Hungarian

Ügyszám: .	1592/B/1991
Előadó alkotmánybíró: Lábady Tamás Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 26/1992. (IV. 30.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1992/135 .

A döntés kelte: Budapest, 04/22/1992 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:              A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN ! Az  Alkotmánybíróság  jogszabály  alkotmányellenességének utólagos  vizsgálatára   irányuló  indítványok  tárgyában meghozta a következő                       határozatot: Az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy  a szakszervezeti vagyon  védelméről,   a  munkavállalók  szervezkedési  és szervezeteik működési esélyegyenlőségéről szóló 1991. évi XXVIII. törvény 7. § (2)   bekezdés b ) pontjában és 9. § (1)       bekezdésében        foglalt       rendelkezések alkotmányellenesek, ezért azokat 1992. évi június hó 30-i hatállyal megsemmisíti. Egyebekben  az   indítványokat  elutasítja,   a   törvény nemzetközi szerződésekbe ütközésének megállapítása iránti indítványokat pedig visszautasítja. Az  Alkotmánybíróság   határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                         Indokolás                            I. Az indítványozók  a szakszervezeti  vagyon védelméről,  a munkavállalók  szervezkedési   és  szervezeteik  működési esélyegyenlőségéről szóló  1991. évi XXVIII. törvény (  a továbbiakban:       SzVV )        alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték. A   támadott    törvény   hatálya   kiterjed   valamennyi munkavállalói    érdekképviseleti     szervezetre     ( a továbbiakban:   szakszervezet ).    Előírja,    hogy    a szakszervezetek  kötelesek   a  vagyonukkal   elszámolni. Meghatározza, hogy  az elszámolási  kötelezettség  milyen vagyontárgyakra vonatkozik.  Az  elszámolás  körébe  vont vagyontárgyak  egy  részére  elidegenítési  és  terhelési tilalmat  állapít   meg.  Kimondja,  hogy  az  elszámolás hatálya alá  tartozó vagyon összességét a szakszervezetek között  felosztásra   kerülő  vagyonnak  kell  tekinteni. Létrehozza a  Vagyont Ideiglenesen Kezelő Szervezetet ( a továbbiakban: VIKSZ ), amelyet a vagyon védelme érdekében -  a   végleges  vagyonmegosztásáig   -   használati   és rendelkezési jogokkal  ruház fel.  Meghatározza  a  VIKSZ Igazgató  Tanácsának   szervezetét,   hatáskörét.   Végül rendelkezik    a    vagyon    használatának    ideiglenes megosztásáról,   továbbá    arról,   hogy    a   végleges vagyonmegosztásról az Országgyűlés külön törvényt alkot.                            II. Az indítványokban  kifejtett álláspont  szerint a törvény egésze alkotmányellenes, de a törvény egyes rendelkezései tekintetében  az   indítványozók  külön   is  kérték   az alkotmányellenesség  megállapítását   és  a   sérelmezett rendelkezések visszamenőleges hatályú megsemmisítését. 1. Hivatkoztak arra, hogy az SzVV ellentétes az 1976. évi 8.  tvr-rel   kihirdetett  Polgári   és  Politikai  Jogok Nemzetközi Egyezségokmányával,  valamint az  1976. évi 9. tvr-rel kihirdetett  Gazdasági, Szociális  és  Kultúrális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányával. A  törvény   ellentétben  áll  a  Magyarország  által  is ratifikált, Az  egyesülési szabadság  és a  szervezkedési jog védelme  tárgyában elfogadott  87.  számú  nemzetközi munkaügyi egyezménnyel,  továbbá A szervezkedési jog és a kollektív tárgyalási  jog elveinek  alkalmazásáról  szóló 98. számú nemzetközi munkaügyi egyezménnyel. Az SzVV erre tekintettel   sérti  az Alkotmány  7. §  (1)  bekezdését, mely szerint  a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a  nemzetközi   jog  általánosan   elismert   szabályait, biztosítja   továbbá    a   vállalt    nemzetközi    jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját. 2.  Az  indítványokban  kifejtett  álláspont  szerint  az Alkotmány 13.  §-ában biztosított  tulajdonhoz való jogot sérti az  a rendelkezés,  amely  a  volt  Szakszervezetek Országos Tanácsa  ( a továbbiakban: SZOT ) vagyonát, és a volt   ágazati   szakszervezetek   vagyonát   felosztható vagyonnak tekinti. Érvelésük szerint ellentétesek továbbá az alkotmányos  tulajdonvédelemmel a vagyon használatának ideiglenes  rendezéséről,  illetőleg  a  vagyon  végleges megosztásáról  szóló,   valamint  az   elidegenítési   és terhelési tilalommal,  illetlőleg az elidegenítési joggal kapcsolatos törvényi rendelkezések is. 3. Az  indítványozók  kifogásolták,  hogy  a  törvényhozó figyelmen kívül  hagyta  a  hatalommegosztás  alkotmányos elvét,   ugyanakkor    az   érintettektől    elvonta    a jogorvoslathoz   való  jognak  az  Alkotmány  57.  §  (5) bekezdésében  biztosított   lehetőségét  azzal,   hogy  a szakszervezetek   bíróságokra    tartozó    vagyonvitáiba törvényhozási úton avatkozott be. 4. Kifogásolták,  hogy a  törvény alkotmányellenes  módon kiterjesztette az  Állami  Számvevőszéknek  az  Alkotmány 32/C. §-ában meghatározott hatáskörét, egyben megsértette az Állami Számvevőszék szervezetéről szóló és működésének alapelveivel  kapcsolatos   törvényre  vonatkozó   2/3-os szavazat-többséget előíró alkotmányi rendelkezést. 5.  