English
	Hungarian

Ügyszám: .	335/B/1997
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 30/1997. (IV. 29.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1997/130 .

A döntés kelte: Budapest, 04/29/1997 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN ! Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének megállapítása és  megsemmisítése iránt  benyújtott indítvány alapján  -   Dr.  Kilényi   Géza   és   Dr.   Szabó   András alkotmánybíróknak    a    határozat    alkotmányellenességet megállapító  és   megsemmisítést   kimondó   rendelkezéséhez csatolt különvéleményével - meghozta a következő                        határozatot : Az  Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  az  országgyűlési képviselők jogállásáról  szóló 1990.  évi LV.  törvény 24. § (2) bekezdésének  második mondata, - amely szerint "A 13. §- ban   meghatározott   összeférhetetlenségi   szabályokat   a jelenleg  mandátummal   rendelkező   képviselők   mandátumuk elnyerésekor fennálló  tisztségeinek vonatkozásában nem kell alkalmazni. " - alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990.  évi LV.  törvény 13.  -14. §-a,  18. -19.  §-a, valamint 22.  §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja. Az Alkotmánybíróság  ezt a  határozatát a  Magyar Közlönyben közzéteszi.                          Indokolás                              I.      1.  Az  Országgyűlés  1996.  december  17-i  ülésnapján elfogadta az  országgyűlési  képviselők  jogállásáról  szóló 1990.  évi  LV.  törvény  módosításáról  szóló  törvényt.  A törvényt  a  köztársasági  elnök  az  Alkotmány  26.  §  (2) bekezdése  alapján  megfontolás  végett  1997.  január  2-án visszaküldte   az   Országgyűlésnek.   Az   Országgyűlés   a visszaküldött   törvényjavaslathoz    benyújtott    módosító indítványok feletti  záróvitát 1997.  február  25-ei  ülésén lefolytatta és  a módosító  indítványok a szavazás során nem nyerték   el    az   országgyűlési    képviselők   szükséges támogatását.  Ezzel  egyidőben  52  országgyűlési  képviselő indítványt nyújtott  be az Alkotmánybírósághoz, amelyben azt kérte,   hogy    az   Alkotmánybíróság   alkotmányellenesség szempontjából vizsgálja  meg a  törvényjavaslat  aggályosnak tartott  rendelkezéseit.   A  képviselőknek   az  indítványt benyújtó csoportja  a  törvényjavaslat  zárószavazása  előtt ügyrendi   javaslatot    terjesztett   elő,    amelyben   az Alkotmánybíróság   határozatának   meghozataláig   kérte   a zárószavazás elnapolását. Az Országgyűlés elnöke az ügyrendi javaslat tárgyában  nem rendelt  el szavazást.  Ezt követően került   sor    a   törvényjavaslat    zárószavazására.   Az Országgyűlés kétharmados  többséggel  változatlan  szöveggel ismét elfogadta, és 1997. február 27-én a köztársasági elnök aláírta a  törvényt, amelyet  1997.  évi  V.  törvényként  a Magyar Közlöny 1997. évi 20. számában március 5-én hirdettek ki. Az előzetes  normakontroll gyakorlására  irányuló indítványt benyújtó  képviselők  közül  három  országgyűlési  képviselő ismét   indítvánnyal    fordult   az    Alkotmánybírósághoz. Indítványukban    annak     megállapítását    kérik,    hogy alkotmányellenes "az  az eljárás,  amely a Házszabály 140. § (1) bekezdésében  foglaltak szerint  a Házszabály 107. § (1) bekezdésében rögzített  tartalommal  négyötödös  szavazáshoz köti 50  országgyűlési  képviselőnek  az  1989.  évi  XXXII. törvény 1.  § a )  pontjában, a  21.  §  (1)  bekezdése  a ) pontjában,  továbbá  a  33.  §  (1)  bekezdésében  rögzített jogának gyakorlását". Álláspontjuk  szerint,  amennyiben  az  Alkotmánybíróság  az eljárás  alkotmánysértő   voltát  megállapítja,  úgy  az  52 képviselő által  1997. február  25-én  benyújtott  indítvány jogszerűen  irányult   előzetes  normakontrollra   és  annak megfelelően  bírálható   el.  Abban   az  esetben,   ha   az Alkotmánybíróság úgy  ítéli meg,  hogy a  beadvány  előzetes normakontrollra irányuló  indítványként  nem  bírálható  el, kérik,  hogy   az  Alkotmánybíróság  tekintse  azt  utólagos normakontrollra     irányuló     indítványnak,     és     az Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.  törvény  ( a továbbiakban:  Abtv.   )  1.  §  b)  pontjában  szabályozott hatáskörében  eljárva,  állapítsa  meg  az  indítvány  által kifogásolt törvényi  rendelkezések alkotmányellenességét  és semmisítse meg azokat. Az Alkotmánybíróság  az indítványokat elkülönítette és külön eljárásban bírálta  el az  Országgyűlés házszabályáról szóló 46/1994. (IX.  30.) OGY  határozatban szabályozott  eljárási rend alkotmányellenességének  megállapítása iránt benyújtott indítványt.      2.  Az   Alkotmánybíróság  a   29/1997.  (IV.  29.)  AB határozatában   úgy   döntött,   hogy   az   indítványt   az országgyűlési képviselők  jogállásáról szóló  1990. évi  LV. törvény  módosításáról   rendelkező  1997.  évi  V.  törvény rendelkezései alkotmányellenességének utólagos megállapítása és megsemmisítése iránt benyújtott indítványként bírálja el. Mivel az  indítvány nem  felelt  meg  az  Abtv.  22.  §  (2) bekezdése  által   az  utólagos   normakontroll  gyakorlását kezdeményező      indítvánnyal       szemben      támasztott követelményeknek,   az    Alkotmánybíróság   indítványozókat hiánypótlásra hívta  fel. Az  Alkotmánybíróság  eljárását  e végzés alapján benyújtott indítványra nézve folytatta le. Az indítvány az 1997. évi V. törvénnyel módosított 1990. évi LV. törvény ( a továbbiakban: Okjtv. ) 13. -14. §-ainak, 18. § -  19. §-ainak,  22. §-ának, valamint a 24. § (2) bekezdés második mondatának alkotmányellenességét vitatja. Indítványozók álláspontja szerint:      - A  törvény 13.  §-ának c) ,  d) , e) és f) pontjában, valamint  14.  §-ának  b)  pontjában  foglalt  rendelkezések sértik az  Alkotmány 70/A.  § (1)  bekezdésében szabályozott jogegyenlőség elvét,  mert a  képviselői összeférhetetlenség szempontjából megkülönböztetést tesznek gazdasági társaságok között.      - Az Alkotmány 9. § (1) bekezdését sértik a 13. § a) és b) pontjában  foglalt rendelkezések, mert sérelmet szenved a köztulajdon   és   a   magántulajdon   egyenjogúsága   annak következtében, hogy  az egyik  tulajdoni formánál  lehetőség van meghatározott  tisztségek országgyűlési képviselő általi betöltésére, a másiknál nincs.      - A  törvény 13.  §-ának c) , e) , f) pontjában foglalt rendelkezések sértik  az Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében foglalt    jogállamiság     elvéből    folyó    jogbiztonság követelményét.      - A törvény 14. § a) pontja sérti az Alkotmány 9. § (2) bekezdését, mert  korlátozza a  gazdasági versenyt  azáltal, hogy  kizárja  a  közbeszerzési  eljárásban  való  részvétel lehetőségéből  azokat   a  gazdálkodó   szerveket,   amelyek tisztségviselője országgyűlési képviselő.      -  A  törvény  18.  -19.  §-ai,  valamint  22.  §-a  az Alkotmány 59.  § (1)  bekezdésének  sérelmét  jelentő  módon korlátoznak a  magántitok  és  a  személyes  adatok  védelme fogalomkörébe tartozó  jogokat  úgy,  hogy  a  korlátozás  a közélet    tisztaságának    megóvása    szempontjából    nem elkerülhetetlenül szükséges,  s a  szabályozott eljárás  nem szavatolja az  adatok valódiságát, így azok nem alkalmasak a képviselők érdekeltségi viszonyainak átláthatóvá tételére.                             II. Eljárása során  az Alkotmánybíróság  elsőként azt vizsgálta, hogy az  Okjtv. 13.  -14.  §-aiban  megállapított  gazdasági összeférhetetlenségi   szabályok   sértik-e   az   Alkotmány rendelkezéseit.      1. Az  országgyűlési képviselők összeférhetetlenségéről az Alkotmány 20. §-ának (5) bekezdése rendelkezik: "A   képviselő    nem   lehet    köztársasági   elnök,    az Alkotmánybíróság tagja,  az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, az  Állami Számvevőszék  elnöke, elnökhelyettese és számvevője, bíró,  ügyész, államigazgatási szerv dolgozója - a Kormány  tagja és  a politikai  államtitkár kivételével -, továbbá a  fegyveres  erők,  a  rendőrség  és  a  rendészeti szervek    hivatásos    állományú    tagja.    Törvény    az összeférhetetlenség egyéb eseteit is megállapíthatja. " Az Alkotmány  e felhatalmazása  alapján állapította  meg  az Országgyűlés a képviselői összeférhetetlenség új szabályait, köztük   az    indítványozók   által    vitatott   gazdasági összeférhetetlenségi szabályokat. Az Okjtv.  