Hungarian

Ügyszám: .	1358/B/1991
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.; Szabó András Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 30/1992. (V. 26.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1992/167 .

A döntés kelte: Budapest, 05/18/1992 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének utólagos   vizsgálatára   irányuló   indítványok   tárgyában meghozta a következő                         határozatot: Az Alkotmánybíróság  a Büntető  Törvénykönyvről szóló  1978. évi   IV.    törvény   /Btk/    269.   §    (1)    bekezdése alkotmányellenességének megállapítására  és megsemmisítésére irányuló kérelmeket elutasítja. Az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy  a Btk  269.  §  (2) bekezdése   alkotmányellenes,    ezért   azt   a   határozat közzétételének napjával megsemmisíti. Az  Alkotmánybíróság  elrendeli,  hogy  a  Btk  269.  §  (2) bekezdése  alapján   lefolytatott  és  jogerős  határozattal lezárt büntetőeljárásokat  vizsgálják felül,  amennyiben  az elítélt még nem mentesült a hátrányos következmények alól. Az  Alkotmánybíróság   e  határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                          Indokolás                              I. 1. Indítványozók  a Büntető  Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvénynek  /Btk/ az  1989. évi  XXV. törvény 15. §-ával megállapított 269. §-a alkotmányellenességének megállapítása és   e   bűncselekményi   tényállás   megsemmisítése   iránt nyújtottak be indítványt. Álláspontjuk szerint a Btk 269. §- a  azért   alkotmányellenes,  mert   büntetni  rendel  olyan magatartásokat, amelyek  az Alkotmány 61. §-ában biztosított véleménynyilvánítási  és   sajtószabadság,   továbbá   egyik indítványozó    szerint     a    60.    §-ban    biztosított gondolatszabadság és  a 65.  §-ában  biztosított  menedékhez való jog gyakorlásának körébe esnek. 2. A  Pesti Központi  Kerületi Bíróság az előtte folyamatban lévő  ügyben  6.B.X. 20. 192/1991/28.  számú  végzésével  az eljárást  az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII. törvény  /AB   tv/  38.   §   (1)   bekezdésére   hivatkozva felfüggesztette.  A  végzés  szerint  a  Btk  "ellentmondani látszik" az  Alkotmány 8.  § (1)-(2)  és  (4)  bekezdésének, figyelemmel az  Alkotmány 61.  §  (1)  és  (2)  bekezdésében foglaltakra. 3.  Az   Alkotmánybíróság  ülésén  felszólalt  a  Legfelsőbb Bíróság elnöke  és a  legfőbb ügyész. Álláspontjuk szerint a Btk 269. §-a nem alkotmányellenes.                             II. 1. A közösség elleni izgatás tényállását, a Btk jelenlegi 269. §-át   a  Büntető Törvénykönyv  módosításáról  szóló 1989.  évi   XXV.  törvény  15.  §-a  állapította  meg  a következőképp: " (1) Aki nagy nyilvánosság előtt a) a magyar nemzet vagy valamely nemzetiség, b) valamely  nép, felekezet  vagy faj,  továbbá  a  lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Aki  nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzetet, valamely nemzetiséget,  népet,   felekezetet  vagy  fajt  sértő  vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, javító-nevelő munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő." 2.  A   vizsgált   büntető   rendelkezések   szabályozásának története során  mind a  védett jogi  tárgyak köre,  mind az elkövetési magatartások  módosultak.  Változatlan  maradt  a büntetendővé nyilvánítás  célja: annak  a határnak  törvényi megvonása, ahol a véleménynyilvánítás és ezen belül a szólás szabadsága véget  ér, és  ahol a  büntetőjogilag tilalmazott magatartások kezdődnek. A  magyar   büntetőtörvénykönyvről  szóló   1878.   évi   V. törvénycikknek / Csemegi  Kódex / az  Alkotmánybíróság által vizsgált  tényállás   szempontjából  releváns   rendelkezése szerint   büntetendő    az,   aki    valamely   gyülekezeten nyilvánosan,  szóval,  vagy  aki  nyomtatvány,  irat,  képes ábrázolat  terjesztése  vagy  közszemlére  kiállítása  által valamely   osztályt,    nemzetiséget   vagy   hitfelekezetet gyűlöletre a másik ellen izgat. / 172. § (2) bek./ Az állami  és társadalmi  rend hatályosabb  védelméről szóló 1921. évi  III. törvénycikk  vétség miatt  büntetni rendelte azt,  aki   a  magyar  állam  vagy  a  magyar  nemzet  ellen meggyalázó kifejezést használ vagy ily cselekményt követ el. /8. §/ A  demokratikus   államrend  és  a  köztársaság  büntetőjogi védelméről szóló 1946. évi VII. törvénycikk, a Csemegi Kódex rendelkezése   helyébe    a   demokratikus    államrend   és demokratikus  köztársaság,   az  állampolgári  szabadság  és jogegyenlőság  elleni   lázítás  és   izgatás   tényállásait iktatta.   A   büntetőtörvények   egyes   fogyatékosságainak megszüntetéséről  és  pótlásáról  szóló  1948.  évi  XLVIII. törvénycikk  a   demokratikus  államrend   és   demokratikus köztársaság  elleni  rágalmazást  kiegészítette  a  nemzeti, nemzetiségi és felekezeti érzület büntetőjogi védelmével. A   "Hatályos   anyagi   büntetőjogi   szabályok   hivatalos összeállítása" /BHÖ/  1952-ben az 1946. évi VII. és az 1948. évi XLVIII.  törvénycikkben megfogalmazott  tényállásokat az állam  belső   biztonsága  elleni   bűncselekmények   között lényegében változatlan szöveggel tartalmazta. A Büntető  Törvénykönyvről szóló  1961. évi  V. törvény több ponton  módosította   az  állam   elleni  bűntettek   között elhelyezett  izgatás   szabályozását.  