Hungarian
Ügyszám:
.
722/B/2003
Előadó alkotmánybíró: Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 722/B/2003. AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2004/1748
.
A határozat kelte: Budapest, 01/19/2004
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                    A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
    utólagos  vizsgálatára irányuló indítványok és  alkotmányjogi
    panasz alapján meghozta a következő

                            határozatot:

    1.  Az  Alkotmánybíróság a családok támogatásáról szóló 1998.
    évi  LXXXIV.  törvény  26.  § (2)  bekezdése  és  38.  §  (1)
    bekezdése    alkotmányellenességének    megállapítására    és
    megsemmisítésére  irányuló  indítványt  és  az  alkotmányjogi
    panaszt elutasítja.

    2.  Az Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959.
    évi  IV.  törvény 1. § (1) és (2) bekezdése és a 301.  §  (1)
    bekezdése    alkotmányellenességének    megállapítására    és
    megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
                                Indokolás

                                   I.

      1.  Az  indítványozó  szerint a családok támogatásáról  szóló
      1998.  évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Cst.) 38.  §  (1)
      bekezdése alkotmányellenes.

      Az  indítvány tartalma szerint az indítványozó úgy véli, hogy
      addig, amíg az arra jogosult szerv a Cst. 43. § (4) bekezdése
      alapján  a  jogalap  nélkül  felvett  összeg  tekintetében  a
      fizetésre   kötelező  határozat  vagy  a  fizetési  meghagyás
      jogerőre  emelkedésétől számított 15 napon túl  a  követelést
      adók  módjára  hajtja  be, ugyanakkor az érdekeiben  sérelmet
      szenvedett    fél   kamatok   nélkül   tarthat    igényt    a
      jogszabálysértés megállapításától számítva három  éven  belül
      járó  összegre.  Az igényérvényesítésre irányuló  szabályozás
      tekintetében  az  adott  tényállás  lényeges  elemére   nézve
      egyenlőségnek kell fennállnia, de jelen esetben az egyenlőség
      követelményét   sértő   szabályozás   az   alanyok    közötti
      diszkriminatív megkülönböztetést jelenti. Összevetve a félre,
      valamint a jogosult szervre az igényérvényesítés tekintetében
      meghatározott  rendelkezéseket,  megállapítható,  hogy   azok
      teljes   egészében  figyelmen  kívül  hagyják  az   Alkotmány
      jogállamiságot deklaráló 2. § (1) bekezdésében,  a  bírói  út
      általános igénybevételét biztosító 57. § (1) bekezdésében  és
      a   személyek  közötti  diszkriminációt  tiltó  70/A.  §  (1)
      bekezdésében rögzített rendelkezéseket.

      Hivatkozott  a  Polgári Törvénykönyvről szóló 1959.  évi  IV.
      törvény (a továbbiakban: Ptk.) elévülési szabályaira és  arra
      is,   hogy  a  támadott  rendelkezés  következtében   ha   az
      érdekeiben  sérelmet  szenvedett fél, bár  három  éven  belül
      hivatkozik    az   igényelbíráló   szerv   által   elkövetett
      jogszabálysértésre, de jogszabálysértés megállapítására  csak
      évek   múlva  kerül  sor  abban  az  esetben  jogos   igényét
      érvényesíteni   nem   tudja,  függetlenül   attól,   hogy   a
      jogszabálysértés jogerős határozattal megállapításra  került.
      Ugyanakkor  az  államigazgatási  szerv  részéről,  a  jogalap
      nélkül  felvett  ellátás  az utolsó kifizetéstől  számítva  –
      természetesen  a teljes, a jogosultság időszakára  vetítve  –
      három éven belül visszakövetelhető.

      Az   indítványozó   szerint  a  törvényi  szabályozás   olyan
      megkülönböztetést   tartalmaz   az   állampolgárok   és    az
      államigazgatási szervek között, amely sérti a bíróság  előtti
      egyenlőség  alkotmányos elvét; sérti az Alkotmány  2.  §  (1)
      bekezdését, 57. § (1) bekezdését, 70/A. §-át.

      Az  indítványozó  alkotmányjogi panaszt is előterjesztett  az
      indítványra okot adó konkrét üggyel kapcsolatban, részletesen
      ismertetve  az eljárt hatóságok és bíróságok határozatait,  a
      nyugellátások   és  egyéb  ellátások  kiegészítéséről   szóló
      26/1979.  (VII. 21.) MT rendeletnek a nyugdíjszerű rendszeres
      szociális  ellátások és a gyermekgondozási segély  pótlékának
      emeléséről szóló 111/1994. (VIII. 6.) Korm. rendelet 6. § (4)
      bekezdésével megállapított, 2002. március 6-ig hatályos 20. §-
      ának értelmezésére is kiterjedően.
      Az Alkotmánybíróság felhívására az indítványozó az eredetileg
      határozat  megsemmisítésére irányuló  alkotmányjogi  panaszát
      akként   pontosította,   hogy   kérte   az   alkotmányellenes
      jogszabály  konkrét esetben való alkalmazásának  kizárását  a
      Magyar  Köztársaság Legfelsőbb Bírósága mint  felülvizsgálati
      bíróság   Kfv.V.39289/2003/10.   szám   alatt   közigazgatási
      határozat  felülvizsgálata iránt indított perben, az  alperes
      részéről benyújtott felülvizsgálati kérelem elbírálása  során
      hozott ítéletével befejezett ügyben.

