English
Hungarian
Ügyszám:
.
1557/B/1992
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 21/1994. (IV. 16.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1994/117
.
A döntés kelte: Budapest, 04/12/1994
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
      utólagos vizsgálatára benyújtott indítványok tárgyában - dr.
      Tersztyánszky Ödön  és  dr.  Zlinszky  János  alkotmánybírák
      párhuzamos indokolásával - meghozta a következő

                             határozatot :

      Az   Alkotmánybíróság    megállapítja,   hogy    a    közúti
      közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 19. § (2) bekezdése
      alkotmányellenes,  ezért   azt  e   határozatnak  a   Magyar
      Közlönyben való közzététele napjával megsemmisíti.

      Az Alkotmánybíróság  a közúti  közlekedési szolgáltatásokról
      és a  közúti járművek üzembentartásáról szóló 89/1988. (XII.
      20.) MT  rendelet 5/A.  § (2)  bekezdése és  az 5/B.  §  (2)
      bekezdése a  ) pontja,  továbbá a  személytaxi  szolgáltatás
      végzésének egyes  feltételeiről szóló 21/1992. (X. 27.) KHVM
      rendelet 2.  §-a alkotmányellenességének  megállapítása és a
      rendelkezések megsemmisítése  iránt benyújtott indítványokat
      elutasítja.

      Az Alkotmánybíróság  ezt a  határozatát a  Magyar Közlönyben
      közzéteszi.
                                 Indokolás

                                     I.

        A közúti  közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 19. § (2)
        bekezdését az  1992. évi LXXVIII. törvény 1. § (2) bekezdése
        módosította; a  közúti közlekedési  szolgáltatásokról  és  a
        közúti járművek  üzembentartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.)
        MT rendeletet  pedig a  142/1992. (X.  27.)  kormányrendelet
        5/A.  és  5/B.  §-okkal  egészítette  ki.  Az  indítványozók
        szerint a  módosított törvény 19. § (2) bekezdése, továbbá a
        kiegészített rendelet  5/A. § (2) bekezdése és az 5/B. § (2)
        bekezdése, továbbá  a 21/1992. (X. 27.) KHVM rendelet 2. §-a
        az Alkotmánynak  a vállalkozás  jogát és a gazdasági verseny
        szabadságát elismerő  9. § (2) bekezdésével, továbbá 70/A. ,
        70/B. és  70/C. §-ával  ellentétes,  ezért  e  rendelkezések
        alkotmányellenességének  megállapítását  és  megsemmisítését
        kérték.   Az   egyik   indítványozó   szerint   a   rendelet
        alkotmányellenes azért  is, mert mindazokon a helyeken sérti
        az egyesülési  jogról szóló  1989. évi  II. törvényt, ahol a
        szakmai     érdekképviseleti      "szerv"-eket,     előzetes
        hozzájárulásuk nélkül,  kötelezi a rendeletben meghatározott
        feladatok ellátására.

                                    II.

        A közúti  közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 19. § (2)
        bekezdése szerint  a személygépkocsival  végzett közforgalmú
        személyszállítás (a továbbiakban : személytaxi szolgáltatás)
        céljára  használt  járművek  számát  a  település,  Budapest
        területén a  fővárosi önkormányzat  képviselő-testülete -  a
        szakmai érdekképviseletek  véleményének kikérését követően -
        rendelettel korlátozhatja.

        A közúti  közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek
        üzembentartásáról     szóló      142/1992.     (X.      27.)
        kormányrendelettel  kiegészített   89/1988.  (XII.  20.)  MT
        rendelet ( a továbbiakban: R. ) 5/A. § (2) bekezdése szerint
        a taxiengedély  iránti kérelem  benyújtásánál igazolni kell,
        hogy a  jogi személy,  a jogi  személyiség nélküli gazdasági
        társaság vagy  egyéni vállalkozó  taxigépkocsinként százezer
        forint összegű  vagyoni biztosítékkal  rendelkezik,  amelyet
        kizárólag az  utasok -  más módon nem fedezett - kártérítési
        igényének kielégítésére használhat fel. A vagyoni biztosíték
        pénzintézetnél lekötött  és elkülönítetten  kezelt  pénzbeni
        betét, bankgarancia,  vagy  szakmai  érdekképviseleti  szerv
        készfizető kezesi  nyilatkozata  lehet.  A  R.  5/B.  §  (2)
        bekezdése  értelmében   taxiengedély  annak   adható,   aki,
        illetőleg akinek tagja vagy alkalmazottja

        a) megfelel  a rendeletben foglalt személyi feltételeknek és
        a rendelet  mellékletében meghatározott  vizsga-,  illetőleg
        szaktanfolyami kötelezettségének eredményesen eleget tett;

        b)  olyan   járművel   rendelkezik,   amelyet   a   területi
        közlekedési  felügyelet  személytaxi-szolgáltatás  végzésére
        igazolólap kiadásával alkalmasnak minősített.