Új  bűncselekményként jelent meg  a közbiztonság  és közrend  elleni  cselekmények között a  "közösség megsértése". Ez az izgatás tényállásában meghatározott  magatartások   enyhébb  büntetését   helyezte kilátásba arra  az esetre,  ha a  cselekmény az  eset összes körülményeire, különösen  a bűntett indítékára, az elkövetés módjára,  az  elkövető  személyi  körülményeire  tekintettel kisebb súlyú. Az izgatás  és a  közösség megsértése  közötti elhatárolás a jogalkalmazói gyakorlatra  hárult. Tekintettel arra, hogy az elhatárolás nem csupán a büntetési mérték szempontjából volt fontos, hanem  a magatartás  állam elleni  vagy köztörvényes bűncselekménykénti megkülönböztetése szempontjából is, az új Btk előkészítésekor  igyekeztek  határozottabb  elhatárolási ismérvet kialakítani. Ennek eredménye  lett, hogy  az 1978.  évi  IV.  tv,  a  Btk eredeti  148.   §-ában   szabályozott   "izgatás"   célzatos bűncselekménnyé vált, azaz a bűnösség megállapításához többé már nem  volt elegendő,  hogy az  elkövető csupán  tudatában legyen: cselekménye  alkalmas a  tényállásban szereplő  jogi tárgyak elleni  gyűlölet felkeltésére, hanem szükséges volt, hogy szándéka  kifejezetten erre  irányuljon,  ezt  kívánja, ennek érdekében cselekedjék. Akinek esetében  a gyűlölet  keltésére irányuló  célzat  nem volt   megállapítható,    az   ugyanazon   magatartásért   a köznyugalom  elleni   bűncselekmények   között   elhelyezett közösség megsértése  /eredeti 269.  § (1)  bek./ miatt  volt büntetendő. A  közösség megsértését  valósította meg továbbá az,  aki   mások  előtt   a  magyar   nemzetet,  továbbá   - nemzetiségük,   felekezetük,    fajuk    vagy    szocialista meggyőződésük miatt  - csoportokat  vagy  személyeket  sértő vagy lealacsonyító  kifejezést használt,  avagy egyéb  ilyen cselekményt követett el /eredeti 269. § (2) bek./. A jogállami  garanciák  megteremtése  érdekében  1989-ben  a politikai jellegű  bűncselekmények  a  sürgősen  módosítandó rendelkezések  között  kaptak  helyet.  Az  1989.  évi  XXV. törvény az  állam elleni  bűncselekemények közül kiemelte az izgatást, és  a köznyugalom elleni bűncselekmények között, - a  büntetőjogi   felelősséget  lényegesen   korlátozva  -  a "közösség elleni  izgatás" új  tényállását fogalmazta meg. A büntetőjogi felelősség  korlátozását egyrészt a védendő jogi tárgyak körének  szűkítése,  másrészt  a  nagy  nyilvánosság alaptényállási elemmé tétele eredményezte. 3.    Valamennyi    kontinentális    jogrendszerű    európai demokratikus  ország,  továbbá  az  angolszász  jogterületen Anglia  és   Wales,  Kanada,   valamint  Új-Zéland   büntető törvényben tiltja  meg a  "faji"  izgatást.  Az  izgatás,  a gyűlöletkeltés és  a véleménynyilvánítás szabadsága között a megfelelő határ  megvonása azonban nemzetközileg is jelentős viták forrása.                             III. Az indítványok  a Btk  269. § (1) bekezdésében meghatározott bűncselekményi tényállás  tekintetében nem megalapozottak. A Btk 269.  § (2) bekezdése azonban - figyelemmel az Alkotmány 8. §  (1) és (2) bekezdésében foglaltakra - az Alkotmány 61. § (1)  és (2)  bekezdésében biztosított véleménynyilvánítási és   sajtószabadságot    szükségtelenül   és    aránytalanul korlátozza, ezért alkotmányellenes. 1. A  Btk 269.  §-át  egybevetve  az  Alkotmány  60.  §  (1) bekezdésével nyilvánvaló,  hogy a  gondolat szabadsága  és a közösség elleni izgatás semmilyen ponton nem érintkezik. Így a büntető  rendelkezés ezen  alapjogot nem  korlátozza,  nem sérti, mert  az a  vélemény kinyilvánítására  vonatkozik.  A vitatott tényállás  meghatározott  magatartás  megbüntetését írja elő. A büntetőjog axiómái közé tartozik, hogy pusztán a gondolat nem lehet büntetőjogi felelősségre vonás alapja. Ugyancsak nem  fedezhető fel tartalmi összefüggés a Btk 269. §-a és  az Alkotmány  65. §-ának  azon rendelkezése  között, amely  szerint   a  Magyar   Köztársaság  -   a   törvényben meghatározott feltételek szerint - biztosítja a menedékjogot azoknak  a  külföldi  állampolgároknak,  akiket  hazájukban, illetőleg  azoknak   a  hontalanoknak,  akiket  tartózkodási helyükön  faji,  vallási,  nemzeti,  nyelvi  vagy  politikai okokból üldöznek.  Az Alkotmánybíróság állás- pontja szerint a menedékjog  megszerzésének  feltétele  az  egyénnek  faji, vallási okok,  nemzeti hovatartozása,  illetve meghatározott társadalmi  csoporthoz   való  tartozása,   avagy  politikai nézetei miatti  üldözéstől való  megalapozott  félelme,  nem pedig az  elhagyott ország  népe elleni  gyűlöletre uszítás, illetve azt  sértő, lealacsonyító  kifejezések használata. A menedékjog, mint  alkotmányos alapjog  és  a  Btk  269.  §-a között  releváns   öszefüggés  nincs,   így  ellentétük  sem mutatható ki. 2. 1.  A Btk  269. §-a  az Alkotmány  61. § (1) bekezdésében meghatározott  véleménynyilvánítási   szabadság  és   a  (2) bekezdésben megjelölt sajtószabadság tényleges korlátozását, határainak a felelősségi rendszer legsúlyosabb eszközével, a büntetőjogi szankcióval való kijelölését jelenti. Valamennyi alkotmányos  alapjog tekintetében  fontos kérdés, hogy azokat  lehet-e és  milyen feltételekkel  megszorítani, korlátozni, kollíziójuk  esetén  milyen  szempontok  alapján kell  a   prioritást  meghatározni.  