Hungarian
Ügyszám:
.
1358/B/1991
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.; Szabó András Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 30/1992. (V. 26.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1992/167
.
A határozat kelte: Budapest, 05/18/1992
.
.
A határozat szövege (pdf):
    .
    A határozat szövege:
    .
    A határozat szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
      utólagos   vizsgálatára   irányuló   indítványok   tárgyában
      meghozta a következő

                              határozatot:

      Az Alkotmánybíróság  a Büntető  Törvénykönyvről szóló  1978.
      évi   IV.    törvény   /Btk/    269.   §    (1)    bekezdése
      alkotmányellenességének megállapítására  és megsemmisítésére
      irányuló kérelmeket elutasítja.

      Az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy  a Btk  269.  §  (2)
      bekezdése   alkotmányellenes,    ezért   azt   a   határozat
      közzétételének napjával megsemmisíti.

      Az  Alkotmánybíróság  elrendeli,  hogy  a  Btk  269.  §  (2)
      bekezdése  alapján   lefolytatott  és  jogerős  határozattal
      lezárt büntetőeljárásokat  vizsgálják felül,  amennyiben  az
      elítélt még nem mentesült a hátrányos következmények alól.

      Az  Alkotmánybíróság   e  határozatát  a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                 Indokolás

                                     I.

        1. Indítványozók  a Büntető  Törvénykönyvről szóló 1978. évi
        IV. törvénynek  /Btk/ az  1989. évi  XXV. törvény 15. §-ával
        megállapított 269. §-a alkotmányellenességének megállapítása
        és   e   bűncselekményi   tényállás   megsemmisítése   iránt
        nyújtottak be indítványt. Álláspontjuk szerint a Btk 269. §-
        a  azért   alkotmányellenes,  mert   büntetni  rendel  olyan
        magatartásokat, amelyek  az Alkotmány 61. §-ában biztosított
        véleménynyilvánítási  és   sajtószabadság,   továbbá   egyik
        indítványozó    szerint     a    60.    §-ban    biztosított
        gondolatszabadság és  a 65.  §-ában  biztosított  menedékhez
        való jog gyakorlásának körébe esnek.

        2. A  Pesti Központi  Kerületi Bíróság az előtte folyamatban
        lévő  ügyben  6.B.X. 20. 192/1991/28.  számú  végzésével  az
        eljárást  az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.
        törvény  /AB   tv/  38.   §   (1)   bekezdésére   hivatkozva
        felfüggesztette.  A  végzés  szerint  a  Btk  "ellentmondani
        látszik" az  Alkotmány 8.  § (1)-(2)  és  (4)  bekezdésének,
        figyelemmel az  Alkotmány 61.  §  (1)  és  (2)  bekezdésében
        foglaltakra.

        3.  Az   Alkotmánybíróság  ülésén  felszólalt  a  Legfelsőbb
        Bíróság elnöke  és a  legfőbb ügyész. Álláspontjuk szerint a
        Btk 269. §-a nem alkotmányellenes.

                                    II.

        1. A közösség elleni izgatás tényállását, a Btk jelenlegi
        269. §-át   a  Büntető Törvénykönyv  módosításáról  szóló
        1989.  évi   XXV.  törvény  15.  §-a  állapította  meg  a
        következőképp:

        " (1) Aki nagy nyilvánosság előtt
        a) a magyar nemzet vagy valamely nemzetiség,
        b) valamely  nép, felekezet  vagy faj,  továbbá  a  lakosság
        egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, bűntettet követ el,
        és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

        (2) Aki  nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzetet, valamely
        nemzetiséget,  népet,   felekezetet  vagy  fajt  sértő  vagy
        lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt
        követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel,
        javító-nevelő munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő."

        2.  A   vizsgált   büntető   rendelkezések   szabályozásának
        története során  mind a  védett jogi  tárgyak köre,  mind az
        elkövetési magatartások  módosultak.  Változatlan  maradt  a
        büntetendővé nyilvánítás  célja: annak  a határnak  törvényi
        megvonása, ahol a véleménynyilvánítás és ezen belül a szólás
        szabadsága véget  ér, és  ahol a  büntetőjogilag tilalmazott
        magatartások kezdődnek.

        A  magyar   büntetőtörvénykönyvről  szóló   1878.   évi   V.
        törvénycikknek / Csemegi  Kódex / az  Alkotmánybíróság által
        vizsgált  tényállás   szempontjából  releváns   rendelkezése
        szerint   büntetendő    az,   aki    valamely   gyülekezeten
        nyilvánosan,  szóval,  vagy  aki  nyomtatvány,  irat,  képes
        ábrázolat  terjesztése  vagy  közszemlére  kiállítása  által
        valamely   osztályt,    nemzetiséget   vagy   hitfelekezetet
        gyűlöletre a másik ellen izgat. / 172. § (2) bek./

        Az állami  és társadalmi  rend hatályosabb  védelméről szóló
        1921. évi  III. törvénycikk  vétség miatt  büntetni rendelte
        azt,  aki   a  magyar  állam  vagy  a  magyar  nemzet  ellen
        meggyalázó kifejezést használ vagy ily cselekményt követ el.
        /8. §/

        A  demokratikus   államrend  és  a  köztársaság  büntetőjogi
        védelméről szóló 1946. évi VII. törvénycikk, a Csemegi Kódex
        rendelkezése   helyébe    a   demokratikus    államrend   és
        demokratikus  köztársaság,   az  állampolgári  szabadság  és
        jogegyenlőság  elleni   lázítás  és   izgatás   tényállásait
        iktatta.   A   büntetőtörvények   egyes   fogyatékosságainak
        megszüntetéséről  és  pótlásáról  szóló  1948.  évi  XLVIII.
        törvénycikk  a   demokratikus  államrend   és   demokratikus
        köztársaság  elleni  rágalmazást  kiegészítette  a  nemzeti,
        nemzetiségi és felekezeti érzület büntetőjogi védelmével.

        A   "Hatályos   anyagi   büntetőjogi   szabályok   hivatalos
        összeállítása" /BHÖ/  1952-ben az 1946. évi VII. és az 1948.
        évi XLVIII.  törvénycikkben megfogalmazott  tényállásokat az
        állam  belső   biztonsága  elleni   bűncselekmények   között
        lényegében változatlan szöveggel tartalmazta.

        A Büntető  Törvénykönyvről szóló  1961. évi  V. törvény több
        ponton  módosította   az  állam   elleni  bűntettek   között
        elhelyezett  izgatás   szabályozását.  Új  bűncselekményként
        jelent meg  a közbiztonság  és közrend  elleni  cselekmények
        között a  "közösség megsértése". Ez az izgatás tényállásában
        meghatározott  magatartások   enyhébb  büntetését   helyezte
        kilátásba arra  az esetre,  ha a  cselekmény az  eset összes
        körülményeire, különösen  a bűntett indítékára, az elkövetés
        módjára,  az  elkövető  személyi  körülményeire  tekintettel
        kisebb súlyú.

