A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének
utólagos vizsgálatára benyújtott indítványok tárgyában - dr.
Tersztyánszky Ödön és dr. Zlinszky János alkotmánybírák
párhuzamos indokolásával - meghozta a következő
határozatot :
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a közúti
közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 19. § (2) bekezdése
alkotmányellenes, ezért azt e határozatnak a Magyar
Közlönyben való közzététele napjával megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság a közúti közlekedési szolgáltatásokról
és a közúti járművek üzembentartásáról szóló 89/1988. (XII.
20.) MT rendelet 5/A. § (2) bekezdése és az 5/B. § (2)
bekezdése a ) pontja, továbbá a személytaxi szolgáltatás
végzésének egyes feltételeiről szóló 21/1992. (X. 27.) KHVM
rendelet 2. §-a alkotmányellenességének megállapítása és a
rendelkezések megsemmisítése iránt benyújtott indítványokat
elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 19. § (2)
bekezdését az 1992. évi LXXVIII. törvény 1. § (2) bekezdése
módosította; a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a
közúti járművek üzembentartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.)
MT rendeletet pedig a 142/1992. (X. 27.) kormányrendelet
5/A. és 5/B. §-okkal egészítette ki. Az indítványozók
szerint a módosított törvény 19. § (2) bekezdése, továbbá a
kiegészített rendelet 5/A. § (2) bekezdése és az 5/B. § (2)
bekezdése, továbbá a 21/1992. (X. 27.) KHVM rendelet 2. §-a
az Alkotmánynak a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny
szabadságát elismerő 9. § (2) bekezdésével, továbbá 70/A. ,
70/B. és 70/C. §-ával ellentétes, ezért e rendelkezések
alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését
kérték. Az egyik indítványozó szerint a rendelet
alkotmányellenes azért is, mert mindazokon a helyeken sérti
az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvényt, ahol a
szakmai érdekképviseleti "szerv"-eket, előzetes
hozzájárulásuk nélkül, kötelezi a rendeletben meghatározott
feladatok ellátására.
II.
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 19. § (2)
bekezdése szerint a személygépkocsival végzett közforgalmú
személyszállítás (a továbbiakban : személytaxi szolgáltatás)
céljára használt járművek számát a település, Budapest
területén a fővárosi önkormányzat képviselő-testülete - a
szakmai érdekképviseletek véleményének kikérését követően -
rendelettel korlátozhatja.
A közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek
üzembentartásáról szóló 142/1992. (X. 27.)
kormányrendelettel kiegészített 89/1988. (XII. 20.) MT
rendelet ( a továbbiakban: R. ) 5/A. § (2) bekezdése szerint
a taxiengedély iránti kérelem benyújtásánál igazolni kell,
hogy a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági
társaság vagy egyéni vállalkozó taxigépkocsinként százezer
forint összegű vagyoni biztosítékkal rendelkezik, amelyet
kizárólag az utasok - más módon nem fedezett - kártérítési
igényének kielégítésére használhat fel. A vagyoni biztosíték
pénzintézetnél lekötött és elkülönítetten kezelt pénzbeni
betét, bankgarancia, vagy szakmai érdekképviseleti szerv
készfizető kezesi nyilatkozata lehet. A R. 5/B. § (2)
bekezdése értelmében taxiengedély annak adható, aki,
illetőleg akinek tagja vagy alkalmazottja
a) megfelel a rendeletben foglalt személyi feltételeknek és
a rendelet mellékletében meghatározott vizsga-, illetőleg
szaktanfolyami kötelezettségének eredményesen eleget tett;
b) olyan járművel rendelkezik, amelyet a területi
közlekedési felügyelet személytaxi-szolgáltatás végzésére
igazolólap kiadásával alkalmasnak minősített.
A 21/1992. (X. 27.) KHVM rendelet 2. §-a e minősítő
vizsgálat részletes szabályait tartalmazza.
