English

Hungarian
Ügyszám:
.
335/B/1997
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 30/1997. (IV. 29.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1997/130
.
A döntés kelte: Budapest, 04/29/1997
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

      Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
      megállapítása és  megsemmisítése iránt  benyújtott indítvány
      alapján  -   Dr.  Kilényi   Géza   és   Dr.   Szabó   András
      alkotmánybíróknak    a    határozat    alkotmányellenességet
      megállapító  és   megsemmisítést   kimondó   rendelkezéséhez
      csatolt különvéleményével - meghozta a következő

                             határozatot :

      Az  Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  az  országgyűlési
      képviselők jogállásáról  szóló 1990.  évi LV.  törvény 24. §
      (2) bekezdésének  második mondata, - amely szerint "A 13. §-
      ban   meghatározott   összeférhetetlenségi   szabályokat   a
      jelenleg  mandátummal   rendelkező   képviselők   mandátumuk
      elnyerésekor fennálló  tisztségeinek vonatkozásában nem kell
      alkalmazni. " - alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.

      Az Alkotmánybíróság az országgyűlési képviselők jogállásáról
      szóló 1990.  évi LV.  törvény 13.  -14. §-a,  18. -19.  §-a,
      valamint 22.  §-a alkotmányellenességének megállapítására és
      megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

      Az Alkotmánybíróság  ezt a  határozatát a  Magyar Közlönyben
      közzéteszi.
                                 Indokolás

                                     I.

             1.  Az  Országgyűlés  1996.  december  17-i  ülésnapján
        elfogadta az  országgyűlési  képviselők  jogállásáról  szóló
        1990.  évi  LV.  törvény  módosításáról  szóló  törvényt.  A
        törvényt  a  köztársasági  elnök  az  Alkotmány  26.  §  (2)
        bekezdése  alapján  megfontolás  végett  1997.  január  2-án
        visszaküldte   az   Országgyűlésnek.   Az   Országgyűlés   a
        visszaküldött   törvényjavaslathoz    benyújtott    módosító
        indítványok feletti  záróvitát 1997.  február  25-ei  ülésén
        lefolytatta és  a módosító  indítványok a szavazás során nem
        nyerték   el    az   országgyűlési    képviselők   szükséges
        támogatását.  Ezzel  egyidőben  52  országgyűlési  képviselő
        indítványt nyújtott  be az Alkotmánybírósághoz, amelyben azt
        kérte,   hogy    az   Alkotmánybíróság   alkotmányellenesség
        szempontjából vizsgálja  meg a  törvényjavaslat  aggályosnak
        tartott  rendelkezéseit.   A  képviselőknek   az  indítványt
        benyújtó csoportja  a  törvényjavaslat  zárószavazása  előtt
        ügyrendi   javaslatot    terjesztett   elő,    amelyben   az
        Alkotmánybíróság   határozatának   meghozataláig   kérte   a
        zárószavazás elnapolását. Az Országgyűlés elnöke az ügyrendi
        javaslat tárgyában  nem rendelt  el szavazást.  Ezt követően
        került   sor    a   törvényjavaslat    zárószavazására.   Az
        Országgyűlés kétharmados  többséggel  változatlan  szöveggel
        ismét elfogadta, és 1997. február 27-én a köztársasági elnök
        aláírta a  törvényt, amelyet  1997.  évi  V.  törvényként  a
        Magyar Közlöny 1997. évi 20. számában március 5-én hirdettek
        ki.

        Az előzetes  normakontroll gyakorlására  irányuló indítványt
        benyújtó  képviselők  közül  három  országgyűlési  képviselő
        ismét   indítvánnyal    fordult   az    Alkotmánybírósághoz.
        Indítványukban    annak     megállapítását    kérik,    hogy
        alkotmányellenes "az  az eljárás,  amely a Házszabály 140. §
        (1) bekezdésében  foglaltak szerint  a Házszabály 107. § (1)
        bekezdésében rögzített  tartalommal  négyötödös  szavazáshoz
        köti 50  országgyűlési  képviselőnek  az  1989.  évi  XXXII.
        törvény 1.  § a )  pontjában, a  21.  §  (1)  bekezdése  a )
        pontjában,  továbbá  a  33.  §  (1)  bekezdésében  rögzített
        jogának gyakorlását".

        Álláspontjuk  szerint,  amennyiben  az  Alkotmánybíróság  az
        eljárás  alkotmánysértő   voltát  megállapítja,  úgy  az  52
        képviselő által  1997. február  25-én  benyújtott  indítvány
        jogszerűen  irányult   előzetes  normakontrollra   és  annak
        megfelelően  bírálható   el.  Abban   az  esetben,   ha   az
        Alkotmánybíróság úgy  ítéli meg,  hogy a  beadvány  előzetes
        normakontrollra irányuló  indítványként  nem  bírálható  el,
        kérik,  hogy   az  Alkotmánybíróság  tekintse  azt  utólagos
        normakontrollra     irányuló     indítványnak,     és     az
        Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.  törvény  ( a
        továbbiakban:  Abtv.   )  1.  §  b)  pontjában  szabályozott
        hatáskörében  eljárva,  állapítsa  meg  az  indítvány  által
        kifogásolt törvényi  rendelkezések alkotmányellenességét  és
        semmisítse meg azokat.

        Az Alkotmánybíróság  az indítványokat elkülönítette és külön
        eljárásban bírálta  el az  Országgyűlés házszabályáról szóló
        46/1994. (IX.  30.) OGY  határozatban szabályozott  eljárási
        rend alkotmányellenességének  megállapítása iránt benyújtott
        indítványt.

             2.  Az   Alkotmánybíróság  a   29/1997.  (IV.  29.)  AB
        határozatában   úgy   döntött,   hogy   az   indítványt   az
        országgyűlési képviselők  jogállásáról szóló  1990. évi  LV.
        törvény  módosításáról   rendelkező  1997.  évi  V.  törvény
        rendelkezései alkotmányellenességének utólagos megállapítása
        és megsemmisítése iránt benyújtott indítványként bírálja el.
        Mivel az  indítvány nem  felelt  meg  az  Abtv.  22.  §  (2)
        bekezdése  által   az  utólagos   normakontroll  gyakorlását
        kezdeményező      indítvánnyal       szemben      támasztott
        követelményeknek,   az    Alkotmánybíróság   indítványozókat
        hiánypótlásra hívta  fel. Az  Alkotmánybíróság  eljárását  e
        végzés alapján benyújtott indítványra nézve folytatta le.

        Az indítvány az 1997. évi V. törvénnyel módosított 1990. évi
        LV. törvény ( a továbbiakban: Okjtv. ) 13. -14. §-ainak, 18.
        § -  19. §-ainak,  22. §-ának, valamint a 24. § (2) bekezdés
        második mondatának alkotmányellenességét vitatja.

        Indítványozók álláspontja szerint:

             - A  törvény 13.  §-ának c) ,  d) , e) és f) pontjában,
        valamint  14.  §-ának  b)  pontjában  foglalt  rendelkezések
        sértik az  Alkotmány 70/A.  § (1)  bekezdésében szabályozott
        jogegyenlőség elvét,  mert a  képviselői összeférhetetlenség
        szempontjából megkülönböztetést tesznek gazdasági társaságok
        között.

             - Az Alkotmány 9. § (1) bekezdését sértik a 13. § a) és
        b) pontjában  foglalt rendelkezések, mert sérelmet szenved a
        köztulajdon   és   a   magántulajdon   egyenjogúsága   annak
        következtében, hogy  az egyik  tulajdoni formánál  lehetőség
        van meghatározott  tisztségek országgyűlési képviselő általi
        betöltésére, a másiknál nincs.

             - A  törvény 13.  §-ának c) , e) , f) pontjában foglalt
        rendelkezések sértik  az Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében
        foglalt    jogállamiság     elvéből    folyó    jogbiztonság
        követelményét.

             - A törvény 14. § a) pontja sérti az Alkotmány 9. § (2)
        bekezdését, mert  korlátozza a  gazdasági versenyt  azáltal,
        hogy  kizárja  a  közbeszerzési  eljárásban  való  részvétel
        lehetőségéből  azokat   a  gazdálkodó   szerveket,   amelyek
        tisztségviselője országgyűlési képviselő.

             -  A  törvény  18.  -19.  §-ai,  valamint  22.  §-a  az
        Alkotmány 59.  § (1)  bekezdésének  sérelmét  jelentő  módon
        korlátoznak a  magántitok  és  a  személyes  adatok  védelme
        fogalomkörébe tartozó  jogokat  úgy,  hogy  a  korlátozás  a
        közélet    tisztaságának    megóvása    szempontjából    nem
        elkerülhetetlenül szükséges,  s a  szabályozott eljárás  nem
        szavatolja az  adatok valódiságát, így azok nem alkalmasak a
        képviselők érdekeltségi viszonyainak átláthatóvá tételére.

                                    II.

        Eljárása során  az Alkotmánybíróság  elsőként azt vizsgálta,
        hogy az  Okjtv. 13.  -14.  §-aiban  megállapított  gazdasági
        összeférhetetlenségi   szabályok   sértik-e   az   Alkotmány
        rendelkezéseit.

             1. Az  országgyűlési képviselők összeférhetetlenségéről
        az Alkotmány 20. §-ának (5) bekezdése rendelkezik:

        "A   képviselő    nem   lehet    köztársasági   elnök,    az
        Alkotmánybíróság tagja,  az állampolgári jogok országgyűlési
        biztosa, az  Állami Számvevőszék  elnöke, elnökhelyettese és
        számvevője, bíró,  ügyész, államigazgatási szerv dolgozója -
        a Kormány  tagja és  a politikai  államtitkár kivételével -,
        továbbá a  fegyveres  erők,  a  rendőrség  és  a  rendészeti
        szervek    hivatásos    állományú    tagja.    Törvény    az
        összeférhetetlenség egyéb eseteit is megállapíthatja. "

        Az Alkotmány  e felhatalmazása  alapján állapította  meg  az
        Országgyűlés a képviselői összeférhetetlenség új szabályait,
        köztük   az    indítványozók   által    vitatott   gazdasági
        összeférhetetlenségi szabályokat.

