English
	Hungarian

Ügyszám: .	108/B/1997
Előadó alkotmánybíró: Kukorelli István Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 1/2007. (I. 18.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2007/45 .

A döntés kelte: Budapest, 01/16/2007 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az    Alkotmánybíróság    jogszabály   alkotmányellenességének utólagos    vizsgálatára    és   mulasztásban    megnyilvánuló alkotmányellenesség   megállapítására   irányuló   indítványok tárgyában   –   Dr.  Kovács  Péter  alkotmánybíró   párhuzamos indokolásával – meghozta a következő                          határozatot: 1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja: az Alkotmány 61. §  (2) bekezdéséből   fakadó   alkotmányos   követelmény,   hogy    a rádiózásról  és a televíziózásról szóló 1996. évi  I.  törvény 49. §-a alkalmazásakor a tájékoztatás kiegyensúlyozottságát  – a  műsor  jellegétől  függően – az  egyes  műsorszámon  belül, illetve a műsorszámok összességében kell vizsgálni. 2.  Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a rádiózásról és  a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 48. § (3) bekezdése alkotmányellenes,  ezért  azt  2007.  június  30-i   hatállyal megsemmisíti. 3.  Az  Alkotmánybíróság a rádiózásról  és  a  televíziózásról szóló  1996.  évi  I. törvény 49. §-a, 50.  §  (2)  bekezdése, továbbá    51.   §   (2)   bekezdése   alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat elutasítja. 4.  Az  Alkotmánybíróság a rádiózásról  és  a  televíziózásról szóló  1996. évi I. törvény 50. § egészének és az  51.  §  (4) bekezdésének  a  megsemmisítését,  valamint  a   49.   §   (6) bekezdésével     kapcsolatban     benyújtott,     mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását,  továbbá  az ORTT   gyakorlatának  a  felülvizsgálatát   és   meghatározott tartalmú   közlemény   közzétételét  kezdeményező   indítványt visszautasítja. Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I. Az  Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett a  rádiózásról és   a   televíziózásról  szóló  1996.  évi  I.   törvény   (a továbbiakban:      Médiatörvény)      egyes      rendelkezései alkotmányossági    vizsgálatára.    Jelen    eljárásban     az Alkotmánybíróság  a  Médiatörvény Panaszbizottság  működésével kapcsolatos 48. § (3) bekezdésének, 49-50. §-ainak, 50. §  (2) bekezdésének,  valamint 51. § (2) bekezdés második  mondatának és   az   51.   §  (4)  bekezdésének  az  alkotmányellenessége megállapítását  és megsemmisítését kezdeményező  indítványokat bírálta el. 1.  Az egyik indítvány szerint az Alkotmány 61. §-ába ütköznek a  Médiatörvény 49-50. §-ai, mert azok nem zárják ki  annak  a lehetőségét, hogy a Panaszbizottság egyetlen műsorszám kapcsán vizsgálja      a      kiegyensúlyozottság      követelményének érvényesülését. A Panaszbizottság ugyanis a 37/1992. (VI. 10.) AB   határozatban   (a   továbbiakban:  Abh.)   megfogalmazott követelményekkel ellentétben sokszor egy-egy  műsorszám  miatt lép fel. Ez az indítvány a Médiatörvény 48. § (3) bekezdésének utólagos vizsgálatát is kéri az Alkotmánybíróságtól, mert az a  kérelem szerint    sérti   az   Alkotmány   61.   §-ának   a    szabad véleménynyilvánítás   jogát   biztosító    rendelkezését    és ellentétes   azokkal   az  alkotmányossági   követelményekkel, amelyeket az Alkotmánybíróság az Abh.-ban megfogalmazott. 2.   A  másik  indítvány  szerint  az  Alkotmány  61.  §   (2) bekezdésében biztosított sajtószabadságot alkotmánysértő módon korlátozza  a  Médiatörvény 50. §  (2)  bekezdése,  mert  „túl széles   felhatalmazást  ad”  a  Panaszbizottságnak,   illetve fellebbezés esetén az ORTT-nek. A Panaszbizottság és  az  ORTT ugyanis  megjelöli  azt  az  időpontot  és  módot,  ahogyan  a műsorszolgáltató köteles a Panaszbizottság,  illetve  az  ORTT állásfoglalását   közölni,  vagy  a  kifogást   tevő   számára álláspontja kifejtésére lehetőséget adni. Az indítvány emellett az Alkotmány 57. § (5) bekezdését, 59. § (1)  bekezdését  és  a  61.  §-át  sértőnek  tartja,  hogy   a Médiatörvény  51.  § (2) bekezdés második  mondata  alapján  a Panaszbizottság  állásfoglalása ellen benyújtott  jogorvoslati kérelemről  másodfokon döntő ORTT elmarasztaló  határozatát  a műsorszolgáltatónak  azonnal  teljesítenie  kell,  a  bírósági felülvizsgálatra  benyújtott kérelemnek  ugyanis  a  határozat végrehajtására  nézve nincs halasztó hatálya. Az  indítványozó szerint   ez  a  rendelkezés  nincs  összhangban   a   polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) XX. és XXI. fejezeteiben foglaltakkal sem. Az  indítvány  az  Alkotmány tételes  szabályának  megjelölése nélkül,   általában   tartja   alkotmányellenesnek,   hogy   a műsorszolgáltatót  elmarasztaló  határozatot  azelőtt   teszik közzé   a   Művelődési  Közlönyben  (1999-től   a   Kulturális Közlönyben), mielőtt a felülvizsgálati kérelem alapján  indult bírósági  eljárás  jogerősen befejeződött volna  [Médiatörvény 51. § (4) bekezdés]. A  Médiatörvény 49. § (6) bekezdésének első mondata alapján  a Panaszbizottság  a  műsorszolgáltatót  és  a  kifogást   tevőt meghallgathatja.  Az  indítvány  szerint  a   gyakorlatban   a Panaszbizottság  többnyire a felek  meghallgatása  nélkül,  az iratok  alapján dönt. Így az ORTT is anélkül hoz  határozatot, hogy  a  feleket legalább egyszer meghallgatták  volna.  Ez  a gyakorlat  –  a  beadványt  készítő szerint  –  ellentétes  az Alkotmány  61.  §-ába foglaltakkal. Ezzel  összefüggésben  azt kéri  az  Alkotmánybíróságtól, hogy „kellő garanciák híján  az alkotmányos   védelem  szempontjából  nyilvánítsa   aggályosan hiányosnak” a Médiatörvény 49. § (6) bekezdését. Végül    az   indítványozó   azt   kezdeményezi,    hogy    az Alkotmánybíróság  határozatban mondja ki: „a politikai  pártok semmilyen formában nem avatkozhatnak be a közszolgálati  média működésébe,   a   Panaszbizottságnál  kizárólag  állampolgárok tehetnek panaszt jogos egyéni érdekeik védelmében”.                               II. 1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: „8.  §  (2)  A  Magyar  Köztársaságban az alapvető  jogokra  és kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” „57. § (5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint   mindenki  jogorvoslattal  élhet  az  olyan  bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát  vagy jogos  érdekét sérti. A jogorvoslati jogot — a jogviták ésszerű időn  belüli  elbírálásának  érdekében,  azzal  arányosan  —  a jelenlévő  országgyűlési képviselők kétharmadának  szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.” „59.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaságban mindenkit  megillet  a jóhírnévhez,  a  magánlakás  sérthetetlenségéhez,  valamint  a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.” „61.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a szabad  véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a  közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze. (2)   A   Magyar   Köztársaság  elismeri  és  védi   a   sajtó szabadságát.” 2. A Médiatörvénynek az indítványok elbírálása során figyelembe vett rendelkezései: „4.  §  (1)  A  közérdeklődésre számot tartó hazai és  külföldi eseményekről,    vitatott   kérdésekről    a    tájékoztatásnak sokoldalúnak,  tényszerűnek,  időszerűnek,  tárgyilagosnak   és kiegyensúlyozottnak kell lennie. (2)  A  műsorszolgáltatásban közzétett műsorszámok  összessége, illetőleg  ezek bármely tartalom vagy műfaj szerinti  csoportja nem   állhat   párt  vagy  politikai  mozgalom,  illetve   ezek nézeteinek szolgálatában. (3)  A műsorszolgáltató politikai tájékoztató és hírszolgáltató műsorszámaiban  műsorvezetőként,  hírolvasóként,   tudósítóként rendszeresen   közreműködő  munkatársak  —  a   munkavégzésükre irányuló   jogviszonyuktól  függetlenül  —  műsorszolgáltatónál politikai  hírhez véleményt, értékelő magyarázatot —  kivéve  a hírmagyarázatot — nem fűzhetnek. (4)  A  műsorban közzétett hírekhez fűzött véleményt,  értékelő magyarázatot  e  minőségének és szerzőjének  megnevezésével,  a hírektől megkülönböztetve kell közzétenni.” „48.  §  (2) A Panaszbizottság ügyrendjét és az egyes  ügyekben eljáró   tanácsok  eljárási  rendjét  —  ideértve   az   eljáró Panaszbizottság   tagjának   elfogultság   miatti    kizárására vonatkozó  szabályokat  is — a Testület  állapítja  meg.  Ennek során   figyelemmel   kell  lenni  a   felek   egyenlősége,   a nyilvánosság és a pártatlanság elvének érvényesítésére. (3)  A  Panaszbizottság ügyrendje tartalmazza a 4. §-a alá  nem tartozó panaszügyek elintézésének rendjét is. Az ilyen ügyekben a  Panaszbizottság  a panaszt megvizsgálja és állásfoglalásáról tájékoztatja   a   panaszost,  az  érintett  műsorszolgáltatót, továbbá — ha ezt szükségesnek tartja — a közvéleményt.” „49.  §  (1)  Ha  a  műsorszolgáltató a vételkörzet  lakosságát foglalkoztató  társadalmi  kérdésben  egyoldalúan   tájékoztat, különösen  ha  a  vitatott  kérdésben egyetlen  vagy  egyoldalú álláspont  megjelenítésére  vagy kifejezésére  ad  lehetőséget, vagy  ha  egyéb  módon  súlyosan  megsérti  a  kiegyensúlyozott tájékoztatás   követelményét,  a  kifejezésre   nem   juttatott álláspont   képviselője   vagy   a   sérelmet   szenvedett   (a továbbiakban:  kifogást tevő) kifogásával a műsorszolgáltatóhoz fordulhat. (2)   A  kifogást  tevő  a  kifogásolt  közlés  megjelenésétől, többszöri   közlés  esetén  az  utolsó  ismétléstől   számított negyvennyolc  órán  — a Magyar Köztársaság határain  kívül  élő (tartózkodó,  működő)  személy esetében  nyolc  napon  —  belül írásban  kérheti  a  műsorszolgáltatótól  álláspontjának  —   a kifogásolt álláspont megjelenéséhez hasonló körülmények közötti —  ismertetését.  Nem élhet a kifogásolás  jogával  a  kifogást tevő,    ha   az   ismertetésre   nem   juttatott   álláspontja ismertetésére  ezen álláspont más képviselője  már  lehetőséget kapott,  vagy ha e lehetőséget a kifogást tevő kapta, de  azzal nem élt. (3)   A   műsorszolgáltató   a   kifogás   elfogadásáról   vagy elutasításáról,  annak  kézhezvételétől számított  negyvennyolc órán  belül  dönt. A döntésről a kifogást tevőt  haladéktalanul értesíteni kell. A kifogást tevő a döntés közlésétől  számított negyvennyolc órán belül — a döntés közlésének elmaradása esetén a  kifogásolt  vagy sérelmezett megjelenítéstől  számított  hat napon  —  külföldi esetén tizenkét napon — belül  a  kifogásolt műsorszám  és a műsorszolgáltató pontos megnevezésével  írásban panaszt  nyújthat be a Panaszbizottsághoz. A Panaszbizottsághoz akkor is benyújtható a panasz, ha a műsorszolgáltató a kifogást elfogadó  nyilatkozata  ellenére a kifogásban  foglaltakat  nem teljesíti.  Ebben  az  esetben a Panaszbizottsághoz  a  kifogás teljesítésére  vállalt  határidő lejártát  követő  negyvennyolc órán belül kell a panaszt benyújtani. (4)  A Panaszbizottság a panasz benyújtásától számított tizenöt napon  belül állást foglal a kifogást tevő által előterjesztett kérdésekben. (5)    A   műsorszolgáltató   a   Panaszbizottság   felhívására haladéktalanul  a  Panaszbizottság  rendelkezésére  bocsátja  a vitatott   műsorszámot   rögzítő   anyagot,   és   megadja    a Panaszbizottságnak az üggyel kapcsolatban kért felvilágosítást. (6)  A  Panaszbizottság a műsorszolgáltatót és a kifogást tevőt meghallgathatja.   A  meghallgatástól  való   távolmaradás   az állásfoglalásnak nem akadálya.” „50.  §  (2)  Ha  a  Panaszbizottság állásfoglalása  szerint  a műsorszolgáltató       megsértette        a        tájékoztatás kiegyensúlyozottságát,  a  műsorszolgáltató  a  Panaszbizottság által   megjelölt  időpontban  és  módon  —  a  Panaszbizottság állásfoglalásában   foglaltaknak   megfelelően    —    értékelő magyarázat nélkül közli a Panaszbizottság állásfoglalását, vagy lehetőséget ad a kifogást tevőnek álláspontja megjelenítésére.” „51.  § (1) A Panaszbizottság állásfoglalása ellen jogorvoslati kérelemmel   a  Testülethez  lehet  fordulni  az  állásfoglalás közlésétől    számított    negyvennyolc    órán    belül.     A műsorszolgáltató jogorvoslati kérelme halasztó hatályú. (2)  A  Testület a jogorvoslati kérelemről nyolc  napon  belül határoz.  A  Testület elmarasztaló határozatát, illetve  ha  a Testület    a   műsorszolgáltató   kérelmét   elutasítja,    a Panaszbizottság állásfoglalását azonnal teljesíteni kell. (3)  A  Testület határozatának felülvizsgálatát  a  bíróságtól lehet  kérni.  A  bíróság a polgári perrendtartásról  szóló  — többször  módosított — 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.)  XX.  fejezetének szabályai szerint jár el. A  bíróság  a Testület határozatát megváltoztathatja. (4)  Az  alaposnak  bizonyult  kifogásnak  a  műsorszolgáltató műsorában   történt  közlésén  túlmenően  a  műsorszolgáltatót marasztaló  jogerős  határozatot a  Művelődési  Közlönyben  is közzé kell tenni.”                              III. Az indítványok részben megalapozottak. A   most  elbírált  mindkét  indítvány  kifogásolja,  hogy   a Panaszbizottság  (adott  esetben  a  másodfokon  eljáró  ORTT) olykor  „műkritikát” gyakorol egy-egy műsorral  szemben,  azaz egyetlen  műsorszám  kapcsán vizsgálja  a  kiegyensúlyozottság követelményének  az érvényesülését. Ennek –  az  indítványozók álláspontja szerint – az az oka, hogy a Médiatörvény vonatkozó 49.  §-a az Alkotmány 61. § (1) és (2) bekezdéseit sértő módon nem zárja ki kifejezetten e vizsgálódás lehetőségét. Az  Alkotmánybíróság  a következőkben azt  vizsgálta,  hogy  a Panaszbizottság eljárását szabályozó Médiatörvény 49.  §-a  az Alkotmány  8.  §  (2) bekezdésének megfelelően korlátozza-e  a vélemény- és sajtószabadságot. 1.  Az alkotmánybírósági gyakorlat alapján az állam csak abban az  esetben  korlátozhatja az alapjogokat,  ha  a  szabályozás alapjául  szolgáló legitim célok védelme más módon nem  érhető el.   „Az  alapjog  korlátozásának  alkotmányosságához   tehát szükséges,   hogy  a  korlátozás  megfeleljen  az   arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az  ennek érdekében  okozott  alapjogsérelem  súlya  megfelelő  arányban legyenek  egymással. A törvényhozó a korlátozás során  köteles az   adott   cél   elérésére   alkalmas   legenyhébb   eszközt alkalmazni.”  (Összefoglalóan: 879/B/1992. AB  határozat,  ABH 1996, 401.) Az  Alkotmány 61. § (1) bekezdése alapján mindenkinek joga van a  szabad  véleménynyilvánításhoz. A sajtó  számára  speciális védelmet nyújtó Alkotmány 61. § (2) bekezdése alapján a Magyar Köztársaság  elismeri  és  védi a  sajtó  szabadságát.  