English

Hungarian
Ügyszám:
.
376/G/1995
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 21/1996. (V. 17.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1996/74
.
A döntés kelte: Budapest, 05/13/1996
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az  Alkotmánybíróság   a  Legfelsőbb  Bíróság  elnökének  az
      Alkotmány  rendelkezései  értelmezése  tárgyában  benyújtott
      indítványa alapján meghozta a következő

                             határozatot :

      1. A  gyermeknek  az  a  joga,  hogy  az  állam  részéről  a
      megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges
      védelemben és  gondoskodásban részesüljön  ( Alkotmány 67. §
      (1) bekezdés )  az állam  alkotmányos kötelességét  alapozza
      meg a  gyermek fejlődésének  védelmére.  Az  államnak  ez  a
      kötelessége  alkotmányos   alapot   nyújt   arra,   hogy   a
      törvényhozó vagy  a  bíróság  -  elsősorban  a  nyilvánosság
      szférájában -  a gyermek  alapjoggyakorlását, ezen  belül  a
      gyermek egyesülési  joga  ( Alkotmány  63.  § )  gyakorlását
      korlátozza.

      Az Alkotmány  67. §  értelmében az  államnak a  gyermeket  a
      fejlődésére    káros     hatásokon    kívül     az     olyan
      kockázatvállalásoktól  is   meg   kell   óvnia,   amelyekkel
      kapcsolatban életkoránál  ( az ettől  függően  feltételezett
      testi, szellemi, erkölcsi és társadalmi érettségénél ) fogva
      nem  képes   megismerni  és   értékelni  sem  a  választható
      lehetőségeket, sem  pedig választása  következményeit  saját
      személyiségére,  illetve   későbbi  életére   és  társadalmi
      beilleszkedésére nézve.

      2.   A   fenti   ismérvek   alapján   a   gyermek   tagságát
      homoszexualitással  kapcsolatos  egyesületben  törvény  vagy
      bírósági  határozat   kizárhatja  vagy   korlátozhatja.   Az
      egyesülési jog gyakorlása tényleges korlátozásának azonban a
      gyermek  fejlődését   fenyegető  konkrét   kockázathoz  kell
      igazodnia. Annak mérlegelése során, hogy a gyermek fejlődése
      védelméhez való  jog a gyermek egyesülési joga gyakorlásának
      korlátozásához  vezethet-e,   a  gyermek   életkorát  és  az
      egyesület   jellegét   egymásra   vonatkoztatva,   abból   a
      szempontból  kell   értékelni,  hogy   a   gyermek   képes-e
      megismerni és értékelni a homoszexualitáshoz való viszonyára
      vonatkozó,  választható  lehetőségeket,  továbbá  választása
      következményeit  saját   személyiségére,   illetve   későbbi
      életére  és  társadalmi  beilleszkedésére  nézve,  beleértve
      azokat a  következményeket, amelyek  az  adott  egyesületben
      való tagságból és a homoszexualitás ott vallott felfogásának
      nyilvános vállalásából adódhatnak.

      Az Alkotmánybíróság  ezt a  határozatát a  Magyar Közlönyben
      közzéteszi.
                                 Indokolás

                                     I.

        1.  A  Legfelsőbb  Bíróság  elnöke  indítványozta,  hogy  az
        Alkotmánybíróság  absztrakt   alkotmányértelmezés  keretében
        határolja el egymástól az Alkotmány 67. §-ában illetve a 63.
        §  (1)  bekezdésében  megfogalmazott  alapvető  jogokat.  Az
        indítványozó "konkrét alkotmányjogi probléma meglétét" vélte
        felismerni "abban  az összefüggésben, amely a gyermeknek azt
        a jogát,  hogy az állam részéről a megfelelő testi, szellemi
        és  erkölcsi   védelemben  és   gondoskodásban   részesüljön
        [ Alkotmány 67.  § ] , szembesíti az őt megillető egyesülési
        joggal [ 63.  § (1)  bekezdés ] abban  az esetben,  ha olyan
        egyesületben való  tagságának kérdése  merül  fel,  amely  a
        homoszexuális személyek,  mint társadalmi csoport jogvédelmi
        szövetségeként lép fel. "

        2.  Az   indítvány  megfelel  az  Alkotmánybíróság  által  a
        31/1990.   (XII.    18.) AB    határozatban    meghatározott
        feltételeknek  ( ABH   1990,   137.   k.   ) .   Az   elvont
        alkotmányértelmezést   az    Alkotmánybíróság   mindig    is
        igyekezett a  két szélsőségtől  távol tartani  :    egyrészt
        "valamely alkotmányos rendelkezés teljesen elvont, semmiféle
        konkrét  problémához   nem  kapcsolódó,   s  így   valójában
        parttalan értelmezésétől";  másrészt attól,  hogy az  elvont
        értelmezés konkrét ügyet döntsön el, vagy csupán jogszabályt
        értelmezzen. Az  utóbbi feltétellel  az Alkotmánybíróság más
        hatalmi ágak  feladatától is távol kívánta tartani magát. Az
        értelmezés viszonylagos általánosságát az Alkotmánybíróság a
        "konkrét alkotmányjogi probléma" követelményével fejezte ki,
        s  esetről   esetre  döntötte   el,  hogy  mikor  adható  az
        indítványozót  foglalkoztató   egyedi  problémán  túlmutató,
        "megfelelő  elvontságú,   a  jövőben   is   minden   esetben
        kötelezően  alkalmazandó  válasz".  (36/1992.  (VI.  10)  AB
        határozat, ABH 1992, 211. )

                                    II.

        Az adott  esetben egy  klasszikus politikai szabadságjog, az
        egyesülési jog  ütközik a  gyermek ahhoz  való jogával, hogy
        családja, az  állam és  a társadalom  részéről  a  megfelelő
        testi, szellemi  és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelmet
        és gondoskodást megkapja.

        1. Két  alapjog ütközését  lehetetlen teljes általánosságban
        elbírálni.  Kérdés   azonban,  hogy   van-e   köztük   olyan
        hierarchikus viszony, vagy a természetükben rejlő különbség,
        amely az elbíráláshoz általános keretet ad.

        a) Az  Alkotmánybíróság állandó  gyakorlata a "kommunikációs
        alapjogokat" a  többi jog  fölé helyezi  annyiban,  hogy  "a
        véleményszabadságot korlátozó  törvényeket megszorítóan kell
        értelmezni".  ( 30/1992.  (V. 26.) AB  határozat, ABH  1992,
        178 ) A  véleménynyilvánítás szabadsága  az Alkotmánybíróság
        szerint   "anyajoga"   a   kommunikációs   alapjogoknak.   A
        véleménynyilvánítás szabadságának  elsőbbsége  más  jogokkal
        szemben  azonban  nem  terjed  ki  automatikusan  az  összes
        kommunikációs alapjogra.  Ebben az  esetben  ugyanis  szinte
        minden   klasszikus   politikai   szabadságjog   kitüntetett
        védelmet élvezne,  ami egyrészt  a véleményszabadság  valódi
        jelentőségét csökkentené,  másrészt a  természetükből  folyó
        különbségen túli  jelentőséget kölcsönözne  a politikai és a
        szociális-kultúrális jogok  közötti  megkülönböztetésnek.  A
        véleményszabadság elsőbbségének kiterjesztéséhez más jogokra
        az Alkotmánybíróság  eddigi gyakorlata  is különösen  szoros
        összefüggést  kívánt   meg  az   "anyajoggal".    ( Lásd   a
        vallásszabadsággal  kapcsolatban   a  4/1993.  (II.  12.) AB
        határozatot, ABH 1993, 51. )

        Az egyesülési  jog nem  osztozik tehát  a  véleményszabadság
        elsőbbségében más alkotmányos jogokkal szemben.

        b)  A   klasszikus   szabadságjogok   nem   élveznek   eleve
        elsőbbséget a  szociális jogokkal, vagy az államnak más, nem
        klasszikus jogokból  folyó  kötelezettségeivel  szemben.  Ha
        viszont  e  két  különböző  típusú  jog  egymással  ütközik,
        sajátosságaik nem hagyhatók figyelmen kívül.