        Az Okjtv.  vitatott rendelkezései  a  következő  szabályokat
        tartalmazzák :

        "13. § Országgyűlési képviselő nem lehet:

             a) állami  vállalatnak, trösztnek, tröszti vállalatnak,
        közüzemi   vállalatnak    vezérigazgatója,    vezérigazgató-
        helyettese,         igazgatója,          igazgatóhelyettese,
        igazgatótanácsának vagy  vezető  testületének  és  felügyelő
        bizottságnak tagja;

             b)  a   helyi  önkormányzatok,   a   nyugdíjbiztosítási
        önkormányzat  és  az  egészségbiztosítási  önkormányzat  ( a
        továbbiakban: önkormányzat )  által alapított  önkormányzati
        vállalatnak    vezérigazgatója,    vezérigazgató-helyettese,
        igazgatója,  igazgatóhelyettese,   igazgatótanácsának   vagy
        vezető testületének tagja;

             c) a  szavazati jogok  tíz százalékát  meghaladó állami
        tulajdoni részesedéssel  működő  gazdasági  társaság  vezető
        tisztségviselője, igazgatótanácsának,  igazgatóságának  vagy
        vezető testületének, felügyelő bizottságának tagja, valamint
        a társasággal  munkaviszonyban vagy  munkavégzésre  irányuló
        más jogviszonyban álló vezetője ( vezérigazgatója ) ;

             d)  önkormányzat   teljes   vagy   többségi   tulajdoni
        részesedésével    működő     gazdasági    társaság    vezető
        tisztségviselője, igazgatótanácsának,  igazgatóságának  vagy
        vezető testületének, felügyelő bizottságának tagja, valamint
        a társasággal  munkaviszonyban vagy  munkavégzésre  irányuló
        más jogviszonyban álló vezetője ( vezérigazgatója ) ;

             e) a  szavazati jogok  tíz százalékát  meghaladó állami
        tulajdoni  részesedéssel   vagy  önkormányzat   teljes  vagy
        többségi tulajdoni  részesedésével működő gazdasági társaság
        által  alapított   gazdasági  társaságnak   vezérigazgatója,
        vezérigazgató-helyettese,  igazgatója,   igazgatóhelyettese,
        igazgatótanácsának, igazgatóságának vagy vezető testületének
        tagja;

             f)   privatizált    gazdálkodó   szervezetnél    -    a
        privatizációt  követő   két  éven   belül  -  vezérigazgató,
        vezérigazgató-helyettes,    igazgató,     igazgatóhelyettes,
        igazgatótanácsi   vagy   vezető   testületi   és   felügyelő
        bizottsági tag;

             g) hitelintézet, biztosító társaság, önkéntes kölcsönös
        biztosító  pénztár,  lakás-takarékpénztár,  nyugdíjbiztosító
        pénztár  vezető  tisztségviselője,  igazgatótanácsának  vagy
        vezető testületének, felügyelő bizottságának tagja, valamint
        a társasággal  munkaviszonyban vagy  munkavégzésre  irányuló
        más jogviszonyban álló vezetője ( vezérigazgatója ) .

        14. § Országgyűlési képviselő nem lehet:

             a) a  közbeszerzésekről szóló  1995.  évi  XL.  törvény
        hatálya alá  tartozó szervezettel  - a  törvény hatálya  alá
        tartozó beszerzések  teljesítésére  irányuló  -  szerződéses
        viszonyban     álló      gazdálkodó     szervezet     vezető
        tisztségviselője, felügyelő  bizottsági  tagja,  valamint  a
        gazdálkodó szervezettel  munkaviszonyban vagy  munkavégzésre
        irányuló      más      jogviszonyban      álló      vezetője
        ( vezérigazgatója ) ;

             b) a  képviselői  mandátum  fennállása  alatt,  illetve
        annak megszűnésétől  számított két évig koncessziós társaság
        vezető   tisztségviselője,   felügyelő   bizottsági   tagja,
        valamint  a  gazdálkodó  szervezettel  munkaviszonyban  vagy
        munkavégzésre  irányuló   más  jogviszonyban  álló  vezetője
        ( vezérigazgatója ) . "

        Indítványozók  az   Okjtv.  13.  -14.  §-aiban  szabályozott
        összeférhetetlenségi    okok    közül    azon    tényállások
        alkotmányosságát    vitatják,     amelyek    állami,    vagy
        önkormányzati tulajdonban  álló, illetőleg  az  állam,  vagy
        önkormányzat tulajdoni részesedéssel rendelkező, valamint az
        állam   valamely    szervével   szerződéses    ( koncessziós
        szerződés,   közbeszerzési    eljárás   alapján    megkötött
        szerződés,  privatizációs   szerződés )  jogviszonyban  álló
        gazdálkodó   szervezet    vezető   tisztségének   betöltését
        minősítik a  képviselői  megbízatással  összeférhetetlennek.
        Álláspontjuk  szerint,   az  a   szabályozás,  amely   egyes
        gazdálkodó szervek esetén lehetőséget ad a vezető tisztségek
        országgyűlési képviselő  által történő betöltésére, másoknál
        pedig nem, sérti az Alkotmány 70/A. §-át, valamint 9. §-ának
        (1)  bekezdését.   Az  Alkotmány   9.  §   (2)  bekezdésében
        szabályozott   versenyszabadságot    korlátozó    szabálynak
        tekintik azt  a rendelkezést,  mely szerint  a képviselő nem
        lehet  olyan  gazdasági  társaság  vezető  tisztségviselője,
        amely  a   közbeszerzési   törvény   hatálya   alá   tartozó
        szervezettel szerződéses kapcsolatban áll.

             2. Az indítvány ebben a részében megalapozatlan.

        Az Alkotmánybíróság  korábbi határozataiban már vizsgálta az
        országgyűlési       képviselők       összeférhetetlenségének
        alkotmányossági kérdéseit.   [ 1359/B/1990. AB határozat ABH
        1991, 580.; 55/1994. (XI. 10.) AB határozat ABH 1994, 296.]

        Az 55/1994.  (XI. 10.) AB határozatában megállapította, hogy
        az Alkotmány  20. §  (5)  bekezdése  a  képviselők  hivatali
        összeférhetetlenségének azokat  az  eseteit  határozza  meg,
        amelyek  a   hatalommegosztás  elvének   érvényre  juttatása
        szempontjából alapvetőek,  és amelyeket  a  hatalommegosztás
        érdekében  az   Alkotmány  védelemben   kívánt  részesíteni.
        Egyúttal felhatalmazást  ad a  törvényhozónak arra,  hogy  a
        képviselői összeférhetetlenségnek  további eseteit állapítsa
        meg. E  felhatalmazás alapján  a törvényhozó  széles döntési
        önállósággal     rendelkezik      az     összeférhetetlenség
        szabályozásában.   E   döntési   szabadságának   alkotmányos
        korlátját az  jelenti, hogy  az  Alkotmányban  meghatározott
        összeférhetetlenségi   okot    nem   szüntethet   meg,   nem
        korlátozhat,   és    további    összeférhetetlenségi    okok
        megállapítása során  alapvető jogot alkotmányos indok nélkül
        nem korlátozhat.  Ezen  korlátok  között  nincs  alkotmányos
        akadálya    annak,     hogy    törvény    az    Alkotmányban
        szabályozottakon  túl   újabb  összeférhetetlenségi   okokat
        állapítson meg,  vagy, hogy az ilyen törvényben szabályozott
        összeférhetetlenségi  okokat   a  törvényhozó  megszüntesse.
        [ ABH 1994, 300. ]

        Az Alkotmánybíróság  korábbi határozataiban az országgyűlési
        képviselők   hivatali    összeférhetetlenségét    szabályozó
        törvényi    rendelkezések     alkotmányosságát    vizsgálta.
        Megállapította, hogy  a hivatali összeférhetetlenség, mint a
        modern képviselői  összeférhetetlenség legkorábban kialakult
        formája,    elsősorban     a    hatalommegosztás     elvének
        érvényesülését, a  törvényhozás,  a  képviselő  más  hatalmi
        ágaktól  való   függőségének   megakadályozását   szolgálja.
        Rámutatott arra  is, hogy a parlamenti jog fejlődése során a
        képviselői    összeférhetetlenség    szabályai    jelentősen
        kiszélesedtek, meghaladták  a  hivatali  összeférhetetlenség
        körét.    Kialakultak    olyan    alakzatai,    amelyek    a
        hatalommegosztás   elvén    túlmenő    követelményeket    is
        szolgálnak.   Ebbe    a   körbe    tartozik   a    gazdasági
        összeférhetetlenség.  [ ABH 1994. 299. ]

        Mivel az  Alkotmány nem határozza meg az összeférhetetlenség
        törvényi szabályozásának  kereteit,  a  törvényhozó  döntési
        szabadsága körébe  tartozik annak  meghatározása, hogy  mely
        gazdasági pozíciókat  ítél olyannak,  amelynek a  képviselői
        megbízatás melletti betöltése a képviselői függetlenség és a
        közélet   tisztasága   szempontjából   aggályos,   ezért   a
        képviselői megbízatással összeférhetetlen. Az Országgyűlés a
        mindenkori  társadalmi,  politikai,  gazdasági  viszonyokat,
        erkölcsi szempontokat,  történetileg kialakult  megoldásokat
        figyelembe    véve,     azokat    mérlegelve     dönt     az
        összeférhetetlenségi   okok    meghatározásáról.   Ezért   a
        gazdasági összeférhetetlenségi  okok köre  országonként,  és
        történeti időszakonként különböző.

        Az 1997. évi V. törvényben szabályozott összeférhetetlenségi
        okok több  egyaránt alkotmányos célt szolgálnak. Ilyen célok
        a törvény indokolása szerint:

             -   a    képviselők   anyagi,    szervezeti,    hatalmi
        függetlenségének biztosítása,

             - a  hatáskörök és  hatalmi  pozíciók  koncentrálásának
        megakadályozása, a hatalmi ágak elválasztásának garantálása,

             - a  gazdasági és a politikai pozíciók összefonódásának
        megakadályozása,

             - a  nem kívánatos  érdekérvényesítés  és  befolyásolás
        megakadályozása,

             -  a   képviselőhöz  méltatlan   magatartást   tanúsító
        képviselők   megfosztása    mandátumuktól,   illetve   annak
        megakadályozása,  hogy  a  képviselői  mandátumra  méltatlan
        személyek képviselők lehessenek,

             -  a   képviselők  vagyoni  és  jövedelmi  viszonyainak
        átláthatósága és ellenőrizhetősége.

        Az Okjtv.  13. -14.  §-ainak az indítványozók által vitatott
        rendelkezései  a   gazdasági   és   a   politikai   pozíciók
        koncentrálásának   megakadályozását,    a   nem    kívánatos
        érdekérvényesítés és befolyás kizárását szolgálják.

             3. Indítványozók  az Alkotmány  9. § (1) bekezdésére, a
        tulajdoni  formák   egyenlőségének  sérelmére  hivatkozással
        kérik a  13. §  a) és  b)  pontjában  foglalt  rendelkezések
        megsemmisítését. A 13. § c) , d) , e) és f) pontjai esetében
        pedig   azért    indítványozzák    az    alkotmányellenesség
        megállapítását, mert  e rendelkezések alkotmányellenes módon
        tesznek különbséget  gazdasági társaságok között azzal, hogy
        az  egyiknél   lehetségesnek   tartják   vezető   tisztségek
        országgyűlési képviselő által történő betöltését, a másiknál
        pedig nem.

        Az  Alkotmánybíróság  megállapította,  hogy  nincs  tartalmi
        összefüggés  az   indítványozók  által   vitatott   törvényi
        rendelkezések   és   az   alkotmányellenesség   indokolására
        felhívott alkotmányi rendelkezések között.

        Az Alkotmány  9.  §  (1)  bekezdése  úgy  rendelkezik,  hogy
        "Magyarország  gazdasága   olyan  piacgazdaság,  amelyben  a
        köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú. "

        Az Alkotmány  70/A. § (1) bekezdése kimondja, hogy "a Magyar
        Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy
        számára az  emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely
        megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás,
        politikai  vagy   más  vélemény,   nemzeti  vagy  társadalmi
        származás, vagyoni,  születési vagy  egyéb helyzet  szerinti
        különbségtétel nélkül".

