English

Hungarian
Ügyszám:
.
480/A/2005
Előadó alkotmánybíró: Erdei Árpád Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 36/2005. (X. 5.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2005/390
.
A döntés kelte: Budapest, 10/03/2005
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                       A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az  Alkotmánybíróság  a köztársasági elnöknek  az  Országgyűlés
      által  elfogadott,  de  még  ki  nem  hirdetett  törvény  egyes
      rendelkezései  alkotmányellenességének  előzetes   vizsgálatára
      benyújtott  indítványa  alapján  –  dr.  Kiss  László  és   dr.
      Kukorelli  István  alkotmánybírák  párhuzamos  indokolásával  –
      meghozta a következő
                                     
                               határozatot:

      1.  Az  Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  "a  személy-  és
      vagyonvédelmi,    valamint    a    magánnyomozói    tevékenység
      szabályairól" szóló, az Országgyűlés 2005. május 2-i ülésnapján
      elfogadott  törvény  30.  §  (3)  bekezdése,  a   31.   §   (2)
      bekezdésének  a 30 napos tárolási időre vonatkozó rendelkezése,
      valamint a 31. § (4) bekezdésének az információs önrendelkezési
      jog   három   munkanapon   belüli   érvényesítésére   vonatkozó
      rendelkezése alkotmányellenes.

      2.  Az  Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  "a  személy-  és
      vagyonvédelmi,    valamint    a    magánnyomozói    tevékenység
      szabályairól" szóló, az Országgyűlés 2005. május 2-i ülésnapján
      elfogadott  törvény  28. § (2) bekezdésének  és  a  29.  §  (1)
      bekezdésének    az   elektronikus   képi   megfigyelőrendszerre
      vonatkozó  rendelkezései – az indítvány összefüggésében  –  nem
      alkotmányellenesek.

      Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                   Indokolás

        1. Az Országgyűlés 2005. május 2-i ülésnapján törvényt fogadott
        el  "a  személy-  és  vagyonvédelmi, valamint  a  magánnyomozói
        tevékenység szabályairól" [a továbbiakban: Törvény].

        Az  Országgyűlés  elnöke a Törvényt sürgősségi  kérelem  nélkül
        2005.   május   5-én   küldte  meg  a   köztársasági   elnöknek
        kihirdetésre.  A  köztársasági elnök az  Alkotmány  26.  §  (4)
        bekezdésében  foglalt jogkörében eljárva  –  a  részére  előírt
        határidőn  belül  – 2005. május 20-án indítványozta  a  ki  nem
        hirdetett törvény alkotmányellenességének előzetes vizsgálatát.

        A   köztársasági   elnök  indítványát  az   alábbi   indokokkal
        támasztotta alá:

        1.1. Véleménye szerint a Törvény 28-29. §-ainak az elektronikus
        képi  megfigyelőrendszerre vonatkozó szabályozása nem tartalmaz
        megfelelő   alapjogi   garanciális   rendelkezést,    ami    az
        Alkotmányban  biztosított több alapjog sérelmét eredményezi.  A
        Törvény  hatályba  lépése  esetén  emiatt  sérülne  az   emberi
        méltósághoz  [Alkotmány 54. § (1) bekezdés]  és  a  magánszféra
        védelméhez való jog, valamint az információs önrendelkezési jog
        [Alkotmány 59. § (1) bekezdés].

        A  Törvény  26. § (1) bekezdés e) pontja alapján a vagyonőrzési
        feladatokat ellátó személy- és vagyonőr a megbízó közterületnek
        nem    minősülő    létesítményének   őrzése   során    jogosult
        vagyonvédelmi biztonságtechnikai rendszert alkalmazni. A 74.  §
        6.  pontjában  foglalt  értelmező rendelkezésre  tekintettel  a
        rendszer lehet rögzítés nélküli, közvetlen megfigyelési  céllal
        üzemeltetett,  illetőleg  hang- vagy képrögzítést  is  lehetővé
        tevő elektronikus megfigyelőrendszer (térfigyelés). Garanciális
        rendelkezésként  a  Törvény egyrészt  tiltja  a  megfigyeléssel
        érintettek  személyes  adataival való visszaélést  [29.  §  (1)
        bekezdés],    másrészt    előírja,   hogy    az    elektronikus
        megfigyelőrendszer  (térfigyelés)  működtetéséről   tájékoztató
        jelzést,  ismertetést kell elhelyezni, illetve be kell szerezni
        az  érintett  kifejezett  vagy ráutaló  magatartással  megadott
        hozzájárulását  [28.  §  (2) bekezdés  c)  pontja,  30.  §  (3)
        bekezdés].

        A köztársasági elnök indítványában hangsúlyozza, hogy az általa
        hivatkozott   rendelkezések  fontos   garanciális   elemei   az
        információs önrendelkezési jog biztosításának és védelmének, de
        – megítélése szerint – azok nem elegendőek. Az érintett ugyanis
        nincs  mindig  abban  a helyzetben, hogy szabadon  döntsön  egy
        adott  létesítménybe  való belépésről, így  arról  sem  dönthet
        szabadon,  hogy adjon-e hozzájárulást felvétel készítéséhez.  A
        Törvény  30.  § (3) bekezdése a hozzájárulást ráadásul  csak  a
        megfigyelőrendszerrel  végzett felvétel  készítéséhez  követeli
        meg,  a  rögzítést  nem végző, egyidejű megfigyeléshez  nem.  A
        köztársasági elnök szerint vannak olyan esetek – és az alapjogi
        védelem  szempontjából ezek a legsúlyosabbak –  amikor  mind  a
        megfigyelést  végző  személy  helyszíni  jelenléte   és   aktív
        figyelése, mind a technikai megfigyelés (kamerázás) sértheti az
        emberi  méltóságot és a magánszférát (adott esetben a személyes
        adatok  védelmét).  Ez  akkor is így  van,  ha  a  megfigyelést
        kizárólag  a  vagyonőr  végzi, és  az  információk  nem  jutnak
        illetéktelen  személy tudomására, ugyanis ez  esetben  mindenki
        illetéktelen, akinek jelenléte vagy megfigyelői tevékenysége az
        érintett szándéka ellenére való. Vagyis: nincs biztosítva, hogy
        megfelelő   garanciális  rendelkezések   óvják   az   általános
        személyiségi és információs önrendelkezési jogokat, például oly
        módon,    hogy   bizonyos   körülmények   esetén   kifejezetten
        korlátoznák,  érdemi  feltételhez kötnék  vagy  megtiltanák  az
        egyidejű   elektromos   megfigyelést.  A   köztársasági   elnök
        áttekintve  a  Törvény  rendelkezéseit,  arra  a  meggyőződésre
        jutott,   hogy   azok   ilyen   jellegű   biztosítékokat    nem
        tartalmaznak.

        1.2.  A Törvény 30. § (3) bekezdése alkotmányellenességét  arra
        alapozza   a   köztársasági   elnök,   hogy   az   elektronikus
        megfigyeléshez  megkívánt hozzájárulás  szabályozása  sérti  az
        emberi  méltóságot és a magánszféra védelmét [Alkotmány  54.  §
        (1) bekezdés, 59. § (1) bekezdés].

        A    kifogásolt   rendelkezés   második   mondata   szerint   a
        megfigyeléshez   való  –  ráutaló  magatartással   megadott   –
        „hozzájárulás   az   emberi   méltóságot   nem   sértheti”.   A
        köztársasági elnök ezzel kapcsolatban rámutat: nem az  érintett
        személy  „hozzájárulása” sértheti adott esetben a saját  emberi
        méltóságát, hanem az a felvételrögzítéssel végzett megfigyelési
        helyzet,  amelybe  a megfigyelt személy kerülhet  hallgatólagos
        beleegyezésével.  Ebből  azt a következtetést  vonja  le,  hogy
        bizonyos  jól körülhatárolható, szenzitív körülmények esetén  a
        törvénynek  kifejezetten, részletező módon tiltania kellene  az
        elektronikus   megfigyelést,   avagy   a   vagyonőr   személyes
        jelenlétét.

        1.3. Úgyszintén alkotmányellenesnek tartja a köztársasági elnök
        a   Törvény   31.   §   (2)   bekezdésében   megállapított,   a
        megfigyelőrendszerrel    készített   elektronikus    felvételek
        tárolási időtartamáról szóló rendelkezést. Megítélése szerint a
        30    napos   időtartam   differenciálatlan   és   indokolatlan
        meghatározása  aránytalanul hosszú, és így sérti  az  általános
        személyiségi  és információs önrendelkezési jogokat  [Alkotmány
        54. § (1) bekezdés, 59. § (1) bekezdés].

        A  Törvény  30-31. §-aiban tartalmazza a kép-, hang-,  valamint
        kép-   és   hangrögzítést   is   lehetővé   tevő   elektronikus
        megfigyelőrendszerre vonatkozó részletes szabályokat. A  31.  §
        (2) bekezdése alapján a magánterület közönség számára nyilvános
        részén  rögzített kép-, hang-, illetőleg kép- és  hangfelvételt
        felhasználás  hiányában általában legfeljebb harminc  nap,  míg
        különböző,  részletesen  és kimerítően  felsorolt  pénzügyi  és
        banki   jellegű   tevékenységet  végző  szolgáltatók   esetében
        legfeljebb hatvan nap elteltével meg kell semmisíteni,  illetve
        törölni kell.

        A   köztársasági   elnök  kiemeli:  míg  a   rögzítés   nélküli
        megfigyelések  adott esetben korlátozhatják a  személyiségi  és
        információs   önrendelkezési  jogokat,  addig  az  elektronikus
        felvétel  lehetősége eleve korlátozást jelent, mert a  felvétel
        készítése  és  tárolása  adatkezelésnek  minősül.  A   felvétel
        tárolásával  – mutat rá az indítvány – nő annak is a  veszélye,
        hogy a felvételt manipulálják, maga a felvétel illetve az abban
        szereplő   személyes   információk  illetéktelenek   tudomására
        jutnak.  A  köztársasági  elnök  arra  is  hivatkozik,  hogy  a
        felvételek  indokolatlan  tárolása  ellentétes  az  adatkezelés
        célhoz   kötöttségének  alkotmányos  elvével,  hiszen  egyfajta
        készletre tárolást jelent. Az indítványozói álláspont szerint a
        kifogásolt  rendelkezés megalkotásakor  a  jogalkotó  nem  adta
        indokolását,  hogy miért éppen harminc napban határozta  meg  a
        szóba  jöhető  tevékenységi körök mindegyikében a tárolási  idő
        maximális  tartamát.  Emiatt  nem  állapítható  meg,   hogy   a
        jogkorlátozás   indokául   szolgáló   tulajdonvédelem   valóban
        szükségessé   teszi-e  a  rögzítéssel  együtt   járó   alapjog-
        korlátozást, illetve azzal arányban van-e.

