English
	Hungarian

Ügyszám: .	376/G/1995
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 21/1996. (V. 17.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1996/74 .

A döntés kelte: Budapest, 05/13/1996 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az  Alkotmánybíróság   a  Legfelsőbb  Bíróság  elnökének  az Alkotmány  rendelkezései  értelmezése  tárgyában  benyújtott indítványa alapján meghozta a következő                        határozatot : 1. A  gyermeknek  az  a  joga,  hogy  az  állam  részéről  a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemben és  gondoskodásban részesüljön  ( Alkotmány 67. § (1) bekezdés )  az állam  alkotmányos kötelességét  alapozza meg a  gyermek fejlődésének  védelmére.  Az  államnak  ez  a kötelessége  alkotmányos   alapot   nyújt   arra,   hogy   a törvényhozó vagy  a  bíróság  -  elsősorban  a  nyilvánosság szférájában -  a gyermek  alapjoggyakorlását, ezen  belül  a gyermek egyesülési  joga  ( Alkotmány  63.  § )  gyakorlását korlátozza. Az Alkotmány  67. §  értelmében az  államnak a  gyermeket  a fejlődésére    káros     hatásokon    kívül     az     olyan kockázatvállalásoktól  is   meg   kell   óvnia,   amelyekkel kapcsolatban életkoránál  ( az ettől  függően  feltételezett testi, szellemi, erkölcsi és társadalmi érettségénél ) fogva nem  képes   megismerni  és   értékelni  sem  a  választható lehetőségeket, sem  pedig választása  következményeit  saját személyiségére,  illetve   későbbi  életére   és  társadalmi beilleszkedésére nézve. 2.   A   fenti   ismérvek   alapján   a   gyermek   tagságát homoszexualitással  kapcsolatos  egyesületben  törvény  vagy bírósági  határozat   kizárhatja  vagy   korlátozhatja.   Az egyesülési jog gyakorlása tényleges korlátozásának azonban a gyermek  fejlődését   fenyegető  konkrét   kockázathoz  kell igazodnia. Annak mérlegelése során, hogy a gyermek fejlődése védelméhez való  jog a gyermek egyesülési joga gyakorlásának korlátozásához  vezethet-e,   a  gyermek   életkorát  és  az egyesület   jellegét   egymásra   vonatkoztatva,   abból   a szempontból  kell   értékelni,  hogy   a   gyermek   képes-e megismerni és értékelni a homoszexualitáshoz való viszonyára vonatkozó,  választható  lehetőségeket,  továbbá  választása következményeit  saját   személyiségére,   illetve   későbbi életére  és  társadalmi  beilleszkedésére  nézve,  beleértve azokat a  következményeket, amelyek  az  adott  egyesületben való tagságból és a homoszexualitás ott vallott felfogásának nyilvános vállalásából adódhatnak. Az Alkotmánybíróság  ezt a  határozatát a  Magyar Közlönyben közzéteszi.                          Indokolás                              I. 1.  A  Legfelsőbb  Bíróság  elnöke  indítványozta,  hogy  az Alkotmánybíróság  absztrakt   alkotmányértelmezés  keretében határolja el egymástól az Alkotmány 67. §-ában illetve a 63. §  (1)  bekezdésében  megfogalmazott  alapvető  jogokat.  Az indítványozó "konkrét alkotmányjogi probléma meglétét" vélte felismerni "abban  az összefüggésben, amely a gyermeknek azt a jogát,  hogy az állam részéről a megfelelő testi, szellemi és  erkölcsi   védelemben  és   gondoskodásban   részesüljön [ Alkotmány 67.  § ] , szembesíti az őt megillető egyesülési joggal [ 63.  § (1)  bekezdés ] abban  az esetben,  ha olyan egyesületben való  tagságának kérdése  merül  fel,  amely  a homoszexuális személyek,  mint társadalmi csoport jogvédelmi szövetségeként lép fel. " 2.  Az   indítvány  megfelel  az  Alkotmánybíróság  által  a 31/1990.   (XII.    18.) AB    határozatban    meghatározott feltételeknek  ( ABH   1990,   137.   k.   ) .   Az   elvont alkotmányértelmezést   az    Alkotmánybíróság   mindig    is igyekezett a  két szélsőségtől  távol tartani  :    egyrészt "valamely alkotmányos rendelkezés teljesen elvont, semmiféle konkrét  problémához   nem  kapcsolódó,   s  így   valójában parttalan értelmezésétől";  másrészt attól,  hogy az  elvont értelmezés konkrét ügyet döntsön el, vagy csupán jogszabályt értelmezzen. Az  utóbbi feltétellel  az Alkotmánybíróság más hatalmi ágak  feladatától is távol kívánta tartani magát. Az értelmezés viszonylagos általánosságát az Alkotmánybíróság a "konkrét alkotmányjogi probléma" követelményével fejezte ki, s  esetről   esetre  döntötte   el,  hogy  mikor  adható  az indítványozót  foglalkoztató   egyedi  problémán  túlmutató, "megfelelő  elvontságú,   a  jövőben   is   minden   esetben kötelezően  alkalmazandó  válasz".  (36/1992.  (VI.  10)  AB határozat, ABH 1992, 211. )                             II. Az adott  esetben egy  klasszikus politikai szabadságjog, az egyesülési jog  ütközik a  gyermek ahhoz  való jogával, hogy családja, az  állam és  a társadalom  részéről  a  megfelelő testi, szellemi  és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelmet és gondoskodást megkapja. 1. Két  alapjog ütközését  lehetetlen teljes általánosságban elbírálni.  Kérdés   azonban,  hogy   van-e   köztük   olyan hierarchikus viszony, vagy a természetükben rejlő különbség, amely az elbíráláshoz általános keretet ad. a) Az  Alkotmánybíróság állandó  gyakorlata a "kommunikációs alapjogokat" a  többi jog  fölé helyezi  annyiban,  hogy  "a véleményszabadságot korlátozó  törvényeket megszorítóan kell értelmezni".  ( 30/1992.  (V. 26.) AB  határozat, ABH  1992, 178 ) A  véleménynyilvánítás szabadsága  az Alkotmánybíróság szerint   "anyajoga"   a   kommunikációs   alapjogoknak.   A véleménynyilvánítás szabadságának  elsőbbsége  más  jogokkal szemben  azonban  nem  terjed  ki  automatikusan  az  összes kommunikációs alapjogra.  