        Az izgatás  és a  közösség megsértése  közötti elhatárolás a
        jogalkalmazói gyakorlatra  hárult. Tekintettel arra, hogy az
        elhatárolás nem csupán a büntetési mérték szempontjából volt
        fontos, hanem  a magatartás  állam elleni  vagy köztörvényes
        bűncselekménykénti megkülönböztetése szempontjából is, az új
        Btk előkészítésekor  igyekeztek  határozottabb  elhatárolási
        ismérvet kialakítani.

        Ennek eredménye  lett, hogy  az 1978.  évi  IV.  tv,  a  Btk
        eredeti  148.   §-ában   szabályozott   "izgatás"   célzatos
        bűncselekménnyé vált, azaz a bűnösség megállapításához többé
        már nem  volt elegendő,  hogy az  elkövető csupán  tudatában
        legyen: cselekménye  alkalmas a  tényállásban szereplő  jogi
        tárgyak elleni  gyűlölet felkeltésére, hanem szükséges volt,
        hogy szándéka  kifejezetten erre  irányuljon,  ezt  kívánja,
        ennek érdekében cselekedjék.

        Akinek esetében  a gyűlölet  keltésére irányuló  célzat  nem
        volt   megállapítható,    az   ugyanazon   magatartásért   a
        köznyugalom  elleni   bűncselekmények   között   elhelyezett
        közösség megsértése  /eredeti 269.  § (1)  bek./ miatt  volt
        büntetendő. A  közösség megsértését  valósította meg továbbá
        az,  aki   mások  előtt   a  magyar   nemzetet,  továbbá   -
        nemzetiségük,   felekezetük,    fajuk    vagy    szocialista
        meggyőződésük miatt  - csoportokat  vagy  személyeket  sértő
        vagy lealacsonyító  kifejezést használt,  avagy egyéb  ilyen
        cselekményt követett el /eredeti 269. § (2) bek./.

        A jogállami  garanciák  megteremtése  érdekében  1989-ben  a
        politikai jellegű  bűncselekmények  a  sürgősen  módosítandó
        rendelkezések  között  kaptak  helyet.  Az  1989.  évi  XXV.
        törvény az  állam elleni  bűncselekemények közül kiemelte az
        izgatást, és  a köznyugalom elleni bűncselekmények között, -
        a  büntetőjogi   felelősséget  lényegesen   korlátozva  -  a
        "közösség elleni  izgatás" új  tényállását fogalmazta meg. A
        büntetőjogi felelősség  korlátozását egyrészt a védendő jogi
        tárgyak körének  szűkítése,  másrészt  a  nagy  nyilvánosság
        alaptényállási elemmé tétele eredményezte.

        3.    Valamennyi    kontinentális    jogrendszerű    európai
        demokratikus  ország,  továbbá  az  angolszász  jogterületen
        Anglia  és   Wales,  Kanada,   valamint  Új-Zéland   büntető
        törvényben tiltja  meg a  "faji"  izgatást.  Az  izgatás,  a
        gyűlöletkeltés és  a véleménynyilvánítás szabadsága között a
        megfelelő határ  megvonása azonban nemzetközileg is jelentős
        viták forrása.

                                    III.

        Az indítványok  a Btk  269. § (1) bekezdésében meghatározott
        bűncselekményi tényállás  tekintetében nem megalapozottak. A
        Btk 269.  § (2) bekezdése azonban - figyelemmel az Alkotmány
        8. §  (1) és (2) bekezdésében foglaltakra - az Alkotmány 61.
        § (1)  és (2)  bekezdésében biztosított véleménynyilvánítási
        és   sajtószabadságot    szükségtelenül   és    aránytalanul
        korlátozza, ezért alkotmányellenes.

        1. A  Btk 269.  §-át  egybevetve  az  Alkotmány  60.  §  (1)
        bekezdésével nyilvánvaló,  hogy a  gondolat szabadsága  és a
        közösség elleni izgatás semmilyen ponton nem érintkezik. Így
        a büntető  rendelkezés ezen  alapjogot nem  korlátozza,  nem
        sérti, mert  az a  vélemény kinyilvánítására  vonatkozik.  A
        vitatott tényállás  meghatározott  magatartás  megbüntetését
        írja elő. A büntetőjog axiómái közé tartozik, hogy pusztán a
        gondolat nem lehet büntetőjogi felelősségre vonás alapja.

        Ugyancsak nem  fedezhető fel tartalmi összefüggés a Btk 269.
        §-a és  az Alkotmány  65. §-ának  azon rendelkezése  között,
        amely  szerint   a  Magyar   Köztársaság  -   a   törvényben
        meghatározott feltételek szerint - biztosítja a menedékjogot
        azoknak  a  külföldi  állampolgároknak,  akiket  hazájukban,
        illetőleg  azoknak   a  hontalanoknak,  akiket  tartózkodási
        helyükön  faji,  vallási,  nemzeti,  nyelvi  vagy  politikai
        okokból üldöznek.  Az Alkotmánybíróság állás- pontja szerint
        a menedékjog  megszerzésének  feltétele  az  egyénnek  faji,
        vallási okok,  nemzeti hovatartozása,  illetve meghatározott
        társadalmi  csoporthoz   való  tartozása,   avagy  politikai
        nézetei miatti  üldözéstől való  megalapozott  félelme,  nem
        pedig az  elhagyott ország  népe elleni  gyűlöletre uszítás,
        illetve azt  sértő, lealacsonyító  kifejezések használata. A
        menedékjog, mint  alkotmányos alapjog  és  a  Btk  269.  §-a
        között  releváns   öszefüggés  nincs,   így  ellentétük  sem
        mutatható ki.

        2. 1.  A Btk  269. §-a  az Alkotmány  61. § (1) bekezdésében
        meghatározott  véleménynyilvánítási   szabadság  és   a  (2)
        bekezdésben megjelölt sajtószabadság tényleges korlátozását,
        határainak a felelősségi rendszer legsúlyosabb eszközével, a
        büntetőjogi szankcióval való kijelölését jelenti.

        Valamennyi alkotmányos  alapjog tekintetében  fontos kérdés,
        hogy azokat  lehet-e és  milyen feltételekkel  megszorítani,
        korlátozni, kollíziójuk  esetén  milyen  szempontok  alapján
        kell  a   prioritást  meghatározni.  A  véleménynyilvánítás,
        illetve az  ebbe  beletartozó  sajtószabadság  esetén  ez  a
        kérdés kiemelt  jelentőséget kap,  mivel ezen  szabadságok a
        plurális,  demokratikus  társadalom  alapvető  értékei  közé
        tartoznak.

