English
	Hungarian

Ügyszám: .	111/B/2011
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 29/2011. (IV. 7.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2011/181 .

A döntés kelte: Budapest, 04/05/2011 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege: A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára  irányuló indítvány alapján – Dr.  Bihari  Mihály, Dr.  Bragyova  András, Dr. Paczolay Péter és Dr. Stumpf  István alkotmánybírák párhuzamos indokolásával – meghozta a következő                          határozatot: 1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy  a  köztisztviselők jogállásáról   szóló   1992.  évi   XXIII.   törvénynek   –   a köztisztviselők  jogállásáról szóló 1992.  évi  XXIII.  törvény módosításáról  rendelkező 2010. évi CLXXIV. törvény  1.  §-ával megállapított – 17. § (1) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti. A  megsemmisített  rendelkezés e határozat közzétételét  követő napon veszti hatályát. 2.  Az  Alkotmánybíróság a köztisztviselők  jogállásáról  szóló 1992.  évi  XXIII. törvénynek – a köztisztviselők  jogállásáról szóló  1992. évi XXIII. törvény módosításáról rendelkező  2010. évi  CLXXIV.  törvény  1.  §-ával megállapított  –  18.  §  (1) bekezdése     alkotmányellenességének     megállapítása      és megsemmisítése iránt benyújtott indítványokat elutasítja. 3. Az Alkotmánybíróság az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai  Közösséget  létrehozó  szerződés  módosításáról  szóló lisszaboni  szerződés kihirdetéséről szóló 2007.  évi  CLXVIII. törvénnyel  kihirdetett,  az  Európai  Unió  Alapjogi  Chartája megsértésének     megállapítására    irányuló     indítványokat visszautasítja. Az   Alkotmánybíróság   e  határozatát  a   Magyar   Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás I. 1.  Az  Alkotmánybírósághoz 6 indítvány érkezett,  amelyben  az indítványozók  a köztisztviselők jogállásáról szóló  1992.  évi XXIII.  törvény  (a  továbbiakban: Ktv.)  –  a  köztisztviselők jogállásáról  szóló  1992.  évi  XXIII.  törvény  módosításáról rendelkező 2010. évi CLXXIV. törvény (a továbbiakban: Ktvm.) 1. és  3. §-ával megállapított – 17. § (1) bekezdése és 18. §  (1) bekezdése     alkotmányellenességének     megállapítását     és megsemmisítését kezdeményezik. Tekintettel  arra,  hogy  az indítványozók  ugyanazon  törvényi rendelkezések  alkotmányosságát  azonos  alkotmányossági  érvek alapján  vitatják,  az  Alkotmánybíróság  az  indítványokat  az Alkotmánybíróság    ideiglenes    ügyrendjéről     és     annak közzétételéről   szóló,  módosított  és  egységes   szerkezetbe foglalt  2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január,  3., továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette, és egy eljárásban bírálta el. A Ktv. 17. § (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló  egyik  indítványban, az  indítványozó  kérte  a  Ktv. pályázatokra    vonatkozó   szabályai   alkotmányellenességének megállapítását is. Az Alkotmánybíróság ez utóbbi indítványt  az Ügyrend 28. § (2) bekezdése alapján elkülönítette a Ktv. 17.  § (1)    bekezdése   alkotmányosságának   vizsgálatára   irányuló indítványtól, és külön eljárásban fogja elbírálni. 2.  Az  indítványozók elsősorban a Ktv. 17. § (1)  bekezdésének alkotmányosságát  vitatják.  Két  indítványozó  a  17.  §   (1) bekezdésében  foglalt rendelkezéssel összefüggésben,  ugyanazon érvelés  alapján  támadja  a Ktv. 18.  §  (1)  bekezdését,  egy indítványozó csak a 18. § (1) bekezdésében foglalt  rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását kéri. A  Ktv.  17.  §  (1)  bekezdése  alapján  a  köztisztviselőt  a munkáltató indokolás nélkül felmentheti. A 18. § (1)  bekezdése szerint a felmentési idő két hónap. 2.1.  Különböző  érveléssel,  de  az  indítványozók  mindegyike hivatkozik  az  Alkotmány  2. § (1)  bekezdésében  szabályozott jogállamiság sérelmére. 2.1.1.  Két  indítványozó álláspontja szerint  alkotmányellenes az,   hogy   az   Országgyűlés  az  érdekképviseleti   szervek, szakszervezetek  véleményének  kikérése  nélkül,  a  törvényben rögzített  egyeztetési  szabályok megsértésével  fogadta  el  a Ktvm.-et.  Az indítványok utalnak arra, hogy a Ktvm.  olyan,  a munkavállalók  egy jelentős csoportját egyoldalúan  hátrányosan érintő    rendelkezéseket   tartalmaz,    amelyek    gyökeresen változtatták  meg  a  közszolgálati  jogviszonyokat.  Az  ilyen törvények   elfogadását  megelőzően  a  Ktv.-nek  az   országos érdekegyeztetésre   vonatkozó  szabályai   szerint   egyeztetni kellett   volna  a  köztisztviselők  országos  érdekképviseleti szervezeteivel.  Az  érdekegyeztetés  mellőzésével  a   Kormány megsértette  az  Alkotmány  35. §  (1)  bekezdés  b)  pontjában szabályozott  kötelezettségét.  Az  indítványozók  a  szociális partnerség    követelményeinek   megsértésével   összefüggésben hivatkoznak  az Európai Unióról szóló szerződés és  az  Európai Közösséget  létrehozó szerződés módosításáról szóló  lisszaboni szerződés  kihirdetéséről szóló 2007. évi  CLXVIII.  törvénnyel kihirdetett  Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Alapjogi Charta) 27-28. cikkeire is. Az  indítványozók álláspontja szerint a törvény  előkészítésére vonatkozó,  ezen törvényi kötelezettségek megszegése  sérti  az Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében  szabályozott  demokratikus jogállamiság  elvét, az egyik indítványozó  szerint  a  törvény közjogi érvénytelenségét eredményezi. 2.1.2.  Egy indítványozó hivatkozott arra is, hogy a Ktvm.  nem biztosított   időt   arra,  hogy  az   érintettek   a   törvény rendelkezéseit megismerjék, és felkészüljenek az alkalmazására, ezáltal  sérelmet szenvedett a jogalkotásról  szóló  2010.  évi CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése, illetőleg az Alkotmány 2.  § (1)   bekezdésében  szabályozott  jogállamiság  elvéből   folyó jogbiztonság  követelménye.  A Ktvm.  kihirdetése  és  hatályba lépése között mindössze egy nap telt el. 2.1.3.   Több  indítványozó  álláspontja  szerint  a  jogalkotó fennálló   közszolgálati   jogviszonyba   avatkozott    be    a köztisztviselők  számára hátrányos módon, ezzel  megsértette  a köztisztviselők szerzett jogait, illetőleg az ilyen szabályozás a visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközik. 2.1.4.   Két  indítványozó  álláspontja  szerint  a  munkáltató indokolási kötelezettségének megszüntetése sérti a közigazgatás törvény   alá   rendeltségének  a  jogállamiságból   levezetett követelményét.   Az   indítványozók   álláspontja   szerint   a felmentési   védelem  hiánya  veszélyezteti  az  „elfogulatlan, pártatlan     és    részrehajlástól    mentes”    közigazgatási tevékenységet.  Kiüresíti  a  jogsértő  utasítás  megtagadására vonatkozó   törvényi  garanciákat.  Teret  enged  az   önkényes munkáltatói    döntésnek,    veszélyezteti    a    közigazgatás törvényességét. 2.2.  Az  indítványozók többsége hivatkozik az Alapjogi  Charta 30.  §-ába  foglalt  –  az indokolatlan elbocsátással  szembeni hatékony  védelem jogát magába foglaló – rendelkezés  sérelmére is.  Egy  indítványozó  szerint az  Európai  Szociális  Charta, valamint  az  Alapjogi Charta rendelkezései  a  nemzetközi  jog általános   szabályainak  tekintendők,  ezért  megsértésük   az Alkotmány 7. § (1) bekezdésébe ütközik. 2.3.    A    köztisztviselői   jogviszony   indokolás   nélküli megszüntetése az indítványozók szerint sérti az Alkotmány 70/B. §  (1) bekezdésében szabályozott munkához való jogot és a 70. § (6)   bekezdésében  szabályozott  közhivatal  viseléséhez  való jogot, illetőleg az állam ezzel a szabályozással megsértette az e jogokkal összefüggő intézményvédelmi kötelezettségét. 2.4.  Három indítványozó hivatkozik arra is, hogy az  indokolás nélküli  felmentés lehetősége sérti az Alkotmány  70/A.  §-ában megfogalmazott  jogegyenlőség követelményét is. Az  indítványok rámutatnak  arra,  hogy a közigazgatásban dolgozó  tisztviselők kivételével  valamennyi foglalkoztatási  jogviszonyra  irányadó törvényi    szabályozás    –   a   Munka    Törvénykönyve,    a közalkalmazottakra, a hivatásos szolgálati viszonyban  állókra, a  bírákra,  ügyészekre, igazságügyi alkalmazottakra  vonatkozó törvények  –  pontosan  meghatározzák,  hogy  milyen   indokkal szüntetheti  meg  a  munkáltató egyoldalúan  a  jogviszonyt.  A jogalkotó  önkényesen emelt ki ebből a szabályozási körből  egy csoportot,  akiknek felmentésére nem vonatkozik  a  munkáltatói jogkör     gyakorlójának    indokolási    kötelezettsége.     