        Az  Alkotmánynak   ez   a   rendelkezése   a   jogegyenlőség
        követelményét rögzíti.  Azt jelenti,  hogy  az  állam,  mint
        közhatalom -  mint jogalkotó  és jogalkalmazó  - a  jogok és
        kötelezettségek  megállapítása   során  köteles   az  azonos
        helyzetben levő  jogalanyokat indokolatlan  megkülönböztetés
        nélkül, egyenlőkként kezelni.

        A vitatott  összeférhetetlenségi szabályok  címzettjei nem a
        gazdálkodó szervek,  hanem az  országgyűlési képviselők. Az,
        hogy a törvény a képviselői megbízatással összeférhetetlenné
        nyilvánítja  meghatározott   gazdálkodó  szervezetek  vezető
        tisztségeinek   betöltését,    a   gazdálkodó    szervezetek
        tulajdonosi jogállását, jogait, kötelezettségeit nem érinti,
        ezért  a   tulajdoni  formák   egyenlősége,   a   gazdálkodó
        szervezetek     közötti      jogegyenlőség     szempontjából
        relevanciával   nem    bír.    Az,    hogy    a    gazdasági
        összeférhetetlenségi szabályok  milyen hatást  gyakorolnak a
        parlament  összetételére,   önmagában  nem   alkotmányossági
        kérdés,  az   összeférhetetlenségi  szabályok   e  politikai
        hatásainak mérlegelése az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.

        Így az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Okjtv. 13. §
        a) ,  b) ,  c) ,  d) ,  e)  és  f)  pontja  tekintetében  az
        Alkotmány 9.  §  (1)  bekezdésének,  valamint  70/A.  §  (1)
        bekezdésének -  indítványozók által kifogásolt - sérelme nem
        állapítható meg.

             4. Ugyancsak  - tartalmi  összefüggés hiányában  -  nem
        állapítható  meg  az  Okjtv.  14.  §  a)  pontjában  foglalt
        rendelkezés  alkotmányellenessége  az  Alkotmány  9.  §  (2)
        bekezdésében megállapított államcél megsértése miatt.

        Indítványozók a  14.  §  a)  pontjának  téves  értelmezésére
        alapítják alkotmányossági  kifogásukat. Álláspontjuk szerint
        ez  az   előírás  kizárja   azt  a   gazdálkodó  szervet   a
        közbeszerzési eljárás  lehetőségéből, amelynek  a törvényben
        meghatározott tisztségét  képviselő tölti  be és  ez sérti a
        gazdasági verseny szabadságát.

        A vitatott szabálynak ilyen értelem nem tulajdonítható. Ez a
        rendelkezés nem  jelenti akadályát  annak, hogy a gazdálkodó
        szervezet a  közbeszerzésekről szóló  1995. évi  XL. törvény
        hatálya alá  tartozó eljárásban  részt vegyen  és szerződést
        kössön. A  gazdálkodó szervezet  a közbeszerzés elnyeréséért
        folyó pályázati eljárásban jogosult részt venni. Más kérdés,
        hogy a  közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződéssel
        összeférhetetlenségi helyzet keletkezik, amelyet a képviselő
        köteles megszüntetni.  A képviselőnek döntenie kell, hogy az
        összeférhetetlenné vált  megbízatásai közül  melyikről  mond
        le.  A   képviselőnek  ez   a  kötelezettsége  a  gazdálkodó
        szervezet  versenyhelyzetét,   szerződéses  szabadságát  nem
        érinti.

             5.   Az Okjtv.  14. §  b) pontjában foglalt rendelkezés
        alkotmányellenességének megállapítását  azon az alapon kérik
        indítványozók, hogy  az az  Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését
        sértő módon  tesz különbséget  az  országgyűlési  képviselők
        között.  Álláspontjukat   azzal  indokolják,  hogy  míg  más
        összeférhetetlenségi okok  esetén a  törvény csak a mandátum
        fennállása alatt tiltja meg a képviselő számára a képviselői
        megbízatással    összeférhetetlen     gazdasági     pozíciók
        betöltését, addig  a vitatott  szabály alapján a képviselő a
        mandátum  megszűnése  után  még  két  évig  nem  tölthet  be
        koncessziós társaságnál vezető tisztséget.

        Nem állapítható  meg az  Alkotmány 70/A.  § (1) bekezdésének
        megsértése az Okjtv. e rendelkezésével kapcsolatosan sem.  A
        vitatott előírás,  mely szerint az országgyűlési képviselő a
        mandátum fennállása  alatt, illetve  annak megszűnésétől két
        évig nem  tölthet be  koncessziós társaságnál  meghatározott
        vezető  tisztségeket,   nem  tartalmaz   képviselők  közötti
        megkülönböztetést. A  14. §  b) pontja  minden országgyűlési
        képviselőre egyformán kötelező összeférhetetlenségi szabályt
        ír elő.

             6. Az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésben  szabályozott
        jogállamiság  elvéből   folyó  jogbiztonság  követelményének
        megsértése miatt  támadják indítványozók  a 13.  §  c) ,  e)
        pontjában foglalt  szabályokat.  Álláspontjuk szerint ezek a
        rendelkezések   állandó    jogbizonytalanságot    teremtenek
        azáltal, hogy a tulajdoni arányok a részvénytársaságok egyes
        formáinak  esetében  állandóan  változhatnak  és  ezeknek  a
        változásoknak az  összeférhetetlenségi hatása  az érintettek
        által kiszámíthatatlan.  Ugyancsak a  jogbiztonság sérelmére
        hivatkozással    kérik     a     13.     §     f)     pontja
        alkotmányellenességének megállapítását.  Ez esetben  azáltal
        sérül a  jogbiztonság  alkotmányos  követelménye  szerintük,
        mert a  törvény alapján nem állapítható meg, hogy mikor kell
        a privatizációs folyamatot befejezettnek tekinteni.

        Indítványozóknak   ez   az   alkotmányossági   kifogása   is
        megalapozatlan.

        A  privatizációs   folyamatot  az  állam  tulajdonában  lévő
        vállalkozói vagyon  értékesítéséről szóló  1995. évi  XXXIX.
        törvény  szabályozza.   E  törvény   rendelkezései   alapján
        értelmezhető az Okjtv. 13. § f) pontja.

        Nemcsak a  13. §  c) és e) pontjában szabályozott, hanem más
        összeférhetetlenségi okok  esetén is  előfordulhat, hogy  az
        összeférhetetlenségi  helyzet  a  képviselő  tudomásától  és
        magatartásától  függetlenül   jön  létre.  Erre  tekintettel
        rendelkezik úgy  a 20.  § (1)  bekezdése, hogy  a  képviselő
        számára az  összeférhetetlenség megszüntetésére  nyitva álló
        határidő az  összeférhetetlenség fennállásának  a  képviselő
        tudomására jutásától  kezdődik.  A  jogállamiság  elvéből  a
        képviselői       összeférhetetlenségre        nézve       az
        összeférhetetlenség megszüntetésének  követelménye vezethető
        le. A  gazdálkodó szervezet  mindenkori tulajdoni arányainak
        nyomonkövethetősége  ehhez   képest  olyan   kérdés,   amely
        alkotmányossági problémának nem tekinthető.

                                    III.

        Az Alkotmánybíróság  megalapozottnak találta az Okjtv. 24. §
        (2)   bekezdés    második   mondatában    foglalt    előírás
        alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt.

        A 24.  § (2)  bekezdésének második mondata a következőképpen
        rendelkezik:

        "A 13.  §-ban meghatározott összeférhetetlenségi szabályokat
        a  jelenleg  mandátummal  rendelkező  képviselők  mandátumuk
        elnyerésekor fennálló  tisztségeinek vonatkozásában nem kell
        alkalmazni. "

        Indítványozók álláspontja  szerint ez a szabály az Alkotmány
        70/A. §  (1)  bekezdését  sértő  módon  tesz  különbséget  a
        törvény  13.   §-a  alapján  összeférhetetlenségi  helyzetbe
        kerülő képviselők  között, aszerint,  hogy  mikor  szerezték
        mandátumukat.

        Az Alkotmánybíróság  már számos  határozatában értelmezte az
        Alkotmány 70/A.  §-ának (1) bekezdését. Kialakult gyakorlata
        szerint  az   Alkotmány  e   rendelkezését  a  jogegyenlőség
        általános  elvét   megfogalmazó  alkotmányi  követelményként
        értelmezte. Kimondta,  hogy az alkotmányi tilalom elsősorban
        az     alkotmányos      alapjogok     tekintetében      tett
        megkülönböztetésekre terjed  ki,  abban  az  esetben,  ha  a
        megkülönböztetés  nem   emberi   jog   vagy   alapvető   jog
        tekintetében     történt,      az     eltérő     szabályozás
        alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az, az emberi
        méltósághoz való  jogot sérti.  Az  Alkotmánybíróság  eddigi
        gyakorlata   során    ez   utóbbi    körben   akkor   ítélte
        alkotmányellenesnek a  jogalanyok közötti megkülönböztetést,
        ha  a   jogalkotó  önkényesen,  ésszerű  indok  nélkül  tett
        különbséget az  azonos szabályozási  kör alá vont jogalanyok
        között.  [ 9/1990.  (IV. 5.)  AB határozat,  ABH 1990, 48. ;
        21/1990. (X.  4.) AB  határozat, ABH 1990, 77-78. ; 61/1992.
        (XI. 20.)  AB határozat,  ABH 1992, 280-282. ; 35/1994. (VI.
        24.) AB határozat, ABH 1994, 203. stb. ]

        Az Okjtv.  20. §-a  úgy rendelkezik,  hogy az  országgyűlési
        képviselő a  mandátuma érvényességének megállapításától vagy
        az  összeférhetetlenségi   helyzet  keletkezésétől,  illetve
        annak a  képviselő tudomására  jutásától  számított  harminc
        napon belül  a vele  szemben  fennálló  összeférhetetlenségi
        okot  köteles  megszüntetni,  illetve  annak  megszüntetését
        kezdeményezni. Ennek  megtörténtéig  képviselői  jogait  nem
        gyakorolhatja és tiszteletdíjra sem jogosult. Ha a képviselő
        e  kötelezettségének  nem  tesz  eleget,  bármely  képviselő
        indítványára    az     Országgyűlés    -     a     Mentelmi,
        összeférhetetlenségi    és     mandátumvizsgáló    bizottság
        véleményének kikérése  után - tizenöt napon belül határoz az
        összeférhetetlenség kimondásáról.