        Éppen ezért  a véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett
        szerepe van  az alkotmányos alapjogok között, tulajdonképpen
        "anyajoga" többféle  szabadságjognak, az un. "kommunikációs"
        alapjogoknak. Ebből  eredő külön nevesített jogok a szólás -
        és a sajtószabadság, amely utóbbi felöleli valamennyi médium
        szabadságát,  továbbá  az  informáltsághoz  való  jogot,  az
        információk megszerzésének  szabadságát. Tágabb értelemben a
        véleménynyilvánítási  szabadsághoz   tartozik   a   művészi,
        irodalmi  alkotás   szabadsága  és   a   művészeti   alkotás
        terjesztésének szabadsága,  a tudományos  alkotás szabadsága
        és  a   tudományos  ismeretek   tanításának  szabadsága.  Ez
        utóbbiak tiszteletben  tartásáról és védelméről az Alkotmány
        70/G. §-ában  külön is  rendelkezik. A  véleménynyilvánítási
        szabadsághoz kapcsolódik  a lelkiismereti és vallásszabadság
        /60. §/, valamint a gyülekezési jog is /62. §/.

        Ez  a  jogegyüttes  teszi  lehetővé  az  egyén  megalapozott
        részvételét  a   társadalmi  és   politikai   folyamatokban.
        Történelmi  tapasztalat,   hogy  mindannyiszor,   amikor   a
        véleménynyilvánítás   szabadságát    korlátozták,   sérelmet
        szenvedett a társadalmi igazságosság, az emberi kreativitás,
        csökkent  az   emberben  rejlő  képességek  kibontakozásának
        lehetősége. A káros következmények nem csupán az individuum,
        hanem  a   társadalom  életében   is  megmutatkoztak  és  az
        emberiség fejlődésének  sok szenvedéssel  járó zsákutcájához
        vezettek. Az  eszmék, nézetek  szabad  kifejtése,  a  mégoly
        népszerűtlen    vagy     sajátos     elképzelések     szabad
        megnyilvánulása  a   fejlődni-  képes   és  valóban   eleven
        társadalom létezésének alapfeltétele.

        2. 2.  Az   Alkotmány  8.  §-ában  rögzíti,  hogy  a  Magyar
        Köztársaság    elismeri    az    ember    sérthetetlen    és
        elidegeníthetetlen  alapvető   jogait,   ezek   tiszteletben
        tartása  és  védelme  az  állam  elsőrendű  kötelessége.  Az
        alapvető jogokra  és  kötelességekre  vonatkozó  szabályokat
        törvény  állapítja  meg,  alapvető  jog  lényeges  tartalmát
        azonban nem korlátozhatja.

        Az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez,
        ha  másik   alapvető   jog   és   szabadság   védelme   vagy
        érvényesülése, illetve  egyéb alkotmányos  érték védelme más
        módon   nem    érhető   el.    Az   alapjog   korlátozásának
        alkotmányosságához tehát  önmagában nem  elegendő,  hogy  az
        másik alapjog  vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos
        cél érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az
        arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága
        és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő
        arányban legyen  egymással. A törvényhozó a korlátozás során
        köteles az  adott cél  elérésére alkalmas legenyhébb eszközt
        alkalmazni. Alkotmányellenes  a jog tartalmának korlátozása,
        ha az  kényszerítő ok  nélkül, önkényesen történik vagy ha a
        korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan.

        Az Alkotmánybíróság  a terhességmegszakítás  alkotmányossági
        kérdéseivel foglalkozó határozatában kifejtette azt is, hogy
        az  állam   kötelessége  az   alapvető  jogok  "tiszteletben
        tartására és  védelmére" az egyéni alapjogokkal kapcsolatban
        nem merül  ki abban,  hogy tartózkodnia kell megsértésüktől,
        hanem magában  foglalja azt  is, hogy  gondoskodnia kell  az
        érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. Az emberek egyéni
        szabadságuk és  személyes igényeik szempontjából gyakorolják
        alapjogaikat.  Az   államnak  viszont   arra  van   szüksége
        garanciális feladata ellátásához, hogy az egyes alanyi jogok
        biztosítása mellett  az  azokkal  kapcsolatos  értékeket  és
        élethelyzeteket önmagukban  is, azaz  ne csupán egyes egyedi
        igényekhez  kapcsolódóan   védje,  s   a  többi   alapjoggal
        összefüggésben  kezelje.   Az  állam  számára  az  alapjogok
        védelme   csupán    része   az    egész   alkotmányos   rend
        fenntartásának  és   működtetésének   /64/1991. (XII. 17.)AB
        hat./.

        Az egyéni  véleménynyilvánítási  szabadság  szubjektív  joga
        mellett  tehát   az  Alkotmány   61.  §-ából   következik  a
        demokratikus  közvélemény   kialakulása   feltételeinek   és
        működése  fenntartásának   biztosítására   irányuló   állami
        kötelezettség.  A  szabad  véleménynyilvánításhoz  való  jog
        objektív, intézményes  oldala  nemcsak  a  sajtószabadságra,
        oktatási   szabadságra,    stb.   vonatkozik,    hanem    az
        intézményrendszernek  arra   az   oldalára   is,   amely   a
        véleménynyilvánítási  szabadságot  általánosságban  a  többi
        védett érték  közé illeszti.  Ezért  a  véleménynyilvánítási
        szabadság alkotmányos  határait úgy kell meghatároznia, hogy
        azok a  véleményt nyilvánító  személy alanyi  joga mellett a
        közvélemény kialakulásának,  illetve szabad  alakításának  a
        demokrácia   szempontjából   nélkülözhetetlen   érdekét   is
        figyelembe vegyék.

        Tekintettel   arra,    hogy    a    vizsgálat    tárgya    a
        véleménynyilvánítási szabadságnak  a büntetőjog  eszközeivel
        történő   korlátozása,   az   alkotmányosság   megítélésénél
        érvényesülnie kell  a büntetőjog egész rendszerére vonatkozó
        alkotmányos követelményeknek is. Ezek forrása az alkotmányos
        büntetőjog koncepciója, a jogállamiságból, mint alapértékből
        az állami büntetőhatalom gyakorlására háramló következmények
        rendszere, ezen  belül pedig  a büntető  jogalkotás  számára
        adódó tartalmi korlátok és formai követelmények.

        Ennek  megfelelően   az  Alkotmánybíróság  a  Btk  269.  §-a
        alkotmányosságának  megítélésénél   a  következő  kérdéseket
        vizsgálta:

        - elkerülhetetlenül  szükséges-e  a  véleménynyilvánítás  és
        sajtószabadság korlátozása a tényállásban leírt magatartások
        esetén,

        - a  korlátozás megfelel-e  az arányosság  követelményeinek,
        azaz az  elérni kívánt  célhoz a  büntetőjog eszközrendszere
        általában és ezen belül az adott büntető tényállás szükséges
        és megfelelő-e.