A köztisztviselői  jogviszonynak a munkáltatói jogkör  gyakorlója által történő megszüntetésére mind a munkaviszonyban, mind  más hasonló    foglalkoztatási   jogviszonyban   állókhoz    képest hátrányosabb    szabályok   vonatkoznak.    Az    indítványozók álláspontja  szerint  ennek  a megkülönböztetésnek  alkotmányos indoka nincs. 2.5.  Mivel  indokolás hiányában nem várható,  hogy  a  bíróság érdemben  vizsgálja a felmentés jogszerűségét,  –  érvelnek  az indítványozók    –    az   indokolási   kötelezettség    hiánya gyakorlatilag  megszünteti a munkajogi védelmet.  Kiüresíti  az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében szabályozott alapvető jogot, a bírósághoz fordulás jogát. 2.6.  Két indítványozó álláspontja szerint az indokolás nélküli felmentés,  a jogviszony önkényes megszüntetésének  lehetősége, kiszolgáltatott helyzetbe hozza a köztisztviselőket,  ez  sérti az   Alkotmány  54.  §  (1)  bekezdésében  szabályozott  emberi méltósághoz való jogot. Két   indítványozó   kezdeményezi,  hogy  az   Alkotmánybíróság hatályba  lépésére visszaható hatállyal semmisítse meg  a  Ktv. vitatott szabályait. II. Az   Alkotmánybíróság  a  következő  jogszabályi  rendelkezések alapján hozta meg határozatát: 1)   Az   Alkotmánynak   az   indítványozók   által   felhívott rendelkezései: „2.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.” „4.  §  A  szakszervezetek  és más érdekképviseletek  védik  és képviselik   a  munkavállalók,  a  szövetkezeti  tagok   és   a vállalkozók érdekeit.” „7.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  jogrendszere  elfogadja  a nemzetközi  jog  általánosan  elismert  szabályait,  biztosítja továbbá  a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és  a  belső jog összhangját.” „8.  §  (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és   elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek   tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. (2)   A   Magyar   Köztársaságban  az   alapvető   jogokra   és kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” „35. § (1) A Kormány (…) b) biztosítja a törvények végrehajtását;” „36.  §  Feladatának ellátása során a Kormány együttműködik  az érdekelt társadalmi szervezetekkel.”    „54.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaságban  minden   embernek veleszületett  joga  van az élethez és az  emberi  méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.” „57.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt  mindenki egyenlő,  és  mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény   által  felállított  független  és  pártatlan  bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. (….)   „70. § (6) Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz,  hogy rátermettségének,    képzettségének   és   szakmai    tudásának megfelelően közhivatalt viseljen.” „70/A.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” „70/B.  §  (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.” 2)   Az   Alapjogi   Charta   indítványozók   által   felhívott rendelkezései: „27. CIKK A  munkavállalók  joga  a vállalkozásnál a  tájékoztatáshoz  és konzultációhoz A  munkavállalók  vagy  képviselőik számára  az  uniós  jogban, valamint    a    nemzeti   jogszabályokban   és    gyakorlatban meghatározott  esetekben és feltételekkel  biztosítani  kell  a megfelelő  szintű  és  kellő időben  történő  tájékoztatást  és konzultációt. 28. CIKK A kollektív tárgyaláshoz és fellépéshez való jog A munkavállalóknak és a munkaadóknak, illetőleg szervezeteiknek az   uniós  joggal,  valamint  a  nemzeti  jogszabályokkal   és gyakorlattal összhangban joguk van arra, hogy megfelelő szinten kollektív     tárgyalásokat    folytassanak,    és    kollektív szerződéseket  kössenek,  valamint  hogy  érdekütközés   esetén érdekeik  védelmében együttesen lépjenek fel,  a  sztrájkot  is beleértve.” „30. CIKK Az indokolatlan elbocsátással szembeni védelem Az   uniós  joggal,  valamint  a  nemzeti  jogszabályokkal   és gyakorlattal  összhangban minden munkavállalónak  joga  van  az indokolatlan elbocsátással szembeni védelemhez.” 3) A Ktv.-nek az indítványozók által támadott szabályai: „17.   §   (1)   A   közszolgálati  jogviszonyt  a   munkáltató felmentéssel indokolás nélkül megszüntetheti.” „18.  §  (1) A felmentési idő két hónap. Ettől eltérően,  ha  a felmentés  – az egészségügyi alkalmatlanság esetét kivéve  –  a 17.  § (2) bekezdésének b) pontján alapul, a felmentési idő egy hónap.” 4)  A  Ktv.-nek  a köztisztviselői érdekegyeztetésre  vonatkozó rendelkezései: „65.  §  A  közigazgatási szervek, a köztisztviselők érdekeinek egyeztetése, a vitás kérdések tárgyalásos rendezése,  megfelelő megállapodások  kialakítása  céljából  a  Kormány,  valamint  a köztisztviselők    országos   munkavállalói   érdek-képviseleti szervezeteinek tárgyalócsoportja részvételével érdekegyeztetési fórumok működnek.” „A központi érdekegyeztetési fórumok 65/A. § (1) Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács  (a továbbiakban:   OKÉT)   az  e  törvény,  a  kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról  szóló  1992.  évi XXXIII.  törvény,  a  fegyveres szervek  hivatásos  állományú tagjainak szolgálati  viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, és a Magyar Honvédség hivatásos és  szerződéses állományú katonáinak jogállásáról  szóló  2001. évi  XCV.  törvény által szabályozott jogviszonyokat együttesen érintő  munkaügyi,  foglalkoztatási, bér- és jövedelempolitikai kérdések országos szintű érdekegyeztetési fóruma. (2)  Az OKÉT-ban a Kormány – az alapszabályban meghatározott  – országos  szakszervezeti szövetségek és országos  önkormányzati érdek-képviseleti szervezetek képviselőivel egyeztet. 65/B. § (hatályon kívül) 65/C.   §   (1)  A  helyi  önkormányzat  képviselő-testületének hivatala,   valamint  az  általa  alkalmazott   köztisztviselők érdekeinek egyeztetése, a vitás kérdések tárgyalásos  rendezése és  megállapodások  kialakítása  céljából  országos  szinten  a közigazgatási   minőségpolitikáért   és   személyzetpolitikáért felelős  miniszter, az országos önkormányzati érdek-képviseleti szervezetek, illetve az önkormányzati köztisztviselők  országos munkavállalói          érdek-képviseleti         szervezeteinek tárgyalócsoportja    részvételével    Országos    Önkormányzati Köztisztviselői  Érdekegyeztető Tanács (a továbbiakban:  OÖKÉT) működik. (2)  Az  OÖKÉT hatáskörébe az önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselők  élet-  és munkakörülményeire,  foglalkoztatási feltételeire  vonatkozó tárgykörök tartoznak.  A  közszolgálati jogviszonnyal  összefüggő kérdésekben, valamint a közigazgatási munkaerővel  és  személyi juttatásokkal való  gazdálkodás  elvi kérdéseiben véleményezésre és tájékoztatáskérésre jogosult. (3)  Az OÖKÉT ajánlást adhat ki a képviselő-testületek, illetve a    munkáltatók   köztisztviselőket   érintő   szabályozásának összehangolására. Így különösen: a) (hatályon kívül) b)  a szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásokra, szociális és kegyeleti támogatásokra vonatkozó szabályozásra, c)  a  közigazgatási munkaerővel és személyi juttatásokkal való gazdálkodás elvi kérdéseire. (4)  Az OÖKÉT szervezetének és működésének szabályait a Kormány nevében    eljáró    közigazgatási    minőségpolitikáért     és személyzetpolitikáért     felelős     miniszter      és      az érdekegyeztetésben   részt  vevő  felek  közötti   megállapodás tartalmazza.  Titkársági  feladatait a  központi  közszolgálati hatóság látja el.” III. Az  Alkotmánybíróság  8/2011. (II. 18.) AB  határozatában  (ABK 2011. február, 68.; a továbbiakban: Abh.) a kormánytisztviselők jogállásáról  szóló 2010. évi LVIII. törvény  (a  továbbiakban: Ktjt.)  alkotmányossági  vizsgálata  során  állást  foglalt   a közszolgálati  jogviszony tartalmának módosításával  összefüggő azon alkotmányossági kérdésekben, amelyeket az indítványozók  a Ktvm.,  illetőleg annak a közszolgálati jogviszony felmentéssel történő   megszüntetésére   vonatkozó   rendelkezései   kapcsán felvetnek.  Az  Alkotmánybíróságnak ezért  vizsgálnia  kellett, hogy    az   Abh.