Az  indítványozók  sérelmezték,  hogy  a  törvény  az elszámolási     kötelezettség      körébe     vonja     a szakszervezeteknek a  gazdasági társaságokba  valamint az alapítványokba bevitt  vagyonát. Véleményük  szerint ez a szabályozás sérti  a Ptk-nak  az alapítványokra vonatkozó rendelkezéseit valamint  a gazdasági  társaságokról szóló 1988. évi VI. törvényt is. 6. A  VIKSZ Igazgató  Tanácsára vonatkozó rendelkezések a szakszervezeti    szövetségek     között     indokolatlan megkülönböztetést   tartalmaznak,    ez    pedig    sérti azAlkotmány 70/A. §-át, ugyanakkor a szakszervezeteknek a VIKSZ-ben való  részvételét előíró szabályok ellentétesek az Alkotmány 4. §-ában írt rendelkezéssel. 7. Hivatkoztak  arra, hogy a törvénynek a szakszervezetek közötti választásokkal kapcsolatos rendelkezései egyrészt tisztázatlan  kötelezettséget   írnak  elő,   másrészt  e szabályok   is    sértik    az    állampolgárok    szabad szervezkedését   biztosító    nemzetközi   egyezményeket, illetve az Alkotmány 7. §-át és az Alkotmány 63. §-ába is ütköznek. 8. Végül  a  törvény  megalkotása  során  megsértették  a jogalkotásról   szóló   1987.   évi   XI.   törvény   ( a továbbiakban: JAT ) több rendelkezését is.                           III. A   törvény    egészének   alkotmányellenességét   állító indítványokkal  összefüggésben   az  Alktománybíróság  az alábbiakra mutat rá. 1.  A   törvényt  -   a  címében   foglalt   törvényhozói célkitűzések szerint  - az  Országgyűlés a szakszervezeti vagyon  védelme,   a   munkavállalók   szervezkedési   és szervezeteik   működési    esélyegyenlősége   biztosítása érdekében   alkotta.   A   törvény   preambuluma   tovább részletezi  ezt   a  célkitűzést.   Eszerint  az   elmúlt társadalmi  rendszerben   hozott  döntések  következtében tisztázatlanná váltak a munkavállalói érdekképviseleti és érdekvédelmi szervezetek  vagyoni  viszonyai.  A  jogilag rendezetlen  helyzet   pedig  veszélyezteti   e   szervek működőképességét és  gátolja  a  szervezkedési  szabadság alkotmányos jogának  érvényesülését. A törvényjavaslathoz fűzött indokolás  arra mutat  rá, hogy a rendszerváltozás alapvető követelménye  a kényszertársulások felszámolása. A  szakszervezeti  és  állami  feladatok  tisztázását,  a kialakult    szakszervezeti     pluralizmus    gyakorlati megvalósulását  jelentősen   hátráltatják  az   e   téren tapasztalható  jogi   és  tulajdoni  rendezetlenségek.  A törvény célja, hogy egy folyamat egyik lépéseként segítse a  jelenlegi   ellentmondásos  helyzet  feloldását  és  a munkavállalói érdekvédelmi  szervezetek esélyegyenlőségen alapuló tevékenységét. Az  indokolás   utal  a   törvény  közelebbi  és  távlati célkitűzéseire is. Eszerint a törvény célja mindenekelőtt a  szakszervezetek  tulajdonában  és  használatában  lévő vagyontömeg felmérése  és rendeltetésének meghatározásáig megfelelő biztosítása.  A  törvény  további  célja,  hogy megteremtse az átmeneti időszakra a szakszervezeti vagyon kezelésének feltételeit. 2.  Az   Alkotmánybíróság   11/1992.   ( III.   5. )   AB határozatában   kifejtette,    hogy    az    1989.    évi alkotmányrevízió   után    alkotott    új    jogszabályok alkotmányosságának  megítélésénél   a   rendszerváltással összefüggő sajátos  történelmi  helyzetet  -  a  jogállam keretein belül  és annak kiépítése érdekében - figyelembe lehet venni.  Az Alkotmánybíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy  a   rendszerváltás  egyszeri,   sajátos  történelmi követelményei hogyan  valósíthatók meg  alkotmányosan,  a jogfolytonosság alapján  maradva [28/1991.  ( VI. 3. ) AB határozat]. A  vizsgált   törvény  célkitűzései  a  jövőre  nézve  az alkotmányosan  biztosított  rendszerváltás  szolgálatában állnak. A törvény  a múlt  rendszerben  különböző  -  és  ma  már többnyire  megállapíthatatlan   és  ellenőrizhetetlen   - forrásokból származott,  heterogén  összetételű  és  jogi természetét tekintve  számos  változáson  keresztül  ment volt szakszervezeti  vagyonnak -  az  Alkotmány  70/A.  § (3)   bekezdésében  megkivánt esélyegyenlőség  szem előtt tartásával való  - újrafelosztását kivánja biztosítani. A végleges újrafelosztásig  ennek az  egységes rendeltetésű vagyonnak a  védelmét hivatott  garantálni, és  ezzel  az Alkotmány 63. § (1)   bekezdésében biztosított egyesülési jog, illetőleg a 70/C. § (1)   bekezdésében az egyesülési jog   speciális   eseteként   szabályozott   érdekvédelmi szervezkedési szabadság érvényesülését elősegíteni. E   célkitűzések    alkotmányos   jogok   megvalósítására irányulnak,    alkotmányos     feladatok     teljesítését szolgálják, így az Alkotmány rendelkezéseivel összhangban állnak. 3. Az  indítványokban megfogalmazott alapvető érv szerint a törvény  egésze azért  alkotmányellenes, mert  meg  nem engedett   beavatkozást    jelent    a    szakszervezetek autonómiájába, egyben  súlyosan sérti  a  szakszervezetek tulajdonhoz való jogát és vagyoni jogait. Ezzel  összefüggésben   az  Alkotmánybíróság  álláspontja szerint figyelembe  kell venni  a szakszervezetek korábbi jogállását    és    a    rendszerváltással    kapcsolatos átalakulásuk jogi környezetét is. 3.1. A  régi rendben a formális iparági tagozódás alapján álló ún.  ágazati  szakszervezetek  egyetlen  szervezetbe tömörültek és ténylegesen a SZOT irányítása alatt álltak. Mint   társadalmi    szervezetek   jogi   személyiségüket közvetlenül  az   Alkotmányból,  illetőleg   a   törvényi rendelkezésekből származtatták.  