Hungarian
Ügyszám:
.
376/G/1995
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 21/1996. (V. 17.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1996/74
.
A határozat kelte: Budapest, 05/13/1996
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                   A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az  Alkotmánybíróság   a  Legfelsőbb  Bíróság  elnökének  az
    Alkotmány  rendelkezései  értelmezése  tárgyában  benyújtott
    indítványa alapján meghozta a következő

                           határozatot :

    1. A  gyermeknek  az  a  joga,  hogy  az  állam  részéről  a
    megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges
    védelemben és  gondoskodásban részesüljön  ( Alkotmány 67. §
    (1) bekezdés )  az állam  alkotmányos kötelességét  alapozza
    meg a  gyermek fejlődésének  védelmére.  Az  államnak  ez  a
    kötelessége  alkotmányos   alapot   nyújt   arra,   hogy   a
    törvényhozó vagy  a  bíróság  -  elsősorban  a  nyilvánosság
    szférájában -  a gyermek  alapjoggyakorlását, ezen  belül  a
    gyermek egyesülési  joga  ( Alkotmány  63.  § )  gyakorlását
    korlátozza.

    Az Alkotmány  67. §  értelmében az  államnak a  gyermeket  a
    fejlődésére    káros     hatásokon    kívül     az     olyan
    kockázatvállalásoktól  is   meg   kell   óvnia,   amelyekkel
    kapcsolatban életkoránál  ( az ettől  függően  feltételezett
    testi, szellemi, erkölcsi és társadalmi érettségénél ) fogva
    nem  képes   megismerni  és   értékelni  sem  a  választható
    lehetőségeket, sem  pedig választása  következményeit  saját
    személyiségére,  illetve   későbbi  életére   és  társadalmi
    beilleszkedésére nézve.

    2.   A   fenti   ismérvek   alapján   a   gyermek   tagságát
    homoszexualitással  kapcsolatos  egyesületben  törvény  vagy
    bírósági  határozat   kizárhatja  vagy   korlátozhatja.   Az
    egyesülési jog gyakorlása tényleges korlátozásának azonban a
    gyermek  fejlődését   fenyegető  konkrét   kockázathoz  kell
    igazodnia. Annak mérlegelése során, hogy a gyermek fejlődése
    védelméhez való  jog a gyermek egyesülési joga gyakorlásának
    korlátozásához  vezethet-e,   a  gyermek   életkorát  és  az
    egyesület   jellegét   egymásra   vonatkoztatva,   abból   a
    szempontból  kell   értékelni,  hogy   a   gyermek   képes-e
    megismerni és értékelni a homoszexualitáshoz való viszonyára
    vonatkozó,  választható  lehetőségeket,  továbbá  választása
    következményeit  saját   személyiségére,   illetve   későbbi
    életére  és  társadalmi  beilleszkedésére  nézve,  beleértve
    azokat a  következményeket, amelyek  az  adott  egyesületben
    való tagságból és a homoszexualitás ott vallott felfogásának
    nyilvános vállalásából adódhatnak.

    Az Alkotmánybíróság  ezt a  határozatát a  Magyar Közlönyben
    közzéteszi.
                               Indokolás

                                   I.

      1.  A  Legfelsőbb  Bíróság  elnöke  indítványozta,  hogy  az
      Alkotmánybíróság  absztrakt   alkotmányértelmezés  keretében
      határolja el egymástól az Alkotmány 67. §-ában illetve a 63.
      §  (1)  bekezdésében  megfogalmazott  alapvető  jogokat.  Az
      indítványozó "konkrét alkotmányjogi probléma meglétét" vélte
      felismerni "abban  az összefüggésben, amely a gyermeknek azt
      a jogát,  hogy az állam részéről a megfelelő testi, szellemi
      és  erkölcsi   védelemben  és   gondoskodásban   részesüljön
      [ Alkotmány 67.  § ] , szembesíti az őt megillető egyesülési
      joggal [ 63.  § (1)  bekezdés ] abban  az esetben,  ha olyan
      egyesületben való  tagságának kérdése  merül  fel,  amely  a
      homoszexuális személyek,  mint társadalmi csoport jogvédelmi
      szövetségeként lép fel. "

      2.  Az   indítvány  megfelel  az  Alkotmánybíróság  által  a
      31/1990.   (XII.    18.) AB    határozatban    meghatározott
      feltételeknek  ( ABH   1990,   137.   k.   ) .   Az   elvont
      alkotmányértelmezést   az    Alkotmánybíróság   mindig    is
      igyekezett a  két szélsőségtől  távol tartani  :    egyrészt
      "valamely alkotmányos rendelkezés teljesen elvont, semmiféle
      konkrét  problémához   nem  kapcsolódó,   s  így   valójában
      parttalan értelmezésétől";  másrészt attól,  hogy az  elvont
      értelmezés konkrét ügyet döntsön el, vagy csupán jogszabályt
      értelmezzen. Az  utóbbi feltétellel  az Alkotmánybíróság más
      hatalmi ágak  feladatától is távol kívánta tartani magát. Az
      értelmezés viszonylagos általánosságát az Alkotmánybíróság a
      "konkrét alkotmányjogi probléma" követelményével fejezte ki,
      s  esetről   esetre  döntötte   el,  hogy  mikor  adható  az
      indítványozót  foglalkoztató   egyedi  problémán  túlmutató,
      "megfelelő  elvontságú,   a  jövőben   is   minden   esetben
      kötelezően  alkalmazandó  válasz".  (36/1992.  (VI.  10)  AB
      határozat, ABH 1992, 211. )

                                  II.

      Az adott  esetben egy  klasszikus politikai szabadságjog, az
      egyesülési jog  ütközik a  gyermek ahhoz  való jogával, hogy
      családja, az  állam és  a társadalom  részéről  a  megfelelő
      testi, szellemi  és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelmet
      és gondoskodást megkapja.

      1. Két  alapjog ütközését  lehetetlen teljes általánosságban
      elbírálni.  Kérdés   azonban,  hogy   van-e   köztük   olyan
      hierarchikus viszony, vagy a természetükben rejlő különbség,
      amely az elbíráláshoz általános keretet ad.

      a) Az  Alkotmánybíróság állandó  gyakorlata a "kommunikációs
      alapjogokat" a  többi jog  fölé helyezi  annyiban,  hogy  "a
      véleményszabadságot korlátozó  törvényeket megszorítóan kell
      értelmezni".  ( 30/1992.  (V. 26.) AB  határozat, ABH  1992,
      178 ) A  véleménynyilvánítás szabadsága  az Alkotmánybíróság
      szerint   "anyajoga"   a   kommunikációs   alapjogoknak.   A
      véleménynyilvánítás szabadságának  elsőbbsége  más  jogokkal
      szemben  azonban  nem  terjed  ki  automatikusan  az  összes
      kommunikációs alapjogra.  Ebben az  esetben  ugyanis  szinte
      minden   klasszikus   politikai   szabadságjog   kitüntetett
      védelmet élvezne,  ami egyrészt  a véleményszabadság  valódi
      jelentőségét csökkentené,  másrészt a  természetükből  folyó
      különbségen túli  jelentőséget kölcsönözne  a politikai és a
      szociális-kultúrális jogok  közötti  megkülönböztetésnek.  A
      véleményszabadság elsőbbségének kiterjesztéséhez más jogokra
      az Alkotmánybíróság  eddigi gyakorlata  is különösen  szoros
      összefüggést  kívánt   meg  az   "anyajoggal".    ( Lásd   a
      vallásszabadsággal  kapcsolatban   a  4/1993.  (II.  12.) AB
      határozatot, ABH 1993, 51. )

      Az egyesülési  jog nem  osztozik tehát  a  véleményszabadság
      elsőbbségében más alkotmányos jogokkal szemben.

      b)  A   klasszikus   szabadságjogok   nem   élveznek   eleve
      elsőbbséget a  szociális jogokkal, vagy az államnak más, nem
      klasszikus jogokból  folyó  kötelezettségeivel  szemben.  Ha
      viszont  e  két  különböző  típusú  jog  egymással  ütközik,
      sajátosságaik nem hagyhatók figyelmen kívül.

