English

Hungarian
Ügyszám:
.
111/B/2011
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 29/2011. (IV. 7.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2011/181
.
A határozat kelte: Budapest, 04/05/2011
.
.

.
A határozat szövege (pdf):
    .
    A határozat szövege:
    .
    A határozat szövege:

      A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
      vizsgálatára  irányuló indítvány alapján – Dr.  Bihari  Mihály,
      Dr.  Bragyova  András, Dr. Paczolay Péter és Dr. Stumpf  István
      alkotmánybírák párhuzamos indokolásával – meghozta a következő

                               határozatot:

      1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy  a  köztisztviselők
      jogállásáról   szóló   1992.  évi   XXIII.   törvénynek   –   a
      köztisztviselők  jogállásáról szóló 1992.  évi  XXIII.  törvény
      módosításáról  rendelkező 2010. évi CLXXIV. törvény  1.  §-ával
      megállapított – 17. § (1) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt
      megsemmisíti.
      A  megsemmisített  rendelkezés e határozat közzétételét  követő
      napon veszti hatályát.

      2.  Az  Alkotmánybíróság a köztisztviselők  jogállásáról  szóló
      1992.  évi  XXIII. törvénynek – a köztisztviselők  jogállásáról
      szóló  1992. évi XXIII. törvény módosításáról rendelkező  2010.
      évi  CLXXIV.  törvény  1.  §-ával megállapított  –  18.  §  (1)
      bekezdése     alkotmányellenességének     megállapítása      és
      megsemmisítése iránt benyújtott indítványokat elutasítja.

      3. Az Alkotmánybíróság az Európai Unióról szóló szerződés és az
      Európai  Közösséget  létrehozó  szerződés  módosításáról  szóló
      lisszaboni  szerződés kihirdetéséről szóló 2007.  évi  CLXVIII.
      törvénnyel  kihirdetett,  az  Európai  Unió  Alapjogi  Chartája
      megsértésének     megállapítására    irányuló     indítványokat
      visszautasítja.

      Az   Alkotmánybíróság   e  határozatát  a   Magyar   Közlönyben
      közzéteszi.
                                   Indokolás

        I.

        1.  Az  Alkotmánybírósághoz 6 indítvány érkezett,  amelyben  az
        indítványozók  a köztisztviselők jogállásáról szóló  1992.  évi
        XXIII.  törvény  (a  továbbiakban: Ktv.)  –  a  köztisztviselők
        jogállásáról  szóló  1992.  évi  XXIII.  törvény  módosításáról
        rendelkező 2010. évi CLXXIV. törvény (a továbbiakban: Ktvm.) 1.
        és  3. §-ával megállapított – 17. § (1) bekezdése és 18. §  (1)
        bekezdése     alkotmányellenességének     megállapítását     és
        megsemmisítését kezdeményezik.
        Tekintettel  arra,  hogy  az indítványozók  ugyanazon  törvényi
        rendelkezések  alkotmányosságát  azonos  alkotmányossági  érvek
        alapján  vitatják,  az  Alkotmánybíróság  az  indítványokat  az
        Alkotmánybíróság    ideiglenes    ügyrendjéről     és     annak
        közzétételéről   szóló,  módosított  és  egységes   szerkezetbe
        foglalt  2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január,  3.,
        továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette,
        és egy eljárásban bírálta el.
        A Ktv. 17. § (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatára
        irányuló  egyik  indítványban, az  indítványozó  kérte  a  Ktv.
        pályázatokra    vonatkozó   szabályai   alkotmányellenességének
        megállapítását is. Az Alkotmánybíróság ez utóbbi indítványt  az
        Ügyrend 28. § (2) bekezdése alapján elkülönítette a Ktv. 17.  §
        (1)    bekezdése   alkotmányosságának   vizsgálatára   irányuló
        indítványtól, és külön eljárásban fogja elbírálni.

        2.  Az  indítványozók elsősorban a Ktv. 17. § (1)  bekezdésének
        alkotmányosságát  vitatják.  Két  indítványozó  a  17.  §   (1)
        bekezdésében  foglalt rendelkezéssel összefüggésben,  ugyanazon
        érvelés  alapján  támadja  a Ktv. 18.  §  (1)  bekezdését,  egy
        indítványozó csak a 18. § (1) bekezdésében foglalt  rendelkezés
        alkotmányellenességének megállapítását kéri.
        A  Ktv.  17.  §  (1)  bekezdése  alapján  a  köztisztviselőt  a
        munkáltató indokolás nélkül felmentheti. A 18. § (1)  bekezdése
        szerint a felmentési idő két hónap.
        2.1.  Különböző  érveléssel,  de  az  indítványozók  mindegyike
        hivatkozik  az  Alkotmány  2. § (1)  bekezdésében  szabályozott
        jogállamiság sérelmére.
        2.1.1.  Két  indítványozó álláspontja szerint  alkotmányellenes
        az,   hogy   az   Országgyűlés  az  érdekképviseleti   szervek,
        szakszervezetek  véleményének  kikérése  nélkül,  a  törvényben
        rögzített  egyeztetési  szabályok megsértésével  fogadta  el  a
        Ktvm.-et.  Az indítványok utalnak arra, hogy a Ktvm.  olyan,  a
        munkavállalók  egy jelentős csoportját egyoldalúan  hátrányosan
        érintő    rendelkezéseket   tartalmaz,    amelyek    gyökeresen
        változtatták  meg  a  közszolgálati  jogviszonyokat.  Az  ilyen
        törvények   elfogadását  megelőzően  a  Ktv.-nek  az   országos
        érdekegyeztetésre   vonatkozó  szabályai   szerint   egyeztetni
        kellett   volna  a  köztisztviselők  országos  érdekképviseleti
        szervezeteivel.  Az  érdekegyeztetés  mellőzésével  a   Kormány
        megsértette  az  Alkotmány  35. §  (1)  bekezdés  b)  pontjában
        szabályozott  kötelezettségét.  Az  indítványozók  a  szociális
        partnerség    követelményeinek   megsértésével   összefüggésben
        hivatkoznak  az Európai Unióról szóló szerződés és  az  Európai
        Közösséget  létrehozó szerződés módosításáról szóló  lisszaboni
        szerződés  kihirdetéséről szóló 2007. évi  CLXVIII.  törvénnyel
        kihirdetett  Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban:
        Alapjogi Charta) 27-28. cikkeire is.
        Az  indítványozók álláspontja szerint a törvény  előkészítésére
        vonatkozó,  ezen törvényi kötelezettségek megszegése  sérti  az
        Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében  szabályozott  demokratikus
        jogállamiság  elvét, az egyik indítványozó  szerint  a  törvény
        közjogi érvénytelenségét eredményezi.
        2.1.2.  Egy indítványozó hivatkozott arra is, hogy a Ktvm.  nem
        biztosított   időt   arra,  hogy  az   érintettek   a   törvény
        rendelkezéseit megismerjék, és felkészüljenek az alkalmazására,
        ezáltal  sérelmet szenvedett a jogalkotásról  szóló  2010.  évi
        CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése, illetőleg az Alkotmány 2.  §
        (1)   bekezdésében  szabályozott  jogállamiság  elvéből   folyó
        jogbiztonság  követelménye.  A Ktvm.  kihirdetése  és  hatályba
        lépése között mindössze egy nap telt el.
        2.1.3.   Több  indítványozó  álláspontja  szerint  a  jogalkotó
        fennálló   közszolgálati   jogviszonyba   avatkozott    be    a
        köztisztviselők  számára hátrányos módon, ezzel  megsértette  a
        köztisztviselők szerzett jogait, illetőleg az ilyen szabályozás
        a visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközik.
        2.1.4.   Két  indítványozó  álláspontja  szerint  a  munkáltató
        indokolási kötelezettségének megszüntetése sérti a közigazgatás
        törvény   alá   rendeltségének  a  jogállamiságból   levezetett
        követelményét.   Az   indítványozók   álláspontja   szerint   a
        felmentési   védelem  hiánya  veszélyezteti  az  „elfogulatlan,
        pártatlan     és    részrehajlástól    mentes”    közigazgatási
        tevékenységet.  Kiüresíti  a  jogsértő  utasítás  megtagadására
        vonatkozó   törvényi  garanciákat.  Teret  enged  az   önkényes
        munkáltatói    döntésnek,    veszélyezteti    a    közigazgatás
        törvényességét.

        2.2.  Az  indítványozók többsége hivatkozik az Alapjogi  Charta
        30.  §-ába  foglalt  –  az indokolatlan elbocsátással  szembeni
        hatékony  védelem jogát magába foglaló – rendelkezés  sérelmére
        is.  Egy  indítványozó  szerint az  Európai  Szociális  Charta,
        valamint  az  Alapjogi Charta rendelkezései  a  nemzetközi  jog
        általános   szabályainak  tekintendők,  ezért  megsértésük   az
        Alkotmány 7. § (1) bekezdésébe ütközik.
        2.3.    A    köztisztviselői   jogviszony   indokolás   nélküli
        megszüntetése az indítványozók szerint sérti az Alkotmány 70/B.
        §  (1) bekezdésében szabályozott munkához való jogot és a 70. §
        (6)   bekezdésében  szabályozott  közhivatal  viseléséhez  való
        jogot, illetőleg az állam ezzel a szabályozással megsértette az
        e jogokkal összefüggő intézményvédelmi kötelezettségét.
        2.4.  Három indítványozó hivatkozik arra is, hogy az  indokolás
        nélküli  felmentés lehetősége sérti az Alkotmány  70/A.  §-ában
        megfogalmazott  jogegyenlőség követelményét is. Az  indítványok
        rámutatnak  arra,  hogy a közigazgatásban dolgozó  tisztviselők
        kivételével  valamennyi foglalkoztatási  jogviszonyra  irányadó
        törvényi    szabályozás    –   a   Munka    Törvénykönyve,    a
        közalkalmazottakra, a hivatásos szolgálati viszonyban  állókra,
        a  bírákra,  ügyészekre, igazságügyi alkalmazottakra  vonatkozó
        törvények  –  pontosan  meghatározzák,  hogy  milyen   indokkal
        szüntetheti  meg  a  munkáltató egyoldalúan  a  jogviszonyt.  A
        jogalkotó  önkényesen emelt ki ebből a szabályozási körből  egy
        csoportot,  akiknek felmentésére nem vonatkozik  a  munkáltatói
        jogkör     gyakorlójának    indokolási    kötelezettsége.     A
        köztisztviselői  jogviszonynak a munkáltatói jogkör  gyakorlója
        által történő megszüntetésére mind a munkaviszonyban, mind  más
        hasonló    foglalkoztatási   jogviszonyban   állókhoz    képest
        hátrányosabb    szabályok   vonatkoznak.    Az    indítványozók
        álláspontja  szerint  ennek  a megkülönböztetésnek  alkotmányos
        indoka nincs.
        2.5.  Mivel  indokolás hiányában nem várható,  hogy  a  bíróság
        érdemben  vizsgálja a felmentés jogszerűségét,  –  érvelnek  az
        indítványozók    –    az   indokolási   kötelezettség    hiánya
        gyakorlatilag  megszünteti a munkajogi védelmet.  Kiüresíti  az
        Alkotmány 57. § (1) bekezdésében szabályozott alapvető jogot, a
        bírósághoz fordulás jogát.
        2.6.  Két indítványozó álláspontja szerint az indokolás nélküli
        felmentés,  a jogviszony önkényes megszüntetésének  lehetősége,
        kiszolgáltatott helyzetbe hozza a köztisztviselőket,  ez  sérti
        az   Alkotmány  54.  §  (1)  bekezdésében  szabályozott  emberi
        méltósághoz való jogot.
        Két   indítványozó   kezdeményezi,  hogy  az   Alkotmánybíróság
        hatályba  lépésére visszaható hatállyal semmisítse meg  a  Ktv.
        vitatott szabályait.

