English
	Hungarian

Ügyszám: .	480/A/2005
Előadó alkotmánybíró: Erdei Árpád Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 36/2005. (X. 5.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2005/390 .

A döntés kelte: Budapest, 10/03/2005 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az  Alkotmánybíróság  a köztársasági elnöknek  az  Országgyűlés által  elfogadott,  de  még  ki  nem  hirdetett  törvény  egyes rendelkezései  alkotmányellenességének  előzetes   vizsgálatára benyújtott  indítványa  alapján  –  dr.  Kiss  László  és   dr. Kukorelli  István  alkotmánybírák  párhuzamos  indokolásával  – meghozta a következő                                                          határozatot: 1.  Az  Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  "a  személy-  és vagyonvédelmi,    valamint    a    magánnyomozói    tevékenység szabályairól" szóló, az Országgyűlés 2005. május 2-i ülésnapján elfogadott  törvény  30.  §  (3)  bekezdése,  a   31.   §   (2) bekezdésének  a 30 napos tárolási időre vonatkozó rendelkezése, valamint a 31. § (4) bekezdésének az információs önrendelkezési jog   három   munkanapon   belüli   érvényesítésére   vonatkozó rendelkezése alkotmányellenes. 2.  Az  Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  "a  személy-  és vagyonvédelmi,    valamint    a    magánnyomozói    tevékenység szabályairól" szóló, az Országgyűlés 2005. május 2-i ülésnapján elfogadott  törvény  28. § (2) bekezdésének  és  a  29.  §  (1) bekezdésének    az   elektronikus   képi   megfigyelőrendszerre vonatkozó  rendelkezései – az indítvány összefüggésében  –  nem alkotmányellenesek. Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás 1. Az Országgyűlés 2005. május 2-i ülésnapján törvényt fogadott el  "a  személy-  és  vagyonvédelmi, valamint  a  magánnyomozói tevékenység szabályairól" [a továbbiakban: Törvény]. Az  Országgyűlés  elnöke a Törvényt sürgősségi  kérelem  nélkül 2005.   május   5-én   küldte  meg  a   köztársasági   elnöknek kihirdetésre.  A  köztársasági elnök az  Alkotmány  26.  §  (4) bekezdésében  foglalt jogkörében eljárva  –  a  részére  előírt határidőn  belül  – 2005. május 20-án indítványozta  a  ki  nem hirdetett törvény alkotmányellenességének előzetes vizsgálatát. A   köztársasági   elnök  indítványát  az   alábbi   indokokkal támasztotta alá: 1.1. Véleménye szerint a Törvény 28-29. §-ainak az elektronikus képi  megfigyelőrendszerre vonatkozó szabályozása nem tartalmaz megfelelő   alapjogi   garanciális   rendelkezést,    ami    az Alkotmányban  biztosított több alapjog sérelmét eredményezi.  A Törvény  hatályba  lépése  esetén  emiatt  sérülne  az   emberi méltósághoz  [Alkotmány 54. § (1) bekezdés]  és  a  magánszféra védelméhez való jog, valamint az információs önrendelkezési jog [Alkotmány 59. § (1) bekezdés]. A  Törvény  26. § (1) bekezdés e) pontja alapján a vagyonőrzési feladatokat ellátó személy- és vagyonőr a megbízó közterületnek nem    minősülő    létesítményének   őrzése   során    jogosult vagyonvédelmi biztonságtechnikai rendszert alkalmazni. A 74.  § 6.  pontjában  foglalt  értelmező rendelkezésre  tekintettel  a rendszer lehet rögzítés nélküli, közvetlen megfigyelési  céllal üzemeltetett,  illetőleg  hang- vagy képrögzítést  is  lehetővé tevő elektronikus megfigyelőrendszer (térfigyelés). Garanciális rendelkezésként  a  Törvény egyrészt  tiltja  a  megfigyeléssel érintettek  személyes  adataival való visszaélést  [29.  §  (1) bekezdés],    másrészt    előírja,   hogy    az    elektronikus megfigyelőrendszer  (térfigyelés)  működtetéséről   tájékoztató jelzést,  ismertetést kell elhelyezni, illetve be kell szerezni az  érintett  kifejezett  vagy ráutaló  magatartással  megadott hozzájárulását  [28.  §  (2) bekezdés  c)  pontja,  30.  §  (3) bekezdés]. A köztársasági elnök indítványában hangsúlyozza, hogy az általa hivatkozott   rendelkezések  fontos   garanciális   elemei   az információs önrendelkezési jog biztosításának és védelmének, de – megítélése szerint – azok nem elegendőek. Az érintett ugyanis nincs  mindig  abban  a helyzetben, hogy szabadon  döntsön  egy adott  létesítménybe  való belépésről, így  arról  sem  dönthet szabadon,  hogy adjon-e hozzájárulást felvétel készítéséhez.  A Törvény  30.  § (3) bekezdése a hozzájárulást ráadásul  csak  a megfigyelőrendszerrel  végzett felvétel  készítéséhez  követeli meg,  a  rögzítést  nem végző, egyidejű megfigyeléshez  nem.  A köztársasági elnök szerint vannak olyan esetek – és az alapjogi védelem  szempontjából ezek a legsúlyosabbak –  amikor  mind  a megfigyelést  végző  személy  helyszíni  jelenléte   és   aktív figyelése, mind a technikai megfigyelés (kamerázás) sértheti az emberi  méltóságot és a magánszférát (adott esetben a személyes adatok  védelmét).  Ez  akkor is így  van,  ha  a  megfigyelést kizárólag  a  vagyonőr  végzi, és  az  információk  nem  jutnak illetéktelen  személy tudomására, ugyanis ez  esetben  mindenki illetéktelen, akinek jelenléte vagy megfigyelői tevékenysége az érintett szándéka ellenére való. Vagyis: nincs biztosítva, hogy megfelelő   garanciális  rendelkezések   óvják   az   általános személyiségi és információs önrendelkezési jogokat, például oly módon,    hogy   bizonyos   körülmények   esetén   kifejezetten korlátoznák,  érdemi  feltételhez kötnék  vagy  megtiltanák  az egyidejű   elektromos   megfigyelést.  A   köztársasági   elnök áttekintve  a  Törvény  rendelkezéseit,  arra  a  meggyőződésre jutott,   hogy   azok   ilyen   jellegű   biztosítékokat    nem tartalmaznak. 1.2.  A Törvény 30. § (3) bekezdése alkotmányellenességét  arra alapozza   a   köztársasági   elnök,   hogy   az   elektronikus megfigyeléshez  megkívánt hozzájárulás  szabályozása  sérti  az emberi  méltóságot és a magánszféra védelmét [Alkotmány  54.  § (1) bekezdés, 59. § (1) bekezdés]. A    kifogásolt   rendelkezés   második   mondata   szerint   a megfigyeléshez   való  –  ráutaló  magatartással   megadott   – „hozzájárulás   az   emberi   méltóságot   nem   sértheti”.   A köztársasági elnök ezzel kapcsolatban rámutat: nem az  érintett személy  „hozzájárulása” sértheti adott esetben a saját  emberi méltóságát, hanem az a felvételrögzítéssel végzett megfigyelési helyzet,  amelybe  a megfigyelt személy kerülhet  hallgatólagos beleegyezésével.  Ebből  azt a következtetést  vonja  le,  hogy bizonyos  jól körülhatárolható, szenzitív körülmények esetén  a törvénynek  kifejezetten, részletező módon tiltania kellene  az elektronikus   megfigyelést,   avagy   a   vagyonőr   személyes jelenlétét. 1.3. Úgyszintén alkotmányellenesnek tartja a köztársasági elnök a   Törvény   31.   §   (2)   bekezdésében   megállapított,   a megfigyelőrendszerrel    készített   elektronikus    felvételek tárolási időtartamáról szóló rendelkezést. Megítélése szerint a 30    napos   időtartam   differenciálatlan   és   indokolatlan meghatározása  aránytalanul hosszú, és így sérti  az  általános személyiségi  és információs önrendelkezési jogokat  [Alkotmány 54. § (1) bekezdés, 59. § (1) bekezdés]. A  Törvény  30-31. §-aiban tartalmazza a kép-, hang-,  valamint kép-   és   hangrögzítést   is   lehetővé   tevő   elektronikus megfigyelőrendszerre vonatkozó részletes szabályokat. A  31.  § (2) bekezdése alapján a magánterület közönség számára nyilvános részén  rögzített kép-, hang-, illetőleg kép- és  hangfelvételt felhasználás  hiányában általában legfeljebb harminc  nap,  míg különböző,  részletesen  és kimerítően  felsorolt  pénzügyi  és banki   jellegű   tevékenységet  végző  szolgáltatók   esetében legfeljebb hatvan nap elteltével meg kell semmisíteni,  illetve törölni kell. A   köztársasági   elnök  kiemeli:  míg  a   rögzítés   nélküli megfigyelések  adott esetben korlátozhatják a  személyiségi  és információs   önrendelkezési  jogokat,  addig  az  elektronikus felvétel  lehetősége eleve korlátozást jelent, mert a  felvétel készítése  és  tárolása  adatkezelésnek  minősül.  A   felvétel tárolásával  – mutat rá az indítvány – nő annak is a  veszélye, hogy a felvételt manipulálják, maga a felvétel illetve az abban szereplő   személyes   információk  illetéktelenek   tudomására jutnak.  