      2. A  gyermek megfelelő fejlődéséhez szükséges védelemhez és
      gondoskodáshoz való  jogának az egyesülési szabadsággal való
      ütközésekor e  két különböző  típusú jog korlátozhatóságának
      különböző ismérveit is összhangba kell hozni.

      a) A  most eldöntendő  esetben tehát  nem  csupán  azt  kell
      értelmezés  útján   megmondani,  hogy   csakis  a   67.  §-t
      figyelembe véve  milyen védelmi  intézkedésekre van  joga  a
      gyermeknek -  azaz hogy  a  gyermek  tagságának  korlátozása
      homoszexualitással kapcsolatos  egyesületben még  része-e az
      alkotmányosan megkövetelt gondoskodási minimumnak -, hanem a
      védelem alkotmány  megkövetelte  szintjét  arra  figyelemmel
      kell meghatároznia az Alkotmánybíróságnak, hogy ez a védelmi
      szint egyszersmint  szükséges és  arányos korlátozása-e  egy
      klasszikus szabadságjog, az egyesülési jog gyakorlásának.

      Azt, hogy  az egyik  alapjog érvényesüléséhez a másik milyen
      mértékben  korlátozható,  konkrét  jogszabályi  rendelkezés,
      vagy konkrét  ügy kapcsán  lehet csak eldönteni. Két alapjog
      ütközéséről  szóló   absztrakt   alkotmányértelmezés   során
      jelentős megszorítással,  akkor  alkalmazható  egyrészt  ( a
      gyermek  védelme   vonatkozásában,  67.   §  )   az   állami
      intézkedési   minimum,    másrészt   ( az   egyesülési   jog
      korlátozhatóságára,  63.   § )   a   szükségesség/arányosság
      tesztje, ha  a "konkrét  alkotmányjogi  problémát"  törvényi
      tényálláshoz  hasonló   absztrakt  tényállásként  tekintjük.
      Valójában az  Alkotmánybíróságnak kell  egy  alkotmányossági
      szempontból  kifogástalan  "törvényi  tényállást"  kreálnia,
      amelyhez a  törvényhozó igazodhat,  vagy amelynek  alapján a
      bíróság alkotmányosan dönthet.

      b) A gyermek védelemhez való joga és az egyesülési szabadság
      összeütközése még  az indítványban meghatározott tényálláson
      belül  is  -  "ha  [ a  gyermek ]  olyan  egyesületben  való
      tagságának kérdése merül fel, amely homoszexuális személyek,
      mint társadalmi csoport jogvédelmi szövetségeként lép fel" -
      több, egymástól  eltérő megítélést  kívánó esetben  merülhet
      föl.  Különbözőek   az  alkotmányossági   kérdések  egyrészt
      aszerint, hogy  a gyermek tagságának általános megtiltásáról
      vagy  feltételhez   kötéséről  van-e   szó,  vagy  pedig  az
      egyesülési jog  egyedi érvényesítéséről;  másrészt aszerint,
      hogy a korlátozást jogszabály vagy bíróság mondja-e ki, vagy
      pedig a  szülő érvényesíti.  Az egyesülési  jog  jogszabályi
      korlátozása  természete   szerint   általános;   a   bíróság
      általában kizárhatja a gyermek tagságát adott egyesületben a
      tagságot  gyermek   számára  is   lehetővé  tévő   egyesület
      bejegyzésének  megtagadásával,  és  dönthet  egyedi  tagsági
      ügyben is;  míg a  szülő saját gyerekének tagságát tilthatja
      meg.

      Az   Alkotmánybíróság    azonban   előrebocsátja,   hogy   e
      korlátozások külön-külön vizsgálatára attól függően kerülhet
      sor, hogy az Alkotmánybíróság a gyermek fejlődése védelmének
      érdekében az egyesülési jog milyen súlyú korlátozását tartja
      alkotmányosan indokoltnak.  Ha ugyanis  arra  az  eredményre
      jut,  hogy   az  állam  kötelessége  a  gyermeket  az  ilyen
      egyesületi tagsággal  járó kockázattól  általában megvédeni,
      nem is  merülhet  föl,  hogy  ettől  egyedi  tagság  ügyében
      bíróság eltérhet,  vagy hogy  a védelmi  kötelezettség -  az
      egyesületi  tagsághoz   való  hozzájárulás  formájában  -  a
      szülőre hárulna.

      3. A  gyermek védelemhez  való joga  és  az  egyesülési  jog
      viszonyának  tisztázásához  a  67.  §-ban  foglalt  jog  két
      sajátosságát kell  figyelembe  vennünk.  Az  egyik,  hogy  a
      gyermek védelemhez  és gondoskodáshoz való joga egyszersmint
      az   állam    kötelességét   alapozza    meg    a    gyermek
      személyiségfejlődése intézményes védelmére. Az államnak ez a
      védelmi kötelessége a gyermek alapjogainak korlátozásához is
      vezethet. Az  Alkotmánybíróság határozatának  döntő  kérdése
      éppen az  lesz, hogy hol húzza meg a határt a gyermek önálló
      alapjoggyakorlása  és   az  állam,  vagy  a  szülő  alapjogi
      gyámkodása  között.   Másrészt  tisztázni   kell  a  gyermek
      alapjogi jogállásának  azokat a sajátosságait, amelyek éppen
      gyermek volta  miatt térnek el az általánostól.  [ Ld. alább
      III. 1. ]

      Az Alkotmány 63. §-ában biztosított egyesülési jog oldaláról
      viszont abból kell kiindulnunk, hogy esetünkben nem valamely
      egyesülési  cél   alkotmányosságáról  van   szó  ( lásd   az
      egyesülési  jogról   szóló  1989.   évi  II.   törvény  -  a
      továbbiakban Egytv.  - 2.  §  (3)  bekezdését ) ,  hanem  az
      egyesülési jog gyakorlásának a gyermek érdekében ( Alkotmány
      67. § ) való korlátozásáról. Azaz ennek az ügynek nem tárgya
      a homoszexualitással kapcsolatos egyesületek alkotmányossági
      szempontból való  minősítése. Az  egyesülési jog  gyakorlása
      korlátozásának alkotmányos  feltételei a törvényhozó számára
      az Alkotmányból  és annak  alkotmánybírósági  értelmezéséből
      folynak.  A  bíró  a  társadalmi  szervezet  nyilvántartásba
      vételét   megtagadja,    ha   az   alapítók   az   Egytv-ben
      meghatározott feltételeknek  nem tettek eleget. Az Egytv. 2.
      § (2)  bekezdése szerint  az egyesülési  jog gyakorlása  nem
      sértheti  az   Alkotmány  2.  §-ának  (3)  bekezdését  [ nem
      irányulhat   a    hatalom   erőszakos   megszerzésére   vagy
      kizárólagos    birtokolására ] ,    nem    valósíthat    meg
      bűncselekményt és bűncselekmény elkövetésére való felhívást,
      valamint  nem   járhat  mások   jogainak  és   szabadságának
      sérelmével. Ezt  az utóbbi  feltételt tartalmazza  a Gyermek
      jogairól szóló - az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett -
      New York-i  Egyezmény 15.  cikke is, amely kimondja, hogy az
      Egyezményben részes  államok elismerik  a gyermek egyesülési
      jogát.