Ebben az  esetben  ugyanis  szinte minden   klasszikus   politikai   szabadságjog   kitüntetett védelmet élvezne,  ami egyrészt  a véleményszabadság  valódi jelentőségét csökkentené,  másrészt a  természetükből  folyó különbségen túli  jelentőséget kölcsönözne  a politikai és a szociális-kultúrális jogok  közötti  megkülönböztetésnek.  A véleményszabadság elsőbbségének kiterjesztéséhez más jogokra az Alkotmánybíróság  eddigi gyakorlata  is különösen  szoros összefüggést  kívánt   meg  az   "anyajoggal".    ( Lásd   a vallásszabadsággal  kapcsolatban   a  4/1993.  (II.  12.) AB határozatot, ABH 1993, 51. ) Az egyesülési  jog nem  osztozik tehát  a  véleményszabadság elsőbbségében más alkotmányos jogokkal szemben. b)  A   klasszikus   szabadságjogok   nem   élveznek   eleve elsőbbséget a  szociális jogokkal, vagy az államnak más, nem klasszikus jogokból  folyó  kötelezettségeivel  szemben.  Ha viszont  e  két  különböző  típusú  jog  egymással  ütközik, sajátosságaik nem hagyhatók figyelmen kívül. 2. A  gyermek megfelelő fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz való  jogának az egyesülési szabadsággal való ütközésekor e  két különböző  típusú jog korlátozhatóságának különböző ismérveit is összhangba kell hozni. a) A  most eldöntendő  esetben tehát  nem  csupán  azt  kell értelmezés  útján   megmondani,  hogy   csakis  a   67.  §-t figyelembe véve  milyen védelmi  intézkedésekre van  joga  a gyermeknek -  azaz hogy  a  gyermek  tagságának  korlátozása homoszexualitással kapcsolatos  egyesületben még  része-e az alkotmányosan megkövetelt gondoskodási minimumnak -, hanem a védelem alkotmány  megkövetelte  szintjét  arra  figyelemmel kell meghatároznia az Alkotmánybíróságnak, hogy ez a védelmi szint egyszersmint  szükséges és  arányos korlátozása-e  egy klasszikus szabadságjog, az egyesülési jog gyakorlásának. Azt, hogy  az egyik  alapjog érvényesüléséhez a másik milyen mértékben  korlátozható,  konkrét  jogszabályi  rendelkezés, vagy konkrét  ügy kapcsán  lehet csak eldönteni. Két alapjog ütközéséről  szóló   absztrakt   alkotmányértelmezés   során jelentős megszorítással,  akkor  alkalmazható  egyrészt  ( a gyermek  védelme   vonatkozásában,  67.   §  )   az   állami intézkedési   minimum,    másrészt   ( az   egyesülési   jog korlátozhatóságára,  63.   § )   a   szükségesség/arányosság tesztje, ha  a "konkrét  alkotmányjogi  problémát"  törvényi tényálláshoz  hasonló   absztrakt  tényállásként  tekintjük. Valójában az  Alkotmánybíróságnak kell  egy  alkotmányossági szempontból  kifogástalan  "törvényi  tényállást"  kreálnia, amelyhez a  törvényhozó igazodhat,  vagy amelynek  alapján a bíróság alkotmányosan dönthet. b) A gyermek védelemhez való joga és az egyesülési szabadság összeütközése még  az indítványban meghatározott tényálláson belül  is  -  "ha  [ a  gyermek ]  olyan  egyesületben  való tagságának kérdése merül fel, amely homoszexuális személyek, mint társadalmi csoport jogvédelmi szövetségeként lép fel" - több, egymástól  eltérő megítélést  kívánó esetben  merülhet föl.  Különbözőek   az  alkotmányossági   kérdések  egyrészt aszerint, hogy  a gyermek tagságának általános megtiltásáról vagy  feltételhez   kötéséről  van-e   szó,  vagy  pedig  az egyesülési jog  egyedi érvényesítéséről;  másrészt aszerint, hogy a korlátozást jogszabály vagy bíróság mondja-e ki, vagy pedig a  szülő érvényesíti.  Az egyesülési  jog  jogszabályi korlátozása  természete   szerint   általános;   a   bíróság általában kizárhatja a gyermek tagságát adott egyesületben a tagságot  gyermek   számára  is   lehetővé  tévő   egyesület bejegyzésének  megtagadásával,  és  dönthet  egyedi  tagsági ügyben is;  míg a  szülő saját gyerekének tagságát tilthatja meg. Az   Alkotmánybíróság    azonban   előrebocsátja,   hogy   e korlátozások külön-külön vizsgálatára attól függően kerülhet sor, hogy az Alkotmánybíróság a gyermek fejlődése védelmének érdekében az egyesülési jog milyen súlyú korlátozását tartja alkotmányosan indokoltnak.  Ha ugyanis  arra  az  eredményre jut,  hogy   az  állam  kötelessége  a  gyermeket  az  ilyen egyesületi tagsággal  járó kockázattól  általában megvédeni, nem is  merülhet  föl,  hogy  ettől  egyedi  tagság  ügyében bíróság eltérhet,  vagy hogy  a védelmi  kötelezettség -  az egyesületi  tagsághoz   való  hozzájárulás  formájában  -  a szülőre hárulna. 3. A  gyermek védelemhez  való joga  és  az  egyesülési  jog viszonyának  tisztázásához  a  67.  §-ban  foglalt  jog  két sajátosságát kell  figyelembe  vennünk.  Az  egyik,  hogy  a gyermek védelemhez  és gondoskodáshoz való joga egyszersmint az   állam    kötelességét   alapozza    meg    a    gyermek személyiségfejlődése intézményes védelmére. Az államnak ez a védelmi kötelessége a gyermek alapjogainak korlátozásához is vezethet. Az  Alkotmánybíróság határozatának  döntő  kérdése éppen az  lesz, hogy hol húzza meg a határt a gyermek önálló alapjoggyakorlása  és   az  állam,  vagy  a  szülő  alapjogi gyámkodása  között.   Másrészt  tisztázni   kell  a  gyermek alapjogi jogállásának  azokat a sajátosságait, amelyek éppen gyermek volta  miatt térnek el az általánostól.  [ Ld. alább III. 1. ] Az Alkotmány 63. §-ában biztosított egyesülési jog oldaláról viszont abból kell kiindulnunk, hogy esetünkben nem valamely egyesülési  cél   alkotmányosságáról  van   szó  ( lásd   az egyesülési  jogról   szóló  1989.   évi  II.   törvény  -  a továbbiakban Egytv.  - 2.  §  (3)  bekezdését ) ,  hanem  az egyesülési jog gyakorlásának a gyermek érdekében ( Alkotmány 67. § ) való korlátozásáról. Azaz ennek az ügynek nem tárgya a homoszexualitással kapcsolatos egyesületek alkotmányossági szempontból való  minősítése. Az  egyesülési jog  gyakorlása korlátozásának alkotmányos  feltételei a törvényhozó számára az Alkotmányból  és annak  alkotmánybírósági  értelmezéséből folynak.  