        2. A  gyermek megfelelő fejlődéséhez szükséges védelemhez és
        gondoskodáshoz való  jogának az egyesülési szabadsággal való
        ütközésekor e  két különböző  típusú jog korlátozhatóságának
        különböző ismérveit is összhangba kell hozni.

        a) A  most eldöntendő  esetben tehát  nem  csupán  azt  kell
        értelmezés  útján   megmondani,  hogy   csakis  a   67.  §-t
        figyelembe véve  milyen védelmi  intézkedésekre van  joga  a
        gyermeknek -  azaz hogy  a  gyermek  tagságának  korlátozása
        homoszexualitással kapcsolatos  egyesületben még  része-e az
        alkotmányosan megkövetelt gondoskodási minimumnak -, hanem a
        védelem alkotmány  megkövetelte  szintjét  arra  figyelemmel
        kell meghatároznia az Alkotmánybíróságnak, hogy ez a védelmi
        szint egyszersmint  szükséges és  arányos korlátozása-e  egy
        klasszikus szabadságjog, az egyesülési jog gyakorlásának.

        Azt, hogy  az egyik  alapjog érvényesüléséhez a másik milyen
        mértékben  korlátozható,  konkrét  jogszabályi  rendelkezés,
        vagy konkrét  ügy kapcsán  lehet csak eldönteni. Két alapjog
        ütközéséről  szóló   absztrakt   alkotmányértelmezés   során
        jelentős megszorítással,  akkor  alkalmazható  egyrészt  ( a
        gyermek  védelme   vonatkozásában,  67.   §  )   az   állami
        intézkedési   minimum,    másrészt   ( az   egyesülési   jog
        korlátozhatóságára,  63.   § )   a   szükségesség/arányosság
        tesztje, ha  a "konkrét  alkotmányjogi  problémát"  törvényi
        tényálláshoz  hasonló   absztrakt  tényállásként  tekintjük.
        Valójában az  Alkotmánybíróságnak kell  egy  alkotmányossági
        szempontból  kifogástalan  "törvényi  tényállást"  kreálnia,
        amelyhez a  törvényhozó igazodhat,  vagy amelynek  alapján a
        bíróság alkotmányosan dönthet.

        b) A gyermek védelemhez való joga és az egyesülési szabadság
        összeütközése még  az indítványban meghatározott tényálláson
        belül  is  -  "ha  [ a  gyermek ]  olyan  egyesületben  való
        tagságának kérdése merül fel, amely homoszexuális személyek,
        mint társadalmi csoport jogvédelmi szövetségeként lép fel" -
        több, egymástól  eltérő megítélést  kívánó esetben  merülhet
        föl.  Különbözőek   az  alkotmányossági   kérdések  egyrészt
        aszerint, hogy  a gyermek tagságának általános megtiltásáról
        vagy  feltételhez   kötéséről  van-e   szó,  vagy  pedig  az
        egyesülési jog  egyedi érvényesítéséről;  másrészt aszerint,
        hogy a korlátozást jogszabály vagy bíróság mondja-e ki, vagy
        pedig a  szülő érvényesíti.  Az egyesülési  jog  jogszabályi
        korlátozása  természete   szerint   általános;   a   bíróság
        általában kizárhatja a gyermek tagságát adott egyesületben a
        tagságot  gyermek   számára  is   lehetővé  tévő   egyesület
        bejegyzésének  megtagadásával,  és  dönthet  egyedi  tagsági
        ügyben is;  míg a  szülő saját gyerekének tagságát tilthatja
        meg.

        Az   Alkotmánybíróság    azonban   előrebocsátja,   hogy   e
        korlátozások külön-külön vizsgálatára attól függően kerülhet
        sor, hogy az Alkotmánybíróság a gyermek fejlődése védelmének
        érdekében az egyesülési jog milyen súlyú korlátozását tartja
        alkotmányosan indokoltnak.  Ha ugyanis  arra  az  eredményre
        jut,  hogy   az  állam  kötelessége  a  gyermeket  az  ilyen
        egyesületi tagsággal  járó kockázattól  általában megvédeni,
        nem is  merülhet  föl,  hogy  ettől  egyedi  tagság  ügyében
        bíróság eltérhet,  vagy hogy  a védelmi  kötelezettség -  az
        egyesületi  tagsághoz   való  hozzájárulás  formájában  -  a
        szülőre hárulna.

        3. A  gyermek védelemhez  való joga  és  az  egyesülési  jog
        viszonyának  tisztázásához  a  67.  §-ban  foglalt  jog  két
        sajátosságát kell  figyelembe  vennünk.  Az  egyik,  hogy  a
        gyermek védelemhez  és gondoskodáshoz való joga egyszersmint
        az   állam    kötelességét   alapozza    meg    a    gyermek
        személyiségfejlődése intézményes védelmére. Az államnak ez a
        védelmi kötelessége a gyermek alapjogainak korlátozásához is
        vezethet. Az  Alkotmánybíróság határozatának  döntő  kérdése
        éppen az  lesz, hogy hol húzza meg a határt a gyermek önálló
        alapjoggyakorlása  és   az  állam,  vagy  a  szülő  alapjogi
        gyámkodása  között.   Másrészt  tisztázni   kell  a  gyermek
        alapjogi jogállásának  azokat a sajátosságait, amelyek éppen
        gyermek volta  miatt térnek el az általánostól.  [ Ld. alább
        III. 1. ]

        Az Alkotmány 63. §-ában biztosított egyesülési jog oldaláról
        viszont abból kell kiindulnunk, hogy esetünkben nem valamely
        egyesülési  cél   alkotmányosságáról  van   szó  ( lásd   az
        egyesülési  jogról   szóló  1989.   évi  II.   törvény  -  a
        továbbiakban Egytv.  - 2.  §  (3)  bekezdését ) ,  hanem  az
        egyesülési jog gyakorlásának a gyermek érdekében ( Alkotmány
        67. § ) való korlátozásáról. Azaz ennek az ügynek nem tárgya
        a homoszexualitással kapcsolatos egyesületek alkotmányossági
        szempontból való  minősítése. Az  egyesülési jog  gyakorlása
        korlátozásának alkotmányos  feltételei a törvényhozó számára
        az Alkotmányból  és annak  alkotmánybírósági  értelmezéséből
        folynak.  A  bíró  a  társadalmi  szervezet  nyilvántartásba
        vételét   megtagadja,    ha   az   alapítók   az   Egytv-ben
        meghatározott feltételeknek  nem tettek eleget. Az Egytv. 2.
        § (2)  bekezdése szerint  az egyesülési  jog gyakorlása  nem
        sértheti  az   Alkotmány  2.  §-ának  (3)  bekezdését  [ nem
        irányulhat   a    hatalom   erőszakos   megszerzésére   vagy
        kizárólagos    birtokolására ] ,    nem    valósíthat    meg
        bűncselekményt és bűncselekmény elkövetésére való felhívást,
        valamint  nem   járhat  mások   jogainak  és   szabadságának
        sérelmével. Ezt  az utóbbi  feltételt tartalmazza  a Gyermek
        jogairól szóló - az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett -
        New York-i  Egyezmény 15.  cikke is, amely kimondja, hogy az
        Egyezményben részes  államok elismerik  a gyermek egyesülési
        jogát.

