Hungarian
Ügyszám:
.
1557/B/1992
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 21/1994. (IV. 16.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1994/117
.
A határozat kelte: Budapest, 04/12/1994
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                   A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
    utólagos vizsgálatára benyújtott indítványok tárgyában - dr.
    Tersztyánszky Ödön  és  dr.  Zlinszky  János  alkotmánybírák
    párhuzamos indokolásával - meghozta a következő

                           határozatot :

    Az   Alkotmánybíróság    megállapítja,   hogy    a    közúti
    közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 19. § (2) bekezdése
    alkotmányellenes,  ezért   azt  e   határozatnak  a   Magyar
    Közlönyben való közzététele napjával megsemmisíti.

    Az Alkotmánybíróság  a közúti  közlekedési szolgáltatásokról
    és a  közúti járművek üzembentartásáról szóló 89/1988. (XII.
    20.) MT  rendelet 5/A.  § (2)  bekezdése és  az 5/B.  §  (2)
    bekezdése a  ) pontja,  továbbá a  személytaxi  szolgáltatás
    végzésének egyes  feltételeiről szóló 21/1992. (X. 27.) KHVM
    rendelet 2.  §-a alkotmányellenességének  megállapítása és a
    rendelkezések megsemmisítése  iránt benyújtott indítványokat
    elutasítja.

    Az Alkotmánybíróság  ezt a  határozatát a  Magyar Közlönyben
    közzéteszi.
                               Indokolás

                                   I.

      A közúti  közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 19. § (2)
      bekezdését az  1992. évi LXXVIII. törvény 1. § (2) bekezdése
      módosította; a  közúti közlekedési  szolgáltatásokról  és  a
      közúti járművek  üzembentartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.)
      MT rendeletet  pedig a  142/1992. (X.  27.)  kormányrendelet
      5/A.  és  5/B.  §-okkal  egészítette  ki.  Az  indítványozók
      szerint a  módosított törvény 19. § (2) bekezdése, továbbá a
      kiegészített rendelet  5/A. § (2) bekezdése és az 5/B. § (2)
      bekezdése, továbbá  a 21/1992. (X. 27.) KHVM rendelet 2. §-a
      az Alkotmánynak  a vállalkozás  jogát és a gazdasági verseny
      szabadságát elismerő  9. § (2) bekezdésével, továbbá 70/A. ,
      70/B. és  70/C. §-ával  ellentétes,  ezért  e  rendelkezések
      alkotmányellenességének  megállapítását  és  megsemmisítését
      kérték.   Az   egyik   indítványozó   szerint   a   rendelet
      alkotmányellenes azért  is, mert mindazokon a helyeken sérti
      az egyesülési  jogról szóló  1989. évi  II. törvényt, ahol a
      szakmai     érdekképviseleti      "szerv"-eket,     előzetes
      hozzájárulásuk nélkül,  kötelezi a rendeletben meghatározott
      feladatok ellátására.

                                  II.

      A közúti  közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 19. § (2)
      bekezdése szerint  a személygépkocsival  végzett közforgalmú
      személyszállítás (a továbbiakban : személytaxi szolgáltatás)
      céljára  használt  járművek  számát  a  település,  Budapest
      területén a  fővárosi önkormányzat  képviselő-testülete -  a
      szakmai érdekképviseletek  véleményének kikérését követően -
      rendelettel korlátozhatja.

      A közúti  közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek
      üzembentartásáról     szóló      142/1992.     (X.      27.)
      kormányrendelettel  kiegészített   89/1988.  (XII.  20.)  MT
      rendelet ( a továbbiakban: R. ) 5/A. § (2) bekezdése szerint
      a taxiengedély  iránti kérelem  benyújtásánál igazolni kell,
      hogy a  jogi személy,  a jogi  személyiség nélküli gazdasági
      társaság vagy  egyéni vállalkozó  taxigépkocsinként százezer
      forint összegű  vagyoni biztosítékkal  rendelkezik,  amelyet
      kizárólag az  utasok -  más módon nem fedezett - kártérítési
      igényének kielégítésére használhat fel. A vagyoni biztosíték
      pénzintézetnél lekötött  és elkülönítetten  kezelt  pénzbeni
      betét, bankgarancia,  vagy  szakmai  érdekképviseleti  szerv
      készfizető kezesi  nyilatkozata  lehet.  A  R.  5/B.  §  (2)
      bekezdése  értelmében   taxiengedély  annak   adható,   aki,
      illetőleg akinek tagja vagy alkalmazottja

      a) megfelel  a rendeletben foglalt személyi feltételeknek és
      a rendelet  mellékletében meghatározott  vizsga-,  illetőleg
      szaktanfolyami kötelezettségének eredményesen eleget tett;

      b)  olyan   járművel   rendelkezik,   amelyet   a   területi
      közlekedési  felügyelet  személytaxi-szolgáltatás  végzésére
      igazolólap kiadásával alkalmasnak minősített.