vitatott rendelkezései  a  következő  szabályokat tartalmazzák : "13. § Országgyűlési képviselő nem lehet:      a) állami  vállalatnak, trösztnek, tröszti vállalatnak, közüzemi   vállalatnak    vezérigazgatója,    vezérigazgató- helyettese,         igazgatója,          igazgatóhelyettese, igazgatótanácsának vagy  vezető  testületének  és  felügyelő bizottságnak tagja;      b)  a   helyi  önkormányzatok,   a   nyugdíjbiztosítási önkormányzat  és  az  egészségbiztosítási  önkormányzat  ( a továbbiakban: önkormányzat )  által alapított  önkormányzati vállalatnak    vezérigazgatója,    vezérigazgató-helyettese, igazgatója,  igazgatóhelyettese,   igazgatótanácsának   vagy vezető testületének tagja;      c) a  szavazati jogok  tíz százalékát  meghaladó állami tulajdoni részesedéssel  működő  gazdasági  társaság  vezető tisztségviselője, igazgatótanácsának,  igazgatóságának  vagy vezető testületének, felügyelő bizottságának tagja, valamint a társasággal  munkaviszonyban vagy  munkavégzésre  irányuló más jogviszonyban álló vezetője ( vezérigazgatója ) ;      d)  önkormányzat   teljes   vagy   többségi   tulajdoni részesedésével    működő     gazdasági    társaság    vezető tisztségviselője, igazgatótanácsának,  igazgatóságának  vagy vezető testületének, felügyelő bizottságának tagja, valamint a társasággal  munkaviszonyban vagy  munkavégzésre  irányuló más jogviszonyban álló vezetője ( vezérigazgatója ) ;      e) a  szavazati jogok  tíz százalékát  meghaladó állami tulajdoni  részesedéssel   vagy  önkormányzat   teljes  vagy többségi tulajdoni  részesedésével működő gazdasági társaság által  alapított   gazdasági  társaságnak   vezérigazgatója, vezérigazgató-helyettese,  igazgatója,   igazgatóhelyettese, igazgatótanácsának, igazgatóságának vagy vezető testületének tagja;      f)   privatizált    gazdálkodó   szervezetnél    -    a privatizációt  követő   két  éven   belül  -  vezérigazgató, vezérigazgató-helyettes,    igazgató,     igazgatóhelyettes, igazgatótanácsi   vagy   vezető   testületi   és   felügyelő bizottsági tag;      g) hitelintézet, biztosító társaság, önkéntes kölcsönös biztosító  pénztár,  lakás-takarékpénztár,  nyugdíjbiztosító pénztár  vezető  tisztségviselője,  igazgatótanácsának  vagy vezető testületének, felügyelő bizottságának tagja, valamint a társasággal  munkaviszonyban vagy  munkavégzésre  irányuló más jogviszonyban álló vezetője ( vezérigazgatója ) . 14. § Országgyűlési képviselő nem lehet:      a) a  közbeszerzésekről szóló  1995.  évi  XL.  törvény hatálya alá  tartozó szervezettel  - a  törvény hatálya  alá tartozó beszerzések  teljesítésére  irányuló  -  szerződéses viszonyban     álló      gazdálkodó     szervezet     vezető tisztségviselője, felügyelő  bizottsági  tagja,  valamint  a gazdálkodó szervezettel  munkaviszonyban vagy  munkavégzésre irányuló      más      jogviszonyban      álló      vezetője ( vezérigazgatója ) ;      b) a  képviselői  mandátum  fennállása  alatt,  illetve annak megszűnésétől  számított két évig koncessziós társaság vezető   tisztségviselője,   felügyelő   bizottsági   tagja, valamint  a  gazdálkodó  szervezettel  munkaviszonyban  vagy munkavégzésre  irányuló   más  jogviszonyban  álló  vezetője ( vezérigazgatója ) . " Indítványozók  az   Okjtv.  13.  -14.  §-aiban  szabályozott összeférhetetlenségi    okok    közül    azon    tényállások alkotmányosságát    vitatják,     amelyek    állami,    vagy önkormányzati tulajdonban  álló, illetőleg  az  állam,  vagy önkormányzat tulajdoni részesedéssel rendelkező, valamint az állam   valamely    szervével   szerződéses    ( koncessziós szerződés,   közbeszerzési    eljárás   alapján    megkötött szerződés,  privatizációs   szerződés )  jogviszonyban  álló gazdálkodó   szervezet    vezető   tisztségének   betöltését minősítik a  képviselői  megbízatással  összeférhetetlennek. Álláspontjuk  szerint,   az  a   szabályozás,  amely   egyes gazdálkodó szervek esetén lehetőséget ad a vezető tisztségek országgyűlési képviselő  által történő betöltésére, másoknál pedig nem, sérti az Alkotmány 70/A. §-át, valamint 9. §-ának (1)  bekezdését.   Az  Alkotmány   9.  §   (2)  bekezdésében szabályozott   versenyszabadságot    korlátozó    szabálynak tekintik azt  a rendelkezést,  mely szerint  a képviselő nem lehet  olyan  gazdasági  társaság  vezető  tisztségviselője, amely  a   közbeszerzési   törvény   hatálya   alá   tartozó szervezettel szerződéses kapcsolatban áll.      2. Az indítvány ebben a részében megalapozatlan. Az Alkotmánybíróság  korábbi határozataiban már vizsgálta az országgyűlési       képviselők       összeférhetetlenségének alkotmányossági kérdéseit.   [ 1359/B/1990. AB határozat ABH 1991, 580.; 55/1994. (XI. 10.) AB határozat ABH 1994, 296.] Az 55/1994.  (XI. 10.) AB határozatában megállapította, hogy az Alkotmány  20. §  (5)  bekezdése  a  képviselők  hivatali összeférhetetlenségének azokat  az  eseteit  határozza  meg, amelyek  a   hatalommegosztás  elvének   érvényre  juttatása szempontjából alapvetőek,  és amelyeket  a  hatalommegosztás érdekében  az   Alkotmány  védelemben   kívánt  részesíteni. Egyúttal felhatalmazást  ad a  törvényhozónak arra,  hogy  a képviselői összeférhetetlenségnek  további eseteit állapítsa meg. E  felhatalmazás alapján  a törvényhozó  széles döntési önállósággal     rendelkezik      az     összeférhetetlenség szabályozásában.   E   döntési   szabadságának   alkotmányos korlátját az  jelenti, hogy  az  Alkotmányban  meghatározott összeférhetetlenségi   okot    nem   szüntethet   meg,   nem korlátozhat,   és    további    összeférhetetlenségi    okok megállapítása során  alapvető jogot alkotmányos indok nélkül nem korlátozhat.  Ezen  korlátok  között  nincs  alkotmányos akadálya    annak,     hogy    törvény    az    Alkotmányban szabályozottakon  túl   újabb  összeférhetetlenségi   okokat állapítson meg,  vagy, hogy az ilyen törvényben szabályozott összeférhetetlenségi  okokat   a  törvényhozó  megszüntesse. [ ABH 1994, 300. ] Az Alkotmánybíróság  korábbi határozataiban az országgyűlési képviselők   hivatali    összeférhetetlenségét    szabályozó törvényi    rendelkezések     alkotmányosságát    vizsgálta. Megállapította, hogy  a hivatali összeférhetetlenség, mint a modern képviselői  összeférhetetlenség legkorábban kialakult formája,    elsősorban     a    hatalommegosztás     elvének érvényesülését, a  törvényhozás,  a  képviselő  más  hatalmi ágaktól  való   függőségének   megakadályozását   szolgálja. Rámutatott arra  is, hogy a parlamenti jog fejlődése során a képviselői    összeférhetetlenség    szabályai    jelentősen kiszélesedtek, meghaladták  a  hivatali  összeférhetetlenség körét.    Kialakultak    olyan    alakzatai,    amelyek    a hatalommegosztás   elvén    túlmenő    követelményeket    is szolgálnak.   Ebbe    a   körbe    tartozik   a    gazdasági összeférhetetlenség.  [ ABH 1994. 299. ] Mivel az  Alkotmány nem határozza meg az összeférhetetlenség törvényi szabályozásának  kereteit,  a  törvényhozó  döntési szabadsága körébe  tartozik annak  meghatározása, hogy  mely gazdasági pozíciókat  ítél olyannak,  amelynek a  képviselői megbízatás melletti betöltése a képviselői függetlenség és a közélet   tisztasága   szempontjából   aggályos,   ezért   a képviselői megbízatással összeférhetetlen. Az Országgyűlés a mindenkori  társadalmi,  politikai,  gazdasági  viszonyokat, erkölcsi szempontokat,  történetileg kialakult  megoldásokat figyelembe    véve,     azokat    mérlegelve     dönt     az összeférhetetlenségi   okok    meghatározásáról.   Ezért   a gazdasági összeférhetetlenségi  okok köre  országonként,  és történeti időszakonként különböző. Az 1997. évi V. törvényben szabályozott összeférhetetlenségi okok több  egyaránt alkotmányos célt szolgálnak. Ilyen célok a törvény indokolása szerint:      -   a    képviselők   anyagi,    szervezeti,    hatalmi függetlenségének biztosítása,      - a  hatáskörök és  hatalmi  pozíciók  koncentrálásának megakadályozása, a hatalmi ágak elválasztásának garantálása,      - a  gazdasági és a politikai pozíciók összefonódásának megakadályozása,      - a  nem kívánatos  érdekérvényesítés  és  befolyásolás megakadályozása,      -  a   képviselőhöz  méltatlan   magatartást   tanúsító képviselők   megfosztása    mandátumuktól,   illetve   annak megakadályozása,  hogy  a  képviselői  mandátumra  méltatlan személyek képviselők lehessenek,      -  a   képviselők  vagyoni  és  jövedelmi  viszonyainak átláthatósága és ellenőrizhetősége. Az Okjtv.  13. -14.  §-ainak az indítványozók által vitatott rendelkezései  a   gazdasági   és   a   politikai   pozíciók koncentrálásának   megakadályozását,    a   nem    kívánatos érdekérvényesítés és befolyás kizárását szolgálják.      3. Indítványozók  az Alkotmány  9. § (1) bekezdésére, a tulajdoni  formák   egyenlőségének  sérelmére  hivatkozással kérik a  13. §  a) és  b)  pontjában  foglalt  rendelkezések megsemmisítését. A 13. § c) , d) , e) és f) pontjai esetében pedig   azért    indítványozzák    az    alkotmányellenesség megállapítását, mert  e rendelkezések alkotmányellenes módon tesznek különbséget  gazdasági társaságok között azzal, hogy az  egyiknél   lehetségesnek   tartják   vezető   tisztségek országgyűlési képviselő által történő betöltését, a másiknál pedig nem. Az  Alkotmánybíróság  megállapította,  hogy  nincs  tartalmi összefüggés  az   indítványozók  által   vitatott   törvényi rendelkezések   és   az   alkotmányellenesség   indokolására felhívott alkotmányi rendelkezések között. Az Alkotmány  9.  §  (1)  bekezdése  úgy  rendelkezik,  hogy "Magyarország  gazdasága   olyan  piacgazdaság,  amelyben  a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú. " Az Alkotmány  70/A. § (1) bekezdése kimondja, hogy "a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az  emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai  vagy   más  vélemény,   nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni,  születési vagy  egyéb helyzet  szerinti különbségtétel nélkül". Az  Alkotmánynak   ez   a   rendelkezése   a   jogegyenlőség követelményét rögzíti.  Azt jelenti,  hogy  az  állam,  mint közhatalom -  mint jogalkotó  és jogalkalmazó  - a  jogok és kötelezettségek  megállapítása   során  köteles   az  azonos helyzetben levő  jogalanyokat indokolatlan  megkülönböztetés nélkül, egyenlőkként kezelni. A vitatott  összeférhetetlenségi szabályok  címzettjei nem a gazdálkodó szervek,  hanem az  országgyűlési képviselők. Az, hogy a törvény a képviselői megbízatással összeférhetetlenné nyilvánítja  meghatározott   gazdálkodó  szervezetek  vezető tisztségeinek   betöltését,    a   gazdálkodó    szervezetek tulajdonosi jogállását, jogait, kötelezettségeit nem érinti, ezért  a   tulajdoni  formák   egyenlősége,   a   gazdálkodó szervezetek     közötti      jogegyenlőség     szempontjából relevanciával   nem    bír.    Az,    hogy    a    gazdasági összeférhetetlenségi szabályok  milyen hatást  gyakorolnak a parlament  összetételére,   önmagában  nem   alkotmányossági kérdés,  az   összeférhetetlenségi  szabályok   e  politikai hatásainak mérlegelése az Országgyűlés hatáskörébe tartozik. Így az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Okjtv. 13. § a) ,  b) ,  c) ,  d) ,  e)  és  f)  pontja  tekintetében  az Alkotmány 9.  §  (1)  bekezdésének,  valamint  70/A.  §  (1) bekezdésének -  indítványozók által kifogásolt - sérelme nem állapítható meg.      4. Ugyancsak  - tartalmi  összefüggés hiányában  -  nem állapítható  meg  az  Okjtv.  14.  §  a)  pontjában  foglalt rendelkezés  alkotmányellenessége  az  Alkotmány  9.  §  (2) bekezdésében megállapított államcél megsértése miatt. Indítványozók a  14.  §  a)  pontjának  téves  értelmezésére alapítják alkotmányossági  kifogásukat. Álláspontjuk szerint ez  az   előírás  kizárja   azt  a   gazdálkodó  szervet   a közbeszerzési eljárás  lehetőségéből, amelynek  a törvényben meghatározott tisztségét  képviselő tölti  be és  ez sérti a gazdasági verseny szabadságát. A vitatott szabálynak ilyen értelem nem tulajdonítható. Ez a rendelkezés nem  jelenti akadályát  annak, hogy a gazdálkodó szervezet a  közbeszerzésekről szóló  1995. évi  XL. törvény hatálya alá  tartozó eljárásban  részt vegyen  és szerződést kössön. A  gazdálkodó szervezet  a közbeszerzés elnyeréséért folyó pályázati eljárásban jogosult részt venni. Más kérdés, hogy a  közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződéssel összeférhetetlenségi helyzet keletkezik, amelyet a képviselő köteles megszüntetni.  A képviselőnek döntenie kell, hogy az összeférhetetlenné vált  megbízatásai közül  melyikről  mond le.  A   képviselőnek  ez   a  kötelezettsége  a  gazdálkodó szervezet  versenyhelyzetét,   szerződéses  szabadságát  nem érinti.      5.   Az Okjtv.  14. §  b) pontjában foglalt rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását  azon az alapon kérik indítványozók, hogy  az az  Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését sértő módon  tesz különbséget  az  országgyűlési  képviselők között.  Álláspontjukat   azzal  indokolják,  hogy  míg  más összeférhetetlenségi okok  esetén a  törvény csak a mandátum fennállása alatt tiltja meg a képviselő számára a képviselői megbízatással    összeférhetetlen     gazdasági     pozíciók betöltését, addig  a vitatott  szabály alapján a képviselő a mandátum  megszűnése  után  még  két  évig  nem  tölthet  be koncessziós társaságnál vezető tisztséget. Nem állapítható  meg az  Alkotmány 70/A.  § (1) bekezdésének megsértése az Okjtv. e rendelkezésével kapcsolatosan sem.  A vitatott előírás,  mely szerint az országgyűlési képviselő a mandátum fennállása  alatt, illetve  annak megszűnésétől két évig nem  tölthet be  koncessziós társaságnál  meghatározott vezető  tisztségeket,   nem  tartalmaz   képviselők  közötti megkülönböztetést. A  14. §  b) pontja  minden országgyűlési képviselőre egyformán kötelező összeférhetetlenségi szabályt ír elő.      6. Az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésben  szabályozott jogállamiság  elvéből   folyó  jogbiztonság  követelményének megsértése miatt  támadják indítványozók  a 13.  §  c) ,  e) pontjában foglalt  szabályokat.  Álláspontjuk szerint ezek a rendelkezések   állandó    jogbizonytalanságot    teremtenek azáltal, hogy a tulajdoni arányok a részvénytársaságok egyes formáinak  esetében  állandóan  változhatnak  és  ezeknek  a változásoknak az  összeférhetetlenségi hatása  az érintettek által kiszámíthatatlan.  Ugyancsak a  jogbiztonság sérelmére hivatkozással    kérik     a     13.     §     f)     pontja alkotmányellenességének megállapítását.  Ez esetben  azáltal sérül a  jogbiztonság  alkotmányos  követelménye  szerintük, mert a  törvény alapján nem állapítható meg, hogy mikor kell a privatizációs folyamatot befejezettnek tekinteni. Indítványozóknak   ez   az   alkotmányossági   kifogása   is megalapozatlan. A  privatizációs   folyamatot  az  állam  tulajdonában  lévő vállalkozói vagyon  értékesítéséről szóló  1995. évi  XXXIX. törvény  szabályozza.   E  törvény   rendelkezései   alapján értelmezhető az Okjtv. 13. § f) pontja. Nemcsak a  13. §  c) és e) pontjában szabályozott, hanem más összeférhetetlenségi okok  esetén is  előfordulhat, hogy  az összeférhetetlenségi  helyzet  a  képviselő  tudomásától  és magatartásától  függetlenül   jön  létre.  Erre  tekintettel rendelkezik úgy  a 20.  § (1)  bekezdése, hogy  a  képviselő számára az  összeférhetetlenség megszüntetésére  nyitva álló határidő az  összeférhetetlenség fennállásának  a  képviselő tudomására jutásától  kezdődik.  A  jogállamiság  elvéből  a képviselői       összeférhetetlenségre        nézve       az összeférhetetlenség megszüntetésének  követelménye vezethető le. A  gazdálkodó szervezet  mindenkori tulajdoni arányainak nyomonkövethetősége  ehhez   képest  olyan   kérdés,   amely alkotmányossági problémának nem tekinthető.                             III. Az Alkotmánybíróság  megalapozottnak találta az Okjtv. 24. § (2)   bekezdés    második   mondatában    foglalt    előírás alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt. A 24.  § (2)  bekezdésének második mondata a következőképpen rendelkezik: "A 13.  §-ban meghatározott összeférhetetlenségi szabályokat a  jelenleg  mandátummal  rendelkező  képviselők  mandátumuk elnyerésekor fennálló  tisztségeinek vonatkozásában nem kell alkalmazni. " Indítványozók álláspontja  szerint ez a szabály az Alkotmány 70/A. §  (1)  bekezdését  sértő  módon  tesz  különbséget  a törvény  13.   §-a  alapján  összeférhetetlenségi  helyzetbe kerülő képviselők  között, aszerint,  hogy  mikor  szerezték mandátumukat. Az Alkotmánybíróság  már számos  határozatában értelmezte az Alkotmány 70/A.  §-ának (1) bekezdését. Kialakult gyakorlata szerint  az   Alkotmány  e   rendelkezését  a  jogegyenlőség általános  elvét   megfogalmazó  alkotmányi  követelményként értelmezte. Kimondta,  hogy az alkotmányi tilalom elsősorban az     alkotmányos      alapjogok     tekintetében      tett megkülönböztetésekre terjed  ki,  abban  az  esetben,  ha  a megkülönböztetés  nem   emberi   jog   vagy   alapvető   jog tekintetében     történt,      az     eltérő     szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az, az emberi méltósághoz való  jogot sérti.  Az  Alkotmánybíróság  eddigi gyakorlata   során    ez   utóbbi    körben   akkor   ítélte alkotmányellenesnek a  jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha  a   jogalkotó  önkényesen,  ésszerű  indok  nélkül  tett különbséget az  azonos szabályozási  kör alá vont jogalanyok között.  [ 9/1990.  (IV. 5.)  AB határozat,  ABH 1990, 48. ; 21/1990. (X.  4.) AB  határozat, ABH 1990, 77-78. ; 61/1992. (XI. 20.)  AB határozat,  ABH 1992, 280-282. ; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 203. stb. ] Az Okjtv.  20. §-a  úgy rendelkezik,  hogy az  országgyűlési képviselő a  mandátuma érvényességének megállapításától vagy az  összeférhetetlenségi   helyzet  keletkezésétől,  illetve annak a  képviselő tudomására  jutásától  számított  harminc napon belül  a vele  szemben  fennálló  összeférhetetlenségi okot  köteles  megszüntetni,  illetve  annak  megszüntetését kezdeményezni. Ennek  megtörténtéig  képviselői  jogait  nem gyakorolhatja és tiszteletdíjra sem jogosult. Ha a képviselő e  kötelezettségének  nem  tesz  eleget,  bármely  képviselő indítványára    az     Országgyűlés    -     a     Mentelmi, összeférhetetlenségi    és     mandátumvizsgáló    bizottság véleményének kikérése  után - tizenöt napon belül határoz az összeférhetetlenség kimondásáról. E  szabályok   alapján   azok   a   mandátummal   rendelkező képviselők,  akik   olyan  tisztséget   töltenek  be,  amely korábban   nem    minősült   a    képviselői   megbízatással összeférhetetlennek,  azonban   az  1997.   