        1.4. Alkotmányellenesnek tartja továbbá a köztársasági elnök  a
        Törvény  31. § (4) bekezdését is, mert a kifogásolt szabályozás
        indokolatlanul rövid ideig – három munkanapig – teszi  lehetővé
        a  jogosultnak az önrendelkezési jog gyakorlását. Az  indítvány
        szerint ez sérti az információs önrendelkezési jogot [Alkotmány
        59.  §  (1)  bekezdés], és esetenként csorbíthatja a védelemhez
        való jogot [Alkotmány 57. § (3) bekezdés].

        Az    alkotmányossági   vizsgálat   indokoltsága   körében    a
        köztársasági  elnök hangsúlyozza: az információs önrendelkezési
        jog  alapvető  eleme az önrendelkezés vagy személyes  részvétel
        elve,   azaz  a  személyes  adat  alanyának,  mint  jogosultnak
        lehetőséget   kell   adni,  hogy  a  törvény   keretei   között
        rendelkezzen a róla kezelt adatok tekintetében, akkor is, ha az
        más jogszerű kezelésében van. A Törvény kifogásolt rendelkezése
        ennek az alapelvnek úgy kíván megfelelni, hogy a megfigyeléssel
        és a rögzítéssel érintett személy kérheti személyes adatának az
        előírt határidőn túli tárolását.

        Az  indítvány  utal  arra,  hogy a  benyújtott  törvényjavaslat
        eredeti  szövegében mind az általános tárolási idő [31.  §  (2)
        bekezdés], mind a jogosulti rendelkezésre nyitva álló idő  [31.
        §   (4)  bekezdés]  egységesen  három  munkanap  volt.  Míg   a
        törvényjavaslat országgyűlési vitája során a tárolási  időt  30
        napra  emelték, addig az adattörlés elhalasztásának igénylésére
        nyitva  álló  határidőt  érintetlenül hagyták.  A  köztársasági
        elnök  szerint  az önrendelkezési jog gyakorlása  lehetőségének
        mindaddig  fenn  kell  állnia, ameddig a  jogosultra  vonatkozó
        adatot   (jelen  esetben  a  megfigyelőrendszer  útján  készült
        felvételt)  kezelik (tárolják); ellenkező esetben a szabályozás
        az említett alapjogok vonatkozásában alkotmányellenes.

        2.  Az  indítvány  által felhívott alkotmányi  rendelkezések  a
        következők:

         „54.   §   (1)   A   Magyar  Köztársaságban  minden   embernek
        veleszületett  joga  van az élethez és az  emberi  méltósághoz,
        amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”

         „57.  §  (3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az  eljárás
        minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható
        felelősségre  a  védelem  ellátása  során  kifejtett  véleménye
        miatt.”
         
         „59.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaságban mindenkit  megillet  a
        jóhírnévhez,  a  magánlakás  sérthetetlenségéhez,  valamint   a
        magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”

        3.  A  Törvénynek  az indítvány elbírálásakor  figyelembe  vett
        rendelkezései a következők:
         
         „28.  §  (2) A közönség számára nyilvános magánterület védelme
        esetén  a  vagyonőrzési feladatot ellátó személy – jól  látható
        helyen, jól olvashatóan, a területen megjelenni kívánó harmadik
        személyek    tájékozódását   elősegítő    módon    –    köteles
        figyelemfelhívó jelzést, ismertetést elhelyezni
         a)  a  26.  §  (1)  bekezdésben meghatározott intézkedésekről,
        azok lehetőségéről;
         b) a területre bevinni tilos tárgyakról, azok jellegéről;
         c)  arról  a  tényről,  hogy az adott  területen  elektronikus
        megfigyelőrendszert alkalmaznak (térfigyelés);
         d)   az   elektronikus   biztonságtechnikai   rendszer   által
        folytatott  megfigyelés, valamint a rendszer  által  rögzített,
        személyes    adatokat   tartalmazó   kép-    és    hangfelvétel
        készítésének,    tárolásának    céljáról,    az     adatkezelés
        jogalapjáról,  a  felvétel  tárolásának  helyéről,  a   tárolás
        időtartamáról, a rendszert alkalmazó (üzemeltető)  személyéről,
        az  adatok megismerésére jogosult személyek köréről, továbbá  a
        személyes    adatok   védelméről   és   a   közérdekű    adatok
        nyilvánosságáról   szóló  1992.  évi   LXIII.   törvénynek   (a
        továbbiakban:  Avtv.) az érintettek jogaira  és  érvényesítésük
        rendjére vonatkozó rendelkezéseiről;
         e)  a  vagyonőrzési  feladatokat ellátó  személy  intézkedései
        által okozott jogsérelem esetén igénybe vehető eljárásokról.”
         
         „29.   §   (1)  A  26-28.  §-okban  szabályozott  intézkedések
        végrehajtása  során a vagyonőrzési feladatot ellátó  személynek
        biztosítania kell, hogy az érintett személy személyes  adatait,
        így   különösen  magántitkait  és  magánéletének   körülményeit
        illetéktelen személy tudomására jutásától megóvja.”
         
         „30. § (3) Magánterület közönség számára nyilvános részén kép-
        ,  hang-,  valamint  kép-  és hangfelvételt  csak  akkor  lehet
        készíteni,   ha   ahhoz  a  természetes  személy   kifejezetten
        hozzájárul. A hozzájárulás ráutaló magatartással is  megadható,
        amely hozzájárulás az emberi méltóságot nem sértheti.”
         
         „31.  § (1) Az elektronikus megfigyelőrendszernek kép-, hang-,
        illetőleg kép- és hangrögzítést is lehetővé tevő formája  akkor
        alkalmazható,   ha  a  megbízás  teljesítése   során   fennálló
        körülmények  valószínűsítik, hogy a  személy-  és  vagyonelleni
        jogsértések  észlelése,  az  elkövető  tettenérése,  illetve  e
        jogsértő   cselekmények  megelőzése,   azok   bizonyítása   más
        módszerrel   nem  érhető  el,  továbbá  e  technikai   eszközök
        alkalmazása   elengedhetetlenül  szükséges   mértékű,   és   az
        információs  önrendelkezési jog aránytalan  korlátozásával  nem
        jár.

         „31.  §  (2) A magánterület közönség számára nyilvános  részén
        rögzített   kép-,   hang-,  valamint  kép-   és   hangfelvételt
        felhasználás  hiányában legfeljebb harminc  nap  –  a  pénzügyi
        szolgáltatást,  kiegészítő  pénzügyi  szolgáltatást,  jelzálog-
        hitelintézeti tevékenységet, befektetési szolgáltatási, tőzsdei
        tevékenységet,   értékpapírok   letéti   őrzését,    értékpapír
        letétkezelését,   elszámolóházi   tevékenységet,   biztosítási,
        biztosításközvetítői,        biztosítási        szaktanácsadási
        tevékenységet,    illetve   postai   pénzforgalmi    közvetítői
        tevékenységet, postai készpénzátutalást, belföldi és nemzetközi
        postautalvány-felvételt   és   kézbesítést    folytatóknak    a
        feladataik  ellátásához szükséges, közönség  számára  nyilvános
        magánterületének védelme esetében pedig legkésőbb hatvan nap  –
        elteltével meg kell semmisíteni, illetve törölni kell.”
         
         „31.  § (4) Az, akinek jogát, vagy jogos érdekét a kép-, hang-
        ,  vagy a kép- és hangfelvétel, illetve más, személyes adatának
        rögzítése érinti, a (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelően  a
        kép-,  hang-,  valamint  kép-  és  hangfelvétel,  illetve   más
        személyes adat rögzítésétől számított három munkanapon, illetve
        hatvan  napon  belül jogának vagy jogos érdekének  igazolásával
        kérheti,  hogy  az  adatot annak kezelője  ne  semmisítse  meg,
        illetve  ne törölje. Bíróság, vagy más hatóság megkeresésére  a
        rögzített kép-, hang-, valamint kép- és hangfelvételt, valamint
        más   személyes   adatot  a  bíróságnak   vagy   a   hatóságnak
        haladéktalanul meg kell küldeni. Amennyiben megkeresésre  attól
        számított  harminc napon belül, hogy a megsemmisítés mellőzését
        kérték,  nem kerül sor, a rögzített kép-, hang-, valamint  kép-
        és  hangfelvételt,  valamint  más  személyes  adatot  meg  kell
        semmisíteni, illetve törölni kell, kivéve, ha a (2) bekezdésben
        foglalt hatvan napos határidő még nem járt le.”
         
         „74.  §  11.  magánterület közönség számára  nyilvános  része:
        olyan  magánterület, amely mindenki számára  korlátozás  nélkül
        igénybe vehető, ide értve a közterület azon részét is, amelynek
        birtokába  a személy- és vagyonvédelmi tevékenység folytatására
        megbízó valamely polgári-jogi jogügylet, különösen bérleti vagy
        haszonbérleti jogviszony keretében jut, feltéve ha
         a)  a  területrész  igénybevétele, használata  a  személy-  és
        vagyonvédelmi tevékenységet folytató által őrzött  magánterület
        nyilvános  részén  folyó tevékenységhez szervesen  kapcsolódik,
        annak folyamatosságát, segítését szolgálja vagy
         b)  a  megbízó  (megrendelő), avagy a  magánterület  nyilvános
        részét   igénybe   vevő  közönség  ingóságainak   elhelyezésére
        szolgál;”
                                       
                                      II.
                                       
        Az   Alkotmánybíróság   a  köztársasági   elnök   indítványában
        kifogásolt  rendelkezések alkotmányellenességének vizsgálatához
        áttekintette   az   emberi  méltósággal   és   az   információs
        önrendelkezési   joggal,  továbbá  a  vagyonőri  tevékenységgel
        kapcsolatos  eddigi  –  a  jelen ügy  megítélése  szempontjából
        releváns – gyakorlatát.