        Az egyesülési  jog korlátozása  "mások jogai  és szabadsága"
        sérelemtől való megóvása érdekében akkor alkotmányos, ha ezt
        a korlátozást  a másik jog szükségessé tette és a korlátozás
        mérve  a   védelem  céljával  arányos.  E  másik  jognak  is
        alkotmányos  jognak,  vagy  abból  levezethető  jognak  kell
        lennie. A  gyermek alkotmányos joga a fejlődéséhez szükséges
        védelemre  és   gondoskodásra  kizárja  a  gyermek  tagságát
        bizonyos egyesületben. Ha az ilyen egyesületben alapszabálya
        szerint gyermek is tag lehet, akkor ez az egyesület nem tesz
        eleget az  Egytv. 2. § (2) bekezdésének, mert a gyermekeknek
        az  Alkotmány   67.  §-ában   biztosított  jogát  sérti.  Az
        Alkotmánybíróság   feladata    ebben   a   határozatában   a
        homoszexualitással  kapcsolatos  egyesületek  vonatkozásában
        azokat   az   ismérveket   meghatározni,   amelyek   alapján
        megállapítható,  hogy   az  egyesülési   jog   gyakorlásának
        korlátozását mely  esetben teszi  szükségessé és arányossá a
        gyermek  joga   a  fejlődéséhez   szükséges   védelemre   és
        gondoskodásra. Ez az elvont alkotmányértelmezés egyben tehát
        az  Egytv.   idézett  fordulatának   -  az   egyesülési  jog
        gyakorlása  nem   járhat  mások  jogainak  és  szabadságának
        sérelmével  -   alkotmányos  alkalmazási  követelményeit  is
        meghatározza az indítványban felvetett tényállásra.

                                    III.

        1.  Az   Alkotmány  szerint   az  emberi  jogok  "mindenkit"
        megilletnek, az  állampolgári jogok  értelemszerűen a magyar
        állampolgárokat, egyes  jogoknál az Alkotmány maga határozza
        meg a  sajátos jogosulti  kört ( menedékjog, választójog ) .
        Az Alkotmány  nem él  következetesen az alapjogi jogképesség
        és az  alapjog gyakorlásához  való jog megkülönböztetésével.
        ( A választójog  elvileg az utóbbi körbe tartozó korlátait a
        70.  §   a  választójogból   való  kizárásként,   vagyis   a
        jogképesség hiányaként  határozza meg. ) Az alapjoggyakorlás
        feltételeit azonban  törvények egyes  személyi körökre nézve
        megállapíthatják.

        A  gyermeket   megilletik   az   alapjogok.   Az   Alkotmány
        kifejezetten csak a választójogból zárja ki a gyermekeket. A
        gyermek az  alapjogokat -  mint mindenki  más is - azokkal a
        feltételekkel gyakorolhatja, amelyeket az egyes jogterületek
        számára   előírnak.    Az   ilyen    korlátozások    viszont
        alkotmányossági vizsgálat tárgyai lehetnek.

        Ahol a  törvények nem  szabályozzák a  kis- és  fiatalkorúak
        joggyakorlását, az  Alkotmány alapján  esetről  esetre  kell
        meghatározni,  hogy   a  gyermek   mely  alapjogot,   milyen
        vonatkozásban gyakorolhat  maga, illetve  hogy ki gyakorolja
        nevében és érdekében, illetve, hogy gyermek voltára és a 67.
        §-ra tekintettel az alapjog gyakorlásának egyes területeiről
        nem zárható-e  ki teljesen. A gyermek alapjoggyakorlásának -
        s ezen  belül a  személyes joggyakorlásnak  -  lehetősége  a
        joggyakorlás   következményeit   átfogó   döntési   képesség
        kibontakozásával együtt,  a növekvő  korral egyre  szélesebb
        lesz.

        Az Alkotmánybíróság  eddig két vonatkozásban érintette ezt a
        kérdést. Egyrészt alkotmányellenesnek ítélte, hogy a gyermek
        vérségi származása  kiderítéséhez  való  jogát  a  törvényes
        képviselő   korlátlan    perindítási   jogosultsága    révén
        végérvényesen el lehetett vonni ( ABH 1991, 272 ) ; másrészt
        kimondta, hogy  a szülőknek  az a  joga,  hogy  gyermekük  a
        lelkiismereti  választásuk   szerinti,   de   legalábbis   a
        meggyőződésükkel  nem   ellentétes   irányultságú   iskolába
        járhasson, "a szülői vezetés korlátain belül" a gyermeket is
        megilleti ( ABH  1993,  56 ) .  Ez  is  megerősíti,  hogy  a
        személyes, illetve  a gyermek  érdekében más  által  végzett
        joggyakorlás az  érintett alapjogtól  függ.  Sőt,  még  ezen
        belül  is   további  megkülönböztetésekre  van  szükség.  Az
        egyesülési jog  gyakorlása  például  általában  megilleti  a
        gyermeket is.  Az azonban,  hogy mikor dönthet róla a szülő,
        mikor a  gyermek, s  mikor lehet  korlátozni vagy kizárni az
        egyesülési jogot,  függ egyrészt  az életkortól, másrészt az
        egyesület céljától  és a  részvétel hatásától a gyermek - az
        Alkotmány védelme  alatt álló  - testi, szellemi és erkölcsi
        fejlődésére.

        2. A  gyermek alapjoggyakorlása  korlátozásának indokoltsága
        két tényező  együttes mérlegelésétől  függ :  elég érett-e a
        gyermek általában  az  önálló  döntésre;  illetve  a  döntés
        tárgyától :   az  adott esetben  mihez kell  az érettség?  A
        résztvevők "érettségét"  általában  az  érintett  társadalmi
        intézmények  működőképességének  védelme,  azaz  a  közérdek
        követeli meg. A jogkorlátozáshoz azonban elégséges érv lehet
        a  gyermek   védelme  saját   maga  ellen   -  azaz  döntése
        következményeitől - is. A közérdekű és a saját érdekből való
        jogkorlátozás legtöbbször átfedi egymást.