      A  21/1992.  (X.  27.)  KHVM  rendelet  2.  §-a  e  minősítő
      vizsgálat részletes szabályait tartalmazza.

      A R.  5/B. §  (2) bekezdésében  írt  feltételeket  teljesítő
      kérelmező részére  a  taxiengedélyt  az  illetékes  területi
      közlekedési felügyeletnek  - további  mérlegelés nélkül - ki
      kell adnia.  A közlekedési,  hírközlési és vízügyi miniszter
      tájékoztatása   szerint    az   engedélyek   kiadása   ennek
      megfelelően történik.

                                  III.

      Az Alkotmány 9. § (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság
      elismeri és  támogatja a  vállakozás jogát  és  a  gazdasági
      verseny szabadságát.

      Az Alkotmány  70/A. §-a  szerint  a  Magyar  Köztársaság  az
      emberi  és   állampolgári  jogokat   különbségtétel   nélkül
      biztosítja  mindenki  számára.  Az  Alkotmány  70/B.  §  (1)
      bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaságban mindenkinek
      joga van  a  munkához,  a  munka  és  a  foglalkozás  szabad
      megválasztásához.  A   70/C.   §   (1)   bekezdése   szerint
      mindenkinek joga  van ahhoz,  hogy gazdasági  és  társadalmi
      érdekeinek  védelme  céljából  másokkal  együtt  szervezetet
      alakítson, vagy ahhoz csatlakozzék.

                                  IV.

      1. Az  Alkotmány preambuluma és a 9. § (1) bekezdése szerint
      Magyarország gazdasága piacgazdaság ( kell legyen ) . A 9. §
      (2) bekezdése  kimondja, hogy  a Magyar Köztársaság elismeri
      és támogatja a vállakozás jogát és a verseny szabadságát.

      A piacgazdaság  közvetlen jellemzőjeként  az Alkotmány  csak
      annyit tartalmaz,  hogy benne a köztulajdon és magántulajdon
      egyenjogú  és  egyenlő  védelemben  részesül.  Az  Alkotmány
      egyébként nem  kötelezi el  magát a  piacgazdaság  semmilyen
      tartalmi modellje  mellett. Az  Alkotmánybíróság a  33/1993.
      (V. 28.)  AB határozat  indokolásában  kifejtette,  hogy  az
      Alkotmány   -    a   piacgazdaság    deklarálásán   túl    -
      gazdaságpolitikailag semleges.  Az  Alkotmányból  az  állami
      beavatkozás  nagysága,  ereje,  még  kevésbé  annak  tilalma
      közvetlenül nem vezethető le.  ( ABK 1993. május, 239. )

      Az Alkotmánybíróság ezért elvontan, általános ismérvvel csak
      a szélső  esetekre korlátozottan határozhatja meg az "állami
      beavatkozás" kritikus  nagyságát, amelynek túllépése már - a
      piacgazdaság  sérelme   miatt  -   alkotmányellenes.  Az   a
      beavatkozás   minősíthető    így,   amely    fogalmilag   és
      nyilvánvalóan  kizárná  a  piacgazdaság  létét;  például  az
      általános   államosítás   és   a   szigorú   tervgazdálkodás
      bevezetése. A  "piacgazdaság" ugyanezen  korlátok között jön
      számításba a "gazdasági rendszert" leíró illetve meghatározó
      jogok és  intézmények értelmezésénél is. Ezek: a tulajdonhoz
      való jog,  a köztulajdon  és  magántulajdon  egyenlősége;  a
      vállalkozás joga, a versenyszabadság; az állami tulajdon; az
      állami   vállalatok    és   a   szövetkezetek   illetve   az
      önkormányzatok  tulajdoni  önállósága  -  a  munkához  és  a
      foglalkozásválasztáshoz   való    jog;    az    érdekvédelmi
      szervezkedés joga; a szabad mozgáshoz és letelepedéshez való
      jog -  végül a  diszkrimináció tilalma  és végső  esetre  az
      emberi  méltósághoz   való   jogból   levezetett   általános
      személyiségi jog.   (  9-14, 70/B, 70/C, 58, 70/A, 54. § ) .

