Hungarian
Ügyszám:
.
IV/03062/2012
Első irat érkezett: 06/11/2012
.
Az ügy tárgya: a Kúria Gfv.X.30.268/2011/8-I. számú végzésével összefüggő alkotmányjogi panasz
.
Eljárás típusa: Alkotmányjogi panasz (Abtv. 27. § )
.
Indítványozók típusa:érintett magánszemély vagy szervezet
.
Előadó alkotmánybíróra szignálás napja: 07/17/2012
.
Előadó alkotmánybíró: Szalay Péter Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
Az indítvány lényege:
Az indítványozó a Kúria Gfv.X.30.268/2011/8-I. és 8-II. számú végzése és a Fővárosi Ítélőtábla 15. Fpkf.44.973/2010/7. sz. végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kéri.
Érvelése szerint a végzések sértik a tulajdonhoz való jogot, azáltal hogy a kölcsönszerződések betartását nem kényszerítik ki.
Az indítványozó megjelöli az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdését is mint a jogsérelem alapján, amely szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan hatósági, bírósági vagy más közigazgatási döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti..
.
Támadott jogi aktus:
    a Kúria Gfv.X.30.268/2011/8-I. és 8-II. számú végzése, a Fővárosi Ítélőtábla 15. Fpkf.44.973/2010/7. sz. végzése
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
.
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
XIII. cikk (1) bekezdés
XXVIII. cikk (7) bekezdés

.
A határozat száma: 3022/2013. (I. 28.) AB végzés
.
ABH oldalszáma: 2013/1232
.
Az ABH 2013 tárgymutatója: alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés (Abtv. 29. §); felülvizsgálati eljárás; jogorvoslathoz való jog; tagi kölcsönszerződések érvényessége; tulajdonhoz való jog
.
A határozat kelte: Budapest, 01/21/2013
.
.
Testületi ülések napirendjén:
.
Testületi ülések napirendjén:
2013.01.21 11:00:00 3. öttagú tanács
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
    Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
    v é g z é s t:

    Az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság Gfv.X.30.268/2011/8-I. és Gfv.X.30.268/2011/8-II. számú végzései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s

[1] Az indítványozók alkotmányjogi panasszal fordultak az Alkotmánybírósághoz.

[2] 1. Az első- és másodrendű panaszosok a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság Gfv.X.30.268/ 2011/8-I. és Gfv.X.30.268/2011/8-II. számú végzései ellen 2012. április 6-án terjesztettek elő alkotmányjogi panaszt az ügyben első fokon eljárt Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumánál, az Alkotmánybírósághoz címezve. Az alkotmányjogi panasz az Alkotmánybírósághoz 2012. június 8-án érkezett be. Az első- és másodrendű panaszosok a Legfelsőbb Bíróság támadott végzéseit az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésével (tulajdonhoz való jog) és XVIII. cikk – helyesen XXVIII. cikk – (7) bekezdésével (jogorvoslathoz való jog) tartották ellentétesnek; és beadványukban azt is kérték az Alkotmánybíróságtól, hogy „amennyiben arra lehetőség van”, úgy az Alkotmánybíróság hozzon az ügyben az első fokon eljárt bíróság végzésével megegyező tartalmú döntést, illetve ezt az ügyben első fokon született végzést nyilvánítsa az Alaptörvénnyel összhangban állónak, és mondja ki alkalmazandónak és jogerősnek.