        A  21/1992.  (X.  27.)  KHVM  rendelet  2.  §-a  e  minősítő
        vizsgálat részletes szabályait tartalmazza.

        A R.  5/B. §  (2) bekezdésében  írt  feltételeket  teljesítő
        kérelmező részére  a  taxiengedélyt  az  illetékes  területi
        közlekedési felügyeletnek  - további  mérlegelés nélkül - ki
        kell adnia.  A közlekedési,  hírközlési és vízügyi miniszter
        tájékoztatása   szerint    az   engedélyek   kiadása   ennek
        megfelelően történik.

                                    III.

        Az Alkotmány 9. § (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság
        elismeri és  támogatja a  vállakozás jogát  és  a  gazdasági
        verseny szabadságát.

        Az Alkotmány  70/A. §-a  szerint  a  Magyar  Köztársaság  az
        emberi  és   állampolgári  jogokat   különbségtétel   nélkül
        biztosítja  mindenki  számára.  Az  Alkotmány  70/B.  §  (1)
        bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaságban mindenkinek
        joga van  a  munkához,  a  munka  és  a  foglalkozás  szabad
        megválasztásához.  A   70/C.   §   (1)   bekezdése   szerint
        mindenkinek joga  van ahhoz,  hogy gazdasági  és  társadalmi
        érdekeinek  védelme  céljából  másokkal  együtt  szervezetet
        alakítson, vagy ahhoz csatlakozzék.

                                    IV.

        1. Az  Alkotmány preambuluma és a 9. § (1) bekezdése szerint
        Magyarország gazdasága piacgazdaság ( kell legyen ) . A 9. §
        (2) bekezdése  kimondja, hogy  a Magyar Köztársaság elismeri
        és támogatja a vállakozás jogát és a verseny szabadságát.

        A piacgazdaság  közvetlen jellemzőjeként  az Alkotmány  csak
        annyit tartalmaz,  hogy benne a köztulajdon és magántulajdon
        egyenjogú  és  egyenlő  védelemben  részesül.  Az  Alkotmány
        egyébként nem  kötelezi el  magát a  piacgazdaság  semmilyen
        tartalmi modellje  mellett. Az  Alkotmánybíróság a  33/1993.
        (V. 28.)  AB határozat  indokolásában  kifejtette,  hogy  az
        Alkotmány   -    a   piacgazdaság    deklarálásán   túl    -
        gazdaságpolitikailag semleges.  Az  Alkotmányból  az  állami
        beavatkozás  nagysága,  ereje,  még  kevésbé  annak  tilalma
        közvetlenül nem vezethető le.  ( ABK 1993. május, 239. )

        Az Alkotmánybíróság ezért elvontan, általános ismérvvel csak
        a szélső  esetekre korlátozottan határozhatja meg az "állami
        beavatkozás" kritikus  nagyságát, amelynek túllépése már - a
        piacgazdaság  sérelme   miatt  -   alkotmányellenes.  Az   a
        beavatkozás   minősíthető    így,   amely    fogalmilag   és
        nyilvánvalóan  kizárná  a  piacgazdaság  létét;  például  az
        általános   államosítás   és   a   szigorú   tervgazdálkodás
        bevezetése. A  "piacgazdaság" ugyanezen  korlátok között jön
        számításba a "gazdasági rendszert" leíró illetve meghatározó
        jogok és  intézmények értelmezésénél is. Ezek: a tulajdonhoz
        való jog,  a köztulajdon  és  magántulajdon  egyenlősége;  a
        vállalkozás joga, a versenyszabadság; az állami tulajdon; az
        állami   vállalatok    és   a   szövetkezetek   illetve   az
        önkormányzatok  tulajdoni  önállósága  -  a  munkához  és  a
        foglalkozásválasztáshoz   való    jog;    az    érdekvédelmi
        szervezkedés joga; a szabad mozgáshoz és letelepedéshez való
        jog -  végül a  diszkrimináció tilalma  és végső  esetre  az
        emberi  méltósághoz   való   jogból   levezetett   általános
        személyiségi jog.   (  9-14, 70/B, 70/C, 58, 70/A, 54. § ) .