      Az alkotmányjogi panasz kiegészítéseként állította: ha a Cst.
      38.  § (1) bekezdése nem alkotmányellenes, akkor a Ptk. 1.  §
      (1)   és   (2)   bekezdése  és  a  301.   §   (1)   bekezdése
      alkotmányellenes,   mert  sérti  az  Alkotmány   2.   §   (1)
      bekezdését,  9.  §  (1) bekezdését, 70/A. §  (1)  bekezdését,
      figyelemmel  arra,  hogy  a  Legfelsőbb  Bíróság  kizárta   e
      szabályok alkalmazásának lehetőségét az indítványra okot  adó
      konkrét   ügyben.  A  beadvány  érvelése  szerint  amennyiben
      viszont a Ptk. 1. §-ával kapcsolatosan alkotmányossági aggály
      nem  fogalmazható meg, akkor ebből okszerűen következik, hogy
      a  Cst. 38. § (1) bekezdése áll ellentétben az alaptörvénnyel
      (a  Ptk-val), mivel a Magyar Államnak fizetési késedelme  nem
      szankcionálható    akár    polgári,    akár     közigazgatási
      jogviszonyokban.

      2.  Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény  (a
      továbbiakban:   Abtv.)  48.  §  (1)  bekezdése   szerint   az
      Alkotmányban    biztosított   jogainak    megsértése    miatt
      alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz  az,
      akinek    a   jogsérelme   az   alkotmányellenes   jogszabály
      alkalmazása  folytán  következett be, és  egyéb  jogorvoslati
      lehetőségeit  már  kimerítette,  illetőleg  más  jogorvoslati
      lehetőség nincs számára biztosítva.
      A  (2)  bekezdés  kimondja, hogy az alkotmányjogi  panaszt  a
      jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül
      lehet írásban benyújtani.

      Az  Alkotmánybíróság  gyakorlata  szerint  a  felülvizsgálati
      eljárás  az  Abtv.  48. § (2) bekezdésében írt  hatvan  napos
      határidőt nem hosszabbítja meg, azaz az alkotmányjogi  panasz
      az  ügyet  jogerősen  lezáró határozat  kézhezvételét  követő
      hatvan   napon   belül  terjeszthető  elő,   amely   határidő
      számításánál  a  felülvizsgálati eljárás  —  mint  rendkívüli
      perorvoslat  —  tehát  figyelmen kívül  marad.  Mindazonáltal
      lehetséges,  hogy  a  kifogásolt alapjogsértés  a  rendkívüli
      eljárás  során,  így  a  perújítási eljárásban,  illetőleg  a
      felülvizsgálati rendkívüli eljárásban következik be.  Mind  a
      polgári,  mind  a büntető felülvizsgálati rendkívüli  eljárás
      során   törvényi   lehetőség  van  ugyanis   arra,   hogy   a
      felülvizsgálati  bíróság a jogerős határozatot  hozó  bíróság
      álláspontjától eltérő érdemi álláspontot foglaljon el.  Ezért
      minden  ilyen  esetben az alkotmányjogi  panasz  benyújtására
      megszabott,  az  Abtv. 48. § (2) bekezdése szerinti  törvényi
      határidő   a   felülvizsgálat  tárgyában   hozott   határozat
      kézbesítésétől  számított hatvan nap  [41/1998.  (X.  2.)  AB
      határozat, ABH 1998, 306.].

      A   jelen   esetben  a  felülvizsgálati  bíróság  a   jogerős
      határozatot   hozó  bíróság  álláspontjától   eltérő   érdemi
      álláspontot   foglalt  el,  így  az  indítványozó,   aki   az
      indítványra  okot adó konkrét ügy felperese, a felülvizsgálat
      tárgyában  hozott határozat folytán került abba a  helyzetbe,
      hogy  az ügyében alkalmazott jogszabály alkotmányellenességét
      és az emiatt bekövetkezett alkotmányos alapjogsértést állítsa
      és   panaszolja.  Az  indítványozónak  a  Magyar  Köztársaság
      Legfelsőbb    Bírósága    mint    felülvizsgálati     bíróság
      Kfv.V.39289/2003/10. szám alatt hozott ítéletét 2003.  július
      22-én   kézbesítették.   Az   alkotmányjogi   panaszt   2003.
      szeptember  19-én – a törvényes határidőn belül –  nyújtották
      be.

      3.   Az   indítványozó  a  Cst.  26.  §  (2)  bekezdését   is
      alkotmányellenesnek tartja, mert értelmezése szerint  a  Cst.
      csak  a  kettő  ikergyermek esetén emeli meg  a  folyósítandó
      összeget, a többes ikergyermekkel felmerülő többletkiadásokat
      a  Cst.  egyértelműen  a  családokra,  a  gyermekeket  nevelő
      szülőkre  hárítja,  a  nyújtott ellátás összege  a  gyermekek
      számával nem minden esetben van arányban.