        1.  A  8/1990.  (IV. 23.) AB határozatában az  Alkotmánybíróság
        leszögezte,  hogy  az  emberi méltósághoz  való  jogot  az  ún.
        „általános  személyiségi jog” egyik megfogalmazásának  tekinti,
        amelynek    része   többek   között   a   személyiség    szabad
        kibontakoztatásához   való   jog,   az    önazonossághoz,    az
        önrendelkezési szabadsághoz való jog és az általános cselekvési
        szabadsághoz  való  jog.  Az általános személyiségi  jog  olyan
        szubszidiárius alapjog, amely az egyén autonómiájának védelmére
        szolgál (ABH 1990, 42, 44-45.).

        Az   Alkotmánybíróság  gyakorlata  szerint  azonban  az  emberi
        méltósághoz  való  jog csak az emberi státus meghatározójaként,
        az   élethez  való  joggal  fennálló  egységében  abszolút   és
        korlátozhatatlan [64/1991. (XII. 17.) AB határozat,  ABH  1991,
        297,  308,  312.]. A korlátozhatatlanság ennél fogva  „csak  az
        olyan  helyzetekre  vonatkozik, amikor az életet  és  az  attól
        elválaszthatatlan   emberi   méltóságot   mások   korlátoznák”.
        [22/2003.  (IV. 28.) AB határozat, ABH 2003, 235, 262.].  Egyes
        részjogai, így az önrendelkezéshez való jog is az Alkotmány  8.
        §  (2) bekezdése szerint más alapjoghoz hasonlóan korlátozhatók
        [75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 376, 383.].

        A   magánéletbe  való  állami  beavatkozással  kapcsolatban  az
        Alkotmánybíróság  megállapította: „[a]z  Alkotmány  54.  §  (1)
        bekezdése  és  az 59. § (1) bekezdése védelemben  részesíti  az
        emberek  magánszféráját, magántitkait, jó  hírnevét,  személyes
        adatait.  Az  Alkotmánybíróság gyakorlata  szerint  ezeknek  az
        emberi  méltósághoz  való  jogból  fakadó  jogosultságoknak   a
        sérelmét jelentheti, ha az állam indok nélkül avatkozik  be  az
        emberek  magánéletébe, például azáltal, hogy  a  hatóság  kellő
        alap  nélkül alkalmaz kényszert az egyénnel szemben. ’Az a jogi
        szabályozás  tehát, amely ezt akár csak potenciálisan  lehetővé
        teszi, arra való tekintet nélkül alkotmányellenes, hogy  ez  az
        alkotmányellenes  jogkövetkezmény az  ügyek  hány  százalékában
        következik be.’ [Először: 46/1991. (IX. 10.) AB határozat,  ABH
        1991,  211,  215.]  ’Az  alkotmányos alapjogok  és  alkotmányos
        védelmet élvező szabadságok miatt a közhatalom csak alkotmányos
        felhatalmazással és alkotmányos indokkal avatkozhat be az egyén
        jogaiba  és  szabadságába.’ [Először:  11/1992.  (III.  5.)  AB
        határozat, ABH 1992, 77, 85.] Az állami beavatkozás határait az
        Alkotmány  8.  §  (2)  bekezdésében  meghatározott  formai   és
        tartalmi  követelmények, végső soron az Alkotmánybíróság  által
        az   Alkotmány  alapján  kidolgozott  szükségességi-arányossági
        követelmények jelölik ki.” [50/2003. (XI. 5.) AB határozat, ABH
        2003, 566, 578.]

        2.  Az Alkotmánybíróság az elvi jelentőségű 15/1991. (IV.  13.)
        AB  határozatban a személyes adatok védelméhez való  jogot  nem
        hagyományos  védelmi jogként értelmezte, hanem  –  annak  aktív
        oldalát   is   figyelembe  véve  –  információs  önrendelkezési
        jogként.  Az Alkotmány 59. §-ában biztosított személyes  adatok
        védelméhez  való jognak eszerint az a tartalma,  hogy  mindenki
        maga   rendelkezik   személyes   adatainak   feltárásáról    és
        felhasználásáról.  Személyes adatot  felvenni  és  felhasználni
        tehát  általában  csakis  az  érintett  belegyezésével  szabad;
        mindenki  számára követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni  az
        adatfeldolgozás egész útját, vagyis mindenkinek joga van  tudni
        ki,  mikor,  hol,  milyen célra használja fel  az  ő  személyes
        adatát.   Kivételesen  törvény  elrendelheti   személyes   adat
        kötelező  kiszolgáltatását és előírhatja a felhasználás  módját
        is.  Az  ilyen  törvény korlátozza az információs önrendelkezés
        alapvető  jogát,  de  ezt  kizárólag  akkor  teszi  alkotmányos
        keretek  között, ha megfelel az Alkotmány 8. §-ában megkövetelt
        feltételeknek.

        Az  információs önrendelkezési jog gyakorlásának  feltétele  és
        egyben  legfontosabb  garanciája a  célhozkötöttség.  Ennek  az
        elvnek  az  érvényesülése azt jelenti,  hogy  személyes  adatot
        feldolgozni  csak  pontosan  meghatározott  és  jogszerű  célra
        szabad.  Az  adatfeldolgozásnak  minden  szakaszában  meg  kell
        felelnie  a  bejelentett és közhitelűen  rögzített  célnak.  Az
        adatfeldolgozás célját úgy kell az érintettel közölni, hogy  az
        megítélhesse   az   adatfeldolgozás   hatását    jogaira,    és
        megalapozottan dönthessen az adat kiadásáról; továbbá,  hogy  a
        céltól  eltérő felhasználás esetén élhessen jogaival.  Ebből  a
        követelményből  fakad  az  az igény,  hogy  az  adatfeldolgozás
        céljának  megváltozásáról is értesíteni kell az érintettet.  Az
        érintett beleegyezése nélkül az új célú feldolgozás csak  akkor
        jogszerű,  ha  azt  meghatározott adatra és feldolgozóra  nézve
        törvény    kifejezetten    megengedi.   A    célhozkötöttségből
        következik,  hogy  a  meghatározott  cél  nélküli,  „készletre”
        történő,  előre nem meghatározott jövőbeni felhasználásra  való
        adatgyűjtés és tárolás alkotmányellenes. (ABH 1991, 40, 41-43.)

        3. Az elektronikus képi megfigyelésről szóló jogi szabályozást,
        mint  az  információs  önrendelkezési jog  egyik  esetkörét  (a
        sportrendezvényeken      végzett      ilyen      tevékenységgel
        összefüggésben) már vizsgálta az Alkotmánybíróság.  A  35/2002.
        (VII. 19.) AB határozat (a továbbiakban: Abh1.) szerint a  képi
        megfigyelés   nyomán   nyert,  valamilyen  hordozón   rögzített
        felvétel  személyes  adatnak minősül.  Megállapította  ugyanis:
        „[a]    vizsgált   rendelkezés   alkotmányossági    szempontból
        indokolhatatlan, mivel nemcsak a sportrendezvény  látogatásától
        már  eltiltott személyekről készített felvételek átadását teszi
        lehetővé,  s  az  ilyen személyes adatnak  minősülő  felvételek
        átadása  az  adatvédelemre vonatkozó  garanciáik  hiányában  az
        azonos  vagy hasonló jellegű sportrendezvényt szervezők számára
        is  lehetséges. A sérelmezett szabályozás ezáltal  egy  távoli,
        elvont  veszély elhárítására irányul és ennek érdekében ír  elő
        ún.  ’készletre’  történő adatkezelést, s nem  tartalmaz  kellő
        alkotmányos   garanciákat.”   (ABH   2002,   199,   208.)    Az
        Alkotmánybíróság álláspontja szerint tehát csak a tényleges  és
        a  közvetlen,  s  nem  az  eshetőleges veszély  értelmezhető  a
        célhozkötöttség követelményét kielégítő alkotmányos ismérvként.

        Az   Abh1.-ben   ugyanakkor  a  sportrendezvényeken   készített
        felvételekre        vonatkozó       további       rendelkezések
        alkotmányellenességét,   vagyis  az   Alkotmány   59.   §   (1)
        bekezdésébe ütközését az Alkotmánybíróság nem állapította  meg.
        Elismerte,  hogy  a  rögzített felvételek  szabálysértési  vagy
        büntetőeljárás    lefolytatásának    megkönnyítése     céljából
        kezelhetők.  A  kamerával rögzített ilyen  felvételek  tárolási
        idejét sem kifogásolta, mert a 30 napos határidő tartama  alatt
        a  nyomozó  hatóságok dönthetnek arról, hogy  a  szabálysértési
        vagy büntetőeljárás alapjául szolgáló cselekmények elkövetőivel
        szemben   indokolt-e   a   szükséges   eljárások   megindítása.
        Mindezekre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság  a  sportszervező
        számára  adott  30 napos adatkezelési határidőt az  adatvédelem
        alkotmányossági    garanciái    érvényesülése     szempontjából
        elfogadható  időtartamnak  tekintette.  A  szabályozás  szerint
        ugyanis   a   sportesemény   szervezője   által   megvalósított
        adatkezelés   alkotmányosan  védett  célhoz,   a   közrend,   a
        közbiztonság  védelméhez köthető; az érintett az adatkezelésről
        értesül, a rögzített adatok átadása a nyomozó hatóságok számára
        pedig  törvényi szabályozásban megengedett, ugyanakkor az  adat
        útja  az  érintett által ebben a vonatkozásban követhető.  (ABH
        2002, 199, 209-210.)

        4. Az Alkotmánybíróság a vállalkozás keretében végzett személy-
        és   vagyonvédelmi,   valamint  a   magánnyomozói   tevékenység
        szabályairól,   a  Személy-,  Vagyonvédelmi  és   Magánnyomozói
        Szakmai  Kamaráról szóló 1998. évi IV. törvény (a továbbiakban:
        SzVMt.)  egyes  rendelkezései  alkotmányellenességének  korábbi
        vizsgálata   során  több  –  a  jelen  ügyben  is  releváns   –
        megállapítást tett.

        A   vállalkozói   vagyonőrzés   a   tulajdonvédelem   technikai
        értelemben  vett megvalósulásának egyik formája;  értelemszerű,
        hogy  a vagyonőrzés lehetőségét a törvény megteremti, megszabva
        egyúttal  a  megbízói (tulajdonosi) és a megbízotti (vagyonőri)
        jogosultságok valamint kötelezettségek terjedelmét.  A  3/2001.
        (I.  31.)  AB határozat rámutatott arra, hogy amikor  az  állam
        törvényt       alkot      a      vagyonvédelmi      vállalkozás
        feltételrendszeréről,  azzal  az  alkotmányos   tulajdonvédelem
        egyfajta kiteljesítését is szolgálja. (ABH 2001, 68, 73.)