        Mindez nem  zárja ki,  hogy a  piacgazdaság mint alkotmányos
        feladat  éppen   a  korábbi   rendszerből  fennmaradt,  vele
        összeegyeztethetetlen        intézmények        lebontásának
        alkotmányossági értékelésekor  szerepet  játsszon.    (  Ld.
        például a kárpótlási ügyeket. )

        Az  ilyen  szélső  eseteken  túl  azonban  a  "piacgazdaság"
        irreleváns   minden    alkotmányossági    vizsgálatnál.    A
        piacgazdasághoz senkinek  sincs joga, vagyis nem minősíthető
        alapjogként; a  piacgazdaság sérelmére  hivatkozva semmilyen
        alapjog sérelmének alkotmányellenessége nem dönthető el. Nem
        lehet egy  beavatkozás alkotmányosságát attól függővé tenni,
        hogy a  korlátozás a  piacgazdaság  kiépítését  szolgálja-e.
        Változó    kormányok     változó    gazdasági     helyzetben
        gazdaságpolitikájukat    szabadon     alakítják,    szabadon
        liberalizálnak vagy  szigorítják az  irányítást, amíg csak a
        "piacgazdaságot" nyilvánvalóan  lehetetlenné nem  teszik.  A
        liberalizmus örök  dilemmája, hogy  mikor szabad  ( kell ) a
        szabadságot önmaga  ellen védeni.  Igaz, hogy  a szabad piac
        korlátozásainak  is   a  szabad   piac   fenntartását   kell
        szolgálniuk, de egyrészt nincs alkotmányos ismérv arra, hogy
        mikor fordul  e cél  visszájára, másrészt  - és  főleg -  az
        adott gazdaságpolitika  szerint  más-más  az  ideális  piaci
        szabadság,   s   a   törvényhozó   elképzelését   erről   az
        Alkotmánybíróság nem  helyettesítheti a sajátjával.  ( Abban
        a  kérdésben   érvényesítheti  az   Alkotmánybíróság   saját
        véleményét,  hogy   mi  teszi   a   piacgazdaságot   végképp
        lehetetlenné.  )   Végül  pedig  alkotmányos  lehet  a  piac
        korlátozása  a   piac   szabadságától   teljesen   független
        alapjogok   és    alkotmányos   érdekek    miatt   is:   pl.
        környezetvédelmi,  egészségügyi,   vagy   éppen   honvédelmi
        okokból.   Ugyanakkor   e   tétel   megfordítva   is   igaz:
        alkotmányellenes lehet  a piacnak  -  a  piac  szabadságától
        ugyancsak teljesen  független  -  olyan  korlátozása,  amely
        valamely alapjogot sért.

        A piacgazdasággal  mint alkotmányos  feladattal  és  mint  a
        gazdasági  rend   alkotmányos   jellemzőjével   kapcsolatban
        egyetlen, de  lényeges szempontból hasonló a helyzet, mint a
        jogállamisággal:   az    Alkotmány    hatálybalépésével    a
        piacgazdaság alkotmányjogilag ténnyé vált és program maradt.
        Ténnyé  vált,   amennyiben  az   Alkotmány  erejénél   fogva
        hatályosultak  mindazon  jogok  és  intézmények,  amelyek  a
        piacgazdaság működéséhez  szükségesek: az (egyenlően védett)
        tulajdon,   a    vállalkozás   joga  stb,   lásd   fenn.   A
        piacgazdaság  fenntartása   és  védelme   egyben  folyamatos
        alkotmányos  feladat   is,  amelyet   egyrészt  a  gazdasági
        versenynek az  Alkotmányban is  előírt  "támogatásával",  de
        mindenek  előtt   az  egyes  alapjogok  érvényesítésével  és
        védelmével lehet  és kell  az államnak megvalósítania. Ennek
        az alapjogvédelemnek  viszont megvan  a maga  módszertana és
        megvannak  a   maga  ismérvei  (  Pl.  a  tulajdonkorlátozás
        "átmenetisége", mint  az arányosság  egyik összetevője,  már
        valódi alkotmányossági mérce. Ez az Alkotmánybíróság állandó
        gyakorlata: ABH 1991, 22, 27; 1992, 95; 126, 129. )

        2. "A  gazdasági verseny  szabadsága" szintén  nem  alapjog,
        hanem a  piacgazdaság olyan  feltétele, amelynek meglétét és
        működését  biztosítani  az  Alkotmány  9.  §  (2)  bekezdése
        értelmében az  államnak is  feladata.    A  versenyszabadság
        állami   "elismerése    és   támogatása"    megköveteli    a
        vállalkozáshoz való jog és a piacgazdasághoz szükséges többi
        -   az    1.   pontban   felsorolt   -   alapjog   objektiv,
        intézményvédelmi oldalának  kiépítését.  Elsősorban  ezeknek
        alapjogoknak az érvényesítése és védelme által valósul meg a
        szabad verseny,  amelynek -  a piacgazdasághoz  hasonlóan  -
        külön alkotmányossági mércéje nincs.