      Az  indítványozó  álláspontja szerint –  figyelembe  véve  az
      Alkotmány 15. §-ában, 16. §-ában, 66. § (1) bekezdésében, 67.
      §  (1)  és (3) bekezdésében a családok, a szülők, az  ifjúság
      fokozott   alkotmányos   védelme   érdekében   megfogalmazott
      rendelkezéseket  –  az  államra  hárul  olyan  kötelezettség,
      amelyet a Cst. csupán az ikergyermekek esetén ír elő.

      Az Alkotmánybíróság az ügy előkészítése keretében felkérte az
      igazságügy-minisztert,   az   egészségügyi,   szociális    és
      családügyi   minisztert   és   a   pénzügyminisztert,    hogy
      tájékoztassa    az    Alkotmánybíróságot   az    indítvánnyal
      kapcsolatos álláspontjáról.

                                   II.

      1. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezései szerint:

      „2.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
      jogállam. (…)

      9.  § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben
      a   köztulajdon  és  a  magántulajdon  egyenjogú  és  egyenlő
      védelemben részesül. (…)

      15.  §  A  Magyar  Köztársaság védi a házasság  és  a  család
      intézményét. (…)

      16.  §  A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság
      létbiztonságára,  oktatására  és  nevelésére,  védelmezi   az
      ifjúság érdekeit. (…)

      57.  §  (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt  mindenki
      egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt
      bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit
      a  törvény  által felállított független és pártatlan  bíróság
      igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. (…)

      66. § (…)
      (2)  A  Magyar Köztársaságban az anyáknak a gyermek születése
      előtt  és  után  külön  rendelkezések szerint  támogatást  és
      védelmet kell nyújtani.

      67.  § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van
      a  családja,  az  állam  és  a  társadalom  részéről  arra  a
      védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi
      és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. (…)
      (3)  A  családok  és  az  ifjúság helyzetével  és  védelmével
      kapcsolatos    állami    feladatokat   külön    rendelkezések
      tartalmazzák. (…)

      70/A.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén
      tartózkodó  minden  személy számára  az  emberi,  illetve  az
      állampolgári  jogokat, bármely megkülönböztetés,  nevezetesen
      faj,  szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más  vélemény,
      nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni, születési  vagy
      egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (…)
      (3)  A  Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását  az
      esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is
      segíti.”

      2. A Cst. támadott és érintett szabályai szerint:

      „Cst. 5. § A családtámogatási ellátások a következők:
      a) családi pótlék (6. §);
      b) gyermekgondozási támogatás
      ba) gyermekgondozási segély (20. §),
      bb) gyermeknevelési támogatás (23. §);
      c) anyasági támogatás (29. §). (…)

      Cst.  26.  § (1) A gyermekgondozási támogatás havi összege  –
      függetlenül a gyermekek számától – azonos az öregségi nyugdíj
      mindenkori  legkisebb  összegével,  töredékhónap  esetén  egy
      naptári napra a havi összeg harmincad része jár.
      (2)  A  gyermekgondozási  segély havi  összege  ikergyermekek
      esetén  –  függetlenül  a  gyermekek  számától  –  azonos  az
      öregségi  nyugdíj mindenkori legkisebb összegének  200%-ával.
      (…)

      Cst.  34.  §  (1) A családtámogatási ellátás (a továbbiakban:
      ellátás)   iránti   igényt   írásban   kell   előterjeszteni.
      Egyidejűleg   az  igényhez  csatolni  kell  az   elbíráláshoz
      szükséges tények, adatok igazolását.
      (2)  Az igénybejelentés napja az igény átvételének – vagy  ha
      az  igényt  posta  útján terjesztették elő a kérelem  postára
      adásának – igazolt napja. (…)

      Cst.  36.  §  (1)  Az ellátásra vonatkozó  igényről,  ha  azt
      teljesítik,  – kivéve a méltányossági jogkörben megállapított
      gyermekgondozási  segélyt – alakszerű  határozatot  nem  kell
      hozni.
      (2) Alakszerű határozattal akkor kell dönteni, ha
      a) az igényt elutasítják;
      b) az ellátást szüneteltetik;
      c) az ellátást megszüntetik;
      d) az ellátást visszafizettetik;
      e)   a   gyermekgondozási  segélyt  méltányossági   jogkörben
      állapítják meg. (…)

      Cst. 37. § (1) Az ellátás az igény benyújtásának időpontjától
      jár,  feltéve,  hogy a benyújtás időpontjában a  jogosultsági
      feltételek   fennállnak.  Az  ellátást  az  igény  késedelmes
      benyújtása  esetén, visszamenőleg legfeljebb két hónapra,  az
      igénybejelentés napját megelőző második hónap  első  napjától
      kell  megállapítani,  ha a jogosultsági feltételek  ettől  az
      időponttól kezdve fennállnak. (…)

      Cst.  38.  §  (1)  Ha az igény elbírálása után  megállapítást
      nyer,  hogy  az  igényt jogszabálysértő módon  elutasították,
      vagy alacsonyabb összegű ellátást állapítottak meg, illetőleg
      folyósítottak,   úgy   a  jogszabálysértés   megállapításától
      visszafelé számított három éven belül járó összeget  ki  kell
      fizetni. (…)

      Cst. 39. § Az ellátásra jogosult az igényelbíráló szervnek 15
      napon  belül köteles bejelenteni minden olyan tényt,  adatot,
      amely  az ellátásra jogosultságát vagy annak összegét érinti.
      (…)