A  bíró  a  társadalmi  szervezet  nyilvántartásba vételét   megtagadja,    ha   az   alapítók   az   Egytv-ben meghatározott feltételeknek  nem tettek eleget. Az Egytv. 2. § (2)  bekezdése szerint  az egyesülési  jog gyakorlása  nem sértheti  az   Alkotmány  2.  §-ának  (3)  bekezdését  [ nem irányulhat   a    hatalom   erőszakos   megszerzésére   vagy kizárólagos    birtokolására ] ,    nem    valósíthat    meg bűncselekményt és bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint  nem   járhat  mások   jogainak  és   szabadságának sérelmével. Ezt  az utóbbi  feltételt tartalmazza  a Gyermek jogairól szóló - az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett - New York-i  Egyezmény 15.  cikke is, amely kimondja, hogy az Egyezményben részes  államok elismerik  a gyermek egyesülési jogát. Az egyesülési  jog korlátozása  "mások jogai  és szabadsága" sérelemtől való megóvása érdekében akkor alkotmányos, ha ezt a korlátozást  a másik jog szükségessé tette és a korlátozás mérve  a   védelem  céljával  arányos.  E  másik  jognak  is alkotmányos  jognak,  vagy  abból  levezethető  jognak  kell lennie. A  gyermek alkotmányos joga a fejlődéséhez szükséges védelemre  és   gondoskodásra  kizárja  a  gyermek  tagságát bizonyos egyesületben. Ha az ilyen egyesületben alapszabálya szerint gyermek is tag lehet, akkor ez az egyesület nem tesz eleget az  Egytv. 2. § (2) bekezdésének, mert a gyermekeknek az  Alkotmány   67.  §-ában   biztosított  jogát  sérti.  Az Alkotmánybíróság   feladata    ebben   a   határozatában   a homoszexualitással  kapcsolatos  egyesületek  vonatkozásában azokat   az   ismérveket   meghatározni,   amelyek   alapján megállapítható,  hogy   az  egyesülési   jog   gyakorlásának korlátozását mely  esetben teszi  szükségessé és arányossá a gyermek  joga   a  fejlődéséhez   szükséges   védelemre   és gondoskodásra. Ez az elvont alkotmányértelmezés egyben tehát az  Egytv.   idézett  fordulatának   -  az   egyesülési  jog gyakorlása  nem   járhat  mások  jogainak  és  szabadságának sérelmével  -   alkotmányos  alkalmazási  követelményeit  is meghatározza az indítványban felvetett tényállásra.                             III. 1.  Az   Alkotmány  szerint   az  emberi  jogok  "mindenkit" megilletnek, az  állampolgári jogok  értelemszerűen a magyar állampolgárokat, egyes  jogoknál az Alkotmány maga határozza meg a  sajátos jogosulti  kört ( menedékjog, választójog ) . Az Alkotmány  nem él  következetesen az alapjogi jogképesség és az  alapjog gyakorlásához  való jog megkülönböztetésével. ( A választójog  elvileg az utóbbi körbe tartozó korlátait a 70.  §   a  választójogból   való  kizárásként,   vagyis   a jogképesség hiányaként  határozza meg. ) Az alapjoggyakorlás feltételeit azonban  törvények egyes  személyi körökre nézve megállapíthatják. A  gyermeket   megilletik   az   alapjogok.   Az   Alkotmány kifejezetten csak a választójogból zárja ki a gyermekeket. A gyermek az  alapjogokat -  mint mindenki  más is - azokkal a feltételekkel gyakorolhatja, amelyeket az egyes jogterületek számára   előírnak.    Az   ilyen    korlátozások    viszont alkotmányossági vizsgálat tárgyai lehetnek. Ahol a  törvények nem  szabályozzák a  kis- és  fiatalkorúak joggyakorlását, az  Alkotmány alapján  esetről  esetre  kell meghatározni,  hogy   a  gyermek   mely  alapjogot,   milyen vonatkozásban gyakorolhat  maga, illetve  hogy ki gyakorolja nevében és érdekében, illetve, hogy gyermek voltára és a 67. §-ra tekintettel az alapjog gyakorlásának egyes területeiről nem zárható-e  ki teljesen. A gyermek alapjoggyakorlásának - s ezen  belül a  személyes joggyakorlásnak  -  lehetősége  a joggyakorlás   következményeit   átfogó   döntési   képesség kibontakozásával együtt,  a növekvő  korral egyre  szélesebb lesz. Az Alkotmánybíróság  eddig két vonatkozásban érintette ezt a kérdést. Egyrészt alkotmányellenesnek ítélte, hogy a gyermek vérségi származása  kiderítéséhez  való  jogát  a  törvényes képviselő   korlátlan    perindítási   jogosultsága    révén végérvényesen el lehetett vonni ( ABH 1991, 272 ) ; másrészt kimondta, hogy  a szülőknek  az a  joga,  hogy  gyermekük  a lelkiismereti  választásuk   szerinti,   de   legalábbis   a meggyőződésükkel  nem   ellentétes   irányultságú   iskolába járhasson, "a szülői vezetés korlátain belül" a gyermeket is megilleti ( ABH  1993,  56 ) .  Ez  is  megerősíti,  hogy  a személyes, illetve  a gyermek  érdekében más  által  végzett joggyakorlás az  érintett alapjogtól  függ.  Sőt,  még  ezen belül  is   további  megkülönböztetésekre  van  szükség.  Az egyesülési jog  gyakorlása  például  általában  megilleti  a gyermeket is.  Az azonban,  hogy mikor dönthet róla a szülő, mikor a  gyermek, s  mikor lehet  korlátozni vagy kizárni az egyesülési jogot,  függ egyrészt  az életkortól, másrészt az egyesület céljától  és a  részvétel hatásától a gyermek - az Alkotmány védelme  alatt álló  - testi, szellemi és erkölcsi fejlődésére. 2. A  gyermek alapjoggyakorlása  korlátozásának indokoltsága két tényező  együttes mérlegelésétől  függ :  elég érett-e a gyermek általában  az  önálló  döntésre;  illetve  a  döntés tárgyától :   az  adott esetben  mihez kell  az érettség?  A résztvevők "érettségét"  általában  az  érintett  társadalmi intézmények  működőképességének  védelme,  azaz  a  közérdek követeli meg. A jogkorlátozáshoz azonban elégséges érv lehet a  gyermek   védelme  saját   maga  ellen   -  azaz  döntése következményeitől - is. A közérdekű és a saját érdekből való jogkorlátozás legtöbbször átfedi egymást. A   polgári    jogi   cselekvőképtelenség   és   korlátozott cselekvőképesség  például  elsősorban  az  ügyleti  forgalom biztonságát védi;  de a  kiskorút  ( vagyonát )  is  óvja  a meggondolatlan veszteségektől és általában a kockázattól. Ez utóbbi szempontból  a védelem  preventív :  a gyermek jövője érdekében  korlátozza   jogait   a   gyermekkor   alatt.   