A  köztársasági  elnök  arra  is  hivatkozik,  hogy  a felvételek  indokolatlan  tárolása  ellentétes  az  adatkezelés célhoz   kötöttségének  alkotmányos  elvével,  hiszen  egyfajta készletre tárolást jelent. Az indítványozói álláspont szerint a kifogásolt  rendelkezés megalkotásakor  a  jogalkotó  nem  adta indokolását,  hogy miért éppen harminc napban határozta  meg  a szóba  jöhető  tevékenységi körök mindegyikében a tárolási  idő maximális  tartamát.  Emiatt  nem  állapítható  meg,   hogy   a jogkorlátozás   indokául   szolgáló   tulajdonvédelem   valóban szükségessé   teszi-e  a  rögzítéssel  együtt   járó   alapjog- korlátozást, illetve azzal arányban van-e. 1.4. Alkotmányellenesnek tartja továbbá a köztársasági elnök  a Törvény  31. § (4) bekezdését is, mert a kifogásolt szabályozás indokolatlanul rövid ideig – három munkanapig – teszi  lehetővé a  jogosultnak az önrendelkezési jog gyakorlását. Az  indítvány szerint ez sérti az információs önrendelkezési jogot [Alkotmány 59.  §  (1)  bekezdés], és esetenként csorbíthatja a védelemhez való jogot [Alkotmány 57. § (3) bekezdés]. Az    alkotmányossági   vizsgálat   indokoltsága   körében    a köztársasági  elnök hangsúlyozza: az információs önrendelkezési jog  alapvető  eleme az önrendelkezés vagy személyes  részvétel elve,   azaz  a  személyes  adat  alanyának,  mint  jogosultnak lehetőséget   kell   adni,  hogy  a  törvény   keretei   között rendelkezzen a róla kezelt adatok tekintetében, akkor is, ha az más jogszerű kezelésében van. A Törvény kifogásolt rendelkezése ennek az alapelvnek úgy kíván megfelelni, hogy a megfigyeléssel és a rögzítéssel érintett személy kérheti személyes adatának az előírt határidőn túli tárolását. Az  indítvány  utal  arra,  hogy a  benyújtott  törvényjavaslat eredeti  szövegében mind az általános tárolási idő [31.  §  (2) bekezdés], mind a jogosulti rendelkezésre nyitva álló idő  [31. §   (4)  bekezdés]  egységesen  három  munkanap  volt.  Míg   a törvényjavaslat országgyűlési vitája során a tárolási  időt  30 napra  emelték, addig az adattörlés elhalasztásának igénylésére nyitva  álló  határidőt  érintetlenül hagyták.  A  köztársasági elnök  szerint  az önrendelkezési jog gyakorlása  lehetőségének mindaddig  fenn  kell  állnia, ameddig a  jogosultra  vonatkozó adatot   (jelen  esetben  a  megfigyelőrendszer  útján  készült felvételt)  kezelik (tárolják); ellenkező esetben a szabályozás az említett alapjogok vonatkozásában alkotmányellenes. 2.  Az  indítvány  által felhívott alkotmányi  rendelkezések  a következők:  „54.   §   (1)   A   Magyar  Köztársaságban  minden   embernek veleszületett  joga  van az élethez és az  emberi  méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”  „57.  §  (3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az  eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre  a  védelem  ellátása  során  kifejtett  véleménye miatt.”    „59.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaságban mindenkit  megillet  a jóhírnévhez,  a  magánlakás  sérthetetlenségéhez,  valamint   a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.” 3.  A  Törvénynek  az indítvány elbírálásakor  figyelembe  vett rendelkezései a következők:    „28.  §  (2) A közönség számára nyilvános magánterület védelme esetén  a  vagyonőrzési feladatot ellátó személy – jól  látható helyen, jól olvashatóan, a területen megjelenni kívánó harmadik személyek    tájékozódását   elősegítő    módon    –    köteles figyelemfelhívó jelzést, ismertetést elhelyezni  a)  a  26.  §  (1)  bekezdésben meghatározott intézkedésekről, azok lehetőségéről;  b) a területre bevinni tilos tárgyakról, azok jellegéről;  c)  arról  a  tényről,  hogy az adott  területen  elektronikus megfigyelőrendszert alkalmaznak (térfigyelés);  d)   az   elektronikus   biztonságtechnikai   rendszer   által folytatott  megfigyelés, valamint a rendszer  által  rögzített, személyes    adatokat   tartalmazó   kép-    és    hangfelvétel készítésének,    tárolásának    céljáról,    az     adatkezelés jogalapjáról,  a  felvétel  tárolásának  helyéről,  a   tárolás időtartamáról, a rendszert alkalmazó (üzemeltető)  személyéről, az  adatok megismerésére jogosult személyek köréről, továbbá  a személyes    adatok   védelméről   és   a   közérdekű    adatok nyilvánosságáról   szóló  1992.  évi   LXIII.   törvénynek   (a továbbiakban:  Avtv.) az érintettek jogaira  és  érvényesítésük rendjére vonatkozó rendelkezéseiről;  e)  a  vagyonőrzési  feladatokat ellátó  személy  intézkedései által okozott jogsérelem esetén igénybe vehető eljárásokról.”    „29.   §   (1)  A  26-28.  §-okban  szabályozott  intézkedések végrehajtása  során a vagyonőrzési feladatot ellátó  személynek biztosítania kell, hogy az érintett személy személyes  adatait, így   különösen  magántitkait  és  magánéletének   körülményeit illetéktelen személy tudomására jutásától megóvja.”    „30. § (3) Magánterület közönség számára nyilvános részén kép- ,  hang-,  valamint  kép-  és hangfelvételt  csak  akkor  lehet készíteni,   ha   ahhoz  a  természetes  személy   kifejezetten hozzájárul. A hozzájárulás ráutaló magatartással is  megadható, amely hozzájárulás az emberi méltóságot nem sértheti.”    „31.  § (1) Az elektronikus megfigyelőrendszernek kép-, hang-, illetőleg kép- és hangrögzítést is lehetővé tevő formája  akkor alkalmazható,   ha  a  megbízás  teljesítése   során   fennálló körülmények  valószínűsítik, hogy a  személy-  és  vagyonelleni jogsértések  észlelése,  az  elkövető  tettenérése,  illetve  e jogsértő   cselekmények  megelőzése,   azok   bizonyítása   más módszerrel   nem  érhető  el,  továbbá  e  technikai   eszközök alkalmazása   elengedhetetlenül  szükséges   mértékű,   és   az információs  önrendelkezési jog aránytalan  korlátozásával  nem jár.  „31.  §  (2) A magánterület közönség számára nyilvános  részén rögzített   kép-,   hang-,  valamint  kép-   és   hangfelvételt felhasználás  hiányában legfeljebb harminc  nap  –  a  pénzügyi szolgáltatást,  kiegészítő  pénzügyi  szolgáltatást,  jelzálog- hitelintézeti tevékenységet, befektetési szolgáltatási, tőzsdei tevékenységet,   értékpapírok   letéti   őrzését,    értékpapír letétkezelését,   elszámolóházi   tevékenységet,   biztosítási, biztosításközvetítői,        biztosítási        szaktanácsadási tevékenységet,    illetve   postai   pénzforgalmi    közvetítői tevékenységet, postai készpénzátutalást, belföldi és nemzetközi postautalvány-felvételt   és   kézbesítést    folytatóknak    a feladataik  ellátásához szükséges, közönség  számára  nyilvános magánterületének védelme esetében pedig legkésőbb hatvan nap  – elteltével meg kell semmisíteni, illetve törölni kell.”    „31.  § (4) Az, akinek jogát, vagy jogos érdekét a kép-, hang- ,  vagy a kép- és hangfelvétel, illetve más, személyes adatának rögzítése érinti, a (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelően  a kép-,  hang-,  valamint  kép-  és  hangfelvétel,  illetve   más személyes adat rögzítésétől számított három munkanapon, illetve hatvan  napon  belül jogának vagy jogos érdekének  igazolásával kérheti,  hogy  az  adatot annak kezelője  ne  semmisítse  meg, illetve  ne törölje. Bíróság, vagy más hatóság megkeresésére  a rögzített kép-, hang-, valamint kép- és hangfelvételt, valamint más   személyes   adatot  a  bíróságnak   vagy   a   hatóságnak haladéktalanul meg kell küldeni. Amennyiben megkeresésre  attól számított  harminc napon belül, hogy a megsemmisítés mellőzését kérték,  nem kerül sor, a rögzített kép-, hang-, valamint  kép- és  hangfelvételt,  valamint  más  személyes  adatot  meg  kell semmisíteni, illetve törölni kell, kivéve, ha a (2) bekezdésben foglalt hatvan napos határidő még nem járt le.”    „74.  §  11.  magánterület közönség számára  nyilvános  része: olyan  magánterület, amely mindenki számára  korlátozás  nélkül igénybe vehető, ide értve a közterület azon részét is, amelynek birtokába  a személy- és vagyonvédelmi tevékenység folytatására megbízó valamely polgári-jogi jogügylet, különösen bérleti vagy haszonbérleti jogviszony keretében jut, feltéve ha  a)  a  területrész  igénybevétele, használata  a  személy-  és vagyonvédelmi tevékenységet folytató által őrzött  magánterület nyilvános  részén  folyó tevékenységhez szervesen  kapcsolódik, annak folyamatosságát, segítését szolgálja vagy  b)  a  megbízó  (megrendelő), avagy a  magánterület  nyilvános részét   igénybe   vevő  közönség  ingóságainak   elhelyezésére szolgál;”                                                               II.                                 