[3] 2. Az Alkotmányjogi panasz előzményeként a mellékelt iratokból megállapítható, hogy az elsőrendű panaszos 1999 és 2006 között egy jelenleg felszámolás alatt álló kft.-nek volt közvetlen irányítást gyakorló tagja és ügyvezetője. Tagként nagy összegű tagi kölcsönöket folyósított a kft.-nek olyan kölcsönszerződések alapján, amelyeket mind a kölcsön nyújtójaként, mind a kft. képviselőjeként ő írt alá, azonban e szerződéseknél hiányzott a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: régi Gt.) 150. § (2) bekezdés j) pontja szerinti taggyűlési jóváhagyás. 2003-ban az elsőrendű panaszos jelentős értékű „tagi hitel jellegű” követelést engedményezett a másodrendű panaszosra, amelyről az adós kft.-t is tájékoztatták, és a kft. (ügyvezetőjén, az elsőrendű panaszoson keresztül) a tartozást nyilatkozatban el is ismerte.
[4] 2008-ban a bíróság elrendelte a kft. felszámolását, a másodrendű panaszos pedig a felszámolónak küldött hitelezői igénybejelentésben kérte a rá engedményezett követelés nyilvántartásba vételét. Ezt a felszámoló elutasította, amely döntésével szemben a másodrendű panaszos kifogással élt.
[5] A bíróság első fokon kötelezte a felszámolót a másodrendű panaszos által bejelentett követelés elismertkénti nyilvántartásba vételére, a másodfokú bíróság azonban a döntést megváltoztatta, és a hitelezői igényt elutasította, mivel a másodrendű panaszos nem tudta bizonyítani, hogy az adós kft. taggyűlése a régi Gt. 150. § (2) bekezdés a) és j) pontjainak megfelelően jóváhagyta volna a vitatott tagi kölcsönszerződéseket. Ezek hiányában pedig a bíróság álláspontja szerint a tagi kölcsönszerződések nem is jöttek létre, az azok alapján nyújtott szolgáltatás visszakövetelésekor így az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni. A másodfokú bíróság döntése értelmében a másodrendű panaszos – mint engedményes hitelező – tagi kölcsön visszafizetésére vonatkozó (engedményes) követeléseinek ezért nincs jogalapja, a létre nem jött szerződés alapján esetleg nyújtott szolgáltatás visszakövetelésének jogát pedig nem engedményezte rá az elsőrendű panaszos, így ezt nem érvényesítheti.
[6] A másodfokú bíróság jogerős döntésével szemben a másodrendű panaszos felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz, amely ezen felülvizsgálati eljárásban hozta meg az alkotmányjogi panaszban támadott végzéseit.
[7] A Legfelsőbb Bíróság 2011. november 30-án kelt Gfv.X.30.268/2011/8-II. számú végzése megállapította, hogy a másodfokú bíróság döntése nem sértett jogszabályt, ezért a másodrendű panaszos felülvizsgálati kérelmét elutasította, és kimondta: a „tagi hitel jellegű” követelés (illetve ennek engedményezése) kizárólag a tagi kölcsönből eredő követelést foglalja magában, mivel pedig e vitatott tagi kölcsönszerződések – taggyűlési jóváhagyás hiányában – nem jöttek létre, a másodrendű panaszosra engedményezett követelésnek sincs jogalapja, a nem létező szerződés alapján esetleg nyújtott szolgáltatások visszakövetelésének a joga pedig nem illeti meg a másodrendű panaszost, mert ilyen követelést nem ruháztak (engedményeztek) rá, az ilyen követelés nem tartozik a „tagi hitel jellegű” követelés fogalmába. A Legfelsőbb Bíróság egy másik, hasonló tárgyú végzésére hivatkozva rámutatott, hogy a létre nem jött tagi kölcsönszerződésekből eredő igényt a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint kell elbírálni, ám ez alapján igényérvényesítésre csak az elsőrendű panaszos jogosult.
[8] A Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.268/2011/8-I. számú végzése a másik támadott végzéssel egy időben kelt, és az abban foglaltakhoz képest „előkérdésként” arról döntött, hogy a kft. mint adós, és a másodrendű panaszos mint hitelező között folyamatban lévő eljárásba az elsőrendű hitelező mint hitelezői jogutód nem léphet be az alapján, hogy a másodrendű panaszossal kötött engedményezési szerződéseket a felülvizsgálati eljárás során felbontották, így a követelések szerződéskötés előtti állapota állt volna vissza, és azok jogosultja ismét az elsőrendű panaszos volna. A Legfelsőbb Bíróság a jogutódlás megállapítása iránti kérelmet azért utasította el, mert álláspontja szerint az engedményezés a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 328. § (1) bekezdése alapján perfekt jogügylet, amelyben a szerződés megkötésével az engedményezett követelés átszáll az engedményesre, így kizárt az engedményezési szerződés visszamenő hatályú felbontása [Ptk. 319. § (3) bekezdés, EBH 1999.124.].