A választójog,   párttagság,   egyes   hivatalok   viselésének nagykorúsághoz vagy  magasabb korhatárhoz  kötése szintén az egyes intézmények  optimális működése  érdekében történik. A házasság  korhoz  ( és  az  alatt  engedélyhez )  kötése  az intézmény  komolyságát   és  tartósságát   védi,  egyben   a meggondolatlan státuszváltozás  következményeitől is  óvja a gyermeket. A  felsorolt esetekben  a korhatár alatti tilalom önmagukban pozitív  tevékenységekre  vonatkozik.  A  gyermek joggyakorlásának korlátozása szempontjából azonban a tiltott tevékenységnek nem az ilyen minősítése a döntő. Az alapjoggyakorlás  korlátozása  nem  hordoz  értékítéletet arról, amiben  a  gyermeket  akadályozza,  illetőleg  amitől visszatartja.   A   döntés   súlya   az,   ami   a   gyermek joggyakorlásának  korlátozását   indokolja  mindaddig,  amíg felelős döntésre nem képes. A döntést azok a következmények, illetve kockázatok tehetik súlyossá, amelyeket a döntéssel a gyermek vállal. Az Alkotmány  67. §-a,  amely az  állam kötelességévé teszi, hogy a gyermek személyiségfejlődéséhez szükséges védelmet és gondoskodást nyújtson,  egyrészt vonatkozik  az egyértelműen káros hatások  távoltartására, másrészt magában foglalja azt is, hogy  az állam  a személyiségét,  s így az egész jövendő életét meghatározó  súlyos kockázatvállalást  is elhárítsa a gyermektől. Önmagának mindenki  árthat, s vállalhat kockázatot, ha képes a szabad,  tájékozott és felelős döntésre. A nagykorúaknak a jog be  nem avatkozása  széles lehetőséget  ad  erre,  s  az általános személyiségi  jogból folyó jog az önmeghatározásra és cselekvési  szabadságra ( Alkotmány  54. § (1) bekezdés ) garantálja ezt  a lehetőséget. Az állam korlátozó gyámkodása csak  a  határesetekben  alkotmányossági  viták  tárgya  ( a kábítószer élvezésének  büntetésétől  az  eutanáziáig ) .  A gyermekek esetében  azonban maga  az Alkotmány és nemzetközi egyezmények teszik  állami kötelességgé  a gyermek fejlődési útjának megóvását  a veszélyektől  és  kockázatoktól,  éppen annak  érdekében,   hogy  felkészülhessen   a   felelős   és tájékozott  döntésekre,   mihelyt  életkorával   vélelmezett érettsége erre képessé teszi. 3. Az  államnak az Alkotmány 67. §-ából folyó kötelességei a gyermek fejlődésének  védelmére, de  alkotmányos lehetőségei is, elsősorban  a nyilvánosság  szférájában jelenhetnek meg; egyrészt  a   gyermek  nyilvánosság   előtti   tevékenységét szabályozhatják, másrészt általános szabályokkal nyújthatnak intézményes védelmet.  A  magánszférában  a  gondoskodás  és védelem joga  és kötelessége  elsősorban a  szülőket illeti. Így  például   jogszabály  -  általános  megelőző  céllal  - tilthatja,  hogy   gyermeknek  nyilvános  vendéglátó  helyen alkoholt szolgáljanak  fel, hogy  iskola közelében pornográf sajtótermékeket  áruljanak,   vagy   szexboltot   nyissanak. Törvény a  gyermek belépését is megtilthatja ilyen helyekre. A szülő  felelőssége viszont,  hogy otthon a gyermek számára hozzáférhetővé teszi-e  az alkoholt  vagy a pornográfiát. Az állam csak  a gyermek fejlődésének súlyos és konkrét sérelme vagy veszélyeztetése  esetén avatkozik be - például a szülői felügyelet megszüntetése révén. 4. Az államnak a gyermeket az olyan kockázatvállalásoktól is meg kell  óvnia, amelyekkel  kapcsolatban  életkoránál  ( az ettől függően  feltételezett testi,  szellemi,  erkölcsi  és társadalmi érettségénél )  fogva  nem  képes  megismerni  és értékelni  sem   a  választható   lehetőségeket,  sem  pedig választása  következményeit   saját  személyiségére  illetve későbbi életére  és  társadalmi  beilleszkedésére  nézve.  E kockázatelhárítás részeként  az állam  köteles arra is, hogy legalább a  nyilvánosság szférájában  ne engedje meg, hogy a gyermek olyan  tevékenységet folytasson, vagy olyan ügyekben állást   foglaljon,    amelyekben   a    felelős   álláspont kialakítására a  fentiek szerint a gyermek nem érett, noha a nyilvános  állásfoglalás   a  gyermek   testi,  szellemi  és erkölcsi fejlődésére, s későbbi sorsára meghatározó hatással lehet.  Különösen   megnöveli   a   kockázatot,   ha   olyan kérdésekben való nyilvános elköteleződésről van szó, amelyek megítélése a társadalomban kifejezetten ellentmondásos abban az értelemben,  hogy széles  körben  negatív  megítélés  alá esik. A gyermek  joggyakorlásának az  Alkotmány 67.  §-án  alapuló korlátozásakor az alábbiakat figyelembe kell venni : Valamely  szabadságjogot   nem  általában,  hanem  kizárólag gyakorlásának abban  a vonatkozásában lehet csak korlátozni, amelyet a  gyermek védelme,  illetve mások  jogainak védelme szükségessé tesz. A szabadságjog  korlátozásához a  gyermek védelme  érdekében sem elég  a testi,  szellemi vagy  erkölcsi fejlődés  elvont veszélyeztetése.  Azt   kell  bizonyítani,   hogy   valamely tevékenységet azért  korlátoz vagy  tilt a  jog, mert  az az érintett korosztályra  konkrét veszélyekkel  jár; e  konkrét veszély nagysága dönti el a jogkorlátozás arányosságát is. Ahol  az   állam  a  túlzott  kockázatvállalást  hárítja  el beavatkozásával,  a   kockázat   nagyságának   minősítésénél mérlegelni kell  azt a  pozitív, nevelő hatást is, amelyet a vitában való részvétel a személyiségre gyakorolhat, hiszen a nézetek vállalása  és  ütköztetése  a  demokrácia  része.  A konkrét körülményektől  függ tehát, hogy "vitás" kérdésekben mennyire korlátozható a gyermek tájékozódási szabadsága és a véleménynyilvánítása. Szembe  kell néznie  a  gyermeknek  is azzal,  hogy  vannak  kellemetlen,  provokatív,  ellenkezést kiváltó, sőt  potenciálisan károsan  befolyásoló jelenségek, meg  kell  tanulnia  ezekhez  viszonyulni,  saját  véleményt formálni, vitázni,  meggyőződését vállalni akár a többséggel szemben stb.  