        E  szabályok   alapján   azok   a   mandátummal   rendelkező
        képviselők,  akik   olyan  tisztséget   töltenek  be,  amely
        korábban   nem    minősült   a    képviselői   megbízatással
        összeférhetetlennek,  azonban   az  1997.   évi  V.  törvény
        hatálybalépésével  összeférhetetlenné   válik,   a   törvény
        hatálybalépésétől számított  30  napon  belül  kötelesek  az
        összeférhetetlenségi  helyzetet  megszüntetni.  Ez  alól  az
        általános  szabály   alól  teremt   kivételt  a  24.  §  (2)
        bekezdésének második  mondata, amely az Okjtv. 13. §-a által
        összeférhetetlennek  nyilvánított   gazdasági  pozíciókat  a
        mandátumuk   elnyerése    előtt   megszerzett   képviselőket
        mentesíti  az   összeférhetetlen  helyzet   megszüntetésének
        kötelezettsége alól.  Ennek eredményeként  az Okjtv.  13. §-
        ában    megállapított     összeférhetetlenségi     szabályok
        alkalmazása szempontjából  különbséget tesz  azon képviselők
        között, akik  a törvény  hatályba  lépésekor  e  rendelkezés
        alapján a  képviselői  jogállással  összeférhetetlenné  vált
        tisztséget   töltenek    be,   aszerint,   hogy   mandátumuk
        megszerzése előtt,  vagy azt követően nyerték-e el gazdasági
        pozíciójukat. Ezzel  azonos jogi  helyzetben levő jogalanyok
        között  különböztet,   mert  ugyanúgy  jogszerűen  vállalták
        gazdasági pozíciójukat  azok a képviselők, akik a mandátumuk
        elnyerése  után   kaptak   megbízást   a   13.   §   alapján
        összeférhetetlenné váló  gazdasági vezető  tisztségre,  mint
        azok, akiknek  a megbízatása  a mandátum  megszerzése  előtt
        keletkezett és megválasztásuk után fenntartották azokat.

        A  gazdasági   funkciójukat  mandátumuk   megszerzése  előtt
        elnyert képviselők preferálása - az Alkotmánybíróság állandó
        gyakorlata    szerint     -    nem     tekinthető    pozitív
        diszkriminációnak sem,  mert a  megkülönböztetés mellett nem
        hozható fel a összeférhetetlenség rendeltetése szempontjából
        olyan  indok,   amely  alkotmányos   alapul  szolgálhatna  a
        megkülönböztetésre.  Az   Alkotmánybíróság  már   a  pozitív
        diszkrimináció alkotmányos  lehetőségét és  fogalmi  elemeit
        meghatározó   döntésében    megállapította,   hogy   pozitív
        diszkriminációt akkor  lehet alkalmazni,  ha "valamely  - az
        Alkotmányba nem  ütköző  -  társadalmi  cél,  vagy  valamely
        alkotmányos  jog   csakis  úgy  érvényesíthető,  hogy  [ a ]
        szűkebb értelemben  vett egyenlőség  nem valósítható  meg. "
        [ 9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 48. -49. ]

        A pozitív diszkrimináció alkalmazása a jogalkotó számára nem
        jelent feltétlen  szabadságot: alkalmazása  nem sértheti  az
        egyenlő   méltóságú    személyként    kezelés    alkotmányos
        követelményét, s  nem  ütközhet  az  Alkotmányban  pozitívan
        megfogalmazott alapjogokba sem.  ( ABH 1990, 49. )

        Az  Alkotmánybíróság   később  is   megerősítette,  hogy  "a
        kivételt engedő  szabálynál a  hangsúly  a  funkcionalitáson
        van" [ 33/1993.   ( V. 28.  ) AB  határozat, ABH  1993, 247,
        253. ]

        Az Alkotmánybíróság  1992 óta  követett  állandó  gyakorlata
        szerint " az Alkotmány 70/A. §-ában megfogalmazott tilalom -
        amennyiben a különbségtétel sérti az emberi méltósághoz való
        jogot - kiterjed az egész jogrendszerre", ide értve azokat a
        jogokat is,  amelyek nem  tartoznak az emberi jogok, illetve
        az alapvető  állampolgári jogok  közé.  [ 61/1992. (XI. 20.)
        AB határozat,  ABH 1992,  280, 281.  ] Ugyanez a határozat a
        pozitív diszkrimináció  tekintetében megállapította,  hogy a
        mentességek és  kedvezmények megállapításánál  a  jogalkotót
        széles  körű   mérlegelés  illeti   meg,   s   ennek   során
        érvényesíthet az Alkotmányból le nem vezetett célkitűzéseket
        is. Az Alkotmánybíróság azonban azt is kimondta, hogy bár ez
        utóbbi mérlegelés  célszerűségi vagy politikai felülbírálata
        nem tartozik  hatáskörébe, ekkor  is ellenőrizheti,  hogy "a
        jogalkotó mérlegelési  jogának gyakorlása során nem került-e
        ellentétbe az Alkotmány valamely rendelkezésével. "

        E  határozatot   követően  az  Alkotmánybíróság  más  mércét
        alkalmazott    az     alkotmányos     alapjogokat     érintő
        diszkriminációra ( a  szükségesség/arányosság tesztjét ) , s
        más mércét  arra az  esetre, ha a 70/A. §-ban megfogalmazott
        diszkrimináció-tilalmat az  alapjogokon kívüli egyéb jogokra
        terjesztette ki.  Itt akkor  állapít meg az Alkotmánybíróság
        alkotmányellenes       megkülönböztetést,        "ha       a
        megkülönböztetésnek  .  .  .  nincs  tárgyilagos  mérlegelés
        szerint   ésszerű   indoka,  vagyis  önkényes. " [  35/1994.
        (VI.24.) AB határozat, ABH 1994,  197. ]  Ez a mérce azonban
        ugyanaz,  mint  amit  az  Alkotmánybíróság  már  1990-ben  a
        pozitív diszkrimináció  alkotmányos alkalmazása korlátjaként
        megállapított:   az    önkényes,   ésszerű   indok   nélküli
        megkülönböztetés sérti  az emberi  méltóság alapjogát,  mert
        ilyen  esetben  a  törvényhozó  bizonyosan  nem  kezelte  az
        érintetteket azonos  méltóságú személyként,  s nem értékelte
        mindegyikük    szempontjait     azonos     körültekintéssel,
        figyelemmel és  méltányossággal.  Az  ilyen  szabályozás  "a
        pozitív   diszkrimináción    belül   is   alkotmányellenes".
        [ 1/1995. (II. 8.) AB határozat, ABH 1995, 31, 47. ]

        A  fentiek   szerint  nincs  jelentősége  annak,  hogy  azon
        képviselők kivétele  az összeférhetetlenségi törvény hatálya
        alól,   akik gazdasági  pozíciójukat korábban szerezték meg,
        mint   mandátumukat,   pozitív   diszkrimináció-e,      vagy
        egyszerűen nem  alapjogot érintő különbségtétel a képviselők
        között.  A  megkülönböztetés  alkotmányossága  elbírálásánál
        mindkét minősítés  esetén ugyanazt a mércét kell alkalmazni:
        van-e ésszerű, azaz nem önkényes indoka a különbségtételnek,
        különös tekintettel a törvény által elérni kívánt célra.

        Az Okjtv.  24. §  (2) bekezdésének  vitatott rendelkezésében
        foglalt eltérő szabályozásnak tárgyilagos mérlegelés szerint
        nincs ésszerű  indoka. A  törvény hatálybalépését megelőzően
        semmiféle gazdasági  összeférhetetlenségi tilalom  nem  állt
        fenn.    A     megkülönböztetésről    szóló     rendelkezést
        előterjesztője az  Országgyűlésben azzal  indokolta, hogy az
        összeférhetetlen gazdasági  pozíciók megszerzése  azoknál  a
        képviselőknél  hozható   kapcsolatba  e  minőségükkel,  akik
        ezekhez  a  gazdasági  állásokhoz  mandátumuk  elérése  után
        jutottak, míg  azoknál, akik  már  ilyen  gazdasági  állások
        birtokában lettek  képviselők, ez  az összefüggés  nem merül
        fel. Ez  az indokolás a törvény céljait tekintve - különösen
        "a   hatáskörök   és   hatalmi   pozíciók   koncentrálásának
        megakadályozása,   a   gazdasági   és   politikai   pozíciók
        összefonódásának megakadályozása,  továbbá a  nem  kívánatos
        érdekérvényesítés és befolyás megakadályozása" szempontjából
        - teljesen  irreleváns és ésszerűtlen; ezen kívül alapvetően
        félreérti  az   összeférhetetlenség   intézményét   is.   Az
        összeférhetetlenség lényege ugyanis az objektív állapot, nem
        pedig annak  keletkezése.  Mindazok  a  negatív  jelenségek,
        amelyeket    a     törvény    ki    akar    küszöbölni    az
        összeférhetetlennek  minősített  helyzetben  lévő  mindegyik
        képviselőnél  ugyanúgy   fennállnak,  teljesen   függetlenül
        attól, mikor  keletkezett az  összeférhetetlen  helyzet.  Az
        összeférhetetlenség   a   képviselő   tudomásán   kívül   és
        közreműködésétől függetlenül  is beállhat, vagy megszűnhet -
        például az állami tulajdon arányának változása következtében
        annál a vállalatnál,  amelynek a képviselő tisztségviselője.
        Az  előterjesztés   indokolása  még  az  összeférhetetlenség
        keletkezésére vonatkozó  saját érvelésén  belül is hibás: ha
        csak az  országgyűlési képviselő  gazdasági  pozíciószerzési
        lehetőségeiben látja  az összeférhetetlenség lényegét, akkor
        az összeférhetetlenségnek  azokra a  képviselőkre is ki kell
        terjednie, akik az előző parlamenti ciklusban, képviselőként
        jutottak   gazdasági    pozíciókba.   Végül   megjegyzi   az
        Alkotmánybíróság,  hogy   az  összeférhetetlenségi   törvény
        feladata   a    népszuverenitást   gyakorló    országgyűlési
        képviselők   közjogi   jogállása   egyik   fontos   elemének
        meghatározása; e  jogállás egységességének  megbontása  igen
        súlyos alkotmányos indokokat kívánna.

        Az Országgyűlés  döntési szabadsága  körébe  tartozik  annak
        eldöntése,   hogy   a   törvény   által   meghatározott   új
        összeférhetetlenségi  szabályok   alkalmazását   indokoltnak
        tartja-e a  törvény  hatálybalépésével  összeférhetetlenségi
        helyzetbe kerülő képviselőkre nézve vagy sem. Nem tekinthető
        alkotmányosnak azonban  az a  szabályozás,  amely  ugyanazon
        összeférhetetlenségi  szabályok   alkalmazása  szempontjából
        önkényesen tesz  különbséget  azonos  jogi  helyzetben  lévő
        képviselők között.

        Az 1997.  évi V.  törvény nem  tartalmaz visszaható  hatályú
        szabályozást, a  hatálybalépését megelőző  időre magatartási
        szabályokat nem  állapít meg.  A törvényből  a  képviselőkre
        nézve  csak   annak  hatálybalépését   követően   származnak
        kötelezettségek. Önmagában az a körülmény, hogy a képviselők
        másként cselekedhettek  volna, ha  előre láthatták  volna  a
        jogszabály  módosítását,   érvként   megfogalmazható   lenne
        minden, a képviselők jogállását érintő - az adott parlamenti
        cikluson belül hozott - jogszabály-módosítás esetében is. "A
        visszaható hatályú  jogalkotás tilalmának  ilyen kiterjesztő
        értelmezése alkotmányjogilag  indokolhatatlan. "  [ 55/1994.
        (XI. 10.) AB határozat, ABH 1994. 305. ]

        Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az
        Okjtv.   24.    §   (2)    bekezdésének   második    mondata
        alkotmányellenes, ezért azt megsemmisítette.

                                    IV.