        A büntető  tényállás két  magatartási típust  szankcionál: a
        gyűlöletkeltést /gyűlöletre uszít/ és a megvetés kifejezésre
        juttatását /sértő vagy lealacsonyító kifejezések használata,
        vagy ilyen  cselekmény elkövetése/.  A Btk 269. § (1) és (2)
        bekezdésében foglalt  bűncselekemények  mind  az  elkövetési
        magatartást  magát,  mind  pedig  veszélyességüket  tekintve
        lényegesen  eltérnek,   így  az   Alkotmánybíróság   e   két
        elkövetési magatartás alkotmányosságát külön vizsgálta.

                                    IV.

        A  Btk   269.  §   (1)  bekezdésében   büntetni   rendelt
        magatartások   tekintetében    az   Alkotmánybíróság    a
        következőket állapította meg.

        1.  A   gyűlöletkeltésnek,  az   emberek  egyes  csoportjait
        megvető,    megalázó    megnyilvánulásoknak    potenciálisan
        kártékony   voltáról   az   emberiség   bőséges   történelmi
        tapasztalatokkal rendelkezik.

        A szavak  erejére már  1878-ban a  Csemegi Kódex  miniszteri
        indokolása így  hívta fel  a figyelmet:  "Az  eszmék  szabad
        közlése,  a   minek  legszebb   vívmányait   köszönheti   az
        emberiség, ép  oly ártalmassá  válhatik, mint  a  tűz,  mely
        világít és  melegít, de  mely ellenőrizetlenül és féktelenül
        csapongva,  igen   gyakran  nagy   szerencsétlenségnek,  sok
        nyomornak és pusztulásnak lett már okozója."

        Századunk súlyos  történelmi tapasztalatai bizonyítják, hogy
        a faji, etnikai, nemzetiségi, vallási szempontú alsóbb- vagy
        felsőbbrendűséget hirdető  nézetek, a gyűlölködés, megvetés,
        kirekesztés  eszméinek  terjesztése  az  emberi  civilizáció
        értékeit veszélyeztetik.

        Történelmileg és  napjaink eseményei  által is igazolt, hogy
        az emberek  meghatározott csoportja  elleni  gyűlöletkeltési
        szándékot  kifejező   bármely  megnyilvánulás   alkalmas   a
        társadalmi feszültségek  kiélezésére, a  társadalmi harmónia
        és   béke   megzavarására,   legsúlyosabb   kifejletében   a
        társadalom    egyes     csoportjai     közötti     erőszakos
        összeütközésekre.

        A   gyűlöletkeltés    legszélsőségesebb,   már   ténylegesen
        bekövetkezett  kártékony  hatását  bizonyító  történelmi  és
        jelenkori tapasztalatok mellett figyelembe kell venni azokat
        a mindennapi veszélyeket is, amelyek a gyűlölet felkeltésére
        alkalmas nézetek,  eszmék korlátok nélküli kinyilvánításával
        járnak. E  megnyilvánulások akadályozzák,  hogy  az  emberek
        bizonyos  közösségei  harmonikus  kapcsolatban  éljenek  más
        csoportokkal. Ez,  növelve egy  adott, kisebb  vagy  nagyobb
        közösségen   belüli   érzelmi,   szociális   feszültségeket,
        szétszakítja a  társadalmat,  erősíti  a  szélsőségeket,  az
        előítéletességet  és   intoleranciát.  Mindez   csökkenti  a
        plurális értékrendet, a különbözőséghez való jogot elismerő,
        toleráns, multikulturális,  az emberek  egyenlő méltóságának
        elismerésén alapuló,  a  diszkriminációt  értékként  el  nem
        ismerő társadalom kialakulásának esélyét.

        2.  A   véleménynyilvánítás  és  sajtószabadság  körében  az
        emberek  meghatározott   csoportjai  elleni   gyűlöletkeltés
        alkotmányos    védelemben     részesítése     feloldhatatlan
        ellentmondásban  lenne   az  Alkotmányban  kifejezésre  jutó
        politikai berendezkedéssel  és értékrenddel,  a demokratikus
        jogállamiságra,   az    emberek    egyenlőségére,    egyenlő
        méltóságára,  valamint   a   diszkrimináció   tilalmára,   a
        lelkiismereti  és   vallásszabadságra,  a  nemzeti,  etnikai
        kisebbségek védelmére,  elismerésére  vonatkozó  alkotmányos
        tételekkel.

        Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság
        demokratikus  jogállam.   A  demokrácia   fogalma  rendkívül
        összetett. A vizsgált kérdés szempontjából azonban lényeges,
        hogy tartalmilag  jelenti a  különbözőséghez való  jogot,  a
        kisebbségek  védelmét,   az  erőszakról   és  az  erőszakkal
        fenyegetésről, mint  a konfliktusmegoldás  eszközeiről  való
        lemondást.

        A  gyűlöletkeltés  a  fenti  tartalmi  jegyek  tagadása,  az
        erőszak     érzelmi      előkészítése.     Visszaélés      a
        véleménynyilvánítás szabadságával,  az emberek meghatározott
        csoportjának,   egy    kollektivitásnak   olyan   intoleráns
        minősítése,  amely  nem  a  demokrácia,  hanem  a  diktatúra
        jellemzője.   A   véleménynyilvánítási   és   sajtószabadság
        gyakorlása olyan  formáinak eltűrése,  amelyet a  Btk 269. §
        (1)  bekezdése   tilalmaz,  ellentmondana   a   demokratikus
        jogállamiságból fakadó követelményeknek.

        Az Alkotmány  54. §  (1) bekezdése  szerint minden  embernek
        veleszületett joga  van az  emberi méltósághoz. Így tehát az
        emberi méltóság  a véleménynyilvánítási  szabadság  korlátja
        lehet.

        3. A  véleménynyilvánítási és  sajtószabadság korlátozásának
        szükségessége   következik   a   magyar   állam   nemzetközi
        kötelezettségeiből is.  Az  Alkotmány  7.  §  (1)  bekezdése
        szerint  a   Magyar  Köztársaság  jogrendszere  elfogadja  a
        nemzetközi jog  elismert szabályait,  biztosítja  a  vállalt
        nemzetközi jogi  kötelezettségek és a belső jog összhangját.
        A   vizsgált   kérdés   tekintetében   fennálló   nemzetközi
        kötelezettségek a következők:

        3. 1. Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966.
        december 16-án  elfogadott, az  1976.  évi  8.  törvényerejű
        rendelettel   kihirdetett   Polgári   és   Politikai   Jogok
        Egyezségokmánya  rögzíti   a  gondolatszabadságot   /18.c./,
        valamint a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot /19.c./.

        Ez utóbbi szerint:
        1. Nézetei miatt senki sem zaklatható.

        2. Mindenkinek  joga van  szabad véleménynyilvánításra; ez a
        jog magában  foglalja mindenfajta adat és gondolat határokra
        való  tekintet  nélküli  -  szóban,  írásban,  nyomtatásban,
        művészi formában  vagy bármilyen más tetszése szerinti módon
        történő -  keresésének, megismerésének  és terjesztésének  a
        szabadságát is.