      Az egyesülési  jog korlátozása  "mások jogai  és szabadsága"
      sérelemtől való megóvása érdekében akkor alkotmányos, ha ezt
      a korlátozást  a másik jog szükségessé tette és a korlátozás
      mérve  a   védelem  céljával  arányos.  E  másik  jognak  is
      alkotmányos  jognak,  vagy  abból  levezethető  jognak  kell
      lennie. A  gyermek alkotmányos joga a fejlődéséhez szükséges
      védelemre  és   gondoskodásra  kizárja  a  gyermek  tagságát
      bizonyos egyesületben. Ha az ilyen egyesületben alapszabálya
      szerint gyermek is tag lehet, akkor ez az egyesület nem tesz
      eleget az  Egytv. 2. § (2) bekezdésének, mert a gyermekeknek
      az  Alkotmány   67.  §-ában   biztosított  jogát  sérti.  Az
      Alkotmánybíróság   feladata    ebben   a   határozatában   a
      homoszexualitással  kapcsolatos  egyesületek  vonatkozásában
      azokat   az   ismérveket   meghatározni,   amelyek   alapján
      megállapítható,  hogy   az  egyesülési   jog   gyakorlásának
      korlátozását mely  esetben teszi  szükségessé és arányossá a
      gyermek  joga   a  fejlődéséhez   szükséges   védelemre   és
      gondoskodásra. Ez az elvont alkotmányértelmezés egyben tehát
      az  Egytv.   idézett  fordulatának   -  az   egyesülési  jog
      gyakorlása  nem   járhat  mások  jogainak  és  szabadságának
      sérelmével  -   alkotmányos  alkalmazási  követelményeit  is
      meghatározza az indítványban felvetett tényállásra.

                                  III.

      1.  Az   Alkotmány  szerint   az  emberi  jogok  "mindenkit"
      megilletnek, az  állampolgári jogok  értelemszerűen a magyar
      állampolgárokat, egyes  jogoknál az Alkotmány maga határozza
      meg a  sajátos jogosulti  kört ( menedékjog, választójog ) .
      Az Alkotmány  nem él  következetesen az alapjogi jogképesség
      és az  alapjog gyakorlásához  való jog megkülönböztetésével.
      ( A választójog  elvileg az utóbbi körbe tartozó korlátait a
      70.  §   a  választójogból   való  kizárásként,   vagyis   a
      jogképesség hiányaként  határozza meg. ) Az alapjoggyakorlás
      feltételeit azonban  törvények egyes  személyi körökre nézve
      megállapíthatják.

      A  gyermeket   megilletik   az   alapjogok.   Az   Alkotmány
      kifejezetten csak a választójogból zárja ki a gyermekeket. A
      gyermek az  alapjogokat -  mint mindenki  más is - azokkal a
      feltételekkel gyakorolhatja, amelyeket az egyes jogterületek
      számára   előírnak.    Az   ilyen    korlátozások    viszont
      alkotmányossági vizsgálat tárgyai lehetnek.

      Ahol a  törvények nem  szabályozzák a  kis- és  fiatalkorúak
      joggyakorlását, az  Alkotmány alapján  esetről  esetre  kell
      meghatározni,  hogy   a  gyermek   mely  alapjogot,   milyen
      vonatkozásban gyakorolhat  maga, illetve  hogy ki gyakorolja
      nevében és érdekében, illetve, hogy gyermek voltára és a 67.
      §-ra tekintettel az alapjog gyakorlásának egyes területeiről
      nem zárható-e  ki teljesen. A gyermek alapjoggyakorlásának -
      s ezen  belül a  személyes joggyakorlásnak  -  lehetősége  a
      joggyakorlás   következményeit   átfogó   döntési   képesség
      kibontakozásával együtt,  a növekvő  korral egyre  szélesebb
      lesz.

      Az Alkotmánybíróság  eddig két vonatkozásban érintette ezt a
      kérdést. Egyrészt alkotmányellenesnek ítélte, hogy a gyermek
      vérségi származása  kiderítéséhez  való  jogát  a  törvényes
      képviselő   korlátlan    perindítási   jogosultsága    révén
      végérvényesen el lehetett vonni ( ABH 1991, 272 ) ; másrészt
      kimondta, hogy  a szülőknek  az a  joga,  hogy  gyermekük  a
      lelkiismereti  választásuk   szerinti,   de   legalábbis   a
      meggyőződésükkel  nem   ellentétes   irányultságú   iskolába
      járhasson, "a szülői vezetés korlátain belül" a gyermeket is
      megilleti ( ABH  1993,  56 ) .  Ez  is  megerősíti,  hogy  a
      személyes, illetve  a gyermek  érdekében más  által  végzett
      joggyakorlás az  érintett alapjogtól  függ.  Sőt,  még  ezen
      belül  is   további  megkülönböztetésekre  van  szükség.  Az
      egyesülési jog  gyakorlása  például  általában  megilleti  a
      gyermeket is.  Az azonban,  hogy mikor dönthet róla a szülő,
      mikor a  gyermek, s  mikor lehet  korlátozni vagy kizárni az
      egyesülési jogot,  függ egyrészt  az életkortól, másrészt az
      egyesület céljától  és a  részvétel hatásától a gyermek - az
      Alkotmány védelme  alatt álló  - testi, szellemi és erkölcsi
      fejlődésére.

      2. A  gyermek alapjoggyakorlása  korlátozásának indokoltsága
      két tényező  együttes mérlegelésétől  függ :  elég érett-e a
      gyermek általában  az  önálló  döntésre;  illetve  a  döntés
      tárgyától :   az  adott esetben  mihez kell  az érettség?  A
      résztvevők "érettségét"  általában  az  érintett  társadalmi
      intézmények  működőképességének  védelme,  azaz  a  közérdek
      követeli meg. A jogkorlátozáshoz azonban elégséges érv lehet
      a  gyermek   védelme  saját   maga  ellen   -  azaz  döntése
      következményeitől - is. A közérdekű és a saját érdekből való
      jogkorlátozás legtöbbször átfedi egymást.