        A   polgári    jogi   cselekvőképtelenség   és   korlátozott
        cselekvőképesség  például  elsősorban  az  ügyleti  forgalom
        biztonságát védi;  de a  kiskorút  ( vagyonát )  is  óvja  a
        meggondolatlan veszteségektől és általában a kockázattól. Ez
        utóbbi szempontból  a védelem  preventív :  a gyermek jövője
        érdekében  korlátozza   jogait   a   gyermekkor   alatt.   A
        választójog,   párttagság,   egyes   hivatalok   viselésének
        nagykorúsághoz vagy  magasabb korhatárhoz  kötése szintén az
        egyes intézmények  optimális működése  érdekében történik. A
        házasság  korhoz  ( és  az  alatt  engedélyhez )  kötése  az
        intézmény  komolyságát   és  tartósságát   védi,  egyben   a
        meggondolatlan státuszváltozás  következményeitől is  óvja a
        gyermeket. A  felsorolt esetekben  a korhatár alatti tilalom
        önmagukban pozitív  tevékenységekre  vonatkozik.  A  gyermek
        joggyakorlásának korlátozása szempontjából azonban a tiltott
        tevékenységnek nem az ilyen minősítése a döntő.

        Az alapjoggyakorlás  korlátozása  nem  hordoz  értékítéletet
        arról, amiben  a  gyermeket  akadályozza,  illetőleg  amitől
        visszatartja.   A   döntés   súlya   az,   ami   a   gyermek
        joggyakorlásának  korlátozását   indokolja  mindaddig,  amíg
        felelős döntésre nem képes. A döntést azok a következmények,
        illetve kockázatok tehetik súlyossá, amelyeket a döntéssel a
        gyermek vállal.

        Az Alkotmány  67. §-a,  amely az  állam kötelességévé teszi,
        hogy a gyermek személyiségfejlődéséhez szükséges védelmet és
        gondoskodást nyújtson,  egyrészt vonatkozik  az egyértelműen
        káros hatások  távoltartására, másrészt magában foglalja azt
        is, hogy  az állam  a személyiségét,  s így az egész jövendő
        életét meghatározó  súlyos kockázatvállalást  is elhárítsa a
        gyermektől.

        Önmagának mindenki  árthat, s vállalhat kockázatot, ha képes
        a szabad,  tájékozott és felelős döntésre. A nagykorúaknak a
        jog be  nem avatkozása  széles lehetőséget  ad  erre,  s  az
        általános személyiségi  jogból folyó jog az önmeghatározásra
        és cselekvési  szabadságra ( Alkotmány  54. § (1) bekezdés )
        garantálja ezt  a lehetőséget. Az állam korlátozó gyámkodása
        csak  a  határesetekben  alkotmányossági  viták  tárgya  ( a
        kábítószer élvezésének  büntetésétől  az  eutanáziáig ) .  A
        gyermekek esetében  azonban maga  az Alkotmány és nemzetközi
        egyezmények teszik  állami kötelességgé  a gyermek fejlődési
        útjának megóvását  a veszélyektől  és  kockázatoktól,  éppen
        annak  érdekében,   hogy  felkészülhessen   a   felelős   és
        tájékozott  döntésekre,   mihelyt  életkorával   vélelmezett
        érettsége erre képessé teszi.

        3. Az  államnak az Alkotmány 67. §-ából folyó kötelességei a
        gyermek fejlődésének  védelmére, de  alkotmányos lehetőségei
        is, elsősorban  a nyilvánosság  szférájában jelenhetnek meg;
        egyrészt  a   gyermek  nyilvánosság   előtti   tevékenységét
        szabályozhatják, másrészt általános szabályokkal nyújthatnak
        intézményes védelmet.  A  magánszférában  a  gondoskodás  és
        védelem joga  és kötelessége  elsősorban a  szülőket illeti.
        Így  például   jogszabály  -  általános  megelőző  céllal  -
        tilthatja,  hogy   gyermeknek  nyilvános  vendéglátó  helyen
        alkoholt szolgáljanak  fel, hogy  iskola közelében pornográf
        sajtótermékeket  áruljanak,   vagy   szexboltot   nyissanak.
        Törvény a  gyermek belépését is megtilthatja ilyen helyekre.
        A szülő  felelőssége viszont,  hogy otthon a gyermek számára
        hozzáférhetővé teszi-e  az alkoholt  vagy a pornográfiát. Az
        állam csak  a gyermek fejlődésének súlyos és konkrét sérelme
        vagy veszélyeztetése  esetén avatkozik be - például a szülői
        felügyelet megszüntetése révén.

        4. Az államnak a gyermeket az olyan kockázatvállalásoktól is
        meg kell  óvnia, amelyekkel  kapcsolatban  életkoránál  ( az
        ettől függően  feltételezett testi,  szellemi,  erkölcsi  és
        társadalmi érettségénél )  fogva  nem  képes  megismerni  és
        értékelni  sem   a  választható   lehetőségeket,  sem  pedig
        választása  következményeit   saját  személyiségére  illetve
        későbbi életére  és  társadalmi  beilleszkedésére  nézve.  E
        kockázatelhárítás részeként  az állam  köteles arra is, hogy
        legalább a  nyilvánosság szférájában  ne engedje meg, hogy a
        gyermek olyan  tevékenységet folytasson, vagy olyan ügyekben
        állást   foglaljon,    amelyekben   a    felelős   álláspont
        kialakítására a  fentiek szerint a gyermek nem érett, noha a
        nyilvános  állásfoglalás   a  gyermek   testi,  szellemi  és
        erkölcsi fejlődésére, s későbbi sorsára meghatározó hatással
        lehet.  Különösen   megnöveli   a   kockázatot,   ha   olyan
        kérdésekben való nyilvános elköteleződésről van szó, amelyek
        megítélése a társadalomban kifejezetten ellentmondásos abban
        az értelemben,  hogy széles  körben  negatív  megítélés  alá
        esik.

        A gyermek  joggyakorlásának az  Alkotmány 67.  §-án  alapuló
        korlátozásakor az alábbiakat figyelembe kell venni :

        Valamely  szabadságjogot   nem  általában,  hanem  kizárólag
        gyakorlásának abban  a vonatkozásában lehet csak korlátozni,
        amelyet a  gyermek védelme,  illetve mások  jogainak védelme
        szükségessé tesz.

        A szabadságjog  korlátozásához a  gyermek védelme  érdekében
        sem elég  a testi,  szellemi vagy  erkölcsi fejlődés  elvont
        veszélyeztetése.  Azt   kell  bizonyítani,   hogy   valamely
        tevékenységet azért  korlátoz vagy  tilt a  jog, mert  az az
        érintett korosztályra  konkrét veszélyekkel  jár; e  konkrét
        veszély nagysága dönti el a jogkorlátozás arányosságát is.

        Ahol  az   állam  a  túlzott  kockázatvállalást  hárítja  el
        beavatkozásával,  a   kockázat   nagyságának   minősítésénél
        mérlegelni kell  azt a  pozitív, nevelő hatást is, amelyet a
        vitában való részvétel a személyiségre gyakorolhat, hiszen a
        nézetek vállalása  és  ütköztetése  a  demokrácia  része.  A
        konkrét körülményektől  függ tehát, hogy "vitás" kérdésekben
        mennyire korlátozható a gyermek tájékozódási szabadsága és a
        véleménynyilvánítása. Szembe  kell néznie  a  gyermeknek  is
        azzal,  hogy  vannak  kellemetlen,  provokatív,  ellenkezést
        kiváltó, sőt  potenciálisan károsan  befolyásoló jelenségek,
        meg  kell  tanulnia  ezekhez  viszonyulni,  saját  véleményt
        formálni, vitázni,  meggyőződését vállalni akár a többséggel
        szemben stb.  A hozzáférhetőség  függhet például attól, hogy
        van-e   lehetőség   az   ilyen   hatásokat   összefüggésekbe
        illeszteni, más  véleménnyel is ütköztetni - mint például az
        iskolai oktatás keretében.