A R. 5/B. § (2) bekezdésében írt feltételeket teljesítő
kérelmező részére a taxiengedélyt az illetékes területi
közlekedési felügyeletnek - további mérlegelés nélkül - ki
kell adnia. A közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter
tájékoztatása szerint az engedélyek kiadása ennek
megfelelően történik.
III.
Az Alkotmány 9. § (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság
elismeri és támogatja a vállakozás jogát és a gazdasági
verseny szabadságát.
Az Alkotmány 70/A. §-a szerint a Magyar Köztársaság az
emberi és állampolgári jogokat különbségtétel nélkül
biztosítja mindenki számára. Az Alkotmány 70/B. § (1)
bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaságban mindenkinek
joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad
megválasztásához. A 70/C. § (1) bekezdése szerint
mindenkinek joga van ahhoz, hogy gazdasági és társadalmi
érdekeinek védelme céljából másokkal együtt szervezetet
alakítson, vagy ahhoz csatlakozzék.
IV.
1. Az Alkotmány preambuluma és a 9. § (1) bekezdése szerint
Magyarország gazdasága piacgazdaság ( kell legyen ) . A 9. §
(2) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaság elismeri
és támogatja a vállakozás jogát és a verseny szabadságát.
A piacgazdaság közvetlen jellemzőjeként az Alkotmány csak
annyit tartalmaz, hogy benne a köztulajdon és magántulajdon
egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. Az Alkotmány
egyébként nem kötelezi el magát a piacgazdaság semmilyen
tartalmi modellje mellett. Az Alkotmánybíróság a 33/1993.
(V. 28.) AB határozat indokolásában kifejtette, hogy az
Alkotmány - a piacgazdaság deklarálásán túl -
gazdaságpolitikailag semleges. Az Alkotmányból az állami
beavatkozás nagysága, ereje, még kevésbé annak tilalma
közvetlenül nem vezethető le. ( ABK 1993. május, 239. )
Az Alkotmánybíróság ezért elvontan, általános ismérvvel csak
a szélső esetekre korlátozottan határozhatja meg az "állami
beavatkozás" kritikus nagyságát, amelynek túllépése már - a
piacgazdaság sérelme miatt - alkotmányellenes. Az a
beavatkozás minősíthető így, amely fogalmilag és
nyilvánvalóan kizárná a piacgazdaság létét; például az
általános államosítás és a szigorú tervgazdálkodás
bevezetése. A "piacgazdaság" ugyanezen korlátok között jön
számításba a "gazdasági rendszert" leíró illetve meghatározó
jogok és intézmények értelmezésénél is. Ezek: a tulajdonhoz
való jog, a köztulajdon és magántulajdon egyenlősége; a
vállalkozás joga, a versenyszabadság; az állami tulajdon; az
állami vállalatok és a szövetkezetek illetve az
önkormányzatok tulajdoni önállósága - a munkához és a
foglalkozásválasztáshoz való jog; az érdekvédelmi
szervezkedés joga; a szabad mozgáshoz és letelepedéshez való
jog - végül a diszkrimináció tilalma és végső esetre az
emberi méltósághoz való jogból levezetett általános
személyiségi jog. ( 9-14, 70/B, 70/C, 58, 70/A, 54. § ) .
Mindez nem zárja ki, hogy a piacgazdaság mint alkotmányos
feladat éppen a korábbi rendszerből fennmaradt, vele
összeegyeztethetetlen intézmények lebontásának
alkotmányossági értékelésekor szerepet játsszon. ( Ld.
például a kárpótlási ügyeket. )
Az ilyen szélső eseteken túl azonban a "piacgazdaság"
irreleváns minden alkotmányossági vizsgálatnál. A
piacgazdasághoz senkinek sincs joga, vagyis nem minősíthető
alapjogként; a piacgazdaság sérelmére hivatkozva semmilyen
alapjog sérelmének alkotmányellenessége nem dönthető el. Nem
lehet egy beavatkozás alkotmányosságát attól függővé tenni,
hogy a korlátozás a piacgazdaság kiépítését szolgálja-e.