      A   polgári    jogi   cselekvőképtelenség   és   korlátozott
      cselekvőképesség  például  elsősorban  az  ügyleti  forgalom
      biztonságát védi;  de a  kiskorút  ( vagyonát )  is  óvja  a
      meggondolatlan veszteségektől és általában a kockázattól. Ez
      utóbbi szempontból  a védelem  preventív :  a gyermek jövője
      érdekében  korlátozza   jogait   a   gyermekkor   alatt.   A
      választójog,   párttagság,   egyes   hivatalok   viselésének
      nagykorúsághoz vagy  magasabb korhatárhoz  kötése szintén az
      egyes intézmények  optimális működése  érdekében történik. A
      házasság  korhoz  ( és  az  alatt  engedélyhez )  kötése  az
      intézmény  komolyságát   és  tartósságát   védi,  egyben   a
      meggondolatlan státuszváltozás  következményeitől is  óvja a
      gyermeket. A  felsorolt esetekben  a korhatár alatti tilalom
      önmagukban pozitív  tevékenységekre  vonatkozik.  A  gyermek
      joggyakorlásának korlátozása szempontjából azonban a tiltott
      tevékenységnek nem az ilyen minősítése a döntő.

      Az alapjoggyakorlás  korlátozása  nem  hordoz  értékítéletet
      arról, amiben  a  gyermeket  akadályozza,  illetőleg  amitől
      visszatartja.   A   döntés   súlya   az,   ami   a   gyermek
      joggyakorlásának  korlátozását   indokolja  mindaddig,  amíg
      felelős döntésre nem képes. A döntést azok a következmények,
      illetve kockázatok tehetik súlyossá, amelyeket a döntéssel a
      gyermek vállal.

      Az Alkotmány  67. §-a,  amely az  állam kötelességévé teszi,
      hogy a gyermek személyiségfejlődéséhez szükséges védelmet és
      gondoskodást nyújtson,  egyrészt vonatkozik  az egyértelműen
      káros hatások  távoltartására, másrészt magában foglalja azt
      is, hogy  az állam  a személyiségét,  s így az egész jövendő
      életét meghatározó  súlyos kockázatvállalást  is elhárítsa a
      gyermektől.

      Önmagának mindenki  árthat, s vállalhat kockázatot, ha képes
      a szabad,  tájékozott és felelős döntésre. A nagykorúaknak a
      jog be  nem avatkozása  széles lehetőséget  ad  erre,  s  az
      általános személyiségi  jogból folyó jog az önmeghatározásra
      és cselekvési  szabadságra ( Alkotmány  54. § (1) bekezdés )
      garantálja ezt  a lehetőséget. Az állam korlátozó gyámkodása
      csak  a  határesetekben  alkotmányossági  viták  tárgya  ( a
      kábítószer élvezésének  büntetésétől  az  eutanáziáig ) .  A
      gyermekek esetében  azonban maga  az Alkotmány és nemzetközi
      egyezmények teszik  állami kötelességgé  a gyermek fejlődési
      útjának megóvását  a veszélyektől  és  kockázatoktól,  éppen
      annak  érdekében,   hogy  felkészülhessen   a   felelős   és
      tájékozott  döntésekre,   mihelyt  életkorával   vélelmezett
      érettsége erre képessé teszi.

      3. Az  államnak az Alkotmány 67. §-ából folyó kötelességei a
      gyermek fejlődésének  védelmére, de  alkotmányos lehetőségei
      is, elsősorban  a nyilvánosság  szférájában jelenhetnek meg;
      egyrészt  a   gyermek  nyilvánosság   előtti   tevékenységét
      szabályozhatják, másrészt általános szabályokkal nyújthatnak
      intézményes védelmet.  A  magánszférában  a  gondoskodás  és
      védelem joga  és kötelessége  elsősorban a  szülőket illeti.
      Így  például   jogszabály  -  általános  megelőző  céllal  -
      tilthatja,  hogy   gyermeknek  nyilvános  vendéglátó  helyen
      alkoholt szolgáljanak  fel, hogy  iskola közelében pornográf
      sajtótermékeket  áruljanak,   vagy   szexboltot   nyissanak.
      Törvény a  gyermek belépését is megtilthatja ilyen helyekre.
      A szülő  felelőssége viszont,  hogy otthon a gyermek számára
      hozzáférhetővé teszi-e  az alkoholt  vagy a pornográfiát. Az
      állam csak  a gyermek fejlődésének súlyos és konkrét sérelme
      vagy veszélyeztetése  esetén avatkozik be - például a szülői
      felügyelet megszüntetése révén.

      4. Az államnak a gyermeket az olyan kockázatvállalásoktól is
      meg kell  óvnia, amelyekkel  kapcsolatban  életkoránál  ( az
      ettől függően  feltételezett testi,  szellemi,  erkölcsi  és
      társadalmi érettségénél )  fogva  nem  képes  megismerni  és
      értékelni  sem   a  választható   lehetőségeket,  sem  pedig
      választása  következményeit   saját  személyiségére  illetve
      későbbi életére  és  társadalmi  beilleszkedésére  nézve.  E
      kockázatelhárítás részeként  az állam  köteles arra is, hogy
      legalább a  nyilvánosság szférájában  ne engedje meg, hogy a
      gyermek olyan  tevékenységet folytasson, vagy olyan ügyekben
      állást   foglaljon,    amelyekben   a    felelős   álláspont
      kialakítására a  fentiek szerint a gyermek nem érett, noha a
      nyilvános  állásfoglalás   a  gyermek   testi,  szellemi  és
      erkölcsi fejlődésére, s későbbi sorsára meghatározó hatással
      lehet.  Különösen   megnöveli   a   kockázatot,   ha   olyan
      kérdésekben való nyilvános elköteleződésről van szó, amelyek
      megítélése a társadalomban kifejezetten ellentmondásos abban
      az értelemben,  hogy széles  körben  negatív  megítélés  alá
      esik.

      A gyermek  joggyakorlásának az  Alkotmány 67.  §-án  alapuló
      korlátozásakor az alábbiakat figyelembe kell venni :

      Valamely  szabadságjogot   nem  általában,  hanem  kizárólag
      gyakorlásának abban  a vonatkozásában lehet csak korlátozni,
      amelyet a  gyermek védelme,  illetve mások  jogainak védelme
      szükségessé tesz.

      A szabadságjog  korlátozásához a  gyermek védelme  érdekében
      sem elég  a testi,  szellemi vagy  erkölcsi fejlődés  elvont
      veszélyeztetése.  Azt   kell  bizonyítani,   hogy   valamely
      tevékenységet azért  korlátoz vagy  tilt a  jog, mert  az az
      érintett korosztályra  konkrét veszélyekkel  jár; e  konkrét
      veszély nagysága dönti el a jogkorlátozás arányosságát is.

      Ahol  az   állam  a  túlzott  kockázatvállalást  hárítja  el
      beavatkozásával,  a   kockázat   nagyságának   minősítésénél
      mérlegelni kell  azt a  pozitív, nevelő hatást is, amelyet a
      vitában való részvétel a személyiségre gyakorolhat, hiszen a
      nézetek vállalása  és  ütköztetése  a  demokrácia  része.  A
      konkrét körülményektől  függ tehát, hogy "vitás" kérdésekben
      mennyire korlátozható a gyermek tájékozódási szabadsága és a
      véleménynyilvánítása. Szembe  kell néznie  a  gyermeknek  is
      azzal,  hogy  vannak  kellemetlen,  provokatív,  ellenkezést
      kiváltó, sőt  potenciálisan károsan  befolyásoló jelenségek,
      meg  kell  tanulnia  ezekhez  viszonyulni,  saját  véleményt
      formálni, vitázni,  meggyőződését vállalni akár a többséggel
      szemben stb.  A hozzáférhetőség  függhet például attól, hogy
      van-e   lehetőség   az   ilyen   hatásokat   összefüggésekbe
      illeszteni, más  véleménnyel is ütköztetni - mint például az
      iskolai oktatás keretében.