      Mindez nem  zárja ki,  hogy a  piacgazdaság mint alkotmányos
      feladat  éppen   a  korábbi   rendszerből  fennmaradt,  vele
      összeegyeztethetetlen        intézmények        lebontásának
      alkotmányossági értékelésekor  szerepet  játsszon.    (  Ld.
      például a kárpótlási ügyeket. )

      Az  ilyen  szélső  eseteken  túl  azonban  a  "piacgazdaság"
      irreleváns   minden    alkotmányossági    vizsgálatnál.    A
      piacgazdasághoz senkinek  sincs joga, vagyis nem minősíthető
      alapjogként; a  piacgazdaság sérelmére  hivatkozva semmilyen
      alapjog sérelmének alkotmányellenessége nem dönthető el. Nem
      lehet egy  beavatkozás alkotmányosságát attól függővé tenni,
      hogy a  korlátozás a  piacgazdaság  kiépítését  szolgálja-e.
      Változó    kormányok     változó    gazdasági     helyzetben
      gazdaságpolitikájukat    szabadon     alakítják,    szabadon
      liberalizálnak vagy  szigorítják az  irányítást, amíg csak a
      "piacgazdaságot" nyilvánvalóan  lehetetlenné nem  teszik.  A
      liberalizmus örök  dilemmája, hogy  mikor szabad  ( kell ) a
      szabadságot önmaga  ellen védeni.  Igaz, hogy  a szabad piac
      korlátozásainak  is   a  szabad   piac   fenntartását   kell
      szolgálniuk, de egyrészt nincs alkotmányos ismérv arra, hogy
      mikor fordul  e cél  visszájára, másrészt  - és  főleg -  az
      adott gazdaságpolitika  szerint  más-más  az  ideális  piaci
      szabadság,   s   a   törvényhozó   elképzelését   erről   az
      Alkotmánybíróság nem  helyettesítheti a sajátjával.  ( Abban
      a  kérdésben   érvényesítheti  az   Alkotmánybíróság   saját
      véleményét,  hogy   mi  teszi   a   piacgazdaságot   végképp
      lehetetlenné.  )   Végül  pedig  alkotmányos  lehet  a  piac
      korlátozása  a   piac   szabadságától   teljesen   független
      alapjogok   és    alkotmányos   érdekek    miatt   is:   pl.
      környezetvédelmi,  egészségügyi,   vagy   éppen   honvédelmi
      okokból.   Ugyanakkor   e   tétel   megfordítva   is   igaz:
      alkotmányellenes lehet  a piacnak  -  a  piac  szabadságától
      ugyancsak teljesen  független  -  olyan  korlátozása,  amely
      valamely alapjogot sért.

      A piacgazdasággal  mint alkotmányos  feladattal  és  mint  a
      gazdasági  rend   alkotmányos   jellemzőjével   kapcsolatban
      egyetlen, de  lényeges szempontból hasonló a helyzet, mint a
      jogállamisággal:   az    Alkotmány    hatálybalépésével    a
      piacgazdaság alkotmányjogilag ténnyé vált és program maradt.
      Ténnyé  vált,   amennyiben  az   Alkotmány  erejénél   fogva
      hatályosultak  mindazon  jogok  és  intézmények,  amelyek  a
      piacgazdaság működéséhez  szükségesek: az (egyenlően védett)
      tulajdon,   a    vállalkozás   joga  stb,   lásd   fenn.   A
      piacgazdaság  fenntartása   és  védelme   egyben  folyamatos
      alkotmányos  feladat   is,  amelyet   egyrészt  a  gazdasági
      versenynek az  Alkotmányban is  előírt  "támogatásával",  de
      mindenek  előtt   az  egyes  alapjogok  érvényesítésével  és
      védelmével lehet  és kell  az államnak megvalósítania. Ennek
      az alapjogvédelemnek  viszont megvan  a maga  módszertana és
      megvannak  a   maga  ismérvei  (  Pl.  a  tulajdonkorlátozás
      "átmenetisége", mint  az arányosság  egyik összetevője,  már
      valódi alkotmányossági mérce. Ez az Alkotmánybíróság állandó
      gyakorlata: ABH 1991, 22, 27; 1992, 95; 126, 129. )

      2. "A  gazdasági verseny  szabadsága" szintén  nem  alapjog,
      hanem a  piacgazdaság olyan  feltétele, amelynek meglétét és
      működését  biztosítani  az  Alkotmány  9.  §  (2)  bekezdése
      értelmében az  államnak is  feladata.    A  versenyszabadság
      állami   "elismerése    és   támogatása"    megköveteli    a
      vállalkozáshoz való jog és a piacgazdasághoz szükséges többi
      -   az    1.   pontban   felsorolt   -   alapjog   objektiv,
      intézményvédelmi oldalának  kiépítését.  Elsősorban  ezeknek
      alapjogoknak az érvényesítése és védelme által valósul meg a
      szabad verseny,  amelynek -  a piacgazdasághoz  hasonlóan  -
      külön alkotmányossági mércéje nincs.