        3. Az  e cikk 2. bekezdésében meghatározott jogok gyakorlása
        különleges kötelességekkel  és felelősséggel jár. Ennélfogva
        az bizonyos  korlátozásoknak vethető  alá, ezek azonban csak
        olyanok   lehetnek,   amelyeket   a   törvény   kifejezetten
        megállapít és amelyek

        a) mások jogainak vagy jóhírnevének tiszteletben tartása,
        illetőleg

        b) az állambiztonság vagy a közrend, a közegészség vagy a
        közerkölcs védelme érdekében szükségesek."

        Határozottabb  állásfoglalást   tartalmaz  a   20.  cikk  2.
        bekezdése: "Törvényben  kell megtiltani a nemzeti, faji vagy
        vallási     gyűlölet     bármilyen     hirdetését,     amely
        megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erőszakra izgat."

        3. 2. A  magyar állam  számára jogi  kötelezettséggel jár  a
        1969. évi  1. tvr-rel  kihirdetett, a  faji megkülönböztetés
        valamennyi  formájának   kiküszöböléséről  szóló  nemzetközi
        egyezmény.

        Az Egyezmény 4. cikke szerint a részes államok

        a) " törvény  által büntetendő  cselekménnyé nyilvánítják  a
        faji  felsőbbrendűségre  vagy  gyűlöletre  alapozott  eszmék
        terjesztését,  a   faji  megkülönböztetésre  való  izgatást,
        valamint bármely  faj, illetve  más színű  vagy más  etnikai
        származású  személyek   csoportja  ellen   irányuló   minden
        erőszakos cselekedetet  vagy  arra  való  izgatást,  továbbá
        fajgyűlölő   tevékenység   mindenféle   támogatását,   annak
        pénzelését is beleértve;

        b) Törvényellenessé nyilvánítanak és betiltanak minden olyan
        szervezetet,   valamint    szervezett   és    minden   egyéb
        propagandatevékenységet,  amely   a  faji   megkülönöztetést
        előmozdítja vagy  arra izgat,  az ilyen  szervezetekben vagy
        tevékenységben   való   részvételt   pedig   törvény   által
        büntetendő cselekménynek tekintik;

        c) nem  engedik meg, hogy országos vagy helyi hatóságok vagy
        közintézmények a  faji megkülönböztetést  előmozdítsák  vagy
        arra izgassanak."

        3. 3. Az  emberi jogok  és alapvető  szabadságok  védelméről
        szóló   Európai    Egyezmény   nem    tartalmaz    közvetlen
        kötelezettséget    az    államok    számára    az    izgatás
        bűncselekménnyé   nyilvánítására,    hanem   elsősorban    a
        véleménynyilvánítási    jog     korlátozásának     mikéntjét
        szabályozza.

        Az Egyezmény 10. cikke szerint:
        "1.   Mindenkinek    joga    van    a    véleménynyilvánítás
        szabadságához. E  jog  magában  foglalja  a  véleményalkotás
        szabadságát és  az  információk,  eszmék  megismerésének  és
        átadásának szabadságát  országhatárokra tekintet  nélkül  és
        anélkül, hogy ebbe hatósági szervnek joga lenne beavatkozni.
        E cikk nem képezi akadályát annak, hogy az államok a rádió-,
        mozgókép- vagy televízióvállalatok működését engedélyezéshez
        kössék.

        2.  E   kötelezettségekkel   és   felelősséggel   együttjáró
        szabadságok  gyakorlása  a  törvényben  meghatározott  olyan
        alakszerűségeknek,   feltételeknek,   korlátozásoknak   vagy
        szankcióknak vethető  alá, amelyek szükséges intézkedéseknek
        minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság,
        a területi  integritás,  a  közbiztonság,  a  zavargás  vagy
        bűncselekmény megelőzése,  a közegészség  vagy az  erkölcsök
        védelme, mások  jó hírneve  vagy jogai  védelme, a  bizalmas
        információ   közlésének    megakadályozása,   a    bíróságok
        tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából."

        Az Emberi  Jogok Európai  Bizottsága több  határozatában úgy
        foglalt állást,  hogy a  10. cikk  2.  pontja  értelmében  a
        fajgyűlölő közlések  megtiltása a szabad véleménynyilvánítás
        érvényes korlátozásának tekintendő.

        Az    Alkotmánybíróság     álláspontját    összegezve:     a
        véleménynyilvánítás és  sajtószabadság korlátozását  mind az
        emberek meghatározott  csoportjai  elleni  gyűlöletkeltésnek
        történelmileg  bizonyítottan   kártékony  hatása,   mind  az
        alkotmányos   alapértékek    védelme,   továbbá   a   Magyar
        Köztársaság   nemzetközi    kötelezettségeinek   teljesítése
        szükségszerűvé és indokolttá teszi.

        4. A  büntetőjog a  jogi felelősségi  rendszerben az  ultima
        ratio. Társadalmi rendeltetése, hogy a jogrendszer egészének
        szankciós zárköve legyen. A büntetőjogi szankció, a büntetés
        szerepe és  rendeltetése a jogi és erkölcsi normák épségének
        fenntartása akkor,  amikor már  más  jogágak  szankciói  nem
        segítenek.

        Az alkotmányos  büntetőjogból fakadó  tartalmi  követelmény,
        hogy  a   törvényhozó  a   büntetendő  magatartások  körének
        meghatározásakor  nem   járhat   el   önkényesen.   Valamely
        magatartás   büntetendővé   nyilvánításának   szükségességét
        szigorú mércével  kell megítélni: a különböző életviszonyok,
        erkölcsi és  jogi normák  védelmében az  emberi  jogokat  és
        szabadságokat    szükségképpen     korlátozó     büntetőjogi
        eszközrendszert csak  a  feltétlenül  szükséges  esetben  és
        arányos mértékben  indokolt  igénybe  venni,  akkor,  ha  az
        alkotmányos  vagy  az  Alkotmányra  visszavezethető  állami,
        társadalmi, gazdasági  célok, értékek megóvása más módon nem
        lehetséges.

        Az Alkotmánybíróság  álláspontja szerint  a Btk  269. §  (1)
        bekezdésében tilalmazott  magatartásnak a korábban elemzett,
        az egyént  és a  társadalmat éríntő  hatásai, következményei
        olyan  súlyosak,   hogy  más   felelősségi  formák,   így  a
        szabálysértési  vagy   polgári  jogi  felelőségi  rendszerek
        eszközei  elégtelenek  az  ilyen  magatartások  tanusítóival
        szemben.  E   magatartások  helytelenítésének,  elítélésének
        erőteljes   kifejezése,    azon   demokratikus    eszméknek,
        értékeknek  megerősítése,   amelyek  ellen   e  cselekmények
        elkövetői támadnak,  valamint a  megsértett jog  és erkölcsi
        rend helyreállítása a büntetőjog eszközeit igényli.