A szakszervezeti  vagyon tipikusan a  társadalmi tulajdonra vonatkozó tulajdonjogi szabályok hatálya alatt állt. A szakszervezeti vagyon legnagyobb részének tulajdonosa a SZOT   volt,    tulajdonjoggal   azonban    az    ágazati szakszervezetek  és  azok  jogi  személyiségű  szervezeti egységei is rendelkeztek. A vagyon  - ma már megállapíthatatlan arányban - az 1948- ig  létező  Szakszervezeti  Szaktanács  42  tagszervezete vagyonának   nem   államosított   részéből,   az   állami támogatásokból,   egyéb   állami   juttatásokból   és   a szakszervezeti tagdíjak felhalmozásából tevődött össze. A különféle állami  támogatások  és  juttatások  alapja  az volt,  hogy   a  szakszervezetek   számos  állami  típusú feladatot ( társadalombiztosítás,  munkavédelem stb. ) is elláttak. A   múltban    az   önálló    szervezkedés,    alternatív érdekképviseleti szervezetek létrehozásának - ha formális jogi akadálya nem is volt - valóságos lehetősége nem állt fenn; az  önkéntes tömörülés  elve helyett  a  "kényszerű tagság"  elve   érvényesült.   A   szociológiai   jellegű kényszertagság  társadalmi-szociális   előnyök   ösztönző hatásával párosult.  A szakszervezeti  pluralizmus hiánya mellett   az    sem   volt    reális   alternatívája    a munkavállalóknak, hogy  a szakszervezettől  távol tartsák magukat. Ez  ugyanis nemcsak  a minimális érdekképviselet lehetőségétől fosztotta  volna  meg  őket,  hanem  számos egyéb jogosultságtól is ( pl. üdülés stb. ). Politikailag-szociológiailag   a    valamikori   SZOT   - tagszervezeteivel együtt  - lényegében  monopolhelyzetben volt.   Ilyen   körülmények   között   a   szakszervezeti monopolszervezet     felhalmozott      vagyona     olyan, meghatározott feladatra  rendelt "célvagyon"  volt, amely az    egyedüli,     egyetlen    formában     szerveződött munkavállalóli    érdekképviseletet    meghatározóan    e tevékenységének ellátása érdekében illette meg. 3.2. Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény ( a továbbiakban: Ejtv. ) 1989. január 24-i hatálybalépésével pozitív  irányban   is  megteremtődött  a  szakszervezeti pluralizmus  legális   alapja   és   ezzel,   továbbá   a rendszerváltás tényével  társadalmi méretűvé vált - a már előzőleg   megkezdődött    -   alternatív   munkavállalói érdekképviseleti szervek létrehozása. Ez a  folyamat - figyelemmel a korábbi, több mint 90 %-os monopol-szakszervezeti   tagtelítettségre    -   a   SZOT tagszervezeteiből   történt   tömeges   kilépés   és   új szervezetek alakítása  mellett valósulhatott  csak meg, a visszamaradt  tagság  pedig  az  önkéntesség  alapján  új tartalommal  tartotta   fenn  -   esetenként  változatlan elnevezéssel -  a korábbi szakszervezeti érdekképviseleti formát.  Társadalmi-szociológiai  értelemben  a  SZOT  és korábbi  tagszervezetei   felbomlottak,  megszüntek,   az pedig, hogy  az újonnan  létrejött, illetőleg a változott tartalommal   fennmaradt   érekképviseleti   tömörülések, szakszervezeti   típusú    társadalmi   alakulatok   jogi értelemben    a    korábbi    szakszervezeti    formációk tekintetében  mennyiben   váltak  jogutódokká,  illetőleg milyen vagyoni  helyzetbe kerültek,  jogilag tisztázatlan maradt. Hiányzott  ugyanis  a  jogutódlással,  továbbá  a jogfolytonossággal kapcsolatos  rendezés alapszabályi  és szervezeti döntési alapja. A volt  SZOT és  az azt  alkotó  ágazati  szakszervezetek felbomlása, illetőleg  átalakulása alapvetően  nem  jogi, hanem   a    rendszerváltással   együttjáró    politikai- szociológiai folyamat  volt. Maguk az indítványozók adták elő azt az egyébként köztudomású tényt, hogy a valamikori SZOT-ot alkotó  19 ún.  ágazati szakszervezet 1989-ben és 1990-ben több mint száz szakszervezetre bomlott. Ez pedig jogilag  áttekinthetetlen  helyzetet  teremtett  egyfelől azért,  mert   a  SZOT   és  tagszervezetei  alapszabálya egyáltalában nem  számolt  e  szervezetek  megszünésével, átalakulásával vagy  felosztásával.  A  monopolhelyzetben volt  szakszervezet   lényegéhez  tartozott   ugyanis  az érdekképviseleti      szervezkedés      e      formájának kizárólagossága    és     a     fennmaradás.     Másfelől megállapíthatatlan  az,   hogy   a   volt   szakszervezet megszűnése  megfelelt-e  az  Ejtv.  20.  és  21.  §-aiban foglalt, a  társadalmi szervezetek megszünésére vonatkozó rendelkezéseknek. A  felbomlási folyamat  tömegméretűsége miatt az erre vonatkozó szakszervezeti-döntési aktusok ma már többnyire tisztázhatatlanok és kideríthetetlenek. A kialakult  bizonytalan és  függő  jogi  helyzetekben  a törvényhozónak  szabályoznia   kell  -  a  végleges  jogi rendezésig -  a volt  szakszervezeti vagyon biztosítását, használatát   és    védelmét.   Maga   a   szakszervezeti érdekképviseleti mozgalom kerülne veszélybe a bizonytalan és  jogilag   tisztázatlan  helyzet   fenntartásával.  Az érdekképviseleti   feladatokra    rendelt,   felhalmozott "célvagyon" biztosítása a szakszervezeti mozgalom számára ugyanis  nyilvánvalóan   az  érdekképviseleti  jog,  mint alkotmányos szabadságjog  gyakorlásának a  feltétele.  Az Alkotmány  2.   §  (1)    bekezdésében   deklarált   -  a jogbiztonságot is  magába foglaló  - jogállamiság elvéből következik, hogy  az elmúlt  rendben  felhalmozott  és  a munkavállalói érdekképviseleti  mozgalom célját  szolgáló vagyon nem tehető ki hosszantartó, bizonytalan kimenetelű és tömeges  vagyonjogi vitáknak.  A már  megindult  és  a vagyonnal való  rendelkezéssel kapcsolatos jogviták ténye bizonyítja,    hogy    a    jogfolytonosságot    illetően bizonytalan, a  jogutódlást tekintve  is tisztázatlan  és függő vagyonjogi  helyzet -  a vagyon  átmeneti  megóvása érdekében - törvényhozói beavatkozást igényel. Az indítványokkal  támadott törvény erre az alkotmányosan jogi    rendezést     igénylő     helyzetre     tartalmaz rendelkezéseket, következésképpen  a törvény  célkitűzése nem alkotmányellenes. 3.3. Az indítványozóknak - így elsősorban az MSZOSZ-nek - az indítványokban  megfogalmazott elvi  kiindulási alapja az,  hogy   a  szakszervezeti   mozgalom  átalakulása   a jogfolytonosság alapján és a jogutódlás szabályai szerint ment végbe.  Ennek az  álláspontnak  azonban  hiányzik  a ténybeli alapja  és  jogilag  nem  bizonyított.  Mivel  a szakszervezet   megszünésére   alapszabályi   rendelkezés korábban nem volt - hiszen sem a SZOT, sem tagszervezetei a megszünés  és jogutódlás lehetőségével egyáltalában nem számoltak -  az erre  vonatkozó szervezeti  döntések  sem tisztázottak,  a  jogutódkénti  fellépésnek  teljességgel bizonytalanok  a  legális,  következésképpen  alkotmányos feltételei. Az Alkotmánybíróság  eljárásában beszerzett  dokumentumok alapján megállapítható,  hogy a  SZOT  1990.  márciusában tartott  XXVI.  kongresszusa  a  SZOT  megszünéséről  nem döntött. Az  ugyanezen a  kongresszuson megalakult MSZOSZ alapszabálya pedig  nem tartalmaz rendelkezést a SZOT-tal kapcsolatos jogutódlás  kérdésében, hanem az kifejezetten új társadalmi  szervezet létrehozásáról  szól. Ugyanakkor az MSZOSZ-t  a Fővárosi  Bíróság a  SZOT helyett,  a SZOT volt nyilvántartási  számán vette  fel és  jegyezte be  a társadalmi szervezetek  nyilvántartásába, a SZOT tehát ma már nyilvántartott  társadalmi szervezetként nem létezik. Ehhez járul  az  a  tény  is,  hogy  a  hivatkozott  SZOT kongresszus   csak   egy   részét   képviselte   a   volt szakszervezeti tagságnak  és az akkor már nyilvántartásba vett   munkavállalói   érdekképviseleti   szervezeteknek. Jogilag  teljesen   tisztázatlan,   hogy   a   társadalmi szervezetek vagyona  a  társadalmi  tulajdon  lebontására vonatkozó,  vagy   az   Ejtv   20-21.   §-aiban   foglalt rendelkezések   alapján    történjék-e   a    kongresszus szakszervezeti  vagyonnal   kapcsolatos   döntéseinek   a megítélése. A  kongresszus nemcsak  a SZOT  megszünéséről nem    hozott  határozatot,  hanem  az  Ejtv  21.  §  (1) bekezdése szerinti felszámolók kijelöléséről sem döntött, így   az  sem zárható  ki, hogy  a 21.  §  (2)  bekezdése alapján a szakszervezeti vagyon állami tulajdonba került. Ezekben  a   vitás   kérdésekben   a   bíróság   jogosult állástfoglalni,   az    Alkotmánybíróság   csupán   annak megállapítására  szorítkozik,   hogy   a   szakszervezeti mozgalom  tényleges   átalakulása  jogilag  rendezetlenül folyt le,  s ez  a tény  jogbizonytalansághoz vezetett és függő jogi helyzeteket idézett elő. A vagyonelosztás,  illetőleg vagyonutódlás  végleges jogi rendezéséig -  ebben a függő jogi helyzetben - az eredeti szakszervezeti   vagyonérték    megóvásának   garanciális feltételeit  tartalmazó   törvény  rendelkezései  így  az Alkotmánnyal  összhangban   állnak,   ezért   a   törvény célkitűzéseinek alkotmányellenességét  állító indítványok megalapozatlanok. 3.4.  Hangsúlyozza   az  Alkotmánybíróság,  hogy  ezt  az utólagos  törvényhozói   beavatkozást  egyedül   a   volt monopolhelyzetű         szakszervezet         jogutódlási bizonytalansággal  teli,   rendezetlen  és   függő   jogi helyzeteket eredményezett, tömeges méretű felbomlásának a ténye teszi alkotmányossá. A szakszervezeti mozgalomnak a rendszerváltással    összefüggő     sajátos    történelmi helyzetben   bekövetkezett   szétesése   és   társadalmi- szociológiai   átalakulása,    mint   befejezett    tény, indokolhatja  a   törvényhozó   kivételes   és   egyszeri beavatkozását.   A   rendszerváltás   egyszeri,   sajátos körülményeként lezajlódott ebben a társadalmi folyamatban ugyanis a  felhalmozott szakszervezeti vagyon - a jogilag rendezetlenül lebonyolódó megszünésekkel, átalakulásokkal -  tulajdonképpen  "válságszituációba"  került.  Ebben  a válsághelyzetben a  törvényhozónak  a  vagyoni  viszonyok végérvényes    rendezéséig     gondoskodnia    kell    az érdekképviseleti   mozgalom    alkotmányos    szabadságát garantáló     szakszervezeti      vagyon     megóvásáról, használatáról-hasznosításáról és rendelkezésre állásáról. A  kivételes   és  egyszeri   beavatkozás   lehetőségének alkotmányossága   a    munkavállalói    érdekképviseletek rendkívüli fontosságához  és a  szakszervezeti átalakulás befejezett tényéhez  kötődik, ebből  nem következik annak alkotmányos  lehetősége,   hogy   az   egyéb   társadalmi szervezetek átalakulása  és ezzel  kapcsolatban a vagyoni viszonyok  rendezése   utólagos  törvényhozások  sorozata útján és annak alapján menjen végbe.                            