        II.

        Az   Alkotmánybíróság  a  következő  jogszabályi  rendelkezések
        alapján hozta meg határozatát:

        1)   Az   Alkotmánynak   az   indítványozók   által   felhívott
        rendelkezései:
        „2.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
        jogállam.”
        „4.  §  A  szakszervezetek  és más érdekképviseletek  védik  és
        képviselik   a  munkavállalók,  a  szövetkezeti  tagok   és   a
        vállalkozók érdekeit.”
        „7.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  jogrendszere  elfogadja  a
        nemzetközi  jog  általánosan  elismert  szabályait,  biztosítja
        továbbá  a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és  a  belső
        jog összhangját.”
        „8.  §  (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen
        és   elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek   tiszteletben
        tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
        (2)   A   Magyar   Köztársaságban  az   alapvető   jogokra   és
        kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg,
        alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
        „35. § (1) A Kormány
        (…)
        b) biztosítja a törvények végrehajtását;”
        „36.  §  Feladatának ellátása során a Kormány együttműködik  az
        érdekelt társadalmi szervezetekkel.”
           „54.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaságban  minden   embernek
        veleszületett  joga  van az élethez és az  emberi  méltósághoz,
        amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
        „57.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt  mindenki
        egyenlő,  és  mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt
        bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a
        törvény   által  felállított  független  és  pártatlan  bíróság
        igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
        (….)
          „70. § (6) Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz,  hogy
        rátermettségének,    képzettségének   és   szakmai    tudásának
        megfelelően közhivatalt viseljen.”
        „70/A.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság biztosítja  a  területén
        tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az
        állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen
        faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény,
        nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy
        egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
        „70/B.  §  (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a
        munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.”

        2)   Az   Alapjogi   Charta   indítványozók   által   felhívott
        rendelkezései:
        „27. CIKK
        A  munkavállalók  joga  a vállalkozásnál a  tájékoztatáshoz  és
        konzultációhoz
        A  munkavállalók  vagy  képviselőik számára  az  uniós  jogban,
        valamint    a    nemzeti   jogszabályokban   és    gyakorlatban
        meghatározott  esetekben és feltételekkel  biztosítani  kell  a
        megfelelő  szintű  és  kellő időben  történő  tájékoztatást  és
        konzultációt.
        28. CIKK
        A kollektív tárgyaláshoz és fellépéshez való jog
        A munkavállalóknak és a munkaadóknak, illetőleg szervezeteiknek
        az   uniós  joggal,  valamint  a  nemzeti  jogszabályokkal   és
        gyakorlattal összhangban joguk van arra, hogy megfelelő szinten
        kollektív     tárgyalásokat    folytassanak,    és    kollektív
        szerződéseket  kössenek,  valamint  hogy  érdekütközés   esetén
        érdekeik  védelmében együttesen lépjenek fel,  a  sztrájkot  is
        beleértve.”
        „30. CIKK
        Az indokolatlan elbocsátással szembeni védelem
        Az   uniós  joggal,  valamint  a  nemzeti  jogszabályokkal   és
        gyakorlattal  összhangban minden munkavállalónak  joga  van  az
        indokolatlan elbocsátással szembeni védelemhez.”

        3) A Ktv.-nek az indítványozók által támadott szabályai:
        „17.   §   (1)   A   közszolgálati  jogviszonyt  a   munkáltató
        felmentéssel indokolás nélkül megszüntetheti.”
        „18.  §  (1) A felmentési idő két hónap. Ettől eltérően,  ha  a
        felmentés  – az egészségügyi alkalmatlanság esetét kivéve  –  a
        17.  § (2) bekezdésének b) pontján alapul, a felmentési idő egy
        hónap.”

        4)  A  Ktv.-nek  a köztisztviselői érdekegyeztetésre  vonatkozó
        rendelkezései:
        „65.  §  A  közigazgatási szervek, a köztisztviselők érdekeinek
        egyeztetése, a vitás kérdések tárgyalásos rendezése,  megfelelő
        megállapodások  kialakítása  céljából  a  Kormány,  valamint  a
        köztisztviselők    országos   munkavállalói   érdek-képviseleti
        szervezeteinek tárgyalócsoportja részvételével érdekegyeztetési
        fórumok működnek.”

        „A központi érdekegyeztetési fórumok

        65/A. § (1) Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács  (a
        továbbiakban:   OKÉT)   az  e  törvény,  a  kormánytisztviselők
        jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, a közalkalmazottak
        jogállásáról  szóló  1992.  évi XXXIII.  törvény,  a  fegyveres
        szervek  hivatásos  állományú tagjainak szolgálati  viszonyáról
        szóló 1996. évi XLIII. törvény, és a Magyar Honvédség hivatásos
        és  szerződéses állományú katonáinak jogállásáról  szóló  2001.
        évi  XCV.  törvény által szabályozott jogviszonyokat együttesen
        érintő  munkaügyi,  foglalkoztatási, bér- és jövedelempolitikai
        kérdések országos szintű érdekegyeztetési fóruma.
        (2)  Az OKÉT-ban a Kormány – az alapszabályban meghatározott  –
        országos  szakszervezeti szövetségek és országos  önkormányzati
        érdek-képviseleti szervezetek képviselőivel egyeztet.
        65/B. § (hatályon kívül)
        65/C.   §   (1)  A  helyi  önkormányzat  képviselő-testületének
        hivatala,   valamint  az  általa  alkalmazott   köztisztviselők
        érdekeinek egyeztetése, a vitás kérdések tárgyalásos  rendezése
        és  megállapodások  kialakítása  céljából  országos  szinten  a
        közigazgatási   minőségpolitikáért   és   személyzetpolitikáért
        felelős  miniszter, az országos önkormányzati érdek-képviseleti
        szervezetek, illetve az önkormányzati köztisztviselők  országos
        munkavállalói          érdek-képviseleti         szervezeteinek
        tárgyalócsoportja    részvételével    Országos    Önkormányzati
        Köztisztviselői  Érdekegyeztető Tanács (a továbbiakban:  OÖKÉT)
        működik.
        (2)  Az  OÖKÉT hatáskörébe az önkormányzatoknál foglalkoztatott
        köztisztviselők  élet-  és munkakörülményeire,  foglalkoztatási
        feltételeire  vonatkozó tárgykörök tartoznak.  A  közszolgálati
        jogviszonnyal  összefüggő kérdésekben, valamint a közigazgatási
        munkaerővel  és  személyi juttatásokkal való  gazdálkodás  elvi
        kérdéseiben véleményezésre és tájékoztatáskérésre jogosult.
        (3)  Az OÖKÉT ajánlást adhat ki a képviselő-testületek, illetve
        a    munkáltatók   köztisztviselőket   érintő   szabályozásának
        összehangolására. Így különösen:
        a) (hatályon kívül)
        b)  a szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásokra,
        szociális és kegyeleti támogatásokra vonatkozó szabályozásra,
        c)  a  közigazgatási munkaerővel és személyi juttatásokkal való
        gazdálkodás elvi kérdéseire.
        (4)  Az OÖKÉT szervezetének és működésének szabályait a Kormány
        nevében    eljáró    közigazgatási    minőségpolitikáért     és
        személyzetpolitikáért     felelős     miniszter      és      az
        érdekegyeztetésben   részt  vevő  felek  közötti   megállapodás
        tartalmazza.  Titkársági  feladatait a  központi  közszolgálati
        hatóság látja el.”

        III.