-ban   a   kormánytisztviselői   jogviszonnyal összefüggésben tett alkotmányossági megállapításai  irányadók-e a jelen ügyben is. 1. Az Alkotmánybíróságnak az indítványok alapján elsőként abban a  kérdésben  kell  döntenie,  hogy  megállapítható-e  a  Ktvm. egészének    alkotmányellenessége   az   indítványozók    által felsorakoztatott érvek alapján. Az Alkotmánybíróság számos határozatában vizsgálta a törvényben előírt   véleményezési   jog  jogosultjával   való   egyeztetés mellőzésével  meghozott  jogszabályok alkotmányellenességét  az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján. Az  Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy  a  Magyar Köztársaság demokratikus jogállam. Az Alkotmánybíróság  nemcsak akkor  állapítja  meg az alkotmányellenességet,  ha  valamilyen jogszabály    tartalma    sérti   az    Alkotmány    valamelyik rendelkezését, hanem a jogállamiság sérelme alapján  akkor  is, „ha   a   jogalkotási  eljárás  során  olyan  súlyos   eljárási szabálytalanságot  követtek  el,  amely  a  jogszabály  közjogi érvénytelenségét  idézte  elő,  illetőleg  amely  másként   nem orvosolható,  csak  a jogszabály megsemmisítésével.”  [52/1997. (X. 14.) AB határozat, ABH 1997, 331, 345.] Ennek megfelelően az Alkotmánybíróságnak az indítványok alapján vizsgálnia    kellett,    hogy   megállapítható-e    a    Ktvm. alkotmányellenessége  azért,  mert  azt   az   érdekképviseleti szervekkel való egyeztetés nélkül fogadta el az Országgyűlés. Az    Abh.-ban    az    Alkotmánybíróság    összefoglalta    az érdekképviseleti  szervekkel  való  egyeztetési   kötelezettség elmaradásának    alkotmányossági    megítélésével    összefüggő gyakorlatát.   E  határozatában  rámutatott   arra,   hogy   az Alkotmánybíróság  kialakult  gyakorlata  szerint  a   jogalkotó tevékenység – mint közhatalmi tevékenység – nem tehető  függővé közhatalommal nem rendelkező szervezetek állásfoglalásaitól,  a közhatalommal  nem rendelkező érdekképviseleti szervekkel  való egyeztetés  a  törvény közjogi érvényességének  nem  feltétele. [először: 50/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998, 387,  396- 397.] Az érdekképviseleti szervekkel való egyeztetés hiánya  az előterjesztő, illetőleg a jogalkotó közjogi, esetleg  politikai felelősségét alapozza meg, de nem minősül olyan súlyos eljárási szabálytalanságnak,  ami  a  törvény  közjogi  érvénytelenségét eredményezné.  Ezért  az  Alkotmánybíróság  határozataiban   az érdekképviseleti  szervekkel  való  egyeztetés   hiánya   miatt törvények   közjogi  érvénytelenségét  és  ennek   alapján   az Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében  szabályozott  jogállamiság sérelmét nem állapította meg. [7/2004. (III. 24.) AB határozat, ABH  2004, 98, 105.; 29/2006. (VI. 21.) AB határozat, ABH 2006, 396,  404-406.; 87/2008. (VI. 18.) AB határozat, ABH 2008, 707, 725-727.; 109/2008. (IX. 26.) AB határozat, ABH 2008, 886, 900- 903.] Az   Alkotmánybíróság   e  gyakorlatát  figyelembe   véve,   az érdekegyeztetés    elmaradása    miatt    a    Ktvm.    közjogi érvénytelensége  és  ennek  alapján  az  Alkotmány  2.  §   (1) bekezdésének sérelme miatt alkotmányellenessége nem állapítható meg. 2.  Indítvány alapján az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett azt  is,  hogy  megállapítható-e a  Ktvm.  alkotmányellenessége azért,  mert nem biztosított megfelelő felkészülési időt  arra, hogy   az   érintettek   megismerjék   és   felkészüljenek   az alkalmazására. Az  Alkotmánybíróság  számos határozatot hozott,  amelyekben  a jogszabály   hatálybalépése   kapcsán   az   új   rendelkezések alkalmazásához  szükséges  felkészülési  idő  biztosítását   az Alkotmányból folyó követelményként határozta meg. [7/1992.  (I. 30.)  AB  határozat, ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV.  30.)  AB határozat,  ABH  1992,  131,  132.;  28/1992.  (IV.   30.)   AB határozat,  ABH  1992,  155, 156-159.; 57/1994.  (XI.  17.)  AB határozat,  ABH  1994,  322,  324.;  43/1995.  (VI.   30.)   AB határozat, ABH 1995, 188, 196.] A  28/1992.  (IV.  30.)  AB határozatában  az  Alkotmánybíróság rámutatott  arra,  hogy  a  jogbiztonság  követelménye  azt   a kötelezettséget  hárítja  a  jogalkotóra,  hogy  a   jogszabály hatályba  lépésének  időpontját úgy  kell  meghatároznia,  hogy kellő idő maradjon – a jogszabály szövegének megismerésére; –  a  jogalkalmazó  szervek számára a jogszabály  alkalmazására való felkészüléshez; –  a  jogszabállyal érintett szervek és személyek számára annak eldöntéséhez,   hogy  miként  alkalmazkodjanak   a   jogszabály rendelkezéseihez. (ABH 1992, 155, 157.) A   7/1992.   (I.  30.)  AB  határozatban  az  Alkotmánybíróság kifejtette  azt  is,  hogy „[a] jogszabály  alkalmazására  való felkészüléshez   szükséges   ’kellő   idő’   megállapítása   és biztosítása a jogalkotó felelősséggel terhelt mérlegelésének és döntésének  függvénye. Az alkotmányellenesség csak a jogszabály alkalmazására  való felkészülést szolgáló időtartam  kirívó,  a jogbiztonságot  súlyosan veszélyeztető vagy  sértő  elmaradása, illetőleg hiánya esetén állapítható meg.” (ABH 1992, 45, 47.) Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban is vizsgálta a Ktjt. 65. §-ában a  törvény  hatályba lépésére biztosított nyolc napos  határidő alkotmányosságát. Akkor úgy ítélte meg – bár a  közszolgálatban állók  széles  körének jogállását érintő  új  törvény  hatályba léptetésére ez az idő rövidnek tekinthető – a hatályba léptetés alkotmányosságának  megítélése  során  figyelemmel  kell  lenni arra,  hogy  a  Ktjt.  új közszolgálati státust  hozott  létre, amelynek  rövid  időn  belüli alkalmazását  a  kormányalakítást követően  az új minisztériumi struktúra kialakítása  indokolta. Figyelemmel  volt a Ktjt. 76. § (1), illetőleg (3) bekezdésében foglalt  rendelkezésekre, valamint  arra  is,  hogy  a  törvény végrehajtására  nem  azonnal, hanem a végrehajtás  folyamatában időben   később   került   sor.   Mindezekre   tekintettel   az Alkotmánybíróság nem állapította meg a felkészülési idő  hiánya miatt  a  Ktjt. alkotmányellenességét. (ABK 2011, február,  68, 78.) A  Ktvm.-et  2010.  december  23-i  ülésnapján  fogadta  el  az Országgyűlés, a Magyar Közlöny 2010. évi 201. számában december 30-án  hirdették ki és a 11. §-ában foglalt rendelkezés szerint 2011. január 1-jén lépett hatályba. Megállapítható tehát,  hogy a  törvényhozó  egy  napot (Szilveszter napját)  biztosított  a címzettek számára, hogy a törvény szabályait megismerjék, és  a törvény  alkalmazására felkészüljenek, rendelkezései a  2011-es esztendő   első  munkanapján  már  alkalmazhatóak  voltak.   Az Alkotmánybíróság  álláspontja szerint  a  munkavállalók  széles körét hátrányosan érintő jogszabályok hatályba lépése esetén  a felkészülési idő teljes hiánya súlyosan sérti a jogbiztonságot, ellentétes  az  Alkotmány  2. § (1)  bekezdésében  szabályozott jogállamisággal. Az Alkotmánybíróság a Ktvm.-mel összefüggésben nem   talált  olyan  okot,  amely  a  Ktvm.  azonnali  hatályba léptetését indokolhatná. A  felkészülési idő hiánya miatt bekövetkezett alkotmányellenes helyzet    a    törvény   hatályba   léptető    rendelkezésének következménye. Az alkotmányellenesség a Ktvm. esetén a hatályba léptető  rendelkezés megsemmisítésével nem orvosolható, ugyanis a Ktvm. 11. §-a a következő rendelkezést tartalmazza: „11.  §  E  törvény 2011. január 1. napján lép  hatályba  és  a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.” Ennek  következtében rendelkezései 2011. január 1-jén beépültek a  Ktv.-be, és a törvény 2011. január 2-án – a hatályba léptető rendelkezéssel egyetemben – hatályukat vesztették. Az Alkotmánybíróság a felkészülési idő hiánya miatt keletkezett alkotmányellenes       helyzet      jogkövetkezményeit       az alkotmányellenesnek    ítélt   rendelkezés    megsemmisítésével érvényesítette. 3.  Az  indítványokban megfogalmazott alkotmányossági kifogások alapvetően   a   Ktv.  17.  §  (1)  bekezdésébe  foglalt   azon rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását kérik, amely a köztisztviselők indokolás nélküli felmentésére ad módot. Az  Abh.-ban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  Ktjt.- nek – a Ktv. 17. § (1) bekezdéséhez hasonló tartalmú – 8. § (1) bekezdése  alkotmányellenes,  sérti  az  Alkotmány  2.  §   (1) bekezdésében  szabályozott jogállamiság elvét, a  70/B.  §  (1) bekezdésében  szabályozott munkához való jogot,  a  70.  §  (6) bekezdésében szabályozott közhivatal viseléséhez való jogot, az 57.  § (1) bekezdésében szabályozott bírósághoz fordulás jogát, és  az  Alkotmány  54.  § (1) bekezdésében szabályozott  emberi méltósághoz való jogot, ezért azt megsemmisítette. Tekintettel  arra,  hogy az indítványozók az Abh.-ban  elbírált indítványok  érveléséhez hasonló alkotmányossági érvek  alapján támadják a Ktv. 17. § (1) bekezdését, az Alkotmánybíróságnak  e határozatában  azt  kellett vizsgálnia, hogy  a  Ktv.  vitatott szabályaival    összefüggésben    is    megállapítható-e     az indítványozók    által   felhívott   alkotmányi   rendelkezések megsértése. A  Ktvm.  a Ktv. korábbi rendelkezéseihez képest új szabályokat állapított   meg  a  köztisztviselői  jogviszony   felmentéssel történő   megszüntetésére.  A  Ktv.-nek  a  Ktvm.   1.   §-ával megállapított  új  17. §-a a köztisztviselő  felmentésének  két esetkörét   szabályozza.  A  17.  §  (1)  bekezdés  alapján   a köztisztviselői jogviszonyt a munkáltató felmentéssel indokolás nélkül   megszüntetheti.  A  17.  §  (2)  bekezdése  azokat   a tényállásokat   szabályozza,  amelyek   fennállása   esetén   a köztisztviselői  jogviszonyt a munkáltató köteles  felmentéssel megszüntetni. A Ktv. 17. § (3) bekezdése alapján  a  munkáltató csak akkor köteles a felmentést indokolni, ha a Ktv. 17. §  (2) bekezdésében   szabályozott   kötelező   felmentési    jogcímek valamelyikét  alkalmazva  dönt  a  köztisztviselői   jogviszony megszüntetéséről.  Bár a Ktv. 17. § (2) bekezdése  állapít  meg felmentési  okokat,  azonban a 17. §  (1)  bekezdés  alapján  a köztisztviselő  közszolgálati  jogviszonya  e  felmentési  okok hiányában is, bármikor indokolás nélkül megszüntethető. A Ktvm. szabályaival  a  törvényhozó  a Ktjt.  8.  §  (1)  bekezdéséhez hasonló  szabályozást alakított ki a Ktv. hatálya  alá  tartozó köztisztviselők felmentésére, s ezzel a közigazgatás  egészében és    azon   túlmenően   az   Országgyűlés   Hivatalában,    az Alkotmánybíróság Hivatalában, a Köztársasági Elnök Hivatalában, az    országgyűlési    biztosok    hivatalában,    az    Állami Számvevőszéknél,  a  Magyar  Tudományos  Akadémia   Titkárságán dolgozó köztisztviselői jogállású alkalmazottak tekintetében is feloldotta  a  közszolgálati jogviszonyok korábban  biztosított stabilitását,    megszüntetve   a   köz   szolgálatában    álló tisztviselők felmentéssel szembeni fokozott jogvédelmét. Mindezeket  figyelembevéve az Alkotmánybíróság úgy ítélte  meg, hogy  az  Abh.-ban  kifejtett a Ktjt.  8.  §  (1)  bekezdésének alkotmányellenességét megalapozó megállapítások a  Ktv.  17.  § (1) bekezdésével összefüggésben is irányadók. 3.1.  A  Ktv.  17.  § (1) bekezdésének alkotmányosságát  vitató indítványok  hivatkoznak az Alkotmány 70/B. § (1)  bekezdésében szabályozott munkához való jog sérelmére. Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság az Abh.-ban elemezte a munkához   való  jog  értelmezésével  kapcsolatosan   kialakult gyakorlatát,  és  rámutatott arra,  hogy  az  alkotmánybírósági gyakorlat   következetes  volt  abban,  hogy  a   közszolgálati jogviszonyok   zárt  rendszerében  alkotmányossági   kérdésnek, garanciális   követelménynek  tekintette  a   felmentési   okok törvényi  szabályozását. [44/B/1993. AB  határozat,  ABH  1994, 574,  575.;  833/B/2003. AB határozat, ABH  2004,  1775,  1779- 1781.; 68/2006. (XII. 6.) AB határozat, ABH 2006, 740, 757.] Az   Alkotmány   8.   §  (1)  bekezdése  az   állam   elsőrendű kötelezettségévé  teszi az alapjogok tiszteletben  tartását  és védelmét. Az  Alkotmány  e  rendelkezése alapján az  Alkotmánybíróság  az alapvető  jogok értelmezése során határozataiban következetesen rámutatott    arra,    hogy   az   alapjogok   érvényesülésének alkotmányossági  garanciái  nem  merülnek  ki  abban,  hogy  az államnak  tartózkodnia kell megsértésüktől. Az Alkotmány  8.  § (1)  bekezdéséből következően az államnak kötelezettsége az is, hogy gondoskodjon az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről, azaz az államot az alapjogokkal összefüggésben intézményvédelmi kötelezettség  terheli.  [először:  64/1991.  (XII.   17.)   AB határozat, ABH 1991, 297, 302.] Az  alapjogoknak ez az objektív intézményvédelmi oldala  magába foglalja  azt is, hogy az alapjogok érvényesülése érdekében  az államnak  az  alapjogokat  védelemben kell  részesítenie  saját intézményeivel, más személyekkel és szervezetekkel szemben  is. [22/2004. (VI. 19.) AB határozat, ABH 2004, 367, 374-375.] A munka az egyén létének, emberi autonómiájának anyagi forrása. Határozatlan  időtartamú  munkavégzésre  irányuló  jogviszonyok esetén  a  munkavállaló hosszú távon számít arra, hogy  munkája gazdasági  biztonságot  biztosít  maga  és  családja   számára. Ugyanakkor  a  munkavégzésre irányuló jogviszonyok  jellemzője, hogy   aszimmetrikus  jogviszonyok,  amelyben  a   munkavállaló jogilag  függő  helyzetben van a munkáltatótól. E  jogviszonyok törvényi  szabályozásának  a  funkciója  éppen  azon  garanciák megteremtése,  amelyek biztosítják, hogy ez a függő  helyzet  a munkavállalói oldalon ne eredményezzen kiszolgáltatottságot.  E garanciarendszer  egyik  eleme a  jogviszony  munkáltató  által történő  megszüntetésének  azon  törvényi  szabályozása,  amely védelmet    nyújt    a   jogviszony   indokolatlan,    önkényes megszüntetése ellen. Erre  tekintettel  a  munkához  való  jog  elemének  tekinti  a munkavállaló  hatékony  védelemhez való jogát  az  indokolatlan elbocsátással  szemben az európai jog –  az  Európai  Szociális Karta  24.  cikke  és az Európai Unió Alapjogi Chartájának  30. cikke  is,  és  e  követelménynek  megfelelően  szabályozza   a munkajogi  jogviszony  munkáltatói  rendes  felmondással   való megszüntetését a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992.  évi  XXII. törvény is. Az  Abh.-ban  az  Alkotmánybíróság  úgy  ítélte  meg,  hogy   a közszolgálati    jogviszonyok   zárt   rendszerében    a    köz szolgálatában   álló  tisztviselők  indokolatlan   felmentéssel szembeni  jogvédelme, a felmentési okok és ebből következően  a felmentés  indokolási  kötelezettségének törvényi  szabályozása olyan garanciális kérdés, amely alkotmányos jelentőséggel  bír, és  amelynek szabályozása az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében szabályozott  munkához  való  joggal  összefüggésben  az  állam intézményvédelmi  kötelezettsége körébe  tartozik.  (ABK  2011. február, 68, 80-82.) 3.2.  Az  indítványozók vitatják a Ktv. 17. § (1)  bekezdésének alkotmányosságát az Alkotmány 70. § (6) bekezdése alapján is. Az  Alkotmánybíróság  az  Abh.-ban  rámutatott  arra,  hogy   a köztisztviselői  jogviszonyok  kettős  arculatú   jogviszonyok. Egyrészt,   mivel  munkavégzésre  irányuló  jogviszonyok,   sok vonatkozásban    a   munkajogi   jogviszonyok   sajátosságaival rendelkeznek.    Másrészt,    e   jogviszonyok    sajátosságait meghatározza az is, hogy e munkavégzés közhatalommal rendelkező állami   szervekben  történik  és  a  tisztviselők  közhivatalt viselnek,  állami  feladatokat látnak  el,  állami,  közhatalmi döntéseket  hoznak,  készítenek elő, ezért  alapvetően  közjogi jellegű  jogviszonyok. A közszolgálati jogviszonyt a munkáltató állami  szerv  határozata  hozza létre,  és  tartalmát  törvény határozza meg. A    köztisztviselők   jogállásának   szabályozása   során    a törvényhozónak  az  Alkotmány  70/B.  §  (1)  bekezdésén  kívül figyelemmel  kell  lennie az Alkotmány 70. §  (6)  bekezdésében szabályozott alapjogra, a közhivatal viselés jogára is. Az  Alkotmány  70.  §  (6)  bekezdése állampolgári  alapjogként szabályozza a közhivatal viseléséhez való jogot. A   közhivatal  viseléshez  való  jog  értelmezése   során   az Alkotmánybíróság az Abh.-ban kifejtette: „A  közhivatal  viseléséhez való jog  védelme  elsősorban  arra terjed  ki,  hogy az állam a közhivatal betöltését nem  kötheti olyan  feltételhez,  amely  magyar állampolgárokat  alkotmányos indok  nélkül  kizár  a közhivatal elnyerésének  lehetőségéből, valamely  állampolgár,  vagy  az  állampolgárok  egy  csoportja számára   lehetetlenné   teszi   közhivatal   betöltését.    Az Alkotmánybíróság  értelmezésében a közhivatal  viseléshez  való jog  alapján  senkinek  nincs Alkotmányból  folyó  alanyi  joga meghatározott  közhivatal, illetőleg közhivatalok  betöltéséhez (962/B/1992.  AB határozat, ABH 1995, 627, 629.). A  közhivatal viseléséhez  való  jog az alkotmányos védelem  körébe  vonja  a meglévő köztisztviselői, kormánytisztviselői jogviszonyokat  is azzal,  hogy  nem  csupán  a  közhivatal  elnyerését,  hanem  a közhivatal   viselését  részesíti  védelemben.   