        A tulajdon technikai védelme megvalósításának, az ahhoz rendelt
        eszköztár  kialakításának  azonban –  más  alapjogok  védelmére
        tekintettel  –  megvannak  a  maguk  alkotmányos  korlátai.  Az
        alkotmánybírósági eljárásban ez a követelmény annak vizsgálatát
        vonja maga után, hogy a jogalkotó megtartotta-e az Alkotmány 8.
        §  (2)  bekezdésének  rendelkezését az  alapvető  jog  lényeges
        tartalma korlátozhatatlanságáról.

        Az  Alkotmánybíróság a 22/2004. (VI. 19.)  AB  határozatban  (a
        továbbiakban: Abh2.) egyrészt megsemmisítette az  SzVMt.-nek  a
        csomagellenőrzésre     vonatkozó    rendelkezését,     másrészt
        mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg
        a  titoktartási és az adatkezelési szabályok hiánya miatt. (ABH
        2004, 367.)

        Az   alkotmányellenesség  oka  az  volt,   hogy   a   jogalkotó
        differenciálatlan  szabályozással  túlságosan   általános,   és
        ezáltal   túl   széles  felhatalmazást  adott   a   magánszféra
        védelméhez  való  jog  különböző  helyzetekben  történő  azonos
        mértékű  korlátozására,  amely  egyúttal  a  legenyhébb  eszköz
        alkalmazása  követelményének sem felelt meg.  (ABH  2004,  367,
        375.)

        Az Alkotmánybíróság az Abh2.-ben elvi éllel leszögezte: „[…] az
        állam  miközben  megteremti az alkotmányos tulajdonjog  védelme
        körében a tulajdon technikai értelemben vett védelmét, egyúttal
        arról  is  köteles gondoskodni, hogy ez más alapjog  aránytalan
        sérelmét ne idézze elő.” (ABH 2004, 367, 374.)

                                     III.
                                       
        Az Alkotmánybíróság a Törvény 28. § (2) bekezdésének és a 29. §
        (1)  bekezdésének  az  elektronikus  képi  megfigyelőrendszerre
        vonatkozó  rendelkezéseit, továbbá a 30.  §  (3)  bekezdését  a
        magánszféra  védelmére tekintettel az emberi  méltósághoz  való
        jog alapján vizsgálta.

        1.  A  tulajdon  technikai  értelemben  vett  védelmének  egyik
        eszközeként   jelenik   meg   a  Törvényben   az   elektronikus
        biztonságtechnikai  rendszer alkalmazása, amely  megfigyelésre,
        felvétel  készítésére, illetve tárolására  és  –  esetenként  –
        továbbítására  szolgál. A vizsgált szabályozás  ezzel  lehetővé
        teszi   bizonyos  magánjogi  jogalanyok  (a  vagyonőrök,   mint
        megbízottak)  számára,  hogy az általuk  ellenőrzött  területen
        megforduló,  ott  tartózkodó  személyeket  megfigyeljék,  róluk
        felvételeket készítsenek, és a Törvény 31. § (3) illetőleg  (4)
        bekezdése  értelmében azokat – megkeresésre  –  állami  szervek
        (bíróság   vagy  más  hatóság)  részére  felhasználás  céljából
        bizonyítékként megküldjék. A kamerával megfigyelt létesítmények
        (magánterület,  illetve a magánterületnek  a  közönség  számára
        nyitva álló része) jellegével kapcsolatban hangsúlyozandó, hogy
        a  Törvény nem tesz megszorítást, vagyis: a megfigyelés  bárhol
        megvalósulhat.

        Az  elektronikus  megfigyelőrendszerek alkalmazása  világszerte
        mind  elterjedtebb. A magyar jogi szabályozásban  több  törvény
        (pl.  a  rendőrségről, a közterület-felügyeletről,  a  sportról
        szóló)   is   lehetővé  teszi  ezt  a  fajta  megfigyelést.   A
        szabályozás   közös  tartalmi  elemei  között   kiemelendők   a
        megfigyelés céljának, terjedelmének és feltételeinek  az  adott
        szervezet  tevékenységéhez igazodó meghatározása,  illetőleg  a
        felvétel  őrzési (tárolási) idejének limitálása. Más  törvények
        (pl.   hatósági   eljárásról,  munkaügyi  ellenőrzésről   szóló
        szabályok)  azt teszik lehetővé, hogy a hatóság nevében  eljáró
        személy az ellenőrzés során kép- és hangfelvételt készítsen.

        A   legtöbb   kamerás   megfigyelés  elsődleges   funkciója   a
        normakövetésre  való  rábírás,  de  ha  mégis  bekövetkezik   a
        jogsértés,  akkor a technikai eszköz alkalmazása a  számonkérés
        elősegítését,   a  szankcionálás  lehetőségének  megkönnyítését
        szolgálja.

        2.  A kamerának, mint a tulajdonvédelem technikai eszközének az
        alkalmazása  a tulajdon tárgyainak óvására alkalmas  ugyan,  ám
        óhatatlanul  személyekre,  emberi  magatartásokra,  szokásokra,
        megnyilvánulásokra,  illetőleg  magára  az  emberi  testre   is
        irányulhat.  Az  elektronikus úton  történő  megfigyelés  tehát
        alkalmas   arra,   hogy  a  magánszférába   behatoljon,   intim
        (szenzitív) élethelyzeteket rögzítsen akár olyképpen,  hogy  az
        érintett  nem  is  tud  a  felvételről,  vagy  nincs  abban   a
        helyzetben,    hogy    mérlegelhesse   az   ilyen    felvételek
        megengedhetőségét  és  azok  következményeit.  Az  így  végzett
        megfigyelés a magánélethez való jog sérelmén túl – szélesebb és
        mélyebb értelemben – az emberi méltósághoz való jogot általában
        is  érintheti.  A magánszféra lényegi fogalmi eleme  éppen  az,
        hogy  az  érintett akarata ellenére mások oda ne  hatolhassanak
        be,  illetőleg be se tekinthessenek. Ha a nem kívánt betekintés
        mégis megtörténik, akkor nemcsak önmagában a magánélethez  való
        jog, hanem az emberi méltóság körébe tartozó egyéb jogosultsági
        elemek,  mint  pl. az önrendelkezési szabadság  vagy  a  testi-
        személyi integritáshoz való jog is sérülhet.

        Mivel  a  magánszféra nem szűkül le a magánlakásra és az  ahhoz
        tartozó  területre,  a jogi szabályozás során  figyelembe  kell
        venni    azt   a   tényt,   hogy   a   betekintésre    alkalmas
        biztonságtechnikai   rendszerek   működési   körén   belül    a
        magánszféra   védelme  szempontjából  érzékeny   területek   is
        előfordulhatnak.  A  Törvény vizsgált rendelkezései  ugyanakkor
        ilyen  megkülönböztetést nem tesznek; a  szabályozás  egységes:
        elektronikus    megfigyelőrendszer   minden    olyan    esetben
        működtethető,  amikor  a személy- és vagyonellenes  jogsértések
        észlelése más módszerrel nem érhető el.

        A  Törvénynek  az  elektronikus megfigyelőrendszerre  vonatkozó
        szabályozása éppen ott a legáltalánosabb, ahol a megfigyelésből
        fakadó   alapjogi   sérelmek  kiküszöbölése   vagy   legalábbis
        minimalizálása a jogalkotó célja [Törvény 30. §  (1)  bekezdés,
        31. § (1) bekezdés]. Az Alkotmánybíróságnak a 36/2000. (X. 27.)
        AB  határozatban kifejtett álláspontja szerint, ha  a  törvényi
        szabályozás  csupán  az elvont alkotmányossági  mércét  ismétli
        meg,  ez  önmagában  nem  felel  meg  az  alapjogi  korlátozást
        lehetővé  tevő  törvénnyel  szemben támasztott  alkotmányossági
        kritériumoknak. Az alapjogkorlátozásnak az elérendő cél  és  az
        alkalmazott    eszköz    viszonyában    határozott     törvényi
        rendelkezésen kell alapulnia. (ABH 2000, 241, 273-274.)

        A  megfigyelés határait – a fentebb hivatkozott alkotmányossági
        kritériumot  figyelmen  kívül hagyva –  a  Törvény  31.  §  (1)
        bekezdése  úgy  vonja  meg,  hogy csupán  előírja  a  technikai
        eszközök szükségesnél nem nagyobb mértékű alkalmazását, továbbá
        általánosságban  megtiltja  az információs  önrendelkezési  jog
        aránytalan  korlátozását.  Az  érintett  hozzájárulását  –   az
        indítvány által is kifogásolt 30. § (3) bekezdése értelmében  –
        csak  a  felvétel készítéséhez követeli meg (a rögzítés nélküli
        távmegfigyeléshez   nem),  de  ezt   a   feltételt   akkor   is
        teljesültnek tekinti, ha az ráutaló magatartással történik.

        3. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány 54.  §
        (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz való jog lényeges
        tartalmát  érinti  az,  ha  az elektronikus  megfigyelőrendszer
        alkalmazását lehetővé tevő szabályozás figyelmen kívül hagyja a
        magánszféra  tiszteletét és védelmét.  Az  Alkotmánybíróság  az
        Abh2.-ben  rámutatott  arra,  hogy  a  vagyonőri  jogosítványok
        gyakorlásának  tényleges jogalapja ugyan a polgári  jog  körébe
        tartozó   megbízási  szerződés,  de  mindez  túl  is  mutat   a
        szerződéses  jogviszony keretein, mert a  vagyontárgyak  üzleti
        alapon    megvalósuló   védelme   az   Alkotmányban   garantált
        magánszféra  védelméhez való jogot is érinti. (ABH  2004,  367,
        370.)