        Az  Alkotmánybíróság  8/2011. (II. 18.) AB  határozatában  (ABK
        2011. február, 68.; a továbbiakban: Abh.) a kormánytisztviselők
        jogállásáról  szóló 2010. évi LVIII. törvény  (a  továbbiakban:
        Ktjt.)  alkotmányossági  vizsgálata  során  állást  foglalt   a
        közszolgálati  jogviszony tartalmának módosításával  összefüggő
        azon alkotmányossági kérdésekben, amelyeket az indítványozók  a
        Ktvm.,  illetőleg annak a közszolgálati jogviszony felmentéssel
        történő   megszüntetésére   vonatkozó   rendelkezései   kapcsán
        felvetnek.  Az  Alkotmánybíróságnak ezért  vizsgálnia  kellett,
        hogy    az   Abh.-ban   a   kormánytisztviselői   jogviszonnyal
        összefüggésben tett alkotmányossági megállapításai  irányadók-e
        a jelen ügyben is.
        1. Az Alkotmánybíróságnak az indítványok alapján elsőként abban
        a  kérdésben  kell  döntenie,  hogy  megállapítható-e  a  Ktvm.
        egészének    alkotmányellenessége   az   indítványozók    által
        felsorakoztatott érvek alapján.
        Az Alkotmánybíróság számos határozatában vizsgálta a törvényben
        előírt   véleményezési   jog  jogosultjával   való   egyeztetés
        mellőzésével  meghozott  jogszabályok alkotmányellenességét  az
        Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján.
        Az  Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy  a  Magyar
        Köztársaság demokratikus jogállam. Az Alkotmánybíróság  nemcsak
        akkor  állapítja  meg az alkotmányellenességet,  ha  valamilyen
        jogszabály    tartalma    sérti   az    Alkotmány    valamelyik
        rendelkezését, hanem a jogállamiság sérelme alapján  akkor  is,
        „ha   a   jogalkotási  eljárás  során  olyan  súlyos   eljárási
        szabálytalanságot  követtek  el,  amely  a  jogszabály  közjogi
        érvénytelenségét  idézte  elő,  illetőleg  amely  másként   nem
        orvosolható,  csak  a jogszabály megsemmisítésével.”  [52/1997.
        (X. 14.) AB határozat, ABH 1997, 331, 345.]
        Ennek megfelelően az Alkotmánybíróságnak az indítványok alapján
        vizsgálnia    kellett,    hogy   megállapítható-e    a    Ktvm.
        alkotmányellenessége  azért,  mert  azt   az   érdekképviseleti
        szervekkel való egyeztetés nélkül fogadta el az Országgyűlés.
        Az    Abh.-ban    az    Alkotmánybíróság    összefoglalta    az
        érdekképviseleti  szervekkel  való  egyeztetési   kötelezettség
        elmaradásának    alkotmányossági    megítélésével    összefüggő
        gyakorlatát.   E  határozatában  rámutatott   arra,   hogy   az
        Alkotmánybíróság  kialakult  gyakorlata  szerint  a   jogalkotó
        tevékenység – mint közhatalmi tevékenység – nem tehető  függővé
        közhatalommal nem rendelkező szervezetek állásfoglalásaitól,  a
        közhatalommal  nem rendelkező érdekképviseleti szervekkel  való
        egyeztetés  a  törvény közjogi érvényességének  nem  feltétele.
        [először: 50/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998, 387,  396-
        397.] Az érdekképviseleti szervekkel való egyeztetés hiánya  az
        előterjesztő, illetőleg a jogalkotó közjogi, esetleg  politikai
        felelősségét alapozza meg, de nem minősül olyan súlyos eljárási
        szabálytalanságnak,  ami  a  törvény  közjogi  érvénytelenségét
        eredményezné.  Ezért  az  Alkotmánybíróság  határozataiban   az
        érdekképviseleti  szervekkel  való  egyeztetés   hiánya   miatt
        törvények   közjogi  érvénytelenségét  és  ennek   alapján   az
        Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében  szabályozott  jogállamiság
        sérelmét nem állapította meg. [7/2004. (III. 24.) AB határozat,
        ABH  2004, 98, 105.; 29/2006. (VI. 21.) AB határozat, ABH 2006,
        396,  404-406.; 87/2008. (VI. 18.) AB határozat, ABH 2008, 707,
        725-727.; 109/2008. (IX. 26.) AB határozat, ABH 2008, 886, 900-
        903.]
        Az   Alkotmánybíróság   e  gyakorlatát  figyelembe   véve,   az
        érdekegyeztetés    elmaradása    miatt    a    Ktvm.    közjogi
        érvénytelensége  és  ennek  alapján  az  Alkotmány  2.  §   (1)
        bekezdésének sérelme miatt alkotmányellenessége nem állapítható
        meg.
        2.  Indítvány alapján az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett
        azt  is,  hogy  megállapítható-e a  Ktvm.  alkotmányellenessége
        azért,  mert nem biztosított megfelelő felkészülési időt  arra,
        hogy   az   érintettek   megismerjék   és   felkészüljenek   az
        alkalmazására.
        Az  Alkotmánybíróság  számos határozatot hozott,  amelyekben  a
        jogszabály   hatálybalépése   kapcsán   az   új   rendelkezések
        alkalmazásához  szükséges  felkészülési  idő  biztosítását   az
        Alkotmányból folyó követelményként határozta meg. [7/1992.  (I.
        30.)  AB  határozat, ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV.  30.)  AB
        határozat,  ABH  1992,  131,  132.;  28/1992.  (IV.   30.)   AB
        határozat,  ABH  1992,  155, 156-159.; 57/1994.  (XI.  17.)  AB
        határozat,  ABH  1994,  322,  324.;  43/1995.  (VI.   30.)   AB
        határozat, ABH 1995, 188, 196.]
        A  28/1992.  (IV.  30.)  AB határozatában  az  Alkotmánybíróság
        rámutatott  arra,  hogy  a  jogbiztonság  követelménye  azt   a
        kötelezettséget  hárítja  a  jogalkotóra,  hogy  a   jogszabály
        hatályba  lépésének  időpontját úgy  kell  meghatároznia,  hogy
        kellő idő maradjon
        – a jogszabály szövegének megismerésére;
        –  a  jogalkalmazó  szervek számára a jogszabály  alkalmazására
        való felkészüléshez;
        –  a  jogszabállyal érintett szervek és személyek számára annak
        eldöntéséhez,   hogy  miként  alkalmazkodjanak   a   jogszabály
        rendelkezéseihez. (ABH 1992, 155, 157.)
        A   7/1992.   (I.  30.)  AB  határozatban  az  Alkotmánybíróság
        kifejtette  azt  is,  hogy „[a] jogszabály  alkalmazására  való
        felkészüléshez   szükséges   ’kellő   idő’   megállapítása   és
        biztosítása a jogalkotó felelősséggel terhelt mérlegelésének és
        döntésének  függvénye. Az alkotmányellenesség csak a jogszabály
        alkalmazására  való felkészülést szolgáló időtartam  kirívó,  a
        jogbiztonságot  súlyosan veszélyeztető vagy  sértő  elmaradása,
        illetőleg hiánya esetén állapítható meg.” (ABH 1992, 45, 47.)
        Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban is vizsgálta a Ktjt. 65. §-ában
        a  törvény  hatályba lépésére biztosított nyolc napos  határidő
        alkotmányosságát. Akkor úgy ítélte meg – bár a  közszolgálatban
        állók  széles  körének jogállását érintő  új  törvény  hatályba
        léptetésére ez az idő rövidnek tekinthető – a hatályba léptetés
        alkotmányosságának  megítélése  során  figyelemmel  kell  lenni
        arra,  hogy  a  Ktjt.  új közszolgálati státust  hozott  létre,
        amelynek  rövid  időn  belüli alkalmazását  a  kormányalakítást
        követően  az új minisztériumi struktúra kialakítása  indokolta.
        Figyelemmel  volt a Ktjt. 76. § (1), illetőleg (3) bekezdésében
        foglalt  rendelkezésekre, valamint  arra  is,  hogy  a  törvény
        végrehajtására  nem  azonnal, hanem a végrehajtás  folyamatában
        időben   később   került   sor.   Mindezekre   tekintettel   az
        Alkotmánybíróság nem állapította meg a felkészülési idő  hiánya
        miatt  a  Ktjt. alkotmányellenességét. (ABK 2011, február,  68,
        78.)

        A  Ktvm.-et  2010.  december  23-i  ülésnapján  fogadta  el  az
        Országgyűlés, a Magyar Közlöny 2010. évi 201. számában december
        30-án  hirdették ki és a 11. §-ában foglalt rendelkezés szerint
        2011. január 1-jén lépett hatályba. Megállapítható tehát,  hogy
        a  törvényhozó  egy  napot (Szilveszter napját)  biztosított  a
        címzettek számára, hogy a törvény szabályait megismerjék, és  a
        törvény  alkalmazására felkészüljenek, rendelkezései a  2011-es
        esztendő   első  munkanapján  már  alkalmazhatóak  voltak.   Az
        Alkotmánybíróság  álláspontja szerint  a  munkavállalók  széles
        körét hátrányosan érintő jogszabályok hatályba lépése esetén  a
        felkészülési idő teljes hiánya súlyosan sérti a jogbiztonságot,
        ellentétes  az  Alkotmány  2. § (1)  bekezdésében  szabályozott
        jogállamisággal. Az Alkotmánybíróság a Ktvm.-mel összefüggésben
        nem   talált  olyan  okot,  amely  a  Ktvm.  azonnali  hatályba
        léptetését indokolhatná.
        A  felkészülési idő hiánya miatt bekövetkezett alkotmányellenes
        helyzet    a    törvény   hatályba   léptető    rendelkezésének
        következménye. Az alkotmányellenesség a Ktvm. esetén a hatályba
        léptető  rendelkezés megsemmisítésével nem orvosolható, ugyanis
        a Ktvm. 11. §-a a következő rendelkezést tartalmazza:
        „11.  §  E  törvény 2011. január 1. napján lép  hatályba  és  a
        hatálybalépését követő napon hatályát veszti.”
        Ennek  következtében rendelkezései 2011. január 1-jén beépültek
        a  Ktv.-be, és a törvény 2011. január 2-án – a hatályba léptető
        rendelkezéssel egyetemben – hatályukat vesztették.
        Az Alkotmánybíróság a felkészülési idő hiánya miatt keletkezett
        alkotmányellenes       helyzet      jogkövetkezményeit       az
        alkotmányellenesnek    ítélt   rendelkezés    megsemmisítésével
        érvényesítette.