A  véleménynyilvánítás, illetve az  ebbe  beletartozó  sajtószabadság  esetén  ez  a kérdés kiemelt  jelentőséget kap,  mivel ezen  szabadságok a plurális,  demokratikus  társadalom  alapvető  értékei  közé tartoznak. Éppen ezért  a véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepe van  az alkotmányos alapjogok között, tulajdonképpen "anyajoga" többféle  szabadságjognak, az un. "kommunikációs" alapjogoknak. Ebből  eredő külön nevesített jogok a szólás - és a sajtószabadság, amely utóbbi felöleli valamennyi médium szabadságát,  továbbá  az  informáltsághoz  való  jogot,  az információk megszerzésének  szabadságát. Tágabb értelemben a véleménynyilvánítási  szabadsághoz   tartozik   a   művészi, irodalmi  alkotás   szabadsága  és   a   művészeti   alkotás terjesztésének szabadsága,  a tudományos  alkotás szabadsága és  a   tudományos  ismeretek   tanításának  szabadsága.  Ez utóbbiak tiszteletben  tartásáról és védelméről az Alkotmány 70/G. §-ában  külön is  rendelkezik. A  véleménynyilvánítási szabadsághoz kapcsolódik  a lelkiismereti és vallásszabadság /60. §/, valamint a gyülekezési jog is /62. §/. Ez  a  jogegyüttes  teszi  lehetővé  az  egyén  megalapozott részvételét  a   társadalmi  és   politikai   folyamatokban. Történelmi  tapasztalat,   hogy  mindannyiszor,   amikor   a véleménynyilvánítás   szabadságát    korlátozták,   sérelmet szenvedett a társadalmi igazságosság, az emberi kreativitás, csökkent  az   emberben  rejlő  képességek  kibontakozásának lehetősége. A káros következmények nem csupán az individuum, hanem  a   társadalom  életében   is  megmutatkoztak  és  az emberiség fejlődésének  sok szenvedéssel  járó zsákutcájához vezettek. Az  eszmék, nézetek  szabad  kifejtése,  a  mégoly népszerűtlen    vagy     sajátos     elképzelések     szabad megnyilvánulása  a   fejlődni-  képes   és  valóban   eleven társadalom létezésének alapfeltétele. 2. 2.  Az   Alkotmány  8.  §-ában  rögzíti,  hogy  a  Magyar Köztársaság    elismeri    az    ember    sérthetetlen    és elidegeníthetetlen  alapvető   jogait,   ezek   tiszteletben tartása  és  védelme  az  állam  elsőrendű  kötelessége.  Az alapvető jogokra  és  kötelességekre  vonatkozó  szabályokat törvény  állapítja  meg,  alapvető  jog  lényeges  tartalmát azonban nem korlátozhatja. Az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha  másik   alapvető   jog   és   szabadság   védelme   vagy érvényesülése, illetve  egyéb alkotmányos  érték védelme más módon   nem    érhető   el.    Az   alapjog   korlátozásának alkotmányosságához tehát  önmagában nem  elegendő,  hogy  az másik alapjog  vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen  egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az  adott cél  elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alkotmányellenes  a jog tartalmának korlátozása, ha az  kényszerítő ok  nélkül, önkényesen történik vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan. Az Alkotmánybíróság  a terhességmegszakítás  alkotmányossági kérdéseivel foglalkozó határozatában kifejtette azt is, hogy az  állam   kötelessége  az   alapvető  jogok  "tiszteletben tartására és  védelmére" az egyéni alapjogokkal kapcsolatban nem merül  ki abban,  hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában  foglalja azt  is, hogy  gondoskodnia kell  az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. Az emberek egyéni szabadságuk és  személyes igényeik szempontjából gyakorolják alapjogaikat.  Az   államnak  viszont   arra  van   szüksége garanciális feladata ellátásához, hogy az egyes alanyi jogok biztosítása mellett  az  azokkal  kapcsolatos  értékeket  és élethelyzeteket önmagukban  is, azaz  ne csupán egyes egyedi igényekhez  kapcsolódóan   védje,  s   a  többi   alapjoggal összefüggésben  kezelje.   Az  állam  számára  az  alapjogok védelme   csupán    része   az    egész   alkotmányos   rend fenntartásának  és   működtetésének   /64/1991. (XII. 17.)AB hat./. Az egyéni  véleménynyilvánítási  szabadság  szubjektív  joga mellett  tehát   az  Alkotmány   61.  §-ából   következik  a demokratikus  közvélemény   kialakulása   feltételeinek   és működése  fenntartásának   biztosítására   irányuló   állami kötelezettség.  A  szabad  véleménynyilvánításhoz  való  jog objektív, intézményes  oldala  nemcsak  a  sajtószabadságra, oktatási   szabadságra,    stb.   vonatkozik,    hanem    az intézményrendszernek  arra   az   oldalára   is,   amely   a véleménynyilvánítási  szabadságot  általánosságban  a  többi védett érték  közé illeszti.  Ezért  a  véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos  határait úgy kell meghatároznia, hogy azok a  véleményt nyilvánító  személy alanyi  joga mellett a közvélemény kialakulásának,  illetve szabad  alakításának  a demokrácia   szempontjából   nélkülözhetetlen   érdekét   is figyelembe vegyék. Tekintettel   arra,    hogy    a    vizsgálat    tárgya    a véleménynyilvánítási szabadságnak  a büntetőjog  eszközeivel történő   korlátozása,   az   alkotmányosság   megítélésénél érvényesülnie kell  a büntetőjog egész rendszerére vonatkozó alkotmányos követelményeknek is. Ezek forrása az alkotmányos büntetőjog koncepciója, a jogállamiságból, mint alapértékből az állami büntetőhatalom gyakorlására háramló következmények rendszere, ezen  belül pedig  a büntető  jogalkotás  számára adódó tartalmi korlátok és formai követelmények. Ennek  megfelelően   az  Alkotmánybíróság  a  Btk  269.  §-a alkotmányosságának  megítélésénél   a  következő  kérdéseket vizsgálta: - elkerülhetetlenül  szükséges-e  a  véleménynyilvánítás  és sajtószabadság korlátozása a tényállásban leírt magatartások esetén, - a  korlátozás megfelel-e  az arányosság  követelményeinek, azaz az  elérni kívánt  célhoz a  büntetőjog eszközrendszere általában és ezen belül az adott büntető tényállás szükséges és megfelelő-e. A büntető  tényállás két  magatartási típust  szankcionál: a gyűlöletkeltést /gyűlöletre uszít/ és a megvetés kifejezésre juttatását /sértő vagy lealacsonyító kifejezések használata, vagy ilyen  cselekmény elkövetése/.  A Btk 269. § (1) és (2) bekezdésében foglalt  bűncselekemények  mind  az  elkövetési magatartást  magát,  mind  pedig  veszélyességüket  tekintve lényegesen  eltérnek,   így  az   Alkotmánybíróság   e   két elkövetési magatartás alkotmányosságát külön vizsgálta.                             IV. A  Btk   269.  §   (1)  bekezdésében   büntetni   rendelt magatartások   tekintetében    az   Alkotmánybíróság    a következőket állapította meg. 1.  A   gyűlöletkeltésnek,  az   emberek  egyes  csoportjait megvető,    megalázó    megnyilvánulásoknak    potenciálisan kártékony   voltáról   az   emberiség   bőséges   történelmi tapasztalatokkal rendelkezik. A szavak  erejére már  1878-ban a  Csemegi Kódex  miniszteri indokolása így  hívta fel  a figyelmet:  "Az  eszmék  szabad közlése,  a   minek  legszebb   vívmányait   köszönheti   az emberiség, ép  oly ártalmassá  válhatik, mint  a  tűz,  mely világít és  melegít, de  mely ellenőrizetlenül és féktelenül csapongva,  igen   gyakran  nagy   szerencsétlenségnek,  sok nyomornak és pusztulásnak lett már okozója." Századunk súlyos  történelmi tapasztalatai bizonyítják, hogy a faji, etnikai, nemzetiségi, vallási szempontú alsóbb- vagy felsőbbrendűséget hirdető  nézetek, a gyűlölködés, megvetés, kirekesztés  eszméinek  terjesztése  az  emberi  civilizáció értékeit veszélyeztetik. Történelmileg és  napjaink eseményei  által is igazolt, hogy az emberek  meghatározott csoportja  elleni  gyűlöletkeltési szándékot  kifejező   bármely  megnyilvánulás   alkalmas   a társadalmi feszültségek  kiélezésére, a  társadalmi harmónia és   béke   megzavarására,   legsúlyosabb   kifejletében   a társadalom    egyes     csoportjai     közötti     erőszakos összeütközésekre. A   gyűlöletkeltés    legszélsőségesebb,   már   ténylegesen bekövetkezett  kártékony  hatását  bizonyító  történelmi  és jelenkori tapasztalatok mellett figyelembe kell venni azokat a mindennapi veszélyeket is, amelyek a gyűlölet felkeltésére alkalmas nézetek,  eszmék korlátok nélküli kinyilvánításával járnak. E  megnyilvánulások akadályozzák,  hogy  az  emberek bizonyos  közösségei  harmonikus  kapcsolatban  éljenek  más csoportokkal. Ez,  növelve egy  adott, kisebb  vagy  nagyobb közösségen   belüli   érzelmi,   szociális   feszültségeket, szétszakítja a  társadalmat,  erősíti  a  szélsőségeket,  az előítéletességet  és   intoleranciát.  Mindez   csökkenti  a plurális értékrendet, a különbözőséghez való jogot elismerő, toleráns, multikulturális,  az emberek  egyenlő méltóságának elismerésén alapuló,  a  diszkriminációt  értékként  el  nem ismerő társadalom kialakulásának esélyét. 2.  A   véleménynyilvánítás  és  sajtószabadság  körében  az emberek  meghatározott   csoportjai  elleni   gyűlöletkeltés alkotmányos    védelemben     részesítése     feloldhatatlan ellentmondásban  lenne   az  Alkotmányban  kifejezésre  jutó politikai berendezkedéssel  és értékrenddel,  a demokratikus jogállamiságra,   az    emberek    egyenlőségére,    egyenlő méltóságára,  valamint   a   diszkrimináció   tilalmára,   a lelkiismereti  és   vallásszabadságra,  a  nemzeti,  etnikai kisebbségek védelmére,  elismerésére  vonatkozó  alkotmányos tételekkel. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság demokratikus  jogállam.   A  demokrácia   fogalma  rendkívül összetett. A vizsgált kérdés szempontjából azonban lényeges, hogy tartalmilag  jelenti a  különbözőséghez való  jogot,  a kisebbségek  védelmét,   az  erőszakról   és  az  erőszakkal fenyegetésről, mint  a konfliktusmegoldás  eszközeiről  való lemondást. A  gyűlöletkeltés  a  fenti  tartalmi  jegyek  tagadása,  az erőszak     érzelmi      előkészítése.     Visszaélés      a véleménynyilvánítás szabadságával,  az emberek meghatározott csoportjának,   egy    kollektivitásnak   olyan   intoleráns minősítése,  amely  nem  a  demokrácia,  hanem  a  diktatúra jellemzője.   A   véleménynyilvánítási   és   sajtószabadság gyakorlása olyan  formáinak eltűrése,  amelyet a  Btk 269. § (1)  bekezdése   tilalmaz,  ellentmondana   a   demokratikus jogállamiságból fakadó követelményeknek. Az Alkotmány  54. §  (1) bekezdése  szerint minden  embernek veleszületett joga  van az  emberi méltósághoz. Így tehát az emberi méltóság  a véleménynyilvánítási  szabadság  korlátja lehet. 3. A  véleménynyilvánítási és  sajtószabadság korlátozásának szükségessége   következik   a   magyar   állam   nemzetközi kötelezettségeiből is.  Az  Alkotmány  7.  §  (1)  bekezdése szerint  a   Magyar  Köztársaság  jogrendszere  elfogadja  a nemzetközi jog  elismert szabályait,  biztosítja  a  vállalt nemzetközi jogi  kötelezettségek és a belső jog összhangját. A   vizsgált   kérdés   tekintetében   fennálló   nemzetközi kötelezettségek a következők: 3. 1. Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án  elfogadott, az  1976.  évi  8.  törvényerejű rendelettel   kihirdetett   Polgári   és   Politikai   Jogok Egyezségokmánya  rögzíti   a  gondolatszabadságot   /18.c./, valamint a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot /19.c./. Ez utóbbi szerint: 1. Nézetei miatt senki sem zaklatható. 