English
	Hungarian

Ügyszám: .	240/B/1990
Előadó alkotmánybíró: Lábady Tamás Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 57/1991. (XI. 8) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1991/272 .

A döntés kelte: Budapest, 11/05/1991 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:              A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN ! Az  Alkotmánybíróság   Jánosi   Antal   budapesti   lakos alkotmányjogi  panasza   és   más   indítványozók   által jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítása és megsemmisítése iránti egyesített indítványok tárgyában - dr.  Kilényi Géza és dr. Schmidt Péter alkotmánybírónak a   határozat    A/   rész    1.    pontjára    vonatkozó különvéleményével - meghozta a következő                       határozatot: A/ 1.  Az  Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  a  gyermek vérségi származása kiderítéséhez való jogának a törvényes képviselő  korlátlan   perindítási   jogosultsága   útján történő végérvényes elvonása alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy  a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 44. §    (1)     bekezdésének     következő      rendelkezése alkotmányellenes:  " teljesen  cselekvőképtelen  jogosult helyett azonban  - a  gyámhatóság  hozzájárulásával  -  a törvényes képviselő léphet fel. " Ezért  az   Alkotmánybíróság  e  rendelkezést  1992.  évi március hó 31. hatállyal megsemmisíti. A   megsemmisítés  folytán a  törvény 44. § (1) bekezdése az alábbi szöveggel marad hatályban: " 44. §  (1) Az  apaságnak  és  az anyaságnak, továbbá az utólagos házasságkötés hatályának bírósági megállapítását keresettel lehet  kérni, s keresettel lehet megtámadni az apaság vélelmét is. A pert a jogosultnak személyesen kell megindítania." 2. Az  Alkotmánybíróság a  házasságról, a  családról és a gyámságról   szóló  1952.  évi  IV.  törvény  43.  §  (5) bekezdése, továbbá a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi    III.     törvény     293.    §    (2)    bekezdése alkotmányellenességének     megállapítására      irányuló indítványokat    és     e    jogszabályi    rendelkezések megsemmisítése iránti kérelmeket elutasítja. B/ Az  Alkotmánybíróság   megállapítja,  hogy  Jánosi  Antal budapesti  lakos   panaszolt  ügyében   a  megsemmisített jogszabályi rendelkezés nem alkalmazható. Ennek folytán a Budai Központi  Kerületi Bíróság  2.P.XII.30.004/1984/66. számú  részítéletét,  továbbá  a  Fővárosi  Bíróság  mint másodfokú bíróság  54.Pf. 25.286/1986/5. számú ítéletét - Jánosi Antal alperes apasága vélelmét megdöntő részében - megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság  elrendeli az  1979.  szeptember  15. napján Budapesten a IX. kerületben, Takács Alice Erzsébet anyától született és a születési anyakönyv 3223/1979 fsz. alatt   bejegyzett    László   Antal    utónevű   gyermek vonatkozásában   Jánosi   Antal   apaságának   anyakönyvi visszaállítását. Az  Alkotmánybíróság   határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                         Indokolás A/                            I. Jánosi  Antal   alkotmányjogi  panaszával,   továbbá   az utólagos     normakontrollra      irányuló     egyesített indítványokkal támadott,  a házasságról, a családról és a gyámságról szóló  1952. évi IV. törvény ( a továbbiakban: Csjt. )   43.  § (5) bekezdése szerint az apaság vélelmét a gyermek nagykorúsága elérésétől, a többi jogosult pedig a gyermek  születéséről szerzett  értesülése időpontjától számított egy  év alatt  támadhatja meg.  A Csjt.  44.  § (1) bekezdés  második fordulata   úgy rendelkezik, hogy a pert  a   jogosultnak  személyesen   kell   megindítania, teljesen cselekvőképtelen  jogosult helyett  azonban -  a gyámhatóság  hozzájárulásával  -  a  törvényes  képviselő léphet fel. A polgári  perrendtartásról szóló  1952. évi III. törvény ( a   továbbiakban:  Pp. ) ugyancsak  támadott 293. § (2) bekezdése szerint  az  apaság  vélelmét  megdöntő  ítélet ellen perújításnak  nincs helye,  ha az apaság vélelmének megdöntését követően  a gyermeket valamely személy teljes hatályú  apai   elismeréssel  a   magáénak  ismerte   el. Ugyanebben az  esetben a  törvényességi óvás  folytán sem lehet az  ítéletet az  apaság vélelmét  megdöntő részében hatályon kívül helyezni.                            II. 1.   Az    alkotmányjogi    panaszban,    illetőleg    az indítványokban kifejtett  álláspont  szerint  az  idézett rendelkezések   alkotmányellenesek,    mert   sértik    a gyermeknek   családi    jogállása,   vérségi   származása tisztázásával  kapcsolatos  alkotmányos  jogát  és  ezért ellentétesek az Alkotmány 67. § (1) bekezdésével. Eszerint a  Magyar Köztársaságban  minden gyermeknek joga van családja,  az állam  és a  társadalom részéről arra a védelemre és  gondoskodásra,  amely  a  megfelelő  testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. 2. Jánosi  Antal  alkotmányjogi  panaszában  kifogásolta, hogy  a   Budai   Központi   Kerületi   Bíróság   2.   P. XII. 30.004/1984/66.  számú   részítéletével   és   ennek folytán  a   Fővárosi  Bíróság   mint  másodfokú  bíróság 54.Pf.25.286/ 1986/5.  számú  -  1986.  november  hó  18. napján    jogerőre    emelkedett    -    ítéletével    az alkotmányellenes     jogi      szabályozás,     illetőleg jogalkalmazási gyakorlat  folytán reá és gyermekére nézve konkrét   jogsérelmet    okozott.   Az   alkotmányellenes jogszabály  alkalmazása   ugyanis  lehetővé  tette,  hogy kiskorú gyermeke  - a  gyámhatóság által  kijelölt  eseti gondnok útján  - ellene  keresettel lépjen  fel, amelynek eredményeként a  hivatkozott bírósági  ítéletek az  1979. szeptember hó  15. napján  Budapesten  a  IX.  kerületben Takács Alice  Erzsébet anyától  született és  a születési anyakönyv 3223/1979.  