Változó kormányok változó gazdasági helyzetben
gazdaságpolitikájukat szabadon alakítják, szabadon
liberalizálnak vagy szigorítják az irányítást, amíg csak a
"piacgazdaságot" nyilvánvalóan lehetetlenné nem teszik. A
liberalizmus örök dilemmája, hogy mikor szabad ( kell ) a
szabadságot önmaga ellen védeni. Igaz, hogy a szabad piac
korlátozásainak is a szabad piac fenntartását kell
szolgálniuk, de egyrészt nincs alkotmányos ismérv arra, hogy
mikor fordul e cél visszájára, másrészt - és főleg - az
adott gazdaságpolitika szerint más-más az ideális piaci
szabadság, s a törvényhozó elképzelését erről az
Alkotmánybíróság nem helyettesítheti a sajátjával. ( Abban
a kérdésben érvényesítheti az Alkotmánybíróság saját
véleményét, hogy mi teszi a piacgazdaságot végképp
lehetetlenné. ) Végül pedig alkotmányos lehet a piac
korlátozása a piac szabadságától teljesen független
alapjogok és alkotmányos érdekek miatt is: pl.
környezetvédelmi, egészségügyi, vagy éppen honvédelmi
okokból. Ugyanakkor e tétel megfordítva is igaz:
alkotmányellenes lehet a piacnak - a piac szabadságától
ugyancsak teljesen független - olyan korlátozása, amely
valamely alapjogot sért.
A piacgazdasággal mint alkotmányos feladattal és mint a
gazdasági rend alkotmányos jellemzőjével kapcsolatban
egyetlen, de lényeges szempontból hasonló a helyzet, mint a
jogállamisággal: az Alkotmány hatálybalépésével a
piacgazdaság alkotmányjogilag ténnyé vált és program maradt.
Ténnyé vált, amennyiben az Alkotmány erejénél fogva
hatályosultak mindazon jogok és intézmények, amelyek a
piacgazdaság működéséhez szükségesek: az (egyenlően védett)
tulajdon, a vállalkozás joga stb, lásd fenn. A
piacgazdaság fenntartása és védelme egyben folyamatos
alkotmányos feladat is, amelyet egyrészt a gazdasági
versenynek az Alkotmányban is előírt "támogatásával", de
mindenek előtt az egyes alapjogok érvényesítésével és
védelmével lehet és kell az államnak megvalósítania. Ennek
az alapjogvédelemnek viszont megvan a maga módszertana és
megvannak a maga ismérvei ( Pl. a tulajdonkorlátozás
"átmenetisége", mint az arányosság egyik összetevője, már
valódi alkotmányossági mérce. Ez az Alkotmánybíróság állandó
gyakorlata: ABH 1991, 22, 27; 1992, 95; 126, 129. )
2. "A gazdasági verseny szabadsága" szintén nem alapjog,
hanem a piacgazdaság olyan feltétele, amelynek meglétét és
működését biztosítani az Alkotmány 9. § (2) bekezdése
értelmében az államnak is feladata. A versenyszabadság
állami "elismerése és támogatása" megköveteli a
vállalkozáshoz való jog és a piacgazdasághoz szükséges többi
- az 1. pontban felsorolt - alapjog objektiv,
intézményvédelmi oldalának kiépítését. Elsősorban ezeknek
alapjogoknak az érvényesítése és védelme által valósul meg a
szabad verseny, amelynek - a piacgazdasághoz hasonlóan -
külön alkotmányossági mércéje nincs.
3. A vállalkozás joga ( 9. § (2) bekezdés ) viszont valódi
alapjog.