[9] 3. Az első- és másodrendű panaszosok a Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.268/2011/8-II. számú végzését a tulajdonhoz való jogot sértőnek tartják. Ez a bírói döntés álláspontjuk szerint egy olyan helyzetet deklarál, amely szerint ha „Magyarországon […] valaki több százmillió forintot ad kölcsön, akkor utóbb azt már nem követelheti vissza, annak ellenére, hogy az összegek rendelkezésre bocsátása igazoltnak tekinthető. Az egyedi bírói döntés legalizálja és mintegy felmenti az adós [kft.]-t a kölcsön visszafizetésének kötelezettsége alól. A támadott végzések gyakorlatilag azt mondják ki, hogy a kölcsönadót megfosztják a tulajdonától, ahelyett, hogy a kölcsön visszafizetéséről rendelkeztek volna eredeti állapot visszaállítása, vagy tartozatlan fizetés jogalap nélküli gazdagodás címén […].” Az első- és másodrendű panaszos arra is hivatkozott, hogy az egymással kötött engedményezési szerződésekben kifejezetten „tagi hitel jellegű” követelésekként jelölték meg az átruházni kívánt követelések jogcímét, amely így nem csak magát a tagi kölcsönt jelentheti, hanem például a jogalap nélküli gazdagodásként visszakövetelhető követeléseket is. A Ptk. 330. § (2) bekezdésére, 117. § (1) bekezdésére, 237. § (1) bekezdésére és 361. §-ára hivatkozva azt is hangsúlyozták, hogy a Ptk. „minden körülmények között védi a tulajdonhoz való jogot”, azonban a másodfokú bíróság és a Legfelsőbb Bíróság a Ptk. ezen §-aival és az Alaptörvénnyel ellentétes döntést hozott, amikor – értelmezésük szerint – kimondta, hogy „a kapott kölcsönt nem kell az adósnak visszafizetnie, azt megtarthatja. […] [S]em a hitelezőt, sem a hitelezői jogutódot nem illeti meg a követelés […]. A követelés – mint tulajdon – gyakorlatilag elveszett és az adósnak sem kell vele elszámolnia.”
[10] A Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.268/2011/8-I. számú végzését az első- és másodrendű panaszos a jogorvoslathoz való jogot, illetve az előző pontban írtak szerint a tulajdonhoz való jogot sértőnek tartja. Kifogásolták, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogszabályi hivatkozás nélkül annyit mondott ki, hogy az engedményezési szerződést nem lehet felbontani, így nem állhatott vissza az eredeti állapot a panaszosok között, és nem léphetett perbe hitelezői jogutódként az elsőrendű panaszos az adós kft.-vel szemben. A Legfelsőbb Bíróság ezen felülvizsgálati eljárásban hozott végzésében foglalt döntésével nem értenek egyet, de jogorvoslati lehetőségük hiányában sérelmeiket nem adhatták elő. A Legfelsőbb Bíróság döntését jogszabálysértőnek, és a jogorvoslati lehetőségek hiánya miatt alaptörvény-ellenesnek tartják. A bírói döntés véleményük szerint ezen kívül a tulajdonhoz való jogot is sérti, mert azzal, hogy kimondta, hogy az engedményezési szerződés nem bontható fel, indokolatlanul megfosztotta a hitelezőt és a hitelezői jogutódot (az első- és másodrendű panaszost) a tulajdonukkal való rendelkezéstől. Végül azt is kérték az Alkotmánybíróságtól, hogy „lehetőség szerint” kötelezze a kft. felszámolóját a hitelezői igény elismertként történő nyilvántartásba vételére.

[11] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése előírja, hogy az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálása előtt dönteni kell annak befogadásáról. Az alkotmányjogi panasz befogadásáról az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján – figyelemmel az Abtv. 47. § (1) bekezdésére, 50. § (1) bekezdésére, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 5. § (1) és (2) bekezdéseire – tanácsban eljárva dönt. A panaszt akkor lehet befogadni, ha az megfelel a törvényben előírt formai és tartalmi követelményeknek, különösen az Abtv. 26–27. és 29–31. §-aiban foglalt feltételeknek. Ezeken kívül az Abtv. 52. § (1) bekezdésének első mondata értelmében az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. A kérelem akkor határozott, ha megfelel az Abtv. 52. § (1) bekezdés a)–f) pontjaiban foglalt kritériumoknak.
[12] Jelen esetben a panasz nem felel meg ezeknek a követelményeknek.