        Ugyanakkor  egy-egy  rizikó  felbecsülése  nem  szorítkozhat
        pusztán valamely  szaktudomány saját  területére korlátozott
        értékelésére, hanem  azt kell  mérlegelni, hogy  az az adott
        társadalmi körülmények  között  az  érintett  gyermekcsoport
        fejlődésére   és    jövőjére    milyen    hatással    lehet.
        Művészetkritikus adhat  a műalkotásról  egyértelműen pozitív
        esztétikai ítéletet,  ez  még  nem  zárja  ki  a  hozzáférés
        korlátozását,  hiszen   lehet,  hogy   a  gyerek  nem  képes
        ( kizárólag ) esztétikai  értékelésre,  és  a  mű  tényleges
        hatása veszélyes lehet.

        5. Nem  lehetne alkotmányosan indokolni a gyermek egyesülési
        jogának   általános    korlátozását.   Meghatározott   fajta
        egyesület alapításának  vagy abban való részvételnek további
        feltételekhez kötéséről vagy tiltásáról lehet csak szó.

        Ebben a  határozatban nincs szükség annak vizsgálatára, hogy
        polgári jogi  cselekvőképesség szabályai,  különösen a szülő
        ( törvényes   képviselő )    beleegyezése   vagy    utólagos
        jóváhagyása     a      gyermek     tagságot     keletkeztető
        jognyilatkozatának  érvényességéhez,  az  egyesüléshez  való
        alapjog gyakorlására  is vonatkoznak-e.  Ha ugyanis valamely
        egyesületben való  tagság olyan  súlyos kockázatot  jelent a
        gyermek  számára,   hogy  tagságát   az  Alkotmánybíróság  e
        határozatban foglalt  értelmezése  alapján  jogszabály  vagy
        bíróság   általában    kizárhatja,   akkor   a   beleegyezés
        tárgytalanná válik.

        Az arra  vonatkozó  alkotmányossági  kérdés  tehát,  hogy  a
        gyermek hány  éves koráig gyakorolhatja az egyesüléshez való
        jogot a  szülő a  ő nevében,  s mikor  érett a gyermek arra,
        hogy maga  döntsön eme  alapjogának gyakorlásáról;  továbbá,
        hogy milyen esetekben írnak elő szülői beleegyezést az adott
        tagsággal járó  kockázat nagysága miatt, s mikor ítéli ezt a
        kockázatot olyan  nagynak a  jog, hogy  teljesen  elvonja  a
        döntést a  gyermek és  szülője rendelkezési  köréből, csakis
        egyes kockázat-tipusokra külön-külön dönthető el.

                                    IV.

        1.   A    homoszexuálisok    diszkriminációjára    vonatkozó
        ( alkotmány ) bírósági          ítéletek          nemzetközi
        összehasonlításából az  a következtetés adódik, hogy ezekben
        az "közvéleményben  élő erkölcsi  megítélés"  egyre  kevésbé
        játszik  meghatározó  szerepet.  A  "közerkölcs",  "többségi
        nézetek" stb.  előbb úgy  szorultak ki  a döntő érvek közül,
        hogy a magánszférában a bíróságok elismerték az ettől eltérő
        önrendelkezést is ( fogamzásgátlási, majd abortusz-esetekből
        kiindulva ) ;      később      a      diszkrimináció-tilalom
        érvényesítésével ezt  a védettséget  a homoszexuálisokra  is
        kiterjesztették. A  helyzet valójában  sokkal  bonyolultabb,
        mert a  közmorál még  ma is  sok fontos  ítéletben  szerepel
        érvként. A  liberalizálással párhuzamosan  ugyanis jelen van
        egy másik  ítélkezési vonal  is, amely  - a  közerkölcsökkel
        összhangban    -     védelmet    nyújt    mások    agresszív
        "önérvényesítésével", saját  erkölcsi  normáinak  provokatív
        hirdetésével szemben  ( ld. például  az offenzív pornográfia
        korlátozását ) . Ezeknek  az ügyeknek a témája rendszerint a
        "többségi nézet"  ( amelyet nyilvánosan  azok  is  vallanak,
        akik nem  tartják be,  azaz az  erkölcsi konvenció ) szerint
        erkölcstelen tevékenység jelenléte a közszférában.

        A külföldi  ügyekből kiolvasható  további fontos  különbség,
        hogy a  "nem szerinti"  megkülönböztetés általában sikeresen
        támadható meg,  a "szexuális  irányultság" szerinti  viszont
        csak ritkán.

        2. Általános  jelenség, hogy  a nemi  erkölcs egyes részei -
        éppen  az   erkölcsi  pluralizmus  elismerésével  -  a  jogi
        szankcionálásból kikerülnek.  Kétségtelen  viszont,  hogy  a
        büntetőjog a  nemi erkölcs  területén ( is )  meghúzza azt a
        szélső határt,  amelynek áthágását a társadalom már nem tűri
        el.  Bár   a  bűncselekmények   megállapítása   törvényhozói
        kompetencia, s  így a  demokratikus többségi  vélemény -  és
        érzület -  érvényesülésének tere, kivételes esetekben itt is
        érvényesülhet alkotmánybírósági kontroll.

        Vannak bűncselekmények,  ahol ma  is  nemcsak  egybeesik  az
        erkölcsi és  jogi megítélés,  hanem ahol  a  büntetendőséget
        erkölcsileg nem lehet komolyan kérdésessé tenni - például az
        emberölésnél.  A   nemi  erkölcs   szempontjából  sem  lehet
        kérdésesnek tekinteni  például a  vérfertőzés megbüntetését,
        noha elméleti cikkek már éppúgy megkérdőjelezték ezt, mint -
        a "gyermeki  szexualitás jogait"  követelve -  a "megrontás"
        bűncselekménnyé nyilvánítását.  Az ilyen  törekvések azonban
        elméleti kuriózumok maradtak, amelyeknek a tételes jogban és
        az ítélkezésben  nincs hatása. Ahol azonban a közvéleményben
        megfelelő erővel  - akárha aránytalan művi felerősítéssel is
        - többféle erkölcsi megítélés van jelen, a "közerkölcs" vagy
        a "közfelfogás"  alkotmányos  érvként  szerepeltetése  egyre
        veszít erejéből és az ítélkezésben háttérbe szorul.

        A korábban a nemi erkölcs elleni bűncselekménynek minősített
        magatartások egy  részét  -  a  prostitúciót,  a  "természet
        elleni fajtalanságot"  az egyetértő  felnőttek  között  -  a
        legtöbb  európai  jogban  már  nem  büntetik.  A  közerkölcs
        azonban továbbra  is  jelen  van,  bár  szívesen  ölti  más,
        jogilag egyértelműbben védhető érték vagy érdek álruháját. A
        prostitució például  nem bűncselekmény. Esetleges igazgatási
        szabályozásakor azonban  - pl.  adott helyre  korlátozás - a
        szomszédok erkölcsi indítékú ellenkezését mérlegelni szokás,
        ha nem  is nyíltan.  Ilyenkor  elismerik,  hogy  a  "környék
        leromlik", de  nem viszik  végig, hogy  miért -  megállnak a
        ténynél, hogy az ingatlanok értéke csökken.