        5. Végül vizsgálandó kérdés, hogy a Btk 269. § (1) bekezdése
        mértéktartó és  megfelelő választ  ad-e a  veszélyesnek, nem
        kívánatosnak ítélt jelenségre, azaz az alkotmányos alapjogok
        korlátozása esetén irányadó követelménynek megfelelően a cél
        eléréséhez a  lehetséges legszűkebb  körre szorítkozik-e. Az
        alkotmányos büntetőjog  követelményei szerint  a büntetőjogi
        szankció  kilátásba   helyezésével  tilalmazott  magatartást
        leíró   diszpoziciónak    határozottnak,   körülhatároltnak,
        világosan  megfogalmazottnak  kell  lennie.  Alkotmányossági
        követelmény   a   védett   jogtárgyra   és   az   elkövetési
        magatartásra   vonatkozó    törvényhozói   akarat    világos
        kifejezésre    juttatása.     Egyértelmű    üzenetet    kell
        tartalmaznia, hogy  az egyén  mikor követ  el büntetőjogilag
        szankcionált  jogsértést.  Ugyanakkor  korlátoznia  kell  az
        önkényes jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazók részéről.
        Vizsgálni  kell   tehát,  hogy,  a  tényállás  a  büntetendő
        magatartások körét  nem túl  szélesen jelöli-e  ki  és  elég
        határozott-e.

        A Btk  269. § (1) bekezdése megfelel a korlátozással szemben
        támasztott  követelményeknek.   Amint  a   határozat   II/2.
        pontjában adott  történeti áttekintés  mutatja,  az  1989-es
        módosítás  a   büntetőjogi  felelősség  lényeges  szűkítését
        eredményezte több ponton:

        - A védendő jogi tárgyak közül elmaradt az alkotmányos rend,
        valamint az állam szövetségi, barátsági vagy együttműködésre
        irányuló egyéb nemzetközi kapcsolata.

        Ennek következtében  az ezen  intézmények elleni  gyűlöletre
        uszítás  kiesett   a  büntetendő   magatartások   közül.   A
        büntetőjog eszközrendszere  csak  akkor  lép  működésbe,  ha
        valaki az  alkotmányos  rend  erőszakos  megváltoztatásaként
        /139.  §/,   az  alkotmányos  rend  elleni  szervezkedésként
        /139/A. §/,  lázadásként /140.  §/, hazaárulásként  /141. §/
        stb. minősülő magatartást tanúsít, amely a gyűlöletkeltéshez
        képest lényegesen több tevékenységet kíván meg.

        - Az  izgatás korábbi  tényállásának súlyosabban  minősített
        esete, a  nagy nyilvánosság előtti elkövetés vált a közösség
        elleni izgatás  alaptényállásává.  Ennek  fogalmát  egyrészt
        maga a  törvény, a 137. § 10. pontja határozza meg. Eszerint
        "nagy  nyilvánosságon   a  bűncselekménynek   sajtó,   egyéb
        tömegtájékoztatási   eszköz    vagy   sokszorosítás    útján
        elkövetését is  érteni kell".  Másrészt e fogalom tartalma a
        büntető jogalkalmazásban régóta kialakult.

        A közösség  elleni  izgatás  az  eredeti  izgatáshoz  képest
        kétségtelenül szélesítette a büntetőjogi felelősséget azzal,
        hogy   a   tényállás   nem   célzatos,   azaz   a   bűnösség
        megállapításához nem  szükséges a gyűlöletkeltés kifejezett,
        egyenes szándéka,  elegendő  csupán  az,  hogy  az  elkövető
        tudatában  legyen:   magatartása  a   gyűlölet   kiváltására
        alkalmas.

        A tényállásban  a jogi  tárgyak közül  értelmezést igényel a
        lakosság  egyes  csoportjai  kitétel.  E  mögött  az  eltérő
        nézetrendszer  (párttagok,   egyesületek,   mozgalmak   stb.
        résztvevői )  vagy   egyéb,  tulajdonképpen  bármely  ismérv
        szerint elkülönülő  személyek  védelmének  szándéka  húzódik
        meg.

        Értelmezést  igényel   továbbá   a   gyűlöletre   uszításban
        megjelölt elkövetési  magatartás.  Önmagukban  a  szavak  is
        általánosan ismert  tartalommal bírnak.  A gyűlölet az egyik
        legszélsőségesebb, negatív, a Magyar Nyelv Értelmező Szótára
        szerint ( 2.  kötet 1132. o. )  nagyfokú ellenséges indulat.
        Aki  uszít,   az  valamely   személy,  csoport,   szervezet,
        intézkedés ellen  ellenséges magatartásra,  ellenséges, kárt
        okozó  tevékenységre   biztat,  ingerel,  lázít  ( Értelmező
        Szótár 7. kötet 59. o.).

        Tekintettel  arra,   hogy  már   a  Csemegi  Kódexben  is  a
        gyűlöletre  izgatás   volt  az   elkövetési  magatartás,   a
        jogalkalmazók a  konkrét esetek  megítélésében több mint 100
        év értelmezési  gyakorlatára támaszkodhatnak.  A Curia már a
        századfordulón több döntésében nagy szabatossággal határozta
        meg meg  az izgatás  fogalmát: A törvény eme kifejezés alatt
        "izgat"  nem   valamely  kedvezőtlen  és  sértő  véleménynek
        nyilvánítása,  hanem  olyan  lázongó  kifakadások  értendők,
        amelyek alkalmasak arra, hogy az emberek nagyobb tömegében a
        szenvedélyeket oly magas fokra lobbantsák, amelyből gyűlölet
        keletkezvén,  a   társadalmi  rend   és  béke  megzavarására
        vezethet ( Büntetőjogi  Döntvénytár 7.  köt. 272. l. ) . Nem
        izgatás tehát a bírálat, helytelenítés, kifogásolás, sőt még
        a sértő  nyilatkozat sem;  izgatásról csak  akkor  van  szó,
        midőn a  kifejezések, megjegyzések  stb. nem  az  értelemhez
        szólnak,  hanem   az  érzelmi   világra  akarnak   hatni   s
        szenvedélyek, ellenséges  indulatok felkeltésére alkalmasak.
        Az izgatás  fogalmát illetően  egyébként teljesen  közömbös,
        hogy az  állított tények  valóak-e vagy  sem; a lényeges az,
        hogy bár  való, vagy  valótlan  adatoknak  csoportosítása  a
        gyűlölet   felkeltésére    alkalmas   legyen   ( Büntetőjogi
        Döntvénytár 1. köt. 124. l.) .