Az 54/1993. (X. 13.) AB határozat szerint "a vállakozás joga
a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos
alapjog ( 70/B. § (1) bekezdés ) egyik aspektusa, annak
egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása". "Senkinek
nincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos
vállalkozás, sem pedig ennek adott vállakozási jogi formában
való gyakorlásához. A vállakozás joga annyit jelent - de
annyit alkotmányos követelményként feltétlenül - hogy az
állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a
vállalkozóvá válást. " ( ABK 1993. október, 397. )
A munkához való jogtól mint alanyi jogtól meg kell
különböztetni a munkához való jogot mint szociális jogot, s
különösen annak intézményi oldalát, az állam kötelességét
megfelelő foglalkoztatáspolitikára, munkahelyteremtésre stb.
A jelen ügyre ez az oldal éppúgy nem tartozik, mint a
vállakozás jogából az államra háruló kötelezettségek.
Másrészt nincs annak sem semmi alkotmányos indoka, hogy a
munkához való alanyi jogot csakis a munkaviszony keretében
végzett munkára szűkítsük.
Az alanyi jogi értelemben vett munkához való jog, a munka és
a foglalkozás szabad megválasztásához való jog ( 70/B. § ) ,
illetőleg a vállalkozás joga ( 9. § ) között nincs
hierarchikus viszony. A munkához való jogot is úgy kell
értelmezni, hogy abba mindenfajta foglalkozás, hivatás,
"munka" megválasztásának és gyakorlásának szabadsága
beletartozik. Ehhez képest mind az egyik aspektus, ti. a
választási szabadság külön megnevezése a 70/B. §-ban, mind a
vállalkozás kiemelése a 9. §-ban csupán ismétlés vagy
részletező rendelkezés. Munka, foglalkozás, vállalkozás
alanyi alapjogként nem különbözik egymástól.
4. A munkához ( foglalkozáshoz, vállalkozáshoz ) való
alapjog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az
állami beavatkozások és korlátozások ellen. E korlátozások
alkotmányossága azonban más-más mérce alapján minősítendő
aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását vagy annak szabad
megválasztását korlátozza-e az állam, s az utóbbin belül is
különbözik a megítélés az adott foglalkozásba kerülés
szubjektiv illetve az objektiv korlátokhoz kötésének
megfelelően. ( A vizsgált ügyben például a taxis
vállalkozás gyakorlását korlátozzák a kaucióra és az autó
állapotára, vizsgáztatására stb. vonatkozó előírások; alanyi
korlát a vizsgakötelezettség; tárgyi, azaz a vállalkozni
kívánó személyi tulajdonságaitól teljesen független korlát a
kiadható engedélyek számának meghatározása. )
A munkához ( foglalkozáshoz, vállalkozáshoz ) való jogot az
veszélyezteti a legsúlyosabban, ha az ember az illető
tevékenységtől el van zárva, azt nem választhatja. Ha nem
lenne ez a jog nevesítve, az általános személyiségi jog
sérelme alapján lehetne érvényesíteni. Az Alkotmánybíróság
már korábban feltétlen alkotmányos követelménynek
minősítette, hogy az állam ne tegye lehetetlenné a
vállakozóvá válást. ( ABK 1993. október, 397. ) Az egyes
foglalkozásokra tárgyi ismérvek alapján bevezetett numerus
clausus éppen ezt teszi: ha a létszám betelt, minden
személyi tulajdonságtól függetlenül, lehetetlenné teszi az
adott foglalkozás választását. Az ilyen tárgyi korlát
alkotmányosságát, elsősorban annak szükségességét és
elkerülhetetlenségét, azt, hogy a korlátozás valóban a
legenyhébb eszköz-e az adott cél elérésére, a legszigorúbban
kell vizsgálni.
A szubjektiv feltételek előírása is a választási szabadság
korlátozása. Ezek teljesítése azonban elvileg mindenkinek
nyitva áll ( ha nem, akkor a korlát objektiv ) . Ezért a
jogalkotó mozgástere némileg nagyobb, mint az objektiv
korlátozásnál. Végül a foglalkozás gyakorlásának korlátai
jórészt szakmailag és célszerűségi szempontokból indokoltak,
alapjogi problémát határesetekben okoznak.