2. Mindenkinek  joga van  szabad véleménynyilvánításra; ez a jog magában  foglalja mindenfajta adat és gondolat határokra való  tekintet  nélküli  -  szóban,  írásban,  nyomtatásban, művészi formában  vagy bármilyen más tetszése szerinti módon történő -  keresésének, megismerésének  és terjesztésének  a szabadságát is. 3. Az  e cikk 2. bekezdésében meghatározott jogok gyakorlása különleges kötelességekkel  és felelősséggel jár. Ennélfogva az bizonyos  korlátozásoknak vethető  alá, ezek azonban csak olyanok   lehetnek,   amelyeket   a   törvény   kifejezetten megállapít és amelyek a) mások jogainak vagy jóhírnevének tiszteletben tartása, illetőleg b) az állambiztonság vagy a közrend, a közegészség vagy a közerkölcs védelme érdekében szükségesek." Határozottabb  állásfoglalást   tartalmaz  a   20.  cikk  2. bekezdése: "Törvényben  kell megtiltani a nemzeti, faji vagy vallási     gyűlölet     bármilyen     hirdetését,     amely megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erőszakra izgat." 3. 2. A  magyar állam  számára jogi  kötelezettséggel jár  a 1969. évi  1. tvr-rel  kihirdetett, a  faji megkülönböztetés valamennyi  formájának   kiküszöböléséről  szóló  nemzetközi egyezmény. Az Egyezmény 4. cikke szerint a részes államok a) " törvény  által büntetendő  cselekménnyé nyilvánítják  a faji  felsőbbrendűségre  vagy  gyűlöletre  alapozott  eszmék terjesztését,  a   faji  megkülönböztetésre  való  izgatást, valamint bármely  faj, illetve  más színű  vagy más  etnikai származású  személyek   csoportja  ellen   irányuló   minden erőszakos cselekedetet  vagy  arra  való  izgatást,  továbbá fajgyűlölő   tevékenység   mindenféle   támogatását,   annak pénzelését is beleértve; b) Törvényellenessé nyilvánítanak és betiltanak minden olyan szervezetet,   valamint    szervezett   és    minden   egyéb propagandatevékenységet,  amely   a  faji   megkülönöztetést előmozdítja vagy  arra izgat,  az ilyen  szervezetekben vagy tevékenységben   való   részvételt   pedig   törvény   által büntetendő cselekménynek tekintik; c) nem  engedik meg, hogy országos vagy helyi hatóságok vagy közintézmények a  faji megkülönböztetést  előmozdítsák  vagy arra izgassanak." 3. 3. Az  emberi jogok  és alapvető  szabadságok  védelméről szóló   Európai    Egyezmény   nem    tartalmaz    közvetlen kötelezettséget    az    államok    számára    az    izgatás bűncselekménnyé   nyilvánítására,    hanem   elsősorban    a véleménynyilvánítási    jog     korlátozásának     mikéntjét szabályozza. Az Egyezmény 10. cikke szerint: "1.   Mindenkinek    joga    van    a    véleménynyilvánítás szabadságához. E  jog  magában  foglalja  a  véleményalkotás szabadságát és  az  információk,  eszmék  megismerésének  és átadásának szabadságát  országhatárokra tekintet  nélkül  és anélkül, hogy ebbe hatósági szervnek joga lenne beavatkozni. E cikk nem képezi akadályát annak, hogy az államok a rádió-, mozgókép- vagy televízióvállalatok működését engedélyezéshez kössék. 2.  E   kötelezettségekkel   és   felelősséggel   együttjáró szabadságok  gyakorlása  a  törvényben  meghatározott  olyan alakszerűségeknek,   feltételeknek,   korlátozásoknak   vagy szankcióknak vethető  alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi  integritás,  a  közbiztonság,  a  zavargás  vagy bűncselekmény megelőzése,  a közegészség  vagy az  erkölcsök védelme, mások  jó hírneve  vagy jogai  védelme, a  bizalmas információ   közlésének    megakadályozása,   a    bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából." Az Emberi  Jogok Európai  Bizottsága több  határozatában úgy foglalt állást,  hogy a  10. cikk  2.  pontja  értelmében  a fajgyűlölő közlések  megtiltása a szabad véleménynyilvánítás érvényes korlátozásának tekintendő. Az    Alkotmánybíróság     álláspontját    összegezve:     a véleménynyilvánítás és  sajtószabadság korlátozását  mind az emberek meghatározott  csoportjai  elleni  gyűlöletkeltésnek történelmileg  bizonyítottan   kártékony  hatása,   mind  az alkotmányos   alapértékek    védelme,   továbbá   a   Magyar Köztársaság   nemzetközi    kötelezettségeinek   teljesítése szükségszerűvé és indokolttá teszi. 4. A  büntetőjog a  jogi felelősségi  rendszerben az  ultima ratio. Társadalmi rendeltetése, hogy a jogrendszer egészének szankciós zárköve legyen. A büntetőjogi szankció, a büntetés szerepe és  rendeltetése a jogi és erkölcsi normák épségének fenntartása akkor,  amikor már  más  jogágak  szankciói  nem segítenek. Az alkotmányos  büntetőjogból fakadó  tartalmi  követelmény, hogy  a   törvényhozó  a   büntetendő  magatartások  körének meghatározásakor  nem   járhat   el   önkényesen.   Valamely magatartás   büntetendővé   nyilvánításának   szükségességét szigorú mércével  kell megítélni: a különböző életviszonyok, erkölcsi és  jogi normák  védelmében az  emberi  jogokat  és szabadságokat    szükségképpen     korlátozó     büntetőjogi eszközrendszert csak  a  feltétlenül  szükséges  esetben  és arányos mértékben  indokolt  igénybe  venni,  akkor,  ha  az alkotmányos  vagy  az  Alkotmányra  visszavezethető  állami, társadalmi, gazdasági  célok, értékek megóvása más módon nem lehetséges. Az Alkotmánybíróság  álláspontja szerint  a Btk  269. §  (1) bekezdésében tilalmazott  magatartásnak a korábban elemzett, az egyént  és a  társadalmat éríntő  hatásai, következményei olyan  súlyosak,   hogy  más   felelősségi  formák,   így  a szabálysértési  vagy   polgári  jogi  felelőségi  rendszerek eszközei  elégtelenek  az  ilyen  magatartások  tanusítóival szemben.  