fsz. alatt  bejegyzett László Antal utónevű, házasságból született gyermeke vonatkozásában az apasági vélelmet  megdöntötték és  gyermekét,  akit  több éven át egyedül nevelt, tőle elvették. Álláspontja   szerint  a Csjt.  44.  §  (1)  bekezdésében foglalt  az   a  szabály,   amely  szerint   a   teljesen cselekvőképtelen   jogosult    helyett   a    gyámhatóság jóváhagyásával a  törvényes képviselő  indíthat  pert  az apaság vélelmének  megdöntésére, nem jelentheti azt, hogy a kiskorúsága  folytán cselekvőképtelen gyermeket is ebbe a körbe  tartozónak kell  tekinteni. Ellenkező  esetben a Csjt. 43.  § (5) bekezdésében   a gyermek számára perlési jogot  biztosító  szabály  formálissá  válik.  Amennyiben ugyanis a  gyermek anyja,  illetőleg a  gyámhatóság által kezdeményezett  per   eredményeként  az  apasági  vélelem megdől,  a  perújítás  és  egyéb  rendkívüli  perorvoslat lehetőségét tíltó  rendelkezésekre tekintettel  a gyermek elesik attól  a jogától,  hogy nagykorúságának elérésétől számított egy  évig az  apasági vélelem  megdöntését maga kezdeményezze.  A   bírósági  eljárás   véglegessége   és kétségbevonhatatlansága tehát  elüti a  gyermeket attól a legszemélyesebb  jogától,   hogy  vérségi   származásának kiderítését maga  kezdeményezze. Az  alkotmányjogi panasz érvelése  szerint   a  Csjt.   idézett   rendelkezéseinek helytelen értelmezése  alapján kialakult  bírói gyakorlat teremti  meg   ezt  az   alkotmányellenes  helyzetet.   A jogalkalmazási   gyakorlat  ugyanis a  Csjt.  43.  §  (5) bekezdésének azt a rendelkezését, amely szerint az apaság vélelmét a  gyermek nagykorúsága elérésétől számított egy év alatt  támadhatja meg,  úgy értelmezi  és  alkalmazza, hogy ez  a határidő a megtámadás végső határideje, vagyis a  megtámadásra   -  a  gyámhatóság  útján  -  a  gyermek kiskorúsága idején is törvényes lehetőség van. Jánosi Antal  alkotmányjogi  panaszában  e  körülményekre tekintettel kérte  az alkotmányellenesség  megállapítását és az őt, valamint gyermekét ért jogsérelem orvoslását. 3.  A   támadott   jogszabályok   alkotmányellenességének utólagos  megállapítására  irányuló  további  indítványok lényegében az alkotmányjogi panaszban foglaltakkal azonos okból és   érveléssel kérték a Csjt. 43. § (5) bekezdése, 44.  §  (1)  bekezdése,  valamint   a   Pp.  293.  §  (2) bekezdése   alkotmányellenességének   a   megállapítását, illetve e  jogszabályi rendelkezések  megsemmisítését.  A Csjt.    43.   §  (5)   bekezdésével  összefüggésben   az indítványok  utaltak   arra  is,  hogy  a  jogalkalmazási gyakorlatban  élő  jogszabályértelmezés  eredményeként  a perindítási joggal  egyébként egyáltalában nem rendelkező anya kezdeményezésével  a gyermek javára már születésétől számított, összesen  19 év  áll rendelkezésre  az apasági vélelem megdöntése iránti per megindítására akkor, amikor a többi jogosult számára a perindítási határidő mindössze egy  évre   korlátozott.  Ez   a   különbségtétel   pedig diszkriminatív és ezért alkotmányosan nem megengedett.                           III. Az  Alkotmánybíróság   az  alkotmányjogi   panasz  és  az utólagos normakontrollra  irányuló egyesített indítványok tárgyában meghallgatta  a Legfelsőbb  Bíróság elnökét, az igazságügyminisztert,  a  legfőbb  ügyészt,  a  népjóléti miniszter  képviselőjét   és  szakértőként  a  családjogi törvény kodifikációjára alakult munkabizottság vezetőjét. A Legfelsőbb  Bíróság elnöke  felszólalásában  rámutatott arra,   hogy   a   gyakorlat   a   támadott   jogszabályi rendelkezéseket  az   alkotmányjogi   panaszban   és   az indítványokban  kifejtett   tartalommal   alkalmazza.   A gyámhatóságok és  a  bíróságok  jogszabályértelmezése  és jogalkalmazása  -   a  Legfelsőbb   Bíróság  által  adott iránymutatásnak megfelelően  -  évtizedek  óta  egységes. Eszerint   a   Csjt.  43.   §  (5)  bekezdésének  azt   a rendelkezését,  hogy   az  apaság   vélelmét  a   gyermek nagykorúsága elérésétől számított egy év alatt támadhatja meg,  a   jogalkalmazási  gyakorlat   végső   megtámadási határidőnek   tekinti.  Ennek folytán  a Csjt.  44. § (1) bekezdésének második  fordulatát úgy  értelmezi,  hogy  a pert  a   teljesen  cselekvőképtelen  kiskorú  helyett  a gyámhatóság   által    kirendelt   eseti    gondnok    is megindíthatja.   Álláspontja    szerint    az    érintett jogszabályi rendelkezések lehetséges értelmei közül ez az értelmezés és  tartalommeghatározás felel  meg a  gyermek érdekeinek. Utalt arra,  hogy a  támadott törvényi  rendelkezéseket a Legfelsőbb  Bíróság   P.törv.22.703/1956.   számú   eseti döntésében  ilyen   tartalommal  értelmezte   és  ez   az értelmezés azóta a jogalkalmazásban elfogadott, töretlen, általánosan  alkalmazott,   sőt  a   jogtudomány   is   a sérelmezett rendelkezéseknek  egységesen  ilyen  értelmet tulajdonít. A  Legfelsőbb   Bíróság   elnökével   lényegében   azonos álláspontot foglalt  el  és  fogalmazott  meg  a  legfőbb ügyész,  a   Népjóléti   Minisztérium   és   a   tudomány képviselője is.                            IV. Az  Alkotmánybíróság   az  alkotmányjogi  panaszt  és  az indítványokat  az  alábbiak  szerint  részben  alaposnak, illetőleg részben alaptalannak találta. 1.  Az  Alkotmánybíróságnak  először  abban  a  kérdésben kellett állástfoglalnia,  hogy amennyiben  valamely norma szövegnek   többféle    lehetséges   értelme    van,   az alkotmányossági vizsgálatot  milyen szempontok  és  elvek szerint kell lefolytatnia. 1.1.  Az   Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII. törvény  ( a   továbbiakban:  Abtv. )   1.  §  g/  pontja értelmében  az   Alkotmánybíróságnak  csak  az  Alkotmány rendelkezései  tekintetében  van  értelmezési  hatásköre. Önálló törvényértelmezési  hatáskör  hiányában  tehát  az alkotmányossági  vizsgálat  nem  irányulhat  önmagában  a normaszöveg   lehetséges    különböző    értelmének    és tartalmának   a    megállapítására,    hanem    azt    az Alkotmánybíróság  csak   a  hatáskörébe   tartozó  kérdés vizsgálatával összefüggésben végezheti el. Amennyiben a bírói gyakorlat és az általánosan elfogadott jogértelmezés a normaszöveget - a lehetséges több értelme közül  -  egységesen  csak  egy  bizonyos,  meghatározott értelemben   alkalmazza,    az   Alkotmánybíróságnak    a normaszöveget ezzel  az értelemmel és tartalommal kell az alkotmányosság szempontjából  vizsgálnia. Ha ugyanis ez - a    gyakorlatban     érvényesülő     normatartalom     - megállapítható, az  alkotmányossági vizsgálatnak  abból a tényből kell  kiindulnia, hogy  a jogszabály  tartalma és értelme  az,   amit  annak   az   állandó   és   egységes jogalkalmazási gyakorlat tulajdonít. 1.2. Valamely  jogszabály  alkotmányossága  nyilvánvalóan csak szövegértelme és normatartalma alapján bírálható el. Az Alkotmánybíróság  tehát az ún. absztrakt normakontroll során sem  pusztán a  jogszabály "betűjét",  hanem  annak megállapított értelmét  és szövegtartalmát  veti össze az ugyancsak    általa    értelmezett    és    megállapított alkotmánytartalommal.  Ha   a   két-   vagy   többértelmű jogszabály  a   jogalkalmazási  gyakorlatban  csak  egyik értelme   szerint   él   és   kizárólag   e   tartalmával realizálódik, az  Alkotmánybíróságnak a  jogszabály másik ( többi )  szövegértelmét   és  normatartalmát  nem  kell vizsgálódási körébe  vonnia, mert ebben az összefüggésben alkotmányossági kérdés  fel  sem  merül.  Az  "élettelen" normatartalom  alkotmányosságának   a   megítélése   erre irányuló indítvány  ( ABtv 20. § ) hiánya miatt sem lehet az alkotmánybírósági eljárás tárgya. Mindebből következik,  hogy az  Alkotmánybíróságnak nem a normaszöveget  önmagában,   hanem   az   érvényesülő,   a hatályosuló és  megvalósuló normát,  azaz az  "élő jogot" kell az  Alkotmány  rendelkezéseinek  tartalmával  és  az alkotmányos elvekkel összevetnie. 1.3. Az  Alkotmánybíróság álláspontja  szerint "élő  jog" alatt   a    jogszabályt   értelmezett   és   alkalmazott tartalmával együttesen kell érteni. Az  Alkotmánybíróságnak   az  ABtv   szerint   a   bírói, jogalkalmazási     gyakorlat     alkotmányosságának     a vizsgálatára nincs  hatásköre. Ez  egyfelől azt  jelenti, hogy -  ha a  jogszabálynak többféle értelme van és azt a jogalkalmazási gyakorlat sem csak egyféleképpen értelmezi -   az   Alkotmánybíróság   az   egységes   jogalkalmazás kialakítására nem hozhat jogértelmező döntést, mert ezzel a  Legfelsőbb   Bíróság  hatáskörét  vonná  el.  Másfelől azonban  jelenti   azt  is,   hogy  amennyiben   valamely jogszabály több lehetséges értelme közül a jogalkalmazási gyakorlatban csak egyféle tartalommal realizálódik, akkor csak ez  a normatartalom  szolgálhat  az  alkotmányossági vizsgálat alapjául is. Ellenkező esetben ugyanis az Alkotmánybíróság az eljárása során    a     hatáskörébe     nem     tartozó     önálló jogszabályértelmezést végezne  és éppen  azzal lépné  túl hatáskörét, hogy  ennek során  a  jogszabálynak  a  bírói gyakorlat által  történt értelmezése helyességét vitatná. Ha pedig  az adott  jogszabályértelmezés -  miként az  az indítványokkal  támadott   jogszabályok  tekintetében  is fennáll  -  a  Legfelsőbb  Bíróság  iránymutató  döntésén alapszik,  a  Legfelsőbb  Bíróság  értelmezésétől  eltérő normatartalom   megállapítása    a   Legfelsőbb   Bíróság hatáskörét sértené. Ebből is tehát az következik, hogy mivel a jogalkalmazási gyakorlat erre  vonatkozó hatáskör  hiányában  nem  lehet tárgya az  Alkotmánybíróság alkotmányossági  eljárásának, tartalmilag az  Alkotmánybíróságnak a normaszöveget abban az értelemben  kell vizsgálnia, amilyen értelmet annak az egységes jogalkalmazási  gyakorlat tulajdonít. Amennyiben pedig  a  jogszabály  lehetséges  több  értelme  közül  a jogszabály  az   állandó   és   egységes   jogalkalmazási gyakorlatban   alkotmányellenes    tartalommal   él    és realizálódik,  az   alkotmánybírósági  eljárásban   annak alkotmányellenességét meg kell állapítani. 2. Az  Alkotmánybíróság ezért  a továbbiakban  a támadott jogszabályi     rendelkezések      alkotmányosságát     a jogalkalmazási   gyakorlat    által   e   jogszabályoknak tulajdonított    jogszabálytartalommal     összefüggésben vizsgálta. A  sérelmezett   rendelkezések  szerint   a   házasságból született gyermek vonatkozásában beállt törvényes apasági vélelmet -  a gyermek  nagykorúságának elérése  előtt - a gyámhatóság  által  kirendelt  eseti  gondnok  a  gyermek nevében,  törvényi  korlátozás  nélkül  megtámadhatja.  A Csjt. 44.  § (1) bekezdésének   második fordulata szerint ugyan a pert a jogosultnak személyesen kell megindítania, a teljesen  cselekvőképtelen jogosult helyett azonban - a gyámhatóság  hozzájárulásával  -  a  törvényes  képviselő léphet fel.  Minthogy a pert a   Pp. 295. § (2) bekezdése szerint a  gyermeknek az  apa ellen  kell  indítania,  és minthogy a  Csjt. 87.  § (1)  bekezdése   szerint a szülő nem képviselheti  gyermekét olyan ügyben, amelynek tárgya a gyermek  családi jogállásának  megállapítása, a kiskorú gyermek törvényes képviselőjeként a perben sem atyja, sem anyja nem járhat el. Ezért a pert - gyakorlatilag az anya kezdeményezésére -  a gyámhatóság  által kirendelt  eseti gondnok   indítja meg, aki a Ptk. 225. § (3) bekezdésében írtak szerint  a gyámmal azonos jogkörben jár el. Mivel a kiskorú gyermek törvényes képviselője a törvény szerint a szülő vagy  a gyám,  és mivel  az eseti gondnok a gyámmal azonos jogkörrel  rendelkezik, az egységes jogalkalmazási gyakorlat -  a Legfelsőbb  Bíróság idézett, iránymutatást adó eseti  döntése alapján  és annak  meghozatala óta - a Csjt.  44.    §   (1)   bekezdése   második   fordulatára hivatkozással az  eseti gondnok  keresetindítási jogát  a kiskorú nevében következetesen megengedhetőnek tartja. Ennek folytán  a gyermek  számára,  illetőleg  a  gyermek érdekében az  egyébként perindításra  nem  jogosult  anya kezdeményezésére a  gyermek születésétől számított 19. év végéig áll  nyitva a  perindítás  lehetősége,  míg  egyéb jogosultak számára  ez a  lehetőség csak  egy évig adott. Amennyiben pedig  a perindítás sikerre vezet és a bíróság ítélete az  apaság vélelmét  megdönti, az  ítélet ellen a Pp. 293.  § (2)  bekezdése   alapján  perújításnak  nincs helye és törvényességi óvás folytán sem lehet az ítéletet az  apaság  vélelmét  megdöntő  részében  hatályon  kívül helyezni. Ez  pedig azt  jelenti, hogy  a gyermek számára nagykorúságának  elérése  után  már  semmilyen  törvényes lehetőség  nem   áll  rendelkezésre,   amellyel   családi jogállását  kideríthetné,   illetőleg  annak  tisztázását kezdeményezhetné. Az   indítványokban   és   az   alkotmányjogi   panaszban megfogalmazott álláspont szerint ez a jogi rendezés sérti az   Alkotmány  67. §  (1) bekezdését,  mert  eszerint  a gyermeknek joga  van a családja, az állam és a társadalom részéről arra  a  védelemre  és  gondoskodásra,  amely  a megfelelő  testi,   szellemi  és   erkölcsi  fejlődéséhez szükséges. 3. Az  Alkotmánybíróság álláspontja  szerint az Alkotmány 67. §  (1) bekezdésének  rendelkezését  nem   lehet   úgy értelmezni, hogy  az tartalmazza  a gyermeknek  a családi álláshoz, a  vérségi családba  tartozáshoz való jogát is. Az idézett alkotmányi szabályból csak a tényleges családi gondoskodáshoz  való  jogosultság  következik.  Ez  pedig nemcsak a  vérségi, hanem  az ún.  szociológiai  családba tartozást és  e  család  részéről  való  gondoskodást  és védelmet is magába foglalja. Rámutat  az  Alkotmánybíróság  ugyanakkor  arra,  hogy  a vérségi származás kiderítése, illetőleg az arra vonatkozó törvényi vélelem  vitatása, kétségbevonása, mindenkinek a legszemélyesebb   joga,  amely az  Alkotmány  54.  §  (1) bekezdésében  írt  "általános  személyiségi  jog"  körébe tartozik. Az   Alkotmány 54. § (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaságban  minden embernek veleszületett joga van az  emberi méltósághoz,  amelytől  senkit  nem  lehet önkényesen megfosztani. Az   Alkotmánybíróság    a   8/1990.   ( IV.   23. )   AB határozatában kifejtette, hogy az emberi méltósághoz való jogot  az   ún.  "általános   személyiségi   jog"   egyik megfogalmazásának  tekinti.  Leszögezte,  hogy  a  modern alkotmányok, illetve  az alkotmánybírósági  gyakorlat  az általános  személyiségi   jogot  különféle  aspektusaival nevezik meg: pl. a személyiség szabad kibontakoztatásához való  jogként,   az  önrendelkezés   szabadságához   való jogként,  általános  cselekvési  szabadságként,  avagy  a magánszférához való  jogként. Az  általános  személyiségi jog "anyajog",  azaz olyan  szubszidiárius alapjog, amely az egyén  autonómiájának védelmére  szolgál, ha  az adott tényállásra   a    nevesített   alapjogok    egyike   sem alkalmazható. Az Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  az  "általános személyiségi jog"  részét  képezi  az  önazonossághoz  és önrendelkezéshez  való   jog  is.  Az  önazonossághoz  és önrendelkezéshez való  jog pedig azt is magában foglalja, hogy   mindenkinek   a   legszemélyesebb   joga   vérségi származását kideríteni,  vérségi jogállását kétségbevonni vagy felkutatni, illetőleg az, hogy vérségi származását - a vérségi kapcsolatban közvetlenül érintettek körén kívül - senki  ne tegye  vitássá. Ennek  a jognak az elvonása a mások  által  lefolytatott  korábbi  perléssel,  amelynek eredménye kétségbevonhatatlan  és felülvizsgálhatatlan, a gyermek identitásához  való jogát  sérti és  ez egyben az alkotmányosan   védett    általános   személyiségi    jog megsértésével    jár.     Az    Alkotmánybíróság    ezért megállapította,  hogy   a  gyermek   vérségi   származása kiderítéséhez  való   jogának   a   törvényes   képviselő korlátlan   perindítási    jogosultsága   útján   történő végérvényes elvonása alkotmányellenes. 4. Az  Alkotmánybíróság ezek  után azt  vizsgálta, hogy a támadott jogszabályok  közül melyik rendelkezés az, amely az  "alkotmányellenes   értelmet  és  jogszabálytartalmat hordozza", azaz melyik jogszabályhely él a jogalkalmazási gyakorlatban alkotmányellenes tartalommal. 4.1. A Pp. 293. § (2) bekezdésének   alkotmányellenessége az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványokkal összefüggésben azért  nem állapítható  meg, mert nem ez a rendelkezés  az,   amely   önmagában   végérvényessé   és felülvizsgálhatatlanná teszi az apasági vélelmet megdöntő bírósági  ítéletet.   Mindkét   rendkívüli   perorvoslati kérelemnek ugyanis  végső, objektív határideje van. A Pp. 261.  §   (3)  bekezdése  szerint  az   ítélet   jogerőre emelkedésétől  számított  5  év  elteltével  perújításnak helye nincs;  e határidő  elmulasztása miatt  igazolással élni nem  lehet. A  Pp. 273.  § (1) bekezdése   pedig úgy rendelkezik, hogy  a törvényességi  óvás  folytán  hozott határozat hatálya  a felekre csak abban az esetben terjed ki, ha  a legfőbb ügyész vagy a Legfelsőbb Bíróság elnöke a törvényességi óvást az eljárás alapjául szolgáló ügyben hozott határozat  jogerőre  emelkedésétől  számított  egy éven belül terjeszti elő. E rendelkezésekből  következik, hogy  a  kiskorú  gyermek helyett   történt  perindítás eredménye  a Pp. 293. § (2) bekezdésében írt  rendelkezés hiányában  is  a  gyermekre nézve  véglegessé   és  orvosolhatatlanná  válhat.  Ennek folytán pedig az alkotmányellenesség nem állapítható meg, mert nem  ez a  rendelkezés sérti a gyermek alkotmányosan védett, az  önazonossághoz és önrendelkezéshez való jogot is magába foglaló általános személyiségi jogát. 4.2. A  Csjt.  43.  § (5)  bekezdésének  első  fordulatát önállóan nem vonta az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálat körébe,  mert ezt  a rendelkezést az állandó és egységes   jogalkalmazási  gyakorlat a  Csjt. 44.  §  (1) bekezdés második fordulatával összefüggésben értelmezi és alkalmazza.  Az   előbbi  jogszabályhely  nem  üti  el  a gyermeket   attól   a   legszemélyesebb   jogától,   hogy nagykorúsága      elérése       után      önazonossághoz, önrendelkezéshez  való   jogai  érvényesítése  védelmében felléphessen. Eszerint  ugyanis a megtámadás lehetősége a gyermek  számára  nagykorúsága  elérése  után  is  adott, következésképpen ez  a szabályozás  -  az  indítványokkal összefüggésben - önmagában nem alkotmányellenes. 4.3. Az  alkotmányellenes jogszabálytartalom hordozója az egységes   jogalkalmazási  gyakorlatban a Csjt. 44. § (1) bekezdésének második  fordulata, annak  folytán,  hogy  a jogalkalmazási   gyakorlat    teljesen   cselekvőképtelen jogosult  alatt   nemcsak  a   nagykorú  cselekvőképtelen személyt érti. Mivel az általánosan elfogadott értelmezés szerint a  cselekvőképtelen kiskorú  is e rendelkezés alá tartozik, lehetőség  nyílik a gyámhatóság által kirendelt eseti   gondnok   törvényi   garanciák   nélküli,   tehát gyakorlatilag korlátlan perindítására. A   gyermeket   legszemélyesebb   jogának   gyakorlásától végérvényesen és  felülvizsgálhatatlanul  ez  az  eljárás fosztja meg,  így az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az alkotmányellenes jogszabálytartalom megállapítására és gyakorlati alkalmazására  a Csjt. e rendelkezése szolgált alapul,  ezért   az  Alkotmánybíróság   e  jogszabályhely alkotmányellenességét   állapította    meg,   egyben    a rendelkezést az  AB tv  43. § (4) bekezdése alapján - a jövőre   nézve,    1992.   március    31.   hatállyal   - megsemmisítette. 4.4. A  jogbiztonság érdeke  ugyanis megkivánja,  hogy  a jogszabály   -   nem   alkotmányellenes   értelemmel   és tartalommal  -   a  jogszabályhely  alkotmányosságának  a törvényhozó   által   való   helyreállításáig   hatályban maradjon. Ellenkező  esetben a  teljesen cselekvőképtelen nagykorú jogosult  helyett sem  állna  fenn  a  törvényes képviselő  -   gyámhatósági   hozzájárulástól   függő   - perindítási joga. Ugyanakkor itt  mutat rá  az Alkotmánybíróság  arra, hogy álláspontja szerint  a  törvényes  képviselő  perindítási jogának  csak   a  korlátlansága   alkotmányellenes.   Az Alkotmánybíróság már  több határozatában  megállapította, hogy   az  Alkotmány 8. § (2) bekezdése eleve teret enged az  alkotmányos   alapjogok  bizonyos  korlátozásának.  A nemzetközi jogösszehasonlítás  is  azt  mutatja,  hogy  a törvény  által   meghatározott  és   megfelelő   törvényi garanciákkal  védett   esetekben  a   vérségi   származás kiderítésére -  törvényes képviselő útján - már a gyermek kiskorúsága  idején   is  lehetőség  van.  Például  olyan esetben, amikor  a gyermek  kiskorúságától függetlenül is cselekvőképtelen állapotú és ezért személyes perindításra esélye nagykorúsága  elésére után  sincs, vagy  amikor  a gyermek  szülei   a  gyermek  születését  megelőzően  már hosszabb  ideje,   évek  óta   külön  élnek   stb.  nincs alkotmányos  akadálya   a  kiskorú   helyetti  perindítás törvénybe foglalásának. A törvényhozó joga és felelőssége eldönteni  az   alkotmányosan  védett  önazonossághoz  és önrendelkezéshez való jog alkotmányos korlátozhatóságának eseteit és  módját,  ez  azonban  az  alapjogok  lényeges tartalmának   a  korlátozásával az  Alkotmány  8.  §  (2) bekezdése  alapján   nem  járhat.   Ilyen,  az  alapjogok lényeges  tartalmát   érintő  rendelkezés   a   törvényes képviselő korlátlan  perindítási jogosultsága,  mert az a gyermek   legszemélyesebb   jogának   az   érvényesülését általánosságban zárja ki, illetőleg korlátozza. Az  Alkotmánybíróság   ezért  az   alkotmányos   törvényi rendelkezések meghozatalára viszonylag hosszabb határidőt állapított meg  és az alkotmányellenes rendelkezést 1992. március  31-i   hatállyal  semmisítette  meg.  A  további törvényi      rendelkezések       alkotmányellenességének megállapítására   irányuló    indítványokat   egyidejűleg elutasította. B/                            V. 1. Az Alkotmánybíróság több határozatában, így a 30/1990. ( XII.  15. )   AB,  a   119/D/1990.  AB  és  a  44/1991. ( VIII. 28. )  AB   határozataiban  kimondta,   hogy   az Alkotmánybíróság létrejötte  előtt  jogerős  határozattal lezárt ügyekben  az  alkotmányjogi  panasz  benyújtásának határideje 1990.  március 1.  volt.  Az  Alkotmánybíróság ezzel  a   jogértelmezéssel  lehetővé   tette,  hogy   az Alkotmánybíróságról   szóló    törvény    hatálybalépését megelőzően alkotmányos jogsérelmet okozott eljárások - az Alkotmánybíróság működésének  megkezdésétől számított  60 napon   belül   -   alkotmányjogi   panasz   alapján   az Alkotmánybíróság eljárásának tárgyává váljanak. Erre a körülményre tekintettel az Alkotmánybíróság Jánosi Antal   panaszát   érdemben   bírálta   el,   miután   az alkotmányjogi panaszt  a jogosult  1990.  február  végén, tehát   az    Alkotmánybíróság   működése   megkezdésétől számított 60 napon belül előterjesztette. 2. Az AB tv 48. § (1) bekezdése szerint  az  Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt bárki ( AB tv 21. § (4) bekezdése )  alkotmányjogi   panasszal  fordulhat  az Alkotmánybírósághoz, ha  jogsérelme  az  alkotmányellenes jogszabály alkalmazása  folytán következett  be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit  már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A törvény  e rendelkezése szerint az alkotmányjogi panasz jogorvoslat. Ez következik egyrészt abból, hogy a törvény a jogintézményt  "panasz"-nak nevezi,  másrészt, hogy azt az "egyéb jogorvoslati lehetőségek" kimerítése után, vagy "más jogorvoslati  lehetőség hiányában",  vagyis további, illetőleg végső  jogorvoslatként  biztosítja  a  jogosult számára. Az indítványozónak  tehát alanyi  joga van  arra, hogy az Alkotmánybíróság konkrét  ügyében eljárjon és határozatot hozzon.  