A   közhivatal viseléséhez való jogból folyó alkotmányos védelem, nem  jelenti a közhivatal viselőjének felmenthetetlenségét. (…) Az Alkotmány keretei   között   a   törvényhozó  széles  körű   szabadsággal rendelkezik  a felmentési okok szabályozásában,  ez  a  döntési szabadsága  azonban  (…) nem terjed odáig, hogy  a  munkáltatói jogkör gyakorlójának szabad és korlátlan döntési jogkört  adjon a  közhivatalt betöltő tisztviselő felmentésére. A  munkáltatói jogkör  gyakorlója  számára  (…)  biztosított  minden  törvényi korlátozás  nélküli  szabad döntési jogkör az  Alkotmánybíróság álláspontja   szerint  alkotmányellenes  módon  korlátozza   az Alkotmány   70.  §  (6)  bekezdésében  szabályozott  közhivatal viseléséhez  való jogot. (…) Az Alkotmánybíróság  nem  vitatja, hogy   az  államszervezet  hatékony  működése  indokolhatja   a közszolgálati   jogviszonyban  álló   tisztviselők   felmentési lehetőségének  könnyítését  a  korábbi  szabályozáshoz  képest, ennek azonban nem lehet módja a munkáltatói jogok gyakorlójának korlátlan  döntésre  való  felhatalmazása.  A  Ktjt.   vitatott rendelkezésében  alkalmazott  törvényi  megoldás   aránytalanul korlátozza  az  Alkotmány  70. § (6) bekezdésében  szabályozott alkotmányos  alapjogot.  (…) A törvényhozó  felelősségi  körébe tartozik   olyan   törvényi  szabályok   megalkotása,   amelyek összhangot  teremtenek az alkotmányos alapjogok védelme  és  az állami     célok    között,    amelyek    a    köztisztviselők, kormánytisztviselők   alkotmányos  jogainak   védelmét   és   a kormányzati célok megvalósítását egyaránt szolgálják. Az  államnak  a  közhivatal viseléséhez való joggal  összefüggő intézményvédelmi   kötelezettsége  körébe  tartozik,   hogy   a közhivatal  viselőjének védelmet nyújtson a munkáltatói  jogkör gyakorlójának  a  felmentésére  irányuló  önkényes   döntésével szemben.  A törvényhozó kötelessége olyan garanciális szabályok megalkotása,  amelyek  biztosítékot  nyújtanak  arra,  hogy   a kormánytisztviselőket törvényes indokok nélkül,  önkényesen  ne lehessen hivataluktól megfosztani.” (ABK 2011. február, 68, 82- 83.) Az  Alkotmánybíróságnak ezek a megállapításai – amint az már az Abh.  indokolásából  is kitűnik –, a köztisztviselők  indokolás nélküli felmentésére is irányadók. Megállapítható, hogy a  Ktv. 17.   §   (1)  bekezdésében  szabályozott,  indokolás   nélküli felmentés lehetősége sérti az Alkotmány 70. § (6) bekezdését. 3.3. Az Alkotmánybíróság Abh.-ban kifejtett álláspontja szerint a  Ktv.  17. § (1) bekezdésének alkotmányellenessége következik az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből is. Az  Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az Alkotmány 2. §  (1)  bekezdésében szabályozott jogállamiság  egyik  elemének tekinti  a  közigazgatás  törvény alá  rendeltségét.  [először: 56/1991.  (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 454, 456.; legutóbb: 31/2010. (III. 25.) AB határozat, ABK 2010. március, 247,  253- 254.] Az  Alkotmánybíróság az Abh.-ban elvi éllel mutatott  rá  arra, hogy „a jogállamiság nemcsak a közigazgatás hatósági aktusaival szemben  támasztja  a joghoz kötöttség követelményét,  hanem  a közigazgatás törvény alá rendeltségének követelménye kiterjed a közigazgatási  szervek  minden  olyan  aktusára,   amelyben   a közigazgatás  a  címzettek alapjogait  érintő  döntést  hoz.  A köztisztviselő,    a   kormánytisztviselő    felmentéséről    a munkáltatói  jogok gyakorlója a munkáltató közigazgatási  szerv nevében  hoz  olyan  döntést, amely – a  fentiek  alapján  –  a tisztviselő  alkotmányos jogait érinti. E döntéssel  szemben  a közigazgatás törvény alá rendeltségéből fakadó követelmény  az, hogy  törvény  határozza meg a munkáltatói döntés  anyagi  jogi kereteit.” (ABK 2011. február, 68, 83.) A  közigazgatás törvény alá rendeltségének Alkotmányból  fakadó követelményével  összefüggésben az Alkotmánybíróság  rámutatott arra  is,  hogy  az  követelményeket  támaszt  a  közigazgatási feladatokat  ellátó  tisztviselők jogállásának  szabályozásával szemben   is.   „A   közigazgatási  döntések   törvényességének biztosítása  megkívánja,  hogy a  törvényhozó  a  döntést  hozó tisztviselők  munkajogi  helyzetének  szabályozása   során   is teremtse meg azokat a garanciákat, amelyek biztosítják, hogy  a közigazgatás   nevében   eljáró  tisztviselők   magas   szakmai színvonalon,  pártpolitikai szempontból semleges módon,  minden befolyástól   mentesen,  pártatlanul,  kizárólag  a   törvények alapján  hozzák  meg  döntéseiket. Ennek a  garanciarendszernek egyik   eleme   a   közszolgálati   jogviszonyok   viszonylagos stabilitásának biztosítása.” Abban  az  esetben,  ha  a  tisztviselő  nem  élvez  felmentési védelmet,  a munkáltatói jogkör gyakorlója bármikor,  indokolás nélkül megszüntetheti közszolgálati jogviszonyát, a Ktv.-nek  a törvényesség  biztosítékaként megalkotott  szabályai  (pl.:  az utasításnak   való   engedelmesség  szabályai)   is   elvesztik garanciális   jelentőségüket,  mert  nem  elvárható,   hogy   a köztisztviselő  nyíltan kiálljon szakmai  és  jogi  álláspontja mellett,  ha azzal munkáját veszélyezteti. (ABK 2011.  február, 68, 83.) Mindezeket  figyelembe véve megállapítható, hogy a Ktv.  17.  § (1)  bekezdése nem felel meg az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott     jogállamiság     elve     által     támasztott követelményeknek.  Az  indokolás nélküli  felmentés  lehetősége sérti   a   joghoz   kötöttség   követelményét,   valamint    a közigazgatási döntések pártpolitikai semlegességét, befolyástól való    függetlenségét,   pártatlanságát,   és   ezzel   együtt törvényességét is veszélyezteti. 3.4. Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy – a  törvényi  garanciák  hiánya miatt  –  a  határozatlan  idejű közszolgálati jogviszony felmentéssel való megszüntetése esetén a  munkáltató  önkényes döntésével szemben nem  nyújt  hatékony jogvédelmet  az  sem, hogy a tisztviselő a munkáltatói  döntést bíróság  előtt támadhatja meg. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése alapján  mindenkinek  joga van ahhoz, hogy  valamely  perben  a jogait   vagy  kötelezettségeit  a  törvény  által  felállított független   és   pártatlan  bíróság  igazságos   és   nyilvános tárgyaláson  bírálja el. Az Alkotmány 57.  §  (1)  bekezdéséből vezette   le   39/1997.   (VII.   1.)   AB   határozatában   az Alkotmánybíróság  a  hatékony bírói  jogvédelem  követelményét, nevezetesen  azt,  hogy  a  jogi  szabályozásnak   olyan   jogi környezetet kell biztosítani, hogy a perbe vitt jogok a bíróság által   érdemben   elbírálhatók  legyenek.  A  hatékony   bírói felülvizsgálat  követelménye  az  Alkotmánybíróság  álláspontja szerint  magában foglalja azt is, hogy a közigazgatási  döntési jogkört meghatározó szabálynak megfelelő szempontot vagy mércét kell  tartalmaznia,  amely  alapján a  döntés  jogszerűségét  a bíróság  felülvizsgálhatja. (ABH 1997, 263, 272.) Az  Alkotmány 57.  § (1) bekezdésében szabályozott általános bírói jogvédelmi garanciákat az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6.  cikk  (1) bekezdése  is  megköveteli. Az Emberi Jogok  Európai  Bírósága, amely  az  utóbbi időkben folytatott gyakorlatában  fokozatosan kiterjesztette  a 6. cikk (1) bekezdésének alkalmazhatóságát  a köztisztviselők közszolgálati jogvitáira is [Vilho Eskelinen és társai  v.  Finnország no. 63235/00 2007. április  19.;  Iordan Iordanov és társai v. Bulgária no. 23530/02 2009. július 2.]  a bírósághoz fordulás jogának elemét képező fair eljárásból eredő követelménynek   tekinti   a  hatékony   bírói   felülvizsgálat követelményét.  Nem  tekinti hatékonynak  a  bírói  jogvédelmet akkor, ha eljárási vagy anyagi jogi akadálya van annak, hogy  a bíróság  önálló, érdemi vizsgálatot végezzen, a felek  jogairól érdemben döntsön. [Delcourt v. Belgium 1970. január 17.  Series A  no. 11.; Barbera, Messegué és Jabardo v. Spanyolország 1988. december 6. Series A. no 285-C] Az   Alkotmánybíróságnak  az  Abh.-ban  kifejtett   álláspontja szerint a törvényhozó azzal, hogy nem szabályozta a munkáltatói felmentés törvényi feltételeit, és lehetőséget adott  a  döntés indokolásának  mellőzésére, – mivel  szűk  körre  korlátozódott azoknak az eseteknek a köre amikor a kormánytisztviselő a siker reményében  fordulhat  a  bírósághoz,  a  bíróság  a  felmentés jogszerűségét   érdemben  el  tudja  bírálni   –   aránytalanul korlátozta  a  kormánytisztviselőt  az  Alkotmány  57.  §   (1) bekezdése  alapján  megillető bírói jogvédelemhez  való  jogot. (ABK 2011. február, 83-84.) Az   Alkotmány  57.  §  (1)  bekezdésében  szabályozott   bírói jogvédelemhez való jog aránytalan korlátozása megállapítható  a köztisztviselők  felmentésének  mindazon  eseteiben,  amikor  a munkáltatói  jogkör  gyakorlója a  Ktv.  17.  §  (1)  bekezdése alapján dönt a köztisztviselő felmentéséről. Az  Alkotmánybíróság az Abh.-ban kifejtette  azt  is,  hogy  az indokolatlan felmentés elleni jogvédelem hiánya miatt  sérelmet szenved az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében szabályozott emberi méltósághoz való jog is. (ABK 2011. február, 68, 84-85.) Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy  a  Ktv.  17.  §  (1) bekezdésében szabályozott munkáltatói felmentési jogkör a Ktjt. 8.  §  (1)  bekezdéséhez hasonlóan magában hordozza  az  emberi méltóság sérelmét is. Mindezek  alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte  meg,  hogy  a Ktv.  17.  § (1) bekezdése alkotmányellenes, sérti az Alkotmány 2.  § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság elvét, a 70/B. §  (1)  bekezdésében szabályozott munkához való jogot, a 70.  § (6)   bekezdésében  szabályozott  közhivatal  viseléséhez  való jogot,  az  57.  §  (1)  bekezdésében  szabályozott  bírósághoz fordulás   jogát,  és  az  Alkotmány  54.  §  (1)  bekezdésében szabályozott   emberi  méltósághoz  való   jogot,   ezért   azt megsemmisítette. Tekintettel  arra, hogy az Alkotmánybíróság a Ktv.  17.  §  (1) bekezdésének    alkotmányellenességét   az   Alkotmány    fenti rendelkezéseinek   sérelme   miatt   megállapította,    állandó gyakorlatának  megfelelően  az  indítványozók  által  felhozott további alkotmányossági kérdéseket nem vizsgálta. Az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.  törvény  (a továbbiakban: Abtv.) 42. §-a alapján az Alkotmánybíróság  által megsemmisített jogszabályi rendelkezés a határozat közzétételét követő  napon  veszti hatályát. Az Abtv. 43.  §  (4)  bekezdése alapján  az  Alkotmánybíróság ettől eltérően is meghatározhatja az  alkotmányellenes jogszabály hatályon kívül  helyezését,  ha ezt  a  jogbiztonság,  vagy az eljárást kezdeményező  különösen fontos  érdeke indokolja. Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban  „pro futuro”,  2011. május 31-i hatállyal semmisítette meg  a  Ktjt. alkotmányellenesnek ítélt 8. § (1) bekezdését. A  megsemmisítés időpontjának meghatározása során figyelemmel volt arra, hogy az alkotmányellenesség           megszüntetése           érdekében szabályozástechnikai    okokból    a    megsemmisítés     olyan rendelkezésre  is kiterjedt, amelynek alkotmányellenességét  az Alkotmánybíróság nem vizsgálta és a megsemmisítés következtében mind    a   kormánytisztviselő   lemondása,   mind   felmentése szabályozatlanul maradna. Időt kívánt biztosítani  a  jogalkotó számára az Alkotmánynak megfelelő szabályok megalkotására. (ABK 2011. február, 68, 85.) Az  Alkotmánybíróság  a  Ktv. 17. § (1)  bekezdését  „ex  nunc” hatállyal   –   a  határozat  közzétételét  követő   nappal   – semmisítette meg. A megsemmisítés időpontjának meghatározásakor az  Alkotmánybíróság figyelemmel volt a felkészülési idő teljes hiányára,  valamint arra, hogy a megsemmisítés következtében  a köztisztviselők felmentése nem marad szabályozás nélkül, a Ktv. 17.  §-ának  további rendelkezései tartalmaznak  szabályokat  a köztisztviselői    jogviszony    munkáltató    által    történő megszüntetésére. 4.  Az  indítványok  alapján az Alkotmánybíróságnak  vizsgálnia kellett  a felmentési időre nézve a Ktv. 18. § (1) bekezdésében megállapított szabályokat is. Két indítványozó a Ktv. 17. § (1) bekezdésével összefüggésben, azonos indokok alapján kéri a  18. §  (1) bekezdése alkotmányossági vizsgálatát, az indítványok  a felmentési  időre  vonatkozó szabályozás  alkotmányellenességét külön  nem indokolják. Egy indítványozó csak a felmentési időre vonatkozó szabályok módosításának alkotmányosságát vitatja.  Az indítványok   érvelése   alapján   megállapítható,    hogy    a szabályozásnak visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközése és  a  szerzett  jogok  sérelme miatt az  Alkotmány  2.  §  (1) bekezdése  alapján  tartják alkotmányellenesnek  a  Ktv.-nek  a felmentési időre vonatkozó szabályait. Az  Abh.-ban  az Alkotmánybíróság ugyancsak vizsgálta  a  Ktjt. felmentési     időre    vonatkozó    hasonló    szabályozásának alkotmányosságát  az Alkotmány 2. § (1) bekezdése  alapján,  és úgy  ítélte  meg, hogy annak alkotmányellenessége a  visszaható hatályú  jogalkotás  tilalmába ütközés,  illetőleg  a  szerzett jogok sérelme miatt nem állapítható meg. 4.1.   Az   Alkotmánybíróság  állandó  gyakorlata  szerint   az Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésében elismert jogállamiság  egyik legfontosabb alkotóeleme a jogbiztonság, amely – egyebek között –  megköveteli,  hogy  a  jogalanyoknak meglegyen  a  tényleges lehetőségük arra, hogy magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani,  ennek  érdekében  a jogszabályok  a  kihirdetésüket megelőző  időre  nézve  ne  állapítsanak  meg  kötelezettséget, illetőleg  valamely  magatartást visszamenőleges  hatállyal  ne minősítsenek   jogellenesnek.  A  jogbiztonság  ezen   alapvető követelményével  ellentétes jogalkotás az Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésének  a sérelmét eredményezi. [34/1991.  (VI.  15.)  AB határozat,  ABH  1991,  170,  172.;  31/2005.  (VII.  14.)   AB határozat,   ABH   2005,   675,  679.]   „Az   Alkotmánybíróság gyakorlatában visszaható hatályúnak minősül a szabályozás, ha a jogszabály   hatálybaléptetése  (...)   nem   visszamenőlegesen történt  ugyan,  de  a  jogszabály  rendelkezéseit  –  az  erre irányuló   kifejezett  rendelkezés  szerint  –   a   jogszabály hatálybalépése  előtt  létrejött jogviszonyokra  is  alkalmazni kell.” [57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316, 324.] A  Ktv.  18.  §  (1) bekezdésébe foglalt vitatott  szabályok  a jövőre nézve rendelkeznek, a hatályba lépésüket megelőző  időre kötelezettséget, jogsértésért való felelősséget, szankciót  nem állapítanak meg. A  visszaható  hatályú jogalkalmazás tilalma  nem  értelmezhető akként,  hogy a tartós, határozatlan időtartamú jogviszonyok  a jövőre nézve nem alakíthatók át, nem változtathatók meg.  Ha  a jogviszonyok   tartalmának  megváltoztatása  következtében   az Alkotmány  valamely  más  rendelkezése (pl.:  a  diszkrimináció tilalma),  vagy  valamely alapvető jog  sérelmet  nem  szenved, pusztán   az   Alkotmány   2.  §  (1)  bekezdése   alapján   az alkotmányellenesség  nem  állapítható  meg.   (174/B/1999.   AB határozat, ABH 2005, 870, 878.) 4.2.  Az indítványokból kitűnő álláspont szerint a Ktv.  18.  § (1)  bekezdésében  a felmentési idő tartamának  csökkentése  és szolgálati  időtől  független, egységes megállapítása  szerzett jogokat is sért. Az  Alkotmánybíróság értelmezése szerint: „[a]  jogbiztonság  – többek  között  – megköveteli a megszerzett jogok  védelmét,  a teljesedésbe    ment,   vagy   egyébként   véglegesen    lezárt jogviszonyok   érintetlenül   hagyását,   illetve   a   múltban keletkezett,    tartós   jogviszonyok   megváltoztathatóságának alkotmányos  szabályokkal való korlátozását.”  [11/1992.  (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 81.] Ugyanakkor   az  Alkotmánybíróság  rámutatott  az  Alkotmányból levezetett követelmény értelmezési határaira is: „[a]  szerzett jogok  védelmének  alkotmányos  jogállamban  szabályként   kell érvényesülnie, az azonban nem abszolút érvényű és kivételt  nem tűrő  követelmény. [...] A szerzett jogokkal azonban a  pusztán elvont   jogi   lehetőségek,  amelyek  még   fennálló   konkrét jogviszonyokkal   összefüggésben   nincsenek,   csak    távoli, közvetett  kapcsolatban vannak. Az alkotmányos védelmet  élvező szerzett  jogok  a már konkrét jogviszonyokban  alanyi  jogként megjelenő   jogosultságok,   illetőleg   azok   a   jogszabályi ’igérvények’ és ’várományok’, amelyeket a jogalkotó  a  konkrét jogviszonyok  keletkezésének  lehetőségével  kapcsol  össze.  