Az   Alkotmánybíróság   a  köztársasági   elnök   indítványában kifogásolt  rendelkezések alkotmányellenességének vizsgálatához áttekintette   az   emberi  méltósággal   és   az   információs önrendelkezési   joggal,  továbbá  a  vagyonőri  tevékenységgel kapcsolatos  eddigi  –  a  jelen ügy  megítélése  szempontjából releváns – gyakorlatát. 1.  A  8/1990.  (IV. 23.) AB határozatában az  Alkotmánybíróság leszögezte,  hogy  az  emberi méltósághoz  való  jogot  az  ún. „általános  személyiségi jog” egyik megfogalmazásának  tekinti, amelynek    része   többek   között   a   személyiség    szabad kibontakoztatásához   való   jog,   az    önazonossághoz,    az önrendelkezési szabadsághoz való jog és az általános cselekvési szabadsághoz  való  jog.  Az általános személyiségi  jog  olyan szubszidiárius alapjog, amely az egyén autonómiájának védelmére szolgál (ABH 1990, 42, 44-45.). Az   Alkotmánybíróság  gyakorlata  szerint  azonban  az  emberi méltósághoz  való  jog csak az emberi státus meghatározójaként, az   élethez  való  joggal  fennálló  egységében  abszolút   és korlátozhatatlan [64/1991. (XII. 17.) AB határozat,  ABH  1991, 297,  308,  312.]. A korlátozhatatlanság ennél fogva  „csak  az olyan  helyzetekre  vonatkozik, amikor az életet  és  az  attól elválaszthatatlan   emberi   méltóságot   mások   korlátoznák”. [22/2003.  (IV. 28.) AB határozat, ABH 2003, 235, 262.].  Egyes részjogai, így az önrendelkezéshez való jog is az Alkotmány  8. §  (2) bekezdése szerint más alapjoghoz hasonlóan korlátozhatók [75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 376, 383.]. A   magánéletbe  való  állami  beavatkozással  kapcsolatban  az Alkotmánybíróság  megállapította: „[a]z  Alkotmány  54.  §  (1) bekezdése  és  az 59. § (1) bekezdése védelemben  részesíti  az emberek  magánszféráját, magántitkait, jó  hírnevét,  személyes adatait.  Az  Alkotmánybíróság gyakorlata  szerint  ezeknek  az emberi  méltósághoz  való  jogból  fakadó  jogosultságoknak   a sérelmét jelentheti, ha az állam indok nélkül avatkozik  be  az emberek  magánéletébe, például azáltal, hogy  a  hatóság  kellő alap  nélkül alkalmaz kényszert az egyénnel szemben. ’Az a jogi szabályozás  tehát, amely ezt akár csak potenciálisan  lehetővé teszi, arra való tekintet nélkül alkotmányellenes, hogy  ez  az alkotmányellenes  jogkövetkezmény az  ügyek  hány  százalékában következik be.’ [Először: 46/1991. (IX. 10.) AB határozat,  ABH 1991,  211,  215.]  ’Az  alkotmányos alapjogok  és  alkotmányos védelmet élvező szabadságok miatt a közhatalom csak alkotmányos felhatalmazással és alkotmányos indokkal avatkozhat be az egyén jogaiba  és  szabadságába.’ [Először:  11/1992.  (III.  5.)  AB határozat, ABH 1992, 77, 85.] Az állami beavatkozás határait az Alkotmány  8.  §  (2)  bekezdésében  meghatározott  formai   és tartalmi  követelmények, végső soron az Alkotmánybíróság  által az   Alkotmány  alapján  kidolgozott  szükségességi-arányossági követelmények jelölik ki.” [50/2003. (XI. 5.) AB határozat, ABH 2003, 566, 578.] 2.  Az Alkotmánybíróság az elvi jelentőségű 15/1991. (IV.  13.) AB  határozatban a személyes adatok védelméhez való  jogot  nem hagyományos  védelmi jogként értelmezte, hanem  –  annak  aktív oldalát   is   figyelembe  véve  –  információs  önrendelkezési jogként.  Az Alkotmány 59. §-ában biztosított személyes  adatok védelméhez  való jognak eszerint az a tartalma,  hogy  mindenki maga   rendelkezik   személyes   adatainak   feltárásáról    és felhasználásáról.  Személyes adatot  felvenni  és  felhasználni tehát  általában  csakis  az  érintett  belegyezésével  szabad; mindenki  számára követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni  az adatfeldolgozás egész útját, vagyis mindenkinek joga van  tudni ki,  mikor,  hol,  milyen célra használja fel  az  ő  személyes adatát.   Kivételesen  törvény  elrendelheti   személyes   adat kötelező  kiszolgáltatását és előírhatja a felhasználás  módját is.  Az  ilyen  törvény korlátozza az információs önrendelkezés alapvető  jogát,  de  ezt  kizárólag  akkor  teszi  alkotmányos keretek  között, ha megfelel az Alkotmány 8. §-ában megkövetelt feltételeknek. Az  információs önrendelkezési jog gyakorlásának  feltétele  és egyben  legfontosabb  garanciája a  célhozkötöttség.  Ennek  az elvnek  az  érvényesülése azt jelenti,  hogy  személyes  adatot feldolgozni  csak  pontosan  meghatározott  és  jogszerű  célra szabad.  Az  adatfeldolgozásnak  minden  szakaszában  meg  kell felelnie  a  bejelentett és közhitelűen  rögzített  célnak.  Az adatfeldolgozás célját úgy kell az érintettel közölni, hogy  az megítélhesse   az   adatfeldolgozás   hatását    jogaira,    és megalapozottan dönthessen az adat kiadásáról; továbbá,  hogy  a céltól  eltérő felhasználás esetén élhessen jogaival.  Ebből  a követelményből  fakad  az  az igény,  hogy  az  adatfeldolgozás céljának  megváltozásáról is értesíteni kell az érintettet.  Az érintett beleegyezése nélkül az új célú feldolgozás csak  akkor jogszerű,  ha  azt  meghatározott adatra és feldolgozóra  nézve törvény    kifejezetten    megengedi.   A    célhozkötöttségből következik,  hogy  a  meghatározott  cél  nélküli,  „készletre” történő,  előre nem meghatározott jövőbeni felhasználásra  való adatgyűjtés és tárolás alkotmányellenes. (ABH 1991, 40, 41-43.) 3. Az elektronikus képi megfigyelésről szóló jogi szabályozást, mint  az  információs  önrendelkezési jog  egyik  esetkörét  (a sportrendezvényeken      végzett      ilyen      tevékenységgel összefüggésben) már vizsgálta az Alkotmánybíróság.  A  35/2002. (VII. 19.) AB határozat (a továbbiakban: Abh1.) szerint a  képi megfigyelés   nyomán   nyert,  valamilyen  hordozón   rögzített felvétel  személyes  adatnak minősül.  Megállapította  ugyanis: „[a]    vizsgált   rendelkezés   alkotmányossági    szempontból indokolhatatlan, mivel nemcsak a sportrendezvény  látogatásától már  eltiltott személyekről készített felvételek átadását teszi lehetővé,  s  az  ilyen személyes adatnak  minősülő  felvételek átadása  az  adatvédelemre vonatkozó  garanciáik  hiányában  az azonos  vagy hasonló jellegű sportrendezvényt szervezők számára is  lehetséges. A sérelmezett szabályozás ezáltal  egy  távoli, elvont  veszély elhárítására irányul és ennek érdekében ír  elő ún.  ’készletre’  történő adatkezelést, s nem  tartalmaz  kellő alkotmányos   garanciákat.”   (ABH   2002,   199,   208.)    Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint tehát csak a tényleges  és a  közvetlen,  s  nem  az  eshetőleges veszély  értelmezhető  a célhozkötöttség követelményét kielégítő alkotmányos ismérvként. Az   Abh1.-ben   ugyanakkor  a  sportrendezvényeken   készített felvételekre        vonatkozó       további       rendelkezések alkotmányellenességét,   vagyis  az   Alkotmány   59.   §   (1) bekezdésébe ütközését az Alkotmánybíróság nem állapította  meg. Elismerte,  hogy  a  rögzített felvételek  szabálysértési  vagy büntetőeljárás    lefolytatásának    megkönnyítése     céljából kezelhetők.  A  kamerával rögzített ilyen  felvételek  tárolási idejét sem kifogásolta, mert a 30 napos határidő tartama  alatt a  nyomozó  hatóságok dönthetnek arról, hogy  a  szabálysértési vagy büntetőeljárás alapjául szolgáló cselekmények elkövetőivel szemben   indokolt-e   a   szükséges   eljárások   megindítása. Mindezekre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság  a  sportszervező számára  adott  30 napos adatkezelési határidőt az  adatvédelem alkotmányossági    garanciái    érvényesülése     szempontjából elfogadható  időtartamnak  tekintette.  A  szabályozás  szerint ugyanis   a   sportesemény   szervezője   által   megvalósított adatkezelés   alkotmányosan  védett  célhoz,   a   közrend,   a közbiztonság  védelméhez köthető; az érintett az adatkezelésről értesül, a rögzített adatok átadása a nyomozó hatóságok számára pedig  törvényi szabályozásban megengedett, ugyanakkor az  adat útja  az  érintett által ebben a vonatkozásban követhető.  (ABH 2002, 199, 209-210.) 4. Az Alkotmánybíróság a vállalkozás keretében végzett személy- és   vagyonvédelmi,   valamint  a   magánnyomozói   tevékenység szabályairól,   a  Személy-,  Vagyonvédelmi  és   Magánnyomozói Szakmai  Kamaráról szóló 1998. évi IV. törvény (a továbbiakban: SzVMt.)  