E   jogorvoslathoz   való   alanyi   jogosultság ugyanakkor nem  minősül általános jogorvoslatnak, mert az csak  kivételesen,   a  jogerő   beállta  után,   továbbá alkotmányos alapjog  sérelme esetén  vehető  igénybe,  az Alkotmánybíróság jogköre  pedig csak  az alapjogot  sértő határozat    megsemmisítésére     terjed    ki,     annak megváltoztatására azonban már nem. Az alkotmányjogi  panasz intézményét  ez  a  jogorvoslati funkció különbözteti meg az utólagos normakontrolltól. Az alkotmányellenes jogszabály  alkalmazása  miatti  konkrét jogsérelem  orvosolhatóságának  a  hiányában  ugyanis  az alkotmányjogi panasz  nemcsak funkcióját  vesztené el, de azt   a   sajátosságát  is,  amely  az  ABtv  21.  §  (2) bekezdése alapján  bárki által  indítványozható  utólagos normakontrollhoz képest a jogintézményben megnyilvánul. Az indítványozó  szempontjából is  csak akkor van értelme az  Alkotmányban   biztosított  jogok  megsértése  miatti panasznak,  ha   az  Alkotmánybíróság   eljárása  folytán jogsérelme orvosolhatóvá válik. Utal az  Alkotmánybíróság arra, hogy eddigi gyakorlatában is az ügy sajátosságaihoz igazodó jogorvoslást nyújtott - a   törvényi    feltételek   fennállása   esetén   -   az alkotmányjogi panasz  előterjesztőjének.  Így  például  a 32/1990. ( XII.  22. ) AB  határozattal  elbírált  ügyben biztosította   a    panaszosnak   a   jogsérelmet   okozó államigazgatási    határozat    törvényessége    bírósági felülvizsgálatát, a  22/1991. ( IV. 26. ) AB határozattal felhívta az  illetékes államigazgatási  hatóságot, hogy a panaszt   előterjesztő   állampolgárok   ügyében   hozott államigazgatási határozatokat semmisítse meg és kötelezze az eljáró szerveket új eljárás lefolytatására és jogszerű határozat  hozatalára,   a  34/1991.   ( VI.   15. )   AB határozattal pedig  az alkotmányellenes  rendelkezésnek a panaszos konkrét  polgári perében  való alkalmazhatóságát kizárta, stb. Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az AB tv 48. § alapján  az  alkotmányjogi  panaszt  a  jelen  ügyben  is jogorvoslati kérelemként bírálta el. 3.  Az    AB  tv   48.  §   (3)  bekezdése    szerint  az alkotmányjogi panasz elbírálása során az Alkotmánybíróság eljárására a 40-43. §-ban foglaltak az irányadók. Az  AB   tv  43.   §  (4)   bekezdése    értelmében    az Alkotmánybíróság az  alkotmányellenes jogszabály hatályon kívül  helyezését,   vagy  a   konkrét  esetben   történő alkalmazhatóságát - ha az eljárást kezdeményező különösen fontos   érdeke  ezt indokolja - az AB tv 43. § (1) - (2) bekezdésében   meghatározott   időponttól   eltérően   is meghatározhatja. A megállapított  tényállás  szerint  Jánosi  Antal  és  a gyermek különösen  fontos érdeke nyilvánvalóan indokolja, hogy az alkotmányellenes jogszabály alkalmazhatóságának a kizárása  a   konkrét  ügyben  visszamenőleges  hatállyal történjen meg.  A panaszolt  tényállás szerint  ugyanis a kiskorú  László  Antal  utónevű  gyermeket  Jánosi  Antal apasága  vélelmét   megdöntő  bírósági  eljárás  annak  a legszemélyesebb jogának  a  gyakorlásától  fosztotta  meg végérvényesen     és     felülvizsgálhatatlanul,     hogy családijogállásának,  vérségi   származásának  tisztázása érdekében személyesen  léphessen  fel,  amennyiben  ilyen fellépést személyesen egyáltalában akar kezdeményezni. Ez pedig az önazonossághoz és önrendelkezéshez való jogának, tehát azalkotmányosan  biztosított általános személyiségi jogának a  megsértésével járt.  Ezért az Alkotmánybíróság megállapította  az   alkotmányellenes  rendelkezésnek   a panaszolt ügyben való alkalmazhatatlanságát. A  jogerősen   befejezett  ügyben   azonban  az  ítélkező bíróságok  az   alkotmányellenesnek  megállapított  és  a konkrét ügyben alkalmazhatatlan jogszabály alapján jártak el. Az AB  tv alkotmányjogi  panaszról szóló  48. §-a csak az alkotmányjogi panasz benyújtásának törvényi feltételeiről rendelkezik, de  nem ad  útbaigazítást arra nézve, hogy a panasz alapossága esetén a konkrét jogsérelem orvoslására az Alkotmánybíróságnak  milyen törvényi  lehetősége  van. Ilyen rendelkezést  - a büntetőeljárás felülvizsgálatának az elrendelésével  - csak a büntető ügyekben tartalmaz az AB tv 43. § (3) bekezdése, de ugyanezen § (4) bekezdése a közigazgatási   vagy   polgári   ügyekben   nem   ad   az Alkotmánybíróság eljárására  iránymutatást. A hivatkozott és a törvényességi óvást kizáró polgári perrendtartásbeli rendelkezés  arra   sem  biztosít  lehetőséget,  hogy  az Alkotmánybíróság    az   ABtv  43.   §  (3)  bekezdésének analógiájára     a     büntetőeljárásban     alkalmazható jogorvoslati eljárás szerint járjon el. A megfelelő törvényi szabályozás hiánya az ilyen ügyekben nem   annyit    jelent,   hogy    nincs   lehetőség    az alkotmányellenes    jogszabály    alkalmazásából    eredő jogsérelem orvoslására. Az alkotmányjogi panasz - mint az utólagos  normakontrolltól   különböző   jogintézmény   - létjogosultságát  ugyanis   éppen  az   adja,   hogy   az Alkotmánybíróság az  AB tv. 43. §-ának (4) bekezdésében biztosított  jogkörével   élve   az   indítványozót   ért jogsérelmet akkor  is orvosolni  tudja,  ha  egyébként  a sérelmezett rendelkezést  az alkotmánybírósági  határozat közzétételének napjával,  vagy a  jövőre nézve  semmisíti meg.  