      Ugyanakkor  egy-egy  rizikó  felbecsülése  nem  szorítkozhat
      pusztán valamely  szaktudomány saját  területére korlátozott
      értékelésére, hanem  azt kell  mérlegelni, hogy  az az adott
      társadalmi körülmények  között  az  érintett  gyermekcsoport
      fejlődésére   és    jövőjére    milyen    hatással    lehet.
      Művészetkritikus adhat  a műalkotásról  egyértelműen pozitív
      esztétikai ítéletet,  ez  még  nem  zárja  ki  a  hozzáférés
      korlátozását,  hiszen   lehet,  hogy   a  gyerek  nem  képes
      ( kizárólag ) esztétikai  értékelésre,  és  a  mű  tényleges
      hatása veszélyes lehet.

      5. Nem  lehetne alkotmányosan indokolni a gyermek egyesülési
      jogának   általános    korlátozását.   Meghatározott   fajta
      egyesület alapításának  vagy abban való részvételnek további
      feltételekhez kötéséről vagy tiltásáról lehet csak szó.

      Ebben a  határozatban nincs szükség annak vizsgálatára, hogy
      polgári jogi  cselekvőképesség szabályai,  különösen a szülő
      ( törvényes   képviselő )    beleegyezése   vagy    utólagos
      jóváhagyása     a      gyermek     tagságot     keletkeztető
      jognyilatkozatának  érvényességéhez,  az  egyesüléshez  való
      alapjog gyakorlására  is vonatkoznak-e.  Ha ugyanis valamely
      egyesületben való  tagság olyan  súlyos kockázatot  jelent a
      gyermek  számára,   hogy  tagságát   az  Alkotmánybíróság  e
      határozatban foglalt  értelmezése  alapján  jogszabály  vagy
      bíróság   általában    kizárhatja,   akkor   a   beleegyezés
      tárgytalanná válik.

      Az arra  vonatkozó  alkotmányossági  kérdés  tehát,  hogy  a
      gyermek hány  éves koráig gyakorolhatja az egyesüléshez való
      jogot a  szülő a  ő nevében,  s mikor  érett a gyermek arra,
      hogy maga  döntsön eme  alapjogának gyakorlásáról;  továbbá,
      hogy milyen esetekben írnak elő szülői beleegyezést az adott
      tagsággal járó  kockázat nagysága miatt, s mikor ítéli ezt a
      kockázatot olyan  nagynak a  jog, hogy  teljesen  elvonja  a
      döntést a  gyermek és  szülője rendelkezési  köréből, csakis
      egyes kockázat-tipusokra külön-külön dönthető el.

                                  IV.

      1.   A    homoszexuálisok    diszkriminációjára    vonatkozó
      ( alkotmány ) bírósági          ítéletek          nemzetközi
      összehasonlításából az  a következtetés adódik, hogy ezekben
      az "közvéleményben  élő erkölcsi  megítélés"  egyre  kevésbé
      játszik  meghatározó  szerepet.  A  "közerkölcs",  "többségi
      nézetek" stb.  előbb úgy  szorultak ki  a döntő érvek közül,
      hogy a magánszférában a bíróságok elismerték az ettől eltérő
      önrendelkezést is ( fogamzásgátlási, majd abortusz-esetekből
      kiindulva ) ;      később      a      diszkrimináció-tilalom
      érvényesítésével ezt  a védettséget  a homoszexuálisokra  is
      kiterjesztették. A  helyzet valójában  sokkal  bonyolultabb,
      mert a  közmorál még  ma is  sok fontos  ítéletben  szerepel
      érvként. A  liberalizálással párhuzamosan  ugyanis jelen van
      egy másik  ítélkezési vonal  is, amely  - a  közerkölcsökkel
      összhangban    -     védelmet    nyújt    mások    agresszív
      "önérvényesítésével", saját  erkölcsi  normáinak  provokatív
      hirdetésével szemben  ( ld. például  az offenzív pornográfia
      korlátozását ) . Ezeknek  az ügyeknek a témája rendszerint a
      "többségi nézet"  ( amelyet nyilvánosan  azok  is  vallanak,
      akik nem  tartják be,  azaz az  erkölcsi konvenció ) szerint
      erkölcstelen tevékenység jelenléte a közszférában.

      A külföldi  ügyekből kiolvasható  további fontos  különbség,
      hogy a  "nem szerinti"  megkülönböztetés általában sikeresen
      támadható meg,  a "szexuális  irányultság" szerinti  viszont
      csak ritkán.

      2. Általános  jelenség, hogy  a nemi  erkölcs egyes részei -
      éppen  az   erkölcsi  pluralizmus  elismerésével  -  a  jogi
      szankcionálásból kikerülnek.  Kétségtelen  viszont,  hogy  a
      büntetőjog a  nemi erkölcs  területén ( is )  meghúzza azt a
      szélső határt,  amelynek áthágását a társadalom már nem tűri
      el.  Bár   a  bűncselekmények   megállapítása   törvényhozói
      kompetencia, s  így a  demokratikus többségi  vélemény -  és
      érzület -  érvényesülésének tere, kivételes esetekben itt is
      érvényesülhet alkotmánybírósági kontroll.

      Vannak bűncselekmények,  ahol ma  is  nemcsak  egybeesik  az
      erkölcsi és  jogi megítélés,  hanem ahol  a  büntetendőséget
      erkölcsileg nem lehet komolyan kérdésessé tenni - például az
      emberölésnél.  A   nemi  erkölcs   szempontjából  sem  lehet
      kérdésesnek tekinteni  például a  vérfertőzés megbüntetését,
      noha elméleti cikkek már éppúgy megkérdőjelezték ezt, mint -
      a "gyermeki  szexualitás jogait"  követelve -  a "megrontás"
      bűncselekménnyé nyilvánítását.  Az ilyen  törekvések azonban
      elméleti kuriózumok maradtak, amelyeknek a tételes jogban és
      az ítélkezésben  nincs hatása. Ahol azonban a közvéleményben
      megfelelő erővel  - akárha aránytalan művi felerősítéssel is
      - többféle erkölcsi megítélés van jelen, a "közerkölcs" vagy
      a "közfelfogás"  alkotmányos  érvként  szerepeltetése  egyre
      veszít erejéből és az ítélkezésben háttérbe szorul.