        3.1.  A  Törvény 30. § (3) bekezdése az alapjogi  sérelmet  úgy
        kívánja  kiküszöbölni  a  kép-  és  hangfelvétel  során,   hogy
        előírja:  a  felvétel készítéséhez ráutaló magatartással  adott
        hozzájárulás  nem sértheti az emberi méltóságot.  A  jogalkotói
        szándék   feltehetően  arra  irányult,   hogy   felvételre   ne
        kerülhessen  sor akkor, ha ezáltal a megfigyelt személy  emberi
        méltósága  sérülne.  Ugyanakkor sem maga a  rendelkezés  sem  a
        feltételezett  jogalkotói szándék nem  terjed  ki  két  további
        esetkörre,   nevezetesen:   a  közvetlen   (rögzítés   nélküli)
        megfigyelésre  és  a kifejezett hozzájárulással  lehetővé  tett
        rögzítéses  megfigyelésre.  A  részben  értelmezési   problémát
        felvető,  részben  pedig hiányos szabályozás alkalmatlan  arra,
        hogy   a   magánszféra  különösen  érzékeny  területeit  (intim
        helyzeteket:    pl.    próbafülkében,   mosdóban,    öltözőben,
        illemhelyen  való  tartózkodást)  a  megfigyelés  alól   teljes
        egészében kivonja.

        A  felvétel készítésével kapcsolatos alapjogi védelem kielégítő
        biztosítását a Törvény egyéb rendelkezései sem tartalmazzák. Az
        indítvány által nem támadott 31. § (1) bekezdése – mint fentebb
        már  történt  rá  utalás – túl tágan, és ezáltal  kiterjesztően
        vonja meg a kép- és hangrögzítés alkalmazási határait. Mivel  a
        hatályos   magyar   jogrendszerben  nincs  külön   törvény   az
        elektronikus  megfigyelőrendszerek  alkalmazásáról   és   annak
        feltételeiről, az alkotmányellenesség vizsgálata során mögöttes
        –  tiltást, megszorítást tartalmazó – garanciális rendelkezések
        figyelembe vételére sem volt lehetőség.

        Az Alkotmánybíróság számos határozatában megerősítette, hogy az
        alapvető  jog  korlátozása csak akkor marad meg az  alkotmányos
        határok között, ha a korlátozás elkerülhetetlen, azaz, ha másik
        alapvető  jog,  szabadság vagy alkotmányos  érték  védelme  más
        módon  nem  érhető el. [ld. pl. 30/1992. (V. 26) AB  határozat,
        ABH 1992, 167, 171.; 6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998,
        91,  98-99.;  44/2004. (XI. 23.) AB határozat, ABH  2004,  618,
        648.]

        A   Törvény   30.   §   (3)  bekezdésével   összefüggésben   az
        Alkotmánybíróság  megállapította, hogy nincs olyan  kényszerítő
        körülmény,  amely  a  megfigyelésnek  az  intim  szférára  való
        kiterjesztését  alkotmányosan elfogadhatóvá  tenné.  Az  emberi
        méltóságot   érintő  alapjogi  korlátozást  –  a   vagyonőrzési
        feladatok  ellátása körében – egy másik alapjog, nevezetesen  a
        tulajdonhoz való jog érvényesülése illetőleg védelme  önmagában
        nem indokolhatja. Az a törvényi feltétel, miszerint az érintett
        személynek  az  alapjogi  korlátozáshoz  ráutaló  magatartással
        történő  hozzájárulása akár ahhoz is elegendő,  hogy  őt  intim
        helyzetben  megfigyeljék,  sérti  az  emberi  méltósághoz  való
        alkotmányos  alapjogot.  Az ugyanis, hogy  mi  minősül  ráutaló
        magatartásnak,     esetenként    változó,    amely     önkényes
        jogértelmezésre is lehetőséget ad, mert a vagyonőr  belátásától
        teszi   függővé  a  törvényi  feltétel  bekövetkezésének   vagy
        elmaradásának    megállapítását.    A    ráutaló     magatartás
        meghatározása,  illetve  annak  eldöntése,  hogy  mikor   (mely
        esetekben,  milyen  jellegű területeken) szolgál  jogszerűen  a
        megfigyelés alapjául, a törvényalkotó feladata.

        Az Alkotmánybíróság mindezeken túlmenően megjegyzi: a tulajdont
        érintő  jogsértések  kiküszöbölésére,  kriminális  magatartások
        megelőzésére  számos más olyan eszköz áll rendelkezésre,  amely
        az emberi méltóságot nem sérti, ugyanakkor a tulajdon technikai
        értelemben vett védelmét hatékonyan megoldja.

        A  fentiekben  kifejtettekre tekintettel az Alkotmánybíróság  a
        Törvény  30.  §  (3)  bekezdéséről megállapította,  hogy  az  a
        magánszféra  védelmét nem biztosítja, s ezáltal  ellentétes  az
        Alkotmány 54. § (1) bekezdésével.

        3.2.  A  Törvény  28. § (2) bekezdésének az  elektronikus  képi
        megfigyelőrendszerre  vonatkozó  szabályozása  nem  a  vizsgált
        technikai    eszköz   alkalmazhatósága   feltételeiről    szóló
        rendelkezéseket  tartalmazza,  hanem  azt,   hogy   magáról   a
        megfigyelésről  milyen  tartalmú figyelmeztetést  (információt)
        kell   a  megfigyelt  közönség  számára  nyújtani.  Ez  magában
        foglalja  a  megfigyelés tényének közlését,  annak  célját,  az
        adatkezelés jogalapját, a megfigyelés nyomán készített felvétel
        tárolási  helyét,  tárolási időtartamát,  a  megfigyelőrendszer
        üzemeltetőjének   személyét  és  néhány   további   adatvédelmi
        előírást.    Az    indítvány   ezek    egyikét    sem    tartja
        alkotmányellenesnek.

        A  Törvény  29.  §  (1) bekezdése a vagyonőr tudomására  jutott
        magántitok  megóvásáról, illetőleg az elvett dolgok biztonságos
        őrzéséről rendelkezik, konkrétan és közvetlenül az elektronikus
        megfigyelőrendszerről szóló szabályozást nem tartalmaz.

        Az  indítvány a hivatkozott rendelkezéseknek nem a szabályozási
        tartalmát kifogásolja, hanem azt, hogy azokból hiányoznak  azok
        a   garanciák,   amelyek  alkotmányosan  lehetővé   tennék   az
        elektronikus     megfigyelőrendszerek     alkalmazását.      Az
        Alkotmánybíróság    a    Törvény   30.    §    (3)    bekezdése
        alkotmányellenességének  indokolásában  az  emberi  méltósághoz
        való joggal kapcsolatban utalt azokra a garanciákra, amelyek az
        alapjog érvényesüléséhez elengedhetetlenül szükségesek, de ezek
        hiánya   az   itt   vizsgált  technikai  jellegű  rendelkezések
        alkotmányellenességét  nem eredményezi.  Az  elektronikus  képi
        megfigyeléssel  érintettek tájékoztatását előíró  rendelkezések
        éppen bizonyos alkotmányos igények kielégítését szolgálják.

        Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy
        a  Törvény 28. (2) bekezdésének és a 29. § (1) bekezdésének  az
        elektronikus     képi     megfigyelőrendszerrel     kapcsolatos
        rendelkezései – az indítvány összefüggésében – sem az Alkotmány
        54. § (1) bekezdését, sem az 59. § (1) bekezdését nem sértik.

                                      IV.

        Az  Alkotmánybíróság  a Törvény 31. § (2) és  (4)  bekezdésének
        egyes  rendelkezéseit alapvetően az információs  önrendelkezési
        joggal   való   összefüggésben   vizsgálta.   Az   indítványban
        foglaltaknak  megfelelően azonban kitért az emberi  méltósághoz
        illetőleg a védelemhez való jogra is.

        1.  Az  Abh1.  kimondta, hogy a képi megfigyelés nyomán  nyert,
        valamilyen   hordozón  rögzített  felvétel  személyes   adatnak
        minősül. (ABH 2002, 199, 208.) A személyes adatok védelméről és
        a  közérdekű  adatok nyilvánosságáról szóló  1992.  évi  LXIII.
        törvény  (a továbbiakban: Avtv.) 2004. január 1-je óta hatályos
        értelmező rendelkezése szerint adatkezelésnek számít a fénykép-
        ,  hang-  vagy képfelvétel készítése is. A Törvény  30.  §  (1)
        bekezdése  kifejezetten  előírja,  hogy  a  megfigyelést  végző
        személyt    adatkezelőnek   kell   tekinteni,   aki    ezirányú
        tevékenységét   az  adatvédelmi  jogok  érvényesítése   mellett
        végezheti.  Az  Alkotmánybíróság ezen  túlmenően  megjegyzi:  a
        felvételeken  tárolt  eseményekből,  magatartásokból,   ezekhez
        kapcsolódó     helyszínekből     és     időpontokból      olyan
        következtetéseket lehet levonni, amelyek az emberi  méltóságból
        levezetett általános személyiségi jogot is érintik.

        Az indítványozó által kifogásolt egyik rendelkezés, nevezetesen
        a  31.  §  (2)  bekezdése határozza meg  azt,  hogy  legfeljebb
        harminc  nap  elteltével meg kell semmisíteni, illetve  törölni
        kell  a  kép-,  hang-,  valamint  kép-  és  hangfelvételt.   Az
        általános  megőrzési (tárolási) időtartam alól a Törvény  három
        kivételt tesz. Az első szerint a tárolási időtartam hatvan  nap
        lehet,  ha  a  megbízó bizonyos pénzügyi-postai tevékenységeket
        végez  [31.  §  (2)  bekezdés]. A második  kivétel  az,  amikor
        felhasználásra  kerül  sor,  azaz  bíróság  vagy  más   hatóság
        eljárásában  bizonyítékként használja a felvételt  [31.  §  (3)
        bekezdés].  Végezetül  a harmadik eset  az,  ha  a  felvétellel
        érintett személy (az információs önrendelkezési jog gyakorlója)
        a    tárolási   időtartam   (harminc,   illetve   hatvan   nap)
        meghosszabbítását  kéri  [31.  §  (4)  bekezdés].   Az   utóbbi
        szabályozásból  azt  kifogásolja az indítványozó,  hogy  míg  a
        hatvan  napos  szabály alá eső esetekben a  jogosult  a  teljes
        időtartam alatt élhet az információs önrendelkezési jog  körébe
        tartozó  jogosítványával, addig az általános szabály (a harminc
        nap)   érvényesülésekor   erre   csak   három   munkanap    áll
        rendelkezésére.