        3.  Az  indítványokban megfogalmazott alkotmányossági kifogások
        alapvetően   a   Ktv.  17.  §  (1)  bekezdésébe  foglalt   azon
        rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását kérik, amely
        a köztisztviselők indokolás nélküli felmentésére ad módot.
        Az  Abh.-ban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  Ktjt.-
        nek – a Ktv. 17. § (1) bekezdéséhez hasonló tartalmú – 8. § (1)
        bekezdése  alkotmányellenes,  sérti  az  Alkotmány  2.  §   (1)
        bekezdésében  szabályozott jogállamiság elvét, a  70/B.  §  (1)
        bekezdésében  szabályozott munkához való jogot,  a  70.  §  (6)
        bekezdésében szabályozott közhivatal viseléséhez való jogot, az
        57.  § (1) bekezdésében szabályozott bírósághoz fordulás jogát,
        és  az  Alkotmány  54.  § (1) bekezdésében szabályozott  emberi
        méltósághoz való jogot, ezért azt megsemmisítette.
        Tekintettel  arra,  hogy az indítványozók az Abh.-ban  elbírált
        indítványok  érveléséhez hasonló alkotmányossági érvek  alapján
        támadják a Ktv. 17. § (1) bekezdését, az Alkotmánybíróságnak  e
        határozatában  azt  kellett vizsgálnia, hogy  a  Ktv.  vitatott
        szabályaival    összefüggésben    is    megállapítható-e     az
        indítványozók    által   felhívott   alkotmányi   rendelkezések
        megsértése.
        A  Ktvm.  a Ktv. korábbi rendelkezéseihez képest új szabályokat
        állapított   meg  a  köztisztviselői  jogviszony   felmentéssel
        történő   megszüntetésére.  A  Ktv.-nek  a  Ktvm.   1.   §-ával
        megállapított  új  17. §-a a köztisztviselő  felmentésének  két
        esetkörét   szabályozza.  A  17.  §  (1)  bekezdés  alapján   a
        köztisztviselői jogviszonyt a munkáltató felmentéssel indokolás
        nélkül   megszüntetheti.  A  17.  §  (2)  bekezdése  azokat   a
        tényállásokat   szabályozza,  amelyek   fennállása   esetén   a
        köztisztviselői  jogviszonyt a munkáltató köteles  felmentéssel
        megszüntetni. A Ktv. 17. § (3) bekezdése alapján  a  munkáltató
        csak akkor köteles a felmentést indokolni, ha a Ktv. 17. §  (2)
        bekezdésében   szabályozott   kötelező   felmentési    jogcímek
        valamelyikét  alkalmazva  dönt  a  köztisztviselői   jogviszony
        megszüntetéséről.  Bár a Ktv. 17. § (2) bekezdése  állapít  meg
        felmentési  okokat,  azonban a 17. §  (1)  bekezdés  alapján  a
        köztisztviselő  közszolgálati  jogviszonya  e  felmentési  okok
        hiányában is, bármikor indokolás nélkül megszüntethető. A Ktvm.
        szabályaival  a  törvényhozó  a Ktjt.  8.  §  (1)  bekezdéséhez
        hasonló  szabályozást alakított ki a Ktv. hatálya  alá  tartozó
        köztisztviselők felmentésére, s ezzel a közigazgatás  egészében
        és    azon   túlmenően   az   Országgyűlés   Hivatalában,    az
        Alkotmánybíróság Hivatalában, a Köztársasági Elnök Hivatalában,
        az    országgyűlési    biztosok    hivatalában,    az    Állami
        Számvevőszéknél,  a  Magyar  Tudományos  Akadémia   Titkárságán
        dolgozó köztisztviselői jogállású alkalmazottak tekintetében is
        feloldotta  a  közszolgálati jogviszonyok korábban  biztosított
        stabilitását,    megszüntetve   a   köz   szolgálatában    álló
        tisztviselők felmentéssel szembeni fokozott jogvédelmét.
        Mindezeket  figyelembevéve az Alkotmánybíróság úgy ítélte  meg,
        hogy  az  Abh.-ban  kifejtett a Ktjt.  8.  §  (1)  bekezdésének
        alkotmányellenességét megalapozó megállapítások a  Ktv.  17.  §
        (1) bekezdésével összefüggésben is irányadók.
        3.1.  A  Ktv.  17.  § (1) bekezdésének alkotmányosságát  vitató
        indítványok  hivatkoznak az Alkotmány 70/B. § (1)  bekezdésében
        szabályozott munkához való jog sérelmére.
        Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság az Abh.-ban elemezte a
        munkához   való  jog  értelmezésével  kapcsolatosan   kialakult
        gyakorlatát,  és  rámutatott arra,  hogy  az  alkotmánybírósági
        gyakorlat   következetes  volt  abban,  hogy  a   közszolgálati
        jogviszonyok   zárt  rendszerében  alkotmányossági   kérdésnek,
        garanciális   követelménynek  tekintette  a   felmentési   okok
        törvényi  szabályozását. [44/B/1993. AB  határozat,  ABH  1994,
        574,  575.;  833/B/2003. AB határozat, ABH  2004,  1775,  1779-
        1781.; 68/2006. (XII. 6.) AB határozat, ABH 2006, 740, 757.]
        Az   Alkotmány   8.   §  (1)  bekezdése  az   állam   elsőrendű
        kötelezettségévé  teszi az alapjogok tiszteletben  tartását  és
        védelmét.
        Az  Alkotmány  e  rendelkezése alapján az  Alkotmánybíróság  az
        alapvető  jogok értelmezése során határozataiban következetesen
        rámutatott    arra,    hogy   az   alapjogok   érvényesülésének
        alkotmányossági  garanciái  nem  merülnek  ki  abban,  hogy  az
        államnak  tartózkodnia kell megsértésüktől. Az Alkotmány  8.  §
        (1)  bekezdéséből következően az államnak kötelezettsége az is,
        hogy gondoskodjon az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről,
        azaz az államot az alapjogokkal összefüggésben intézményvédelmi
        kötelezettség  terheli.  [először:  64/1991.  (XII.   17.)   AB
        határozat, ABH 1991, 297, 302.]
        Az  alapjogoknak ez az objektív intézményvédelmi oldala  magába
        foglalja  azt is, hogy az alapjogok érvényesülése érdekében  az
        államnak  az  alapjogokat  védelemben kell  részesítenie  saját
        intézményeivel, más személyekkel és szervezetekkel szemben  is.
        [22/2004. (VI. 19.) AB határozat, ABH 2004, 367, 374-375.]
        A munka az egyén létének, emberi autonómiájának anyagi forrása.
        Határozatlan  időtartamú  munkavégzésre  irányuló  jogviszonyok
        esetén  a  munkavállaló hosszú távon számít arra, hogy  munkája
        gazdasági  biztonságot  biztosít  maga  és  családja   számára.
        Ugyanakkor  a  munkavégzésre irányuló jogviszonyok  jellemzője,
        hogy   aszimmetrikus  jogviszonyok,  amelyben  a   munkavállaló
        jogilag  függő  helyzetben van a munkáltatótól. E  jogviszonyok
        törvényi  szabályozásának  a  funkciója  éppen  azon  garanciák
        megteremtése,  amelyek biztosítják, hogy ez a függő  helyzet  a
        munkavállalói oldalon ne eredményezzen kiszolgáltatottságot.  E
        garanciarendszer  egyik  eleme a  jogviszony  munkáltató  által
        történő  megszüntetésének  azon  törvényi  szabályozása,  amely
        védelmet    nyújt    a   jogviszony   indokolatlan,    önkényes
        megszüntetése ellen.
        Erre  tekintettel  a  munkához  való  jog  elemének  tekinti  a
        munkavállaló  hatékony  védelemhez való jogát  az  indokolatlan
        elbocsátással  szemben az európai jog –  az  Európai  Szociális
        Karta  24.  cikke  és az Európai Unió Alapjogi Chartájának  30.
        cikke  is,  és  e  követelménynek  megfelelően  szabályozza   a
        munkajogi  jogviszony  munkáltatói  rendes  felmondással   való
        megszüntetését a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992.  évi  XXII.
        törvény is.
        Az  Abh.-ban  az  Alkotmánybíróság  úgy  ítélte  meg,  hogy   a
        közszolgálati    jogviszonyok   zárt   rendszerében    a    köz
        szolgálatában   álló  tisztviselők  indokolatlan   felmentéssel
        szembeni  jogvédelme, a felmentési okok és ebből következően  a
        felmentés  indokolási  kötelezettségének törvényi  szabályozása
        olyan garanciális kérdés, amely alkotmányos jelentőséggel  bír,
        és  amelynek szabályozása az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében
        szabályozott  munkához  való  joggal  összefüggésben  az  állam
        intézményvédelmi  kötelezettsége körébe  tartozik.  (ABK  2011.
        február, 68, 80-82.)

        3.2.  Az  indítványozók vitatják a Ktv. 17. § (1)  bekezdésének
        alkotmányosságát az Alkotmány 70. § (6) bekezdése alapján is.
        Az  Alkotmánybíróság  az  Abh.-ban  rámutatott  arra,  hogy   a
        köztisztviselői  jogviszonyok  kettős  arculatú   jogviszonyok.
        Egyrészt,   mivel  munkavégzésre  irányuló  jogviszonyok,   sok
        vonatkozásban    a   munkajogi   jogviszonyok   sajátosságaival
        rendelkeznek.    Másrészt,    e   jogviszonyok    sajátosságait
        meghatározza az is, hogy e munkavégzés közhatalommal rendelkező
        állami   szervekben  történik  és  a  tisztviselők  közhivatalt
        viselnek,  állami  feladatokat látnak  el,  állami,  közhatalmi
        döntéseket  hoznak,  készítenek elő, ezért  alapvetően  közjogi
        jellegű  jogviszonyok. A közszolgálati jogviszonyt a munkáltató
        állami  szerv  határozata  hozza létre,  és  tartalmát  törvény
        határozza meg.
        A    köztisztviselők   jogállásának   szabályozása   során    a
        törvényhozónak  az  Alkotmány  70/B.  §  (1)  bekezdésén  kívül
        figyelemmel  kell  lennie az Alkotmány 70. §  (6)  bekezdésében
        szabályozott alapjogra, a közhivatal viselés jogára is.
        Az  Alkotmány  70.  §  (6)  bekezdése állampolgári  alapjogként
        szabályozza a közhivatal viseléséhez való jogot.
        A   közhivatal  viseléshez  való  jog  értelmezése   során   az
        Alkotmánybíróság az Abh.-ban kifejtette:
        „A  közhivatal  viseléséhez való jog  védelme  elsősorban  arra
        terjed  ki,  hogy az állam a közhivatal betöltését nem  kötheti
        olyan  feltételhez,  amely  magyar állampolgárokat  alkotmányos
        indok  nélkül  kizár  a közhivatal elnyerésének  lehetőségéből,
        valamely  állampolgár,  vagy  az  állampolgárok  egy  csoportja
        számára   lehetetlenné   teszi   közhivatal   betöltését.    Az
        Alkotmánybíróság  értelmezésében a közhivatal  viseléshez  való
        jog  alapján  senkinek  nincs Alkotmányból  folyó  alanyi  joga
        meghatározott  közhivatal, illetőleg közhivatalok  betöltéséhez
        (962/B/1992.  AB határozat, ABH 1995, 627, 629.). A  közhivatal
        viseléséhez  való  jog az alkotmányos védelem  körébe  vonja  a
        meglévő köztisztviselői, kormánytisztviselői jogviszonyokat  is
        azzal,  hogy  nem  csupán  a  közhivatal  elnyerését,  hanem  a
        közhivatal   viselését  részesíti  védelemben.   A   közhivatal
        viseléséhez való jogból folyó alkotmányos védelem, nem  jelenti
        a közhivatal viselőjének felmenthetetlenségét. (…) Az Alkotmány
        keretei   között   a   törvényhozó  széles  körű   szabadsággal
        rendelkezik  a felmentési okok szabályozásában,  ez  a  döntési
        szabadsága  azonban  (…) nem terjed odáig, hogy  a  munkáltatói
        jogkör gyakorlójának szabad és korlátlan döntési jogkört  adjon
        a  közhivatalt betöltő tisztviselő felmentésére. A  munkáltatói
        jogkör  gyakorlója  számára  (…)  biztosított  minden  törvényi
        korlátozás  nélküli  szabad döntési jogkör az  Alkotmánybíróság
        álláspontja   szerint  alkotmányellenes  módon  korlátozza   az
        Alkotmány   70.  §  (6)  bekezdésében  szabályozott  közhivatal
        viseléséhez  való jogot. (…) Az Alkotmánybíróság  nem  vitatja,
        hogy   az  államszervezet  hatékony  működése  indokolhatja   a
        közszolgálati   jogviszonyban  álló   tisztviselők   felmentési
        lehetőségének  könnyítését  a  korábbi  szabályozáshoz  képest,
        ennek azonban nem lehet módja a munkáltatói jogok gyakorlójának
        korlátlan  döntésre  való  felhatalmazása.  A  Ktjt.   vitatott
        rendelkezésében  alkalmazott  törvényi  megoldás   aránytalanul
        korlátozza  az  Alkotmány  70. § (6) bekezdésében  szabályozott
        alkotmányos  alapjogot.  (…) A törvényhozó  felelősségi  körébe
        tartozik   olyan   törvényi  szabályok   megalkotása,   amelyek
        összhangot  teremtenek az alkotmányos alapjogok védelme  és  az
        állami     célok    között,    amelyek    a    köztisztviselők,
        kormánytisztviselők   alkotmányos  jogainak   védelmét   és   a
        kormányzati célok megvalósítását egyaránt szolgálják.
        Az  államnak  a  közhivatal viseléséhez való joggal  összefüggő
        intézményvédelmi   kötelezettsége  körébe  tartozik,   hogy   a
        közhivatal  viselőjének védelmet nyújtson a munkáltatói  jogkör
        gyakorlójának  a  felmentésére  irányuló  önkényes   döntésével
        szemben.  A törvényhozó kötelessége olyan garanciális szabályok
        megalkotása,  amelyek  biztosítékot  nyújtanak  arra,  hogy   a
        kormánytisztviselőket törvényes indokok nélkül,  önkényesen  ne
        lehessen hivataluktól megfosztani.” (ABK 2011. február, 68, 82-
        83.)
        Az  Alkotmánybíróságnak ezek a megállapításai – amint az már az
        Abh.  indokolásából  is kitűnik –, a köztisztviselők  indokolás
        nélküli felmentésére is irányadók. Megállapítható, hogy a  Ktv.
        17.   §   (1)  bekezdésében  szabályozott,  indokolás   nélküli
        felmentés lehetősége sérti az Alkotmány 70. § (6) bekezdését.