A jogszabályok   hátrányos   megváltoztatása   így   csak   akkor ellentétes  a  szerzett  jogok  alkotmányos  oltalmával,  ha  a módosítás a jog által már védett jogviszonyok lefolyásában idéz elő  a jogalanyokra nézve kedvezőtlen változtatást. [...] A jog stabilitására,    előreláthatóságára   vonatkozó    alkotmányos szempont nem jelenti a jogszabályok megváltoztathatatlanságát.” (731/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 801, 805-806.) A  felmentési időre való jogosultság a közszolgálati jogviszony megszűnésekor  nyílik  meg,  akkor válik  alanyi  joggá,  addig alkotmányos védelem alatt álló szerzett jog nem keletkezik. A  meghatározott  felmentési időhöz való  jog  a  közszolgálati jogviszonyokat  szabályozó törvényeken és  nem  az  Alkotmányon alapuló  alanyi jog. Így az arra jogosultaknak a Ktv. szabályai alapján  nem  keletkezett  az  Alkotmány  védelme  alatt   álló „várománya”.  A  jogalkotó  nagy  szabadsággal  rendelkezik   a felmentési   idő   szabályozására  és   megváltoztatására   is. [Hasonlóan    foglalt    állást    az    Alkotmánybíróság     a végkielégítéssel   kapcsolatos   határozataiban,   legutóbb   a 174/B/1999.  AB  határozatában (ABH 2005, 870,  877-878.).]  Az Alkotmánybíróság  több  határozatában  utalt  arra,  hogy  „[a] jogbiztonság  és  a  szerzett  jog  alkotmányos   védelme   nem értelmezhető  akként, hogy a múltban keletkezett jogviszonyokat soha  nem  lehet  alkotmányos szabályozásokkal megváltoztatni.” [515/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 976, 977.; 1011/B/1999. AB határozat, ABH 2001, 1365, 1370.; 495/B/2001. AB határozat, ABH 2003,  1382,  1390.] Nem sérti a jogbiztonság  követelményét  a jogosultság  feltételeinek jövőre vonatkozó  olyan  átalakítása sem,  amely  a  jövőbeni jogosultak számára  esetleg  hátrányos következményekkel  jár. (174/B/1999. AB  határozat,  ABH  2005, 870, 878.) Mindezeket   figyelembevéve  a  Ktv.  18.  §  (1)  bekezdésének alkotmányellenessége az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján  a visszaható  hatályú jogalkotás tilalmába ütközés és a  szerzett jogok sérelme miatt nem állapítható meg. 5.   Több   indítványozó   hivatkozik  egyrészt   a   szociális partnerekkel   való   egyeztetési  kötelezettség   elmulasztása kapcsán,  másrészt  az indokolás nélküli felmentés  kapcsán  az Alapjogi  Charta 27., 28. és 30. cikkében foglalt rendelkezések megsértésére. Az  Alkotmánybíróság  gyakorlatában  „[a]z  Európai  Közösségek alapító    és    módosító   szerződései   az   Alkotmánybíróság hatáskörének szempontjából nem nemzetközi szerződések, (...)  e szerződések, mint elsődleges jogforrások (…) közösségi  jogként a  belső jog részei, mivel a Magyar Köztársaság 2004. május  1- jétől  az  Európai Unió tagja. Az Alkotmánybíróság hatáskörének szempontjából a közösségi jog nem minősül az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében  meghatározott nemzetközi jognak” [72/2006.  (XII. 15.)   AB  határozat,  ABH  2006,  819,  861.].  Erre  az  elvi álláspontra  helyezkedett  az 1053/E/2005.  AB  határozat  (ABH 2006,  1824,  1828.) és a 87/2008. (VI. 18.) AB határozat  (ABH 2008, 707, 738.) is. Az  Alkotmánybíróság hatáskörét az Abtv. 1. §-a határozza  meg. Ennek  alapján  az  Alkotmánybíróságnak nincs  hatásköre  annak vizsgálatára, hogy valamely jogszabály sérti-e az Európai  Unió jogát.   Ezért   az   Alkotmánybíróság   az   indítványokat   e vonatkozásban  az Ügyrend 29. § b) pontja alapján  –  hatásköre hiányában – visszautasította. A  határozat Magyar Közlönyben való közzététele az Abtv. 41. §- án alapul.                    Dr. Paczolay Péter s. k.,                   az Alkotmánybíróság elnöke,                          Dr. Balogh Elemér s. k.,     Dr. Bihari Mihály s. k.,      alkotmánybíró                           alkotmánybíró      Dr. Bragyova András s. k.,    Dr. Holló András s. k.,      alkotmánybíró                   előadó  alkotmánybíró      Dr. Kiss László s. k.,        Dr. Kovács Péter s. k.,      alkotmánybíró                           alkotmánybíró      Dr. Lenkovics Barnabás s. k., Dr. Lévay Miklós s. k.,      alkotmánybíró                           alkotmánybíró                    Dr. Stumpf István s. k.,                         alkotmánybíró Dr. Stumpf István alkotmánybíró párhuzamos indokolása 1.  Egyetértek  a határozat rendelkező részével,  ugyanakkor  a rendelkező   rész   1.  pontja  indokolásának   a   kellő   idő követelményével kapcsolatos megállapításait az  alábbi  okokból nem támogatom. 2.  Az  Alkotmánybíróság következetes joggyakorlata szerint  az Alkotmány  2.  § (1) bekezdéséből eredő jogállami  követelmény, hogy   a  jogszabály  hatálybalépésének  időpontját  úgy   kell meghatározni,   hogy   kellő   idő   maradjon   a    jogszabály alkalmazására   való   felkészülésre.  Az  Alkotmánybíróság   a jogszabályok kihirdetésével és hatálybaléptetésével kapcsolatos álláspontját   a   28/1992.   (IV.30.)   AB   határozatban   (a továbbiakban:  ABh.)  foglalta össze.  E  határozat  szerint  a jogszabály    hatálybalépési   időpontjának    meghatározásakor figyelemmel kell lenni arra, hogy kellő idő maradjon a) a jogszabály szövegének megszerzésére és áttanulmányozására; b)  a  jogalkalmazó szervek számára a jogszabály  alkalmazására való felkészüléshez; c)  a jogszabállyal érintett személyek és szervek számára annak eldöntéséhez,   hogy  miként  alkalmazkodjanak   a   jogszabály rendelkezéseihez  az  önkéntes jogkövetés  személyi  és  tárgyi feltételeiről  való gondoskodáshoz (ABH 1992,  155.).  A  kellő felkészülési   idő   követelményének  a  jogbiztonság   elvéből következő  lényegi  eleme, hogy a jogszabályi  rendelkezéseknek mindazok  a  címzettjei, akik részére a jogszabály új,  illetve többletkötelezettségeket ír elő — legyenek  akár  a  jogszabály végrehajtásáért   felelős  (jogalkalmazó)  szervek,   akár   az önkéntes  jogkövetés szempontjából érintett egyéb személyek  és szervek   —,  a  kötelezettségeiket  potenciálisan  teljesíteni tudják,    és    akaratuk    ellenére    ne    kövessenek    el kötelességszegést, ne valósítsanak meg jogellenes  magatartást. Mind  a  jogalkalmazásnak, mind pedig a jogkövető magatartásnak feltétele a jogszabály megismerése, ebből a szempontból tehát a jogszabály  alkalmazására  való  felkészülés  és  a  jogszabály megismerése cél-eszköz viszonyban áll egymással. Az  ABh.  leszögezte: „A demokratikus jogállam  azonban  —  sok egyéb mellett — abban is különbözik a diktatúrától, hogy nem él vissza  azzal  a  lehetőséggel, amelyet  a  jog  megismerésének általános   érvényű   követelménye   és   az   erre   alapított felelősségre vonás az állam számára nyújt, hanem kellő törvényi garanciákkal  megteremti  annak a reális  lehetőségét,  hogy  a jogalanyok valóban megismerhessék a reájuk irányadó jogszabályi rendelkezéseket,  s  módjukban  álljon  magatartásukat  azokhoz igazítani.” Az  Alkotmánybíróság  már  az  ABh.-t  megelőző  döntésében  is hangsúlyozta,   hogy   „[a]   jogszabály   alkalmazására   való felkészüléshez   szükséges   „kellő   idő”   megállapítása   és biztosítása a jogalkotó felelősséggel terhelt mérlegelésének és döntésének  függvénye. Az alkotmányellenesség csak a jogszabály alkalmazására  való felkészülést szolgáló időtartam  kirívó,  a jogbiztonságot  súlyosan veszélyeztető vagy  sértő  elmaradása, illetőleg hiánya esetén állapítható meg.” [7/1992. (I. 30.)  AB határozat  ABH  1992, 45, 47.] Az ABh. szerint  pedig  „[a]nnak elbírálása,  hogy valamely konkrét jogszabály  esetében  mennyi idő  szükséges  a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez, gazdaságpolitikai,   szervezési,   műszaki   stb.    szempontok figyelembevételét szükségessé tevő mérlegelési  kérdés,  vagyis nem   alkotmányjogi  probléma”  (ABH  1992,  155,   158.).   