        3. A  vállalkozás joga  ( 9. § (2) bekezdés ) viszont valódi
        alapjog.

        Az 54/1993. (X. 13.) AB határozat szerint "a vállakozás joga
        a  foglalkozás   szabad  megválasztásához  való  alkotmányos
        alapjog (  70/B. §  (1) bekezdés  ) egyik  aspektusa,  annak
        egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása". "Senkinek
        nincs alanyi  joga meghatározott  foglalkozással kapcsolatos
        vállalkozás, sem pedig ennek adott vállakozási jogi formában
        való gyakorlásához.  A vállakozás  joga annyit  jelent -  de
        annyit alkotmányos  követelményként feltétlenül  -  hogy  az
        állam  ne   akadályozza  meg,   ne  tegye   lehetetlenné   a
        vállalkozóvá válást. " ( ABK 1993. október, 397. )

        A  munkához   való  jogtól   mint  alanyi  jogtól  meg  kell
        különböztetni a  munkához való jogot mint szociális jogot, s
        különösen annak  intézményi oldalát,  az állam  kötelességét
        megfelelő foglalkoztatáspolitikára, munkahelyteremtésre stb.
        A jelen  ügyre ez  az oldal  éppúgy  nem  tartozik,  mint  a
        vállakozás  jogából   az  államra   háruló  kötelezettségek.
        Másrészt nincs  annak sem  semmi alkotmányos  indoka, hogy a
        munkához való  alanyi jogot  csakis a munkaviszony keretében
        végzett munkára szűkítsük.

        Az alanyi jogi értelemben vett munkához való jog, a munka és
        a foglalkozás szabad megválasztásához való jog ( 70/B. § ) ,
        illetőleg  a   vállalkozás  joga  (  9.  §  )  között  nincs
        hierarchikus viszony.  A munkához  való jogot  is  úgy  kell
        értelmezni,  hogy  abba  mindenfajta  foglalkozás,  hivatás,
        "munka"   megválasztásának   és   gyakorlásának   szabadsága
        beletartozik. Ehhez  képest mind  az egyik  aspektus, ti.  a
        választási szabadság külön megnevezése a 70/B. §-ban, mind a
        vállalkozás  kiemelése  a  9.  §-ban  csupán  ismétlés  vagy
        részletező  rendelkezés.   Munka,  foglalkozás,  vállalkozás
        alanyi alapjogként nem különbözik egymástól.

        4.  A  munkához  (  foglalkozáshoz,  vállalkozáshoz  )  való
        alapjog a  szabadságjogokhoz hasonló  védelemben részesül az
        állami beavatkozások  és korlátozások  ellen. E korlátozások
        alkotmányossága azonban  más-más mérce  alapján  minősítendő
        aszerint, hogy  a foglalkozás  gyakorlását vagy annak szabad
        megválasztását korlátozza-e  az állam, s az utóbbin belül is
        különbözik  a   megítélés  az  adott  foglalkozásba  kerülés
        szubjektiv  illetve   az  objektiv   korlátokhoz   kötésének
        megfelelően.     (  A   vizsgált  ügyben   például  a  taxis
        vállalkozás gyakorlását  korlátozzák a  kaucióra és  az autó
        állapotára, vizsgáztatására stb. vonatkozó előírások; alanyi
        korlát a  vizsgakötelezettség; tárgyi,  azaz  a  vállalkozni
        kívánó személyi tulajdonságaitól teljesen független korlát a
        kiadható engedélyek számának meghatározása. )

        A munkához  ( foglalkozáshoz, vállalkozáshoz ) való jogot az
        veszélyezteti  a  legsúlyosabban,  ha  az  ember  az  illető
        tevékenységtől el  van zárva,  azt nem  választhatja. Ha nem
        lenne ez  a jog  nevesítve, az  általános  személyiségi  jog
        sérelme alapján  lehetne érvényesíteni.  Az Alkotmánybíróság
        már   korábban    feltétlen    alkotmányos    követelménynek
        minősítette,  hogy   az  állam   ne  tegye   lehetetlenné  a
        vállakozóvá válást.   (  ABK 1993.  október, 397. ) Az egyes
        foglalkozásokra tárgyi  ismérvek alapján  bevezetett numerus
        clausus  éppen  ezt  teszi:  ha  a  létszám  betelt,  minden
        személyi tulajdonságtól  függetlenül, lehetetlenné  teszi az
        adott  foglalkozás   választását.  Az  ilyen  tárgyi  korlát
        alkotmányosságát,   elsősorban   annak   szükségességét   és
        elkerülhetetlenségét,  azt,  hogy  a  korlátozás  valóban  a
        legenyhébb eszköz-e az adott cél elérésére, a legszigorúbban
        kell vizsgálni.