évi  V.  törvény hatálybalépésével  összeférhetetlenné   válik,   a   törvény hatálybalépésétől számított  30  napon  belül  kötelesek  az összeférhetetlenségi  helyzetet  megszüntetni.  Ez  alól  az általános  szabály   alól  teremt   kivételt  a  24.  §  (2) bekezdésének második  mondata, amely az Okjtv. 13. §-a által összeférhetetlennek  nyilvánított   gazdasági  pozíciókat  a mandátumuk   elnyerése    előtt   megszerzett   képviselőket mentesíti  az   összeférhetetlen  helyzet   megszüntetésének kötelezettsége alól.  Ennek eredményeként  az Okjtv.  13. §- ában    megállapított     összeférhetetlenségi     szabályok alkalmazása szempontjából  különbséget tesz  azon képviselők között, akik  a törvény  hatályba  lépésekor  e  rendelkezés alapján a  képviselői  jogállással  összeférhetetlenné  vált tisztséget   töltenek    be,   aszerint,   hogy   mandátumuk megszerzése előtt,  vagy azt követően nyerték-e el gazdasági pozíciójukat. Ezzel  azonos jogi  helyzetben levő jogalanyok között  különböztet,   mert  ugyanúgy  jogszerűen  vállalták gazdasági pozíciójukat  azok a képviselők, akik a mandátumuk elnyerése  után   kaptak   megbízást   a   13.   §   alapján összeférhetetlenné váló  gazdasági vezető  tisztségre,  mint azok, akiknek  a megbízatása  a mandátum  megszerzése  előtt keletkezett és megválasztásuk után fenntartották azokat. A  gazdasági   funkciójukat  mandátumuk   megszerzése  előtt elnyert képviselők preferálása - az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata    szerint     -    nem     tekinthető    pozitív diszkriminációnak sem,  mert a  megkülönböztetés mellett nem hozható fel a összeférhetetlenség rendeltetése szempontjából olyan  indok,   amely  alkotmányos   alapul  szolgálhatna  a megkülönböztetésre.  Az   Alkotmánybíróság  már   a  pozitív diszkrimináció alkotmányos  lehetőségét és  fogalmi  elemeit meghatározó   döntésében    megállapította,   hogy   pozitív diszkriminációt akkor  lehet alkalmazni,  ha "valamely  - az Alkotmányba nem  ütköző  -  társadalmi  cél,  vagy  valamely alkotmányos  jog   csakis  úgy  érvényesíthető,  hogy  [ a ] szűkebb értelemben  vett egyenlőség  nem valósítható  meg. " [ 9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 48. -49. ] A pozitív diszkrimináció alkalmazása a jogalkotó számára nem jelent feltétlen  szabadságot: alkalmazása  nem sértheti  az egyenlő   méltóságú    személyként    kezelés    alkotmányos követelményét, s  nem  ütközhet  az  Alkotmányban  pozitívan megfogalmazott alapjogokba sem.  ( ABH 1990, 49. ) Az  Alkotmánybíróság   később  is   megerősítette,  hogy  "a kivételt engedő  szabálynál a  hangsúly  a  funkcionalitáson van" [ 33/1993.   ( V. 28.  ) AB  határozat, ABH  1993, 247, 253. ] Az Alkotmánybíróság  1992 óta  követett  állandó  gyakorlata szerint " az Alkotmány 70/A. §-ában megfogalmazott tilalom - amennyiben a különbségtétel sérti az emberi méltósághoz való jogot - kiterjed az egész jogrendszerre", ide értve azokat a jogokat is,  amelyek nem  tartoznak az emberi jogok, illetve az alapvető  állampolgári jogok  közé.  [ 61/1992. (XI. 20.) AB határozat,  ABH 1992,  280, 281.  ] Ugyanez a határozat a pozitív diszkrimináció  tekintetében megállapította,  hogy a mentességek és  kedvezmények megállapításánál  a  jogalkotót széles  körű   mérlegelés  illeti   meg,   s   ennek   során érvényesíthet az Alkotmányból le nem vezetett célkitűzéseket is. Az Alkotmánybíróság azonban azt is kimondta, hogy bár ez utóbbi mérlegelés  célszerűségi vagy politikai felülbírálata nem tartozik  hatáskörébe, ekkor  is ellenőrizheti,  hogy "a jogalkotó mérlegelési  jogának gyakorlása során nem került-e ellentétbe az Alkotmány valamely rendelkezésével. " E  határozatot   követően  az  Alkotmánybíróság  más  mércét alkalmazott    az     alkotmányos     alapjogokat     érintő diszkriminációra ( a  szükségesség/arányosság tesztjét ) , s más mércét  arra az  esetre, ha a 70/A. §-ban megfogalmazott diszkrimináció-tilalmat az  alapjogokon kívüli egyéb jogokra terjesztette ki.  Itt akkor  állapít meg az Alkotmánybíróság alkotmányellenes       megkülönböztetést,        "ha       a megkülönböztetésnek  .  .  .  nincs  tárgyilagos  mérlegelés szerint   ésszerű   indoka,  vagyis  önkényes. " [  35/1994. (VI.24.) AB határozat, ABH 1994,  197. ]  Ez a mérce azonban ugyanaz,  mint  amit  az  Alkotmánybíróság  már  1990-ben  a pozitív diszkrimináció  alkotmányos alkalmazása korlátjaként megállapított:   az    önkényes,   ésszerű   indok   nélküli megkülönböztetés sérti  az emberi  méltóság alapjogát,  mert ilyen  esetben  a  törvényhozó  bizonyosan  nem  kezelte  az érintetteket azonos  méltóságú személyként,  s nem értékelte mindegyikük    szempontjait     azonos     körültekintéssel, figyelemmel és  méltányossággal.  Az  ilyen  szabályozás  "a pozitív   diszkrimináción    belül   is   alkotmányellenes". [ 1/1995. (II. 8.) AB határozat, ABH 1995, 31, 47. ] A  fentiek   szerint  nincs  jelentősége  annak,  hogy  azon képviselők kivétele  az összeférhetetlenségi törvény hatálya alól,   akik gazdasági  pozíciójukat korábban szerezték meg, mint   mandátumukat,   pozitív   diszkrimináció-e,      vagy egyszerűen nem  alapjogot érintő különbségtétel a képviselők között.  A  megkülönböztetés  alkotmányossága  elbírálásánál mindkét minősítés  esetén ugyanazt a mércét kell alkalmazni: van-e ésszerű, azaz nem önkényes indoka a különbségtételnek, különös tekintettel a törvény által elérni kívánt célra. Az Okjtv.  24. §  (2) bekezdésének  vitatott rendelkezésében foglalt eltérő szabályozásnak tárgyilagos mérlegelés szerint nincs ésszerű  indoka. A  törvény hatálybalépését megelőzően semmiféle gazdasági  összeférhetetlenségi tilalom  nem  állt fenn.    A     megkülönböztetésről    szóló     rendelkezést előterjesztője az  Országgyűlésben azzal  indokolta, hogy az összeférhetetlen gazdasági  pozíciók megszerzése  azoknál  a képviselőknél  hozható   kapcsolatba  e  minőségükkel,  akik ezekhez  a  gazdasági  állásokhoz  mandátumuk  elérése  után jutottak, míg  azoknál, akik  már  ilyen  gazdasági  állások birtokában lettek  képviselők, ez  az összefüggés  nem merül fel. Ez  az indokolás a törvény céljait tekintve - különösen "a   hatáskörök   és   hatalmi   pozíciók   koncentrálásának megakadályozása,   a   gazdasági   és   politikai   pozíciók összefonódásának megakadályozása,  továbbá a  nem  kívánatos érdekérvényesítés és befolyás megakadályozása" szempontjából - teljesen  irreleváns és ésszerűtlen; ezen kívül alapvetően félreérti  az   összeférhetetlenség   intézményét   is.   Az összeférhetetlenség lényege ugyanis az objektív állapot, nem pedig annak  keletkezése.  Mindazok  a  negatív  jelenségek, amelyeket    a     törvény    ki    akar    küszöbölni    az összeférhetetlennek  minősített  helyzetben  lévő  mindegyik képviselőnél  ugyanúgy   fennállnak,  teljesen   függetlenül attól, mikor  keletkezett az  összeférhetetlen  helyzet.  Az összeférhetetlenség   a   képviselő   tudomásán   kívül   és közreműködésétől függetlenül  is beállhat, vagy megszűnhet - például az állami tulajdon arányának változása következtében annál a vállalatnál,  amelynek a képviselő tisztségviselője. Az  előterjesztés   indokolása  még  az  összeférhetetlenség keletkezésére vonatkozó  saját érvelésén  belül is hibás: ha csak az  országgyűlési képviselő  gazdasági  pozíciószerzési lehetőségeiben látja  az összeférhetetlenség lényegét, akkor az összeférhetetlenségnek  azokra a  képviselőkre is ki kell terjednie, akik az előző parlamenti ciklusban, képviselőként jutottak   gazdasági    pozíciókba.   Végül   megjegyzi   az Alkotmánybíróság,  hogy   az  összeférhetetlenségi   törvény feladata   a    népszuverenitást   gyakorló    országgyűlési képviselők   közjogi   jogállása   egyik   fontos   elemének meghatározása; e  jogállás egységességének  megbontása  igen súlyos alkotmányos indokokat kívánna. Az Országgyűlés  döntési szabadsága  körébe  tartozik  annak eldöntése,   hogy   a   törvény   által   meghatározott   új összeférhetetlenségi  szabályok   alkalmazását   indokoltnak tartja-e a  törvény  hatálybalépésével  összeférhetetlenségi helyzetbe kerülő képviselőkre nézve vagy sem. Nem tekinthető alkotmányosnak azonban  az a  szabályozás,  amely  ugyanazon összeférhetetlenségi  szabályok   alkalmazása  szempontjából önkényesen tesz  különbséget  azonos  jogi  helyzetben  lévő képviselők között. Az 1997.  évi V.  törvény nem  tartalmaz visszaható  hatályú szabályozást, a  hatálybalépését megelőző  időre magatartási szabályokat nem  állapít meg.  A törvényből  a  képviselőkre nézve  csak   annak  hatálybalépését   követően   származnak kötelezettségek. Önmagában az a körülmény, hogy a képviselők másként cselekedhettek  volna, ha  előre láthatták  volna  a jogszabály  módosítását,   érvként   megfogalmazható   lenne minden, a képviselők jogállását érintő - az adott parlamenti cikluson belül hozott - jogszabály-módosítás esetében is. "A visszaható hatályú  jogalkotás tilalmának  ilyen kiterjesztő értelmezése alkotmányjogilag  indokolhatatlan. "  [ 55/1994. (XI. 10.) AB határozat, ABH 1994. 305. ] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Okjtv.   24.    §   (2)    bekezdésének   második    mondata alkotmányellenes, ezért azt megsemmisítette.                             IV. Indítványozók az  Alkotmány 59. § (1) bekezdésének sérelmére hivatkozással kérik az Okjtv. 18. -19. §-ainak és 22. §-ának megsemmisítését. Indítványukat  azzal  indokolják,  hogy  "e szabályok  a   magántitok  és  a  személyes  adatok  védelme fogalomkörébe tartozó  jogokat korlátoznak, olymódon, hogy a korlátozás   a    közélet   tisztasága    megóvásának    nem elkerülhetetlen  eszköze,   a   szabályozott   eljárás   nem szavatolja az  adatok valódiságát, s így a rendelkezések nem alkalmasak a  közhatalmat  gyakorlók,  a  politikai  közélet szereplői érdekeltségi viszonyainak átláthatóvá tételére. " Az Okjtv.  18. §-a  az országgyűlési  képviselők bejelentési kötelezettségét szabályozza a következő módon: "Az  országgyűlési   képviselő  az   Országgyűlés  elnökének köteles bejelenteni minden, összeférhetetlenség alá nem eső      a)  munkaviszonyát   és  munkavégzésre   irányuló   más jogviszonyát;      b)   önálló   vállalkozását,   gazdasági   társaságban, szövetkezetben, közhasznú  társaságban fennálló részesedését ( tagsági viszonyát ) ,  továbbá e  szervezetekben betöltött vezető tisztségviselői  megbízatását,  felügyelő  bizottsági tagságát;      c)   alapítványát,   alapítvány   kezelő   testületében fennálló tagságát,  társadalmi szervezetben fennálló tagsági viszonyát,  továbbá   e   szervezetek   jogszabályban   vagy alapszabályban meghatározott  legfelsőbb, valamint ügyintéző és képviseleti szervében betöltött tisztségét;      d) köztestületben    fennálló     tagságát,    valamint köztestület jogszabályban  vagy alapszabályban meghatározott legfelsőbb,  valamint  ügyintéző  és  képviseleti  szervében betöltött tisztségét;      e) az  a) -d)  pontokban  meghatározottakon  túlmenően, valamennyi -  a képviselői megbízatáson kívüli - rendszeres, valamint  az  egyhavi  képviselői  tiszteletdíjat  meghaladó mértékű eseti,  illetve évente  többszöri jövedelemmel  járó tevékenységét, szerződéses jogviszonyát;      f) az a) -e) pontokban meghatározott jövedelmét. " A  19.  §  vagyon-,  jövedelem-  és  gazdasági  érdekeltségi nyilatkozat   megtételére    kötelezi    az    országgyűlési képviselőt:      " (1)   A   képviselő   a   mandátuma   érvényességének megállapításától  számított   harminc  napon   belül,   majd megbízatásának megszűnésétől  számított harminc  napon belül köteles az  Országgyűlés elnökénél  az e  törvény 1.  és  2. számú melléklete  szerinti vagyon-,  jövedelem- és gazdasági érdekeltségi      nyilatkozatot       ( a      továbbiakban: vagyonnyilatkozatot )    tenni.     A    képviselő     saját nyilatkozatához csatolni  köteles a  vele közös háztartásban élő házas-  vagy élettársának,  valamint gyermekének  az  1. számú melléklet szerinti nyilatkozatát.       (2)  Vagyonnyilatkozat  elmulasztása  esetén  -  annak benyújtásáig -  a képviselő tiszteletdíjban nem részesülhet, képviselői jogait nem gyakorolhatja. A képviselői megbízatás megszűnése  után   kötelező  vagyonnyilatkozat  elmulasztása esetén   a    képviselő   a   korábbi   vagyonnyilatkozatban meghatározott vagyonösszeg alapulvételével késedelmi kamatot köteles fizetni.  Az Országgyűlés határozatban állapítja meg a vagyonnyilatkozat  elmulasztásának tényét,  és  azt,  hogy emiatt a  képviselő késedelmi  kamatot  köteles  fizetni  az államnak. A  határozatnak  arra  is  utalnia  kell,  hogy  a késedelmi  kamat   a  képviselő  megbízatásának  megszűnését követő  egy  év  leteltével  bíróság  által  végrehajthatóvá válik. A  késedelmi kamat  mértéke minden naptári nap után a felszámítás  időpontjában   érvényes   jegybanki   alapkamat kétszeresének 365-öd része. Ha a volt képviselő a megbízatás megszűnését követő  egy  éven  belül  még  nem  tett  meg  a vagyonnyilatkozatot, akkor az Országgyűlés a késedelmi kamat egy évre  kiszámított összegének  a  bírósági  végrehajtását köteles kérni.  A további  kamatfizetési kötelezettség ezzel megszűnik. " A 22. § pedig az adatkezelés szabályait határozza meg :      " (1)  A   vagyonnyilatkozatokat   és   a   bejelentési kötelezettség  alá   tartozó  tevékenységeket,  valamint  az összeférhetetlenséggel kapcsolatos  minden nyilvántartást az Országgyűlés     Mentelmi,      összeférhetetlenségi      és mandátumvizsgáló bizottsága vezeti. (2)   Az    e   törvény   1.   számú   melléklete   szerinti vagyonnyilatkozatba csak a Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló   bizottság    tagjai    tekinthetnek    be összeférhetetlenségi eljárás megindítása esetén. (3) Az  e törvény 2. számú melléklete szerinti nyilatkozatot az Országgyűlés elnöke nyilvánosságra hozza.       (4) A  nyilvántartásban szereplő  adatokat a képviselő záró  vagyonnyilatkozatának   megtételét  követő  30.  napon törölni kell. " Az  Alkotmány   59.  §   (1)  bekezdése   alapján  a  Magyar Köztársaságban  mindenkit   megillet  a   magántitok  és   a személyes adatok  védelméhez való  jog. Az  Alkotmánybíróság állandó gyakorlata  szerint  ezt  a  jogot  nem  hagyományos védelmi jogként,  hanem annak  aktív oldalát  is  figyelembe véve  információs  önrendelkezési  jogként  értelmezi.  Ezen értelmezés szerint  e  jog  tartalma  az,  hogy  mindenkinek szabadságában  áll  magántitkainak  és  személyes  adatainak feltárásáról és  felhasználásáról  rendelkezni.  A  vagyonra vonatkozó  adatok   az  ember   magánszférájába   tartoznak, magántitkot  képeznek  és  személyes  adatnak  minősülnek  a személyes  adatok   védelméről   és   a   közérdekű   adatok nyilvánosságáról  szóló   1992.  évi   LXIII.  törvény   ( a továbbiakban: Avtv. ) 2. § 1. pontja szerint is. A magántitok  és a  személyes  adatok  védelméhez  való  jog azonban nem  abszolút  jog,  tehát  törvény  elrendelheti  a magántitok és  a személyes adat kötelező kiszolgáltatását és előírhatja a  felhasználás módját  is.  A  magántitok  és  a személyes  adatok  védelméhez  való  jognak  ilyen  törvényi korlátozása  azonban   csak  abban  az  esetben  minősíthető alkotmányosnak, ha  az megfelel  az Alkotmányban az alapjogi korlátozásokkal   szemben    támasztott    követelményeknek. [ 20/1990. (X.  4.) AB  határozat, ABH  1990. 70.;  15/1991. (IV. 13.) AB határozat, ABH 1991. 41, 43.; 21/1993. (IV. 2.) AB határozat,  ABH 1993.  175, 176.;  60/1994. (XII. 24.) AB határozat, ABH 1994. 354, 355.  ] Az indítványozók  által vitatott  szabályok  a  képviselőket megillető személyi  adatok védelméhez való jog szempontjából két, egymástól  eltérő mértékű  korlátozást tartalmaznak.  A 18.   és   19.   §-ok   bejelentési   és   nyilatkozattételi kötelezettséget, adatszolgáltatási kötelezettséget írnak elő a képviselők  magánszférájába  tartozó,  személyes  adatokra nézve. A 22.  § (2)  bekezdése pedig  előírja a vagyonnyilatkozat - törvény  2.   számú  melléklete   szerinti   -   kivonatának nyilvánosságra  hozatalát.   Azaz  a   képviselőnek  ezek  a kivonatban szereplő  személyes adatai a közérdekű adatokéhoz hasonló jogi  elbírálás alá  esnek. Ezen adatok tekintetében az adatszolgáltatási  kötelezettség előírásánál erőteljesebb korlátozás alá esik a személyes adatok védelméhez való jog. A bejelentési  és a  nyilatkozattételi  kötelezettségnek  az összeférhetetlenségen   túlmutató    rendeltetése   van.   A képviselők számára  előírt adatszolgáltatási kötelezettség a képviselő  vagyoni,  jövedelmi  viszonyainak  átláthatóságát hivatott   biztosítani.   A   mandátum   keletkezésekor   és megszűnésekor tett vagyonnyilatkozat, valamint a bejelentési kötelezettség     teljesítése      teszi     lehetővé     az összeférhetetlenségi szabályok  betartásának, valamint annak az ellenőrzését,  hogy a  képviselő e  pozícióját  nem  arra használja-e fel,  hogy  meg  nem  engedett  anyagi  előnyhöz jusson, vagy családját ilyen előnyhöz juttassa. Az  Alkotmány   nem  állít   követelményeket   a   gazdasági összeférhetetlenség   szabályozásának    mélysége,   szigora tekintetében. Az Országgyűlés mérlegelési jogkörébe tartozik annak  eldöntése,   hogy  a   törvényi  célok  érvényesítése érdekében milyen  mértékű adatszolgáltatási  kötelezettséget ír elő.  Nagy döntési szabadsággal rendelkezik atekintetben, hogy adott  politikai körülmények  között  milyen  mértékben ítéli   korlátozhatónak   saját   ügyében   az   információs önrendelkezési jogot,  hogy a  képviselőn kívül, a képviselő mely  családtagjaira   terjeszti  ki   a  nyilatkozat-tételi kötelezettséget és  mely vagyoni,  jövedelmi és érdekeltségi adatokat von be az adatszolgáltatási kötelezettség körébe. Az Alkotmánybíróság  úgy ítélte meg, hogy az Okjtv. 