A tárgyi korlátok megítélésénél figyelemmel kell lenni arra
is, hogy mivel itt alapjog teljes elvonásáról van szó, ez az
eszköz nem alkalmazható versenyszabályozásra. Különösen nem
szolgálhat a numerus clausus a szükségletek megtervezésére.
Egy ettól függő engedélyezési rendszer ugyanis valóban a
terv- és nem a piacgazdaság eszköze. Ugyancsak nem elégséges
indok a zárt létszám bevezetéséhez semmiféle más igazgatási
feladat megkönnyítése ( mint a taxiknál a forgalmi káosz
veszélyének növekedése a túl sok kocsi miatt, standok hiánya
stb ) .
V.
1. A támadott jogszabályok alkotmányossági vizsgálata során
egyrészt különbséget kell tenni a munkához ( foglalkozáshoz,
vállakozáshoz ) való alapjog különböző szempontú
korlátozásai között; másrészt az alapjogkorlátozást elvileg
igazoló ok meglétét konkrétan, azaz a vizsgált jogszabály
személyi, tárgyi és időbeli hatálya körében bizonyítani
kell.
2. A támadott jogszabályok közül a R 5/A. §-a ( vagyoni
biztosíték előírása ) és az 5/B. § b ) pontja ( a jármű
alkalmasságának hatósági igazolása ) a foglalkozás
gyakorlásának feltételeit írja elő. A R 5/B. § a ) pontja,
valamint a szintén kifogásolt 1. melléklet I. fejezet 1/B
pontja, továbbá a 21/1992. (X. 27.) KHVM rendelet 2. §-a a
foglalkozás szabad megválasztásának alanyi korlátozását
tartalmazza ( tanfolyam- és vizsgakötelezettség ) . Az 1988.
évi I. törvény 19. § (2) bekezdése viszont a foglalkozás
szabad megválasztásának tárgyi korlátozását tartalmazza
azzal, hogy felhatalmazza az önkormányzatokat a taxik
számának rendelettel való korlátozására.
A háromféle korlátozás alkotmányosságát az I. pontban
kifejtettek szerint más-más, egyre szigorúbb mércével kell
elbírálni. Az alkotmányosság értékelésének vázolt
módszertana szerint a szükségesség és arányosság
kritériumait lehet lazítani vagy szigorítani attól függően,
hogy a vállalkozáshoz való jog milyen fajta korlátozásáról
van szó.
3. Mind a kaució, mind a taxik fokozott műszaki ellenőrzése
az ipar jellegével és a fogyasztók védelmével indokolható
korlátozása a foglalkozás gyakorlásának. A műszaki
követelmények teljesítése a fogyasztóvédelemmel is, a
minimális szolgáltatási szinvonal megkövetelésével is
arányos, és ahhoz szükségesnek mondható korlátozás. A 100.
000 Ft. vagyoni biztosíték a R. szerint az utasok más módon
meg nem térülő kárának fedezetéül szolgál. A kötelező
felelősségbiztosítás akkor is megtéríti a kárt, ha a
károkozó a díjat nem fizette. A bírói gyakorlat a biztosító
által megtérítendő károk körét kiterjesztően értelmezi.
Ennek ellenére számos olyan kár érheti a taxi utasát, amely
nem tartozik a kötelező biztosítás kockázati körébe. Az
ilyen károk fedezésére a vagyoni biztosíték letétbe
helyezése szükséges, és nagyságát tekintve arányos
korlátozása a foglalkozás gyakorlásának. Ezért az
Alkotmánybíróság az indítványt e vonatkozásban elutasította.
4. A vizsgák megkövetelése elvileg mindig szükséges
feltétele lehet egy foglalkozási ágba kerülésnek, hacsak nem
tökéletesen szakképzetlen segédmunkáról van szó - bár
munkavédelmi vizsga még ott is előírható. A taxis ipar külön
szakképzettséget nem igényel, de gyakorlásához a gépjármű-
vezetési engedélyen felül megkövetelhetők további ismeretek.