      A korábban a nemi erkölcs elleni bűncselekménynek minősített
      magatartások egy  részét  -  a  prostitúciót,  a  "természet
      elleni fajtalanságot"  az egyetértő  felnőttek  között  -  a
      legtöbb  európai  jogban  már  nem  büntetik.  A  közerkölcs
      azonban továbbra  is  jelen  van,  bár  szívesen  ölti  más,
      jogilag egyértelműbben védhető érték vagy érdek álruháját. A
      prostitució például  nem bűncselekmény. Esetleges igazgatási
      szabályozásakor azonban  - pl.  adott helyre  korlátozás - a
      szomszédok erkölcsi indítékú ellenkezését mérlegelni szokás,
      ha nem  is nyíltan.  Ilyenkor  elismerik,  hogy  a  "környék
      leromlik", de  nem viszik  végig, hogy  miért -  megállnak a
      ténynél, hogy az ingatlanok értéke csökken.

      3. Az  Alkotmány szakított a korábban az állam alapjává tett
      "hivatalos" ideológiával,  és azzal,  hogy a  jogokat  azzal
      összhangban kell  értelmezni. Az  1990. évi  XL.  törvénnyel
      foganatosított     alkotmánymódosítással     kikerült     az
      Alkotmányból  az  utolsó  utalás  is  önállóan  -  az  egyes
      alapjogoktól függetlenül - megfogalmazott eszmei áramlatokra
      és  értékekre.  Az  alkotmányértelmezésnek  az  értelmezendő
      jogok   fogalmából    kell   kiindulnia,    mint    semleges
      kategóriából, amelynek  határaira nézve  nagyfokú konszenzus
      állapítható  meg,  tartalmára  nézve  viszont  több,  eltérő
      értéktartalmú  koncepcióval   is  kitölthető.  A  pluralista
      társadalom  lényegéhez   tartozik,  hogy  a  jogok  többféle
      értéktartalommal is  érvényesíthetők,  úgy,  hogy  közben  a
      jogok egész  alkotmányos rendszere  koherens és  működőképes
      marad. Az  Alkotmánybíróságnak határesetekben  és össze  nem
      férő koncepciók ütközésekor kell beavatkoznia, azt a vonalat
      meghúznia, amelyen  túl egy adott tartalmi értelmezés már az
      alkotmányos jogok  rendszerével nem  hozható összhangba.  Az
      Alkotmánybíróság ebben  az értelmezésben  nem  az  Alkotmány
      feltételezett általános  értékrendjéből indul  ki, hanem  az
      egyes alapjogokból  kibontható értéktartalmakat fejti ki. Az
      egyes  alapjogok  értelmezésekor  széles,  összehasonlítható
      nemzetközi tényanyag  és elméleti vélemény áll rendelkezésre
      ahhoz,  hogy   ne  kelljen   közvetlenül  ideológikus   vagy
      politikai   érvekhez    folyamodni.   Az    ilyen   módszerű
      alkotmányértelmezést a  formális garanciák  hangsúlyozása az
      ideológiák  közvetlen  érvényesítésével  szemben,  az  egyes
      jogok értéktartalmának  kibontása  pedig  a  pozitivizmussal
      való visszaéléssel szemben védi.

      Az   Alkotmánybíróság   nem   vizsgálja   felül   a   jogban
      érvényesített  közerkölcs   tartalmát.  Ahogy  a  "közérdek"
      meghatározását  is   alapvetően  átengedte   a  demokratikus
      törvényhozásnak ( ABH  1993, 382 ) , a közrendet és benne az
      erkölcsöket is  a képviselőknek  van joguk  érvényesíteni  -
      amíg valamely más okból az Alkotmány határaiba nem ütköznek.
      Ezeket  a   határokat  kell  a  fenti  módszer  szerint  úgy
      megállapítani, hogy  közben a közerkölcs önálló értékelésére
      lehetőleg ne kerüljön sor.

      Az azonos  neműek közötti kapcsolatot - tartós és megvallott
      formájában és  egyes életviszonyokra  korlátozva -  maga  az
      Alkotmánybíróság ismerte  el jogilag  védendőnek  ( 14/1995.
      (III. 13.) AB  határozat, ABH 1995, 82, 84 ) , de nem azért,
      mert a  kapcsolat homoszexuális, hanem mert olyan kapcsolat,
      amelyhez hasonló tényállásokat a jog másutt is elismer, és a
      megkülönböztetésnek  nem   volt  alapja.  A  homoszexualitás
      eddigi  egyetlen   megítélésénél  is   megmaradt  tehát   az
      Alkotmánybíróság a  közerkölcs minősítését mellőző, semleges
      úton.  Ez  a  semlegesség  lehetséges  az  ebben  az  ügyben
      elvégzett alkotmányértelmezésnél  is -  annak ellenére, hogy
      az  Alkotmány   kifejezetten  a   gyermek  megfelelő  testi,
      szellemi és erkölcsi fejlődésének védelméhez ad jogot. Ebben
      az ügyben  nincs arra ok, hogy az Alkotmánybíróság a gyermek
      teljes  személyiségfejlődésének   védelme  helyett   a  nemi
      erkölcs egyes  kérdéseire szorítkozzék. Sőt, ebben az ügyben
      magát  a   homoszexualitás  problémáját   sem   tekinti   az
      Alkotmánybíróság  a   nemi  erkölcs   kérdésének  -  noha  a
      közvélemény számára általában így vetődik fel.

      4. A  homoszexualitás  okai,  kialakulása,  sőt  fogalma  is
      tisztázatlan, illetve vitatott; még önértelmezésből is több,
      egymásnak ellentmondó nézet létezik. Egyik véglet az, hogy a
      homoszexualitás   veleszületett    és   megváltoztathatatlan
      adottság, mintegy  "harmadik nem",  a másik véglet szerint a
      homoszexualitás  "társadalmi  konstrukció",  nem  különbözik
      semmiben  a   heteroszexuális  magatartástól,  ezért  ez  az
      irányzat a  megkülönböztetés minden  formáját, egyáltalán  a
      homoszexualitás   problematizálását   mint   "megbélyegzést"
      visszautasítja. Köztes  nézetnek  számít  a  ( divatjamúlt )
      betegség-elmélet,  amely  szerint  a  homoszexualitásból  ki
      lehet  gyógyulni,   viszont  nyilván   nem  szankcionálható.
      Hasonlóan nem  szélsőséges  az  a  "semleges"  megközelítés,
      amely a szexuális irányultság alapján minden diszkriminációt
      megalapozatlannak tart.  Különbség van  a felfogások  között
      aszerint  is,   hogy  a   homoszexualitás  csupán  szexuális
      preferencia-e, vagy  pedig  az  egyéni  önazonosság  alapja,
      továbbá, ehhez  kapcsolódóan, életstílus,  sajátos  kultúra.
      ( Magyarországon  az  utóbbi  szellemben  tiltakoznak  egyes
      csoportok  a   "homoszexuális"  megjelölés  ellen,  mert  ez
      túlzottan  a   szexualitásra  koncentrál,  holott  ők  egész
      személyiségüket  tekintve   -  ahogy   magukat   nevezik   -
      "melegek". )  A  különböző  elméletekhez  különböző  igények
      kapcsolódnak -  pl. csupán  a nemi tevékenység másságának és
      háborítatlanságának elismerése,  másik végletként  viszont a
      világ   kétpólusú    heteroszexuális   uralmi   viszonyainak
      megdöntése.