      Cst. 41. § (1) Jogalap nélkül veszi igénybe az ellátást az  a
      személy, aki
      a) arra nem jogosult, vagy
      b)   kevesebb   összegre  jogosult,  mint   amelyet   számára
      folyósítottak.
      (2)  Az,  aki  ellátást jogalap nélkül vett fel, köteles  azt
      visszafizetni, ha erre a felvételtől számított 30 napon belül
      írásban kötelezték.
      (3)  A (2) bekezdésben meghatározott idő elteltével a jogalap
      nélkül  felvett ellátást attól lehet visszakövetelni,  akinek
      az  ellátás  felvétele felróható, feltéve, hogy a felvételtől
      vagy  folyamatos  ellátás  esetén  az  ellátás  megszűnésétől
      kevesebb mint három év telt el.
      (4) Az ellátás felvétele akkor róható fel, ha
      a)  a  jogosult tudta, hogy az ellátás őt nem illeti meg,  de
      ennek ellenére ő azt felvette;
      b)  a  jogosult a saját gondatlanságából fakadóan nem  tudta,
      hogy  az  ellátás  őt nem illeti meg, de a körülményekből  az
      következik, hogy ezt tudnia kellett volna.
      (5)  Az  igényelbíráló szerv, illetve az egyéb szerv  köteles
      megtéríteni a jogalap nélkül felvett ellátást, ha az  ellátás
      jogalap    nélküli   megállapítása,   illetőleg   folyósítása
      mulasztásának vagy a valóságtól eltérő adatszolgáltatásának a
      következménye   és   az  ellátást  a  (2)  bekezdés   alapján
      visszakövetelni nem lehet.
      (6) Ha az ellátás jogalap nélküli megállapításáért, illetőleg
      felvételéért  több  igényelbíráló vagy egyéb  szervet  és  az
      ellátásban  részesülőt is felelősség terhel,  úgy  a  jogalap
      nélkül  felvett  ellátást  közrehatásuk  arányában  kötelesek
      megtéríteni,   illetőleg  visszafizetni.  Ha  a  közrehatásuk
      aránya  nem  állapítható  meg, akkor  a  felelősöket  egyenlő
      arányban kell megtérítésre, visszafizetésre kötelezni.
      (7)   Ha   az   ellátás   jogalap  nélküli  megállapításáért,
      felvételéért  több igényelbíráló szervet vagy  egyéb  szervet
      terhel  a  felelősség, úgy a jogalap nélkül  felvett  ellátás
      megtérítéséért egyetemlegesen felelnek.

      Cst.   42.   §   (1)   A  jogalap  nélkül   felvett   ellátás
      visszafizetéséről  határozattal,  az  igényelbíráló  szervvel
      vagy  egyéb  szervvel  szemben  érvényesítendő  megtérítésről
      fizetési  meghagyással kell intézkedni. A  jogerős  határozat
      vagy    fizetési    meghagyás   végrehajtható   közigazgatási
      határozat.
      (2)  Az  igényelbíráló szerv a követelést  a  jogalap  nélkül
      felvett  ellátás  utolsó kifizetésétől számított  három  éven
      belül  érvényesítheti. Ha a követelésre alapot adó magatartás
      a  bíróság  jogerős  ítélete  szerint  bűncselekmény,  úgy  a
      követelés három éven túl is érvényesíthető mindaddig, amíg  a
      bűncselekmény büntethetősége el nem évül.

      Cst. 43. § (…)
      (4)  Ha  a  fizetésre kötelezett szerv, személy  a  fizetésre
      kötelező   határozat  vagy  a  fizetési  meghagyás   jogerőre
      emelkedésétől    számított   15    napon    belül    fizetési
      kötelezettségét  nem  teljesíti,  úgy  a  határozatot   hozó,
      illetőleg  a  fizetési meghagyást kibocsátó TÁH a  követelést
      adók módjára hajtatja be.”

      3. A Ptk. szerint:

      „1.  § (1) Ez a törvény az állampolgárok, valamint az állami,
      önkormányzati,  gazdasági és társadalmi szervezetek,  továbbá
      más   személyek   vagyoni   és  egyes   személyi   viszonyait
      szabályozza. Az e viszonyokat szabályozó más jogszabályokat –
      ha  eltérően  nem rendelkeznek – e törvénnyel összhangban,  e
      törvény rendelkezéseire figyelemmel kell értelmezni.
      (2)  A  törvény rendelkezéseit a Magyar Köztársaság gazdasági
      és társadalmi rendjével összhangban kell értelmezni. (…)

      301. § (1) Pénztartozás esetében – ha jogszabály eltérően nem
      rendelkezik,  vagy  a felek másként nem állapodnak  meg  –  a
      kötelezett  a késedelembe esés időpontjától kezdve  akkor  is
      köteles az évi költségvetési törvényben meghatározott mértékű
      kamatot  fizetni,  ha  a  tartozás egyébként  kamatmentes.  A
      kamatfizetési kötelezettség akkor is beáll, ha  a  kötelezett
      késedelmét kimenti.”

                                  III.

      Az indítványok és az alkotmányjogi panasz megalapozatlan.