        Indítványozók az  Alkotmány 59. § (1) bekezdésének sérelmére
        hivatkozással kérik az Okjtv. 18. -19. §-ainak és 22. §-ának
        megsemmisítését. Indítványukat  azzal  indokolják,  hogy  "e
        szabályok  a   magántitok  és  a  személyes  adatok  védelme
        fogalomkörébe tartozó  jogokat korlátoznak, olymódon, hogy a
        korlátozás   a    közélet   tisztasága    megóvásának    nem
        elkerülhetetlen  eszköze,   a   szabályozott   eljárás   nem
        szavatolja az  adatok valódiságát, s így a rendelkezések nem
        alkalmasak a  közhatalmat  gyakorlók,  a  politikai  közélet
        szereplői érdekeltségi viszonyainak átláthatóvá tételére. "

        Az Okjtv.  18. §-a  az országgyűlési  képviselők bejelentési
        kötelezettségét szabályozza a következő módon:

        "Az  országgyűlési   képviselő  az   Országgyűlés  elnökének
        köteles bejelenteni minden, összeférhetetlenség alá nem eső

             a)  munkaviszonyát   és  munkavégzésre   irányuló   más
        jogviszonyát;

             b)   önálló   vállalkozását,   gazdasági   társaságban,
        szövetkezetben, közhasznú  társaságban fennálló részesedését
        ( tagsági viszonyát ) ,  továbbá e  szervezetekben betöltött
        vezető tisztségviselői  megbízatását,  felügyelő  bizottsági
        tagságát;

             c)   alapítványát,   alapítvány   kezelő   testületében
        fennálló tagságát,  társadalmi szervezetben fennálló tagsági
        viszonyát,  továbbá   e   szervezetek   jogszabályban   vagy
        alapszabályban meghatározott  legfelsőbb, valamint ügyintéző
        és képviseleti szervében betöltött tisztségét;

             d) köztestületben    fennálló     tagságát,    valamint
        köztestület jogszabályban  vagy alapszabályban meghatározott
        legfelsőbb,  valamint  ügyintéző  és  képviseleti  szervében
        betöltött tisztségét;

             e) az  a) -d)  pontokban  meghatározottakon  túlmenően,
        valamennyi -  a képviselői megbízatáson kívüli - rendszeres,
        valamint  az  egyhavi  képviselői  tiszteletdíjat  meghaladó
        mértékű eseti,  illetve évente  többszöri jövedelemmel  járó
        tevékenységét, szerződéses jogviszonyát;

             f) az a) -e) pontokban meghatározott jövedelmét. "

        A  19.  §  vagyon-,  jövedelem-  és  gazdasági  érdekeltségi
        nyilatkozat   megtételére    kötelezi    az    országgyűlési
        képviselőt:

             " (1)   A   képviselő   a   mandátuma   érvényességének
        megállapításától  számított   harminc  napon   belül,   majd
        megbízatásának megszűnésétől  számított harminc  napon belül
        köteles az  Országgyűlés elnökénél  az e  törvény 1.  és  2.
        számú melléklete  szerinti vagyon-,  jövedelem- és gazdasági
        érdekeltségi      nyilatkozatot       ( a      továbbiakban:
        vagyonnyilatkozatot )    tenni.     A    képviselő     saját
        nyilatkozatához csatolni  köteles a  vele közös háztartásban
        élő házas-  vagy élettársának,  valamint gyermekének  az  1.
        számú melléklet szerinti nyilatkozatát.

              (2)  Vagyonnyilatkozat  elmulasztása  esetén  -  annak
        benyújtásáig -  a képviselő tiszteletdíjban nem részesülhet,
        képviselői jogait nem gyakorolhatja. A képviselői megbízatás
        megszűnése  után   kötelező  vagyonnyilatkozat  elmulasztása
        esetén   a    képviselő   a   korábbi   vagyonnyilatkozatban
        meghatározott vagyonösszeg alapulvételével késedelmi kamatot
        köteles fizetni.  Az Országgyűlés határozatban állapítja meg
        a vagyonnyilatkozat  elmulasztásának tényét,  és  azt,  hogy
        emiatt a  képviselő késedelmi  kamatot  köteles  fizetni  az
        államnak. A  határozatnak  arra  is  utalnia  kell,  hogy  a
        késedelmi  kamat   a  képviselő  megbízatásának  megszűnését
        követő  egy  év  leteltével  bíróság  által  végrehajthatóvá
        válik. A  késedelmi kamat  mértéke minden naptári nap után a
        felszámítás  időpontjában   érvényes   jegybanki   alapkamat
        kétszeresének 365-öd része. Ha a volt képviselő a megbízatás
        megszűnését követő  egy  éven  belül  még  nem  tett  meg  a
        vagyonnyilatkozatot, akkor az Országgyűlés a késedelmi kamat
        egy évre  kiszámított összegének  a  bírósági  végrehajtását
        köteles kérni.  A további  kamatfizetési kötelezettség ezzel
        megszűnik. "

        A 22. § pedig az adatkezelés szabályait határozza meg :

             " (1)  A   vagyonnyilatkozatokat   és   a   bejelentési
        kötelezettség  alá   tartozó  tevékenységeket,  valamint  az
        összeférhetetlenséggel kapcsolatos  minden nyilvántartást az
        Országgyűlés     Mentelmi,      összeférhetetlenségi      és
        mandátumvizsgáló bizottsága vezeti.

        (2)   Az    e   törvény   1.   számú   melléklete   szerinti
        vagyonnyilatkozatba csak a Mentelmi, összeférhetetlenségi és
        mandátumvizsgáló   bizottság    tagjai    tekinthetnek    be
        összeférhetetlenségi eljárás megindítása esetén.

        (3) Az  e törvény 2. számú melléklete szerinti nyilatkozatot
        az Országgyűlés elnöke nyilvánosságra hozza.

              (4) A  nyilvántartásban szereplő  adatokat a képviselő
        záró  vagyonnyilatkozatának   megtételét  követő  30.  napon
        törölni kell. "

        Az  Alkotmány   59.  §   (1)  bekezdése   alapján  a  Magyar
        Köztársaságban  mindenkit   megillet  a   magántitok  és   a
        személyes adatok  védelméhez való  jog. Az  Alkotmánybíróság
        állandó gyakorlata  szerint  ezt  a  jogot  nem  hagyományos
        védelmi jogként,  hanem annak  aktív oldalát  is  figyelembe
        véve  információs  önrendelkezési  jogként  értelmezi.  Ezen
        értelmezés szerint  e  jog  tartalma  az,  hogy  mindenkinek
        szabadságában  áll  magántitkainak  és  személyes  adatainak
        feltárásáról és  felhasználásáról  rendelkezni.  A  vagyonra
        vonatkozó  adatok   az  ember   magánszférájába   tartoznak,
        magántitkot  képeznek  és  személyes  adatnak  minősülnek  a
        személyes  adatok   védelméről   és   a   közérdekű   adatok
        nyilvánosságáról  szóló   1992.  évi   LXIII.  törvény   ( a
        továbbiakban: Avtv. ) 2. § 1. pontja szerint is.

        A magántitok  és a  személyes  adatok  védelméhez  való  jog
        azonban nem  abszolút  jog,  tehát  törvény  elrendelheti  a
        magántitok és  a személyes adat kötelező kiszolgáltatását és
        előírhatja a  felhasználás módját  is.  A  magántitok  és  a
        személyes  adatok  védelméhez  való  jognak  ilyen  törvényi
        korlátozása  azonban   csak  abban  az  esetben  minősíthető
        alkotmányosnak, ha  az megfelel  az Alkotmányban az alapjogi
        korlátozásokkal   szemben    támasztott    követelményeknek.
        [ 20/1990. (X.  4.) AB  határozat, ABH  1990. 70.;  15/1991.
        (IV. 13.) AB határozat, ABH 1991. 41, 43.; 21/1993. (IV. 2.)
        AB határozat,  ABH 1993.  175, 176.;  60/1994. (XII. 24.) AB
        határozat, ABH 1994. 354, 355.  ]

        Az indítványozók  által vitatott  szabályok  a  képviselőket
        megillető személyi  adatok védelméhez való jog szempontjából
        két, egymástól  eltérő mértékű  korlátozást tartalmaznak.  A
        18.   és   19.   §-ok   bejelentési   és   nyilatkozattételi
        kötelezettséget, adatszolgáltatási kötelezettséget írnak elő
        a képviselők  magánszférájába  tartozó,  személyes  adatokra
        nézve.

        A 22.  § (2)  bekezdése pedig  előírja a vagyonnyilatkozat -
        törvény  2.   számú  melléklete   szerinti   -   kivonatának
        nyilvánosságra  hozatalát.   Azaz  a   képviselőnek  ezek  a
        kivonatban szereplő  személyes adatai a közérdekű adatokéhoz
        hasonló jogi  elbírálás alá  esnek. Ezen adatok tekintetében
        az adatszolgáltatási  kötelezettség előírásánál erőteljesebb
        korlátozás alá esik a személyes adatok védelméhez való jog.

        A bejelentési  és a  nyilatkozattételi  kötelezettségnek  az
        összeférhetetlenségen   túlmutató    rendeltetése   van.   A
        képviselők számára  előírt adatszolgáltatási kötelezettség a
        képviselő  vagyoni,  jövedelmi  viszonyainak  átláthatóságát
        hivatott   biztosítani.   A   mandátum   keletkezésekor   és
        megszűnésekor tett vagyonnyilatkozat, valamint a bejelentési
        kötelezettség     teljesítése      teszi     lehetővé     az
        összeférhetetlenségi szabályok  betartásának, valamint annak
        az ellenőrzését,  hogy a  képviselő e  pozícióját  nem  arra
        használja-e fel,  hogy  meg  nem  engedett  anyagi  előnyhöz
        jusson, vagy családját ilyen előnyhöz juttassa.

        Az  Alkotmány   nem  állít   követelményeket   a   gazdasági
        összeférhetetlenség   szabályozásának    mélysége,   szigora
        tekintetében. Az Országgyűlés mérlegelési jogkörébe tartozik
        annak  eldöntése,   hogy  a   törvényi  célok  érvényesítése
        érdekében milyen  mértékű adatszolgáltatási  kötelezettséget
        ír elő.  Nagy döntési szabadsággal rendelkezik atekintetben,
        hogy adott  politikai körülmények  között  milyen  mértékben
        ítéli   korlátozhatónak   saját   ügyében   az   információs
        önrendelkezési jogot,  hogy a  képviselőn kívül, a képviselő
        mely  családtagjaira   terjeszti  ki   a  nyilatkozat-tételi
        kötelezettséget és  mely vagyoni,  jövedelmi és érdekeltségi
        adatokat von be az adatszolgáltatási kötelezettség körébe.

        Az Alkotmánybíróság  úgy ítélte meg, hogy az Okjtv. 18. -19.
        §-a a  törvény céljaival  - különösen  a képviselők  vagyoni
        jövedelmi viszonyai átláthatóságának és ellenőrizhetőségének
        biztosításával  -   összhangban,  e  célok  megvalósításához
        szükséges   mértékben    és    arányosan    korlátozza    az
        adatszolgáltatási  kötelezettség   körébe  bevont  személyek
        információs önrendelkezési jogát.

        Nem megalapozott  indítványozóknak az  az érvelése sem, hogy
        mivel az  Okjtv. nem szabályozza az adatkezelés rendjét, nem
        biztosított  a   képviselők  által  szolgáltatott  személyes
        adatok védelme.