      3. A  vállalkozás joga  ( 9. § (2) bekezdés ) viszont valódi
      alapjog.

      Az 54/1993. (X. 13.) AB határozat szerint "a vállakozás joga
      a  foglalkozás   szabad  megválasztásához  való  alkotmányos
      alapjog (  70/B. §  (1) bekezdés  ) egyik  aspektusa,  annak
      egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása". "Senkinek
      nincs alanyi  joga meghatározott  foglalkozással kapcsolatos
      vállalkozás, sem pedig ennek adott vállakozási jogi formában
      való gyakorlásához.  A vállakozás  joga annyit  jelent -  de
      annyit alkotmányos  követelményként feltétlenül  -  hogy  az
      állam  ne   akadályozza  meg,   ne  tegye   lehetetlenné   a
      vállalkozóvá válást. " ( ABK 1993. október, 397. )

      A  munkához   való  jogtól   mint  alanyi  jogtól  meg  kell
      különböztetni a  munkához való jogot mint szociális jogot, s
      különösen annak  intézményi oldalát,  az állam  kötelességét
      megfelelő foglalkoztatáspolitikára, munkahelyteremtésre stb.
      A jelen  ügyre ez  az oldal  éppúgy  nem  tartozik,  mint  a
      vállakozás  jogából   az  államra   háruló  kötelezettségek.
      Másrészt nincs  annak sem  semmi alkotmányos  indoka, hogy a
      munkához való  alanyi jogot  csakis a munkaviszony keretében
      végzett munkára szűkítsük.

      Az alanyi jogi értelemben vett munkához való jog, a munka és
      a foglalkozás szabad megválasztásához való jog ( 70/B. § ) ,
      illetőleg  a   vállalkozás  joga  (  9.  §  )  között  nincs
      hierarchikus viszony.  A munkához  való jogot  is  úgy  kell
      értelmezni,  hogy  abba  mindenfajta  foglalkozás,  hivatás,
      "munka"   megválasztásának   és   gyakorlásának   szabadsága
      beletartozik. Ehhez  képest mind  az egyik  aspektus, ti.  a
      választási szabadság külön megnevezése a 70/B. §-ban, mind a
      vállalkozás  kiemelése  a  9.  §-ban  csupán  ismétlés  vagy
      részletező  rendelkezés.   Munka,  foglalkozás,  vállalkozás
      alanyi alapjogként nem különbözik egymástól.

      4.  A  munkához  (  foglalkozáshoz,  vállalkozáshoz  )  való
      alapjog a  szabadságjogokhoz hasonló  védelemben részesül az
      állami beavatkozások  és korlátozások  ellen. E korlátozások
      alkotmányossága azonban  más-más mérce  alapján  minősítendő
      aszerint, hogy  a foglalkozás  gyakorlását vagy annak szabad
      megválasztását korlátozza-e  az állam, s az utóbbin belül is
      különbözik  a   megítélés  az  adott  foglalkozásba  kerülés
      szubjektiv  illetve   az  objektiv   korlátokhoz   kötésének
      megfelelően.     (  A   vizsgált  ügyben   például  a  taxis
      vállalkozás gyakorlását  korlátozzák a  kaucióra és  az autó
      állapotára, vizsgáztatására stb. vonatkozó előírások; alanyi
      korlát a  vizsgakötelezettség; tárgyi,  azaz  a  vállalkozni
      kívánó személyi tulajdonságaitól teljesen független korlát a
      kiadható engedélyek számának meghatározása. )

      A munkához  ( foglalkozáshoz, vállalkozáshoz ) való jogot az
      veszélyezteti  a  legsúlyosabban,  ha  az  ember  az  illető
      tevékenységtől el  van zárva,  azt nem  választhatja. Ha nem
      lenne ez  a jog  nevesítve, az  általános  személyiségi  jog
      sérelme alapján  lehetne érvényesíteni.  Az Alkotmánybíróság
      már   korábban    feltétlen    alkotmányos    követelménynek
      minősítette,  hogy   az  állam   ne  tegye   lehetetlenné  a
      vállakozóvá válást.   (  ABK 1993.  október, 397. ) Az egyes
      foglalkozásokra tárgyi  ismérvek alapján  bevezetett numerus
      clausus  éppen  ezt  teszi:  ha  a  létszám  betelt,  minden
      személyi tulajdonságtól  függetlenül, lehetetlenné  teszi az
      adott  foglalkozás   választását.  Az  ilyen  tárgyi  korlát
      alkotmányosságát,   elsősorban   annak   szükségességét   és
      elkerülhetetlenségét,  azt,  hogy  a  korlátozás  valóban  a
      legenyhébb eszköz-e az adott cél elérésére, a legszigorúbban
      kell vizsgálni.