IV. A  törvény  egyes  rendelkezéseit  támadó  indítványokkal kapcsolatban az  Alkotmánybíróság az alábbiakra mutat rá. 1. A  törvény személyi  hatályára vonatkozó, 1. §-ban írt rendelkezés - amely szerint a törvény hatálya kiterjed az Ejtv.    alapján    nyilvántartásba    vett    valamennyi munkavállalói    érdekképviseleti     szervezetre     ( a továbbiakban:  szakszervezet )  -  nem  egyértelmű,  mert önmagában  ennek   alapján  nem  állapítható  meg  minden kétséget kizáróan  az a  személyi kör,  amelyre a törvény rendelkezései vonatkoznak. Az Alkotmánybíróság  elvi éllel  mutat rá  arra,  hogy  a világos,    érthető     és    megfelelően    értelmezhető normatartalom  a   normaszöveggel   szemben   alkotmányos követelmény. A  jogbiztonság -  amely az  Alkotmány 2.  § (1)   bekezdésében  deklarált jogállamiság fontos eleme - megköveteli,  hogy   a  jogszabály  szövege  értelmes  és világos,    a     jogalkalmazás    során     felismerhető normatartalmat hordozzon. A támadott törvényi rendelkezés bizonytalansága azonban a törvény alkalmazása  során feloldható.  Abból ugyanis  az bizonyosan  megállapítható,   hogy  a   törvény  személyi hatálya a  szakszervezeti típusú,  azaz  fő  feladataikat tekintve    érdekképviseleti     jellegű    szervezetekre vonatkozik, az  érdekképviseleti társadalmi  alakzatoknak ezt  a   jellegét  pedig  kétség  esetén  az  elszámolási kötelezettség  hatósági   címzettjének,  azaz  az  Állami Számvevőszéknek  kell   bizonyítania.  Ezért  e  törvényi rendelkezés   alkotmányellenessége  az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján nem állapítható meg. 2. A  törvény 2.  §-a írja  elő  a  törvény  hatálya  alá tartozó szervezetek  elszámolási kötelezettségét  és azt, hogy ez az elszámolás milyen vagyontárgyakra terjed ki. 2.1. Mivel  az a  távolabbi jogalkotói célkitűzés, hogy a múlt   rendben   monopolhelyzetben   volt   szakszervezet vagyonáról  -   mint  célvagyonról   -  a  törvényhozó  a pluralizmus   alapján   szerveződött   új   munkavállalói érdekképviseleti szervek  között  a  tényleges  tulajdoni helyzet figyelembevételével  és az arányos elosztás elvei szerint rendelkezzen,  csak a  felhalmozott vagyon  és  a tulajdonosok ismeretében  valósítható meg, az elszámolási kötelezettség  törvényi   kimondása  összhangban   van  a jogállamiság elvével és egyéb alkotmányi rendelkezést sem sért. A jelenleg birtokosként, illetőleg jogosultként megjelenő és  működő   érdekképviseleti   szervezetek   tulajdonosi minősége  ugyanis   -  a   megszünések  és   átalakulások tisztázatlan körülményei  miatt -  ma még nem állapítható meg. A  támadott törvényi rendelkezés éppen e bizonytalan és függő  tulajdonjogi helyzet  felmérésére vonatkozik és célja  az,   hogy  ebben   a  függő  jogi  helyzetben  is biztosítsa  a   vagyon  rendeltetésszerű  használatát  és alkotmányos védelmét. 2.2. Nem  sért  alkotmányi  rendelkezést  az  elszámolási kötelezettség  kiterjesztése   a  gazdasági   társaságban meglevő  tulajdonosi   részesedésre  és   az  alapítványi vagyonra. A törvény  közelebbi célja  a volt  szakszervezeti vagyon lehetséges  teljes   felmérése  annak   későbbi  végleges elosztása  érdekében.   Az  elszámoltatás  önmagában  nem jelenti az Alkotmány 13. § (1)   bekezdésében biztosított tulajdonhoz   való    jog   sérelmét.    A    törvényhozó vagyonelszámoltatásra -  alkotmányos célok  megvalósítása érdekében -  az   Alkotmány  59.  §  (1)  bekezdésének  a sérelme nélkül bárkit kötelezhet. A kötelezés kiterjedhet az  idegen   tulajdonba  adott  vagyontárgyakra,  vagyoni juttatásra is.  Ez a  szabályozás az  Alkotmány  egyetlen rendelkezésével sem áll ellentétben, mert a tulajdont nem vonja el,  az alapítványi  vagyont nem  is korlátozza. Az elszámoltatás alkotmányos  célja, hogy  a  törvényhozó  a későbbi   vagyonelosztáskor   a   volt   korábbi   teljes szakszervezeti vagyont  értékelje  és  vegye  számításba. Annak    sincs     alkotmányos    akadálya,     hogy    a vagyonelosztásnál  a  törvényhozó  az  idegen  tulajdonba adott vagyonrészt az alapító szakszervezet részesedésénél figyelembe vegye. Megalapozott  alkotmányossági   kifogás   a   törvény   e rendelkezéseivel kapcsolatban sem áll fenn. 3. A támadott törvény 5. §-ának az Állami Számvevőszékkel kapcsolatos  hatásköri   szabályai  nem  ellentétesek  az Alkotmány   32/C.  § (4) bekezdésében írt rendelkezéssel. Ez  utóbbi   alkotmányi   előírás   szerint   az   Állami Számvevőszék szervezetéről  és  működésének  alapelveiről szóló törvény  elfogadásához  a  jelenlevő  országgyűlési képviselők   kétharmadának    szavazata   szükséges.   Az Alkotmány   32/C.  § (1)  bekezdése -  amely  példálózóan sorolja   fel   az   Állami   Számvevőszék   legfontosabb feladatait - úgy rendelkezik, hogy a Számvevőszék ellátja a törvénnyel  hatáskörébe utalt egyéb feladatot is. Ilyen törvényhez pedig  -  különösen  ha  az  eseti  hatáskört, átmeneti feladatot állapít meg - már nem kell kétharmados szavazati  arány   ( ami  egyébként  a  támadott  törvény tekintetében megvolt ).  Egy állami  szerv organizációját és működési  alapelveit tartalmazó  törvény nem  azonos a szervezet hatáskörét megállapító törvényi szabályozással. Ez egyébként  az eltérő helyen és szövegkörnyezetben álló alkotmányi rendelkezésekből is következik. 