E   magatartások  helytelenítésének,  elítélésének erőteljes   kifejezése,    azon   demokratikus    eszméknek, értékeknek  megerősítése,   amelyek  ellen   e  cselekmények elkövetői támadnak,  valamint a  megsértett jog  és erkölcsi rend helyreállítása a büntetőjog eszközeit igényli. 5. Végül vizsgálandó kérdés, hogy a Btk 269. § (1) bekezdése mértéktartó és  megfelelő választ  ad-e a  veszélyesnek, nem kívánatosnak ítélt jelenségre, azaz az alkotmányos alapjogok korlátozása esetén irányadó követelménynek megfelelően a cél eléréséhez a  lehetséges legszűkebb  körre szorítkozik-e. Az alkotmányos büntetőjog  követelményei szerint  a büntetőjogi szankció  kilátásba   helyezésével  tilalmazott  magatartást leíró   diszpoziciónak    határozottnak,   körülhatároltnak, világosan  megfogalmazottnak  kell  lennie.  Alkotmányossági követelmény   a   védett   jogtárgyra   és   az   elkövetési magatartásra   vonatkozó    törvényhozói   akarat    világos kifejezésre    juttatása.     Egyértelmű    üzenetet    kell tartalmaznia, hogy  az egyén  mikor követ  el büntetőjogilag szankcionált  jogsértést.  Ugyanakkor  korlátoznia  kell  az önkényes jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazók részéről. Vizsgálni  kell   tehát,  hogy,  a  tényállás  a  büntetendő magatartások körét  nem túl  szélesen jelöli-e  ki  és  elég határozott-e. A Btk  269. § (1) bekezdése megfelel a korlátozással szemben támasztott  követelményeknek.   Amint  a   határozat   II/2. pontjában adott  történeti áttekintés  mutatja,  az  1989-es módosítás  a   büntetőjogi  felelősség  lényeges  szűkítését eredményezte több ponton: - A védendő jogi tárgyak közül elmaradt az alkotmányos rend, valamint az állam szövetségi, barátsági vagy együttműködésre irányuló egyéb nemzetközi kapcsolata. Ennek következtében  az ezen  intézmények elleni  gyűlöletre uszítás  kiesett   a  büntetendő   magatartások   közül.   A büntetőjog eszközrendszere  csak  akkor  lép  működésbe,  ha valaki az  alkotmányos  rend  erőszakos  megváltoztatásaként /139.  §/,   az  alkotmányos  rend  elleni  szervezkedésként /139/A. §/,  lázadásként /140.  §/, hazaárulásként  /141. §/ stb. minősülő magatartást tanúsít, amely a gyűlöletkeltéshez képest lényegesen több tevékenységet kíván meg. - Az  izgatás korábbi  tényállásának súlyosabban  minősített esete, a  nagy nyilvánosság előtti elkövetés vált a közösség elleni izgatás  alaptényállásává.  Ennek  fogalmát  egyrészt maga a  törvény, a 137. § 10. pontja határozza meg. Eszerint "nagy  nyilvánosságon   a  bűncselekménynek   sajtó,   egyéb tömegtájékoztatási   eszköz    vagy   sokszorosítás    útján elkövetését is  érteni kell".  Másrészt e fogalom tartalma a büntető jogalkalmazásban régóta kialakult. A közösség  elleni  izgatás  az  eredeti  izgatáshoz  képest kétségtelenül szélesítette a büntetőjogi felelősséget azzal, hogy   a   tényállás   nem   célzatos,   azaz   a   bűnösség megállapításához nem  szükséges a gyűlöletkeltés kifejezett, egyenes szándéka,  elegendő  csupán  az,  hogy  az  elkövető tudatában  legyen:   magatartása  a   gyűlölet   kiváltására alkalmas. A tényállásban  a jogi  tárgyak közül  értelmezést igényel a lakosság  egyes  csoportjai  kitétel.  E  mögött  az  eltérő nézetrendszer  (párttagok,   egyesületek,   mozgalmak   stb. résztvevői )  vagy   egyéb,  tulajdonképpen  bármely  ismérv szerint elkülönülő  személyek  védelmének  szándéka  húzódik meg. Értelmezést  igényel   továbbá   a   gyűlöletre   uszításban megjelölt elkövetési  magatartás.  Önmagukban  a  szavak  is általánosan ismert  tartalommal bírnak.  A gyűlölet az egyik legszélsőségesebb, negatív, a Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint ( 2.  kötet 1132. o. )  nagyfokú ellenséges indulat. Aki  uszít,   az  valamely   személy,  csoport,   szervezet, intézkedés ellen  ellenséges magatartásra,  ellenséges, kárt okozó  tevékenységre   biztat,  ingerel,  lázít  ( Értelmező Szótár 7. kötet 59. o.). Tekintettel  arra,   hogy  már   a  Csemegi  Kódexben  is  a gyűlöletre  izgatás   volt  az   elkövetési  magatartás,   a jogalkalmazók a  konkrét esetek  megítélésében több mint 100 év értelmezési  gyakorlatára támaszkodhatnak.  A Curia már a századfordulón több döntésében nagy szabatossággal határozta meg meg  az izgatás  fogalmát: A törvény eme kifejezés alatt "izgat"  nem   valamely  kedvezőtlen  és  sértő  véleménynek nyilvánítása,  hanem  olyan  lázongó  kifakadások  értendők, amelyek alkalmasak arra, hogy az emberek nagyobb tömegében a szenvedélyeket oly magas fokra lobbantsák, amelyből gyűlölet keletkezvén,  a   társadalmi  rend   és  béke  megzavarására vezethet ( Büntetőjogi  Döntvénytár 7.  köt. 272. l. ) . Nem izgatás tehát a bírálat, helytelenítés, kifogásolás, sőt még a sértő  nyilatkozat sem;  izgatásról csak  akkor  van  szó, midőn a  kifejezések, megjegyzések  stb. nem  az  értelemhez szólnak,  hanem   az  érzelmi   világra  akarnak   hatni   s szenvedélyek, ellenséges  indulatok felkeltésére alkalmasak. Az izgatás  fogalmát illetően  egyébként teljesen  közömbös, hogy az  állított tények  valóak-e vagy  sem; a lényeges az, hogy bár  való, vagy  valótlan  adatoknak  csoportosítása  a gyűlölet   felkeltésére    alkalmas   legyen   ( Büntetőjogi Döntvénytár 1. köt. 124. l.) . A közösség  elleni izgatás  súlyosabb alakzata, a gyűlöletre uszítás   tényállása    tehát   megfelel    az    arányosság követelményének:  csak   a  legveszélyesebb   magatartásokra terjed ki  és a  tényállási elemek  a jogalkalmazók részéről egyértelműen értelmezhetők.  