        3. Az  Alkotmány szakított a korábban az állam alapjává tett
        "hivatalos" ideológiával,  és azzal,  hogy a  jogokat  azzal
        összhangban kell  értelmezni. Az  1990. évi  XL.  törvénnyel
        foganatosított     alkotmánymódosítással     kikerült     az
        Alkotmányból  az  utolsó  utalás  is  önállóan  -  az  egyes
        alapjogoktól függetlenül - megfogalmazott eszmei áramlatokra
        és  értékekre.  Az  alkotmányértelmezésnek  az  értelmezendő
        jogok   fogalmából    kell   kiindulnia,    mint    semleges
        kategóriából, amelynek  határaira nézve  nagyfokú konszenzus
        állapítható  meg,  tartalmára  nézve  viszont  több,  eltérő
        értéktartalmú  koncepcióval   is  kitölthető.  A  pluralista
        társadalom  lényegéhez   tartozik,  hogy  a  jogok  többféle
        értéktartalommal is  érvényesíthetők,  úgy,  hogy  közben  a
        jogok egész  alkotmányos rendszere  koherens és  működőképes
        marad. Az  Alkotmánybíróságnak határesetekben  és össze  nem
        férő koncepciók ütközésekor kell beavatkoznia, azt a vonalat
        meghúznia, amelyen  túl egy adott tartalmi értelmezés már az
        alkotmányos jogok  rendszerével nem  hozható összhangba.  Az
        Alkotmánybíróság ebben  az értelmezésben  nem  az  Alkotmány
        feltételezett általános  értékrendjéből indul  ki, hanem  az
        egyes alapjogokból  kibontható értéktartalmakat fejti ki. Az
        egyes  alapjogok  értelmezésekor  széles,  összehasonlítható
        nemzetközi tényanyag  és elméleti vélemény áll rendelkezésre
        ahhoz,  hogy   ne  kelljen   közvetlenül  ideológikus   vagy
        politikai   érvekhez    folyamodni.   Az    ilyen   módszerű
        alkotmányértelmezést a  formális garanciák  hangsúlyozása az
        ideológiák  közvetlen  érvényesítésével  szemben,  az  egyes
        jogok értéktartalmának  kibontása  pedig  a  pozitivizmussal
        való visszaéléssel szemben védi.

        Az   Alkotmánybíróság   nem   vizsgálja   felül   a   jogban
        érvényesített  közerkölcs   tartalmát.  Ahogy  a  "közérdek"
        meghatározását  is   alapvetően  átengedte   a  demokratikus
        törvényhozásnak ( ABH  1993, 382 ) , a közrendet és benne az
        erkölcsöket is  a képviselőknek  van joguk  érvényesíteni  -
        amíg valamely más okból az Alkotmány határaiba nem ütköznek.
        Ezeket  a   határokat  kell  a  fenti  módszer  szerint  úgy
        megállapítani, hogy  közben a közerkölcs önálló értékelésére
        lehetőleg ne kerüljön sor.

        Az azonos  neműek közötti kapcsolatot - tartós és megvallott
        formájában és  egyes életviszonyokra  korlátozva -  maga  az
        Alkotmánybíróság ismerte  el jogilag  védendőnek  ( 14/1995.
        (III. 13.) AB  határozat, ABH 1995, 82, 84 ) , de nem azért,
        mert a  kapcsolat homoszexuális, hanem mert olyan kapcsolat,
        amelyhez hasonló tényállásokat a jog másutt is elismer, és a
        megkülönböztetésnek  nem   volt  alapja.  A  homoszexualitás
        eddigi  egyetlen   megítélésénél  is   megmaradt  tehát   az
        Alkotmánybíróság a  közerkölcs minősítését mellőző, semleges
        úton.  Ez  a  semlegesség  lehetséges  az  ebben  az  ügyben
        elvégzett alkotmányértelmezésnél  is -  annak ellenére, hogy
        az  Alkotmány   kifejezetten  a   gyermek  megfelelő  testi,
        szellemi és erkölcsi fejlődésének védelméhez ad jogot. Ebben
        az ügyben  nincs arra ok, hogy az Alkotmánybíróság a gyermek
        teljes  személyiségfejlődésének   védelme  helyett   a  nemi
        erkölcs egyes  kérdéseire szorítkozzék. Sőt, ebben az ügyben
        magát  a   homoszexualitás  problémáját   sem   tekinti   az
        Alkotmánybíróság  a   nemi  erkölcs   kérdésének  -  noha  a
        közvélemény számára általában így vetődik fel.

        4. A  homoszexualitás  okai,  kialakulása,  sőt  fogalma  is
        tisztázatlan, illetve vitatott; még önértelmezésből is több,
        egymásnak ellentmondó nézet létezik. Egyik véglet az, hogy a
        homoszexualitás   veleszületett    és   megváltoztathatatlan
        adottság, mintegy  "harmadik nem",  a másik véglet szerint a
        homoszexualitás  "társadalmi  konstrukció",  nem  különbözik
        semmiben  a   heteroszexuális  magatartástól,  ezért  ez  az
        irányzat a  megkülönböztetés minden  formáját, egyáltalán  a
        homoszexualitás   problematizálását   mint   "megbélyegzést"
        visszautasítja. Köztes  nézetnek  számít  a  ( divatjamúlt )
        betegség-elmélet,  amely  szerint  a  homoszexualitásból  ki
        lehet  gyógyulni,   viszont  nyilván   nem  szankcionálható.
        Hasonlóan nem  szélsőséges  az  a  "semleges"  megközelítés,
        amely a szexuális irányultság alapján minden diszkriminációt
        megalapozatlannak tart.  Különbség van  a felfogások  között
        aszerint  is,   hogy  a   homoszexualitás  csupán  szexuális
        preferencia-e, vagy  pedig  az  egyéni  önazonosság  alapja,
        továbbá, ehhez  kapcsolódóan, életstílus,  sajátos  kultúra.
        ( Magyarországon  az  utóbbi  szellemben  tiltakoznak  egyes
        csoportok  a   "homoszexuális"  megjelölés  ellen,  mert  ez
        túlzottan  a   szexualitásra  koncentrál,  holott  ők  egész
        személyiségüket  tekintve   -  ahogy   magukat   nevezik   -
        "melegek". )  A  különböző  elméletekhez  különböző  igények
        kapcsolódnak -  pl. csupán  a nemi tevékenység másságának és
        háborítatlanságának elismerése,  másik végletként  viszont a
        világ   kétpólusú    heteroszexuális   uralmi   viszonyainak
        megdöntése.