Az illetékes szakhatóságnak széles mérlegelési lehetősége
van arra, hogy milyen szintű és körű ismereteket ír elő az
engedély kiadásához. A vizsgaanyag minősítése mindaddig nem
alkotmányossági kérdés, amíg a vizsga - például túlzott
követelményei, vagy a képesítés céljával való összefüggés
nyilvánvaló hiánya miatt - a foglalkozás szabad
megválasztását szükségtelenül és aránytalanul nem
korlátozzza. Az Alkotmánybíróság áttekintette az oktatási és
vizsgaanyagot, és megállapította, hogy az nem értékelhető
ilyen korlátozásnak.
5. Az 1992. évi LXXVIII. törvény 1. § (2) bekezdése, amely
az 1988. évi I. törvény 19. §-át módosította, a foglalkozási
szabadság objektiv korlátját tartalmazza: a települési
önkormányzatok illetékességi területükön rendelettel
korlátozhatják a taxik számát. Noha a taxik és a
vállalkozások száma nem azonos, mert egy vállalkozó több
taxit üzemeltethet, illetve egy taxit több vállalkozó is
használhat, a taxik számának korlátozása nyilvánvalóan a
vállalkozások számának korlátozását eredményezi.
Ez a rendelkezés több okból alkotmányellenes.
a ) Az Alkotmánybíróság nem talált olyan alkotmányos jogot
vagy érdeket, amely a foglalkozás megválasztásához való jog
objektiv korlátozását a taxis ipar tekintetében
szükségszerűvé és arányossá tette volna. Különösen nem
elégítik ki az alapjogkorlátozás alkotmányos követelményeit
a jogalkotó által indokolásul felhozott érvek. "A
szolgáltatói oldal nem kívánatos bővülése, a szolgáltatás
színvonalának csökkenése, magas árszint kialakulása, a
vállakozók jelentős részének gazdasági ellehetetlenülése, az
adók és köztartozások befizetésének elmaradása"; mindezek
"kiküszöbölése és a fogyasztók érdekeinek védelme - a
taxipiac önszabályozó mechanizmusának hiányában - tudatos
beavatkozást igényel" - írta a közlekedési, hírközlési és
vízügyi miniszter. Ez a "beavatkozás" azonban nem lehet
alkotmányos alapjog lényeges tartalmának megsértése. A
vállalkozás jogának korlátozása numerus claususszal nem
alkotmányos versenyszabályozási eszköz, nem lehet a
szolgáltatás színvonalának emelésére és még kevésbé az
adóbehajtás pótlására használni. A taxipiac anomáliáit -
erőszakos helyfoglalást, versenytársak kiszorítását stb.
más, igazgatási intézkedésekkel lehet és kell megoldani.
(Pl. a köztartozások befizetését is inkább a kötelező és
nyugtát adó taxióra előírásával, semmint a szakmába lépés
korlátozásával kell biztosítani, mint ahogy ezt meg is
tették. ) Az igazgatás saját munkáját nem könnyítheti az
alapjogok ilyen korlátozása árán.
b) Alkotmányellenes az önkormányzatokat létszámkorlátozó
rendelet kiadására felhatalmazó törvényi rendelkezés amiatt
is, mert a felhatalmazás a korlátozás semmilyen szempontját
nem tartalmazza. ( Ez a helyzet logikus következménye
annak, hogy a korlátozásnak nincs is alkotmányos alapja -
ld. a ) pont. ) Alapjog közvetlen és jelentős korlátozása
csak törvényben történhet. ( 64/1991. (XII. 17.) AB
határozat, ABH 1991, 300. ) Biankó felhatalmazást adni ilyen
korlátozásra az önkormányzati rendeletalkotónak
alkotmányosan kizárt. Ezért az Alkotmánybíróság az 1988. évi
I. törvénynek az 1992. évi LXXVIII. törvény 1. § (2)
bekezdésével módosított 19. § (2) bekezdését
megsemmisítette.