egyes  rendelkezései  alkotmányellenességének  korábbi vizsgálata   során  több  –  a  jelen  ügyben  is  releváns   – megállapítást tett. A   vállalkozói   vagyonőrzés   a   tulajdonvédelem   technikai értelemben  vett megvalósulásának egyik formája;  értelemszerű, hogy  a vagyonőrzés lehetőségét a törvény megteremti, megszabva egyúttal  a  megbízói (tulajdonosi) és a megbízotti (vagyonőri) jogosultságok valamint kötelezettségek terjedelmét.  A  3/2001. (I.  31.)  AB határozat rámutatott arra, hogy amikor  az  állam törvényt       alkot      a      vagyonvédelmi      vállalkozás feltételrendszeréről,  azzal  az  alkotmányos   tulajdonvédelem egyfajta kiteljesítését is szolgálja. (ABH 2001, 68, 73.) A tulajdon technikai védelme megvalósításának, az ahhoz rendelt eszköztár  kialakításának  azonban –  más  alapjogok  védelmére tekintettel  –  megvannak  a  maguk  alkotmányos  korlátai.  Az alkotmánybírósági eljárásban ez a követelmény annak vizsgálatát vonja maga után, hogy a jogalkotó megtartotta-e az Alkotmány 8. §  (2)  bekezdésének  rendelkezését az  alapvető  jog  lényeges tartalma korlátozhatatlanságáról. Az  Alkotmánybíróság a 22/2004. (VI. 19.)  AB  határozatban  (a továbbiakban: Abh2.) egyrészt megsemmisítette az  SzVMt.-nek  a csomagellenőrzésre     vonatkozó    rendelkezését,     másrészt mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg a  titoktartási és az adatkezelési szabályok hiánya miatt. (ABH 2004, 367.) Az   alkotmányellenesség  oka  az  volt,   hogy   a   jogalkotó differenciálatlan  szabályozással  túlságosan   általános,   és ezáltal   túl   széles  felhatalmazást  adott   a   magánszféra védelméhez  való  jog  különböző  helyzetekben  történő  azonos mértékű  korlátozására,  amely  egyúttal  a  legenyhébb  eszköz alkalmazása  követelményének sem felelt meg.  (ABH  2004,  367, 375.) Az Alkotmánybíróság az Abh2.-ben elvi éllel leszögezte: „[…] az állam  miközben  megteremti az alkotmányos tulajdonjog  védelme körében a tulajdon technikai értelemben vett védelmét, egyúttal arról  is  köteles gondoskodni, hogy ez más alapjog  aránytalan sérelmét ne idézze elő.” (ABH 2004, 367, 374.)                              III.                                 Az Alkotmánybíróság a Törvény 28. § (2) bekezdésének és a 29. § (1)  bekezdésének  az  elektronikus  képi  megfigyelőrendszerre vonatkozó  rendelkezéseit, továbbá a 30.  §  (3)  bekezdését  a magánszféra  védelmére tekintettel az emberi  méltósághoz  való jog alapján vizsgálta. 1.  A  tulajdon  technikai  értelemben  vett  védelmének  egyik eszközeként   jelenik   meg   a  Törvényben   az   elektronikus biztonságtechnikai  rendszer alkalmazása, amely  megfigyelésre, felvétel  készítésére, illetve tárolására  és  –  esetenként  – továbbítására  szolgál. A vizsgált szabályozás  ezzel  lehetővé teszi   bizonyos  magánjogi  jogalanyok  (a  vagyonőrök,   mint megbízottak)  számára,  hogy az általuk  ellenőrzött  területen megforduló,  ott  tartózkodó  személyeket  megfigyeljék,  róluk felvételeket készítsenek, és a Törvény 31. § (3) illetőleg  (4) bekezdése  értelmében azokat – megkeresésre  –  állami  szervek (bíróság   vagy  más  hatóság)  részére  felhasználás  céljából bizonyítékként megküldjék. A kamerával megfigyelt létesítmények (magánterület,  illetve a magánterületnek  a  közönség  számára nyitva álló része) jellegével kapcsolatban hangsúlyozandó, hogy a  Törvény nem tesz megszorítást, vagyis: a megfigyelés  bárhol megvalósulhat. Az  elektronikus  megfigyelőrendszerek alkalmazása  világszerte mind  elterjedtebb. A magyar jogi szabályozásban  több  törvény (pl.  a  rendőrségről, a közterület-felügyeletről,  a  sportról szóló)   is   lehetővé  teszi  ezt  a  fajta  megfigyelést.   A szabályozás   közös  tartalmi  elemei  között   kiemelendők   a megfigyelés céljának, terjedelmének és feltételeinek  az  adott szervezet  tevékenységéhez igazodó meghatározása,  illetőleg  a felvétel  őrzési (tárolási) idejének limitálása. Más  törvények (pl.   hatósági   eljárásról,  munkaügyi  ellenőrzésről   szóló szabályok)  azt teszik lehetővé, hogy a hatóság nevében  eljáró személy az ellenőrzés során kép- és hangfelvételt készítsen. A   legtöbb   kamerás   megfigyelés  elsődleges   funkciója   a normakövetésre  való  rábírás,  de  ha  mégis  bekövetkezik   a jogsértés,  akkor a technikai eszköz alkalmazása a  számonkérés elősegítését,   a  szankcionálás  lehetőségének  megkönnyítését szolgálja. 2.  A kamerának, mint a tulajdonvédelem technikai eszközének az alkalmazása  a tulajdon tárgyainak óvására alkalmas  ugyan,  ám óhatatlanul  személyekre,  emberi  magatartásokra,  szokásokra, megnyilvánulásokra,  illetőleg  magára  az  emberi  testre   is irányulhat.  Az  elektronikus úton  történő  megfigyelés  tehát alkalmas   arra,   hogy  a  magánszférába   behatoljon,   intim (szenzitív) élethelyzeteket rögzítsen akár olyképpen,  hogy  az érintett  nem  is  tud  a  felvételről,  vagy  nincs  abban   a helyzetben,    hogy    mérlegelhesse   az   ilyen    felvételek megengedhetőségét  és  azok  következményeit.  Az  így  végzett megfigyelés a magánélethez való jog sérelmén túl – szélesebb és mélyebb értelemben – az emberi méltósághoz való jogot általában is  érintheti.  A magánszféra lényegi fogalmi eleme  éppen  az, hogy  az  érintett akarata ellenére mások oda ne  hatolhassanak be,  illetőleg be se tekinthessenek. Ha a nem kívánt betekintés mégis megtörténik, akkor nemcsak önmagában a magánélethez  való jog, hanem az emberi méltóság körébe tartozó egyéb jogosultsági elemek,  mint  pl. az önrendelkezési szabadság  vagy  a  testi- személyi integritáshoz való jog is sérülhet. Mivel  a  magánszféra nem szűkül le a magánlakásra és az  ahhoz tartozó  területre,  a jogi szabályozás során  figyelembe  kell venni    azt   a   tényt,   hogy   a   betekintésre    alkalmas biztonságtechnikai   rendszerek   működési   körén   belül    a magánszféra   védelme  szempontjából  érzékeny   területek   is előfordulhatnak.  A  Törvény vizsgált rendelkezései  ugyanakkor ilyen  megkülönböztetést nem tesznek; a  szabályozás  egységes: elektronikus    megfigyelőrendszer   minden    olyan    esetben működtethető,  amikor  a személy- és vagyonellenes  jogsértések észlelése más módszerrel nem érhető el. A  Törvénynek  az  elektronikus megfigyelőrendszerre  vonatkozó szabályozása éppen ott a legáltalánosabb, ahol a megfigyelésből fakadó   alapjogi   sérelmek  kiküszöbölése   vagy   legalábbis minimalizálása a jogalkotó célja [Törvény 30. §  (1)  bekezdés, 31. § (1) bekezdés]. Az Alkotmánybíróságnak a 36/2000. (X. 27.) AB  határozatban kifejtett álláspontja szerint, ha  a  törvényi szabályozás  csupán  az elvont alkotmányossági  mércét  ismétli meg,  ez  önmagában  nem  felel  meg  az  alapjogi  korlátozást lehetővé  tevő  törvénnyel  szemben támasztott  alkotmányossági kritériumoknak. Az alapjogkorlátozásnak az elérendő cél  és  az alkalmazott    eszköz    viszonyában    határozott     törvényi rendelkezésen kell alapulnia. (ABH 2000, 241, 273-274.) A  megfigyelés határait – a fentebb hivatkozott alkotmányossági kritériumot  figyelmen  kívül hagyva –  a  Törvény  31.  §  (1) bekezdése  úgy  vonja  meg,  hogy csupán  előírja  a  technikai eszközök szükségesnél nem nagyobb mértékű alkalmazását, továbbá általánosságban  megtiltja  az információs  önrendelkezési  jog aránytalan  korlátozását.  Az  érintett  hozzájárulását  –   az indítvány által is kifogásolt 30. § (3) bekezdése értelmében  – csak  a  felvétel készítéséhez követeli meg (a rögzítés nélküli távmegfigyeléshez   nem),  de  ezt   a   feltételt   akkor   is teljesültnek tekinti, ha az ráutaló magatartással történik. 3. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány 54.  § (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz való jog lényeges tartalmát  érinti  az,  ha  az elektronikus  megfigyelőrendszer alkalmazását lehetővé tevő szabályozás figyelmen kívül hagyja a magánszféra  tiszteletét és védelmét.  Az  Alkotmánybíróság  az Abh2.-ben  rámutatott  arra,  hogy  a  vagyonőri  jogosítványok gyakorlásának  tényleges jogalapja ugyan a polgári  jog  körébe tartozó   megbízási  szerződés,  de  mindez  túl  is  mutat   a szerződéses  jogviszony keretein, mert a  vagyontárgyak  üzleti alapon    megvalósuló   védelme   az   Alkotmányban   garantált magánszféra  védelméhez való jogot is érinti. (ABH  2004,  367, 370.) 3.1.  A  Törvény 30. § (3) bekezdése az alapjogi  sérelmet  úgy kívánja  kiküszöbölni  a  kép-  és  hangfelvétel  során,   hogy előírja:  a  felvétel készítéséhez ráutaló magatartással  adott hozzájárulás  nem sértheti az emberi méltóságot.  