[13] 5. Az első- és másodrendű panaszosok a Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.268/2011/8-I. számú végzését a tulajdonhoz való jogot sértő volta miatt, valamint a jogorvoslathoz való joguk sérelme alapján kifogásolták. A jogorvoslathoz való jog sérelmére alapított indítványi rész indokolásaként a panaszosok arra hivatkoztak, hogy a Legfelsőbb Bíróság ezen felülvizsgálati eljárás során hozott végzésében foglalt döntésével nem értenek egyet (az engedményezési szerződés felbonthatóságát illetően), de egyet nem értésüknek jogorvoslati lehetőség és fórum hiányában nem tudtak hangot adni.

[14] 5.1. Az Alkotmánybíróság a felülvizsgálati eljárás törvényi szabályait vizsgálta már az 1319/B/1993. AB határozatban is, ott abból a szempontból, hogy miért csak a fél, a beavatkozó, illetve az kérheti, akire nézve a határozat rendelkezést tartalmaz, és miért vannak kizárva ebből a körből azok, akik az eljárásban nem vettek részt. Az Alkotmánybíróság e határozatában kimondta, hogy: „A jogorvoslathoz való jognak az Alkotmányban garantált alapvető joga […] a rendes jogorvoslatra vonatkozik. Az alkotmányos követelményt azért kielégíti az a szabályozás, amely az adott bírói (hatósági) döntés ellen a jogorvoslatot fellebbezés (rendes perorvoslat) útján lehetővé teszi. Az Alkotmánynak sem e rendelkezéséből, még kevésbé az indítványozó által felhozott egyéb rendelkezéseiből nem vezethető le annak kényszerítő szükségessége, hogy jogerős bírói döntések felülvizsgálattal való megtámadására a törvény lehetőséget biztosítson, akár az eljárásban résztvevők, akár az eljárásban részt nem vevők számára.” (ABH 1994, 690, 691.)

[15] 5.2. Az 1/1994. (I. 7.) AB határozatban – amelyben az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki polgári eljárásban az ügyész általános perindítási, fellépési, fellebbezési és a jogerős ítélet felülvizsgálatára irányuló általános indítványozási jogát – az Alkotmánybíróság rámutatott: „A Pp. […] rendelkezés[e], amely szerint minden jogosult ugyanabban az ügyben csak egy alkalommal élhet felülvizsgálati kérelemmel, a fél eljárásjogi rendelkezési és ennek folytán alkotmányos önrendelkezési jogát nem érinti, ezért az ezzel kapcsolatos indítvány megalapozatlan. A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely […] [a jogorvoslathoz való jogra vonatkozó] alkotmányi rendelkezéssel összefüggésbe nem hozható. Mivel az alkotmányosan megkövetelt rendes jogorvoslaton túlmenő rendelkezés, a törvényhozónak – az egyéb alkotmányi rendelkezésekkel összhangban (pl. diszkrimináció tilalma) – teljes szabadságában áll ennek tartalmát és korlátait megállapítani.” (ABH 1994, 29, 38.)