      A szubjektiv  feltételek előírása  is a választási szabadság
      korlátozása. Ezek  teljesítése azonban  elvileg  mindenkinek
      nyitva áll  ( ha  nem, akkor  a korlát  objektiv ) . Ezért a
      jogalkotó  mozgástere  némileg  nagyobb,  mint  az  objektiv
      korlátozásnál. Végül  a foglalkozás  gyakorlásának  korlátai
      jórészt szakmailag és célszerűségi szempontokból indokoltak,
      alapjogi problémát határesetekben okoznak.

      A tárgyi  korlátok megítélésénél figyelemmel kell lenni arra
      is, hogy mivel itt alapjog teljes elvonásáról van szó, ez az
      eszköz nem  alkalmazható versenyszabályozásra. Különösen nem
      szolgálhat a  numerus clausus a szükségletek megtervezésére.
      Egy ettól  függő engedélyezési  rendszer ugyanis  valóban  a
      terv- és nem a piacgazdaság eszköze. Ugyancsak nem elégséges
      indok a  zárt létszám bevezetéséhez semmiféle más igazgatási
      feladat megkönnyítése  ( mint  a taxiknál  a forgalmi  káosz
      veszélyének növekedése a túl sok kocsi miatt, standok hiánya
      stb ) .

                                   V.

      1. A  támadott jogszabályok alkotmányossági vizsgálata során
      egyrészt különbséget kell tenni a munkához ( foglalkozáshoz,
      vállakozáshoz   )    való   alapjog    különböző   szempontú
      korlátozásai között;  másrészt az alapjogkorlátozást elvileg
      igazoló ok  meglétét konkrétan,  azaz a  vizsgált jogszabály
      személyi, tárgyi  és  időbeli  hatálya  körében  bizonyítani
      kell.

      2. A  támadott jogszabályok  közül a  R 5/A.  §-a (  vagyoni
      biztosíték előírása  ) és  az 5/B.  § b  ) pontja  ( a jármű
      alkalmasságának   hatósági   igazolása   )   a   foglalkozás
      gyakorlásának feltételeit  írja elő.  A R 5/B. § a ) pontja,
      valamint a  szintén kifogásolt  1. melléklet  I. fejezet 1/B
      pontja, továbbá  a 21/1992.  (X. 27.) KHVM rendelet 2. §-a a
      foglalkozás  szabad   megválasztásának  alanyi  korlátozását
      tartalmazza ( tanfolyam- és vizsgakötelezettség ) . Az 1988.
      évi I.  törvény 19.  § (2)  bekezdése viszont  a foglalkozás
      szabad  megválasztásának   tárgyi  korlátozását  tartalmazza
      azzal,  hogy   felhatalmazza  az  önkormányzatokat  a  taxik
      számának rendelettel való korlátozására.

      A  háromféle   korlátozás  alkotmányosságát  az  I.  pontban
      kifejtettek szerint  más-más, egyre  szigorúbb mércével kell
      elbírálni.      Az   alkotmányosság   értékelésének   vázolt
      módszertana   szerint    a   szükségesség    és   arányosság
      kritériumait lehet  lazítani vagy szigorítani attól függően,
      hogy a  vállalkozáshoz való  jog milyen fajta korlátozásáról
      van szó.

      3. Mind  a kaució, mind a taxik fokozott műszaki ellenőrzése
      az ipar  jellegével és  a fogyasztók  védelmével indokolható
      korlátozása   a   foglalkozás   gyakorlásának.   A   műszaki
      követelmények  teljesítése   a  fogyasztóvédelemmel   is,  a
      minimális  szolgáltatási   szinvonal   megkövetelésével   is
      arányos, és  ahhoz szükségesnek  mondható korlátozás. A 100.
      000 Ft.  vagyoni biztosíték a R. szerint az utasok más módon
      meg  nem  térülő  kárának  fedezetéül  szolgál.  A  kötelező
      felelősségbiztosítás  akkor   is  megtéríti  a  kárt,  ha  a
      károkozó a  díjat nem fizette. A bírói gyakorlat a biztosító
      által  megtérítendő  károk  körét  kiterjesztően  értelmezi.
      Ennek ellenére  számos olyan kár érheti a taxi utasát, amely
      nem tartozik  a kötelező  biztosítás  kockázati  körébe.  Az
      ilyen  károk   fedezésére  a   vagyoni  biztosíték   letétbe
      helyezése   szükséges,   és   nagyságát   tekintve   arányos
      korlátozása   a    foglalkozás   gyakorlásának.   Ezért   az
      Alkotmánybíróság az indítványt e vonatkozásban elutasította.