VI.
Az Alkotmány 70/C. § (1) bekezdésében biztosított
szervezetalakítási jog és a támadott jogszabályokban a taxis
érdekképviseleteknek biztosított véleményezési jogok között
között semmiféle alkotmányossági szempontból értékelhető
összefüggés nincs. Ugyancsak nem vet fel alkotmányossági
kérdést a jogszabályok kifogásolt szóhasználata, sem az
egyesülési jog, sem a vállakozáshoz való jog szempontjából.
A "szakmai érdekképviselet" illetőleg " ( szakmai )
érdekképviseleti szerv" megjelölésből ugyanis nem következik
sem az, hogy ezek a szervek nem az egyesülési jog alapján
alakult szervezetek lennének, sem az, hogy "céhekként"
piackorlátozó szabályzatokat készíthetnének. Az sem
alkotmányossági kérdés, hogy a jogszabályok az
érdekképviseleti szerveket nem sorolják fel. Ezért az
Alkotmánybíróság az indítványokat e vonatkozásban
elutasította.
Dr. Sólyom László
előadó alkotmánybíró
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal Dr. Kilényi Géza
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás Dr. Schmidt Péter
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Szabó András Dr. Tersztyánszky Ödön
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró párhuzamos indokolása
A határozat rendelkezéseivel érdemben egyetértek. Az
alkotmányellenesség megállapítása tekintetében azonban
részben eltérő indokolást tartok helyesnek.
Egyetértek az indokolás elméleti megalapozására irányuló
fejtegetésekkel. A munkához, foglalkozáshoz, vállalkozáshoz
való alapjog - utóbbinak alanya lehet jogi személy, jogi
személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság is -
közvetlen és jelentős korlátozása alkotmányosan csak
törvényben történhet. A korlátozás jellegének és mérvének
minősítése illetve súlyozása alkotmányossági szempontból
attól függ, hogy az mennyire érinti a vállalkozáshoz való
hozzáférést, elsősorban olyan szabályozási ok folytán,
amelyre a jogosultnak nincs befolyása ( objektív korlát ) .
Kevésbé szigorú megítélés alá esik, ha a korlátozó
feltételek a választást megnehezítik ugyan, de teljesítésük
elvileg bárkinek nyitva áll ( szubjektív korlát ) .
A foglalkozás gyakorlásának korlátozó feltételei még
objektív voltukban is csak szélsőséges esetben sértik az
alkotmányos alapjogot.
Az elbírált ügyben olyan vállalkozási jogról van szó,
amelyet jogszabály hatósági engedélyhez köt és mind az
engedély megszerzését, fenntartását, mind a tevékenység
gyakorlását viszonylag szigorú feltételhez köti. A közúti
közlekedés, a közúti közlekedési szolgáltatások alapvető
feltételeinek, a résztvevők jogainak és kötelezettségeinek a
biztonsági és környezetvédelmi követelményekkel összhangban
való szabályozásáról törvény és kormányrendelet szól. A
szolgáltatások közül a közúti közforgalmi -
személygépkocsival végzett - személyszállítás
( taxiszolgáltatás ) engedélyhez kötött (R 5/A. § (1) bek.)
Az engedélyezés jogszabályi előfeltételeit - az érintett
területen forgalomba állítható taxigépkocsik keretszám-
korlátozását kivéve - a vállalkozás alapjogának elvben
minden alanya teljesítheti.
Egyetértek a határozat indokolásának azzal a részével, hogy
a vizsgált szubjektív korlátok az elbírált esetben az
alapjogot nem sértik (R 5/A. § (2-3) bek., 5/B. § (2) bek.).
Az R a taxivállalkozás gyakorlását is feltételekhez köti
illetve korlátozza ( 5, 7-9, 11, 12, 17, 24, 25. § ) . Az
engedélyt területi hatóság területi hatállyal adja meg: a
működési területen kívül utas nem vehető fel, tehát az adott
vállalkozás piaca eleve ( objektíve ) korlátozott.