      Maga a  homoszexualitás határa  is elmosódó.  Ma a  "tiszta"
      heteroszexualitás  és   homoszexualitás  között   folyamatos
      átmenetet tételeznek  fel. A  másik vagy  a saját nem iránti
      érdeklődésnek, vonzalomnak  stb. számos fajtája élhet egymás
      mellett egy  emberben, különböző  intenzitással, s számtalan
      egyéni és társadalmi tényezőtől függ, hogy ezekből az illető
      mit fejez  ki. A fantáziálástól a rejtett vonzalmon, továbbá
      a biszexualitáson  át a  "homoszexuális" magatartás  sokféle
      válfajáig  folyamatos   és  nem   szükségképpen  végleges  a
      magatartások   skálája.    Az    Alkotmánybíróság    számára
      jelentősége van  annak, hogy  a homoszexuális  magatartásban
      nagy szerepe  van az  egyéni döntésnek. Választástól függ az
      is, hogy  valaki homoszexualitásához  hogyan viszonyul,  pl.
      annak  mekkora   nyilvánosságot  ad,   rejtőzködni   akar-e,
      háborítatlanul  élni   hajlamával  a   magánszférában,  vagy
      harcosan színre lép.

      A  homoszexualitás   különböző  értelmezései   más-más  jogi
      követelményeket támasztanak.  Az  emberi  jogi  megközelítés
      leginkább a  "semleges másság" elméletéhez illik :  anélkül,
      hogy a homoszexualitást értékelnénk, számtalan vonatkozásban
      meg  lehet   állapítani,  hogy   az   annak   alapján   való
      megkülönböztetés    az     alkotmányos    tesztek    alapján
      igazolhatatlan.  Szokásos   ( alkotmány ) bírósági  ügyek  :
      munka ( különös  hangsúllyal :   tanári  állás ) megtagadása
      homoszexuálisoktól;     megkülönböztetés     lakásbérletnél.
      Nehezebb  megkerülni   a   homoszexualitás   értékelését   a
      homoszexuális szülő  szülői jogainak  gyakorlása korlátozása
      esetén és  az ugyancsak  korlátozó örökbefogadási  szabályok
      vizsgálatánál. Legnehezebb a büntetőjogban.

      Azaz  :     a   nem  szerinti   ( nemi   szerep   szerinti )
      megkülönböztetés valóban  megengedhetetlen ott,  ahol a nemi
      szerep az  illető életviszony lényegét tekintve közömbös, de
      legalább  is  nincs  alkotmányosan  igazolható  súlya.  Ahol
      viszont épp  ez adja  az illető életviszony lényegét, nagyon
      nehéz valamely más érveléssel kikerülni a homoszexualitásról
      való állásfoglalást. Bizonyos homoszexuális irányzatok álma,
      hogy úgy  nyerjék el  jogaik teljességét,  hogy közben ne is
      essék  szó  arról,  hogy  ők  mik  is,  ezekben  a  témákban
      megvalósíthatatlan. A  homoszexuálisok  jogainak  elismerése
       ( ahol  ez   ilyen  minőségükben  szükséges )  mindig  újra
      megerősíti különállásukat.

                                   V.

      1.  Az  Alkotmánybíróság  nem  minősíti  a  homoszexualitást
      erkölcsi szempontból.  Ebben az ügyben azonban nem hagyhatja
      figyelmen kívül  sem a  homoszexualitás sajátosságait, sem a
      homoszexuálisok pillanatnyi társadalmi helyzetét.

      A   homoszexualitás    sajátosságai    ebben    az    ügyben
      megkerülhetetlenek, hiszen nem olyan életviszonyról van szó,
      ahol a  nemi szerep eleve irreleváns. A homoszexualitás fent
      bemutatott     sajátosságai      közül     az     elvégzendő
      alkotmányértelmezés    szempontjából    a    homoszexualitás
      bizonytalan  határai,   továbbá  a   homoszexuális  szerepek
      sokfélesége  ( mind  saját  viszonyulásra,  mind  társadalmi
      használatra szánva ) , s a szerepvállalás saját elhatározása
      a döntő.

      A homoszexualitás,  s  ezen  belül  is  valamely  fajtájának
      vállalása a  homoszexualitás  mai  magyarországi  társadalmi
      fogadtatása miatt  is egzisztenciálisan  meghatározó döntés;
      van mit  vállalni, s  a visszaút  nehéz.  A  homoszexuálisok
      társadalmi beilleszkedési,  elfogadási, sőt  diszkriminációs
      problémáit -  amelyeket maguk a homoszexuálisok az objektíve
      mérhető társadalmi  megítélésnél súlyosabbnak éreznek és úgy
      élnek meg - sem minősíti az Alkotmánybíróság, hanem tényként
      számításba veszi a gyermeket terhelő döntés súlyánál.

      A  gyermeknek   nem  elsősorban   azt  a  döntését  védi  az
      Alkotmány, hogy  homoszexuális lesz-e,  vagy sem, hanem hogy
      mind a lehetőségek, mind a következmények ismeretében, kellő
      érettséggel és  felelősen  dönthesse  el,  hogyan  viszonyul
      felismert  hajlamaihoz,   a  sokféle  szereplehetőség  közül
      melyiket választja. Ez az értelmezés van összhangban a 67. §
      értéktartalmával.

      Az Alkotmánybíróság  tehát az  Alkotmányt nem úgy értelmezi,
      mintha  a   gyermek  "erkölcsi   fejlődését"  ( 67.   § )  a
      homoszexuálissá  válás  lehetősége  veszélyeztetné,  mert  a
      homoszexualitásról  az   Alkotmány  alapján   nem  formálhat
      erkölcsi ítéletet. Az egész személyiség ( testi, szellemi és
      erkölcsi )  fejlődését   érintő   és   a   gyermek   jövőjét
      meghatározó  kárt   okoz  azonban,  ha  a  fiatal  az  ilyen
      sorskérdésben  való   döntéshez  szükséges   érettség  híján
      kényszerpályára kerül.  Az állam  két okból  sem teheti ki a
      fiatalt az  éretlen választás kockázatának. Ezen okok egyike
      sem egyedül a homoszexualitásra vonatkozik.

      A pszichoszexuális fejlődés hosszú folyamat, amelyben az idő
      előtti hatások  súlyos károkat okoznak; az olyan hatások is,
      amelyekhez  kellő   érettség  híján   nem  tud   megfelelően
      viszonyulni a  fiatal. Ezért  a jog  ezt a  fejlődést még  a
      magánszférában  is   büntetőjogi  szankciókkal  védi  ( lásd
      megrontás ) ,  és   a   nyilvánosság   szférájában   további
      korlátokkal  segítheti.    ( Például  a  gyermek  védelme  a
      pornográfiától. )

      Bizonyos döntéseknek olyan, társadalmi helyzetet meghatározó
      következményei vannak, hogy a jog korhatárt szab. E döntések
      egy része  sajátos  jogállás  vállalása  ( házasság,  a  nem
      megváltoztatása ) ,   mások   hatása   felér   egy   státusz
      vállalásával    ( terméketlenné    tétel,    homoszexualitás
      nyilvános  vállalása ) .   E  szerepek   és/vagy  jogállások
      elsősorban   a    következmények   vállalásához    szükséges
      érettséget  követelik  meg,  s  ezért  a  korhatárok  mindig
      magasabbak   a    szerephez    szükséges    nemi    érettség
      kialakulásánál. A  homoszexuális  identitás  kialakulása  és
      elfogadása  ( a   "coming  out" )  mint  a  pszichoszexuális
      fejlődés egy útja, maga is védelemben részesül ( tanácsadás,
      védelem az  erőszak ellen,  választások nyitvatartása ) .  A
      jog azonban  itt is  szabhat magasabb  életkori  korlátot  a
      szerep  nyilvános   vállalásának  ( ahol   a   jognak   erre
      egyáltalán lehetősége  van -  például az  egyesületi  tagság
      szabályozásánál ) , mert  a  sokfajta  homoszexuális  szerep
      társadalmi következményeinek  felméréséhez másfajta érettség
      szükséges.