A hozzáférhetőség  függhet például attól, hogy van-e   lehetőség   az   ilyen   hatásokat   összefüggésekbe illeszteni, más  véleménnyel is ütköztetni - mint például az iskolai oktatás keretében. Ugyanakkor  egy-egy  rizikó  felbecsülése  nem  szorítkozhat pusztán valamely  szaktudomány saját  területére korlátozott értékelésére, hanem  azt kell  mérlegelni, hogy  az az adott társadalmi körülmények  között  az  érintett  gyermekcsoport fejlődésére   és    jövőjére    milyen    hatással    lehet. Művészetkritikus adhat  a műalkotásról  egyértelműen pozitív esztétikai ítéletet,  ez  még  nem  zárja  ki  a  hozzáférés korlátozását,  hiszen   lehet,  hogy   a  gyerek  nem  képes ( kizárólag ) esztétikai  értékelésre,  és  a  mű  tényleges hatása veszélyes lehet. 5. Nem  lehetne alkotmányosan indokolni a gyermek egyesülési jogának   általános    korlátozását.   Meghatározott   fajta egyesület alapításának  vagy abban való részvételnek további feltételekhez kötéséről vagy tiltásáról lehet csak szó. Ebben a  határozatban nincs szükség annak vizsgálatára, hogy polgári jogi  cselekvőképesség szabályai,  különösen a szülő ( törvényes   képviselő )    beleegyezése   vagy    utólagos jóváhagyása     a      gyermek     tagságot     keletkeztető jognyilatkozatának  érvényességéhez,  az  egyesüléshez  való alapjog gyakorlására  is vonatkoznak-e.  Ha ugyanis valamely egyesületben való  tagság olyan  súlyos kockázatot  jelent a gyermek  számára,   hogy  tagságát   az  Alkotmánybíróság  e határozatban foglalt  értelmezése  alapján  jogszabály  vagy bíróság   általában    kizárhatja,   akkor   a   beleegyezés tárgytalanná válik. Az arra  vonatkozó  alkotmányossági  kérdés  tehát,  hogy  a gyermek hány  éves koráig gyakorolhatja az egyesüléshez való jogot a  szülő a  ő nevében,  s mikor  érett a gyermek arra, hogy maga  döntsön eme  alapjogának gyakorlásáról;  továbbá, hogy milyen esetekben írnak elő szülői beleegyezést az adott tagsággal járó  kockázat nagysága miatt, s mikor ítéli ezt a kockázatot olyan  nagynak a  jog, hogy  teljesen  elvonja  a döntést a  gyermek és  szülője rendelkezési  köréből, csakis egyes kockázat-tipusokra külön-külön dönthető el.                             IV. 1.   A    homoszexuálisok    diszkriminációjára    vonatkozó ( alkotmány ) bírósági          ítéletek          nemzetközi összehasonlításából az  a következtetés adódik, hogy ezekben az "közvéleményben  élő erkölcsi  megítélés"  egyre  kevésbé játszik  meghatározó  szerepet.  A  "közerkölcs",  "többségi nézetek" stb.  előbb úgy  szorultak ki  a döntő érvek közül, hogy a magánszférában a bíróságok elismerték az ettől eltérő önrendelkezést is ( fogamzásgátlási, majd abortusz-esetekből kiindulva ) ;      később      a      diszkrimináció-tilalom érvényesítésével ezt  a védettséget  a homoszexuálisokra  is kiterjesztették. A  helyzet valójában  sokkal  bonyolultabb, mert a  közmorál még  ma is  sok fontos  ítéletben  szerepel érvként. A  liberalizálással párhuzamosan  ugyanis jelen van egy másik  ítélkezési vonal  is, amely  - a  közerkölcsökkel összhangban    -     védelmet    nyújt    mások    agresszív "önérvényesítésével", saját  erkölcsi  normáinak  provokatív hirdetésével szemben  ( ld. például  az offenzív pornográfia korlátozását ) . Ezeknek  az ügyeknek a témája rendszerint a "többségi nézet"  ( amelyet nyilvánosan  azok  is  vallanak, akik nem  tartják be,  azaz az  erkölcsi konvenció ) szerint erkölcstelen tevékenység jelenléte a közszférában. A külföldi  ügyekből kiolvasható  további fontos  különbség, hogy a  "nem szerinti"  megkülönböztetés általában sikeresen támadható meg,  a "szexuális  irányultság" szerinti  viszont csak ritkán. 2. Általános  jelenség, hogy  a nemi  erkölcs egyes részei - éppen  az   erkölcsi  pluralizmus  elismerésével  -  a  jogi szankcionálásból kikerülnek.  Kétségtelen  viszont,  hogy  a büntetőjog a  nemi erkölcs  területén ( is )  meghúzza azt a szélső határt,  amelynek áthágását a társadalom már nem tűri el.  Bár   a  bűncselekmények   megállapítása   törvényhozói kompetencia, s  így a  demokratikus többségi  vélemény -  és érzület -  érvényesülésének tere, kivételes esetekben itt is érvényesülhet alkotmánybírósági kontroll. Vannak bűncselekmények,  ahol ma  is  nemcsak  egybeesik  az erkölcsi és  jogi megítélés,  hanem ahol  a  büntetendőséget erkölcsileg nem lehet komolyan kérdésessé tenni - például az emberölésnél.  A   nemi  erkölcs   szempontjából  sem  lehet kérdésesnek tekinteni  például a  vérfertőzés megbüntetését, noha elméleti cikkek már éppúgy megkérdőjelezték ezt, mint - a "gyermeki  szexualitás jogait"  követelve -  a "megrontás" bűncselekménnyé nyilvánítását.  Az ilyen  törekvések azonban elméleti kuriózumok maradtak, amelyeknek a tételes jogban és az ítélkezésben  nincs hatása. Ahol azonban a közvéleményben megfelelő erővel  - akárha aránytalan művi felerősítéssel is - többféle erkölcsi megítélés van jelen, a "közerkölcs" vagy a "közfelfogás"  alkotmányos  érvként  szerepeltetése  egyre veszít erejéből és az ítélkezésben háttérbe szorul. A korábban a nemi erkölcs elleni bűncselekménynek minősített magatartások egy  részét  -  a  prostitúciót,  a  "természet elleni fajtalanságot"  az egyetértő  felnőttek  között  -  a legtöbb  európai  jogban  már  nem  büntetik.  A  közerkölcs azonban továbbra  is  jelen  van,  bár  szívesen  ölti  más, jogilag egyértelműbben védhető érték vagy érdek álruháját. A prostitució például  nem bűncselekmény. Esetleges igazgatási szabályozásakor azonban  - pl.  adott helyre  korlátozás - a szomszédok erkölcsi indítékú ellenkezését mérlegelni szokás, ha nem  is nyíltan.  