4. A  sérelmezett törvény  6. §-ában írt elidegenítési és terhelési   tilalmat   megállapító,   korlátozó   jellegű rendelkezések az  elszámolási kötelezettség  körébe  vont vagyon biztosítására  vonatkoznak, azaz  a későbbiekben a vagyonelosztásról szóló  törvény meghozataláig  a  vagyon rendelkezésre  állását   hivatottak   garantálni.   Ezért elsősorban  biztosítéki   tartalmúak;   alkotmányos   jog korlátozása     az      alanyi     jog      jogosultjának meghatározatlansága,  bizonytalansága   folytán  fel  sem merül. Alkotmányellenesség a  támadott törvény  8. §-ában  és  a törvényt módosító  1991.  évi  LXVI.  törvény  1.  §-ában lehetővé  tett   elidegenítési   jog   tekintetében   sem állapítható meg.  E körben  a törvény  a vagyon  átmeneti biztosításával, megóvásával megbízott jogosultat bizonyos célok érdekében teljes tulajdonosi jogokkal ruházza ugyan fel, ez  a jog  azonban  a  rendelkezési  jog  ideiglenes jogosultjának alkotmányos  meghatározásával - figyelemmel a  törvényben   foglalt  garanciákra  is  -  megmarad  az Alkotmány keretei  között. A rendelkezési jogot ugyanis - a VIKSZ  Igazgató Tanácsának  alkotmányossá  tételével  - csak   testületileg,    a   vagyon   megóvásában   és   a vagyonelosztásban  várományi   jogosultsággal  rendelkező valamennyi  érdekelt   részvételi  és  szavazati  jogának biztosítása    mellett    lehet    gyakorolni,    éspedig ideiglenesen, azaz  a végleges  vagyonelosztás módját  és elveit szabályozó  törvény meghozataláig.  A rendelkezési jog   gyakorlást   csak   a   vagyon   védelme   vagy   a működőképesség   garantálása,    illetőleg   az    anyagi feltételek  biztosítása   és   a   közös   szakszervezeti feladatok teljesítése  indokolhatja. Ezek  a célok  pedig összhangban  vannak   a  törvény   egészének  alkotmányos célkitűzésével,     az     érdekképviseleti     célvagyon megóvásával. Mindezek   a megállapítások irányadóak a törvény 7. § (2) bekezdésének a )  és c ) pontjában, továbbá 8. §-ában írt és kifogásolt rendelkezésekkel kapcsolatban is. 5. Nem  sérti az  Alkotmány rendelkezéseit a törvény 7. § (1)   bekezdése  sem, amely szerint az elszámolás hatálya alá tartozó  vagyon összességét  a szakszervezetek között felosztandó vagyonnak  kell tekinteni.  Ez  a  szabály  a későbbi vagyonelosztáskor  számításba vehető  vagyoni kör egészére tartalmaz rendelkezést, anélkül, hogy korlátozná vagy egyáltalában érintené a tulajdonjogot. A törvényhozó felelőssége, hogy  a szakszervezeti  vagyon  tulajdonjogi kérdéseinek    a     tisztázása    után     vagy    annak újraszabályozásával  a   vagyon  elosztási   módjáról  az Alkotmány    9.  §  (1)  és  13.  §  (1)    bekezdéseinek figyelembevételével döntsön.  Mindaddig azonban,  amíg  e törvényhozói aktusra  sor nem  kerül,  a  tulajdonvédelem alkotmányossága  kérdésében   -  a   tulajdoni   kérdések érintetlensége miatt  - az Alkotmánybíróság nem foglalhat állást. 6. A   sérelmezett  törvény  7. §  (2)  bekezdésének  b ) pontja arra  az esetre,  ha az  elszámolásra kötelezett a bejelentési  kötelezettséget  teljesíteni  elmulasztotta, minden,   a  törvény  2.  §  (2)  bekezdésében  felsorolt vagyontárgy tekintetében  a VIKSZ-et  feljogosítja a 8. § b ) pontja  szerinti jogosultság,  azaz  a  vagyontárgyak használata    vonatkozásában     a    rendelkezési    jog gyakorlására. Mivel a törvény 2. § (2)   bekezdésében írt felsorolásban szerepel  az alapítványba bevitt vagyon is, a  VIKSZ-et   e  vagyonok  tekintetében  is  megilleti  a használatról való rendelkezési jogosultság. Az alapítvány önálló jogi  személy, így  az alapítványi tulajdon a volt szakszervezettől idegen  tulajdon, a  VIKSZ  rendelkezési jogának erre a tulajdonra való kiterjesztése az Alkotmány 9.  §  (1)  bekezdésébe   és   13.  §  (1)    bekezdésébe ütközik, s ezért a törvény 7. § (2)   bekezdés b ) pontja a 2.  § (2)  bekezdés g )  pontja, azaz  az   alapítványi vagyonok viszonylatában alkotmányellenes. Ameddig ugyanis a törvény 7. § (1)   bekezdése csak arról rendelkezik,  hogy  az  elszámolás  hatálya  alá  tartozó vagyon  összességét   kell   a   szakszervezetek   között felosztandó vagyonnak  tekintetni, amely  az  alapítványi tulajdont   csak   akkor   érintheti,   ha   az   alapító szakszervezet nem  volt tulajdonos,  ezen túl  pedig csak annyiban,  hogy  a  vagyonelosztáskor  ezt  a  vagyont  a törvényhozó -  nemcsak aktívumként,  hanem adott  esetben helytállási kötelezettséggel  megterhelt passzívumként is - figyelembe  fogja   venni,  addig a  (2)  bekezdés  b ) pontja e vagyonok tekintetében is rendelkezési jogot ad a VIKSZ- nek, amely az idegen alapítványi tulajdon önkényes és aránytalan  korlátozása, így az a tulajdonjognak, mint alapjognak  a   lényeges  tartalmát   érinti,  ezért   az Alkotmány 8.  § (2)   bekezdése alapján alkotmányosan nem megengedett. 7. A támadott törvény közvetlen célja, hogy az elszámolás hatálya alá tartozó vagyonnal kapcsolatban - a későbbi és végleges  felosztásig   -  meghatározott   korlátozásokat ( elidegenítési és  terhelési tilalom stb. ) vezessen be, azaz a  vagyon megóvásáról, biztosításáról, rendelkezésre állásáról,  de  legalábbis  az  érdekképviseleti  szervek javára  való  felhasználásáról  törvényi  biztosítékokkal gondoskodjék. Ezt  a célt  a törvényhozó  úgy  érheti  el alkotmányosan,  hogy  a  vagyon  átmeneti  biztosításával kapcsolatos  jogokat   és   kötelezettségeket   vagy   az érdekképviseleti  szervezkedésektől  független  kivülálló ( állami ) szervre bízza, vagy pedig e jogosultságokat és kötelezettségeket  az   elosztásban  érdekelt  valamennyi várományi jogosult  között -  osztja  fel.  