      1.  Az  indítványozó alkotmányjogi panasznak  nevezett  egyik
      beadványában  elsőként az egyedi ügyben hozott  bírói  döntés
      törvényességi  szempontú felülvizsgálatát, a  felülvizsgálati
      bíróság   indítványozó   számára  kedvezőtlen   határozatának
      megsemmisítését,    az   alkalmazott   jogszabályok    önálló
      értelmezését kezdeményezte.

      Az  Alkotmánybíróság számos határozatban kifejtette,  hogy  a
      tényállás  és  a  jogszabály egymásra  vonatkoztatása,  ezzel
      kapcsolatban  a jogszabály értelmezése a bíróság  hatáskörébe
      tartozik.

      Ennek  megfelelően  az  Alkotmánybíróságnak  nincs  hatásköre
      arra,  hogy  az  indítványra okot adó konkrét eset  történeti
      tényállására   nézve  a  jogszabályok  önálló  értelmezésével
      eldöntse:  a  26/1979. (VII. 21.) MT rendeletnek a  111/1994.
      (VIII.   6.)   Korm.   rendelet   6.   §   (4)   bekezdésével
      megállapított,  2002.  március  6-ig  hatályos   20.   §-ában
      említett  jövedelempótlék családtámogatási ellátás-e  a  Cst.
      szabályai  értelmében, a jövedelempótlék milyen  jogszabályok
      alapján,  milyen eljárásban és keretek között, kivel  szemben
      és   milyen  elévülési,  kamat-  stb.  szabályok  alkalmazása
      mellett, hogyan érvényesíthető.

      Annak  eldöntése, hogy az igényelbíráló szerv és a  bíróságok
      határozataikban   a   törvényeknek  és  más   jogszabályoknak
      megfelelően  minősítették-e  a  tényállást  és  ehhez  képest
      milyen   jogszabályokat  kellett  vagy  lehetett  alkalmazni,
      továbbá  a következményeket helyesen vonták-e le, illetve  az
      indítványra okot adó bírói eljárások felpereseinek követelése
      egyébként megfelel-e a jövedelempótlékra jogosító jogszabályi
      előfeltételeknek, a rendes bíróság hatáskörébe tartozik.

      Az  Alkotmánybíróság hatásköre a jogszabálynak  (valamint  az
      állami  irányítás  egyéb  jogi  eszközének)  az  Alkotmánnyal
      kapcsolatos  értelmezésére  terjed  ki;  ez  szükségszerű   a
      jogszabály alkotmányellenességének vizsgálata során [38/1993.
      (VI.  11.)  AB  határozat, ABH 1993, 256, 266.; 31/1993.  (V.
      21.) AB határozat, ABH 1993, 242, 243.; 27/1995. (V. 15.)  AB
      határozat, ABH 1995, 129.].

      Az  Alkotmánybíróság  a  beadványban eredetileg  foglaltakkal
      kapcsolatban   emlékeztet  arra,  hogy  az   Abtv.   szerinti
      alkotmányjogi  panasz a konkrét normakontroll egyik  formája,
      ezért  az alkotmányjogi panasz is csupán jogszabály (vagy  az
      állami   irányítás   egyéb   jogi  eszköze)   alkotmányossági
      vizsgálatára  irányulhat. Az Alkotmánybíróság  hatáskörét  az
      Abtv. 1. § a)-h) pontjainak felsorolása határozza meg. Sem ez
      a    felsorolás,   sem   más   jogszabály   nem   utalja   az
      Alkotmánybíróság hatáskörébe az egyedi ügyben hozott bírósági
      határozatok     törvényességének     felülvizsgálatát.     Az
      Alkotmánybíróságnak  alkotmányjogi  panasz  alapján   eljárva
      sincs erre hatásköre.

      Az  indítványozó az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság
      felhívására pontosította.

      Az Abtv. 20. §-a szerint az Alkotmánybíróság az arra jogosult
      indítványa  alapján  jár el. Az Abtv.  22.  §  (2)  bekezdése
      szerint  az  indítványnak  a  kérelem  alapjául  szolgáló  ok
      megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia. Ez
      azt  jelenti,  hogy  az  indítványozónak  meg  kell  jelölnie
      nemcsak  a  jogszabályt, hanem a jogszabálynak azt a  konkrét
      rendelkezését,  amelyet  az Alkotmánynak  ugyancsak  valamely
      konkrét rendelkezésébe ütközőnek tart (440/B/1993. AB végzés,
      ABH 1993, 910.).

      A  módosított és kiegészített indítványban foglalt határozott
      kérelem   alapján  az  Alkotmánybíróságnak   ezért   azt   az
      indítványozói felvetést kellett vizsgálnia, hogy ellentétes-e
      az  Alkotmánynak indítványban felhívott szakaszaiban  foglalt
      rendelkezéseivel  az, hogy a Cst. 38.  §  (1)  bekezdése  nem
      rendelkezik arról, hogy az érdekeiben sérelmet szenvedett fél
      kamatokkal   együtt   tarthat   igényt   a   családtámogatási
      ellátásra,   továbbá   a   Cst.  26.   §   (2)   bekezdésével
      összefüggésben kötelezettsége van-e az államnak arra, hogy  a
      gyermekek számával minden esetben arányos támogatást nyújtson
      a családok számára.