        Az Okjtv  22. § (1) bekezdése alapján a vagyonnyilatkozatok,
        a  bejelentési   kötelezettség   alá   eső   tevékenységekre
        vonatkozó, valamint  az  összeférhetetlenséggel  kapcsolatos
        más  nyilvántartások   vezetése,   a   képviselők   személyi
        adatainak  kezelése   a  Mentelmi,  összeférhetetlenségi  és
        mandátumvizsgáló   bizottság   feladata.   A   bizottság   e
        tevékenységére vonatkoznak  az Avtv.  -nek a személyi adatok
        kezelésére vonatkozó szabályai.

        Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az
        Okjtv. 18.  -19. §-ai  által  a  képviselők  számára  előírt
        adatszolgáltatási kötelezettség  nem tekinthető  a személyes
        adatok    védelméhez     fűződő     jog     alkotmányellenes
        korlátozásának.

        Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a vagyonnyilatkozat
        kivonat   nyilvánosságra    hozatalát   elrendelő   törvényi
        rendelkezéssel  kapcsolatosan   sem   állapítható   meg   az
        Alkotmány 59. § (1) bekezdésének sérelme.

        60/1994. (XII.  24.) AB határozatában az Alkotmánybíróság az
        Alkotmány 61.  §-ában szabályozott  információszabadság és a
        személyes  adatok   védelméhez  való   jog  egymáshoz   való
        viszonyának elemzése  nyomán kifejtette, hogy "a közhatalmat
        gyakorlók vagy  politikai közszereplést  vállalók esetében a
        személyeknek - különösen a választópolgároknak - a közérdekű
        adatok  megismeréséhez  fűződő  joga  elsőbbséget  élvez  az
        előbbiek  olyan   személyes  adatainak   védelméhez  képest,
        amelyek köztevékenységük  és annak  megítélése szempontjából
        jelentősek  lehetnek.   Az  e  körbe  eső  személyes  adatok
        megismerhetőségére nem  csupán  az  állami  és  a  politikai
        közélet informált  megvitatása érdekében  van szükség, hanem
        az állami  szervek helyes  megítéléséhez  és  a  működésükbe
        vetett bizalom megalapozásához is. " [ ABH 1994. 355. ]

        A  22.   §   (3)   bekezdése   nem   a   teljes   képviselői
        vagyonnyilatkozat,   hanem   csak   a   törvény   2.   számú
        mellékletében szabályozott  kivonat nyilvánosságra hozatalát
        rendeli el.  Ez a  kivonat a képviselő vagyonának mértékére,
        valamint gazdasági  érdekeltségei  körére  vonatkozó,  olyan
        korlátozott  információkat   tartalmaz,  amelyek  alapján  a
        képviselő vagyoni  helyzete, vagyoni  helyzetének  változása
        megítélhető.

        A  képviselőknek  ezek  a  vagyoni  adatai  olyan  személyes
        adatnak minősülnek,  amelyek a  képviselő köztevékenységének
        megítélése    szempontjából    jelentőséggel    bírnak.    A
        vagyonnyilatkozat  kivonatának   nyilvánosságra  hozatala  a
        választópolgárok  számára   átláthatóvá  és  ellenőrizhetővé
        teszi a  képviselők vagyoni  és érdekeltségi  viszonyait  és
        ezáltal eszköze  a  képviselők  -  és  rajtuk  keresztül  az
        Országgyűlés     -     tevékenységébe     vetett     bizalom
        megerősítésének.

        A képviselők  tevékenységének  átláthatósága  és  tájékozott
        megítélése  szempontjából   nem  minősül   szükségtelen   és
        aránytalan alapjogi  korlátozásnak  az,  hogy  a  törvényben
        meghatározott   adatokra    nézve   a    közérdekű    adatok
        nyilvánosságának alkotmányos elve érvényesül.

        Indítványozók e  rendelkezések alkotmányellenessége  mellett
        azzal is  érvelnek, hogy  mivel a  szabályozott eljárás  nem
        nyújt biztosítékot  az adatok valódiságára, a bejelentési és
        vagyonnyilatkozat-tételi  kötelezettség   az  elérni  kívánt
        alkotmányos   cél    elérésére   alkalmatlan   eszközök.   A
        bejelentési  és   a  nyilatkozattételi  forma  kétségtelenül
        lehetővé teszi  hamis adatok közlését.  Ez azonban nem teszi
        alkalmatlanná  az   adatszolgáltatás  alkotmányos  céljainak
        elérésére ezeket  az intézményeket.  Ha  a  képviselő  ellen
        összeférhetetlenségi    eljárás     indul,    a    Mentelmi,
        összeférhetetlenségi   és    mandátumvizsgáló   bizottságnak
        módjában   áll   ellenőrizni   az   adatok   valósságát.   A
        szolgáltatott adatok  valódiságának legfontosabb biztosítéka
        a képviselő  érdekeltsége abban,  hogy  valós  információkat
        adjon vagyoni  helyzetéről, mert ez szolgálja biztonságát és
        szavahihetőségét.  A   valóságnak  meg   nem  felelő  adatok
        szolgáltatása esetén,  ennek a  ténynek a  nyilvánosság  elé
        tárása  jelentősen   befolyásolja  a  választópolgároknak  a
        képviselőről    alkotott    értékítéletét,    a    képviselő
        tevékenységének  a   közvélemény  által   történő  hátrányos
        megítéléséhez vezet.

        Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az
        Okjtv. 18. -19. §-a, valamint 22. §-a nem sérti a képviselők
        számára az  Alkotmány 59.  §  (1)  bekezdésében  biztosított
        személyes adatok védelméhez való jogot.
                               Dr. Sólyom László
                           az Alkotmánybíróság elnöke

                                 Dr. Ádám Antal
                                 alkotmánybíró

                                Dr. Holló András
                              előadó alkotmánybíró

                 Dr. Kilényi Géza             Dr. Lábady Tamás
                 alkotmánybíró                   alkotmánybíró

               Dr. Szabó András           Dr. Tersztyánszky Ödön
                  alkotmánybíró                  alkotmánybíró

                Dr. Vörös Imre                Dr. Zlinszky János
                 alkotmánybíró                   alkotmánybíró
          Dr. Kilényi Géza alkotmánybíró különvéleménye

          A határozat  egyéb rendelkezéseivel  egyetértve a  24. § (2)
          bekezdésének megsemmisítésére  irányuló rendelkezés  ellen -
          értelemszerűen az  indokolás  ahhoz  kapcsolódó  részére  is
          kiterjedő érvénnyel - különvéleményt jelentek be.

          Különvéleményem indokoltságát  az adja, hogy nem pusztán egy
          -  valljuk   meg  őszintén:  nem  kardinális  jelentőségű  -
          törvényi rendelkezés megsemmisítéséről van szó, hanem messze
          többről: az  Alkotmánybíróságnak az  Alkotmány 70/A.  §  (1)
          bekezdéséhez való  viszonyáról és  ezen keresztül a testület
          szerepfelfogásáról, amely utóbbival kapcsolatban nem először
          - és vélhetően nem is utoljára - írok különvéleményt.

          A határozat indokolása helyesen és a testület hagyományaihoz
          híven, széleskörű  összefüggésrendszerbe ágyazva, egészen az
          1990-es   alkotmánybírósági    határozatokig    visszanyúlva
          igyekszik alátámasztani  a rendelkező  rész vitatott részét.
          Lényegében ugyanezt  teszem  én  is,  csupán  -  törekvéseim
          szerint -  még szélesebb  alapokra építve  és  bemutatva  az
          Alkotmánybíróság  gyakorlatának   differenciáltságát,  finom
          belső disztinkcióit.

          Az Alkotmány  70/A. §-a  az alaptörvénynek  az indítványozók
          által   leggyakrabban    hivatkozott   rendelkezése.   Ezzel
          magyarázható, hogy  az Alkotmánybíróság  sokszor és  sokféle
          nézőpontból foglalkozott  ezzel a  szabállyal, nem egyszerre
          és egy  csapásra alakult  ki a  testületnek a  70/A.  §  (1)
          bekezdéséhez   való   viszonya,   hanem   bizonyos   kezdeti
          alapvetések évről-évre - esetenként határozatról határozatra
          - gazdagodtak,  s testületi  döntések hosszú  sorozat nyomán
          jött  létre  az  a  nézetrendszer,  amelyet  a  testület  az
          alaptörvény hivatkozott rendelkezésére felépített.

          Az  évek  folyamán  a  70/A.  §  (1)  bekezdésére  alapozott
          indítványokban négy  tipikusnak mondható  - s a maga nemében
          rendkívül veszélyes  - téveszme  bukkant fel,  amelyektől az
          Alkotmánybíróság  -   nem  egyszer   hosszas   belső   viták
          eredményeként - kategorikusan elhatárolta magát.

          a) Az  első  téveszme  a  szűklátókörű  szöveghez  kötöttség
          jegyében akként fogalmazódott meg, hogy mivel az Alkotmány a
          személyek között  "bármifajta különbségtételt  tilt", a  jog
          köteles mindenfajta  különbségtételt mellőzni,  a  személyek
          között ténylegesen  meglévő olyan  különbségekre  sem  lehet
          tekintettel, mint  pl. az  életkor, a  meghatározott  nemhez
          való  tartozás,  a  rokkantság  vagy  egyéb  okból  fennálló
          munkaképességcsökkenés stb.  Az Alkotmánybíróság határozatok
          egész sorában  mutatott rá  ennek a mechanikus egyenlősítést
          ( azonos     elbánást )      követelő     álláspontnak     a
          tarthatatlanságára,   rámutatva:   a   jog   tulajdonképpeni
          társadalmi rendeltetésével  kerülne szembe,  ha a  személyek
          között ténylegesen  meglévő különbségeket  mindig és  minden
          vonatkozásban  figyelmen   kívül  hagyná.   Ez  ugyanis  oda
          vezetne, hogy szociális segélyre vagy más állami támogatásra
          egyaránt alanyi  joga lenne  a valóban szükséget szenvedőnek
          és annak  a személynek,  akinek pl.  havi félmillió forintos
          jövedelme van.  Az azután  már egészen  más kérdés,  hogy  a
          különbségtétel létjogosultságát  és főként  alkotmányosságát
          csak a  konkrét szabályozás tekintetében lehet megítélni; az
          életkor szerinti  különbségtétel pl.  alkotmányellenes lehet
          polgári  jogi   jogalanyiságnál,  de  egyáltalán  nem  az  a
          büntetőjogi    felelősség     szabályozásánál     vagy     a
          választójogosultság megállapításánál.   ( 61/1992. (XI. 20.)
          AB határozat, ABH 1992, 280, 282. )

          b) A  másik téveszme  az volt, hogy a diszkrimináció tilalma
          kizárólag  "az   emberi  és   állampolgári  jogok"   körében
          irányadó, míg  az  e  körbe  nem  tartozó  jogok  esetén  az
          Alkotmány 70/A.  §-ának (1) bekezdése nem köti a jogalkotót.
          Eme  gondolatmenet  jegyében  könnyen  el  lehetne  jutni  a
          szegregáció     alkotmányossá     nyilvánításához,     annak
          kimondásával, hogy  mivel  a  gépkocsival  való  parkoláshoz
          avagy az italfogyasztáshoz való jog nem tartozik az alapvető
          jogok körébe,  alkotmányossági szempontból nem kifogásolható
          bizonyos  etnikai   kisebbséghez  tartozók   számára   külön
          parkolóhely  kijelölése,  illetőleg  az  említett  személyek
          kitiltása  bizonyos   szórakozóhelyekről.  Éppen   ezért  az
          Alkotmánybíróság elvi  jelentőséggel mutatott  rá,  hogy  az
          alaptörvény 70/A.  §-ának  (1)  bekezdésében  megfogalmazott
          tilalom  az   emberi  méltósághoz  való  jog  közvetítésével
          irányadó az  egész jogrendszerre.   ( 61/1992. (XI.  20.) AB
          határozat ABH 1992, 280. )