[16] 5.3. A 42/2004. (XI. 9.) AB határozatban az Alkotmánybíróság ismét a Pp. felülvizsgálatra vonatkozó rendelkezéseit vizsgálta, megsemmisítette a jogszabálysértésre való hivatkozáson kívüli egyéb konjunktív feltételek fennálltának megkövetelését, és összefoglalta a jogorvoslathoz való jog és a rendkívüli jogorvoslat egymáshoz való viszonyáról szóló eddigi gyakorlatát. A korábbi AB határozatok lényeges megállapításait továbbfűzve az Alkotmánybíróság rámutatott: „A fenti határozatokban bemutatott alkotmánybírósági értelmezés szerint [a] […] jogorvoslathoz való jog csupán azt a követelményt támasztja – de azt sem abszolút követelményként –, hogy az első fokon meghozott érdemi döntésekkel szemben, azt felülvizsgálandó, magasabb fórumhoz lehessen fordulni, illetve hatósági döntésekkel szemben rendelkezésre álljon a bírói út. Ebből következően a rendkívüli jogorvoslat (amennyiben annak igénybevételét megelőzően a fenti feltételek teljesültek) alkotmányossági megítélése kívül esik az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének érvényesülési körén. A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat. Az […] alkotmánybírósági határozatok alapján megállapítható, hogy akár a Pp. felülvizsgálatot szabályozó XIV. fejezet egészére, akár az azon belüli egyes rendelkezések[re] […] vonatkozó indítványok nem megalapozottak.” (ABH 2004, 551, 572.)

[17] 5.4. A pótmagánvádat szabályozó rendelkezéseket vizsgáló 72/B/2004. AB határozatban az Alkotmánybíróság így fogalmazott: „Az Alkotmánybíróság több határozatában állást foglalt arról, hogy mind a polgári eljárásban, mind a büntetőeljárásban a felülvizsgálat az alkotmányosan megkövetelt rendes jogorvoslaton túlmenő jogintézmény, így az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való joggal nincs összefüggésben. [1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 38.; 1319/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 690, 691.; 1320/B/1993. AB határozat, ABH 1995, 683, 686.; 23/1995. (IV. 5.) AB határozat, ABH 1995, 115, 120.]. Az Alkotmánybíróság e határozatokban hangsúlyozta, hogy a jogorvoslathoz való jognak az Alkotmányban garantált joga a rendes jogorvoslatra vonatkozik. Az 57. § (5) bekezdéséből következő alkotmányos követelményt kielégíti az a szabályozás, amely az érdemi bírói (hatósági) döntés ellen a jogorvoslatot csak a rendes perorvoslati eszközökkel teszi lehetővé. Az Alkotmánynak e rendelkezéséből nem vezethető le annak kényszerítő szükségessége, hogy a jogerős bírósági döntések felülvizsgálattal való megtámadására a törvény lehetőséget biztosítson.” (ABH 2007, 1567, 1588.)

[18] 5.5. Az alkotmányjogi panaszokra is irányadó Abtv. 52. § (1) bekezdés b) és e) pontjai szerint az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. A kérelem akkor határozott, ha – a többi pontban foglalt követelmények mellett – egyértelműen megjelöli az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét, és indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével.
[19] Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata alapján a jogorvoslathoz való jog csak a rendes jogorvoslatokra vonatkozik; e jog alapján tipikusan csak az első fokon hozott, jogerőre még nem emelkedett (érdemi) döntések ellen előterjeszthető, halasztó hatállyal rendelkező jogorvoslat megléte követelmény. A jogorvoslathoz való jogból nem vezethető le a rendkívüli, tehát a már a jogerő beállta után igénybe vehető jogorvoslatok megalkotásának követelménye; e lehetőségek megteremtése és részletes szabályozása teljes mértékben a törvényhozó mérlegelési kompetenciájába tartozik. Az Alkotmánybíróság eddigi döntéseiben a törvényhozás szabadságát hangsúlyozta az egyes rendkívüli perorvoslatok, így a felülvizsgálati eljárás tartalmának és korlátozásának meghatározásánál. Azt azonban nem zárta ki – éppen a felülvizsgálat intézményének és egyes szabályainak vizsgálata kapcsán –, hogy a rendkívüli perorvoslatok vizsgálhatók legyenek a más alaptörvényi rendelkezésekkel való összhangjuk (így pl. a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközésük) szempontjából.
[20] A vizsgált konkrét ügyre nézve mindebből az következik, hogy a jogorvoslathoz való jogra történő hivatkozás keretében annak kifogásolása, hogy az első- és másodrendű panaszosok a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásban (mint rendkívüli perorvoslati eljárásban) hozott végzésével szemben nem tudtak jogorvoslati lehetőséggel élni, nem tekinthető releváns jogi érvelésnek. A jogorvoslathoz való jog ugyanis a kifogásolt problémával – miszerint nincs jogorvoslati lehetőség a felülvizsgálati eljárás során a legfelsőbb bírói fórum által hozott, kérelmet elutasító végzéssel szemben – nem áll érdemi alkotmányjogi összefüggésben.
[21] Ezért a beadvány ezen eleme, amely a Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.268/2011/8-I. számú végzését a jogorvoslathoz való jogra hivatkozással támadja, nem felel meg az Abtv. 52. § (1) bekezdés b) és e) pontjainak, mert alkotmányjogi szempontból értékelhető módon nem jelöli meg Alaptörvényben biztosított jog sérelmének a lényegét, illetőleg az alaptörvény-ellenességre olyan indokolást tartalmaz, amely a megjelölt alaptörvényi rendelkezéssel nincs összefüggésben, alkotmányjogi megítélését tekintve a jogorvoslathoz való jog érvényesülési körén kívül esik.