        A szubjektiv  feltételek előírása  is a választási szabadság
        korlátozása. Ezek  teljesítése azonban  elvileg  mindenkinek
        nyitva áll  ( ha  nem, akkor  a korlát  objektiv ) . Ezért a
        jogalkotó  mozgástere  némileg  nagyobb,  mint  az  objektiv
        korlátozásnál. Végül  a foglalkozás  gyakorlásának  korlátai
        jórészt szakmailag és célszerűségi szempontokból indokoltak,
        alapjogi problémát határesetekben okoznak.

        A tárgyi  korlátok megítélésénél figyelemmel kell lenni arra
        is, hogy mivel itt alapjog teljes elvonásáról van szó, ez az
        eszköz nem  alkalmazható versenyszabályozásra. Különösen nem
        szolgálhat a  numerus clausus a szükségletek megtervezésére.
        Egy ettól  függő engedélyezési  rendszer ugyanis  valóban  a
        terv- és nem a piacgazdaság eszköze. Ugyancsak nem elégséges
        indok a  zárt létszám bevezetéséhez semmiféle más igazgatási
        feladat megkönnyítése  ( mint  a taxiknál  a forgalmi  káosz
        veszélyének növekedése a túl sok kocsi miatt, standok hiánya
        stb ) .

                                     V.

        1. A  támadott jogszabályok alkotmányossági vizsgálata során
        egyrészt különbséget kell tenni a munkához ( foglalkozáshoz,
        vállakozáshoz   )    való   alapjog    különböző   szempontú
        korlátozásai között;  másrészt az alapjogkorlátozást elvileg
        igazoló ok  meglétét konkrétan,  azaz a  vizsgált jogszabály
        személyi, tárgyi  és  időbeli  hatálya  körében  bizonyítani
        kell.

        2. A  támadott jogszabályok  közül a  R 5/A.  §-a (  vagyoni
        biztosíték előírása  ) és  az 5/B.  § b  ) pontja  ( a jármű
        alkalmasságának   hatósági   igazolása   )   a   foglalkozás
        gyakorlásának feltételeit  írja elő.  A R 5/B. § a ) pontja,
        valamint a  szintén kifogásolt  1. melléklet  I. fejezet 1/B
        pontja, továbbá  a 21/1992.  (X. 27.) KHVM rendelet 2. §-a a
        foglalkozás  szabad   megválasztásának  alanyi  korlátozását
        tartalmazza ( tanfolyam- és vizsgakötelezettség ) . Az 1988.
        évi I.  törvény 19.  § (2)  bekezdése viszont  a foglalkozás
        szabad  megválasztásának   tárgyi  korlátozását  tartalmazza
        azzal,  hogy   felhatalmazza  az  önkormányzatokat  a  taxik
        számának rendelettel való korlátozására.

        A  háromféle   korlátozás  alkotmányosságát  az  I.  pontban
        kifejtettek szerint  más-más, egyre  szigorúbb mércével kell
        elbírálni.      Az   alkotmányosság   értékelésének   vázolt
        módszertana   szerint    a   szükségesség    és   arányosság
        kritériumait lehet  lazítani vagy szigorítani attól függően,
        hogy a  vállalkozáshoz való  jog milyen fajta korlátozásáról
        van szó.

        3. Mind  a kaució, mind a taxik fokozott műszaki ellenőrzése
        az ipar  jellegével és  a fogyasztók  védelmével indokolható
        korlátozása   a   foglalkozás   gyakorlásának.   A   műszaki
        követelmények  teljesítése   a  fogyasztóvédelemmel   is,  a
        minimális  szolgáltatási   szinvonal   megkövetelésével   is
        arányos, és  ahhoz szükségesnek  mondható korlátozás. A 100.
        000 Ft.  vagyoni biztosíték a R. szerint az utasok más módon
        meg  nem  térülő  kárának  fedezetéül  szolgál.  A  kötelező
        felelősségbiztosítás  akkor   is  megtéríti  a  kárt,  ha  a
        károkozó a  díjat nem fizette. A bírói gyakorlat a biztosító
        által  megtérítendő  károk  körét  kiterjesztően  értelmezi.
        Ennek ellenére  számos olyan kár érheti a taxi utasát, amely
        nem tartozik  a kötelező  biztosítás  kockázati  körébe.  Az
        ilyen  károk   fedezésére  a   vagyoni  biztosíték   letétbe
        helyezése   szükséges,   és   nagyságát   tekintve   arányos
        korlátozása   a    foglalkozás   gyakorlásának.   Ezért   az
        Alkotmánybíróság az indítványt e vonatkozásban elutasította.