        Maga a  homoszexualitás határa  is elmosódó.  Ma a  "tiszta"
        heteroszexualitás  és   homoszexualitás  között   folyamatos
        átmenetet tételeznek  fel. A  másik vagy  a saját nem iránti
        érdeklődésnek, vonzalomnak  stb. számos fajtája élhet egymás
        mellett egy  emberben, különböző  intenzitással, s számtalan
        egyéni és társadalmi tényezőtől függ, hogy ezekből az illető
        mit fejez  ki. A fantáziálástól a rejtett vonzalmon, továbbá
        a biszexualitáson  át a  "homoszexuális" magatartás  sokféle
        válfajáig  folyamatos   és  nem   szükségképpen  végleges  a
        magatartások   skálája.    Az    Alkotmánybíróság    számára
        jelentősége van  annak, hogy  a homoszexuális  magatartásban
        nagy szerepe  van az  egyéni döntésnek. Választástól függ az
        is, hogy  valaki homoszexualitásához  hogyan viszonyul,  pl.
        annak  mekkora   nyilvánosságot  ad,   rejtőzködni   akar-e,
        háborítatlanul  élni   hajlamával  a   magánszférában,  vagy
        harcosan színre lép.

        A  homoszexualitás   különböző  értelmezései   más-más  jogi
        követelményeket támasztanak.  Az  emberi  jogi  megközelítés
        leginkább a  "semleges másság" elméletéhez illik :  anélkül,
        hogy a homoszexualitást értékelnénk, számtalan vonatkozásban
        meg  lehet   állapítani,  hogy   az   annak   alapján   való
        megkülönböztetés    az     alkotmányos    tesztek    alapján
        igazolhatatlan.  Szokásos   ( alkotmány ) bírósági  ügyek  :
        munka ( különös  hangsúllyal :   tanári  állás ) megtagadása
        homoszexuálisoktól;     megkülönböztetés     lakásbérletnél.
        Nehezebb  megkerülni   a   homoszexualitás   értékelését   a
        homoszexuális szülő  szülői jogainak  gyakorlása korlátozása
        esetén és  az ugyancsak  korlátozó örökbefogadási  szabályok
        vizsgálatánál. Legnehezebb a büntetőjogban.

        Azaz  :     a   nem  szerinti   ( nemi   szerep   szerinti )
        megkülönböztetés valóban  megengedhetetlen ott,  ahol a nemi
        szerep az  illető életviszony lényegét tekintve közömbös, de
        legalább  is  nincs  alkotmányosan  igazolható  súlya.  Ahol
        viszont épp  ez adja  az illető életviszony lényegét, nagyon
        nehéz valamely más érveléssel kikerülni a homoszexualitásról
        való állásfoglalást. Bizonyos homoszexuális irányzatok álma,
        hogy úgy  nyerjék el  jogaik teljességét,  hogy közben ne is
        essék  szó  arról,  hogy  ők  mik  is,  ezekben  a  témákban
        megvalósíthatatlan. A  homoszexuálisok  jogainak  elismerése
         ( ahol  ez   ilyen  minőségükben  szükséges )  mindig  újra
        megerősíti különállásukat.

                                     V.

        1.  Az  Alkotmánybíróság  nem  minősíti  a  homoszexualitást
        erkölcsi szempontból.  Ebben az ügyben azonban nem hagyhatja
        figyelmen kívül  sem a  homoszexualitás sajátosságait, sem a
        homoszexuálisok pillanatnyi társadalmi helyzetét.

        A   homoszexualitás    sajátosságai    ebben    az    ügyben
        megkerülhetetlenek, hiszen nem olyan életviszonyról van szó,
        ahol a  nemi szerep eleve irreleváns. A homoszexualitás fent
        bemutatott     sajátosságai      közül     az     elvégzendő
        alkotmányértelmezés    szempontjából    a    homoszexualitás
        bizonytalan  határai,   továbbá  a   homoszexuális  szerepek
        sokfélesége  ( mind  saját  viszonyulásra,  mind  társadalmi
        használatra szánva ) , s a szerepvállalás saját elhatározása
        a döntő.

        A homoszexualitás,  s  ezen  belül  is  valamely  fajtájának
        vállalása a  homoszexualitás  mai  magyarországi  társadalmi
        fogadtatása miatt  is egzisztenciálisan  meghatározó döntés;
        van mit  vállalni, s  a visszaút  nehéz.  A  homoszexuálisok
        társadalmi beilleszkedési,  elfogadási, sőt  diszkriminációs
        problémáit -  amelyeket maguk a homoszexuálisok az objektíve
        mérhető társadalmi  megítélésnél súlyosabbnak éreznek és úgy
        élnek meg - sem minősíti az Alkotmánybíróság, hanem tényként
        számításba veszi a gyermeket terhelő döntés súlyánál.

        A  gyermeknek   nem  elsősorban   azt  a  döntését  védi  az
        Alkotmány, hogy  homoszexuális lesz-e,  vagy sem, hanem hogy
        mind a lehetőségek, mind a következmények ismeretében, kellő
        érettséggel és  felelősen  dönthesse  el,  hogyan  viszonyul
        felismert  hajlamaihoz,   a  sokféle  szereplehetőség  közül
        melyiket választja. Ez az értelmezés van összhangban a 67. §
        értéktartalmával.

        Az Alkotmánybíróság  tehát az  Alkotmányt nem úgy értelmezi,
        mintha  a   gyermek  "erkölcsi   fejlődését"  ( 67.   § )  a
        homoszexuálissá  válás  lehetősége  veszélyeztetné,  mert  a
        homoszexualitásról  az   Alkotmány  alapján   nem  formálhat
        erkölcsi ítéletet. Az egész személyiség ( testi, szellemi és
        erkölcsi )  fejlődését   érintő   és   a   gyermek   jövőjét
        meghatározó  kárt   okoz  azonban,  ha  a  fiatal  az  ilyen
        sorskérdésben  való   döntéshez  szükséges   érettség  híján
        kényszerpályára kerül.  Az állam  két okból  sem teheti ki a
        fiatalt az  éretlen választás kockázatának. Ezen okok egyike
        sem egyedül a homoszexualitásra vonatkozik.

        A pszichoszexuális fejlődés hosszú folyamat, amelyben az idő
        előtti hatások  súlyos károkat okoznak; az olyan hatások is,
        amelyekhez  kellő   érettség  híján   nem  tud   megfelelően
        viszonyulni a  fiatal. Ezért  a jog  ezt a  fejlődést még  a
        magánszférában  is   büntetőjogi  szankciókkal  védi  ( lásd
        megrontás ) ,  és   a   nyilvánosság   szférájában   további
        korlátokkal  segítheti.    ( Például  a  gyermek  védelme  a
        pornográfiától. )

        Bizonyos döntéseknek olyan, társadalmi helyzetet meghatározó
        következményei vannak, hogy a jog korhatárt szab. E döntések
        egy része  sajátos  jogállás  vállalása  ( házasság,  a  nem
        megváltoztatása ) ,   mások   hatása   felér   egy   státusz
        vállalásával    ( terméketlenné    tétel,    homoszexualitás
        nyilvános  vállalása ) .   E  szerepek   és/vagy  jogállások
        elsősorban   a    következmények   vállalásához    szükséges
        érettséget  követelik  meg,  s  ezért  a  korhatárok  mindig
        magasabbak   a    szerephez    szükséges    nemi    érettség
        kialakulásánál. A  homoszexuális  identitás  kialakulása  és
        elfogadása  ( a   "coming  out" )  mint  a  pszichoszexuális
        fejlődés egy útja, maga is védelemben részesül ( tanácsadás,
        védelem az  erőszak ellen,  választások nyitvatartása ) .  A
        jog azonban  itt is  szabhat magasabb  életkori  korlátot  a
        szerep  nyilvános   vállalásának  ( ahol   a   jognak   erre
        egyáltalán lehetősége  van -  például az  egyesületi  tagság
        szabályozásánál ) , mert  a  sokfajta  homoszexuális  szerep
        társadalmi következményeinek  felméréséhez másfajta érettség
        szükséges.