          c)  Felmerült  olyan  felfogás  is,  hogy  a  diszkrimináció
          tilalma csak a hátrányos megkülönböztetésre irányadó, míg az
          általános szabálytól  kedvező irányban  való eltérés esetén,
          azaz az  általános szabály  hatály alá  tartozókon belül egy
          szűkebb    csoport     számára    kedvezményes     elbírálás
          elrendelésénél  vagy  lehetővé  tételénél  teljes  mértékben
          szabad keze  van a  jogalkotónak. Az  Alkotmánybíróság kellő
          alappal mutatott rá: az alaptörvény hivatkozott rendelkezése
          - és  az  Alkotmánybíróság  alkotmányossági  felülvizsgálati
          jogköre -  mind a  diszkriminációra, mind  az u. n. "pozitív
          diszkriminációra"   kiterjed.     ( Az   utóbbi    kifejezés
          nyelvészeti   torzszülemény   ugyan,   de   mivel   a   jogi
          szakzsargonban elfogadottá  vált és  az Alkotmánybíróság  is
          átvette, a továbbiakban magam is használom. ) Az már egészen
          más kérdés  és a  későbbiekben ez kerül majd különvéleményem
          középpontjába, hogy  a testület két, egymástól nagymértékben
          különböző tesztet alakított ki a diszkrimináció és a pozitív
          diszkrimináció   alkotmányosságának    elbírálására   nézve.
          ( 26/1991. (V. 20.) AB határozat ABH 1991, 70, 71.; 9/1990,.
          (IV. 25.)  AB   határozat  ABH   1990,  46,  48.  ; 56/1995.
          (IX.15.) AB határozat ABH 1995, 260, 270. )

          d) Időről-időre  felbukkan olyan  nézet  is,  amely  szerint
          annyira szoros  tartalmi összefüggés  van az Alkotmány 70/A.
          §-ának  (1)   és  (3)   bekezdése  között,  hogy  a  pozitív
          diszkrimináció    alkalmazásának     egyetlen    elfogadható
          alkotmányos indoka  lehet, az  tudniillik, ha a kedvezményes
          elbánás   valamely    esélyegyenlőtlenség    kiküszöbölésére
          irányul. Az  Alkotmánybíróság a  legcsekélyebb mértékben sem
          azonosult azonban  e felfogással,  éppen ellenkezőleg: egész
          sor  határozatában   ismerte  el  a  pozitív  diszkrimináció
          alkotmányos létjogosultságát  olyan esetben,  amikor szó sem
          volt semmiféle  esélyegyenlőtlenségről, hanem  az  állam  az
          említett  szabályozás  révén  valamely  -  általa  fontosnak
          tartott és  alkotmányossági szempontból  nem kifogásolható -
          gazdaságpolitikai  vagy   társadalompolitikai  cél  elérését
          kívánta elősegíteni  vagy megkönnyíteni.   ( 424/B/1994.  AB
          határozat  ABH  1995,  692-698.  ;  61/1992.  (XI.  20.)  AB
          határozat ABH 1992, 280, 281. )

          Eme vázlatos  áttekintés után  rátérve már  most a  vitatott
          rendelkezésre, mindenekelőtt  arra  szeretnék  visszautalni:
          szeretném   hangsúlyozni:    az   Alkotmánybíróság   állandó
          gyakorlata az  alaptörvény 70/A.  §  (1)  bekezdése  kapcsán
          kétféle   tesztet    alakított   ki:   egy   szigorúbbat   a
          diszkrimináció, s  egy lényegesen kevésbé szigorút a pozitív
          diszkrimináció alkotmányosságának megítélésére.

          E helyen az előbbivel azért nem szükséges foglalkoznom, mert
          a megsemmisített rendelkezés normatani szempontból a pozitív
          diszkrimináció iskolapéldája.

          Az    országgyűlési    képviselők    összeférhetetlenségének
          szabályozásánál megítélésem  szerint a  törvényalkotó három,
          kodifikációs   és   alkotmányossági   szempontból   egyaránt
          "tiszta" megoldási mód közül választhatott volna.

          Kiindulhatott  volna  abból,  hogy  az  összeférhetetlenségi
          szabályoknak a  parlamenti ciklus  tartalma  alatt  ex  nunc
          hatályú megváltoztatása  - amelyre  nem most került sor első
          ízben -  ha  nem  is  alkotmánysértő,  de  egy  demokratikus
          jogállamban kevéssé  ildomos, mivel  szélsőséges  esetben  a
          parlamenti erőviszonyok  jelentős "átrajzolását"  is magával
          hozhatja. Erre  figyelemmel dönthetett  volna úgy,  hogy  az
          újonnan  konstruált   összeférhetetlenségi   okok   csak   a
          legközelebbi parlamenti ciklus kezdetétől jutnak érvényre.

          Lényegében hasonló  megfontolásból, de  a jogbiztonságot  és
          ezen  belül   a  szerzett  jogok  tiszteletben  tartását  is
          figyelembe véve a törvényalkotó rendelkezhetett volna akként
          is,  hogy   az  új  összeférhetetlenségi  szabályok  azonnal
          hatályba lépnek  ugyan, de  csak a  törvény kihirdetése után
          keletkező összeférhetetlenségi esetekre nézve.

          Végül vezethette  volna a  törvényalkotót az  a szempont is,
          hogy a  közélet tisztaságának biztosítását helyezi előtérbe,
          ezért  az   új  összeférhetetlenségi   szabályokat   azonnal
          hatályba lépteti,  méghozzá  a  törvény  hatályba  lépésének
          napján   fennálló    valamennyi   összeférhetetlenségre   is
          kiterjedő érvénnyel,  tekintet nélkül az összeférhetetlenség
          keletkezési időpontjára.

          A törvényalkotó  - vélhetően  gondos megfontolás  után - egy
          negyedik,   valójában    kompromisszumos   megoldási   módot
          választott, amikor  főszabályként úgy  rendelkezett, hogy az
          1997. évi  IV. törvény  a kihirdetésétől számított 30. napon
          lép  hatályba.  Ehhez  képest  az  érintett  képviselők  egy
          csoportját az  általános szabályhoz  képest  kedvezményezett
          helyzetbe hozta az a rendelkezés, amelynek értelmében "a 13.
          §-ban  meghatározott   összeférhetetlenségi  szabályokat   a
          jelenleg  mandátummal   rendelkező   képviselők   mandátumuk
          elnyerésekor fennálló  tisztségeinek vonatkozásában nem kell
          alkalmazni. "

          Az Alkotmánybíróságra  - egyebek  mellett - annak elbírálása
          hárult, hogy  az újonnan  megállapított összeférhetetlenségi
          szabályok  által   érintett  képviselők   csoportján   belül
          alkalmazott iménti  különbségtétel  alkotmányellenes-e  vagy
          sem.

          Az Alkotmánybíróság  - mint az közismert - precedensbíróság,
          ami azt  jelenti, hogy az egyszer kimondott jogelvek magát a
          testületet is kötik, mindaddig, amíg azoktól kifejezetten el
          nem határolódik  és ki  nem nyilvánítja,  hogy a jövőben más
          elvi alapról kiindulva végzi ítélkező tevékenységét.

          Az  ismertetett  konkrét  kérdés  szempontjából  meghatározó
          fontosságúnak tartom  a 721/B/1995.  AB  határozatot,  amely
          elvi jelentőséggel  mondotta ki  a következőket:  "az  új  -
          különösképpen  a   jogviszonyokat  jelentősen   módosító   -
          jogszabályok  megalkotása   során  többnyire  mellőzhetetlen
          feladat, hogy  a jogszabályi  hatályváltozások időszakára  a
          jogalkotó  rendezze   a   korábbi   és   az   új   szabályok
          alkalmazhatóságának kérdéseit. . .

          A  jogalkotó   nagyfokú  szabadsággal  rendelkezik  abban  a
          vonatkozásban, hogy  valamely új  jogszabályban  biztosított
          jog érvényesíthetőségének kezdetét mely időponttól kezdődően
          állapítja meg.  A  hatály  idejének  meghatározása  annyiban
          vethet fel  alkotmányossági kérdést, amennyiben az Alkotmány
          70/A. §-ba  ütköző, a  személyek faj,  szín,    nem,  nyelv,
          vallás, vélemény,  származás, születési  vagy egyéb  helyzet
          szerinti hátrányos megkülönböztetésre vezet, vagy amennyiben
          visszamenőleges  hatállyal   állapít  meg  kötelezettséget".
          ( ABH 1995, 799. )

          Jómagam   annak   idején   is   egyetértettem   az   idézett
          megállapítással, s  ez a  véleményem időközben egy jottányit
          sem  változott.  Ahhoz  mindössze  annyit  fűzök  hozzá:  ha
          valamely   új    jogszabályban   biztosított    alanyi   jog
          érvényesíthetőségének kezdő  időpontja  meghatározásánál  "a
          jogalkotó  nagyfokú   szabadsággal   rendelkezik",   ugyanez
          hatványozottan áll  az új  kötelezettség,  megszorítás  vagy
          jogtól való  megfosztás  eseteire,  főként  olyankor,  ha  a
          jogalkotó  hosszabb   ideje  fennálló   és   stabilizálódott
          életviszonyba avatkozik be az érintettekre hátrányos módon.

          A törvényalkotó  többnyire  érzi  is  az  e  tekintetben  rá
          nehezedő   fokozott    felelősséget,    ezért    a    magyar
          jogrendszerben számtalan  példa található arra, hogy újonnan
          megállapított  szigorítást  vagy  követelményt  a  jogalkotó
          fokozatosan, lépcsőzetesen,  késleltetett módon, illetőleg a
          szerzett jogok  vagy stabilizálódott életviszonyok lehetőség
          szerinti kíméletével vezet be. Álljon itt néhány példa ennek
          bizonyítására!

          A közoktatásról  szóló 1993.  évi LXXIX.  törvény 124. § (4)
          bekezdésének  d )   pontja  szerint   "az  általános  iskola
          nyolcadik évfolyamának  elvégzéséről kiállított bizonyítvány
          utoljára azoknak a tanulóknak tanúsít alapfokú végzettséget,
          akik  az  1998/99.  tanévben  fejezik  be  tanulmányaikat  a
          nyolcadik évfolyamon".

          Ugyanezen  (12)   bekezdés  eszerint:   "ha  a   nem  magyar
          állampolgár a  (11) bekezdésben  foglaltak szerint megkezdte
          középiskolai tanulmányait,  és nem  fizetett térítési  díjat
          vagy tandíjat, tanulmányait a magyar állampolgárokkal azonos
          feltételekkel fejezheti be".