Az Alkotmánybíróságnak e szabályozási struktúrában kellett
állást foglalnia abban a kérdésben, hogy a helyi
taxigépkocsi keretszám-meghatározás az ugyancsak
meghatározott területre szóló vállalkozást közvetlenül és
jelentősen, illetőleg szükségtelenül és aránytalanul
korlátozza-e.
Az Alkotmány a jogosult által választott vagy éppen a
számára kedvező helyre illetve piacra a vállalkozáshoz való
hozzáférést nem garantálja. Az R szabályai pedig nem zárják
ki, hogy a taxivállalkozó ( jelölt ) az eredetileg - pl.
lakhelyéhez közel - választott területen kívűl kérjen és
kapjon engedélyt, ha a forgalomba állítható taxik keretszáma
amott már kimerült.
Egyetértek azzal, hogy az önkormányzatokat a taxik
tekintetében létszámkorlátozó rendelet kiadására
felhatalmazó törvényi rendelkezés amiatt alkotmányellenes,
mert a felhatalmazás a korlátozás semmilyen szempontját nem
tartalmazza. Az ilyen felhatalmazás alapján kibocsátott
rendeletek törvényessége nem ellenőrizhető.
Nem értek egyet azonban azzal, hogy az 1988. évi I. törvény
19. § (2) bekezdése azért alkotmányellenes, mert a
vállalkozás jogát a taxik számának korlátozása már önmagában
sérti.
A törvény a közúti közlekedéshez fűződő jogi érdekek
védelmére hivatott. A személyfuvarozás, mint közúti
közlekedési szolgáltatás közforgalmú üzem. A kifogásolt
rendelkezésnek a szabályozási környezet elemzése útján
feltárt értelme alapján nem zárható ki, hogy e speciális
területen a forgalom biztonsága, folyamatossága érdekében az
adott településen a közforgalmú személyszállítás céljára
használt járművek számának korlátozása szükséges.
Az sem zárható ki, hogy az érintett piacon a szolgáltatói
oldal korlátlan bővülése - éppen a tevékenység adottságai
folytán - a taxis ipar ellehetetlenülésével fenyegethet.
A taxik számának adott működési területen való korlátozása
objektív jellegű ugyan, mert erre az érdekeltnek nincs
befolyása, de a vállalkozás megválasztásának szabadságát az
alkotmányos alapvető jog szempontjából csak közvetve és
relatív módon érinti. Az ilyen korlátozás nem jelenti az
alapjog teljes elvonását és emiatt nem szükségszerűen
aránytalan.
Közvetett a korlátozás azért, mert az önkormányzati rendelet
hatálya csak az adott működési területre - az érintett
piacra - terjed ki. Más településeken ugyanebben a
tevékenységi körben a vállalkozás lehetősége akár az ottani
korlátozó rendelet hiánya, akár a taxi-keretszám
kimerítetlensége miatt nyitva állhat.
Arra sincs adat, hogy a vállalkozás szabad megválasztása
alapjogának gyakorlása - e körülmények figyelembevételével -
bárki számára abszolút jelleggel lehetetlenné vált vagy
ilyen helyzet kialakulására alapos okkal következtetni
lehetne.
A taxiengedély meghatározott működési területre érvényes.
Ebből következik, hogy megfelelő törvényi felhatalmazás
alapján nem alkotmányellenes az, ha az adott működési
területre vonatkozóan a taxik számát települési önkormányzat
határozhatja meg rendeletében. Ez ugyanis az adott esetben
csak közvetve korlátozza a vállalkozás jogát és így törvényi
szabályozást nem igényel.
Budapest, 1994. április 12.
Dr. Tersztyánszky Ödön
alkotmánybíró
A párhuzamos indokolásban foglaltakhoz csatlakozom.
Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró
. |