      A heteroszexuális  érés és a homoszexuális coming out között
      van különbség.  A homoszexuális hajlamot ( társadalmunkban )
      külön fel  kell ismernie  és elfogadnia  az illetőnek,  tőle
      függ, hogy  milyen mértékben  vállalja. A  heteroszexuálisok
      érése   "magától    megy"   ( azaz   "természetesen" ) ,   a
      pubertáskori önreflexióknak a férfi vagy női szerepen belüli
      problémákat kell  feldolgozniuk, nem  magáról  a  szerepről,
      mint választható  identitásról szólnak.  Akinek az utóbbival
      vannak problémái, homoszexuálissá is válhat.

      2. A  fentiek alapján  a  gyermek  részvétele  homoszexuális
      egyesületben  az   Alkotmány   67.   §-a   alapján   elvileg
      korlátozható. Az  egyesülési  jog  tényleges  korlátozásának
      azonban a  gyermek fejlődését  fenyegető konkrét kockázathoz
      kell igazodnia.  A  jogalkotónak,  vagy  a  gyermek  tagsága
      lehetőségéről döntő  bíróságnak az  életkort és az egyesület
      jellegét kell - egymásra vonatkoztatva - mérlegelnie.

      Egyrészt azt az életkort kell tisztáznia a bíróságnak, amire
      Magyarországon a  homoszexuális orientáció általában rögzül.
      A nyilvános szerepvállaláshoz szükséges védett kor azonban -
      az  egyesület  jellegétől  függően  -  ennél  magasabban  is
      megállapítható.

      A  homoszexuális   mivoltával  küszködő  18  éven  alattinak
      segítséget jelenthet,  ha valamely  állandó  keretben  olyan
      társakat talál,  akiknek hasonló  nehézségei vannak,  s ahol
      szükség  szerint   pszichológusi,  orvosi   vagy  jogi  stb.
      tanácsokat is kaphat.

      Más  az   olyan  szervezet,   amelyben   felnőtt,   gyakorló
      homoszexuálisok vannak,  s amely a homoszexuális szubkultúra
      része. Ebben  a  közegben  -  most  teljesen  kikapcsolva  a
      büntetőjogi vonatkozást  - fokozott a lehetősége annak, hogy
      a még  nem fixálódott  homoszexualitású, vagy  szerepet  nem
      választott fiatal  idő előtti  döntéssel lezárja  választási
      lehetőségeit.

      Végül a "kifelé" is aktív, a homoszexuálisok jogaiért küzdő,
      jelenlétüket   demonstráló    egyesület    kifejezetten    a
      különállást, a választási kényszert, a teljes személyiséggel
      vállalt homoszexuális létet képviseli. Nemcsak a serdülőnél,
      sok felnőttnél sem egyértelmű és kizárólagos a homoszexuális
      beállítottság. A  "küzdő" egyesület  nem hagyja  meg  azt  a
      lehetőséget,   hogy    valaki    ne    különbözzék    teljes
      személyiségével a  kétnemű világtól, hogy rejtőzködjön, vagy
      hogy "kettős"  életet  éljen  mint  biszexuális.  A  gyermek
      részvétele az ilyen csoportokban a legproblematikusabb, mert
      ez a leginkább nyilvános elköteleződés és ezért innen nyílik
      a legkevésbé visszaút, vagy másfajta szerepfelfogás.

      3. Az  indítvány a  gyermek  homoszexualitással  kapcsolatos
      egyesületben való  tagsága  korlátozásának  alkotmányosságát
      veti fel.  Az Alkotmánybíróság  érvelése az  érintett  saját
      homoszexualitásához való  viszonyulásán és szerepvállalásán,
      valamint  döntése   következményeinek  súlyosságán  alapult.
      Kérdés, hogy  ezen érvek  alapján lehet-e  különbséget tenni
      egyrészt  homoszexuális   vagy  potenciálisan  homoszexuális
      fiatalok,  másrészt   olyan  gyermekek   között,  akiknél  a
      homoszexuális identitás  választása fel sem merül, s egyedül
      emberi  jogi   indíttatásból  csatlakoznának   homoszexuális
      jogvédő egyesülethez.

      A  gyermek   homoszexuális  egyesületben   való,   nyilvános
      tevékenysége korlátozására  a fent kifejtett második érv - a
      gyermek  éretlensége   a  homoszexualitás   kérdésében  való
      nyilvános    állásfoglalás     társadalmi     következményei
      felmérésére  és  a  felelős  döntésre  -  attól  függetlenül
      érvényes, hogy  az illető  fiatal pszichoszexuális fejlődése
      milyen irányú. A kockázatnak ez az összetevője ugyanaz, mert
      a nyilvánosság  nem fog  különböztetni a tagok között. Ilyen
      megkülönböztetés  egyébként  egyrészt  az  átmenetek  miatt,
      másrészt  technikailag   is  kivihetetlen  lenne.  Gyermekek
      részvétele a  nyilvános társadalmi  diskurzusban  más  -  és
      nemcsak a  nemi szerepet  vagy a  nemi  erkölcsöt  érintő  -
      kérdésben,   továbbá    személyi   érintettség    híján   is
      korlátozható lenne.

      A csak  jogvédő szándékú fiatalra természetesen a korlátozás
      első érve  - a  saját  homoszexualitáshoz  való  viszonyulás
      kiérlelt  megválasztásának   védettsége  -   nem   áll.   Az
      egyesülési  jog   korlátozásának  szükségszerűsége  azonban,
      amelyet a  homoszexuális vagy  azzá válható  fiatalok érdeke
      alapozott meg,  rájuk is  kiterjed.  Az  életkori  megkötést
      éppen védeni  kívánt kortársaik  érdekében  kell  viselniük.
      Azoknak  a   felelős  és   érett  választását  védi  ugyanis
      elsősorban  a   tagság  életkori   határhoz   kötése,   akik
      választásuk következményét egész életükben viselik.
                             Dr. Sólyom László
                            előadó alkotmánybíró
                         az Alkotmánybíróság elnöke

                 Dr. Ádám Antal            Dr. Kilényi Géza
                 alkotmánybíró               alkotmánybíró

                Dr. Lábady Tamás          Dr. Schmidt Péter
                 alkotmánybíró               alkotmánybíró

             Dr. Szabó András            Dr. Tersztyánszky Ödön
                 alkotmánybíró               alkotmánybíró

               Dr. Vörös Imre             Dr. Zlinszky János
                 alkotmánybíró                alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        21/1996. (V. 17.)
        Date of the decision:
        .
        05/13/1996
        .
        .