[22] 6. Az első- és másodrendű panaszosok a Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.268/2011/8-I. és Gfv.X.30.268/ 2011/8-II. számú végzéseit a tulajdonhoz való jogot [Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdés] sértőnek is tartják, mert véleményük szerint e döntésekben a bíróság olyan álláspontra helyezkedett, amely alapján a kölcsönt adó több százmillió forintos kölcsönt nem követelhet vissza; így a bírói döntés „felmenti” az adóst a kölcsön visszafizetésének kötelezettsége alól. Ezen kívül a panaszosok e bírói döntések kapcsán adták elő az azzal kapcsolatos érveiket, hogy a „tagi hitel jellegű” követelések engedményezése nem csak magát a tagi kölcsönt foglalja magában, hanem az egyéb, például jogalap nélküli gazdagodás címén visszakövetelhető pénzköveteléseket is, vagyis ennek a követelési joga – és nem az engedményező szerződési pozíciója – is átszáll az engedményezettre. Összességében azt kifogásolták, hogy az adós gyakorlatilag mentesült a bírói döntés következtében a visszafizetés kötelezettsége alól, mert annak alapján sem a hitelező, sem annak „jogutódja” (az engedményezett) nem jogosult a követelést érvényesíteni a felszámolási eljárás során.

[23] 6.1. A Gfv.X.30.268/2011/8-I. számú felülvizsgálati végzésben arról döntött a Legfelsőbb Bíróság, hogy az elsőrendű panaszos nem léphet perbe a másodrendű panaszos „jogutódjaként” úgy, hogy a közöttük létrejött engedményezési szerződést felbontják; mert a Legfelsőbb Bíróság vélekedése szerint engedményezés esetében a szerződés megkötésével az engedményezett követelés átszáll az engedményesre, így ez egy perfekt jogügylet, amelynek visszamenő hatályú felbontása fogalmilag kizárt. A Gfv.X.30.268/2011/8-II. számú felülvizsgálati végzésben pedig azt rögzítette a Legfelsőbb Bíróság, hogy egyrészt a tagi kölcsönszerződések nem jöttek létre a taggyűlési jóváhagyás hiányában az akkor hatályos jogszabályok alapján; másrészt pedig, ha „tagi hitel jellegű” követeléseket engedményez a kölcsönadó, akkor az csakis a tagi kölcsönből eredő követelések engedményezését jelenti, csak ezt foglalja magában, egyéb jogcímen érvényesíthető követeléseket nem. E két megállapításból – harmadikként – az is következik, hogy ha a tagi kölcsönszerződések nem jöttek létre érvényesen, akkor ezekre követelés sem alapítható ezen a jogcímen, így nem száll át semmilyen érvényesíthető „tagi hitel jellegű” követelés az engedményesre sem.