Ilyenkor  elismerik,  hogy  a  "környék leromlik", de  nem viszik  végig, hogy  miért -  megállnak a ténynél, hogy az ingatlanok értéke csökken. 3. Az  Alkotmány szakított a korábban az állam alapjává tett "hivatalos" ideológiával,  és azzal,  hogy a  jogokat  azzal összhangban kell  értelmezni. Az  1990. évi  XL.  törvénnyel foganatosított     alkotmánymódosítással     kikerült     az Alkotmányból  az  utolsó  utalás  is  önállóan  -  az  egyes alapjogoktól függetlenül - megfogalmazott eszmei áramlatokra és  értékekre.  Az  alkotmányértelmezésnek  az  értelmezendő jogok   fogalmából    kell   kiindulnia,    mint    semleges kategóriából, amelynek  határaira nézve  nagyfokú konszenzus állapítható  meg,  tartalmára  nézve  viszont  több,  eltérő értéktartalmú  koncepcióval   is  kitölthető.  A  pluralista társadalom  lényegéhez   tartozik,  hogy  a  jogok  többféle értéktartalommal is  érvényesíthetők,  úgy,  hogy  közben  a jogok egész  alkotmányos rendszere  koherens és  működőképes marad. Az  Alkotmánybíróságnak határesetekben  és össze  nem férő koncepciók ütközésekor kell beavatkoznia, azt a vonalat meghúznia, amelyen  túl egy adott tartalmi értelmezés már az alkotmányos jogok  rendszerével nem  hozható összhangba.  Az Alkotmánybíróság ebben  az értelmezésben  nem  az  Alkotmány feltételezett általános  értékrendjéből indul  ki, hanem  az egyes alapjogokból  kibontható értéktartalmakat fejti ki. Az egyes  alapjogok  értelmezésekor  széles,  összehasonlítható nemzetközi tényanyag  és elméleti vélemény áll rendelkezésre ahhoz,  hogy   ne  kelljen   közvetlenül  ideológikus   vagy politikai   érvekhez    folyamodni.   Az    ilyen   módszerű alkotmányértelmezést a  formális garanciák  hangsúlyozása az ideológiák  közvetlen  érvényesítésével  szemben,  az  egyes jogok értéktartalmának  kibontása  pedig  a  pozitivizmussal való visszaéléssel szemben védi. Az   Alkotmánybíróság   nem   vizsgálja   felül   a   jogban érvényesített  közerkölcs   tartalmát.  Ahogy  a  "közérdek" meghatározását  is   alapvetően  átengedte   a  demokratikus törvényhozásnak ( ABH  1993, 382 ) , a közrendet és benne az erkölcsöket is  a képviselőknek  van joguk  érvényesíteni  - amíg valamely más okból az Alkotmány határaiba nem ütköznek. Ezeket  a   határokat  kell  a  fenti  módszer  szerint  úgy megállapítani, hogy  közben a közerkölcs önálló értékelésére lehetőleg ne kerüljön sor. Az azonos  neműek közötti kapcsolatot - tartós és megvallott formájában és  egyes életviszonyokra  korlátozva -  maga  az Alkotmánybíróság ismerte  el jogilag  védendőnek  ( 14/1995. (III. 13.) AB  határozat, ABH 1995, 82, 84 ) , de nem azért, mert a  kapcsolat homoszexuális, hanem mert olyan kapcsolat, amelyhez hasonló tényállásokat a jog másutt is elismer, és a megkülönböztetésnek  nem   volt  alapja.  A  homoszexualitás eddigi  egyetlen   megítélésénél  is   megmaradt  tehát   az Alkotmánybíróság a  közerkölcs minősítését mellőző, semleges úton.  Ez  a  semlegesség  lehetséges  az  ebben  az  ügyben elvégzett alkotmányértelmezésnél  is -  annak ellenére, hogy az  Alkotmány   kifejezetten  a   gyermek  megfelelő  testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének védelméhez ad jogot. Ebben az ügyben  nincs arra ok, hogy az Alkotmánybíróság a gyermek teljes  személyiségfejlődésének   védelme  helyett   a  nemi erkölcs egyes  kérdéseire szorítkozzék. Sőt, ebben az ügyben magát  a   homoszexualitás  problémáját   sem   tekinti   az Alkotmánybíróság  a   nemi  erkölcs   kérdésének  -  noha  a közvélemény számára általában így vetődik fel. 4. A  homoszexualitás  okai,  kialakulása,  sőt  fogalma  is tisztázatlan, illetve vitatott; még önértelmezésből is több, egymásnak ellentmondó nézet létezik. Egyik véglet az, hogy a homoszexualitás   veleszületett    és   megváltoztathatatlan adottság, mintegy  "harmadik nem",  a másik véglet szerint a homoszexualitás  "társadalmi  konstrukció",  nem  különbözik semmiben  a   heteroszexuális  magatartástól,  ezért  ez  az irányzat a  megkülönböztetés minden  formáját, egyáltalán  a homoszexualitás   problematizálását   mint   "megbélyegzést" visszautasítja. Köztes  nézetnek  számít  a  ( divatjamúlt ) betegség-elmélet,  amely  szerint  a  homoszexualitásból  ki lehet  gyógyulni,   viszont  nyilván   nem  szankcionálható. Hasonlóan nem  szélsőséges  az  a  "semleges"  megközelítés, amely a szexuális irányultság alapján minden diszkriminációt megalapozatlannak tart.  Különbség van  a felfogások  között aszerint  is,   hogy  a   homoszexualitás  csupán  szexuális preferencia-e, vagy  pedig  az  egyéni  önazonosság  alapja, továbbá, ehhez  kapcsolódóan, életstílus,  sajátos  kultúra. ( Magyarországon  az  utóbbi  szellemben  tiltakoznak  egyes csoportok  a   "homoszexuális"  megjelölés  ellen,  mert  ez túlzottan  a   szexualitásra  koncentrál,  holott  ők  egész személyiségüket  tekintve   -  ahogy   magukat   nevezik   - "melegek". )  A  különböző  elméletekhez  különböző  igények kapcsolódnak -  pl. csupán  a nemi tevékenység másságának és háborítatlanságának elismerése,  másik végletként  viszont a világ   kétpólusú    heteroszexuális   uralmi   viszonyainak megdöntése. Maga a  homoszexualitás határa  is elmosódó.  Ma a  "tiszta" heteroszexualitás  és   homoszexualitás  között   folyamatos átmenetet tételeznek  fel. A  másik vagy  a saját nem iránti érdeklődésnek, vonzalomnak  stb. számos fajtája élhet egymás mellett egy  emberben, különböző  intenzitással, s számtalan egyéni és társadalmi tényezőtől függ, hogy ezekből az illető mit fejez  ki. A fantáziálástól a rejtett vonzalmon, továbbá a biszexualitáson  át a  "homoszexuális" magatartás  sokféle válfajáig  folyamatos   és  nem   szükségképpen  végleges  a magatartások   skálája.    