        2.1.  A személyes adatok védelmének egyik legfontosabb eleme  a
        célhoz  kötöttség.  Ebből – többek között – az  is  következik,
        hogy  a  meghatározott cél nélküli, „készletre” történő,  előre
        nem meghatározott jövőbeni felhasználásra való adatgyűjtés és -
        tárolás alkotmányellenes. [ld. 15/1991. (IV. 13.) AB határozat,
        ABH 1991, 40, 42.] Az Alkotmánybíróság a jelen eljárásban ennek
        megfelelően  elsőként  azt  vizsgálta,  hogy  a  Törvény  által
        meghatározott általános adattárolási időtartam (harminc nap) az
        Alkotmány 59. (1) bekezdésébe ütközik-e.

        A   Törvényben   szabályozott  elektronikus  megfigyelőrendszer
        preventív funkcióján túli alkalmazási indoka a tulajdont érintő
        jogsértés  miatti  felelősségre vonás elősegítése.  Éppen  ezen
        másodlagos  funkció alapozza meg a kamerával készült felvételek
        bizonyos  ideig  való őrzésének (tárolásának)  megengedését.  A
        térfigyelő  rendszerek  arra is alkalmasak,  hogy  nem  csak  a
        jogsértő  cselekmény  elkövetését, hanem az  előkészítés  egyes
        mozzanatait is rögzítsék, és ezt a felvételt a későbbiekben – a
        bűncselekmény (szabálysértés) elkövetése utáni időszakban  –  a
        hatóságok felhasználják.

        Az  általános  őrzési időtartam szabályozásában a  Törvény  nem
        tesz különbséget az egyes vagyonőri tevékenységek illetőleg  az
        őrzött létesítmény jellege tekintetében, továbbá azt sem  veszi
        figyelembe,  hogy  a  védett vagyon értéke  mekkora  és  milyen
        szinten veszélyeztetett. Az Alkotmánybíróság rámutat: nemcsak a
        megbízó   tevékenysége  lehet  releváns  az  őrzési   időtartam
        meghatározásában,  hanem  a konkrét vagyonvédelmi  helyzet  is.
        Ennek  megfelelően  nem mindegy például, hogy  az  elektronikus
        megfigyelőrendszer  a  vevők számára  közvetlenül  hozzáférhető
        árúkra   irányul,   vagy  arra  a  helyre,  ahol   az   áruházi
        pénzszállítás (-átadás) történik. Ez utóbbi esetben  ugyanis  a
        tulajdon általános védelmét meghaladó mértékű (az emberi  élet,
        testi    épség,   személyi   szabadság   veszélyeztetettségében
        megnyilvánuló)   alapjogvédelmi   igény   nyílik   meg,   amely
        megalapozza az információs önrendelkezési jog erőteljesebb –  a
        felvétel    hosszabb   időtartamú   őrzésében    megjelenő    –
        korlátozását.  Hasonló  megítélés  alá  esik  az   is,   ha   a
        megvalósított  adatkezelés  – a tulajdon  technikai  értelemben
        vett  védelmén  túlmenően  –  alkotmányosan  védett  célhoz,  a
        közrend,  a  közbiztonság védelméhez köthető  [ld.  Abh1.,  ABH
        2002, 199, 209.]

        Ugyanakkor  minden  olyan helyzetben, ahol pusztán  a  tulajdon
        általános  veszélyeztetettségű tárgyai őrzéséhez kapcsolódik  a
        térfigyelés,  a  felvétel harminc napos tárolási  időtartama  a
        személyes  adatok  védelméhez való jog aránytalan  korlátozását
        eredményezi.  Ha a megfigyelőrendszer működtetése  hatékony  és
        előírásszerű,  akkor  harminc napnál  lényegesen  rövidebb  idő
        alatt  kell  kiderülnie, hogy történik-e felhasználás,  vagyis,
        hogy  indul-e  valamilyen hatósági eljárás. Ilyen esetekben  az
        eljárás hatékonyságához fűződő érdek önmagában nem indokolhatja
        a    tulajdont    érintő    jogsértő    cselekmény    esetleges
        előkészületéről  történt  felvételek  hosszabb  ideig   történő
        tárolását.  Mindezek  azt  támasztják  alá,  hogy  a   tulajdon
        alkotmányi  védelme  – a személyes adatok védelméhez  való  jog
        kisebb korlátozásával járó – enyhébb eszköz igénybevételével is
        biztosított.

        Az  Alkotmánybíróság ennek megfelelően megállapította,  hogy  a
        Törvény 31. § (2) bekezdésének a kép-, hang-, valamint kép-  és
        hangfelvétel tárolási idejére vonatkozó szabályozása  sérti  az
        Alkotmány 59. § (1) bekezdését.

        2.2.  Az  Alkotmánybíróság  az információs  önrendelkezési  jog
        sérelmén túl azt is vizsgálta, hogy a felvételek hosszabb ideig
        tartó  tárolása  ellentétes-e az emberi  méltósághoz  való  jog
        érvényesülésével.

        Az SzVMt.-nek a csomagellenőrzésre vonatkozó szabályozásáról az
        Alkotmánybíróság    azt    állapította    meg,    hogy    annak
        differenciálatlansága  a  magánszféra   védelméhez   való   jog
        aránytalan  mértékű korlátozását eredményezte. Az  Abh2.  külön
        kiemelte,  hogy  a  sérelmet  alapvetően  az  okozta,  hogy   a
        jogalkotó az alapjog különböző helyzetekben való azonos mértékű
        korlátozását tette lehetővé, amely egyúttal a legenyhébb eszköz
        alkalmazása  követelményének sem felelt meg.  (ABH  2004,  367,
        375.)

        A   Törvény   30.   §   (3)  bekezdése  alkotmányellenességének
        indokolásában  az  Alkotmánybíróság  a  magánszféra  védelmének
        megkerülhetetlenségét   az  emberi  méltósághoz   való   joggal
        összefüggésben hangsúlyozta.

        A  felvételek  –  megfelelően differenciált –  őrzési  idejének
        törvényi  korlátozása  nemcsak az öncélú (készletező)  tárolást
        hivatott kiküszöbölni, hanem annak a célnak a kiteljesítését is
        szolgálja,    amely   az   elektronikus   felvételekkel    való
        visszaélések  minimalizálására,  vagyis  az  egyén  autonómiája
        védelmére  irányul.  A  visszaélésre  leginkább  akkor   nyílik
        lehetőség, ha az eredeti felvételt illetéktelen személy részére
        az adatkezelő megismerhetővé teszi. A felvétel ilyen módon való
        megszerzésének  több  oka is lehet: akár az  például,  hogy  az
        eredeti felvételt vagy annak kópiáját manipulálják, de akár  az
        is   lehet   motiváló  tényező,  hogy  a  felvételen  található
        személyes  információkhoz hozzájussanak, s azt magáncélra  vagy
        nem   a   vagyonvédelemmel   összefüggő   hatósági   eljárásban
        jogellenesen  felhasználják. Maga a felvétel illetve  az  abból
        leszűrhető adatok a teljesen más okból megfigyelt egy vagy több
        személy  szempontjából szenzitív tartalommal is  bírhatnak.  Az
        emberi    méltóság   ugyanis   nemcsak   intim    élethelyzetek
        elektronikus   úton   történő  rögzítésével   sérülhet,   hanem
        látszólag teljesen hétköznapi szituációk felvételével és –  még
        inkább  –  tárolásával. Ez utóbbi a teljes tárolási  idő  alatt
        lehetővé  teszi  a vagyonőr által véletlenszerűen,  vagyis  nem
        közvetlenül a tulajdon védelmével összefüggő, hanem járulékosan
        megszerzett   felvételek  és  az  azokból   leszűrhető   adatok
        visszaélésszerű kezelését.

        Az  Alkotmánybíróság hangsúlyozza: az üzleti alapon  szerveződő
        vagyonvédelmi     tevékenység    körében    az     elektronikus
        megfigyelőrendszer  működtetésének szigorú alkotmányos  határai
        vannak. A határok kijelölésében nem a szélső értékek felé  való
        eltolódás   megengedése,  hanem  az  érvényesülésben  egymással
        versengő  alapjogok egyensúlyának megteremtése az  irányadó.  A
        tulajdon  tárgyai  technikai értelemben vett védelmének  teljes
        tilalma  túl  azon,  hogy  jogi  képtelenség  lenne,  magát  az
        alkotmányos  tulajdonjogot is sértené. A másik –  alkotmányosan
        igazolhatatlan  – szélsőséget az jelentené, ha bármely  eszközt
        korlátlanul  igénybe vehetne a tulajdonos,  illetve  a  nevében
        eljáró  vagyonőr a vagyontárgyak védelmében. Nyilvánvaló,  hogy
        emberi  élet kioltására alkalmas eszköz (pl. kerítésbe vezetett
        elektromos  áram) az Alkotmány alapján nem volna elismerhető  a
        technikai védelem megvalósulásaként. Értelemszerű, hogy a  jogi
        szabályozásnak a tulajdon védelmére alkalmas eszközök körét, és
        azok   alkalmazási  feltételeit  kell  megteremtenie,  amelynek
        elengedhetetlen  részét képezi a más alapjogok korlátozhatósága
        mértékének figyelembevétele.

        Az  Alkotmánybíróság  rámutat:  az  alkotmányosan  megengedhető
        alapjogi   korlátozás  szintje  nem  azonos   az   elektronikus
        megfigyelőrendszer egyes elemei tekintetében. A  megfigyelésnél
        (a  felvétel készítésekor) a korlátozás szintje alacsonyabb:  a
        tevékenység  alkotmányos  határainak  kijelölésében  az   intim
        szféra sérthetetlenségének van kiemelkedő szerepe; ezen  túl  a
        személyeknek  a  megfigyelt  helyen  való  jelenléte,  a   hely
        jellegének megfelelő szokásos magatartása nem esik megfigyelési
        korlátozás alá. Ennek elismerése és megengedhetősége  már  csak
        azért   is  indokolt,  mert  a  vagyontárgyak  és  a  területen
        (létesítményben)  megjelenő személyek a  megfigyelés  technikai
        jellegénél fogva nem elválaszthatóak. A felvétel tárolásakor (a
        személyes  adatok  kezelésekor)  a  korlátozás  szintje   azért
        magasabb,  mert a vagyonőrzés során óhatatlanul megfigyelt,  de
        jogsértő   magatartást  el  nem  követő  személyekről   készült
        felvételek – mindaddig, amíg meg nem semmisítik azokat  –  akár
        szenzitív  tartalommal  is bírhatnak. A  felvétel  dokumentatív
        jellege   miatt  ugyanis  különösen  alkalmas  arra,   hogy   a
        magánszférához    való   jog   sérelmét    eredményező    módon
        visszaéljenek  vele. Ennek megfelelően az a szabályozás,  amely
        az  elektronikus  úton  nyert  felvételek  tárolását  az  adott
        vagyonvédelmi  helyzet által megkívántnál hosszabb  időtartamig
        engedi  meg, ellentétes az egyén autonómiájának védelmével,  és
        ezáltal az emberi méltósághoz való jog érvényesülésével.