        A közösség  elleni izgatás  súlyosabb alakzata, a gyűlöletre
        uszítás   tényállása    tehát   megfelel    az    arányosság
        követelményének:  csak   a  legveszélyesebb   magatartásokra
        terjed ki  és a  tényállási elemek  a jogalkalmazók részéről
        egyértelműen értelmezhetők.  Az a  tény, hogy  a Btk eredeti
        tényállásai még  a közelmúltban  is alkalmat  teremtettek  a
        véleménynyilvánítási szabadság  olyan korlátozására, amely a
        demokratikus értékrend  szerint nem  elfogadható,  önmagában
        nem érv a tényállás alkotmányellenessége mellett. Csupán azt
        bizonyítja, hogy  a büntetőjog  eszközeivel való  visszaélés
        igen  korlátozottan   védhető  ki   a   tényállások   pontos
        megfogalmazásával. Az igazi védelmet a demokratikus jogállam
        intézményeinek működése, a bíróságok valódi függetlensége, a
        demokratikus értékeknek  elkötelezett  társadalmi  környezet
        megteremtése biztosíthatja.

                                     V.

        1.  A  szabad  véleménynyilvánításhoz  való  jog  a  fentiek
        szerint  nem   csupán  alapvető  alanyi  jog,  hanem  e  jog
        objektív,  intézményes   oldalának   elismerése   egyben   a
        közvélemény, mint  alapvető politikai intézmény garantálását
        is jelenti. A szabad véleménynyilvánítás jogának kitüntetett
        szerepe ugyan  nem vezet  arra, hogy  ez a jog - az élethez,
        vagy  az   emberi  méltósághoz   való  joghoz   hasonlóan  -
        korlátozhatatlan lenne,  de mindenképpen  azzal jár,  hogy a
        szabad véleménynyilvánításhoz  való  jognak  valójában  igen
        kevés  joggal   szemben   kell   csak   engednie,   azaz   a
        véleményszabadságot korlátozó  törvényeket megszorítóan kell
        értelmezni. A  vélemény szabadságával  szemben  mérlegelendő
        korlátozó törvénynek  nagyobb a  súlya, ha közvetlenül másik
        alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb,
        ha ilyen  jogokat csakis  mögöttesen, valamely " intézmény "
        közvetítésével véd,  s legkisebb,  ha csupán valamely elvont
        érték önmagában a tárgya ( pl. a köznyugalom ) .

        2. A  Btk 269. §  (1) bekezdésének  elkövetési magatartása a
        "gyűlölöletre uszítás".  A Curia  idézett  meghatározása  az
        akkori "izgatásra"  nézve nyilvánvalóvá  teszi,  hogy  olyan
        magatartások értendők ide, "amelyek alkalmasak arra, hogy az
        emberek nagyobb  tömegében a  szenvedélyeket oly magas fokra
        lobbantsák, amelyből gyűlölet keletkezvén, a társadalmi rend
        és béke megzavarására vezethet." A társadalmi rend és béke -
        a Btk  szóhasználatával a  köznyugalom -  ilyen  megzavarása
        mögött ott van nagyszámú egyéni jog megsértésének a veszélye
        is:  a   csoport  ellen   felszított  indulat   fenyegeti  a
        csoporthoz  tartozók  becsületét,  méltóságát  ( szélsőséges
        esetben életét  is ), megfélemlítéssel  korlátozza őket  más
        jogaik  gyakorlásában   is  ( köztük   a  szabad   vélemény-
        nyilvánításban ) .   Az    (1)   bekezdésben    szankcionált
        magatartás olyan  veszélyt hordoz egyéni jogokra is, amelyek
        a közvetlen  tárgyként szereplő  köznyugalomnak olyan  súlyt
        adnak hogy  - a  IV. pontban  történt kifejtés  szerint -  a
        véleményszabadság  korlátozása  szükségesnek  és  arányosnak
        tekinthető. Noha  a mérlegelés gyakorlati eredménye hasonló,
        ebben  a   gondolatmenetben   nem   csupán   a   köznyugalom
        megzavarásának intenzitásáról  van szó,  amely egy  bizonyos
        mérték fölött  ( "clear and  present  danger" )  igazolja  a
        szabad véleménynyilvánításhoz  való jog korlátozását. Itt az
        a döntő, hogy mi került veszélybe: az uszítás az alkotmányos
        értékrendben  szintén   igen  magasan  álló  alanyi  jogokat
        veszélyeztet.

        A "gyalázkodásnál" ezzel szemben nem tényállási elem a sértő
        kifejezésnek  vagy   azzal   egyenértékű   cselekménynek   a
        köznyugalom  megzavarására  alkalmas  volta.  A  "gyűlöletre
        uszítással"  ellentétben  az  elkövetési  magatartásból  sem
        következtethető ez  ki. A Btk abból indul ki, hogy a nemzeti
        vagy vallási  közösségekre nézve  sértő kifejezés használata
        általában ellentétes  a társadalom kívánatos nyugalmával. Ez
        az immateriális  bűncselekményi tényállás tehát a közrendet,
        a köznyugalmat,  a társadalmi békét önmagában véve, elvontan
        védi.  A  bűncselekmény  megalósul  akkor  is,  ha  a  sértő
        kifejezés a  körülmények folytán  nem jár  annak veszélyével
        sem, hogy  egyéni jogokon  sérelem esne. A köznyugalom ilyen
        elvont veszélyeztetése  nem  elégséges  érv  ahhoz,  hogy  a
        véleménynyilvánítási  szabadságot   büntetőjogi  büntetéssel
        alkotmányosan korlátozni lehessen.

        3. A  szabad véleménynyilvánításhoz  való  jog  a  véleményt
        annak érték-  és  igazságtartalmára  tekintet  nélkül  védi.
        Egyedül ez  felel meg  annak az  ideológiai  semlegességnek,
        amelyet az  Alkotmánynak az  1990. évi  XL. törvénnyel  való
        módosítása azzal  fejezett ki,  hogy  törölte  az  Alkotmány
        2. §-ából  az   1989.  októberében  -  éppen  a  pluralizmus
        példájaként -  szerepeltetett fő  eszmei irányzatokat  is. A
        véleménynyilvánítás  szabadságának   külső  korlátai  vannak
        csak; amíg  egy ilyen alkotmányosan meghúzott külső korlátba
        nem ütközik,  maga a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye
        védett, annak  tartalmára tekintet  nélkül. Vagyis az egyéni
        véleménynyilvánítás, a  saját  törvényei  szerint  kialakuló
        közvélemény, és  ezekkel kölcsönhatásban  a minél  szélesebb
        tájékozottságra épülő  egyéni véleményalkotás lehetősége az,
        ami  alkotmányos  védelmet  élvez.  Az  Alkotmány  a  szabad
        kommunikációt  -  az  egyéni  magatartást  és  a  társadalmi
        folyamatot - biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik a
        szabad véleménynyilvánítás  alapjoga. Ebben  a processzusban
        helye van minden véleménynek, jónak és károsnak, kellemesnek
        és sértőnek egyaránt - különösen azért, mert maga a vélemény
        minősítése is e folyamat terméke.