Az    Alkotmánybíróság    számára jelentősége van  annak, hogy  a homoszexuális  magatartásban nagy szerepe  van az  egyéni döntésnek. Választástól függ az is, hogy  valaki homoszexualitásához  hogyan viszonyul,  pl. annak  mekkora   nyilvánosságot  ad,   rejtőzködni   akar-e, háborítatlanul  élni   hajlamával  a   magánszférában,  vagy harcosan színre lép. A  homoszexualitás   különböző  értelmezései   más-más  jogi követelményeket támasztanak.  Az  emberi  jogi  megközelítés leginkább a  "semleges másság" elméletéhez illik :  anélkül, hogy a homoszexualitást értékelnénk, számtalan vonatkozásban meg  lehet   állapítani,  hogy   az   annak   alapján   való megkülönböztetés    az     alkotmányos    tesztek    alapján igazolhatatlan.  Szokásos   ( alkotmány ) bírósági  ügyek  : munka ( különös  hangsúllyal :   tanári  állás ) megtagadása homoszexuálisoktól;     megkülönböztetés     lakásbérletnél. Nehezebb  megkerülni   a   homoszexualitás   értékelését   a homoszexuális szülő  szülői jogainak  gyakorlása korlátozása esetén és  az ugyancsak  korlátozó örökbefogadási  szabályok vizsgálatánál. Legnehezebb a büntetőjogban. Azaz  :     a   nem  szerinti   ( nemi   szerep   szerinti ) megkülönböztetés valóban  megengedhetetlen ott,  ahol a nemi szerep az  illető életviszony lényegét tekintve közömbös, de legalább  is  nincs  alkotmányosan  igazolható  súlya.  Ahol viszont épp  ez adja  az illető életviszony lényegét, nagyon nehéz valamely más érveléssel kikerülni a homoszexualitásról való állásfoglalást. Bizonyos homoszexuális irányzatok álma, hogy úgy  nyerjék el  jogaik teljességét,  hogy közben ne is essék  szó  arról,  hogy  ők  mik  is,  ezekben  a  témákban megvalósíthatatlan. A  homoszexuálisok  jogainak  elismerése  ( ahol  ez   ilyen  minőségükben  szükséges )  mindig  újra megerősíti különállásukat.                              V. 1.  Az  Alkotmánybíróság  nem  minősíti  a  homoszexualitást erkölcsi szempontból.  Ebben az ügyben azonban nem hagyhatja figyelmen kívül  sem a  homoszexualitás sajátosságait, sem a homoszexuálisok pillanatnyi társadalmi helyzetét. A   homoszexualitás    sajátosságai    ebben    az    ügyben megkerülhetetlenek, hiszen nem olyan életviszonyról van szó, ahol a  nemi szerep eleve irreleváns. A homoszexualitás fent bemutatott     sajátosságai      közül     az     elvégzendő alkotmányértelmezés    szempontjából    a    homoszexualitás bizonytalan  határai,   továbbá  a   homoszexuális  szerepek sokfélesége  ( mind  saját  viszonyulásra,  mind  társadalmi használatra szánva ) , s a szerepvállalás saját elhatározása a döntő. A homoszexualitás,  s  ezen  belül  is  valamely  fajtájának vállalása a  homoszexualitás  mai  magyarországi  társadalmi fogadtatása miatt  is egzisztenciálisan  meghatározó döntés; van mit  vállalni, s  a visszaút  nehéz.  A  homoszexuálisok társadalmi beilleszkedési,  elfogadási, sőt  diszkriminációs problémáit -  amelyeket maguk a homoszexuálisok az objektíve mérhető társadalmi  megítélésnél súlyosabbnak éreznek és úgy élnek meg - sem minősíti az Alkotmánybíróság, hanem tényként számításba veszi a gyermeket terhelő döntés súlyánál. A  gyermeknek   nem  elsősorban   azt  a  döntését  védi  az Alkotmány, hogy  homoszexuális lesz-e,  vagy sem, hanem hogy mind a lehetőségek, mind a következmények ismeretében, kellő érettséggel és  felelősen  dönthesse  el,  hogyan  viszonyul felismert  hajlamaihoz,   a  sokféle  szereplehetőség  közül melyiket választja. Ez az értelmezés van összhangban a 67. § értéktartalmával. Az Alkotmánybíróság  tehát az  Alkotmányt nem úgy értelmezi, mintha  a   gyermek  "erkölcsi   fejlődését"  ( 67.   § )  a homoszexuálissá  válás  lehetősége  veszélyeztetné,  mert  a homoszexualitásról  az   Alkotmány  alapján   nem  formálhat erkölcsi ítéletet. Az egész személyiség ( testi, szellemi és erkölcsi )  fejlődését   érintő   és   a   gyermek   jövőjét meghatározó  kárt   okoz  azonban,  ha  a  fiatal  az  ilyen sorskérdésben  való   döntéshez  szükséges   érettség  híján kényszerpályára kerül.  Az állam  két okból  sem teheti ki a fiatalt az  éretlen választás kockázatának. Ezen okok egyike sem egyedül a homoszexualitásra vonatkozik. A pszichoszexuális fejlődés hosszú folyamat, amelyben az idő előtti hatások  súlyos károkat okoznak; az olyan hatások is, amelyekhez  kellő   érettség  híján   nem  tud   megfelelően viszonyulni a  fiatal. Ezért  a jog  ezt a  fejlődést még  a magánszférában  is   büntetőjogi  szankciókkal  védi  ( lásd megrontás ) ,  és   a   nyilvánosság   szférájában   további korlátokkal  segítheti.    ( Például  a  gyermek  védelme  a pornográfiától. ) Bizonyos döntéseknek olyan, társadalmi helyzetet meghatározó következményei vannak, hogy a jog korhatárt szab. E döntések egy része  sajátos  jogállás  vállalása  ( házasság,  a  nem megváltoztatása ) ,   mások   hatása   felér   egy   státusz vállalásával    ( terméketlenné    tétel,    homoszexualitás nyilvános  vállalása ) .   E  szerepek   és/vagy  jogállások elsősorban   a    következmények   vállalásához    szükséges érettséget  követelik  meg,  s  ezért  a  korhatárok  mindig magasabbak   a    szerephez    szükséges    nemi    érettség kialakulásánál. A  homoszexuális  identitás  kialakulása  és elfogadása  ( a   "coming  out" )  mint  a  pszichoszexuális fejlődés egy útja, maga is védelemben részesül ( tanácsadás, védelem az  erőszak ellen,  választások nyitvatartása ) .  A jog azonban  itt is  szabhat magasabb  életkori  korlátot  a szerep  nyilvános   vállalásának  ( ahol   a   jognak   erre egyáltalán lehetősége  van -  például az  egyesületi  tagság szabályozásánál ) , mert  a  sokfajta  homoszexuális  szerep társadalmi következményeinek  felméréséhez másfajta érettség szükséges. A heteroszexuális  érés és a homoszexuális coming out között van különbség.  