Ezt  a szabadságot  az  államnak arra figyelemmel  kell  garantálnia, hogy  a  sajtó  egyrészt  a  véleménynyilvánítás,  másrészt  a tájékoztatás   és  a  véleményformálás  fontos   eszköze.   Az Alkotmány  sajtószabadságot garantáló 61.  §  (2)  bekezdésébe beletartozik  a  cenzúra tilalma és a lapalapítás  szabadsága, (Abh.,   ABH   1992,  227,  229-230.)  továbbá  a  szerkesztői autonómia is. [57/2001. (XII. 5.) AB határozat, ABH 2001, 484, 499.] A    törvényhozó   a   Médiatörvényben   „a   kiegyensúlyozott tájékoztatás  előmozdítására” hozta létre a Panaszbizottságot. A    műsorszolgáltató    szempontjából   a    kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményére vonatkozó előírás és a követelmény érvényesülése   felett  őrködő  testület,  a   Panaszbizottság létrejötte a sajtószabadság jelentős korlátozását jelenti.  Az Alkotmánybíróság  ezért a továbbiakban azt  vizsgálta,  milyen jogalkotói  cél  érdekében korlátozza a  kiegyensúlyozottságot vizsgáló    Panaszbizottság   eljárása   a   műsorszolgáltatók szerkesztési szabadságát. 2.  A tájékoztatási monopóliumok létrejöttének megakadályozása alkotmányos   cél.   [Alkotmány  61.   §   (4)   bekezdés]   A tájékoztatási  monopóliumok  a műsorszolgáltatási  technológia rohamos       fejlődését      követően      elsősorban       a „véleménymonopóliumok”  kialakulásának   veszélyét   jelentik, ezért  legitim  célként  fogadja  el  az  Alkotmánybíróság   a véleménypluralizmus  fenntartását.  E  cél  elérése  érdekében korlátozza     a     kiegyensúlyozottság    követelménye     a műsorszolgáltató    szerkesztési   szabadságát.    Általánosan elfogadott,  hogy  a  rádiós  és televíziós  műsorszolgáltatás véleményformáló   hatása   és  a   mozgóképek,   hangok,   élő tudósítások  meggyőző  ereje sokszorosa az  egyéb  információs társadalmi  szolgáltatások  gondolkodásra  ható  erejének.  Az elektronikus  média  esetében  ezért  indokolt  speciális,   a sokoldalú   tájékoztatásra  vonatkozó  előírások  meghozatala, amelynek  célja az, hogy a politikai közösség tagjai közérdekű kérdésekben a releváns vélemények ismeretében alakíthassák  ki álláspontjukat. 3.  A  kiegyensúlyozottsági követelmény  olyan  médiamodellben született,  amelynek alapvető jellemzője  volt  a  korlátozott számú  műsorszolgáltató  és  az  egyoldalú  tájékoztatás.  Ezt tükrözi  az 1992-ben hozott Abh., amely a véleménynyilvánítási és   tájékozódási   szabadság   érvényesülése   érdekében    a sajtószabadságra   vonatkozó   sajátosságokon   túl    további feltételeket   követelt   meg  a  rádióval   és   televízióval kapcsolatban,  mert  a  földfelszíni  műsorszórásra   alkalmas frekvencia-készlet szűkös erőforrás, az országos közszolgálati rádió  és  televízió pedig monopolhelyzetben volt. (ABH  1992, 227, 230-231.) Az  Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy az új műsorterjesztési technológiák  megjelenését követően fenntarthatóak-e  az  Abh. frekvenciaszűkösségre és a közszolgálati  rádió  és  televízió monopolhelyzetére  vonatkozó  érvei,  valamint   azt,   miként módosul    a    kiegyensúlyozott   tájékoztatásra    vonatkozó követelmény  érvényességi köre az információs és kommunikációs technológiák fejlődésével. 3.1.   A   frekvenciaszűkösség  azt   jelenti,   hogy   analóg környezetben    korlátozott   az    audiovizuális    tartalmak szolgáltatására  alkalmas  frekvenciák  száma.  A  frekvencia- korlát  érv  technikailag egyre kevésbé  indokolható,  mert  a digitalizálás  lényegesen kisebb sávszélességet igényel,  mint az   analóg   átvitel.  Változatlan  minőség   mellett   tehát mennyiségileg  több műsorszolgáltatásra van  lehetőség,  adott esetben annál is többre, amennyit a piac el tud(na) tartani. A frekvenciaszűkösségre   vonatkozó   érv   megalapozatlanságára következtethetünk   az   új   műsorterjesztési    technológiák elterjedéséből  is.  E  technológiák  ugyanis  nem  igényelnek rádiófrekvenciákat.  Ilyen  például  a  digitális  kábel,   az internet TV és a DSL alapú interaktív TV. A  frekvencia-korlátra  vonatkozó érv  elavultságával  szemben viszont   felvethető,  hogy  az  analóg  átvitel   megszűnését követően  megjelennek  olyan  nagyobb  sávszélességet  igénylő technikák,  amelyek miatt ismét probléma lehet a  földfelszíni frekvenciák  korlátozott  száma  (térhatású  TV).  Másrészt  a műsorszolgáltatások  mellett  egyéb  szolgáltatások   (például mobil   szolgáltatások)  is  célul  tűzik  a  jól  használható frekvenciák megszerzését. A frekvencia-korlát érv tehát – várhatóan – nem válik teljesen okafogyottá,  de  önmagában  nem indokolhatja  a  rádió  és  a televízió  működésére  vonatkozó (a nyomtatott  sajtót  érintő rendelkezéseken  túlmenő)  speciális  állami  előírások,  ezen belül a kiegyensúlyozottsági követelmény létét. 3.2. Az Abh. szerint a társadalomban meglévő vélemények teljes körű,   kiegyensúlyozott  arányú  és   valósághű   kifejezésre juttatására,   valamint   a   közérdeklődésre   számot   tartó eseményekről  és  tényekről  való elfogulatlan  tájékoztatásra vonatkozó  követelmények teljesülését „a  rádió  és  televízió egészét”,  vagyis  az  összes belföldi  rádiós  és  televíziós csatornát   figyelembe   véve   kellett   biztosítani   (külső pluralizmus).  [megerősítve: 22/1999. (VI. 30.) AB  határozat, (ABH   1999,   176,  184.)]  Másrészt,  az   Abh.   az   akkor gyakorlatilag  monopolhelyzetben lévő  országos  közszolgálati rádióval és televízióval kapcsolatban kötelezte a törvényhozót olyan  törvények  megalkotására,  amelyek  „anyagi,  eljárási, valamint   szervezeti  rendelkezésekkel”  teszik  lehetővé   a „teljes    körű,   kiegyensúlyozott   arányú   és    valósághű tájékoztatást” (belső pluralizmus). Az  Alkotmánybíróság  jelen  ügyben  megállapította,  hogy  az országos  közszolgálati rádió és televízió monopolhelyzete  az 1992-ben   hozott  határozat  óta  megszűnt.  A   földfelszíni frekvencián történő műsorszórás mellett létezik többek  között a  műholdas  és kábeles műsorszolgáltatás, és új lehetőségeket kínál  a  távközlési  technológia  gyors  fejlődése.  A  külső pluralizmus a rádió és a televízió programok teljes  kínálatát figyelembe    véve,   a   sokszereplős   piac    létrejöttével megvalósult. Ez a sokszínű műsorkínálat azonban önmagában  nem teszi szükségtelenné a kiegyensúlyozottsági követelmény (belső pluralizmus) előírását. Az    Abh.    1992-ben    a   kiegyensúlyozottság    mint    a műsorszolgáltatásra     vonatkozó     tartalmi     követelmény érvényesülési körének a meghatározásakor abból indult ki, hogy az  országos  közszolgálati  rádiók  és  televíziók  a  szűkös erőforrásnak számító frekvenciákat használják, másrészt abból, hogy  ezek  azok  a  tömegtájékoztatási  eszközök,  amelyek  a társadalom egészét szólítják meg. Ma  nem  csak a közszolgálati rádiók és televíziók  használnak földfelszíni   frekvenciát,  valamint   a   teljes   körű   és tárgyilagos   tájékoztatás  alapján   létrejövő   demokratikus közvélemény    alakításában   sem   csupán   a   közszolgálati műsorszolgáltatók vesznek részt. A  földfelszíni  frekvenciát  használó  televíziós  és  rádiós csatornák  az  ORTT által adott műsorszórási engedély  alapján működnek,   ezért  értelemszerűen  indokolt  annak  folyamatos vizsgálata,   hogy  e  műsorszolgáltatók  a  rájuk   vonatkozó jogszabályokban és az engedélyben meghatározott  feltételeknek eleget  tesznek-e.  