Az a  tény, hogy  a Btk eredeti tényállásai még  a közelmúltban  is alkalmat  teremtettek  a véleménynyilvánítási szabadság  olyan korlátozására, amely a demokratikus értékrend  szerint nem  elfogadható,  önmagában nem érv a tényállás alkotmányellenessége mellett. Csupán azt bizonyítja, hogy  a büntetőjog  eszközeivel való  visszaélés igen  korlátozottan   védhető  ki   a   tényállások   pontos megfogalmazásával. Az igazi védelmet a demokratikus jogállam intézményeinek működése, a bíróságok valódi függetlensége, a demokratikus értékeknek  elkötelezett  társadalmi  környezet megteremtése biztosíthatja.                              V. 1.  A  szabad  véleménynyilvánításhoz  való  jog  a  fentiek szerint  nem   csupán  alapvető  alanyi  jog,  hanem  e  jog objektív,  intézményes   oldalának   elismerése   egyben   a közvélemény, mint  alapvető politikai intézmény garantálását is jelenti. A szabad véleménynyilvánítás jogának kitüntetett szerepe ugyan  nem vezet  arra, hogy  ez a jog - az élethez, vagy  az   emberi  méltósághoz   való  joghoz   hasonlóan  - korlátozhatatlan lenne,  de mindenképpen  azzal jár,  hogy a szabad véleménynyilvánításhoz  való  jognak  valójában  igen kevés  joggal   szemben   kell   csak   engednie,   azaz   a véleményszabadságot korlátozó  törvényeket megszorítóan kell értelmezni. A  vélemény szabadságával  szemben  mérlegelendő korlátozó törvénynek  nagyobb a  súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha ilyen  jogokat csakis  mögöttesen, valamely " intézmény " közvetítésével véd,  s legkisebb,  ha csupán valamely elvont érték önmagában a tárgya ( pl. a köznyugalom ) . 2. A  Btk 269. §  (1) bekezdésének  elkövetési magatartása a "gyűlölöletre uszítás".  A Curia  idézett  meghatározása  az akkori "izgatásra"  nézve nyilvánvalóvá  teszi,  hogy  olyan magatartások értendők ide, "amelyek alkalmasak arra, hogy az emberek nagyobb  tömegében a  szenvedélyeket oly magas fokra lobbantsák, amelyből gyűlölet keletkezvén, a társadalmi rend és béke megzavarására vezethet." A társadalmi rend és béke - a Btk  szóhasználatával a  köznyugalom -  ilyen  megzavarása mögött ott van nagyszámú egyéni jog megsértésének a veszélye is:  a   csoport  ellen   felszított  indulat   fenyegeti  a csoporthoz  tartozók  becsületét,  méltóságát  ( szélsőséges esetben életét  is ), megfélemlítéssel  korlátozza őket  más jogaik  gyakorlásában   is  ( köztük   a  szabad   vélemény- nyilvánításban ) .   Az    (1)   bekezdésben    szankcionált magatartás olyan  veszélyt hordoz egyéni jogokra is, amelyek a közvetlen  tárgyként szereplő  köznyugalomnak olyan  súlyt adnak hogy  - a  IV. pontban  történt kifejtés  szerint -  a véleményszabadság  korlátozása  szükségesnek  és  arányosnak tekinthető. Noha  a mérlegelés gyakorlati eredménye hasonló, ebben  a   gondolatmenetben   nem   csupán   a   köznyugalom megzavarásának intenzitásáról  van szó,  amely egy  bizonyos mérték fölött  ( "clear and  present  danger" )  igazolja  a szabad véleménynyilvánításhoz  való jog korlátozását. Itt az a döntő, hogy mi került veszélybe: az uszítás az alkotmányos értékrendben  szintén   igen  magasan  álló  alanyi  jogokat veszélyeztet. A "gyalázkodásnál" ezzel szemben nem tényállási elem a sértő kifejezésnek  vagy   azzal   egyenértékű   cselekménynek   a köznyugalom  megzavarására  alkalmas  volta.  A  "gyűlöletre uszítással"  ellentétben  az  elkövetési  magatartásból  sem következtethető ez  ki. A Btk abból indul ki, hogy a nemzeti vagy vallási  közösségekre nézve  sértő kifejezés használata általában ellentétes  a társadalom kívánatos nyugalmával. Ez az immateriális  bűncselekményi tényállás tehát a közrendet, a köznyugalmat,  a társadalmi békét önmagában véve, elvontan védi.  A  bűncselekmény  megalósul  akkor  is,  ha  a  sértő kifejezés a  körülmények folytán  nem jár  annak veszélyével sem, hogy  egyéni jogokon  sérelem esne. A köznyugalom ilyen elvont veszélyeztetése  nem  elégséges  érv  ahhoz,  hogy  a véleménynyilvánítási  szabadságot   büntetőjogi  büntetéssel alkotmányosan korlátozni lehessen. 3. A  szabad véleménynyilvánításhoz  való  jog  a  véleményt annak érték-  és  igazságtartalmára  tekintet  nélkül  védi. Egyedül ez  felel meg  annak az  ideológiai  semlegességnek, amelyet az  Alkotmánynak az  1990. évi  XL. törvénnyel  való módosítása azzal  fejezett ki,  hogy  törölte  az  Alkotmány 2. §-ából  az   1989.  októberében  -  éppen  a  pluralizmus példájaként -  szerepeltetett fő  eszmei irányzatokat  is. A véleménynyilvánítás  szabadságának   külső  korlátai  vannak csak; amíg  egy ilyen alkotmányosan meghúzott külső korlátba nem ütközik,  maga a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett, annak  tartalmára tekintet  nélkül. Vagyis az egyéni véleménynyilvánítás, a  saját  törvényei  szerint  kialakuló közvélemény, és  ezekkel kölcsönhatásban  a minél  szélesebb tájékozottságra épülő  egyéni véleményalkotás lehetősége az, ami  alkotmányos  védelmet  élvez.  Az  Alkotmány  a  szabad kommunikációt  -  az  egyéni  magatartást  és  a  társadalmi folyamatot - biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik a szabad véleménynyilvánítás  alapjoga. Ebben  a processzusban helye van minden véleménynek, jónak és károsnak, kellemesnek és sértőnek egyaránt - különösen azért, mert maga a vélemény minősítése is e folyamat terméke. Az általa helyesnek tartott véleményeket mindenki - az állam is - támogathatja, s a helytelennek tartott ellen felléphet, mindaddig, amíg  ezzel valamely  más jogot  nem  sért  olyan mértékben, hogy  az előtt  a véleményszabadságnak  is vissza kell lépnie.  