        3.3. Az Alkotmánybíróság Abh.-ban kifejtett álláspontja szerint
        a  Ktv.  17. § (1) bekezdésének alkotmányellenessége következik
        az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből is.
        Az  Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az Alkotmány 2.
        §  (1)  bekezdésében szabályozott jogállamiság  egyik  elemének
        tekinti  a  közigazgatás  törvény alá  rendeltségét.  [először:
        56/1991.  (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 454, 456.; legutóbb:
        31/2010. (III. 25.) AB határozat, ABK 2010. március, 247,  253-
        254.]
        Az  Alkotmánybíróság az Abh.-ban elvi éllel mutatott  rá  arra,
        hogy „a jogállamiság nemcsak a közigazgatás hatósági aktusaival
        szemben  támasztja  a joghoz kötöttség követelményét,  hanem  a
        közigazgatás törvény alá rendeltségének követelménye kiterjed a
        közigazgatási  szervek  minden  olyan  aktusára,   amelyben   a
        közigazgatás  a  címzettek alapjogait  érintő  döntést  hoz.  A
        köztisztviselő,    a   kormánytisztviselő    felmentéséről    a
        munkáltatói  jogok gyakorlója a munkáltató közigazgatási  szerv
        nevében  hoz  olyan  döntést, amely – a  fentiek  alapján  –  a
        tisztviselő  alkotmányos jogait érinti. E döntéssel  szemben  a
        közigazgatás törvény alá rendeltségéből fakadó követelmény  az,
        hogy  törvény  határozza meg a munkáltatói döntés  anyagi  jogi
        kereteit.” (ABK 2011. február, 68, 83.)

        A  közigazgatás törvény alá rendeltségének Alkotmányból  fakadó
        követelményével  összefüggésben az Alkotmánybíróság  rámutatott
        arra  is,  hogy  az  követelményeket  támaszt  a  közigazgatási
        feladatokat  ellátó  tisztviselők jogállásának  szabályozásával
        szemben   is.   „A   közigazgatási  döntések   törvényességének
        biztosítása  megkívánja,  hogy a  törvényhozó  a  döntést  hozó
        tisztviselők  munkajogi  helyzetének  szabályozása   során   is
        teremtse meg azokat a garanciákat, amelyek biztosítják, hogy  a
        közigazgatás   nevében   eljáró  tisztviselők   magas   szakmai
        színvonalon,  pártpolitikai szempontból semleges módon,  minden
        befolyástól   mentesen,  pártatlanul,  kizárólag  a   törvények
        alapján  hozzák  meg  döntéseiket. Ennek a  garanciarendszernek
        egyik   eleme   a   közszolgálati   jogviszonyok   viszonylagos
        stabilitásának biztosítása.”
        Abban  az  esetben,  ha  a  tisztviselő  nem  élvez  felmentési
        védelmet,  a munkáltatói jogkör gyakorlója bármikor,  indokolás
        nélkül megszüntetheti közszolgálati jogviszonyát, a Ktv.-nek  a
        törvényesség  biztosítékaként megalkotott  szabályai  (pl.:  az
        utasításnak   való   engedelmesség  szabályai)   is   elvesztik
        garanciális   jelentőségüket,  mert  nem  elvárható,   hogy   a
        köztisztviselő  nyíltan kiálljon szakmai  és  jogi  álláspontja
        mellett,  ha azzal munkáját veszélyezteti. (ABK 2011.  február,
        68, 83.)
        Mindezeket  figyelembe véve megállapítható, hogy a Ktv.  17.  §
        (1)  bekezdése nem felel meg az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében
        szabályozott     jogállamiság     elve     által     támasztott
        követelményeknek.  Az  indokolás nélküli  felmentés  lehetősége
        sérti   a   joghoz   kötöttség   követelményét,   valamint    a
        közigazgatási döntések pártpolitikai semlegességét, befolyástól
        való    függetlenségét,   pártatlanságát,   és   ezzel   együtt
        törvényességét is veszélyezteti.