A  jogalkotói szándék   feltehetően  arra  irányult,   hogy   felvételre   ne kerülhessen  sor akkor, ha ezáltal a megfigyelt személy  emberi méltósága  sérülne.  Ugyanakkor sem maga a  rendelkezés  sem  a feltételezett  jogalkotói szándék nem  terjed  ki  két  további esetkörre,   nevezetesen:   a  közvetlen   (rögzítés   nélküli) megfigyelésre  és  a kifejezett hozzájárulással  lehetővé  tett rögzítéses  megfigyelésre.  A  részben  értelmezési   problémát felvető,  részben  pedig hiányos szabályozás alkalmatlan  arra, hogy   a   magánszféra  különösen  érzékeny  területeit  (intim helyzeteket:    pl.    próbafülkében,   mosdóban,    öltözőben, illemhelyen  való  tartózkodást)  a  megfigyelés  alól   teljes egészében kivonja. A  felvétel készítésével kapcsolatos alapjogi védelem kielégítő biztosítását a Törvény egyéb rendelkezései sem tartalmazzák. Az indítvány által nem támadott 31. § (1) bekezdése – mint fentebb már  történt  rá  utalás – túl tágan, és ezáltal  kiterjesztően vonja meg a kép- és hangrögzítés alkalmazási határait. Mivel  a hatályos   magyar   jogrendszerben  nincs  külön   törvény   az elektronikus  megfigyelőrendszerek  alkalmazásáról   és   annak feltételeiről, az alkotmányellenesség vizsgálata során mögöttes –  tiltást, megszorítást tartalmazó – garanciális rendelkezések figyelembe vételére sem volt lehetőség. Az Alkotmánybíróság számos határozatában megerősítette, hogy az alapvető  jog  korlátozása csak akkor marad meg az  alkotmányos határok között, ha a korlátozás elkerülhetetlen, azaz, ha másik alapvető  jog,  szabadság vagy alkotmányos  érték  védelme  más módon  nem  érhető el. [ld. pl. 30/1992. (V. 26) AB  határozat, ABH 1992, 167, 171.; 6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91,  98-99.;  44/2004. (XI. 23.) AB határozat, ABH  2004,  618, 648.] A   Törvény   30.   §   (3)  bekezdésével   összefüggésben   az Alkotmánybíróság  megállapította, hogy nincs olyan  kényszerítő körülmény,  amely  a  megfigyelésnek  az  intim  szférára  való kiterjesztését  alkotmányosan elfogadhatóvá  tenné.  Az  emberi méltóságot   érintő  alapjogi  korlátozást  –  a   vagyonőrzési feladatok  ellátása körében – egy másik alapjog, nevezetesen  a tulajdonhoz való jog érvényesülése illetőleg védelme  önmagában nem indokolhatja. Az a törvényi feltétel, miszerint az érintett személynek  az  alapjogi  korlátozáshoz  ráutaló  magatartással történő  hozzájárulása akár ahhoz is elegendő,  hogy  őt  intim helyzetben  megfigyeljék,  sérti  az  emberi  méltósághoz  való alkotmányos  alapjogot.  Az ugyanis, hogy  mi  minősül  ráutaló magatartásnak,     esetenként    változó,    amely     önkényes jogértelmezésre is lehetőséget ad, mert a vagyonőr  belátásától teszi   függővé  a  törvényi  feltétel  bekövetkezésének   vagy elmaradásának    megállapítását.    A    ráutaló     magatartás meghatározása,  illetve  annak  eldöntése,  hogy  mikor   (mely esetekben,  milyen  jellegű területeken) szolgál  jogszerűen  a megfigyelés alapjául, a törvényalkotó feladata. Az Alkotmánybíróság mindezeken túlmenően megjegyzi: a tulajdont érintő  jogsértések  kiküszöbölésére,  kriminális  magatartások megelőzésére  számos más olyan eszköz áll rendelkezésre,  amely az emberi méltóságot nem sérti, ugyanakkor a tulajdon technikai értelemben vett védelmét hatékonyan megoldja. A  fentiekben  kifejtettekre tekintettel az Alkotmánybíróság  a Törvény  30.  §  (3)  bekezdéséről megállapította,  hogy  az  a magánszféra  védelmét nem biztosítja, s ezáltal  ellentétes  az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével. 3.2.  A  Törvény  28. § (2) bekezdésének az  elektronikus  képi megfigyelőrendszerre  vonatkozó  szabályozása  nem  a  vizsgált technikai    eszköz   alkalmazhatósága   feltételeiről    szóló rendelkezéseket  tartalmazza,  hanem  azt,   hogy   magáról   a megfigyelésről  milyen  tartalmú figyelmeztetést  (információt) kell   a  megfigyelt  közönség  számára  nyújtani.  Ez  magában foglalja  a  megfigyelés tényének közlését,  annak  célját,  az adatkezelés jogalapját, a megfigyelés nyomán készített felvétel tárolási  helyét,  tárolási időtartamát,  a  megfigyelőrendszer üzemeltetőjének   személyét  és  néhány   további   adatvédelmi előírást.    Az    indítvány   ezek    egyikét    sem    tartja alkotmányellenesnek. A  Törvény  29.  §  (1) bekezdése a vagyonőr tudomására  jutott magántitok  megóvásáról, illetőleg az elvett dolgok biztonságos őrzéséről rendelkezik, konkrétan és közvetlenül az elektronikus megfigyelőrendszerről szóló szabályozást nem tartalmaz. Az  indítvány a hivatkozott rendelkezéseknek nem a szabályozási tartalmát kifogásolja, hanem azt, hogy azokból hiányoznak  azok a   garanciák,   amelyek  alkotmányosan  lehetővé   tennék   az elektronikus     megfigyelőrendszerek     alkalmazását.      Az Alkotmánybíróság    a    Törvény   30.    §    (3)    bekezdése alkotmányellenességének  indokolásában  az  emberi  méltósághoz való joggal kapcsolatban utalt azokra a garanciákra, amelyek az alapjog érvényesüléséhez elengedhetetlenül szükségesek, de ezek hiánya   az   itt   vizsgált  technikai  jellegű  rendelkezések alkotmányellenességét  nem eredményezi.  Az  elektronikus  képi megfigyeléssel  érintettek tájékoztatását előíró  rendelkezések éppen bizonyos alkotmányos igények kielégítését szolgálják. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  Törvény 28. (2) bekezdésének és a 29. § (1) bekezdésének  az elektronikus     képi     megfigyelőrendszerrel     kapcsolatos rendelkezései – az indítvány összefüggésében – sem az Alkotmány 54. § (1) bekezdését, sem az 59. § (1) bekezdését nem sértik.                               IV. Az  Alkotmánybíróság  a Törvény 31. § (2) és  (4)  bekezdésének egyes  rendelkezéseit alapvetően az információs  önrendelkezési joggal   való   összefüggésben   vizsgálta.   Az   indítványban foglaltaknak  megfelelően azonban kitért az emberi  méltósághoz illetőleg a védelemhez való jogra is. 1.  Az  Abh1.  kimondta, hogy a képi megfigyelés nyomán  nyert, valamilyen   hordozón  rögzített  felvétel  személyes   adatnak minősül. (ABH 2002, 199, 208.) A személyes adatok védelméről és a  közérdekű  adatok nyilvánosságáról szóló  1992.  évi  LXIII. törvény  (a továbbiakban: Avtv.) 2004. január 1-je óta hatályos értelmező rendelkezése szerint adatkezelésnek számít a fénykép- ,  hang-  vagy képfelvétel készítése is. A Törvény  30.  §  (1) bekezdése  kifejezetten  előírja,  hogy  a  megfigyelést  végző személyt    adatkezelőnek   kell   tekinteni,   aki    ezirányú tevékenységét   az  adatvédelmi  jogok  érvényesítése   mellett végezheti.  Az  Alkotmánybíróság ezen  túlmenően  megjegyzi:  a felvételeken  tárolt  eseményekből,  magatartásokból,   ezekhez kapcsolódó     helyszínekből     és     időpontokból      olyan következtetéseket lehet levonni, amelyek az emberi  méltóságból levezetett általános személyiségi jogot is érintik. Az indítványozó által kifogásolt egyik rendelkezés, nevezetesen a  31.  §  (2)  bekezdése határozza meg  azt,  hogy  legfeljebb harminc  nap  elteltével meg kell semmisíteni, illetve  törölni kell  a  kép-,  hang-,  valamint  kép-  és  hangfelvételt.   Az általános  megőrzési (tárolási) időtartam alól a Törvény  három kivételt tesz. Az első szerint a tárolási időtartam hatvan  nap lehet,  ha  a  megbízó bizonyos pénzügyi-postai tevékenységeket végez  [31.  §  (2)  bekezdés]. A második  kivétel  az,  amikor felhasználásra  kerül  sor,  azaz  bíróság  vagy  más   hatóság eljárásában  bizonyítékként használja a felvételt  [31.  §  (3) bekezdés].  Végezetül  a harmadik eset  az,  ha  a  felvétellel érintett személy (az információs önrendelkezési jog gyakorlója) a    tárolási   időtartam   (harminc,   illetve   hatvan   nap) meghosszabbítását  kéri  [31.  §  (4)  bekezdés].   Az   utóbbi szabályozásból  azt  kifogásolja az indítványozó,  hogy  míg  a hatvan  napos  szabály alá eső esetekben a  jogosult  a  teljes időtartam alatt élhet az információs önrendelkezési jog  körébe tartozó  jogosítványával, addig az általános szabály (a harminc nap)   érvényesülésekor   erre   csak   három   munkanap    áll rendelkezésére. 2.1.  A személyes adatok védelmének egyik legfontosabb eleme  a célhoz  kötöttség.  