        4.  A   vizsgák  megkövetelése   elvileg  mindig   szükséges
        feltétele lehet egy foglalkozási ágba kerülésnek, hacsak nem
        tökéletesen  szakképzetlen   segédmunkáról  van  szó  -  bár
        munkavédelmi vizsga még ott is előírható. A taxis ipar külön
        szakképzettséget nem  igényel, de  gyakorlásához a gépjármű-
        vezetési engedélyen felül megkövetelhetők további ismeretek.
        Az illetékes  szakhatóságnak széles  mérlegelési  lehetősége
        van arra,  hogy milyen  szintű és körű ismereteket ír elő az
        engedély kiadásához.  A vizsgaanyag minősítése mindaddig nem
        alkotmányossági kérdés,  amíg a  vizsga  -  például  túlzott
        követelményei, vagy  a képesítés  céljával való  összefüggés
        nyilvánvaló   hiánya    miatt   -   a   foglalkozás   szabad
        megválasztását   szükségtelenül    és    aránytalanul    nem
        korlátozzza. Az Alkotmánybíróság áttekintette az oktatási és
        vizsgaanyagot, és  megállapította, hogy  az nem  értékelhető
        ilyen korlátozásnak.

        5. Az  1992. évi  LXXVIII. törvény 1. § (2) bekezdése, amely
        az 1988. évi I. törvény 19. §-át módosította, a foglalkozási
        szabadság  objektiv   korlátját  tartalmazza:  a  települési
        önkormányzatok   illetékességi    területükön    rendelettel
        korlátozhatják  a   taxik  számát.   Noha  a   taxik  és   a
        vállalkozások száma  nem azonos,  mert egy  vállalkozó  több
        taxit üzemeltethet,  illetve egy  taxit több  vállalkozó  is
        használhat, a  taxik számának  korlátozása  nyilvánvalóan  a
        vállalkozások számának korlátozását eredményezi.

        Ez a rendelkezés több okból alkotmányellenes.

        a )  Az Alkotmánybíróság  nem talált olyan alkotmányos jogot
        vagy érdeket,  amely a foglalkozás megválasztásához való jog
        objektiv   korlátozását    a   taxis    ipar    tekintetében
        szükségszerűvé  és  arányossá  tette  volna.  Különösen  nem
        elégítik ki  az alapjogkorlátozás alkotmányos követelményeit
        a  jogalkotó   által   indokolásul   felhozott   érvek.   "A
        szolgáltatói oldal  nem kívánatos  bővülése, a  szolgáltatás
        színvonalának  csökkenése,   magas  árszint  kialakulása,  a
        vállakozók jelentős részének gazdasági ellehetetlenülése, az
        adók és  köztartozások befizetésének  elmaradása";  mindezek
        "kiküszöbölése  és  a  fogyasztók  érdekeinek  védelme  -  a
        taxipiac önszabályozó  mechanizmusának hiányában  -  tudatos
        beavatkozást igényel"  - írta  a közlekedési,  hírközlési és
        vízügyi miniszter.  Ez a  "beavatkozás"  azonban  nem  lehet
        alkotmányos  alapjog   lényeges  tartalmának  megsértése.  A
        vállalkozás  jogának  korlátozása  numerus  claususszal  nem
        alkotmányos  versenyszabályozási   eszköz,   nem   lehet   a
        szolgáltatás  színvonalának  emelésére  és  még  kevésbé  az
        adóbehajtás pótlására  használni. A  taxipiac  anomáliáit  -
        erőszakos  helyfoglalást,  versenytársak  kiszorítását  stb.
        más, igazgatási  intézkedésekkel lehet  és  kell  megoldani.
        (Pl. a  köztartozások befizetését  is inkább  a  kötelező és
        nyugtát adó  taxióra előírásával,  semmint a  szakmába lépés
        korlátozásával kell  biztosítani,  mint  ahogy  ezt  meg  is
        tették. )  Az igazgatás  saját munkáját  nem könnyítheti  az
        alapjogok ilyen korlátozása árán.

        b)  Alkotmányellenes  az  önkormányzatokat  létszámkorlátozó
        rendelet kiadására  felhatalmazó törvényi rendelkezés amiatt
        is, mert  a felhatalmazás a korlátozás semmilyen szempontját
        nem tartalmazza.   (  Ez  a  helyzet  logikus  következménye
        annak, hogy  a korlátozásnak  nincs is  alkotmányos alapja -
        ld. a  ) pont.  ) Alapjog  közvetlen és jelentős korlátozása
        csak  törvényben  történhet.    (  64/1991.  (XII.  17.)  AB
        határozat, ABH 1991, 300. ) Biankó felhatalmazást adni ilyen
        korlátozásra     az      önkormányzati     rendeletalkotónak
        alkotmányosan kizárt. Ezért az Alkotmánybíróság az 1988. évi
        I. törvénynek  az  1992.  évi  LXXVIII.  törvény  1.  §  (2)
        bekezdésével    módosított     19.    §    (2)    bekezdését
        megsemmisítette.

                                    VI.