        Az   Alkotmánybíróság  a  fentiekben  foglaltakra   tekintettel
        megállapította, hogy a Törvény 31. § (2) bekezdésének  a  kép-,
        hang-, valamint kép- és hangfelvétel tárolási idejére vonatkozó
        szabályozása az Alkotmány 54. § (1) bekezdését is sérti.

        3.  A  Törvény  31.  §  (4)  bekezdés első  mondatában  foglalt
        szabályozási   tartalom  lényege  az,  hogy  a   megfigyeléssel
        érintett  személy  kérheti, hogy a felvételt az  adatkezelő  ne
        semmisítse meg. A köztársasági elnök alkotmányos aggályait arra
        alapította, hogy a kérelem előterjesztésére – fő szabályként  –
        indokolatlanul  rövid  határidőt hagyott a  jogalkotó,  továbbá
        utalt  a  két  rendelkezés [a (2) és a  (4)  bekezdés]  közötti
        ellentmondásra.

        3.1.  Az  Alkotmánybíróság  elsőként  azt  vizsgálta,  hogy  az
        adattörlés  elhalasztására  nyitva álló  rövid  határidő,  ezen
        belül is különösen az, hogy a jogosulti nyilatkozat megtételére
        a  tárolási  időtartamnak csak egy része alatt  van  lehetőség,
        sérti-e az információs önrendelkezési jogot.

        Az  információs önrendelkezési jog tartalma kibontásáról  szóló
        AB  határozatok, valamint az Avtv. alapján egyértelmű, hogy  az
        érintett  alapjog  egyik lényeges eleme az  önrendelkezés  vagy
        személyes  részvétel elve. [20/1990. (X. 4.) AB határozat,  ABH
        1990, 69, 70.; 15/1991. (IV. 13.) AB határozat, ABH 1991,  40.,
        42.;  29/1994.  (V.  20.) AB határozat, ABH  1994,  148,  159.,
        46/1995.  (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 219,  221.]  Mindez
        annyit   jelent,   hogy   az  elektronikus   megfigyelőrendszer
        alkalmazása révén megfigyelt személyt megilleti az a jog,  hogy
        –  törvény  keretei  között – rendelkezzék a  róla  készült  és
        tárolt felvételről akkor is, ha az más személy, jelen esetben a
        vagyonőr  kezelésében van. Ez a rendelkezési jog értelemszerűen
        megilleti   a   jogosultat  mindaddig,  amíg   az   adatkezelés
        megvalósul.

        A  rendelkezési jog körébe tartozik az a jogosítvány,  hogy  az
        adatkezeléssel  érintett személy – jogos érdekének  bizonyítása
        mellett  –  kérje  a  róla  tárolt  felvétel  megsemmisítésének
        (törlésének)  elhalasztását.  A Törvény  vizsgált  rendelkezése
        elismeri  ugyan  ezt  a jogosultságot, de indokolatlan  időbeli
        korlátot  állít: a tárolási időtartamnak csak  egy  részére  (a
        személyes  adat rögzítésétől számított három munkanapon  belül)
        engedi  érvényesülni. A korlátozás ilyen mértéke akár  azzal  a
        következménnyel is járhat, hogy a rendelkezési  jog  gyakorlati
        érvényesíthetősége  teljesen  elenyészik.  Az  Alkotmánybíróság
        megállapította,   hogy   ez   a  megszorítás   az   információs
        önrendelkezési    jog    lényeges   tartalmának    korlátozását
        eredményezi,  s  ezért  a  Törvény 31.  §  (4)  bekezdése  első
        mondatának „három munkanapon [belül]” szövegrésze az  Alkotmány
        59. § (1) bekezdésébe ütközik.

        Az  Alkotmánybíróság  a fentiekkel kapcsolatban  megjegyzi:  az
        alkotmányellenes  szövegrész  illetve  a  Törvény  31.  §   (2)
        bekezdése  –  mint ahogy arra az indítvány is utalt  –  valóban
        ellentmondásos.  Az ellentmondást feltehetően  az  a  körülmény
        okozta, hogy a törvényjavaslat szövegét a parlamenti vita során
        nem  következetesen módosították. A felvétel  megsemmisítésének
        elhalasztásáról   szóló   rendelkezés   ugyanis   a   határidők
        tekintetében  kifejezetten hivatkozik a tárolási  időtartamokat
        megállapító szabályra, vagyis konkrétan a harminc és  a  hatvan
        napot  meghatározó és e szerint különböztető  rendelkezésre.  E
        miatt    akár    jogbizonytalanságot   eredményező    tényleges
        értelmezési  problémát  is felvethetne  az  egyébként  alapjogi
        sérelmet   okozó  alkotmányellenes  szövegrész,  de  határozott
        indítványi  kérelem  hiányában  ezt  az  Alkotmánybíróság   nem
        vizsgálta.

        3.2.  A  köztársasági elnök indítványában viszont  kifejezetten
        kérte  annak megállapítását, hogy az információs önrendelkezési
        jog  sérelmén  túl  a vizsgált rendelkezés  a  védelemhez  való
        joggal is ellentétes.

        Az Alkotmánybíróság következetes felfogása szerint az Alkotmány
        57.  §  (3)  bekezdésében biztosított  védelemhez  való  jog  a
        terhelt  és a védő jogaiban ölt testet. A terheltnek  joga  van
        ahhoz,  hogy  saját magát védje, és ahhoz is,  hogy  választása
        szerinti   védőt   vegyen  igénybe.  A  védelemhez   való   jog
        alkotmányos  megítélése csakis a terhelt  és  a  védő  jogainak
        együttes szemlélete alapján lehetséges. [6/1998. (III. 11.)  AB
        határozat,  ABH 1998, 91, 93.; 14/2004. (V. 7.)  AB  határozat,
        ABH 2004, 241, 256.; 17/2005. (IV. 28.) AB határozat, ABK 2005.
        április 218, 223.]

        A  6/1998.  (III. 11.) AB határozatban a hatékony és  megfelelő
        felkészülést biztosító védelemhez való jognak, valamint – ezzel
        összefüggésben   –  a  tisztességes  eljárásnak   a   fegyverek
        egyenlősége  elvében megnyilvánuló követelményeit vizsgálta  az
        Alkotmánybíróság.   Ennek   során   rámutatott:   a   fegyverek
        egyenlőségének  feltétele, hogy az ügyben releváns  adatokat  a
        vád,  illetve  a  terhelt és a védő ugyanolyan teljességben  és
        mélységben     ismerhessék     meg.     Az     Alkotmánybíróság
        következtetésként megállapította: „A védelemhez való jog  és  a
        fegyverek   egyenlősége  [...]  az  összes   olyan   dokumentum
        birtoklására és szabad használatára kiterjed, amellyel a vád is
        rendelkezik.” (ABH 1998, 91, 100.)

        Az   Alkotmánybíróság  már  többször   utalt   arra   a   jelen
        határozatban,  hogy az elektronikus megfigyelőrendszerek  egyik
        funkciója  a tulajdont érintő jogsértés – többnyire  kriminális
        cselekmények  –  miatti felelősségre vonás  elősegítése.  Ha  a
        vagyonőr megítélése szerint a megfigyelés alapján bűncselekmény
        történt  (tettenérés), akkor a Törvény 27. §  (2)  bekezdésének
        előírására tekintettel az elkövetőt az ügyben eljárni  jogosult
        nyomozó hatóságnak átadni, illetve, ha erre nincs módja,  akkor
        e  szervet  a  jogsértésről értesíteni  köteles.  Amennyiben  a
        bejelentés  nyomán  büntetőeljárás indul, a  bíróság  vagy  más
        hatóság  megkeresésére – a Törvény 31. § (4)  bekezdés  második
        mondata  értelmében  –  a  rögzített  és  tárolás  alatt   álló
        felvételt  az adatkezelő vagyonőr a megkeresőnek felhasználásra
        haladéktalanul  megküldi.  A bizonyítékként  való  felhasználás
        igénylésére,     szemben    a    felvétel     megsemmisítésének
        elhalasztására  vonatkozó – az információs  önrendelkezési  jog
        jogosultja  (megfigyeléssel  érintett  és  eljárás   alá   vont
        személy)  által előterjeszthető – kérelemmel, a teljes tárolási
        idő  alatt  lehetőség van. Ha azonban nem történik felhasználás
        (a hatóság nem igényli a felvételt), a jogosult – kicsúszván  a
        részére  nyitva  álló  három  munkanapos  határidőből   –   nem
        rendelkezhet a felvétel megsemmisítésének elhalasztásáról,  így
        elvész  az a lehetősége, hogy a felvételt védekezési eszközként
        használja a büntetőeljárásban.

        A  fentiek  alapján rögzíthető: az elektronikus úton  nyert  és
        tárolt felvételek bizonyítékként, illetve védekezési eszközként
        való  felhasználása  terén a vád és a védelem  nem  rendelkezik
        azonos   lehetőséggel.  Ebből  egyenesen  következik,  hogy   a
        különbségtételt   előidéző  rendelkezés   sérti   a   fegyverek
        egyenlőségének  elvét, s ezáltal ellentétes a  védelemhez  való
        jog  érvényesülésével.  Az Alkotmánybíróság  ennek  megfelelően
        megállapította,  hogy a Törvény 31. § (4)  bekezdésének  „három
        munkanapon  [belül]”  szövegrésze  az  Alkotmány  57.   §   (3)
        bekezdésébe is ütközik.