      2.   Az   Alkotmánybíróság  már  a  4/1990.  (III.   4.)   AB
      határozatában   (ABH,  1990,  28,  29.)  megállapította:   az
      Alkotmány védi a házasság és a család intézményét, sőt a  67.
      § (1) és (2) bekezdései értelmében minden gyermeknek joga van
      a  családja,  az  állam  és  a  társadalom  részéről  arra  a
      védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi
      és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.

      Az   Alkotmánybíróság   számos   határozatában   foglalkozott
      alapvető  jogokkal és kötelességekkel, illetve a  család-  és
      gyermektámogatási    rendszerre    vonatkozó     jogszabályok
      alkotmányosságával. Ezek közül a 995/B/1990. AB határozatában
      családi  pótlékra vonatkozó, korlátozó rendelkezés vizsgálata
      kapcsán rámutatott arra, hogy "A tartásra vonatkozó törvényes
      rendelkezések  mindaddig  alkotmányosak,  amíg   a   tartásra
      kötelezettek,  elsősorban a szülők jogai a gyermek  érdekében
      nyernek  korlátozást, helyesebben alkotmányos kötelezettségük
      megvalósítását   biztosítják”   (ABH   1993,   515,    524.).
      Következésképpen    a    gyermekekről    való     gondoskodás
      mindenekelőtt a szülők kötelessége belföldön és külföldön. Az
      más  kérdés,  hogy  az állam e gondoskodáshoz  hozzájárul.  A
      családi  pótlék intézménye ezért az Alkotmány 15.  §-ból  nem
      következik,  hanem annak 70/E. §-ával hozható  összefüggésbe.
      Ehhez képest a családi pótlék olyan szociális juttatás, amely
      az  Alkotmány  70/E.  §-ának  (1) bekezdésén  alapuló  állami
      kötelezettségvállalásból származik (780/B/1992. AB határozat,
      ABH 1998, 551, 552.).

      Egy másik döntésben az Alkotmánybíróság az egyes ellátásokkal
      összefüggésben  megállapította:  "A  70/E.  §-ban   foglaltak
      általános   jelleggel  nevesítik  az  államnak   a   polgárok
      szociális  biztonsága tekintetében fennálló kötelezettségeit,
      de  nem  jelentenek alanyi jogot egy meghatározott  jövedelem
      megszerzéséhez               vagy               életszínvonal
      fenntartásához."(2093/B/1991. AB határozat,  ABH  1992,  546,
      547.)   Mindebből  következik,  hogy:  "...   az   alkotmányi
      feladatok   és   a  szociális  jogok  eszközei   és   mértéke
      tekintetében  a jogalkotó viszonylag nagy szabadságot  élvez"
      [28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH 1994, 134, 140.].

      Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Cst-ben szabályozott
      családtámogatási ellátások mindegyike szintén olyan szociális
      juttatás,  amely  az  Alkotmány 70/E. §-ának  (1)  bekezdésén
      alapuló állami kötelezettségvállalásból származik.

      Amikor  a  jogalkotó a családtámogatási ellátás iránti  igény
      érvényesítését    szabályozta,   a    juttatás    feltételeit
      rögzítette.  A jogalkotó nem vont el jogosultságot,  hanem  a
      Cst.    szabályai    szerinti    esetekre    korlátozta     a
      családtámogatási ellátás igénybevételét.

      Az  Alkotmánybíróság  emlékeztet  arra:  a  gyermektámogatási
      rendszerrel   szemben   támasztható   egyes   alkotmányossági
      követelményekről  a 43/1995. (VI. 30.) AB határozatában  (ABH
      1995, 188.) rendelkezett. Noha a határozat az egyes ellátások
      átalakításának,  megszűntetésének feltételeit  vizsgálta,  és
      nem  önmagában azt, hogy milyen ellátásokat kell az  államnak
      biztosítania,    egyebek    között    megállapította:     „Az
      Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. §-ának értelmezései során
      több   ízben   rámutatott,  hogy  az   állam   az   e   §-ban
      megfogalmazott kötelezettségének eleget tesz, ha a  szociális
      ellátás    biztosítására   megszervezi   és    működteti    a
      társadalombiztosítás  és a szociális támogatások  rendszerét.
      Ezen  belül  a jogalkotó maga határozhatja meg,  hogy  milyen
      eszközökkel  éri el társadalompolitikai céljait”  (ABH  1995,
      188, 191-192.).
      Kimondta  azt  is  az akkor megváltoztatott  családtámogatási
      ellátásokkal kapcsolatban, hogy az Alkotmány rendelkezéseiből
      közvetlenül nem vezethető le a terhességi-gyermekágyi segély,
      a  várandóssági pótlék az egyéb szolgáltatások  vagy  akár  a
      családi pótlék konkrét szabályozása vagy mértéke.

      Az  Alkotmánybíróság  szerint az  Alkotmány  rendelkezéseiből
      közvetlenül nem vezethető le a Cst. szerinti egyes  ellátások
      konkrét  szabályozása vagy mértéke sem.  Az  Alkotmánybíróság
      szerint  ezért az Alkotmány indítványban felhívott 2.  §  (1)
      bekezdése,  57.  § (1) bekezdése és 70/A. §-a  rendelkezéseit
      illetően önmagában az, hogy az érdekeiben sérelmet szenvedett
      fél  kamatokkal  vagy kamatok nélkül tarthat  csak  igényt  a
      jogszabálysértés megállapításától járó összegre, nem vet  fel
      alkotmányossági  kérdést:  a Cst.  38.  §  (1)  bekezdése  az
      Alkotmánynak az indítványozó által felhívott szabályaival nem
      ellentétes  abból  az  okból, hogy nem tartalmaz  előírást  a
      kamatokról.