Mindaddig   azonban,  amíg  a  törvényalkotó  ennek eljárásjogi módozatait nem szabályozza, az egyes ügyekben a   jogsérelem    orvoslásának    módját    magának    az Alkotmánybíróságnak kell meghatároznia. Mivel  az   adott  esetben   az  alkotmányos   jogsérelem alkotmányellenes   jogszabálynak    jogerőre   emelkedett bírósági ítéletekben  történt alkalmazásával  következett be, és mivel ezeknek az ítéleteknek a felülvizsgálatára a bírósági eljárás  keretében sem  rendes,  sem  rendkívüli jogorvoslati   eljárás    útján   lehetőség   nincs,   az Alkotmánybíróság a  támadott  bírósági  ítéleteket  -  az alkotmányellenes  jogszabályt   alkalmazó   részükben   - megsemmisítette  és   elrendelte  a   jogsérelmet   okozó ítéletekkel megváltoztatott  anyakönyvi bejegyzés eredeti állapotban történő  visszaállítását. Csak  ezen  az  úton érhető ugyanis el, hogy e konkrét ügyben az alkotmányjogi panasz - a panasznak az Alkotmánybíróságról szóló törvény alapján  egyedül   létjogosultságot  adó  -  jogorvoslati funkcióját betöltse,  s  ezzel  a  László  Antal  utónevű kiskorú      gyermek       alkotmányosan      biztosított önrendelkezéshez    és     önazonossághoz    való    joga helyreálljon,    azaz     lehetősége     legyen,     hogy nagykorúságának  elérése   után,  családi   jogállásának, vérségi  származásának   tisztázását  saját  elhatározása alapján, személyesen maga kezdeményezhesse. Az  Alkotmánybíróság  a  határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételét az AB tv 41. §-a alapján rendelte el.                     Dr. Sólyom László                az Alkotmánybíróság elnöke           Dr. Ádám Antal          Dr. Herczegh Géza           alkotmánybíró            alkotmánybíró                     Dr. Kilényi Géza                       alkotmánybíró                     Dr. Lábady Tamás                   előadó alkotmánybíró          Dr. Schmidt Péter        Dr. Szabó András            alkotmánybíró           alkotmánybíró       Dr. Tersztyánszky Ödön      Dr. Vörös Imre           alkotmánybíró           alkotmánybíró                    Dr. Zlinszky János                       alkotmánybíró Dr. Kilényi Géza alkotmánybíró különvéleménye Teljes mértékben  egyetértek a - szótöbbséggel elfogadott -  alkotmánybírósági   határozat  indoklásának   azzal  a megállapításával, amely  szerint "az  Alkotmánybíróságnak az  ABtv.   szerint  a   bírói  jogalkalmazási  gyakorlat alkotmányosságának   vizsgálatára    nincs    hatásköre". Önmagában véve  az is  helytálló  megállapítás,  hogy  az Alkotmánybíróságnak  csupán  az  Alkotmány  rendelkezései tekintetében   van   erga   omnes   hatályú   értelmezési hatásköre, a  törvények rendelkezései tekintetében nincs. E  két  megállapítás  az  én  jogi  álláspontom  kiinduló pontja.   Ez    idő    szerint    a    világban    működő alkotmánybíróságok    -    illetőleg    alkotmánybírósági feladatokat is  ellátó rendes  bíróságok - közül a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának  van a legszélesebb körű felhatalmazása és  ahhoz kapcsolódó  jogi  eszköztára  az alkotmány érvényre  juttatása terén.  Ám még  e rendkívül szélesen megvont  törvényi felhatalmazás  sem  korlátlan, nem  annyit   jelent,  hogy  az  Alkotmánybíróság  bármit megtehet, amit  az alkotmányosság  érdekében szükségesnek tart.   Az    alkotmányosságnak    ugyanis    a    Magyar Köztársaságban  sem  az  Alkotmánybíróság  a  kizárólagos letéteményese: az alkotmányos rend védelmét szervezeti és eljárási garanciák  összefüggő rendszere szolgálja, amely garanciarendszernek az  Alkotmánybíróság csupán  egyik  - bár kétségtelenül kiemelkedő fontosságú - eleme. Mindezekre    tekintettel    a    különvéleményem    első bekezdésében  hivatkozott   tételeket  úgy   tekintem  és fogadom   el,   mint   az   Alkotmánybíróság   hatalmának de lege lata  létező   korlátait,  amelyeken  a  testület jogszabályértelmezéssel nem teheti túl magát. A határozat  "A" részében  eldöntött elvi  kérdésnek az a lényege: mit  tehet az Alkotmánybíróság olyan esetben, ha valamely jogszabálynak többféle értelmezése lehetséges és ezek  közül   a  jogalkalmazási   gyakorlat   egy   olyan értelmezést követ,  amely az  Alkotmánybíróság megítélése szerint alkotmányellenes.  Erre a  kérdésre a határozat - az indokolásban kifejtett "élő jog" teóriát alapul véve - azt a választ adja, hogy ilyenkor a testület nem köteles, de  nem   is  jogosult   vizsgálni,  hogy  a  sérelmezett rendelkezésnek   van-e    egy   vagy   több   alkotmányos értelmezése,  hanem   a  jogalkalmazási   gyakorlatot   a jogszabályra visszavetítve csak egyet tehet: megsemmisíti a   jogalkalmazók által alkotmányellenesen értelmezett és alkalmazott rendelkezést.           Ez a logika számomra elfogadhatatlan. Egyik dolog  a jogalkotás, másik dolog a jogalkalmazás. A kettő  természetesen  szorosan  összefügg  egymással,  de mégsem olyan  mértékben, hogy  ez alapul  szolgálna a két fogalom  összekeverésére.   Ez  okból  kifolyólag  más  a normakontroll    /a     jogszabály     alkotmányosságának felülvizsgálata/, illetőleg  a  jogalkalmazási  gyakorlat irányítása. Az  alkotmánybíróságnak -  az Alkotmány egyes rendelkezései   erga    omnes   hatályú    értelmezésétől eltekintve   -   csupán   az   előbbire   van   törvényes felhatalmazása, az  utóbbira nincs. Az utóbbi más szervek hatáskörébe tartozik  és e  feladat ellátásához  a magyar jogrendszerben kialakultak a megfelelő jogi eszközök. Így: - az  Országgyűlés és  a Kormány  a  jogszabályokat  elvi állásfoglalásban értelmezheti,  ezt a  Magyar  Közlönyben közzé kell tenni /1987. évi XI. törvény 54. §-a/, -  a   Legfelsőbb  Bíróság   teljes  ülése  irányelveket, illetőleg elvi  döntést ad  ki  az  ítélkezési  gyakorlat egységének biztosítása  érdekében. Az irányelv és az elvi döntés a  bíróságokra kötelező,  azt a  hivatalos  lapban közzé kell tenni /1972. évi IV. törvény 47-48. §-a/, - a  legfőbb ügyész  a Legfelsőbb Bíróságnál irányelveket és elvi  döntéseket kezdeményezhet  /1972. évi V. törvény 5. § (2) bekezdésének e/ pontja/, - az ügyész a törvénysértő gyakorlat megszüntetése végett a szerv  vezetőjénél  felszólalással  él  /1972.  évi  V. törvény 16. § (1) bekezdése/. Az alkotmánybírósági  határozat  indokolásában  kifejtett "élő  jog"   teóriát  a   következő  okokból   nem  tudom elfogadni: a/ Az   Alkotmány  2.  § (1)  bekezdése szerint  a Magyar Köztársaság   független,   demokratikus   jogállam.   