        A heteroszexuális  érés és a homoszexuális coming out között
        van különbség.  A homoszexuális hajlamot ( társadalmunkban )
        külön fel  kell ismernie  és elfogadnia  az illetőnek,  tőle
        függ, hogy  milyen mértékben  vállalja. A  heteroszexuálisok
        érése   "magától    megy"   ( azaz   "természetesen" ) ,   a
        pubertáskori önreflexióknak a férfi vagy női szerepen belüli
        problémákat kell  feldolgozniuk, nem  magáról  a  szerepről,
        mint választható  identitásról szólnak.  Akinek az utóbbival
        vannak problémái, homoszexuálissá is válhat.

        2. A  fentiek alapján  a  gyermek  részvétele  homoszexuális
        egyesületben  az   Alkotmány   67.   §-a   alapján   elvileg
        korlátozható. Az  egyesülési  jog  tényleges  korlátozásának
        azonban a  gyermek fejlődését  fenyegető konkrét kockázathoz
        kell igazodnia.  A  jogalkotónak,  vagy  a  gyermek  tagsága
        lehetőségéről döntő  bíróságnak az  életkort és az egyesület
        jellegét kell - egymásra vonatkoztatva - mérlegelnie.

        Egyrészt azt az életkort kell tisztáznia a bíróságnak, amire
        Magyarországon a  homoszexuális orientáció általában rögzül.
        A nyilvános szerepvállaláshoz szükséges védett kor azonban -
        az  egyesület  jellegétől  függően  -  ennél  magasabban  is
        megállapítható.

        A  homoszexuális   mivoltával  küszködő  18  éven  alattinak
        segítséget jelenthet,  ha valamely  állandó  keretben  olyan
        társakat talál,  akiknek hasonló  nehézségei vannak,  s ahol
        szükség  szerint   pszichológusi,  orvosi   vagy  jogi  stb.
        tanácsokat is kaphat.

        Más  az   olyan  szervezet,   amelyben   felnőtt,   gyakorló
        homoszexuálisok vannak,  s amely a homoszexuális szubkultúra
        része. Ebben  a  közegben  -  most  teljesen  kikapcsolva  a
        büntetőjogi vonatkozást  - fokozott a lehetősége annak, hogy
        a még  nem fixálódott  homoszexualitású, vagy  szerepet  nem
        választott fiatal  idő előtti  döntéssel lezárja  választási
        lehetőségeit.

        Végül a "kifelé" is aktív, a homoszexuálisok jogaiért küzdő,
        jelenlétüket   demonstráló    egyesület    kifejezetten    a
        különállást, a választási kényszert, a teljes személyiséggel
        vállalt homoszexuális létet képviseli. Nemcsak a serdülőnél,
        sok felnőttnél sem egyértelmű és kizárólagos a homoszexuális
        beállítottság. A  "küzdő" egyesület  nem hagyja  meg  azt  a
        lehetőséget,   hogy    valaki    ne    különbözzék    teljes
        személyiségével a  kétnemű világtól, hogy rejtőzködjön, vagy
        hogy "kettős"  életet  éljen  mint  biszexuális.  A  gyermek
        részvétele az ilyen csoportokban a legproblematikusabb, mert
        ez a leginkább nyilvános elköteleződés és ezért innen nyílik
        a legkevésbé visszaút, vagy másfajta szerepfelfogás.

        3. Az  indítvány a  gyermek  homoszexualitással  kapcsolatos
        egyesületben való  tagsága  korlátozásának  alkotmányosságát
        veti fel.  Az Alkotmánybíróság  érvelése az  érintett  saját
        homoszexualitásához való  viszonyulásán és szerepvállalásán,
        valamint  döntése   következményeinek  súlyosságán  alapult.
        Kérdés, hogy  ezen érvek  alapján lehet-e  különbséget tenni
        egyrészt  homoszexuális   vagy  potenciálisan  homoszexuális
        fiatalok,  másrészt   olyan  gyermekek   között,  akiknél  a
        homoszexuális identitás  választása fel sem merül, s egyedül
        emberi  jogi   indíttatásból  csatlakoznának   homoszexuális
        jogvédő egyesülethez.

        A  gyermek   homoszexuális  egyesületben   való,   nyilvános
        tevékenysége korlátozására  a fent kifejtett második érv - a
        gyermek  éretlensége   a  homoszexualitás   kérdésében  való
        nyilvános    állásfoglalás     társadalmi     következményei
        felmérésére  és  a  felelős  döntésre  -  attól  függetlenül
        érvényes, hogy  az illető  fiatal pszichoszexuális fejlődése
        milyen irányú. A kockázatnak ez az összetevője ugyanaz, mert
        a nyilvánosság  nem fog  különböztetni a tagok között. Ilyen
        megkülönböztetés  egyébként  egyrészt  az  átmenetek  miatt,
        másrészt  technikailag   is  kivihetetlen  lenne.  Gyermekek
        részvétele a  nyilvános társadalmi  diskurzusban  más  -  és
        nemcsak a  nemi szerepet  vagy a  nemi  erkölcsöt  érintő  -
        kérdésben,   továbbá    személyi   érintettség    híján   is
        korlátozható lenne.

        A csak  jogvédő szándékú fiatalra természetesen a korlátozás
        első érve  - a  saját  homoszexualitáshoz  való  viszonyulás
        kiérlelt  megválasztásának   védettsége  -   nem   áll.   Az
        egyesülési  jog   korlátozásának  szükségszerűsége  azonban,
        amelyet a  homoszexuális vagy  azzá válható  fiatalok érdeke
        alapozott meg,  rájuk is  kiterjed.  Az  életkori  megkötést
        éppen védeni  kívánt kortársaik  érdekében  kell  viselniük.
        Azoknak  a   felelős  és   érett  választását  védi  ugyanis
        elsősorban  a   tagság  életkori   határhoz   kötése,   akik
        választásuk következményét egész életükben viselik.
                               Dr. Sólyom László
                              előadó alkotmánybíró
                           az Alkotmánybíróság elnöke

                   Dr. Ádám Antal            Dr. Kilényi Géza
                   alkotmánybíró               alkotmánybíró

                  Dr. Lábady Tamás          Dr. Schmidt Péter
                   alkotmánybíró               alkotmánybíró

               Dr. Szabó András            Dr. Tersztyánszky Ödön
                   alkotmánybíró               alkotmánybíró

                 Dr. Vörös Imre             Dr. Zlinszky János
                   alkotmánybíró                alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          The rights of the child guaranteed by Art. 67 being conflicted with his/her right of association under Art. 63(1) in case of a child's membership in an association protecting the rights of homosexuals
          Number of the Decision:
          .
          21/1996. (V. 17.)
          Date of the decision:
          .
          05/13/1996
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1996-2-005?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .
          en_0021_1996.pdfen_0021_1996.pdf