Ebből – többek között – az  is  következik, hogy  a  meghatározott cél nélküli, „készletre” történő,  előre nem meghatározott jövőbeni felhasználásra való adatgyűjtés és - tárolás alkotmányellenes. [ld. 15/1991. (IV. 13.) AB határozat, ABH 1991, 40, 42.] Az Alkotmánybíróság a jelen eljárásban ennek megfelelően  elsőként  azt  vizsgálta,  hogy  a  Törvény  által meghatározott általános adattárolási időtartam (harminc nap) az Alkotmány 59. (1) bekezdésébe ütközik-e. A   Törvényben   szabályozott  elektronikus  megfigyelőrendszer preventív funkcióján túli alkalmazási indoka a tulajdont érintő jogsértés  miatti  felelősségre vonás elősegítése.  Éppen  ezen másodlagos  funkció alapozza meg a kamerával készült felvételek bizonyos  ideig  való őrzésének (tárolásának)  megengedését.  A térfigyelő  rendszerek  arra is alkalmasak,  hogy  nem  csak  a jogsértő  cselekmény  elkövetését, hanem az  előkészítés  egyes mozzanatait is rögzítsék, és ezt a felvételt a későbbiekben – a bűncselekmény (szabálysértés) elkövetése utáni időszakban  –  a hatóságok felhasználják. Az  általános  őrzési időtartam szabályozásában a  Törvény  nem tesz különbséget az egyes vagyonőri tevékenységek illetőleg  az őrzött létesítmény jellege tekintetében, továbbá azt sem  veszi figyelembe,  hogy  a  védett vagyon értéke  mekkora  és  milyen szinten veszélyeztetett. Az Alkotmánybíróság rámutat: nemcsak a megbízó   tevékenysége  lehet  releváns  az  őrzési   időtartam meghatározásában,  hanem  a konkrét vagyonvédelmi  helyzet  is. Ennek  megfelelően  nem mindegy például, hogy  az  elektronikus megfigyelőrendszer  a  vevők számára  közvetlenül  hozzáférhető árúkra   irányul,   vagy  arra  a  helyre,  ahol   az   áruházi pénzszállítás (-átadás) történik. Ez utóbbi esetben  ugyanis  a tulajdon általános védelmét meghaladó mértékű (az emberi  élet, testi    épség,   személyi   szabadság   veszélyeztetettségében megnyilvánuló)   alapjogvédelmi   igény   nyílik   meg,   amely megalapozza az információs önrendelkezési jog erőteljesebb –  a felvétel    hosszabb   időtartamú   őrzésében    megjelenő    – korlátozását.  Hasonló  megítélés  alá  esik  az   is,   ha   a megvalósított  adatkezelés  – a tulajdon  technikai  értelemben vett  védelmén  túlmenően  –  alkotmányosan  védett  célhoz,  a közrend,  a  közbiztonság védelméhez köthető  [ld.  Abh1.,  ABH 2002, 199, 209.] Ugyanakkor  minden  olyan helyzetben, ahol pusztán  a  tulajdon általános  veszélyeztetettségű tárgyai őrzéséhez kapcsolódik  a térfigyelés,  a  felvétel harminc napos tárolási  időtartama  a személyes  adatok  védelméhez való jog aránytalan  korlátozását eredményezi.  Ha a megfigyelőrendszer működtetése  hatékony  és előírásszerű,  akkor  harminc napnál  lényegesen  rövidebb  idő alatt  kell  kiderülnie, hogy történik-e felhasználás,  vagyis, hogy  indul-e  valamilyen hatósági eljárás. Ilyen esetekben  az eljárás hatékonyságához fűződő érdek önmagában nem indokolhatja a    tulajdont    érintő    jogsértő    cselekmény    esetleges előkészületéről  történt  felvételek  hosszabb  ideig   történő tárolását.  Mindezek  azt  támasztják  alá,  hogy  a   tulajdon alkotmányi  védelme  – a személyes adatok védelméhez  való  jog kisebb korlátozásával járó – enyhébb eszköz igénybevételével is biztosított. Az  Alkotmánybíróság ennek megfelelően megállapította,  hogy  a Törvény 31. § (2) bekezdésének a kép-, hang-, valamint kép-  és hangfelvétel tárolási idejére vonatkozó szabályozása  sérti  az Alkotmány 59. § (1) bekezdését. 2.2.  Az  Alkotmánybíróság  az információs  önrendelkezési  jog sérelmén túl azt is vizsgálta, hogy a felvételek hosszabb ideig tartó  tárolása  ellentétes-e az emberi  méltósághoz  való  jog érvényesülésével. Az SzVMt.-nek a csomagellenőrzésre vonatkozó szabályozásáról az Alkotmánybíróság    azt    állapította    meg,    hogy    annak differenciálatlansága  a  magánszféra   védelméhez   való   jog aránytalan  mértékű korlátozását eredményezte. Az  Abh2.  külön kiemelte,  hogy  a  sérelmet  alapvetően  az  okozta,  hogy   a jogalkotó az alapjog különböző helyzetekben való azonos mértékű korlátozását tette lehetővé, amely egyúttal a legenyhébb eszköz alkalmazása  követelményének sem felelt meg.  (ABH  2004,  367, 375.) A   Törvény   30.   §   (3)  bekezdése  alkotmányellenességének indokolásában  az  Alkotmánybíróság  a  magánszféra  védelmének megkerülhetetlenségét   az  emberi  méltósághoz   való   joggal összefüggésben hangsúlyozta. A  felvételek  –  megfelelően differenciált –  őrzési  idejének törvényi  korlátozása  nemcsak az öncélú (készletező)  tárolást hivatott kiküszöbölni, hanem annak a célnak a kiteljesítését is szolgálja,    amely   az   elektronikus   felvételekkel    való visszaélések  minimalizálására,  vagyis  az  egyén  autonómiája védelmére  irányul.  A  visszaélésre  leginkább  akkor   nyílik lehetőség, ha az eredeti felvételt illetéktelen személy részére az adatkezelő megismerhetővé teszi. A felvétel ilyen módon való megszerzésének  több  oka is lehet: akár az  például,  hogy  az eredeti felvételt vagy annak kópiáját manipulálják, de akár  az is   lehet   motiváló  tényező,  hogy  a  felvételen  található személyes  információkhoz hozzájussanak, s azt magáncélra  vagy nem   a   vagyonvédelemmel   összefüggő   hatósági   eljárásban jogellenesen  felhasználják. Maga a felvétel illetve  az  abból leszűrhető adatok a teljesen más okból megfigyelt egy vagy több személy  szempontjából szenzitív tartalommal is  bírhatnak.  Az emberi    méltóság   ugyanis   nemcsak   intim    élethelyzetek elektronikus   úton   történő  rögzítésével   sérülhet,   hanem látszólag teljesen hétköznapi szituációk felvételével és –  még inkább  –  tárolásával. Ez utóbbi a teljes tárolási  idő  alatt lehetővé  teszi  a vagyonőr által véletlenszerűen,  vagyis  nem közvetlenül a tulajdon védelmével összefüggő, hanem járulékosan megszerzett   felvételek  és  az  azokból   leszűrhető   adatok visszaélésszerű kezelését. Az  Alkotmánybíróság hangsúlyozza: az üzleti alapon  szerveződő vagyonvédelmi     tevékenység    körében    az     elektronikus megfigyelőrendszer  működtetésének szigorú alkotmányos  határai vannak. A határok kijelölésében nem a szélső értékek felé  való eltolódás   megengedése,  hanem  az  érvényesülésben  egymással versengő  alapjogok egyensúlyának megteremtése az  irányadó.  A tulajdon  tárgyai  technikai értelemben vett védelmének  teljes tilalma  túl  azon,  hogy  jogi  képtelenség  lenne,  magát  az alkotmányos  tulajdonjogot is sértené. A másik –  alkotmányosan igazolhatatlan  – szélsőséget az jelentené, ha bármely  eszközt korlátlanul  igénybe vehetne a tulajdonos,  illetve  a  nevében eljáró  vagyonőr a vagyontárgyak védelmében. Nyilvánvaló,  hogy emberi  élet kioltására alkalmas eszköz (pl. kerítésbe vezetett elektromos  áram) az Alkotmány alapján nem volna elismerhető  a technikai védelem megvalósulásaként. Értelemszerű, hogy a  jogi szabályozásnak a tulajdon védelmére alkalmas eszközök körét, és azok   alkalmazási  feltételeit  kell  megteremtenie,  amelynek elengedhetetlen  részét képezi a más alapjogok korlátozhatósága mértékének figyelembevétele. Az  Alkotmánybíróság  rámutat:  az  alkotmányosan  megengedhető alapjogi   korlátozás  szintje  nem  azonos   az   elektronikus megfigyelőrendszer egyes elemei tekintetében. A  megfigyelésnél (a  felvétel készítésekor) a korlátozás szintje alacsonyabb:  a tevékenység  alkotmányos  határainak  kijelölésében  az   intim szféra sérthetetlenségének van kiemelkedő szerepe; ezen  túl  a személyeknek  a  megfigyelt  helyen  való  jelenléte,  a   hely jellegének megfelelő szokásos magatartása nem esik megfigyelési korlátozás alá. Ennek elismerése és megengedhetősége  már  csak azért   is  indokolt,  mert  a  vagyontárgyak  és  a  területen (létesítményben)  megjelenő személyek a  megfigyelés  technikai jellegénél fogva nem elválaszthatóak. A felvétel tárolásakor (a személyes  adatok  kezelésekor)  a  korlátozás  szintje   azért magasabb,  mert a vagyonőrzés során óhatatlanul megfigyelt,  de jogsértő   magatartást  el  nem  követő  személyekről   készült felvételek – mindaddig, amíg meg nem semmisítik azokat  –  akár szenzitív  tartalommal  is bírhatnak. A  felvétel  dokumentatív jellege   miatt  ugyanis  különösen  alkalmas  arra,   hogy   a magánszférához    való   jog   sérelmét    eredményező    módon visszaéljenek  vele. Ennek megfelelően az a szabályozás,  amely az  elektronikus  úton  nyert  felvételek  tárolását  az  adott vagyonvédelmi  helyzet által megkívántnál hosszabb  időtartamig engedi  meg, ellentétes az egyén autonómiájának védelmével,  és ezáltal az emberi méltósághoz való jog érvényesülésével. Az   Alkotmánybíróság  a  fentiekben  foglaltakra   tekintettel megállapította, hogy a Törvény 31. § (2) bekezdésének  a  kép-, hang-, valamint kép- és hangfelvétel tárolási idejére vonatkozó szabályozása az Alkotmány 54. § (1) bekezdését is sérti. 