A  szűkös  mértékben  rendelkezésre   álló frekvenciát  használó  televízió és rádió  csatornák  mindenki számára hozzáférhető, jelenleg anyagi ellenszolgáltatás nélkül igénybe vehető műsorszolgáltatások. A      véleménypluralizmus     fenntartása     érdekében     a kiegyensúlyozottság  vizsgálandó a közpénzből  létrehozott  és működtetett  közszolgálati  műsorszolgáltatók,  továbbá   azon kereskedelmi   rádiók   és   televíziók   esetében,    amelyek véleményformáló ereje jelentőssé válik. 4.    A   törvényhozó   a   kiegyensúlyozottsági   követelmény érvényesítésére      sajátos,      többfokozatú       eljárást intézményesített.     A     Médiatörvény     49.     §-a     a kiegyensúlyozottságról  szóló  vita  rendezését  elsősorban  a sérelmet  szenvedett/meg  nem  szólaltatott  személyre  és   a műsorszolgáltatóra  bízza,  és  csak  ennek  eredménytelensége esetén   van   lehetőség  a  Panaszbizottság   eljárásának   a megindítására. A  Médiatörvény  49. § (1) bekezdés alapján a kifejezésre  nem juttatott  álláspont  képviselője vagy a  sérelmet  szenvedett kifogást   nyújthat  be  a  műsorszolgáltatóhoz,   ha   az   a vételkörzet  lakosságát  foglalkoztató  kérdésben  egyoldalúan tájékoztat, különösen, ha a kérdésben egyetlen vagy  egyoldalú álláspont  megjelenítésére vagy kifejezésére  ad  lehetőséget, vagy  ha  egyéb  módon  súlyosan megsérti  a  kiegyensúlyozott tájékoztatás  követelményét. Ebben  a  kifogást  tevő  írásban kérheti  a  műsorszolgáltatótól álláspontjának – a  kifogásolt álláspont   megjelenéséhez  hasonló  körülmények   közötti   – ismertetését.  A műsorszolgáltató a kifogásról 48  órán  belül dönt,   ezt  követően  a  kifogást  tevő  panasszal  élhet   a Panaszbizottságnál.  Erre  utal  a  Médiatörvény  47.  §   (1) bekezdése:  „a  kiegyensúlyozott tájékoztatás  követelményének (4.    §)    megsértése   miatti   panaszokat    a    testület Panaszbizottsága (…) bírálja el”. A  törvényhozó a Médiatörvény 49. §-ának megalkotásakor  a  már létező  jogvédelmi eszközök (sajtó-helyreigazítás, személyiségi jogi  per,  becsületsértés és rágalmazás miatti büntetőeljárás) mellé   illesztette   a  kifogás  és  a  panasz   benyújtásának lehetőségét. Ez utóbbiak viszont nem a személyiségi jogsérelmek orvoslását   szolgálják,   és   elsősorban   nem   a   valótlan tényállítások  korrigálását célozzák, hanem a  kiegyensúlyozott tájékoztatás  követelményének  a megsértése  esetén  jelentenek jogorvoslatot.   Előfordulhat,  hogy  ugyanazon   műsorszám(ok) tárgyában párhuzamosan folyik az eljárás a bíróság előtt sajtó- helyregazítási perben és a kiegyensúlyozottsággal  kapcsolatban benyújtott kifogás majd panasz alapján a Panaszbizottság előtt. Sajtó-helyreigazítást   az   kérhet,   akinek   személyére    a sajtóközlemény  utal, vagy akinek a személye  a  sajtóközlemény tartalmából  felismerhető (PK 13. szám). A  bíróság  a  kérelem alapján  azt  vizsgálja, hogy a közölt tény  valós-e,  illetve, hogy  a  műsorszolgáltató nem tüntetett-e  fel  valamely  valós tényt hamis színben [a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959.  évi IV. törvény 79. § (1) bekezdése]. A bíróságok szervezetéről  és igazgatásáról  szóló 1997. évi LXVI. törvény 7. §-a  szerint  a bíróság határozata mindenkire kötelező, ideértve azt is,  ha  a bíróság valamely ügyben hatáskörét vagy ennek hiányát állapítja meg. A bíróság határozata tehát köti a Panaszbizottságot is. A panaszbizottsági eljárás lefolytatása viszont „perfüggőséget” nem  eredményez, a Panaszbizottság, de még a másodfokon  eljáró ORTT  döntése  sem  jelent  ítélt  dolgot.  Így  a  panaszos  a kiegyensúlyozottsági  eljárás  megindításától   függetlenül   – amennyiben annak jogi feltételei fennállnak – dönthet a  sajtó- helyreigazítási   eljárás  megindításáról.  A   helyreigazítási perhez  képest a Panaszbizottság eljárását tágabb személyi  kör kezdeményezheti   („a   kifejezésre  nem  juttatott   álláspont képviselője”    és    a    „sérelmet   szenvedett”),    és    a kiegyensúlyozottság    egyik   elemét   alkotó    tényszerűségi követelmény  szélesebb körű vizsgálatot enged,  mint  a  sajtó- helyreigazítás. Mindezek  alapján a véleménypluralizmus mint  alkotmányos  cél elérése  érdekében  nem minősül a sajtószabadság  szükségtelen korlátozásának,   hogy   a  tájékoztatás   sokszínűségének   a vizsgálatára  a  jogalkotó  önálló  állami  intézményt  hozott létre,  és hogy e jogintézmény eljárását külön, a Médiatörvény 49. §-ában szabályozta. 5.  Az  alapjog-korlátozás arányosságának a vizsgálata körében értékelte  az Alkotmánybíróság azt az indítványozói  kifogást, amely szerint a sajtószabadságot sérti, hogy a Panaszbizottság egy   műsoron   belül   is  vizsgálhatja  a   kiegyensúlyozott tájékoztatás érvényesülését. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Médiatörvény 49. §-a alapján   nincs   akadálya  annak,  hogy  a   műsorszolgáltató rendszeresen jelentkező műsorszámok sorozatában mutassa  be  a közéleti   témához   kapcsolódó  releváns   álláspontokat.   A kiegyensúlyozott  tájékoztatás követelménye  nem  értelmezhető úgy,    mint   amely   azt   a   követelményt   támasztja    a műsorszolgáltatóval szemben, hogy az minden egyes  álláspontot minden  műsorszámban  megjelenítsen. Ha a kiegyensúlyozottsági követelmény  érvényesítésére  minden  esetben  kizárólag   egy műsorszámon  belül  keríthetne sort a műsorszolgáltató,  az  a sajtó-,  azon  belül  a  szerkesztési  szabadság  olyan   fokú sérelmét  jelentené,  amelyet  a  legitim  jogalkotói  cél:  a véleménypluralizmus elérése nem igazol. Az  egyes  műsorszámok kiegyensúlyozottságára  vonatkozó  előírás  arra  késztetné  a műsorszolgáltatókat, hogy kevesebb tájékoztató jellegű  műsort készítsenek,  és  hogy  egy-egy  vitatottabb  közügyet  érintő kérdésről  egyáltalán  ne  ejtsenek szót,  a  panaszbizottsági eljárást    elkerülendő.   Ez   pedig   a    műsorszolgáltatók öncenzúráját  jelentené,  amely nem  a  sokszínű  tájékoztatás elérését    segítené,    hanem   ellenkezőleg,    a    műsorok elszíntelenedéséhez vezetne, és a közügyek  megvitatása  ellen hatna. A  tág  értelemben vett kiegyensúlyozottság fogalmába  tartozó kvalitatív követelményeket jelenleg a Médiatörvény 4.  §-a  és 23. §-a nevesíti. A  Panaszbizottság eljárása során alkalmazandó Médiatörvény 4. §  (1)  bekezdése a „tájékoztatással” kapcsolatban  fogalmazza meg  a  sokoldalúság,  a tényszerűség,  az  időszerűség  és  a tárgyilagosság,  vagyis a belső pluralizmus követelményeit.  A tájékoztatás – a műsor fajtájától függően – megvalósulhat  egy műsorszámon   (Médiatörvény  2.  §   28.   pont)   belül,   és megvalósulhat  a  naponta,  hetente,  kéthetente,  illetve   a nagyobb    időközönként   rendszeresen   jelentkező    műsorok összességében. A  Médiatörvény  4.  §  (2) bekezdése szerint  a  „műsorszámok összessége”,  illetve a műsorok „bármely tartalom  vagy  műfaj szerinti  csoportja” nem állhat párt vagy politikai  mozgalom, és  azok  nézetei szolgálatában. E szabály alapján a  tartalmi befolyásolás   vizsgálata  a  műsorfolyam  egészére,   illetve műsorcsoportokra vonatkozik. A 4. § (3) és (4) bekezdései azt a kötelezettséget fogalmazzák meg, hogy a hírolvasók, tudósítók, a hírműsorok műsorvezetői a politikai   hírhez   véleményt,   értékelő   magyarázatot   (a hírmagyarázatot  kivéve) ne fűzzenek [(3) bekezdés];  és  azt, hogy   a   véleményt,   értékelő   magyarázatot   a   hírektől megkülönböztetve kell közzétenni [(4) bekezdés]. A  közszolgálati  műsorszolgáltató a  Médiatörvény  4.  §-ával tartalmilag   megegyező   23.   §   (2)   bekezdése    alapján rendszeresen, átfogóan, elfogulatlanul, hitelesen és  pontosan köteles  tájékoztatni a közérdeklődésre számot tartó hazai  és külföldi  eseményekről.  A  23. §  (3)  bekezdésben  foglaltak szerint  a  közszolgálat  feladata a  műsorszámok  és  nézetek sokszínűségének, a kisebbségi álláspontok megjelenítésének  és a műsorszámok változatosságának a biztosítása. A közszolgálati műsorszolgáltatók  esetében tehát a  médiatörvénybeli  különös rendelkezés   műsorszámok  sokszínűségéről,  változatosságáról szól,  vagyis lehetővé teszi az egymást kiegészítő, illetve  a meghatározott  időközönként  rendszeresen  jelentkező  műsorok együttes vizsgálatát. A   fenti   –  kiegyensúlyozott  tájékoztatásra  vonatkozó   – követelmények  súlyos  sérelme esetén a Médiatörvény  49.  §-a alapján a „kifejezésre nem juttatott álláspont képviselője” és a   „sérelmet   szenvedett”   a   műsorszolgáltatóhoz,   annak sikertelensége  esetén  a  Panaszbizottsághoz   fordulhat.   A sérelem    bekövetkezhet,   ha   „a   vételkörzet   lakosságát foglalkoztató  kérdésben  egyoldalúan  tájékoztat”,   ha   egy „vitatott   kérdésben   egyetlen  vagy   egyoldalú   álláspont megjelenítésére vagy kifejezésére ad lehetőséget”  vagy  egyéb más  módon.  Minden esetben jogalkalmazói mérlegelés  kérdése, hogy  a jogsértés olyan súlyú-e, amely az eljárás megindítását indokolja.  A  Médiatörvény 49. § (2) bekezdése –  fő  szabály szerint  – a sérelmes közlés megjelenésétől (többszöri  közlés esetén  az  utolsó ismétléstől) számított 48 órán belül  teszi lehetővé az érintett számára a kifogás benyújtását,  a  49.  § (3) és (5) bekezdései pedig „műsorszámot” említenek. Ez utóbbi rendelkezések    alapján   a   kifogást   tevő    az    általa kiegyensúlyozatlannak  vélt  műsorszám(ok)  miatt   fordul   a műsorszolgáltatóhoz,    majd    a    Panaszbizottsághoz.     A Panaszbizottság viszont a tájékoztatás kiegyensúlyozottságát – a  műsor  jellegétől függően – egy műsorszámban vagy a műsorok egy  csoportjában, a rendszeresen jelentkező műsorok  esetében pedig több, egymást követő műsorban vizsgálja. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Médiatörvény 49. §- a   nem  korlátozza  aránytalanul  az  Alkotmány  61.  §   (2) bekezdését,  mert  –  a fentiek alapján  –  lehetővé  teszi  a kiegyensúlyozottság több műsorszámban történő  vizsgálatát  és meghatározza  a  kifogás  benyújtásának,  valamint  a  kifogás sikertelensége   esetén  az  ún.  panaszjog  gyakorlásának   a határait.  A 49. § (2) bekezdés rövid időt biztosít a  kifogás benyújtására: a sérelmezett közléstől, többszöri közlés esetén az  utolsó  ismétléstől számított 48 órát  (a  külföldön  élő, tartózkodó   vagy  működő  személy  esetében   8   napot).   A kifogástétel jogával való visszaélést elkerülendő a 49. §  (2) bekezdés  alapján  a  kifogást  tevő  véleményének  csupán   a kifogásolt   álláspont  megjelenéséhez   hasonló   körülmények közötti  ismertetését  kérheti.  Egyáltalán  nem  jogosult   a kifogás   benyújtására,   ha   lehetősége   volt   álláspontja kifejtésére, de azzal nem élt, vagy ha ugyanazon álláspont más képviselője már lehetőséget kapott a megszólalásra. A  Médiatörvény  49.  § (3) bekezdésében  foglalt  fő  szabály szerint  a  panasz  benyújtására is viszonylag  rövid  idő,  a műsorszolgáltató döntésének közlését követően 48 óra (külföldi esetében  12 nap) áll rendelkezésre. A panaszjog gyakorlásának további  korlátját jelenti, hogy a Panaszbizottság  határozata ellen   jogorvoslatot  kizárólag  a  műsorszolgáltató  számára biztosít    a   Médiatörvény.   „Az   egyoldalú   jogorvoslati lehetőséget az indokolja, hogy a megszólalási jogot  önmagában nem  lehet  alanyi  jogként értelmezni, jogi következményekkel pedig  csak  a  műsorszolgáltató  sújtható”–  szól  a  törvény indokolása. Mindezek  alapján  az Alkotmánybíróság a Médiatörvény  49.  §-a alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította. A  38/1993. (VI. 11.) AB határozat rendelkező részében  foglalt megállapítás   szerint   az   Alkotmánybíróság   a   jogszabály alkotmányossági    vizsgálata   eredményeképpen    határozattal megállapíthatja    azokat   az   alkotmányos   követelményeket, amelyeknek  a  norma értelmezésének meg kell  felelniük.  Jelen ügyben az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, a Médiatörvény 49. §- ának  van  olyan  értelmezése, amely az  Alkotmány  61.  §  (2) bekezdésének megfelel, ezért határozatának rendelkező  részében meghatározta  azt  a jogszabály-értelmezést, amely  esetében  a kifogásolt   rendelkezés  az  Alkotmánnyal   összhangban   van. Eszerint az Alkotmány 61. § (2) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény,  hogy  a  rádiózásról és a  televíziózásról  szóló 1996.  évi  I.  törvény 49. §-a alkalmazásakor  a  tájékoztatás kiegyensúlyozottságát – a műsor jellegétől függően –  az  egyes műsorszámon  belül,  illetve a műsorszámok  összességében  kell vizsgálni.                               IV. Az  Alkotmánybíróság a következőkben a Médiatörvény 48. §  (3) bekezdésének alkotmányosságát vizsgálta. E rendelkezés szerint a Panaszbizottság ügyrendje tartalmazza a 4. § alá nem tartozó panaszügyek  elintézésének rendjét is.  Az  ilyen  ügyekben  a Panaszbizottság  a  panaszt megvizsgálja, és állásfoglalásáról tájékoztatja a panaszost, az érintett műsorszolgáltatót, és ha szükségesnek tartja, a közvéleményt is. 1.  A  Médiatörvény  48.  §  (3) bekezdése  a  Panaszbizottság ügyrendjére  bízza  az  ún. egyéb panaszok  esetében  irányadó eljárási  szabályok megalkotását. A Panaszbizottság ügyrendjét az ORTT állapítja meg [48. § (2) bekezdés]. A Médiatörvény nem határozza   meg,  hogy  milyen  normaszegés  esetén  fordulhat panasszal valaki a Panaszbizottsághoz, nem rendezi a követendő eljárási  rendet,  nem  biztosít jogorvoslatot  az  érintettek számára, következésképpen nincsenek törvényi keretei  annak  a mozgástérnek,   amelyen   belül  az  ORTT   a   panaszeljárást szabályozhatja. A határozat III.1. pontja alapján a Panaszbizottság létrejötte és működése a sajtószabadság jelentős korlátozását jelenti. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése alapján „törvény kell az  alapjog közvetlen és jelentős korlátozásához” [64/1991. (XII. 17.)  AB határozat, ABH 1991, 297, 300.]. Ennek ellenére a Médiatörvény 48. § (3) bekezdése szerint nem törvény, hanem a jogszabálynak sem   minősülő  ügyrend  rendelkezik  az  ún.  egyéb  panaszra vonatkozó eljárásról. Az  ORTT  Panaszbizottságának ügyrendje és az  egyes  ügyekben eljáró    tanácsok   eljárási   rendjének   (a   továbbiakban: Panaszbizottság    ügyrendje)   1.   §   (1)    bekezdése    a következőképpen  rendelkezik: „a Panaszbizottság  feladata  az Rttv.  4. § (1) bekezdésének megsértése következtében  indult, valamint a műsorszolgáltatók tevékenységével kapcsolatos egyéb panaszok  elbírálása”. Jelenleg a Panaszbizottság ügyrendjének 1.  § (3) bekezdése alapján a Panaszbizottság egyéb panaszként bírálja el azokat a kérelmeket, amelyek nem a Médiatörvény  4. §  (1)  bekezdésének a hatálya alá tartoznak, hanem például  a Médiatörvény  4. § (2)-(4) bekezdéseinek és az  alapelvek  [az alkotmányos   rend  tiszteletben  tartása,  az  emberi   jogok megsértésétől   való   tartózkodás,   a   kirekesztés   és   a gyűlöletkeltés tilalmát tartalmazó 3. § (2), (3) bekezdései és a   vallási,   hitbeli  meggyőződést  védő  5.   §]   sérelmét kifogásolják. A  Panaszbizottság  ügyrendjének 1. §  (3)  bekezdése  alapján továbbá  lehetőség  van  „a törvényben  nem  rögzített,  de  a műsorszolgáltató tevékenységét érintő kifogások” benyújtására. Így   a   Panaszbizottság  nem  csupán  a  kiegyensúlyozottság tárgyában,  hanem  például  fogyasztóvédelmi,  reklámkorlátozó szabályok  betartását  követelő  panaszok,  személyiségi  jogi kérelmek  tárgyában, sőt, esztétikai és ízlésbeli  kérdésekben is        döntést       hoz       [A       példákat       lásd http://www.ortt.hu/panaszbiz.php?parent=1)].    Ezekben     az ügyekben  a Panaszbizottság törvényben meghatározott  eljárási szabályok   és   az  azokhoz  kapcsolódó  eljárási   garanciák hiányában jár el. 2.  A következőkben az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy  a Médiatörvény  48.  §  (3)  bekezdése tartalmi  szempontból  az Alkotmány  8.  §  (2) bekezdésének megfelelően korlátozza-e  a sajtószabadsághoz való jogot. Ahogyan azt a határozat III.  4. pontja   megállapítja,  a  véleménypluralizmus   érdekében   a törvényhozó    a    Médiatörvény   4.    §-ában    megkövetelt kiegyensúlyozott tájékoztatás érvényesülésének a  vizsgálatára hozta létre a Panaszbizottságot. A  Médiatörvény  47. § (1) bekezdése egyértelműen  rendelkezik arról,  hogy  a  kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének (4.    §)    megsértése   miatti   panaszokat    a    testület Panaszbizottsága  bírálja  el.  A  Médiatörvény  112.  §   (1) bekezdése   alapján   az  ORTT  jogosult   eljárni   azzal   a műsorszolgáltatóval  szemben, amely a Médiatörvényben  „előírt feltételeket és előírásokat nem teljesíti vagy megsérti”. Amíg a  panaszbizottsági eljárás célja az, hogy az el nem  hangzott vélemények  elhangozhassanak  egy  adott  műsorban,  addig   a műsorfolyam  egészét  vizsgáló ORTT eljárása  során  –  többek között – bírság kiszabásával, a műsorszolgáltatási jogosultság gyakorlásának   felfüggesztésével  vagy   akár   a   szerződés felmondásával    szankcionálja    a    jogsértést     elkövető műsorszolgáltatót. E két – akár párhuzamosan  futó  –  eljárás mellett  a  Médiatörvény  48. § (3)  bekezdésében  hivatkozott egyéb panasz eljárásnak, amely pontosan meg nem határozott,  a műsorszolgáltatók szerkesztési szabadságát közvetlenül  érintő ügyek  elbírálására  ad hatáskört a Panaszbizottságnak,  nincs alkotmányos célja. Tekintettel  arra, hogy az Alkotmánybíróság megállapította:  a Médiatörvény    48.   §   (3)   bekezdésének   első    mondata szükségtelenül, alkotmányosan indokolt cél nélkül korlátozza a sajtószabadsághoz való jogot, nem vizsgálhatta a jogkorlátozás arányosságát. Mindezek alapján a Médiatörvény 48. § (3) bekezdése formai  és tartalmi  szempontból  sem felel meg az  Alkotmány  8.  §  (2) bekezdésében  foglalt,  az alapjogok  korlátozására  vonatkozó követelményeknek.   Egyrészt,   mert   –   anélkül,   hogy   a Médiatörvény az alapjog korlátozás feltételeit meghatározná  – a   jogszabálynak  nem  minősülő  ügyrendre  bízza  az   egyéb panaszokkal kapcsolatos eljárási rend szabályozását. Másrészt, e   rendelkezés  szükségtelenül,  alkotmányosan  indokolt  cél nélkül   korlátozza  az  Alkotmány  61.  §  (2)   bekezdésében biztosított  sajtószabadságot.  Ezért  az  Alkotmánybíróság  a Médiatörvény 48. § (3) bekezdését az Alkotmánybíróságról szóló 1989.  évi  XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43.  §  (4) bekezdése  alapján a jogbiztonság érdekében, a Panaszbizottság előtt  folyamatban lévő ügyekre tekintettel 2007. június  30-i hatállyal megsemmisítette.                               V. 1. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, összhangban van-e az Alkotmány 61. § (2) bekezdésével a Médiatörvény 50. § (2)   bekezdése,   amely  arra  kötelezi  a   kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét megsértő műsorszolgáltatót, hogy  a megjelölt    időpontban    és   módon,    a    Panaszbizottság állásfoglalásában foglaltaknak megfelelően értékelő magyarázat nélkül  közölje a Panaszbizottság állásfoglalását, vagy  adjon lehetőséget a kifogást tevőnek álláspontja megjelenítésére. Az indítványozó  álláspontja szerint e  rendelkezés  „túl  széles felhatalmazást  ad  a Panaszbizottságnak, illetve  fellebbezés esetén  a  Testületnek.  Nem csak a közlés  időpontját,  hanem annak  módját  is  meghatározhatják. Az állásfoglalások  pedig olyan    értékelő   megállapításokat   tartalmaznak,    melyek beavatkozást   jelentenek  a  műsorok   készítésébe,   így   a szerkesztésbe, a dramaturgiai és képi megoldásokba.” A   Médiatörvény   50.   §   (2)  bekezdése   a   tájékoztatás kiegyensúlyozottságának a megsértése esetén a  Panaszbizottság által   megjelölt  időpontban  és  módon  vagylagosan  kétféle kötelezés   előírását   teszi  lehetővé.   A   Panaszbizottság állásfoglalásának értékelő magyarázat nélküli közlését vagy  a kifogást  tevő álláspontja megjelenítésének lehetővé  tételét. Mindkét eszköz egyidejűleg nem alkalmazható (BH 2005. 80). Az Alkotmánybíróság jelen határozatában megállapította, hogy a Médiatörvény  legitim  cél,  a  kiegyensúlyozott  tájékoztatás érvényre  juttatása érdekében hozta létre a Panaszbizottságot. E  cél  érdekében a Panaszbizottság a műsor jellegétől függően egy  műsorszámot vagy egy adott időtartamon belül  a  releváns műsorszámok összességét vizsgálva foglal állást.  Az,  hogy  a Panaszbizottság  megjelölheti  azt  az  időpontot  és   módot, ahogyan   az  állásfoglalásában  foglaltakat  az  elmarasztalt műsorszolgáltató  közölni  köteles,  önmagában  nem  sérti   a sajtószabadságot.  Ha  egy adott ügyben  a  Panaszbizottság  a szerkesztői    szabadságot   sértő    módot    vagy    például indokolatlanul  hosszú  időtartamot  jelölne  meg  az   általa megállapított közlemény közlésére, akkor a műsorszolgáltató  a Médiatörvény  51.  §  (1)  és  (3)  bekezdéseiben  biztosított jogorvoslati utat igénybe véve fordulhat az ORTT-hez,  majd  a bírósághoz. Mindezek  alapján  az  Alkotmánybíróság  elutasította  azt  az indítványozói  kifogást,  amely  a  Médiatörvény  50.  §   (2) bekezdésének  a  megsemmisítését  az  Alkotmány  61.   §   (2) bekezdésére tekintettel kérte. 2.1.  Az  Alkotmánybíróság  ezt  követően  azt  az  indítványi kifogást vizsgálta, amely szerint nincs összhangban a Pp.  XX. és  XXI. fejezetében foglaltakkal, és az Alkotmány 57.  §  (5) bekezdését is sérti a Médiatörvény 51. § (2) bekezdés  második mondata,  amely  alapján  az  ORTT  elmarasztaló  határozatát, illetve  ha az ORTT a műsorszolgáltató kérelmét elutasítja,  a Panaszbizottság állásfoglalását azonnal teljesíteni kell. Az   Alkotmánybíróság  gyakorlata  alapján  az  azonos  szintű jogszabályok  ütközése a rendes bírósági  jogalkalmazás  által feloldandó  jogértelmezési  kérdés,  amely  nem  tartozik   az Alkotmánybíróság  hatáskörébe. Az Alkotmánybíróság  az  azonos szintű jogszabályok közötti ellentétet akkor vizsgálja, ha  ez az  ellentét egyben az Alkotmány valamely rendelkezését sérti, de  „önmagában a jogállamiság elvéből nem következik, hogy  az azonos   szintű  jogszabályok  közötti  normakollízió  kizárt” [35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991, 175, 176.]. Mivel  az  indítványozó a törvényi kollízión túl az  Alkotmány 57.  §  (5)  bekezdésére is hivatkozott,  az  Alkotmánybíróság érdemben  vizsgálta, hogy a Médiatörvény 51. §  (2)  bekezdése megfelel-e  az  Alkotmány  57. §  (5)  bekezdésének,  amely  a törvényben meghatározottak szerint biztosítja a jogorvoslathoz való  jogot  az olyan bírósági, közigazgatási és más  hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. Az   Alkotmánybíróság  gyakorlatában  a  jogorvoslathoz   való alkotmányos  jog azt a követelményt támasztja a törvényhozóval szemben,  hogy  „az  első fokon meghozott  érdemi  döntésekkel szemben,  azt  felülvizsgálandó,  magasabb  fórumhoz  lehessen fordulni,  illetve hatósági döntésekkel szemben  rendelkezésre álljon a bírói út” [42/2004. (XI. 9.) AB határozat, ABH  2004, 551,  572.]. A jogorvoslás lehetőségét jelen esetben  az  ORTT mint  másodfokon eljáró szerv előtti eljárás, továbbá az  ORTT által     meghozott    közigazgatási    határozat     bírósági felülvizsgálata    biztosítja.   A   jogorvoslatnak    azonban hatékonynak   kell  lennie,  ami  azt  is  jelenti,   hogy   a „jogorvoslatot általában a határozat végrehajtását  megelőzően kell biztosítani” [71/2002. (XII. 17.) AB határozat, ABH 2002, 417,   426-427.].   Ez   a   követelmény   a   most   vizsgált rendelkezésekben  teljesül, hiszen a Médiatörvény  51.  §  (1) bekezdése  alapján  a Panaszbizottság állásfoglalása  ellen  a műsorszolgáltató   jogorvoslati   kérelmével    az    ORTT-hez fordulhat, és e kérelem halasztó hatályú. A Médiatörvény 51. § (2)  bekezdése arra az esetre vonatkozik, amikor a  másodfokon eljáró ORTT elmarasztaló határozatot hoz, illetve ha az ORTT a műsorszolgáltató kérelmét elutasítja, és ezzel az  első  fokon eljárt      Panaszbizottság     állásfoglalását     jóváhagyja határozatában.  Ezekben  az  esetekben  az  ORTT  elmarasztaló határozatát  vagy  a  Panaszbizottság állásfoglalását  azonnal teljesíteni kell. A   jogorvoslatnak  „az  Alkotmány  57.  §  (5)   bekezdésében megfogalmazott  követelmények kielégítése  szempontjából  elég egyfokúnak  lennie” [953/B/1993. AB határozat, ABH 1996,  432, 434.]  és az alapvető jog érvényesüléséhez „hozzátartozik  az, hogy    általában,   fő   szabály   szerint   a    jogorvoslat kezdeményezése   a   sérelmezett  döntés   végrehajthatóságára halasztó  hatályú”. Sem az Alkotmány 57. §  (5)  bekezdéséből, sem  pedig  az Alkotmány 50. § (2) bekezdéséből nem következik viszont  az,  hogy „a jogorvoslati eljárásban már  felülbírált közigazgatási  határozat  végrehajtására  a  bírói  ellenőrzés kezdeményezésének önmagában halasztó hatályt kell biztosítani” (ABH 1996, 434-435.). Adott  esetben azonban, ha a közigazgatási perben eljáró  bíró indokoltnak   látja  a  megtámadott  közigazgatási   határozat végrehajtásának  felfüggesztését,  azt  a  Pp.  332.   §   (3) bekezdésének   megfelelően  –  kérelem  alapján   –   bármikor elrendelheti  [2/2006. Közigazgatási jogegységi határozat,  MK 2006/49.]. Mindezek alapján az, hogy a Médiatörvény 51. § (2) bekezdése a végrehajthatóságot halasztó joghatást mellőzi, nem  ellentétes az  Alkotmány 57. § (5) bekezdésével, mert ez a követelmény az Alkotmány  által megkövetelt (egyfokú) jogorvoslat  kimerítése során   teljesül,   a   végrehajtás  bírói   felfüggesztésének lehetőségét pedig törvény (a Pp.) biztosítja. 2.2. Az indítványozó a Médiatörvény 51. § (2) bekezdés második mondatát  alkotmánysértőnek tartja,  mert  a  halasztó  hatály hiánya   miatt  lehetőség  van  „két,  egymásnak   ellentmondó tartalmú,  egymással  rivalizáló  törvényes  közlemény  –  egy államigazgatási  határozat és egy jogerős  bírósági  ítélet  – egymást követő megjelenésére a legnagyobb nyilvánosság előtt”. Ez  pedig  sérti  a műsorkészítésben résztvevő munkatársak  jó hírnevét. Az   Alkotmány   59.   §  (1)  bekezdése  alapján   a   Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez,  valamint a  magántitok  és  a  személyes adatok védelméhez való jog. A  kifogásolt  rendelkezés az ORTT elmarasztaló határozatának, amennyiben  az ORTT a műsorszolgáltató kérelmét elutasítja,  a Panaszbizottság   állásfoglalásának   azonnali   teljesítésére kötelez.  A  Panaszbizottság, a másodfokon eljáró  ORTT  és  a közigazgatási határozat jogszerűségét felülvizsgáló bíróság  a műsor  típusától  függően  az egyes  műsorszámoknak  és  adott műsorszámok   összességének   a  kiegyensúlyozottságáról   hoz döntést.  E döntések közzététele önmagában nem eredményezi  az Alkotmány  59. § (1) bekezdésének a sérelmét.  Ha  az  ORTT  a Médiatörvény  51.  §-a  alapján  jár  el,  eljárására  a  Ket. rendelkezései  –  a  Médiatörvényben  foglalt  eltérésekkel  – irányadóak.   Amennyiben  az  ORTT   határozatát   a   bíróság felülvizsgálja,   a  bíróság  döntése   az   ORTT-re   (és   a Panaszbizottságra) is kötelező. A bírói út tehát az első és  a másodfokon médiaügyekben hozott döntésekben foglalt  esetleges tévedések orvoslására szolgál. Az  Alkotmánybíróság  ezért  elutasította  azt  az  indítványi kifogást,  amely  a  Médiatörvény 51. § (2) bekezdése  második mondatának   a  megsemmisítését  az  Alkotmány   59.   §   (1) bekezdésére tekintettel kérte. 2.3. Az indítványozó a Médiatörvény 51. § (2) bekezdés második mondatát  az  Alkotmány  61. §-ába ütközőnek  tartja,  mert  a kiegyensúlyozottság kérdésében hozott, adott esetben egymásnak ellentmondó ORTT határozat és jogerős bírósági ítélet  egymást követő   közlése  sérti  „a  közvélemény  hiteles   és   valós tájékoztatásához,  tájékozódásához fűződő  fontos  közérdeket, mely alkotmányos alapjogból fakad”. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kiegyensúlyozottság tárgyában  hozott közigazgatási határozat és azt  követően  az annak  jogszerűségét felülvizsgáló bírósági határozat  közlése nem  korlátozza, sőt, elősegíti a politikai közösség tagjainak tájékozódását.  A  határozatok nyilvános  közlése  nélkül  nem volna  lehetőség a kiegyensúlyozottsági követelményt értelmező Panaszbizottság,  ORTT  és a bíróság  joggyakorlatának  nyomon követésére, és az egyes ügyekben hozott döntések indokainak  a megismerésére.    Mindezek   alapján    az    Alkotmánybíróság elutasította  azt az indítványi kifogást, amely a Médiatörvény 51.  §  (2)  bekezdése második mondatának  megsemmisítését  az Alkotmány 61. §-ára tekintettel kérte.                               VI. 1. Az Abtv. 22. § (2) bekezdése értelmében az indítványban meg kell  jelölni a kérelem alapjául szolgáló okot.  