      4.  A   vizsgák  megkövetelése   elvileg  mindig   szükséges
      feltétele lehet egy foglalkozási ágba kerülésnek, hacsak nem
      tökéletesen  szakképzetlen   segédmunkáról  van  szó  -  bár
      munkavédelmi vizsga még ott is előírható. A taxis ipar külön
      szakképzettséget nem  igényel, de  gyakorlásához a gépjármű-
      vezetési engedélyen felül megkövetelhetők további ismeretek.
      Az illetékes  szakhatóságnak széles  mérlegelési  lehetősége
      van arra,  hogy milyen  szintű és körű ismereteket ír elő az
      engedély kiadásához.  A vizsgaanyag minősítése mindaddig nem
      alkotmányossági kérdés,  amíg a  vizsga  -  például  túlzott
      követelményei, vagy  a képesítés  céljával való  összefüggés
      nyilvánvaló   hiánya    miatt   -   a   foglalkozás   szabad
      megválasztását   szükségtelenül    és    aránytalanul    nem
      korlátozzza. Az Alkotmánybíróság áttekintette az oktatási és
      vizsgaanyagot, és  megállapította, hogy  az nem  értékelhető
      ilyen korlátozásnak.

      5. Az  1992. évi  LXXVIII. törvény 1. § (2) bekezdése, amely
      az 1988. évi I. törvény 19. §-át módosította, a foglalkozási
      szabadság  objektiv   korlátját  tartalmazza:  a  települési
      önkormányzatok   illetékességi    területükön    rendelettel
      korlátozhatják  a   taxik  számát.   Noha  a   taxik  és   a
      vállalkozások száma  nem azonos,  mert egy  vállalkozó  több
      taxit üzemeltethet,  illetve egy  taxit több  vállalkozó  is
      használhat, a  taxik számának  korlátozása  nyilvánvalóan  a
      vállalkozások számának korlátozását eredményezi.

      Ez a rendelkezés több okból alkotmányellenes.

      a )  Az Alkotmánybíróság  nem talált olyan alkotmányos jogot
      vagy érdeket,  amely a foglalkozás megválasztásához való jog
      objektiv   korlátozását    a   taxis    ipar    tekintetében
      szükségszerűvé  és  arányossá  tette  volna.  Különösen  nem
      elégítik ki  az alapjogkorlátozás alkotmányos követelményeit
      a  jogalkotó   által   indokolásul   felhozott   érvek.   "A
      szolgáltatói oldal  nem kívánatos  bővülése, a  szolgáltatás
      színvonalának  csökkenése,   magas  árszint  kialakulása,  a
      vállakozók jelentős részének gazdasági ellehetetlenülése, az
      adók és  köztartozások befizetésének  elmaradása";  mindezek
      "kiküszöbölése  és  a  fogyasztók  érdekeinek  védelme  -  a
      taxipiac önszabályozó  mechanizmusának hiányában  -  tudatos
      beavatkozást igényel"  - írta  a közlekedési,  hírközlési és
      vízügyi miniszter.  Ez a  "beavatkozás"  azonban  nem  lehet
      alkotmányos  alapjog   lényeges  tartalmának  megsértése.  A
      vállalkozás  jogának  korlátozása  numerus  claususszal  nem
      alkotmányos  versenyszabályozási   eszköz,   nem   lehet   a
      szolgáltatás  színvonalának  emelésére  és  még  kevésbé  az
      adóbehajtás pótlására  használni. A  taxipiac  anomáliáit  -
      erőszakos  helyfoglalást,  versenytársak  kiszorítását  stb.
      más, igazgatási  intézkedésekkel lehet  és  kell  megoldani.
      (Pl. a  köztartozások befizetését  is inkább  a  kötelező és
      nyugtát adó  taxióra előírásával,  semmint a  szakmába lépés
      korlátozásával kell  biztosítani,  mint  ahogy  ezt  meg  is
      tették. )  Az igazgatás  saját munkáját  nem könnyítheti  az
      alapjogok ilyen korlátozása árán.

      b)  Alkotmányellenes  az  önkormányzatokat  létszámkorlátozó
      rendelet kiadására  felhatalmazó törvényi rendelkezés amiatt
      is, mert  a felhatalmazás a korlátozás semmilyen szempontját
      nem tartalmazza.   (  Ez  a  helyzet  logikus  következménye
      annak, hogy  a korlátozásnak  nincs is  alkotmányos alapja -
      ld. a  ) pont.  ) Alapjog  közvetlen és jelentős korlátozása
      csak  törvényben  történhet.    (  64/1991.  (XII.  17.)  AB
      határozat, ABH 1991, 300. ) Biankó felhatalmazást adni ilyen
      korlátozásra     az      önkormányzati     rendeletalkotónak
      alkotmányosan kizárt. Ezért az Alkotmánybíróság az 1988. évi
      I. törvénynek  az  1992.  évi  LXXVIII.  törvény  1.  §  (2)
      bekezdésével    módosított     19.    §    (2)    bekezdését
      megsemmisítette.

                                  VI.