A Btk  269. § (2)  bekezdése azonban nem külső korlátot állít,  hanem valójában  a  vélemény  értéktartalma alapján  minősít  -  s  ehhez  a  köznyugalom  sérelme  csak feltételezés és statisztikai valószínűség révén kapcsolódik. Nem alkotmányossági,  hanem a  büntetőjogra tartozó  kérdés, hogy  mihez   képest  minősül   a  kifejezés  sértőnek  vagy lealacsonyítónak. Egyes  szavak stilisztikai  értéke azonban annyira  szituációhoz  és  kulturális  szinthez  kötött  (és változó),  hogy   a   büncselekményi   tényállásba   felvett hipotetikus  ("alkalmas")   vagy  tényleges   visszacsatolás nélkül (valóban  megzavarta a köznyugalmat) a gyalázkodással a köznyugalomban  okozott sérelem olyan feltételezés csupán, amely a  szabad véleménynyilvánítás korlátozását kielégítően nem indokolhatja.  Itt ugyanis  a külső korlát megléte, azaz más   jog    sérelme,   maga   is   bizonytalan.   Ezzel   a véleménynyilvánításhoz      való       jog       korlátozása elkerülhetetlenségének  és   arányosságának  vizsgálata  idő előttivé válik. A   "köznyugalom"    ráadásul   maga    sem   független    a véleményszabadság  helyzetétől.   Ahol  sokféle  véleménnyel találkozhatnak az  emberek, a közvélemény toleráns lesz; míg zárt   társadalmakban    sokkal   inkább   felkavarhatja   a köznyugalmat  egy-egy   szokatlan  hang   is.   Másrészt   a véleménynyilvánítás  szükségtelen  és  aránytalanul  szigorú korlátozása a társadalom nyitottsága ellen hat. Az  Alkotmánybíróság   tekintettel  van   az   egyes   ügyek történelmi körülményeire. A rendszerváltás elkerülhetetlenül társadalmi    feszültségekkel    jár.    E    feszültségeket kétségtelenül fokozhatja,  ha egyesek  büntetlenül  adhatnak kifejezést nagy  nyilvánosság  előtt  bizonyos  csoportokkal szembeni gyűlöletüknek, megvetésüknek vagy ellenérzésüknek. A sajátos történelmi körülményeknek azonban van egy másfajta hatása is,  s éppen  ezért  szükséges  különbséget  tenni  a gyűlöletre uszítás  és a  sértő vagy lealacsonyító kifejezés használata között.  A "nagy  nyilvánosság" -  a  gyűlésektől eltekintve -  gyakorlatilag a sajtónyilvánosságot jelenti. A létrejött  sajtószabadságban  senki  nem  hivatkozhat  külső kényszerre, aki  a nyilvánosság elé lép, minden sorral, amit leír, magát  adja és  teljes erkölcsi  hitelét  kockáztatja. Politikai kultúra  és  egészségesen  reflektáló  közvélemény csakis öntisztulással  alakulhat ki.  Aki tehát gyalázkodik, magát  bélyegzi   meg,  s   lesz  a   közvélemény   szemében "gyalázkodó". A gyalázkodásra bírálat kell hogy feleljen. E folyamatba  tartozik az  is, hogy  számolni kelljen  magas kártérítésekkel. Büntetőjogi  büntetésekkel  azonban  nem  a közvéleményt és  a politikai  stílust  kell  formálni  -  ez paternalista hozzáállás  -, hanem  más jogok  védelmében  az elkerülhetetlenül szükséges esetekben szankcionálni. 4. A  Btk 269. §  (2) bekezdése  a fent  kifejtettek alapján alkotmányellenes   és    ezért   azt   az   Alkotmánybíróság megsemmisíti.    A     köznyugalom    fenntartásához     nem elkerülhetetlen,   hogy    a   magyar   nemzetet,   valamely nemzetiséget,  népet,   felekezetet  vagy  fajt  sértő  vagy lealacsonyító kifejezés nagy nyilvánosság előtti használatát önmagában véve  (illetve az  ezzel egyenértékő  cselekményt) büntetőjogi büntetéssel  fenyegesse a törvény. Ez a törvényi tényállás szükségtelenül,  és az elérni kívánt célhoz képest aránytalanul korlátozza a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot. A  köznyugalom elvont,  esetleges fenyegetettsége nem elégséges indok  arra, hogy  a  véleménynyilvánításhoz  való alapjogot,  amely   a  demokratikus   jogállam   működéséhez nélkülözhetetlen, a  büntetőtörvény a  269. § (2)  bekezdése szerint korlátozza. Az Alkotmánybíróság határozata szerint a közösségek  méltósága   a   véleménynyilvánítási   szabadság alkotmányos korlátja  lehet. Nem  zárja ki tehát a határozat azt, hogy  erről a  törvényhozó akár  a  gyűlöletre  uszítás tényállásán túlmenő  büntetőjogi védelemmel is gondoskodjék. A közösségek  méltóságának hatékony  védelmére  azonban  más jogi eszköz,  például a  nem vagyoni  kártérítés alkalmazási lehetőségeinek bővítése is alkalmas. 5. A  Btk 269.  § (2)  bekezdése  alapján  folyt,  jogerősen lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatának elrendelése az AB tv 43. § (3) bekezdésén alapul.                      Dr. Sólyom László                     előadó alkotmánybíró                  az Alkotmánybíróság elnöke      Dr. Ádám Antal                  Dr. Herczegh Géza      alkotmánybíró                     alkotmánybíró     Dr. Kilényi Géza                  Dr. Lábady Tamás      alkotmánybíró                     alkotmánybíró                      Dr. Schmidt Péter                        alkotmánybíró                       Dr. Szabó András                     előadó alkotmánybíró    Dr. Tersztyánszky Ödön            Dr. Vörös Imre        alkotmánybíró                  alkotmánybíró                      Dr. Zlinszky János                        alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	30/1992. (V. 26.)
Date of the decision: .	05/18/1992
.
. Full text: en_0030_1992.pdf