A homoszexuális hajlamot ( társadalmunkban ) külön fel  kell ismernie  és elfogadnia  az illetőnek,  tőle függ, hogy  milyen mértékben  vállalja. A  heteroszexuálisok érése   "magától    megy"   ( azaz   "természetesen" ) ,   a pubertáskori önreflexióknak a férfi vagy női szerepen belüli problémákat kell  feldolgozniuk, nem  magáról  a  szerepről, mint választható  identitásról szólnak.  Akinek az utóbbival vannak problémái, homoszexuálissá is válhat. 2. A  fentiek alapján  a  gyermek  részvétele  homoszexuális egyesületben  az   Alkotmány   67.   §-a   alapján   elvileg korlátozható. Az  egyesülési  jog  tényleges  korlátozásának azonban a  gyermek fejlődését  fenyegető konkrét kockázathoz kell igazodnia.  A  jogalkotónak,  vagy  a  gyermek  tagsága lehetőségéről döntő  bíróságnak az  életkort és az egyesület jellegét kell - egymásra vonatkoztatva - mérlegelnie. Egyrészt azt az életkort kell tisztáznia a bíróságnak, amire Magyarországon a  homoszexuális orientáció általában rögzül. A nyilvános szerepvállaláshoz szükséges védett kor azonban - az  egyesület  jellegétől  függően  -  ennél  magasabban  is megállapítható. A  homoszexuális   mivoltával  küszködő  18  éven  alattinak segítséget jelenthet,  ha valamely  állandó  keretben  olyan társakat talál,  akiknek hasonló  nehézségei vannak,  s ahol szükség  szerint   pszichológusi,  orvosi   vagy  jogi  stb. tanácsokat is kaphat. Más  az   olyan  szervezet,   amelyben   felnőtt,   gyakorló homoszexuálisok vannak,  s amely a homoszexuális szubkultúra része. Ebben  a  közegben  -  most  teljesen  kikapcsolva  a büntetőjogi vonatkozást  - fokozott a lehetősége annak, hogy a még  nem fixálódott  homoszexualitású, vagy  szerepet  nem választott fiatal  idő előtti  döntéssel lezárja  választási lehetőségeit. Végül a "kifelé" is aktív, a homoszexuálisok jogaiért küzdő, jelenlétüket   demonstráló    egyesület    kifejezetten    a különállást, a választási kényszert, a teljes személyiséggel vállalt homoszexuális létet képviseli. Nemcsak a serdülőnél, sok felnőttnél sem egyértelmű és kizárólagos a homoszexuális beállítottság. A  "küzdő" egyesület  nem hagyja  meg  azt  a lehetőséget,   hogy    valaki    ne    különbözzék    teljes személyiségével a  kétnemű világtól, hogy rejtőzködjön, vagy hogy "kettős"  életet  éljen  mint  biszexuális.  A  gyermek részvétele az ilyen csoportokban a legproblematikusabb, mert ez a leginkább nyilvános elköteleződés és ezért innen nyílik a legkevésbé visszaút, vagy másfajta szerepfelfogás. 3. Az  indítvány a  gyermek  homoszexualitással  kapcsolatos egyesületben való  tagsága  korlátozásának  alkotmányosságát veti fel.  Az Alkotmánybíróság  érvelése az  érintett  saját homoszexualitásához való  viszonyulásán és szerepvállalásán, valamint  döntése   következményeinek  súlyosságán  alapult. Kérdés, hogy  ezen érvek  alapján lehet-e  különbséget tenni egyrészt  homoszexuális   vagy  potenciálisan  homoszexuális fiatalok,  másrészt   olyan  gyermekek   között,  akiknél  a homoszexuális identitás  választása fel sem merül, s egyedül emberi  jogi   indíttatásból  csatlakoznának   homoszexuális jogvédő egyesülethez. A  gyermek   homoszexuális  egyesületben   való,   nyilvános tevékenysége korlátozására  a fent kifejtett második érv - a gyermek  éretlensége   a  homoszexualitás   kérdésében  való nyilvános    állásfoglalás     társadalmi     következményei felmérésére  és  a  felelős  döntésre  -  attól  függetlenül érvényes, hogy  az illető  fiatal pszichoszexuális fejlődése milyen irányú. A kockázatnak ez az összetevője ugyanaz, mert a nyilvánosság  nem fog  különböztetni a tagok között. Ilyen megkülönböztetés  egyébként  egyrészt  az  átmenetek  miatt, másrészt  technikailag   is  kivihetetlen  lenne.  Gyermekek részvétele a  nyilvános társadalmi  diskurzusban  más  -  és nemcsak a  nemi szerepet  vagy a  nemi  erkölcsöt  érintő  - kérdésben,   továbbá    személyi   érintettség    híján   is korlátozható lenne. A csak  jogvédő szándékú fiatalra természetesen a korlátozás első érve  - a  saját  homoszexualitáshoz  való  viszonyulás kiérlelt  megválasztásának   védettsége  -   nem   áll.   Az egyesülési  jog   korlátozásának  szükségszerűsége  azonban, amelyet a  homoszexuális vagy  azzá válható  fiatalok érdeke alapozott meg,  rájuk is  kiterjed.  Az  életkori  megkötést éppen védeni  kívánt kortársaik  érdekében  kell  viselniük. Azoknak  a   felelős  és   érett  választását  védi  ugyanis elsősorban  a   tagság  életkori   határhoz   kötése,   akik választásuk következményét egész életükben viselik.                      Dr. Sólyom László                     előadó alkotmánybíró                  az Alkotmánybíróság elnöke          Dr. Ádám Antal            Dr. Kilényi Géza          alkotmánybíró               alkotmánybíró         Dr. Lábady Tamás          Dr. Schmidt Péter          alkotmánybíró               alkotmánybíró      Dr. Szabó András            Dr. Tersztyánszky Ödön          alkotmánybíró               alkotmánybíró        Dr. Vörös Imre             Dr. Zlinszky János          alkotmánybíró                alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	The rights of the child guaranteed by Art. 67 being conflicted with his/her right of association under Art. 63(1) in case of a child's membership in an association protecting the rights of homosexuals
Number of the Decision: .	21/1996. (V. 17.)
Date of the decision: .	05/13/1996
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1996-2-005?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
. en_0021_1996.pdf