      A kifejtettek alapján továbbá az sem állapítható meg, hogy az
      Alkotmány 15. §-ában, 16. §-ában, 66. § (1) bekezdésében, 67.
      §  (1)  és (3) bekezdésében a családok, a szülők, az  ifjúság
      fokozott   alkotmányos   védelme   érdekében   megfogalmazott
      rendelkezésekből olyan alkotmányos kötelezettség  hárulna  az
      államra, hogy a Cst. 26. § (2) bekezdésével összefüggésben  a
      családtámogatási  ellátások  mértéke  a  gyermekek   számával
      összefüggésben kerüljön szabályozásra.

      A  hatályos  Cst.  26. § (1) bekezdése a  gyermekek  számától
      függetlenül,   az   öregségi  nyugdíj  mindenkori   legkisebb
      összegéhez  igazodó  módon szabályoz. Az általános  mértékhez
      képest  –  független attól, hogy hányas ikrekről  van  szó  –
      ikergyermekeket nevelő családok többlet támogatást kapnak.

      A   kiadások,   a   családra  nehezedő  terhek  többszörösére
      növekednek ikerszülés esetén, ezért az állam az ikergyermekek
      esetén  nagyobb  részt vállal át a család  anyagi  terheiből.
      Ikergyermekek  nevelése  esetén  a  gyermekgondozási   segély
      összege  az egyébként járó összegnek a duplája. Ez az ellátás
      azonban  nem  a  családban  nevelt  gyermekek  számától  függ
      önmagában  és független attól is, hogy kettős-, hármas-  vagy
      négyes ikrekről van-e szó adott esetben. Az állam fokozottabb
      szerepvállalása az ikerszüléshez és az ezen a tényen  alapuló
      élethelyzethez    kapcsolódik.   A    jogalkotó    széleskörű
      szabadságot élvez a szociális biztonság megvalósítása konkrét
      eszközeinek   meghatározása  tekintetében  a   nemzetgazdaság
      mindenkori teljesítőképességétől függően.

      Ahogyan   arra   az  Alkotmánybíróság  korábban   rámutatott:
      „amennyiben  az  Alkotmánybíróság az Alkotmány  70/E.  §-ából
      eredő   általános   ellátási  kötelezettségen   belül   egyes
      részjogosítványokat  (pl.  lakhatáshoz  való  jog,  megfelelő
      élelmezéshez,   tisztálkodáshoz,  ruházkodáshoz   való   jog)
      állapítana  meg  és  kényszerítene ki az alkotmányos  alapjog
      szigorúságával, akkor ez a szociális ellátás újabb  és  újabb
      elemeinek   alkotmányos  alapjogként  történő   elismeréséhez
      vezetne.  Egy  ilyen  értelmezés  nem  lenne  tekintettel  az
      alkotmányozó    hatalomnak    az    alkotmányos     alapjogok
      meghatározásával kapcsolatos jogára. Figyelmen  kívül  hagyná
      azt   az   alkotmányos  követelményt  is,  hogy  a  jogalkotó
      széleskörű   szabadságot   élvez   a   szociális    biztonság
      megvalósítása konkrét eszközeinek meghatározása tekintetében.
      Ilyen módon az Alkotmánybíróság a jogalkotót a nemzetgazdaság
      mindenkori teljesítőképességétől függetlenül kötelezné  egyes
      konkrét    ellátási    formák    biztosítására.    Így    nem
      érvényesülhetne  az  állam kötelessége a szociális  ellátások
      mértékének  növelésére  a  nemzetgazdaság  teljesítőképessége
      függvényében,    mert   csak   egyes,    állandó    jelleggel
      meghatározott  konkrét  támogatási  formák  nyújtására  lenne
      köteles.  Minderre figyelemmel az Alkotmánybíróság az  emberi
      életet  és  méltóságot biztosító, valamint  a  nemzetgazdaság
      teljesítőképességének    megfelelő     általános     ellátási
      kötelezettség kimondásán túlmenően tartózkodik egyes  konkrét
      részjogok   alkotmányos  alapjogként  történő  elismerésétől”
      [42/2000. (XI. 8.) AB határozat, ABH 2000, 329, 334-335.].

      Azzal az indítványozói vélekedéssel kapcsolatban pedig, amely
      az   igényérvényesítésnek  a  Cst.  38.  §  (1)  bekezdésében
      szereplő,  korlátozó  szabályai és a jogalap  nélkül  felvett
      ellátásra  vonatkozó  rendelkezések  alapján  diszkriminációt
      állít (Alkotmány 70/A. §), az Alkotmánybíróság a következőkre
      mutat rá.