        Az  Alkotmánybíróság  határozatának a  Magyar  Közlönyben  való
        közzétételét az alkotmányellenesség megállapítására tekintettel
        rendelte el.
                                 Dr. Holló András
                            az Alkotmánybíróság elnöke
                                         
                  Dr. Bagi István               Dr. Bihari Mihály
                  alkotmánybíró                     alkotmánybíró
                                         
                  Dr. Erdei Árpád             Dr. Harmathy Attila
                  előadó alkotmánybíró              alkotmánybíró
                                         
                  Dr. Kiss László            Dr. Kukorelli István
                  alkotmánybíró                     alkotmánybíró
                                         
                        Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
                                   alkotmánybíró
          Dr. Kukorelli István párhuzamos indokolása

          Egyetértek   a   határozat  rendelkező  részével.   Ugyanakkor,
          álláspontom  szerint az elsődleges alkotmányossági  kérdés  az,
          hogy  összhangba hozható-e az Alkotmánnyal és a  magánszférához
          való joggal kapcsolatos korábbi alkotmánybírósági felfogással a
          vagyonvédelmi célú elektronikus megfigyelés.

          1.  E  kérdés megválaszolásakor irányadónak tartom  a  35/2002.
          (VII.    19.)    AB   határozathoz   csatolt   különvéleményben
          megfogalmazottakat.   Mindenekelőtt   azt,   hogy   szinte    a
          mindennapok  gyakorlatává  vált kamerával  történő  megfigyelés
          önmagában   alapjog-korlátozó.   A   megfigyelt   magán-   vagy
          közterületen  tartózkodó személyről ugyanis a képi megfigyelést
          végző  óhatatlanul személyes információt gyűjt be. Az  alapjog-
          korlátozás még súlyosabb, ha a megfigyelés során a felvételeket
          rögzítik,  tárolják  és  továbbítják. Ennek  során  ugyanis  az
          összegyűjtött  személyes  vagy akár  szenzitív  adatok  alapján
          adatbázis hozható létre. „A nagymennyiségű összekapcsolt  adat,
          amelyről az érintett legtöbbször nem is tud, kiszolgáltatja  az
          érintettet,  egyenlőtlen kommunikációs helyzeteket  hoz  létre.
          Megalázó  az  olyan  helyzet, és lehetetlenné  teszi  a  szabad
          döntést,  amelyben  az  egyik fél nem tudhatja,  hogy  partnere
          milyen információkkal rendelkezik róla.” [15/1991. (IV. 13.) AB
          határozat, ABH 1991, 40, 51.]

          A biztonsági kamerák léte a folyamatos láthatóság érzetét kelti
          az  emberekben,  ami  a megfigyelőknek (az állami  intézménynek
          vagy a piaci élet szereplőjének) automatikusan hatalmi pozíciót
          biztosít.  Nem tudhatjuk biztosan, hogy figyelnek-e  bennünket,
          de abban biztosak lehetünk, hogy ez bármikor megtörténhet.

          2.  Jelen esetben a törvényhozó az elektronikus megfigyelés  és
          általában   a  Törvény  céljaként  a  közrend,  a  közbiztonság
          javítását,  ezek  részeként  a személy-  és  vagyonvédelmet,  a
          bűnmegelőzés hatékonyságának fokozását jelöli meg. Ugyanakkor a
          jogszabály hatálya a vállalkozás keretében végzett személy-  és
          vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységekre  terjed
          ki. A Törvény tehát magánjogi jogalanyok számára fogalmazza meg
          célként az egyébként az Alkotmány 40/A. § (2) bekezdése alapján
          a   rendőrség   hatáskörébe  tartozó   feladat   ellátását:   a
          közbiztonság    védelmét,   javítását.   Álláspontom    szerint
          bűnüldözési és bűnmegelőzési céllal az Alkotmány által arra fel
          nem  hatalmazott intézmények nem gyűjthetnek személyes adatokat
          magánterületen.  (A  rendőrség is  csak  az  Alkotmány  keretei
          között,   bizonyos   esetekben  és  szűk  körben   jogosult   a
          magánterületen történő információgyűjtésre.) A privátszférában,
          és  különösen  annak  a közönség számára nyitva  álló  részében
          történő  elektronikus megfigyelés az a terep, ahol összemosódik
          és  felerősíti  egymást az az állami érdek, hogy  a  jogalanyok
          betartsák  a  jogszabályokat  és  az  a  piaci  érdek,  hogy  a
          fogyasztói szokások megismerhetőek legyenek.

          3.  A  vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelem,
          valamint  a magánnyomozói tevékenység a gazdasági, üzleti  élet
          része.  Ezen  a  területen  tehát a magánjogé  a  főszerep.  Az
          alapjogokat  és  a  piacgazdaságot  tiszteletben  tartó  állami
          beavatkozás  annyiban lehet indokolt, amennyiben  az  általában
          egy magánjogi jogviszonyban elfogadott.

          A  Törvény  lehetővé  teszi  a magánszférában  történő  kamerás
          megfigyelést,  és  annak  legitim  céljaként  a  vagyonvédelmet
          jelöli  meg  (30. §). Az Alkotmánybíróságnak azt is  vizsgálnia
          kellett volna, hogy az elektronikus megfigyelés a megjelölt cél
          elérése  érdekében  valóban szükséges-e vagy  az  más,  kevésbé
          jogkorlátozó   eszközzel  pótolható.  Álláspontom   szerint   a
          törvényhozó a vagyonvédelem érdekében az Alkotmány  54.  §  (1)
          bekezdése által védelemben részesülő magánszférához való  jogot
          és    az    Alkotmány   59.   §-ben   biztosított   információs
          önrendelkezési jogot nem a lehető legkisebb mértékben korlátozó
          eszközt   választotta.   Léteznek  az  emberi   méltóság   ezen
          aspektusait szűkebb körben és kevésbé korlátozó, mégis hatékony
          eszközök   a   vagyonőrzési   célok  megvalósítására   (például
          elektronikus   áruvédelem,   címkék,   termékfigyelők,   stb.).
          Emellett, a Törvény 31. § (1) bekezdése már abban az esetben is
          lehetővé   teszi   a   kép-   és   hangrögzítést,   ha   csupán
          valószínűsíthető,  hogy  személy- és  vagyonelleni  jogsértések
          észlelése,  az  elkövető tettenérése, e  jogsértő  cselekmények
          megelőzése, azok bizonyítása más módszerrel nem érhető el.

          Megítélésem  szerint,  az  Alkotmány  54.  §  (1)  bekezdésében
          foglalt  emberi méltósághoz való jog, azon belül a  magánszféra
          szükségtelen  korlátozását jelenti az a  törvényi  szabályozás,
          amely  lehetővé teszi a biztonsági kamerák magánterületen  való
          alkalmazását.

          4. A Törvény 28. § (2) bekezdése ugyan a vagyonőr kötelességévé
          teszi,  hogy  a  térfigyelés  tényét  valamiképpen  közölje  az
          érintettel   [c)  pont].  Sőt,  előírja,  hogy  a  vagyonőr   a
          megfigyelés  és a rögzített személyes adatokat tartalmazó  kép-
          és   hangfelvétel  készítésének,  tárolásának  a  céljáról,  az
          adatkezelés  jogalapjáról, a felvétel tárolásának  a  helyéről,
          időtartamáról,  a rendszert üzemeltető személyéről,  az  adatok
          megismerésére   jogosult   személyek   köréről,   valamint   az
          érintettek jogairól és az igényérvényesítés módjáról is köteles
          tájékoztatni  az érintetteket. [d) pont] A Törvény  30.  §  (3)
          bekezdése a magánszemély hozzájárulását is megköveteli  a  kép-
          és  hangfelvétel  készítéséhez. Ugyanakkor, ez  a  hozzájárulás
          ráutaló  magatartással  is megadható,  ami  azt  jelenti,  hogy
          önmagában a kamerázott területre való belépés is a hozzájárulás
          megadásának tekinthető.
          Álláspontom szerint ez nem azt jelzi, hogy az érintettek minden
          egyes  esetben  önként beleegyeznek a megfigyelésbe.  Nincsenek
          valódi   választási  helyzetben,  mert  nem  tudnak  egyenrangú
          félként    megegyezni    azokról   az    alapjogaikat    érintő
          feltételekről, amelyek mellett például a bevásárlóközpontokban,
          a piacokon vásárolhatnak. Az egyenlőtlen helyzet miatt, amelyet
          a   törvényhozó   az  elektronikus  megfigyelőrendszer   lehető
          tételével  tovább fokozott, a megfigyelést sérelmezők nincsenek
          abban  a  helyzetben, hogy jogaiknak magánjogi úton szerezzenek
          érvényt.   A  Törvény  alkotmányossági  vizsgálatakor   –   bár
          tekintetbe  kell venni, hogy a gazdasági élet, az  üzleti  élet
          szabályozásáról   van  szó  –,  az  érintettek  kiszolgáltatott
          helyzete nem hagyható figyelmen kívül.

          Összegzésként:  a magánterületen vagyonvédelmi  célból  igénybe
          vehető  elektronikus  megfigyelőrendszer  működtetése  sérti  a
          magánszféra szabadságát és az információs önrendelkezési jogot.
          Minthogy  a  Törvény  alapkoncepciója az,  hogy  a  vagyonőrzés
          érdekében   megengedett  az  elektronikus  megfigyelés,   egyes
          alkotmányos   garanciák   Törvénybe   építése   nem   teszi   a
          szabályozást  alkotmányossá.  A  biztonsági  kamerák  látszólag
          ugyan  az emberi személyiségnek csak a társadalomban megjelenő,
          külső  megnyilvánulását érintik, valójában technikailag képesek
          arra,  hogy  a  személyiség  legbelső  szféráját  sértsék.   Az
          Alkotmány  54. § (1) bekezdése és az 59. § alapján  viszont  az
          egyén  joggal számíthat intimszférája sérthetetlenségére. Sokat
          kockáztatunk,   ha   a  megfigyelő  berendezéseket   működtetők
          önkorlátozására    számítva    eltekintünk     annak     alapos
          vizsgálatától,  hogy  valóban  nélkülözhetetlenek-e  életünknek
          ezen a területén a biztonsági kamerák.

          Budapest, 2005. október 3.
                                                     Dr. Kukorelli István
                                                            alkotmánybíró
          A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:
                                                          Dr. Kiss László
                                                            alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Constitutional review of the Act on the Protection of Persons and Safeguarding, and on Certain Activities of Private Detectives
          Number of the Decision:
          .
          36/2005. (X. 5.)
          Date of the decision:
          .
          10/03/2005
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2005-3-006?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .
          en_0036_2005.pdfen_0036_2005.pdf