        Az  Alkotmány   70/C.   §   (1)   bekezdésében   biztosított
        szervezetalakítási jog és a támadott jogszabályokban a taxis
        érdekképviseleteknek biztosított  véleményezési jogok között
        között  semmiféle  alkotmányossági  szempontból  értékelhető
        összefüggés nincs.  Ugyancsak nem  vet  fel  alkotmányossági
        kérdést a  jogszabályok  kifogásolt  szóhasználata,  sem  az
        egyesülési jog,  sem a vállakozáshoz való jog szempontjából.
        A  "szakmai   érdekképviselet"  illetőleg   "  (  szakmai  )
        érdekképviseleti szerv" megjelölésből ugyanis nem következik
        sem az,  hogy ezek  a szervek  nem az egyesülési jog alapján
        alakult  szervezetek  lennének,  sem  az,  hogy  "céhekként"
        piackorlátozó   szabályzatokat    készíthetnének.   Az   sem
        alkotmányossági   kérdés,    hogy    a    jogszabályok    az
        érdekképviseleti szerveket  nem  sorolják  fel.    Ezért  az
        Alkotmánybíróság   az    indítványokat    e    vonatkozásban
        elutasította.
                               Dr. Sólyom László
                              előadó alkotmánybíró
                           az Alkotmánybíróság elnöke

                  Dr. Ádám Antal             Dr. Kilényi Géza
                    alkotmánybíró             alkotmánybíró

                   Dr. Lábady Tamás         Dr. Schmidt Péter
                     alkotmánybíró            alkotmánybíró


                  Dr. Szabó András        Dr. Tersztyánszky Ödön
                   alkotmánybíró               alkotmánybíró

                  Dr. Vörös Imre            Dr. Zlinszky János
                    alkotmánybíró              alkotmánybíró
          Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          A  határozat   rendelkezéseivel  érdemben   egyetértek.   Az
          alkotmányellenesség   megállapítása   tekintetében   azonban
          részben eltérő indokolást tartok helyesnek.

          Egyetértek az  indokolás  elméleti  megalapozására  irányuló
          fejtegetésekkel. A  munkához, foglalkozáshoz, vállalkozáshoz
          való alapjog  - utóbbinak  alanya lehet  jogi személy,  jogi
          személyiséggel  nem   rendelkező  gazdasági  társaság  is  -
          közvetlen  és   jelentős  korlátozása   alkotmányosan   csak
          törvényben történhet.  A korlátozás  jellegének és  mérvének
          minősítése  illetve  súlyozása  alkotmányossági  szempontból
          attól függ,  hogy az  mennyire érinti  a vállalkozáshoz való
          hozzáférést,  elsősorban   olyan  szabályozási  ok  folytán,
          amelyre a  jogosultnak nincs befolyása ( objektív korlát ) .

          Kevésbé  szigorú   megítélés  alá   esik,  ha   a  korlátozó
          feltételek a  választást megnehezítik ugyan, de teljesítésük
          elvileg bárkinek nyitva áll ( szubjektív korlát ) .

          A  foglalkozás   gyakorlásának  korlátozó   feltételei   még
          objektív voltukban  is csak  szélsőséges esetben  sértik  az
          alkotmányos alapjogot.

          Az  elbírált  ügyben  olyan  vállalkozási  jogról  van  szó,
          amelyet jogszabály  hatósági  engedélyhez  köt  és  mind  az
          engedély  megszerzését,  fenntartását,  mind  a  tevékenység
          gyakorlását viszonylag  szigorú feltételhez  köti. A  közúti
          közlekedés, a  közúti  közlekedési  szolgáltatások  alapvető
          feltételeinek, a résztvevők jogainak és kötelezettségeinek a
          biztonsági és  környezetvédelmi követelményekkel összhangban
          való szabályozásáról  törvény  és  kormányrendelet  szól.  A
          szolgáltatások    közül     a    közúti     közforgalmi    -
          személygépkocsival       végzett      -     személyszállítás
          ( taxiszolgáltatás )  engedélyhez kötött (R 5/A. § (1) bek.)
          Az engedélyezés  jogszabályi előfeltételeit  -  az  érintett
          területen  forgalomba   állítható  taxigépkocsik  keretszám-
          korlátozását  kivéve  -  a  vállalkozás  alapjogának  elvben
          minden alanya teljesítheti.

          Egyetértek a  határozat indokolásának azzal a részével, hogy
          a  vizsgált  szubjektív  korlátok  az  elbírált  esetben  az
          alapjogot nem sértik (R 5/A. § (2-3) bek., 5/B. § (2) bek.).

          Az R  a taxivállalkozás  gyakorlását is  feltételekhez  köti
          illetve korlátozza  ( 5,  7-9, 11,  12, 17, 24, 25. § ) . Az
          engedélyt területi  hatóság területi  hatállyal adja  meg: a
          működési területen kívül utas nem vehető fel, tehát az adott
          vállalkozás piaca eleve ( objektíve ) korlátozott.