18. -19. §-a a  törvény céljaival  - különösen  a képviselők  vagyoni jövedelmi viszonyai átláthatóságának és ellenőrizhetőségének biztosításával  -   összhangban,  e  célok  megvalósításához szükséges   mértékben    és    arányosan    korlátozza    az adatszolgáltatási  kötelezettség   körébe  bevont  személyek információs önrendelkezési jogát. Nem megalapozott  indítványozóknak az  az érvelése sem, hogy mivel az  Okjtv. nem szabályozza az adatkezelés rendjét, nem biztosított  a   képviselők  által  szolgáltatott  személyes adatok védelme. Az Okjtv  22. § (1) bekezdése alapján a vagyonnyilatkozatok, a  bejelentési   kötelezettség   alá   eső   tevékenységekre vonatkozó, valamint  az  összeférhetetlenséggel  kapcsolatos más  nyilvántartások   vezetése,   a   képviselők   személyi adatainak  kezelése   a  Mentelmi,  összeférhetetlenségi  és mandátumvizsgáló   bizottság   feladata.   A   bizottság   e tevékenységére vonatkoznak  az Avtv.  -nek a személyi adatok kezelésére vonatkozó szabályai. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Okjtv. 18.  -19. §-ai  által  a  képviselők  számára  előírt adatszolgáltatási kötelezettség  nem tekinthető  a személyes adatok    védelméhez     fűződő     jog     alkotmányellenes korlátozásának. Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a vagyonnyilatkozat kivonat   nyilvánosságra    hozatalát   elrendelő   törvényi rendelkezéssel  kapcsolatosan   sem   állapítható   meg   az Alkotmány 59. § (1) bekezdésének sérelme. 60/1994. (XII.  24.) AB határozatában az Alkotmánybíróság az Alkotmány 61.  §-ában szabályozott  információszabadság és a személyes  adatok   védelméhez  való   jog  egymáshoz   való viszonyának elemzése  nyomán kifejtette, hogy "a közhatalmat gyakorlók vagy  politikai közszereplést  vállalók esetében a személyeknek - különösen a választópolgároknak - a közérdekű adatok  megismeréséhez  fűződő  joga  elsőbbséget  élvez  az előbbiek  olyan   személyes  adatainak   védelméhez  képest, amelyek köztevékenységük  és annak  megítélése szempontjából jelentősek  lehetnek.   Az  e  körbe  eső  személyes  adatok megismerhetőségére nem  csupán  az  állami  és  a  politikai közélet informált  megvitatása érdekében  van szükség, hanem az állami  szervek helyes  megítéléséhez  és  a  működésükbe vetett bizalom megalapozásához is. " [ ABH 1994. 355. ] A  22.   §   (3)   bekezdése   nem   a   teljes   képviselői vagyonnyilatkozat,   hanem   csak   a   törvény   2.   számú mellékletében szabályozott  kivonat nyilvánosságra hozatalát rendeli el.  Ez a  kivonat a képviselő vagyonának mértékére, valamint gazdasági  érdekeltségei  körére  vonatkozó,  olyan korlátozott  információkat   tartalmaz,  amelyek  alapján  a képviselő vagyoni  helyzete, vagyoni  helyzetének  változása megítélhető. A  képviselőknek  ezek  a  vagyoni  adatai  olyan  személyes adatnak minősülnek,  amelyek a  képviselő köztevékenységének megítélése    szempontjából    jelentőséggel    bírnak.    A vagyonnyilatkozat  kivonatának   nyilvánosságra  hozatala  a választópolgárok  számára   átláthatóvá  és  ellenőrizhetővé teszi a  képviselők vagyoni  és érdekeltségi  viszonyait  és ezáltal eszköze  a  képviselők  -  és  rajtuk  keresztül  az Országgyűlés     -     tevékenységébe     vetett     bizalom megerősítésének. A képviselők  tevékenységének  átláthatósága  és  tájékozott megítélése  szempontjából   nem  minősül   szükségtelen   és aránytalan alapjogi  korlátozásnak  az,  hogy  a  törvényben meghatározott   adatokra    nézve   a    közérdekű    adatok nyilvánosságának alkotmányos elve érvényesül. Indítványozók e  rendelkezések alkotmányellenessége  mellett azzal is  érvelnek, hogy  mivel a  szabályozott eljárás  nem nyújt biztosítékot  az adatok valódiságára, a bejelentési és vagyonnyilatkozat-tételi  kötelezettség   az  elérni  kívánt alkotmányos   cél    elérésére   alkalmatlan   eszközök.   A bejelentési  és   a  nyilatkozattételi  forma  kétségtelenül lehetővé teszi  hamis adatok közlését.  Ez azonban nem teszi alkalmatlanná  az   adatszolgáltatás  alkotmányos  céljainak elérésére ezeket  az intézményeket.  Ha  a  képviselő  ellen összeférhetetlenségi    eljárás     indul,    a    Mentelmi, összeférhetetlenségi   és    mandátumvizsgáló   bizottságnak módjában   áll   ellenőrizni   az   adatok   valósságát.   A szolgáltatott adatok  valódiságának legfontosabb biztosítéka a képviselő  érdekeltsége abban,  hogy  valós  információkat adjon vagyoni  helyzetéről, mert ez szolgálja biztonságát és szavahihetőségét.  A   valóságnak  meg   nem  felelő  adatok szolgáltatása esetén,  ennek a  ténynek a  nyilvánosság  elé tárása  jelentősen   befolyásolja  a  választópolgároknak  a képviselőről    alkotott    értékítéletét,    a    képviselő tevékenységének  a   közvélemény  által   történő  hátrányos megítéléséhez vezet. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Okjtv. 18. -19. §-a, valamint 22. §-a nem sérti a képviselők számára az  Alkotmány 59.  §  (1)  bekezdésében  biztosított személyes adatok védelméhez való jogot.                      Dr. Sólyom László                  az Alkotmánybíróság elnöke                        Dr. Ádám Antal                        alkotmánybíró                       Dr. Holló András                     előadó alkotmánybíró        Dr. Kilényi Géza             Dr. Lábady Tamás        alkotmánybíró                   alkotmánybíró      Dr. Szabó András           Dr. Tersztyánszky Ödön         alkotmánybíró                  alkotmánybíró       Dr. Vörös Imre                Dr. Zlinszky János        alkotmánybíró                   alkotmánybíró Dr. Kilényi Géza alkotmánybíró különvéleménye A határozat  egyéb rendelkezéseivel  egyetértve a  24. § (2) bekezdésének megsemmisítésére  irányuló rendelkezés  ellen - értelemszerűen az  indokolás  ahhoz  kapcsolódó  részére  is kiterjedő érvénnyel - különvéleményt jelentek be. Különvéleményem indokoltságát  az adja, hogy nem pusztán egy -  valljuk   meg  őszintén:  nem  kardinális  jelentőségű  - törvényi rendelkezés megsemmisítéséről van szó, hanem messze többről: az  Alkotmánybíróságnak az  Alkotmány 70/A.  §  (1) bekezdéséhez való  viszonyáról és  ezen keresztül a testület szerepfelfogásáról, amely utóbbival kapcsolatban nem először - és vélhetően nem is utoljára - írok különvéleményt. A határozat indokolása helyesen és a testület hagyományaihoz híven, széleskörű  összefüggésrendszerbe ágyazva, egészen az 1990-es   alkotmánybírósági    határozatokig    visszanyúlva igyekszik alátámasztani  a rendelkező  rész vitatott részét. Lényegében ugyanezt  teszem  én  is,  csupán  -  törekvéseim szerint -  még szélesebb  alapokra építve  és  bemutatva  az Alkotmánybíróság  gyakorlatának   differenciáltságát,  finom belső disztinkcióit. Az Alkotmány  70/A. §-a  az alaptörvénynek  az indítványozók által   leggyakrabban    hivatkozott   rendelkezése.   Ezzel magyarázható, hogy  az Alkotmánybíróság  sokszor és  sokféle nézőpontból foglalkozott  ezzel a  szabállyal, nem egyszerre és egy  csapásra alakult  ki a  testületnek a  70/A.  §  (1) bekezdéséhez   való   viszonya,   hanem   bizonyos   kezdeti alapvetések évről-évre - esetenként határozatról határozatra - gazdagodtak,  s testületi  döntések hosszú  sorozat nyomán jött  létre  az  a  nézetrendszer,  amelyet  a  testület  az alaptörvény hivatkozott rendelkezésére felépített. Az  évek  folyamán  a  70/A.  §  (1)  bekezdésére  alapozott indítványokban négy  tipikusnak mondható  - s a maga nemében rendkívül veszélyes  - téveszme  bukkant fel,  amelyektől az Alkotmánybíróság  -   nem  egyszer   hosszas   belső   viták eredményeként - kategorikusan elhatárolta magát. a) Az  első  téveszme  a  szűklátókörű  szöveghez  kötöttség jegyében akként fogalmazódott meg, hogy mivel az Alkotmány a személyek között  "bármifajta különbségtételt  tilt", a  jog köteles mindenfajta  különbségtételt mellőzni,  a  személyek között ténylegesen  meglévő olyan  különbségekre  sem  lehet tekintettel, mint  pl. az  életkor, a  meghatározott  nemhez való  tartozás,  a  rokkantság  vagy  egyéb  okból  fennálló munkaképességcsökkenés stb.  Az Alkotmánybíróság határozatok egész sorában  mutatott rá  ennek a mechanikus egyenlősítést ( azonos     elbánást )      követelő     álláspontnak     a tarthatatlanságára,   rámutatva:   a   jog   tulajdonképpeni társadalmi rendeltetésével  kerülne szembe,  ha a  személyek között ténylegesen  meglévő különbségeket  mindig és  minden vonatkozásban  figyelmen   kívül  hagyná.   Ez  ugyanis  oda vezetne, hogy szociális segélyre vagy más állami támogatásra egyaránt alanyi  joga lenne  a valóban szükséget szenvedőnek és annak  a személynek,  akinek pl.  havi félmillió forintos jövedelme van.  Az azután  már egészen  más kérdés,  hogy  a különbségtétel létjogosultságát  és főként  alkotmányosságát csak a  konkrét szabályozás tekintetében lehet megítélni; az életkor szerinti  különbségtétel pl.  alkotmányellenes lehet polgári  jogi   jogalanyiságnál,  de  egyáltalán  nem  az  a büntetőjogi    felelősség     szabályozásánál     vagy     a választójogosultság megállapításánál.   ( 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 282. ) b) A  másik téveszme  az volt, hogy a diszkrimináció tilalma kizárólag  "az   emberi  és   állampolgári  jogok"   körében irányadó, míg  az  e  körbe  nem  tartozó  jogok  esetén  az Alkotmány 70/A.  §-ának (1) bekezdése nem köti a jogalkotót. Eme  gondolatmenet  jegyében  könnyen  el  lehetne  jutni  a szegregáció     alkotmányossá     nyilvánításához,     annak kimondásával, hogy  mivel  a  gépkocsival  való  parkoláshoz avagy az italfogyasztáshoz való jog nem tartozik az alapvető jogok körébe,  alkotmányossági szempontból nem kifogásolható bizonyos  etnikai   kisebbséghez  tartozók   számára   külön parkolóhely  kijelölése,  illetőleg  az  említett  személyek kitiltása  bizonyos   szórakozóhelyekről.  Éppen   ezért  az Alkotmánybíróság elvi  jelentőséggel mutatott  rá,  hogy  az alaptörvény 70/A.  §-ának  (1)  bekezdésében  megfogalmazott tilalom  az   emberi  méltósághoz  való  jog  közvetítésével irányadó az  egész jogrendszerre.   ( 61/1992. (XI.  20.) AB határozat ABH 1992, 280. ) c)  Felmerült  olyan  felfogás  is,  hogy  a  diszkrimináció tilalma csak a hátrányos megkülönböztetésre irányadó, míg az általános szabálytól  kedvező irányban  való eltérés esetén, azaz az  általános szabály  hatály alá  tartozókon belül egy szűkebb    csoport     számára    kedvezményes     elbírálás elrendelésénél  vagy  lehetővé  tételénél  teljes  mértékben szabad keze  van a  jogalkotónak. Az  Alkotmánybíróság kellő alappal mutatott rá: az alaptörvény hivatkozott rendelkezése - és  az  Alkotmánybíróság  alkotmányossági  felülvizsgálati jogköre -  mind a  diszkriminációra, mind  az u. n. "pozitív diszkriminációra"   kiterjed.     ( Az   utóbbi    kifejezés nyelvészeti   torzszülemény   ugyan,   de   mivel   a   jogi szakzsargonban elfogadottá  vált és  az Alkotmánybíróság  is átvette, a továbbiakban magam is használom. ) Az már egészen más kérdés  és a  későbbiekben ez kerül majd különvéleményem középpontjába, hogy  a testület két, egymástól nagymértékben különböző tesztet alakított ki a diszkrimináció és a pozitív diszkrimináció   alkotmányosságának    elbírálására   nézve. ( 26/1991. (V. 20.) AB határozat ABH 1991, 70, 71.; 9/1990,. (IV. 25.)  AB   határozat  ABH   1990,  46,  48.  ; 56/1995. (IX.15.) AB határozat ABH 1995, 260, 270. ) d) Időről-időre  felbukkan olyan  nézet  is,  amely  szerint annyira szoros  tartalmi összefüggés  van az Alkotmány 70/A. §-ának  (1)   és  (3)   bekezdése  között,  hogy  a  pozitív diszkrimináció    alkalmazásának     egyetlen    elfogadható alkotmányos indoka  lehet, az  tudniillik, ha a kedvezményes elbánás   valamely    esélyegyenlőtlenség    kiküszöbölésére irányul. Az  Alkotmánybíróság a  legcsekélyebb mértékben sem azonosult azonban  e felfogással,  éppen ellenkezőleg: egész sor  határozatában   ismerte  el  a  pozitív  diszkrimináció alkotmányos létjogosultságát  olyan esetben,  amikor szó sem volt semmiféle  esélyegyenlőtlenségről, hanem  az  állam  az említett  szabályozás  révén  valamely  -  általa  fontosnak tartott és  alkotmányossági szempontból  nem kifogásolható - gazdaságpolitikai  vagy   társadalompolitikai  cél  elérését kívánta elősegíteni  vagy megkönnyíteni.   ( 424/B/1994.  AB határozat  ABH  1995,  692-698.  ;  61/1992.  (XI.  20.)  AB határozat ABH 1992, 280, 281. ) Eme vázlatos  áttekintés után  rátérve már  most a  vitatott rendelkezésre, mindenekelőtt  arra  szeretnék  visszautalni: szeretném   hangsúlyozni:    az   Alkotmánybíróság   állandó gyakorlata az  alaptörvény 70/A.  §  (1)  bekezdése  kapcsán kétféle   tesztet    alakított   ki:   egy   szigorúbbat   a diszkrimináció, s  egy lényegesen kevésbé szigorút a pozitív diszkrimináció alkotmányosságának megítélésére. E helyen az előbbivel azért nem szükséges foglalkoznom, mert a megsemmisített rendelkezés normatani szempontból a pozitív diszkrimináció iskolapéldája. Az    országgyűlési    képviselők    összeférhetetlenségének szabályozásánál megítélésem  szerint a  törvényalkotó három, kodifikációs   és   alkotmányossági   szempontból   egyaránt "tiszta" megoldási mód közül választhatott volna. Kiindulhatott  volna  abból,  hogy  az  összeférhetetlenségi szabályoknak a  parlamenti ciklus  tartalma  alatt  ex  nunc hatályú megváltoztatása  - amelyre  nem most került sor első ízben -  ha  nem  is  alkotmánysértő,  de  egy  demokratikus jogállamban kevéssé  ildomos, mivel  szélsőséges  esetben  a parlamenti erőviszonyok  jelentős "átrajzolását"  is magával hozhatja. Erre  figyelemmel dönthetett  volna úgy,  hogy  az újonnan  konstruált   összeférhetetlenségi   okok   csak   a legközelebbi parlamenti ciklus kezdetétől jutnak érvényre. Lényegében hasonló  megfontolásból, de  a jogbiztonságot  és ezen  belül   a  szerzett  jogok  tiszteletben  tartását  is figyelembe véve a törvényalkotó rendelkezhetett volna akként is,  hogy   az  új  összeférhetetlenségi  szabályok  azonnal hatályba lépnek  ugyan, de  csak a  törvény kihirdetése után keletkező összeférhetetlenségi esetekre nézve. Végül vezethette  volna a  törvényalkotót az  a szempont is, hogy a  közélet tisztaságának biztosítását helyezi előtérbe, ezért  az   új  összeférhetetlenségi   szabályokat   azonnal hatályba lépteti,  méghozzá  a  törvény  hatályba  lépésének napján   fennálló    valamennyi   összeférhetetlenségre   is kiterjedő érvénnyel,  tekintet nélkül az összeférhetetlenség keletkezési időpontjára. A törvényalkotó  - vélhetően  gondos megfontolás  után - egy negyedik,   valójában    kompromisszumos   megoldási   módot választott, amikor  főszabályként úgy  rendelkezett, hogy az 1997. évi  IV. törvény  a kihirdetésétől számított 30. napon lép  hatályba.  Ehhez  képest  az  érintett  képviselők  egy csoportját az  általános szabályhoz  képest  kedvezményezett helyzetbe hozta az a rendelkezés, amelynek értelmében "a 13. §-ban  meghatározott   összeférhetetlenségi  szabályokat   a jelenleg  mandátummal   rendelkező   képviselők   mandátumuk elnyerésekor fennálló  tisztségeinek vonatkozásában nem kell alkalmazni. " Az Alkotmánybíróságra  - egyebek  mellett - annak elbírálása hárult, hogy  az újonnan  megállapított összeférhetetlenségi szabályok  által   érintett  képviselők   csoportján   belül alkalmazott iménti  különbségtétel  alkotmányellenes-e  vagy sem. Az Alkotmánybíróság  - mint az közismert - precedensbíróság, ami azt  jelenti, hogy az egyszer kimondott jogelvek magát a testületet is kötik, mindaddig, amíg azoktól kifejezetten el nem határolódik  és ki  nem nyilvánítja,  hogy a jövőben más elvi alapról kiindulva végzi ítélkező tevékenységét. Az  ismertetett  konkrét  kérdés  szempontjából  meghatározó fontosságúnak tartom  a 721/B/1995.  AB  határozatot,  amely elvi jelentőséggel  mondotta ki  a következőket:  "az  új  - különösképpen  a   jogviszonyokat  jelentősen   módosító   - jogszabályok  megalkotása   során  többnyire  mellőzhetetlen feladat, hogy  a jogszabályi  hatályváltozások időszakára  a jogalkotó  rendezze   a   korábbi   és   az   új   szabályok alkalmazhatóságának kérdéseit. . . A  jogalkotó   nagyfokú  szabadsággal  rendelkezik  abban  a vonatkozásban, hogy  valamely új  jogszabályban  biztosított jog érvényesíthetőségének kezdetét mely időponttól kezdődően állapítja meg.  A  hatály  idejének  meghatározása  annyiban vethet fel  alkotmányossági kérdést, amennyiben az Alkotmány 70/A. §-ba  ütköző, a  személyek faj,  szín,    nem,  nyelv, vallás, vélemény,  származás, születési  vagy egyéb  helyzet szerinti hátrányos megkülönböztetésre vezet, vagy amennyiben visszamenőleges  hatállyal   állapít  meg  kötelezettséget". ( ABH 1995, 799. ) Jómagam   annak   idején   is   egyetértettem   az   idézett megállapítással, s  ez a  véleményem időközben egy jottányit sem  változott.  Ahhoz  mindössze  annyit  fűzök  hozzá:  ha valamely   új    jogszabályban   biztosított    alanyi   jog érvényesíthetőségének kezdő  időpontja  meghatározásánál  "a jogalkotó  nagyfokú   szabadsággal   rendelkezik",   ugyanez hatványozottan áll  az új  kötelezettség,  megszorítás  vagy jogtól való  megfosztás  eseteire,  főként  olyankor,  ha  a jogalkotó  hosszabb   ideje  fennálló   és   stabilizálódott életviszonyba avatkozik be az érintettekre hátrányos módon. A törvényalkotó  többnyire  érzi  is  az  e  tekintetben  rá nehezedő   fokozott    felelősséget,    ezért    a    magyar jogrendszerben számtalan  példa található arra, hogy újonnan megállapított  szigorítást  vagy  követelményt  a  jogalkotó fokozatosan, lépcsőzetesen,  késleltetett módon, illetőleg a szerzett jogok  vagy stabilizálódott életviszonyok lehetőség szerinti kíméletével vezet be. Álljon itt néhány példa ennek bizonyítására! A közoktatásról  szóló 1993.  évi LXXIX.  törvény 124. § (4) bekezdésének  d )   pontja  szerint   "az  általános  iskola nyolcadik évfolyamának  elvégzéséről kiállított bizonyítvány utoljára azoknak a tanulóknak tanúsít alapfokú végzettséget, akik  az  1998/99.  tanévben  fejezik  be  tanulmányaikat  a nyolcadik évfolyamon". Ugyanezen  (12)   bekezdés  eszerint:   "ha  a   nem  magyar állampolgár a  (11) bekezdésben  foglaltak szerint megkezdte középiskolai tanulmányait,  és nem  fizetett térítési  díjat vagy tandíjat, tanulmányait a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel fejezheti be". A felsőoktatásról  szóló 1993. évi LXXX. törvény 123. §-ának (1) bekezdése  szerint "a  3.  §  (1)  bekezdés  d )  pontja tekintetében  az   e  törvény   hatálybalépését   megelőzően kinevezett egyetemi  tanárokat habilitáltnak kell tekinteni, és habilitáló  egyetemnek azt  az egyetemet  kell tekinteni, amelyre őket  kinevezték". A  példákat  vég  nélkül  lehetne sorolni. Az  sem megy ritkaságszámba, hogy a törvényalkotó a hatálybaléptetés késleltetését  a  potenciálisan  érintettek csoportján belüli  pozitív diszkrimináció segítségével oldja meg. Erre a legjobb példa az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 55. §-a. A  pozitív   diszkrimináció  alkotmányosságának  megítélését illetően az  Alkotmánybíróság immár  "klasszikus",  -  azóta számtalanszor idézett  és  mindmáig  irányadó  -  döntése  a 61/1992.  ( XI.  20. )  AB határozat.  Ebben a testület elvi jelentőséggel mutatott rá a következőkre: "A mentességek és kedvezmények meghatározásánál a jogalkotót széles körű  mérlegelési jog  illeti meg.  Ennek  gyakorlása során  tekintettel   lehet  bizonyos,   az  Alkotmányban  is nevesített jogra  - pl.  az egészséges  környezethez vagy  a szociális  biztonsághoz  való  jogra  -  de  ezen  túlmenően érvényre  juttathat   az  Alkotmányból  közvetlenül  le  nem vezethető,     esetenként      rövid     távra      irányadó gazdaságpolitikai,    életszínvonal-politikai    és    egyéb célkitűzéseket.  Ekként   tehát,   noha   a   jogalkotót   a mentességek és  kedvezmények megállapításánál  is követik az Alkotmányban  meghatározott   jogi  korlátok,  a  jogalkotói mérlegelésnél nem a jogi, hanem az egyéb szempontok játsszák a  meghatározó   szerepet,  s  ebből  eredően  az  esetleges helytelen,  a   társadalom  érdekeivel  ellentétes  tartalmú mérlegelés is  elsődlegesen politikai  felelősséget von maga után. A kifejtettekből következik, hogy a kedvezményekre vonatkozó jogszabályi  rendelkezések  alkotmányossági  felülvizsgálata során  az   Alkotmánybíróság  hatáskörébe   kizárólag  annak ellenőrzése  tartozik:   a  jogalkotó   mérlegelési  jogának gyakorlása  során   nem  került-e  ellentétbe  az  Alkotmány valamely rendelkezésével, s az Alkotmánybíróság nem jogosult a jogalkotói mérlegelés célszerűségi - pl. gazdaságpolitikai - szempontú  felülbírálatára.  "  ( 61/1992.  (XI.  20.)  AB határozat, ABH 1992, 281. ) Az  Okjtv.   24.  §-ának  (2)  bekezdését  az  idézett  elvi alapvetés fényében lehet és kell vizsgálni. Az Alkotmánybíróság  most elfogadott  határozata szerint  "a gazdasági funkciójukat  mandátumuk megszerzése előtt elnyert képviselők  preferálása   -  az   Alkotmánybíróság   állandó gyakorlata    szerint     -    nem     tekinthető    pozitív diszkriminációnak sem,  mert a  megkülönböztetés mellett nem hozható  fel   olyan   indok,   amely   alkotmányos   alapul szolgálhatna a  megkülönböztetésre. "  A határozat egyébként arra  hivatkozással  minősíti  önkényesnek  az  Országgyűlés döntését, mivel "önmagában az a körülmény, hogy a képviselők másként cselekedhettek  volna, ha  előre láthatták  volna  a jogszabály  módosítását,   érvként   megfogalmazható   lenne minden, a képviselők jogállását érintő - az adott parlamenti cikluson belül hozott - jogszabály-módosítás esetében is. " Annyi kétségtelenül  igaz: mivel az Alkotmány 20. §-ának (5) bekezdésében  meghatározott  összeférhetetlenségi  okok  nem alkotnak  zárt  rendszert,  a  hivatkozott  bekezdés  utolsó mondatában foglalt  felhatalmazás folytán  a  képviselőségen kívül más tisztséget is betöltő vagy más kereső foglalkozást is folytató  képviselők  feje  fölött  Damoklész  kardjaként lebegett  annak   lehetősége,  hogy   az   Országgyűlés   az Alkotmányban lévő  felsorolást további  összeférhetetlenségi esetekkel egészíti  ki. Az  új jogi  szabályozás tartalma  - miként  ezt  a  törvényjavaslat  körüli  hosszadalmas  viták ékesen bizonyítják - teljességgel kiszámíthatatlan volt. Ilyen körülmények  között az eldöntendő kérdés mindössze az, vajon  az   érintett  képviselők   a  jövőbeli,   esetleges, kiszámíthatatlan    tartalmú    és    hatálybalépésű    jogi szabályzásból   eredően   azonos   mértékű   bizonytalansági kockázatot vállaltak-e,  avagy kockázatvállalásuk mértékében kimutatható-e  valamilyen  különbség.  Erre  a  kérdésre  az Alkotmánybíróság csak  akkor képes  helyes választ  adni, ha önmagára is  vonatkoztatja az  önmaga által  kialakított ama tesztet, amelynek értelmében "a jognak mindenkit egyenlőként ( egyenlő méltóságú  személyként ) kell  kezelnie,  azaz  az emberi  méltóság   alapjogán  nem   eshet   csorba,   azonos tisztelettel  és   körültekintéssel,  az  egyéni  szempontok azonos mértékű  figyelembe vételével kell a jogosultságok és kedvezmények  elosztásának   szempontjait  meghatározni.   " ( 9/1990. (IV.  25.) AB  határozat, ABH  1990, 46.  , 48.  ; 1419/B/1995. AB határozat, ABH 1996, 593. ) Jómagam   az    ismertetett   teszt    alapján   az   alábbi következtetésre jutottam: Rendkívül nagy,  nem csupán  saját  magára,  hanem  családja életszínvonalára  is   kiható   kockázatot   vállal   az   a képviselőjelölt,  aki   az  összeférhetetlenség  bizonytalan időpontú   és    tartalmú   jogi   szabályozásának   várható bekövetkezése  mellett   úgy  vállalja  a  választáson  való megmérettetést, hogy nem tudja: akár egyéni  választókerületben, akár listán megválasztják-e vagy sem, pártja milyen  eredményt ér  el a  választások során ( mivel ettől  függ   a  parlamenti  tisztségekből  való  részesedés mértéke ) , a  választásokat   követően   mennyi   lesz   a   képviselői tiszteletdíj ( az alapdíjat, a tisztségek után járó pótdíjat és az egyéb járandóságokat is figyelembe véve, mivel az erre vonatkozó    jogi     szabályozás    változása    épp    úgy kiszámíthatatlan, mint  az  összeférhetetlenségre  vonatkozó szabályozásé ) , megválasztják-e valamilyen  tisztségre ( pl. az Országgyűlés tisztségviselőjévé, bizottsági  taggá  vagy  vezetővé  avagy frakcióvezetővé vagy frakcióvezető-helyettessé ) . A   vázolt   tényezőktől   függően   ugyanis   a   képviselő tiszteletdíjának mértéke kétszeres, sőt háromszoros eltérést is mutathat. Ezen túlmenően olyan helyzet is előállhat, hogy a  képviselő   -  épp   országgyűlési  tisztségei   miatt  - gyakorlatilag    képtelen     tovább    folytatni    korábbi jövedelemszerző  tevékenységét,  s  ezért  két  dolog  közül választhat: vagy  nyomban a  választásokat követően  cserben hagyja pártját és választóit ( amit lelkiismeretes ember nem igen tesz ) ,  vagy mind ő, mind családja beéri a korábbinál lényegesen szerényebb  életkörülményekkel. Mindez  azért áll szoros  összefüggésben  az  összeférhetetlenséggel,  mert  a képviselőjelölt sem  azt nem  tudja: meglévő  tisztsége vagy jövedelmező     foglalkozása      a     későbbiek      során összeférhetetlennek   minősül-e,   sem   pedig   azt,   hogy megválasztása   esetén    mekkora   összegű   tiszteletdíjra számíthat,  s   e  tiszteletdíj   milyen   mértékben   képes ellensúlyozni  az   esetleg  összeférhetetlennek   bizonyuló gazdasági vagy  egyéb tisztség  feladása folytán bekövetkező jövedelem-kiesést.  A   parlamenti   demokráciának   azonban képviselőkre van  szüksége, s ez az adott körülmények között csak   úgy   érhető   el,   ha   akadnak   olyan,   közéleti elkötelezettségű  személyek,  akik  vállalják  a  többszörös bizonytalansági tényezőkből fakadó kockázatot. Az ismertetett  kockázatvállalásnál  összehasonlíthatatlanul kisebb annak  a képviselőnek  a  kockázatvállalása,  aki  az összes iménti  kérdésre tudja  már a választ, s akinek pl. a parlamenti ciklus  vége felé kínálnak fel valamely gazdasági tisztséget. Amennyiben  tehát   a   törvényalkotó   a   kockázatvállalás mértékében kimutatható  jelentős különbségre  tekintettel  - alapos megfontolás  után -  úgy  döntött,  hogy  az  újonnan megállapított    összeférhetetlenségi    okokra    vonatkozó rendelkezések hatálybaléptetésénél  pozitív  diszkriminációt alkalmaz, e  döntése nem  csupán  nem  önkényes,  de  épp  e szabályozási  mód   felel  meg   az  Alkotmánybíróság  által támasztott, s az imént idézett követelménynek. Ez okból  a törvény  most  megsemmisített  rendelkezése  nem alkotmányellenes,    s    teljes    összhangban    áll    az Alkotmánybíróság korábbi határozataival.                                             Dr. Kilényi Géza                                                alkotmánybíró Csatlakozom a  különvéleménynek az  alkotmányossági mércéről szóló megállapításaihoz és az ebből levont következtetéshez. Budapest, 1997. április 29.                                             Dr. Szabó András                                                alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	The provisions of the conflict-of-interest amendment to the Law on "Regulating the Legal Status of the Members of Parliament"
Number of the Decision: .	30/1997. (IV. 29.)
Date of the decision: .	04/29/1997
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1997-1-004?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
.