        3.4. Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy –
        a  törvényi  garanciák  hiánya miatt  –  a  határozatlan  idejű
        közszolgálati jogviszony felmentéssel való megszüntetése esetén
        a  munkáltató  önkényes döntésével szemben nem  nyújt  hatékony
        jogvédelmet  az  sem, hogy a tisztviselő a munkáltatói  döntést
        bíróság  előtt támadhatja meg. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése
        alapján  mindenkinek  joga van ahhoz, hogy  valamely  perben  a
        jogait   vagy  kötelezettségeit  a  törvény  által  felállított
        független   és   pártatlan  bíróság  igazságos   és   nyilvános
        tárgyaláson  bírálja el. Az Alkotmány 57.  §  (1)  bekezdéséből
        vezette   le   39/1997.   (VII.   1.)   AB   határozatában   az
        Alkotmánybíróság  a  hatékony bírói  jogvédelem  követelményét,
        nevezetesen  azt,  hogy  a  jogi  szabályozásnak   olyan   jogi
        környezetet kell biztosítani, hogy a perbe vitt jogok a bíróság
        által   érdemben   elbírálhatók  legyenek.  A  hatékony   bírói
        felülvizsgálat  követelménye  az  Alkotmánybíróság  álláspontja
        szerint  magában foglalja azt is, hogy a közigazgatási  döntési
        jogkört meghatározó szabálynak megfelelő szempontot vagy mércét
        kell  tartalmaznia,  amely  alapján a  döntés  jogszerűségét  a
        bíróság  felülvizsgálhatja. (ABH 1997, 263, 272.) Az  Alkotmány
        57.  § (1) bekezdésében szabályozott általános bírói jogvédelmi
        garanciákat az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6.  cikk  (1)
        bekezdése  is  megköveteli. Az Emberi Jogok  Európai  Bírósága,
        amely  az  utóbbi időkben folytatott gyakorlatában  fokozatosan
        kiterjesztette  a 6. cikk (1) bekezdésének alkalmazhatóságát  a
        köztisztviselők közszolgálati jogvitáira is [Vilho Eskelinen és
        társai  v.  Finnország no. 63235/00 2007. április  19.;  Iordan
        Iordanov és társai v. Bulgária no. 23530/02 2009. július 2.]  a
        bírósághoz fordulás jogának elemét képező fair eljárásból eredő
        követelménynek   tekinti   a  hatékony   bírói   felülvizsgálat
        követelményét.  Nem  tekinti hatékonynak  a  bírói  jogvédelmet
        akkor, ha eljárási vagy anyagi jogi akadálya van annak, hogy  a
        bíróság  önálló, érdemi vizsgálatot végezzen, a felek  jogairól
        érdemben döntsön. [Delcourt v. Belgium 1970. január 17.  Series
        A  no. 11.; Barbera, Messegué és Jabardo v. Spanyolország 1988.
        december 6. Series A. no 285-C]
        Az   Alkotmánybíróságnak  az  Abh.-ban  kifejtett   álláspontja
        szerint a törvényhozó azzal, hogy nem szabályozta a munkáltatói
        felmentés törvényi feltételeit, és lehetőséget adott  a  döntés
        indokolásának  mellőzésére, – mivel  szűk  körre  korlátozódott
        azoknak az eseteknek a köre amikor a kormánytisztviselő a siker
        reményében  fordulhat  a  bírósághoz,  a  bíróság  a  felmentés
        jogszerűségét   érdemben  el  tudja  bírálni   –   aránytalanul
        korlátozta  a  kormánytisztviselőt  az  Alkotmány  57.  §   (1)
        bekezdése  alapján  megillető bírói jogvédelemhez  való  jogot.
        (ABK 2011. február, 83-84.)
        Az   Alkotmány  57.  §  (1)  bekezdésében  szabályozott   bírói
        jogvédelemhez való jog aránytalan korlátozása megállapítható  a
        köztisztviselők  felmentésének  mindazon  eseteiben,  amikor  a
        munkáltatói  jogkör  gyakorlója a  Ktv.  17.  §  (1)  bekezdése
        alapján dönt a köztisztviselő felmentéséről.
        Az  Alkotmánybíróság az Abh.-ban kifejtette  azt  is,  hogy  az
        indokolatlan felmentés elleni jogvédelem hiánya miatt  sérelmet
        szenved az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében szabályozott emberi
        méltósághoz való jog is. (ABK 2011. február, 68, 84-85.)
        Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy  a  Ktv.  17.  §  (1)
        bekezdésében szabályozott munkáltatói felmentési jogkör a Ktjt.
        8.  §  (1)  bekezdéséhez hasonlóan magában hordozza  az  emberi
        méltóság sérelmét is.
        Mindezek  alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte  meg,  hogy  a
        Ktv.  17.  § (1) bekezdése alkotmányellenes, sérti az Alkotmány
        2.  § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság elvét, a 70/B.
        §  (1)  bekezdésében szabályozott munkához való jogot, a 70.  §
        (6)   bekezdésében  szabályozott  közhivatal  viseléséhez  való
        jogot,  az  57.  §  (1)  bekezdésében  szabályozott  bírósághoz
        fordulás   jogát,  és  az  Alkotmány  54.  §  (1)  bekezdésében
        szabályozott   emberi  méltósághoz  való   jogot,   ezért   azt
        megsemmisítette.
        Tekintettel  arra, hogy az Alkotmánybíróság a Ktv.  17.  §  (1)
        bekezdésének    alkotmányellenességét   az   Alkotmány    fenti
        rendelkezéseinek   sérelme   miatt   megállapította,    állandó
        gyakorlatának  megfelelően  az  indítványozók  által  felhozott
        további alkotmányossági kérdéseket nem vizsgálta.
        Az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.  törvény  (a
        továbbiakban: Abtv.) 42. §-a alapján az Alkotmánybíróság  által
        megsemmisített jogszabályi rendelkezés a határozat közzétételét
        követő  napon  veszti hatályát. Az Abtv. 43.  §  (4)  bekezdése
        alapján  az  Alkotmánybíróság ettől eltérően is meghatározhatja
        az  alkotmányellenes jogszabály hatályon kívül  helyezését,  ha
        ezt  a  jogbiztonság,  vagy az eljárást kezdeményező  különösen
        fontos  érdeke indokolja. Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban  „pro
        futuro”,  2011. május 31-i hatállyal semmisítette meg  a  Ktjt.
        alkotmányellenesnek ítélt 8. § (1) bekezdését. A  megsemmisítés
        időpontjának meghatározása során figyelemmel volt arra, hogy az
        alkotmányellenesség           megszüntetése           érdekében
        szabályozástechnikai    okokból    a    megsemmisítés     olyan
        rendelkezésre  is kiterjedt, amelynek alkotmányellenességét  az
        Alkotmánybíróság nem vizsgálta és a megsemmisítés következtében
        mind    a   kormánytisztviselő   lemondása,   mind   felmentése
        szabályozatlanul maradna. Időt kívánt biztosítani  a  jogalkotó
        számára az Alkotmánynak megfelelő szabályok megalkotására. (ABK
        2011. február, 68, 85.)
        Az  Alkotmánybíróság  a  Ktv. 17. § (1)  bekezdését  „ex  nunc”
        hatállyal   –   a  határozat  közzétételét  követő   nappal   –
        semmisítette meg. A megsemmisítés időpontjának meghatározásakor
        az  Alkotmánybíróság figyelemmel volt a felkészülési idő teljes
        hiányára,  valamint arra, hogy a megsemmisítés következtében  a
        köztisztviselők felmentése nem marad szabályozás nélkül, a Ktv.
        17.  §-ának  további rendelkezései tartalmaznak  szabályokat  a
        köztisztviselői    jogviszony    munkáltató    által    történő
        megszüntetésére.

        4.  Az  indítványok  alapján az Alkotmánybíróságnak  vizsgálnia
        kellett  a felmentési időre nézve a Ktv. 18. § (1) bekezdésében
        megállapított szabályokat is. Két indítványozó a Ktv. 17. § (1)
        bekezdésével összefüggésben, azonos indokok alapján kéri a  18.
        §  (1) bekezdése alkotmányossági vizsgálatát, az indítványok  a
        felmentési  időre  vonatkozó szabályozás  alkotmányellenességét
        külön  nem indokolják. Egy indítványozó csak a felmentési időre
        vonatkozó szabályok módosításának alkotmányosságát vitatja.  Az
        indítványok   érvelése   alapján   megállapítható,    hogy    a
        szabályozásnak visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközése
        és  a  szerzett  jogok  sérelme miatt az  Alkotmány  2.  §  (1)
        bekezdése  alapján  tartják alkotmányellenesnek  a  Ktv.-nek  a
        felmentési időre vonatkozó szabályait.
        Az  Abh.-ban  az Alkotmánybíróság ugyancsak vizsgálta  a  Ktjt.
        felmentési     időre    vonatkozó    hasonló    szabályozásának
        alkotmányosságát  az Alkotmány 2. § (1) bekezdése  alapján,  és
        úgy  ítélte  meg, hogy annak alkotmányellenessége a  visszaható
        hatályú  jogalkotás  tilalmába ütközés,  illetőleg  a  szerzett
        jogok sérelme miatt nem állapítható meg.
        4.1.   Az   Alkotmánybíróság  állandó  gyakorlata  szerint   az
        Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésében elismert jogállamiság  egyik
        legfontosabb alkotóeleme a jogbiztonság, amely – egyebek között
        –  megköveteli,  hogy  a  jogalanyoknak meglegyen  a  tényleges
        lehetőségük arra, hogy magatartásukat a jog előírásaihoz tudják
        igazítani,  ennek  érdekében  a jogszabályok  a  kihirdetésüket
        megelőző  időre  nézve  ne  állapítsanak  meg  kötelezettséget,
        illetőleg  valamely  magatartást visszamenőleges  hatállyal  ne
        minősítsenek   jogellenesnek.  A  jogbiztonság  ezen   alapvető
        követelményével  ellentétes jogalkotás az Alkotmány  2.  §  (1)
        bekezdésének  a sérelmét eredményezi. [34/1991.  (VI.  15.)  AB
        határozat,  ABH  1991,  170,  172.;  31/2005.  (VII.  14.)   AB
        határozat,   ABH   2005,   675,  679.]   „Az   Alkotmánybíróság
        gyakorlatában visszaható hatályúnak minősül a szabályozás, ha a
        jogszabály   hatálybaléptetése  (...)   nem   visszamenőlegesen
        történt  ugyan,  de  a  jogszabály  rendelkezéseit  –  az  erre
        irányuló   kifejezett  rendelkezés  szerint  –   a   jogszabály
        hatálybalépése  előtt  létrejött jogviszonyokra  is  alkalmazni
        kell.” [57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316, 324.]
        A  Ktv.  18.  §  (1) bekezdésébe foglalt vitatott  szabályok  a
        jövőre nézve rendelkeznek, a hatályba lépésüket megelőző  időre
        kötelezettséget, jogsértésért való felelősséget, szankciót  nem
        állapítanak meg.
        A  visszaható  hatályú jogalkalmazás tilalma  nem  értelmezhető
        akként,  hogy a tartós, határozatlan időtartamú jogviszonyok  a
        jövőre nézve nem alakíthatók át, nem változtathatók meg.  Ha  a
        jogviszonyok   tartalmának  megváltoztatása  következtében   az
        Alkotmány  valamely  más  rendelkezése (pl.:  a  diszkrimináció
        tilalma),  vagy  valamely alapvető jog  sérelmet  nem  szenved,
        pusztán   az   Alkotmány   2.  §  (1)  bekezdése   alapján   az
        alkotmányellenesség  nem  állapítható  meg.   (174/B/1999.   AB
        határozat, ABH 2005, 870, 878.)
        4.2.  Az indítványokból kitűnő álláspont szerint a Ktv.  18.  §
        (1)  bekezdésében  a felmentési idő tartamának  csökkentése  és
        szolgálati  időtől  független, egységes megállapítása  szerzett
        jogokat is sért.
        Az  Alkotmánybíróság értelmezése szerint: „[a]  jogbiztonság  –
        többek  között  – megköveteli a megszerzett jogok  védelmét,  a
        teljesedésbe    ment,   vagy   egyébként   véglegesen    lezárt
        jogviszonyok   érintetlenül   hagyását,   illetve   a   múltban
        keletkezett,    tartós   jogviszonyok   megváltoztathatóságának
        alkotmányos  szabályokkal való korlátozását.”  [11/1992.  (III.
        5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 81.]

        Ugyanakkor   az  Alkotmánybíróság  rámutatott  az  Alkotmányból
        levezetett követelmény értelmezési határaira is: „[a]  szerzett
        jogok  védelmének  alkotmányos  jogállamban  szabályként   kell
        érvényesülnie, az azonban nem abszolút érvényű és kivételt  nem
        tűrő  követelmény. [...] A szerzett jogokkal azonban a  pusztán
        elvont   jogi   lehetőségek,  amelyek  még   fennálló   konkrét
        jogviszonyokkal   összefüggésben   nincsenek,   csak    távoli,
        közvetett  kapcsolatban vannak. Az alkotmányos védelmet  élvező
        szerzett  jogok  a már konkrét jogviszonyokban  alanyi  jogként
        megjelenő   jogosultságok,   illetőleg   azok   a   jogszabályi
        ’igérvények’ és ’várományok’, amelyeket a jogalkotó  a  konkrét
        jogviszonyok  keletkezésének  lehetőségével  kapcsol  össze.  A
        jogszabályok   hátrányos   megváltoztatása   így   csak   akkor
        ellentétes  a  szerzett  jogok  alkotmányos  oltalmával,  ha  a
        módosítás a jog által már védett jogviszonyok lefolyásában idéz
        elő  a jogalanyokra nézve kedvezőtlen változtatást. [...] A jog
        stabilitására,    előreláthatóságára   vonatkozó    alkotmányos
        szempont nem jelenti a jogszabályok megváltoztathatatlanságát.”
        (731/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 801, 805-806.)