Az  Alkotmány 70/A. § (1)   bekezdésében írt jogegyenlőségi alkotmányos elvet  sérti,  következésképpen  alkotmányellenes,  ha  a törvényhozó -  alkotmányos ismérvek és garanciák nélkül - e   kötelmeket    a   várományi   jogosultak   csak   egy meghatározott körére  ruházza. Tekintettel  arra, hogy  a vagyon   megóvására    vonatkozó   kötelmek   egészen   a tulajdonosi rendelkezési jogig terjedő jogosultságokat is magukban foglalnak,  az egyenlőként kezelés és az egyenlő elbánás alkotmányos  elveinek az  felel meg,  ha ezeket a jogokat a  törvény hatálya  alá tartozó  szervezetek -  a képviselet szintjén - együttesen gyakorolhatják. Mivel az Alkotmánybíróság    következetes    gyakorlata    szerint [21/1990. ( X.  4. ) AB határozat stb.], a jogi személyek számára is biztosított, hogy alkotmányos jogaikat bármely megkülönböztetés      nélkül       érvényesítsék,      az Alkotmánybíróság   álláspontja    szerint   a    támadott törvénynek  a   VIKSZ  Igazgató  Tanácsára  vonatkozó,  a törvény    9.   §  (1)   bekezdésében  írt   rendelkezése ugyancsak alkotmányellenes.  Ha ugyanis a törvényhozó azt a  megoldást   választotta,  hogy   az  elszámolt  vagyon védelméről az  érdekképviseleti  szervek  gondoskodjanak, lehetővé kell  tenni,  hogy  az  így  létrejövő  Igazgató Tanácsban az  érintettek az  elosztás  várható  arányában rendelkezzenek képviselettel. Annak  alkotmányos   indoka,  hogy   a   VIKSZ   Igazgató Tanácsában a  pluralizmus alapján  álló szakszervezeti és más munkavállalói  érdekképviseleti tömörülésekből  miért csak   a  törvény 9.  § (1)  bekezdésében írt szervezetek vesznek  részt,  sem  a  törvény  szövegéből,  sem  annak indokolásából nem  tűnik ki,  és  azt  a  törvényjavaslat előterjesztői az  Alkotmánybíróság kifejezett felhívására sem indokolták  meg; következésképpen az önkényes, mert a pozitív  megkülönböztetésnek   más  ésszerű   alkotmányos magyarázata sem állapítható meg. Az ideiglenes,  majd végleges  vagyonmegosztásig  a  volt szakszervezeti    vagyon    megóvása    és    biztosítása alkotmányosan  csak   valamennyi  szakszervezeti  érdeket megjelenítő  érdekképviseleti   szervezet  részvételével, illetőleg képviseletével  és ezek együttes működtetésével valósítható meg. 8. A  VIKSZ Igazgató Tanácsának összetételétől eltérően a Tanács  működésére   és  határozatképességére   vonatkozó szabály már  nem vet  fel alkotmányossági  aggályokat. Az Alkotmány   70/A.   §  (1)  bekezdése   a  jogok  egyenlő elosztásának alkotmányos  követelményét írja  elő.  Ha  a törvényhozó    az     alanyi    jogok    alkotmányellenes megkülönböztetés nélküli  elosztását biztosítja, azzal az alkotmányossági   követelményeknek    eleget   tesz;   az érdekképviseletek számára  alkotmányosan biztosított  jog mikénti  gyakorlása   már  az  Alkotmány  4.  §-ában  írt rendelkezéssel    összefüggésbe    nem    hozható.    Nem alkotmányellenes   tehát    az   elidegenítési,   illetve rendelkezési  joggal   való  felruházása  az  alkotmányos összetételű Tanácsnak  akkor sem,  ha  a  szabályozás  az egyhangú döntéshez nem követeli meg valamennyi képviselet jelenlétét,  ha   egyébként  a  jelenlét  és  a  szavazás lehetőségét minden jogosult számára egyformán biztosítja. 9. Az  érdekképviseleti szervek  közötti választásoknak a támadott törvény  10. §-ában történt előírása nem ütközik a szabad  szervezkedés jogának  elvébe,  következésképpen nem sérti az Alkotmány 63. § (1) bekezdését. A  vonatkozó   törvényi  előírás   csak   az   ideiglenes vagyonelosztás elveit  fekteti le, jelezve, hogy arról is külön törvény  fog  rendelkezni.  Ezek  az  elvek  minden tekintetben  összhangban   állnak  azzal  az  alkotmányos törvényhozói  célkitűzéssel,  amely  a  monopolhelyzetben szerveződött,    kényszerű    tagságon    alapuló    volt szakszervezetek vagyonát  a pluralizmus alapján létrejött új érdekképviseleti  tömörülések között  a  támogatottság arányában  kivánja   felosztani.  A  törvény  egyenlőként kezeli  és   egyenlő  jogokkal   ruházza  fel   mind   az érdekképviseletek  tagságát   -  és   mindenkit,  aki   a szakszervezeti  vagyon   létrehozásához  tagdíjfizetéssel hozzájárult -  mind pedig magukat az érdekképviseleteket, mert minden  érintett számára  lehetőséget biztosít arra, hogy  a   választáson  részt  vegyen  és  a  támogatással kapcsolatban  nyilatkozzon.   Így  ezek  a  rendelkezések megfelelnek az  Alkotmány 70/A.  § (1)   bekezdésében írt jogegyenlőségi  alapjog-kategóriának   és  az  egyesülési szabadság alkotmányos  alapjogának is.  Arra is  utal  az Alkotmánybíróság, hogy  a   törvény  10. §  (1)   és  (2) bekezdése kizárólag  a szakszervezetek között felosztandó vagyon használatáról  rendelkezik és  nem érinti  magát a tulajdonjogot. A  használat ideiglenes megosztása pedig a vagyoni  viszonyok   zavartalanságát,   a   munkavállalói érdekképviseletek működőképességét  hivatott  garantálni, az tehát  összhangban áll a törvény alkotmányos céljával, így nem alkotmányellenes. A törvény 10. § (3)   bekezdése alapján  a  végleges  vagyonelosztásról  az  Országgyűlés külön   törvénnyel    fog   rendelkezni.   