3.  A  Törvény  31.  §  (4)  bekezdés első  mondatában  foglalt szabályozási   tartalom  lényege  az,  hogy  a   megfigyeléssel érintett  személy  kérheti, hogy a felvételt az  adatkezelő  ne semmisítse meg. A köztársasági elnök alkotmányos aggályait arra alapította, hogy a kérelem előterjesztésére – fő szabályként  – indokolatlanul  rövid  határidőt hagyott a  jogalkotó,  továbbá utalt  a  két  rendelkezés [a (2) és a  (4)  bekezdés]  közötti ellentmondásra. 3.1.  Az  Alkotmánybíróság  elsőként  azt  vizsgálta,  hogy  az adattörlés  elhalasztására  nyitva álló  rövid  határidő,  ezen belül is különösen az, hogy a jogosulti nyilatkozat megtételére a  tárolási  időtartamnak csak egy része alatt  van  lehetőség, sérti-e az információs önrendelkezési jogot. Az  információs önrendelkezési jog tartalma kibontásáról  szóló AB  határozatok, valamint az Avtv. alapján egyértelmű, hogy  az érintett  alapjog  egyik lényeges eleme az  önrendelkezés  vagy személyes  részvétel elve. [20/1990. (X. 4.) AB határozat,  ABH 1990, 69, 70.; 15/1991. (IV. 13.) AB határozat, ABH 1991,  40., 42.;  29/1994.  (V.  20.) AB határozat, ABH  1994,  148,  159., 46/1995.  (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 219,  221.]  Mindez annyit   jelent,   hogy   az  elektronikus   megfigyelőrendszer alkalmazása révén megfigyelt személyt megilleti az a jog,  hogy –  törvény  keretei  között – rendelkezzék a  róla  készült  és tárolt felvételről akkor is, ha az más személy, jelen esetben a vagyonőr  kezelésében van. Ez a rendelkezési jog értelemszerűen megilleti   a   jogosultat  mindaddig,  amíg   az   adatkezelés megvalósul. A  rendelkezési jog körébe tartozik az a jogosítvány,  hogy  az adatkezeléssel  érintett személy – jogos érdekének  bizonyítása mellett  –  kérje  a  róla  tárolt  felvétel  megsemmisítésének (törlésének)  elhalasztását.  A Törvény  vizsgált  rendelkezése elismeri  ugyan  ezt  a jogosultságot, de indokolatlan  időbeli korlátot  állít: a tárolási időtartamnak csak  egy  részére  (a személyes  adat rögzítésétől számított három munkanapon  belül) engedi  érvényesülni. A korlátozás ilyen mértéke akár  azzal  a következménnyel is járhat, hogy a rendelkezési  jog  gyakorlati érvényesíthetősége  teljesen  elenyészik.  Az  Alkotmánybíróság megállapította,   hogy   ez   a  megszorítás   az   információs önrendelkezési    jog    lényeges   tartalmának    korlátozását eredményezi,  s  ezért  a  Törvény 31.  §  (4)  bekezdése  első mondatának „három munkanapon [belül]” szövegrésze az  Alkotmány 59. § (1) bekezdésébe ütközik. Az  Alkotmánybíróság  a fentiekkel kapcsolatban  megjegyzi:  az alkotmányellenes  szövegrész  illetve  a  Törvény  31.  §   (2) bekezdése  –  mint ahogy arra az indítvány is utalt  –  valóban ellentmondásos.  Az ellentmondást feltehetően  az  a  körülmény okozta, hogy a törvényjavaslat szövegét a parlamenti vita során nem  következetesen módosították. A felvétel  megsemmisítésének elhalasztásáról   szóló   rendelkezés   ugyanis   a   határidők tekintetében  kifejezetten hivatkozik a tárolási  időtartamokat megállapító szabályra, vagyis konkrétan a harminc és  a  hatvan napot  meghatározó és e szerint különböztető  rendelkezésre.  E miatt    akár    jogbizonytalanságot   eredményező    tényleges értelmezési  problémát  is felvethetne  az  egyébként  alapjogi sérelmet   okozó  alkotmányellenes  szövegrész,  de  határozott indítványi  kérelem  hiányában  ezt  az  Alkotmánybíróság   nem vizsgálta. 3.2.  A  köztársasági elnök indítványában viszont  kifejezetten kérte  annak megállapítását, hogy az információs önrendelkezési jog  sérelmén  túl  a vizsgált rendelkezés  a  védelemhez  való joggal is ellentétes. Az Alkotmánybíróság következetes felfogása szerint az Alkotmány 57.  §  (3)  bekezdésében biztosított  védelemhez  való  jog  a terhelt  és a védő jogaiban ölt testet. A terheltnek  joga  van ahhoz,  hogy  saját magát védje, és ahhoz is,  hogy  választása szerinti   védőt   vegyen  igénybe.  A  védelemhez   való   jog alkotmányos  megítélése csakis a terhelt  és  a  védő  jogainak együttes szemlélete alapján lehetséges. [6/1998. (III. 11.)  AB határozat,  ABH 1998, 91, 93.; 14/2004. (V. 7.)  AB  határozat, ABH 2004, 241, 256.; 17/2005. (IV. 28.) AB határozat, ABK 2005. április 218, 223.] A  6/1998.  (III. 11.) AB határozatban a hatékony és  megfelelő felkészülést biztosító védelemhez való jognak, valamint – ezzel összefüggésben   –  a  tisztességes  eljárásnak   a   fegyverek egyenlősége  elvében megnyilvánuló követelményeit vizsgálta  az Alkotmánybíróság.   Ennek   során   rámutatott:   a   fegyverek egyenlőségének  feltétele, hogy az ügyben releváns  adatokat  a vád,  illetve  a  terhelt és a védő ugyanolyan teljességben  és mélységben     ismerhessék     meg.     Az     Alkotmánybíróság következtetésként megállapította: „A védelemhez való jog  és  a fegyverek   egyenlősége  [...]  az  összes   olyan   dokumentum birtoklására és szabad használatára kiterjed, amellyel a vád is rendelkezik.” (ABH 1998, 91, 100.) Az   Alkotmánybíróság  már  többször   utalt   arra   a   jelen határozatban,  hogy az elektronikus megfigyelőrendszerek  egyik funkciója  a tulajdont érintő jogsértés – többnyire  kriminális cselekmények  –  miatti felelősségre vonás  elősegítése.  Ha  a vagyonőr megítélése szerint a megfigyelés alapján bűncselekmény történt  (tettenérés), akkor a Törvény 27. §  (2)  bekezdésének előírására tekintettel az elkövetőt az ügyben eljárni  jogosult nyomozó hatóságnak átadni, illetve, ha erre nincs módja,  akkor e  szervet  a  jogsértésről értesíteni  köteles.  Amennyiben  a bejelentés  nyomán  büntetőeljárás indul, a  bíróság  vagy  más hatóság  megkeresésére – a Törvény 31. § (4)  bekezdés  második mondata  értelmében  –  a  rögzített  és  tárolás  alatt   álló felvételt  az adatkezelő vagyonőr a megkeresőnek felhasználásra haladéktalanul  megküldi.  A bizonyítékként  való  felhasználás igénylésére,     szemben    a    felvétel     megsemmisítésének elhalasztására  vonatkozó – az információs  önrendelkezési  jog jogosultja  (megfigyeléssel  érintett  és  eljárás   alá   vont személy)  által előterjeszthető – kérelemmel, a teljes tárolási idő  alatt  lehetőség van. Ha azonban nem történik felhasználás (a hatóság nem igényli a felvételt), a jogosult – kicsúszván  a részére  nyitva  álló  három  munkanapos  határidőből   –   nem rendelkezhet a felvétel megsemmisítésének elhalasztásáról,  így elvész  az a lehetősége, hogy a felvételt védekezési eszközként használja a büntetőeljárásban. A  fentiek  alapján rögzíthető: az elektronikus úton  nyert  és tárolt felvételek bizonyítékként, illetve védekezési eszközként való  felhasználása  terén a vád és a védelem  nem  rendelkezik azonos   lehetőséggel.  Ebből  egyenesen  következik,  hogy   a különbségtételt   előidéző  rendelkezés   sérti   a   fegyverek egyenlőségének  elvét, s ezáltal ellentétes a  védelemhez  való jog  érvényesülésével.  Az Alkotmánybíróság  ennek  megfelelően megállapította,  hogy a Törvény 31. § (4)  bekezdésének  „három munkanapon  [belül]”  szövegrésze  az  Alkotmány  57.   §   (3) bekezdésébe is ütközik. Az  Alkotmánybíróság  határozatának a  Magyar  Közlönyben  való közzétételét az alkotmányellenesség megállapítására tekintettel rendelte el.                        Dr. Holló András                   az Alkotmánybíróság elnöke                                         Dr. Bagi István               Dr. Bihari Mihály         alkotmánybíró                     alkotmánybíró                                         Dr. Erdei Árpád             Dr. Harmathy Attila         előadó alkotmánybíró              alkotmánybíró                                         Dr. Kiss László            Dr. Kukorelli István         alkotmánybíró                     alkotmánybíró                                               Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva                          alkotmánybíró Dr. Kukorelli István párhuzamos indokolása Egyetértek   a   határozat  rendelkező  részével.   