        A  felmentési időre való jogosultság a közszolgálati jogviszony
        megszűnésekor  nyílik  meg,  akkor válik  alanyi  joggá,  addig
        alkotmányos védelem alatt álló szerzett jog nem keletkezik.
        A  meghatározott  felmentési időhöz való  jog  a  közszolgálati
        jogviszonyokat  szabályozó törvényeken és  nem  az  Alkotmányon
        alapuló  alanyi jog. Így az arra jogosultaknak a Ktv. szabályai
        alapján  nem  keletkezett  az  Alkotmány  védelme  alatt   álló
        „várománya”.  A  jogalkotó  nagy  szabadsággal  rendelkezik   a
        felmentési   idő   szabályozására  és   megváltoztatására   is.
        [Hasonlóan    foglalt    állást    az    Alkotmánybíróság     a
        végkielégítéssel   kapcsolatos   határozataiban,   legutóbb   a
        174/B/1999.  AB  határozatában (ABH 2005, 870,  877-878.).]  Az
        Alkotmánybíróság  több  határozatában  utalt  arra,  hogy  „[a]
        jogbiztonság  és  a  szerzett  jog  alkotmányos   védelme   nem
        értelmezhető  akként, hogy a múltban keletkezett jogviszonyokat
        soha  nem  lehet  alkotmányos szabályozásokkal megváltoztatni.”
        [515/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 976, 977.; 1011/B/1999. AB
        határozat, ABH 2001, 1365, 1370.; 495/B/2001. AB határozat, ABH
        2003,  1382,  1390.] Nem sérti a jogbiztonság  követelményét  a
        jogosultság  feltételeinek jövőre vonatkozó  olyan  átalakítása
        sem,  amely  a  jövőbeni jogosultak számára  esetleg  hátrányos
        következményekkel  jár. (174/B/1999. AB  határozat,  ABH  2005,
        870, 878.)

        Mindezeket   figyelembevéve  a  Ktv.  18.  §  (1)  bekezdésének
        alkotmányellenessége az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján  a
        visszaható  hatályú jogalkotás tilalmába ütközés és a  szerzett
        jogok sérelme miatt nem állapítható meg.

        5.   Több   indítványozó   hivatkozik  egyrészt   a   szociális
        partnerekkel   való   egyeztetési  kötelezettség   elmulasztása
        kapcsán,  másrészt  az indokolás nélküli felmentés  kapcsán  az
        Alapjogi  Charta 27., 28. és 30. cikkében foglalt rendelkezések
        megsértésére.
        Az  Alkotmánybíróság  gyakorlatában  „[a]z  Európai  Közösségek
        alapító    és    módosító   szerződései   az   Alkotmánybíróság
        hatáskörének szempontjából nem nemzetközi szerződések, (...)  e
        szerződések, mint elsődleges jogforrások (…) közösségi  jogként
        a  belső jog részei, mivel a Magyar Köztársaság 2004. május  1-
        jétől  az  Európai Unió tagja. Az Alkotmánybíróság hatáskörének
        szempontjából a közösségi jog nem minősül az Alkotmány 7. § (1)
        bekezdésében  meghatározott nemzetközi jognak” [72/2006.  (XII.
        15.)   AB  határozat,  ABH  2006,  819,  861.].  Erre  az  elvi
        álláspontra  helyezkedett  az 1053/E/2005.  AB  határozat  (ABH
        2006,  1824,  1828.) és a 87/2008. (VI. 18.) AB határozat  (ABH
        2008, 707, 738.) is.
        Az  Alkotmánybíróság hatáskörét az Abtv. 1. §-a határozza  meg.
        Ennek  alapján  az  Alkotmánybíróságnak nincs  hatásköre  annak
        vizsgálatára, hogy valamely jogszabály sérti-e az Európai  Unió
        jogát.   Ezért   az   Alkotmánybíróság   az   indítványokat   e
        vonatkozásban  az Ügyrend 29. § b) pontja alapján  –  hatásköre
        hiányában – visszautasította.

        A  határozat Magyar Közlönyben való közzététele az Abtv. 41. §-
        án alapul.
                             Dr. Paczolay Péter s. k.,
                            az Alkotmánybíróság elnöke,
                             
               Dr. Balogh Elemér s. k.,     Dr. Bihari Mihály s. k.,
               alkotmánybíró                           alkotmánybíró

               Dr. Bragyova András s. k.,    Dr. Holló András s. k.,
               alkotmánybíró                   előadó  alkotmánybíró

               Dr. Kiss László s. k.,        Dr. Kovács Péter s. k.,
               alkotmánybíró                           alkotmánybíró

               Dr. Lenkovics Barnabás s. k., Dr. Lévay Miklós s. k.,
               alkotmánybíró                           alkotmánybíró

                             Dr. Stumpf István s. k.,
                                  alkotmánybíró
          Dr. Stumpf István alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          1.  Egyetértek  a határozat rendelkező részével,  ugyanakkor  a
          rendelkező   rész   1.  pontja  indokolásának   a   kellő   idő
          követelményével kapcsolatos megállapításait az  alábbi  okokból
          nem támogatom.
          2.  Az  Alkotmánybíróság következetes joggyakorlata szerint  az
          Alkotmány  2.  § (1) bekezdéséből eredő jogállami  követelmény,
          hogy   a  jogszabály  hatálybalépésének  időpontját  úgy   kell
          meghatározni,   hogy   kellő   idő   maradjon   a    jogszabály
          alkalmazására   való   felkészülésre.  Az  Alkotmánybíróság   a
          jogszabályok kihirdetésével és hatálybaléptetésével kapcsolatos
          álláspontját   a   28/1992.   (IV.30.)   AB   határozatban   (a
          továbbiakban:  ABh.)  foglalta össze.  E  határozat  szerint  a
          jogszabály    hatálybalépési   időpontjának    meghatározásakor
          figyelemmel kell lenni arra, hogy kellő idő maradjon
          a) a jogszabály szövegének megszerzésére és áttanulmányozására;
          b)  a  jogalkalmazó szervek számára a jogszabály  alkalmazására
          való felkészüléshez;
          c)  a jogszabállyal érintett személyek és szervek számára annak
          eldöntéséhez,   hogy  miként  alkalmazkodjanak   a   jogszabály
          rendelkezéseihez  az  önkéntes jogkövetés  személyi  és  tárgyi
          feltételeiről  való gondoskodáshoz (ABH 1992,  155.).  A  kellő
          felkészülési   idő   követelményének  a  jogbiztonság   elvéből
          következő  lényegi  eleme, hogy a jogszabályi  rendelkezéseknek
          mindazok  a  címzettjei, akik részére a jogszabály új,  illetve
          többletkötelezettségeket ír elő — legyenek  akár  a  jogszabály
          végrehajtásáért   felelős  (jogalkalmazó)  szervek,   akár   az
          önkéntes  jogkövetés szempontjából érintett egyéb személyek  és
          szervek   —,  a  kötelezettségeiket  potenciálisan  teljesíteni
          tudják,    és    akaratuk    ellenére    ne    kövessenek    el
          kötelességszegést, ne valósítsanak meg jogellenes  magatartást.
          Mind  a  jogalkalmazásnak, mind pedig a jogkövető magatartásnak
          feltétele a jogszabály megismerése, ebből a szempontból tehát a
          jogszabály  alkalmazására  való  felkészülés  és  a  jogszabály
          megismerése cél-eszköz viszonyban áll egymással.
          Az  ABh.  leszögezte: „A demokratikus jogállam  azonban  —  sok
          egyéb mellett — abban is különbözik a diktatúrától, hogy nem él
          vissza  azzal  a  lehetőséggel, amelyet  a  jog  megismerésének
          általános   érvényű   követelménye   és   az   erre   alapított
          felelősségre vonás az állam számára nyújt, hanem kellő törvényi
          garanciákkal  megteremti  annak a reális  lehetőségét,  hogy  a
          jogalanyok valóban megismerhessék a reájuk irányadó jogszabályi
          rendelkezéseket,  s  módjukban  álljon  magatartásukat  azokhoz
          igazítani.”

          Az  Alkotmánybíróság  már  az  ABh.-t  megelőző  döntésében  is
          hangsúlyozta,   hogy   „[a]   jogszabály   alkalmazására   való
          felkészüléshez   szükséges   „kellő   idő”   megállapítása   és
          biztosítása a jogalkotó felelősséggel terhelt mérlegelésének és
          döntésének  függvénye. Az alkotmányellenesség csak a jogszabály
          alkalmazására  való felkészülést szolgáló időtartam  kirívó,  a
          jogbiztonságot  súlyosan veszélyeztető vagy  sértő  elmaradása,
          illetőleg hiánya esetén állapítható meg.” [7/1992. (I. 30.)  AB
          határozat  ABH  1992, 45, 47.] Az ABh. szerint  pedig  „[a]nnak
          elbírálása,  hogy valamely konkrét jogszabály  esetében  mennyi
          idő  szükséges  a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez,
          gazdaságpolitikai,   szervezési,   műszaki   stb.    szempontok
          figyelembevételét szükségessé tevő mérlegelési  kérdés,  vagyis
          nem   alkotmányjogi  probléma”  (ABH  1992,  155,   158.).   Az
          Alkotmánybíróság  egyrészt  nem  rendelkezik  olyan  szervezeti
          kapacitással,  amely lehetővé tenné a jogszabály  alkalmazására
          való felkészüléshez szükséges idő pontos felmérését, másrészt —
          mivel  számszerű, mértékbeli kérdésben kell döntést hozni  —  a
          probléma alkotmányjogi szempontú értékelését nem minden esetben
          lehet egyértelmű és kiszámítható szempontok alapján elvégezni.
          A  jogszabály alkalmazására való felkészülési idő kirívó hiánya
          azonban alkotmányellenességhez vezet. A jogbiztonságot súlyosan
          sérti,   ha  az  új,  illetve  többletkötelezettségeket  előíró
          jogszabályi   rendelkezések  kihirdetése  és  hatályba   lépése
          közötti  felkészülési  idő  elmarad  vagy  olyan  rövid,   hogy
          nyilvánvaló,   hogy  a  jogszabály  címzettjei  jóhiszeműségük,
          legjobb  szándékuk  és igyekezetük ellenére  sem  —  vagy  csak
          rendkívüli  erőfeszítések  árán — tudnának  kötelezettségeiknek
          eleget  tenni. Ellentétes a jogállamiság elvével,  ha  a  kellő
          felkészülési  idő hiányából eredően a jogszabály  címzettjei  a
          megváltozott  rendelkezésekhez  való  alkalmazkodás  rendkívüli
          nehézsége   miatt  nyilvánvalóan,  illetve  az  új  szabályozás
          megismerhetőségének   hiányában   valószínűsíthetően   jogsértő
          helyzetbe kerülnek; különösen, ha emiatt joghátrányok  is  érik
          (érhetik) őket.
          Ha  a  kellő felkészülési idő hiánya a jogbiztonságot  súlyosan
          sérti    —   amennyiben   az   adott   ügy   tárgya   nem    az
          alkotmányellenesség  előzetes vizsgálata, alkotmányjogi  panasz
          vagy   folyamatban   lévő   ügyekben  alkalmazandó   jogszabály
          alkotmányellenességének    megállapítására    irányuló    bírói
          kezdeményezés    elbírálása   —    az    Alkotmánybíróság    az
          alkotmányellenességet az Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi
          XXXII. törvény keretei között csak úgy tudja orvosolni, ha —  a
          törvény  43.  § (4) bekezdésének megfelelően — a jogbiztonságot
          sértő  időpontban hatályba lépett rendelkezéseket  az  érintett
          rendelkezések    hatálybalépésének   napjára    visszamenőleges
          hatállyal   semmisíti   meg.   Ilyen   esetekben   ugyanis   az
          Alkotmánybíróság  döntéséhez képest ex  nunc  vagy  pro  futuro
          hatályú   megsemmisítés  éppen  azok  számára  nem  biztosítana
          jogorvoslatot, akiket olyan időpontban ért joghátrány,  ameddig
          még   nem   állt   rendelkezésükre  kellő  idő   a   jogszabály
          alkalmazására  való  felkészüléshez  (míg  az  Alkotmánybíróság
          döntésének  időpontjára adott esetben már fel lehet készülni  a
          jogszabály  alkalmazására, tehát — ha az  alkotmányellenességet
          megalapozó  más  ok nem áll fenn — az ex nunc vagy  pro  futuro
          hatályú  megsemmisítés az alkotmányvédelem  szempontjából  akár
          értelmét is veszítheti).