          Az Alkotmánybíróságnak  e szabályozási  struktúrában kellett
          állást  foglalnia   abban  a   kérdésben,   hogy   a   helyi
          taxigépkocsi     keretszám-meghatározás     az     ugyancsak
          meghatározott területre  szóló vállalkozást  közvetlenül  és
          jelentősen,   illetőleg   szükségtelenül   és   aránytalanul
          korlátozza-e.

          Az Alkotmány  a  jogosult  által  választott  vagy  éppen  a
          számára kedvező  helyre illetve piacra a vállalkozáshoz való
          hozzáférést nem  garantálja. Az R szabályai pedig nem zárják
          ki, hogy  a taxivállalkozó  ( jelölt  ) az  eredetileg - pl.
          lakhelyéhez közel  - választott  területen kívűl  kérjen  és
          kapjon engedélyt, ha a forgalomba állítható taxik keretszáma
          amott már kimerült.

          Egyetértek  azzal,   hogy  az   önkormányzatokat   a   taxik
          tekintetében     létszámkorlátozó     rendelet     kiadására
          felhatalmazó törvényi  rendelkezés amiatt  alkotmányellenes,
          mert a  felhatalmazás a korlátozás semmilyen szempontját nem
          tartalmazza.  Az  ilyen  felhatalmazás  alapján  kibocsátott
          rendeletek törvényessége nem ellenőrizhető.

          Nem értek  egyet azonban azzal, hogy az 1988. évi I. törvény
          19.  §   (2)  bekezdése   azért  alkotmányellenes,   mert  a
          vállalkozás jogát a taxik számának korlátozása már önmagában
          sérti.

          A  törvény   a  közúti  közlekedéshez  fűződő  jogi  érdekek
          védelmére  hivatott.   A   személyfuvarozás,   mint   közúti
          közlekedési  szolgáltatás  közforgalmú  üzem.  A  kifogásolt
          rendelkezésnek  a   szabályozási  környezet  elemzése  útján
          feltárt értelme  alapján nem  zárható ki,  hogy e  speciális
          területen a forgalom biztonsága, folyamatossága érdekében az
          adott településen  a  közforgalmú  személyszállítás  céljára
          használt járművek számának korlátozása szükséges.

          Az sem  zárható ki,  hogy az  érintett piacon a szolgáltatói
          oldal korlátlan  bővülése -  éppen a  tevékenység adottságai
          folytán - a taxis ipar ellehetetlenülésével fenyegethet.

          A taxik  számának adott  működési területen való korlátozása
          objektív jellegű  ugyan,  mert  erre  az  érdekeltnek  nincs
          befolyása, de  a vállalkozás megválasztásának szabadságát az
          alkotmányos alapvető  jog  szempontjából  csak  közvetve  és
          relatív módon  érinti. Az  ilyen korlátozás  nem jelenti  az
          alapjog  teljes   elvonását  és  emiatt  nem  szükségszerűen
          aránytalan.

          Közvetett a korlátozás azért, mert az önkormányzati rendelet
          hatálya csak  az adott  működési  területre  -  az  érintett
          piacra  -   terjed  ki.   Más  településeken   ugyanebben  a
          tevékenységi körben  a vállalkozás lehetősége akár az ottani
          korlátozó   rendelet    hiánya,   akár    a   taxi-keretszám
          kimerítetlensége miatt nyitva állhat.

          Arra sincs  adat, hogy  a vállalkozás  szabad  megválasztása
          alapjogának gyakorlása - e körülmények figyelembevételével -
          bárki számára  abszolút  jelleggel  lehetetlenné  vált  vagy
          ilyen  helyzet   kialakulására  alapos  okkal  következtetni
          lehetne.

          A taxiengedély  meghatározott működési  területre  érvényes.
          Ebből  következik,  hogy  megfelelő  törvényi  felhatalmazás
          alapján  nem  alkotmányellenes  az,  ha  az  adott  működési
          területre vonatkozóan a taxik számát települési önkormányzat
          határozhatja meg  rendeletében. Ez  ugyanis az adott esetben
          csak közvetve korlátozza a vállalkozás jogát és így törvényi
          szabályozást nem igényel.

          Budapest, 1994. április 12.
                                                Dr. Tersztyánszky Ödön
                                                      alkotmánybíró

          A párhuzamos indokolásban foglaltakhoz csatlakozom.

                                                    Dr. Zlinszky János
                                                      alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          The numerus clausus of taxi-cab licences by local governments
          Number of the Decision:
          .
          21/1994. (IV. 16.)
          Date of the decision:
          .
          04/12/1994
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1994-1-007?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .
          en_0021_1994.pdfen_0021_1994.pdf