Ugyanakkor, álláspontom  szerint az elsődleges alkotmányossági  kérdés  az, hogy  összhangba hozható-e az Alkotmánnyal és a  magánszférához való joggal kapcsolatos korábbi alkotmánybírósági felfogással a vagyonvédelmi célú elektronikus megfigyelés. 1.  E  kérdés megválaszolásakor irányadónak tartom  a  35/2002. (VII.    19.)    AB   határozathoz   csatolt   különvéleményben megfogalmazottakat.   Mindenekelőtt   azt,   hogy   szinte    a mindennapok  gyakorlatává  vált kamerával  történő  megfigyelés önmagában   alapjog-korlátozó.   A   megfigyelt   magán-   vagy közterületen  tartózkodó személyről ugyanis a képi megfigyelést végző  óhatatlanul személyes információt gyűjt be. Az  alapjog- korlátozás még súlyosabb, ha a megfigyelés során a felvételeket rögzítik,  tárolják  és  továbbítják. Ennek  során  ugyanis  az összegyűjtött  személyes  vagy akár  szenzitív  adatok  alapján adatbázis hozható létre. „A nagymennyiségű összekapcsolt  adat, amelyről az érintett legtöbbször nem is tud, kiszolgáltatja  az érintettet,  egyenlőtlen kommunikációs helyzeteket  hoz  létre. Megalázó  az  olyan  helyzet, és lehetetlenné  teszi  a  szabad döntést,  amelyben  az  egyik fél nem tudhatja,  hogy  partnere milyen információkkal rendelkezik róla.” [15/1991. (IV. 13.) AB határozat, ABH 1991, 40, 51.] A biztonsági kamerák léte a folyamatos láthatóság érzetét kelti az  emberekben,  ami  a megfigyelőknek (az állami  intézménynek vagy a piaci élet szereplőjének) automatikusan hatalmi pozíciót biztosít.  Nem tudhatjuk biztosan, hogy figyelnek-e  bennünket, de abban biztosak lehetünk, hogy ez bármikor megtörténhet. 2.  Jelen esetben a törvényhozó az elektronikus megfigyelés  és általában   a  Törvény  céljaként  a  közrend,  a  közbiztonság javítását,  ezek  részeként  a személy-  és  vagyonvédelmet,  a bűnmegelőzés hatékonyságának fokozását jelöli meg. Ugyanakkor a jogszabály hatálya a vállalkozás keretében végzett személy-  és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységekre  terjed ki. A Törvény tehát magánjogi jogalanyok számára fogalmazza meg célként az egyébként az Alkotmány 40/A. § (2) bekezdése alapján a   rendőrség   hatáskörébe  tartozó   feladat   ellátását:   a közbiztonság    védelmét,   javítását.   Álláspontom    szerint bűnüldözési és bűnmegelőzési céllal az Alkotmány által arra fel nem  hatalmazott intézmények nem gyűjthetnek személyes adatokat magánterületen.  (A  rendőrség is  csak  az  Alkotmány  keretei között,   bizonyos   esetekben  és  szűk  körben   jogosult   a magánterületen történő információgyűjtésre.) A privátszférában, és  különösen  annak  a közönség számára nyitva  álló  részében történő  elektronikus megfigyelés az a terep, ahol összemosódik és  felerősíti  egymást az az állami érdek, hogy  a  jogalanyok betartsák  a  jogszabályokat  és  az  a  piaci  érdek,  hogy  a fogyasztói szokások megismerhetőek legyenek. 3.  A  vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelem, valamint  a magánnyomozói tevékenység a gazdasági, üzleti  élet része.  Ezen  a  területen  tehát a magánjogé  a  főszerep.  Az alapjogokat  és  a  piacgazdaságot  tiszteletben  tartó  állami beavatkozás  annyiban lehet indokolt, amennyiben  az  általában egy magánjogi jogviszonyban elfogadott. A  Törvény  lehetővé  teszi  a magánszférában  történő  kamerás megfigyelést,  és  annak  legitim  céljaként  a  vagyonvédelmet jelöli  meg  (30. §). Az Alkotmánybíróságnak azt is  vizsgálnia kellett volna, hogy az elektronikus megfigyelés a megjelölt cél elérése  érdekében  valóban szükséges-e vagy  az  más,  kevésbé jogkorlátozó   eszközzel  pótolható.  Álláspontom   szerint   a törvényhozó a vagyonvédelem érdekében az Alkotmány  54.  §  (1) bekezdése által védelemben részesülő magánszférához való  jogot és    az    Alkotmány   59.   §-ben   biztosított   információs önrendelkezési jogot nem a lehető legkisebb mértékben korlátozó eszközt   választotta.   Léteznek  az  emberi   méltóság   ezen aspektusait szűkebb körben és kevésbé korlátozó, mégis hatékony eszközök   a   vagyonőrzési   célok  megvalósítására   (például elektronikus   áruvédelem,   címkék,   termékfigyelők,   stb.). Emellett, a Törvény 31. § (1) bekezdése már abban az esetben is lehetővé   teszi   a   kép-   és   hangrögzítést,   ha   csupán valószínűsíthető,  hogy  személy- és  vagyonelleni  jogsértések észlelése,  az  elkövető tettenérése, e  jogsértő  cselekmények megelőzése, azok bizonyítása más módszerrel nem érhető el. Megítélésem  szerint,  az  Alkotmány  54.  §  (1)  bekezdésében foglalt  emberi méltósághoz való jog, azon belül a  magánszféra szükségtelen  korlátozását jelenti az a  törvényi  szabályozás, amely  lehetővé teszi a biztonsági kamerák magánterületen  való alkalmazását. 4. A Törvény 28. § (2) bekezdése ugyan a vagyonőr kötelességévé teszi,  hogy  a  térfigyelés  tényét  valamiképpen  közölje  az érintettel   [c)  pont].  Sőt,  előírja,  hogy  a  vagyonőr   a megfigyelés  és a rögzített személyes adatokat tartalmazó  kép- és   hangfelvétel  készítésének,  tárolásának  a  céljáról,  az adatkezelés  jogalapjáról, a felvétel tárolásának  a  helyéről, időtartamáról,  a rendszert üzemeltető személyéről,  az  adatok megismerésére   jogosult   személyek   köréről,   valamint   az érintettek jogairól és az igényérvényesítés módjáról is köteles tájékoztatni  az érintetteket. [d) pont] A Törvény  30.  §  (3) bekezdése a magánszemély hozzájárulását is megköveteli  a  kép- és  hangfelvétel  készítéséhez. Ugyanakkor, ez  a  hozzájárulás ráutaló  magatartással  is megadható,  ami  azt  jelenti,  hogy önmagában a kamerázott területre való belépés is a hozzájárulás megadásának tekinthető. Álláspontom szerint ez nem azt jelzi, hogy az érintettek minden egyes  esetben  önként beleegyeznek a megfigyelésbe.  Nincsenek valódi   választási  helyzetben,  mert  nem  tudnak  egyenrangú félként    megegyezni    azokról   az    alapjogaikat    érintő feltételekről, amelyek mellett például a bevásárlóközpontokban, a piacokon vásárolhatnak. Az egyenlőtlen helyzet miatt, amelyet a   törvényhozó   az  elektronikus  megfigyelőrendszer   lehető tételével  tovább fokozott, a megfigyelést sérelmezők nincsenek abban  a  helyzetben, hogy jogaiknak magánjogi úton szerezzenek érvényt.   A  Törvény  alkotmányossági  vizsgálatakor   –   bár tekintetbe  kell venni, hogy a gazdasági élet, az  üzleti  élet szabályozásáról   van  szó  –,  az  érintettek  kiszolgáltatott helyzete nem hagyható figyelmen kívül. Összegzésként:  a magánterületen vagyonvédelmi  célból  igénybe vehető  elektronikus  megfigyelőrendszer  működtetése  sérti  a magánszféra szabadságát és az információs önrendelkezési jogot. Minthogy  a  Törvény  alapkoncepciója az,  hogy  a  vagyonőrzés érdekében   megengedett  az  elektronikus  megfigyelés,   egyes alkotmányos   garanciák   Törvénybe   építése   nem   teszi   a szabályozást  alkotmányossá.  A  biztonsági  kamerák  látszólag ugyan  az emberi személyiségnek csak a társadalomban megjelenő, külső  megnyilvánulását érintik, valójában technikailag képesek arra,  hogy  a  személyiség  legbelső  szféráját  sértsék.   Az Alkotmány  54. § (1) bekezdése és az 59. § alapján  viszont  az egyén  joggal számíthat intimszférája sérthetetlenségére. Sokat kockáztatunk,   ha   a  megfigyelő  berendezéseket   működtetők önkorlátozására    számítva    eltekintünk     annak     alapos vizsgálatától,  hogy  valóban  nélkülözhetetlenek-e  életünknek ezen a területén a biztonsági kamerák. Budapest, 2005. október 3.                                            Dr. Kukorelli István                                                   alkotmánybíró A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:                                                 Dr. Kiss László                                                   alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Constitutional review of the Act on the Protection of Persons and Safeguarding, and on Certain Activities of Private Detectives
Number of the Decision: .	36/2005. (X. 5.)
Date of the decision: .	10/03/2005
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2005-3-006?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
. en_0036_2005.pdf