      Az  Alkotmány   70/C.   §   (1)   bekezdésében   biztosított
      szervezetalakítási jog és a támadott jogszabályokban a taxis
      érdekképviseleteknek biztosított  véleményezési jogok között
      között  semmiféle  alkotmányossági  szempontból  értékelhető
      összefüggés nincs.  Ugyancsak nem  vet  fel  alkotmányossági
      kérdést a  jogszabályok  kifogásolt  szóhasználata,  sem  az
      egyesülési jog,  sem a vállakozáshoz való jog szempontjából.
      A  "szakmai   érdekképviselet"  illetőleg   "  (  szakmai  )
      érdekképviseleti szerv" megjelölésből ugyanis nem következik
      sem az,  hogy ezek  a szervek  nem az egyesülési jog alapján
      alakult  szervezetek  lennének,  sem  az,  hogy  "céhekként"
      piackorlátozó   szabályzatokat    készíthetnének.   Az   sem
      alkotmányossági   kérdés,    hogy    a    jogszabályok    az
      érdekképviseleti szerveket  nem  sorolják  fel.    Ezért  az
      Alkotmánybíróság   az    indítványokat    e    vonatkozásban
      elutasította.
                             Dr. Sólyom László
                            előadó alkotmánybíró
                         az Alkotmánybíróság elnöke

                Dr. Ádám Antal             Dr. Kilényi Géza
                  alkotmánybíró             alkotmánybíró

                 Dr. Lábady Tamás         Dr. Schmidt Péter
                   alkotmánybíró            alkotmánybíró


                Dr. Szabó András        Dr. Tersztyánszky Ödön
                 alkotmánybíró               alkotmánybíró

                Dr. Vörös Imre            Dr. Zlinszky János
                  alkotmánybíró              alkotmánybíró
        Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró párhuzamos indokolása

        A  határozat   rendelkezéseivel  érdemben   egyetértek.   Az
        alkotmányellenesség   megállapítása   tekintetében   azonban
        részben eltérő indokolást tartok helyesnek.

        Egyetértek az  indokolás  elméleti  megalapozására  irányuló
        fejtegetésekkel. A  munkához, foglalkozáshoz, vállalkozáshoz
        való alapjog  - utóbbinak  alanya lehet  jogi személy,  jogi
        személyiséggel  nem   rendelkező  gazdasági  társaság  is  -
        közvetlen  és   jelentős  korlátozása   alkotmányosan   csak
        törvényben történhet.  A korlátozás  jellegének és  mérvének
        minősítése  illetve  súlyozása  alkotmányossági  szempontból
        attól függ,  hogy az  mennyire érinti  a vállalkozáshoz való
        hozzáférést,  elsősorban   olyan  szabályozási  ok  folytán,
        amelyre a  jogosultnak nincs befolyása ( objektív korlát ) .

        Kevésbé  szigorú   megítélés  alá   esik,  ha   a  korlátozó
        feltételek a  választást megnehezítik ugyan, de teljesítésük
        elvileg bárkinek nyitva áll ( szubjektív korlát ) .

        A  foglalkozás   gyakorlásának  korlátozó   feltételei   még
        objektív voltukban  is csak  szélsőséges esetben  sértik  az
        alkotmányos alapjogot.

        Az  elbírált  ügyben  olyan  vállalkozási  jogról  van  szó,
        amelyet jogszabály  hatósági  engedélyhez  köt  és  mind  az
        engedély  megszerzését,  fenntartását,  mind  a  tevékenység
        gyakorlását viszonylag  szigorú feltételhez  köti. A  közúti
        közlekedés, a  közúti  közlekedési  szolgáltatások  alapvető
        feltételeinek, a résztvevők jogainak és kötelezettségeinek a
        biztonsági és  környezetvédelmi követelményekkel összhangban
        való szabályozásáról  törvény  és  kormányrendelet  szól.  A
        szolgáltatások    közül     a    közúti     közforgalmi    -
        személygépkocsival       végzett      -     személyszállítás
        ( taxiszolgáltatás )  engedélyhez kötött (R 5/A. § (1) bek.)
        Az engedélyezés  jogszabályi előfeltételeit  -  az  érintett
        területen  forgalomba   állítható  taxigépkocsik  keretszám-
        korlátozását  kivéve  -  a  vállalkozás  alapjogának  elvben
        minden alanya teljesítheti.

        Egyetértek a  határozat indokolásának azzal a részével, hogy
        a  vizsgált  szubjektív  korlátok  az  elbírált  esetben  az
        alapjogot nem sértik (R 5/A. § (2-3) bek., 5/B. § (2) bek.).