[24] 6.2. A panaszosok beadványban foglalt kérelme (az Alkotmánybíróság hozzon az ügyben az első fokon eljárt bíróság végzésével megegyező tartalmú döntést, illetve ezt az ügyben első fokon született végzést nyilvánítsa az Alaptörvénnyel összhangban állónak, és mondja ki alkalmazandónak és jogerősnek, vagy kötelezze a Fővárosi Ítélőtáblát új határozat meghozatalára, továbbá az Alkotmánybíróság lehetőség szerint kötelezze a kft. felszámolóját a vitatott hitelezői igény elismertként történő nyilvántartásba vételére), és a támadott végzések tartalmának, valamint a beadványban foglalt érveknek az áttekintése után az Alkotmánybíróság az Abtv. 29. §-ában foglalt feltétellel kapcsolatban az alábbi megállapításokat teszi.
[25] Az alkotmányjogi panasz lényegében a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati végzéseinek teljes felülbírálatára irányul, vitatva e bírói fórum jogi álláspontját egyrészt a „tagi hitel jellegű” követelések értelmezéséről és tartalmáról (vagyis arról, hogy milyen követeléseket foglal magában, és milyeneket nem), másrészt arról, hogy az engedményezési szerződés a bíróság értelmezésében a polgári jog szabályai szerint nem bontható fel. Ezek megítélése egyértelműen jogalkalmazási és nem alkotmányossági kérdés. A beadvány tehát a bírói döntésben foglalt jogértelmezést vitatja, nem kifejezetten alapjogi okfejtéssel – bár hivatkozik a tulajdonhoz való jogra –, hanem inkább jogsértésre hivatkozva, quasi felülvizsgálati kérelemként. Az első- és másodrendű panaszos a Legfelsőbb Bíróság végzésének vizsgálatát valójában nem alkotmányossági szempontból kérte, hanem azt kívánta elérni, hogy az Alkotmánybíróság mintegy negyedfokú bíróságként vizsgálja felül és változtassa meg az alapügy tárgyát képező engedményezési szerződés tartalmának és felbonthatóságának értelmezésére vonatkozó bírósági álláspontot.
[26] A bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi – vélt vagy valós – jogsérelem orvoslása eszközének. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt, az abban biztosított jogokat védi. A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, valamint az Abtv. 27. §-a alapján a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére van hatásköre, ebbe azonban a bírói döntés irányának, a bírósági eljárás teljes egészének felülbírálata nem tartozik bele.
[27] A Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.268/2011/8-II. számú végzése – és az abban hivatkozott Gfv.X.30. 281/2010/6. számú végzés – alapján az is megállapítható, hogy a panaszosok pervesztességét az alapügyben nem az okozta, hogy a bíróság az elsőrendű panaszos követelését semmilyen jogcímen nem ismerte el, és nem is ez volt az alapügy tárgya; hanem az vezetett az indítványozók által kifogásolt tartalmú döntésekhez, hogy az elsőrendű panaszos nem saját jogán, jogalap nélküli gazdagodás jogcímén követelte a tartozást, hanem a létre nem jött tagi kölcsönszerződésekből eredő követeléseket először engedményezni kívánta, majd ezt a követelés átszállását ténylegesen nem eredményező engedményezési szerződést felbontva, jogutódként kívánt perbe lépni a felülvizsgálati eljárás során.
[28] Az alkotmányjogi panasz a fentiekből következően nem tartalmaz olyan alaptörvény-ellenességet, melyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, illetve amely felvetné a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség gyanúját. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az indítvány egy olyan, kizárólag magánjogi jellegű, szerződés-értelmezéssel kapcsolatos kérdésben kér állásfoglalást, amelyben már több alkalommal különböző bírói fórumok döntést hoztak; így az indítvány az alkotmánybírósági eljárást megelőző bírósági eljárásban már eldöntött jogvita ismételt eldöntésére irányul.
[29] Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Abtv. 29. §-a és az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján – figyelemmel az Abtv. 52. § (1) bekezdés b) és e) pontjaira – az alkotmányjogi panasz visszautasításáról határozott.
      Dr. Bihari Mihály s. k.,
      tanácsvezető alkotmánybíró
      .
      Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
      alkotmánybíró

      Dr. Lévay Miklós s. k.,
      alkotmánybíró
      Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
      alkotmánybíró

      Dr. Szalay Péter s. k.,
      előadó alkotmánybíró

      .
      English:
      .
      Petition filed:
      .
      06/11/2012
      .
      Number of the Decision:
      .
      3022/2013. (I. 28.)
      Date of the decision:
      .
      01/21/2013
      .
      .