      Az  Alkotmánybíróság már a 9/1990. (IV. 25.) AB határozatában
      rögzítette:  a diszkrimináció tilalma nem jelenti  azt,  hogy
      minden  megkülönböztetés  tilos, a tilalom  arra  vonatkozik,
      hogy  a  jognak  mindenkit egyenlőként, az egyéni  szempontok
      azonos  mértékű figyelembevételével kell kezelnie (ABH  1990,
      46,  48.). A 21/1990. (X. 4.) AB határozatában (ABH 1990, 73,
      78.)   az   Alkotmánybíróság  azt   is   kimondta,   hogy   a
      megkülönböztetés   tilalmába  ütközik   az,   ha   az   adott
      szabályozási  koncepción belül eltérő szabályozás  vonatkozik
      valamely  csoportra,  kivéve, ha  az  eltérésnek  alkotmányos
      indoka  van.  A  diszkrimináció vizsgálatánál tehát  központi
      elem  annak  megállapítása,  hogy  a  szabályozási  koncepció
      szempontjából  kiket kell egy csoportba tartozónak  tekinteni
      [49/1991.  (IX. 27.) AB határozat, ABH 1991, 246,  249.].  Az
      Alkotmánybíróság  az  59/1991.  (XI.  19.)  AB  határozatában
      fogalmazta  meg azt a követelményt, hogy „el kell  különíteni
      az állam, mint a gazdálkodás alanya jogait és kötelességeit a
      gazdálkodás    állami    befolyásának    eszközeit    jelentő
      (közhatalmi) jogosítványoktól” (ABH 1991, 293, 295.).

      A  családtámogatási ellátások szociális juttatások, amelyeket
      a  jogosultnak igényelnie kell és amelyek csak  a  törvényben
      rögzített feltételek esetén folyósíthatók. Az igényléssel nem
      jön  létre  polgári jogi jogviszony a fél és az igényelbíráló
      szerv   között.  A  juttatásokkal  kapcsolatban   a   hatóság
      közhatalmi tevékenységet végez, közigazgatási határozatot hoz
      a  szociális  ellátásra  vonatkozó jogszabályok  alapján.  Az
      állam  (szerve)  ilyen esetben tehát nem a mellérendeltséggel
      és  egyenjogúsággal  jellemezhető polgári jogi  jogviszonyban
      vesz  részt,  hanem hatósági jogviszonyban. Az eljárásban  az
      ügyfél   nincs  mellérendeltségi  pozícióban  a   közhatalmat
      gyakorló közigazgatási szervvel, s csupán annyi eljárási joga
      van,  amennyit számára az eljárási jogszabályok  kifejezetten
      biztosítanak  [72/1995. (XII. 15.) AB  határozat,  ABH  1995,
      351, 354.].

      Az   Alkotmánybíróság   szerint  ezért   a   családtámogatási
      ellátásoknál  az  igényt érvényesítő  személy  és  a  jogalap
      nélkül  felvett ellátás visszafizetésére kötelező  szerv  nem
      tekinthető   a   szabályozási  koncepció  szempontjából   egy
      csoportba tartozónak. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság  a
      Cst. 38. § (1) és 26. § (2) bekezdését az Alkotmány 70/A.  §-
      ának sérelme miatt támadó indítványokat elutasította.

      3. Az indítványozó szerint, ha a Cst. 38. § (1) bekezdése nem
      alkotmányellenes, akkor a Ptk. 1. § (1) és (2) bekezdése 301.
      §  (1)  bekezdése az, mivel a Magyar Állam fizetési késedelme
      nem szankcionálható.

      A Ptk. 1. § (1) és (2) bekezdése a törvény céljáról és a Ptk.
      értelmezéséről   szól.  A  Ptk.  301.  §  (1)   bekezdése   a
      szerződésszegés körében a kötelezett késedelménél a késedelmi
      kamatról rendelkezik.

      Az   előzőekben  kifejtettek  szerint  a  Cst.  38.   §   (1)
      bekezdésével érintett ellátás olyan szociális juttatás, amely
      nem  polgári jogi jogviszony keretében érvényesíthető, a Cst.
      pedig   nem  tartalmaz  szabályt  a  Ptk.  késedelmi  kamatra
      vonatkozó rendelkezései alkalmazásáról. A Ptk. 1. §-a és 301.
      §  (1)  bekezdése szabályai elleni alkotmányossági  kifogások
      ezért  az  indítványban felhívott érvek alapján nem  hozhatók
      összefüggésbe alkotmányjogi szempontból az Alkotmány 2. § (1)
      bekezdése,  9.  §  (1)  bekezdése és 70/A.  §  (1)  bekezdése
      rendelkezéseivel.

      Az  Alkotmánybíróság  erre figyelemmel a  Ptk.  e  szabályait
      támadó indítványt is elutasította.
                              Dr. Holló András
                         az Alkotmánybíróság elnöke
                                     
          Dr. Bagi István                        Dr. Bihari Mihály
          alkotmánybíró                              alkotmánybíró
                                     
          Dr. Holló András                         Dr. Erdei Árpád
          az Alkotmánybíróság elnöke                 alkotmánybíró
          az aláírásban akadályozott
          Dr. Czúcz Ottó
          alkotmánybíró helyett
                                     
          Dr. Harmathy Attila                       Dr. Kiss László
          alkotmánybíró                               alkotmánybíró
                                     
          Dr. Kukorelli István                    Dr. Strausz János
          alkotmánybíró                               alkotmánybíró
                                     
                     Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
                            előadó alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        722/B/2003
        Date of the decision:
        .
        01/19/2004
        .
        .