        Az R  a taxivállalkozás  gyakorlását is  feltételekhez  köti
        illetve korlátozza  ( 5,  7-9, 11,  12, 17, 24, 25. § ) . Az
        engedélyt területi  hatóság területi  hatállyal adja  meg: a
        működési területen kívül utas nem vehető fel, tehát az adott
        vállalkozás piaca eleve ( objektíve ) korlátozott.

        Az Alkotmánybíróságnak  e szabályozási  struktúrában kellett
        állást  foglalnia   abban  a   kérdésben,   hogy   a   helyi
        taxigépkocsi     keretszám-meghatározás     az     ugyancsak
        meghatározott területre  szóló vállalkozást  közvetlenül  és
        jelentősen,   illetőleg   szükségtelenül   és   aránytalanul
        korlátozza-e.

        Az Alkotmány  a  jogosult  által  választott  vagy  éppen  a
        számára kedvező  helyre illetve piacra a vállalkozáshoz való
        hozzáférést nem  garantálja. Az R szabályai pedig nem zárják
        ki, hogy  a taxivállalkozó  ( jelölt  ) az  eredetileg - pl.
        lakhelyéhez közel  - választott  területen kívűl  kérjen  és
        kapjon engedélyt, ha a forgalomba állítható taxik keretszáma
        amott már kimerült.

        Egyetértek  azzal,   hogy  az   önkormányzatokat   a   taxik
        tekintetében     létszámkorlátozó     rendelet     kiadására
        felhatalmazó törvényi  rendelkezés amiatt  alkotmányellenes,
        mert a  felhatalmazás a korlátozás semmilyen szempontját nem
        tartalmazza.  Az  ilyen  felhatalmazás  alapján  kibocsátott
        rendeletek törvényessége nem ellenőrizhető.

        Nem értek  egyet azonban azzal, hogy az 1988. évi I. törvény
        19.  §   (2)  bekezdése   azért  alkotmányellenes,   mert  a
        vállalkozás jogát a taxik számának korlátozása már önmagában
        sérti.

        A  törvény   a  közúti  közlekedéshez  fűződő  jogi  érdekek
        védelmére  hivatott.   A   személyfuvarozás,   mint   közúti
        közlekedési  szolgáltatás  közforgalmú  üzem.  A  kifogásolt
        rendelkezésnek  a   szabályozási  környezet  elemzése  útján
        feltárt értelme  alapján nem  zárható ki,  hogy e  speciális
        területen a forgalom biztonsága, folyamatossága érdekében az
        adott településen  a  közforgalmú  személyszállítás  céljára
        használt járművek számának korlátozása szükséges.

        Az sem  zárható ki,  hogy az  érintett piacon a szolgáltatói
        oldal korlátlan  bővülése -  éppen a  tevékenység adottságai
        folytán - a taxis ipar ellehetetlenülésével fenyegethet.

        A taxik  számának adott  működési területen való korlátozása
        objektív jellegű  ugyan,  mert  erre  az  érdekeltnek  nincs
        befolyása, de  a vállalkozás megválasztásának szabadságát az
        alkotmányos alapvető  jog  szempontjából  csak  közvetve  és
        relatív módon  érinti. Az  ilyen korlátozás  nem jelenti  az
        alapjog  teljes   elvonását  és  emiatt  nem  szükségszerűen
        aránytalan.

        Közvetett a korlátozás azért, mert az önkormányzati rendelet
        hatálya csak  az adott  működési  területre  -  az  érintett
        piacra  -   terjed  ki.   Más  településeken   ugyanebben  a
        tevékenységi körben  a vállalkozás lehetősége akár az ottani
        korlátozó   rendelet    hiánya,   akár    a   taxi-keretszám
        kimerítetlensége miatt nyitva állhat.

        Arra sincs  adat, hogy  a vállalkozás  szabad  megválasztása
        alapjogának gyakorlása - e körülmények figyelembevételével -
        bárki számára  abszolút  jelleggel  lehetetlenné  vált  vagy
        ilyen  helyzet   kialakulására  alapos  okkal  következtetni
        lehetne.

        A taxiengedély  meghatározott működési  területre  érvényes.
        Ebből  következik,  hogy  megfelelő  törvényi  felhatalmazás
        alapján  nem  alkotmányellenes  az,  ha  az  adott  működési
        területre vonatkozóan a taxik számát települési önkormányzat
        határozhatja meg  rendeletében. Ez  ugyanis az adott esetben
        csak közvetve korlátozza a vállalkozás jogát és így törvényi
        szabályozást nem igényel.

        Budapest, 1994. április 12.
                                              Dr. Tersztyánszky Ödön
                                                    alkotmánybíró

        A párhuzamos indokolásban foglaltakhoz csatlakozom.

                                                  Dr. Zlinszky János
                                                    alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        21/1994. (IV. 16.)
        Date of the decision:
        .
        04/12/1994
        .
        .