E   törvénynek nyilvánvalóan  figyelembe   kell   vennie   a   tényleges tulajdoni helyzeteket  és a  tulajdonvédelem  alkotmányos rendelkezésein   kell    alapulnia.   Egy    későbbiekben megalkotásra kerülő  törvény  alkotmányossági  vizsgálata azonban  ennek   az  eljárásnak   a  keretei  között  nem folytatható le. 10.  Az   indítványozók  kifogásolták,   hogy  a  törvény megfosztja  az   érintetteket   a   bírósághoz   fordulás lehetőségétől, ezért  ellentétes   az Alkotmány 57. § (1) és  (5)   bekezdésével.  Sérelmezték  azt   is,  hogy   a jogalkotó   a    törvényelőkészítés    folyamatában    az érdekképviseleti szervek  közreműködését mellőzte,  ezzel pedig  a  jogalkotásról  szóló  törvény  rendelkezéseivel került ellentétbe. Az    előbbi     kifogással    kapcsolatban    utal    az Alkotmánybíróság arra,  hogy az  Alkotmány 57. § (1)   és (5)   bekezdései    a    jogok     és     kötelezettségek érvényesítésére  és   elbírálására,  továbbá   az   ezzel összefüggő   jogorvoslatra,    tehát   a   jogalkalmazási folyamatra,  nem   pedig  az   alanyi  jogokat   és  jogi kötelezettségeket  keletkeztető   jogalkotási  folyamatra vonatkoznak.  A   jogalkotási  jogsérelemmel  kapcsolatos jogvédelem egyedüli  eszköze az  alkotmánybírósági út. Az alanyi jogok  védelmével és  érvényesítésével kapcsolatos bírósági eljárásra  a  törvény  nem  tartalmaz  korlátozó rendelkezéseket. Az   utóbbi    sérelem   tekintetében    hivatkozik    az Alkotmánybíróság arra,  hogy  már  több  határozatában  - legutóbb  a  13/1992.  ( III.  25. )  AB  határozatban  - kinyilvánította,  hogy  a  törvényhozás  folyamatában  az érdekképviseleti szervek  közreműködésének a mellőzése és ezzel a  JAT egyes  rendelkezéseinek  a  figyelmen  kívül hagyása    önmagában     nem    vezethet     a    törvény alkotmányellenességének   a   megállapításához.   A   JAT vonatkozó előírása nem alkotmányos jogalkotási feltétel. 11. Az  Alkotmánybíróság  a  jogalkotó  által  választott megoldásoknak a  nemzetközi jog  indítványokban felhívott szabályaival   való    ellentmondását   nem    vizsgálta, tekintettel arra,  hogy az  ABtv 21.  §  (3)    bekezdése szerint  az   indítványozók   a   jogszabály   nemzetközi szerződésbe ütközésének alkotmányossági vizsgálata iránti indítványtételi jogosultsággal nem rendelkeznek. Ezért az erre irányuló indítványokat visszautasította. E kérdéssel  összefüggésben még az alábbiakra mutat rá az Alkotmánybíróság. Az   Alkotmány  7.  §  (1)  bekezdése  szerint  a  Magyar Köztársaság  jogrendszere   elfogadja  a  nemzetközi  jog általánosan elismert  szabályait,  biztosítja  továbbá  a vállalt nemzetközi  jogi kötelezettségek  és a  belső jog összhangját.  Az   indítványok  egy   része  kifejezetten hivatkozik az  Alkotmány e  rendelkezésére. E rendelkezés azonban nem  önálló, hanem  utaló alkotmányi szabály, így utólagos normakontroll  alapja csak  az indítványok által érintett    nemzetközi     szerződések    lehetnek.    Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint éppen ezért ezzel az alkotmányi  rendelkezéssel  nem  kerülhető  meg  az  ABtv idézett  korlátozása,   amely  a   nemzetözi  szerződésbe ütközés vizsgálatát  meghatározott személyek  és  szervek indítványához köti. Indítványtételi jogosultság hiányában pedig az  Alkotmánybíróság  az  indítványoknak  ezzel  az összefüggésével nem  foglalkozhatott. Végül  arra is utal az Alkotmánybíróság,  hogy sem  az indítványokban, sem az azokkal összefüggő  alkotmányossági vizsgálata  során nem talált  olyan  elemet,  amelynek  alapján  a  hivatalbóli eljárás  megindításának   indokoltságát   megállapíthatta volna. 12.   A   jogbiztonság   érdeke   megkivánja,   hogy   az alapítványba bevitt  vagyonok kivételével  a VIKSZ a 8. § szerinti jogokat a 7. § (2)   bekezdés b ) pontja körében is gyakorolhassa  a törvény  megfelelő módosításáig, mint ahogy azt  is, hogy  a VIKSZ  Igazgató Tanácsa  a  Tanács összetétele  alkotmányosságának   a  helyreállításáig  is tovább működjön. Ezért az Alkotmánybíróság a törvény 7. § (2) bekezdés b ) pontját és a  9. §  (1) bekezdését 1992. június 30-ával semmisítette  meg   az Alkotmánybíróságról szóló  1989.  évi  XXXII.  törvény 40. §-a és  43. §  (4) bekezdése  alapján.  A  jövőre  szóló  megsemmisítéssel a törvényhozónak    lehetősége   van   arra,    hogy     az alkotmányellenes    rendelkezéseket    az    Alkotmánnyal összhangba hozza. A határozat  közzétételére vonatkozó  rendelkezés az ABtv 41. §-án alapul.                     Dr. Sólyom László                az Alkotmánybíróság elnöke         Dr. Ádám Antal                Dr. Herczegh Géza         alkotmánybíró                   alkotmánybíró      Dr. Kilényi Géza                  Dr. Zlinszky János       alkotmánybíró                       alkotmánybíró      Dr. Schmidt Péter                  Dr. Szabó András       alkotmánybíró                       alkotmánybíró       Dr. Tersztyánszky Ödön           Dr. Vörös Imre            alkotmánybíró                alkotmánybíró                     Dr. Lábady Tamás                   előadó alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	26/1992. (IV. 30.)
Date of the decision: .	04/22/1992
.
.