Nem  elég  az Alkotmány rendelkezésére hivatkozni, meg kell indokolni,  hogy az  Alkotmány rendelkezéseit a megsemmisíteni kért  jogszabály miért  és mennyiben sérti (472/B/2000. AB határozat, ABH 2001, 1655.).  Az  Alkotmánybíróság visszautasította a  Médiatörvény 50.  § egészének a megsemmisítésére irányuló indítványi részt, mert   az   indítványozó   a  kifogásolt   rendelkezés   egyes bekezdéseire   vonatkozóan  nem  terjesztett  elő   határozott kérelmet. 2.  Az  Alkotmánybíróság visszautasította a beadványnak azt  a részét  is,  amelyben az indítványozó a vonatkozó  alkotmányos szakasz(ok) pontos megjelölése nélkül kérte a Médiatörvény 51. §  (4)  bekezdése alkotmányellenességének a megállapítását  és megsemmisítését. 3.   Visszautasította  továbbá  azt  az  indítványi  kérelmet, amelyben  a  panaszos azt kérte az Alkotmánybíróságtól,  „hogy kellő  garanciák  híján  az alkotmányos védelem  szempontjából nyilvánítsa aggályosan hiányosnak” a Médiatörvény  49.  §  (6) bekezdését. Az Alkotmánybíróság e kifogásokat az Abtv.  22.  § (1)  bekezdése  alapján – határozott kérelem hiányában  –  nem tekintette érdemben elbírálható indítványi elemeknek. Az   Alkotmánybíróság   ideiglenes   ügyrendjéről   és   annak közzétételéről   szóló  módosított  és  egységes   szerkezetbe foglalt  3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003,  2065.,  a továbbiakban:  Ügyrend)  29. § b)  pontja  alapján,  hatásköre hiányában  visszautasította az Alkotmánybíróság a Médiatörvény 49.  §  (6)  bekezdése kapcsán az ORTT gyakorlatát  kifogásoló indítványrészt. 4.  Végül  az  Ügyrend  29.  §  b) pontja  alapján,  hatásköre hiányában    visszautasította    az    Alkotmánybíróság     az indítványozónak  azt  a  kérelmét is,  hogy  alkotmánybírósági határozat  mondja  ki: „a politikai pártok semmilyen  formában nem  avatkozhatnak  be  a közszolgálati  média  működésébe,  a Panaszbizottságnál  kizárólag állampolgárok  tehetnek  panaszt jogos egyéni érdekeit védelmében”. A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.                        Dr. Bihari Mihály                   az Alkotmánybíróság elnöke                                          Dr. Balogh Elemér        Dr. Bragyova András          alkotmánybíró                  alkotmánybíró                                          Dr. Erdei Árpád          Dr. Harmathy Attila          alkotmánybíró                  alkotmánybíró                                          Dr. Holló András             Dr. Kiss László          alkotmánybíró                  alkotmánybíró                                          Dr. Kovács Péter        Dr. Kukorelli István          alkotmánybíró           előadó alkotmánybíró                                                       Dr. Paczolay Péter                          alkotmánybíró Dr. Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolása Egyetértek   a   határozat  rendelkező  részében  foglaltakkal, azonban fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a Médiatörvény  48. §  (3)  bekezdése  szerinti  ún.  „egyéb  panaszok”  eljárás  – annyiban,  amennyiben  ennek során a Médiatörvény  alapelveinek (az   Alkotmány   tiszteletben   tartása,   az   emberi   jogok megsértésétől   való   tartózkodás,   a   kirekesztés   és    a gyűlöletkeltés  tilalma,  a  vallási  és  hitbeli   meggyőződés tiszteletben tartása) megsértését panaszolják – olyan korlátját jelenti  a véleménynyilvánítási szabadságnak, amely tartalmilag összeegyeztethető  azokkal  a nemzetközi  jogi  koordinátákkal, amelyek  között Magyarország a véleménynyilvánítási szabadságot biztosítani köteles. A véleménynyilvánítási szabadságnak fenti tartalmú, természetes korlátai  egybeesnek  azokkal,  amelyeket  az  1976.   évi   8. törvényerejű  rendelettel kihirdetett, a Polgári  és  Politikai Jogok  Nemzetközi Egyezségokmányának 19. cikke és az 1993.  évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Emberi Jogok Európai Egyezményének 10.  cikke  is  tartalmaz,  különös tekintettel  arra,  ahogyan azokat  az  Emberi  Jogok Bizottsága vagy  utóbbi  esetében  az Emberi  Jogok Európai Bírósága értelmezte a közrend, közerkölcs és   mások   jogainak   vagy  jóhírének  védelme   címén,   egy demokratikus   társadalomban  szükséges  mértékig  alkalmazható korlátozásokat  és  megszorításokat.  A  gyűlöletkeltés  elleni fellépést  illetve  annak  a  nemzeti  jogszabályrendszernek  a megteremtését   vagy   kibővítését,  amelyik   a   jogállamiság szabályait    figyelembe    véve   megakadályozza,    hogy    a szólásszabadság  mögé  a legalapvetőbb emberi  jogok  megsértői rejtőzzenek az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága,  illetve  a Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság (ECRI) több határozatukban  is sürgették. A Miniszteri Bizottság  ajánlásai közül  mindenekelőtt  az  ún.  gyűlöletbeszédről  szóló,  1997. október  30-án  elfogadott, n°(97)20  ajánlás  a  legfontosabb, amelynek  hét  elve  –  az  Emberi  Jogok  Európai  Bíróságának joggyakorlatát is szintetizálva – részletesen felsorolja azokat a feltétlenül megteendő, illetve a szükséges esetben ezeken túl is  tehető  lépéseket, amelyek kiemelkedő fontosságú  terepe  a média.  Emellett  a  válaszjogról szóló, 2004.  december  15-én elfogadott  n°  (2004)16 ajánlást, a médiáról és  a  tolerancia kultúrájáról  1997. október 30-án elfogadott n°(97)21  ajánlást illetve   az   ugyanezen   a  napon  elfogadott,   az   erőszak tükröződéséről  az  elektronikus  médiában  című,   n°   (97)19 ajánlást tartom irányadónak, külön is kiemelve előbbiben  a  2. pontban foglaltakat, utóbbiban pedig a 3. irányelv ii. és  iii. pontjait.  Az  ECRI  esetében – ezzel  egybevágóan  –  a  2002. december   13-án   elfogadott,   a   rasszizmus   és   a   faji megkülönbözetés  elleni  nemzeti  jogalkotásokról  szóló  n°  7 illetve  az  antiszemitizmus elleni harcról 2004. június  25-én elfogadott  n°  9  ajánlás tartalmaz szabályokat  a  médiumokra irányuló, illetve az állami szubvenciók feltételhez kötésére és a  szubvenció megvonására vonatkozó szabályokat, az  ezeket  az elveket  be  nem tartókkal szemben. Az ECRI-nek Magyarországról készített,  1999.  június 18-án elfogadott,  a  magyar  Kormány által    tudomásul   vett,   CRI(2000)5    jelzetű,    n°    2. országjelentésében   foglalt   11.   és   23-24.   paragrafusai (amelyeket  a  jelentéshez csatolt melléklet tanúsága  szerint, egyes   egyéb  paragrafusoktól  eltérően  nem  is  vitatott   a Kormány),   szintén   alátámasztják  az  ún.   egyéb   panaszok eljárásnak a tartalmi fontosságát. Így  tehát a megsemmisítés – nézetem szerint – ebben az esetben szükségképpen jogalkotási feladatot eredményez. Budapest, 2007. január 16.                                                Dr. Kovács Péter                                                   alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	The Act on Media
Number of the Decision: .	1/2007. (I. 18.)
Date of the decision: .	01/16/2007
Summary: The Hungarian Constitution requires the Complaints Committee to carry out an assessment as to whether balanced information is being provided in the programmes being broadcasted.
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2007-1-001
. Full text: en_0001_2007.pdf