  a
          jogalkalmazó szervek  Alkotmányba  ütköző  jogértelmezése
          miatt azáltal,  hogy az  Alkotmánybíróság megsemmisíti  a
          helyes   értelmezés    mellett    nem    alkotmányellenes
          rendelkezést.

          b/ A  törvények tekintetében az Alkotmánybíróságnak nincs
          erga omnes  hatályú értelmezési  joga. Ez azonban nem azt
          jelenti,  hogy  egyáltalán  nincs  értelmezési  joga.  Az
          Alkotmánybíróság ugyanis  egyedi  döntései  meghoztalánál
          szükségképpen  értelmezi   a  jogszabályokat,   s   ilyen
          vonatkozásban a  legcsekélyebb mértékben  sincs  kötve  a
          jogalkalmazó szervek  értelmezéséhez. Az Alkotmánybíróság
          határozatának indokolásában  kifejtheti,  hogy  melyik  a
          támadott  jogszabályi   rendelkezésnek  az   az  értelme,
          amelynek  alapulvételével   a  rendelkezést  nem  tekinti
          alkotmányellenesnek.  Önmagában   attól,  hogy   valamely
          rendelkezést többféleképpen  lehet  értelmezni,  és  ezek
          közül az  egyik  értelmezés  alkotmányellenes,  a  szóban
          forgó rendelkezés még nem válik alkotmányellenessé.

          c/ A  jogszabály a  jogalkotásra  felhatalmazott  szervek
          megfelelő formában kinyilvánított és kihirdetett akarata,
          nem pedig  a  jogalkalmazó  szerveknek  a  jogalkalmazási
          gyakorlatban  testet   öltő  akarata.   Ehhez  képest   a
          jogszabály  -   amelyet  az   Alkotmánybíróság   utólagos
          normakontrollnak  vethet   alá  -   a  Magyar  Közlönyben
          kihírdetett szöveg,  nem  pedig  annak  a  jogalkalmazási
          gyakorlat  által   korrigált   és   ezáltal   eltorzított
          változata.  Az  ettől  eltérő  értelmezés  nem  csupán  a
          törvényrontó      és       törvénymódosító      szokásjog
          létjogosultságának elismerését  jelenti, hanem megfosztja
          a  polgárokat  és  a  jogi  személyeket  a  hatályos  jog
          megismerésének lehetőségétől. A jogszabály kihirdetésének
          ugyanis  garanciális   jelentősége  van,   hiszen   ehhez
          kapcsolódik  az   a  jogkövetkezmény,   hogy  senki   sem
          hivatkozhat  eredményesen  a  szabályszerűen  kihirdetett
          jogszabály nem ismerésére. Ha azonban a jogszabálynak nem
          az a tartalma, amit kihirdettek, hanem az, "amit annak az
          állandó és egységes jogalkalmazási gyakorlat tulajdonít",
          ez teljes  jogbizonytalanságot idézhet  elő, s nem csupán
          oda vezet,  hogy a jogszabály "címzettjei" nem ismerhetik
          meg a  hatályos  jogot  hanem  ad  absurdum  előidézheti:
          büntetéssel lehet  sújtani azt,  aki  a  jogszabálynak  a
          Magyar Közlönyben  kihirdetett szövege  szerint jár el és
          nem   veszi    figyelembe   "az   állandó   és   egységes
          jogalkalmazási gyakorlatot", amely esetleg lényegbevágóan
          eltér a  jogszabály kihírdetett  tartalmától.  Ekként  az
          "élő   jognak"    a   határozatban   kifejtett   teóriája
          összeegyeztethetetlen  országunk   jogrendszerével  és  a
          jogállamisággal, amely utóbbinak egyik legfontosabb eleme
          a jogbiztonság.  /Elképzelhetőnek  tartom  az  "élő  jog"
          teória létjogosultságát  a mienktől  gyökeresen különböző
          jogrendszerekben. Az Alkotmánybíróságnak azonban a magyar
          jogrendszer keretei között kell maradnia./

          d/  Bármilyen   tiszteletreméltó  indítékból   fakad  is,
          elfogadhatatlan az  Alkotmánybíróság arra való törekvése,
          hogy bármi áron - az adott esetben hatáskörének korlátait
          is figyelmen  kívül hagyva  - orvoslást  kíván nyújtani a
          jogsérelmekre.  Abból   következően  ugyanis,   hogy   az
          Alkotmánybíróság hatalma  korlátozott, sokféle  sérelemre
          nem  tud   orvoslást  adni.   Nem  tudja   megvédeni   az
          állampolgárokat   pl.   a   nem   alkotmányellenes,   bár
          kétségtelenül rossz  /méltánytalan,  célszerűtlen,  káros
          következményekkel járó/  jogszabályoktól, az  alkotmányos
          jogszabályok  törvénysértő  alkalmazásából  eredő  egyedi
          jogsérelmektől,   vagy    az   alkotmányellenesnek    nem
          minősíthető  jogalkotói   mulasztásoktól.  Nem   tartozik
          hatáskörébe a  jogalkalmazási  gyakorlat  alkotmányossági
          felülvizsgálata  sem.   Az  államszervezeten   belül   az
          Alkotmányban    és     a    törvényekben    meghatározott
          munkamegosztás érvényesül, amely az Alkotmánybíróságra is
          irányadó.

          e/ Ha  az Alkotmánybíróság  magáévá teszi  az  "élő  jog"
          teóriát annak  szükségképpen  az  a  következménye,  hogy
          úgyszólván  sohasem  dönthet  a  kihirdetett  normaszöveg
          alapján, hanem mindig meg kell vizsgálni a jogalkalmazási
          gyakorlatot, minimálisan abból a szempontból: az "állandó
          és egységes-e".  Ehhez a  testületnek sem  kompetenciája,
          sem szakapparátusa nincs.

          Budapest, 1991. november 5.
                                                   Dr. Kilényi Géza
                                                      alkotmánybíró

          A különvéleményhez csatlakozom:
                                                  Dr. Schmidt Péter
                                                      alkotmánybíró
            .
            English:
            English:
            .
            Petition filed:
            .
            Subject of the case:
            .
            Right to self-identification
            Number of the Decision:
            .
            57/1991. (XI. 8)
            Date of the decision:
            .
            11/05/1991
            Summary:
            The Court established the right to self-identification. It annulled procedural rules that prevented a child from challenging the presumption of paternity. With this case, the court introduced the concept of living law into its practice. This means that the Court reviews not the normative text itself but the norm that prevails, becomes effective and is realised by the established practice of ordinary courts or administrative agencies.
             
            The Court – overstepping the boundaries of its legal power – annulled the decision of an ordinary court based on an unconstitutional legal provision.
            .
            CODICES summary:
            http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1991-c-001
            .