          A felsőoktatásról  szóló 1993. évi LXXX. törvény 123. §-ának
          (1) bekezdése  szerint "a  3.  §  (1)  bekezdés  d )  pontja
          tekintetében  az   e  törvény   hatálybalépését   megelőzően
          kinevezett egyetemi  tanárokat habilitáltnak kell tekinteni,
          és habilitáló  egyetemnek azt  az egyetemet  kell tekinteni,
          amelyre őket  kinevezték". A  példákat  vég  nélkül  lehetne
          sorolni. Az  sem megy ritkaságszámba, hogy a törvényalkotó a
          hatálybaléptetés késleltetését  a  potenciálisan  érintettek
          csoportján belüli  pozitív diszkrimináció segítségével oldja
          meg. Erre a legjobb példa az Alkotmánybíróságról szóló 1989.
          évi XXXII. törvény 55. §-a.

          A  pozitív   diszkrimináció  alkotmányosságának  megítélését
          illetően az  Alkotmánybíróság immár  "klasszikus",  -  azóta
          számtalanszor idézett  és  mindmáig  irányadó  -  döntése  a
          61/1992.  ( XI.  20. )  AB határozat.  Ebben a testület elvi
          jelentőséggel mutatott rá a következőkre:

          "A mentességek és kedvezmények meghatározásánál a jogalkotót
          széles körű  mérlegelési jog  illeti meg.  Ennek  gyakorlása
          során  tekintettel   lehet  bizonyos,   az  Alkotmányban  is
          nevesített jogra  - pl.  az egészséges  környezethez vagy  a
          szociális  biztonsághoz  való  jogra  -  de  ezen  túlmenően
          érvényre  juttathat   az  Alkotmányból  közvetlenül  le  nem
          vezethető,     esetenként      rövid     távra      irányadó
          gazdaságpolitikai,    életszínvonal-politikai    és    egyéb
          célkitűzéseket.  Ekként   tehát,   noha   a   jogalkotót   a
          mentességek és  kedvezmények megállapításánál  is követik az
          Alkotmányban  meghatározott   jogi  korlátok,  a  jogalkotói
          mérlegelésnél nem a jogi, hanem az egyéb szempontok játsszák
          a  meghatározó   szerepet,  s  ebből  eredően  az  esetleges
          helytelen,  a   társadalom  érdekeivel  ellentétes  tartalmú
          mérlegelés is  elsődlegesen politikai  felelősséget von maga
          után.

          A kifejtettekből következik, hogy a kedvezményekre vonatkozó
          jogszabályi  rendelkezések  alkotmányossági  felülvizsgálata
          során  az   Alkotmánybíróság  hatáskörébe   kizárólag  annak
          ellenőrzése  tartozik:   a  jogalkotó   mérlegelési  jogának
          gyakorlása  során   nem  került-e  ellentétbe  az  Alkotmány
          valamely rendelkezésével, s az Alkotmánybíróság nem jogosult
          a jogalkotói mérlegelés célszerűségi - pl. gazdaságpolitikai
          - szempontú  felülbírálatára.  "  ( 61/1992.  (XI.  20.)  AB
          határozat, ABH 1992, 281. )

          Az  Okjtv.   24.  §-ának  (2)  bekezdését  az  idézett  elvi
          alapvetés fényében lehet és kell vizsgálni.

          Az Alkotmánybíróság  most elfogadott  határozata szerint  "a
          gazdasági funkciójukat  mandátumuk megszerzése előtt elnyert
          képviselők  preferálása   -  az   Alkotmánybíróság   állandó
          gyakorlata    szerint     -    nem     tekinthető    pozitív
          diszkriminációnak sem,  mert a  megkülönböztetés mellett nem
          hozható  fel   olyan   indok,   amely   alkotmányos   alapul
          szolgálhatna a  megkülönböztetésre. "  A határozat egyébként
          arra  hivatkozással  minősíti  önkényesnek  az  Országgyűlés
          döntését, mivel "önmagában az a körülmény, hogy a képviselők
          másként cselekedhettek  volna, ha  előre láthatták  volna  a
          jogszabály  módosítását,   érvként   megfogalmazható   lenne
          minden, a képviselők jogállását érintő - az adott parlamenti
          cikluson belül hozott - jogszabály-módosítás esetében is. "

          Annyi kétségtelenül  igaz: mivel az Alkotmány 20. §-ának (5)
          bekezdésében  meghatározott  összeférhetetlenségi  okok  nem
          alkotnak  zárt  rendszert,  a  hivatkozott  bekezdés  utolsó
          mondatában foglalt  felhatalmazás folytán  a  képviselőségen
          kívül más tisztséget is betöltő vagy más kereső foglalkozást
          is folytató  képviselők  feje  fölött  Damoklész  kardjaként
          lebegett  annak   lehetősége,  hogy   az   Országgyűlés   az
          Alkotmányban lévő  felsorolást további  összeférhetetlenségi
          esetekkel egészíti  ki. Az  új jogi  szabályozás tartalma  -
          miként  ezt  a  törvényjavaslat  körüli  hosszadalmas  viták
          ékesen bizonyítják - teljességgel kiszámíthatatlan volt.

          Ilyen körülmények  között az eldöntendő kérdés mindössze az,
          vajon  az   érintett  képviselők   a  jövőbeli,   esetleges,
          kiszámíthatatlan    tartalmú    és    hatálybalépésű    jogi
          szabályzásból   eredően   azonos   mértékű   bizonytalansági
          kockázatot vállaltak-e,  avagy kockázatvállalásuk mértékében
          kimutatható-e  valamilyen  különbség.  Erre  a  kérdésre  az
          Alkotmánybíróság csak  akkor képes  helyes választ  adni, ha
          önmagára is  vonatkoztatja az  önmaga által  kialakított ama
          tesztet, amelynek értelmében "a jognak mindenkit egyenlőként
          ( egyenlő méltóságú  személyként ) kell  kezelnie,  azaz  az
          emberi  méltóság   alapjogán  nem   eshet   csorba,   azonos
          tisztelettel  és   körültekintéssel,  az  egyéni  szempontok
          azonos mértékű  figyelembe vételével kell a jogosultságok és
          kedvezmények  elosztásának   szempontjait  meghatározni.   "
          ( 9/1990. (IV.  25.) AB  határozat, ABH  1990, 46.  , 48.  ;
          1419/B/1995. AB határozat, ABH 1996, 593. )

          Jómagam   az    ismertetett   teszt    alapján   az   alábbi
          következtetésre jutottam:

          Rendkívül nagy,  nem csupán  saját  magára,  hanem  családja
          életszínvonalára  is   kiható   kockázatot   vállal   az   a
          képviselőjelölt,  aki   az  összeférhetetlenség  bizonytalan
          időpontú   és    tartalmú   jogi   szabályozásának   várható
          bekövetkezése  mellett   úgy  vállalja  a  választáson  való
          megmérettetést, hogy nem tudja:

          akár egyéni  választókerületben, akár listán megválasztják-e
          vagy sem,

          pártja milyen  eredményt ér  el a  választások során ( mivel
          ettől  függ   a  parlamenti  tisztségekből  való  részesedés
          mértéke ) ,

          a  választásokat   követően   mennyi   lesz   a   képviselői
          tiszteletdíj ( az alapdíjat, a tisztségek után járó pótdíjat
          és az egyéb járandóságokat is figyelembe véve, mivel az erre
          vonatkozó    jogi     szabályozás    változása    épp    úgy
          kiszámíthatatlan, mint  az  összeférhetetlenségre  vonatkozó
          szabályozásé ) ,

          megválasztják-e valamilyen  tisztségre ( pl. az Országgyűlés
          tisztségviselőjévé, bizottsági  taggá  vagy  vezetővé  avagy
          frakcióvezetővé vagy frakcióvezető-helyettessé ) .

          A   vázolt   tényezőktől   függően   ugyanis   a   képviselő
          tiszteletdíjának mértéke kétszeres, sőt háromszoros eltérést
          is mutathat. Ezen túlmenően olyan helyzet is előállhat, hogy
          a  képviselő   -  épp   országgyűlési  tisztségei   miatt  -
          gyakorlatilag    képtelen     tovább    folytatni    korábbi
          jövedelemszerző  tevékenységét,  s  ezért  két  dolog  közül
          választhat: vagy  nyomban a  választásokat követően  cserben
          hagyja pártját és választóit ( amit lelkiismeretes ember nem
          igen tesz ) ,  vagy mind ő, mind családja beéri a korábbinál
          lényegesen szerényebb  életkörülményekkel. Mindez  azért áll
          szoros  összefüggésben  az  összeférhetetlenséggel,  mert  a
          képviselőjelölt sem  azt nem  tudja: meglévő  tisztsége vagy
          jövedelmező     foglalkozása      a     későbbiek      során
          összeférhetetlennek   minősül-e,   sem   pedig   azt,   hogy
          megválasztása   esetén    mekkora   összegű   tiszteletdíjra
          számíthat,  s   e  tiszteletdíj   milyen   mértékben   képes
          ellensúlyozni  az   esetleg  összeférhetetlennek   bizonyuló
          gazdasági vagy  egyéb tisztség  feladása folytán bekövetkező
          jövedelem-kiesést.  A   parlamenti   demokráciának   azonban
          képviselőkre van  szüksége, s ez az adott körülmények között
          csak   úgy   érhető   el,   ha   akadnak   olyan,   közéleti
          elkötelezettségű  személyek,  akik  vállalják  a  többszörös
          bizonytalansági tényezőkből fakadó kockázatot.

          Az ismertetett  kockázatvállalásnál  összehasonlíthatatlanul
          kisebb annak  a képviselőnek  a  kockázatvállalása,  aki  az
          összes iménti  kérdésre tudja  már a választ, s akinek pl. a
          parlamenti ciklus  vége felé kínálnak fel valamely gazdasági
          tisztséget.

          Amennyiben  tehát   a   törvényalkotó   a   kockázatvállalás
          mértékében kimutatható  jelentős különbségre  tekintettel  -
          alapos megfontolás  után -  úgy  döntött,  hogy  az  újonnan
          megállapított    összeférhetetlenségi    okokra    vonatkozó
          rendelkezések hatálybaléptetésénél  pozitív  diszkriminációt
          alkalmaz, e  döntése nem  csupán  nem  önkényes,  de  épp  e
          szabályozási  mód   felel  meg   az  Alkotmánybíróság  által
          támasztott, s az imént idézett követelménynek.

          Ez okból  a törvény  most  megsemmisített  rendelkezése  nem
          alkotmányellenes,    s    teljes    összhangban    áll    az
          Alkotmánybíróság korábbi határozataival.

                                                      Dr. Kilényi Géza
                                                         alkotmánybíró

          Csatlakozom a  különvéleménynek az  alkotmányossági mércéről
          szóló megállapításaihoz és az ebből levont következtetéshez.

          Budapest, 1997. április 29.
                                                      Dr. Szabó András
                                                         alkotmánybíró
            .
            English:
            English:
            .
            Petition filed:
            .
            Subject of the case:
            .
            The provisions of the conflict-of-interest amendment to the Law on "Regulating the Legal Status of the Members of Parliament"
            Number of the Decision:
            .
            30/1997. (IV. 29.)
            Date of the decision:
            .
            04/29/1997
            .
            CODICES summary:
            http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1997-1-004?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
            .