          3.  A többségi határozat indokolásának III. 2. pontja kimondja,
          hogy   „az   Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  az   ilyen
          munkavállalók  széles  körét  hátrányosan  érintő  jogszabályok
          hatályba  lépése  esetén  a  felkészülési  idő  teljes   hiánya
          súlyosan sérti a jogbiztonságot, ellentétes az Alkotmány  2.  §
          (1)    bekezdésében   szabályozott   jogállamisággal”;    „[a]z
          Alkotmánybíróság  a Ktvm.-mel összefüggésben nem  talált  olyan
          okot, amely a Ktvm. azonnali hatállyal való hatályba léptetését
          indokolhatná”,  majd  pedig a III.  3.4.  pontban,  hogy  „[a]z
          Alkotmánybíróság  a  Ktv.  17.  §  (1)  bekezdését  „ex   nunc”
          hatállyal   —   a  határozat  közzétételét  követő   nappal   —
          semmisítette     meg”;    „[a]    megsemmisítés    időpontjának
          meghatározásakor   az  Alkotmánybíróság  figyelemmel   volt   a
          felkészülési idő teljes hiányára (…)”.
          Az  előbbiekben  ismertetett  álláspontomra  tekintettel  az  a
          véleményem, hogy ha a jelen ügyben megállapítható lenne a kellő
          felkészülési idő hiányában a jogbiztonság súlyos sérelme, akkor
          az Alkotmánybíróságnak a kellő felkészülési idő nélkül hatályba
          lépett, ezáltal a jogbiztonságot súlyosan sértő rendelkezéseket
          a  hatálybalépésük  napjára visszamenőleges  hatállyal  kellene
          megsemmisítenie,    attól    függetlenül,    hogy     egyébként
          alkotmányosnak minősülnek vagy sem. A felkészülési  idő  kirívó
          hiányával  hatályba  léptetett — egyébként  alkotmányellenesnek
          talált  — rendelkezéseknek „a felkészülési idő teljes hiányára”
          figyelemmel  történő ex nunc hatályú megsemmisítése  véleményem
          szerint nem logikus, a szabályozás által hátrányosan érintettek
          jogsérelmét nem orvosolná.
          A   jelen   ügyben  azonban  a  kellő  felkészülési  időnek   a
          jogbiztonságot  súlyosan sértő hiánya  véleményem  szerint  nem
          állapítható meg.
          A  Ktvm.  kihirdetése  és hatálybalépése között  két  nap  (egy
          munkanap)  telt  el,  mivel  azt  2010.  december  30.   napján
          hirdették ki, majd 2011. január 1. napján hatályba lépett.  Bár
          az   Alkotmánybíróság   egy  esetben  súlyosító   körülményként
          értékelte,  hogy  a  jogszabály kihirdetése  és  hatálybalépése
          közötti  rövid időszak az év utolsó napjaira esett, a vonatkozó
          esetben  konkrét  felkészülést szükségessé tevő  jogszabályról,
          egészen  pontosan  mezőgazdasági  exporttámogatási  rendszerrel
          kapcsolatos   rendelet  hatálybaléptetéséről  kellett   dönteni
          [723/B/1998.  AB  határozat, ABH 1999,  798,  799-800.].  Ennek
          kapcsán  a  jelen esetben elsőként azt kellett volna vizsgálni,
          hogy  a Ktvm.-nek az indítványozók által támadott rendelkezései
          tartalmaznak-e konkrét kötelezettséget a címzetti körre, vagyis
          a köztisztviselőkre nézve.
          A  Ktvm.  támadott  — az indokolás nélküli felmentést  lehetővé
          tevő,   illetve   a  felmentési  idő  hosszát   megállapító   —
          rendelkezései  nem  a  hatálybalépést  követően  azonnal   vagy
          folyamatosan végrehajtandó kötelezettségeket tartalmaznak.
          Az  Alkotmánybíróság több határozatában utalt arra, hogy ha  „a
          jogi szabályozás lehetővé teszi, hogy a címzettek a végrehajtás
          folyamatában  ismerjék  meg  a  jogszabály  rendelkezéseit   és
          készüljenek fel jogaik érvényesítésére”, vagyis ha  a  kérdéses
          jogszabály  nem tartalmaz olyan magatartási szabályt,  amelynek
          eleget  kellett volna tenni, akkor nem állapítható meg a  kellő
          felkészülési idő sérelme [797/B/2001. AB határozat,  ABH  2003,
          1437, 1443.].
          Az  indokolás  nélküli  munkáltatói  felmentést  lehetővé  tevő
          rendelkezés  hatályba  lépésére  egyrészt  a  munkáltatónak  az
          alkalmazás szempontjából, a köztisztviselőnek pedig az önkéntes
          jogkövetés  személyi és tárgyi feltételeiről való  gondoskodás,
          illetve  az  ezt megalapozó megismerés szempontjából  nem  kell
          felkészülnie, másrészt a köztisztviselő — az indokolás  nélküli
          felmentésnek  éppen  az indokolás nélküli  jellege  miatt  —  a
          szabály vele szembeni alkalmazására nem is tudhat felkészülni.
          Ennek  értelmében azt állapíthatjuk meg, hogy a Ktvm.  támadott
          rendelkezései  nem  tartalmaznak  olyan  magatartási  szabályt,
          amelynek   a  hatálybalépésig  ne  lehetett  volna  megfelelni,
          illetve  amelynek  alkalmazására  a  hatálybalépés  napjáig  ne
          lehetett  volna  felkészülni, ezért a  kellő  felkészülési  idő
          követelményét a jogszabály hatályba léptetése a fentiek szerint
          értelmezve nem sértette meg.
          Fontosnak  tartom  hangsúlyozni, hogy a kellő felkészülési  idő
          alkotmányos  garanciája  nem  egyenlő  az  érintettek   életére
          gyakorolt  hatások  teljes körű számbavételéhez  szükséges  idő
          biztosításával. A kellő felkészülési idő — mint a  jogbiztonság
          elvéből  következő  alkotmányos garancia — nem  azt  szolgálja,
          hogy  a jogszabályoknak az egyedi életpályára gyakorolt komplex
          hatás-együttesét  a  hatálybalépés  időpontjának  meghatározása
          kapcsán  a  jogalkotó  figyelembe  vegye,  hanem  azt,  hogy  a
          jogszabály    által    előírt    magatartási    szabályok    és
          kötelezettségek  alkalmazására  és  végrehajtására  kellő   idő
          álljon   rendelkezésre.  A  jogszabályok  által  az   általános
          címzetti  körben  meghatározott jogalanyok  kellő  felkészülési
          ideje  ennek  értelmében nem vonatkozhat az  akkor  még  csupán
          feltételes  helyzet  összes esetlegesen  rájuk  háruló,  egyedi
          következményeinek   számbavételére.   Az   indokolás    nélküli
          felmentést    lehetővé    tevő    rendelkezés    hatálybalépési
          időpontjának   meghatározása   önmagában   nincs   hatással   a
          köztisztviselőt ért egyedi, hátrányos döntések olyan  közvetett
          jellegű    következményeire,   mint   amilyen   az    életpálya
          elbizonytalanodása vagy irányának megváltozása.
          4.  Mivel  a  kellő  idő követelményének alkalmazásán  kívül  a
          tartalmilag  megegyező rendelkezéseknek, vagyis a  Ktv.  17.  §
          (1)    bekezdésének    jelenlegi   és   a   kormánytisztviselők
          jogállásáról   szóló   2010.   évi   LVIII.   törvény   8.    §
          (1)  bekezdésének  korábbi megsemmisítésére  lényegében  azonos
          indokolással került sor, a rendelkező rész 1. pontját  érintően
          fenntartom  a  8/2011.  (II. 18.) AB  határozathoz  (ABK  2011.
          február, 68.) csatolt párhuzamos indokolásomban foglaltakat.

          Budapest, 2011. április 5.

          Dr. Stumpf István
          alkotmánybíró

          A párhuzamos indokláshoz csatlakozom:

              Dr. Bihari Mihály  Dr. Bragyova András
              alkotmánybíró alkotmánybíró

          Dr. Paczolay Péter
          alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Dismissal of civil servants
          Number of the Decision:
          .
          29/2011. (IV. 7.)
          Date of the decision:
          .
          04/05/2011
          Summary:
          Civil servants (those working for state institutions and local government authorities) cannot be dismissed from office without a reason being provided.
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2011-1-002
          .