Az Alkotmánybíróság  egyrészt  nem  rendelkezik  olyan  szervezeti kapacitással,  amely lehetővé tenné a jogszabály  alkalmazására való felkészüléshez szükséges idő pontos felmérését, másrészt — mivel  számszerű, mértékbeli kérdésben kell döntést hozni  —  a probléma alkotmányjogi szempontú értékelését nem minden esetben lehet egyértelmű és kiszámítható szempontok alapján elvégezni. A  jogszabály alkalmazására való felkészülési idő kirívó hiánya azonban alkotmányellenességhez vezet. A jogbiztonságot súlyosan sérti,   ha  az  új,  illetve  többletkötelezettségeket  előíró jogszabályi   rendelkezések  kihirdetése  és  hatályba   lépése közötti  felkészülési  idő  elmarad  vagy  olyan  rövid,   hogy nyilvánvaló,   hogy  a  jogszabály  címzettjei  jóhiszeműségük, legjobb  szándékuk  és igyekezetük ellenére  sem  —  vagy  csak rendkívüli  erőfeszítések  árán — tudnának  kötelezettségeiknek eleget  tenni. Ellentétes a jogállamiság elvével,  ha  a  kellő felkészülési  idő hiányából eredően a jogszabály  címzettjei  a megváltozott  rendelkezésekhez  való  alkalmazkodás  rendkívüli nehézsége   miatt  nyilvánvalóan,  illetve  az  új  szabályozás megismerhetőségének   hiányában   valószínűsíthetően   jogsértő helyzetbe kerülnek; különösen, ha emiatt joghátrányok  is  érik (érhetik) őket. Ha  a  kellő felkészülési idő hiánya a jogbiztonságot  súlyosan sérti    —   amennyiben   az   adott   ügy   tárgya   nem    az alkotmányellenesség  előzetes vizsgálata, alkotmányjogi  panasz vagy   folyamatban   lévő   ügyekben  alkalmazandó   jogszabály alkotmányellenességének    megállapítására    irányuló    bírói kezdeményezés    elbírálása   —    az    Alkotmánybíróság    az alkotmányellenességet az Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi XXXII. törvény keretei között csak úgy tudja orvosolni, ha —  a törvény  43.  § (4) bekezdésének megfelelően — a jogbiztonságot sértő  időpontban hatályba lépett rendelkezéseket  az  érintett rendelkezések    hatálybalépésének   napjára    visszamenőleges hatállyal   semmisíti   meg.   Ilyen   esetekben   ugyanis   az Alkotmánybíróság  döntéséhez képest ex  nunc  vagy  pro  futuro hatályú   megsemmisítés  éppen  azok  számára  nem  biztosítana jogorvoslatot, akiket olyan időpontban ért joghátrány,  ameddig még   nem   állt   rendelkezésükre  kellő  idő   a   jogszabály alkalmazására  való  felkészüléshez  (míg  az  Alkotmánybíróság döntésének  időpontjára adott esetben már fel lehet készülni  a jogszabály  alkalmazására, tehát — ha az  alkotmányellenességet megalapozó  más  ok nem áll fenn — az ex nunc vagy  pro  futuro hatályú  megsemmisítés az alkotmányvédelem  szempontjából  akár értelmét is veszítheti). 3.  A többségi határozat indokolásának III. 2. pontja kimondja, hogy   „az   Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  az   ilyen munkavállalók  széles  körét  hátrányosan  érintő  jogszabályok hatályba  lépése  esetén  a  felkészülési  idő  teljes   hiánya súlyosan sérti a jogbiztonságot, ellentétes az Alkotmány  2.  § (1)    bekezdésében   szabályozott   jogállamisággal”;    „[a]z Alkotmánybíróság  a Ktvm.-mel összefüggésben nem  talált  olyan okot, amely a Ktvm. azonnali hatállyal való hatályba léptetését indokolhatná”,  majd  pedig a III.  3.4.  pontban,  hogy  „[a]z Alkotmánybíróság  a  Ktv.  17.  §  (1)  bekezdését  „ex   nunc” hatállyal   —   a  határozat  közzétételét  követő   nappal   — semmisítette     meg”;    „[a]    megsemmisítés    időpontjának meghatározásakor   az  Alkotmánybíróság  figyelemmel   volt   a felkészülési idő teljes hiányára (…)”. Az  előbbiekben  ismertetett  álláspontomra  tekintettel  az  a véleményem, hogy ha a jelen ügyben megállapítható lenne a kellő felkészülési idő hiányában a jogbiztonság súlyos sérelme, akkor az Alkotmánybíróságnak a kellő felkészülési idő nélkül hatályba lépett, ezáltal a jogbiztonságot súlyosan sértő rendelkezéseket a  hatálybalépésük  napjára visszamenőleges  hatállyal  kellene megsemmisítenie,    attól    függetlenül,    hogy     egyébként alkotmányosnak minősülnek vagy sem. A felkészülési  idő  kirívó hiányával  hatályba  léptetett — egyébként  alkotmányellenesnek talált  — rendelkezéseknek „a felkészülési idő teljes hiányára” figyelemmel  történő ex nunc hatályú megsemmisítése  véleményem szerint nem logikus, a szabályozás által hátrányosan érintettek jogsérelmét nem orvosolná. A   jelen   ügyben  azonban  a  kellő  felkészülési  időnek   a jogbiztonságot  súlyosan sértő hiánya  véleményem  szerint  nem állapítható meg. A  Ktvm.  kihirdetése  és hatálybalépése között  két  nap  (egy munkanap)  telt  el,  mivel  azt  2010.  december  30.   napján hirdették ki, majd 2011. január 1. napján hatályba lépett.  Bár az   Alkotmánybíróság   egy  esetben  súlyosító   körülményként értékelte,  hogy  a  jogszabály kihirdetése  és  hatálybalépése közötti  rövid időszak az év utolsó napjaira esett, a vonatkozó esetben  konkrét  felkészülést szükségessé tevő  jogszabályról, egészen  pontosan  mezőgazdasági  exporttámogatási  rendszerrel kapcsolatos   rendelet  hatálybaléptetéséről  kellett   dönteni [723/B/1998.  AB  határozat, ABH 1999,  798,  799-800.].  Ennek kapcsán  a  jelen esetben elsőként azt kellett volna vizsgálni, hogy  a Ktvm.-nek az indítványozók által támadott rendelkezései tartalmaznak-e konkrét kötelezettséget a címzetti körre, vagyis a köztisztviselőkre nézve. A  Ktvm.  támadott  — az indokolás nélküli felmentést  lehetővé tevő,   illetve   a  felmentési  idő  hosszát   megállapító   — rendelkezései  nem  a  hatálybalépést  követően  azonnal   vagy folyamatosan végrehajtandó kötelezettségeket tartalmaznak. Az  Alkotmánybíróság több határozatában utalt arra, hogy ha  „a jogi szabályozás lehetővé teszi, hogy a címzettek a végrehajtás folyamatában  ismerjék  meg  a  jogszabály  rendelkezéseit   és készüljenek fel jogaik érvényesítésére”, vagyis ha  a  kérdéses jogszabály  nem tartalmaz olyan magatartási szabályt,  amelynek eleget  kellett volna tenni, akkor nem állapítható meg a  kellő felkészülési idő sérelme [797/B/2001. AB határozat,  ABH  2003, 1437, 1443.]. Az  indokolás  nélküli  munkáltatói  felmentést  lehetővé  tevő rendelkezés  hatályba  lépésére  egyrészt  a  munkáltatónak  az alkalmazás szempontjából, a köztisztviselőnek pedig az önkéntes jogkövetés  személyi és tárgyi feltételeiről való  gondoskodás, illetve  az  ezt megalapozó megismerés szempontjából  nem  kell felkészülnie, másrészt a köztisztviselő — az indokolás  nélküli felmentésnek  éppen  az indokolás nélküli  jellege  miatt  —  a szabály vele szembeni alkalmazására nem is tudhat felkészülni. Ennek  értelmében azt állapíthatjuk meg, hogy a Ktvm.  támadott rendelkezései  nem  tartalmaznak  olyan  magatartási  szabályt, amelynek   a  hatálybalépésig  ne  lehetett  volna  megfelelni, illetve  amelynek  alkalmazására  a  hatálybalépés  napjáig  ne lehetett  volna  felkészülni, ezért a  kellő  felkészülési  idő követelményét a jogszabály hatályba léptetése a fentiek szerint értelmezve nem sértette meg. Fontosnak  tartom  hangsúlyozni, hogy a kellő felkészülési  idő alkotmányos  garanciája  nem  egyenlő  az  érintettek   életére gyakorolt  hatások  teljes körű számbavételéhez  szükséges  idő biztosításával. A kellő felkészülési idő — mint a  jogbiztonság elvéből  következő  alkotmányos garancia — nem  azt  szolgálja, hogy  a jogszabályoknak az egyedi életpályára gyakorolt komplex hatás-együttesét  a  hatálybalépés  időpontjának  meghatározása kapcsán  a  jogalkotó  figyelembe  vegye,  hanem  azt,  hogy  a jogszabály    által    előírt    magatartási    szabályok    és kötelezettségek  alkalmazására  és  végrehajtására  kellő   idő álljon   rendelkezésre.  A  jogszabályok  által  az   általános címzetti  körben  meghatározott jogalanyok  kellő  felkészülési ideje  ennek  értelmében nem vonatkozhat az  akkor  még  csupán feltételes  helyzet  összes esetlegesen  rájuk  háruló,  egyedi következményeinek   számbavételére.   Az   indokolás    nélküli felmentést    lehetővé    tevő    rendelkezés    hatálybalépési időpontjának   meghatározása   önmagában   nincs   hatással   a köztisztviselőt ért egyedi, hátrányos döntések olyan  közvetett jellegű    következményeire,   mint   amilyen   az    életpálya elbizonytalanodása vagy irányának megváltozása. 4.  Mivel  a  kellő  idő követelményének alkalmazásán  kívül  a tartalmilag  megegyező rendelkezéseknek, vagyis a  Ktv.  17.  § (1)    bekezdésének    jelenlegi   és   a   kormánytisztviselők jogállásáról   szóló   2010.   évi   LVIII.   törvény   8.    § (1)  bekezdésének  korábbi megsemmisítésére  lényegében  azonos indokolással került sor, a rendelkező rész 1. pontját  érintően fenntartom  a  8/2011.  (II. 18.) AB  határozathoz  (ABK  2011. február, 68.) csatolt párhuzamos indokolásomban foglaltakat. Budapest, 2011. április 5. Dr. Stumpf István alkotmánybíró A párhuzamos indokláshoz csatlakozom:     Dr. Bihari Mihály  Dr. Bragyova András     alkotmánybíró alkotmánybíró Dr. Paczolay Péter alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Dismissal of civil servants
Number of the Decision: .	29/2011. (IV. 7.)
Date of the decision: .	04/05/2011
Summary: Civil servants (those working for state institutions and local government authorities) cannot be dismissed from office without a reason being provided.
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2011-1-002
.