Egy jogállamban  a  törvényhozó  akaratát  tiszteletben  kell tartani  és   érvényre  kell   juttatni.   Ha   tehát   a jogalkalmazási     gyakorlat     valamely     rendelkezés alkotmányellenes    értelmezésével     szembeszegül     a törvénnyel, a  jogalkalmazó szerveket  kell  a  megfelelő jogi eszközök  alkalmazásával rászorítani a törvény /vagy más    jogszabály/     alkotmányos    értelmezésére    és alkalmazására, nem  pedig a  jogalkotót  "megbüntetni"  a jogalkalmazó szervek  Alkotmányba  ütköző  jogértelmezése miatt azáltal,  hogy az  Alkotmánybíróság megsemmisíti  a helyes   értelmezés    mellett    nem    alkotmányellenes rendelkezést. b/ A  törvények tekintetében az Alkotmánybíróságnak nincs erga omnes  hatályú értelmezési  joga. Ez azonban nem azt jelenti,  hogy  egyáltalán  nincs  értelmezési  joga.  Az Alkotmánybíróság ugyanis  egyedi  döntései  meghoztalánál szükségképpen  értelmezi   a  jogszabályokat,   s   ilyen vonatkozásban a  legcsekélyebb mértékben  sincs  kötve  a jogalkalmazó szervek  értelmezéséhez. Az Alkotmánybíróság határozatának indokolásában  kifejtheti,  hogy  melyik  a támadott  jogszabályi   rendelkezésnek  az   az  értelme, amelynek  alapulvételével   a  rendelkezést  nem  tekinti alkotmányellenesnek.  Önmagában   attól,  hogy   valamely rendelkezést többféleképpen  lehet  értelmezni,  és  ezek közül az  egyik  értelmezés  alkotmányellenes,  a  szóban forgó rendelkezés még nem válik alkotmányellenessé. c/ A  jogszabály a  jogalkotásra  felhatalmazott  szervek megfelelő formában kinyilvánított és kihirdetett akarata, nem pedig  a  jogalkalmazó  szerveknek  a  jogalkalmazási gyakorlatban  testet   öltő  akarata.   Ehhez  képest   a jogszabály  -   amelyet  az   Alkotmánybíróság   utólagos normakontrollnak  vethet   alá  -   a  Magyar  Közlönyben kihírdetett szöveg,  nem  pedig  annak  a  jogalkalmazási gyakorlat  által   korrigált   és   ezáltal   eltorzított változata.  Az  ettől  eltérő  értelmezés  nem  csupán  a törvényrontó      és       törvénymódosító      szokásjog létjogosultságának elismerését  jelenti, hanem megfosztja a  polgárokat  és  a  jogi  személyeket  a  hatályos  jog megismerésének lehetőségétől. A jogszabály kihirdetésének ugyanis  garanciális   jelentősége  van,   hiszen   ehhez kapcsolódik  az   a  jogkövetkezmény,   hogy  senki   sem hivatkozhat  eredményesen  a  szabályszerűen  kihirdetett jogszabály nem ismerésére. Ha azonban a jogszabálynak nem az a tartalma, amit kihirdettek, hanem az, "amit annak az állandó és egységes jogalkalmazási gyakorlat tulajdonít", ez teljes  jogbizonytalanságot idézhet  elő, s nem csupán oda vezet,  hogy a jogszabály "címzettjei" nem ismerhetik meg a  hatályos  jogot  hanem  ad  absurdum  előidézheti: büntetéssel lehet  sújtani azt,  aki  a  jogszabálynak  a Magyar Közlönyben  kihirdetett szövege  szerint jár el és nem   veszi    figyelembe   "az   állandó   és   egységes jogalkalmazási gyakorlatot", amely esetleg lényegbevágóan eltér a  jogszabály kihírdetett  tartalmától.  Ekként  az "élő   jognak"    a   határozatban   kifejtett   teóriája összeegyeztethetetlen  országunk   jogrendszerével  és  a jogállamisággal, amely utóbbinak egyik legfontosabb eleme a jogbiztonság.  /Elképzelhetőnek  tartom  az  "élő  jog" teória létjogosultságát  a mienktől  gyökeresen különböző jogrendszerekben. Az Alkotmánybíróságnak azonban a magyar jogrendszer keretei között kell maradnia./ d/  Bármilyen   tiszteletreméltó  indítékból   fakad  is, elfogadhatatlan az  Alkotmánybíróság arra való törekvése, hogy bármi áron - az adott esetben hatáskörének korlátait is figyelmen  kívül hagyva  - orvoslást  kíván nyújtani a jogsérelmekre.  Abból   következően  ugyanis,   hogy   az Alkotmánybíróság hatalma  korlátozott, sokféle  sérelemre nem  tud   orvoslást  adni.   Nem  tudja   megvédeni   az állampolgárokat   pl.   a   nem   alkotmányellenes,   bár kétségtelenül rossz  /méltánytalan,  célszerűtlen,  káros következményekkel járó/  jogszabályoktól, az  alkotmányos jogszabályok  törvénysértő  alkalmazásából  eredő  egyedi jogsérelmektől,   vagy    az   alkotmányellenesnek    nem minősíthető  jogalkotói   mulasztásoktól.  Nem   tartozik hatáskörébe a  jogalkalmazási  gyakorlat  alkotmányossági felülvizsgálata  sem.   Az  államszervezeten   belül   az Alkotmányban    és     a    törvényekben    meghatározott munkamegosztás érvényesül, amely az Alkotmánybíróságra is irányadó. e/ Ha  az Alkotmánybíróság  magáévá teszi  az  "élő  jog" teóriát annak  szükségképpen  az  a  következménye,  hogy úgyszólván  sohasem  dönthet  a  kihirdetett  normaszöveg alapján, hanem mindig meg kell vizsgálni a jogalkalmazási gyakorlatot, minimálisan abból a szempontból: az "állandó és egységes-e".  Ehhez a  testületnek sem  kompetenciája, sem szakapparátusa nincs. Budapest, 1991. november 5.                                          Dr. Kilényi Géza                                             alkotmánybíró A különvéleményhez csatlakozom:                                         Dr. Schmidt Péter                                             alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Right to self-identification
Number of the Decision: .	57/1991. (XI. 8)
Date of the decision: .	11/05/1991
Summary: The Court established the right to self-identification. It annulled procedural rules that prevented a child from challenging the presumption of paternity. With this case, the court introduced the concept of living law into its practice. This means that the Court reviews not the normative text itself but the norm that prevails, becomes effective and is realised by the established practice of ordinary courts or administrative agencies.   The Court – overstepping the boundaries of its legal power – annulled the decision of an ordinary court based on an unconstitutional legal provision.
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1991-c-001
.