        Az általa helyesnek tartott véleményeket mindenki - az állam
        is - támogathatja, s a helytelennek tartott ellen felléphet,
        mindaddig, amíg  ezzel valamely  más jogot  nem  sért  olyan
        mértékben, hogy  az előtt  a véleményszabadságnak  is vissza
        kell lépnie.  A Btk  269. § (2)  bekezdése azonban nem külső
        korlátot állít,  hanem valójában  a  vélemény  értéktartalma
        alapján  minősít  -  s  ehhez  a  köznyugalom  sérelme  csak
        feltételezés és statisztikai valószínűség révén kapcsolódik.

        Nem alkotmányossági,  hanem a  büntetőjogra tartozó  kérdés,
        hogy  mihez   képest  minősül   a  kifejezés  sértőnek  vagy
        lealacsonyítónak. Egyes  szavak stilisztikai  értéke azonban
        annyira  szituációhoz  és  kulturális  szinthez  kötött  (és
        változó),  hogy   a   büncselekményi   tényállásba   felvett
        hipotetikus  ("alkalmas")   vagy  tényleges   visszacsatolás
        nélkül (valóban  megzavarta a köznyugalmat) a gyalázkodással
        a köznyugalomban  okozott sérelem olyan feltételezés csupán,
        amely a  szabad véleménynyilvánítás korlátozását kielégítően
        nem indokolhatja.  Itt ugyanis  a külső korlát megléte, azaz
        más   jog    sérelme,   maga   is   bizonytalan.   Ezzel   a
        véleménynyilvánításhoz      való       jog       korlátozása
        elkerülhetetlenségének  és   arányosságának  vizsgálata  idő
        előttivé válik.

        A   "köznyugalom"    ráadásul   maga    sem   független    a
        véleményszabadság  helyzetétől.   Ahol  sokféle  véleménnyel
        találkozhatnak az  emberek, a közvélemény toleráns lesz; míg
        zárt   társadalmakban    sokkal   inkább   felkavarhatja   a
        köznyugalmat  egy-egy   szokatlan  hang   is.   Másrészt   a
        véleménynyilvánítás  szükségtelen  és  aránytalanul  szigorú
        korlátozása a társadalom nyitottsága ellen hat.

        Az  Alkotmánybíróság   tekintettel  van   az   egyes   ügyek
        történelmi körülményeire. A rendszerváltás elkerülhetetlenül
        társadalmi    feszültségekkel    jár.    E    feszültségeket
        kétségtelenül fokozhatja,  ha egyesek  büntetlenül  adhatnak
        kifejezést nagy  nyilvánosság  előtt  bizonyos  csoportokkal
        szembeni gyűlöletüknek, megvetésüknek vagy ellenérzésüknek.

        A sajátos történelmi körülményeknek azonban van egy másfajta
        hatása is,  s éppen  ezért  szükséges  különbséget  tenni  a
        gyűlöletre uszítás  és a  sértő vagy lealacsonyító kifejezés
        használata között.  A "nagy  nyilvánosság" -  a  gyűlésektől
        eltekintve -  gyakorlatilag a sajtónyilvánosságot jelenti. A
        létrejött  sajtószabadságban  senki  nem  hivatkozhat  külső
        kényszerre, aki  a nyilvánosság elé lép, minden sorral, amit
        leír, magát  adja és  teljes erkölcsi  hitelét  kockáztatja.
        Politikai kultúra  és  egészségesen  reflektáló  közvélemény
        csakis öntisztulással  alakulhat ki.  Aki tehát gyalázkodik,
        magát  bélyegzi   meg,  s   lesz  a   közvélemény   szemében
        "gyalázkodó". A gyalázkodásra bírálat kell hogy feleljen.

        E folyamatba  tartozik az  is, hogy  számolni kelljen  magas
        kártérítésekkel. Büntetőjogi  büntetésekkel  azonban  nem  a
        közvéleményt és  a politikai  stílust  kell  formálni  -  ez
        paternalista hozzáállás  -, hanem  más jogok  védelmében  az
        elkerülhetetlenül szükséges esetekben szankcionálni.

        4. A  Btk 269. §  (2) bekezdése  a fent  kifejtettek alapján
        alkotmányellenes   és    ezért   azt   az   Alkotmánybíróság
        megsemmisíti.    A     köznyugalom    fenntartásához     nem
        elkerülhetetlen,   hogy    a   magyar   nemzetet,   valamely
        nemzetiséget,  népet,   felekezetet  vagy  fajt  sértő  vagy
        lealacsonyító kifejezés nagy nyilvánosság előtti használatát
        önmagában véve  (illetve az  ezzel egyenértékő  cselekményt)
        büntetőjogi büntetéssel  fenyegesse a törvény. Ez a törvényi
        tényállás szükségtelenül,  és az elérni kívánt célhoz képest
        aránytalanul korlátozza a szabad véleménynyilvánításhoz való
        jogot. A  köznyugalom elvont,  esetleges fenyegetettsége nem
        elégséges indok  arra, hogy  a  véleménynyilvánításhoz  való
        alapjogot,  amely   a  demokratikus   jogállam   működéséhez
        nélkülözhetetlen, a  büntetőtörvény a  269. § (2)  bekezdése
        szerint korlátozza. Az Alkotmánybíróság határozata szerint a
        közösségek  méltósága   a   véleménynyilvánítási   szabadság
        alkotmányos korlátja  lehet. Nem  zárja ki tehát a határozat
        azt, hogy  erről a  törvényhozó akár  a  gyűlöletre  uszítás
        tényállásán túlmenő  büntetőjogi védelemmel is gondoskodjék.
        A közösségek  méltóságának hatékony  védelmére  azonban  más
        jogi eszköz,  például a  nem vagyoni  kártérítés alkalmazási
        lehetőségeinek bővítése is alkalmas.

        5. A  Btk 269.  § (2)  bekezdése  alapján  folyt,  jogerősen
        lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatának elrendelése az AB
        tv 43. § (3) bekezdésén alapul.
                               Dr. Sólyom László
                              előadó alkotmánybíró
                           az Alkotmánybíróság elnöke

               Dr. Ádám Antal                  Dr. Herczegh Géza
               alkotmánybíró                     alkotmánybíró

              Dr. Kilényi Géza                  Dr. Lábady Tamás
               alkotmánybíró                     alkotmánybíró

                               Dr. Schmidt Péter
                                 alkotmánybíró

                                Dr. Szabó András
                              előadó alkotmánybíró

             Dr. Tersztyánszky Ödön            Dr. Vörös Imre
                 alkotmánybíró                  alkotmánybíró

                               Dr. Zlinszky János
                                 alkotmánybíró

          .
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          .
          Number of the Decision:
          .
          30/1992. (V. 26.)
          Date of the decision:
          .
          05/18/1992
          .
          .
          Full text:
          en_0030_1992.pdfen_0030_1992.pdf